A levél

Nem szerettem a tavasz elejét, mert ez otthon egy dolgot jelentett.
- Tavaszi nagytakarítás! – nyitott rám anyám hajnali tizenegy órakor. Álmosan megdörzsöltem a szememet és ránéztem. Teljes harci készültségben volt. Az övére tisztítószereket rögzített, a kezén gumikesztyű virított, a fejére pedig egy kendőt kötött, ami hátra fogta a haját.
- Majd holnap megcsinálom… - fordultam volna vissza, hogy aludjak, de az esélytelenek nyugalmával indultam. Mivel háttal voltam, így nem láthattam, ahogy anyám megindul felém lángoló tekintettel a ruhaujját felhúzva éppen.
Tíz perccel később duzzogva vonultam le a ház alagsorába rendet rakni. Irdatlan nagy kupi volt. Az évek folyamán rengeteg régi kacat és doboz gyülemlett fel itt. Gyakorlatilag az egész szemét volt, amit öt centi porréteg fedett be. Egy mélyebb levegő vételnél ennek a csekély mértékű pornak egy nagyobb százalékú tartalma a tüdőmbe koncentrálódott össze, aminek indokolatlan köhögési és tüsszögési roham lett az eredménye. Megkell mondanom egyszerre a kettő elég kellemetlen volt. Arról nem is beszélve, hogy három doboz rám borult az egész tartalmával.
A kupac alól csak a lábam lógott ki és kellett némi idő, mire kiástam magam a tárgyak tömkelege alól. Leporoltam magamat és neki akartam állni visszapakolni a dobozokba, de ekkor egy fura dolgot vettem észre. Az egyik doboz alatt a földön, minta egy nem odaillő falap lett volna. Nem gondolva a következményekre felborítottam a dobozt és a fölötte lévő többi tároló célt szolgáló tárgyat.
- Mióta van itt egy csapóajtó?
Azonban sehol sem találtam rajta fogantyút vagy bármit, amivel kitudtam volna nyitni. Drasztikus lépésekhez kellett folyamodnom. Előhalásztam valahonnan egy feszítő vasat, de hiába próbálkoztam semmi eredménye nem volt. Illetve egy valami volt. A nagy erőlködés közepette a vas beletört a nyitásba.
Más föladta volna, de nem én. Elhatároztam magamat, hogy akkor is kinyitom, ha az alagsor összes tárgyát kell beletörnöm.
Úgy döntöttem még magasabb szintre lépek és egyből egy hatalmas kalapáccsal tértem vissza. Mellékesen nem is tudtam, hogy van itt lent ilyesmi, de most nem volt idő a csodálkozásra. Meglendítettem a kalapácsot és amilyen erősen csak tudtam rávágtam a fára. Mielőtt még érinthette volna, mintha egy láthatatlan falhoz ért volna, ami szétrobbantotta a kalapács fém fejét.
- Ez…mágia?
Egyre jobban érdekelni kezdett mi lehet a fa mögött. Ezek után már biztos voltam benne, hogy ez apa műve. Végig tapogattam a kis ajtót, de nem találtam rajta semmi különöset, egyedül mikor mindkét kezem rajta volt, akkor egy hangos kattanással felnyílt. Bedugtam az ujjaimat a résbe és felemelte a falapot. Egy kocka alakú üreg volt alatta, amiben egyetlen láda volt. Nem teketóriáztam, mohón kiemeltem az egyszerű faládát. Szerencsére ez már semmilyen módon nem volt lezárva, így egyszerűen kinyithattam.
A láda tartalma egy krémszínű, barna motívumokkal teli sál volt és egy kétszeresen félbe hajtott levél volt. Kivettem a sálat és nézegetni kezdtem, majd az ölembe helyeztem és a levél után nyúltam, amit széthajtottam és olvasni kezdtem.
„Rei, fiam, ha ezt a levelet olvasod, akkor az azt jelenti, hogy megbuktam, mint apa, mivel nem lehetek most ott melletted. Nyomokat találtam, hogy valaki a klánban egy ősi sötét mágiát próbál létrehozni, de sajnos nem tudom, hogy ki. Tudom, hogy önző és felelőtlen kérés lesz, de neked kell megállítanod, miután én elbuktam. Képes leszel rá, több rejlik benned, mint gondolnád. Nagyobb mágus leszel, mint amivé én valaha is válhattam volna. Bocsáss meg fiam, hogy így kellett végződnie. Szeretlek.”