Találkozás: Lauren Frazer és az Elemek Ura + a tudós hörcsög

A Quatro Cerberus céhépület ebédlőben mint mindig most is nagy volt a morajlás. Nem is csoda, hiszen a mágus céh fő szociális helysége volt. Mind azok akik az épület lakórészében éltek, mind pedig akik valahol a városban itt gyűltek össze mulatni az időt. Küldetés előtt vagy után, ha ünnepeltek, ha éhesek voltak, vagy csak egy ivócimborát kerestek, de persze még tengernyi oka lehetett az ittlétüknek.
Nyílt az ajtó és a folyosóról két alak lépett be. Egy húszas évek közepén tartó, hosszú gesztenyebarna hajú fiatal mágus és egy alig a combjáig érő, pufók, szemüveges kis szőrös teremtmény. Az ifjú mágus ruházata fölött egy utazó köpenyt viselt, amit már eléggé megviselt az idő vasfoga, vagy valami másnak a foga a szakadások által. Ezt nem lehetett egyértelműen megmondani. Alja saras és poros volt, több helyen elszakadt vagy lyukas volt. A mellette haladó hörcsögkinézetű lény ellenben makulátlanul festett. Ruhája tiszta és rendezett volt, mintha nem is egy helyről jöttek volna. Pedig, aki ismerte őket az jól tudta, ha az egyikük járt valahol a másik is biztosan elkísérte őt.
Többen is felkapták a fejüket az érkezőkre. Voltak, akik összesúgtak.
- Reigenék visszatérték volna?
- Már nem is láttam őket hónapok óta.
Hallatszódtak és még ehhez hasonló kérdések vagy kijelentések szerte az ebédlőből. Sokan persze örültek és vigyorogva köszöntötték a visszatérőket.
Reigen barátságosan köszönt vissza. Jó pár embernek pedig vigyorogva integetett. A kis teremtmény, aki egy shugo volt és Nokinerknek hívtak csak biccentett ezeknek az embereknek. Bár az arcáról nem lehetett leolvasni az érzelmeit, a szeméből mintha némi nyugtalanság és morcosság sugárzott volna.
- Nem hiszek a szememnek! Az Elemek Ura és Nokinerk itt van a céhben! Hónapok óta nem is láttalak bennetek. Mi történt veletek? – szólt barátságosan Richard, a céh pultosa, aki mint mindig a szokásos helyén állt. A kivételes alkalom során, ezúttal a törölgetni való poharát is letette és csodálkozva tekintett a két jövevényre.
- Szia, Richard! Előbb inkább ennénk. Farkaséhesek vagyunk - szólt az ifjú a hasát paskolva. A szakadt köpenyét lekanyarította magáról és a bárpult melletti akasztóra hajította.
– Nem lennénk farkaséhesek, ha valaki beosztja az élelemadagunkat úgy, ahogy számítottam nerk, és nem falja be az egészet a haza út közepén - mondta duzzogva a kis shugo és felmászott a bárpult előtti egyik székre.  
– Kicsit morcos - súgta oda Reigen a pultosnak, miközben a szája Nokinerk felőli oldalát eltakarta, hogy ne hallja a partnere. Természetesen halva született ötlet volt egy méteres távolságból, pláne egy olyan lénnyel szemben, akinek az embereknél azért jobb érzékszervei vannak.
– És teljesen joggal vagyok az, nerk.
– Talán ez enyhít valamit - mosolyodott el Richard és elővett egy jókora tányér vegetáriánus mixet az asztal alól, ami Nokinerk egyik kedvenc csemegéje volt. Rögtön utána pedig Reigen elé is letett egy jókora adag sült húst.
A kis shugo nem szólt semmit, csak elkezdett enni, de látszólag megenyhült, ahogy az élelem lecsúszott a gyomrába. Reigen is helyet foglalt és nekilátott az adagjának. Aki ismerte láthatta, hogy rendkívül éhes lehetett, hiszen a róla elnevezett étkezési sebességnél is gyorsabban evett. Az egy Reigen az az egység, ami alatt Reigen egy jól megpakolt tányér kaját képes eltüntetni. A céhtagok átlagos evési sebessége olyan három és öt Reigen közé esik. Jelen esetben fiatal éhenkórász bélpoklosunk kevesebb, mint egy Reigennel tüntette el a tányér tartalmát. Richard csak épphogy képes gyorsabban kipakolni az újabb adagokat, mint ahogy az ifjú eltüntette a tartalmukat.

A nagy habzsolás közepette egy fiatal nő lépett Reigen és Nokinerk mögé, majd megbökte az ifjú mágus vállát. Reigen továbbra is csámcsogva hátrafordult, ezt látva pedig Nokinerk is. Egy kreol bőrű húszas évei elején járó fiatal nőt pillanthattak meg. A haja csak egy árnyalattal volt sötétebb, mint Reigené, hossza pedig töredék volt csupán az ifjú mágusénak. A lány enyhén hullámos fürtjei ugyanis csak épp az álláig értek. A szeme pedig egy igazán igéző türkizkék színben pompázott és azzal pislogott a két haspókra.
- Üdv - szólalt meg kissé halkan és kinyújtotta a kezét Nokinerk felé. Kissé értetlenkedve nézett vissza rá. Lenyelte az apró falatot a szájában – ugyanis Reigennel ellentétben ő nem akkor falatokat rak a szájába, mint az ökle -, és viszonozta a kézfogást.
– Még sosem láttam élőben shugot. Megtiszteltetés. - ráztak kezet.
Nokinerk érdeklődve vizsgálta a lányt. Nem egy gyakori faj volt az övé és ritkán találkozott olyan emberrel, aki betudta azonosítani. Sőt, ő maga is csak egyszer találkozott a fajtársaival, még évekkel ezelőtt. Korábban pedig csak a szakirodalomból szerezhetett némi identitás érzetet a hovatartozásával kapcsolatban.
- Egyébként Lauren Frazer vagyok - mondta kettejüknek, majd Reigen felé fordította a tekintetét.
– Fia! Ém Leegen bagyog - mutatkozott be tele szájjal, amiből Lauren feltehetőleg egy szót sem értett, bár sejthette mit akart a mágus.
- Legalább lenyelhetted volna előtte, nerk. Egyébként Nokinerknek hívnak.
– Bocs. Szóval, Reigen vagyok. Reigen Hawkins - mondta miután minden további rágás nélkül egyben lenyelte, ami épp a szájában volt.
– Ismerős a neved, pedig még soha nem láttalak itt.
– Azért lehet, mert Frazer lánya - szólt közbe mosolyogva Richard, közben pedig megkönnyebbülten sóhajtott fel. Örült Lauren feltűnésének, mert legalább addig ki tudta fújni magát. Már nem győzte pakolni a tányérokat és lassan már a szennyes edényekkel is foglalkoznia kellett, amik a pult szélén sorakoztak egymásra pakolva egy épülő tornyot formálva.
– Ó, csak nem azé a Frazeré?

– De bizony - vágta rá büszkén vigyorogva Lauren. Közben pedig kitartotta a tenyerét a mosogató irányába, a habzó víz pedig máris engedelmeskedett az akaratának. Kicsi, szappanos vízindák kezdték el tisztára mosni, majd egy öblítés után egy vízcsáp kirakta a szárítóba.
Reigen pár másodpercre hátra pillantott és egyszerre érdeklődve és elismerően figyelte a jelenetet. Magában el is raktározta Lauren víz mágiáját. Mindig is értékelte, amikor valaki egyszerű, mindennapi élethez szükséges dolgokhoz is képes volt használni a mágiáját, nem pedig csak a felkérésekhez vagy harcokhoz. Kíváncsi volt mi rejlik még vajon Laurenben.
– Ismerted? Gondolom ismerted - tette hozzá zavartan. Abba maradt a mosogatás és a pár másodperces hatásszünet után Reigen akart szólni valamit, de Lauren megelőzte.
- Szóóóval… Elemek Ura, mi? Egész nagy hírnévnek örvendesz, mi? Nokinerk, neked is van valami vagány címed?... És egyébként remélem nem lesz sértő, de kérdezhetek valami? Hol találkoztatok? Apának egy fél könyvnyi jegyzete volt a shugok építészetéről, kultúrájáról és történelméről, de városuk elhelyezkedéséről nem említett semmit. Ez valamennyire érthető is, hiszen nem ok nélkül nem látjuk a fajtádat minden utcán. Nem muszáj válaszolni, csak… Szóval tulajdonképpen az tűztem ki a célomnak, hogy bejárom apa útját, és úgy folytassam onnan, ahol befejezte - darálta le a víz mágus egészben. Reigen azt találgatta, hogy mikor vehetett levegőt közben, mert elképzelhetetlennek tartotta, hogy ezt egy levegővel mondta volna el. Akármekkorának látszott, nem lehetett akkora tüdeje.
Mivel Lauren mindkettejüknek címzett kérdéseket és nem is egyet, Reigen és Nokinerk összenéztek. A shugo bólintott jelezvén, hogy Reigen kezdheti a saját részével. Már csak rendszerileg is így látta jónak, hiszen először az ifjú mágus felé címezte a mondandóját.
– Én azért nem mondanám nagy hírnévnek - felelte mosolyogva Reigen.
– Végül is a statisztikai adatok alapján, csak az ország 87%-a olvassa az újságot, amiben megjelent rólad a cikk, nerk. Tényleg nem nagy…- tette hozzá cinikusan Nokinerk.
– Nem én kértem, hogy írják meg - felelte szelíden.
– Nem, de kiérdemelted, nerk. Ez az interjúból is erősen érződött. Egyébként, nekem nincs ilyen hírnevem, nerk. De nem is érzem szükségesnek.
– Pedig te is bőven rászolgáltál volna már…
– Inkább a kérdésére válaszolj, nerk - vágott bele Nokinerk, kerülve a témát.
Reigen visszanézett Laurenre és teljes testtel felé fordul a háttámla nélküli bárszéken. Mélyen belenézett a türkiz szemébe, majd felkapta a tekintetét elrévedve az emlékekbe.
– Itt a céhben találkoztam apáddal. Sajnos nem ismertem olyan jól, de azt tudom, hogy jóban voltak az én apámmal. Bár nem alkottak egy csapatot, de sokszor kísérte el apám az útjaira. Én csak párszor futottam össze vele a céhben. De jó ember volt és persze erős mágus.
Az utolsó mondatával egyszerre beszélt Lauren és a saját apjáról. Mélyen részvétet érzett a lánnyal, hisz nagyon jól tudta milyen fájdalmas lehet fiatal korban, szinte még gyerekként elveszteni egy apát. Persze ő maga nevetéssel és a folytonos bohóckodással palástolta a fájdalmat és a traumát, amit elszenvedett. Laurennel is kedvesen mosolyogva beszélt az apjáról.
– De nem ezt kérdezte, hanem, hogy mi hol találkoztunk, nerk.
– Jaaa, az más. A hegyekben találtam meg még tojásként. - mesélte nevetve.
- Ne hagyd ki azt a részt, amikor megakartál enni, nerk.
– Az véletlen volt, na. Még mindig kicsit durcás miatta - súgta oda Reigen Laurennek.
– Te is az lennél, ha téged akartak volna megenni… - mondta durcásan és összefonta a karjait maga előtt tüntetően. Bár már régen kiderült a történet a kis shugot még ével múlásával érzékenyen érintette a téma.

Az rémisztő mennyiségű kérdés hallatán Reigen és Noki csak összenéznek és szótlanul eldöntik egymás közt a sorrendet. Reigen érdeklődve figyeli a mosogató varázslatomat, ez pedig azonnal büszkeséggel tölt el.
– Én azért nem mondanám nagy hírnévnek - Mosolyom kicsit lehervad, az ilyen szintű szerénység néha már zavaró a számomra.
– Végül is a statisztikai adatok alapján, csak az ország 87%-a olvassa az újságot, amiben megjelent rólad a cikk, nerk. Tényleg nem nagy…- Ettől pedig azonnal elvörösödök, hiszen ismerhettem volna Reigent, de az újságokat messziről elkerülöm.
– Nem én kértem, hogy írják meg - Van valami nyugtató ritmus a férfi mély hangjában, ami megállítja a bennem felkelő dühöt, hisz az effajta szelídség csak dicséretvadászat okán létezhet.
– Nem, de kiérdemelted, nerk. Ez az interjúból is erősen érződött. Egyébként, nekem nincs ilyen hírnevem, nerk. De nem is érzem szükségesnek. - elégedetten bólintok Reigen helyrerakása és a Shugonak intézett kérdés válaszára is. Van egy érzésem, hogy ha komoly beszélgetést szeretne folytatni velük az ember, a szőrmókabb félnek kell intézni a szavainkat.
– Pedig te is bőven rászolgáltál volna már…
– Inkább a kérdésére válaszolj, nerk - Nokinerk jónak bizonyult Reigen irányításában, bizonyára a tapasztalat tette.
– Itt a céhben találkoztam apáddal. Sajnos nem ismertem olyan jól, de azt tudom, hogy jóban voltak az én apámmal. Bár nem alkottak egy csapatot, de sokszor kísérte el apám az útjaira. Én csak párszor futottam össze vele a céhben. De jó ember volt és persze erős mágus.
Nem tudom miért, de nehéznek találtam viszonozni Reigen elnyújtott pillantását. Íriszeiben olyan mély igazság lüktetett, melynek hatására szinte fellélegeztem, mikor oldalra kúszott tekintete.
– De nem ezt kérdezte, hanem, hogy mi hol találkoztunk, nerk.
– Jaaa, az más. A hegyekben találtam meg még tojásként. - Csak ekkor esik le, hogy az apámról szóló története annyira lekötött, hogy észre sem vettem, félreértette kérdésemet.
- Ne hagyd ki azt a részt, amikor megakartál enni, nerk.
– Az véletlen volt, na. Még mindig kicsit durcás miatta - Elkerekedett szemekkel és mérsékelt elítéléssel pislogok a srácra.
– Te is az lennél, ha téged akartak volna megenni… - Nagyot bólintok a hallottak után, igyekszem visszatérni a beszélgetésbe.
- Mondjuk ez tényleg rosszul hangzik. Vízmágiát is használsz? Jó, azt gondolom... És jeget? Én alkotó mágiába kezdtem bele, de az egyetlen dolog, amit jól és gyorsan tudok alkotni, az a csáklya. Legalább azt tudom használni. - kicsit még álldogálok, majd leülök a mögöttem felszabaduló bárszékre velük szemben - Ez az egész gyors, szóval elfogadok nemet is, de... Őőőő fogadsz tanítványokat? - túl messzire megyek úgy érzem. A céhbejutásnál is apám emlékét lovagoltam meg, de abban reménykedek, hogy hogy megesik rajtam a szíve Reigennek, vagy Nokinerk lát bennem potenciált.

- Mondjuk ez tényleg rosszul hangzik. Vízmágiát is használsz? Jó, azt gondolom... És jeget? Én alkotó mágiába kezdtem bele, de az egyetlen dolog, amit jól és gyorsan tudok alkotni, az a csáklya. Legalább azt tudom használni. - mondta hevesen, majd hátra pillantva helyet foglalt egy megüresedett széken. Ahogy megtette rögtön folytatta, esélyt sem adva Reigen vagy akár Nokinerk számára a válasszal.
- Ez az egész gyors, szóval elfogadok nemet is, de... Őőőő fogadsz tanítványokat?
Reigent meghökkentette a kérdés. Világ életében másoktól tanult vagy épp az így megszerzett tudásokból képezte magát, hogy jobb és jobb legyen. Persze előfordult egyszer-kétszer, hogy valakinek tanított egy-egy varázslatot, de sosem gondolt bele, hogy tanítson is valakit, mint egy tanár. Még mindig diák szerepben érezte magát nyolc év után is. Pedig lassan el kellett volna fogadni a tényt, hogy réges-régen nem azon a szinten van, hogy diáknak lehessen nevezni. S-osztályú mágusként, már a Quatro Cerberus krémjébe tartozott bőven.
Nokinerk a kérdést hallva csak sejtelmesen elmosolyodott és nagyot kortyolt a gyümölcslevéből.
– Hű. Tanítvány? Nem arról van szó, persze előfordult már, hogy tanítottam másoknak varázslatokat olykor, de sosem gondoltam rájuk tanítványként és szerintem ők se rám mesterként. Mester… - ízlelgette a szót, mint aki most találkozna vele először - Olyan fura lenne, így gondolni magamra. De természetesen, ha szeretnéd, szívesen tanítok neked pár varázslatot. Az elemi mágiákban vagyok jártas, főleg a négy alapelemet használom.
Maga elé tartva a kezét megjelent a tenyerében egy apró lángocska, majd a helyét átvette egy miniatűr forgószél. Azt egy lebegő földrög váltotta fel, végül pedig egy gömb formában folyó víz.
– És így persze a vizet is – tette hozzá, amikor megjelent a kezében a víz, majd négy elemi bemutató után azt is eltüntette.
– Az alkotó mágiát nem ismerem túlzottan, de te biztosan nagyon kreatív lehetsz alkotás terén, ha azt kezdted el tanulni. Persze pont nem is olyan régen sikerült elsajátítanom jég mágiát, de az csak egyszerű elemi jég mágia. Nem olyan komplex… Jól használom a szót? - kérdezte Nokinerket oldalra pillantva, aki csak némán bólintott - Szóval nem olyan komplex, mint egy alkotó mágia. A két mágia teljesen más megközelítésű.
Reigen újabb adag vizet teremtett maga elé, amit az ujjai mozgatásával irányított. A víz hol elnyúlt egy vékony oszlop alakra, hol összement gömb alakba, vagy lapult szét. Végül pedig a szétlapított víz Reigentől kiindulva elkezdett megfagyni. Fordult egyet a levegőben, majd felolvadt és ismét víz lett belőle. A víz aztán a pultra pattant és beborította a maradék mosatlant. Felemelte, közben kavarogtak benne a szennyes edények. A víz hízni kezdett és egy nyúlványt növesztett a mosogató irányába, majd megfagyott egy csúszdát formálva. A tányérok pedig száguldó sebességgel indultak el a kemény falú mosogató irányába, a közelben állók nagy ijedségére. A becsapódás előtt azonban a csúszda alján lévő jég, visszaváltozott vízzé és elnyelte a tányérokat, majd belesüppedt az eredetileg ott lévő vízbe. A jégcsúszda utána teljesen visszaolvadt vízzé és lassan elpárolgott.
– Sűrűbben is elmosogathatnál magad után - jegyezte meg Richard a korábbi szívinfarktushoz közeli élményéből feleszmélve.