Rúna Akadémia - Tantermek

Három nap telt el azóta, hogy Sayuri és Shiragiku elfogadta a megbízatást Mirentől. Az ikrek nem láttak sok változást az ígért, felgyorsított képzéssel kapcsolatban.
- Nem olyan sok az a két hónap, hogy hagyjunk így majdnem egy hetet elveszni. Most még ez is. - sóhajtott fel Shira. Végre egy olyan órára került sor, ami tényleg hasznos lehetett a közeljövőben: hosszútávú megfigyelés, elmélet és gyakorlat. Úgy tudták, hogy egy régi akadémistát hívtak meg vendégelőadónak, aki már hosszú ideje megfigyeléssel foglalkozik.
- Ugyan, Shira. Nem évet ismétlünk. Biztos jó oka van rá Mirennek, hogy újra végigüljük ezt az órát.
- De ezt már másodikban befejeztük. Ráadásul én kitűnő eredménnyel. Jobb lenne, ha a teleportációval vagy a láncmágiával foglalkozhatnánk.
Sayuri felsóhajtott, és megrázta vállig érő haját. Kivételesen Shiragiku volt az, aki napok óta nem tudott napirendre térni egy apró változáson. És azt elfelejtette megemlíteni, hogy Sayu nem volt olyan sikeres az órán, mint Shira.

- Ezredszer is mondom, Sayuri. Amíg nem kapsz engedélyt rá, ne fedd fel magad! - az oktató lassan kezdte feladni a reményt. Sayuri volt az egyik legrosszabb diákja. Habár a lány bármilyen akcióhelyzetben kivágta magát, türelme nem volt a megfigyeléshez.
- De megpróbálta elrabolni az egyik civilt! - vitatkozott vele dühösen a lány.
- Csak a közelébe ment!
- Akkor miért akarják megfigyelni, ha nem is biztos, hogy bűnöző? Miért nem küldenek ki egy olyan helyre, ahol hasznos lehetek?
- Say... Hagyjuk. A letartóztatókhoz akarsz kerülni, igaz?
- Igen! - vágta rá, büszkén kihúzva magát.
- Egy feltétellel átengedlek.  Ha eszedbe sem jut elvállalni semmilyen megfigyelést.
- A szavamat adom rá!

Egy csapat másodéves között ültek, és türelmesen próbálták várni az előadójukat. Már aki.
- Nem bízol a Tanács hozzáértésében?
- De igen, de....
- Akkor nyugodj meg. - simított le Shira válláról egy nem létező porszemet. - Nemsokára túlesünk ezen az órán, és utána már biztosan a harci képzésünkkel is törődnek majd. Bízz benne, hogy Miren érti a dolgát. És neked kevesebb okod van panaszkodni. - jutott eszébe egy fontos részlet. - Holtbiztos, hogy hírszerző tartja majd az órát. Talán te tanulhatsz tőle valamit.
- Ja. Nyilván teleportációt fog tanítani épp nekem egy óra kellős közepén, ami nem is erről szól. - morogta Shira, de a panaszkodás éle már kiveszett belőle.
Az ajtó hirtelen kivágódott, és egy alacsony, szőke hajú lány vágtázott be. Nyomokban a Tanács egyenruhájára emlékeztetett viselete, de mintha teljesen átalakította volna a felszerelést.

- Komolyabban kellene ezt venned, Jeanne. Az, hogy órát tarthatsz az Akadémián már önmagában is egy megtiszteltetés. - magyarázta tovább Okita ingerülten. - De nem készültél semmiféle anyaggal, jegyzettel, vetítő-lakrimával vagy úgy alapvetően bármivel...
- Bla-bla~blaaaa.... Okita vagyok, unalmas és idegesítő mintadiák... Ó, bocsássanak meg, EX-mintadiák, aki a mágiájának elvesztésével még csak be se tudja fejezni a tagozatát. - felelte Jeanne, arcára kihívó vigyort rajzolva. - Mégis úgy beszélek egy teljes körű RÚNALOVAGGAL, mintha jogom lenne kioktatni őt... - legyezgetett tenyerével a másik lány felé. - Nah, menj vissza játszani valamelyik sarokba, ahogy az az ügyes hasztalan semmiktől elvárható. Nekem dolgom van... - azzal a lány alakja semmivé foszlott, s a következő pillanatban már régi iskolájának egy folyosóján találta magát.
Utolsó simításképp megigazította önmagán kék kabátját, szorosabbra húzta a sárga karszalagot, kissé megmozgatta jelvényét a válla alatt, s begyűrte ingét a helyére.
Minek tükör, csodásan fest, mint mindig...
Hezitálás nélkül be is sétált a számára kijelölt terembe, egy hanyag mozdulattal visszalökve önmaga után az ajtót.
Elsétált pár pad előtt, majd a táblának hátát mutatva felpattant a tanári asztalra, immáron ülve végignézve a tagozaton.
A legtöbbeknél értetlen, csodálkozó arckifejezés... Helyes.
- Üdv, plebejusok. - kezdett bele széles mosollyal. - Semmi új, de én fogom tartani a mai órát hosszú-távú megfigyelés és a blabla~ témában. Felemlegetek majd pár trükköt, mutatok esetleg egy-két pecsétet hasznosabb mágiákhoz, ki tudja... - köhögött összezárt tenyerébe. - Ami fontosabb, hogy a nevem Jeanne Esprit. Rúnalovag, hírszerzési osztag... Nektek persze csak Jeanne-sama, esetleg Jeanne-sensei, de minimum Jeanne-senpai. Kérdés? Nincs hát, remek. - szökkent le az asztalról. - Na, kezdjük az uncsi résznél...

- Lehet ennél bármi megalázóbb? - kérdezte, csak úgy önmagától, szinte hangtalanul a férfi. Akkor még nem tudta, hogy igen hamar megkapja válaszát az élettől. Nyílt az ajtó, és egy túlságosan is ismerős alak libbent be rajta, maga után hanyagul belökve az ajtót. Szőke haja két lófarokba fogva nem volt különösebben tanárhoz méltó viselet, de arrogáns tekintete kifejezetten jellemző volt az akadémia tanárainak kilencven százalékára. Lendületesen felugrott a tanári asztalra, amin fokhagymagerezd fenekét nyugtatta.
- Üdv, plebejusok. - köszöntötte az egybegyűlteket, mosolyával rejtegetve mérhetetlen felsőbbrendűségi komplexusát. Alerion arcát takargatva bámulta a padját, és imádkozott, hogy a lány ne nézzen felé. Közben idegesen megszorította az alakváltó gyűrűjét, melyet Nightyngale adott neki, hátha szüksége lesz rá hírszerzési munkájához….

Viselkedése sem volt sokkal visszafogottabb, mint ruhája. Vidáman, ruganyos léptekkel a tanári asztalhoz sétált, és egy lendülettel felpattant rá, figyelmen kívül hagyva a neki szánt széket.
Sayuri most tudta csak jobban megnézni magának a lányt. A kabátja ugyan fazonra megfelelt az lovagoktól elvártnak, de a kék színe és a kiegészítőnek hordott sárga karszalag már kevésbé. Legalább a jelvénye megfelelt az előírásoknak.
- Üdv, plebejusok. - vett egy nagy levegőt a tanáruk. - Semmi új, de én fogom tartani a mai órát hosszú-távú megfigyelés és a blabla~ témában. - Sayu pislogott egyet. Blabla témában? - Felemlegetek majd pár trükköt, mutatok esetleg egy-két pecsétet hasznosabb mágiákhoz, ki tudja... - köhintette el magát. - Ami fontosabb, hogy a nevem Jeanne Esprit. Rúnalovag, hírszerzési osztag... Nektek persze csak Jeanne-sama, esetleg Jeanne-sensei, de minimum Jeanne-senpai. Kérdés? Nincs hát, remek. - szökkent le az asztalról. - Na, kezdjük az uncsi résznél...
- Jeanne-sensei, mi az a plebejus? - kérdezte meg az egyik diák egy asztallal előrébb.
~ De hát... Á, persze. Idegen nyelveket harmadikban kezdenek majd tanulni. - emlékeztette magát Sayu, mielőtt felhorgadt volna.
A boldog mosoly varázsütésre leolvadt Jeanne arcáról. Helyét lenéző fintor vette át, ahogy végigmérte magának a kérdező lányt. Öntudatlanul is hozzáért a bal kezén a gyűrűhöz. A mozdulatra hirtelen felizzott, de ez csak egy pillanatra kötötte le a diákok figyelmét.
Ahogy egy lépést tett előre, lábnyomai mentén zöld tűznyelvek kaptak a padlóba. Néhány sikoly hangzott fel, ahogy a tűz terjedni kezdett, de Jeanne láthatóan nem aggódott. Sayuri is ijedten próbált felugrani, de Shira megfogta a könyökénél.
- A támadó varázslatok és a telepátia le van korlátozva a termekben, emlékszel? – súgta oda neki. – Ha igazi, akkor sem tud vele senkinek ártani.
Meg kellett hagyni, a lángok tényleg vagy igaziak voltak, vagy tökéletes illúziómágiával dolgozott Jeanne-sensei. A zöld tűz mindegyik diákot körbevette, forrósággal árasztva el az osztálytermet.
- Ti nélkülem senkik se vagytok... Csupa noob, ez a kezdő bagázs. – a tűz pattogása halk dobpergésként kísérte Jeanne énekét. - Ha visszakérdezel nagyon vigyázz... – a lángok visszahúzódtak, ahogy a szőke lány előresétált a fiúhoz, aki feltette a kérdést. - Nekem teljes figyelem jár... Hisz látom a bamba pofádról. - húzta el tenyerét az arca előtt. - Hogy fejedben nem süt az ész... De szólok a nagy változásról... Aki lovag, bármire kész! – Jeanne előrehajolva nyomta meg az utolsó szavakat. - Egyre több lesz a jó jegy... Ha befogod a szááááád... Én csak annyit mondok, hogy meglesz a jussod... – amikor úgy látta, a fiú eléggé megszeppent, tanáruk elégedetten lökte fel magát az asztalról, és indult vissza a sajátjához. Ahogy hátat fordított, Shira megsemmisítő pillantást mért Sayura Mintha csak azt mondta volna: én megmondtam. Sayu némán tátogott vissza: ’pecsétek!’. Shira válaszul csak megvonta a vállát. - Bár tudom, hogy furcsa de nektek lesz jobb, ha egyszer én vagyok a tanáááár... Kussolj hááát! – egyszerre fordultak vissza Jeanne-sensei felé, mikor a lángok egy utolsó lobbanással kialudtak, és a természetellenes meleg is megszűnt vele.

- Jeanne-sensei, mi az a plebejus?
Szürke, semmitmondó, teljesen átlagos... Az a fajta lány aki nyilvánvalóan hajlandó lesz hordani a rúnalovagok röhejes egyenruháját bármiféle módosítás nélkül, és még mosolyogni is fog közben.
Jeanne elfintorodott... Egy ilyesfajta senki zavarta meg őt előadásában, ráadásul egy önmagához mérhetően idióta kérdéssel.
Olybá tűnt, hogy a terem diákjai nem mérték fel teljesen a hatalmi viszonyokat.
Rendben hát... Bár kissé túlzásnak tűnt avatatlan szemeknek még a gyűrűjét is használnia, de megtette.
A mágikus katalizátornak hála illúziói a legmagasabb szintre emelkedtek, miközben ő minden jelenlévő elméjét megbűvölte.
Elindult a sorok közt, ahogy lábai nyomát méregzöld lángok nyaldosták... Ő nem látta a káoszként terjengő tűzvihart, ám mindenki más igen.
Amikor pedig arra gondolt, hogy Okita mennyire dühös lenne egy hasonló jelenetet szemlélve... Csak még inkább nőtt elégedettsége.
- Ti nélkülem senkik se vagytok... Csupa noob, ez a kezdő bagázs. - teljesen átlagos hangszínen formálta szavait, ám mindenki más úgy hallhatta, mintha csak egy kórus kíséretében csendülnének fel.
A baljós lángok véletlenszerűen törtek fel a helyiség különböző pontjain, mély taktusokat ütve az előadásba, s félelmet keltve megannyi jelenlévő tekintetében.
- Nekem teljes figyelem jár... Hisz látom a bamba pofádról. - sétált be a korábban visszakérdező diák aurájába, majd tenyerét többször is elhúzta arcának vonalában. - Hogy fejedben nem süt az ész... De szólok a nagy változásról... Aki lovag, bármire kész! – kiáltott fel hirtelen. - Egyre több lesz a jó jegy... Ha befogod a szááááád... Én csak annyit mondok, hogy meglesz a jussod... – a szürke kisegér megtört arckifejezését elnézve hátrafordult, majd visszaindult tanári asztalához.
Karjait szárnyakként széttárta, ahogy összhangot parancsolt a lángvihar terjedésének.
- Bár tudom, hogy furcsa de nektek lesz jobb, ha egyszer én vagyok a tanáááár... - húzta maga mellé karjait. - Kussolj hááát! - s azzal az illúzió egy utolsó, éles fényjátékot követően megszűnt létezni, teret hagyva az ő tökéletesen időzített szökkenésének, amellyel visszaült a tanári asztalra.
Immáron a temetőket is szégyenbe hozta volna az a csend, amely az osztályteremre telepedett.
Mindenki ráfigyelt, mielőtt folytatta volna... Helyes.

- Jeanne-sensei, mi az a plebejus? - kérdezte az egyik diák, néhány paddal arrébb. Alerion tekintetét a másik irányba szegezte, és az ablakon rá tekintő tükörképét figyelve próbálta némileg megváltoztatni alakját Nightyngale gyűrűjét szorongatva.
~ Vastagabb ajkak... másik szemszín... legyen erősebb az állkapocs és laposabb az orr... Hát ez katasztrófa, úgy nézek ki, mint egy bohóc... miért ilyen nehéz ez? - bosszankodott a gondolataiban elmerülve a férfi, miközben haját manuálisan igazgatta. Arca valóban nevetségesen festett, de a lényeg annyi volt, hogy ne hasonlítson saját magára. Még véletlenül sem akarta megkockáztatni, hogy Jeanne felismerje őt. A hajszínén változtatni már késő volt, a diákok már látták őt, és tényleg csak minimális módosításokat hajtott végre magán, hogy ne önmaga legyen.

Úgy tűnt, az előadó lány teljes mértékben csak saját magára koncentrált, tudomást sem véve arról, hogy valaki éppen előle próbálja elrejteni kilétét. A rúnalovag tudta, hogy mit jelent az ismerős gyűrű villanása a lány kezén, hisz látott már elég hasonló eszközt Nightyngale műhelyében. A lángnyelvek, melyeket valószínűleg elrettentésként idézett meg, szinte égették a bőrét, de tudta jól, hogy a boszorka inkább az illúziók és mentális mágia területén jeleskedik, és az elemi mágiától a lehető legtávolabb áll. Mindössze erőfitogtatásnak tudta be  jelenetet, és osztálytársaihoz hasonlóan ő is felvette a megszeppent arckifejezést.
- Ti nélkülem senkik se vagytok... Csupa noob, ez a kezdő bagázs. - fogalmazta meg fölényét válogatott modern szakkifejezésekkel a lány. Szavai betöltötték a termet, s olybá tűnt mintha visszhangoznának. Nem tudta, a hang mágia erőssége-e a lánynak, de ezt is inkább érzéki csalódásnak könyvelte el.
~ Könyörgöm, kezdjük már el... - nyögte magában Alerion ~ Csak legyünk túl ezen a kurzuson, hogy hazamehessek... Ettől esküszöm meg fog fájdulni a fejem...

Ám Zsan még korántsem végzett mondandójával. Bár valószínűleg úgy gondolta, hogy most teljességgel elrettentő figuraként jelenik meg mindenki előtt, ám Alerion számára inkább egy hisztérikus tinédzsernek tűnt, aki hatalmi pozícióját kihasználva abban leli örömét, hogy mások önbizalmát leigázza. Gesztikulálva verselt a korábban kérdező lánynak, s bár a férfi kedvelte az irodalmat, ebben most mégsem sikerült örömet lelnie. A rímek csak döcögtek, a ritmus teljesen hiányzott, és úgy az egész lassan már-már komikusnak tűnt. Alerion nem tagadta, hogy az Akadémiának szüksége van vérfrissítésre, de ezt azért túlzásnak tartotta még ő is. A teátrális erőfitogtatás egy utolsó karlendítéssel végére ért. A döbbenet, megszeppentség, és a teljes értetlenség csendje telepedett a helyiségre. Valószínűleg a többség nem igazán tudott mit kezdeni ezzel az abszurd helyzettel.

Jeanne mintha megnyugodott volna az éneklés után. Boldogan sütkérezett a figyelem középpontjában, ahogy belépéskor is, teljesen figyelmen kívül hagyva az értetlenséget. Mintha szelektálta volna az értetlen vagy gyanakvó diákokat, akikből azért jócskán akadt a teremben.
- Na szóval, hosszútávú megfigyelés... – kezdett bele lábát lógázva. - A legtöbb törvényen kívüli alak természetesen nem vonható hasonló alá, őket már a megtalálásuk pillanatában jelentjük, és elfogatjuk. Így meglepő, de általában olyan személyeken alkalmazzák, akik a törvényt szolgálják, de felmerült a gyanú arra, hogy ez megváltozhat náluk a jövőben. A legtöbb hírszerző túl fontos ahhoz, hogy hosszútávra lekössék őket hasonlóval, így csak kiváltképp fontos figurák mellé rendelik ki őket... Általában hasonló szerepkört rövidtávra a végzős diákokra osztanak ki, mert gyakorlatnak is elmegy, bár persze megvannak a veszélyei. Na, ez volt az uncsi rész... – ugrott le végül az asztalról.
- Amit a gyakorlatban fontos tudnunk, hogy megfigyeltjeink nyilván nem szeretnék, ha életük legapróbb mozzanataiban is szemmel tartanánk őket. Pedig muszáj ezt megtennetek! – Jeanne feltartott ujjal kezdett körbe-körbe sétálni. Sayuri lopva Shirára nézett, aki halkan lapozgatni kezdett régi jegyzeteiben, egészen vissza az első óráig. Kincstári, piros fénytollával kövér kérdőjelet rajzolt az első oldalra, a „legyél feltűnésmentes” utasítás mellé. Sayu az ajkába harapva fordult vissza a tanáruk felé.
- Nyilván a magánélet legapróbb intim mozzanatai - folytatta Jeanne az órát. - vagy titkos, számotokra nem hallható beszélgetései mögé rejtenék azt, ami miatt pont, hogy rájuk lettetek küldve! Nincs magánélet, nincsenek hülye randevúk, amiket nem figyelünk, nem dumálnak négyszemközt mással! – emelte fel a hangját. - Ugyanakkor, a legtöbb ilyen gyanúsított nem hülye. Nekünk is trükkökhöz kell nyúlnunk, hogy garantáltan ne kerülhesse el semmi a figyelmünket, és meglegyen a kívánt eredmény. Vannak kifejezetten hasznos mágiák erre a célra, mint például a szem-mágiák különböző típusai, vagy az illúziók... Továbbá, ne féljetek lakrimákhoz nyúlni. - emelte fel hüvelykujját is. - Amit a szervezetünk árul, az bóvli szar, ne foglalkozzatok vele. – hangjából csak úgy csöpögött a lenézés.
Sayuri egyre kényelmetlenebbül érezte magát. Agya mélyén néha-néha felvillant egy emlék az első órákról, de Jeanne-sensei teljesen más felfogást képviselt, mint amit ott ismertek meg. Semmi alapozás, profilozás szinte nulla elmélet, hanem azonnal gyakorlattal jött. És még mindig nem értette, hogy miért ne zárták volna el őket, amint gyanú merült fel – hiszen jobb megelőzni a gondot, mint utólag megpróbálni a kárt visszaállítani, ráadásul a megfigyelőket is elküldhetnék fontosabb munkákra.

Bár vezetői szerepének megszilárdítása örömmel töltötte el, Jeanne nem különösebb lelkesedéssel készült előadni a rábízott óratárgy száraz, elméleti részét.
Át is futott az elméjén, hogy egyáltalán miért fogadta el ezt az egészet...
Inkább parancs volt, mintsem kérés?
Szeretett a hierarchikus lánc csúcsán tetszelegni?
Ideiglenes tanársága olyannyira bosszantotta Okitát, hogy a másik lány már egyenesen az Akadémia vezetőinek kompetenciáját vonta kérdőre?
Valószínűleg mindezek egyvelege...
- Na szóval, hosszútávú megfigyelés... – nyerte vissza lelkesedését. - A legtöbb törvényen kívüli alak természetesen nem vonható hasonló alá, őket már a megtalálásuk pillanatában jelentjük, és elfogatjuk. Így meglepő, de általában olyan személyeken alkalmazzák, akik a törvényt szolgálják, de felmerült a gyanú arra, hogy ez megváltozhat náluk a jövőben. A legtöbb hírszerző túl fontos ahhoz, hogy hosszútávra lekössék őket hasonlóval, így csak kiváltképp fontos figurák mellé rendelik ki őket... -
hangsúlyozta ki mindezzel természetesen saját értékét is. - Általában hasonló szerepkört rövidtávra a végzős diákokra osztanak ki, mert gyakorlatnak is elmegy, bár persze megvannak a veszélyei. Na, ez volt az uncsi rész...
Azzal lecsúszott asztaláról, majd körbe-körbe járkálni kezdett annak váza körül, időnként szétnézve a terem hallgatóin.
Már szinte várta, hogy valakit figyelmetlenségen kaphasson...
- Amit a gyakorlatban fontos tudnunk, hogy megfigyeltjeink nyilván nem szeretnék, ha életük legapróbb mozzanataiban is szemmel tartanánk őket. Pedig muszáj ezt megtennetek! - emelte fel egy ujját, hisz bár alapvető, logikus tényeket készült a diákok elé tárni, sosem becsülte volna le azok értetlenségét. - Nyilván a magánélet legapróbb intim mozzanata, vagy titkos, számotokra nem hallható beszélgetései mögé rejtenék azt, ami miatt pont, hogy rájuk lettetek küldve! Nincs magánélet, nincsenek hülye randevúk, amiket nem figyelünk, nem dumálnak négyszemközt mással! – dühödött fel kissé saját példáján, belegondolva pár oda nem illő lehetőségbe. - Ugyanakkor, a legtöbb ilyen gyanúsított nem hülye. Nekünk is trükkökhöz kell nyúlnunk, hogy garantáltan ne kerülhesse el semmi a figyelmünket, és meglegyen a kívánt eredmény. Vannak kifejezetten hasznos mágiák erre a célra, mint például a szem-mágiák különböző típusai, vagy az illúziók... Továbbá, ne féljetek lakrimákhoz nyúlni. - emelte meg egy másik ujját, ahogy visszanyerte viszonylagos kiegyensúlyozottságát. - Amit a szervezetünk árul, az bóvli szar, ne foglalkozzatok vele. – rántotta le a leplet egy kisebb piaci titokról, ám együgyű, naiv, tapasztalatlan diákjai szemét fel kellett tárnia a világ kegyetlen igazságaira.

Jeanne az asztalról lógatva a lábát kezdett bele a hírszerzés munkájának magyarázatába. Még csak éppen hogy elkezdődött az óra, de Alerion már most a kiutat kereste. Azon agyalt, hogy mégis mi lehetne a megfelelő indok arra, hogy ne kelljen részt vennie a mai kínzáson. Ahogy azonban teltek a másodpercek, és érezte, hogy leperegnek előtte élete legszebb pillanatai, a férfinak rá kellett döbbennie, hogy innen már nincs kiút. Jeanne tekintete sólyomként kereste a következő prédát, akit bekebelezhet az előző tanonchoz hasonlóan. Mindeközben lelkesen magyarázott a törvényen kívüli és a megfigyelésre kiválasztott személyek közötti különbségről…

~ Nem mintha bármi joga lenne magyarázni… Mi a francot keres itt egyáltalán? ~ morgott magában a férfi, miközben próbált odafigyelést erőltetni az arcára.
A lány az asztalról lecsusszanva indult meg az asztalok között. Alerionnak ismerős volt a jelenet. Jeanne úgy körözött, mint egy éhes cápa, hogy megkeresse a diákok között a leggyengébb láncszemet. A rúnalovag már szinte a szemei előtt látta, ahogy a lány kitárja a száját, és szétmarcangolja következő áldozatát. Nem állt szándékában, hogy ő legyen az, így hát az előadás során először végre teljes figyelmét a lánynak szentelte.

- Amit a gyakorlatban fontos tudnunk, hogy megfigyeltjeink nyilván nem szeretnék, ha életük legapróbb mozzanataiban is szemmel tartanánk őket. Pedig muszáj ezt megtennetek! - ujját megemelve jelezte mondandójának és önmagának fontosságát. - Nyilván a magánélet legapróbb intim mozzanata, vagy titkos, számotokra nem hallható beszélgetései mögé rejtenék azt, ami miatt pont, hogy rájuk lettetek küldve! Nincs magánélet, nincsenek hülye randevúk, amiket nem figyelünk, nem dumálnak négyszemközt mással! – úgy tűnt, a lány egyre mérgesebb lett, és így végre Alerion is látta értelmét, hogy ezen a szörnyű órán üljön. A férfi csak remélni merte, hogy Jeanne most valami nagyon oda nem illő dologra gondolt. Kezdte egyre jobban érteni, hogy Eclair miért nem rajong túlzottan az ifjú rúnalovag lányért.

- Ugyanakkor, a legtöbb ilyen gyanúsított nem hülye. Nekünk is trükkökhöz kell nyúlnunk, hogy garantáltan ne kerülhesse el semmi a figyelmünket, és meglegyen a kívánt eredmény. Vannak kifejezetten hasznos mágiák erre a célra, mint például a szem-mágiák különböző típusai, vagy az illúziók... Továbbá, ne féljetek lakrimákhoz nyúlni. - folytatta kicsit visszanyerve önmagát. - Amit a szervezetünk árul, az bóvli szar, ne foglalkozzatok vele. - zárta rövidre a témát. Alerionnak egyet kellett értenie. Nightyngale lakrimája egyelőre megmentette a lelepleződéstől...

- Ha minőséget akartok, nézzetek körül pár nagyobb bazárban. – folytatta Jeanne a hosszúra nyúló beszámolót. Shirában már érlelődött néhány kérdés, de egyelőre nem volt lehetősége feltennie azokat. A tanáruk azonban úgy tűnt, hogy nem nagyon szeretné, ha bárki más is beleszólna az órájába. - Amíg nem találtok egy megbízható kereskedőt. Ezt követően mágikus adatrögzítő, pontosabban lehallgató, vagy térmegfigyelő lakrimákat helyezhettek el a gyanúsított gyakorta használt területein. – Shira szeme felcsillant. Ezekkel nem foglalkoztak az órákon idáig. Szóval ilyen egy igazi megfigyelő gyakorlati tapasztalata! Gyorsan írni kezdett, és lassan elkezdte kiegészíteni a sorok közti helyeket, amit direkt ilyen pillanatokra hagyott. Talán mégsem lesz akkora időpocsékolás az ismétlés, mint először hitte.
- Persze, ne legyetek hülyék, a legnagyobb baromnak is feltűnik majd, ha hirtelen rávigyorog egy kristály az éjjeli asztaláról, ami addig nem volt ott. Rejtsétek el a cuccot ajándékok belsejébe, képekbe, de ne riadjatok vissza semmitől. Jó megoldás lehet például női tanoncoknak, ha a megfigyelt fürdőszobájába egy tamponos dobozban elrejtenek egy lehallgató drágaságot. Ahhoz férfiember nem nyúl! Persze, ugyanolyan nemű párosok esetén is megvannak a trükkök, meg fordított helyzetekben is, gondolkodjatok csak hasonlókon, a fantázia fontos ilyen helyzetekben.... NE NEKEM KELLJEN MÁR ITT IS MINDENKI HELYETT GONDOLKODNI A SZENTSÉGIT!! – Shira összerezzent a kiabálásra. Jeanne-sensei valamilyen ok miatt az asztalába rúgott, majd újra és újra. Tettek talán valamit, amivel feldühítették a tanárt? De a többiek is ugyanolyan értetlenül meredtek a nőre, amíg az lenyugodott, és ugyanazzal a mosollyal fordult vissza hozzájuk, mintha semmi sem történt volna. Shira mélyet lélegzett és felemelte a kezét. Meg kellett kockáztatnia egy kérdést. És végre félbe szakadt egy pillanatra a monológ.
- Jeanne-sensei! A hírszerzőkhöz készülök, és a nővéremmel ránk osztottak egy hosszú távú megfigyelést. Hogy lehet elérni, hogy a megfigyelt legalább annyira bízzon bennünk, hogy elfogadjon egy ajándékot? - ideges volt. Nem akarta, hogy a tanár miatta is kiabálni kezdjen, vagy még rosszabb, újabb öt percet elpazaroljon az amúgy is rövid idejükből.

- Ha minőséget akartok, nézzetek körül pár nagyobb bazárban, amíg nem találtok egy megbízható kereskedőt. - adhatott volna példát, ám nem tette.
Senki nem fizette őt reklámozás céljából, és úgy érezte, hogy már így is eleget beszélt erről a témáról.
- Ezt követően mágikus adatrögzítő, pontosabban lehallgató, vagy térmegfigyelő lakrimákat helyezhettek el a gyanúsított gyakorta használt területein. Persze, ne legyetek hülyék, a legnagyobb baromnak is feltűnik majd, ha hirtelen rávigyorog egy kristály az éjjeli asztaláról, ami addig nem volt ott. - tette hozzá gyorsan, nehogy elmaradott növendékeinek félresikerült víziói formálódjanak. - Rejtsétek el a cuccot ajándékok belsejébe, képekbe, de ne riadjatok vissza semmitől. Jó megoldás lehet például női tanoncoknak, ha a megfigyelt fürdőszobájába egy tamponos dobozban elrejtenek egy lehallgató drágaságot. Ahhoz férfiember nem nyúl! - bár közös használatú fürdőhelyiségekben ez rengeteg későbbi szűrést és vágást igényelt a rögzített adatokkal, de ezt már inkább megtartotta magának... - Persze, ugyanolyan nemű párosok esetén is megvannak a trükkök, meg fordított helyzetekben is, gondolkodjatok csak hasonlókon, a fantázia fontos ilyen helyzetekben.... - itt kissé elakadt, hisz kezdett rájönni, hogy már megint tőle várnak minden ötletet, mintha csak a csapatával volna. - NE NEKEM KELLJEN MÁR ITT IS MINDENKI HELYETT GONDOLKODNI A SZENTSÉGIT!! – hirtelen dühkitörését pár, a tanári asztal oldalába irányzott rúgással levezette, majd újfent csak mosolyogva visszafordult diákjaihoz.
Az osztálytermet néma csönd uralta, a leghalkabb ceruzamozdulatok is éles visszhangot vájtak ebbe az érzékeny közegbe... mígnem valaki felszólalt.
- Jeanne-sensei! A hírszerzőkhöz készülök, és a nővéremmel ránk osztottak egy hosszú távú megfigyelést. Hogy lehet elérni, hogy a megfigyelt legalább annyira bízzon bennünk, hogy elfogadjon egy ajándékot?
A lány idősebb volt nála, ez már csak mellméreteiből is látszott... Persze, Jeanne tudta jól, hogy ő volt az egyik legfiatalabb résztvevője ennek az órának.
Hosszabb, rózsaszín haj; kék szempár, egy szemüveg mögé bújtatva, na meg az elmaradhatatlan egyenruha... Inkább figyelmen kívül hagyta a profilt.
Miközben diákjára pillantott, a szőke rúnalovag körül megfagyott a levegő, s a korábbi helyzettől eltérően immáron írni sem mert senki...

- Ha minőséget akartok, nézzetek körül pár nagyobb bazárban, amíg nem találtok egy megbízható kereskedőt. - magyarázta a lány. Alerion elgondolkodott, hogy vajon itt Nightyngale lakrimáira gondol-e. A rúnalovag kapcsolata a fülemüle bandával nem volt éppen a legsimább, de voltak azért vitathatatlan dolgok. Például a démoni alakváltó mágikus kristályainak magas minősége.
- Ezt követően mágikus adatrögzítő, pontosabban lehallgató, vagy térmegfigyelő lakrimákat helyezhettek el a gyanúsított gyakorta használt területein. Persze, ne legyetek hülyék, a legnagyobb baromnak is feltűnik majd, ha hirtelen rávigyorog egy kristály az éjjeli asztaláról, ami addig nem volt ott. - folytatta az okítást Jeanne. - Rejtsétek el a cuccot ajándékok belsejébe, képekbe, de ne riadjatok vissza semmitől. Jó megoldás lehet például női tanoncoknak, ha a megfigyelt fürdőszobájába egy tamponos dobozban elrejtenek egy lehallgató drágaságot. Ahhoz férfiember nem nyúl!
Alerion nem értette, hogy hogy lett a megfigyelésből hirtelen együttélés. Kicsit etikátlannak tűnt számára az olyasfajta beépülés, ami mások érzelmeinek manipulálásával is járt. Mellesleg ez az egész tamponos doboz ötlet sem volt a legjobb, hiszen ki az a gonosztevő, aki a slozin ülve szövögeti világromboló terveit. Az pedig már egy teljesen más kérdés, hogy őt egyáltalán nem zavarta a női tisztálkodási szerek jelenléte, sőt, volt, hogy ő intézte az ilyesfajta bevásárlást húga, most pedig Atalanta részére.
- Persze, ugyanolyan nemű párosok esetén is megvannak a trükkök, meg fordított helyzetekben is, gondolkodjatok csak hasonlókon, a fantázia fontos ilyen helyzetekben.... - folytatta szemrebbenés nélkül Jeanne az előadást. Alerion helyeselte a politikai korrektséget az előadásban, ám ami most következett, arra nem volt lelkileg felkészülve.
- NE NEKEM KELLJEN MÁR ITT IS MINDENKI HELYETT GONDOLKODNI A SZENTSÉGIT!! – kiáltotta el magát a lány ingerülte a tanári asztalba rúgva. Ezután, mintha mi sem történt volna, szentként mosolyogva fordult vissza a döbbent diákok felé.
- Jeanne-sensei! A hírszerzőkhöz készülök, és a nővéremmel ránk osztottak egy hosszú távú megfigyelést. Hogy lehet elérni, hogy a megfigyelt legalább annyira bízzon bennünk, hogy elfogadjon egy ajándékot? - tette fel a kérdést egy ezüstüs csillogaású, halványrózsaszín hajú lány. Alerion érezte a teremben növekvő feszültséget. A halott csendben Jeanne fagyos tekintete egyenesen a szerencsétlen tanoncot sújtotta. Eközben a leghátsó padban a férfi felkészült egy újabb illúzió, ordibálás, esetleg egy jambikus vers, vagy haiku megemésztésére...

Sayu meglepődve nézett húgára. Nem hitte volna, hogy összeszed annyi bátorságot, hogy magától kérdezzen - főleg úgy nem, hogy teljesen fölöslegesnek érezte az órát, ráadásul az improvizált táncdalfesztivál elvette mindenki kedvét az órán való aktív részvételtől. De úgy tűnt, Shirát ez nem zavarta.
Jeanne-sensei néma tekintete előtt az osztály lapítani kezdett. A ceruzák halk nesze is elhallgatott; a diákok már írni sem mertek, helyette felemelt füzetek mögött próbáltak elrejtőzni.
De tanáruk végül nem kezdett bele semmilyen ledorongolásba.
- Az nagyban függ a megfigyelt jellemétől is. – kezdett bele magyarázóan. Sokkal jobb kedve volt, mint amit az első kérdés után vártak tőle. - Ha gyanakvóbb típus, avagy nem egy naiv idióta, akkor játssz rá a dologra. Érd el, hogy azt higgye, valamiféle nagy szívességet tett neked, amiért aztán cserébe te ajándékot adsz neki hálából. Persze, egy tipikusan naiv idiótának elég egy enyhe jellemváltás, csak akkor már az elejétől kezdve jókislányt kell játszanod... De a legtöbb törvényes céh tele van ilyesfajta hülyékkel.
Sayuri elgondolkozva nézett le. Ebben a ruhában nem érezte úgy, hogy nehéz lenne bármit elfogadtatni a célpontjukkal. Pusztán csak annyit kell tenniük, hogy ártatlan kislányokat játszanak Iceclaw előtt az első pár napban, esetleg „megköszönik” neki egy ajándékkal, hogy nem fogadta őket teljes elutasítással… Vagy valami hasonló. Biztosan egyszerű lesz.
Fejében egy kicsit más jellegű kérdések jártak, mégpedig az, hogy mennyire kellene aktív szerepet ölteniük magukra. Puszta megfigyelőként, ha bebizonyosodik a törvénysértés, mit kellene tenniük? Hagyják lefutni az eseményt, és utána jelentsék a Tanácsnak, és bízzák a profikra? Vagy azonnal lépjenek közben, és próbálják meg maguk elfogni a mágust?
De ez egyelőre nem tartozott a témához. Talán majd később felteszi, ha Jeanne-sensei rátér majd arra a viselkedésre, amit tőlük várnak majd el a terepen.

Jeanne még élvezte kicsit a fagyos csendet, amelyet kaotikus, kiszámíthatatlan jelleme dermesztett mindenkire a kérdés hallatán.
- Az nagyban függ a megfigyelt jellemétől is.Ha gyanakvóbb típus, avagy nem egy naiv idióta, akkor játssz rá a dologra. - kezdett bele végül viszonylag jó kedélyűen. - Érd el, hogy azt higgye, valamiféle nagy szívességet tett neked, amiért aztán cserébe te ajándékot adsz neki hálából. Persze, egy tipikusan naiv idiótának elég egy enyhe jellemváltás, csak akkor már az elejétől kezdve jókislányt kell játszanod... De a legtöbb törvényes céh tele van ilyesfajta hülyékkel. - jelentette ki mindezt saját tapasztalataira építve.
Miután végzett kifejtésével, halkan elsóhajtotta magát, majd újfent körülnézett az osztályteremben.
Lassan idejét látta az elméleti rész lezárásának, hisz instrukcióként megkapta még általa ismert pecsétek bemutatását is.
Ugyanakkor, a könyvek nem helyettesíthették egy hozzá hasonlóan gyakorlott, és tapasztalt hírszerző válaszait, így meg akarta adni a jelenlévőknek az esélyt, hogy tovább gyarapodhassanak...
- Még valakinek valami kérdés, mielőtt áttérünk a gyakorlatra? - pillantott körbe, reménykedve értelmesebb megszólalásokban. - Esetleg neked, Lotharing? - vetette lesújtó tekintetét a zöldes-hajú férfira. - Vagy egész órán azzal a lakrima-gyűrűvel akarsz baszakodni, mint aki először használ hasonlót életében? Ha nem, akkor talán hozzátehetsz valamit ahhoz, ami elhangzott mindeddig.

- Az nagyban függ a megfigyelt jellemétől is. Ha gyanakvóbb típus, avagy nem egy naiv idióta, akkor játssz rá a dologra. - válaszolt meglepően nyugodtan Jeanne. - Érd el, hogy azt higgye, valamiféle nagy szívességet tett neked, amiért aztán cserébe te ajándékot adsz neki hálából. Persze, egy tipikusan naiv idiótának elég egy enyhe jellemváltás, csak akkor már az elejétől kezdve jókislányt kell játszanod... De a legtöbb törvényes céh tele van ilyesfajta hülyékkel. - zárta le a magyarázatot. Tekintetét egy sóhaj kíséeretében körbefuttatta a diákseregen, újabb kérdések után kutatva.
- Még valakinek valami kérdés, mielőtt áttérünk a gyakorlatra? - kérdezte - Esetleg neked, Lotharing? - szegezte szúrós tekintetét a férfira. Egy pillanatra megfagyott a férfi ereiben a vér. Terve kudarcba fulladt, álcája sikertelennek bizonyult, és rögtönöznie kellett. PErsze nem hagyhatta, hogy egy nála évekkel fiatalabb lány kizökkentse őt.
- Vagy egész órán azzal a lakrima-gyűrűvel akarsz baszakodni, mint aki először használ hasonlót életében? Ha nem, akkor talán hozzátehetsz valamit ahhoz, ami elhangzott mindeddig. - fejezte be a lány. Alerionban pedig már össze is állt a válasza. Úgy érezte, érdemes hízelgéssel kezdeni...
- Látom semmi sem kerüli el a figyelmed, Jeanne-sensei. - válaszolt a férfi magabiztosan, miközben levetette álcáját. Komótosan beletúrt a hajába, hogy megigazítsa, majd felállt helyéről, és úgy folytatta. - Valóban először használom az alakváltó gyűrűt, ami egyébként a hírszerzés egyik hasznos kelléke. Az előbb egy nem létező személy alakját próbáltam magamra ölteni, apró változtatásokkal módosítani a megjelenésem, ám egy létező személy alakját már sokkal könnyebb felvenni. - Ezzel az előtte ülő tinédzser korú fiú alakját öltötte magára, mindössze nehány másodperc alatt tökéletes másolatot kreálva. - Nagy segítség lehet, ha elvegyülünk a tömegben, így olyan információknak is birtokába juthatunk, melyek egyébként nem biztos, hogy elérhetők lennének. Ugyan, ki gyanakodna egy gyerekre a parkban, vagy egy hajléktalanra a sikátorban. Az alakváltó lakrimákkal azzá válhatunk, akié csak akarunk. Az azonban veszélyes lehet, ha a megfigyelt személy egy ismerősének alakját öltjük magunkra, hisz gondolatait és emlékeit ezzel a technikával nem tudjuk megszerezni. Köszönöm, hogy felszólítottál, és megoszthattam a társaimmal ezáltal az alakváltás lehetőségét. Jeanne-sensei.
Saját alakját visszaszerezve tiszteletteljesen fejet hajtott a lány előtt, majd lehuppant a helyére.

- Még valakinek valami kérdés, mielőtt áttérünk a gyakorlatra? – nézett körbe tanáruk várakozással a szemében. - Esetleg neked, Lotharing? – fordult végül az egyik diák felé. Sayu meglepetten pislogott. Nem gondolta, hogy egy végzős, az akadémiát már csak hírből ismerő Rúnalovag ismeri bármelyiküket. - Vagy egész órán azzal a lakrima-gyűrűvel akarsz baszakodni, mint aki először használ hasonlót életében? Ha nem, akkor talán hozzátehetsz valamit ahhoz, ami elhangzott mindeddig.
A teremben újból megfagyott a levegő, és mindenki a Jeanne-sensei által kipécézett fiú felé fordult, aki zavartalanul nézett vissza rá.
- Látom, semmi sem kerüli el a figyelmed, Jeanne-sensei. - válaszolt a férfi behízelgő hangon. Ahogy felállt, hullámzani kezdett körülötte a levegő, és már egy teljesen más ember állt a helyén, mikor felegyenesedett.  Lassan a helyére igazította zöldes haját, és elmosolyodva folytatta. - Valóban először használom az alakváltó gyűrűt, ami egyébként a hírszerzés egyik hasznos kelléke. Az előbb egy nem létező személy alakját próbáltam magamra ölteni, apró változtatásokkal módosítani a megjelenésem, ám egy létező személy alakját már sokkal könnyebb felvenni. – Pillantása az előtte ülő diákra esett, és arca néhány másodperc leforgása alatt felvette a fiú arcát a többiek derültségére. - Nagy segítség lehet, ha elvegyülünk a tömegben, így olyan információknak is birtokába juthatunk, melyek egyébként nem biztos, hogy elérhetők lennének. Ugyan, ki gyanakodna egy gyerekre a parkban, vagy egy hajléktalanra a sikátorban? Az alakváltó lakrimákkal azzá válhatunk, akivé csak akarunk. Az azonban veszélyes lehet, ha a megfigyelt személy egy ismerősének alakját öltjük magunkra, hisz gondolatait és emlékeit ezzel a technikával nem tudjuk megszerezni. Köszönöm, hogy felszólítottál, és megoszthattam a társaimmal ezáltal az alakváltás lehetőségét. Jeanne-sensei.
A magas férfi – aki, úgy tűnt, hogy végül eredeti alakjában ült vissza a székére – fejet hajtott Jeanne-sensei előtt.
A leendő letartóztatót azonban nem érdekelte a kis közjáték. Szórakozzanak csak a hírszerzők azzal, hogy a világ összes trükkjét felhasználva mepróbáljanak észrevétlenek maradni valaki előtt. Számára csak egyvalami volt fontos: mikor van lehetősége megállítani a bűnözőt, akihez kirendelték?
Sayu megvárta, míg felemelt keze magára vonja a tanár figyelmét.
- Jeanne-sensei, szigorúan csak megfigyelésre korlátozódik akkor is a feladatunk, ha törvénytelen cselekedetet követ el a megfigyelt személy, vagy ebben az esetben be is kell avatkoznunk?

- Látom semmi sem kerüli el a figyelmed, Jeanne-sensei. - állt fel helyéről a megszólított, levetve magáról alakváltó próbálkozásainak maradványait.
A behízelgő kezdése jó volt, meg kellett hagyni...
- Valóban először használom az alakváltó gyűrűt, ami egyébként a hírszerzés egyik hasznos kelléke. Az előbb egy nem létező személy alakját próbáltam magamra ölteni, apró változtatásokkal módosítani a megjelenésem, ám egy létező személy alakját már sokkal könnyebb felvenni. - azzal a gyűrűt újra működésbe léptette, immáron egy előtte üldögélő küllemét leutánozva. - Nagy segítség lehet, ha elvegyülünk a tömegben, így olyan információknak is birtokába juthatunk, melyek egyébként nem biztos, hogy elérhetők lennének. Ugyan, ki gyanakodna egy gyerekre a parkban, vagy egy hajléktalanra a sikátorban. Az alakváltó lakrimákkal azzá válhatunk, akié csak akarunk. Az azonban veszélyes lehet, ha a megfigyelt személy egy ismerősének alakját öltjük magunkra, hisz gondolatait és emlékeit ezzel a technikával nem tudjuk megszerezni. Köszönöm, hogy felszólítottál, és megoszthattam a társaimmal ezáltal az alakváltás lehetőségét. Jeanne-sensei.
A rúnalovag kisebb meglepetésére a válaszban megvolt a kellő alázat, továbbá még építő jellegűnek is vehették a diákok az óra tartalmát elnézve.
A szőke lány így hát csak bólintott, s elengedte prédáját a horogról...
Újabb kérdések után kutatva kisvártatva körbepillantott, s tekintete hamar meg is állapodott egy feltartott kézfejen.
- Jeanne-sensei, szigorúan csak megfigyelésre korlátozódik akkor is a feladatunk, ha törvénytelen cselekedetet követ el a megfigyelt személy, vagy ebben az esetben be is kell avatkoznunk?
Elsőre azt hitte, ugyanaz a lány kérdez, aki már korábban is felszólalt.
De nem, ennek a diáknak rövidebb volt a haja, és szemüveget sem viselt... Talán testvérek.
- Elsődleges, és legfontosabb teendőd minden esetben a készenléti egységek riasztása a megfelelő csatornán. A teleportációnknak hála általában igencsak keveset kell várni a segítségre hasonló helyzetekben. - kezdett bele. - Amíg az erősítés megérkezik, a körülmények határozzák meg az aktuális szerepköröd. A lényeg, hogy meg kell próbálnod minimalizálni a károkat, de azért lehetőleg ne ölesd meg magad. Azaz, ha a körülmények túlnőnek rajtad, a minimális fenntartás, de néha még a megfutamodás sem szégyen. Ha már jelentettél a törvénytelen tettről, a megfigyelted bűnössége bebizonyosodik, és a szereped befejeződött.
Bár könnyűnek tűnt kérdésekre válaszolgatni, a lány tudta, hogy hamarosan rá kellene térnie a gyakorlati oktatásra is...

- Elsődleges, és legfontosabb teendőd minden esetben a készenléti egységek riasztása a megfelelő csatornán. A teleportációnknak hála általában igencsak keveset kell várni a segítségre hasonló helyzetekben. - kezdett bele. - Amíg az erősítés megérkezik, a körülmények határozzák meg az aktuális szerepköröd. A lényeg, hogy meg kell próbálnod minimalizálni a károkat, de azért lehetőleg ne ölesd meg magad. Azaz, ha a körülmények túlnőnek rajtad, a minimális fenntartás, de néha még a megfutamodás sem szégyen. Ha már jelentettél a törvénytelen tettről, a megfigyelted bűnössége bebizonyosodik, és a szereped befejeződött.
- Köszönöm, sensei. – bólintott Sayu. Habár nem ez volt a válasz, amiben reménykedett, ésszerűnek hangzott a hírszerző magyarázata. Lassan kezdett letenni arról az ötletéről, hogy ő legyen az, aki olyan helyzetet teremt, amiben le lehet buktatni a gyanúsítottat.
- Egyéb? Senki? – nézett körbe várakozóan, de több kérdés nem érkezett hozzá. Elégedetten bólintott. – Akkor azok, akik hírszerzőnek készülnek, kövessenek az udvarra. A többiek azt csinálnak, amit akarnak, vége az elméleti órának, felőlem meg is halhatnak.
Szavaira Shiragiku lelkesen pattant fel, és füzetét bevágta a táskába.
- Te hogyhogy jössz? – vonta fel a szemöldökét Shira, amikor látta, hogy Sayu is készülődni kezd.
- Ha egy hírszerzővel fogok dolgozni, tudnom kell, hogy mire képes a teleportáció. – mondta egyszerűen. Shira elgondolkozott.
- Akkor nekem is el kéne kísérnem téged a végrehajtókhoz, igaz? – mosolygott rá vissza, és kilépett a padból. Sietniük kellett, hiszen tanáruk már rég a folyosón sétált, és a hírszerző diákok sietősen indultak utána a kihalt folyosón.
- Hát, egyelőre egyszerűbbnek tűnik, mint a teleportáció. Csak láncokat tudunk idézni. Meg bilincseket. – Sayu kezében egy egyszerű bilincs jelent meg. Elgondolkozva pörgette meg mutatóujján, majd eltüntette az eszközt. – Csak azt nem tanuljuk meg, hogyan kéne rárakni valakire. Nem tudsz esetleg tárgyakat teleportálni?
- Még nem. De megkérdezhetjük. – lelkesült fel Shira.

Alerion úgy érezte a vihar szele ártalmatlanul csapott át fölötte. Jeanne csak bólintott válaszára, és tekintetét körbefuttatva új prédát keresett magának. A csendet egy kérdés törte meg. A korábban felszólaló lány volt, aki mellben bőségesen meg volt áldva. Természetesen még így hátulról sem kerülte el ez a férfi figyelmét. Karakterisztikájában azonban mégis volt valami eltérő, mégsem az előző tanonc volt, talán a testvére lehetett neki.
- Jeanne-sensei, szigorúan csak megfigyelésre korlátozódik akkor is a feladatunk, ha törvénytelen cselekedetet követ el a megfigyelt személy, vagy ebben az esetben be is kell avatkoznunk? - kérdezte. A rúnalovag határozottan kezdett a magyarázatba.
- Elsődleges, és legfontosabb teendőd minden esetben a készenléti egységek riasztása a megfelelő csatornán. A teleportációnknak hála általában igencsak keveset kell várni a segítségre hasonló helyzetekben. - részletezte Jeanne tárgyilagosan. - Amíg az erősítés megérkezik, a körülmények határozzák meg az aktuális szerepköröd. A lényeg, hogy meg kell próbálnod minimalizálni a károkat, de azért lehetőleg ne ölesd meg magad. Azaz, ha a körülmények túlnőnek rajtad, a minimális fenntartás, de néha még a megfutamodás sem szégyen. Ha már jelentettél a törvénytelen tettről, a megfigyelted bűnössége bebizonyosodik, és a szereped befejeződött.
A szőkeség korábbi megfélemlítési módszerét elvetve úgy tűnt, most inkább tényleg az információátadásra törekszik. A férfi kezdte úgy érezni, hogy valami értelmes is kisülhet az egész szemináriumból. Ha már szeminárium, Alerion alig várta, hogy végre rátérjenek a gyakorlati oktatásra. Bár a sebesség mágia mellett már több gealdor varázslatba is belekóstolt, valahogy a teleportáció volt az, mely a legjobban vonzotta a Mágus Tanács összes egyedi mágiaága közül. Izgatottságát már alig tudta visszafogni…

- Köszönöm, sensei. – bólintott magyarázatát hallva a lány.
Jeanne viszonozta gesztusát, majd újfent csak körbepillantott.
- Egyéb? Senki? – reménykedett, hogy tovább haladhat, hisz az időkorlát kezdte szorítani.
Nem szerette a hasonló helyzeteket...
Szerencséjére ugyanakkor már nem akadt több kíváncsiskodó, bár igaz, nem is hagyott már túl sok gondolkodási időt az osztálynak.
– Akkor azok, akik hírszerzőnek készülnek, kövessenek az udvarra. A többiek azt csinálnak, amit akarnak. - legyintett könnyedén, majd az ajtó felé vette az irányt. -  Vége az elméleti órának, felőlem meg is halhatnak.
Reakciókra nem is várva lépett ki a folyosóra, s kisvártatva lekanyarodott az udvar irányába.
Egy nagyobb, csoportos mágia-tanításra fenntartott területre vezette az érdeklődőket, amelyet ezen célra kiépített védelmi rúnák öleltek körbe.
Kissé meglepte, hogy milyen sokan követték őt, de csak vállat vont a létszám láttán... Biztos a személyes karizmája az oka, ennyien biztos nem akartak hírszerzőnek állni.
- Kezdjük akkor a legelején... - nyújtotta előre jobb karját.
Igaz, egy teljesen kezdő mágiát készült bemutatni, amelyet a legtöbb diák már az első fél-évében elsajátíthatott, ő ezúttal sem kívánta alábecsülni a tanulók... elmaradottságát.
Lassan, követhető sebességgel életre lobbantotta fehéres varázspecsétjét, amely fényében aztán megszületett az ő áttetsző, kékesen villogó képmása.
- Ez az úgynevezett "Gondolati Kivetítés", amelyet gondolom a legtöbben már ismertek. Akik esetleg még nem találkoztak vele, nem értem, mit keresnek ebben az évfolyamban. - köhintett öklébe. - Ennek a mágia-típusnak ez a legalapvetőbb fajtája, csak a Tanács székhelyein hozhatóak létre, és pusztán információ-továbbításra hasznosak. Egyfajta adat-közvetítő kivetülések a rúnalovagokról. Persze, magasabb szintű ügynökök már több mindenre is képesek az ilyesfajta fantomképeikkel... - kezdett bele a mágia-ág bonyolultabb trükkjeibe.

- Köszönöm, sensei. – köszönte meg illedelmesen a lány.
- Egyéb? Senki? - fürkészte tovább a jelenlévőket Jeanne, kérdések után kutatva. – Akkor azok, akik hírszerzőnek készülnek, kövessenek az udvarra. A többiek azt csinálnak, amit akarnak, vége az elméleti órának.
~ Hát ez nem volt valami sok. ~ Jegyezte meg magában a férfi. ~ Bár tény, hogy a teleportálás alapvetően gyakorlati jellegű, általában az elméleti rendszerét, és a használt mágikus jeleket, a varázslat áramlásának törvényszerűségeit el szokták mondani. Bár Jeanee-ről beszélünk… Valószínűleg nem kifejezetten érdekli, hogy mit vár el az Akadémia felső vezetése az elméleti oktatás terén. Azért majd utána nézek a könyvtárban, jobb félni, mint megijedni… Meg hát még a gyakorlótéren is elmondhatja. ~ elmélkedett a férfi magában, hiszen nem különösebben kívánt vegyülni a fiatalokkal.
Közben rápillantott jegyzeteire. A megszokott teleírt papír helyett egy romantikus skicc köszönt vissza rá. A férfi és oroszlánfülű szerelme egymás karjaiban. Halvány mosoly kíséretében, gyengéden csukta össze a füzetet, majd körbenézett kivonuló társain. Alerion kicsit kilógott a közösségből, nem csak magassága miatt, de azért is, mert vagy jó 5-10 évvel idősebb volt az átlagkorosztálynál. Még Jeanne is fiatalabb volt nála, és bár ez némileg zavarta őt, próbálta magában elnyomni az érzést.
~ Komolyan, nincs ennél kínosabb… Kis kölkökkel együtt visszaülni az iskolapadba. És ezek a bögyösek… Az én osztályomban mindenki totál deszka volt ebben a korban. Cöh, Atalanta még most is az… Ugh erre nem kéne gondolnom… Esküszöm, egyre nagyobb a mellük a fiataloknak. Nem, ezek gyerekek, én meg felnőtt ember vagyok. Atalanta mellei… kicsik de formásak, és feszesek, olyan jól kézbe illenek… Vajon az egész épületben le van korlátozva a mell? Telepátia! Ugh… Egy férfi naponta hányszor gondol mellekre? ~
- …Nem tudsz esetleg tárgyakat teleportálni? – hallotta meg az egyik lányt. Valamelyiket az ikrek közül. A kérdés kizökkentette őt a gondolatmenetéből, majd menthetetlenül visszasüllyedt közéjük.
~ Lehet vajon melleket teleportálni? ~ és gondolatai mély mocsarában elmerülve, szinte auotomatikus mozdulatokkal folytatta útját az udvarra.
Nemsokára, még éppen hogy elkerülve az előtte lévővel az ütközést, megérkeztek a gyakorlótérre, ahol Jeanne magához ragadta a szót, miután a csipet csapat elcsendesedett.
- Kezdjük akkor a legelején... – kezdte, jobb karját előre nyújtva. Saját képmását megidézve prezentálta az első varázslatot. Alerion kissé nehézkesen ismerte be magának, hogy ezekkel a technikákkal el van maradva kissé. A városőrségnél nem sok szüksége volt az alap varázslatokra, bőven elég volt számára a saját mágiájának alkalmazása is. Hiszen… sosem volt kötelező ezeket elsajátítani.
- Ez az úgynevezett "Gondolati Kivetítés", amelyet gondolom a legtöbben már ismertek. Akik esetleg még nem találkoztak vele, nem értem, mit keresnek ebben az évfolyamban. – Alerion elkomorodott. Szégyen, nem szégyen, eddig nem volt hiányérzete miatta. - Ennek a mágia-típusnak ez a legalapvetőbb fajtája, csak a Tanács székhelyein hozhatóak létre, és pusztán információ-továbbításra hasznosak. Egyfajta adat-közvetítő kivetülések a rúnalovagokról. Persze, magasabb szintű ügynökök már több mindenre is képesek az ilyesfajta fantomképeikkel... – magyarázta. Alerion pedig feszülten figyelt. Még véletlenül sem akart lemaradni.

A csoport végül az egyik kertben állt meg, félkört alkotva Jeanne körül. Az udvar falain felizzottak a rúnák, amelyek az épületet voltak hivatottak megvédeni az elszabaduló mágikus energiáktól.
Talán az osztály fele követte a beugró tanárt, pedig általában az osztályok negyede szokott hírszerzőnek állni. De ahogy Shiráék sem, a többiek sem akarták kihagyni az alkalmat, hogy egy profitól tanuljanak.
Shira gyomra görcsbe rándult. Nem tudta elképzelni, hogy vajon milyen mágiákat várhat majd el tőlük a tanáruk.
- Kezdjük akkor a legelején... - Jeanne-sensei körbenézett, és jobb karját az egyik előre elhelyezett pecsét felé emelte.
A fehér pecsét sokkal lassabban jelent meg, mint ahogy azt várni lehetett, és az osztály lelkesen figyelte a mágiát. A Tanács tanárai a teljesen általános pecsét használatát követelte meg mindenkitől egyelőre, de Jeanne-senseit ezt láthatóan nem érdekelte. Ahogy minden más mágusnál is, a pecsétekben apró különbségeket fedezhettek fel, ami a használó képességeit jellemezte. Minél bonyolultabb, minél egyedibb volt a pecsét, annál hatékonyabb volt a mágia.
Egy kékes színben villogó Jeanne karba font kézzel nézett vissza rájuk.
- Ez az úgynevezett "Gondolati Kivetítés", amelyet gondolom, a legtöbben már ismertek. Akik esetleg még nem találkoztak vele, nem értem, mit keresnek ebben az évfolyamban. - köhögött egyet. - Ennek a mágia-típusnak ez a legalapvetőbb fajtája, csak a Tanács székhelyein hozhatóak létre, és pusztán információ-továbbításra hasznosak. Egyfajta adat-közvetítő kivetülések a rúnalovagokról. Persze, magasabb szintű ügynökök már több mindenre is képesek az ilyesfajta fantomképeikkel...
Shira megkönnyebbülten felsóhajtott. Habár már a harmadik évüket taposták az akadémián, de még mindig le voltak maradva a többiekhez képest. Mágikus erejük, amit mások akár tíz éve fejlesztettek, csak most kezdte egy kezdő mágus szintjét elérni. De a gondolati kivetítést sikerült tavaly elsajátítaniuk, néhány egyéb kommunikációs mágiával együtt.

- Mint mondtam, ez ennek a mágia-típusnak a legalapvetőbb, és legkevesebb helyzetben használható fajtája. Gondoljatok úgy rá, mint egy alapra, amire aztán később ráépíthettek.
Jeanne újfent elkezdett felírni egy mágikus pecsétet, ismét csak lassan, hogy diákjai kivehessék az abban felizzó égszín-kékes rúnákat, s azok jelentését.
Kisvártatva áttetsző képmása teljes anyagi formát nyert, s úgy sétált a rúnalovag mellé, akárcsak az ő tükörképe.
- Ezt nevezzük "Mozgatásnak". Kicsit már magasabb szintű mágia, ami lényegében "életre kelti" a kivetülésünket. Képes lesz önálló mozgásra, és gondolkodásra, ám még mindig csak egy gyengébb hasonmásról beszélünk, önálló gondolatok és mágiák nélkül. - pillantott újfent mozdulatlanná dermedt hasonmására. - Információszerzése ugyanakkor rettentően hasznos, hisz az elméje a sajátunk egy része. Azaz, ha most például beküldeném a képmásom az Akadémia egy folyosójára, ugyanabban  a pillanatban tudnám meg, hogy kik sétálnak a falai közt, mint ő. - magyarázta mindentudó mosollyal. - Persze, ez még mindig nem a jégcsúcs teteje.
A szőke lány egy újabb varázspecsétet kezdett rajzolni, minden eddiginél bonyolultabb, és sokszínűbb jelölésekkel.
Amint végzett, hasonmása rúnalovag-egyenruhájának helyét kékes melegítő, rövidnadrág, valamint egy baseball-sapka vette birtokába, elfedve lófarokba kötött frizuráját.
- Yo, plebs. - vigyorodott el Jeanne II, ahogy keresztbe fonta karjait.

- Mint mondtam, ez ennek a mágia-típusnak a legalapvetőbb, és legkevesebb helyzetben használható fajtája. Gondoljatok úgy rá, mint egy alapra, amire aztán később ráépíthettek. – magyarázta az ifjú tanárnő. Alerion hunyorítva próbálta memorizálni a jeleket, bár úgy tűnt, Jeanne lassított technikáján, az mégsem volt elég ahhoz, hogy tökéletesen reprodukálni tudja a varázslatot. Közben Jeanne újabb pecséteket idézett meg, melyek hatására a hologram megindult idézője felé.
- Ezt nevezzük "Mozgatásnak". Kicsit már magasabb szintű mágia, ami lényegében "életre kelti" a kivetülésünket. Képes lesz önálló mozgásra, és gondolkodásra, ám még mindig csak egy gyengébb hasonmásról beszélünk, önálló gondolatok és mágiák nélkül. Információszerzése ugyanakkor rettentően hasznos, hisz az elméje a sajátunk egy része. Azaz, ha most például beküldeném a képmásom az Akadémia egy folyosójára, ugyanabban a pillanatban tudnám meg, hogy kik sétálnak a falai közt, mint ő. – folytatta okoskodva a lány. - Persze, ez még mindig nem a jégcsúcs teteje.
Alerion elismerten bólogatott – persze csak képzeletben. Még véletlenül sem akarta tudtára adni Jeanne-nek, hogy akár csak egy kicsit is tiszteli. Mielőtt azonban ideje lett volna elgondolkodni azon, miképp hívhatja elő ő maga is képmását, Jeanne egy már Alerion számára is ismerős formációt rajzolt fel.
- Yo, plebs. – köszöntötte őket Jeanne teljes értékű hasonmása. Szinte már várta, hogy egymással újra vitába keveredjenek, pont mint legutóbb, mikor tanúja volt a varázslatnak.

- Mint mondtam, ez ennek a mágia-típusnak a legalapvetőbb, és legkevesebb helyzetben használható fajtája. Gondoljatok úgy rá, mint egy alapra, amire aztán később ráépíthettek.
Egy újabb világoskék pecsét izzott fel Jeanne előtt, elég lassan ahhoz, hogy az ikrek is követni tudják az ismeretlen írásjeleket benne. Az áttetsző tanár képe a pecsét hatására szilárdulni kezdett. Tömör lett, és a halványkék színét is elvesztette. Helyette Jeanne-sensei színét vette fel, és másodperceken belül tükörképeként sétált tanáruk mellé.
- Ezt nevezzük "Mozgatásnak". – szólalt meg újra. - Kicsit már magasabb szintű mágia, ami lényegében "életre kelti" a kivetülésünket. Képes lesz önálló mozgásra, és gondolkodásra, ám még mindig csak egy gyengébb hasonmásról beszélünk, önálló gondolatok és mágiák nélkül. – nézett rá a mozdulatlan klónra. Shira bólintott egyet. Ezek szerint, ha nem adnak nekik utasítást, mozdulatlanok maradnak… Akárcsak a gólemek. - Információszerzése ugyanakkor rettentően hasznos, hisz az elméje a sajátunk egy része. Azaz, ha most például beküldeném a képmásom az Akadémia egy folyosójára, ugyanabban a pillanatban tudnám meg, hogy kik sétálnak a falai közt, mint ő. - magyarázta mosolyogva, de Sayu alig tudott rá figyelni. Ha megtanulja mindazt, amit a másolattal meg tud taníttatni… Soha többé nem kell vizsgákra készülnie. Csak leültet vagy ötöt tanulni, és jóízűen alhat egyet. Nem csoda, hogy nem tanították meg nekik ezt a technikát idáig. - Persze, ez még mindig nem a jégcsúcs teteje. – rezzentette fel az utolsó mondat.
Az újabb varázspecsét nagyságrendekkel volt bonyolultabb, mint az előző. Minden helyet a körön belül rúnák töltöttek ki. A hasonmás ismét változni kezdett. Akadémista ruhája hullámzásba fogott, és hamarosan melegítő, rövidnadrág egy egy baseball-sapka vette át a helyét.
- Yo, plebs. - vigyorodott el az alak, keresztbe fonva karjait maga előtt. Halk suttogás kísérte a mutatványt.