Zöldüljön a világ: Baljós árnyak

– Reigen, Nokinerk! Gyertek csak! Van egy nektek való feladat - szólt oda Richard az ebédlőben ácsorgó ifjú elementalistának és shugo partnerének. Richard a pultnak nekidőlve állt és a kezében tartott pár felkérés plakátot.
– Illetve kettő… - egészítette ki a mondandóját és szétválasztotta a két lapból álló „köteget”. A jobb kezében az egyik plakátot, a bal kezében pedig a másikat tartva.
Az említett személyek felkapták a fejükét és odasétáltak a pulthoz és helyet foglaltak az előtte felsorakozó bárszékeken.
– Ezt hogy érted? - kérdezte Reigen.
Richard válasz helyett csak megfordította a lapokat és a Quatro Cerberus mágusai elé csúsztatta. Reigen és Nokinerk is föléjük hajolva olvasni kezdte.
Mindkettő lényegében ugyanazt tartalmazta. Egy szokatlan, három naponta felbukkanó vihar ellen keresnek – lehetőleg elemi – mágusokat. Egyedül a helyszín volt más. Az egyik Magnoliába szólította a varázslókat, a másik pedig Hosenkába.
– Én ezt nem értem - vakarta a fejét Reigen, miután elolvasta mindkét lapot. Többször is.
– Ne aggódj, akik a megbízást küldték azok se, nerk. - felelte Nokinerk kimérten miközben visszahúzódott a székére.
– Hogy-hogy?
A kérdésre a shugo csak megidézte a mágikus paneljét és behozott rajta egy nyolc nappal ezelőtti újság cikket. Az írás arról szólt, hogy október hetedikén Oshibana városában egy hatalmas vihar jelent meg a semmiből. Az első pillanatban még egy verőfényes őszi nap volt, tiszta, felhőmentes éggel, aztán a következő pillanatban pedig már egy orkán pusztított. Utána pedig két órával később, megint sütött a nap, csak a pusztítás jelezte, hogy történt valami. Egy tavaszi fesztivált szakított félbe a szélvihar. A fesztiváli sátrakat súlyosan megrongálta, ami miatt az eseményt eltolták pár nappal. A város épületeiben nem esett nagy kár és a lakosok se szenvedtek el súlyos sérüléseket. Pusztán a szokatlan jelenség.
– Hmm, továbbra se igazán értem…
– Várj még, nerk. - intette türelemre a shugo és egy másik cikket húzott a panelra. Egy október tizedikei újságcikk volt. Ezúttal Kunugi városa volt a főszerepben, ahol ugyanúgy a semmiből jelent meg egy vihar. Az írás hasonlóképp számolt be a jelenség felbukkanásáról és eltűnéséről. Az egyedüli különbség a pusztítás mértéke volt. Ebben a városban már az épületek és a lakosok is megsínylették a természeti csapást.
– Érdekes. Kunugiban is egy vihar volt?
– Nem egy vihar, hanem A vihar, nerk - válaszolta Nokinerk azzal egy harmadik cikket hozott be. A tematika folytatódott. Másik város, újabb vihar. A következő áldozat Onibus volt október tizenkettedikén. A pusztítás mértéke azonban minden eddigit felülmúlt. A katasztrófa két órája alatt házak tömegének tépte le a tetejét és törte be az ablakait. Több gyengébb szerkezetű épület össze is omlott a város szélén. A könnyű sérültek mellett itt már súlyosabbakról is beszámolt az újság, akik kórházba is kerültek. A város híres színháza is súlyosan megsérült, csakúgy, mint a vasútállomás és a környező sínek, amit az állomás darabjai torlaszolnak el. Így a járatok szünetelnek azon a szakaszon.  
– Ez nem egy természetes vihar, nerk
– Miből gondolod?
– A természetben is megfigyelhetők szabályrendszerek és bizonyos periodikusságok, de nem ilyen pontossággal. Ez egy mesterségesen gerjesztett vihar, ami alkalomról alkalomra erősödik. Mindig három nappal később csap le a semmiből és pontosan két órán keresztül tombol, nerk. A pusztító ereje pedig exponenciálisan nő.
Az interfész kijelzőjén megjelent egy grafikon, ahol a görbe egy idő után elég élesen kanyarodott fölfelé.
– Itt számba vettem a pusztítás mértéket, mind az anyagi károkat és mind az organikus sérülteket, nerk. A három városból már szignifikáns statisztikát tudtam készíteni - magyarázta nagy hévvel Nokinerk. Szerette prezentálni a számításait, ezt ha Reigen nem tudta volna, akkor is most láthatta rajta.
– Mintha nem most kezdtél volna el ezzel foglalkozni…- jegyezte meg halkan Reigen.
– Nos igen. Unatkoztam és érdekes anomáliának tűnt, így figyelemmel kísértem a hírekben, nerk. Nem gondoltam volna, hogy kapunk ehhez egy felkérést. Az a régió inkább a Fairy Tailt szokta foglalkoztatni, nerk.
– Ez általában így is van. Azonban szoktak lenni olykor kivételes esetek. Vagy olyanok is, hogy egy megbízást több céhnek is kiküldenek. Persze az is lehet, hogy mindkét városban jól tudják, hogy nálunk van Az elemek ura. - bölcselkedett mosolyogva Richard.
Nagyjából három hónapja aggadták rá a Heti Mágus Magazinban Reigenre ezt a titulust, de még nem tudott hozzászokni. Maga a kifejezés tetszett neki és végtelenül megtisztelő volt számára, de nem akart semmi olyan felhajtást, ami a címmel járt volna. Az életben azonban nem mindig azt kapjuk, amit akarunk.
– Nem hinném - mosolygott zavarodottan.
– Ugyan, nem kell szerénykedni. Kiérdemelted.
Reigen a tarkóját kezdte el dörzsölni zavarában, aztán Nokinerk felé fordult.
– És melyik város felkérését kellene elfogadnunk szerinted?
– Hosenka városáét, nem is kérdés, nerk
– Ezt mire alapozod? - érdeklődött Richard. Reigen is megkérdezte volna, ha épp a pultos nem teszi meg előtte. Na persze nem azért mert nem bízna Nokinerk ítélőképességében. Társa rendkívül okos volt, talán a céh legokosabb tagja. Nem, pusztán csak azért kérdezett volna rá, hogy Nokinerk elmondhassa az eszmefuttatását. Nem csak a számításait szerette felvázolni, de a következtetései magyarázatát is. Mivel a legjobb barátja és elválaszthatatlan társa volt, ugyan miért ne akarna a kedvében járni?
– Nagyon egyszerű… - kezdett bele Nokinerk és a mágikus kijelzőjén a grafikon helyett ezúttal Fiore Királyágának a térképe jelent meg, majd elkezdett a dél-keleti részére ráközelíteni és az említett városok jelentek meg rajta.
– Amint látjátok, itt van Oshibana, Kunugi, Onibus, Magnolia és Hosenka, nerk. Ha a vasútvonalat nézzük valóban Magnolia lenne a logikus következtetés, azonban ez egy olyan illúzió, ami rosszul befolyásolja a megfigyelőt. Ha elveszük a síneket és csak pusztán a városok helyzetét nézzük mindig a legközelebbi településre csaptak le, nerk. Különben is, Magnolia egy nagyváros, egy viszonylag erős máguscéhhel a közepén. Túlságosan adná magát. Három város után már adott lenne a minta. Én az elkövető helyében Hosenkát választanám.
– Végül is, ha ilyen szempontból nézzük… - simogatta a szakállát Richard és Nokinerk magyarázatán gondolkodott.
Reigen csak üres tekintettel bólogatott.  
– Ha esetleg tévedtem, akkor is a városban van a Fairy Tail, legrosszabb esetben majd ők kezelik a helyzetet, nerk.
– Akkor irány Hosenka?
– Irány Hosenka, nerk.


- Ott van Hosenka! - csendült fel Reigen mikor pár órával később meglátta maguk alatt elterülni a fürdővárost.
- Igen, én is látom, nerk. Szállj le valahol. Meg kell keresnünk a megbízónkat.
– Ez is rajta volt a papíron?
– Igen. Azt hittem elolvastad, nerk.
– Én el is olvastam - akadékoskodott Reigen. Biztos volt benne, hogy elolvasta, de semmi ilyesmire nem emlékezett.
– A kép alatti szöveget is, nerk?
– Volt a kép alatt is szöveg? - csodálkozott el.
– Igen… Volt…
– Oh.
Eddigre Reigen már elég alacsonyra ereszkedett és a város központjában egy főutcán állt meg a felhővel. Aztán ahogy leszálltak róla el is tüntette.
– Kit keresünk akkor?
– Valami Williamet, nerk.
– Értem - nyugtázta Reigen - Hahó! William! A Quatro Cerberus mágusai vagyunk! Egy bizonyos Williamet keresünk! Valaki?! - kezdte ordibálni Reigen. Nokinerk tátott szájjal bámulta a jelenetet, aztán a mancsába temette a homlokát és lesújtva nézte a földet.
– Idióta az összes, nerk… - motyogta halnak magának.

Reigen kiáltozására többen bambán néztek rá. Mégis ki lehet ez az égből alászállt félőrült?
Az emberek közül aztán az egyikük elindult és megközelítette az ifjú mágust. Egy jókiállású, középkorú férfi volt az. Haját rövidre nyírva horda, arcát pedig gondozott szakáll borította, amibe az élet már jó pár ősz szálat is belecsempészett. A jómódú ruházata alapján vagy egy gazdag vendég lehetett, vagy egy fürdő tulajdonos.  
- Önök… mágusok, igaz? Persze, hogy azok, hiszen az imént láttam – magyarázta meg az idegen gyorsan saját magának. - A munkára jöttek? – kérdezte bizonytalanul.
– Igen. Reigen Hawkins vagyok a Quatro Cerberusból. Ő pedig a társam Nokinerk - mutatott kis barátjára, de a férfi felé se fordította tekintetét. Már a neve hallattán lefagyott és lelkesen, csillogó szemekkel nézte az égi jövevényt.
- Reigen Hawkins, az Elemek Ura? Hát ez nagyszerű! - csapta össze a kezeit mosolyogva. – Tökéletes időzítés! Olvastam ám azt a cikket önről a Heti Mágus Magazinban! Megtiszteltetés személyesen találkozni önnel. Ami William-et illeti, az a vén naplopó éppen az egyik fürdőben lógatja a lábát. Fentről láthatták, hogy nem messze innen van egy híd, azon kell átmenni, és a legelső fürdő, amit látnak a partoldal előtt. Nagy, piros táblás, eltéveszteni se lehet. Akár el is vezethetem hozzá önöket, ha gondoljátok. Viszont… ha már itt vannak, előtte nekem is lenne egy kérésem önökhöz. Persze, csak ha belefér az idejükbe!
– Persze. Mindig szívesen segítek - felelte Reigen.
- Pompás! – lelkesedett a férfi.
– És Önben kit tisztelhetünk, ha nem William-et, nerk?
- Nos én Anderson volnék, Hosenka legjobb wellness központjának a tulajdonosa – válaszolta büszkén és ekkor nézett le Nokinerkre, majd nyomban meg is döbbent – Ej, de szőrös kis fickó vagy!
– Shugo vagyok. Az lenne fura, ha csupasz lennék, nerk.
Reigen elképzete, hogy milyen lehet Nokinerk szőr nélkül. Az egyik képen egy hurkáshasú aprócska kisfiú jelent meg nála pocok fejjel. A másikon pedig egy vékony, egérszerű csupasz rágcsáló. Végül is simán elképzelhetőnek tartotta, hogy csak a bundája vastag, ő maga nem is kövér.
Aztán megrázta a fejét, hogy elhessegesse mindkét, nem túl szívderítő képet a fejéből.
– Miben kellene segítenünk?
- Nos, sajnálatos módon ma reggel csődöt mondott a szaunámban a hőszabályzó lakrima. A város karbantartója pedig még a tegnapi nap folyamán elmenekült a vihartól tartva. Persze ki hibáztatja érte? A vendégek száma is megcsappant, de ha a szauna nem üzemel, félő, hogy attól a kevés bevételtől is elesek, amit amúgy tudnék szerezni ilyen ínséges időkben. – magyarázta drámaian – Én magam is kicserélném, de nem értek ezekhez a mágikus holmikhoz. Félek, hogy csak rontanék a helyzeten.
– Szerencséje van uram, nerk. Ő itt nem csak Az elemek ura, hanem a lakrimák mestere is. - bökött Reigenre.
– Ugyan. Ez inkább egyfajta hobbi csak.
– Ha már árulod is őket, akkor nem hobbi, nerk.
– Te mondtad, hogy szabaduljak meg a feleslegtől, mert már az egész szoba tele volt velük. - jegyezte meg Reigen.
- Nem tudtam az ajtótól az odumig úgy elmenni, hogy ne bukjak fel egy lakrimába, nerk.
– Nekem nem okoz sose gondot.
– Akkora lábakkal könnyű, nerk… - szúrt vissza Nokinerk.
- Uraim, ha szabad közbevágnom… Esetleg indulhatnánk? – vágott közbe békéltetően Anderson.

Egy öt perces séta után el is érkeztek a wellness központhoz. Eléjük tornyosult egy hatalmas, több szintes, hagyományos stílusú fürdő. A vörös falak mellett több helyen is aranyozott díszítés borította a fürdőt. Újabb aspektus, ami Anderson vagyonáról adott tanúbizonyságot a megjelenésén kívül.
Reigen elismerően füttyentett a látványtól. Anderson pedig már ezt a kis gesztust is hatalmas bóknak vette.
Átkeltek a fürdőhöz vezető hídon, majd beléptek a szentélyszerű hallba. Bent is hasonlóan díszes volt a hely, mint ahogy kívül. Ám a sok pompa ellenére egy lélek sem volt a hallban. Távol lehetett hallani az ajtókon keresztül, hogy van pár vendég, különben egy kihalt szellemfürdő hangulatát kelthette volna az egész. Oldal a recepciós pult is üresen állt, nem csak a vendégek voltak láthatatlanok, hanem a személyzet is.
– A recepciós el elmenekült, nem csak a karbantartó, nerk? - kíváncsiskodott Nokinerk.
- Tessék? Ja, hogy az! – pillantott az üres pult felé Anderson, majd legyintett egyet – Bizonyára műszakváltás lehet.
– Délelőtt tízkor, nerk? - mondta csendesen Nokinerk és felvonta a szemöldökét. Furának tartotta.
Anderson erre már nem felelt semmit. Vagy mert meg se hallotta vagy mert szimplán nem akart. Nokinerk nem tudta. Csak azt, hogy valamiért Anderson hirtelen megállt. Jobbra nézett, majd balra. Mint aki keresne valamit. A szőrös kis shugo meg nem tudta volna mondani, hogy a helyes utat keresné, a személyzetét, vagy valami egészen mást.
Aztán Anderson hirtelen tovább is indult.
- Sajnálom, hogy ilyen időkben kell látniuk ezt a csodás helyet. Bezzeg máskor! Egy átlagos napon olyan fogalom van, hogy alig lehet átférni itt. Ó, és mennyi nagyszerű ember járt már itt. Tudták, hogy egyszer maga a pénzügyminiszter is ellátogatott hozzánk?
– Tényleg? - csodálkozott el Reigen.
- Ó, bizony ám! Ahogy számos gróf és báró is a vidékről.
– Ejha.
- Csak az a sok szemetelés ne lenne…
– Erről Reigen is tudna mesélni, nerk…
– Hé, én nem szemetelek. Csak kicsit kupis vagyok. Van különbség.
– Külső szemlélőként nem nagyon, nerk.
- …Meg az a sok ételmaradék, amit az étkezőben hagynak. Főleg az előkelőbb népek…
– Na ez veszély nálad tényleg nem állna fenn, nerk.
– Köszönöm. Azt hiszem… - válaszolta zavarodottan Reigen. Nem volt benne biztos, hogy ez most elismerés volt, vagy valami teljesen más.
-…A szobák és a többi helyiség is mindig tele van szeméttel. Olyan sokat kell takarítani… - mondta Anderson. Látszólag nagyon elvolt magában, közben a fürdőben vezette hőseinket. Mentek lépcsőn fel, lépcsőn le, folyosón jobbra kanyarodva, folyosón balra kanyarodva. Nokinerknek kezdette az az érzése lennie, hogy a fickónak lövése sincs mi merre van a wellness fürdőjében és csak vaktában sétálgatnak fel-alá az épületben hátha egyszer kilyukadnak ott, ahol kellene.
Végül aztán csak kikötöttek egy medencés helyiségben, ám abban egy csepp víz sem volt. Anderson észrevette, hogy Reigen az üres medencét nézegeti.
- Sajnos a medencét is le kellett engednünk. Amíg az innen nyíló szauna nem üzemel – magyarázta a fürdő mágnás.
– Áh, értem.
- Ott van egyébként a szauna – mutatott Anderson a helyiség végében lévő üveghajtóra. Ha nem mondta volna, akkor is látszódhatott, hisz az ajtót belülről vastagon borította a pára. Hacsak nem tömeges párzás volt bent, akkor csak egy szauna lehetett, amitől pára keletkezett az üvegen. És mivel Reigennek az elsőben nem túl sok tapasztalata volt, így meg se fordult a fejében. Csupán a szaunás eshetőség.
Reigen és Nokinerk közelebb sétáltak az ajtóhoz, amit az ifjú mágus egy elegáns mozdulattal oldalra rántott. A forró pára abban a pillanatban kitódult a nyíláson elárasztva a medencés szobát. Mintha egy sárkány parázsló lehelete lett volna. Persze a bűzös, dögöktől rothadó szájszag nélkül. Egyértelmű volt, hogy valami nem stimmel, hisz legalább kétszer olyan meleg volt, mint amilyennek kellett volna lennie.
– Oké, nekem ennyi elég is volt, nerk. Megvárlak a folyosón. - sietett ki a helyiségből Nokinerk. Reigen használta magán a levegő bőr varázslatát és egy pár centis folyamatosan mozgó légréteg alakult ki a testén, ami hűtötte őt. Hasznos varázslat volt, hisz ilyen esetekben hűvös érzést biztosított neki, hidegben pedig melegen tartotta a testét a szigeteléssel. Folyamatos koncentrációt se igényelt, ha egyszer maga köré idézte, már magától működött. Akár csak a Földvilág légkörzése.
- A lakrimát hátul találja. A falban lesz beépítve a padok alatt – magyarázta Anderson, miközben magát legyezte. Eleve nem ment közel a szaunához és csak a medencés helyiség ajtajában állt, de még így erősen érezte a hőséget.
– Rendben - szólt vissza Reigen és elindult az említett padok felé.
- A csere lakrima a szauna másik sarkában lesz egy falba épített szekrényben. Egy fogantyút kell keresnie. – magyarázta tovább a férfi.
Reigen egy bólintással nyugtázta a maradék információt, aztán utólag jött rá, amikor már a padnál guggolt, hogy valószínűleg azt Anderson nem hallhatta.
Benézve a pad alá meg is látta a vörösen izzó lakrimát, egy dokkoló rendszerbe ágyazva. Feltápászkodott és megkereste a tulajdonos által említett fogantyút. A sok gőztől elég keveset látott, de némi tapogatás után rátalált a keresett kinyúlásra a falból. Kinyitotta és kivette a helyéről a csere lakrimát. Visszasétált és négykézlábbra térdelve behajolt a pad alá. A szabad keze köré kövek gördültek a semmiből és egy vékony kesztyűréteget képeztek köré. Ezzel fogta meg a hőszabályzó lakrimát és óvatosan kivette a tárolójából. Helyére pedig az új cserelakrimát tette, ám az nem izzott fel. Semmi sem történt.
- Hmm. Elképzelhető, hogy nem működik a csere lakrima! Hiába cseréltem meg őket, semmi nem történt! - kiabált ki Reigen. Aztán kivette a csere lakrimát, hogy megvizsgálja nem-e törött valahol vagy túl régi már.

Reigen megforgatta a lakrimát és a másik felén észrevett valami furcsaságot. Halványan, de egy mágikus pecsét rajzolódott ki rajta. Úgy tűnt számára, mintha a pecséttel zárták volna el a lakrimát és azért nem működik.
- Lát rajta bármi szokatlant? Valami motívumot, ilyesmi? – kérdezte Anderson.
– Egy pecséttel van lezárva a lakrima! Azért nem működik! - kiabált kifelé Reigen.
Anderson erre lemondóan felsóhajtott.
- Fantasztikus! Ezek szerint Samuel elfelejtette feltörni a mágikus zárópecsétet a csere lakrimán…
– Ki az a Samuel, nerk? - kérdezte Nokinerk a folyosóról, de Reigen ebből csak valami halk dünnyögést hallott.
– Hogy mi?!
- Samuel a karbantartóm, akit korábban említettem. Mint az a fiatal úr észrevehette, ezek a lakrimák nagyon forróak. Persze az, amelyik most tönkrement, az átlagosnál is jobban felforrt, de egy egyszerű hőszabályzóval se szabad csak úgy szórakozni! Sajnos előfordult már, hogy gyerekek megtalálták a csere-lakrimákat tároló szekrényt, kinyitották és megfogták a mágiával töltött lakrimát. Égési sérülés lett belőle, ráadásul az anyja is leordította a fejünket. Azóta Samuel biztosra ment, hogy lepecsételve tárolja őket a balesetek elkerülésére… Csak akkor oldja fel, amikor használatba venné őket, így azóta senki nem sérült meg.
Időközben Reigen kimászott a szaunából, hogy hallja a beszélgetést, mert bent a gőzben csak a duruzsulás jutott be, szavakat nem tudott kivenni. Egyik kezét még mindig a vékonyított kőkesztyű borította benne az izzó lakrimával, a másikban pedig a lepecsételt csere lakrimával.
– Ha jól emlékszem azt mondta, nem ért a lakrimákhoz, nerk
- Én ugyan nem is. Ezt amit most elmondtam, mind Samueltől hallottam. A baleset után tartott egy tájékoztatót, hogy a továbbiakban ne forduljon elő ilyesmi. Jómagam pont ezért nem mertem hozzáérni. Féltem, hogy engem is megégetne.
- De ha tudta, hogy a lakrimához fel kell törnie a pecsétet és olvasta a cikket Reigenről, akkor tudni kell, hogy ő elemi és nem pecsét mágus, nerk. Akkor mégis miért kérte a segítségét? - faggatta tovább gyanakodva Nokinerk.
Zavarában Anderson elvörösödött és megvakarta a tarkóját.
- Elnézést de... azt hiszem, túlbecsüli az intelligenciám, ifjú Shugo. Amihez én értek, az csupán a papírmunka és a pénz forgatása, a vendégek kiszolgálása. Nem számítottam rá, hogy a lakrima tönkremegy, így nem is ellenőriztem a készletet és a lakrimák állapotát. Több hónapig szokták bírni, ez az utóbbi csak múlt hónapban lett felszerelve... nem emlékeztem a pecsétre addig, amíg meg nem hallottam, hogy nem működik a csere lakrima.
– Szerintem törd fel a pecsétet, Nokinerk.
A shugo Reigenre nézett aztán Andersonra, majd a lakrimára, végül újra Reigenre.
– Legyen. - mondta sóhajtva.
– Kell még magának - kérdezte felmutatva a régi hőszabályzó lakrimát.
- Nem kell – felelte kicsit értetlenül. Megdöbbent, hogy miért kellhetne neki egy olyan lakrima, ami nem működik jól. Reigent bólintott egyet, aztán eltüntette a kezéből a lakrimát a zsebdimenziójába. Úgy volt vele, majd otthon megvizsgálja miért romolhatott el ilyen hamar a varázstárgy.
A felszabadult kesztyűs kezébe vette az új lakrimát és letartotta Nokinerknek, aki néhány ujjmozdulattal fel is törte a pecsétet.

Ahogy a pecsét feltört a lakrima felragyogott és azonnal izzani kezdett hőt árasztva magából. Nokinerk kimenekült a helyiségből, Reigen pedig vissza sétált vele a szaunába és beillesztette a mágikus kristályt a helyére. A szauna ismért rendesen működött.
– Ez kész is lenne. - sétált ki Reigen a szaunából a dolga végeztével, majd visszacsúsztatta azüvegajtót a helyére, hogy ne jöjjön ki a meleg.
- Ó, köszönöm Reigen Hawkins! És magának is kis shugo.
– Nokinerk -szólt a folyosóról.
- Nokinerk – ismételte meg mosolyogva. – Ha bármikor erre járnak, szívesen vendégül látom magukat és természetesen a ház ajándékaként.
– Köszönjük.
- De remélem nem fognak szemetelni. – váltott Anderson egy kicsit komorabb hangra.
– Öhm, mi nem szoktunk olyat.
- Akkor minden rendben – enyhült meg újra és a barátságos arca visszatért.
- Indulni kéne Williamhez, nerk
- Igaz-igaz. Már biztos várja Önöket. Elnézést, hogy elraboltam magukat és feltartottam a bajaimmal.
- Ugyan, mi mindig szívesen segítünk, ugye?
- Ja persze, nerk - dünnyögte.
A két fős csapat Andersont követve visszasétált a földszinti hallba. Valahogy ezúttal mintha rövidebb ideig tartott volna. A hallba érve, mintha kívülről egy halk morajlás hangját vélték volna felfedezni.
– Mi volt ez?
– Nem tudom, de nekem nem tetszett, nerk.
- Mármint mi? – pislogott értetlenül Anderson.
- Az előbbi zaj.
- Én nem hallok semmit.
– Már nincs is. - mondta Reigen, de Anderson értetlen arcát elnézve inkább elengedte a dolgot - Nem számít. Menjünk csak.
Amint az épületből kiértek láthatták, hogy valami tényleg nincs rendben. Nem sok ember volt az utcán, de azok mind egy irányba szaladtak. Egy híd felé, ami – Anderson korábbi elmondása alapján – pont ahhoz a fürdőhöz vezetett, amiben a megbízójuk, William tanyázott.
- Egek! Mi történhetett?
– Siessünk. - szólt Reigen és elkezdett futni a tömeg után. Anderson és Nokinerk pedig követték.
Közelebb érve láthatták, ahogy az egyik közeli dombnak a déli lejtője rácsúszott a mellette álló fürdőre, maga alá temetve.
- Földcsuszamlás, nerk.
- Segítenünk kell a bent ragadtaknak! - kiáltotta Reigen miközben a katasztrófa helyszínének a közvetlen közelébe futott.
- Siess, nerk! Már nem sok levegő lehet a tüdejükbe! - kiáltott utána Nokinerk és megidézte a mágikus interfészét. - Szóljon a település orvosainak. El kell látni majd a sérülteket, nerk. Az sem kizárt, hogy újra élesztés is kell majd. - fordult Nokinerk Anderson felé.
Reigen mindeközben elérte az eltemetett fürdőt és belenyomta a kezét a földbe, a szemét pedig lehunyta. A föld rezgésein keresztül feltérképezte, hol és mennyi ember ragadt a föld alatt.

Reigen „látott” mindent a föld alatt és rajta is. Érezte az épület minden centijét, amit a föld maga alá temetett. És a bent lévőket is. Pontosabban csak egyet, mivel a sok ember helyett, amire számított, csupán csak egyetlen ember volt a föld alá szorulva. A fürdőházon kívül volt a test, a fal közelében, de a törmelék nem omlott rá, csak a föld temette be.
– Hát ez fura…
Ám ennyivel le is zárta a dolgot Reigen. Az az egy ember is veszélyben volt és nem létezett számára értéktelen élet. Közelebb szaladt ahol a férfi feküdt, majd ledobta az egyik cipőjét, hogy mezítelen lábát belenyomja a földbe és folyamatosan „lásson”. Újra behunyta a szemét. Ilyenkor nem szerette, ha a szeme és a szeizmikus érzékelés ingerei egyszerre érték őt.
Egy intésére egy kőlap csúszott a férfi alá a földben. Egy újabb intésére pedig négy darab háromszög formájú kőfal zárta közre egy négyzet alakú gúlát formálva. Ezután a cipős lábával dobbantott egyet, majd a kőgúla alatt egy vastag kőoszlop emelkedett és nyomta a felszínre az objektumot. A föld egy kupacban emelkedni kezdett majd előbukkant egy piramis. Reigen a levegőben maga elé húzta a kezeit és az ujjaival, mintha egy nem létező tolóajtók közé préselte volna az ujjait, majd szétfeszítette azokat. A mozdulatával egyidőben pedig a piramis kőfalai szétnyíltak, mint egy virág.
Felpattant a szeme és gyorsan oda sietett. Belenyúlt a földbe és ahogy rátapintott a férfire kihúzta onnan. Eszméletlen volt, de lélegzett. Reigen végigmérte, de nem látott rajta komoly sérülést, inkább csak koszos volt, de lévén, hogy az imént bányászta ki a föld alól ez nem volt túl meglepő.
- Ne aggódjon William, megmentettük - mondta Reigen, bár a férfi ezt úgy se hallotta. Más viszont, aki közelben állt meghallotta.
- Miért hívja Williamnak?
– Nem így hívják? - csodálkozott rá Reigen.
- Nem, ő a fürdő takarítója, Gregor.
Ekkorra totyogott oda Nokinerk. A mágikus interfésze továbbra is megnyitva állt, csak oldalra csúsztatta.
- Hol a többi, nerk? - kérdezve csodálkozva az eszméletlen férfira nézve.
– Nem volt több, csak ő.
– Ő lenne William, nerk?
- Nem, ő Gregor - felelte Reigen, mintha mi sem lenne egyértelműbb, holott ő is csak fél perce tudta meg.
– Hogy ki? - értetlenkedett Nokinerk.
- Mondom ő Gregor, a takarító.
- Ez meg honnan veszed, nerk?
- Ő mondta. - bökött a nem messze tőle álló férfira, aki eléggé megilletődött, hogy belekeverték a beszélgetésbe. Azonban, amint sikerült túltennie magát rajta hozzászólt a témához.
-  Ö… Igen. Ő Gregor. Ennek a régi fürdőnek a takarítója.
- Ez biztos, nerk?
- Teljesen. A helyiek mind ismerik egymást. Bár sok a vendég, igazából ez egy kisváros. Nem sok minden történik itt úgy, hogy azt a többiek ne tudnák. Ennek a fürdőnek a tulajdonos ideiglenesen bezárta a fürdőt és tegnap el is utazott a városból. A személyzet egy része is elutazott, a másik fele meg otthon maradt. Gregor is köztük volt. De nem tudom mit keresett itt. Biztos csak ellenőrizte, hogy minden rendben maradt-e.
- Bizonyára, nerk.
– Én nem értem. Anderson azt mondta, hogy itt van William ebben a fürdőben és lógatja a lábát.
– Nyílván hazudott, nerk.
– De miért? Kedves embernek tűnt
– Nem tudom. Majd megkérdezzük tőle, ha visszaért, nerk. De előbb a megbízónkat kéne megtalálni. Megtudja hol van egy bizonyos William, meg esetleg ha Anderson lakhelyét is elárulna, azt is megköszönnénk, nerk - fordult Nokinerk a helyi lakos felé, akivel szóba elegyedtek. Ha olyan összetartó a közösség és annyira ismerik egymást, mint a férfi állította nagy reményeket fűzött hozzá, hogy választ kap pár kérdésre.

A férfi megvakarta a tarkóját.
- Hogy Anderson hol lakik? Hát… úgy tudom a wellness központjában van egy saját részlege. Ott nagy valószínűséggel megtalálják, de ha hallgatnak rám nem foglalkoznak vele.
- Ezt hogy érti, nerk?
- Nos, az utóbbi időkben eléggé furcsa lett… - mondta kelletlenül.
- Hogy-hogy furcsa? Nekem nem tűnt annak.
- Neked még a furcsa se szokott furcsa lenni, nerk…
- Mostanában nagyon sokat papol a környezetvédelemről és a szemetelés kártékony hatásáról. Már eléggé unjuk. – folytatta a bennszülött.
– Mondjuk ez nekem is feltűnt, nerk. De nem tulajdonítottam neki komolyabb jelentőséget.
- Hmm, most hogy mondjátok, tényleg többször is említette… - révedt el az emlékeiben Reigen.
- Meg ahhoz képest, hogy milyen nagy becsben tartotta a központját, volt hogy napokra vagy hetekre eltűnt az utóbbi időben.
– És hova ment, nerk?
- Azt senki nem tudja.
- Hmm… És William, nerk?
- Ő, csak egy iszákos vénember! – legyint egyet – Imádja a meredekebbnél meredekebb történeteit hangoztatni másoknak. Mindenre van valami élménybeszámolója vagy anekdotája, aminek persze kevesebb, mint a fele épül csak valós eseményekre. Ha találkoznak vele, ne higgyék egy szavát se.
- Anderson is behúzott a csőbe, nerk…
- Azt nem tudom mi van mostanság vele, de William mindig is egy megbízhatatlan vénember volt. A városban is mindenki úgy tekint rá, mint egy bolondos és szavahihetetlen öregember.
– De nem ő a megbízónk? Aki biztos forrásból tudta, hogy ez lesz a következő vihar helye?
Nokinerk nem akarta rá mondani, hogy de igen. Abból egyenesen következett volna, hogy ezek alapján ő is tévedett és rosszul következtetett. Szinte fizikailag fájt volna neki kimondani ezen szavakat, ráadásul megakarta hagyni Reigent is abban az illúzióban, hogy ő maga tévedhetetlen és a számításai mindig mértani pontosságúak.
A helybéli Reigen kérdéseire csak a szemét forgatta és összefont a mellkasa előtt a karjait.
- Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de valószínűleg feleslegesen jöttek ide. Szó mi szó, a vihar eléggé aggasztó, de kétlem, hogy pont Hosenkát fenyegetné, ebből mi haszna lenne bárkinek is?
– Ki mondta, hogy haszna lenne belőle bárkinek, nerk? Ez csak egy természeti jelenség, nem?
- Ahogy mondja... William-re és az ostoba elméletére gondoltam csupán - magyarázta a fejét csóválva. - Ő hisz benne, hogy valaki az emberek életére tör vele.
– Hmm, érdekes, nerk - motyogta magában. Először csalódottságot érzett a tévedése miatt, de hamar elfedte a kíváncsiság. Egyre jobb találkozni akart e megbízójukkal, hogy elbeszélgessen vele.
– És hol találjuk őt? - kérdezte Reigen, megelőzve társát.
- Otthon kár keresni. Mindig valahol csavarog, sose tud megülni a hátsóján. Csak aludni ját haza. Mint valami városi vándor járja a területet és szórakoztatja a kéretlen történeteivel a turistákat. Mivel csak őket tudja. Mi már hallottuk mindet és nagyon unjuk…
– Értem, nerk
- De most már mennék, így se hittem, hogy egyszer ennyit kell beszélnem arról a bolond vénemberről.
– Köszönjük a segítségét - mondta mosolyogva Reigen.
- Nem tesz semmit – vakkantotta oda a férfi, aztán elsétált a dolgára.
– És most? - nézett Nokirekre az ifjú mágus.
– Megkeressük, nerk.
– És hogy? - kérdezte csodálkozva.
– Pontosabban nem mi, nerk… - mondta sejtelmes mosollyal Nokinerk és visszahúzta maga elé a mágikus interfészét, majd a füle mögött tartott fénytollal felrajzolta az öt drónját, akik abban a pillanatban szét is röppentek különböző irányokba.
– A drónok?
– Igen, nerk.
– De nem is tudjuk, hogy néz ki.
– Az elhangzottak alapján tudok egy olyan algoritmust írni, ami jóeséllyel megtalálja nekünk, nerk. Hány olyan idősebb korú férfi lehet a városban, aki a többi ember körül legyeskedik és sztorizgat nekik, nerk?

- És most? - kérdezte kíváncsian Reigen.
- Most ülünk és várunk, amíg meg nem találják, nerk. - mondta Nokinerk és leült. Reigen persze állva maradt. Lenézett társára és elgondolkozott, ha nem csak a szőre vastag, hanem tényleg kövér, akkor valószínűleg ezért. Szó, ami szó, Nokinerk sosem volt a mozgás és sportok híve. Legtöbbször ült és olvasott, vagy a mágikus interfészét nyomkodta. Régen még jobb volt a helyzet, a drónok előtt. Akkor Nokinerk még maga használta a varázslatait, mostanra azonban állandóan csak a mágikus interfésze előtt üldögélt és a drónjain keresztül használt minden mágiát. Eléggé elkényelmesedett.
Hosszú percekig vártak, amíg a drónok szétszéledtek a városban és azonosítottak minden embert a kinézete és viselkedése alapján.
Reigen mindez idő alatt körbe-körbe sétálgatott, pár követ rugdosott. Aztán hogy lefoglalja magát úgy döntött valami értelmeset is csinál és addig esetleg eltakarítja a földcsuszamlást. Kitartotta mindkét kezét és hatalmas szelet gerjesztette és kezdte visszafújni a földszemcséket az eredeti helyükre. Kisebb forgószeleket is gerjesztett, amik magukba szívták a földet és úgy szállították el. Több bámészkodó is megijedt, hogy már itt is van a vihar, mások meg csodálkozva nézték mit művel a mágus. Reigen folyamatosan fújta vissza a földet. Mindig az aktuális felső réteget takarította el. Lassan már látszódni kezdett a fürdő is, amit maga alá temetett, végül pedig már teljesen előbukkant. Reigen halántékán egy izzadságcsepp gördült végig. Kezdett fáradni, ahogy folyamatosan a szél megtartására koncentrált. Eltüntette a forgószeleket, már nem volt rájuk szükség, viszont a kezéből süvítő átfogó szelet megtartotta, különben a semmiért dolgozott volna eddig. Ha a széllel nem tartja a helyén a földtömeget, az egyszerűen visszacsúszott volna a fürdőre. A jobb kezével felhagyott a szél gerjesztéssel, a ballal viszont igyekezett kompenzálni. A szabaddá vált kezével felemelő mozgásokat végzet és minden egyes emelésnél, egy kőfal emelkedett ki a földből egy gátat alkotva a földtömegnek, hogy ne csúszhasson vissza. Ahogy az utolsó fallal is meg volt és lezárta az egészet megszüntette az erős szelet és izzadtan huppant hátra a földre. Valósággal lihegett. Nem gondolta volna, hogy így meg fogja terhelni az egész, bár igazából sejthette volna, nem kevés földet kellett visszanyomni a „helyére”.
A megmaradt tömeg elképedve bámulta a jelenetet, majd a végén örömujjongásba kezdtek.
- Befejezted, nerk? Meg van az öreg. - mondta a shugo fel se nézve a paneljából.
Páran odasiettek és felsegítették Reigent a földről. Elismerően hátba veregették, dicsérő szavakat mondtak neki és nem győztek hálálkodni. Reigen azt se tudta kinek válaszoljon úgy megzavarodott és olyan fáradt is volt. A következő pillanatban pedig egy szőrös mancs ragadta meg és kezdte el kirángatni a tömegből.
- Hagyjanak neki egy kis teret. Reigen Hawkins volt, Az elemek ura, hölgyeim és uraim, nerk. - szólt hátra az embereknek.
– Most mit csinálsz?
– Kiszabadítalak és megnyomom kicsit az imidzsed, nerk. Meg találtam Williamet, menjünk.
– Hol van?
– A város másik végén, szóval felhővel megyünk.
– Legalább kicsit pihenhetek.
– Na látod, nerk.
Reigen megidézte a felhőjét és lassan felmászott rá. Nokinerk kivételesen nála fürgébb volt, mondjuk ő nem is túráztatta meg magát. Helyette a drónjai dolgoztak.
Bár a város másik felén volt William légvonalban sokkal gyorsabban tudtak haladni és igazából egy jó pár perc alatt már meg is érkeztek a helyszínre. Bár nem tudta teljesen kipihenni magát ennyi idő alatt, legalább pár nem kapkodta a levegőt és a pulzusa se volt szapora, a halántékán se gyöngyözött az izzadság. Főleg miután letörölte a ruhájával.
Az utcán leszálltak a földre és nem messze tőlük ott ült egy vendéglő előtti padon az alacsony öregember. Ősz haja és szakálla is ezt a látványt erősítette. A zöld utazóköpenye pedig eltakarta a ruhája nagy részét. Egy üvegből itta a szeszt és folyamatosan különböző kalandokról beszélt, noha senki se figyelt rá, de őt ezt látszólag nem zavarta. Felettébb jól érezte magát, amiben nagy szerepe volt az alkoholnak, amit a mondatai közepén döntött magába. Mások ilyenkor inkább levegőt vettek.
Bár fényes nappal volt és még dél se múlt el, de látszott az öregen, hogy részeg, mint egy csacsi és ülni is alig tud. Nagy szerencséje volt, hogy a padnak volt háttámlája, mert nem egyszer dőlt volna hátra és esett volna a földre átbucskázva a padon.
Ahogy Reigen és Nokinerk megközelítette az illuminált állapotú férfit, az felfigyelt rájuk. Bár nem szóltak még hozzá, ő már bele is kezdett a mondandójába.
- William szolgálatukra, Uraim! Isten hozta önöket Hosenka városában! Netán átutazóban vannak, pihenni jöttek, kalandot keresnek? Hukk – csuklás után ivott egy jó nagy kortyot. – Ha kalandot, akkor a legjobb helyen járnak! Ez a vénember igazán sok helyet megjárt ám már! Rengeteg, reeengeteg történetem van maguk számára! Hukk.
– Azt meghiszem, nerk…
– Reigen Hawkins vagyok, ő pedig Nokinerk. A Quatro Cerberusból jöttünk - feleli Reigen és előhúzza a felkérés plakátját meglobogtatva a férfi előtt.
- Quatro Cerberus? Tudtam én, hogy elér majd a felhívásom a nagykutyákhoz is! - nevetett fel a saját gyenge viccén, de majdnem eldőlt tőle, az utolsó pillanatban azonban összeszedte magát. - Csak megérte elérnem, hogy kiküldjék azokat a papírfecniket! Hukk - a csuklás után meg húzóra kortyolt még egyet.
Nokinerk odasétált az öreghez, majd a füle mögül előhúzta a fény ceruzáját és az „igazság” rúnáit felírta a férfi alkarjára.
- Hát ez meg?
- Szerencsehozó rúna, nerk - felelte szenvtelenül Nokinerk - A felhívás szerint biztos forrásból tudja, hogy itt fog lecsapni a vihar, nerk. Mi vagy ki ez a biztos forrás? - folytatta egy kérdéssel. Az öreg pedig úgy tűnt teljesen megelégedett a szerencsehozó válasszal, mert tovább is lépett rajta.
- Ez az öregember sokat megélt már, tudják... hallottam ezt azt! Hukk... A város minden zegét-zugát ismerem. Jobban képben vagyok vele, mint bárki, akárki más itt Hosenka-ban! Pár napja bizony hallottam egy érdekességet! Nem tudom kik voltak, de nem is érdekel. Csak az információra koncentráltam! Az kell nekem - megint csuklott és megfogta a halántékát a szédülés miatt. - Ketten beszélgettek egy... hukk, sikátorban. Hallottam, ahogy azt mondták, Hosenka lesz a következő, és minden a terv szerint halad. Hát nem nagyszerű sztori? Nem nagyszerű felhívás? Mi minden lehetne belőle!
- Hmm… Melyik sikátor volt az, nerk? - kérdezte és közben megidézte az interfészét, azon pedig megjelenítette Hosenka térképét.
Az öreg olyan részeg volt, hogy hosszú másodpercekig csak bámulta a térképet, amíg egyáltalán rájött, mit is látott. - Azt modja.. hogy is volt... - dülöngélve nézte. - Ejj, hát ne mozgassa már a térképet, fiatal pocok! Így nem látom át! Hukk.
- Pocok?!- csattant fel Nokinerk.
- Nyugi, biztos nem úgy értette. - próbálta nyugtatni Reigen.
- Szóval, hogy is volt... valahol erre! - mutatott rá a térkép hőseinktől egy nem is olyan messzi pontra. Igazából nem sikerült eltalálni a sikátort a térképen, mert szédült, de rá lehet érteni, melyik részre gondolt. Legalábbis Nokinerk kitudta következtetni.
- És igazából nekünk most mit is kéne itt csinálni? Vagy most csak várnunk kéne a viharra? - szólalt meg Reigen.
- A vihar az fel lesz építve! - mondta nem a nyelvtan magaslatán állva, de ez betudható volt az alkoholnak. - Azt is hallottam ám, hukk! Azt mondták, itt lesz kialakítva a vihar... bármit is jelentsen az! Micsoda történet lenne belőle... a nagy vihar, mely végül Hosenkára is lecsapott!
- Ez megerősíti a gyanúmat, hogy a vihar mesterséges úton generált, nerk. Ezek szerint emberek állnak az esemény háta mögött. És itt szervezkednek a városban. Meg kell őket találnunk, még a vihar előtt, nerk. Hallott még bármi mást? A legjelentéktelenebb is használható információt tartalmazhat nekünk, nerk.
- De még mennyi mást hallottam! - húzta ki magát amennyire tudta. - Melyik történetem akarják hallani? A gladiátorokat? A táncoló pockokat? A méregfogú nyulakat? Esetleg a hűtő szörnyetegének legendáját? - totál félreérti a kérdést és azt hiszi, a sztorijaira vagytok kíváncsiak - Netán mindet? Mindegyik nagyon jó, nekem elhihetik! - kezdette bele a lelkesedésbe.
- Köszönjük, nem. Inkább azt mondja meg az elmúlt pár napban látott-e furcsa idegeneket a városban, nerk. A sikátoros alkalmat leszámítva. - tette hozzá a biztonság kedvéért. A Quatro Cerberusban nem egy hülyével volt dolga, így valamennyire már megtanulta kezelni őket. Igaz az öreg elméletileg csak részeg volt, de nála ez egykutyának számított.
- Ugyan - nevetett fel, amiből majdnem hányás lett, de visszanyelte. Nokinerk ezt egy fintorral értékelte. - Ugyan kérem, milyen kérdés ez? Hukk. Ez egy fürdőváros! Tele van idegenekkel az év minden hónapjában, minden hónap minden napjában és minden nap minden másodpercében! - részeghez képest ezt meglepően szépen mondta végig. - Nincs több furcsa szerzet, mint lenni szokott.

A következő pillanatban William pedig eldőlt a padon és utolsó erejéből meg felhúzta a maga síkjára a lábát is, aztán hangos horkoló hang jelezte, hogy elaludt. Úgy ölelgette a pálinkás butykosát, mint kisgyerek a játékmaciját. Minden egyes horkolás által gerjesztett széndioxid leadás az alkohol és némi szájszag bűzét hozta magával.
Nokinerk tudta, hogy nem fog egyhamar felkelni, nem mintha számítana. Olyan nagy hasznukra úgy sem volt, hiába írta fel rá az igazság rúnáit is. A település lakosainak a megvetését irányába teljesen jogosnak érezte. Persze azt el kellett ismerni, hogy legalább említett olyat, amin elindulhatnak, noha kételkedett benne, hogy egy simlis beszélgetés nyomait pár napra rá megtalálhatják. Azonban nem volt jelenleg jobb lehetőségük. Nem volt mit tenni.
– Hagyd, úgy sem fog felébredni, nerk. - szólt rá Reigenhez, aki szemmel láthatólag valamiért elkezdett közeledni az öreghez. Őt ismerve mondjuk csak a köpenyét akarta volna megigazítani, hogy betakarja teljesen a lábát is, és ne csak úgy lógjon félig a porba.
– Csináld a felhőd és haladjunk, nerk - szólt türelmetlenül, Reigen azonban nem úgy nézett ki, mint aki épp egy felhő idézésre készül.
– Ha jól láttam, csak egy utcával arrébb bökött. Oda igazán sétálhatunk. - jelentette ki.
– De… - kezdett volna bele Nokinerk, aztán elharapta. Hazudhatott volna, hogy nagyon sietniük kell, hisz minden perc számít, de fogalma se volt róla, hogy mikor lesz a vihar, így azt sem tudhatta, hogy mennyi idejük van hátra. Végül belenyugvóan lehajtotta a fejét.
– Rendben, sétáljunk, nerk.
– Helyes. - szólt vidáman Reigen azzal el is indul és a vendéglő utcájából egyből balra fordult.
– De ne arra, nerk!
Reigen pördült egyet és az ellenkező irányba haladt tovább.
– Várj már meg, nerk! Egyedül még eltévedsz! - szaladt utána gyors totyogással a kis shugo. Megkerülve a mellettük lévő fürdőt elhaladtak egy park mellett és máris abba a kis utcába értek, amiből a két sikátor nyílt. Merthogy kettő volt. Az öreg pont egy olyan pontra mutatott remegő kézzel, ahol két sikátor is nyílt. Lévén, hogy nem lehettek biztosak benne melyikre gondol, Nokinerk úgy tekintett az esetre, hogy mindkét közterületi részt gyanúsítottként kell kezelni.
A célterületük egy wellnes központ mögötti területen volt. Kinézet alapján sokkal visszafogottabb volt és nem olyan harsány, mint amilyen Anderson wellnes központja volt. Amikor elsétáltak mellette pont két ember lépett a bejárathoz, ahol egy biztonsági őrnek kinéző tag álldogált. Oda hajolnak és szót váltanak vele, bár ezt hőseink abból a távolságból nem hallhatták. Sajnálatos módon nem voltak méreg sárkányölők, hogy kamatoztathassák az emberfeletti hallásukat.
Az őr végül biccentett és mind hárman beléptek az ajtón, ami rögtön be is csukódott utánuk. Nokinerk furcsának találta a jelenetet, már csak azért is, hogy miért van szükség egy őrre egy elvileg bárki által látogatható wellness központ elé. Egyelőre azonban csak megjegyezte a dolgot. Jelenleg a sikátorokkal kellett foglalkozniuk. Ezt is felírta a későbbi teendőik listájára.  
Tovább haladtak és beléptek egy fürdő és egy étterem közötti sikátorba. Reigen elkezdte nézegetni a kint lévő törött bútorokat és azokat forgatta meg nézett be alájuk. Közben Nokinerk előhívta a drónjait és azokkal kezdte el feltérképezni a sikátort.
Reigen aztán áttért a szemetes zsákok áttúrására. Leginkább úgy nézett ki, mint egy hajléktalan, aki félig eltűnve a szemétben kutat valami ehető után.
– Itt nincs semmi, nerk. - zárta el az interfészét, de a drónjai megmaradtak. - Te találtál valamit?
– Mem. - hangzott a válasz egy vastag szemetes zsák mélyéről, de Nokinerknek gyanúsan torz volt a hang. Nem úgy hangzott, mintha valami mélyéről beszélnének, hanem, mintha tele lett volna a szája. Mielőtt rákérdezhetett volna, Reigen előbújt a zsákból, szájában egy félig megrágott csirkecombbal. Nem lehetett tudni, hogy Reigen vagy más által megrágott volt, de a jelenet kontextusából ítélve inkább az utóbbire tippelt volna.
– Jóságos adattár! Ne edd már meg a szemetet, nerk!
– De másnak már úgy sem kell.
– Nem véletlenül, nerk. Köpd már ki! - csattant fel.
Reigen a társára nézett, majd a szájából kivett csirkecombra. Látszódott rajta a kínkeserves vívódás. Majd jó tizenöt másodperces őrlődés után végül kelletlenül visszaejtette a combot az egyik zsákba, ahonnan bányászta.
– Menjünk át a másikba, itt nincs semmi, nerk.  
Így végül áttértek a másik sikátorba, ám ez az előzőhöz képest már jóval tisztább és rendezettebb volt. Sehol nem volt egy hanyagul levágott zsák, csupán két kulturált kuka, amiben feltehetőleg a szemét volt.
Nokinerk előhívta újra az interfészét és máris kutatásra utasított a drónjait. Reigen pedig kukák felé vetette megát. Pont fölé állt, hogy levegye a fedelét, amikor észrevett egy zöld szalagot a földön.
– Itt volt egy zöld szalag, nem tudom fontos-e?
– Normál esetben azt mondanám nem, de itt olyan gyanúsan nagy a rend, hogy furcsa lehet minden, ami nem a kukákban van, nerk.
– Pedig csak egy sima zöld szalagnak tűnik, nem látok rajta semmi furát. - tűnődött Reigen miközben forgatgatta.
– Mutasd csak, nerk. - lépett oda Nokinerk, hogy megvizsgálja, de nem látott rajta ő sem semmi furcsát. Viszont a biztonság kedvéért elrakta a táskájába.
Reigen tovább kutatott a kukák körül, aztán egyszer csak a következő lépésénél a lába alatt a kő besüppedt. Nem sokkal mellett pedig egy csapó ajtó körvonala rajzolódott ki.
– Mit csinált, nerk?
– Én semmit. - mentegetőzött Reigen. Nem kapcsolta össze, hogy ő aktiválta az előbb a lábával csapóajtó nyitószerkezetét. Bár amikor már a kő a lába alatt felemelkedett az gyanús volt neki. Lelépett róla és látott rajta egy kis mélyedést az oldalán, mintha csak bele lehetne kapaszkodni. Lehajolt hozzá és felakarta emelni, de nem csak a kő emelkedett fel, hanem a kirajzolódott csapóajtó is felemelkedett vele.
– Lemenjünk?
– Csak utánad, nerk.

Reigen ment elől és pár méterre tőle pedig Nokinerk lépkedett a fa lépcsőn lefelé. Jó sokáig lépcsőztek lefelé. Ahogy haladtak egyre mélyebbre úgy lett egyre hidegebb is, de ezt egyikük se érezte meg különösképpen. Nokinerk a vastag bundája miatt amúgy is a hidegebb éghajlatokat kedvelte, Reigen pedig… Nos, ő a szauna óta magán felejtette a levegő bőr varázsát, így nem érezte azt a hideget se. Sűrűn előfordult vele ez, hiszen a varázslata nem igényelt koncentrálást és minimális szinten emészti csak a varázserejét.
Lent Reigen egy kis vörös tüzet idézett a kezében, ami aztán felszállt a fejük fölé és bevilágította a helyet jó pár méterre. Bár volt a falon egy fény lakrima, de Reigen nem akarta használni, ha saját maga is tudott fényt teremteni. Meg akarta hagyni azoknak, akik nem képesek erre. Nem sejtve, hogy talán kedvessége ezúttal pont olyan embereknek szólna, akik őt ellenségnek tekintik. De nem volt mit tenni, ha tudta volna talán még akkor is meghagyja ezt az apró kis gesztust.
Lent síri csend volt, még a fenti zajok se nagyon szűrődtek le. A folyosó meg feltűnően tiszta volt, nem sok por volt.
– Ez nem olyan rég épülhetett, nerk… - állapította meg Nokinerk.
– Miből gondolod?
– A kevés porból, nerk.
– És ha csak sűrűn takarítják? A fölöttünk lévő sikátor is rendezett volt.
– Az mondjuk igaz. Ez a verziós is bele illene a képbe, nerk.
Haladtak tovább, balra fordulni nem nagyon tudtak, hiszen ott egy fal zárta el az útjukat. Nem sok időt töltöttek a vizsgálatával, csak pár futó pillantással végig mérték, aztán el indultak a másik irányba, ott már vezetett valahova egy folyosó.
Egy jó öt percnyi séta után újabb fallal találták szembe magukat.
– Nem, ilyen nincs, nerk!
– Csak szerintem nem volt sok értelme egy ilyet építeni?
– Kell, hogy legyen itt valami még, nerk.
Nokinerk elkezdte a falat tapogatni és Reigen is hasonlóképpen tett. Ő azokat a részeket vizsgálgatta, amit társa nem érhetett el. Végül aztán a shugo nyomott be egy téglát, mire a falból kiemelkedett egy vitrin, benne egy jókora lakrimával. Legalább akkora volt, mint egy emberi fej, csak hosszabb. Az üvegen pedig három szimbólum volt látható. Balról jobbra haladva egy villám, egy felhő és pár hullám, ami talán szelet jelenthet.
– Ez meg mi?
– Szerintem ezzel gerjesztik a vihart, nerk. - szólalt meg Nokinerk pár másodperces gondolkodás után.
– Akkor minden városban van egy ilyen? Vagy ez volt minden városban?
– Nem tudom, nerk. - felelte őszintén. Túl kevés adat állt a rendelkezésére, hogy bármilyen konklúziót levonhasson.
– Hatástalanítsuk? - kérdezte Reigen és mér készült volna, hogy szétrobbantsa.
– Várj még!
– Miért?
– Van egy ötletem, nerk. Ezt a vihart valaki gerjeszti, ezzel a lakrimával. Nem tudjuk, hogy csak ez az egy áll a rendelkezésére, vagy több is van neki, akár minden városban, nerk. Ha meg is semmisítjük, attól még szabadlábon marad és csak átugrik a következő városba. El kell kapnunk, nerk.
– Gondolom arra is van terved.
– Igen, éppenséggel van, nerk. Te maradj itt és majd oltsd el a tüzed. Várj itt, nerk. Én visszamegyek és rád csukom a csapóajtót, hogy ne lássák, hogy valaki használta. Állítok fent egy rúna csapdát, hogyha bármi balul sül el, ott megfogjuk, illetve szólok, ha valaki ott lemegy, nerk. Te addig itt vársz, ha szólok, hogy valaki megy le, elbújsz a falba, vagy ha lépéseket hallasz, nerk.
– De ha te úgy is szólsz, ha jön le valaki, akkor nem mindegy?
Nokinerk megrázta a fejét.
– Nem. Ahogy láttad, van egy pár rejtett dolog, nerk. Nincs kizárva, hogy a járatban akár több is van, csak nincs időnk végig kutatni az egész szakaszt. Azért is legyél nagyon résen, nerk. Ja és elkérném a láthatatlanság gyűrűdet. Nekem nehéz lenne fent, fényes nappal elrejtőznöm.
Reigen bólintott és megidézte a tenyerébe az említett gyűrűt, amit átnyújtott partnerének.

Nokinerk elvette Reigentől az gyűrűt és visszatotyogott a csapóajtóhoz. Lassabban haladt vissza, mivel nem volt nála semmilyen fényforrás, így a fal mentén botorkált végig. Elért a kanyarig, ahol aztán be is fordult. Itt már a folyosó végén ott volt a fény lakrima, ami megvilágította a helységet. Felhúzta az ujjára a gyűrűt és abban a pillanatban el is tűnt. Felmászott a létrán, de ahogy a csapóajtóhoz ért hangokat hallott közvetlenül felette.
- Biztos vagy benne, hogy itt hagytad el? – hallatszott egy férfihang.
- Egészen bizos! Valahol itt kellett leesnie! - hallatszódott egy másik férfi kétségbeesett, ideges hangja. - Biztos vagyok benne, hogy akkor hagytam el, amikor feljöttünk.
- Ekkora egy rakás szerencsétlenséget... nem lehet, hogy lent maradt? Itt nem látni sehol.
- Nem. Emlékszem, hogy még rajta volt a szalag a csuklómon, amikor a lépcsőn jöttem felfelé!
Nokinerk automatikusan a táskájához kapott. Ott pihent benne a zöld szalag, amit pontosan a csapóajtó mellett találtak és minden bizonnyal a két tag is azt kereste.
- Balfék... - morogta a másik férfi.
- Ne csak állj ott, az istenit! Mozdíts meg a segged!
- A te belépőd volt. Keresd csak meg te magad.
~Hmm… Szóval belépő, mi? ~ gondolta Nokinerk magában. Ezt egy fontos ismeretnek tartotta, aminek később még hasznát vehetik. Viszont ezen a ponton egy fokkal lentebb állt és rákészült, ha netán gyorsan le kell másznia. Abban mondjuk biztos volt, ha most akarnának lejönni, akkor nagy bajba kerülne.
Feszülten várakozott, de nem úgy tűnt neki, mintha le akarnának jönni. Tovább szidták egymást, az egyikük meg idegesen fel-alá járkált. Feltételezte, hogy az, aki elhagyta a szalagot. Végül pár perc után hallotta, ahogy elmennek.
Várt egy kicsit, amikor már biztosabbnak érezte a dolgot, és lassan felemelte a csapóajtót. Először csak résnyire és kinézett rajta. Tisztának tűnt a sikátor, egy lábat se látott. Gyorsan kimászott és visszacsukta a csapóajtót maga mögött, aztán láthatatlanul elindult a sikátor két végéhez, hogy felírja a rúnáit és minden oldalról lezárja a sikátort. Befelé bárki tud majd jönni, de kifelé már csak azok, akik magukon hordták a Quatro Cerberus céhpecsétjét.


Reigen eloltotta a tüzét és várakozásba kezdett. Hosszú percekig nem történt semmi, végül a téglákat kezdte el számolgatni, de valahol mindig megcsúszott, így újra kellett kezdenie. Ezzel szórakozott még további hosszú percekig, míg hirtelen a vitrin körül fény nem gyúlt és egy elektromos női hang szólalt meg valahonnan.
- A Viharhozó Lakrima tárhelye tíz perccel ezelőtt elmozdult. Kérem, erősítse meg a szervezethez tartozó személyazonosságát a megfelelő gomb megnyomásával. Ellenkező esetben a riasztó rendszer beindul harminc másodpercet követően. Harminc... huszonkilenc... huszonnyolc...
- Öhm, Nokinerk… - kezdett bele Reigen a telepatikus üzenetbe.
– Mi az, nerk?
– Azt hiszem gond van…
– Mi történt, nerk?
– Beindult valami riasztó. Illetve visszaszámol és utána indul be, ha nem azonosítom magam a megfelelő gomb lenyomásával.
– Azok a szimbólumok lesznek, nerk. Hol tart a visszaszámlálás?
– Tizenegy, tíz… - ismételte a női hanggal együtt.
– Válassz egy gombot. Mindegy melyiket. Egy a háromhoz az esélyed, nerk.
- Hat.
Reigen ránézett a három gombra.
- Öt.
Az első egy villám volt. A viharokból gyakran csap le a villám is.
- Négy.
A második egy felhő volt. A vihar egyértelműen felhőkből áll.
- Három.
A harmadik pedig egy szélre emlékeztető szimbólum volt. Nokinerk által mutatott cikkekben inkább a vihar okozta szél volt az, ami a legtöbb kárt okozta.
- Kettő.
Mindegyik gomb köthető valahogy a viharhoz és igazából egyikkel se lett előrébb.
- Egy.
Mondjuk, ő maga szereti a felhőket. Saját tűzfelhője is van és jó pár variációt is kitalált már rá, hogy még több esetben kamatoztathassa. Ráadásul a felhő úgy néz ki, mintha csak valami fincsi kis vattacukor lenne. Eszébe jutott az a vattacukor, amit legutóbb evett egy fesztiválon. Összeszaladt a nyál a szájában és megnyomta a felhő jelet.

Egy sípoló hang hallatszódott. Reigen elgondolkodott, hogy talán ez lenne a riasztó hangja, de újra megszólt az elektronikus női hang.
- Azonosító elfogadva. Csatlakozás a kommunikációs szerverre.
A sípolás újra megjelent, de szaggatva, majd újra elhallt és valaki beszélni kezdett.
- Az istenit a Doktorba meg a szarságaiba! – hallatszódott a hang valami rejtett hangszóróból, vagy magából a vitrinből valahogyan. Reigen nem tudta eldönteni. A háttérből papírzörgés hallatszódott. Mintha valaki egy nagy halom papír között turkálna, keresve valamit. Nagyon úgy tűnt, hogy észrevette volna, hogy hallják őt.
- Mintha az én dolgom lenne renget tartani az asztalán... Fogy az időnk, a világé meg főleg! Mégis hol-... – harapja el a mondatot, amint észrevette, hogy adásban van és nagyon is hallják őt. Itt elhallgatott. Köhintett egyet, aztán hallatszódott ahogy félretol még pár papírt.
Reigen itt látta az esélyt, hogy elérje gyorsan Nokinerket. Mivel nem beszélhetett hangosan, csak színtiszta telepatikus üzenetet küldhetett, amit nagyon nem szeretett. Hiába Nokinerken keresztül jön létre a csatorna, neki fura volt úgy beszélni valakivel, hogy ne mozgassa a száját. Ilyenkor mindig nagyon rá kellett koncentrálnia, hogy ne mondja ki, amit mondani akar.
~ Megnyomtam a gombot, de valami kommunikációs szerverre kapcsolt be. Hallok valakit, ahogy papírokkal szórakozik.
~ Ez egy nagyon jó lehetőség, nerk.
- Mi van már megint? Gond van a terep biztosításával? Hát semmit nem lehet rátok bízni, szerencsétlenek? Mindjárt itt az idő! – érkezett a zsörtölődő hang.
~ Azt kérdezi mi van már megint.
~ Nyitott kapcsolatnál hallom én is, nerk. Nem kell tolmácsolni.
- Ma már egyszer ellenőriztétek azt a nyamvadt Viharhozó Lakrimát. – szólt ismét a hang.
~Mondd, hogy csak biztosra akartál menni, nerk. És kérdezd meg mikor kell pontosan indítani!
– Csak biztosra akartunk menni, hogy minden rendben. De úgy tűnik, semmi gond. Mikor is kell pontosan indítani? Nem akarom elrontani. - válaszolta Reigen, bár nem igazán tudta most hova is kell beszélnie.
A nő egy pillanatra elhallgat, furcsálta a kérdést.
- Biztosra menni? Nincs negyven perce, hogy utoljára lent voltatok -irritáltan csettint a nyelvével- Ha elcseszitek, akkor legalább végre megszabadulunk tőletek! Nehogy már ennyire ne fussa a memóriátok... van egyáltalán?! A Doktor személyesen nektek mondta el, mikor indítsátok, háromszor! Amennyiben nem történik semmi rendkívüli, ahhoz tartsátok magatokat.
~Mondd, hogy felfele jövet beverted a fejed, nerk. Kicsit kótyagos vagy és nehéz összeszedni a közeli emlékeidet.
– Elnézést, csak korábban felfelé menet a létrán bevertem a fejem a csapóajtóba. Azóta elég kótyagos vagyok és nehéz összeszedni a közeli emlékeimet.
~ Kérdezz rá, hogy egykor kell akkor indítani, jól emlékszel? - mondta Nokinerk. Pszichológiailag ilyenkor a legjobb trükk, ha egy fix időt mondanak. Az kevésbé gyanúsabb, mintha abszolút nem tudná mikor kell, még akkor is ha rossz időpontot mondott. Az még mindig felróható szenilisségnek.
- Egykor kell ugye indítani? Jól emlékszem? - kérdezte Reigen.
A nő hallgatott egy ideig és közben egy tollal kattintgatott.
- ... Nem ilyen stílusban szoktál beszélni - jegyezte meg. - Beverted a fejed mi? Ezen meg se lepődök. Viszont... halljam a jeligénket. Nem fogom elhinni, hogy azt is elfelejtetted. – szólt gyanakodva.
~ Hát ez nem jó, nerk.
~ Nem mondod.
~ Hmm… Mondd, hogy nagyon fáj a fejed és nehezen megy az emlékezés, ha nem hagytad volna el a zöld szalagodat, ide se tudtál volna visszajönni. Hátha azzal eloszlik a gyanúja. Utána inkább törekedj a kapcsolat megszakításra. Ne kísértsük a szerencsét, nerk.
- Nagyon fáj a fejem. Nehezen megy az emlékezés. Ha nem hagyom el a zöld szalagom, itt a bejáratnál, az ajtót se találtam volna meg újra…
~ Lehet el kéne menned egy kórházba.
– Lehet el kéne mennem egy kórházba…
Először válaszul csak hümmögött egyet. De úgy tűnik működött a dolog.
- Balfék... Ha te ilyen szarul vagy, Benett mégis mit csinál?
~ Pontosan ezt mond: Asszem a wellnessbe ment vissza.
– Asszem a wellnessbe ment vissza.
- Akkor felveszem vele a kapcsolatot... Te meg ne a kórházba menj, hanem a Doktort látogasd meg, gyökér! Mi nem járunk csak úgy kórházakba! - mordult egyet és véget is ért a hívás.
– Huh. Ez meleg volt… sóhajtott nagyot Reigen.
~ Annyira ne örülj. Ezzel csak időt nyertünk. Amint eléri Benettet ki fog derülni, hogy nem ők voltak most lent.
– Akkor most mit csináljak?
~ Maradj ott lent, ha szólok, vagy ha valaki jön akkor meg búj el a falba. Én körülnézek bent, hátha kiderítek ott valamit.
– Okés.


Nokinerk miközben segített Reigennek észrevette, hogy a hátsó ajtót nyitva hagyták résnyire. Pont mikor abban próbált segíteni, hogy melyik épületbe mehettek vissza, miután nem találták meg a szalagot.
Kreált egy drónt és felküldte jó magasra, hogy megfigyelje a sikátort és utasította, hogy értesítse, ha valami mozgást lát.
Nokinerk pedig láthatatlanul, de azért óvatosan megközelítette az ajtót. Lassan akarta kinyitni, hogy először benézhessen és ha még valaki észre is veszi az ajtó nyitást azt hihesse, hogy csak a szél szórakozik.