Kira Katsuya

Név: Kira Katsuya

Faj: Ember

Nem: fiú

Életkor: 15 éves

Személyiség:
Mindenről határozott véleménnyel rendelkezik és ha egyszer a fejébe vett valamit, azt onnan legfeljebb fizikai eszközök alkalmazásával tudják kiverni mások, mert hogy a jó szóra nem mindig hallgat. Szóval, ha valamit nagyon akar, komoly munka kell hozzá, hogy lebeszélje valaki, és még ekkor sincs rá garancia, hogy sikerül. Makacs.
Soha nem gondolkodik, mielőtt megszólalna, bunkó módjára mond ki minden egyes dolgot, amely megfordul a fejében. Szóval nem fél mások képébe mondani a véleményét, nem törődik a következményekkel. Bár ez nem azt jelenti, hogy bizonyos dolgokat nem tart meg magának. Könnyen dühbe jön, és ha bepöccent, nem is marad igazán nyugton. Képes kifordulni önmagából. Győzelemre törekszik szinte minden áron. Képes a gondoskodásra, tud udvarias, kedves és figyelmes is lenni, amikor olyan kedve van. Tanult, olvasott, de gyakran felelőtlen, meggondolatlan, és túlságosan élvezi a veszélyt. És van amikor csak megjátssza a kedvességet. Aki ismeri, az tudja, hogy milyen műmosolyra képes olykor. Többnyire leperegnek róla a szidalmak és a kritikák. Legalábbis látszatra, mert legbelül sokkal jobban vágyik az elfogadásra, mint azt mutatná.

Jellem: Semleges

Kinézet:
Kira a sok edzésnek köszönhetően szálkás izomzattal rendelkezik, amit a melegebb napokon nem is szeggyel. Fehér haja, és mélyen ülő vöröses szeme van. Átlagos öltözékkel rendelkezik. (Szürke kapucnis kabát- mellény, pulóver, farmernadrág, cipő)
Alacsony: 150 centi 50 kiló.

Mágia: Fekete mágus: Árny mágia

Céh/Szervezet: (Soaring Gryphon-ba csatlakoznék, kijátszásra kerül a bekerülés)

Felszerelés:
Kabátzseb: -
Nadrágzseb: -
Hátizsák: Magnólia Térkép

Előtörténet:

A fiú, 15 évvel ezelőtt született Magnóliától nem messze található kis településen. Akkoriban még voltak kisebb harcok, amibe a belekeveredést lehetetlen volt elkerülni. Ezek nem egy ártatlan és nem ártatlan életet oltottak ki.
A harcok alatt hatalmas volt a kavarodás, minden vagyonuktól szinte meg kellett válniuk, és majdnem földönfutóvá váltak az ott élők, de csak majdnem. Ez ment több hónapja, az emberek éheztek, és többen is ez miatt meghaltak.
Kevés volt a kereskedés ellenére a pénze a településnek, és most azt a keveset is fegyverekre és egyéb harcászati eszközökre kellett elkölteniük, hogy valamelyest védeni tudják önmagukat. Aminek a rosszabbik hatása az lett, hogy sokan éheztek és egyesek éhhalált haltak.
Aki nem képes fegyvert forgatni - gyerekek, öregek, betegek, terhes nők, vagy épp kik, mik - azok egy földalatti rendszerben bujkáltak, ahol a mocsok lassan, de biztosan beette magát.
Ebben a járatban összesen egy terhes nő volt, akit becses nevén; Kayle Asuinak hívnak. A kilencedik hónapban járt már és nem sok kellett neki, hogy meginduljon a szülés. Párja, és egyben a születendő gyermek apja fent volt a felszínen, a harcolók közt.
Mivel félő volt, hogy hamarosan megszül, ezért több valamennyi orvostudományt elsajátító nő vette körül, hogyha szükség van rájuk, akkor segítsenek Kaylen.
A nő aggódott párjáért - Karaba Katsuya-ért - és a még szíve alatt lévő kis gyermekért, nem akarta, hogy bármelyikük is életét veszítse.
Eredetileg, ha nem folynának a harcok, akkor most ők Acalypha Town-ban lennének Kayle mamájánál, ahol most nem kellene ilyenek miatt aggódniuk, de sajna a helyzet úgy hozta, hogy ez már inkább csak egy hiú ábránd, mintsem a valóság.
Ezen gyötörte magát a nő, amikor megremegett a járat; megtámadták a falut, vele együtt a harcolókat, akik közt a párja van.
Jeges félelem ült meg szívében, szapora lélegzet vételeket imádkozott mindenféle általa ismert istenségnek, hogy nem történjen a fentiekkel semmi baj, a támadók menjenek el, és hagyják őket életben.
Pár perc után minden abbamaradt, néma csönd volt, se fent, se alul, nem hallatszódott egy hangyányi zaj sem, majd a járatot nyitó ajtó kinyílt és mögötte megjelent az egyik falusi közepes korú ember - akinek a munkája a szakács volt, de a falu érdekében ő is fegyvert fogott - és egy halvány mosoly kíséretében kijelentette:
- Visszavertük a támadást... ideiglenesen. - majd megfordult, becsukta az ajtót és visszament a védők közé.
Sokan kifújták az eddig bent tartott levegőt - amit nem vettek észre, csak akkor amikor kifújták -, de attól a félelem továbbra is ottmaradt. "Mi van, ha Ő meghalt, vagy súlyosan megsérült? Ha újra támadnak, akkor vajon bírni fogják?"- ilyen kérdéseken törték a fejüket, majd több fiatalabb nő, meg pár tini fogták magukat és felmentek a védők közé.

Eltelt egy nap, eltelt két nap, de a támadók még nem támadtak, és a nő se szült meg még. A baba apjáról se tud semmit, nem volt képes mozogni, iszonyúan szúrt a hasa, ami megakadályozta bárminemű mozgásban.
Aztán elkövetkezett az egyik már-már várt pillanat, és a nőnél megindult a szülés. Pár lepedővel eltakarták a többiek elől a vajúdó nőt, aki több órán át vajúdott, de szerencsére megszült, és ő is, meg az újszülött fiú is épek és egészségesek voltak. A babának a Kira nevet adta - ekkor született meg úgy igazából Kira Katsuya -.

Több napon át nem utalt semmi arra, hogy az ellenség visszajön-e vagy bármi, de még mindig nem merészeltek felmenni, nem akartak útban lenni.
Két nap múlva újból nyílt az ajtó, és többen a védők közül vidáman, széles mosollyal az arcukon közölték az utóbbi hetek lehető legjobb hírét: - Vége a háborúnak!
Felmentek a járatból és egy megdöbbentő látvánnyal találták szembe magukat: szinte porig volt rombolva a falu, majdnem minden épület romokban, hullák egymás hegyén hátán, de ez se vette el a kedvüket, mert a tudat, hogy többé nem kell rettegniük, felvidította őket.
Minden olyan ember, aki képes bármiben segíteni, azok neki láttak, hogy a falut újraépítsék.
Hat hónap alatt ez sikerült is, de néhány nem túl jó hír elrontotta az eddig vidám hangulatot: még mindig van pár ellenséges mágus a környéken, akik csak úgy, nem tudni miért, ölnek, fosztogatnak. Ennek tudatában a falu továbbra is fenntartotta a védelmét.

Hamarosan, alig egy hét múlva több fosztogató mágus tűnt fel a település közelében, akik a falutól kicsit távolabb munkálkodókat gondolkodás nélkül megölték. Kialakult egy kisebb harc az ellenség és a védők közt. A védők közt volt megint Kayle párja, Karaba, aki minden erejét beleadva védte a falut, benne is leginkább Kaylet és Kirát.
De történt egy előre nem látható, nagy kaliberű dolog: a fosztogatók közül többen is valahogy bejutottak a faluba, ahol gyilkolászni kezdtek, fosztogatni - és mint majd később kiderült, embert is raboltak el -.
Kayle a kisfiával kezében a pár hónappal ezelőtti járat felé menekült, amikor több fosztogató is elállta útját. Ezt nem látta Karaba, így továbbra is a falun kívül harcolt.
Egyre több épület kapott lángra, és ezzel együtt egyre több halál sikoly hangzott.
- Héj, te! - lépett közel a három mágus közül a legerősebbnek tűnő. - Szép vagy, nem jössz velünk? - kérdezte kacéren, száját megnyalva.
Kayle nem tudott meg nyikkanni se, félt. Nem akarta, hogy a fiának bármi baja essen, és azt se, hogy a párjának bármi baja legyen.
- Hm... Nézd csak, főnök, van valami a kezében. - mutatott a főnöknek nevezett alak jobb oldalán álló a nő kezében lévő, rongyba bugyolált babára.
- Hahh... Mintha érdekelne! - köpte lenézően a szavakat az előbb megszólalt felé, aki valamiért meghunyászkodóan a háttérbe húzódott. - Igazad van, Kuroti, lehet, hogy valami értékes, mondjuk pénz vagy hasonló! - csettintett egyet a "főnök", majd kikapta a rémült Kayle kezéből a babát.
- Ne... - suttogta, könnyekkel a szemében, remegő lábakkal a nő, majd térdre rogyott.
- Egy... baba. - mondta kezében tartva a csöppséget úgy, hogy annak a feje kilátszódjon.
- Mit kezdjünk ezzel? - nézett bambán Kuroti.
- Mit, mit, mit! - sóhajtott ingerülten, majd ő is bamba képet vágott. - Mit is?
- Ké... kérem, ne bántsák őt, magukkal megyek, csak őt ne! - nézett fel az előtte álló három alakra a nő, és tekintetében az elszántság uralkodott.
- Érdekesnek, érdekes, de akkor is kinyiffan ez. - bökött állával a kezében tartott gyermek felé.
- Főnöööööök! - kiabálta a nagydarab fülébe Kuroti, aki fél kézzel úgy fejen csapta, hogy az berepült egy 50 méternyire lévő házba.
- Jó, megegyezhetünk, a babát vidd oda, ahova akartad, de utána visszajössz, mert ha nem... - nem fejezte be mondatát, hanem a mutató ujját végig húzta a baba nyakánál, utalva arra, hogy akkor bizony meghal.
- Re... rendben. - egyezett bele akadozva a nő, majd miután nagy nehezen felállt, átvette a férfitől a babát, és bevitte a járatba, ahol egy papír fecnire egy rövid üzenetet firkantott:

"Drága Karaba, sajnálom, de nekem az ellenséggel kell tartanom, Kira élete érdekében, kérlek felejts el, és neveld fel úgy őt, hogy mosolyogj a múlton, és felemelt fővel tekints vissza rá. Ölel, és szeret téged, halála után is: Kayle.'"

A levelet a gyermeke mellé helyezte, majd felbaktatott, és farkaszemet nézve a "főnökkel" megbeszélték az elkövetkező dolgokat.
Karaba és a falun kívül harcoló védők, amint a kinti ellenségekkel végeztek, elindultak a településen belülieket is elűzni.
Ez ment egész éjjelen át, majd Karaba másnap reggel megtalálta a járatban Kirát a levéllel együtt. Hiába írta azt, amit Kayle, ő nem volt képes csak úgy elfelejteni őt, és legjobb barátjára és annak családjára bízta Kayleval közös gyermeküket és elindult, hogy megkeresse szerelmét.


12 évvel később:

Egy fehér hajú, vörös szemű fiú menekült visítva egy könyvvel a kezében egy kék hajú, és kék szemű nála nem túl sokkal idősebb lány elől.
A falusiak csak mosolyogva, nevetgélve vagy éppen rosszallóan csóválták a fejüket. Ez szinte mindennapi dolog volt, hogy a kis Kira menekül az idegbajos Yuuni elől, akitől mindig lenyúlja a naplóját, amibe minden magán jellegű dolgot leszokott írni.
Már kilenc év telt el azóta, hogy az apja hátra hagyta a falut, hogy megkeresse a szeretett nőt, és itt hagyta a legjobb barátjának a fiát, aki vigyáz rá, és saját gyerekeként neveli.
A család, amelyben él, nem tekint rá különcként, mindegyik tagja már befogadta őt. Ez a család a Okui család, amelyben Kirával együtt három gyermek, egy apa és egy anya él.
Boldog család, szép család, sötét titok. Ez jellemezi őket, de az utolsót tökéletesen titkolják, és a falusiak is kezdik elfelejteni, hogy Kira ki is valójában. Őt is Okuiként kezelik, de jobb is így.
A fiú befutott egy könyves boltba, és a naplót betette sok könyv közé, majd berontott Yuuni, aki idegesen nézte a fehér hajú, kis "sátánt" - ő nevezte el így, mert mindig szórakozik vele-, majd mikor majdnem odaugrott, hogy kikaparja a fiú szemét, feltűnt neki, hogy nincs ott a naplója.
- Hol van a naplóm?!
- Keresd meg! A könyvek közt van. - válaszolta készségesen, és viszonylag már lehűtve önmagát Kira.
- Mi? - nézett majdnem tányér nagyságú szemekkel Yuuni a boltban lévő könyvekre. A bolt hatalmas volt, több száz, vagy akár több ezer könyvvel. - Ezért még számolunk! - figyelmeztette a sunyin vigyorgó fiút, majd nekiállt kutatni lehetőleg úgy, hogy ne rombolja szét a boltot.
Kira elindult, hogy kimenjen a boltból, de előtte villámgyorsan a naplót úgy rejtette el, hogy az a "nővérének" ne tűnjön fel.
Úgy döntött hazamegy, és bekap valami ennivalót, ez a sok futkorászás meghozta az étvágyát. Vidáman, újabb szórakozási lehetőségeken törve a fejét ballagott az Okui család háza felé, majd mikor odaért, egyből berontott, és az első szeme elé kerülő ennivalót egyből befalta. "Anyja" rosszallóan csóválta a fejét.
Kintről a ház udvaráról egy: "Éhes vagyok" kiabálás hallatszódott és ugyanúgy, mint ő, a kiabáló személy, a "húga" is berontott és nekiállt kutatni. Ő valami sütiféleséget talált magának, amit rekord sebességgel el is tüntetett. Ezt már az anya se bírta és hangos nevetésben tört ki.
Szerette őket Kira, de volt egy fura érzése ott, bent a mellkasában, ami valami hiányérzetet jelezett neki. Valami hiányzott neki, de nem tudta mi.
- Na, úgy hallom, megint ment a baromság, de ezerrel! - lépett be a nyitva hagyott hátsóajtón, az "apa" vigyorogva, majd mint a gyerekek, ő is enni kezdett.
- Itt mindenki zabagép, csak én nem? - kérdezte vidáman az anya, mire a két gyerek, és a férje is bólogatva, ennivalóval megtömött szájjal nevetni kezdtek. A végeredmény sejthető.
Mikor már mindannyian jól megkajáltak, aludni mentek. Alig mentek be a szobájukba, olyan robbanásszerű zaj hallatszott, hogy aki nem tudja, ki vagy mi csinálja ezt, azt hihette volna, hogy valakik támadnak.
Pedig csak Yuuni rontott be a házba, megtépázva és majdnem őrjöngeni kezdett, amikor meglátta, hogy a naplója az étkezőasztal egyik székén hevert. Egyből lenyugodott, és egy megkönnyebbült sóhaj keretében felbaktatott a naplóval a saját szobájába.
Így ment ez minden nap, valami mindig történik.

Kettő évvel később:

Az "apa" úgy döntött, hogy megtanítja Kirát minimálisan harcolni, hogyha szükség van rá, megtudja önmagát védeni.
A két év alatt gyökeres változás következett be a fiúnál, soha többé nem szórakozott Yuunival, nem volt már egy zabagép, és egyre jobban visszahúzódó, barátságtalan, és goromba lett.
A fiú megtalálta a levelet, amit anyja írt apjának, és pár irigy falusi hathatós segítségével megtudta az igazságot. Ez miatt lett olyan, amilyen. Rájött, hogy az egész eddigi élete egy hazugság, és eltűnt szülei után akart indulni, de tudta, hogy minden tudás, harcikészség nélkül semmire se jutna, meg hát, túl fiatal, így amikor az „apja” felajánlotta a harcművészet tanulás dolgot, egyből beleegyezett.
Nem mágiát tanultak, a faluban nem volt senki, aki tudott volna egyáltalán nagyobb erőt használni. Kirának a tanításai inkább a kard használatának megtanulásáról szóltak.
A fiú pár hónap alatt megtanulta az alapokat, és „apa” úgy döntött, hogy a fiúnak egy céh-ben a helye, hogy igazi nagy mágus válhasson belőle, aki így hatékonyan fogja tudni védeni a bajbajutottakat, ha lesz valami. Ő már ennél többet nem tehetett érte.
Az ifjú egyből beleegyezett ebbe, és a mostoha apjával együtt elindultak.
Hiába próbált nem izgulni, nem tagadta, tényleg izgult, elvégre most bemutathatja, hogy mire is képes.
Úgy döntött, hogy amint lesz rá alkalma, ellátogat a mostoha családjához, és utána elindul felkutatni az igaz apját és anyját. A család járt a fejében, hogy végre nem sokára lesz ereje rá, hogy biztosan el tud indulni a szülei keresésére.
Egy bizonyos úton apja már nem kísérhette el, így a srác egymaga folytatta az útját. Fogalma sem volt hogy hova, de tovább haladt az útján...