Első Randi: Atsui & Taro

Kellemes, langyos szellő libbentette fel a függönyt hotelszobám ablakán, persze épp amikor két ruha között voltam. Szerencsére senki nem láthatott meg, mert az egyik legolcsóbb szobát tudtam csak kivenni, aminek az ablaka egy tűzfalra nézett. Magamra kaptam az általam legszebbnek tartott ruhámat, aztán még egyszer megigazítottam...és még egyszer....és még egyszer...








~Elég Atsui. Jól nézel ki, biztos tetszeni fogsz neki. ~ Győzködtem magamat, majd az órára pillantva megnyugodtam, hogy még van időm odaérni. Nem szeretek késni, ezért el is indultam az étterembe, ahova Taro hívott el randira.
Borzasztóan izgultam, a lábaim szinte remegtek, ahogy sétáltam, de mire odaértem kicsit összeszedtem magam.
Megláttam fehér haját és szívem őrült dobogásba kezdett. Homokszínű ingben és szürke nadrágban várt rám, alig ismertem rá. Idegesen porolgatta ruháját, mikor odaléptem hozzá és köszöntem.
- Szia Taro! - mondtam mire ő hirtelen kihúzta magát és felém fordult, meglepetésemre csukott szemekkel.
- Sz-szia Atsui! - köszönt vissza idegesen, és közben lassan kinyitotta a szemét, majd elámult.
- Gyönyörű...vagy...- suttogta, aztán kapkodva hozzátette - Mármintizéúúúgyértem!...Ezt neked hoztam!- egy gyönyörű szál rózsát nyújtott felém, amit pironkodva vettem át tőle, úgy, hogy kezem finoman érintse az övét egy pillanatig. Hosszúra nyúló pillanat volt, és azt kívántam bárcsak sosem érne véget. Még bőrének puha tapintásának hatása alatt orromhoz emeltem a virágot, behunytam a szemem, és beleszippantottam édeskés illatába.
- Mehetünk? - kérdezte Taro és egy lépéssel közelebb lépett. Nagyot nyeltem és bólintottam, közben pedig mélyen a szemébe néztem, és megfogtam a kezét. Úgy láttam kicsit meglepődött, aztán miután magához tért bementünk az étterembe. Odavezetett az asztalunkhoz és illedelmesen kihúzta nekem a széket, majd óvatosan betolta ahogy ráhuppantam, aztán leült elém, és elvesztünk egymás tekintetében.

Tekintetem mélyen az övébe fúrtam, és testem elöntötte a forróság. Legszívesebben rögtön a karjaiba vetettem volna magam, de a fejemben megjelenő képet összetörte a mellénk toppanó pincér.
-Jó estét! Mit szeretnének rendelni? - kérdezte széles vigyorral az arcán.
-Azt hiszem...Lenne egy ház specialitása, egy pohár víz ééééés...desszertnek talán egy kehely eper fagyit. - adta le rendelését Taro, majd felém nyújtotta az étlapot, de én ki sem nyitottam. Nem tudtam levenni róla a szemem, ajkait figyeltem, ahogy mozogtak.
-Én is ugyan ezt, csak fagyiként csokoládét kérnék. - mondtam és még mindig őt nézve a pincérnek adtam az étlapot. Nem érdekelt mit kért, csak jó lehetett.
-Hozhatom egy kehelybe a két fagyit? - húzódott még szélesebb vigyorra a pincér szája.
-I-igen! - mondta Taro határozottan...én pedig meg sem tudtam szólalni, csak arcát fürkésztem tekintetemmel és emlékeimből előhívtam finom bőrének érintését. Végre elment a pincér, de hatalmas csendet hagyott maga mögött. Taro a haját kezdte babrálni, úgy láttam valamin jár az agya. Kicsit fészkelődtem, éreztem, hogy meg kéne törni a csendet, de nem tudtam gondolkodni.
-Öhm...- szólalt meg végül -Igazán jól áll neked a kiengedett haj... - nagyon jól esett bókja, boldogság öntötte el mindegy egyes porcikám. ~ Tetszem neki! Tetszem neki! ~ gondoltam és számat boldog mosolyra húztam.
- Köszönöm. Te is nagyon jól nézel ki. - mondtam nyugodt hangon, és elővettem legangyalibb mosolyomat, miközben ő a szíve fölé csúsztatta kezét.
Sosem voltam még ilyen helyzetben, és sosem éreztem még így. ~ Szerelmes lennék? Ez lenne a szerelem? ~ tépelődtem, miközben szívem egyre vadabbul kalapált mellkasomban. Úgy éreztem valami nyugtalanítja szívem választottját, ezért hirtelen ötlettől vezérelve előrehajoltam és gyengéden megfogtam asztalon heverő bal kezét.
- Tudom, hogy nem a te hibád volt, ne emészd magad. - mondtam kedvesen és a kezét használva közelebb húztam magamhoz, miközben mélyen a szemébe néztem.
- Taro.
- I-igen?
- Azt hiszem szeretlek. - mondtam ki remegő ajkakkal a bennem forrongó érzéseket, és éreztem, hogy fülig pirulok, de kezét nem akartam elengedni...soha többé.

-Ddddddddedededededeeeee ezt nekem kellett volna mondanom ráadásul nem is ismerjük olyan rég egymást mármint ezt nem az jelenti hogy nem érzem ugyan ezt irántad csak hát nem tudom hogy tényleg akarod meeeee... - alig tudtam követni mit mond, annyira hadart, még a székről is majdnem leesett, még jó, hogy fogtam a kezét, aztán újra szívéhez kapott és mintha megnyugodott volna.
-Atsui...Én...Én i - kezdte én pedig elkerekedett szemekkel vártam, hogy kimondja, amikor történt valami. Furcsa hangot adott ki, úgy tűnt fájdalmában, arca is eltorzult, haja pedig hirtelen vörösödni kezdett. ~Jaj ne..kérlek ne.. ~ kétségeesve szorítottam még mindig kezét, miközben cikáztak fejemben a fájdalmas emlékképek. Egy pillanattal később már a vörös szemű démoni szörny nézett rám vissza az asztal túloldaláról.
-Yo! Yo! Yo, csini baba! Remélem kellemesen telnek a napjaid, cicus... - mondta perverz vigyorral a képén. Mindent elsöprő düh kezdte elporlasztani félelmem.
-Hol van Taro...? - kérdeztem forrongva és elkaptam a kezem.
-Nyugszik a kislány! Semmi baja sincs a srácnak, csak pihen egy kicsit. De addig mi is jól szórakozhatunk, ó de még mennnnnnnnyire, cicuskám.
-Add vissza Taro-t! - most már kiabáltam.
-Hmm...Rendben! De előtt mutasd a bugyidat! Nyeeeeheheheheheheeeee.
-Te perverz állat!...- fogaimat összeszorítva préseltem ki a szavakat.
-Óóóh, ilyen szépet már nagyon rég bókoltak nekem. - meglibbentette a haját, mire én dühösen felpattantam hátralökve székemet és teljes erőmből rácsaptam az asztalra mindkét öklömmel.
- Ne szórakozz velem te állat!! Takarodj innen!! Azonnal add vissza Tarot!!! - üvöltöttem, és éreztem hogy egész testemet átjárja a sötét düh.
- Azt lesheted szépségem. - mondta kaján vigyorral az arcán és jobb kezével erősen megragadta hajamat.
- Te rohadék!! - teli torokból ordítottam, miközben mágikus pecsétem megjelent ökölbe szorított kezeim alatt. Hajam úgy lobogott, mintha egy hatalmas ventilátoron álltam volna, majd a következő pillanatban nagy mennyiségű homok tört ki nagy erővel testem elől, a sarokba röpítve Onit. Az étteremből sikítva menekültek az emberek én pedig hangosan lihegtem és a porfelhőben kerestem a testét a szememmel. Egy pillanattal később meg is láttam sziluettjét.
- Nem rossz szivi. Sikerült meglepned. - mondta gúnyosan, majd arca borzasztó sötétre váltott. - Legutóbb megúsztad de most véged! - egy pillanatra megfagytam a félelemtől, aztán karjaimat arcom elé tartva, összeszorított szemekkel, nagy robajjal repültem ki az étterem ablakán és hangos nyekkenéssel értem földet. Szemeimet lassan kinyitottam, miközben fulladozva köhögtem a portól. Kezeimet letettem a földre, hogy feltámogassam magam, de az üvegszilánkok, amiken feküdtem szanaszét vágták.
- Áhhh!! - kiáltottam hangosan, de ez csak rontott a helyzeten... minden porcikám izzott a fájdalomtól, lábaim is vérben fürödtek a vágásoktól. Újra megpróbáltam felállni, de ekkor megragadta a karomat.
- Csak nem fájt baby? Hadd segítsek! - Nevetett és karomnál fogva magához rántott. Kapálóztam, de a szorítása túl erős volt.
- Taro hol vagy? Kérlek segíts! - kiabáltam kétségbeesve könnyes szemekkel.

-Nem hall téged, kiscs-- - itt meglepetésemre elakadt a szava, de nem igen tudtam vele foglalkozni, mert már az ájulás határán voltam.
-Cöh...Úgy tűnik csak ennyi időm volt...- mondta közönyösen, majd visszatért a kéjes vigyor arcára és egészen közel hajolt az enyémhez, miközben továbbra is szorította nyakam. -Nem akartalak bántani, csak provokáltál...De ne feledd, drága...Én ott vagyok...Látlak téged...Hallak téged...Érezlek téged...Én vagyok Taro, Taro pedig én...Ez lett az ő végzete... - suttogta fenyegetően fülembe, és megnyalta arcomat.
-T-Taro nem ilyen...Nem fogja hagyni... - nyöszörögtem, aztán elájultam.


- Hol vagyok? - kérdeztem, de a szavak csak nehezen hagyták el számat, és alig ismertem rá hangomra. Éles fájdalmat éreztem jobb kezemen ezért felszisszenve megrántottam.
- Kérem ne mozogjon! - szólt egy ismeretlen, bár kedves hang, mire odafordítottam zúgó fejem hogy lássam ki az. Látásomat csak nehezen sikerült újra kiélesítenem, de mikor megtörtént egy kedves nővért véltem felfedezni jobbomon, amint épp befejezi kezem bekötését.
- Kórházban van. De ne aggódjon kedvesem, nincs nagy baj, csak pár öltés meg kötés, és már mehet is haza pihenni. A barátja már várja odakint. - mondta az orvos, aki balról hajolt be látószögembe.
- A...a..barátom? - kérdeztem értetlenül, még nem igen voltam magamnál.
- A fehér hajú fiatalember, aki behozta. Nem a barátja? - nézett rám kérdőn.
- Taro. - azonnal felvillant előttem mi történt, és megnyugodtam, mikor a fehér hajat emlegette. - De igen a barátom. Elnézést.
- Semmi gond kedvesem, de a következő pár napban próbáljon meg minél többet pihenni, akkor gyorsan begyógyulnak azok a fránya sebek. - mondta kedves mosollyal arcán, majd kiment a szobából.
~ Szóval itt van...és hála az égnek újra önmaga. ~ állapítottam meg magamban és mérhetetlen vágy fogott el, hogy láthassam és megölelhessem.
- Így ni...ez meg is van. Hazamehet kisasszony. - mosolygott és felsegített az ágyról. Kicsit megszédültem először, de aztán visszanyertem az egyensúlyom és kiléptem az ajtón. Taro a falnak támaszkodva bámulta a plafont, nem vett észre. Gyorsan végignéztem magamon, és kicsit meglepett, amit láttam. Lábaimon és karjaimon kisebb-nagyobb sebek díszelegtek, egy-két helyen kötéssel megszakítva, jobb kézfejem vastagon be volt tekerve, egykor gyönyörű ruhám pedig cafatokban lógott rólam. Félig meztelennek éreztem magam, amitől el is pirultam, majd tekintetem visszaemeltem őrá.
- Taro.. - szólítottam, de alig jött ki hang a torkomon. Azonnal szemembe nézett, végigmért, majd zavartan lefordította fejét.
-Ez bármikor megtörténhet, ha velem vagy...Még a pecsét sem tudja mindig visszatartani őt... - szólalt meg szomorúan, majd felemelte és felém fordította csuklópántos jobb kezét.
-Majd megoldjuk...- mondtam és megpróbáltam sajgó arcizmaimmal mosolyogni.
-De...- próbált ellenkezni, én pedig elé léptem.
-Semmi de...megoldjuk... Biztos találunk valam-- - de nem tudtam befejezni, mert két kezével megragadott, karjaimnál fogva magához húzott, és megcsókolt. Testem újra elöntötte a forróság, ahogy sebtől forrongó ajkam az övéhez tapadt. Sokáig nem tudtunk elszakadni egymástól, aztán mikor mégis megtörtént Taro pironkodva oldalra fordította a fejét. Minden fájdalmam köddé vált egy pillanat alatt, földöntúli boldogság áradt szét testemben, soha többé nem akartam kibújni karjai közül.
-H-ha van kedved, talán még elmehetünk valahová...bár ne az étterembe, mert biztos ránk sóznák a javítás költségét... - mondtam, majd mikor újra rám nézett, mosolygósan rákacsintottam. Egy pillanatig még arcomat fürkészte, majd ő is elmosolyodott és bólintott., aztán elindultunk kifelé, de még mindig átkarolt és magához szorított.

- Menjünk le a tengerpartra sétálni. Az mindig megnyugtat. - javasoltam.
- Rendben. Amit csak akarsz. - felelte és elindultunk a part felé, lassan, némán. Mikor leértünk és a hullámok már majdnem elérték lábunkat, azonnal kiléptem megviselt cipőimből, és behunyt szemekkel fúrtam lábam a kellemesen hűvös homokba, fejemet pedig nekidöntöttem a vállának. Mély lélegzetet véve szippantottam magamba az ismerős sós illatot, majd kinyitottam szemem és Taro felé fordultam. Gyönyörű lilás szemébe fúrtam tekintetem, majd megcsókoltam. Ajkaink újra összeforrtak, miközben nyaka köré fontam karjaim, ő pedig lágyan arcomhoz érintette kezét. Percekig nem tudtunk szétválni, és azt kívántam, bár így maradhatnánk örökre.