Még mindig nem félek avagy Yuri vs. Eli

Lassú léptekkel sétálok Era felé egy kisebb erdő mellett a havas tájban gyönyörködve és persze a szép nagy hópelyhekben melyek sűrűn hullanak a földre. Miközben nézelődök eszembe jutnak a régi idők mikor még kicsi voltam és apával hógolyóztunk kiskorom óta imádom a telet vagyis inkább a havat a hideggel annyira nem vagyok még kibékülve, de mivel a hóval jár a hideg is így muszáj elviselni. De egy biztos ilyenkor a legszebb a táj a hó beborítja a fák ágait és a földet és minden úgy nézz ki mintha csak egy fehér vásznat borítottak volna rá, minden olyan tisztának tűnik ilyenkor.
Mikor ismét körbenézek egy árnyat pillantok meg messze a hóesésben felém közeledni, bár még nem látom az arcát, de mintha az alakja a járása ismerős lenne.

Továbbra is végtelennek tűnő utamat járom. Era közelében egy erdős részre tévedek. A hóesés nem igazán zavar, de hogy minden teljesen fehér az egy kissé zavaró. Szinte minden elveszik a nagy fehérségben és így nem igazán szeretem a havat. Utamat egy a hópelyhek félhomályában előtűnő alak zavarja meg. Ismerősnek tűnik, így elindulok az irányába. Ahogy közeledek, úgy tűnik, hogy Ő is észrevett, és ahogy elég közel érek feltűnik, hogy Elizabeth az. Most nincs kedvem beszélgetni vele, de azért mégsem változtatok az útirányon. Ahogy elég közel érek csak egy pillantást vetek rá de többre nem méltatom.

Ahogy az alak egyre közeledik felismerem benne Yuri alakját, de ő szó nélkül sétálna el mellettem azonban nekem semmi kedvem szó nélkül elmenni mellette.
-Ennyire nem akarsz beszélni?- Kérdezem halkan mikor mellém ér, beszéd közben a szemeibe néztem majd mikor befejeztem mondandóm lassú léptekkel kezdtem mellette sétálni, most nem hagyom annyiban, mint múltkor.
-Meddig akarsz még annak élni, hogy megtaláld az egyik régi ismerősöd?- Kérdeztem ismét, nem tudom le tudom-e most beszélni az értelmetlen kereséstől, de nagyon örülnék neki. Tudom, hogy az ő döntése, de nem jó a múltban élni és ezt neki is meg kéne értenie.

Ahogy Elizabeth csatlakozik hozzám felsóhajtok. Nem akarok vele beszélni, hisz semmi mondanivalóm. Ahogy arra tér ki, hogy meddig akarom még Break keresésére fordítani az életem nem tudom magam visszafogni, és annyiban hagyni a dolgot.
-Ameddig szükségét érzem ennek. Amúgy meg nem vagyunk olyan viszonyban, hogy elmondjam neked.- Vágom a hirtelen jött társam fejéhez. Nagyon nincs kedvem most vitába keveredni, de az is lehet, hogy egyszerűbb lenne csak úgy megölni, és nem keverne több bajt. Jelenleg azonban fogalmam sincs, hogy mit kellene tennem, így csak csendben haladok tovább. A hó továbbra is félhomályba burkolja az előttem levő célt, és ez egy kicsit olyan mintha a saját életcélom látnám.

Csak egy sóhaj hagyja l számat mikor nem válaszol a kérdésemre, de mikor végre megszólal érdeklődve kezdem el figyelni.
-Miért vagy mindig ilyen? Miért nem tudsz valakit végre közel engedni magadhoz? Kérlek válaszolj.- Zúdítom Yurira kérdéseim de az utolsó mondatot már csak suttogva mondom. Egyszerűen magam sem hiszem el, hogy képes voltam ezt kérdezni tőle, de egyszerűen nem értem. Mindig, mindenkivel ilyen ellenséges volt és mióta eljött a faluból még rosszabb a helyzet vagy legalábbis amit én veszek észre belőle az biztos. Soha nem mond semmit és nem is akar megbízni másban csak magában és csak egy dolog érdekli már évek óta.
-Nem értem miért olyan fontos, hogy megtaláld azt az embert- Mondom szinte rögtön azután, hogy befejeztem előző mondandóm így nem hagyva Yurinak időt a válaszra.

-Nem áll szándékomban válaszolni neked.- Szólalok meg hideg hangon. Szemem nem emelem a beszélgetőpartneremre. Nincs semmi mondanivalóm. Nem akarom, hogy továbbra is ilyenekkel zaklasson.
-Most pedig hagyj békén!- Vágom a fejéhez ahelyett, hogy valami választ nyögnék ki. Nem akarok ezzel foglalkozni, ám látva, hogy neki nem áll szándékában engem békén hagyni egyszerűen Néhány Árnytüskét indítok el felé. Remélem, hogy ezzel ki tudom zökkenteni. A tüskéket eszem ágában sincs megállítani, mint a múltkor. most nem érzem azt a visszatartó erőt, mely akkor megállásra kényszerített. Már nem érzem magam gyengének, mint abban a percben, és ez valahogy megnyugtat. Ha most megölném akkor megszabadulnék egy zavaró tényezőtől, és remélhetőleg az egyetlen túlélőtől is, aki képes lehet ismét felidézni bennem azt az eseményt, melyre egyáltalán nem akarok emlékezni. Szeretném lezárni a múltat és ezért kell megtalálnom Break-et. már nincs mit vesztenem, így képes vagyok könnyedén az egész további életem erre a keresésre szentelni, hogy végre egy kicsit megnyugodhassak.

-Persze mert minden könnyebb ha senki semmit nem tud mi?- Kérdezem gúnyosan, egyszerűen már nem érdekel, hogy mit mond, kezdem lassan feladni, hogy próbálom megérteni mert lehetetlenség.
-És az a legjobb ha senkivel nem kell foglalkozni csak avval, hogy megtalálj valakit aki már lehet, hogy rég meghalt- továbbra is gúnyosan beszélek Yurihoz, már unom, hogy bármit mondok nem hallgat rám, na nem mintha másra hallgatna. Mikor meglátom az árny tüskéket kissé meglepődöm, de még időben lépek arrább, hogy ne találjon el.
-Death Spike!- Mondom majd kezemmel megérintem a földet s egy csont dárdát húzok a ki a földből.
-Miért van az, hogy bármit mondok meg se hallod?- Érdeklődök kíváncsian, de nem támadok hanem egyenlőre csak a kezemben fogom a dárdát.

Nyugodtan végighallgatom Elizabeth mondanivalóját, és közben csak előkészítem a következő lépésem. Mikor végre Elizabeth befejezi a monológját én is megszólalok.
-Meghallom amit mondasz, csak miért is értenék vele egyet. Nekem jó úgy az életem ahogy most van és neked nincs jogod, hogy ezen változtass. Nincs kedvem olyan életet élni amilyet mások. Ez az én döntésem.- Szinte már monológként ható beszédem végeztével ismét árnytüskéket indítok Elizabeth felé. Nincs kedvem tovább hallgatni a mondandóját, így mint egyfajta elterelés használom a mágiám. Eközben előveszem tőrömet, és futva indulok Elizabeth felé. Ha sikerül az árnytüskék között észrevennie a közeledésem esetleg képes lehet kivédeni. Támadásomnak nem a gyilkolás a célja, hanem, hogy súlyosnak tűnő sebet ejtsek az ellenfelemen. Lehetőleg olyan helyet keresek a csapásra ahol könnyen megsebezhetem, hisz tisztában vagyok azzal, hogy nála is van fegyver. Minél gyorsabban szeretném lerendezni ezt a dolgot, de fogalmam sincs, hogy ő hagyni fogja-e ezt.
~Ha most elintézem végre nyugtom lehet tőle.~ Gondolom idő közben.

Na jó igaza van tényleg nincs jogom hozzá, de megpróbálhatom rávenni, hogy ő maga változtasson az életén.
-Senki nem mondja, hogy élj olyan életet mint mások, de miért jó az ha egész életedben egy embert keresel aki lehet, hogy már rég meg is halt?- Kérdezem kíváncsian, mivel tényleg érdekel hogy miért keresi még mindig azt a régi ismerőst bár nem hiszem, hogy elmondja de egy próbát megért.
Mikor Yuri ismét az árnytüskékkel támad előveszem jól bevált technikámat és próbálok a tüskék elől elhajolni ami össze is jön több kevesebb sikerrel mivel eddig csak a bal vállamon ért talált és az sem túl mély seb, bár azért kicsit zavaró, hogy ettől függetlenül eléggé vérzik. Azonban az árnytüskék túlságosan is lekötnek ahhoz, hogy észrevegyem Yurit így már csak akkor tűnt fel, hogy ő is támad mikor már a tőrével megsebezte a bal alkarom, de ezek után már jobban figyelek így a csont dárdát védekezésre használva hárítom a többi csapását. Majd mikor Yuri támadásai kezdenek alább hagyni arrább futok, de közben figyelek Yurira is. A futás az ellenfelem számára tűnhet félelemnek is azonban ezt csak azért tettem, hogy használni tudjam a mágiám anélkül, hogy megsebesülnék.
Mikor már elég messze értem Yuritől három holtat támasztok fel s Yuri ellen irányítom őket, bár tény, hogy nem túl gyorsak az élőhalottaim, de úgy irányítom őket, hogy kerítsék be Yurit, hogy így ne tudjon elmenekülni.

Egy kicsit olyan érzésem támad a találataim tudatában, hogy Elizabeth hagyja magát. Gyorsan megpróbálom elhessegetni ezt a gondolatot és könnyedén folytatom a támadást, ám én is fáradok, és mikor egy kicsit meglassulok Elizabeth kihasználja az alkalmat, hogy biztos távolságot vegyen fel tőlem. Egy kicsit olyan érzést kelt bennem a dolog, mintha valami konkrét terve lenne, de nem vagyok benne tökéletesen biztos.
-Ha nem érted, hogy miért cselekszem így, akkor nem kellene erőltetned, hogy változzak meg. Én nem akarok megváltozni. Nekem pont jó így, szóval hagyd, hogy azt tegyem amit akarok.- Mondom halkan, és remélem, hogy nem hallja meg. Csendben várom, hogy ő mit lép. Erre nem kell sokat várni, és megjelenik három élőhalott. Egyáltalán nem tetszik, az hogy így próbál meg támadni.
-Félsz a közelharctól, mert tudod, hogy én nyernék, vagy egyszerűen csak félsz kiállni bárki ellen?- Csak ennyit mondok, és szinte mondandóm befejeztével azonnal árnytüskéket indítok a zombik felé. Ezzel egy időben elindulok Elizabeth felé. Nem sietek sehova, így lassú léptekkel tartok a vélt irányba. Nem áll szándékomban megölni, de szeretném, ha végre leszállna rólam, és nem nyaggatna mindig ezzel a dologgal. Könnyed lépteim nyoma a fehér hóban megmarad, és mellette a kezemben lévő tőrről csöpögő vér festi vörösre a fehérséget.

-Nem érted... nem kellene erőltetned... nekem... jó így- Hallom Yuri halk szavait vagy legalábbis egy részét. Igaz, hogy ez nem tetszik de igaza van. Ha neki jó így akkor én nem tehetek semmit, de mégis bánt a dolog. Mert én csak azt szerettem volna ha végre elkezdi élni az életét nem pedig holmi rég eltűnt ismerősét keresné. Tudom, hogy nincs jogom ahhoz, hogy bármit is tegyek mégis annyira szeretnék pár dolgon változtatni, de ha ő nem akarja akkor én hiába szeretnék bármit is tenni.
-Honnan veszed, hogy te nyernél? Ezt még te sem tudhatod amúgy meg az árny mágiád miatt közelharcban, előnyben vagy- mondom mosolyogva, bár a mosolyom nem sikerült valami jól, túlságosan is tükröződött benne a sebek okozta fájdalom.
-Már megmondtam tőled, sosem fogok félni ahogy mástól sem ha harcra kerül a sor- jelentem ki mintha ez magától érthetődő volna bár ez azért nem a teljes igazság. Ha valakivel leállok harcolni mindig félek csak nem mutatom ki. Valamennyi félsz bennem is van ahogy szerintem másban is, de végül is nem az a bátor aki semmitől sem fél hanem aki szembe tud szállni a félelmével, vagy legalábbis ezt mondják.
Amint befejeztem a mondandómat az élőhalottak utat engednek Yurinak még mielőtt rátámadt volna zombijaimra. Egyenlőre nem állt szándékomban az élőhalottaim segítségét kérni ahhoz, hogy legyőzzem Yurit, de ha szorult helyzetben leszek akkor biztos, hogy fel fogom használni őket.
-Tudod sosem gondoltam volna, hogy tényleg képes leszel rám támadni, bár mindig is kiszámíthatatlan voltál, mindig azt tetted amit akartál soha nem hallgattál senkire- mondom, miközben Yuri egyre közelebb ér hozzám s közben a bal kezemen lévő sebet s az erről szép lassan lecsurdogáló vércseppeket figyelem mely a földre érve vörösre festi a havat, így rondítva el a szép havas tájat.
-Úgy véled, hogy valamikor megfogod találni azt akit keresel és végre letudod zárni a múltad?- Térek rá egy másik témára melyről még előző találkozásunkkor beszéltünk, mikor mondandómat befejeztem Yurira emelem tekintetem aki már elég közel volt ahhoz, hogy támadhassak, de még nem tette meg először mg meghallgatom a válaszát.
-Ez nem rád tartozik!- Mondja s helyettem ő kezdeményezz támadást a tőrrel melyeket hárítok is a csontdárdával majd mikor kissé elhátrál, hogy árnyait irányítva ismét rám támadjon akkor már én kezdeményezek támadást már élőhallottaim segítségével mielőtt még ellenfelem bármit is tehetne. A dárdával egyre csak próbálom eltalálni már közel sem figyelve arra, hogy mély sebet szerezz-e Yuri vagy sem. Őt se érdekelte akkor engem miért érdekelne? Jó tény nem akarom megölni, de már zavar, hogy bármit mondok, teszek semmi nem hatja meg én tényleg csak segíteni szerettem volna, de mindegy ha ő nem akarja akkor nincs mit tenni, most már hagyom hagy élje az életét és nem érdekel mit tesz vagy mi lesz vele. Az ő döntése volt hát vállalja a következményeit, de azért remélem sikerül végleg lezárnia a múltat.
Ahogy egyre csak támadok néha-néha sikerül egy-egy kisebb sebet ejtenem kezén s közben végig figyelek zombijaimra is amik Yuri mögött nem sokkal álldogálnak parancsra várva. De ahelyett, hogy Yuri sebeit látva abbahagyja a harcot inkább neki áll támadni s ismét árnyait használva támad rám, melyeket továbbra is próbálok kerülgetni közben élőhallottaim lefogják Yurit két oldalról, hogy ne bírjon szabadulni én pedig kicsit közelebb sétálok hozzá és meglepő módon ellenfelem már nem támad, mintha beletörődött volna abba, hogy én nyerek mintha már nem is érdekelné az, hogy nyer vagy veszít.
-Tudod nagyon jól, hogy semmi értelme ennek a hadakozásnak, ezért jobb lesz ha én megyek! Sok szerencsét a továbbiakban!- Mondom egy sóhajtás után érzelem mentes hangon, mivel nem akarom, hogy tudja, hogy nekem hiányozni fog ha ismét elmegyek, de ez így mindenkinek jobb lesz, sőt az lenne a legjobb ha már soha többet nem találkoznánk, mindenkinek sokkal könnyebb lenne.
Yuri a mondandómat szinte figyelemre sem méltatja nekem pedig semmi kedve ezen kívül mást is mondani vagy tovább győzködni arról hogy felejtse már el múltját, ő nem akarja ezt tenni én pedig nem erőltethetem ezért a csontdárdát eltüntetve és a táskámat a hátamra kapva indulok el lassan miközben élőhalottaim elengedik Yurit majd azok az erdő homályába vonulnak vissza. Miközben én magamban végleg lezárom múltam egy kis darabját amely Yurihoz kötődött.

Mivel Yurinak nem áll szándékában folytatni a harcot így VÉGE