Úttalan utakon - Dead vs. Arashi

Tárgy: Úttalan utakon - Dead vs. Arashi Pént. Dec. 31, 2010 11:46 am

Borongós, szürke napon igyekeztem vissza Shirotsumébe. Az ilyen napokon az ember úgy érzi, mintha minden reményt és vidámságot kiszívtak volna belőle, mintha minden árnyékban a szokásosnál egy fokkal több árnyék bujkálna, mintha az égbolt seregei visszatartanák a lélegzetüket egy mindent elsöprő roham előtt. A felhőket elnézve bármelyik pillanatban zuhogni kezdhetett, bár a szél egyelőre csak lágyan cirógatta az arcomat.
Felsóhajtottam, a nap folyamán ezredszerre és közel sem utoljára. Az időjárás tökéletesen illett a hangulatomhoz, hiszen alig két napja, hogy magam mögött hagytam a Web Valleyben történteket. Testem-lelkem fáradt volt a hosszú edzéstől; Garryn vallomásának emléke még mindig ólomsúlyként nehezedett a végtagjaimra.
Egy átsuhanó gondolat formájában foglalkoztam a kérdéssel, hogy repüljek-e még egy szakaszt, de azonnal letettem róla. Túl nagy koncentráció és erőfeszítés kellett volna hozzá. Az eddigi tapasztalatom alapján gyalog még mindig kisebb erőfeszítés utazni. Persze lehet, hogy egyszerűen csak nem tudok elég jól repülni. Akárhogy is, sosem árthat, ha az ilyen vad tájakon takarékoskodom az erőmmel. Az ilyen félreeső helyeken kis eséllyel találkozni más emberekkel, de éppen emiatt annál több vadállattal vagy szörnyeteggel akad össze az utazó.
A terepnek szerencsére volt egy nagyon előnyös adottsága, mégpedig az, hogy sík és kopár volt, így az út nyílegyenesen, fölösleges kitérők nélkül vezetett a civilizáció felé. A környezetemet - a kisebb facsoportok takarását leszámítva - messzire beláthattam. A hátránya csak az volt, hogy ennek köszönhetően már előre láttam és rettegtem a horizonton felsejlő dombságot. Úgy látszik kénytelen leszek egy jó darabon repülni, mert hogy megmászni azokat a dombokat nem fogom, az biztos.
Újabb sóhaj... ha ez így megy tovább, egy napon azon kapom magam, hogy lélegzés helyett csak sóhajtozom.

Végül korábban feladtam a napi küzdelmemet az úttal, és kissé - de nem túlságosan - félrehúzódtam tőle. Egy kis erdőfolt mellett álltam meg, hogy legyen faanyagom a tűzhöz. Egyelőre csak kiástam a tűzhöz egy több mint fél méter mély gödröt (ez lefoglalt egy ideig), majd összekészítettem bele a tűzifát, de nem gyújtottam meg, mert még egyáltalán nem volt hideg. Ittam egy hosszú kortyot a kulacsomból, de a hideg húshoz nem sok kedvem volt, úgyhogy kicsit későbbre halasztottam a vacsorát. Leheveredtem a száraz fűbe, és elmélázva bámultam a beborult égboltot.
- Milyen jó is lenne végre hazaérni... Yuzuha már biztos nem haragszik. Alig várom, hogy beletemessem magam a munkába, addig sem kell gondolkoznom...
Aztán egy számomra sem teljesen tiszta átkapcsolással ismét elborítottak a Garrynnel és Yuzuhával kapcsolatos gondolatok, és csak sokára vettem észre a környék furcsa, nyugodt hangulatát. Az a fajta érzés volt, amit a "vihar előtti csendként" jellemeznek; ilyenkor szokás "figyelő szemekről", és rossz előérzetről panaszkodni. Ugyan általában igyekszem logikusan felfogni a világot, azért mindig is tiszteletben tartottam ösztöneimet és érzeteimet, így kilazítottam a kardom, és a biztonság kedvéért körbenéztem. A félhomályból ítélve a nap lassan a láthatár alá süllyedhetett.

Tárgy: Re: Úttalan utakon - Dead vs. Arashi Vas. Jan. 02, 2011 7:29 pm

Otthon feküdtem az ágyamban és unatkoztam. Igazából nem is tudom miért, hisz mostanában elég sok őrültséget tettem. Hirtelen ötlettől vezérelve, úgy döntöttem ismét beevetem magam a rég életmódomba és vándorlok egy kicsit. Természetesen most nem olyan sokáig, mint azelőtt, csupán pár napra. Bár, így nem biztos, hogy ugyanolyan érzések lesznek rajtam úrrá. Ennek ellenére csomagoltam magamnak egy kis élelmet, majd útnak is indultam. Pár óra múlva már az erdőben bóklásztam, majd ismét pár óra múltán egy kisebb faluba érkeztem. A néptelen is utcák láttán a régi érzések rabjává váltam. Éreztem, hogy szabad vagyok, és hogy azt teszem, amit óhajtok. Bár, igazság szerint otthon is ezt teszem, ám ott nem érzem a szél kellemes, kissé csípős hullámait. A felhőre nézve egy madárcsapatot fedeztem fel. De rég is volt, hogy az eget kémlelem, annak idején alvás előtt nem bírtam mást csinálni, így gyakran kémleltem. Az ember azt gondolná, hogy alvás előtt a csillagokat kémlelem, ám velem gyakran fordult elő, hogy nappal kellett aludnom, hisz nem volt megfelelő alvóhely, na meg kedvem sem aludni.
A községből gyorsan továbbsiettem, hisz nem találtam semmi inspirálót. Először egy kihalt kis mezőre érte, melyben rengeteg elhervadt növényt találtam. Talán nem ehetett mostanság eleget, hogy a gyengébb és igényesebb virágok is túléljék a dolgot. Minden esetre nem vacakoltam sokáig, rögtön átvágtam a növények között, aztán pedig egy erdőbe érkeztem. Az erdőben minden faág lefelé lógott, így úgy tűnt, mintha a gallyak el szerettek volna kapni és széttépni. Ekkor örömmel vettem észre, hogy az üldözési mániám is visszatért, bár könnyen lehet el se tűnt. Minden esetre folytattam az utam, mint ahogy azt terveztem.
Ismét az égre tekintettem, a nap már kezdett eltűnni a horizonton ez azt jelezte, hogy hamarosan a hold fog uralkodni, azaz eljön az éjjel. Ez volt a kedvenc napszakom, amikor az agresszív állatok előjönnek rejtekükből és vadászni kezdenek. Egykoron én is erdei vadállat voltam, ám egy másik fajta. Egy olyan, amely éjjel s nappal prédát keresett, de leginkább csak az élvezet kedvéért. Olyasfajta lény voltam, amely a vadászat élményéért, nem pedig a jutalmáért cselekedett.
A rövid visszaemlékezés után ismét sétáltam, egészen addig, amíg egy érdekes dolgot nem észleltem. Tűz ropogására lettem figyelmes, így lassítottam lépteimet. Amikor észrevettem a férfit, úgy döntöttem, hogy különleges módon fogom megközelíteni.
Testem egy farkas alakját vette fel, majd az erdőből nyugodtan lépdelve kisétáltam a terepre.

Tárgy: Re: Úttalan utakon - Dead vs. Arashi Hétf. Jan. 10, 2011 4:17 pm

Féltérdre emelkedtem, és körbenéztem. Csak egy farkas... bántani nem akarom, de könnyen el tudom ijeszteni. Felálltam, és szembenéztem a farkassal.
- Fl...
De... a farkasok félnek a tűztől... akkor viszont... a kardmarkolatra tapadt a kezem. Miért ne mehetnék biztosra? A terv attól még maradhat ugyanaz.
- Flight!
A hátamból kivágódtak a lángvörös szárnyak, és mint a támadásra készülő főnix, a lehető legszélesebbre tártam őket. Ha ez egy igazi, kivételesen bátor farkas, erre akkor is meg kell hogy futamodjon...
A farkas viszont ahelyett, hogy elmenekült volna, fényleni, nyúlni kezdett, mígnem egy ezüstszürke hajú, gyilkos tekintetű srác állt előttem. Enyhe borzongás futott végig rajtam a látványra - egy tipikus sorozatgyilkos kisugárzása volt az alakváltóé.
- Üdvözletem, mágus! A nevem Dead Shadorick, mágus a Skull Orderből, remélem el fogsz szórakoztatni! - "köszöntött", miközben várakozásteljesen csillogott a szeme. Skull Order...? Már csak ez hiányzott... mintha eddig nem lenne elég problémám, most még ezzel is...
Éreztem a szemem elé lassan leszivárgó vörös ködöt, de igyekeztem ellenállni neki; amilyen magabiztos a fickó, jobb, ha nem kezdek el heveskedni... viszont minden erőfeszítésem ellenére mégis kezdtem egyre idegesebb lenni. Áh, ott egye meg a fene... ez az érzés még mindig közelebb van az élethez mint a folyamatos kesergés. Nyeltem egy nagyot, és mélyen kifújtam a levegőt. Nyugi...
- Egy sötét mágus... jó pénzt adnak mostanság értetek.
Igazából nem különösebben érdekelt a pénz - otthonra hagytam épp eleget - de valakin le kellett vezetnem a frusztráltságomat, kellett egy bűnbak, egy felperzselhető akadály. Egy kurta mozdulattal előrántottam a kardomat - pengéjén megcsillant a tűzfény, ahogy Shadorick felé szegeztem. Kardforgató ellen kétszer is meggondolnám a fegyveres harcot, de egy mágus már teljesen más kategória. Egyelőre csak középszerű vagyok, de azt hiszem ide ez éppen elég lesz. Bár... miért ne csinálhatnánk stílszerűen...? A Flight varázslat által felszított mágikus energiák könnyen hozzáférhetőek voltak. A lelki szemeim előtt villámgyorsan felrajzolódó rúnák és szimbólumok lassan átderengtek a valóságba is...
- Flame Boots! - fejeztem be a varázslatot, mire lábfejem és bokám körül lángok kezdtek táncolni. Fejem fölé emeltem a pengét, támadó pozícióba.
- Úgy látszik ma nincs szerencséd. - mosolyogtam felé, bár valójában rettentően ideges voltam, és ez alighanem a hangomon is hallatszott. Egyre sötétebb lett; valahol a felhők mögött a Napból már csak egy kicsiny, narancssárga rész látszhatott.
Ideje lenne támadni, mielőtt igazán felkészülne. Persze nem mintha számítana, hogy felkészül-e vagy sem. Otthon a gyakorlóteremben Drale trükkjein edződtem; egy alakváltó nekem nem tartogathat meglepetéseket... A mágia adta erővel előrerugaszkodtam, amire egy erőteljes szárnycsapással is rásegítettem; kardom lapjával egyenesen a fejét céloztam meg. Egy ilyen ütéstől egyből ki kell feküdnie...
Talált!
Erőfeszítésemet egy tompa puffanás jutalmazta. A lendülettől még csúsztam egy darabon, de útközben már megszüntettem a Flame Bootsot, nehogy túlságosan feléljem a mágikus erőmet. Lefékeztem, titokban elvigyorodtam, és visszafordultam a küzdelmünk színhelyéhez.
A fickó még mindig ott állt.
Mi történt...? Ha tényleg eltaláltam volna, már nem állna a saját lábán. De valamit eltaláltam... talán a vállát. Hmph... Akkor sem állna ilyen nyugodtan. A nyílt terep nekem kedvez, még ha - most döbbentem csak rá - be is sötétedett közben.
- Arashi Nagao... Titan Nose - mondtam végül a sötétségnek, melyben furcsa mód mintha alakok mozgolódtak volna... Most meg mi legyen? Az állandó fénymágia nehézkes lenne, ráadásul nem is tudok nagy erejűt csinálni... nem számít. Legalább ő sem lát rendesen engem.
Félredobtam a kardomat, és megidéztem a tűzmágiám pecsétjét.

Tárgy: Re: Úttalan utakon - Dead vs. Arashi Szer. Feb. 09, 2011 9:32 pm

Miután „szemtől szembe” kerültem az idegennel, az rögtön felállt. Talán kissé fenyegető vad külsőm miatt cselekedhetett ekképp, amit meg is értettem, hisz jobb a bajt elkerülni. Szemembe nézve nem láthatott félelmet, ami meglephette, hisz állat képében jelentem meg előtte, azok pedig kifejezetten félnek a tűztől. A férfi egy varázsszó után különleges, számomra eddig nem látott technikát vetett be. Esélyeim ez által kissé megcsappantak, hisz könnyen lehet az összes varázslata egyedi. Önmagában ez biztos nem olyan szörnyű, ám ha belegondolunk, hogy mágiáját még fel kell ismernem, továbbá megtalálnom a gyengéit, már nem olyan egyszerű a helyzetem, mintha csak a jól ismert mozgásokat kéne bevetnem.
Az alak a szárnyait szélesre tárta, hogy megijesszen vele. Hogyha valóban farkas volnék, akkor ez be is vált volna, ám mivel nem vagyok az, így nem szaladtam el. Úgy döntöttem ideje felvenni emberi alakom és nőni, nyúlni kezdtem, mígnem azzá a sötét tekintetű férfivá alakultam, aki már rengeteg emberrel végzett. Mikor végeztem a visszaalakulással megszólaltam.
- Üdvözletem, mágus! A nevem Dead Shadorick, mágus a Skull Orderből, remélem, el fogsz szórakoztatni! - Ritka alkalom volt, hogy beszéltem, de úgy éreztem az egyedi úr egyedi bánásmódot igényel. Voltam olyan kedves, hogy a céhem nevét is elárultam, ám ez nem sokat árul el rólam, hisz nem nagyon veszek részt a csapat mindennapi életében. Az úron azt vettem észre, hogy kissé zavarban van, csak nem fél? Bár, könnyen megeshet, hogy hirtelen megjelenésemtől érzi magát rémültnek. Energiaszintekről, még korai lenne beszélgetni, így nem is akarok ilyen dolgokba belefolyni.
A srác a sötét mágusokról mondott egy egész érdekes infót. Ki tudja, talán nem lenne rossz ötlet, néhány társamat feladni, vagy esetleg más illegális klánokból elintézni néhány tagot. Szavai után egy mozdulattal előrántotta kardját, ami ismét csak megdöbbentett. Tudtommal ugyanis csak a fegyvermágusok küzdenek karddal vagy egyéb veszélyes eszköz segítésével. Persze könnyen lehet, ő is belekortyolt más mágiaágakba a sajátján kívül, akárcsak én az alakváltásba. A férfi ekkor újabb meglepetéssel rukkolt elő, lábán egy tűzből készült csizmának tűnő valami jelent meg. Újabb néhány szó után pedig mosolyogni kezdett.
Be kell, valljam, kinézete igen stílusosra sikeredett, ám nem hiszem, hogy lenne értelme a „borító alapján megítélni a könyvet”, hisz ha ez így volna, már annyi harcot kellett volna feladnom és minden bizonnyal annyi a haláleset sem lenne a világban. Hisz az összes harc nem állna semmi másból, csakis felesleges csillogás és villogásból. Ám úgy gondolom, hogyha ekkora mennyiségű tűzzel bírja körül venni magát az nem felesleges. Már csak azért is, mert maga a tűz is veszélyes. Rövid elmélkedésem után vártam az ellenem lépését, hisz tudtam, hogy jól néz ki és már maga a tűz is veszélyes, ám hogy mennyire határozott arról fogalmam sem volt.
A férfi erőteljesen lódult meg felém és sebességén még egy szárnycsapással is segített. Támadása minden bizonnyal halálos volt, ezért nem is féltem bevetni egy hullát védelmemre. Nagyjából tíz méterre tőlem idézem meg z aszott testét, magam pedig farkassá alakultam és gyorsan biztonságos helyre loholtam. Mikor gyorsan visszaalakultam a férfi túlbizakodottságában nem vette észre valódi tetteimet. Végül is, mivel érezte, hogy valamit eltalál és kettőnkön kívül semmi nem volt ezen a terepen, joggal érezhette úgy, megnyerte a küzdelmünket. Hirtelen besötétedett, így a terep nekem kedvezett, aki farkaként akár úgy láthat, mintha nappal lenne, de ezt az erőmet most nem fogom használni.
Gyors fejszámolás után rájöttem, hogy már csak három szolgám marat a négyből, hiszen az egyik az imént erősen megroncsolódott. Elég ügyesnek tűnik a fickó, bár még csak egyetlen mozdulatát láttam, most biztossá tett, abban, hogy rossz ötlet volna lebecsülni őt. Úgy döntöttem, kicsit túlragozom az imént megesett támadásának kivédését és kiszínezem egy kicsit.
- Elég ügyes harcosnak tűnsz, ám, ahhoz hogy engem, akárcsak megsebezhess, jóval több kell, mint az ehhez hasonló gyenge trükkök! – Szavaim után még egy hangos és elég gonoszra sikeredett kacajt is hallattam. Szavaim előtt, még ő maga is bemutatkozott, neve nem volt ismerős, sem pedig céhének neve. Bár, biztos vagyok benne, hogy ha ismert lenne, sem tudnék róla, hisz én a saját elvont kis világomban nem törődöm a hírességekkel. - Akkor, mos én következem, ugye? – Kérdezem tőle, válaszra nem is várva lehajolok a földre és farkassá alakulok. Farkasként mind a hallásom, mind a látásom tisztább lesz, így látom, hogy kardja már nincs közvetlenül a kezében, így nincs akkora esélye a közelharcban, mint azelőtt.
Rögtön loholni kezdtem az irányába és még útközben kiterveltem az egészet. Farkasként ráugrok és megpróbálom a földre küldeni, hogyha nem sikerülne, akkor hátrálnék és pajzsnak megidézek egy hullát, ám ha mégis sikerülne, akkor átalakulnék medvévé és megpróbálnák rajta minél nagyobb sebet okozni.

Tárgy: Re: Úttalan utakon - Dead vs. Arashi Szer. Feb. 23, 2011 11:05 am

Idegesen meresztettem a szemem a sötétbe. Valami nem stimmel... az a tipikus rossz érzés kerített hatalmába, amikor az ember egyedül, a sötétben úgy érzi, mintha valaki figyelné, de nem tudja megmondani, mi az. Nos, a sötét stimmel, és ezúttal tényleg van valaki a sötétben.
Ha legalább a felhők eloszlanának...
- Elég ügyes harcosnak tűnsz, ám, ahhoz hogy engem, akárcsak megsebezhess, jóval több kell, mint az ehhez hasonló gyenge trükkök! - csendült fel ismét a mágus hangja egy kacaj kíséretében.
Ezek szerint tényleg eltaláltam, a hangjából ítélve viszont semmi baja sem esett. Nyilván valami erős védelmi mágiája van... lassan kezdem kiismerni a fickót. Viszont hiába tudok meg ilyen dolgokat, ha az igazi problémám az, hogy nem látom rendesen, hol van... Ha megpróbálok tűzet vagy fényt idézni, ő azonnal kiszúr engem. Akkor a lépéselőny az övé lenne...
Talán a habozásom miatt tudtam csak későn reagálni az egyre közeledő finom dobogásra, és ezért láthattam meg túl későn a felém ugró farkast. Egyenesen nekem rontott, én pedig a földre estem, egy pillanatra kipréselve belőlem a levegőt. Még hörögve tele tudtam szívni a tüdőmet, miközben a farkas lassan megnőtt, és egy hatalmas medve állt fölöttem, izmos karját ütésre emelve.
- Wind Blast! - ütöttem azonnal a medve hasfala felé, majd azonnal, kapkodva kikúsztam alóla. Épp időben, mert éreztem, hogy a bestia máris utánam legyintett, ami ha eltalál, végzetes lehetett volna. A támadás egy ekkora vadállatnak nem sok kárt okozott, csak késleltette egy ideig a támadását. Most aztán igazán áldottam Garryn tanítását, hogy ilyen gyorsan tudtam váltani tűzről szélre. Az adrenalintól kiélesedett reflexeimmel egy, a földre irányzott széllökéssel még hátrébb taszítottam magam, mielőtt a medve újra támadott volna.
Azonnal cselekednem kell; most, hogy ennyire hozzászokott a szemünk a sötéthez, egy villanás elég erős lehet ellene. Vesztenivalóm nincs, hiszen mindketten tudjuk, hol van a másik. Rejtőznöm felesleges lenne, farkasként bármikor megtalálna, ha látás alapján nem is, akkor szaglással... rögtön kialakult bennem a támadás terve; tenyeremet felemelve egy erős villanást idézek meg, majd rögtön utána egy tűzgolyót lövök felé. Arra az esetre, ha nem találna, mindenféleképp átállok szélmágiára, hogy az első gyanús jelre szélvágást indíthassak magam elé. Ez a pecsétet leszámítva nem jár fényjelenséggel, így nehezebben tudja kivédeni.

Tárgy: Re: Úttalan utakon - Dead vs. Arashi Szer. Feb. 23, 2011 6:13 pm

A tervem első fázisa sikerült és a férfit leterítve medvévé alakulva a mancsomat a magasba emeltem. Sajnáltam, hogy csak ilyen rövid ideig tartott ki, ám nem telt sok időbe a férfi egy varázslattal akart jobb belátásra téríteni. A mágia nem tett bennem nagy kárt, ám ahhoz bőven elég volt, ahhoz hogy legyen ideje meglépni az ellenemnek. Nem telt bele sok idő a srác ellentámadásba lendült, egy villanással tulajdonképpen megvakított engem. Szerencsére azonban tudtam, hogy ezután valamivel támadni fog, így gyorsan megidéztem magam elé egy hullát, aki fedezni fog engemet. A tűzgolyó keményen csapódott a testbe, mi több a hulla eléggé hátrarepült, majdhogynem nekem esett, ám a kezdetben köztünk lévő öt méterből még így is maradt vagy fél méter. Szerencsére nem volt halálos a rothadt testű szolgám számára a csapás, ám immár komolyan kellett vennem a mágust.
Bár szó, mi szó a harc elején se becsültem teljesen alá, ám nem gondoltam volna, hogy ennyiféle mágiát ismer. Szerencsére a sötétet csak rövid időre bírja megtörni, így mindig tudni fogom, amikor csapáshoz készül. Bár, az is igaz, hogy ha akarnám, könnyűszerrel véget vethetnék a harcnak. Természetesen nem úgy értem, hogy ellenfelemnek van egy fatális hibája, hanem úgy hogy vele ellentétben bármikor bírnék távozni. Ő nem lát engem ebben a sörtétben, ez pedig hatalmas előny. Sokkal nyugodtabb vagyok, ezért jobban megbírom fontolni a következő lépésem, illetve azt is, hogy mi lehet az ő lépése és mit bírok ellene tenni. Ennek ellenére az igazság az, hogy fogalmam sincs, mi lehet a következő lépése. Nem azért, mert nem bírom beleképzelni magam a helyzetébe, hanem azért mert nem tudom mégis mennyi a varázs fegyvertára. Talán meg kellene figyelnem, hogy milyen technikákat használ és a képességei alapján egy tervet állíthatnék fel legyőzésére. Igen, ez lesz a legjobb. Ha jól emlékszem, még három hulla van abban a dimenzióban, azokat feláldozom erre a felfedezésre, de ez nem lesz elég, valamilyen támadással kéne felhívni a hullára a figyelmet.
A sötétben a semmibe tekintettem, a harcunkba csend állt be, egyikünk se akart megszólalni, hiszen avval a helyzetét elárulja, ám még egyikünknek se volt kész terve, így csak várhattunk. A sötétről eszembe jutott egy távolsági támadás, amellyel ebben a sötétben szinte láthatatlanul támadhatok. Majd az erdő felé tekintettem, ahol a lombok között könnyedén meg bírok bújni. Farkassá alakultam, hogy kiszagoljam, pontosan merre is van a harcos, utána pedig ismét emberré alakultam és árnyököllel támadtam meg. Eközben pedig elindultam az erdő irányába, ám még így is próbáltam a majdhogynem láthatatlan ököllel megtámadni. Természetesen nem egy helyre küldtem a varázslat célhelyét, hanem mindig máshova, próbáltam kitalálni, merre is mehetett az úr. Nem tudom, mekkora sikerrel, ám nem is ez volt a célom.
Beértem az erdőbe, ahol megidéztem egy élőhalottat és a földre hajolva egy kis haláltüskét adtam a kezébe, majd kiküldtem a frontra. Jómagam pedig egy megfelelő helyet kerestem, ahhoz hogy szemmel bírjam, tartani a viadalt. Néhány méterre tőlem egy nagyobbacska fát pillantottam meg, annak az egyik erős ágára felmásztam és leültem rá. Bár csak körvonalakat láttam a kamuharc elemzéséhez ez is elég volt.

Tárgy: Re: Úttalan utakon - Dead vs. Arashi Csüt. Feb. 24, 2011 6:13 pm

A tűzgolyó becsapódott, szétfröccsent az ellenfelemen, jó pár méterre hátra taszította, majd csend lett. Nem mozdultam, ugyanis valami szemet szúrt nekem támadás közben... az alak, amit eltaláltam, emberi volt. Ilyen gyorsan visszaváltozott volna? Egyáltalán, mi értelme lett volna visszaváltoznia? Az alapján, amit eddig mutatott a fickó, arra jutottam, hogy egyetlen tűzgolyó nem végezhetett vele, pláne, hogy lángnak nem látom nyomát. Ha most ott heverne a fűben, lángolva, biztosabb lennék a dolgomban. Igyekeztem minden apró neszre figyelni, de csak azt hallottam, ahogy a szél zörgeti a száraz füvet. A távolban egy farkas vonítása hallatszott... talán ő az? Nem, hacsak nincs valami eddig nem látott mágiája, nem kerülhetett ilyen messzire.
Magamban átkozódva feszítettem minden idegszálamat a környezet kémlelésére. Időnként furcsa, suhanó hangokat hallottam, de szerencsére még épp időben megfékeztem magam, nehogy eláruljam a hollétemet. Éppen a legapróbb neszeket figyeltem, amikor egyszer csak az éjszaka sötétjénél is feketébb ököl rajzolódott ki előlem, ami egyenesen arcon talált. Egy tompa puffanással a földre kerültem, de életösztöneim sikoltozása ellenére ott maradtam, tenyeremet lassan felemelve, hogy azonnal vissza tudjak támadni. A következő csapás viszont nem jött... talán csak vakon támad? Nyilván megpróbálja kiszúrni hogy hol vagyok. Kissé megnyugtatott, hogy nem tudja, hol vagyok, de aggasztott a sötét mágus ravaszsága. Nem lesz könnyű dolgom, az biztos... bár azt hiszem ezt egy kicsit késő megállapítani. Nagyon lassan felguggoltam, majd tovább figyeltem a sötétséget. Mi a fenét csináljak? Frusztáltságomban önkéntelenül belemarkoltam egy száraz fűcsomóba. Megvan, ez lesz az...
Épp végre akartam hajtani a következő támadásomat, amikor halványan láttam, hogy a fickó egyenesen felém csoszog, karjában egy dárdát dédelgetve. Ezúttal szabadjára engedtem az indulataimat, hagytam, hogy ösztönösen cselekedjek. Egy széles mozdulattal suhintottam az alak felé kézélemmel, szélpengét küldve felé, amit a dárdával kivédett, majd folyamatosan folytatta az útját felém. Mire fel volt az a nagy óvatosság, ha most ilyen nyíltan támad?
- Wind Blades! - tettem keresztbe ezúttal tenyeremet egymáson. A számtalan, egymást keresztező szélvágás ezúttal szétforgácsolta a dárdát, és alighanem a fickó is kapott belőle, mert hátra tántorodott. Akkor most a finálé...
- Fire Ball! - lőttem felé egy tűzvarázslatot. A támadás ismét betalált. Úgy tűnik, ezúttal tényleg vége a harcnak.
Aztán jobban szemügyre vettem a még lángoló figurát...
Egy hulla. Méghozzá régi.
Innentől nem kellett sok, hogy összerakjam a dolgokat: a fickó nekromanta, így kerülte el a kardcsapásomat, és védte ki mindkét tűzgolyót... ezzel a támadással is csak tesztelt.
Nem volt vesztegetni való időm, azonnal hozzáláttam az előző tervem megvalósításához. Ujjaimat szétterpesztve egyenesen a földre céloztam, arra, ahonnan a hulla jött:
- Fire Projectiles!
Az apró lángmadarak széles ívben becsapódtak a száraz fűbe, és rögtön fellobbantották azt. Amilyen gyorsan csak tudtam, néhány Wind Blasttal tőlem elfelé kezdtem terelni a tűzet, remélhetőleg abba az irányba, amerre a nekromanta várakozott. Ha megégetni nem is tudom, legalább kicsalom vele... ezúttal viszont már látni fogok, és készen állok a támadására. Remélem gyorsan el tudom intézni, mert már nem sok varázslatra maradt erőm... Feszülten figyeltem a száraz fűben gyorsan elharapózó tűzet.

Tárgy: Re: Úttalan utakon - Dead vs. Arashi Szomb. Feb. 26, 2011 12:14 pm

A szolgám parancsomat teljesítve elkezdte „megrohamozni” az ellenséget. Semmiféle sikert nem vártam tőle, csakis felderítést. Nyílt támadását az ellenem egy szélmágiával akarta védeni, ám a zombim a dárdája segítségével hárította azt. Ezután a férfi a haláltüskét egy varázslattal szétdarálta és meg is tántorította a lelketlen testet. Az utolsó támadásaként pedig egy tűzvarázslattal elintézte az ellene tehetetlen alattvalómat. Úgy tűnik leginkább tűz és szél alapú mágiát használ, ám nm lehetek biztos benne, hogy nem jártas egy kicsit a fénymágiában is. Egyelőre ennyit sikerült megtudnom róla, ám úgy hiszem, megvan az esélyem, hogy legyőzzem. Egyelőre nem akartam támadni, el akartam hitetni vele, hogy magára hagytam és megvárom, míg leengedi a védelmét. A lecsökkentett védelmű mágusnak pedig egyetlen haláltüskével átdöföm a szívét. Tervem nem volt nehéz végrehajtani, ám annál időigényesebb és türelmet követelő.
Végül Arashi megakadályozta a tervem, avval, hogy kikényszerített a menedéket nyújtó erdőből egy igen erős tűzzel. A nyílt terepen, ámde távol tőle, farkas alakomban vártam a támadását, ez tűnt jelenleg a legjobb megoldásnak. Terv híján, ugyanis csak védekezni bírok, az pedig ebben a kisebb, ámde jóval gyorsabb alakban sokkal könnyebb. Nem akartam elpazarolni a túlvilági szolgáim adta védelmet, hiszen már csak kettő van belőlük. Fegyvertáram kissé kimerült, varázserőm is kezd kifogyóban lenni, jó lesz hamarosan véget vetni ennek az ügynek.
Az éj sötétjében az átlagosnál picit halkabban, de mégis lihegtem. Tudtam, hogy evvel leleplezem a helyzetem, ám én is tudom az övét, így nem igazán törődöm evvel. Egy erős, ütőképes tervre van szükségem, amellyel hamar véget vetek a küzdelemnek és az ellenem életének egyaránt. Sokszor végeztem medve illetve farkas alakban a mágusokkal, talán azért, mert varázslataim közül egy sem annyira halálos. Talán ideje lenne letesztelni, mennyire vagyok is képes, ha az utolsó csapás is egy varázslat. Azt mondta a Titan Nose nevű céh tagja, talán két hét múlva megnézem az „eredményt”, hogy meghalt-e vagy sem.
Bár a kivégzés módját már tudom, arról fogalmam sincs, hogyan jussak el addig, hogy az utolsó csapás következzen. Az árnyöklök elég hasznosak, ám nem használhatom végig azt, hisz egy idő után rájön majd a gyengéjére. Ráadásul ez a farkas alak is elég kimerítő, talán jobb lenne, inkább egy nekromanta eszközzel hárítani a támadásait. Most már tudom, hogy merre van, így meg bírom mondani, merről fog érkezni. Lassan eltűnt a farkasbundám és az alakom is teljesen átalakult, majd emberként álltam fel. Nem sok ideig, ugyanis pár pillanat múlva már a földhöz is hajoltam, ahonnét előhúztam egy csigolyaostort. Elég nagy, így evvel könnyebben védem ki a támadásokat, mint a haláltüskével.
Szerencsére már nem voltam annyira fáradt, így már nem lihegtem, inkább gondolataimba mélyedtem. Vajon mikor fog támadni és milyen taktikával, na meg mennyire erősen? Ezekkel a dolgokkal kapcsolatban elmélkedtem, hiszen most eléggé aggódtam az életemért. Rég volt, hogy ennyire éreztem a véget, talán azért, mert nem sűrűn találkozom mostanában ellenséggel, vagy összezavart volna a több mágiaág, netalántán erejével érdemelte ki, hogy fenyegetésnek érezzem. Mindegy, remélem a kis csetepaténk végére kiderítem.

Tárgy: Re: Úttalan utakon - Dead vs. Arashi Hétf. Márc. 07, 2011 10:26 am

Gyanús a csend... talán elkaptam volna a tűzzel? Háttal álltam a lángoló falnak, de a három oldal közül egyiken sem láttam semmi gyanúsat. Lassan kezdtem tényleg elhinni, hogy benn égett, vagy elmenekült, amikor is előkerült az ellenfelem, egy hatalmas ostorral a kezében. Undorral vettem észre, hogy az ostor egy hatalmas gerincoszlopra hasonlít... talán valóban az is. A kardom...
A tűz fényénél megkockáztattam egy gyors oldalpillantást. Ott hevert a fűben, jó pár méterre tőlem. Külön küzdelem lesz megszerezni, ráadásul nem nehéz kitalálni a végeredményt egy kard és egy ostor összecsapásánál. Nos, kénytelen leszek beérni vele, mert közelharcban nehezen tudok csak varázsolni.
Ekkor érkezett az első támadás; nem is tudom, hogy ösztön, vagy szerencse, de éppen annyira sikerült elhajolnom a csigolyák súlyos zúgása elől, hogy az még elhibázott. Azonnal egy szélvágással válaszoltam, de a láthatatlan penge egy csattanás kíséretében szétfoszlott ellenfelem fegyverén, aki a csörgő ostor nyelét villámgyorsan ismét ütésre fordította.
Nem vártam tovább, szökellő léptekkel a kardomhoz rohantam, miközben átkozottul reméltem, hogy nem elég hosszú a nekromanta fegyvere. A biztonság kedvéért az utolsó szakaszon elvetődtem, kezemmel egyenesen a katana markolatát célozva meg. Azt sikerült megragadnom, majd azonnal, sietve felálltam. Ellenfelem higgadtsága nyugtalanítóan hatott rám. A félelemkeltés már az elejétől fogva hamvába holt ötlet volt, ezért nem a fejem fölé, hanem a föld felé fordítottam a kardot, alsó állásba. A felső álláshoz helyzeti előny és erős harci szellem szükséges - mindkettőnek egyre inkább hiányában voltam. Ha felém ütne, alulról félre tudom talán csapni, és rögtön visszatámadni.
Egy darabig csak meredtünk egymásva, talán arra várva, hogy a másik nyisson, majd hirtelen robbanásszerűen követték egymást az események. Shadorick oldalról csapott, amit nem tudtam rendesen félreütni, így rácsavarodott a kardomra. Éreztem egy erős rántást, de keményen markoltam a fegyveremet.
Csontrepesztő erejű ütés ért oldalról, mire önkéntelenül is elengedtem a katanát, ami hátrarepült, a nekromanta háta mögé. Újabb árnyékököl érkezett felém...
- Light Magic! - sűrítettem fényt a támadás irányába. A két mágia egymásnak feszült, majd rövid viaskodás után szertefoszlott. Már remegtem a megerőltetéstől.
- Flight - a hátamból előtörő szárnyakkal azonnal erőset csaptam, amivel pár métert sikerült a levegőbe emelkednem. Még egy utolsó... Mélyen beszívtam a levegőt, és próbáltam megőrizni a koncentrációmat az oldalamba hasító éles fájdalom mellett.
- Wind Blades!
A tenyereimből előtörő szélpengék felszaggatták a földet a becsapódás helyén. Fáradtan, lihegve csapkodtam a szárnyaimmal, de éreztem, hogy nem bírom sokáig, így elkezdtem leereszkedni. Az utolsó egy méteren így is cserben hagyott a mágiám, és rövid esés után térdemen-tenyeremen landoltam. A földön vártam az utolsó csapást.
Ami nem jött... A tűz ropogásán kívül semmit sem hallottam. Lassan felemeltem a fejem - teljesen egyedül voltam. A földön előttem hevert a gerincoszlop formájú ostor, mögötte kicsivel a kardom. Odakúsztam hozzá, majd egy darabig csak bámultam rá. Hova tűnt a mágus? Most egyetlen támadással megölhetne. Akárhogy erőltettem az agyam, nem jöttem rá, mi történt. Erősen megragadtam a markolatot, hogy kifehéredtek a bütykeim.
- Ez még rohadtul nincs lerendezve... Remélem összefutunk még egyszer, hallod? - morogtam magam elé. Megpróbáltam felkelni, de nem sikerült.
- Akkor majd én foglak helyben hagyni, és abban nem lesz köszönet...
Végül leereszkedett a sötétség a szemem elé, és álomtalan álomba zuhantam.

Tárgy: Re: Úttalan utakon - Dead vs. Arashi Szer. Márc. 09, 2011 4:02 pm

Elnézést a késésért, de túl sok vért adtam a kórházban, ezért csak három nap múlva tértem magamhoz egy kukában.
Node lássuk a sztorit:

Nem tudom miért, de nekem nagyon bejött ez a sztori. Két "ismeretlen" összefut az erdőben és spontán egymásnak esik, miközben a legkülönfélébb varázslatokat használják. Egyedül a hullák szakszervezete tiltakozhat a túlórák miatt, nomeg én, mert még örömmel olvastam volna tovább a harcot.

A sztori jó, a gondolatok jók, az egész jó! 130 VE jó? Smile

(Dead is megkapja a jutalmat, mert én bízok benne, hogy egyszercsak visszatér közénk)

» Hegyi utakon... (Kao társai vs Nerthus)
» Max DeLuise új utakon - Kilépési pályázat
» Arashi Nagao
» Arashi Nagao
» Gonkuro vs. Arashi - Tűz és szél