Rouuro Kao

Tárgy: Rouuro Kao Hétf. Jan. 31, 2011 3:17 am

Csöndes és nyugodt éjszaka volt. Senki sem járt már az utcákon, csak én. A friss havat ropogva sértettem fel a lépteimmel, és még a hideg ellenére is minden nyugodalmasan csendesnek tűnt. Volt időm és valamiféle csodától vezérelt figyelmem, hogy észre vegyem a kis csodát, amit a tökéletes csendben mozdulatlanul álló világ adott nekem és csak akkor vettem észre magamat, amikor újra elkezdtem vacogni. Megálltam, hogy a lépteim puha roppanásai se törjék meg a csendet, és máris megfizettem az árát...

Pár perccel később futottam be végül a kis narancsszínben táncoló fényeket a hóra vető fogadóba. Szerencsémre hamar megtaláltam, így nem kellett vészmegoldásokon törnöm a fejem az éjszakára sem. A pulthoz léptem és kértem egy jó forralt bort, és amíg a melengető finomságra vártam körbenéztem a helyen.
Nem vártam semmi különöset, de mégis kaptam: a szokásos kocsmatöltelékek és mulatozó társaságok mellett egy magányos asztalnál üldögélt egy hölgy. Hölgy, mert még csak nőnek se mertem volna nevezni, ha róla kell beszélnem. Áradt belőle valami szigorú és érett báj, amit a kora ellenére magából árasztott, és a ruházata sem segített ezen, mintha nem is ide készült volna, kicsit túlzottan csinos volt egy ilyen éjjeli helyre. Kissé megütköztem a látványon, de mivel kellemes volt, bizony nem is zavartattam magamat nagyon, a hölgyike is észrevett, és néha-néha bátortalan pillantásokat vetett felém, és habár sosem voltam túl tájékozott nők terén, le mertem volna fogadni, hogy nem ellenkezne túlzottan az ellen, hogy leüljek hozzá.
-Uram, megérkezett a forralt bor. Csak vigyázva - szólt a pultos, mire azért vissza is kaptam a fejemet és a felém érkező gőzölgő bögrét kezdtem fixírozni. A beteg ember türelmetlenségével fogtam át két tenyérrel a nagy kerámiabögrét, és melengetem magam, mielőtt pár fújással előkészítve a bort, belekortyoltam az italba. Csodás érzés volt, és az első pár korty is már forrósággal töltötte el a hasamat. Mondhatni el is felejtkeztem a hölgyike kérdéséről, de még mielőtt én magam tértem volna vissza rá, egy lágy tapintás érte a vállamat oldalról.
-Elnézést, nem bánja... - a kisasszony valóban nem bánta volna ha odaülök hozzá, de úgy tűnik nem is elégedett meg az én gyorsaságommal. Mosolyogva, borral a számban csupán megráztam a fejemet, és egy bólintással illetve a karommal kínáltam a szomszédos bárszéken helyet neki. Nem figyeltem, ahogy elhelyezkedik, hiszen úgy éreztem egy ilyen Nő számára meg kell adni a lehetőséget, hogy csakis a legszebb formájában mutassa meg magát.
-Remélem nem zavarom... - egy aprócska szünetet tartott számomra, én pedig már készültem is, hogy kisegíthessem a bemutatkozásommal, ahogyan az illik.
-Sorono Tavara - egy mosolygós bólintás és gyengéd kézfogás, én pedig kissé rezignáltan jegyeztem magamnak, hogy már reflexként használom az álnevemet. -Cseppet sem zavar, örülök, hogy megismerhetem.
-Sylla de Flor vagyok, én is örvendek.
-Mi hozta erre a helyre ilyenkor, Flor kisasszony - kérdeztem, talán minden teketóriázás nélkül, de hogy nehogy túl ijesztő legyek, hozzá is tettem. -Ez nem túl biztonságos, vagy éppen megszokott hely az ön szépségéhez és megjelenéséhez, habár nem tagadom, kivirágoztatja a látványt.
-Köszönöm - szólt Sylla egy kis pírrel az arcán, és megigazította szemüvegét. Közelről nézve, és most először ténylegesen nyíltan rá tekintve már majdnem el is ámultam a szépségén, és szinte sütött, hogy az ápoltsága és igényessége tényleg nem erre a helyre való. -Nem szeretnék csak így a közepébe vágni, ha már ilyen kedvesen közelít. Csalódást okoznék - Sylla kissé zavartnak tűnt, én pedig egy pillanatra mintha elvesztettem volna a fonalat, majd végül elmosolyodtam - nincs mit tenni, egy ilyen nő sem akarhat tőlem semmit komolyan, valami olyan célja van, amihez kell neki egy... Normálisabb férfi? Aki nem részeg? Idegen?
-Ugyan, ha szeretne valamit, annál könnyebb, minél egyszerűbben mondja el, és akkor nem kell kínos helyzetben, feszengve kivárnia a sorát. Én csupán egy vendég vagyok, aki jelenleg örül a látványának is - a szavaim talán meglepték, de az arca tovább vörösödött, és hazudnék ha tagadnám, hogy nem volt vadító látvány.
-Nos, akkor... Feljönne velem a szobámba? - A kérdés teljesen felkészületlenül ért, olyannyira, hogy egy apró korty még félre is ment a torkomban, én pedig köhécselve vészeltem át a következő percet. Sylla közben felállt a székéről, és mintha csak rám várna, türelmesen végignézte, ahogyan kiköhögöm a félrenyelt borocskát.

Végül persze, főleg mivel nem akartam váratni a már-már kellemetlenül feszesen mellettem álló Syllát, felkísértem a szobájába. A szoba egy kellemes berendezésű és kényelmes, otthonos kis helyiség volt több asztallal és egy jókora ággyal. Szinte megmukkanni sem bírtam, de ahogy láttam Sylla sem éppen volt a helyzet magaslatán, így csupán vártam, hogy vajon mi fog kisülni a cselekedeteiből, amik egyre gyorsabban kezdtek formát ölteni és értelmet nyerni. Sylla egy pár fiolát vett elő a táskájából, majd megkért, hogy üljek le az ágyra, és közben elkezdte magyarázni, miért is vagyok vele a szobában.
-Szeretnék tesztelni magán egy gyógyszerkeveréket, ami mágikus úton lett kikeverve, és szükségem volt egy mágusra a teszteléshez, viszont mivel nagy mágikus energiával rendelkező ember nem sok van a környéken, vadászni kell a vállalkozókat. Remélem nem baj, csak ennyi lenne, nem mintha... - kezdett volna mentegetőzni, de feltettem a kezemet. Éreztem, hogy a tesztelni szó hallatán az érdeklődésem egy teljesen másik oldala éledezni kezdett, és már nem is bántam az egész esetet, sőt ha minden jól ment érdekes tapasztalatokkal lehettem gazdagabb.
-Milyen szélsőséges hatások léphetnek fel? Életveszély, tartós károsodás? - a kérdéseimre Sylla vadul rázta a fejét, és már kezdett volna mentegetőzni, de megint leintettem. -Vágjunk bele - Sylla szemei csillogtak én meg majd elolvadtam, és egyszerre kezdtem égni az adrenalintól. Az izgalom minden fajtája annyira feltüzelt, hogy felkeltem, Sylla felé léptem és amint éppen visszafordult felém az egyik fiolával, megragadtam és megcsókoltam, majd mosolyogva huppantam vissza az ágyra, hogy aztán ő lángoló arccal, szótlanul adja be nekem a keveréket.

Tudtam, hogy élek. Nem is egyszerűen éltem, de kitörtem minden korlátomat. Egyszerre lüktetett minden körülöttem, színek a képben amit látok, hangok abból amit hallok, és szenzációk mindabból, amik engem érnek. Nem volt rajtam ruha. Fáztam és lángoltam, feküdtem és mozogtam. Egy dolog volt biztos, hogy semmi sem volt már biztos. Amibe egy másodpercig is megkapaszkodhattam elkezdett velem lüktetni, és csak lerázott magáról, ami érzés meg belém csimpaszkodott csupán növelte azokat a hullámokat, amikből úgy jártam ki és be, mintha csak egy átjáró kellős közepén lennék, amiben folyton két irányba lökdös a forgalom. Semmit sem tudtam többé, csak azt, valahol mélyen, és folyamatosan, hogy minden érzés alatt forróság és elemi erejű élvezet tölt el, amitől eltompult minden váltakozó és pulzáló érzés.

Az ébredés későn ért, az ágy melegében, amit eleinte teljes átéléssel, álmosan forgolódva, természetesen reagáltam le, de amint tudatosult is bennem, hogy az azelőtti éjszaka után járok, és hogy öntudatlanul voltam kitéve bárminek, és se híre se hamva nincs Syllának, órarugóként pattantam fel az ágyból, és észre se vettem, hogy mennyire energetikus és friss vagyok.
Rövid időbe telt, mire annyira össze is szedtem magamat fejben, hogy lássam is mindazt ami körülöttem van, és észre is vegyem a papírt és az üzenetet az éjjeli asztalon, mindössze karnyújtásnyira tőlem. Az üzenet szerint a szer hatása megfelelő, de az erőssége, illetve az adagolás a kísérletünk során túl nagy volt, ami önkívületi állapotot és hallucinációkat okozott, ezért Sylla maga mosdatott meg miután elmúlt a hatása, és nyugtatót és altatót is adott, amikor már elmúlt a szer aktív hatása. Az utóirat szerint pedig kifizette a szobát és a kosztot is, és meghagyta nekem a megfelelő fizetséget, ami egy ilyen munkáért jár.
Nagyokat pislogtam a papír alatt talált bankókra, mivel sosem hallottam még efféle munkáról, de még csak sejtésem sem volt, hogy mágikus gyógyírek és mágusokra külön ható gyógyszerek léteznek. Tanultam, ismét, és úgy éreztem megint megérte nem vonattal átszelni a vidéket. Hátradőltem az ágyban, és úgy gondoltam, ha már kerestem is rám fér a pihenés, és elégedetten mosolyodtam el.
A homályos emlékek arról, hogy mindvégig nem voltam egyedül, a rám akaszkodó melegség, az élvezet mind megfoghatónak tűntek, míg másra koránt sem emlékeztem annyira, főleg, hogy semmi másnak nem éreztem utóhatását a testemen. Másnak nem, de az elhasználtságnak igen.

Tárgy: Re: Rouuro Kao Hétf. Jan. 31, 2011 9:50 am

A papír alatt 8500 gyémántot találsz. Azért csak óvatosan a kísérleti nyúl szerepekkel Smile

. Most pedig a megérdemelt pihenés...

Tárgy: Olcsó gyémántok Hétf. Ápr. 04, 2011 2:28 am

A vonaton ülve puffogtam magamban. A feladat amiért fél Fiorét átutaztam egy apróság volt, meg sem érte a pénzét, aminek a harmadát így is a vonatjegyre kellett költenem. Az egész feladat egyébként is túl egyszerű volt ahhoz, hogy valaki egyáltalán pénzt adjon érte, és éppen az volt, ami miatt csak-csak nekiláttam újragondolni mi és hogyan is történt, vagy mit hagytam ki esetleg, mit nem vettem észre...

Amikor megérkeztem a külszíni fejtés helyszínére verőfényes napsütés volt, és a munka többnyire állt, a munkások pedig a szállásaik táborából, utálkozó vagy félelemmel vegyes értetlen arcokkal nézték az érkezésemet és azt, ahogyan a munkavezető a saját irodaként üzemelő dobozszerű lakhelységébe hív be.
Odabenn megtudtam a küldetés okát: valaki a munkások közül lop, mégpedig nagy mennyiségben, olyan nagyban, ami feltételezi, hogy többen vannak bevonva az üzletbe. Nem csoda, gondoltam, amikor a fickó polcain végigfutva több dobozkában is megcsillanó nyers gyémántokat találtam. Minden esetre ekkor már nem értettem miért kellek ide, hiszen az ehhez hasonló eseteket egy karanténosítással és meztelen kiengedőfolyosóval meg szokta oldani minden hasonló tábor vagy labor. A feladatom első lényeges információját itt kaptam - a tolvajok megöltek valakit, aki valószínűleg leleplezte őket, vagy megtalálta a rejtekhelyüket.
A munkavezető a legkisebb jelét sem mutatta nyugtalanságnak vagy aggodalomnak, a hangja parancsoló volt és kijelentette, hogy amíg valahogy ki nem derül kik voltak a tettesek bizony senki sem hagyja el a tábort, ezért írta ki úgy a hirdetést ahogy - és ez volt amiért én ideérkeztem: olyan mágust kerestek, aki nyomozómunkát képes végezni és ha kell tömegek ellen is megállja a helyét.
Már akkor éreztem, hogy a munkások haragosabbik pillantásokkal rendelkezett fele ebből a kiírásból származott. Tudták, ha valamikor is probléma akad, velem kell szembenézniük és ezért a többségük talán még előzetes bűnök nélkül is minden további nélkül eltemetett volna valahol a bányában - ez pedig azt is jelentette egyszerre, hogy egyre kevesebb támpontom volt kiindulásnak, hiszen a tábor fele máris rendelkezett valamiféle indítékkal és indulattal felém.

Egy napot töltöttem a bányák bejárásával, kezdve és befejezve a gyilkosság helyszínével, de egyértelműnek tűnt, hogy nyomokat találni ott, ahol naponta százak taposnak és rakodnak lehetetlen lett volna. Más utat kellett találnom, és erre egyedül voltam, merthogy mindenki dolgozott tovább megállás nélkül, hogy a szűkös kvótát tartani tudja a bánya. A helyzetet sokadjára gondoltam át a nap végére, és újra megkerestem a munkavezetőt, aki kapott tőlem egy papirost. A papíron pár kérdés volt, amit a következő nap során a pihenőn tartózkodóknak kellett feltennie, méghozzá kis csoportokban, miközben én a csoportot figyelem gyanús reakciók után a háttérből.
A kis tesztek persze nem csak magukban vizsgáztatták a dolgozókat, az azonnali reakciókon túl még pár jelre is kíváncsi voltam, mondhatni az egész kikérdezés szervezése egy hosszas viselkedés-vizsgálat sorozatot tett lehetővé. Eleinte, az első csoportokban még nem is találkoztam a kérdések nyomán gyanús pillantásokkal, meglepődéssel, hallgatással, pánikkal, sem egyéb hasonló jelekkel, azonban minden csoportból kiválasztottam legalább egy valakit, akit a munkavezető másnapra is visszahívott kikérdezésre. A hír persze futótűzként terjedt, én pedig a kikérdezések közti hosszas szünetekben az egyik munkaállomás tetejéről figyeltem a hírek terjedését és azokat akik a leginkább gyanúsan mozogtak a hírrel. Pár ember akadt is, akik az éppen dolgozó műszakot is meglátogatták a hírekkel, és a fejts közben pár másik munkással együtt tartottak tanácskozást. Természetes volt, hogy ezeket az embereket mind kiválasztottam a délutáni kikérdezések során, a hangulat pedig egyre tüzesedett a talpam alatt...
Egyértelmű volt, hogy valaki szítja a tüzet, az a valaki pedig azzal az érvvel állt elő, hogy máris kiválasztottak megannyi ártatlant, akik gyanúsítottá váltak - a pánikkeltés legalapvetőbb formája volt, de alapja sehol sem volt, hiszen senki sem volt gyanúsított. A vizsga viszont már annál jobban haladt, a délelőtt folyamán jobbára csak rábökéssel választottam meg a visszahívandó munkásokat, és akkor még nem is volt se hírverés se pánik, azonban a szürkületre kialakult hangulat egyértelműen azok pánikja volt, akik elkezdték megérezni, hogy olvad a vaj a fejükön.

Így érkezett el az első éjjel, én pedig nem akartam lefeküdni. Sejtettem, ha a csapat amatőr már most megpróbálnak majd megölni, így résen voltam. A részemre kiutalt szálló-konténerbe korán vonultam el aludni, majd az ágyba egy kristályból kialakított szobrot fektettem, letakartam és a konténer falán egy kisebb területet elkristályosítva szöktem messzebb. Az egyik nagy bányagép tetején kötöttem ki, és onnan figyeltem a munkások mozgását, majd amint besötétedett a szállásom figyelésére koncentráltam.
A banda pedig tényleg amatőr volt. A csapdának bedőltek, már korán felbukkantak és hamar betörtek a konténerbe, amint a kis koszos ablakon át meggyőződtek róla, hogy az ágyon fekszik valaki. A gyors munkájukat szép volt nézni, a kezükben gyorsan mozgott a szerszám és az erejük bizonyára jóval az enyém fölött állt, mivel az ajtó pár másodperc alatt megadta nekik magát és a kis titkos társaság betolult a konténerbe, amit én ekkor jókora kristályfalakkal vettem körül, eleinte csak a kijáratoknál, később már mindenhol, ügyelve arra, hogy a talaj alá is elérjen a kristályom, nehogy a bányászok szakmai segítséggel szökjenek meg akkor, amikor már lényegében elvégeztem a munkámat.

Mindössze ennyi volt az egész, a hangosan pánikoló betörőim zajával a hátam mögött hívtam elő a munkavezetőt, majd küldettünk a Fiorei seregért, ami hajnalra már meg is érkezett két osztaggal, hogy kezdetét vegye az ő nyomozásuk és véget érjen az enyém - egy egyszerű borítékkal és minden további, még köszönés nélkül is.

Azóta sem tudom mit hagyhattam ki, ha kihagytam valamit...

Tárgy: Re: Rouuro Kao Hétf. Ápr. 04, 2011 10:06 am

Jó kis munka lett ez is, mint a többi! Nem meglepő, hogy nem találtam különösebb hibát XD. Hm...kihagytam valamit? Nem, azt hiszem nem hagytam ki semmit...JAH de igen, tényleg, a jutalmadat Very Happy

. 8250 gyémánt! Vedd és vidd!

Tárgy: Az alvilág törvényei I. Szomb. Okt. 29, 2011 4:52 am

Kao magányosan baktatott az Erai éjszakában, kerülve a feltűnőbb helyeket. Korábban, amikor elhagyta a Farkasok Házát elhintett egy kisebb csapdát, amivel az esetleges üldözőit munkára fogta. Amíg még a tanács hajója, rajta az öregekkel, állomásozott a kaszárnyák mellett ő kiszökött a birtokról, majd jóval messzebb újra kristályra szállt, és a birtokról felszálló hajó útjába röpült. Szerencséjére a parancsnok minden további nélkül felvette a hajóra, egy kaján vigyorral a képén, majd Erában minden további nélkül léphetett le mielőtt a hajó leszállt volna.
Egy baj volt csak az éjszakával, és az élete új szakaszával. Nem tudta, hogy mit kezdjen vele. Egy ötlete mindenképpen volt, lévén sietve és csak a legszükségesebbek után kutatva hagyta el a kaszárnyát pénze is alig maradt, márpedig ez egy mágusnak igen nagy probléma, főleg, ha haladni is akar valamerre. A mágia gyakorlatához sok pénz kell - nem mintha kifejezetten pénzbe kerülne maga a gyakorlás és a fejlesztés, de ha nincs mit enni és nincs miből felélni a heteket, amik egy gyakorlatra vagy kutatásra vannak szánva, akkor bizony nincsenek eredmények sem. A mágia fárasztó, akármennyire is a mágus dolga tűnt a legkönnyebbnek a nép bármely más munkája közül, még a legaljább mágus is görnyedt a tudományai alatt mire elérte azt a szintet amire képes. A gondolataival törődve, félpillantásokat vetve a környezetére haladt a mellékutcákon észak felé. El akarta érni Crocust minél hamarabb, hogy menedéket és új kapcsolatokat találjon. A főváros hatalmas sűrűjében, hasonlatosan Erához, azonban jóval kisebb mágikus aktivitás mellett, dívott a hagyományos alvilág és a kontinens kereskedelmének folyamatosan vívódó harca, amiből a Kaohoz hasonló ember és mágus nagyon is jól elélhet, még ha csak a peremről horgászik is.
Úgy döntött, hogy ez mind kezdetnek jó lesz, és lezárva a gondolatait ráébredt, hogy a túl könnyed gyalogtúra az utak árnyékosabbik felén meghozta a maga gyümölcsét; kapott a nyakába pár követőt, akik aligha voltak profik, valószínűleg ezért bíztak a négy-az-egy-ellen nevű hagyományos sikátoros késelős taktika előnyeiben annyira túlzottan, hogy végül még a rejtőzködésről is elfeledkeztek. Kao már lesütötte a szemét, amikor a négy fickó egy emberként közelített rá abban a pillanatban, amikor az utca végre kiürült körülöttük. Nem hitte el, hogy ennyire primitíven működnek a dolgok, de legalább egy érdekes ötlete támadt.
Kérdés nélkül fordult meg, és az értetlenül pislogó négyes elé teremtett egy fejnyi kristályt, amivel aztán kőgolyóként megostromolta a fickókat. Ügyelt rá, hogy csak a fejüket üsse, de arra már nem figyelt, hogy az épségben is maradjon, így a hajolva menekülő banda egy perc leforgása alatt békés hullák gyülekezetévé vált, Kaot pedig senki sem zargatta (még azok sem, akik kicsit később zárták be a reteszeiket az ablakon, pedig ők végig is szurkolták a meccset - valamiért mindegyikőjük Kaonak szurkolt a sokat emlegetett négy jól ismert mocsadék ellen).
Kao mosolyogva várta be a takarítót. Mert takarítók mindig vannak. Valaki, aki tudja hol és hogyan kell és lehet eladni egy emberi testet, mert egy ember teste - meglepő módon - de rengeteg használati értéket mutat egy sürgő forgó városban. Kao is ismert számosat közülük. Nem volt ritka a vésztartalék után járó hentessegéd, aki nem nézelődött túl sokat ha előkészített húst vehetett nagyon olcsón, és eltehette a maradékot, és természetesen az is könnyen vett, aki állateledelnek való húst keresett, de ezek csak a gyengébben fizető kuncsaftok voltak. Ha volt jobb, akkor az az alvilág igazi mocskát kellett megkeresni, ezekből pedig akadt mindig bőven; mindig volt diák a rejtett zugokban, akit meg kellett tanítani késelni és nyakat szegni, és mindig akadt igény egy jól elhelyezett testre egy tűzvészben, hogy valaki más megmenekülhessen és új néven kezdjen újra karriert valahol máshol. A legmocskosabb meló viszont mindig a luxusréteg volt, aki megtehette, hogy ne törődjön a törvények fölösleges soraival, mert kipótolhatta pénzzel a sorok közötti helyeket is. Különleges ragadozóknak különleges hús jár, és az állatviadalokra nevelt jószág is véresebb szemmel küzd ha embert eszik, mondják, de a villák pincéiben a doktoroknak tanuló ifjoncok is sokkal többet tapasztalhatnak, ha apci vesz nekik alapanyagot - és ha tudod hogyan kell megtalálni ezeket az igényeket, és aztán betudtad tartani az etikett alapjait, olyan pénzeket kasszírozhattál, hogy nem is akartál más munkát többé. Ilyen az alvilág...

- Te. Mit keresel itt? tán bajt akarsz a katonasággal? - A kérdés egy sötét sarokból jött, percekkel később, ahol egy tömzsi alak várt. A kezében egy lámpás volt, az oldalán pedig zsák és szerszám. Kao elhúzta a száját; ezekből is csak eledel lehet.
- Nem mintha a katonaság törődne ezekkel... Több mint sok alapanyag, ingyen szállítva. Nem kérek értük sokat.
- Kinek képzeled magad kölyök - kezdte a fickó, feljebb rángatva az övét a hájas hasán, de belefagyott a szó, amikor egy kés érintette meg a homlokát, és nem volt kéz, ami tartsa azt.
- Te kinek képzeled magad, öreg - Kao számára innentől már csak játék volt az egész. Felvenni a kellő stílust, és megértetni a játékszabályokat. Az utca játékszabályait, amik mindig ott voltak, akár csak az utca köve, csakhogy mindenki igyekezett elfelejteni őket, mert az utca köve csak egy mozdulatlan kő, amire sok-sok mindenki taposhat, főleg ha nincs aki megtartsa a rendet rajta. - Nem hagytam itt az árut, hanem átadom. Ha nem tetszik el is vihetem oda, ahol adnak érte valamit és szépen csendben köszönés nélkül mindenki tudja a dolgát. Kell vagy nem?
Az öreg kiköpött, de nem szólalt meg újra. Kaot méregette, de a keze a nadrágjában matatott, majd előkerült egy bőrszütyővel. pár gyors pillantás, és pár papír surranása után a virsliujjak között összegyűrődött pár bankó, és átrepült Kao lábához. Kao felvonta a szemöldökét, és egy megy-ez pillantással sarkon fordult, hogy folytassa az útját. Vidáman konstatálta a háttérzajt, amint a kézikocsi zötyögése felhangzott a kis utcában, majd az eredményeire gondolt. Legalább már volt pénze egy olcsó szállásra a városon kívül, aztán pedig vonatra...

Tárgy: Re: Rouuro Kao Szomb. Okt. 29, 2011 7:43 pm

Érdekes végén fogtad meg a dolgot, ám jár a szép nagy pipa! Ez azt jelenti, hogy 23.250 Gyémánt üti a markodat!

Tárgy: Az információ ára II. Vas. Okt. 30, 2011 1:02 am

Kao nem tudta mi történt, de amikor felébredt a szobájában egy alak ült vele szemben a kopár asztal melletti széken az ócska szálló szobájában és békésen pipázott, minden hang nélkül. A reflexek adrenalinnal töltötték meg Kao testét, és minden mozdulata, minden érzéke megéleződött pár másodpercre. Az agyán átvillanó kérdések között egy tény ütött át erőteljesen, így nem tett fel ostoba kérdéseket.
Hogyan került oda a parancsnok a szobájába? Egyértelmű. Ő volt az aki elvégezte a Southern Wolves céhtetoválásának eltávolítását. Ugyanilyen egyszerűen tehetett rá egy mágikus jelet, amit követhetett. A kérdés sokkal inkább az volt, miért lett volna Kao olyan fontos, hogy a mágus idáig kövesse az ismeretségük második napján, főleg hogy olyan fontos pozícióban van, amilyenben az előző napon végig tetszelgett. A megoldás is ott bűzlött a levegőben, azaz pont, hogy nem bűzlött. Se füst se aroma nem érződött a szobában az enyhe nyirkos dohon kívül, ami minden hasonló lakra jellemző.
- ... Kivetítés - szólalt meg Kao elejtve a kérdő hangsúlyt végül, mire a parancsnok képén önelégült vigyor jelent meg.
- Brilliáns dedukció. Honnan tudsz a lélekkivetítésről?
- Nem tudtam. Idáig - a parancsnok arcán egy pillanatnyi ütközés jelent meg, de nem reagált. - vCsupán nem érződött a pipa füstje, és reagáltál az ébredésemre. Biztos nem lehettem benne, egészen amíg beszélgetni nem kezdtünk... És más magyarázat nem sok létezik arra ami történik - Kao felült, és magára vette a köpenyét. A parancsnok fújt egyet a pipáján, és egy gondolkodásnyi szünet után apró mosollyal a szája szélén újabb kérdést tett fel.
- És mi van akkor, ha ez a kép csupán egy dekódolt formája a tudatod mélyén létező egóknak, és tulajdonképpen önmagaddal beszélgetsz - Kao felvonta a szemöldökét.
- Nem túl meggyőző a magyarázat, már csak ha figyelembe veszem, hogy neked - azaz a parancsnoknak akivel az előző napon találkoztam - aligha állna érdekében, hogy permanensen elmeháborodott állapotot idézzen elő bennem, hacsak nem ez egy nyomozási módszer, ami esetében innentől fogva vigyáznom kell, hogy ez a kivetülés mit akar nekem sugallani, viszont ezt egy időlimit után képtelen lennék követni és hibáznék, ezzel felfedve a lehetséges titkaimat.
- Most állítottál elő egy megfelelő teóriát, példának okáért.
- Ami, ahogy mondtam, túlzóan módszeres és kevés haszonnal jár, illetve azt feltételezi, hogy olyan fontosságot tulajdonítasz nekem, ami megéri az efféle cselekedetet. Ehelyett inkább arra gondolnék, hogy ezek a kérdések akár tesztszerű vizsgálatok a gondolkodásom gyorsaságára, akár csapdák arra vonatkozóan, hogy kifelejtsek valamit és ne figyeljek fel valamire, miközben elérheted ugyanazokat a célokat amiket az előbb is említettem, illetve még adalék információt is szerezhess. Az élő kivetüléses kapcsolat sokszoros előnye a közvetlen megfigyelés, az információcsere, és az összes elérhető lehetőség megléte, míg egy kondíció előállításával kizárnád magad a lehetőségekből.
- És mi van ha ezeket az opciókat kombinálom? - Kao lehajtotta a fejét. Az agya azonnal pörögni kezdett a kérdésre adott válaszon, de ő maga nem akart érdekelt lenni pont azon csapdák bekapásán, amiket az előbb is említett.
- Haladhatnánk? Szerintem a választ ugyanúgy ki tudjuk logikázni mindketten, és amíg én információhiányban szenvedek, nem tudom bizonyítani vagy cáfolni egyetlen állításodat sem, így nincs értelme a beszélgetésnek.
- Nos, ha éppen felmérem a képességeidet...
- Akkor csak lehetőséget adnék azok még pontosabb bemérésére, amit vagy nem akarhatok, vagy már teljesen fölösleges - a parancsnok felegyenesedett, és a mosolya nem tört meg, de látszott, hogy végre eljött a témaváltás ideje.
- Nem - szólalt meg végül lemondóan. - Nem vagyok képes eldönteni, hogy milyen oldalakat fogsz informálni rajtam kívül.
- És mivel nem vagy képes eldönteni a kétely eloszlatása avagy a cselekedeteim figyelése okán kapcsolatban kell maradnod velem, tehát a helyzet változatlan marad. De mivel legalább a tudomásomra hoztad a tényt, hogy tényleg teszteltél, és a tárgyát is megadtad, következtethetek arra, hogy célja van a látogatásnak. Vagy folytassuk a lényeggel, vagy köszönöm az ébresztést és...
- Rendben-rendben. Elnézést a hosszú várakoztatásért... Amennyiben szeretnél továbbra is rejtve maradni, az üldözőid és a tanács hatókörein kívül, akkor van egy ajánlatom. Nem tudom miféle megbízás vár, de a kérés egy nagy hatalmú egyéntől származik, aki nem hivatalosan kapcsolódik igen magas körökhöz. Remélem értesz...
- Semmi nyomozás az illető után és bármit teszek mindenki elnéz felettem?
- Pontosan.
- Helyes. Vállalom.
- Legyél Clover állomásán holnapután. Era állomásán a 232. megőrzőben találsz egy kisebb összeget, ami a kezdéshez elég. Innentől magad vagy.
- Egy utolsó dolog - szólt Kao a parancsnok éppen felállni készülő képéhez. - A nevedet legalább tudhatom?

[Az agymenéseimen vagy a sztori alakulásán egyébként fogjátok a fejeteket, vagy szimplán érthetetlen az egész? Érdekes milyen kételyek merülnek fel bennem néha. Egyébként meg a parancsnok utolsó válasza a mesélőn múlik. Ha fontos karaktert akar belőle csinálni a staff, csak tessék.]

Tárgy: Re: Rouuro Kao Hétf. Okt. 31, 2011 9:39 am

Sajnálom, de ez így kevés lesz, Kao. Ez a postod nem felel meg a Kis Munkák szabályzatának. Talán, ha tovább írtad volna az eseményeket, egészen a végső kibontakozásig... Így sajna ezt a munkádat vissza kell dobnom. Jövőhónapban próbálkozhatsz egy javítással.
Súlyos hiba, hogy pénzről csak említés esett, nem kaptál semmit. És valódi megbízás el sem hangzott. Ez így nem Munka, inkább Kalandnak illene be.
Ha novemberben megpróbálkozol egy javítással és végeztél is vele, akkor valamilyen formában értesíts engem!

Tárgy: Tragikomédia Vas. Dec. 25, 2011 1:47 pm

- Sejtettem, hogy valami nem lesz rendjén - mondta Kao, amikor meglátta az épületet. Az Fiore egyik ismertebb színháza volt, méghozzá egy újabb nevezetesség: híre járta, hogy mágusok is adtak elő benne a darabok során, és a múltban nem egy ilyen eset is tönkretette az előadást, de így is hatalmas sikert aratott. Az emberek azóta is látogatják a helyet, egy részük nem titkoltan várva a mágusok felbukkanását és a velük jövő katasztrófát, a rendező pedig az igényeknek néha néha eleget téve keres is mágusokat. - Nem tudom mit gondolt a parancsnok ezzel a feladattal...
- Színészkedned kell majd a feladataid során is, nem?
- Nem. A kettő teljesen más. A feladataim során teljes mértékben magam leszek, csupán egyetlen titkomat nem fogja tudni senki, és csak arra kell figyelnem, hogy ne is gondoljanak rá, hogy lehet titkom. A színjátszás csupán egy lehetőség lenne, hogy hibázzak.
- Így már értem. De akkor miért adott ilyen feladatot? Csak tudja, hogy ez nem segít neked.
- Persze hogy tudja. Valamire készül. Lehet, hogy valaki fel fog bukkanni az előadásokon, vagy itt rejtőzik...
- Akkor nyomozni fogsz?
- Nem. Az is csak egy lehetőség a hibákra. Ha természetesen viselkedem is van elég figyelmem a feltűnő jelenségek megjegyzésére, de másoknak nem lesz oka engem gyanúsítani semmivel.
- Akkor az a dolgod, hogy lényegében semmi speciálisat se csinálj?
- Lényegében - a kis Kuudo felfújta magát kissé, és maga elé meredt. Kao már tudta, hogy a madár ilyenkor feldolgozza a neki adott információt, az utóbbi időkben ez pedig egyre gyorsabban sikerült. Kao felszaladt a lépcsőkön, és bedöngetett az ajtón. A zárt táblákon most egyetlen plakát hirdette a műsort 'The Wise' címmel. A plakátot egyetlen kép díszítette, amin egy agg arctalan öreg ült, ölébe lógó haj és szakállkoronával, és a vállán...
- Egy bagoly! - Kao már fogta is a fejét.
- Az leszel te - Kuudo egy pár másodperces értetlenséggel nézett fel Kaora, aztán a tollait összeborzolva kezdett csapkodni a szárnyaival.
- Milyen szövegem lesz, és egyébként is milyen tényleg a színház?
- A szöveged maximum huhogás lesz - válaszolt Kao lemondóan, mire Kuudo csúnyán nézett. - A színház... Ha jó a darab, jók a színészek egy előadás igen hatásos tud lenni. Régen az utazó színházak a nagy híreket vitték körbe az embereknek, és az egyik volt azon kevés lehetőségek közül, ahol az emberek szórakozhattak.
- Jól hangzik.
- De erre a színházra én nem mondanék ilyesmit. Az egész arról szól, hogy a röhelyes játékot valahogy felforgassák egy mágussal és ezt a katasztrófát adják el. Nem jobb egy föld alatti párbajnál ahol a fogadásokért és a vér látványáért gyűlnek az emberek. Ez csak a népi változat, nem halálos, nem brutális, de kudarc és fejetlenség...
- Akkor biztos, hogy szerepelni fogunk?
- Pénzt ér. Most szükségünk van rá.
- Könnyen döntesz nélkülem. Neked az arcod el lesz rejtve!
- Rád is szabathatunk szakállat... Szerintem itt még meg is csinálnák.
- Oké! - Kao újra fogta a fejét. Nem tudta, de nem akarta megtippelni sem, hogy a sok furcsaság ami történt vele az elmúlt időkben vajon egy afféle bosszú-e az élettől az addigi élete kiszámíthatóságáért, vagy csupán egy figyelmeztetés, hogy készülhet valamiféle degenerált őrületparádéra a közeljövőben. Amikor belépett a színház ajtaján minden esetre ez az érzés csak erősödött.
Az ajtót nyitó férfi egy alacsony öltönyös majom küllemét keltette szőr nélkül, Kao számára legalábbis, de ahogyan érezte Kuudo pillantását magán, a madárnak is valami furcsa ugorhatott be elsőre.
- Az emberek nagyon különbözőek lehetnek - súgta.
- A különbséget tisztelni kell, ugye - kérdezte vissza Kuudo segítségkérően az egykori tanítást.
- Legalább annyira, hogy nem neveted ki vagy említed meg - súgott gyorsan, aztán újra a pacákra nézve hozzá tette. - Ha nem tudod tisztelni akkor csak ne csináld, jól jöhet ha nem haragítasz magadra valaki ahogy találkoztok - Kao bátorító szavaira Kuudo csillogó szemmel bólintott.
A kis fazon nem is várta meg őket, csak hátrakiáltott maga mögé, sietve az épület belseje felé.
- Jó, hogy itt van végre, azt hittem már, hogy az előadást egy bábuval kell megcsinálni. Siessen - Kao követte az öltönyöst, majd végül eltűnt egy majdhogynem fényárban úszó szobában. Az öltöző, merthogy a kivilágított szoba annak bizonyult, tele volt lámpásokkal körbevett tükrökkel, amik előtt színészek aggattak magukra röhejesebbnél röhejesebb holmikat. Kaoban már elkezdett fogalmazódni, a csiricsáré ruhák és a túlzón is túlmenő sminkek alapján, amik mind az arisztokratikus öltözékeket csúfolták jellegükkel, hogy a darab ami kezdődik nemsokára egy gúnykomédia lesz, méghozzá abból a fajtából, aminek elegek a slappos és otromba poénok, szexuális utalások, és az össze sehogyan sem illő szereplők színjátéknak nem nevezhető pózerkodása...
A következő percben az öltönyös fazon újra feltűnt, kezében egy bőrökből és rongyokból összefoldozott köpennyel, ami jóformán inkább sátornak nézett ki még Kaon is, és egyértelműen a díszes csiricsáré pompagiccs ruhák teljes ellentéte volt.
Ahogy a rongyos köpeny elfedte Kaot, és ő már inkább csak szolitáris csönddel és sziklakemény ábrázattal tűrte ami történt vele, két izgő-mozgó fiatal tűnt fel mellette, és behurcolták egy fényárban szó tükör elé. Elkezdődöttt sminkelés. Kao arca pillanatok alatt változott át a napsütötte bőrből sápadttá és mályfoltossá, majd a két egyén (Kao nem tudta belőni a nemi identitásukat) felaggatta rá a boglyszerű parókát és elkezdték ragasztani a szakállát is. Ekkor állt meg kao és tette fel a kezét, mire az egyik sminkes legalább tizenöt meglepett pislantást produkált két másodperc leforgása alatt.
- Mit szeretnél - kérdezte végül, hozzáadva még vagy nyolc szemhunyást a mondathoz.
- Neki is adjatok szakállat.
- Neki mindek? Ő cuki. - jelentette ki a staff úgy, mintha ez egy magától értetődő ok lenne a kérés elutasítására.
- Kérte - Kao csak jobb ötlet nem lévén bökte ki a szót, de a sminkes nem úgy reagált, ahogy várta.
- Ó, a kis művész, hát persze, persze - azzal le is tépett egy kézrevalónyit Kao szakállából, és egy cérnát valahonnan előkerítve össze is tűzte, majd a merevre dermedt Kuudo tollai közé öltött egy kicsi de otromba bajuszkát, ami mellesleg akkora volt mint Kuudo maga. Kao kezdte érezni a fejét belülről feszítő állapotot, amit sehogy se tudott jellemezni. Akkor még nem...

Később, a színpad közepén ülve, a kéregetők jellegzetes csuprával maga előtt, egy csinos kis városi utca díszletei között a sötétben Kao megcsóválta a fejét. A manager azt hitte, hogy a gesztus Kao gyakorlása volt az egyetlen feladatára, azonban Kao szimplán nem volt képes felfogni, hogy miért is volt még mindig a városban. Legszívesebben már régen nyom nélkül arrébb állt volna az elől az ereszkedő kultúrális apokalipszis elől, amit minden pillanattal egyre közelebb érzett magától. A manager könnyei is megjelentek Kao őszinte "játéka láttán, és úgy döntött, nincs mire várni. Kao lemondó fejcsóválása felfedődött a közönség előtt.
Kaot csak a fény lepte meg, de fel volt készülve. A szemét lehunyva várta, hogy elkezdődjön az előadás, és figyelte a hangokat. A közönség mormogásából pár hang élesen kitűnt. Némelyikük nem értette a kezdést, némelyikük pedig arról vitatkozott a többivel, hogy ő még időben érkezett, nem tudja miért megy már az előadás. Azonban minden hang egyszerre halt el, amikor a színpadra megjelent az első pár csizma, bedobogva a kezdést. Kuncogás, majd feszült csend fogadta a színész játékát - Kao még látás nélkül is érezte, a jelenlevők nagy része valószínűleg a paródia célközönsége, a jómódú állampolgár, akinek a gondjai a ruhái, és mások véleménye körül forog.
- Ki maga?! - követelt a színész választ, és széles mozdulatokat tett, a ruhája oda és vissza siklott. - Ki ez a büdös csavargó, itt az utcánk közepén... - A darab megkezdődött. Öt perc telt bele, és a közönség elnevette magát, majd még tíz, mire Kao rájött miért. Itt már nem a színészet számított, itt nem a játék és a játékosok teljesítménye volt a lényeg. Mindenki tudta mit mondana az ostoba szomszéd, és mindenki tudta, hogy mi mindent próbálna meg a csupán könnyebb házimunkához szokott háziasszonyok zöme, hogy eltakarítsa a kertje elől a csövest. A darab rövid lefutása pedig elég is volt mindenkinek a közönségben, ugyanazoknak a háziasszonyoknak és háziuraknak akik megjelentek a színpadon is, hogy rájöjjenek. Mert mindenki tudta, hogy milyen kellemetlen helyzetekbe kerül az átlagember, és az összes álságos és hazug utat is ismerte mindenki, amivel egymást folyton bombázták. Csak azt nem akarta meglátni senki, hogy mit kellett volna tenni.
- Kérjék meg, hogy menjen el! - kiáltotta be valaki a közönség soraiból, mire nagy sürgölődés támadt. Az emberek mind látni akarták azt, aki ilyen abszurdul egyenes és nyílt utat választana, amit az életben egyszerűen nem lehet. Kao nem látta a férfi arcát, de már nem is volt szükség rá. Egy pillanat alatt értette az egész ostoba küldetést - ami már nem is tűnt olyan ostobának többé.
Egy pár láb tapsikolt be a színpadra, gyerekméretben, játékosan, s a közönség hirtelen felnevetett. Kao látta lelki szemei előtt a gyerekméretű ostoba képű managert, amint egy ingecskében és egyetlen gyerek által sem hordott, de gyerekholminak ítélt sapiban berohan a színpadra, és azt is tudta mi következik. Még a röhelyesen vékonyított hangszínt is előre érezte.
- Bácsi, el tetszik menni? - Kao feltápászkodott, és meghajolt, csak lassan és öregesen, majd kivonult, miközben a színpadon a komédia tovább folyt. Asszonyságok rángatták meg a pimasz kölyköt, veszekedtek a modortalan nevelésen, férfiak pedig verekedni kezdtek a feleségeik igazáért. Elkezdődött a jól megtervezett káosz.

- Élvezted, Kao?
- Tanulságos volt, főleg neki - mutatott Kao Kuudora, és amint megérintette a ráapplikált álbajszot, az elkristályosodott és leporladt a bagolyról. A következő pillanatokban a saját szakállát is eltávolította.
- Szokj hozzá. A komédia jó mester... Oh - szólt a parancsnok, kifújva egy adag füstöt, majd el is oltva a cigarettáját, amikor Kuudo a csőre elé tartotta a szárnyait. - Csak hogy tudd, egyenesen röhelyesen néztél ki - kezdett bele vadul vigyorogva, de egy másik hang elvágta a mondatát.
- HATALMAS SIKER - visította a manager, és Kao kezét megragadva könnyezett. A színpadon mögötte a színészei valódi sebekkel és puklikkal hajladoztak a tomboló közönségnek. Kao markában papírt landolt, majd a kis alak visszanyargalt a színpadra, hogy ünnepeltethesse magát tovább.
- Eltűnt, mint mi a múltkor - szólalt meg Kuudo, Kao háta mögé fordított fejjel. Kao is hátranézett, de a parancsnok és a megátalkodott vigyora már sehol sem volt. Csak egy csikk a sötétben...

Tárgy: Re: Rouuro Kao Csüt. Dec. 29, 2011 9:30 pm

Egyetlen csúfságot találtam, de azt többször is. Röhejes, és nem pedig "röhelyes". Ettől eltekintve nincs kivetnivaló a munkában. Jutalmad: 28.000 Gyémánt

Tárgy: Készülődés I. Csüt. Márc. 22, 2012 10:20 pm

Kao jobbára cél nélkül tért vissza a központba, ahol éppen semmilyen aktivitás nem várta. Ideje lett volna folytatni a kutatást is, de pénzügyileg nem állt jól. Az információ - ahogy azt a hírszerzésnél elsőként tanulta meg - minden pénznél drágább volt, olyannyira drága, hogy még azért is fizetnie kellett, amiért nem dolgozott meg. Azok az idők kerültek neki a legtöbbe, amikor megbízások helyett is a könyvtárakban töltött.
Igazából ezért is várta már, hogy elkerülhessen a központtól. Egy többéves küldetésre várt, vagy akár többre is, ami megszabadíthatta volna a kötöttségektől és évekre szabaddá tette volna, úgy, hogy közben úgyszintén képes lett volna megtartani az elért előnyöket.
Ezért kergette a Grimoire Heart minden nyomát és kutatta a Blackened Tears tagjait, ezért tett meg mindent amit kellett, hogy Gabriel bizalmasa maradhasson, és ezért is akart véget tenni az üldözőivel való mindig-visszatérő megütközéseknek. Pont jó helyen volt ezekhez, mindenhez hozzáfért ami kellhetett számára, és a tervei is készen álltak. Már csak tanulásra volt szüksége. További tanulásra...

Az első alkalom volt, hogy belépett a tanács központi épületébe mióta először ismeretlenül és csak egy homályos céllal belépett oda. Azóta az egész világ, ahogy látta és ahogy az nézhetett volna vissza őrá, teljes fordulatot vett. Beállt a sorba, és elvett egy formanyomtatványt. Pár egyszerű X és csupán egy kódnév került a lapra, Kao pedig teljes nyugalommal várta a sorát.
A szempár szinte szünet nélkül fürkészte. Kétség kívül, a tulajdonosa emlékezete kiváló volt, Kao vonásaira emlékezett, és a társainak már szólt is. Egy béka volt, valamelyik a sok közül, aki annak idején kiemelte a tömegből. A biztonságiak most is csendesen kezdtek neki a mozgolódásnak, majd amikor átadta a papírját a pultnál feszült figyelemmel kísérték az ellenőrző reakcióját.
A zavar gyorsan és feszélyezve múlt el, ahogy az ügyvitelnek mennie kellett tovább. Feladatok sorakoztak a felvillanó mágikus képen, Kao pedig pár perc alatt választott egyet, és kapott is pár nyomtatványt annak részleteiről...

***

A vonat lassan fékezett a szerpentinre épült sínpáron, a déli hegység hűvös, de így s frissítő és napsütötte atmoszférája pedig megfertőzte a kabint. Kao felállt és újra átvetette a vállán a táskáját, majd a folyosóra kilépve a hatalmas ablakokon át bámult a sínek fölött elterülő hatalmas sziklás lejtőkre.
A helyszín miatt választotta ezt a munkát. A megbízó, habár ellenőrzött és nyilvántartott volt, nem rendelkezett hivatalos címmel, ott mindössze egy céh neve állt, ami szintúgy nem volt címezhető. Csupán az volt adott, hogy a Sienai postahivatalba kellett eljuttatni bármit, ami nekik van címezve. Kao nem kérdezőködött, ha valamit hivatalosan is bejegyeznek, akkor a tanács tudott róla, és ha a tanács tudott róla nem állt fenn a veszélye, hogy az egész egy föld alatti szerveződés lenne. Az ügyintéző is egy lakott területen kívüli önálló létesítménynek vélte a helyet, logikusan.
Kaonak pedig nem volt nehéz dolga, amint leszállt a mozdonyról csak követnie kellett a szemével az egyszerű tranzakciót az állomás dolgozói és a postakocsi között. Az állomás épületének oldalán pedig ott is díszelgett több másik felirat mellett a "POSTAHIVATAL" is. Kao kedvelte a kis városok egyszerűségét.
- Üdvözlet - tette le a kissé elhagyatottnak tűnő pultra a megbízása papírját. - Fern Foxtailt keresem. - Az unott képű postás a név hallatán egyből pislogott pár tucatot, majd a küldetés papírját kezdte vizsgálni. Egy ősöreg kolegája is ráközelített a papírra hasonló korú okuláréjával, majd felnézett Kaora.
- Fern örülni fog magának. Ha megszabadítja attól a bandától akkor igen hálás lesz.
- Efelől nekem sincs kétségem. Merre találom a céhét?
- Céh? Fern a hegyekben él a családjával és a munkásaival. Saját bányájuk, kohójuk és kovácsműhelyük van. Nem tudtam hogy az céhnek számít.
- Nos, pedig be van jegyezve. Miket kovácsol Fern? - Kérdezte Kao, miközben elrakta a papirost és a térképet amit mindössze pár gyémántért kapott.
- Mágikus fegyvereket - mondta az öreg, mire Kao mozdulatai abbamaradtak. A koros tekintetben viszont látta a saját kifejezését, és tudta, hogy a munka talán nem is lesz olyan egyszerű, mint amilyennek hangzott.

Az út a Fern műhelybe végül nem tartott sokáig. Gyalogosan talán fél napig is eltartott volna az út nehézségei, kanyargása és a meredek hegyoldalakon való szerpentinek megmászása miatt, de Kao már az első térképvizsgálat után letett róla. Inkább átrepült a hegyláncok fölött és alig egy óra múlva meglátta a jókora épületegyüttest ami egy széles, fenyőkkel megszórt platón volt, és egybeépült a mögötte húzódó hegyfallal...
A lövés váratlanul és figyelmeztetés nélkül jött. Kaonak még csupán az épület formáit sikerült részletesebben kivennie a száz méteres magasságból, amikor a túlontúl ismerős csatatnó visítás elérte a fülét. A keze és az elméje automatikusan cselekedtek, röptében oldalra dőlt és egy ék alakú pajzs jelent meg a jobbja körül, ami pillanatokkal később csattanva repedt szilánkosra a becsapódástól.
Kao megállt a levegőben, a pajzsát megjavította és várt. Talán egy percig sem történt semmi, így ereszkedni kezdett, majd igen hamar meglátta az udvaron és az egyik tetőn az embereket, amint vadul integetnek felé, ő pedig ezen felbátorodva szállt le a céh előtti téren.
- Sajnáljuk a kellemetlen fogadtatást - lépett ki a fogadóbizottság közül az idős férfi, bizonyára Fern - de a napjaink egyre marconábban telnek. Ahogy a repülő alakját észrevették a fiaink azt hitték, hogy valami új módszere akadt a brigandoknak.
- Hagyjuk. Szerencsére nem volt pontos a célzás, vagy elég erős a fegyver. - Kao szemei körbejártak mindenkin, hogy megfigyelhesse a reakciókat. Pár igen sértett kifejezésen túl az öreg Fern volt a legnyíltabb, ő teli torokkal nevetett Kao mondatán.
- Helyes, helyes, kell a jó önbizalom és az éles nyelv. Régen nevettünk jót, nem mostanság. A nevem Fern Foxtail. - A férfi kezet nyújtott, és bólintott, Kao pedig viszonozta a gesztust, majd a csapat besorolt a jókora kapun egy kifejezetten barátságos és tágas kamrába, ahol egy jókora kemence fűtött, és már készült az étel is. Pár asszony üdvözölte Kaot amikor a társaság leült a hosszú és súlyos faasztalnál.
- Enne előbb...
- Tavara. Sorono Tavara. És még nem szükséges az ellátás, köszönöm, minél hamarabb szeretnék túlesni az informáláson, hogy felkészülhessek.
- Kár - szólt közbe az egyik fiatal, mire Fern egy pillantással válaszolt. Azzal a pillantással amit minden fiú el akar kerülni.
- Nézze el neki, ritkán járnak itt vendégek és ha étel van az asztalnál akkor van helye a történeteknek is.
- Nem lennék jó mesélő - válaszolt Kao pókerarccal.
- Ugyan, akkor hogy került ide, csak nem ez az első útja a világban?
- Nem lenne jó ötlet... - Kao módosítása Ferntől csak egy fél bólintást kapott, így az öreg felállt és osztogatni kezdte az utasításait. Az asztaltársaság szétoszlott és csak ketten maradtak a hatalmas táblánál, amit az öreg ki is használt. Az egyik szomszédos szobából előhozott egy tekercset, amit kigurított az asztalon. Egy térkép volt, amin a műhely, a falu, és még pár pont volt megjelölve.
- Habár egy ideje talán nem kedveltem volna a válaszát, most talán pont elkél a segítsége majd.
- A munkája és a mostani komolysága alapján feltételezem a helyzet sokkalta komolyabb, mint amilyennek a küldetés leírja.
- Igen. Lassan már nevezhetnénk háborúnak is. Az elmúlt hetek alapján legalábbis bizonyosan.
- Tehát a támadások régóta tartanak?
- Igen. Már két hónapja is van talán. De az elmúlt két hétben változás történt.
- Megnőtt a támadások száma?
- És a támadók száma is. Most már nem átallottak nyílt harcba állni velünk. Azelőtt csak beosonni és lopni akartak. Volt hogy meg akartak ölni párunkat, de eddig mindig észrevettük amikor betörtek, és egy egy alkalom után egy-két hétre is eltűntek. Most már nem. Majd minden nap visszatérnek, mindig más stratégiájuk van, és félek, hogy ellátás és kapcsolat híján már nem tartanánk soká.
- Logikusnak tűnik, hogy valahol letáboroztak - mondta Kao, és a térképre nézett. - Ezek a helyek lennének a lehetséges táboraik?
- Igen. Máshol nem nagyon tudom elképzelni őket, hacsak nem vésték be magukat egy párkányba vagy hasadékba.
- Ha van velük mágus ez előfordulhat.
- Márpedig van, vagy pedig valaki karavánnal küldte fel őket, mert ennyi ideig extra ellátás nélkül lehetetlen itt megélni.
- Tehát egy nagy erejű megbízó és egy folyamatosan támogatott erő... Talán valami nagy munkán dolgozik éppen a műhely?
- Mondhatnám, de valójában többé kevésbé mindig vannak komolyabb tételeink. A mágikus fegyverek készítése sokszor vagyonokat emészt fel a szemünk előtt és az eredmény például egy maroknyi tőr.
- Ami éppenséggel többre is képes mint egy átlagos tőr...
A megbeszélés az estébe torkollt. A páros gyakran tért el a témától, de végül kivesézték a környező hegység felépítését, a lehetséges táborhelyeket, Fern műhelyeinek alaprajzát, a támadók stílusát és tudását, illetve a tervet a következő napokra.
Kuudo itt jött elő először hogy megismerkedjenek, Fernt jókora meglepetésben részesítve ezzel, de végül is ők is jól elbeszélgettek, aminek a vége az volt, hogy Fern nagyot kacagva jelentette ki, hogy alma bizony nem esik messze a fájától.

Az estével együtt jött el az étkezés, amiről Kao még a többiek érkezése előtt Fern engedélyével távozott. Nem akart a sok fiatal inas és munkás között úgy ülni, mint aki nem észleli a felé forduló függő figyelmet és várakozást. Nem, inkább Kuudoval kiültek az egyik kicsiny természetes párkányra Fern háza fölött, és onnan nézték a hegység tiszta és városi fénytől zavartalan egét amíg falatoztak az elemózsiájukból.
Kuudo hamar befejezte az evést, és párszor ki is repült, hagyta magát dobálni a szélben, és néha megállt a levegőben amint vitorlázott a csapkodó hegyi áramlatokkal szemben. Kao nem fordított túl sok figyelmet felé, inkább a már átvett alaprajzot ellenőrizte le a magasból, felmérte az épületek elrendezését és próbálta a leggyengébb pontot megtalálni.
Kuudo visszaszállt Kao vállára, de a tekintete már nem volt körbecsodáló. Egy pontra fixált. Kao követte a tekintetet, de nem látott semmi különlegeset... Azaz mégis. Az eszébe villant egy emlék, és kifúja magát. Nem keresett semmit, csak újra felpillantott a horizontra és látta. Egy halovány kis árnyat, ami nem a felhők távoli képével mozgott, ami hol ott volt, hol nem, hol erősebb volt, hol gyengébb és csak a hegy gerincénél bukkant fel éppen.
- Szerinted az egy tűz füstje? - kérdezte Kuudotól, aki egyre inkább vizslatta a füst környékét.
- Lemegyek és szólok... - Mondta végül Kuudo, de Kao közbevégott.
- Nem. Majd én megyek. Te jobban látsz. - Kao levetődött a párkányról magára hagyva a kis baglyot. Pár másodpercnyi zuhanás után kezdte lelassítani az esését majd meg is állt és lépésben ért talajt. Az ajtót nyitó Fern tekintetében már minden benne volt.
- Jönnek. - Szólt Kao és mielőtt az öreg kiléphetett volna elé is toppant. - Mindenki maradjon az épületben.
- Ezt így nem lehet elintézni. - Fern a délután félbehagyott utalásra reagált. Az arcán az öregségét jelző ráncok jóval mélyebben voltak, mint valaha.
- Nem fognak hallgatni semmiféle büszkeségre vagy tartásra. Ha nem megy így sem akkor megy majd még több emberrel, vagy mágusokkal. Talán adózni akar az életéért?
- Nincs az az ember, legyen akár mágus, akár nem, aki megmondja mit tehetek a saját műhelyemen, a saját hegyeim között!
- Tegyen ahogy akar, de velük mi lesz? - Kao tekintetét követve a feldühödött Fern is visszanézett az árnyékba, ahol a döbbent fiatalok ijedten állták a két férfi pillantásait. - Senki nem jöhet ki. Ez parancs!
- Miféle jogon ad nekem parancsokat a---
- A MÁGIKUS TANÁCS LOVAGJAKÉNT, HA KELL - Kao kezeiben egy kristálypajzs és egy kristálykard épült. A fegyverpáros nem a saját megszokottja volt, hanem a tanács lovagi fegyvereinek kristálymásolatai. A pajzson domborodó címer látványa pedig minden ellenkezést belefojtott az öregbe. - Senki nem léphet ki az épületből.
- Nem akarja, hogy lássuk mit tesz? - Kérdezte az egyik kölyök Fern mögül.
- Nem vagyok bagoly, hogy mindenki arcát lássam éjjel - válaszolta Kao, és behajtotta az ajtót, majd amint bekattant a zár kristállyal töltötte ki a teljes kapunyílást a falban.
Kuudo ekkor csapódott Kao vállába, és úgy kapaszkodott meg benne, mintha egy viharból szabadult volna éppen.
- Itt vannak. Három felől érkeznek. Nagyon sokan...

***

Kao régen érezte így magát, de az érzés nem volt sem idegen sem zavart. Ő maga egy darabig nem tudta, hogy megváltozott-e annyira, hogy elálljon a feje és a keze a régi mesterségtől, de ezeket a kételyeket hamar elfeledte. Nem volt sem ideje, sem pedig kedve kételyben élni - biztos volt benne, hogy előbb utóbb kiderül majd.
Az idő pedig el is jött. A támadók szinte tankönyvi pélát követve vették fel a pozícióikat három különböző bejárásra alkalmas területen, majd egyszerre kezdtek neki a síri csöndben való feszült osonásnak. Annak a fajtának, amit lelepleződés egyetlen zaja vagy jele szimultán rohammá változtat...
A szilánkokat vető robbanás a kőtüskék betalálása után azonnal kiváltotta a rendezett káoszt. Legalább három tucatnyi maszkos ugrott elő a rejtekeiből és rohamozni kezdett. Mindegyikük a bejáratot vette célba, azonban egy váratlan támadás letarolta őket. Kao szemei a hatást kutatták, de tudta, hogy valami nem volt rendben. Egy újabb hullámot indított a kristálykardjaiból a banditák felé, akik erre majd mind felugrottak, és szinte mindegyik fegyvert védték valahogyan.
Nem voltak meglepve, sem sokkolva, hogy varázslóval szálltak szembe, sőt magát a varázslatot is tökéletesen védték. Az előkerülő alkarvértek és ruházatban rejtett lemezpajzsok, illetve a lebegő karddal való összecsapások egyértelművé tették: nem egyszerű banditák voltak a támadók, hanem zsoldosok. Képzett harcosok, akik mágusokkal szemben is képzettek voltak. Kaonak csak egyetlen hasonló céhről volt tudomása, ami azt jelentette...
- Tudják ki vagy! - Kuudo hangja előbb érte el Kaot mint a kis bagoly látványa, aki addig a támadókhoz közel lapult és figyelt.
- Össze fognak gyűlni és úgy akarnak majd támadni.
- Honnan tudod?
- Ugyanazt az iskolát jártuk. Figyelj... - Kuudo meglepődöttségéből hamar újra a megszokott értelmes pillantás lett, majd elszárnyalt, hogy megkerülje a zsoldosok csapatát.
A csata hirtelen kezdődött végül, de nem váratlanul. Kao felé hangyaként kezdtek özönleni a katonák, míg páran a fedezékeik mögül készültek lőni. Kao kivonta az addig készített kristálykardokat, és egy látványos támadásra indította őket. Ez volt az a pont, ameddig a zsoldoscsapat előre számolt, jobban mondva számolhatott.
Nem számoltak a mögülük jövő jól kiszámolt halálos és hangtalan kőtüskékkel, amik egészen addig érzékelhetetlenek voltak, amíg a hátul maradtak törzsében lyuk nem tátongott. A zavar gyorsan terjedt. Az ismeretlen támadó akadály nélkül találta meg a mozdulatlan, vagy felé védtelen embereket, míg a kristálytámadás esője alatt néhány az éjszaka feketéjében szinte láthatatlan másik fegyver is száguldozott. Kao eredeti tőrei voltak a markolatukba ültetett kristálygombokkal mozgatva - és egyre-másra hátakba és nyakakba szegték magukat.
Senki nem menekülhetett. Senki. Kao, ahogy visszagondolt a tanítása egyik aligha kiemelkedő pillanatára, felemásan kuncogni találta magát. "A tömeggyilkost és a bérgyilkost csak a szemtanúk száma választja el egymástól."

A kopogás messze hallatszott a néma csöndben, az ajtó azonban nem nyílt ki. Kao, tudva, hogy minden egyes mozzanatát vagy figyelik, vagy hallgatják, csak kikérte a fizetségét, majd amint a kis erszény landolt a kövezeten, azt eltéve minden további nélkül távozott.
- Keressük meg a táborukat - kezdte mondani Kuudonak amint kirepültek a kis völgyből, majd a részletes utasítással a fejében a piciny madár elröppent Kao válláról, hogy előkészítse a terepet...

Tárgy: Re: Rouuro Kao Szomb. Márc. 31, 2012 8:53 am

Kissé nehézkesen estem neki ennek a munkának, félvén attól, hogy megint minden sorát hatszor kell újraolvasnom, hogy mondanivalód eljusson tudatomig, ám erről most szó sem volt! Végre nem voltak jelen azok a fránya, fölöslegesen túlbonyolított, agyonködösített eszmefuttatások, amik nem vittek sehová. Tetszetős volt a munkád, jutalmad: 32.500 Gyémánt!

» Rouuro Kao
» Rouuro Kao
» Rouuro Kao
» Rouuro Kao
» Rouuro Kao