Starkiller kapitánnyal nem szórakoztok! - Tabu vs Den 2.0

Ó, igen, a természet lágy öle. Csiripelő madarak, a fák lombkoronáin foszlányokban átszűrődő napsugarak, az aljnövényzet friss illata… na nem mintha én annyira odáig lennék ezekért.
Mindazonáltal, a legújabb csillagszellemem eléggé élvezi a mi kis erdei túránkat, aminek felettébb örülök, ugyanis a léghajón mindig félénk és zárkózott volt, amikor megidéztem.
- Na, hogy érzed magad, kispajtás? – Kérdezek rá mosolyogva.
A kis unikornis mosolyogva hozzádörgölődzik a lábszáramhoz, így kifejezve érzelmeit. Kedves kis állatka ő, hófehér szőrzettel; nagy, vörös szemekkel és egy kis ezüst szarvacskával homlokán. A teste alig nagyobb egy kölyökkutyáénál, és természetesen harcban semmi hasznát nem venném… de ennek megfelelően a kulcsa se volt sokba, és amúgy se azért vettem, hogy helyettem harcoljon, hanem mert egy aranyos kis társ.
Az erdő tág, és elhagyatott, ezért a kabátomat se vettem fel, itt senki elől se kell rejtegetnem a céhes szimbólumom. Mindazonáltal, a fejemre ráhúztam az ujjatlan felsőm csuklyáját, hiszen a levegő elég párás, és a fák leveleiről is le-lecsepegnek a vízcseppek.
Monoceros minden kis zajra kíváncsian elcsapja a fejét, én pedig azon gondolkodok, hogy hogyan dobhatnánk fel egy kissé ezt a túrát, amikor különös zaj csapja meg a füleimet.
Hallom, ahogy valaki felém száguld, de mire megfordulnák, már túl késő. Kellemetlen nyomást érzek a hátamban, majd a lendület magával ragad, egészen a közeli fáig repülök. Bárki is a támadóm, nem áll meg, hallom, ahogy utánam rohan, miközben a fa irányába szállok. Sikerül úgy áthelyeznem a súlypontom repülés közben, hogy a fának talppal ütközzek neki, és így visszarúgózva annak törzséről, sikerül kicseleznem a támadóm, aki helyettem a tölgyet szeli át, ami lassan, de biztosan ki is dől.
A visszarugózásomnak hála az ellenfelem mögé kerülök, majd behátrálok, hogy tovább növeljem a kettőnk közti távolságot.
Monoceros riadtan mellém fut, én leguggolok mellé, majd végigsimítom tenyerem a hátán.
- Sajnálom, de most véget ér a sétánk. Majd legközelebb folytatjuk, jó? – Kérdezem meg tőle mosolyogva.
A kis egyszarvú félénken bólint egyet, majd fénylő kis szemcsékké válva visszatér a saját világába.
A támadómat illetően, igazából rá se kell néznem, hogy tudjam ki az. A fegyver, amivel kivágta a fát, és a támadásának az ereje mindent elárul róla.
- Ti felétek így üdvözlitek az állítólagos barátaitokat… Kukafaló-chan? – Kérdezek rá vigyorogva, miközben fejemről lehúzom a fekete csuklyát.

- Kölyök.. illegális kölyök... – Hebegi meglepetten a lány, majd a fejét megrázva magához tér. - Jó napot Neked is, csillagszemű juhász..
- Juhász... hívj inkább démonnak, kiscsillag. – Felelem neki vigyorogva.
- Csillagszemű démon, mi? – Hitetlenkedik, miközben a szemeit forgatja. - Nem vagy Te olyan félelmetes. – Teszi hozzá vigyorogva, majd még mielőtt reagálhatnék, folytatja. - Amúgy.. nem ismertem fel a szagod.. pedig én ritkán felejtek, főleg olyan eseteket, mint Te.
- Hát észrevette valaki.. új a parfümöm, tetszik? – Kérdezek rá érdeklődően, örülök, hogy végre feltűnt valakinek.
Igazság szerint, nehéz olyan parfümöt találni, aminek az illatát nem nyomja el a vér szaga... bár, ma még nem öldököltem, de nem ritka eset, hogy mások vére lepi el a testem.
- Nos.. inkább nem nyilatkoznék. – Tér el a tárgytól, majd folytatja. - De mit keresel megint itt? Nem jó neked ott fenn?! Bárhol fenn?! – Kérdez rá, miközben felmutat a tiszta égboltra.
- Ha ilyesmiket kérdezel, még a végén azt fogom gondolni, hogy nem kívánatos tényező vagyok errefelé... – Felelem neki ironikusan, miközben vigyorogva félrenézek.
- Hát, ki tudja... mindazonáltal, most megmutatom, hogy miért nem jó ötlet egy sötét céh tagjának lenned, úgy, hogy az egyik barátod legális klánbeli. – Mondja vigyorogva, majd aktiválja mágiáját. – Iron Dragon Sword!
Keze ismét éles fémpengévé alakul, majd nagy lendülettel megindul felém.
- Ó, jaj... – Mondom vigyorogva, majd az első csapás elől felcsapom az államat. – Crystal Make: Sword!
Miközben hátrébb szökkenek, egy kristálykardot kreálok jobb karomban, amivel blokkolom a következő, törzsemre irányuló vágását. A két mágikus kard szikrázva egymásnak feszül, majd mikor mindketten a másik irányába kezdjük tolni pengénket, a bal karommal hirtelen a szabad vállához nyúlok, de ő még idejében elkapja a csuklómat, így meggátolva, hogy ellökhessem magamtól. Amolyan patthelyzet alakul ki, nem igazán tud mozdulni egyikőnk se, így hát a fejemet felhajtom, hogy lendületet szerezzek vele, de a lány is hasonlóképp tesz, aminek az eredménye az lesz, hogy vigyorogva összefejelünk. Rövid ideig fogsorunkat vicsorítva farkasszemet nézünk, miközben a homlokaink összefeszülnek, majd egymást elengedve, mindketten behátrálunk.
- Nem rossz, nem rossz... – Mondom vigyorogva, majd folytatom. – De tudsz te ennél sokkal jobbat is. Tudod... nap, mint nap harcolok a céhemen kívül, és azon belül is, így egész jók a reflexeim. De ez legutóbb csak arra volt elég, hogy elkerüljem a támadásaidat, viszont én téged csak a levegőből tudtalak megsebezni. Most viszont félpercnyi harc után eltaláltalak... ha csak kicsit is. Kezdem azt hinni, hogy mert a barátodnak hiszel, nem veszed ezt olyan komolyan, mint a múltkor, amikor ténylegesen meg akartál ölni. – Fejtem ki neki véleményemet, kis szünetet tartok, majd a lehető legkomolyabb hangnememben hozzáteszem. – De, ha nem veszed komolyan a harcot ellenem... meghalsz.
A lány csak értetlenül néz rám... valószínűleg nem érte el a kellő hatását mondókám.
Alapvetően, nem szeretek nők ellen harcolni, de ha már elkerülhetetlen a dolog, legalább tegyük stílusosan... nem szeretem, ha félvállról vesznek. Viszont, nem igazán tudom, mivel tüzelhetném fel... nem ismerem túlságosan jól a lányokat. Virgo az egyetlen lány, aki közel áll hozzám... de ő mondjuk úgy, eléggé különc.
~ Habár, van egy ötletem... egy próbát megér. – Gondolom magamban, majd ismét beszélni kezdek.
- Mikor is találkoztunk legutóbb? – Kérdezek rá érdeklődve.
- Ez meg hogy jön ide? – Kérdez vissza kissé ingerülten, majd hozzáteszi. – Pár hete...
- Semmi különös... csak tudod, öregebbnek látszol, mind legutóbb... de ne aggódj, nem sokkal... csak olyan 2-3 évvel. – Mondom vigyorogva, amire a lány szemei azonnal kikerekednek.
Mivel jól láthatóan ráharapott a dologra, folytatom.
- És, ha már itt tartunk... mik ezek a göncök rajtad? Egy lány hogy öltözhet így? – Kérdezek rá értetlen fejjel, miközben flegmán rámutatok a ruházatára. – A hajadról meg ne is beszéljünk... azért legalább szökőévente egyszer megmoshatnád... és a fogaidat se értana. Olyan a szájsza-
- Elég! Fogd már be! – Szakít félbe a lány vörös fejjel, majd karját ismét karddá alakítja.
Még az előzőnél is jóval nagyobb lendülettel iramodik meg felém, és azonnal támadásba lendül.
Én a másik karomban is materizálok egy kristálykardot, majd két pengémet váltogatva hárítom a heves támadásait. Egy ideig ez sikerül is, hátrálnom kell ugyan, de sikeresen hárítom a csapásait, ám hirtelen pengéje láncfűrészhez hasonló forgásba kezd, és papírként szeli át a már meggyengült kardjaimat, a felsőmmel együtt. Mindazonáltal, a támadás elől sikerül kitérnem, a lábujjaimra nehézkedve hátrarugózok, így a forgó penge csak a felsőmet, és a bőrt vágja át a gyomromnál.
Guggoló helyzetbe ráhelyezem a tenyeremet vérző gyomromra, majd a számhoz emelve, vigyorogva lenyalom róla a vörös folyadékot, miközben felállok.

- Idegbeteg! Nem szájba való, fúj! Köpöd ki! – Szól rám Tabu, amikor feltűnik neki, hogy mit csinálok.
- He? Pont TE beszélsz? Te, aki a kukákat tömi a szájába? – Kérdezek vissza értetlenül, elvégre a vér még mindig jobb, mint a koszos, büdös, rothadt és penészes cuccok szagától átitatott, fertőző, bakteriális, émelyítő, kutyák által levizelt, undorító kukák.
A lány nem felel kérdésemre, helyette inkább a terepet kezdi méregetni, én pedig a helyzetet kihasználva megpróbálom enyhíteni a vérzésemet.
A csendet Tabu hangja töri meg.
- Te senki...
- Mi? – Kérdezek vissza értetlenül, miközben a szemébe nézek.
- Jól hallottad, Te senki. – Szól vissza, majd rideg hangon folytatja. - Amúgy is, milyen jogon ítélsz meg Te, Engem, amikor semmit se tudsz a nőkről? Hogy is tudhatnál! Egy nőnek sincs köze az életedhez! Annyira nem érdekelsz senkit, hogy még alapvető dolgokkal se vagy tisztában..
Nem igazán tudok mit felelni az elhangzottakra. Érzem, ahogy a szívem hevesen dobogni kezd, mert valamilyen szinten fáj, amit mondott. Gondolkozok, hogy mivel terelhetném el a szót erről, amikor ismét meghallom Tabu hangját.
- Alapjáraton.. mindenki csak szánalomból van veled. A céhed.. szerintem annyit se jelentesz nekik, mint mondjuk én, egy legális klános, akit mindenképpen le akarnának vadászni, mert útban vagyok. Ahogy tudnak, arrébb löknek, vagy lelöknek a céh épületből.. – Mondja, majd fellengzősen vigyorogva folytatja. - A csillagszellemeid csak szánalomból kötöttek veled szerződést, annyira sajnáltak, és a csillagszellem-kódex azt mondja, segítsünk a rászorulókon.
Tudom, hogy hülyeség amit mond... elvégre mit tudhat ő a csillagszellemekről. De mégis érzem, ahogy a testemen fura, hideg hullám áramlik keresztül, és az elmém teljesen megbénul... mert mi van, ha tényleg igaz. Mi van, ha az egyetlenek, akiket szeretek, és akikre támaszkodhatok, szánalmon kívül mást nem éreznek irántam... ~ De nem... ez nem igaz... biztos nem...
- Ez nem igaz... te nem tudhatod. – Felelek neki, majd fejemet lehajtva, alig hallhatóan folytatom. - Különben is, mit tudsz te a csillagszellemekről?
- Nem vagyok én olyan tájékozatlan. Amúgy is.. Ők se lehetnek különbek, mint az élő emberek. Csak Ők azért törődnek veled, mert a becsületük ezt kívánja. – Feleli közömbösen.
Én se értem miért, de nagyon fáj, amiket mond. A szívem minden eddiginél hevesebben ver, az arcomon különös nyomást érzek, végtagjaim pedig remegni kezdenek... ~ Fejezd be... ez nem igaz...
- Már pedig, egyetlen élő embernek se jelentesz s-e-m-m-i-t. – Mondja tovább. ~ Fejezd már be... nem érted, hogy fáj... hagyd már abba... csak fejezd be... kérlek...
- Se állatnak, se embernek, se csillagszellemnek. Semmit. – Folytatja tovább, amitől már az indulataim teljesen eluralkodnak rajtam.
- NEKED EHHEZ SEMMI KÖZÖD! – Ordítok rá idegesen, majd szinte előrebukva, hatalmas lendülettel megiramodok felé.
Rohanás közben a jobb karomban egy kristálykardot hozok létre, amit a dühtől elvakítva a lány fején szeretnék átszúrni, de ő félreugrik, és aktiválja mágiáját.
- Iron Dragon Club! – Mondja, majd karját vasrúddá alakítva kiüti a kezemből a pengét, majd gyomron csap.
A hasfalam már amúgy is éget a vágás miatt, így ez az újabb ütés elég kellemetlenül érint, de nem állok le... az idegtől szinte alig látok, teljesen elvakít, nem hagy nyugodni...
Megragadom a földön heverő pengémet, majd teljes erőmből a lány felé hajítom.
Az egész testemet átjárja a hő, a látásom is homályos az érzelmeim miatt, de annyit észlelek, hogy sikerült megsebeznem a lábát.
A helyzetet kihasználva, lendületemből nem engedve kapom el a lány csuklóját, majd annál fogva magam felé rántom és ütlegelni kezdem az arcát.
Eleinte váratlanul éri a dolog, de amikor már az orra is bevérzik, érzem, ahogy visszaszorítja a karom, és újult lendületével, ideges arckifejezéssel kezd ő is püfölni engem.
Egy kis ideig oda-vissza ütlegeljük egymás arcát, miközben erősen szorítjuk a másik csulóját. Eleinte tompának érzem ütéseit, de egyre inkább fájnak, majd érzem, ahogy a vérem végigfolyik az arcomon... az én orrom is betört.
Miután megunjuk a dolgot, mindketten hátrahúzzuk szabad karunkat, majd egyszerre felordítunk.
- Iron Dragon Club!
- Crystal Make!
Ellenfelem karját ismét fémrúddá alakítja, míg én öklömet kristályréteggel vonom be, és így csapjuk arcon a másikat. A lendülettől automatikusan elengedjük a másikat, és mindketten egy-egy fának csapódunk neki. A becsapódás nem hagy komolyabb fájdalmakat a hátamon, az arcomat érő újabb ütés már kellemetlenebb, de a dühöm még mindig hajt.
Lassan feltápászkodok, majd, mint egy veszett kutya, úgy nézek a haragtól égő, vörös szemeimmel ellenfelem vérző arcára.

- Mi az, csak nem fáradsz? Ilyen gyenge embert, hogy is szerethetne bárki is! – Nevet fel Tabu, majd gúnyosan folytatja. – Senkit se tudnál megvédeni, ha lenne valaki, akinek számítasz, heteken belül meghalna melletted.
- FOGD BE! – Ordítok rá, majd a haragtól újult erőre kapva, meglódulok felé.
Szinte az egész testemben érzem azt a leírhatatlan forróságot, ami hajt előre, hogy befoghassam végre a lány száját. A füves talajon átgázolva semmi másra se gondolok, csak arra, hogy bemossak neki egyet, és elhallgasson végre.
Az ésszerű gondolkodásnak még csak a szikrája sincs meg bennem, a fejem éget a fájdalomtól és a dühtől egyaránt, akárcsak az egész testem.
A lány kissé hezitál, de mikor már elég közel érek hozzá, ellentámadásba lendül.
- Iron Dragon Roar! – Ordítja, miután tölcsérré formált kezeit a szája elé teszi.
Az ismerős mágia amolyan hideg zuhanyként hat a közérzetemre, fejemben aláfagy a lüktetés, amolyan ösztönszerűen nyugszik le a testem, tudván, hogy az elkövetkezendő támadásba nem szabad csak úgy belerontani, mert akkor, a jelenlegi állapotomat elnézve, ténylegesen meghalok.
- Crystal Make! – Mondom, miután lefékezem magam.
Egy nem túl vastag, de annál erősebb kristálylapot materizálok magam előtt a levegőbe, amolyan testpáncélként. A lány mágiáját ismerve, tudom, hogy a támadás javarészt az apró kis fémszilánkoknak köszönheti erejét, amelyek sokasága csúnya károkat okozhat az emberi testben... de ez a fal pont azokat fogja felfogni.
Még be se fejezem rendesen a kristálylapot, a fémorkán máris belécsapódik. Egy ideig bírja a gyűrődést, de végül is tükörtörésre emlékeztető hanggal megtörik, engem pedig jó pár helyen eltalálnak nagyobb fémdarabok, melyek áttörték magukat a barikádomon.
Képes vagyok megőrizni az egyensúlyom, bár elég nehezen megy, főleg, hogy az egyik acélszilánk a combomba állt bele. Vérző, remegő kezemet lassan ráhelyezem a kiálló acéldarabra, majd egy hirtelen mozdulattal kitépem a húsomból. A rideg fájdalom végigfut az egész testemen, de ez közel se elég ahhoz, hogy feladjam ezt a harcot.
- Csak nem félsz? – Kérdezek rá, látva, hogy Tabu egészen egy fáig hátrált.
- Olyanoktól nem félek, akik nem érdemesek az életre! – Vágja rá ordibálva, majd hirtelen felém veti magát.
Magam is meglepődök, hogy milyen gyorsan rám ugrik, érzem, ahogy a hátam a földhöz csapódik, majd a testemet érő ütések által keltett, kellemetlen nyomások döbbentenek rá, hogy ha nem teszek valamit, Tabu szabályosan agyon fog verni.
Jobb ötlet híján, erőt gyűjtök a jobb karomba, majd megállítom a lány öklét, amikor annak mozgásából egyértelműen meg tudom állapítani, hogy az államat akarja beverni. Jó gyilkológéphez híven, mi mást is tehetnék, mintsem, hogy beleharapok a foglyul ejtett karjába. Eleinte megpróbálja ignorálni a dolgot, de amikor már érzem, hogy szemfogaim a húsába marnak bele, a lány önkénytelenül is felordít.
- ÁÁÁ, szemét állat, engedd el!
Révén, hogy elég csúnyán kérte, inkább csak még jobban belemélyítem fogaimat a lány karjába, majd amikor már a fájdalmon kívül másra se koncentrál, a szabad karommal beletenyerelek a képébe, és letiprom magamról.
Közben, a másik kezemben már egy újabb kristálykardot materizálnék, hogy ledöfhessem a lányt, de nem jutok sokáig, ugyanis gyomron rúg, amitől métert hátrébb szajkózok a levegőben.
Ez már a sokadik gyomromat érő ütés volt, igazából már nem is érzem a hasfalam, de az ideiglenes levegőhiányt már annál inkább. A tenyereimre ránehézkedve végül is sikerül feltápászkodnom, majd felé pillantva, látom, hogy ellenfelem is végrehajtotta ugyanezt.
A levegő még mindig nehézkesen jut el a tüdőmig, az egész testemen égnek a sebek, összességében, fizikailag már majdnem a padlón vagyok... ellenben, a varázserőmből még nem használtam fel túl sokat. Azt hiszem, még a zodiákus kulcsomra is maradt elég energiám... épp itt az ideje, hogy hívjak magamnak egy kis segítséget.
Nem is hezitálok sokat a dolgon, Virgo aranyozott kulcsát lecsatolom az övemről, majd a lányra nézek.
- Tudod, a múltkor még tényleg azt gondoltam rólad, hogy te egy érdekes lány vagy... de mostmár tudom, hogy megint hülye voltam. Te se különbözöl azoktól, akiket gyűlölök... rózsaszín felhőkön keresztül látod a világot, a barátaiddal együtt kacarászva élitek gondtalan kis életeteket, és azt hiszitek, hogy jogotok van elítélni másokat. - Mondom halkan, miközben zodiákus kulcsomat nézegetem, majd hangosabban folytatom. - Gyűlöllek mindnyájótokat... teljes szívemből... GYŰLÖLLEK! - Ordítok fel végül.
- Mi is gyűlölünk téged, élősködő. – Feleli a lány.
- Épp ezért fogom kiirtani az utolsó szálig a fajtádat. Szűz kapuja, nyílj meg! – Mondom, majd Virgo kulcsával egy fénnyalábot gravírozok a levegőbe, így szólítva a 12 zodiákus szellem egyikét.
- Szolgálatodra, Starkiller kapitány. – Üdvözöl Virgo, fejét lehajtva, miután előlép a kapu megnyílásával járó fénytengerből.
- Virgo... – Szólok hozzá hallkan.
- Igen? – Kérdez vissza, miközben felhajtja a fejét.
- Látod azt a lányt? Azt akarom, hogy elpusztuljon... váljon semmivé... kotródjon az alvilág legmélyebb zugaiba, és tudja meg, milyen egyedül lenni... – Mondom gyűlölettől izzó szemekkel.
- Szóval kapja meg a legvégső büntetést... értettem. – Feleli a lány szokásos hangnemén, mielőtt még akcióba lendülne.

Amikor visszaemlékszek életem eddigi éveire, akarva-akaratlanul is az az éjszaka ugrik be először, amikor Virgo-val találkoztam. Embert is azon az éjen öltem először… és akkor kötöttem meg szerződésemet a számomra legkedvesebb csillagszellemmel. Ő volt az, aki az elmúlt években végig velem volt… a céltalan vándorlásom alatt, és akkor is, amikor beléptem a mágiavilág leghatalmasabb sötét céhébe… és természetesen utána is. Ő mindennél többet jelent a számomra… nem arról van szó, hogy szerelmes volnék belé… ez valami más, akárcsak Virgo is… ő valami más, valami magasztosabb, mint mi, emberek. Persze, ő az, aki szolgál engem, de mégis…. én volnék az, aki képtelen lenne létezni ő nélküle.
Még most is, mikor már alig látok, a fájdalmaimmal küszködve örülök, ha egyáltalán talpon tudok maradni… ő nem hagy cserben. Eleget tesz a kérésemnek.
Ellenfelem ugyan próbál védekezni, de felesleges… pláne, hogy már ő is több helyen sérült.
Az első támadás elől elugrik, de amíg ő tétlenkedik, Virgo azonnal megindítja újabb rohamát, ami ezúttal már nem egy sziklát, hanem ellenfelem bordáját töri össze. A mozdulat, mely bármilyen keménységű kőzeten átrágja magát, úgy szétzilálja a lányt, mintha csak porcelánból volna. Könnyeivel küszködve hullik a porba, erőtlenül, akárcsak egy tehetetlen gyerek. Szájából vér tör fel, tudatván velem, hogy súlyos belső károsodásokat szenvedett. Bár, hogy őszinte legyek, az is meglep, hogy ilyen állapotban túlélte ezt a technikát.
- Még élsz? Sebaj, a vér, amiért meg kell dolgozni, sokkal finomabb. – Nézek rá vigyorogva.
- Ezt… ezt nem teheted! – Mondja erőtlenül.
- Azt teszek, amit akarok. Engem nem korlátozhat senki sem. Folytasd, Virgo. – Intek csillagszellememre.
- Ahogy kívánod, kapitány.
– Nézd meg, másokat használsz fel az öléshez! Szánalmas, nem? Főleg, hogy ezt is csak szánal- Mondaná ellenfelem, de szava bennakad…
Virgo ezúttal a lány egyik lábát veszi célba, és nem is akárhogy… a támadás pillanatában, még én is hallom, ahogy szabályosan szilánkosra törnek Tabu csontjai. A lány arcát ismét könnycseppek árasztják el, de fájdalmait leküzdve, befejezi mondatát.
- … csak szánalomból csinálja!
Virgo azonban nem hagy sok nyugtot neki, magát a földbe befúrva, ismét a hátánál támadja a lányt, aki úgy szál a levegőbe, mintha csak egy rongybaba volna. Ott aztán ide-oda csapkodja erőtlen testét, végezetül pedig, hatalmas erővel nekicsapja egy sziklának.
- Den, kérlek… - Próbál beszélni, miközben nagy nehezen felül. – Ké… kérlek…
Ámbár, nem tudja sokáig megtartani pozícióját, kisvártatva ismét a porba hull, immár teljesen erőtlenül.
Intek egyet Virgo-nak, hogy elég lesz, majd lassú léptekkel megindulok a lány irányába. A győzelmem teljes és tökéletes… ámbár, korábbi gondolataim ellenére, képtelen vagyok megölni… sose öltem még nőt, és nem akarom, hogy ez változzon.
- Szóval, most mi a véleményed a csillagszellemeimről? – Röhögök fel diadalittasan, mikor lábaim az arca mellé érnek. - Vége van... menj haza, éld tovább a rózsaszín felhős kis életed. – Fűzöm hozzá közömbösen, majd hátat fordítok neki.
- Den… Ne csináld… Ne hagyj itt… - Kérlel alig hallhatóan, de mind hiába. ~ Én nem vagyok kedves srác.
Virgo-val az oldalamon elindulok keresni valamiféle búvóhelyet, ahol kipihenhetem magam. Jelenlegi állapotomban képtelen lennék még Pegasus-t is megidézni, hogy visszatérhessek a léghajóra… jelenleg valami sötét, elhagyatott hely megtalálása a célom, az amúgy is illik hozzám.
- Jól érzed magad? Ne lássam el a sebeidet? – Kérdez rá Virgo, miközben felém fordul.
- Nyugi, kibírom. Előbb keressünk valami barlangot a közelben. – Felelem neki, majd fájdalmaimat leküzdve rámosolygok.
Nem haladunk túl gyorsan, hiszen elég rossz állapotban vagyok, de a városba se mehetünk, hisz az ottani kórházban egyből kiszúrnák a szimbólumom, és se perc alatt a Mágiatanács kihallgató bizottsága előtt találnám magam.
- Kuáááááááááááá! – Visszhangzik Tabu fájdalmas sikoltása az erdő fái között.
- Bocsi, de nem vagyok kedves srác… old meg magad. Így jár mindenki, aki újat húzz a Grimore Heart-el. – Mondom magamnak, alig hallhatóan.
- Üdv az erdőnkben, Grimore Heart! – Kacag fel hirtelen egy lány, a fák közül.
Virgo és én azonnal elrántjuk a fejünket, és hamarost ki is szúrjuk a kacaj tulajdonosát. Egy fiatal lány az illető, mélykék szemekkel, szőke hajjal, vállán pedig a Dragon Fang szimbólumával.
- Látom méltó vagy céhed hírnevéhez. Egy nővel verettél meg egy nőt… szép, mondhatom. – Néz rám gúnyos vigyorral.
- Ne szóld le a céhem, kölyök. Fogalmad sincs, mekkora hatalmunk is van igazából… és, ha nem tudnád, én csillagmágus vagyok. A kulcsimmal vállvetve harcolva írtok ki mindenkit, aki az utunkba áll. – Mondom neki fenyegetően, egyik szememet kidüllesztve, másikat pedig élesen hagyva.
- Nem ijesztesz meg, démonfattyú! Ha a szőke cicababa elbukott, akkor majd én győzlek le! – Fenyegetőzik gúnyosan, majd előhúzza katanáját, mely végig a hátán díszelgett.
- Cicababa? Te meg kiről beszélsz... az a csaj minden, csak nem cicababa. Hogy néz már ki. – Idegesítem ellenfelem, miközben az nekem ront.
- Váááááá! – Hallatja csatakiáltását, majd a nyakam felé sújt pengéjével.
Próbálkozása azonban csúfos kudarcba fullad, Vrgo se szó-se beszéd kitámasztotta magát egyik karjával a talajon, majd lábával, teljes erőből állba rúgta a lányt, aki nagy reccsenéssel a közeli fának csapódik.
- Kjáááá! – Sikolt fel fájdalmában.
- Megbüntethetem? – Kérdez rá Virgo, miközben szemei vörösen felvillannak.
- Hagyd... elegem van ebből a napból. Menjünk. – Felelem neki kedvtelenül.
A kis kizökkenés után, ismételten nekivágunk az erdőnek, habár, most se jutunk túl messzire.
Kardvágások zaja hallatszódik a hátunk mögött, és amikor megfordulok, látom, hogy a szőke kislány, maradék erejét összeszedve, aprítani kezdi a fát, aminek nekizúgott.
- Franc, egyszer, egyetlen egyszer jövök el ebbe a nyamvadt, Era-i erdőbe sétálni, és egyből az egész idétlen, béna, hatodrangú Dragon Fang a vesztemet akar- Kezdenék szitkozódni, de hirtelen elakad a lélegzetem, és vért köhögök fel a tenyerembe.
Fuldokolva a térdeimre hullok, miközben a látásom elhomályosódik, és a közérzetem teljesen cserben hagy... a fák mintha forogni kezdenének körülöttem, füleim pedig lüktetni kezdenek... úgy tűnik még se volt olyan jó ötlet megidézni Virgo-t, ilyen állapotban.
A következő dolog, amit felfogok a környezetemből, az a közeli fa reccsenése, és az egész testemen végigfutó nyomás... de nem a fa zúgott rám. Ez annál egy sokkal kellemesebb, puhább érzés, ami még a sebeim fájdalmát is enyhíti... Virgo az... őt találta el a vén fenyő, miután rám vetette magát. Utolsó erejével még lelöki hátáról a fatörzset, majd erőtlenül visszahullik rám. A látásom homályos, de ki tudom venni vértől eltorzult arcát...
Beszélni már nincs ereje... még egy ideig érzem, ahogy forró lehelete az arcomat éri, de hamarosan már ez is megszűnik... teljesen erőtlenül, visszatér a saját világába.
Tudom, hogy nem halt meg, de akkor is... a szívem szinte megáll dobogni, mígnem egész testemet rideg reszketés járja át.
- FRAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAANC! – Ordítok fel torkom szakadtából.
Ám kiáltásom hamarosan elhall a számomra már oly zord, magányos erdő rideg fái közt.

Ez az egész… egyszerűen nem értem. A lehető legrosszabb pillanatban… és Virgo…. még mindig érzem forró leheletét az arcomon… de ő már nincs itt.
A sebeim… valahogy nem érzem őket. Egy teljesen másfajta érzés terjeng az egész valómban… nem fizikai, hanem annál egy sokkal rosszabb fájdalom… keserűség… egyszerűen, nem vagyok önmagam. Nagyon rég éreztem már ehhez hasonlót…
Erőtlen tenyereimmel kitámasztom magam, és nagy nehezen sikerül is feltápászkodnom négykézlábra… a hideg, párás fű ridegsége hamar végigfut a testemen, még inkább erősítve bennem az elveszettség tudatát.
A következő dolog, amit észlelek a környezetemből, azok nehézkes, fájdalmas léptek hangjai, melyek felém közelítenek. ~ A szőke kiscsaj az.... ? Nem, őt hallottam elfutni...
- A senki, akinek nincs múltja, most meghal. Nem számítasz senkinek se, még a láncos babádnak se, halál rád! – Visszhangzik fejemben a mondat.
A hang alapján már nem nehéz összerakni, hogy ki volt a léptek tulajdonosa… bár fogalmam sincs, hogyan volt képes felállni az után a gyalázás után, amit Virgo-tól kapott.
Valószínűleg támadni készül… nem tudom, nem érzékelek túl sok mindent a környezetemből. Próbálom leküzdeni a torkomban egyre erősödő kaparást, de nem megy… túl nagy a nyomás…
- Én... csak őt nem... Legalább őt... ha legalább ő... én soha nem akartam... – Fordulok hátra, miközben égő szemeimet fura érzés árasztja el, majd érzem, ahogy valami végigfolyik az arcomon, akárcsak egy friss esőcsepp, a nedves, tavaszi falevélen. Fogalmam sincs, mikor éreztem hasonlót utoljára…
- Den, Te… Te sírsz? – Néz rám megdöbbenten.
Igazából, csak most, az ő szavainak hatására tudatosult bennem, hogy mi is történt valójában… A felismerés futótűzként terjed végig rajtam, majd zavartan, csodálkozva elrántom a fejemet.
- Den, Te sírsz? – Kérdezi meg újból Tabu, miközben mellém sétál.
- Nem! – Vágom rá, bár érzem, hogy az arcom teljesen másról árulkodik.
- De, de… - Állítja vigyorogva, amire én reflexszerűen megrázom a fejem. – Most pedig beviszlek a kórházba. –Veti fel idióta ötletét, majd beletép a felsőmbe.
- Hé, mit képzelsz?! – Ordítok rá idegesen. – A köpenyem! Még hogy kórház? Eszednél vagy? Starkiller kapitánynak ezek olyan sérülések, amik… - Kezdeném osztani, de felém kerekedik a sok vérveszteség, és megingok. - … meg se kottyannak…
Totál hülye ötlet, hogy kórházba vigyen… sose voltam még kórházban, és most sincs szükségem rá! Na meg különben is, egy ilyen helyen rögtön kiszúrnák a szimbólumom… ám hiába próbálok ellenkezni, már túl gyenge vagyok… egy tompa érzés a tarkómon, és a mindent elnyelő sötétség engem is magával ragad…


A következő dolog, amire eszmélek, az az erdő friss illata, és az arcomba csapódó szél. A vízióm még mindig homályos, nem sokat látok ki a fákból, azt pedig már végképp nem tudom, hogy miért száguldok előre, nagy sebességgel…
Aztán puff, a testem a földön landol, én pedig egy elégedetlen grimasszal vezetem le, a testemet érő, kellemetlen ütést. Egy ideig csak az eget bámulom, majd miután erőt gyűjtök a végtagjaimba, szemeim sugarába emelem a tenyereimet. Közben már a sebeimbe is visszatér a fájdalom, de azt is érzem, hogy mindet bekötözték. Mikor a vérkeringésem is visszaáll a normálra, és az agyam is teljes mértékben funkcióinak megfelelően működik, sikerül összeraknom a mozaikot.
Tabu azt mondta kórházba visz, ez valószínűleg megtörtént, most pedig visszahozott az erdőbe... de akkor...
- Cöh! –Pattanok fel hirtelen, sebeimmel nem törődve. – Te meg…? – Nézek Tabu-ra.
- Én meg megmentettem az életedet. Az orvosok azt mondták, hogy ha nem hozlak be, perceken belül elvérzel, és a sebeid is már el voltak fertőződve. Meg a könnyeid is hozták le az arcodról a koszt, a sebedbe. – Kezd el akadékoskodni.
- Az... az hülyeség. - Rántom el hirtelen a fejem. - És különben is, már megszoktam... de mindig túlélem, nem kell a segítséged...
- De most nem élted volna túl! –Sulykolja belém a baromságát. – Amúgy, nem hülyeség. Szerintem aranyos, ha a fiúk kimutatják az érzelmeiket. –Sétál ismét a látósugaramba. – Meséld el pontosan, miért könnyeztél?
- De igenis túléltem volna! Mint a Grimore Heart tagjának, ez a dolgom! Bármilyen mélyek is a sebeim... bármilyen nagy is a kétségbeesés... nem maradhatok a porban. Szóval igen túléltem volna, mint eddig az összes ehhez hasonló helyzetet! –Mondok ellent neki, már-már duzzogva. - És, mint már mondtam, hülyeségeket beszélsz... nem volt itt semmiféle könny... cöh.
- Hmm. Nem élted volna túl, ha nem vagyok olyan kedves, hogy elviszlek a
kórházba. Kész, pont. De még mindig nem kaptam választ a kérdésedre, hogy miért könnyeztél? – Veti be nagy szemeit, mintha elérne velük bármit is... – Kérlek, mond eeel! Nem fogom említeni senki előtt, megígérem. Így görbüljek meg.
Őszintén szólva, már kezd unalmas lenni a faggatása. Az pedig még inkább, hogy rám
akarja erőltetni a segítségét... én nem olyan vagyok, mint ők, és a legális klánbeli
haverjai. Én nem idiótáknak segítkezek, vagy hasonló gyerekjátékokat oldok
meg „küldetés” gyanánt... én gyilkolok, és nem is keveset. És ez nem egyszer
visszanyal... már megszoktam, hogy félholtan fekszek egy-egy küzdelem után, és senki se segít... nekem ez jutott.
- T-ú-l-é-l-t-e-m v-o-l-n-a. – Tagolom, miközben egy idióta grimasszal a képébe hajolok. - És, ahogy már mondtam, nem tudom miről beszélsz... én sose sírok... ilyen hülyeséget, cöh. – Húzom vissza számra szokásos vigyoromat. - Nincs kiért sírnom, és értem se sír senki. Pont!
- … és mi van Virgoval? – Szegezi felém újabb kérdését.
Számonkérése hallatán a szívem hatalmasat dobban, majd ismét úrrá lesz rajtam a bűntudat.
- Semmi... rendbejön a saját világában... csak pihennie kell... – Kerülöm ki a dolgot, miközben zavarodottságomban vakargatni kezdem a tarkómat.
- Óóó... szóval történt valami Virgoval? Ki miatt? Mit csináltál már megint? – Kezdi elölről faggatózását.
- Nos... történt egy kis baleset... az a fura lány, a fa... rajtam pedig a lehető legrosszabbkor uralkodott el a varázserő hiánya... – Hebegem zavartan, hogy őszinte legyek, ez a legutolsó dolog, amiről most beszélni szeretnék...
- Szóval akkor a Te hibád... – Veti fel elméletét, ami villámként hasít belém.
Dülledt szemekkel ránézek, de hamar rájövök, hogy igaza van... és amikor ez tudatosul bennem, ismét lesütöm a tekintetem.
- Bo.. bocsi.. – Mondja zavartan.- ... és emiatt sírtál is..?
Ha van valami, amit utálok, az az, ha az érzelmeimmel szórakoznak... kevés van belőlük, de még azt a keveset se szeretem kimutatni, abból sose származik semmi jó... csak elutasítás és újabb fájdalom...
Épp ezért nem válaszolok a lánynak, helyette szemimet kidüllesztve, fogsorom agresszívan kivillantva nézek rá.
– Szóval, rátapintottam a lényegre. Ígérem, nem mondom el senkinek. De nézz rám, és valld be, hogy sírtál, különben teszek róla, hogy a Grimoire Heart zengjen a veszteségedtől. – Megy át, most már fenyegetésbe...
Igazából, fogalmam sincs, mi a francért érdekli ennyire a dolog... de ez, hogy nem árulja el senkinek a dolgot, ha vallok, egész fair ajánlatnak tűnik.
- Na, jó... talán... hullajtottam egy könnycseppet... biztos belement egy faszilánk a szemembe... – Nyögöm ki idegesen.
- Valld be, hogy Virgo miatt sírtál! – Szólít fel ismét.
- Franc... hogy lehet valaki ilyen makacs... talán... ja... miatta... –Mondom halkan. - Ő... nagyon fontos nekem...
- Ez.. olyan cuki Tőled. - Jegyzi meg.
Nem igazán tudom hova tenni a dolgot, nagyon ritkán vádolnak ilyesmivel... talán pont ezért is reagálom le felvetését oly módon, hogy fenyegető, ugyanakkor számon kérő grimasszal ráförmedek.
- Na, jó, több időre ma nem méltatlak! Majd járj ebbe az erdőbe gyakrabban, hátha lesz még alkalmam küzdeni veled. Boksz-zsáknak jó vagy. – Mormogja, majd felpattan mágikus vackára.
- Csak legközelebb nehogy elfelejtsem, hogy lány vagy, és kinyírjalak, amikor félholtan fekszel előttem... idióta. – Szólok utána. - Starkiller kapitánnyal nem szórakoztok. - Fűzöm hozzá, de ezt már csak hallkan, rajtam kívül nem is hallja más.
~ Most pedig... azt hiszem, keresek valami kényelmes fatörzset, és miután regenerálódik az energiám, visszatérek az enyéimhez... – Határozom el magamban, majd ismét nekivágok a sűrű fatengernek.

Köszönöm a játékot, Róóóóóland.