Magánküldetés: A mágia hangjai

Még az átlagosnál is unalmasabb napot töltöttem a klánházban. Már annyira untam magamat, hogy a fejemet a pultba kezdtem verni, persze ez csak halk kopácsolás volt.
„Unalmas lesz ez a nap… Alig, hogy megérkeztem, Nero és Rei azonnal lelépett egy közös küldetésre. Ha reggel nem szenvedek a wc-n annyit, akkor korábban beértem volna és mehettem volna én is velük.”
Rettentően unatkoztam, ha az unalom fájhatott volna, akkor én belehaltam volna a fájdalomba. Végül arra vetemedtem, hogy a küldetésfalhoz sétáltam. A sok unalmas és átlagos plakát között volt egy színes, csillogó villogó plakát is. Azonnal neki is láttam elolvasni.

„Üdvözlégy világ! Kapaszkodjatok a gatyátokba mert megérkezett a Magical Skullbane! A világ legtökösebb és legütősebb rock bandája! Gyertek el a koncertekre az új, Pokoltűz album turnéján! A jegyek a helyszínen kaphatok! Jöjjetek és zúzzátok szét velünk az egeket is! Helyszínek sorrendben: Magnolia - Hargeon - Era - Shirotsume - Oshibana - Clover! „

Ám ez csak egy hirdetés volt. A megbízás az hozzá volt csatolva a hirdetéshez. Hamar el is olvasta magát a megbízást is. Amiből kiderült, hogy a bandának van egy olyasfajta gondja, hogy a dobosa eltűnt és elő kellene keríteni azt.
~Zseniális! Már megyünk is! Egy kis zúzás ránk is fér! Go, go!
~Tudod mit? Most én is kedvet kaptam ehhez!
~Akkor gyorsan futás!
~Előbb még hazaviszem a gitárt!
~Dehogy!
~De miért vigyem magammal?
~Csak…
~Ok, köszi! Ezzel meg is dumáltál.
Letéptem a megbízást plakátostul és útnak is indultam. Jól megszokott módon ismételten a vonat mellett döntöttem. Elvégre az volt talán a leggyorsabb utazási lehetőség. Persze most is a vagonok tetején utaztam, eszem ágában sem volt fizetni a jegyért, ha volt másik lehetőségem is, ráadásul olyan, ami egy fityingbe sem került.
Út közben behangoltam a gitáromat, majd nekiláttam játszani rajta. Örömmel tudatosult bennem, hogy még mindig vagyok olyan jó, mit régen, sőt talán még jobb is. Ám sajnos édesapámhoz még mindig nem értem fel. Ő ezt olyan magas szinten űzte, hogy talán párja sem volt, az egész királyságban.
Hargeonba megérkezve, már a vasútállomáson reklámok fogadtak. Szerencsémre még gondolkodnom sem kellett, hogy merre lehet a koncert, hiszen óriási nyilak mutatták az utat, talán azért, hogy a legnagyobb metálparaszt is eltaláljon a koncertre.
A város, még ugyanúgy nem értett a mágiához mit, amikor legutoljára jártam itt apámmal. Ugyan az a kikötőváros volt.
A nyilakat követve, hamar megérkeztem a koncert helyszínére. Szokatlan látvány fogadott…

Amerre csak néztem arra káosz tombolt. Előttem egy félig kész színpad tornyosult, de nem az mezei jött-ment apróság, ez óriási volt. Mindenfelé fém építőelemeket láttam szétszórva, akármerre is néztem. Férfiak és nők szaladgáltak mindenfelé, észveszejtő sűrűségben és tempóban. Érdekes módon, szinte mindegyikőjük kiabált és parancsolgatott a rangjától függetlenül.
Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy előttem ácsorog egy apró alak. Amellett, hogy alacsony volt, még kövér is volt, ráadásul feje búbján már kopaszodott. Bajsza az viszont volt, a szép sűrű fajtából.
~Hehe, ami a feje tetejéről hiányzik, az az orra alatt megvan!
- Kit tisztelhetek az úrban? Mi járatban errefelé? – kérdezte. Eléggé hadarva beszélt. Rendesen erőfeszítéseket kellett tennem, hogy megértsem a szavait.
~Mi van? Miről karattyol ez nekem?
~Arra kíváncsi, hogy miért jöttél.
- A nevem Max, a Quatro Cerberus klántól. Az eltűnt dobos ügyében érkeztem.

A férfi alig, hogy meghallotta a válaszomat, rögtön izgatottá vált, majd megkönnyebbülten felsóhajtott.
-Kérem, kövessen mindent elmondok! Hála az égnek, hogy eljött! Nagyon nagy a baj!-mondta, majd gyorsan szedve apró lábait elindult. Testalkata ellenére meglehetősen gyorsan és dinamikusan mozgott. Egy színpad mögötti sátortáborba vezetett el. Ott szinte azonnal az egyik díszesebb sátorba vezényelt, amiben gyakorlatilag egy iroda volt berendezve. Minden volt ott, irattartó szekrények, dolgozóasztal meg az összes többi irodai kacat, amik csak számomra voltak kacatok, hiszen azok másoknak akár kincs is lehetett. A férfi még mielőtt helyet foglalt volna a szokásos helyén, még engemet hellyel kínált, persze elfogattam. Ahogy leültünk és kényelmesen elhelyezkedtünk, még pár pillanatig nem szólalt meg, csak a tollaival és papírjaival „játszott” idegesen. Ám aztán hirtelen megeredt a nyelve, de már megint abban a hadarós stílusában.
-A neven Callusius Deloisa A Magical Skullbane menedzsere. Nem rég fedeztem fel ezt a bandát és hatalmas sikert aratnak. Nagyon jól nyomják, az egyetlen baj velük, hogy kezelhetetlen suhancok. Akik ráadásul nem kicsit konyítanak a mágiához is. A megalapulásukról nem tudok sokat, együtt találtam rájuk. Amióta velük vagyok elég sokszor megfigyeltem, hogy kicsit feszült a kapcsolatuk, annak ellenére, hogy minden idejüket egymással töltik, ránézésre a legjobb barátnak hinnénk őket. Ami igaz is valamilyen szinten, hisz testvérek. Amikor nekem kezdtek dolgozni, volt pár kisebb koncertünk és csináltunk egy lemezt is. Ez az első turnénk, mikor felhoztam nekik az ötletét nagyon izgatottak lettek, alig várták már. Azonban a rákövetkező nap elkezdtek özönleni -a szokásos rajongói levelek között- az egyre merészebb és durvább fenyegető levelek, amikben mindig a turnét szabotálok zsarolások voltak. Először csak kisebb zsarolások, -mindegyik a koncerteket megszabotáló ígértek, hogy elrontják a hangszereket, a kellékeket megrongálják éssatöbbi - de az első fellépés előtt egy nagyon rudva levél érkezett. A fiúk nem foglalkoztak vele, felléptek és nagy siker volt! Viszont a koncert után a dobosuk Jack eltűnt! A levél amely azt mondta megölik az egyik tagot úgy tűnik bebizonyosodott! Hatalmas veszteség, ez nekünk, de sok jel mutatott arra, hogy csak elrabolták! Többek között, hogy nem volt holttest, valamint a későbbi levelek. Ezekben újra gyilkossággal fenyegetnek minket, és elárulják, hogy Jack a foglyuk. Szeretném, ha segítene kinyomozni az esetet és megállítani a fenyegetőket! sok múlik azon, hogy minél hamarabb folytathassuk a turnét. Egy két koncerten még megtudjuk oldani a hiányt de ez nem tart örökké! Kérem segítsen! Bármit megkap eszközként a nyomozáshoz, kap a stábon belül minden kellő hozzáférhetőséget, bárkivel beszélhet, bárhova mehet! Az első nyom amit eddig mi is találtunk, hogy fenyegető levelek azóta érkeznek, hogy megbeszéltem a fiúkkal a turnét, de még azelőtt, hogy nyilvánosságra hoztuk volna! Így én a stábra gyanakszom. Ami sajnos elég sok embert érint.. Ha szüksége van rá, akár a leveleket is előkerestetem önnek hátha rájön valamire! Kérem, ugye segít nekünk?
A férfi, olyan sok mindent és olyan gyorsan mondta, hogy már megint alaposan össze kellett szednem a mentális energiáimat, hogy fel tudjam fogni a mondandóját.
- Ha már itt vagyok, persze, hogy segítek. És először szeretném látni azokat a fenyegető leveleket!
„Talán a kézírásuk elárulhat valamit, esetleg a dátum vagy a feladás helyszíne, ha van! Vagy ki tudja, hogy mibe botolhatok bele, ami másoknak nem szúrt szemet.”

Rövid időn belül az összes levelet a rendelkezésemre bocsájtották, gigászi méretű papírtömeg volt. Egy csendes helyre vonultam el a papírtömeggel, ahol nyugodtan tudtam átnézni őket. Mikor láttam, hogy a leveleket mágikus módon írták, egy jó nagyot káromkodtam magamban. Az összes levél mágikus úton keletkezett, tehát a betűk nem voltak hajlandóak semmit sem elárulni. Az első néhány levél valóban olyan volt, mint azt Callusius mondta, valóban csak szabotálni akartak.
„De ha ennyire járt a szájuk, vajon miért nem tették?”
A huszadik levél után pedig az egész átcsapott komoly fenyegetésbe, miszerint megölik egyikőjüket. Még a levelek hangneme is fájóan egyenletes volt, sehol sem volt egy gramm érzelem.
„Ez aztán komoly munka volt! Alapos munkát végzett a gazfickó!”
A levelek többségét már huszadjára olvastam át, mikor felfigyeltem valamire. A betűk már túlzottan szépek voltak, egyszerűen ennyire tökéletes nem már-már nem létezhetett a világon.
„És mi van, ha saját magát rabolta el a dobos srác? Talán őneki nem fűlött a foga az egészhez… Ááá, ez baromság!”
Végül a további nyomkeresést feladtam, mert úgy éreztem, ha tovább olvasok, akkor kifolyik a szemem, vagy kínomban felgyújtom a kócerájt.
„Talán ideje volna néhány új kérdést feltenni Callusius-nak! Talán jó volna megtudni, hogy hol, mikor, kivel látták utoljára a srácot. No, és nem ártana rákérdezni, hogy van-e az ismeretségi körben egy ember, aki kalligrafikus magasságban űzi az írást! Vagy talán ez túl sok kérdés lesz egyszerre? Majd legfeljebb szép lassan, egymás után teszem fel őket.”

Elindultam megkeresni az apró menedzsert. Először természetesen a sátrához mentem, de nem találtam őt sehol, hiába kerestem égen és földön. Olyan volt, mintha elnyelte volna a föld. Körbekérdezősködtem a munkások között, de azok elhajtottak, hogy ne hátráltassam a munkába őket.
~Itt csak akkor lesz, hátráltatás, ha felgyújtom az egész kócerájt!
A nap már egyre alacsonyabban járt, a koncert pillanata pedig egyre közelebb került. Miközben egyre kétségbeesetten kutattam a megbízóm után, valaki megpöcögtette a vállamat. reménykedtem, hogy Callusius az, de mikor megfordultam csalódnom kellett.
Előttem egy magas fehér hajú férfi állt. hatalmas fekete kabátban volt, kapucnija fehér bojtos szegéjjel és egyéb díszekkel volt tuningolva.
Éreztem, hogy odabent Ace összecsapja a tenyereit, majd vigyorogva összedörzsöli azokat.
~Ez már egy igazi rock sztár?!
-Szevasz ember. Mit bóklászol itt? Látom eléggé elvagy veszve.
- Szasz haver! Hát valóban jól elvesztettem a fonalat ebben a nyüzsgésben. Az én nevem Ac… Max! És te melyik nevet viseled a sok ezer közül? – vigyorogtam, mint a fakutya, hála Ace-nek.

A roksztár külsejű fickó halványan elmosolyodott, ezt én már egy jó pontnak vettem. A mosolyt követően alaposan végigmért, tetőtől talpig.
-Én csupán a Derek nevet viselem. Örülök a szerencsémnek Ac...Max. – a hangjából hallatszott, hogy csak szórakozásból viccelődött a nevemmel. - És mi járatban erre? Te nem a stáb tagja vagy. Látszik, hogy nem találod a helyed és egyébként sem láttalak eddig. Az pedig kizárt, hogy a főnök út közben vesz fel valakit…
~Óóó, szóval ez nem egy kőagyú roksztár?
- Hát bizony, hogy nem a stáb tagja vagyok! – mosolyogtam. – Callusius bérelt fel, hogy elvégezzek neki egy kisebb munkát és most éppen őt keresném. Gondolom te a húrokat szoktad nyúzni, vagy tévedek?
~Ezzel állj le! A dobost kellene előbb megtalálnunk! Utána tőlem annyit haverkodsz amennyit csak akarsz!
~Jaja, maradj már!

Derek egy kicsit meglepődött a hallottakon, egy kicsit el is gondolkodott.
-Tudod mit? Segítek neked megkeresni! Gyere!
- Oké, gyerünk! – válaszoltam vigyorogva. Ám hamar rádöbbentem, hogy roksztár komám sem tud többet, mint én, hiszen ugyan ott vezetett körbe, ahol pár perccel korábban én is szétnéztem. Ráadásul, még olyan lassan is sétáltunk, mintha semmi gondunk nem lett volna. Pedig véleményem szerint úgy kellett volna rohannunk, mint a hasmenéses pasasnak, akitől száz méterre van a budi és, már régen ott kellene lennie.
~De, mégis egy kőagyú rock zenész…
-Egyébként, igen a banda tagja vagyok. Én nyomom a basszert. És te már hallottál minket? Vagy esetleg ez nem a te stílusod?
- Hát az igazat megvallva még nem hallottalak titeket, szóval nem is igazán tudom, hogy bejön-e a stílusotok…
~Csak tudnám, hogy a gitárt a hátunkon miért nem veszi észre… Akkor talán nem lennének ilyen fárasztó kérdései. Habár isten ments! Inkább most azonnal dobd el az a gitárt!
~Idióta paraszt!
A megbízómat sehol sem találtuk, olyan volt mintha valóban a föld nyelte volna el. Legvégül megálltunk a banda sátra előtt.
~Figyeld meg, hogy a törpicsek megbízónkat is elrabolták!

Megállva a banda sátra előtt, Derek felém fordult, majd így szólt:
-Hát, elég érdekes a zenénk, sokaknak felháborító, de rengeteg a rajongónk is. Tudod mit? Szólok az őrsrácnak, hogy engedjen majd a színpad mellé, hogy meghallgathasd a koncertet, persze csak ha érdekel.
~Jaj, de jó! Király! Isten vagy haver!
~Pff… Hová gyerekeskedsz most…
Frissen szerzett ismerősöm felhúzta a sátor ponyváját és bekukkantott. Valószínűleg felmérte a terepet, hogy odabent mire is számíthat. Mindeközben éreztem, hogy odabent nem minden van rendben. Olyan volt, mintha Ace és Jimmy megint nyírni kezdték volna egymást odabent. Alaposan el is gondolkodta, hogy a fejemben létező valamik, mégis hogyan tudnak verekedni egymással, de nem jutottam semmi használhatóra.
-Kár, hogy nem tudtam segíteni megtalálni, nekem is rejtély, hogy merre lehet. Remélem őt nem rabolták el úgy mint...-itt megcsuklott a szava, de gyorsan összeszedte magát, majd befele indult. -Na de mindegy, nekem most készülnöm kell, ha van kedved bejöhetsz te is, a srácok már itt vannak. Nemsokára kezdődik a buli!
~Na, mire vársz még? Irány befelé!
Nem volt kedvem tovább pazarolni az időmet, inkább a munkámmal akartam volna foglakozni, de Ace kényszerített, hogy bemenjek a sátorba.

Ahogy belépsz a sátorba egy lenyűgöző, azonban nem váratlan látvány tárul a szemed elé. A sátor hatalmas, ez kívülről is látszott, de belül érezheted igazán, hogy mennyire jól kihasználták a teret. Mindenhol kellékek vannak: hangszerek, kották, jelmezek, kiegészítők, személyes tárgyak, normális ruhák. A sátor ugyan kerek, de a bele rajzolható négyszög négy csúcsánál, egy-egy asztal található, amik rogyásig tele vannak kacatokkal, olyasfajta roksztáros cuccokkal. Derek oda ment az egyikhez és oda ült. Intett kedvesen, hogy nyugodtan gyere beljebb. Benn rajta kívül még kettő fiatal srác volt, arcvonásaikon látszódott, hogy testvérek. Azonban tökéletesen elkülöníthetőek voltak, hisz az egyiknek hosszú fekete haja volt, egyszerű bőrnadrág, nadrág és fehér ing, míg a másik rövid fekete, zöld melírozott hajú srác volt. Akinek mellesleg orrában és fülében piercingek lógtak. Érdeklődve tekintettek rád, de Derek gyorsan megmagyarázta ittléted:
-Itt kóborolt a srác, a főnök adott neki munkát, de ő szokás szerint megint nincs sehol. Jó fej a tag, gondoltam ha velünk van hamar találkozik a menedzserrel.
-Üdvözletem -mondta a hosszú hajú, udvariasan -én Clavi vagyok, ő a testvérünk Siegled-mutat a másikra, aki csak mordul egyet gorombán.
Nos, itt a zenekar, a koncertig még hátra van még más fél óra. Mihez kezdesz?

A sátorba belépve olyan látvány fogadott, amire még nem is gyanakodtam. Azt persze már kintről is lehetett látni, hogy a sátor orbitálisan nagy, de valódi méreteire, csak akkor kaptam rálátást, mikor beléptem. Odabent minden apró szegletet a kellékek töltöttek meg, azok a szokásos együttesi hóbelevancok. A sátor kerek, volt, mint az a cirkuszi sátor, amiben régen apám is fellépett. A sok kacat mellett odabent még található volt négy asztal, amik annyira meg voltak rakva kacatokkal, hogy csodálkoztam, hogy nem szakadt össze az a bútordarab. Frissen megismer haverom odament az egyik asztalhoz, majd kényelembe helyezkedett, ezt követően pedig intett, hogy nincs mitől félnem nyugodtan bentebb léphetek.
Rajtam és Derek-en kívül még ként alak volt a sátorban. Már messziről lerítt róluk, hogy testvérek. Ám hasonlóságuk ellenére, mégis el lehetett őket különíteni egymástól, hiszen hajviseletük gyökeresen különbözött. Egyiknek hosszú fekete haja volt, bőrnadrágot és inget viselt. Míg a másiknak rövid melírozott zöld haja volt. A melírozott fejűnek az orrában és a fülében piercingek lógtak. A két alak érdeklődően tekintett rám.
-Itt kóborolt a srác, a főnök adott neki munkát, de ő szokás szerint megint nincs sehol. Jó fej a tag, gondoltam ha velünk van hamar találkozik a menedzserrel.
-Üdvözletem -mondta a hosszú hajú, udvariasan -én Clavi vagyok, ő a testvérünk Siegled-mutat a másikra, aki csak mordul egyet gorombán.
- Üdv, én Max vagyok. – szóltam jópofán. – Mondjátok csak, nektek nem négyen kellene, hogy legyetek? – tettem a hülyét.
~…És mi van, ha a beugró fickó kavarja a kot-ot?
~Mi van? Hogy mit kever?
~Áhh, hagyjuk, inkább ügyesen kérdezősködj náluk! Talán tudnak valami hasznosat mondani…

Kérdésemet meghallva alaposan összerezzent mind a három sztár. Először a melírozott fejű tuskó reagált.
-Seggfej...
~Mi van? Meg akarsz halni seggdugasz?
~Héjj, nyugi pitbull!
~Te csak nem szólj be nekem!
~Fiúk, csendet! Rosszabbak vagytok, mint az ovisok!
-Siegled! -dörrent rá szigorú hangon Clavi, miközben Derek, szomorúan, szótlanul lehajtotta a fejét- sajnálom, a testvérem nevében is elnézésedet kérem. Úgy tűnik nem hallottál róla - ami elég furcsa, ha itt kaptál munkát- de a testvérünket Azarelt, elrabolták. Ez mindannyiunkat rosszul érintett.
Nyelt egyet, hogy ezzel lemoshassa aggodalmát és érzelmeit majd folytatta. Én közben alaposan figyeltem, és próbáltam tenni a hülyét továbbra is.
- Reménykedünk, benne, hogy még életben van és jön majd egy mágus, aki segít nekünk, egymagunk nem tudunk mit kezdeni ilyen emberrablók ellen, ha képesek voltak elrabolni a testvérünket. Ami azért furcsa, mert nem titok, mi magunk is mágiahasználók vagyunk, még ha nem is hivatásos szinten...
- Ajj, azt hiszem akkor ebbe alaposan belenyúltam… Mindenesetre remélem, hogy minél előbb előkerül a tesótok. – válaszoltam a hangommal szomorúságot sugallva. – Mondjátok csak, nem ismertek valakit, aki jártas a kalligráfiában?

-Köszönjük, a részvétet... – mondta a szimpatikus alak, mire erre a zöld hajú felhorkant és visszavonult az asztalához. Eközben Derek is kezdett magához térni, majd kérdésemet hallva szemöldökét felhúzva megszólalt.
-Kalligráfia??? Még ha igen, akkor sem tudom, hogy ki foglalkozhat ilyesmivel az ismerőseim között.
-Kalligráfia… én sem tudok konkrétan ilyesmiről... a stábnak van néhány profi grafikusa, akik a plakátokat dizájnolják, a kalligráfia beletartozik a grafikába nem?
-Igazad van, biztos van közük egymáshoz.
Derek alig, hogy befejezte a mondatát, a sátor másik végében egy óra sipákolni kezdett, azon az igazi idegesítő hangon. A srácok hirtelen mind arra figyeltek. Mikor kerek egy perc után elhallgatott a kis idegesítő mütyür, Derek megmagyarázta, hogy ez mégis mit jelentett.
-Még negyven perc, a kezdésig, a huszadik percnél el kell kezdenünk öltözni.
- Ahmm, értem. Akkor azt hiszem, hogy most egy kicsit magatokra hagylak titeket! Ti csak készüljetek a fellépésre. – mosolyogtam, miközben már el is indultam kifelé.
Derek és a kedvesebb testvére, még intett is. A harmadikkal meg nem is foglalkoztam, hiszen volt már bennem egy hasonló kaliberű alak és az bőven elég volt számomra.
A sátorból kilépve léptem párat, majd megálltam. Elgondolkodtam pár dolgon, majd a sátor oldalához léptem, a bejárattól kicsit távolabb és hegyezni kezdtem a fülemet.
„Hiszen ki tudja… Talán elcsípek valamit, ami hasznos is lehet! Ha meg nem akkor megkeresem a banda grafikusait és lesz, ami lesz! Elvégre nem ez lenne az első küldetésem, amibe beletörik a bicskám…”

Elkezdtem hegyezni a fülemet.
~Húzzunk már innen! Már a tököm kivan ezzel a baromsággal!
~Inkább verjük szét annak a majomnak a fejét odabent!
~Fogjátok már be! Így nem tudok normálisan hallgatózni!
A két idiótának köszönhetően, az első pár mondatról le is maradtam. Miközben odabent folyt a beszélgetés úgy hallottam, hogy közben ide-oda járkálnak. Olyan volt, mintha valamire már nagyon készülődnének, de ez akár a koncertre való felkészülés is lehetett.
-Itt van...
-Rendben akkor így...igen oda.
-Szerintem ma el kell kezdenünk.
-Igen és mindjárt indul a banzáj úgyhogy igyekezzetek!
-Minden készen áll?
-Igen a körökről magam gondoskodtam.
-Helyes akkor rendben.
-Reméljük beválik.
-Nekem nem tetszik ez a fiú...
-Neked senki sem tetszik...
Hirtelen felkaptak néhány dolgot, majd kirohantak a sátorból.
„Na, ezek meg mire készülnek? Ezt látnom kell!”
Utánunk indultam, miközben mit sem törődtem a nyomozás folytatásával, ami eléggé pocsékul ment…