Iris Bellerose

Igen, az mind szép és jó, hogy sikeresen csatlakoztam a Fairy Tailhez és hogy még élek az első napon. Az egyetlen probléma az csak az volt, hogy nincs hely ahol párnára hajthatnám a fejem. Sőt párna sincs. Éppen ezért kedvtelenül és kissé elszontyolodva üldögéltem a céh épületében egy asztalnál egy kis frissítő társaságában. Közben újabb verekedés tört ki az épületben.
- Crystal Make: Lance. -suttogtam el, majd a kezemben képződött lándzsát az asztalom elé szúrtam le, hogy lehetőleg felfogjon minden arra repülő dolgot, ami esetleg kiönthetné az innivalómat. Ez pedig nagyon jó ötletnek bizonyult, hisz kis idő múlva már valaki fel is akadt rá, ráadásul a szerencse az én pártomon állt, így a zsebéből kiesett papíros pont előttem landolt. Nem valami hú de nagy és hú de veszélyes meló volt, viszont pont az volt amire nekem most mindennél jobban szükségem volt.

„Üdvözlet kedves vállalkozó szellemű egyén! A felkérésem egy ház kitakarítása lenne, mivel nagyon poros-mocskos és kártékony élőlényekkel teli, viszont én szeretném, majd a későbbiekben kiadni, ezért szükségem lenne valakire aki hajlandó lenne kitakarítani. Természetesen jutalom ellenében.”

- Ez az! - ugrottam fel és a jobbomat ökölbe szorítva ütöttem fel a levegőbe. A győzelmi pózt tovább ékesítette, hogy az arra repülő személy arcát is eltaláltam, aki az addigi vízszintes repülését függőlegesre változtatta.
- Bocsi. >.< - léptem át fölötte, miután elérte a padlót, majd jeleztem a pult mögött álló lánynak távozásom okát és ki is léptem a nagyvilágba. A hely, ahol ez a bizonyos kitakarításra váró ház volt nem is volt olyan messze. Újabb jó pont.


- Elnézést! - siettem oda a ház előtt álló nyurga férfihoz, aki teljes beleéléssel vizsgálgatta a házat és motyogott magának, valamint jegyzetelt. A szólításomra rögtön felém kapta a fejét, majd széles mosoly húzódott az arcán. - A megbízásra szeretnék jelentkezni. Ugye még nem késő? - lihegtem nagy sietségemben, de legalább amit akartam azt tudtam közölni.
- Napot! Persze, egyelőre te vagy az első és egyetlen jelentkező. Mennyi időre van szükséged négy szobának a kitakarításához? - legyezett a jegyzeteivel. Igazán kedves személy az biztos.
- Hogy mennyi időre. Ha minden jól megy nem több mint három órára, de ha valami közbejön akkor is hatra. - válaszoltam. Az időpontot csak úgy találomra mondtam. Egy négy szobás lakáshoz csak nem kellhet annyi idő. Végül így megegyezve átvettem a takarításhoz szükséges eszközöket és elbúcsúztam a megbízómtól. Nem aggódtam, hisz mondta, hogy hamarosan visszajön, hogy elvigye a bútorok egy részét.
- Reszkessetek férgek és porcicák! - nyitottam ki az ajtót és kiáltottam az előttem megjelenő porfelhőnek, aki egyszerűen kiúszkált az utcára faképnél hagyva engem. Ez volt az a pont, ahol rájöttem, hogy nem hiába volt ez a megbízás egy mágus zsebében. Ez a hely talán nem is egy egyszerű ház. Első dolgom az volt, hogy minden ablakot és ajtót egytől egyik leszereljek a helyéről, így hagyva szabad utat a levegőnek és a járkáló pórfelhőknek. Ugyanakkor találkoztam a következő furcsasággal, ugyanis minden bútor ami a házban volt, a lehető legsietősebben igyekezett az ablakokhoz, vagy a bejárati ajtóhoz.
- Sok volt a poshad levegő, mi? - nevettem, mintha a járkáló bútorok olyan természetesek lennének. Aztán megunva a haldokló fából készült népet, ügyesen kitologattam őket a házból, és ekkor már ott volt a megbízó aki el is vitte őket. Azt mondta, hogy ezeket a bútorokat még a nagymamája szedte össze valahonnan, így hát nem is csoda, hogy járkálnak. Lehet, hogy a port is a nagymama hozta. Így végül letelt az első óra.
A következő órát azzal kezdtem, hogy felébresztgettem az alvó pórcicákat és pórfelhőket, akiket sietősen ki is pakoltam a házból. Itt mégsem maradhatnak, kinn pedig tágasabb. Most már sokkal inkább volt a helységeknek szoba formájuk, bár még mindig nem voltak tökéletesek. A következő dolog amit kénytelen voltam elvégezni az a vadászat volt. Pókokra, egerekre és más rágcsálókra vadásztam. Végül sikerült kiiktatnom 45 pókot és kikergetnem 30 egeret valamint két nagyra nőtt patkányt, akik szinte már tüntetésbe kezdtek csak azért, hogy maradhassanak. De ha menni kell, akkor menni kell. Nincs vita. Az állatkert bezárását a padló felsöprésével és feltörlésével díjaztam, így már táncolni biztos lehetett ott. Ezt természetesen ki is próbáltam, így a harmadik óra utolsó tíz percét táncikálással töltöttem el. A következő dolog, ami elvégzésre várt az a fürdőszoba kitakarítása volt. Az 1,50 x 2 méteres helyiség maga volt a bacilusok és élősködők paradicsoma. Teljes vegyvédelmi ruhába öltözve kezdtem el jó alaposan sikálni minden helyiséget, csak hogy a mocsok legkisebbjét is. Sajnálatos módon ez cseppet sem volt olyan könnyű mint gondoltam. Rögtönzött boszorkánykonyhát csinálva a legkülönbözőbb tisztítószereket kevertem össze, hogy megkapjam a tökéletes bacigyilkos szert.
- Mwhahahahaha! Most végetek mind egy szálig. A világotokat én fogom uralni. - közeledtem gonosz tekintettel és mosollyal az arcomon, majd újra nekiláttam a sikálásnak. Sok munka és küszködés után viszont sikerült hófehérre suvikszolni mindent a fürdőben. A következő állomás a konyha volt. Ide a belépést csak szigorúan illatosítószerrel tudtam megtenni, hisz mindenhonnan a penészes és rothadt ételek szaga áradt. Miután sikeresen eltüntettem a munkát akadályozó szerves anyagokat neki foghattam ennek a helységnek a kitakarításához. Az első dolog amit sikeresen elvégeztem az a tűzhely felgyújtása és a helyiséget ellepő füst létrehozása volt. Ijedten szaladtam a fürdőszobába, majd visszatérve a tüzet eloltottam a fürdőből szerzett vödör vízzel. Most már nem csak az éves mocskot, hanem a friss kormot is el kellett tüntetnem. Szerencsére az itteni baktériumok nem voltak annyira szívósak mint a fürdőben élők, így könnyedén végezhettem itt.
A szőnyegek porlását odakinn végeztem, hisz semmi kedvem nem volt pórcicákat hajkurászni odabenn.
- Crystal Make: Lance! - kreáltam egy lándzsát, majd újult erővel kezdtem el püfölni a szöveteket. Pár perc múlva mindenik olyan volt, mint újkorában. Igaz, voltak gyáva szőnyegek aki igyekeztek elhajolni a csapások elől, de még őket sem tudta megvédeni tőlem semmi. Igen, én vagyok a szőnyegek legnagyobb félelme.
Az utolsó óra volt a hab a tortán. Leterítettem a szőnyegeket, megpucoltam az ablakokat és az ajtókat, majd azokat is a helyükre tettem. Felkerültek a függönyök és minden aminek fel kellett kerülnie.
- Szép munka. - kaptam meg a dicséretet, mikor a megbeszélt időben megjelent a megbízóm.
- Ahogy megígértem. Csillog villog minden. - álltam fel a székről amin addig üldögéltem, majd a férfihez léptem aki egy kis tasakot adott át, amiben a fizetségem volt. - Ha jól emlékszem azt mondta, hogy ki szeretné adni, nem?
- De igen. Miért?
- Ha már itt vagyok, akkor arra is jelentkeznék. Szükségem lenne lakhelyre. - mondtam kissé szégyenlősen. A férfi csak elmosolyodott, majd a kezembe nyomta a lakáskulcsot.
- Az első hónapot nem számítom fel, hisz megdolgoztál érte, de a következőt majd fizetned kell. - mondta mosolyogva és a szemüvegét feljebb tolta az orrán, majd elment. Így ért véget az első munkám, valamint így lett meg a lakásom.