Titan Nose Krónikák II: Mindenki Egyért!

Miután Lana elhagyta a céhünket, nem vállaltam újabb küldetést. Nagyon rosszul esett, hogy nincs köztünk, mivel Ő sokban változtatott a hangulaton. Ami azt illeti, a távozásával is nagyon sokat változtatott, mivel senki sem olyan vidám, mint előtte volt. Esténként ugyan, amikor mindenki bent volt a céhben, mulatoztak a többiek, de attól még érezni lehetett a feszültséget a levegőben.
Az estéket inkább a szobámban töltöttem, mivel nem nagyon volt kedvem ezekhez a mulatozásokhoz. Most azonban mégis itt vagyok. Magányosan üldögélek az egyik asztalnál és az üdítőmet kortyolgatom. Jason épp valamilyen szomorú dalt játszik, ami még jobban lerontja a kedélyállapotomat. Viszont amint leáll, a többiek mulatozni kezdenek.
Ekkor már úgy döntök, elhagyom a helyet és sétálok egyet az utcán, viszont megjelenik James, aki sokkal hangosabb a társaságnál. Mindenkit csendre int, majd átadja a mester üzenetét:
Chronaios mester úgy utasított, hogy tegyem közzé, hogy holnap délután háromkor Nagygyűlést óhajt tartani a főteremben, és minden klántagnak, aki a városban tartózkodik, kötelező a megjelenés! Ez alól most nincs kibúvó!
James ezután eltűnik, minket pedig magunkra hagy a talánnyal. A többiek azonnal találgatni kezdenek, mi lehet a gyűlés tárgya, én azonban felhörpintem a megmaradt italomat, majd felmegyek a szobámba.
Az este további részét egyedül töltöm el. Szerencsére hamar elnyom az álom, így nem kell sokat sóvárognom. Másnap kora délelőtt ébredek fel. Egy gyors öltözködés után elhagyom a Céh épületét és sétálok egyet a városban. Délben megebédelek az egyik vendéglőben, majd vissza indulok a gyűlésre. Nagyon lassan haladok, illetve többször is megállok beszélgetni a lakosokkal.
Egy órával a gyűlés előtt érek vissza. Magamhoz veszek egy nagy pohár üdítőt, majd leülök és lassan kortyolgatni kezdem. Kicsit szokatlan, hogy átrendezték a termet, de különösebben nem izgat, biztos nagyon fontos dologról van szó.

Finoman Yuzuhának dőlve hallgattam Jason játékát. Kissé melankólikus volt, aminek köszönhetően a szokásos zsibvásár elmaradt, de amint elhalkultak a húrok, hamar visszatért a szokásos esti hangulat. Lanamit nem nagyon ismertem ugyan, és feleslegesnek is tartottam gyászolni a távozását; Mester is mindig azt mondta, hogy akinek nem tetszik a klán vagy a szabályok, az szabadon továbbállhat. Fogalmam sem volt, mi az oka annak, hogy elment, hiszen itt sem voltam, amikor kilépett, de ez az ő döntése, mi pedig nem szállhatunk szembe a szabad akaratával. Ezt még őszintébben érezhettem volna, ha nem szoktam volna meg, hogy mindenkire egyformán támaszkodhatok a Titan Noseban, hogy mindannyian egy csónakban ülünk... ráadásul kis klán vagyunk, és soha nem volt nagyobb szükségünk erős mágusokra, mint most, hogy tulajdonképp háborúban állunk a Cyclops Eye-jal. Eddig az Őszköszöntős incidenst leszámítva semmi újabb fejleménye nem volt az ügynek, de tudtam, hogy Chronaios lassan szövögeti a szálakat, készül a harcra.
Jason levetette magát az asztalunkhoz, ahol rajtam és Yuzuhán kívül csak néhányan ücsörögtünk. Céhünk ászán - egyik ászán - látszott, hogy megviselte bajtársunk távozása; ő a saját, kissé közönyös modorával valahogy mindig a társaság közepe, mindenkit ismer és mindenkivel jóban van, nem csoda, hogy rajta csapódott le inkább a veszteség érzése. Láthatóan igyekezett nem terhelni a többieket, mert hasonlóan viselkedett, mint mindig.
- Yuzuha, Arashi! Láttátok mostanában Garrynt? Hogy van az öreg? Már vagy ezer éve nem láttam.
Kissé tanácstalanul összenéztünk.
- Egy ideje mi sem találkoztunk vele, mostanság Web Valleyban szokott dolgozgatni.
- Utoljára, amikor találkoztam vele, egész jól megvolt. Azt mondta, egyszer időt szakít, hogy ellátogasson erre.
Jason mosolyogva támasztotta tenyerébe az arcát.
- Oh... ahogy őt ismerem az eltarthat ide egy évig is.
Kezdtem magam kissé kényelmetlenül érezni. Ugyan Yuzuha biztosított róla, hogy letisztázták a... a dolgokat Garrynnel, de valahogy nem tudtam elképzelni, hogy ilyen könnyen túltette magát rajta. Garryn nevének az említése is elegendő volt ahhoz, hogy rosszabbul érezzem magam.
- Na igen - kuncogott Yuzuha - Az első munka, amit vele csináltunk, amikor egy kisebb csapat parazitadémont kellett levadásznunk... hogy is volt, Arashi...?
Hirtelen kellett visszazökkennem a beszélgetésbe, ezért nekem sem jutott azonnal az eszembe.
- Uh... megvan, amikor végeztünk velük annyira megörült annak hogy milyen ügyesek vagyunk, hogy elvitt minket a falu kocsmájába, persze mindenki a polgármesternél volt elbarikádozva... - hirtelen elkapott a nosztalgia. - Nem volt senki bent, úgyhogy ő csapolt nekünk egy-egy korsóval.
- Bleh... még mindig kísért az a sörnek csúfolt szutyok, amit ott tartottak. Épp hogy betöltöttem a tizenötöt, azt mondta, hogy ha már nagykorú vagyok, meg kell kóstolnom...
Nevettem, mert eszembe jutott Yuzuha fiatalabb kiadásban, ahogy egy korsó habzó ital fölött fanyalog.
- Én már közel voltam a tizenhathoz, de az tényleg szörnyű volt... Te, most így belegondolva, Garryn akkor annyira betöltött, hogy nem is szóltunk a falusiaknak...
- Haha... Tényleg... majd ha legközelebb arra járunk szólunk nekik, hogy kijöhetnek.
Jason mosolyogva letette a poharát, majd intett Meinek, hogy hozzon még egy kört.
- Én még nagyon fiatal voltam, amikor utoljára Garrynnál tanultam... ő alapozta meg a képességeimet. Azóta alig-alig találkoztam vele, talán nem is emlékeznék rá, ha nem bukkanna fel olykor a Titan Nosenál. És? Hogy állnak a tanulmányaitok?
- Nem túl jól - mondtam grimaszolva. - Piszok nagyok az elvárásai... már jó pár hónapja mutatta meg a technikákat, de valahogy nem tudom újra megidézni a varázslatot.
- Ne félj, ő tudja, hogy mi a jó nektek. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan továbbléphettek.
Személy szerint én nem osztottam ezt a bizonyosságot, de inkább hallgattam. Kérdeztem volna arról, hogy Lanami miért ment el, de inkább ezt is megtartottam magamnak; elvégre a miért nem túl fontos.
Valaki kiabálni kezdett, de ez nem feltűnő az esti órákban; viszont lassan elült a hangzavar, és mindenki egy pontra kezdett figyelni. Ez pont mögöttem volt; megfordultam, és láttam, hogy James várja, hogy mindenki rá figyeljen.
- Mi van? Épp játszunk - hallottam egy méltatlankodó hangot, szinte száz százalék, hogy Bob volt az.
- Csend! - förmedt rá a maradék zajongóra. Igen dühösnek tűnt, ami kissé nyugtalanító volt James esetében. Amikor mindenki figyelmét a magáénak tudhatta, köhintett egyet. - Chronaios mester úgy utasított, hogy tegyem közzé, hogy holnap délután háromkor Nagygyűlést óhajt tartani a főteremben, és minden klántagnak, aki a városban tartózkodik, kötelező a megjelenés! Ez alól most nincs kibúvó!
Nagygyűlés? Amióta itt vagyok, még nem volt ilyen. Mintha tengerzúgást hallana az ember, halk hangon azonnal elindult a találgatás. James időközben visszament az emeletre, az irodába. Hamarosan zsetoncsörrenés és Bob öblös "All in" bemondása hallatszik az egyik füsttel borított asztal felől, amivel lassacskán visszaáll a régi hangulat. Én már igencsak kívánkoztam az ágyamba, ezért elköszöntem az asztaltársaságtól, és Yuzuhával az oldalamon hazaindultam.

Másnap reggel viszonylag későn keltem, Yuzuhát már nem találtam az ágyban. Átlagos reggel volt; ugyan az én sorom lett volna, hogy elmenjek reggeliért, de Yuzu nem akart felébreszteni, úgyhogy lerendezte ő a dolgot. Amíg fürdött, kényelmesen megreggeliztem, majd én is leáztattam magam. Nem siettünk, hiszen semmi különösebb dolgunk nem volt délutánig, munkát meg nem vállalhattunk, amíg ezt a Nagygyűlést le nem rendeztük. Otthon töltöttük az idő nagy részét; megnéztünk egy filmlakrimát, amit még múltkorjában béreltem, lenéztünk a parkba... igazából semmi különlegessel nem töltöttük az időnket, de mivel ritkán van esélyünk ilyen nyugodtan tölteni egy napot - vagy én, vagy Yuzuha, esetleg mindketten tanulunk vagy dolgozunk - ezért gyorsan elrepült. Fél három környékén értünk be a klánhoz, ahol kissé átrendezték a berendezést: az asztalokat és székeket félkörbe rakták, és néhány, eddig ki nem használtat is felhoztak a raktérből. Általában nem szokott egyszerre mindenki itt lenni, még ha a városban is tartózkodnak éppen, ezért kellett több férőhely, mint általában. Itachi már bent volt, épp egy külön neki tartott, hatalmas korsóból iszogatta a sörét, de a legtöbben még nem érkeztek meg. Yagura is ott ült a közelben, úgyhogy odasétáltunk hozzájuk, és leültünk mi is. A többiek sem nagyon beszéltek, ezért nekiállhattam találgatni, hogy miről lesz szó. Valami baj van a Mágustanáccsal? Vagy a Cyclops Eye miatt lesz a gyűlés? Nos, hamarosan megtudjuk.

Egy, két, há, négy, te kis hangya hová mégy?
Sikerült egy új mélypontot elérnem. Annyira nem volt mit csinálnom, hogy a hangyákat számolgattam, akik fel s alá masíroztak a padlón. Irigyeltem egy kicsit őket: nekik mindig van valami tennivalójuk. Engem meg itt talál az este, és rádöbbenek, hogy valamit azért csak csinálhattam volna ma, a lófráláson és a napozáson kívül. Mondjuk jól beudvarolhattam volna egy szép hölgynek és ennél a gondolatnál megakadt a szemem Mei-chanon. De nem, ő ligákkal fölöttem van. Maradjunk csak a földön.
Viszont az nem kerülte el a figyelmem, hogy szokatlanul nagy volt a feszültség a levegőben, bár ezt céhtársaim nem igen akarták mutatni. Ahogyan végigpásztáztam a termet sikerült egy-két komor arcot észrevenni, és a hangerő sem volt azon a szintem, mint amilyenen az szokott lenni. Új vagyok még itt, úgyhogy nem igen tudom, hogy ez időszakos, mint a nőknél, vagy valami nagyon kellemetlen dolog történt.
A semmiből, váratlanul, egy madár röppent a térdemre. Nagyon is ismerős volt ez a fajta szárnyas állat, mintha már láttam volna jó párszor egy zöld hajú egyén társaságában. Alig kezdtem az ördögöt a falra festeni, amikor be is futott, maga az ördög. Először egy kéz formájában, ami a hátamat jelölte meg célpontjául, és el is találta azt.
- Ki hitte volna, hogy ilyen időben itt talállak. - érkezett a hang, ami minden kétséget kizárva, Ayumihoz tartozott. - Ilyenkor még mindig azt a romvárost kísérted, mint valami szellem. - Vicces lehetett volna, ha nem tudtam volna miről van szó.
- Sajnálom, hogy a sors folyton odavezet engem, de ha menni kell, hát menni kell. - próbáltam kimagyarázni magam egy olyan mondattal, amit még én sem értettem kristálytisztán.
- Sors ide, sors oda, mindig ezzel a gyenge kifogással jössz. Nem kellene folyton az antiszociális mivoltodat sugároznod a környezeted felé, mert így sohasem fogsz megismerni másokat, főként a saját céhed tagjait nem. -
Volt benne sajnos valami, de én szeretem a magányt, bár azt be kell vallani, hogy néha túlságosan is szeretem azt.
- Mi lenne, ha galád lennék és sohasem próbálnálak meg beszédre bírni, hm? Chronaios mester is mondta, hogy össze kell hogy tartson a céh, különben nincs értelme az egésznek. Itt mindenkit ismerned kéne, mindenkivel ki kéne alakítanod a szükséges bajtársi kapcsolatot, mert nem fogod jól érezni magadat, és mi sem fogunk neked örülni. -
Háh, nem szeretem, amikor ilyeneket mond. Mert tudom, hogy igaza van, de nehezen tudok ellene mit csinálni, egyszerűen túl introvertált vagyok. - És a lányoknak sem fogsz feltűnni. - Na tessék; vagy tíz kiló súly esett rám, ugyanis rátapintott a lényegre. Majd valamikor rájövök, hogyan csinálja.
- Látod őt? - mutatott egy sápatagnak kinéző fiúra, aki valamiféle löttyöt kortyolgatott. - Ő Yagura, és kiköpött olyan, mint te, bár neki a személyiségében van benne az elhúzódás. Alig látom mosolyogni, soha sem látom emberekkel társalogni. Én is megpróbáltam párszor felvidítani, de mindig zavarba jött és inkább elmenekült. Elég egy ilyen csodabogár a céhbe, neked nem ezt az utat kéne követned. -
- Az a baj, hogy nem tudom, hogyan beszélgessek emberekkel, nekem ez nem lett se megtanítva, se begyakorolva. Néha több kárral jár néhány magszólalásom, mintha egyáltalán meg sem szólaltam volna, és nem tudom, hol rontottam el. -

- Ó emiatt ne aggódj, csak tartsd meg cinikus, félreérthető megjegyzéseidet magadnak, és figyeld meg mások hogy beszélnek egymással. Amit nekik lehet, azt lehet neked is..... eh bizonyos mértékig. Ó nocsak, James. - mindketten felpillantottunk, amikor magas, szőke, öltönyös ember csendet teremtett az egész teremben.
- Köhömm... -kezdett bele mondandójában - Chronaios mester úgy utasított, hogy tegyem közzé, hogy holnap délután háromkor Nagygyűlést óhajt tartani a főteremben, és minden klántagnak, aki a városban tartózkodik, kötelező a megjelenés! Ez alól most nincs kibúvó! -
Eme utolsó megjegyzésénél, mintha felém pillantott volna, és én összerezzentem. Talán kissé feltűnő, hogy egymagam szeretek lenni?
Ayumi elkezdett nevetni, amikor valamennyire feloldódott a csend, és direkt az arcomba vigyorgott: - Hát ebből most nem fogsz tudni kibújni, miszter Szellem. Kénytelen leszel minket kísérteni. -
- Akkor holnapig kénytelen leszek annyi idő egymagamban tölteni, amennyit lehet. - sóhajtottam.
- Még mit nem - jött a válasz - velem tartasz és igenis ki fogod nyitni mások előtt is a szád. -
Ígéretét beváltotta.

Másnap praktikusan délben keltem. Így a megmaradt szabadidőmet sem tudtam úgy kiélvezni, ahogyan én azt szerettem volna, de ha valaki éjfél után fekszik le, az ne is számítson jobbra.
Ayumi szavaival élve, másfél órát kísértettem a kedvenc romhalmazom közepén elterülő tisztáson. Ezután kénytelen kelletlen, feltápászkodtam, száműztem az illetéktelen rovarokat a ruhámról és elindultam a céhház felé. Szerencsésen oda is érkeztem. Erre a gyűlésre át lett az egész terem rendezve, és már eléggé telt volt a ház, így bajosan, de találtam végül is helyet. Remélhetőleg valami izgalmas dolgot akarnak megosztani velünk, jó lenne, ha már történne valami, a semmittevésen kívül az én esetemben.

//Na, én is belelendülök, ha már az előzőből kimaradtam, elnézést kérek >< //

Fáradtan nyúltam végig a hideg faasztalon, ahogy kibámultam a velem szemben lévő ablakon. Napra pontosan meg tudnám mondani, hogy mikor hagytam el a Titan Nose épületét. S mégis… mióta csak eljöttem, nem hagy nyugodni valami. Nem is valami… inkább rengeteg minden. ~ Nagyon csúnyán bántam Mei-vel, mikor elhagytam őket. Kiabáltam, és úgy viselkedtem, mint egy hisztis fruska. Biztosan meg is bántottam. Áh, de nem vagyok én olyan hülye, hogy ez érdekeljen! – fordultam a másik oldalamra. ~ Ezek szerint… mégis vagyok ilyen barom – sóhajtottam fel, ahogy folytattam a gondolkodást. ~ Miért érdekel ez engem ennyire? Eltitkolták előlem az igazságot mindenről… akkor meg miért érzem mégis ilyen furcsán magam? Nem. Nem, nem, és nem. Nem szabad visszamennem. Szó sem lehet róla. Nekem mától ez a hely az otthonom, és kész. Ha meg is próbálnék megszökni innen… habozás nélkül kicsinálnának. Én választottam ezt az utat. Éppen ezért nekem is kell boldogulnom rajta, teljesen egyedül.
-…ami. Lanami!
- T-tessék? – kaptam fel a fejem ijedten, ahogy forgolódni kezdtem.
- Itt ülök melletted, te szerencsétlen – morogta Zane, mire felé kaptam a szemeim.
- Á-áh. Bocsi, elkalandoztam. Mondtál valamit? – vakartam meg zavartan a tarkóm.
- Mindegy… végül is nem lényeges – sóhajtott fel lemondóan, amint felém lökte az egyik üdítős poharat. – Remélem, nem azon töröd az agyad, hogyan juthatsz vissza a régi céhedbe.
Félrenyeltem, és egy pillanat erejéig úgy éreztem megfulladok a visszafojtott köhögéstől. ~ Gondolatolvasó is nem csak alakváltó, vagy mi a szar?!
Próbáltam úgy tenni, mintha semmi nem történt volna, de a fejem szabályosan kezdett kékülni. Zane egyszer jó erőből hátba vágott, amitől máris felszabadult az út a tüdőmben.
- K-köszi. Amúgy nem… mégis honnan veszed?
- Úgy hallottam, régen a Titan Nose tagja voltál, de beütött valami kis hiba, ezért elhagytad a céhet.
- Az nem kis hiba volt, hanem egy gyilkosság – sziszegtem a fogaim között, miközben újra belekortyoltam az italomba. – Az anyámat és az apámat meggyilkolták, nekem pedig balesetnek adták be. Utána meg jött a nővérem halála ugyanazok kezei által. Franc se fog visszamenni arra a helyre – jelentettem ki kissé szomorú hangon.
Még ha ezt is mondtam… belülről valójában teljesen mást gondoltam. Igazából… ha csak egy nagyon kicsit is, de hiányzott a Titan Nose. Mei vidám mosolya minden reggel, mikor köszöntött, a nagy élet, ami odabent folyt… hogy mindenki olyan barátságos volt és bármiben kértem a segítségüket, mellettem álltak. Gyakran köszöntek nekem olyanok is, akikről azt sem tudtam, hogy kicsodák.
Ellenben itt… átnéznek rajtam, vagy ha éppen azt nem, akkor kinevetnek és cukkolnak, főképp a rangban felettem állók. Komolyan, gyakran úgy érzem, mintha én lennék a csicskájuk. Rohadtul idegesítő, mit ne mondjak.
- Ha mégis arra vetemednél, hogy itt hagyd ezt a helyet… én személyesen vágnám ketté a torkodat – jegyezte meg halálos komolysággal, miközben fenékig ürítette az italát, mit sem törődve döbbent, kerek szemeimmel. – És hidd el, jobb, ha hálás lennél érte, hogy én, és nem más valaki teszi meg. Büntetlenül nem lehet ezt a helyet elhagyni, ez alatt pedig az életed elvesztését értem. Ezt jól tartsd fejben.
Éppen vissza akartam volna szólni valamit, mikor egy nagy dobbantás hasított a csendbe. Mindenki egy emberként fordult a hang irányába. Eltátottam a szám: Az összes Archon, a Mester, és még jó pár mágus sorakozott a bejárat közelében.
- A figyelmeteket szeretném kérni egy fontos ügyben – kezdett bele Enoch mester. – Ismét egy céhen beli gyűlést hívtam össze, amiben mindenki részt vesz, aki Novícius rang fölött áll. A többiek itt maradnak, és vigyáznak a céhházra és a rendre. Várhatóan holnap este érünk vissza. Addig kérlek titeket, hogy ne rendezzetek felfordulást és mellőzzétek a konfliktusokat. Ennyi lenne – azzal hátat is fordított nekünk, és kilépett az ajtón.
De nem mindenki követte őt azonnal.
- Za~ne! – kiáltotta vigyorogva Sue, ahogy a tanítványa nyakába vetette magát, hátulról átölelve.
- Mi van már? – sziszegte azt kelletlenül.
- Most el kell mennem egy kicsit, de legyél jó fiú rendben? – vigyorgott rá vidáman.
- Nem vagyok a gyereked, ne ölelgess – morogta Zane kelletlenül.
- Ugyan, néha lehetnél kicsit vidámabb is! Na, de sebaj, most sietnem kell. Légy jó! - nyomott egy puszit a fiú arcára, aki szemmel láthatóan, ha nem egy Archonnal állt volna szemben, nem lett volna rest felképelni.
Sue mosolyogva ugrált az elhaladó társaság után, és egyik pillanatról a másikra felettébb üressé vált a céh. Meglepetten kapkodtam körbe a fejem.
- Hogy az a jó élet nem… - sziszegte Zane az arcát törölgetve, mintha legalábbis egy vírust ragasztottak volna rá.
Akaratlanul is elnevettem magam rajta, amit ő nem díjazott ennyire. [color=plum]~ Furcsa… soha nem volt még ennyire üres a céh – gondolkodtam el, amint újra és újra felmértem a terepet. ~ Vajon mekkora hatása lenne most egy rajtaütéses támadásnak? – játszottam el a gondolattal csak teljesen véletlenül, de hamar el is üldöztem. Magamtól jöttem ide, még ha nem is gyenge okok miatt. Nincs az a hülye, aki képes lenne utánam jönni. Plusz a Chronaios mester sem egy idióta alak, aki ne tiltana meg egy mentőhadjáratot a céh helyzetére való tekintettel. El kell fogadnom, hogy a döntésemen már nem tudok változtatni…

(Pár alapinfó Zane-ről, aki egy még meg nem írt kalandomban szerepel, de időrendben az mentőhadjárat később van:
Név: Zane Skyblue
Nem: férfi
Életkor: 19 év
Születésnap: December 24.
Mágia: Blackened Tears
Szint: C (5. szint)
Rang: Novícius
Archon Mestere: Sue Rosemund
Jellem: Hideg, könyörtelen és mindig komoly. Ritkán mosolyog, ha pedig nevet valamin, akkor az szinte történelmi pillanatnak számít. Megvannak a saját céljai, ezekért pedig bármit képes megtenni. Mindig higgadt fejjel gondolkodik, szinte soha nem esik pánikba. Remek taktikázó, mindig előre gondolkodik, nem megy fejjel a falnak. Szereti kissme4rni ellenfelei támadását, harcstílusát, és ezt figyelembe véve készít terveket is. Szeret mindennel pontosan tisztában lenni. Nem becsüli az életet, tipikusan az „erős él, a gyenge elhullik” elvnek él. Csupán három ember fontos a számára: A tanára, Sue, a céhmester, Enoch, valamint a későbbiekben Lanami-t is nagyon megkedveli, de ezt persze nem mutatja ki. Kezdetben szinte rühelli a lányt, szerencsétlennek és balféknek tartja, de ahogy látja, amint a lány a szeme előtt fejlődik, egyre keményebben küzd és mennyire tántoríthatatlan a céljaitól, lassan elkezdi megbecsülni őt, végül pedig ő lesz az egyetlen és legjobb barátja is.
Kinézet: Helyes srác, rövid, krémszínű haja és liláskék szemei vannak. Arca erős vonalú, szinte mindig semleges ábrázatú, tekintete komoly. Szereti a fekete ruhákat. Általában egy nagy, sötét kabátot visel összecipzárazva, emiatt pedig nem látszik a kendője, amit amúgy a jobb vállán visel. A sötét palást alatt egy ugyanilyen színű ujjatlant és egy farmernadrágot hord fekete csizmával. A kabátjától csakis harc közben válik meg.

Ezen belül még Alakváltó mágiát használ )

Pontban háromkor Mester határozottan odalépett a székéhez, helyet foglalt, majd egyből belekezdett a mondandójába.
- Örömmel látom, hogy nem maradt üres szék a teremben, és mindenki itt van. Régen volt már, hogy ilyen fontos gyűlést kellett összehívnom, de jelen körülmények között ez elkerülhetetlennek bizonyult. - belül sokkal feszültebb lehetett, mint a felszínen, mert felállt, és lassan sétálgatni kezdett. - Mint azt tudjátok, jelenleg háborúban állunk a Cyclops Eye nevezetű sötét céhhel. A tanácstól nem várhatunk segítséget, ők a helyzet kezelését teljes mértékben ránk bízták. A céh mesterét Balzar Frontennek hívják, nagyon veszélyes ember, és legfőbb célja, hogy eltiporjon bennünket. Ellenségeinkről tudni kell, hogy merénylők, orgyilkosok, tehát egytől egyig veszélyes ellenfelek, ezért azt szeretném, ha küldetéseitekre mindig csapatokban mennétek. Az Őszköszöntő fesztivál óta nem nagyon adtak hírt magukról, de ez nem azt jelenti, hogy nem készülnek semmi rosszra. Mindazonáltal tudomásomra jutott a hír, hogy Balzar vérdíjat tűzött ki a céhünk tagjaira, ezért mostantól kezdve fokozottabb óvatosságot várok el mindenkitől.
Csendben maradtam, de a többség nem így tett: azonnal kitört a sutyorgás, amit néhány vagánykodó hencegés próbált túlharsogni. Ostobák... ti nem harcoltatok ellenük. Ki tudja, talán még Jasont és Rait is megszorongatták volna, ha a mester nem köti le őket... Mi hatan, akik szembeszálltunk a legerősebb csapatukkal, mind hallgattunk. Azaz majdnem mind a hatan...
- Mester, mi nem vajból vagyunk, könnyűszerrel eltakarítjuk azt a bukott céhet! - ment át Chronaioshoz Gonkuro. A srácot egyszer még a túlzott magabiztossága fogja sírba vinni, az biztos.
Céhmesterünk csak dühödten leintette.
- Ne vedd félválról a fenyegetést, kölyök. Te azon emberek egyike vagy, aki találkozott velük a fesztiválon. Ha jól emlékszem semmi esélyed nem volt a győzelemre. Ne beszélj ilyen beképzelten, a veszélyt nem szabad figyelmen kívül hagyni - fordult felénk - Ne legyetek óvatlanok, és meggondolatlanok. A veszély valós, és ha félvállról veszitek a fenyegetést, akkor akár az életetekkel is fizethettek érte. Ha szembe kerültök az ellenséggel, ne harcoljatok velük egyedül, inkább meneküljetek el. Nem tudjuk, milyen erős mágusokat tudnak maguk mellett, ezért nem szabad kockáztatnunk. Nem akarom, hogy türelmetlenségetek, és a hevességetek miatt az életetekkel fizesssetek. Remélem megértettétek.
Ezzel már el is indult volna az emeletre, és láttam, hogy Raizen, Athair és Jason is felkelnek a helyükről, hogy utána induljanak. Álljon meg a menet... gondolom most elvonulnak, hogy átnézzék az eddigi információkat, és megpróbálják megtalálni a Cyclops Eye főhadiszállást, megbeszéljék a haditervet... miért csak ők? Bennünk talán nem bíznak meg? Vagy túl gyengék vagyunk? Én is Titan Nose mágus vagyok, harcoltam már az ellenséggel, jogom van tudni, hogy a-
- És Lanamival mi lesz?! - szakadt fel Meiből - Haza kell őt hoznunk!
Ez teljesen kizökkentett a néma dühöngésből, és meglepetten fordultam a - most könnyekkel küszködő - lány felé. Sajnos sejtettem a mester válaszát, ami az egyetlen helyes felelet ilyenkor... teljesen egyet is értettem vele, még ha kissé rosszul is éreztem magam miatta.
- Lanami Isleen a saját akaratából hagyta el a céhet, és csatlakozott egy sötét klánhoz. Jelenleg elég gondunk van egy sötét céhhel, egyáltalán nem hiányzik, hogy még egy másikkal is hadilábon álljunk. Csak annyit tehetek, hogy amíg az a lány nem csinál semmi meggondolatlant, nem jelentem a tanácsnak. Bíznunk kell benne, hogy észhez tér, és visszajön.
- De mester, tisztában van ön is vele, hogy miért ment el. Ha tudná az igazságot, akkor talán...
- Elég legyen, Mei. Lanami önként ment el. Ne is gondolkodjatok azon, hogy mentőakciót szerveztek. Megtiltom! Aki a tiltásom ellenére is felkerekedik, hogy vissza hozza, azt keményen megbüntetem. Akár a kizárással is számolhat!
Néhányan megpróbálták jobb belátásra téríteni a mestert, de teljesen feleslegesen. Nem is figyeltem próbálkozásaikat, mert egy sokkal nyugtalanítóbb látvány terelte el a figyelmemet: Itachi arckifejezése. Általában csak közönyösen szemlélődik, vagy valamiféle enyhe kíváncsiság csillan a szemében, de ez... nem voltam biztos benne, hogy jól láttam, vagy hogy nem csak a szemem játszik-e velem, de úgy gondoltam, hogy pont olyan a tekintete, mint harc előtt szokott lenni. A csapattársa vagyok, ismerem eléggé ahhoz, hogy lássam: nem tervezi tiszteletben tartani a Mester parancsát.
Azt már nem, haver... Elhatároztam, hogy szemmel tartom. Lanami szabad akaratából ment el, ráadásul az nem hiányozna, hogy a Cyclops Eye mellett még egy sötét klánt ránk uszítson. Ráadásul ha kiiktatjuk a Cyclopsot, még a Tartarossal is számolnunk kell, és az se hiányozna, ha Itachit megölnék a sötét mágusok, miközben Lanamit akarja megmenteni.
Finoman megérintettem Yuzuha karját, majd elindultam kifelé a klánból. Odakint vártam pár pillanatot, amíg kiért ő is, majd beavattam a gyanúmba.
- De nem gondolod, hogy talán nekik van igazuk?
- Tessék - kaptam fel a fejem.
- Nem hagyhatjuk, hogy Lanami ott maradjon... csak félreértés az egész!
Némán hallgattam, ahogy elmagyarázta a történteket. Amint befejezte, megragadta a ruhám ujját.
- Talán ha elég gyorsak vagyunk és kivárjuk a megfelelő pillanatot-
- Túl nagy a kockázat - szakítottam félbe a mondanivalóját. - Sajnálom Yuzu, de nem tudunk semmit az ellenségről... azt se tudjuk, hol kezdjük! Mégis mit tehetnénk? A mesternek igaza van, és ha rajtam múlik, egy ilyen ostobaság miatt nem fogja senki sem a pusztulásba rántani a céhünket.
- Ostobaság?! - dörrent rám dühösen. - Miért nem mész és mártod be a mesternél egyből?
- Nincs bizonyítékom - feleltem hidegen. - És egyébként sem vagyok spicli. Nem kizáratni akarom Itát, csak megakadályozni a nagyobb bajt. Minél kevesebbet tud a Mester, annál jobb. Segítesz?
Szinte szikrázott a haragtól, és önkéntelenül is meg kellett jegyeznem magamban, hogy milyen szép is így.
- Rendben - harapta be végül mérgesen az ajkát.
- Sajnálom - sóhajtottam. - Tudod, hogy máskor én lennék az első, aki segítene neki.
- Igen - nézett a kapu felé. Az emberek kezdtek lassan kiszállingózni a céhtől, maguk közt tárgyalva a hallottakat.

Este a Titan Nose klánházában múlattam az időm, pontosabban italoztam a pultnál, mivel nem volt semmi jobb dolgom. Közben körbenéztem, hátha oda tudok verődni valamelyik asztalhoz, hogy megismerkedjek a többi klántársammal is, mert még nem sok embert ismerek itt újoncként. Kiszúrtam, hogy az egyik asztalnál páran mintha kártyáznának, ezért italommal a kezemben átverekedtem magam a tömegen és odaléptem az asztalukhoz. Hamar bebizonyosodott, hogy valóban kártyáznak és nem mellesleg a kedvencemet a pókert játszották. Kapva kaptam a lehetőségen és megérdeklődtem, hogy beszállhatok-e.
- Üdv. Beszállhatok hozzátok játszani?
- Csá. Szállj be. - mondta az egyik nagy darab sötét bőrű figura.
- Egyébként Eigo Haruki vagyok. - mutatkoztam be, miközben kihúztam az egyik üresen álló széket és leültem.
- Én Bob vagyok.
- Szevasz. Én meg Daudy. - mondta a másik alak, akinek olyan világos bőre volt, mintha egy zsák lisztben hempergett volna meg.
Elég furcsák voltak egyenként is, de így egymás mellett ülve, még inkább.
- 500 gyémánt a beugró. - mondta Bob.
- Rendben. - feleltem.
Zsebemből elővettem pénzeszsákom és kiraktam magam elé az asztalra a beugrót. Éppen kérdeztem volna, hogy miért nem osztanak, amikor odalépett az asztalhoz Gonkuro és Ayumi, két-két korsó sörrel.
- Szia Eigo. - köszöntött Ayumi.
- Üdv. - mondta Gonkuro.
- Szép jó estét.
- Ha tudtuk volna, hogy te is idejössz akkor neked is hoztunk volna. Mindjárt megyek és hozok is.
- Ne fáradj, még csak az előbb kértem ki ezt is ami itt van. Ülj csak le a fenekedre. - mondtam mosolyogva.
- Gyerünk Bob, ossz. - kérlelte Gonkuro türelmetlenkedve.
- Jó' van má', csak előtte még egy slukk.
Ayumin kívül mindenki elé került lap, ezért ebből arra következtettem, hogy ő nem játszik.
- Ayumi, leszel a szerencsehozóm? - kérdeztem és közben mosolyogva kacsintottam felé.
- Nem tudom mennyire tudnék szerencsét hozni, de ha gondolod megpróbálhatjuk.

Eleinte még folyamatosan vesztettem a pénzemből, de pár kör után kezdtem kiismerni az ellenfeleimet és szépen lassan visszanyertem mindent, sőt még őket is elkezdtem kifosztani.
Pár óra múlva Ayumi azt mondta, hogy unja egy kicsit a kártyát úgyhogy most itt hagyja körünket és körülnéz a többi asztalnál is, majd felállt és eltűnt a tömegben.
Közben az egyik mágus egy szomorúbb dallamot kezdett el pengetni a gitárján amitől egycsapásra elhalkult az eddigi hangzavar a teremben. Nem nagyon figyeltük az asztalnál, mi inkább a játékra koncentráltunk. Amikor elcsendesültek a húrok, mindenki folytatta a mulatozást.
Eddig egész kulturáltan ment a játék, ám minél több alkoholt fogyott az asztalunknál annál feszültebb lett a hangulat. Amikor egy nagyobb összeget nyertem el Bobtól, hirtelen felemelte a hangját.
- Ilyen nincs, te csaltál öcsi. - vádolt meg.
- Ne merj megvádolni, én nem csaltam.
- Mi van? Belekötsz a niggákba? - állt ki Bob mellett Daudy.
Kissé meglepett ez a kijelentés, mivel nála fehérebb embert még életemben nem láttam.
- Higgadjatok már le, vagy megpörkölök mindenkit. - próbált meg rendet tenni Gonkuro.
Valószínűleg túl hangosak voltunk, mivel egy pillanatra az asztalunk felé néztek páran, de az arcukról azt olvastam le, hogy ez minden napos lehet, és nem is igazán foglalkoztak az esettel, annál inkább a mulatozással.
Innentől már így ment a játék, mindenki mindenkit megvádolt valamivel, de ennek ellenére élveztem, mert a legnagyobb összeg akkor is előttem hevert. A társaság is egész jó volt, még ha kicsit furcsák is voltak.
Egyszer James a klánház komornyikja próbálta csendre inteni a közösséget, amitől egy pillanatra el is hallgatott mindenki. Mivel senkinek nem tetszett, hogy valaki félbe akarja szakítani a mulatozást, ezért nemtetszésüket kezdték kifejezni amitől újra zúgolódás támadt. Ekkor újra, de most már dühösebben intette csendre a társaságot, amitől már mindenki elhallgatott. Minden szempár a szőke férfira szegeződött és várták, hogy mit akar mondani.
- Mi van? Épp játszunk. - fejezte ki nemtetszését Bob.
Ezen felbuzdulva páran ismét elkezdtek beszélni.
- Csend! - förmedt rá azokra akik a hangzavart keltették.
Ekkor már elég dühösnek és határozottnak tűnt James, ezért senki nem szólalt már meg.
- Köhömm... - kezdte mondandóját. - Chronaios mester úgy utasított, hogy tegyem közzé, hogy holnap délután háromkor Nagygyűlést óhajt tartani a főteremben, és minden klántagnak, aki a városban tartózkodik, kötelező a megjelenés! Ez alól most nincs kibúvó! - jelentette ki, majd hátat fordított és felment a lépcsőn.
Újra egyre nagyobb lett a zsivaj és hallottam, hogy sokan azon tanácskoznak, hogy vajon miről lehet majd szó a nagygyűlésen.
Mivel nem akartunk belemenni felesleges spekulációkba ezért mi folytattuk a játékot, és Bob rögtön le is osztotta a következő kört. Az összegek csak úgy száguldoztak közöttünk mivel mindig más nyert és az éjszaka folyamán már úgy alakult, hogy mindenkinek körülbelül ugyanakkora összeg volt a tulajdonában mint amivel kezdéskor beszállt. Annyira belemerültünk a játékba és az italozásba, hogy észre sem vettük mennyire repül az idő. Hajnali 2 óra tájt elkezdtek szállingózni az emberek és egyre kevesebben és kevesebben voltak a teremben. Ayumi még odajött hozzánk elköszönni, majd ő is elment aludni. Ez után már csak arra lettünk figyelmesek, hogy túl nagy a csend. Gyorsan megállapítottuk, hogy már csak mi négyen vagyunk a teremben. Bár amilyen állapotban voltunk már nem nagyon tudtunk a játékra koncentrálni, de azért még le akarunk játszani egy kört, mivel mindenki abban a hitben volt, hogy nyerhet még valamennyi pénzt. Amikor már a hajnali nap sugarai kezdtek beszivárogni az ablakon, úgy döntöttem, hogy aludni térek, mert a gyűlésre ki akarom pihenni magam, hogy tudjam miről van szó. Otthagytam a többieket és felmentem az emeletre a szobámba, ahol ledőltem az ágyamra és azonnal el is aludtam.

Reggel amikor felébredtem, úgy éreztem, hogy szétrobban a fejem és eléggé nyúzottan éreztem magam. Felkeltem és lesétáltam a főterembe, majd első utam a pulthoz vezetett.
- Szia Eigo. Hallom tegnap jól kirúgtatok a hámból. - köszöntött mosolyogva Mei.
- Húú, ne is mondd. Egyébként mennyi az idő? - feleltem, miközben leültem az egyik székre.
- Délután 2 óra. Még időben érkeztél, nemsokára kezdődik a klángyűlés.
- Még jó, hogy nem aludtam el.
- Ne aggódj, Ayumi vagy én úgyis felébresztettünk volna.
- Kutyaharapást szőrivel. Adj egy korsó sört légy szíves. - kértem Meit.
Mei nem mozdult, csak könyökölt és vigyorogva nézett.
- Adnál egy korsó sört?
- Persze, mindjárt, de olyan jó nézni, hogy mennyire rosszul festesz. - mondta és közben már elém is rakta az italom.
- Hahaha.
Egy húzásra megittam az egész korsóval és egycsapásra elmúlt minden bajom, mintha kicseréltek volna.
Megfordultam a széken, és csak ekkor tűnt fel, hogy teljesen át van rendezve a főterem és már szinte mindenki itt van. Elindultam egy jó helyet keresni, amikor megláttam, hogy Ayumi integet a terem másik végében, hogy menjek oda hozzájuk. Daudy, Bob és Gonkuro voltak mellette.
- Szia. Na végre, hogy ideértél, már azt hittem, hogy fel kell mennem, hogy felébresszelek.
- Ne aggódj, itt vagyok már. - nyugtattam meg Ayumit.
- Nem mondom, hogy nem örültem volna, ha te ébresztesz fel.
- Azt elhiszem. - mosolyodott el.
- Ti, hogy keltetek fel ilyen korán? - kérdeztem Bobéktól meglepődve kissé.
- Itt aludtunk az asztalokon. Csak azért vagyunk már fent, mert felébresztettek minket amikor átrendezték a termet. - válaszolt kérdésemre Gonkuro.
Leültem Ayumi mellé és vártuk, hogy elkezdődjön a gyűlés.



Hirtelen elcsendesedett mindenki. Felnéztem, és láttam, hogy Chronaios lépett be a terembe. Pontban három óra volt. Odasétált a székéhez, helyet foglalt, majd belekezdett mondandójába.
- Örömmel látom, hogy nem maradt üres szék a teremben, és mindenki itt van. Régen volt már, hogy ilyen fontos gyűlést kellett összehívnom, de jelen körülmények között ez elkerülhetetlennek bizonyult. - felállt a székéből és elkezdett fel-alá sétálgatni. - Mint azt tudjátok, jelenleg háborúban állunk a Cyclops Eye nevezetű sötét céhhel. A tanácstól nem várhatunk segítséget, ők a helyzet kezelését teljes mértékben ránk bízták. A céh mesterét Balzar Fronten-nek hívják, nagyon veszélyes ember, és legfőbb célja, hogy eltiporjon bennünket. Ellenségeinkről tudni kell, hogy merénylők, orgyilkosok, tehát egytől egyig veszélyes ellenfelek, ezért azt szeretném, ha küldetéseitekre mindig csapatokban mennétek. Az Őszköszöntő fesztivál óta nem nagyon adtak hírt magukról, de ez nem azt jelenti, hogy nem készülnek semmi rosszra. Mindazonáltal tudomásomra jutott a hír, hogy Balzar vérdíjat tűzött ki a céhünk tagjaira, ezért mostantól kezdve fokozottabb óvatosságot várok el mindenkitől.
Chronaios visszaült a helyére. Érezni lehetett a feszültségből, hogy komoly dologról van szó. Többen elkezdték halkan megbeszélni a hallottakat. Egyesek aggódtak a veszély hallatán, mások pedig csak nevettek rajta.
- Mester, mi nem vajból vagyunk, könnyűszerrel eltakarítjuk azt a bukott céhet! - állt fel Gonkuro és odament Chronaios mellé.
Az öreg csendre intette a társaságot.
- Ne vedd félvállról a fenyegetést, kölyök. Te azon emberek egyike vagy, aki találkozott velük a fesztiválon. Ha jól emlékszem semmi esélyed nem volt a győzelemre. Ne beszélj ilyen beképzelten, a veszélyt nem szabad figyelmen kívül hagyni. - fordult felénk. - Ne legyetek óvatlanok, és meggondolatlanok. A veszély valós, és ha félvállról veszitek a fenyegetést, akkor akár az életetekkel is fizethettek érte. Ha szembe kerültök az ellenséggel, ne harcoljatok velük egyedül, inkább meneküljetek el. Nem tudjuk, milyen erős mágusokat tudnak maguk mellett, ezért nem szabad kockáztatnunk. Nem akarom, hogy türelmetlenségetek, és a hevességetek miatt az életetekkel fizessetek. Remélem megértettétek.
Ekkor Chronaios el is indult az emeletre vezető lépcsők felé.
- És Lanamival mi lesz?! - ugrott fel székéből Mei. - Haza kell őt hoznunk!
Bár nem tudtam, hogy kiről beszélt a lány, de látszott rajta, hogy a könnyeivel küszködik, így hát érdeklődve figyeltem az eseményeket.
- Lanami Isleen a saját akaratából hagyta el a céhet, és csatlakozott egy sötét klánhoz. Jelenleg elég gondunk van egy sötét céhhel, egyáltalán nem hiányzik, hogy még egy másikkal is hadilábon álljunk. Csak annyit tehetek, hogy amíg az a lány nem csinál semmi meggondolatlant, nem jelentem a tanácsnak. Bíznunk kell benne, hogy észhez tér, és visszajön.
- De mester, tisztában van ön is vele, hogy miért ment el. Ha tudná az igazságot, akkor talán...
- Elég legyen, Mei. Lanami önként ment el. Ne is gondolkodjatok azon, hogy mentőakciót szerveztek. Megtiltom! Aki a tiltásom ellenére is felkerekedik, hogy vissza hozza, azt keményen megbüntetem. Akár a kizárással is számolhat!
- De mester, ezt maga sem gondolhatja komolyan. - állt ki Mei mellett Ayumi.
Páran még meg próbálták meggyőzni Chronaiost, hogy gondolja meg magát, de ő nem is figyelt rájuk. Határozott léptekkel felment az irodájába.
Ayumi szomorúan huppant vissza a székébe.
- Ismerhetted ezt az illetőt, ha annak ellenére is vissza szeretnéd hozni, amit az öreg mondott.
- Annyira nem ismertem, de ő is a klánunk tagja volt. Itt mindig a bajtársiasságra tanítottak minket, nem értem miért van most ez.
- Gyere, inkább menjünk oda Meihez, ő jobban ismerte. Vigasztaljuk meg szegényt.
-Rendben.
Szinte mindenki kifelé haladt a klánházból, így a nagyterem lassan kiürült, aminek egyik előnye, hogy nem kellett átverekedni magunkat a tömegen.
- Mei. - szólította meg a lányt Ayumi, és közben leült mellé.
Mei arcát tenyereibe temetve szomorkodott.
- Ne aggódj, vissza fogjuk hozni. - próbáltam megnyugtatni a lányt.
- Igen, visszahozzuk. - erősített meg Ayumi.
- Ne foglalkozz azzal amit az öreg mondott, amiről nem tud az nem fáj neki. Megszervezünk egy mentőakciót és megoldjuk a problémát.
Mei felnézett és megtörölgette szemeit, látszott rajta, hogy kicsit lenyugodott.
- Nem régen jöttél a klánba, és nem is ismered Lanamit, miért mondod ezt?
- Lehet, hogy őt nem ismerem, de innen benneteket ismerlek a legjobban, és nem hagyhatlak cserben titeket. - mondtam mosolyogva.
Hirtelen felpattant a székekről és csak úgy sugárzott belőle a magabiztosság és a céltudatosság.
- Igazad van, nem kell tudnia róla a mesternek.
- Én is ezen a véleményen vagyok. - állt fel Ayumi is.
- Rendben van, akkor kezdjünk is neki a mentőakció kitervelésének.

Chronaios mester pontos ember volt. Ha azt mondta háromkor kezdődik az esemény, akkor az háromkor is fog kezdődni. És így is volt. Egyetlen szék árválkodott a társasággal szembe, ezt a széket választotta céhmesterünk. Mindenki elcsendesedett, és az információosztás megkezdődött.
- Örömmel látom, hogy nem maradt üres szék a teremben, és mindenki itt van. - kis szünet, eközben szemei végig a társaságon voltak. - Régen volt már, hogy ilyen fontos gyűlést kellett összehívnom, de jelen körülmények között ez elkerülhetetlennek bizonyult. - újabb szünet, elkezdett fel s alá sétálni, hogy szavainak még nagyobb ereje legyen - Mint azt tudjátok, jelenleg háborúban állunk a Cyclops Eye nevezetű sötét céhvel. A tanácstól nem várhatunk segítséget, ők a helyzet kezelését teljes mértékben ránk bízták. A céh mesterét Balzar Frontennek hívják, nagyon veszélyes ember, és legfőbb célja, hogy eltiporjon bennünket. Ellenségeinkről tudni kell, hogy merénylők, orgyilkosok, tehát egytől egyig veszélyes ellenfelek, ezért azt szeretném, ha küldetéseitekre mindig csapatokban mennétek. Az Őszköszöntő fesztivál óta nem nagyon adtak hírt magukról, de ez nem azt jelenti, hogy nem készülnek semmi rosszra. Mindazonáltal tudomásomra jutott a hír, hogy Balzar vérdíjat tűzött ki a céhünk tagjaira, ezért mostantól kezdve fokozottabb óvatosságot várok el mindenkitől. - Újra birtokba vette elárvult székét, és várt. Gondolom a reakciókat várta, bár engem eléggé hidegen hagyott az egész. Lehet, hogy háborúban állunk valakivel, de nem mutatták magukat már jó ideje, és nem találkoztam egyetlen tagjával sem, így nem értettem, hogy mennyire veszélyesek. Milyen szerencse, hogy a jelem a tenyeremen van rajta, ökölbe szorított kézzel nem is lehet nagyon látni, és ki kötne bele egy unalmas, semmitmondó alakba, mint én? Bár a vérdíj nem hangzott valami biztatóan. Nem mindenki tartotta magában a véleményeit: sokan elkezdtek halkan sutyorogni, mások hangosan kacagtak; nem mindenki vette komolyan a fenyegetést, és én sem vettem annak. Tudom, hogy nem vagyok erős, de csak akkor lehetek teljesen bizonyos a dolgomban, ha gyakorlatban is látom, hogy mire képesek. Eléggé szegényes életfelfogás, de ez van.
- Mester, mi nem vajból vagyunk, könnyűszerrel eltakarítjuk azt a bukott céhet! - Egy ember felállt és a mesterhez ment. Középmagas, fekete haj, keményebb alkat. Ha jól sejtem Gonkuro Hachirobeinek hívják. Nem igen volt szerencsém hozzá. Szavaira Chronaios mester rosszalló arckifejezést vett fel, és felemelte a kezét, mire újonnan csend lett. Gonkuro kénytelen volt megtartani további véleményét.
- Ne vedd félvállról a fenyegetést, kölyök. Te azon emberek egyike vagy, aki találkozott velük a fesztiválon. Ha jól emlékszem semmi esélyed nem volt a győzelemre. Ne beszélj ilyen beképzelten, a veszélyt nem szabad figyelmen kívül hagyni. - förmedt rá a szerencsétlen véleménykinyilvánítóra, majd az egész társasághoz intézte a többi szavait.
- Ne legyetek óvatlanok, és meggondolatlanok. A veszély valós, és ha félvállról veszitek a fenyegetést, akkor akár az életetekkel is fizethettek érte. Ha szembe kerültök az ellenséggel, ne harcoljatok velük egyedül, inkább meneküljetek el. Nem tudjuk, milyen erős mágusokat tudnak maguk mellett, ezért nem szabad kockáztatnunk. Nem akarom, hogy türelmetlenségetek, és a hevességetek miatt az életetekkel fizessetek. Remélem megértettétek. - Nehéz nem megérteni. Óvatosság mindenek előtt. És hideg fej, mindig hideg fej. A mester arckifejezése tükrözte az előzőleg elhangzottakat, és már elmenni készült, amikor Mei szólalt fel hirtelen.
- És Lanamival mi lesz?! - Kivel? Nem tudtam miről beszél, de a többiek nagyon is jól tudták. Mindenki hirtelen jobban odafigyelt, mint eddig. Valamiről én nagyon lemaradtam.
- Lanami Isleen a saját akaratából hagyta el a céhet, és csatlakozott egy sötét klánhoz. Jelenleg elég gondunk van egy sötét céhhel, egyáltalán nem hiányzik, hogy még egy másikkal is hadilábon álljunk. Csak annyit tehetek, hogy amíg az a lány nem csinál semmi meggondolatlant, nem jelentem a tanácsnak. Bíznunk kell benne, hogy észhez tér, és visszajön. - mondta nyugodtan. Aham, tehát egy áruló, vagy csak hamar elege lett a céhből, de az is lehet, hogy teletöltötték a fejét idétlenséggel. Mei nem hagyta annyiban.
- De mester, tisztában van ön is vele, hogy miért ment el. Ha tudná az igazságot, akkor talán... - de nem tudta befejezni a mondandóját. Chronaios mester ingerülten belé fojtotta
a szót.
- Elég legyen, Mei. Lanami önként ment el. Ne is gondolkodjatok azon, hogy mentőakciót szerveztek. Megtiltom! Aki a tiltásom ellenére is felkerekedik, hogy vissza hozza, azt keményen megbüntetem. Akár a kizárással is számolhat! - hát ez nem valami megnyugtató, de elijesztésnek tökéletes. Személy szerint semmi kedvem a tagságomat amiatt kockáztatni, hogy egy teljesen ismeretlen valakit visszatérítsek egy olyan útról, ahonnan már nem tud letérni. A mester ezek után otthagyta a csapatot, és visszament az irodájába.
A hangzavar azonnal kitört. Igen valószínűnek találtam, hogy ahányan vannak, annyi különböző ötlettel álltak elő, hogy megszegjék a mester utasítását. Lehet, hogy odáig fog fajulni, hogy én leszek az egyetlen tagja a céhnek? Mi értelme visszahozni valakit, ha minket meg kiszórnak? Ez a valamit valamiért elv? De én ebből nem kértem. Talán az megfogadható, hogy ne menjek egyedül küldetésre, de tudok vigyázni magamra, bár mondjuk a társaság az sosem rossz dolog. Sóhajtottam egy nagyot, nekem nincs helyem ebben a harcban, nincs mit nyernem, csak veszítenem, azzal indultam volna kim hogy kellemes időtöltésként kísértsek a romjaim között, amikor is a semmiből egy kéz elkapta a galléromat, és én majdnem hanyatt vágódtam miatta. A kéz Ayumihoz tartozott. Mosolyogva nézett rám, de rángatózott az egyik szeme, így azt nem igen lehetett őszintének nevezni.
- Merre mész Strago? Nem akarod megbeszélni velünk? - kérdezte félelmetesen nyugodt hangon.
- Mit? - kérdezem, miközben felálltam, nyakamat dörzsölve.
- Lanami megmentését. - galléromnál fogva közelebb húzott. Kedves mosolya konkrétan libabőrössé változtatta a hátamat. Kezdtem feszélyezve érezni magam.
- És miből gondolod, hogy benne lennék egy illegális akcióban? - kérdeztem.
- Mert Chronaios mester is csak azért mondta, hogy nem szabad, mert nem mondhatott mást. Ő is szeretné, ha Lanami visszatérne, de nem mondhatja, mert a céh már így is nyakig benne van a fekete céhekkel való haddelhaddban. De Lanami akkor is a társunk volt, nem engedhetjük, hogy elvegyék tőlünk. -
- Elvegyék tőlünk? - néztem rá szkeptikusan - Nem saját elhatározásból lépett ki? És miből gondolod, hogy a mester tényleg így gondolkodik? - én csak kötekedni tudtam. Látszott, hogy nem fűlött a fogam a komplikált dolgokhoz. Ayumi taktikát váltott.
- Nos, valóban, miért kényszerítselek olyasmire, amihez egyáltalán nincs közöd, hiszen végül is, csak a céh tagja vagy. Látod Eigot? Nagyon rendes, jóképű fiatalember, és a vállán aludni nagyon kényelmes, és szívmelengető. Ő is velünk tart majd. Egy ágyon fogunk osztozkodni, egy fürdőt fogunk használni..... - és itt lett elegem a gonosz stratégiából.
- Értem, értem, veletek tartok. Gondolom a hideg fej, és a megfontolt gondolkodás híján szükségetek lesz rám. - forrongott az agyvizem, és valami kellemetlen érzés volt a gyomromban, amikor az újoncot néztem, és szavaim nem csak mondvacsinált indokot adtak, hanem jó alaposan meg is sértettek minimum három embert.
Remélem van valami jó tervük, mert én nem leszek hajlandó mélyenszántó gondolatokkal gazdagítani a gyülekezetet.
- Nagyon helyes. - mondta köszönésképpen Ayumi, és odavezetett a többiekhez.

Hirtelen valaki odasétált hozzánk, és megszorította a vállam. Amikor oldalra fordítottam a fejem, hogy megnéztem ki az láttam, hogy Itachi áll mögöttem.
- Ostoba barom! Hallottad a mester utasítását. Mind hallottátok. - kezdte mérgesen, majd nyugodtabban folytatta. - A mesternek igaza van. Bármennyire is nehéz kimondani, nem sodorhatjuk veszélybe a klánt. Pláne nem ilyen felelőtlen emberek miatt. - nézett rám. - Ez rátok is vonatkozik. Nem akarok még egyszer ilyesmit hallani a szátokból. Be fogjátok tartani a mester utasítását!
- Ita... - kezdte Mei könnyes szemmel.
- Elég. - vágott közbe Itachi. - Nem változtatom meg a véleményem. Nem sodorhatjuk veszélybe a céhet egy emberért. Ezt nektek is be kell látnotok. Te pedig Eigo, éjfélre legyél az Asszonybosszantóban. El kell egy kicsit beszélgetnünk a hozzáállásodról.
Miután elmondta amit akart, gyorsan kisétált a klánházból. Kissé felidegesített, hogy azt gondolja, hogy megmondhatja mit csinálhatunk és mit nem, de ezzel foglalkozhatok, majd éjfélkor az Asszonybosszantóban. Először a tervezést kellett elkezdeni.
- Most mit csináljunk? - kérdezte aggódva Ayumi.
- Ne foglalkozzatok vele, ha az öreg utasítása ellenére is elmentünk volna, akkor Itachi szava mit számít? Most inkább lássunk neki minél hamarabb a tervezéshez.
- De hát Itachi azt mondta, hogy ne menjünk. - mondta Mei.
- Ne foglalkozz vele, ha kell akkor nélküle is visszahozzuk. - feleltem.
- Igazad van, ne is késlekedjünk.
- Bemehetnénk a pult mögötti raktárba, ott nem olyan nagy a nyüzsgés mint itt kint.
A lányok egyetértően bólintottak, majd a pultot megkerülve, odamentünk a raktárhoz. Mei elővette a zsebéből a kulcsot, kinyitotta az ajtót, majd mindannyian bementünk. Mivel én mentem be utoljára, becsuktam az ajtót.
- Hogyan fogjunk hozzá? - kérdezte Ayumi.
- Valahogyan embereket kellene toborozni, mert elég kevesen vagyunk. De valahogy úgy kellene csinálni, hogy ne tudja meg senki, csak az aki benne van ebben az akcióban. Ha olyant próbálunk meg beszervezni, aki ellene van, és elmondja például Itachinak vagy Chronaiosnak, akkor elfelejthetjük az egészet.
Mei és Ayumi összenéztek, majd hirtelen elmosolyodtak.
- Azt hiszem ezt meg tudjuk oldani. - mondta vigyorogva Mei.
- Inkább meg se kérdezem, hogy hogyan. - mosolyogtam.
- Majd ha megvannak a társaink, akkor kitalálhatjuk a többit. Akkor ezt meg is beszéltük. Ennek örömére igyunk valamit.
Kisétáltunk a raktárból, és a leültem az egyik székre a pult előtt. Mei töltött nekem egy korsó sört, közben pedig Ayumi valamilyen koktélt csinált maguknak.
- Igyunk mondjuk arra, hogy sikeres legyen a mentőakció.
- Igen, igyunk a sikeres küldetésre.
- Mentsük meg Lanamit.
Koccintottunk, majd gyorsan megittam a söröm.
- Azt hiszem, hogy egy kicsit ledőlök még mielőtt elmegyek az Asszonybosszantóba Itachi után. A tegnap esti buli kicsit lefárasztott.
- Tényleg, ezt majdnem el is felejtettem. Biztos, hogy jó ötlet, hogy elmész oda?
- Nem félek Itachitól. Meg kíváncsi is vagyok rá, hogy mit akar mondani. És mivel ő úgyis tud már erről az egészről, megpróbálom jobb belátásra bírni.
- Az jó lenne, ha sikerülne.
- Sok szerencsét hozzá, mert eléggé keményfejű tud lenni.
Felmentem a lépcsőn az emeletre, és bementem a szobámba. Ledőltem az ágyamba, és szinte azonnal el is nyomott az álom...

...Amikor felébredtem, úgy éreztem, hogy túl sokáig aludtam és elkéstem. Gyorsan ránéztem az órámra, és kicsit megnyugodtam, mivel az még csak háromnegyed 12-t mutatott. Sietnem kellett, mivel az Asszonybosszantó majdnem a város másik végén volt. Kimentem a szobámból, bezártam az ajtót, és lerohantam a lépcsőn. Gyors léptekkel indultam ki a klánházból, de közben láttam, hogy Mei és Ayumi még ott vannak a pultnál.
- Sok szerencsét. - mondták egyszerre.
Bólintottam nekik, majd kisiettem az épület ajtaján, és a főutcán haladtam előre. Már sötét volt, és egy lélek sem volt kint, ami jól is jött, mivel nappal akkora nyüzsgés szokott lenni az üzletek előtt, hogy alig lehet haladni, pedig eléggé széles az utca. Hamarosan oda is értem az Asszonybosszantóhoz, és egy pillanatra megálltam az ajtó előtt, hogy kifújjam magam. Közben eszembe jutott, hogy Itachi miért is hívott ide, ezért felkészültem arra az esetre is, ha véletlen harcolni kellene. Belöktem az ajtót és besétáltam.
- Nyugodj meg, és ülj le. Hamarosan mindent megértesz. - mondta hűvösen, majd az egyik szék felé mutatott, és közben az egyik kancsóból kitöltött egy korsó sört.
- Miért hívtál ide? Gondolom nem azért, hogy megigyunk egy korsó sört.
- Nyugalom. Mindent elmagyarázok, de még várunk néhány emberre.
Megfogtam a sört, és leültem a székre amelyikre Itachi mutatott. Csendben vártam, és közben iszogattam a sört. Szépen lassan elkezdtek jönni az emberek, és egyre többen lettünk. Mivel a villámmágus mindenkit ugyanúgy fogadott mint engem, így mindenki előtt volt egy korsó sör. Egyesek csendben ültek, néhányan pedig beszélgettek. Amikor már úgy tűnt, hogy senki nem fog jönni, Itachi odament az ajtóhoz és bezárta azt.
- Figyeljetek rám. Gondolom kíváncsian várjátok már, hogy megtudjátok, miért lettetek idehívva...