A Titan Nose Őszköszöntő Fesztiválja, avagy kiderül az igazság!

Ez a kis játék, a Titan Nose egy hosszabb történetszálát óhajtja majd elindítani, a tagok szórakoztatására, illetve a klán jobban kidolgozottsága érdekében. Azért, hogy mindenki értse, miről szól eme kis játékunk, parancsoljatok, az előzménye Itt kezdődik

Fáradtan, teljesen másnaposan nyitottam be a Titan Nose székházába. Ahogy körbe tekintettem feltűnt, hogy alig tartózkodnak bent néhányan.
- Jó reggelt! -köszöntem, majd odasétáltam a pulthoz, némi információért.
- Szia Ita, jobban vagy már? -kérdezte Mei mosolyogva, miközben valami papírt olvasgatott.
- Fogjuk rá - morogtam válaszképp. -Hol vannak a többiek?
- Az Őszköszöntő fesztiválra készülnek, már a parkban próbálnak az esti ünnepségre. -mondta úgy, mintha ez mindenkinek természetes lett volna. Értetlenül vizslattam a lány gyönyörű arcát, mire ő elmagyarázta, hogy ezt nekem is tudnom kéne, de tegnap Arashiék úgy vonszoltak haza, mert a sárga földig ittam magam, és valószínűleg ez miatt van emlékezet kiesésem.
- Ilyen történt? -kérdeztem ziláltan. - Akkor elmesélnéd nekem az egészet?
- Ejh... rendben van. A klán minden évben részt vesz az őszköszöntőn, mágikus bemutatót tartva, és az ünnepség megkoronázásaként egy koncerttel kedveskedünk a városnak. Egész héten erre készültünk, és most mindenki kint van a parkban, hogy össze állítsák a színpadot, illetve nézelődnek a bazársorokban, egyszóval akik nem dolgoznak, azok élvezik a fesztivált.
Az a néhány ember aki még az épületben tartózkodik, Chronaios mesternek segít összeszedni, és kicipelni mindazt, ami itt lett felejtve. Különben is, ha már itt vagy, te is hasznossá tehetnéd magad, vidd ki a raktárban lévő söröshordókat a kint álló szekerekhez.
- Nagyszerű... tudod, hogy utálom ezeket az eseményeket... -mondtam lehangolódva, majd neki álltam a kétkezi munkának.
Ahogy kigurítgattam a hordókat, össze találkoztam két csapattársammal, akik valamiféle tűzijátékos dobozokat cipelgettek.
- Látom, ti is be lettetek fogva - mondtam lehangoltan.

Végre...! Hamarosan kész leszünk az előkészületekkel...! - örvendeztem magamban, miközben Yuzuhával és Gonkuroval az alagsori raktárban keresgéltük a tűzijátékos dobozokat. Mindig elképesztett, hogy mennyi poros és fölösleges kacatot találni itt; a keresett tűzijátékokat például egy zsák szakadt rongy és egy ládára való elöregedett csokipénz mögött találtuk meg. Gonkuroval felkaptuk a két nagy dobozt, és elindultunk felfelé. Ayumi és Mei még mindig ott volt a pult mögött, a listáját nézegetve, Itachi pedig nem rég érkezhetett meg, mert amikor megjöttünk, még nem volt itt. Most viszont - méretük szerint - gurította vagy cipelte a söröshordókat.
- Látom ti is be letettek fogva - mondta lehangoltan.
- Igen, de minjdárt kész vagyunk.
Kiléptünk a Titan Nose ajtaján, ahol már várt ránk a szekér. Felraktuk a dobozokat, majd visszamentünk a klánházba.
- Üljetek le, mindjárt hozok nektek valamit - mondta Mei, mi pedig ezer örömmel engedelmeskedtünk neki: leültünk a pulthoz legközelebbi asztalhoz. Még két hordó múlva Itachi is végzett a kipakolással, és csatlakozott hozzánk.
- Innentől már csak a pihenésre kell koncentrálnunk - mondtam kedélyesen, és biccentettem Meinek, aki elém és Yuzuha elé lökött egy-egy gyümölcsös koktélt. Ilyet még nem ittam, de jól nézett ki. Láttam Itachi megnyúlt arcán, hogy se a melónak, se a fesztiválnak nem örül, viszont felcsillant a szeme, ahogy elé érkezett egy méretes söröskorsó, Mei pedig lehuppant mellé.
- Igyunk arra, hogy végre kész vagyunk! - indítványoztam poharam felemelve, amire lelkesen koccintás volt a válasz. Napok óta először tudtunk így összeülni és lazítani, a Mester ugyanis kevés szabadidőt hagyott az itthon levőknek.

Éppen a legutóbbi, egyszemélyes küldetésemről meséltem Gonkuronak, amikor öt árnyék állta el az ajtóból beszüremlő fényt...

Arashival és Yuzuhával tűzijátékos dobozokat kerestünk az alagsori raktárban mivel Chronaios mester mondta, hogy vigyük ki őket a klánház előtt álló szekérre mert kellenek majd az Őszköszöntő fesztiválra. Nem volt túl nagy a raktár, de annál hosszabb ideig tartott megtalálni a tűzijátékokat mivel rengeteg kacatot tároltak itt. Végül Arashi bukkant a dobozokra egy zsák szakad rongy és egy ládára való csokipénz mögött.
- Kaja. - mondtam és beleharaptam az egyik csokipénzbe, mire Arashi és Yuzuha elkezdtek nevetni.
- Ezek már el vannak öregedve. - mondta Arashi nevetve, mire én rögtön ki is köptem, de már késő volt és éreztem a förtelmes ízt. Kinyújtottam nyelvem és kezeimmel próbáltam letakarítani róla az ízt, persze kevés sikerrel, így gyorsan fel is adtam. Ez után felkaptunk két nagy dobozt Arashival és elindultunk felfelé a földszintre. Amikor felértünk láttuk, hogy Ayumi és Mei a pult mögött álltak és még mindig a listát nézegették. Közben Itachi is megérkezett és éppen egy söröshordót gurított kifelé.
- Látom ti is be letettek fogva. - mondta lehangoltan.
- Igen, de minjdárt kész vagyunk. - felelte Arashi.
- Ita, te söröshordót gurítasz és le vagy hangolva? Beteg vagy? - mondtam neki vigyorogva.
Kiléptünk a klánházból, odamentünk a szekérhez, felraktuk a dobozokat és visszamentünk.
- Üljetek le, mindjárt hozok nektek valamit. - mondta Mei és örömmel odamentünk a pulthoz legközelebb álló asztalhoz és leültünk. Még két hordót kivitt Itachi a szekérhez majd ő is leült közénk.
- Innentől már csak a pihenésre kell koncentrálnunk. - mondta és biccentett Meinek, aki hozott neki és Yuzuhának egy-egy gyümölcskoktélt.
Közben észrevettem Itachit aki még mindig lógatta az orrát és látszott rajta, hogy se a munkának se az ünnepségnek nem örül. Ekkor leült mellém Ayumi. Közben Mei lerakott elém egy méretes korsó sört, majd Itachi elé is, és leült mellé. A sör láttán Itachinak felcsillant a szeme és hirtelen jobb kedve lett.
- Végre egy korsó hideg sör. Már alig vártam, főleg mi után megkóstoltam a raktárban azt az elöregedett csokipénzt. - mondtam vigyorogva, mire mindenki elkezdett nevetni.
- Igyunk arra, hogy végre kész vagyunk! - mondta Arashi és felemelte poharát mire koccintottunk.
Az elmúlt napokban elég sok munkával látott el minket a Mester ezért kevés szabadidőnk volt így napok óta nem tudtunk így összeülni és lazítani. Arashi legutóbbi egyszemélyes küldetéséről kezdett mesélni amikor öt árnyék jelent meg az ajtóban.

Rögtön megpendült bennem valami furcsa érzés, ahogy jobban szemügyre vettem őket. A főnixtoll forrón lüktetett a mellkasomnál, és Yuzuha is hasonlóan érezhetett, mert gyorsan a zsebéhez kapott. Ez az érzés... utoljára akkor éreztem, amikor az Akane Tours hajóját kísérgettem... azt hiszem Crownak hívták a tagot... igen, úgy, és a Quatro Cerberus mágusa. Mindig ezt éreztem, amikor démon közelébe kerültem. De most is olyan furcsa... tompa... Talán tévedek, hiszen Crow sem volt démon. Viszont a tollam jelez... és Yuzuha is érzi...
A lány keze ekkor találta meg az enyémet, én pedig megnyugtatóan megszorítottam, de egy pillanatra sem vettük le tekintetünket az öt csuklyásról.
- Chronaios hol van? - dörögte mély hangon a középső.
- A mester jelenleg nincs itt, de hamarosan visszaér - felelte Mei, láthatóan gyanútlanul.
- Megvárjuk - mondta határozottan, de egy őrülettől csöpögő, hisztérikus hang rögtön közbeszólt:
- Szórakozzunk el addig ezekkel... Öljük meg mind! MIND! - vihogott.
Ő az. A hangjából tudtam, hogy ez nem egyszerű őrület, hanem megszállottság... démoni megszállottság.
- A démont bízzátok ránk - böktem a vihorászó őrültre, és kilazítottam a kardomat, miközben az öt csuklyás is fenyegetően állt fel. Yuzuha mellém állt, kezét varázslatra készítve. - Már van egy kis tapasztalatunk az ilyesmiben.
Az őrült szeme villogott a csuklyája alatt, egy társa pedig könnyeden mellé lépett.
- Nem lenne igazságos, ha kettő harcolna egy ellen, nem igaz? - mondta a második alak, halk, lágy, de mégis fenyegető hangon.
Már gyűjtöttem a mágikus energiát, és ellenfeleink minden rezdülését figyeltem, hogy rögtön tudjak reagálni a támadásra, amikor hangokat hallottam. Először nem értettem őket, de amikor láttam, hogy ellenfeleink is arra figyelnek, megkockáztattam, hogy kissé arra figyeljek.
- ... tök király lenne ide néhány cserép orchidea, olyan sivár ez itt nem...?
Darren volt az, az emeletről jött a hangja.
- Darren! - kiáltott fel Yuzuha, majd rögtön meg is jelent az emeleti korlátnál Darren és James arca.
- Nahát, ti meg mit csináltok?
- Igyekszünk túlélni egy túlerővel induló harcot... gyertek már segíteni! - kiáltottam fel nekik, miközben még mindig az ellenfeleinket néztem.
- Mi van...?
Hát ilyen nincs... Mei kiabált velük egy darabig - igazán nem nézné ki belőle az ember, hogy ilyen erős szavakat is ismer - mire szégyentől égő arccal leugrottak fentről, nem vesztegetve az időt lépcsőzéssel. James lelassította az esésük idejét, hogy biztonságosan leérjenek.
Most már hatan vagyunk öt ellen, kicsit bíztatóbb. De nem kell rendőrnyomozónak lenni ahhoz hogy rájöjjön az ember: nem éppen baráti látogatásba jöttek a mesterünkhöz. Márpedig ha őt is meg akarják támadni, akkor vagy mind őrült, vagy mind nagyon erősek. Akármelyik is igaz, óvatosnak kell lennünk. Reméltem, hogy a bajtársaim nem feledkeznek meg magukról.
- Elég a beszédből... itt az idő, hogy meghaljatok.

Mindenki a csuklyás figurákat nézte az ajtóban. Arashin és Yuzuhán látszott, hogy valamiért elég nyugtalanok. Nem tudtam mi az oka ennek, de nem is tudtam megkérdezni őket, mivel ekkor előrelépett a középső alak és megszólalt.
- Hol van Chronaios? - kérdezte mély hangon.
- A mester jelenleg nincs itt, de hamarosan visszaér. - mondta Mei kedvesen.
- Megvárjuk! - mondta a fickó.
- Szórakozzunk el addig ezekkel. Öljük meg mind! - mondta a másik őrülten vihogva.
Erre a kijelentésre hirtelen felpattantam, majd felkészültem a harcra. Ez után a többiek is felálltak kivéve Itachit.
- A démont bízzátok ránk, már van egy kis tapasztalatunk az ilyesmiben. - mondta Arashi, közben pedig a vihogó alakra mutatott és kilazította kardját.
Yuzuha mellé állt és ő is varázslatra készítette kezét. Itachi szokásos nyugalmával ült még a székben.
- Nem lenne igazságos, ha kettő harcolna egy ellen, nem igaz? - lépett előre egy újabb alak.
- Nincs mit tenni, túlerőben vannak. Gondolom Bohóc, te kettőt akarsz. - mondta egykedvűen.
- Végre egy kis izgalom. Szívesen átveszem a tiedet is Ita. - mondtam kaján vigyorral az arcomon.
Közben Ayumi mellém állt.
- Elhiszem, hogy kettővel is elbírnál, de azért hagyjatok nekünk is, hölgyeké az elsőbbség, igaz Yuzuha? - mondta Ayumi mosolyogva.
Már forrt a levegő és majdnem megkezdődött a harc, amikor az emeletről két hang hallatszott és egyre csak közeledtek, mindenki a lépcsőt nézte kíváncsian, hogy kik lehetnek azok.
- ... tök király lenne ide néhány cserép orchidea, olyan sivár ez itt nem...?
Darren és James jöttek lefelé a lépcsőn és közben a díszítéseken vitáztak.
- Darren! - kiáltott fel Yuzuha.
- Nahát, ti meg mit csináltok? - kérdezte Darren.
- Igyekszünk túlélni egy túlerővel induló harcot... gyertek már segíteni! - kiáltotta nekik Arashi.
- Mi van...?
Mei odarohant hozzájuk és kiabált velük miközben elmagyarázta mi folyik itt. Leugrottak a lépcsőről és James időmágiájával lelassította az esést, hogy biztonságban földet érjenek. Ez után ismét mindenki az idegeneket nézte, majd a középső ismét megszólalt.
- Elég a beszédből... itt az idő, hogy meghaljatok.
- A helyedben nem lennék ennyire biztos ebben. - löktem oda neki vigyorogva.

Teljesen nem zárhattam ki a külvilágot, hisz sose lehettem biztos benne, hogy mindenki a saját ellenfelével foglalkozik, de igyekeztem a lehető legjobban a velünk szemben álló két köpenyesre fókuszálni. Igyekeztem valami gyenge pontot feltárni, de a démonmágus máris türelmetlenül rámrontott: puszta kézzel száguldott felém, de még mielőtt elért volna, gyorsan hátraugrott Yuzuha közöttünk elhelyezett szélvágása elől.
- Oh... a hölgyet bízd csak rám, Frenzied - mondta lágy hangon a társa, miközben hátradobta a csuklyáját.



Az őrült felvihogott.
- Szeretsz velük játszadozni, mi? - sziszegte, miközben ismét rohamozott. Ingerülten lőttem felé egy tűzgolyót, és már fordultam is Yuzuha felé, hogy gyorsan mellé érjek, amikor éppen csak elhibázva engem, elsuhant mellettem a Frenzied-nek nevezett mágus. Csuklyája teljesen hátracsúszott, ahogy lefékezte a lendületét. Meglepően normálisnak tűnt, de hosszú karmai, hegyes fülei, szemei vérszomjas villogása és őrült vigyora kétséget sem hagytak megszállottsága felől.



- Ne menekülj! - üvöltötte, majd halkan, fenyegetően hörrent egyet:
- Birth of a Demon...
Karja egy démon absztrakt, fekete páncéllemezes karjává alakult, és újabb támadást intézett felém. Közben Yuzuhával már ismét közelebb húzódtunk egymáshoz, így jobban tudtuk védeni egymást. Ha egyedül nem megy, majd ketten fog... amennyire ismertem társamat, tudhattam, hogy neki is ez a terv jutott az eszébe...
- Wind Blast! - löktem egyet a démonmáguson, hátam mögül pedig Yuzuha madár formájú villámnyalábja vágódott belé, amit egy szélvágással toldottam meg, hosszan felhasítva mellkasán a ruhát. A földhöz vágódott, de egy ukemivel rögtön ismét talpon volt. Agyam gyorsan járt... időt kellett nyernünk, amíg megérkezik az erősítés.
- Mit akartok a mestertől? Ha csak ennyit tudtok, egyetlen varázslattal legyőz mindannyiótokat.
- Megölni... árulóóót! - visította fennakadt szemekkel a hegyesfülű, majd ismét a lágy, alattomos hang tulajdonosa szólalt meg. Éreztem, hogy Yuzuha szembefordul vele.
- Jöttünk visszafizetni azért, amit az a rohadék tett velünk - mondta, sötét mosollyal arcán.
- Tett veletek...? Mit... - és ekkor megláttam a démonmágus mellkasán a jelet:



Cyclops Eye... a mester már mesélt róluk, ismerem a szimbólumukat is. De hát már évekkel ezelőtt feloszlatták őket... És ekkor döbbentem rá, hogy mivel is állunk szemben. Egy sötét klán öt bérgyilkosával, akiket alighanem képesnek tartanak egy Chronaios kaliberű mágus legyőzésére... Most már tényleg csak akkor van esélyünk, ha ide tud jutni valahogy Chronaios, Jason vagy Raizen...
- Sajnos Zero nem nyírta ki a vén majmot, de hát őszintén szólva nem is vártam mást... nem is értem, Balzar mester miért bízott meg benne annyira.
Zero...? Az meg kicsoda...? A mester sose mesélt erről... Elkezdtem Yuzuha keze felé tapogatózni.
- Zerooo!
- A mesteretek után ő jön... addigra viszont nektek és a szánalmas klánotoknak annyi...
- Wind Blast! - kiáltottuk, ahogy megtaláltuk egymás tenyerét; a két varázslat egymásnak feszült, majd egyenesen a választott ellenfelünk felé repített minket. Még a levegőben előrántottuk a kardunkat...
A démon, egyenesen a képembe vigyorogva, egyszerűen megfogta a pengét. Hasba rúgtam, de meg sem érezte, és egy mozdulattal oldalra dobott, egyenesen neki a falnak. Ahogy kipréselődött belőlem a levegő, minden elsötétedett egy pillanatra. Ahogy megint magamhoz tértem, láttam, hogy Yuzuha szabályos kardpárbajt vív Stalkerrel, de ellenfele fél kézzel is olyan könnyedén hárított, hogy úgy tűnt, mintha csak játszanának.
- Fire Projectiles! - egy sorozat tűzlövedéket lőttem ellenfelembe, majd aktiváltam a Flame Bootsot, és a másik felé kezdtem rohanni.
Az még mindig fél kézzel hárította Yuzuha vágásait, de meglátva engem hátranyúlt az övén lógó szütyők egyikéhez, és előhúzott egy üvegcsét. Egyik ujjával kilökte a dugót belőle, majd felém hintette a tartalmát.
- Water Cannon! - mutatott felém és a még mindig a levegőben levő folyadék felé egész karjával, de haragosan felszisszent. Yuzuhának sikerült egy vágást ejteni a karján...
Ami ezután történt, azt már nem láttam, mert telibe talált egy hatalmas vízoszlop... Mire átmosott felettem, láttam, hogy Yuzuha a földön hever, katanája pár méterrel arrébb. A többiek még tartották magukat, de láthatóan vesztésre álltak ők is. Ellenfeleink ismét egymás mellett voltak, társamtól szerencsére kissé távolabb.
Lassan, nehézkesen felálltunk, miközben Frenzied és Stalker gúnyos tekintete kísért minket.
- Nagyon jó - motyogta a démonmágus - szórakoztassatok minket! Aztán felzabálom a beleiteket... és... - őrült monológja egy, a többi harcoló felől érkező varázslat robajába fulladt.
Már fájt mindenem, és Yuzuha is szörnyen megviselt volt... még egyszer, utoljára...
- Flame Boots! - indultam meg feléjük, miközben felkaptam kardomat. Egyenesen Frenziedre vágtam, amit könnyedén hárított, de nem vártam meg az ellentámadást, és a másik sötét mágus felé szúrtam, majd kimozogtam oldalra. Őrült védekezésbe kellett kezdenem - két ilyen képzett ellenfél ellen esélyem sem volt visszatámadni... közben minél több kitérést használtam, majd Yuzuha hangos kiáltására félreugrottam... hatalmas csattanással megannyi szélpenge vágódott a két alakba. Amíg takartam őt, a mögöttem álló lány pont el tudott végezni egy erős szélmágiát.
- Fire Ball! - indítottam rögtön útjára a porfelhő felé két tűzlabdát a biztonság kedvéért, de csak hatalmas gőzfelhő csapott fel... mélyéről a két sötét mágus teljesen sértetlenül bukkant elő. A vízmágus karja vízzé vált, ezzel blokkolta az én támadásomat. A szélpengéknek erejének még csak nyoma sem volt.
- Eleget játszottunk... hadd nyírjam már ki őket - hallatszott egy ingerült hörrenés.
- Tessék csak... de a lány még mindig az enyém.
Alig fejezte be, egyre erősödő, mély morgás kezdte megtölteni a termet... ocsmány, sötét szimbólumokkal teleszórt pecsét jelent meg Frenzied feje fölött.
- Nirsadsa!
Nirsadsa... ismerős a név... aztán rögtön bevillant Garryn kunyhója, ahol egy ócska gyertya fényénél olvastam a démonológiai kódexeket. Nirsadsa. Pusztán két generációval áll Beliar, az őrült pusztítás ura alatt...
A pecsét kihunyt... és előttem állt egy magasabbrendű démon, teljes életnagyságában. Groteszk, torz fejéről tüzes sörény omlott hajlott hátára, karmai ropogva merültek a tömör márványpadlóba. Mély hangú, földet remegtető üvöltéssel hatalmas lángcsóvát fújt rám. Testemet tűz égette; olyan tűz, ami nem is a testet, de egyenesen a lelket perzselte. Még egyszer, lassan, erőlködve felálltam volna, de ekkor a szívem kihagyott egy dobbanást, és összeestem... a kínzó fájdalom visszatért.
- Nocsak... már azt hittem nem is fog hatni a mérgem. Hogy tetszik...?
Fájdalmamba düh keveredett, de mozdulni sem tudtam.
- Van egy másik üvegcsém, azt még nem próbáltam ki... - fordult Yuzuha felé, miközben előkapta a másik üvegcsét és kilökte a kis parafadugót abból is. Másik karját előre szegezte.
- Shadow Orochi...
Két árnykígyó csusszant elő ujjbegyeiből, hatalmas állkapcsukat társam köré zárva, aki mozdulni se tudott... Stalker próbaképp lassan, élvezettel cseppentett egyet a földre, ami azonnal füstölni kezdett.
- Nyisd ki a szád... - mondta, és most először a démonmáguséhoz hasonló őrült villanást pillantottam meg a szemében. Aztán forró leheletet éreztem magamon... felnéztem: a démon egyenesen felettem állt, apró, vörösen izzó, végtelenül gonosz szemei rámszegeződtek, ahogy öklét ütésre emelte.

Aztán egy hatalmas, erőteljes villanás járta át a klánházat. Bár látni nem láttam semmit, egy démon fájdalmas morgása és egy ember dühös szisszenése tisztán hallatszott...

- A démont bízzátok ránk - bökött Arashi a vihorászó őrültre - Már van egy kis tapasztalatunk az ilyesmiben.
Egy laza biccentéssel jeleztem, hogy tegyen úgy, ahogy jónak látja.
-Démon?- kérdeztem meglepetten, majd alaposan végig mértem a kiszemeltjüket - Ha ennyire akarod, a tiéd lehet.
- Nem lenne igazságos, ha kettő harcolna egy ellen, nem igaz? - mondta a második alak, aki az imént lépett társa mellé.
Egy aprócska mosoly jelent meg a szám szélén, ahogy Jamesnek és Darrennek magyarázták a helyzetet a többiek.
- Ayumi, Mei!- szólítottam a két hölgyeményt, kedvesen. - Kérlek szóljatok a mesternek és a többieknek, amíg mi eliszogatunk a vendégekkel - fejeztem be komoran.
Egyáltalán nem fűlött a fogam hozzájuk, teljesen olyanok voltak, mint azok a bajkeverők, akik a hajdani Asszonybosszantóban keresték a bajt, jónéhány kupányi szesztől felfűtve.
- Mégis, ezt hogyan tegyük, amikor elállják az utunkat? - kérdezte Ayumi felháborodva.
- Majd én utat török - felelte Gon arrogáns vigyorral a képén.
Ahogy végignéztem a társaságon, feltűnt, hogy az egyikőjüknek igen Nőies alakja van.
- Bízzátok rám azt a két új fiút... -mutatott James felé - Megmutatom nekik mi az a rettegés... ehehe - Hátborzongató kacaj tört ki belőle, ami rekedtes hangjához tökéletesen illett a hölgyhöz, aztán már száguldott is Darrenék felé.
- Minerva, légy velük kedves - mondta mély hangján az eddig vezérfigurának kinéző középső alak - Faustus, te gondoskodj arról a beképzelt kis csótányról, meg a társáról, addig én foglalkozom a két hölggyel.
- Egy frászt! Ne parancsolgass nekem Darek, nem vagy a főnököm -vágott vissza a Faustusnak nevezett illető.
Gon egy percet sem várt tovább, azonnal egy tűzgömböt lőtt Faustus felé, én pedig egy villámot eresztettem rá a másik megmaradt tagra, s közben Mei-ékre kiabáltam, hogy fussanak. A kis cselünk bevált, ügyesen eltereltük a figyelmüket, ámbár egy karcolást sem sikerült okoznunk nekik, mindössze annyit értünk el, hogy kihoztuk őket a sodrukból.
- INTÉZD EL ŐKET FAUST! - üvöltötte dühösen Darek - Azt a két ribancot pedig bízd rám, gondoskodok róla, hogy ne értesíthessék a többieket - húzódott immár mosolyra a szája, s azzal a lendülettel kiviharzott a teremből. Gon gondolkodás nélkül utána rohant.
- Cöh... nagyszerű... -törődtem bele a Bohóc önkényes magán akciójába- Izé, Faustus ugye? Mit szólnál hozzá, ha egy sör mellett megbeszélnénk ezt az egész dolgot? Szerintem megoldhatjuk a dolgot békésen is -próbálkoztam a helyzet nyugodt elrendezésével, bár a barátom arckifejezését látva, nem sok sikerrel.
- Ne szórakozz velem, kölyök. Nem jópofizni jöttem. Kibelezlek, aztán folytatom azokkal az árulókkal.
Nem vettem le róla a tekintetemet, s magamban hozzányúltam az első varázsigéhez, amit hasznosnak véltem.
"A Bohóc támadása semmit nem ért ellene, nem vehetem félválról ezt az embert, valamit sürgősen ki kell találnom" - agyam pörgött, s a megoldáson tűnődtem, feszesen figyelve mit lép Faust.
- Ex-Quip: Magic Sword- hangzott el ajkamról, az idéző ige. Narancssárga mágikus kör jelent meg alattam, majd egy kard alakja kezdett kirajzolódni előttem komótosan. Ahogy teljes valója a mi terünkbe került, megmarkoltam, s támadásra készen szegeztem ellenfelemre.
- Há, azt hittem valami eredetibbet találsz ki... cöh... de ha játszani akarsz, hát állok elébe - mondta kissé csalódott hangsúlyban, majd öklét belecsapta nyitott tenyerébe.
-Ice Make: Sword! - hangzottak el a szavak, kemény, eltökélt hangnemben - KEZDJÜK! - ripakodott rám, miután ő is felvette harci pózát.
Nem tétováztam. Azon nyomban rárontottam, s teljes erőmből próbáltam lesújtani a koponyájára, de nem voltam elég gyors. Kardjával hárította, ezzel kibillentve engem egy kicsit az egyensúlyomból. Nem adtam fel. Egy suhintás jobbról, majd balról, aztán szúrás, ezek elől mindig hátrébb ugrott, olykor hárított s fokozatosan szorítottam a sarok felé.
" Miért nem támad? Miért olyan az arckifejezése, mint aki unatkozik? Lebecsül engem, nem vesz komolyan" -elemeztem a jégmágust, vagdalkozás közben. Mindeközben hallottam a hátam mögött csatázó barátaim hangját, olykor üvöltéseiket. Kezdtem mérges lenni és szerettem volna letudni ezt az alakot, s segíteni társaimnak.
A következő pillanatban, a kardom kirepült a kezemből, s beleállt a szomszédos márványfalba.
- Mi a... - nem volt időm többet mondani, a levegőbe emelkedett a testem, és nagy erővel csapódott neki a falnak.
Levegőért kapkodtam, az ütés erejétől belém szorult az oxigén. Az oldalam rendkívül fájt, s éreztem, hogy bal kezem sem nagyon tudom mozgatni, fejemből vér szivárgott, s csorgott le az államig, ahonnan cseppenként hullott a földre. Egy pillanatig nem tudtam hol vagyok, csak az égő fájdalom volt, ami kizárt minden mást elmémből.
A szőke férfi lassan közeledett felém, szánakozó, fagyos pillantást vetve rám. Nagy nehezen sikerült feltápászkodnom, de egyensúlyom nem nyertem vissza, ezért a simára csiszolt, fehér márványnak vetettem hátamat, majd ellenfelem felé irányítottam ökölbe zárt kezemet, s szabadon engedtem bódult dühömet.
- Lightning Bolt - suttogtam, erőtlen hangon. Kezemből hatalmas robajjal csapott ki egy kékes-fehér villámnyaláb és süvített el ellenfelem feje mellett, becsapódva a szemközti falba, egy nagyobb lyukat ütve rajta.
- Le-lehetetlen, nem véthettem el... - suttogtam, majd erőtlenül a földre rogytam.
- Gyenge vagy! - mondta szánakozva, az immár előttem tornyosuló szőke szörnyeteg- Ez minden amire képes a Titan Nose? Szánalmas! Talán Zero azért árult el minket, mert megszánta alantas mivoltotokat? Nem számít, ő is meg fog halni hamarosan.
- K-ki vagy te? - kérdeztem erőtlenül. A fejem zúgott, s a vér már belefolyt a szemembe is. Éreztem, hogy a fokozatos vérveszteség legyengít, s tudtam, már nem maradok sokáig eszméletemnél.
- Faustus Rahl vagyok, a Cyclops Eye tagja, a 4-es számú, de ez számodra már úgyis mindegy-mutatkozott be. - Most pedig nézz rám, és könyörögj a nyomorult életedért! - parancsolta, enyhe gúnnyal a hangjában. - RAJTA!!!
" Végem, meg fogok halni. Nem, nem lehet itt vége, nem halhatok meg, még nem! Még annyi minden van, amit meg szeretnék tenni, nem érhet itt véget! Valamit ki kell találnom! Nem fogok itt megdögleni, ennek a nyomorultnak a jóvoltából"
Kétségbeesetten kerestem valami kapaszkodót, valami menekülési lehetőséget, de a testem nem engedelmeskedett, nem volt elég erőm már. Utolsó, kétségbeesett próbálkozásom is sikertelen lett, nem tudtam rálőni ellenfelemre még egy villámot, mivel amint nagy nehezen, keserves kínok között felé emeltem kezem, egy láthatatlan kéz ismét elkapott, és a szemközti falnak hajított, olyan erővel, hogy éreztem, az ütközés közben eltört több csontom is. Rongybabaként hullottam a hideg padlóra, s erőteljesen köhögtem fel vérem. Nem tudtam megmozdulni, már az nagyobb csodának számított, hogy nem haltam bele az újabb találkozásba a masszív szerkezettel.
- MI LESZ MÁR? KÖNYÖRÖGJ TE FÉREG! - ordított idegesen Rahl.
Nyilván egy korábbi harc miatt volt összeégve a fél arca, de ahogy a méregtől elváltozott képpel bámult rám, sebhelytől eltorzultan, szörnyetegként hatott dühös pillantása.
-sssoha... - erőltettem ki magamból a szavakat.
-Te akartad, ég veled! Gravity Attraction! - szálltak messze a szavak, s én már csak annyit érzékeltem a külvilágból, hogy egyenesen Faust felé repült a falba fúródott kardom. Egy könnyed mozdulattal elkapta, majd oda sétált hozzám, s a penge hegyét torkomnak szegezte. A légzésem lassú, vontatott volt, s már felkészültem a halálra. Az éles fegyvert élével lefelé felemelte, hogy teljes erejével átdöfhesse testemet. Még egy utolsó mély lélegzetet vettem, s behunytam szemeim, felkészülve a halálra. A kegyelemdöfés elmaradt, szemhéjamon keresztül, áthatoló fény mart szemeimbe, szörnyű robajjal megtöltve a termet. Aztán felpillantottam, s láttam, hogy a győztes fél szitkozódva dörzsölgeti a szemét, majd a bejárat felé fordította fejét.
Chronaios mester állt ott, dühtől vörös arccal.

Minerva:


Darek:


Faustus:

Hűs levegő csapott meg, és lassan, óvatosan újra kinyitottam a szemem. A villanástól még mindig alig láttam valamit, de azt éreztem, hogy a démon még a közelemben van, hallottam, hogy haragtól fújtat. Azonnal tudtam persze, ki érkezett meg. Ezt az irdatlan, biztonságérzetet adó mágikus energiát bármelyik Titan Nose mágus felismerné.
- Mester - nyögtem, de ajkam közben már vigyorra húzódott. A szemem kezdett visszaállni a rendes fényviszonyokra, tekintetemmel Chronaios mestert kerestem. Amikor megláttam... egy pillanatra azt hittem, valaki más áll ott. A megértő, bölcs, olykor elmélázó vagy kifejezéstelen arc most pusztító dühtől izzott, szinte recsegett a levegő a feszültségtől. Idegesen pillantottam körbe. Yuzuha, James, Darren, Itachi... úgy látszik mindannyian megmenekültek, bár nem sok híján. Most már minden rendben lesz. Hah... erős ez a négy, de a mesterhez képest pusztán egyszerű kontárok.
- Végre megjött... - morogta James és Darren ellenfele. - Már kezdtem unatkozni.
A démon egy dühödt hörrenéssel a mester felé vetette magát, hatalmas, erőteljes karját ütésre emelve. Már épp betalált volna, amikor alulról a márványpadló egy díszes oszlop formájában feltört, és állcsúcson vágta a szörnyeteget, ami a mester fölött átrepülve nekivágódott a falnak. Egy átlagos ember már rég halott lenne egy ilyen támadástól, de a pokolfajzat csak megrázta magát, és már újból rohamozott volna...
- Frenzied! - csattant korbácsszerűen egy hang az ajtó felől.
Az ötödik Cyclops Eye mágus állt az ajtóban, a Mester mögött. Ezek szerint... elkapta Ayumit és Meit? A fenébe is... megpróbáltam felkelni, de a méreg teljesen elszívta az erőmet. Ha az ajtón ki nem is, de legalább Yuzuhához oda szeretnék kúszni... szerencsére az árnykígyók már elengedték, így most ő is viszonylagos bénultságban feküdt a padlón.
Az egyetlen baj az, hogy amíg itt vagyunk, a Mesternek
vissza kell fognia magát...
Frenzied némileg visszahőkölt, de az átváltozástól üressé, kongóvá váló hangja méltatlankodva söpört végig a klántermen:
- Mióta vagy te a főnök, Darek? Én ölöm meg!
- Gondolod hogy egyedül le tudod győzni az öreget? Fékezd magad egy kicsit! - tekintete Chronaios mesterre tévedt.
- A mai napon vége ennek a szánalmas csődtömegnek, amit te klánnak nevezel, áruló. Na nem mintha nagy veszteséget jelentene a világnak, hogy kiírtjuk a Mágustanács egyik talpnyaló kutyáját...
Hatalmas recsegés-ropogással repedezett fel a márványpadló Chronaios mester lába alatt.
- Hogy merészelitek betenni a mocskos lábatokat a szentélyünkbe? Hogy merészelitek bántani a családomat?! Balzar egész nyomorult élete végéig bánni fogja, hogy előkullogott az árnyékok közül...
- Oi, oi, öreg... minél hangosabban csahol a kutya, annál kevésbé harap - vigyorgott sötéten Stalker a Mester felé.
- Elég a pofázásból - csendült a nő kárörömtől csöpögő hangja. - Gyerünk!
- Készülj, vénember! Amaterasu Magic Seal!
Villámgyorsan kibontakozó, elképesztően bonyolult mágikus pecsét kezdett kirajzolódni a mágus előtt.
- Water Jigsaw!
- Lightning Blast!
- Pressure Blade!
A négy mágia egyszerre indult útjára a magányos öregember felé. Ha nem ismerném az ellenségek gyűrűjében álló embert, azt mondanám, hogy vége a harcnak...
A varázslatok hatalmas erővel csapódtak be. Mester a pusztítás ellenére egy pillanatig még teljesen mozdulatlanul állt a helyén, majd hirtelen eltűnt.
- Mi a...?
Frenzied közben egy fülrepesztő üvöltéssel hatalmas, éjfekete mágikus erőnyalábot okádott jó tíz méterrel a mester volt helye mellé, a levegőbe. Egy teljesen másik, üres pontról egy vakító fénysugár zúgott egyenesen Darek felé.
- Defense Seal!
Ismét a villámgyors pecsétmunka... a két varázslat egymásnak feszült, de a védőpecsét végül megadta magát, és telibe találta a mögötte álló mágust. Az események olyan követhetetlenül cikáztak, hogy egy pillanatig nem tudtam felfogni a helyzetet. Aztán hirtelen megjelent a mester, egy a mindhárom eseménytől teljesen független helyen.
- Lassítja... a róla jövő... fényt... - lihegte a találatot kapott mágus, ahogy feltápászkodott - Frenzied, miért hibáztad el?!
Szóval ezért... a Mester már valójában rég nem volt a helyén, csak a szemünkbe érkező fény lassult le, ezért
tűnt mozdulatlannak... hogy a démon miért hibázott, arra a földön heverő, megperzselődött kabát volt a válasz. Az ilyen fajtájú démonfajzatok szag alapján vadásznak, a kabát pedig elterelte a figyelmét. Igazság szerint szerencséje volt Chronaios mesternek, hogy pont a rossz célpontot választotta a démon.
- Cöh... Stalker, ide! Csinálnom kell egy pecsétet...
- Te nekem nem parancsolsz... Shadow Orochi!
A két hatalmas kígyó ismét előszökkent Yuzuha ellenfelének ujjai közül, amire a mester egy újabb fénynyalábbal válaszolt, teljesen elmosva a támadást, de ellenfelét már nem találta el. Ehelyett ismét a Darek nevűt vette célba, úgy tűnik őt tartja a legnagyobb veszélyforrásnak. Mutatóujja végén apró fénygömb villant fel, amivel egy számomra ismeretlen mágikus szimbólumot rajzolt. A jel fénylőn lebegett a levegőben, és amint az utolsó villámgyors vonás is elkészült rajta, azonnal perzselő fénysugár robbant ki belőle. Darek védőpecsétje ismét felizott, majd még kettő, de úgy tűnt, ez sem lesz elég a hatalmas erejű támadás ellen. Ha nem lennénk itt, ha nyugodtan szabadjára engedhetné az erejét, már rég vége lenne az egésznek...
- Water Slicer!
Az oldalról jövő víztámadást a mester fél kezének intésére egy márványtömb akadályozta meg, aminek a maradványaiból kinövő nyúlvány egyenesen a méregkeverő felé szállt, és el is találta volna, ha a démonmágus nem áll a támadás útjába. Egy darabig egymásnak feszültek, de végül a fény és a földmágia egyszerre törte át az ellenséges mágusok védelmét.
- Lightning Fist! - halottam az éles, gyűlölettől izzó női kiáltást, amint a Minerva nevű egyenesen a mesternek rontott. Ám alig öt méterre tőle lelassult az ugrása, a mester elegánsan félrelépett előle, és egy, a falból növesztett márványoszloppal oldalba vágta. Sikerült több találatot is bevinnie az ellenségnek, de azok még mindig harcképesek voltak. Miért fogja vissza magát ennyire...? Az ilyen amatőröket már rég el kellett volna intéznie, még ha ránk vigyáznia is kell.
Faustus irányából ekkor jégből formált tőrök zápora röppent Chronaios felé, de egy márványból emelt falon ripityára tört az összes. Egy újabb intésre kőoszlopok tucatja röppent a különböző célpontok felé, amelyek végei szétrobbantak, éles kődarabokkal kínozva a közelben levőket. Aligha lehet véletlen, hogy a mi közelünkbe nem jutott a támadásból. Sajnos ez azt jelentette, hogy nem mindenkit támadhatott a robbanással... Darek közben már elkezdte szőni a következő pecsétet, de a mester egy tűzgolyója megtörte a koncentrációját.
- Hmph... úgy látom Zero még megtette nekünk ezt a szívességet.
- Haha! Úgy látom használt a mérgem. Csoda hogy eddig bírta...
Jobban megnézve a mester arcát, láttam rajta, hogy egyre komorabb, egyre... fáradtabb? Ennyitől?
Aztán hirtelen bevillant az emlékeim közül, hányszor is láttam a mestert az utóbbi időben levertnek, ingerlékenynek, kimerültebbnek... szóval valaki tényleg megmérgezte. Mindig itt van a klánban, soha nem eszik vagy iszik máshol. Hol mérgezhették meg úgy, hogy mi ne kapjunk belőle? Vagy talán máshogy kapta meg a mérget...
Ez a Zero nevű... talán végig köztünk volt...? Nem... Valahogy nem tudtam elképzelni, hogy bármelyikünk is elárulta volna a saját klánját.
- Ne vergődj annyit öreg - dörrent fel a démon hangja. - Darabokra szaggatlak!
Ismét felhangzottak a Cyclopsos varázsszavak, de a mester ajkai csak sejtelmes mosolyra húzódtak. Éreztem valami pattanásszerű érzést a levegőben, aztán...
Tökéletes nyugalom. Meglepetten fordítottam el a fejem, és láttam, hogy az öt Cyclops Eye mágus teljesen mozdulatlan.
- Végre... - lihegett Chronaios - eltartott egy darabig ennyi mágiát előkészíteni.
Vajon hányféle idő- és sebességmágiát kombinálhatott össze, hogy ez sikerüljön neki? Ráadásul még arra is volt gondja, hogy ránk ne legyen hatással, bár nem egészen tiszta, hogy miért. Az utolsó varázslathoz magasba emelte mindkét kezét, de ekkor hirtelen a földre esett, a világ pedig újból meglódult.
Öt mágikus támadás találta telibe a magányos alakot.
- MESTER!
A porfelhőből egy sebesült, de még talpon álló alak került elő. Előtte egy márványfal szétroncsolt darabkái hevertek...
- Azt hittem ennél nagyobb ellenállást tanúsítasz majd... az az időmegállítós trükk nem is volt rossz, olyan jól elrejtetted, hogy az utolsó pillanatig észre se vettem. Hála Stalker mérgének nem volt elég időd befejezni a dolgot. Most pedig meg fogsz halni, a beteg, eltorzult ideáljaiddal együtt. Leszámolunk a múlttal... a Cyclops Eye hatalmasabb lesz még a Tartarosnál is!
- Hatalmas...? Ugyan, mi fogalmatok lehet a hatalomról nektek, sötétben bújkálóknak, saját lelkükön csámcsogó sakáloknak? Képesek vagytok néhány gyémántért hátba döfni a társaitokat, ostoba hatalomhajhászásra, gyilkolásra, bosszúra használjátok a mágiátokat... és még te beszélsz nekem hatalomról?
- Igaza volt Balzar mesternek... öregkorodra teljesen meghülyültél.
- A mágia a lélek erejéből ered... de persze ezt ti soha nem fogjátok megérteni. Raizen, Jason... már vártalak titeket. - fejezte be halkan Chronaios.
A háta mögött két férfi alakja bontakozott ki.

Minden porcikám fájt, s akárhogy próbálkoztam a talpra kecmergéssel, sehogy sem sikerült. A próbálkozástól belém hasító kín szöges ostorként vájt sérült végtagjaimba. Nehezen, de sikerült kitörölnöm szememből a vért, és kényszeríteni magam, hogy eszméletemnél maradjak. Minden erőmmel azon voltam, hogy elvonszoljam magam a legközelebbi falhoz, hátha a szilárd felület segítségével képes leszek talpra állni. A mester és ellenfelei nagy csatát vívhattak, bár nem láttam, de a robbanások, a mágiák összecsapása keltette erőhullámok tisztán érthetően ezt tanúsították. Szerettem volna segíteni a mesternek, de jól tudtam azt is, még ha erőm teljében lennék, akkor is csak útban lennék az öregnek. Még soha nem éreztem magam ilyen tehetetlennek, gyengének. Hallottam a Cyclops Eye mágusainak dühös ordításait, éreztem a belőlük kitörő varázslatok erejét, s a mester tiszta mágiájának rezgését. Ez a harc, olyan szinten mozgott, amit még eddig elképzelni sem tudtam volna soha. Reménykedtem benne, hogy a többieknek nem esett baja, és abban is, hogy Chronaios hamarosan befejezi a csatát a rohadékokkal. Nem törődve földi porhüvelyem szenvedéseivel, kúsztam tovább a fal irányába.
- Már csak néhány méter... - sziszegtem magamnak összeszorított foggal.
Nem volt elég erőm, hogy tovább kússzak. Dühösen, kimerülten fordultam vissza hátamra, s kerestem tekintetemmel társaim.
Darren és James a lépcsőktől nem messze feküdt, a mozgolódásukból ítélve még életben voltak, ennek örültem. Arashi-t és Yuzut sehol sem láttam, és ez kissé feszültté tett. Győzködtem magam, hogy semmi bajuk nem esett, nyilván csak fedezékbe vonultak, azért nem találom őket.
A bestia egy sűrű, fekete nyalábot okádott a semmibe, ami fülsiketítő robajjal csapódott be a baloldalamon lévő falba, nem kis lyukat ütve belé. Egy pillanatig, elkerekedett szemmel bámultam az átlyukasztott márványt.
Ezt a szörnyeteget akarta elintézni Arashi, és Yuzuha? - Már nem voltam teljesen bizonyos épségükben. A további küzdelmet is hitetlenkedve néztem, és tisztán látható volt, hogy nem bírnak az öreg mesterrel. Egy halovány mosoly kúszott ajkamra, belegondolva, hogy a szemetek el lesznek takarítva a föld színéről. A mestert nem fogjátok tudni legyőzni... Valami oknál fogva sem én, sem Darrenék nem voltak veszélyben. A mester gondosan harcolt, s közben kínosan ügyelt rá, hogy ne kerüljünk bele a csatába. Legszívesebben felkaptam volna azt a kettőt, és kirohantam volna az épületből, hogy az aggastyán szabadon harcolhasson, minden erejét bevetve, de mozdulni is alig bírtam. Tekintetem újra a harcolók felé vetettem, akik egyként akartak rárontani a mesterre, aztán néma csend, és mozdulatlanság. Faust és a többiek csendben, mozdulatlanul álltak.
- Végre... - lihegett Chronaios - eltartott egy darabig ennyi mágiát előkészíteni. -lehetett hallani a hangját.
Az általában kedves férfi hirtelen a földre esett, s az általa megfagyasztott tér újra mozgásba lendült. Rémülten figyeltem az eseményt, nem értettem mi történhetett, ennyitől még nem dőlhetett ki az öreg. Az öt támadásai telibe találták a mestert.
- MESTER! -hallottam Arashi üvöltését, ami kissé felderített.
Még él...
Aggódva bámultam a támadás következtében feltörő porfelhőt, ahol Chronaios sebesült alakja tűnt fel.
- Azt hittem ennél nagyobb ellenállást tanúsítasz majd... az az időmegállítós trükk nem is volt rossz, olyan jól elrejtetted, hogy az utolsó pillanatig észre se vettem. Hála Stalker mérgének nem volt elég időd befejezni a dolgot. Most pedig meg fogsz halni, a beteg, eltorzult ideáljaiddal együtt. Leszámolunk a múlttal... a Cyclops Eye hatalmasabb lesz még a Tartarosnál is!
- Hatalmas...? Ugyan, mi fogalmatok lehet a hatalomról nektek, sötétben bujkálóknak, saját lelkükön csámcsogó sakáloknak? Képesek vagytok néhány gyémántért hátba döfni a társaitokat, ostoba hatalomhajhászásra, gyilkolásra, bosszúra használjátok a mágiátokat... és még te beszélsz nekem hatalomról?
- Igaza volt Balzar mesternek... öregkorodra teljesen meghülyültél.
- A mágia a lélek erejéből ered... de persze ezt ti soha nem fogjátok megérteni. Raizen, Jason... már vártalak titeket. - fejezte be halkan Chronaios.
Meglepett a mester szavai, s mikor kimondta a két nevet, hitetlenkedve bámultam a bejárati ajtó felé. Tényleg ott ált a két mágus, teljes életnagyságban. Feszült figyelemmel vártam mi fog következni, de felcsillant szememben a győzelem szikrája.
Tudtam, ha ők itt vannak, nem lesz semmi gond.
- Mester, innen átvesszük. Csak dőlj hátra, és élvezd a műsort - közölte Jason, komoly ábrázattal, kezében a kullancsával.
Raizen lépett előre, kinek arca halálos nyugalmat tükrözött. Még sosem láttam ilyennek, már a megjelenésével félelmet keltett bennem. A máskor vidám, visszahúzódó mágust, mintha teljesen kicserélték volna. Vonásaiban nyoma sem volt érzelemnek.
- Zero... nem vártunk ilyen hamar. Végülis jobb így, legalább két legyet üthetünk egycsapásra. - vigyorgott önelégülten.
- Kezet emeltetek a céhemre, a barátaimra, és a mesteremre. - sétált lassan, higgadtan Darek felé - Nem fogok megbocsátani nektek.
- Csak elvégezzük azt a munkát, amit neked kellett volna - szólt közbe a csuklyás nő.- Talán még a mester elnézi neked ezt a kis botlást, ha itt és most megölöd ezeket a korcsokat.
Raizen megállt, és szúrós tekintettel nézett nőre.
- Nem foglak elengedni titeket élve, Minerva. Soha többé nem fogom hagyni, hogy akár egy újjal is a Titan Nose-hoz érjetek.
- Oh, miért nem meséled el a te hőn szeretett "barátaidnak" hogyan verted át őket, és mérgezted a mesterüket egész idő alatt? Mond csak el nekik, mi volt a feladatod. MI LESZ?! - fakadt ki a nő.
- Rai... miről beszél? - kérdezte értetlenül Jason.
Az árnymágus kissé leszegett fejjel bámult a mesterre, jobb kezét Chronaios vállára téve.
- Sajnálom... mindent el fogok mondani, ha végeztem velük. Kérlek addig bízzatok meg bennem -közölte, majd valamit átnyújtott az öregnek. - Ezt igya meg, semlegesíti a mérget.
- Elég a beszédből. Itt az idő, hogy eltakarítsuk a szemetet az útból. -türelmetlenkedett a jégmágus. - Ice Make: Cannon!
- Lightning Ball!
- Water Spit! - hangzottak egymás után az igék. A támadások egyként záporoztak az állítólagos Zero felé. Ebben a pillanatban Jason odacsapott a húrok közé.
- Riposting Shadows! - Raizen árnyai kiemelkedtek a padlóból, és éhes szörnyetegként vetették magukat a felé irányuló mágiákra, vissza fordítva azokat a tulajdonos felé, mindezt egy másodperc törtrésze alatt.
Szinte fel sem tudtam fogni mi történt, már azt láttam, hogy a csuklyás nő jó tíz métert repült és ért keményen földet.
- ÁTKOZOTT! - hallottam Rahl üvöltését, ahogy vértől csöpögő testtel feltápászkodott a földről.
Stalker könnyedén elkerülte a támadást, és vicsorogva kezdett bele varázslata kibontakoztatásának. A démon a semmiből előtűnve jelent meg az állítólagos áruló előtt, hatalmas karmos mancsát csapásra emelve. Az árnymágus világító jobb kezét a szörnyeteg mellkasának nyomta, mielőtt az lecsaphatott volna, s a következő pillanatban a bestia, mint ha csak egy egyszerű ágyúgolyót lőnének ki, csapódott neki a két lépcső közötti falnak.
- Jason, kérlek gondoskodj a többiek biztonságáról, ezeket én elintézem.
- Azon vagyok - biccentett a hang mágus, majd hirtelen Darek jelent meg az éppen mágikus zenét játszó Yoshinobu előtt, Yuzuhával a karjaiban,s óvatosan letette őt a padlón helyet foglaló Chronaios mester mellé.
Nem tudtam mire vélni a látottakat, csak annyit fogtam fel belőle, hogy Jason teljes beleéléssel játszik, az ellenség pedig odavitte hozzá a lányt. Kellett némi idő, mire ráeszméltem, mi is történik valójában. "Hallottam már erről a mágiáról... a zenéjével irányítja azt a férfit... szóval rákényszeríti, hogy tegye azt amit ő akar..."
Láttam, hogy hihetetlen gyorsan rohan el, majd ismét elvesztettem szem elől. Nemsokára rá Arashival jelent meg, s vele is úgy tett, ahogy Yuzuval. Megnyugodtam, hogy mindketten jól vannak. Ha mondtak is valamit, azt nem hallhattam, mivel a zene elnyomta a hangokat.
A méregkeverő támadása eltalálta Zerot, aki ennek következtében gomolygó fekete füstté oszlott, s a következő secundumban megjelent a támadó háta mögött. A férfinak nem volt ideje védekezni, Rai fénygömbje erősen csapódott bele a hátába, s repítette a szemközti, még épen maradt asztalok közé. Időközben James és Darren is a többi sérült mellett feküdt a mesternél. Látszólag a társait egy cseppet sem érdekelte a maszkos állapota, éppen eléggé el voltak foglalva az állítólagos árulóval. Tisztán látszott, hogy hamarosan vége szakad a harcnak.
Darek jelent meg előttem, s biztos voltam benne, hogy engem is oda fog vinni a többiekhez. Kellemes érzéssel töltött el a tudat, hogy az ellenség akarata ellenére helyez minket biztonságba. Már éppen hajolt le értem, amikor egy kósza villám csapott belé, és döntötte le a lábáról. Minerva nagy valószínűséggel szándékosan támadta meg a férfit.
- ÁTKOZOTT KUTYA!!!! MI A FENÉT MŰVELSZ? - harsogta túl Jason játékát a nő.
Darek teste az elektromos áram hatásától rángatózott, majd mikor abba maradt a támadás eme mellékhatása, felállt a földről, s odasétált hozzám, mit sem törődött az asszonnyal. Egy könnyed mozdulattal rántott fel a földről a galléromnál fogva, majd mikor már viszonylag egyenesbe voltam, hátam mellkasához húzta, és torkomnál fogva tartott szorosan.
- ROHADÉKOK! MINDENKI FEJEZZE BE, VAGY A KÖLYÖK MEGHAL! -üvöltötte ellentmondást nem tűrően.
Nem tudtam mozdulni, így csak tehetetlenül tűrtem, hogy túszként, és rosszabb esetben pajzsként használ. Jason arca dühtől vöröslött, s látszott rajta, hogy kényszerítenie kell magát, hogy ujjait levegye a húrokról. A zene elállt. Raizen lába alatt is megszűnt a hatalmas aranyszínű mágikus pecsét, eltüntetve ezzel az éppen kibontakozó varázslatot.
- Faust, Minerva, fogjátok Stalkert és tűnjetek innen. Frenzied, ez rád is vonatkozik. - mondta parancsolóan.
- De hát...
- ELÉG! Vesztésre állunk, ez tisztán látszik. - fordult a sérült Cyclopszosok felé, aztán az árnymágusra tekintett - Zero, ma te nyertél, de ne vonj le ebből téves következtetést. Csupán kedvezőtlenek lettek a körülmények, így jobbnak látjuk a távozást. Legközelebb nem fogunk megkímélni senkit. - közölte, miközben a többiek egy hatalmas lyukat ütve a falban, elmenekültek rajta.
- Engedd el, Darek! Nem kérem még egyszer.
- Hmm... lássuk csak... Nem! Ti szépen megvárjátok amíg Frenziedék eltűnnek, aztán vissza kaphatjátok talán. - kis hatás szünetet tartott, majd folytatta -Régen nem voltál ilyen könyörületes Zero. Ha emlékeim nem csalnak sosem zavartattad magad egy-két társad elvesztése miatt.
- Nem vagytok a társaim, soha nem is voltatok.
Minden erőmmel azon voltam, hogy kicsikarjak magamból legalább egy villámot, amivel elintézhetném a rohadékot, de képtelen voltam rá. Néhány apró szikránál nem futotta többre. Fájdalmas beletörődés volt részemről, hogy miattam menekülhettek el az ellenségeink.
- Ö-öljétek meg. Nem menekülhet - sziszegtem a két talpon lévő mágusnak.
- De kis önfeláldozó valaki - erősített a szorításán - Azt hiszem elég ideig élveztük egymás társaságát. Viszont látásra - mondta mosolyogva a férfi - Express Mirror!
Egy nagy, díszes ezüstkeretes tükör materializálódott mögöttünk, majd azon kaptam magam, hogy elengedte a torkomat, és nagy erővel taszított előre.
Rai még azelőtt elkapott, hogy megcsókoltam volna a padlót. A férfi beleugrott a tükörbe, és eltűnt. Jason erőteljesen csapott oda a húroknak, s az ebből keletkezett mágikus rezgés következtében szilánkokra tört a tükör.
- Minden rendben lesz - mondta, majd óvatosan lefektetett a földre. - Nincs értelme követni őket, már messze járnak. A sebesültek ellátása jelenleg nagyobb prioritást élvez amúgy is. -közölte immár a megszokott kedves arcával, és valami fiolát markolászva elindult Yuzuék felé.

A tükör hatalmas csörrenéssel tört szét, majd semmivé foszlott. A levegőben még egy pár pillanatig szinte tapintható volt a mágikus feszültség, aminek lassan üresség vette át a helyét, ahogy klánunk ászai a sebesültek segítségére siettek. Mintha csak a keletkező vákuumot akarná betölteni, fülembe hasított a külvilág zaja: kiabálás, aggódó hangok, utat kérő Titan Nose mágusok... óvatosan, előre félve kinyúltam Yuzuha keze felé, de hatalmas kő esett le a szívemről, amikor egy gyenge, de meleg szorítást éreztem a kezemen.
- Ezt igyátok meg - jelent meg Raizen arca felettünk. Megitatott minket, amitől kissé ernyedtebbnek éreztem magam, ha az erőm nem is tért vissza. Úgy éreztem magam, mint egy futó, aki mindent kiadott magából a verseny alatt. A fájdalom helyét kellemes fáradtság vette át; csak feküdtem tovább, a földön, egyszerűen nem tudtam felkelni. Lehunytam a szemem, és hagytam, hogy végigjárjon a nyugalom.
- Jason, tedd azt el - szólt a mester megfáradt, de határozott hangja. Felemeltem a fejem; a két jó barát, Rai és Jason egymással szemben álltak, Jason arcán harag, Raizenén leírhatatlan kifejezés, mintha gondolatban valahol távol járna.
- Majd ha ezt lerendeztük. Mi a fene volt ez... Zero? - nem kerülte el a figyelmemet, hogy Raizen arca fájdalmasan megrándul. Mindez csak egy pillanatig látszott; ha nem figyelem feszülten a helyzetet, észre se veszem. - Méreg?! Küldetés?! KI VELE!
Meglepetten néztem a dühös Jasont. A laza, gyakran érdektelen Jason kezében a húrok most szinte maguktól vibráltak, mély dorombolásuk rezgését a csontjaimban is éreztem. Ha csak egy kicsit is feszültebb lesz a hangulat, akkor ezek egymásnak esnek, abból pedig már biztos hogy nem kerülünk ki épen...
Raizenre nézve láttam, hogy ettől nem kell tartani. Mostanra teljesen kisimult az arca, egyfajta beletörődő nyugalom uralkodott el rajta. A halálraítélt nyugalma - villant át az agyamon.
- Erre én is kíváncsi lennék, Raizen - ült fel Mester törökülésbe, mélyeket lélegezve. Időközben többen is visszaértek a klánházba, de amint meglátták a benti jelenetet, beléjük rekedt a szó.
- Igen... mindent elmondok, mielőtt elmegyek innen...
- Azt gondolod hogy csak úgy elsétálhatsz, áruló?!
- Jason, csend legyen! Mondd csak, Raizen.
Raizen lesütötte a tekintetét, majd egy rövid idő múlva, amikor összeszedte magát, mesélni kezdett. Elmesélte, hogyan került a Cyclops Eyeba, hogy hogyan választották ki, hogy megölje Chronaios mestert, elmesélte, hogyan csempészte a mérget az italába... senki sem tudott közbeszólni, csak beszélt és beszélt, egymaga, a halálos csendben.
- ... a méreg a harmadára csökkentette Chronaios varázserejét. Így már lett volna esélyünk, hogy legyőzzük... próbáltam mindig a közelében lenni Mester, de pont amikor egy kis időre szétváltunk, történt meg a baj... pedig már csak két hétig tart a méreg hatása, tudhattam volna, hogy hamarosan támadniuk kell...
A mester nagyot sóhajtott, majd Raizenre szegezte a tekintetét.
- Sok dolgot tudtam a történetből, és most tőled ismerem a hiányzó darabkákat is. Segítettél legyőzni a sötét mágusokat, ezzel bebizonyítottad, hogy meg-
- NEM IGAZ! Amikor láttad, hogy vesztésre áll a bandád, inkább átálltál gyorsan a mi oldalunkra, hogy ne veszítsd el a bizalmunkat! Miért nem mondod el nekik, Zero, hogy mennyire törted magad, hogy ide gyere?! Ha Gon és Mei nem szól nekünk, még mindig ott ücsörögnénk a színpadnál!
- ... Darek a pecsétmágia mestere, nem éreztem semmit, ami a támadásra utalt volna...
- Ha ezt te ilyen jól tudtad, miért nem figyelmeztetted a mestert? Vagy, ahogy te mondod, miért nem vigyáztál rá jobban? Nem hiszek neked, Zero... - leakasztotta nyakából gitárját, és lefektette a földre, majd ledobta a pólóját, ahogy zenélés előtt szokta.
- Harcolj meg velem - lépett közelebb Raizenhez.
- ... Jason, én...
- Mágia nélkül. Gyerünk! Jobb ha tudod, hogy Kullancs nélkül is tudok varázsolni, ha csak egy gyanús mozdulatot látok...
Ez nem jó, valamit tennünk kell... Ha Jason tud is mágiát használni énekhanggal, az nem olyan erős, mint a gitárjával, ráadásul Raizen is nagyon erős... Odapillantottam a mesterre. Nem maradt ereje, de talán a tekintélyével megállíthatja őket... meglepetésemre ő csak egyszerűen hátradőlt, és kíváncsian nézte a fejleményeket.
- Jason, szívemből sajnálom ami történt... nem fogok harcolni veled. Engedj utamra... ígérem, soha többé nem teszem be a lábam Shirotsumébe.
Egy hatalmas lendületű ütés csattant Raizen, azaz Zero arcán, amitől megtántorodott. Látszott, hogy reflexből, meglepett dühből érkezett a válaszcsapás; Jason mellkasán landolt az ütés, amit Jason egy állcsúcsra célzott horogütéssel torolt meg. Raizen még időben fél kézzel félretolta Jason karját, hogy az a feje mellett suhant el, de közben a hangmágus másik kézzel máris gyomorszájon vágta ellenfelét. Raizen fájdalmasan előregörnyedt, de a fejét támadó térdet így is sikerült elkerülnie egy vetődéssel. Valaki kiáltott Chronaios mesternek, hogy állítsa meg őket, de ő csak szótlanul nézte az ökölharcot... Raizen szinte rögtön talpra állt, és már ütött is. Jason éppen hogy elhajolt előle, majd hátratáncolt. Végül leeresztette karjait, és nyugodtan visszasétált a gitárjához. A másik arcán látszott, hogy még mindig dühös a hirtelen támadás miatt, de közben értetlenséggel is küszködik.
- Nos, Jason? Mit tudtál meg? - kérdezte a mester, már-már kedves hangon. A hangmágus óvatosan a nyakába akasztotta a gitárját.
- Nekem kell bocsánatot kérnem - bökte ki végül. Ezúttal kissé mesterkélten, de mosolygott, a tőle megszokott közönyös, lanyha mosollyal. - Ráhangolódtam a lelked dallamára. Harc közben nem hazudik az ember szíve... hallottam, hogy tiszták a szándékaid, még ha a múlt disszonanciája át is járja a dallamot. Te nem akarsz küzdeni velünk, a bajtársunk vagy. De... tényleg azt hiszed, hogy ilyen egyszerűen leléphetsz, Rai?
Raizen teljesen össze volt zavarodva, ahogy körbetekintett a klánon. Jóformán mindenki visszaért már.
- Jason... örülök, hogy hiszel nekem, és szívesen maradnék, de sötét mágus vagyok, törvényen kívüli... Zerot rengeteg bűnért körözik.
- Zero? - hasított bele Chronaios a társalgásba vidáman. - Az kicsoda?
- Mester...? Én nem-
- Hmm, valahogy nem ugrik be... ti tudjátok esetleg? - nézett körbe az ősz mágus, miközben Drale és Mei felsegítette. Néhányan nevettek, mások pedig csatlakoztak a mesterhez, bizonygatva, hogy ők ugyan semmiféle Zeroról még csak nem is hallottak. Hihetetlen gyorsan oldódott a hangulat, mintha nem is a klán történetének egyik legkomolyabb támadását éltük volna át. Raizen megrökönyödött, értetlen arca láttán kis híján felnevettem, bár közel sem voltam vidám hangulatban.
- Megvan, az az Oracion Seises vezető volt, akit nemrégiben legyőzött a Klánszövetség? Ne félj, ő miatta már nem kell aggódnunk. Hát ezt akkor megbeszéltük. Na gyere Raizen fiam, meghívlak egy italra a szolgálataidért cserébe, közben pedig mesélhetnél nekem, mit hallottál a Cyclops Eyeról.
A harag szikrája megvillant a szemében, bár továbbra is ártatlanul mosolygott.
- Ha háborút akarnak, mi sem maradunk adósak.


A megszeppent Raizen még jó darabig csak értetlenül meredt maga elé, amíg a mester meg nem ragadta a karját és el nem indult vele ki, a lassacskán újraéledő fesztiváli forgatagba. Úgy tűnik, az emberek szeretik gyorsan elfelejteni a tragédiákat... még lehetett hallani, hogy a járókelők odakint a támadásról beszélnek, de hanghordozásuk alapján úgy tűnt, mintha csak egy izgalmas sportmeccsről beszélnének. Jason hamarosan követte a Mesteréket, mi, a klánházban maradt mágusok pedig, bár rengeteg aggodalom és kérdés zakatolt bennünk, összevigyorogtunk. Azaz... mi, akik harcoltak az ellenség ellen, egyedül mi nem. Felkeltem, és megmozgattam a karjaimat. Raizen szere viszonylag gyorsan talpra állított, bár halálosan fáradt voltam, és biztos voltam benne, hogy mágiát egy darabig nem tudok majd használni. Vigyorogni...? Örülök Raizennek, de a helyzet sokkal komolyabb, mint amilyennek a többiek felfogják. Persze ők honnan tudhatnák, hiszen nem harcoltak... Yuzuha is majdnem meghalt, igazán csak a szerencsén múlt, hogy Stalkernek nem volt ideje megmérgeznie... ha ilyen erős mágusokkal állunk szemben, mit tehetünk? Persze, sokan közülünk meg tudják védeni magukat, de egy klánháborúban kegyetlenül levadásszák a gyengéket is, akik nem... és ami a legrosszabb a dologban, hogy én és Yuzuha, Itachi, Ayumi, Darren vagy James... mi is a gyengék közé tartozunk. Ha csak eggyel kellene szembeszállnunk, akkor sem lenne esélyünk, ebben szinte biztos voltam. Eszembe jutottak a mester szavai a háborúról; de mi vajon mi mit tehetnénk egy ilyen háborúban?
Elmerengtem az összetört padok, a repedezett falak és padló, a mester mágiája nyomán visszamaradt márványoszlopok felett. Ezek még olyan dolgok, amiket könnyedén meg lehet javítani... Figyelmen kívül hagytam a dicsérő vagy éppenséggel vigasztaló szavak, és sötét hangulatban, szótlanul indultam haza.

/vége/