Christal Navarro

Név: Christal Navarro
Nem: Nő
Életkor: 16 év
Mágia: Csillaglelkű mágus
Céh: Quatro Cerberus

Jellem: Egy kis aranyos, imádnivaló és hiperaktív lány vagyok, aki megőrül a zenéért, mindig fején van a fülhallgatója (ezen érdeklődés visszavezethető a múltjához). Odavagyok az állatokért és nagyon ragaszkodó tudok lenni bizonyos dolgokhoz. Baráti társaságban elég felszabadultan viselkedem, de ha ismerkedésről van szó, kissé félénk tudok lenni, szinte harapófogóval kell kihúzni belőlem a dolgokat, főleg, ha az illető férfi (ez csak a másik nemtől való félelem). Barátaimért szinte bármit képes vagyok megtenni, saját épségemet is kockáztatva teszek meg minden tőlem telhetőt, ez jellemző munkámra is. Ami még nagyon jellemző rám, az önfejűség. Hiába adnak tanácsokat, nekem az felesleges szájjártatás, mindent a saját bőrömön akarok megtapasztalni. Van két fóbiám is a tetejébe: a pókoktól hisztérikusan irtózom és a korom sötétben való félelem. Ez utóbbi csak akkor jön elő, ha egyedül vagyok, vagy ha a hely tele lehet pókokkal.

Kinézet: Magasságom átlagos, 168 cm, súlyom körülbelül 53 kg. Borzasztó hosszú kékeszöld hajam van és általában két copfba kötve hordom ezt a térdig érő hajkoronát. Sokszor hívnak „boci szeműnek”, mert ezen érzékszervem elég nagy és érdeklődően csillog mindig, amikor jó kedvem van, színe megegyezik a hajaméval. Sminket nem hordok, nem érzem létfontosságúnak. Ezzel ellenben körmeimet mindig festem a ruhámhoz illő színekkel. Szemfogaim az átlagosnál kissé nagyobbak, „cicaszerű” arcom van. Alkatom vékonyka és ez alapján sokszor alábecsülnek. Bal karomon egy „01” tetoválás található, mivel a legjobbak közé tartoztam még anno, amikor énekelgettem különböző helyeken. Öltözékem mindig ebből áll: ujj nélküli ing, plusz karra húzható különálló ruha ujjak, nyakkendő, miniszoknya, bakancs.

Felszerelés: pót nyakkendő, különböző körömlakkok, Magic Headphone /Mágikus Fejhallgató/

Előtörténet:
A nevem Christal Navarro. Gyermekkoromban kis vakarcs voltam, mindenki nagyon szeretett, mondva: „Ennek a gyereknek valami elragadó természete van!” Szüleim szerint ez a barátságosan csillogó szemeimnek és eszméletlenül aranyos természetemnek köszönhető, na meg a cuki kisugárzásomnak. Kis koromban alacsony voltam, azt hitték valami manó vagyok és azzal ijesztgettek, hogy örökre akkora maradok. Testvéreim nem voltak, egyke gyerekként éltem életem. Nem tudom, mit dolgozott anyu meg apu, nem emlékszem, de nagyon jó sorunk volt, kifejezetten a gazdag rétegbe tartoztunk. Mindenem megvolt, csak szólnom kellett, mire volt szükségem és szinte azonnal meg is kaptam. Mivel szüleim elfoglaltak voltak, ezért volt egy dajkám, akire második anyámként tekintettem. Nagyon kedves volt és mindig játszott velem, ha éppen nem valami szépet rajzoltam a homokba vagy épp nem aludtam vagy ne adj isten, unatkoztam. Már egész kicsiként felkeltették érdeklődésemet a mágikus dolgok, maga a mágia. Teljesen elragadott a látvány, szó szerint tátott szájjal néztem, amikor valaki valamilyen mágiát használt. Elhatároztam, hogy én is olyan akarok lenni, mint ők. Ezt csak a dajkámnak mondtam el, a szüleimnek nem mertem, féltem, hogy kinevetnek, de a „pótanyám” elég megértő volt és támogatott, hogy ne adjam fel, látja bennem a szikrát és az elszántságot, szinte biztosra vette, hogy egyszer sikerülni fog, én meg hittem neki, ez nagy önbizalmat öntött belém. Majd cseperedtem és ez az ötletem kissé elavulni látszott, mivel szüleim belevetettek a szórakoztató iparba: énekest csináltak belőlem. Mindig is mondták, hogy nagyon jó hangom van, amikor magamban énekelgettem és, hogy nagy jövő elé nézhetek eme adottságommal. Nem is panaszkodhattam, tényleg nagyon jó bevételem volt „gyerek sztár” létemre, hiszen mindössze 11 éves voltam, amikor belekezdtem. Hívtak a különböző kocsmákba, színházakba fellépni, de emellett még az egyik legjobb iskolában is teljesítenem kellett. Kitűnő tanuló voltam, nagyon jó ésszel lettem megáldva, ezért elég volt, ha figyeltem órán, otthon csak át kellett olvasni az anyagot és másnap tökéletes dolgozatot írtam belőle. Igaz, néha kivételeztek velem a tanárok és ez engem nagyon felhúzott, mert ez miatt alig volt egy-két barátom. Teljesítményem miatt kifejezetten büszke volt rám a családom és én is rájuk. Korom ellenére ragaszkodtam dajkámhoz, ő volt az egyetlen, aki megértett, a legjobb barátom és szinte az egyetlen.
Telt múlt az idő, már két éve énekesi pályán voltam és egyre terjedt a hírem. Én csak játéknak fogtam fel a dolgot, nagyon élveztem, a bevétel nem nagyon érdekelt, természetesen mindent apu és anyu intézett, majd egyszer történt egy tragikus dolog: apámat merénylet érte, fejbe lőtték, miközben az egyik előadásomat ment lepaktálni. Nem tudtam felfogni, nem tudtam megérteni még azzal a 13 éves fejemmel, szinte traumába estem. A közeljövőben lévő összes fellépést lemondattam és bezárkóztam a szobámba. Két hét telt el apám halála óta, senkivel nem beszéltem addig, az ételt is csak becsúsztatták hozzám, amikor végre behívtam magamhoz az én egyetlen dadusomat. Nagyon aggódott értem, főleg azért, mert magamat hibáztattam az incidens miatt. Ha nem lett volna ilyen jó hangom, nem történt volna meg. Ha ellenállok szüleimnek és nemet mondok erre a munkára, nem történt volna meg! Teljesen összetörtem. Ekkor olyan dolgot adott nekem dajkám, amit még álmomban sem gondoltam, hogy valaha birtokolni fogok: egy kulcsot, egy ezüstszínű kulcsot. Először nem tudtam pontosan mi az, de felvilágosított.
- Ez, drágaságom, egy olyan kulcs, aminek segítségével egy másik dimenzióból előhívhatod azt a teremtményt, aminek a kulcsát kezedben tartod és nyitod ki kapuját. Az ő neve Ursa Minor, egy kis medvebocs, aki nagyon szeretnivaló és bújós, pont, mint te, csillagom. Rajta, próbáld ki, neked vettem. – majd a fülembe súgta… - Fogd meg, majd mondd azt, hogy „Ursa Minor kapuja, nyílj meg!”
Kezembe vettem a kulcsot és először csak néztem… biztos, hogy menni fog? Kérdőn néztem drága dajkámra, de ő csak bíztatóan mosolygott és noszogatott. Gyerünk, menni fog…
- Ursa Mino… nem merem! Kérlek, mutasd meg! – túlságosan új volt, nem tudtam mit várjak. Lehet, hogy rosszul ejtem ki és minden felrobban? Félelmem alaptalan volt, de mosolyogva visszavette a kulcsot és ő mondta ki az idézést, majd vártam mi fog történni. Egy ennivalóan aranyos picike medvebocsot láttam magam előtt, aki barátságosan nézett rám.
- Hogy ez milyen aranyos! Nagyon szépen köszönöm! – ugrottam dajkám nyakába, szinte sírva, úgy örültem ennek a kis jószágnak.
- Akik ilyen kulcsokat használnak, azok neve Csillaglelkű mágus. Én is az vagyok. Az arany kulcsok nagyon ritkák és a 12 zodiákus csillagkép kapuit nyitják meg, az ezüst kulcsokat viszont boltokban lehet vásárolni. Nekem van egy arany és négy ezüst. Téged most bevezetlek ennek a mágiának a világába, ha szeretnéd.
- Persze, hogy szeretném! Vágjunk is bele! - kiabáltam hirtelen nagy elszántsággal.
- Csst, halkabban, ha a anyukád megtudja, engem kirúgnak! Amikor engem felvettek, a hirdetésben direkt az állt, hogy olyan jöjjön, aki nem gyakorol mágiát!
- Igen is, értettem, na, vágjunk bele, már tűkön ülök! - súgtam drága dajkám fülébe, nehogy meghallja valaki más is, hiszen nem akartam elveszíteni, ráadásul pont most nem.
Volt még egy kulcsa, egy aranyszínű, a neve Sagittarius. Amint megidézte, egy elegáns ruhájú lójelmezes fazon jelent meg egy íjjal a kezében. Be is mutatkozott illedelmesen, közben észrevettem a tegezét a hátán, ebből gondoltam, hogy valamit az íjával és nyilaival fog bűvészkedni. Erre ő is kitért, elmagyarázta...
- Az én képességem, hogy rettentő pontosan tudok célozni nyilaimmal, moshi-moshi. Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy a parancsomat teljesíthessem, ezért a dadád nagyon kedvel engem, moshi-moshi.
Én még mindig borzasztó furcsa megjelenésén álmélkodtam, majd hirtelen, mint akit leöntöttek egy pohár hideg vízzel, magamhoz tértem, majd memorizáltam Sagittarius képességet. Kíváncsi voltam, mennyire pontosan tud lőni, így hát kimentünk a folyosóra, ami volt vagy 20 méter hosszú. Fogtam egy kis parafatáblát, ráragasztottam egy 2×2-es kis papír négyzetet és megkértem dadusomat, hogy az legyen a parancs, hogy ennek a közepébe találjon Sagittarius. Én csak tartottam, vártam. Pár másodperc célzás után már el is lőtte a nyilat, majd pontosan a közepébe talált. Eléggé ledöbbentem. Ezt észrevéve ide is jött hozzám a félig lónak és félig embernek tűnő lény és kivette a kezemből a táblát. Ezzel a mozdulatával, amikor érte nyúlt, beleakadt a keze a karkötőmbe, aminek medálja erre leesett. Volt olyan kedves, hogy felvette. Mikor kezembe vettem reflex-szerűen belenéztem és megnéztem a családi képet. Láttam, hogy Sagittarius nagyon nézi, így hát odaadtam neki, hogy nézze meg.
- Nyugodtan megnézheted. Nézd, ez itt én vagyok még 4 évesen, ez a kedves arcú fiatal nő az anyukám... - itt elcsuklott a hangom, tudtam mit kell most mondanom... - Ez a férfi pedig az apukám. Ő sajnos meghalt... Meglőtték. Ha érdekel mesélek róla...
Hátranézett dadámra és ő erre a teljes nyugalmat árasztó mosolyát villantotta rá. Leültünk ott a folyosó közepén és belefogtam mondókámba. Amikor a merénylethez értem rá is kérdezett, hogy nem tudom-e véletlen, hogy ki ölte meg az apámat. Ezen még nem gondolkoztam. Kisírtam magam neki és ő volt az, aki ha nem lett volna, ma nem lennék csillaglelkű mágus. Eddig nem volt nagy célom, hogy mért lennék az, de ő rávilágított a tényre: meg kell bosszulnom apámat, akárki is volt... Bűnhődnie kell!
Felhagytam az énekléssel és elkezdtem csak ezzel a mágiával foglalkozni. Sokat gyakoroltam együtt a dadámmal és nagyon jól összebarátkoztam Sagittarius-szal. Ahogy fejlődtem dadám úgy gondolta, hogy megmutatja nekem a Canes Venatici nevezetű kulcsát is, ami egy kis falka a kutyust rejtett. Róluk annyit kellett tudnom, hogy érzékszerveik kiválóan szuperálnak, viszont hamar fény derült gyenge pontjukra is: a húsgolyók. Éppen ez volt ebédre, így hát dajkám hozott be párat és belenyomta a kezembe, hogy adjak nekik nyugodtan, így meg fognak szeretni nagyon hamar. Én személy szerint gyorsan megkedveltem őket és úgy vettem észre, hogy ők is engem. Közben megtanultam, hogy kell Ursa Minor-t előhívni és meg is kötöttem vele a szerződést, miszerint hétfő kivételével mindig előhívhatom. Nagyon sokat bújtam a könyvet is, amit kaptam, hogy átnyálazzam, mi is ez, miről is szól, amit csinálok.
Egyik nap, amikor felkeltem, egy levelet találtam az asztalon. A dadám írta, megismertem a kézírását.
„Drága csillagom!
Ma felmondtam, ne keress, nem fogsz már itt találni. A kulcsaimat, akikkel megismerkedtél a párnád alá raktam. Tudod, Sagittarius és a kiskutyák, Canes Venatici. Ha sikerült szerződést kötnöd velük, csatlakozz a Quatro Cerberus céhhez. Én is annak a tagja voltam, mondd, hogy én küldtelek. Egy hatalmas kastély nem messze innen, szép parkkal az előtérben és tele padokkal.
Ölel pótanyád.”
Nem tudtam mihez kezdeni abban a pillanatban, mikor végig értem a levélen. Elolvastam még harmincszor, hátha félreolvastam valamit, de nem. Mindent tökéletesen jól értettem. Elment. Itt hagyott. Miért pont most? Leültem az ágy szélére, könnyeim elkezdtek potyogni és még mindig görcsösen tartottam kezemben a búcsúlevelet. Majdnem teljesen magamba zuhantam, amikor rájöttem, ő csak segített nekem ezzel! Gyorsan megkerestem a kulcsokat, szerződést kötöttem a két újdonsült, de ismerős csillagszellemmel: Sagittarius-t kedden, csütörtökön és szombaton hívhatom elő, a Canes Venatici-t pedig kedd kivételével akármikor. Az ezüst karikára ráraktam Ursa Minor-ét is, szedelődzködtem, majd elindultam felkeresni ezt a levélben említett céhet. Először nem tudtam merre induljak. Gondoltam megkérdezek valakit, hátha tudna segíteni. Pont felém jött egy kissé idős fazon, de viszonylag értelmesnek látszott így hát bátorkodtam útbaigazítást kérni.
- Hé, őőő, elnézést, nem tudja véletlenül, merre találom a Quatro Cerberus-t?
- Hé, őőő, de, véletlenül tudom, hiszen én is oda igyekszem. Be akarsz kerülni a céh-be, vagy mi?
- Igen, szeretnék, de...
- Nincs idő a szófecsérlésre, gyere velem.
Első benyomás az volt erről az emberről, hogy nem valami szimpi, de odaúton összeismerkedtem vele és kiderült róla, hogy egész megértő és kedves. Egy idő után a sok gyaloglás következtében meg is érkeztünk. Rengeteg tornyos, jól néz ki a park előtte és sok padja van, és ki van írva, hogy Quatro Cerberus, szóval nem tévedtünk el. Amint megmondtam, ki küldött és közöltem velük, milyen mágiát használok, egyből már kaptam is a szimbólumot a jobb karomra. Megismerkedtem egy csomó jó fej emberrel, bár mivel első találkozás volt, elég hallgatag voltam, de úgy éreztem, jó helyen vagyok és most is így gondolom.

Kezdő tőkéből levonandó: Magic Headphone /Mágikus Fejhallgató/, Ursa Minor

Javítás kész, ellenőrizhető.