Breham Ravenstock(javított)

Név:Breham Ravenstock
Nem:Fiú/Férfi
Kor:19
Mágia: Gealdor,Tér mágia
Céh:-

Jellem: Enyhén cinikus, de a humorom helyzettől függően változik. Személyiségem nyugodt, csatakerülő, de ha arra kerül a sor, akkor utolsó véremig harcolok. Imádok olvasni, de az már gyerekkorom óta velem van, úgy mint az erdőjárás. Ízlésem nők terén változó, ami tetszik, az jöhet, és dohányzás terén is így vagyok, és a küldetésekkel is.

Kinézet:A divatot nem követem, én amolyan "tetszik,felveszem" típus vagyok. Leggyakrabban az alábbi párosításban járok:Fehér ing rajta derékig érő pamut, fekete gatya rajta néhány helyen zsebek, barna öv amire rá lehet pakolni erszényeket, és egy barna bakancs. Arcom átlagosnak mondható, nem vagyok gyönyörű, de ocsmány sem. Hajam sötétbarna színű, szemem színe zöld, bal karomon egy tetoválás, ami egy nálunk őshonos növényt, a süppedő futrinkát ábrázolja, jobb mutató ujjamon egy manófejet ábrázoló gyűrű. Bal lábam nehezen működik ezért botot használok, de ezen kívül más testi bajom nincs. 56kg vagyok, ami soványnak mondható, de így könnyeben mozgok, 186 cm vagyok, tehát ilyen égimeszelő, bőröm színe falfehér.


Felszerelés:Egy kampós bot, amivel járok, egy erszény, ami gyógyfüveket és magokat tartalmaz, egy kisebb hátizsák az élelmi szereknek, és egy 26 cm átmérőjű kés, ami az erszényem mellé van csatlakoztatva, és bal oldalt még egy erszény a gyémántoknak.

Előtörténet: Spa Town,Hosenkában születtem, de a családom születésem előtt Magnoliában költözött. Akkoriban Magnoliában a változó politikai okok miatt szó szerint vadásztak a közép, illetve a főnemesekre, ezért anyámék a fontosabb dolgokat felpakolták a szekérre, a cselédeket szabadon bocsátották, és az éj leple alatt elhagyták a várost, egyenesen Hosenkába mentek, Selrion nagybátyámhoz. Születésem után nem sokkal apám kovácsnak állt, édesanyám pedig kocsmárosnak, Selrion nagybátyám pedig maradt a Hosenkai Kenyérgyár vezetője.Bátyáim, Ior és Lorven még fiatalok voltak a munkához, ezért otthon segédkeztek mindenben, amibe tudtak. 9 évvel később, amikor már érett voltam a házi munkához, besegítettem én is, de változó szorgalommal: volt amikor volt kedvem hozzá, valamikor nem.Általában amikor nem volt kedvem hozzá, Lorven bátyám alaposan megvert, és Ior segédkezett neki ebben.Ilyenkor, ha minden jól ment, Selrion nagybátyám leállította őket, engem pedig kivitt a hatalmas erdőbe, ami a házától 8-10 kődobásnyira volt. Akkortájt szerettem meg az erdőket, a növényeket,és az erdőkben lévő állatokat. Amikor volt egy kicsi kis szabadidőm, könyveket bújtam, vagy az erdőben sétáltam, vagy a helyi kisasszonyokat kukkoltam Selrion nagybátyámmal, Ior-ral és Lorven-nel, tehát az egész bagázs összegyűlt. Édesanyám nagyon ritkán járt haza,általában a fogadóban aludt,édesapám pedig ott töltötte vele az éjszakáit.

12 éves koromban, amikor már érett voltam a rendes, fizikai munkára, édesapám felvett maga mellé kovácsinasnak. Teltek,múltak a napok, és úgy éreztem, nekem nem ez a munka való: állandó füst,hamu lapátolás naphosszat,néhány helyen megégés,apám állandó okítása,mit hogy kell csinálni,stb... Egy nap azonban minden bátorságomat összeszedve elmondtam apámnak,mit gondolok:
-Édesapám,beszélnünk kell-álltam oda hatalmas boci szemekkel.
-No,és miről?-kérdezte apám,majd egy nagyot köpött a földre.
-Arról-szóltam remegő hangon-Hogy nekem nem tetszik ez a munka..
-Tetszik,nem tetszik,ez van,ezt kell szeretni-jegyezte meg apám.
-De.. állandó füst,hamu,kénpor, fiatal tüdő ettől nem marad sokáig ép..
-Az én koromban-vágott közbe apám-Senki se panaszkodott, a munkája miatt, csinálta,akár tetszett, akár nem.
-De apa.. te nemes voltál,nem közember-jegyeztem meg.
-Tudom, fiam, de azért nekem is meg kellett dolgoznom
-De.. Nem lehetne azt megtenni, hogy Selrion nagybácsinál sütök kenyeret?-kérdeztem.
-Badarság fiam, attól ugyanúgy gyenge, és törékeny maradsz
-De így mindig megégetem magam, és az azért mégis csak fájdalmas...
-Nem,és KÉSZ!-szólt apám- Nem leszel mihaszna kenyérsütő, kovács maradsz, és örülj ennek!
Mondatát befejezve egyet megint köpött a földre, majd ismét nekilátott a munkának. Lehorgasztott fejjel segítettem neki, bár inkább Selrion nagybácsinak segítettem volna. Este felé járt már az idő, amikor apám már majdnem kész volt a 20 kardos megrendelésével, mert már csak 2 hiányzott. Ekkor apám hatalmas hibát követett el: A kelleténél nagyobbat fújt a fújtatóval, ami egy pár darab parazsat szórt a mestergerenda felé, ami lángra is kapott. Apám, ahelyett hogy felkapott volna, és kivitt volna, kiugrott az ablakon, mert az addigra keletkezett tűz a föld, és szénából álló kis kovácsműhelyet percek alatt lángokba borította. Én, a félelemtől, összekuporodva sírtam a tűz közepén, amikor recsegve-ropogva elkezdett lefele zuhanni a gerenda.. felnéztem, és láttam,hogy a fejem felé tart, elfutni a félelemtől még mindig nem tudtam, ezért utolsó reményként megpróbáltam kikúszni a tűzön keresztül...Az ajtónál járhattam, amikor észrevettem, hogy a gerenda egyenesen a fejem felé tart. Utolsó mentsvárként a fejem elé tettem a bal kezem..ekkor egy váratlan dolog történt: A kezem valamilyen módon befolyással volt a térre, és így elhárítottam..nagyjából. Ugyanis levált egy nagy darab, ami a lábamra zuhant ,ami ott helyben szilánkosra tört:
-A...APPPAAA!!-üvöltöttem a fájdalomtól. Ekkor apám, két másik üzletvezetővel, berontottak a műhelybe, felkaptak,és az utolsó emlékem az volt, hogy az apám elkezdett a karjában szorongatni, miközben segítségért kiáltott...........

Amikor felébredtem, egy teljesen idegen szobában találtam magam. Minden felé mágusgömböket, könyveket, kalapokat, nercbundákat, félig faragott pálcákat, és utazó ládikákat láttam, és egy nagy kalitkában egy nálunk is ismeretes állatot, a tölgybarna baglyot vettem szemügyre.Az ágyban, ahol feküdtem, biztosan egy nő aludt előttem nemsokkal: Mert az egész ágyat belengte a parfüm illata. Felkelni meg sem próbáltam: Ugyanis a bal lábam még mindig teljesen béna volt, olyannyira,hogy amikor véletlen a jobb lábam hozzáért, hatalmas fájdalom nyílalt belém .Megpróbáltam felülni annyira, hogy kinézzek az ablakon, ami sikerült is. Egy számomra teljesen ismeretlen városban voltam, valahol a gazdag és a szegény negyed között. Lépések zaját hallottam fölfelé közeledni, ezért úgy tettem, mint ha aludnék, a szememet éppen csak résnyire hagytam nyitva. A léptek zaja erősödött, majd hirtelen megtorpantak az ajtó előtt.. Egy férfi,és egy nő hangját hallottam, amint valami képességről beszéltek,és a további sorsomról. Az ajtó kilincse lenyomódott, majd lassan, nyikorgó hangon elkezdett kifelé nyílni. Selrion nagybácsi, és egy kb 12-13 éves lány állt a fejemtől nem messze. Ekkor,lassan, de biztosan elkezdtem kifelé nyitni a szemem, majd megszólítottam az ismeretlen lányt:
-Ki..ki vagy te?-kérdeztem elcsukló hangon.
A lány beletúrt ében fekete hajába,majd válaszolt:
-Skarigell vagyok,ennek a negyednek a varázslónője.
-Hogy..kerültem ide?-kérdeztem.
-Apád hozott ide,úgy 12-13 napja-válaszolta.
-És..Selrion nagybácsi,te mit keresel itt?-kérdeztem.
-Apád küldött,hogy nézzem meg hogy jobban vagy e. A tűz óta lelkiismeret furdalása van-válaszolta.
-Hehh...Nem csodálom. Inkább magát mentette,mint engem-válaszoltam
-Nem okolhatod apádat,amiért nem mentett meg-szólt Skarigell
-Hát akkor kit? Magamat,hogy nem voltam elég ügyes,hogy én is kiugorjak az ablakon?-
ripakodtam Skarigellre.
-Nem Breham-vágott közbe Selrion-A sorsot kell hibáztatnod, apád is ugyanúgy félt, mint te ,és akkor nem tudta, mit kellett volna tennie.De egyben áldhatod is, mert kiderült, hogy te is rendelkezel a mágia alapjaival
-Áldhatom,mi?-jegyeztem meg gúnyosan-Tudod, Selrion,a mi városunkba nem jutott el nagyon a mágia, és ezt te is nagyon jól tudod. Néhány ember egyszerűen retteg a mágusoktól, vagy utálja őket. Édesapám is így van vele, és ha hazaállítanék azzal, hogy van mágikus képességem,azonnal kitagadna.
-Nos igen,néhány ember nem képes elfogadni a változást...mondta Skarigell.
-És ha már itt tartunk,Skarigell,egy kislány hogy lehet egy ekkora negyednek a varázslónője? Hisz még te is olyan cipőben jársz, mint én-jegyeztem meg gúnyosan
-Ahhoz neked semmi közöd!-fújta fel az arcát durcásan.
-Ugyan-Ugyan, még a lábamat se voltál képes meggyógyítani rendesen-válaszoltam.
-De az nem az én hibám!-szólt ismét durcásan-Annyira szét tört a lábad, hogy így is örülhetsz, hogy nem kellett levágni-mondta Skarigell.

Megmarkoltam a takarót, majd egy laza mozdulattal félre löktem. Az, ami akkor tárult elém ,beleégett a memóriámba.A lábam, ami egykor oly fürge, és erős volt, most úgy nézett ki, mint valami mutáns végtagja egy jól megírt horror történetben. Skarigell, aki meglehetősen gyorsan kapcsolt, egy gyűrűt tolt az arcom elé, aminek a látványától egyre álmosabb és álmosabb lettem...ameddig végül el nem aludtam


Amikor ismét felébredtem, már nem fájt olyan mértékben a lábam..Mondhatni, szinte teljesen eltűnt a fájdalom, amit eddig éreztem. Ledobtam magamról a takarót, majd le akartam lépni a deszkás padlóra...Kevés sikerrel. Mert amikor letettem mindkét lábam akkor vettem észre: A bal lábam teljesen be van kötözve.Mit sem törődve vele el akartam indulni az ajtó irányába, de ekkor egy hatalmas esés következtében orra estem. Elkezdett vérezni az orrom, amit a rajtam lévő fehér kardigánba töröltem. Ismét körülnéztem a szobában, és megláttam a szekrény mögött kikandikáló kis kampós nyelű sétabotot. Oda vonszoltam magam a szekrényhez, majd belemarkoltam az egyik fogantyújába..ezúttal sikeresen. Jobb lábamon ugrálva beugráltam a szekrény mögé, és egy rántással előhúztam a botot. Majd rá támaszkodva elindultam az ajtó irányába, és érdekes módon,egyszer se buktam orra, amikor a botot használtam.Mondhatni az lett a harmadik lábam. Lenyomtam a kezemmel az ajtó fogantyúját, és kinyitottam: Egy néhány lépcső fokból álló lépcsőt láttam magam előtt.Lassan, de biztosan elkezdtem lefelé menni, de csak olyan sebességgel, hogy ne essek orra.Amikor leértem, Skarigell ott ült háttal nekem az asztalnál, és épp az ingét vette föl. Gyakorlott kukkolóként tudtam,hogy nem sokkal előttem kelhetett föl, ha már az ingfelvételnél tartott.Szemeimet le nem véve róla elindultam az asztal irányába. Amikor közelebb értem, hallottam,hogy valamilyen gyerekdalt dúdolgat.Mellé értem, és megkocogtattam a vállát:
-Van valami rendes, FÉRFIAKNAK való ruhád?-kérdeztem
Ekkor megijedve hátrafordult..mázlimra, vagy sem nem gombolta be az ingét, és aznapra már egy tiszta melltartója se volt.Gyorsan a szemem elé tettem a kezem,mint ha semmit se láttam volna.Skarigell,amilyen gyorsan csak tudta gyorsan begombolta az ingét, és az előbbi kérdésemre felelt:
-N..Nincs...tudod...én nem vagyok...ruhaárus-dadogta elpirultan.
-Éééértem....-vettem le a szemem elől a kezem- és meddig fogsz itt tartani?
-Ameddig nem tanulod meg használni legalábbis minimál szinten az erődet-tette karba a kezét.
-És..addig is minden nap látnom kell a..tudod-mondtam mosolyogva.
-Ez csak véletlen volt!-jelentette ki- ha még egyszer így mögém lopózol meglesni, lenyomok egy tűzlabdát a torkodon!- és ezzel egy nagyot dobbantott a földön
-Oké,oké,bocs..de ezt az "edzést" a szüleimmel is egyeztetted?-kérdeztem.
-Igen, és nehezen, de ők is belementek-mondta
-Rendben..te..amúgy ugye nem gond, hogy ha használom ezt a botot?-kérdeztem.
-Ugyan,neked adom-mondta-Még egy régi ügyemért kaptam,amikor egy manót űztem ki az egyik gazda farmjáról.Szegény volt, ezért csak ezt a botot adta nekem, meg valami manófejű gyűrűt.
-És..a gyűrű még megvan?-kérdeztem
-Természetesen. Semmire se tudtam használni, ezért elraktam, de ha akarod, azt is neked adom-mondta
-Még egy kérdés: Hogy lehet az, hogy megbízol egy vadidegen fiúban, aki ráadásul eleinte bunkó volt veled, és ráadásul meg is kukkolt az előbb?-kérdeztem felvont szemöldökkel
-Azért bízok meg benned,mert látom rajtad,hogy nem vagy az a típus,aki éjjel hátba döfne,és hagyna elvérezni.Kijelentem itt előtted, Breham Ravenstock,hogy teljes mértékig megbízom benned..
-Rendben..de minél előbb kezdjük el az edzést, annál hamarabb térhetek vissza a családomhoz, és tudod én nem leszek fiatalabb..-mondtam gúnyosan
-Ne siettess, egyhamar úgy se fogsz szabadulni-mondta mosolyogva

Skarigelell nap mint nap gyakoroltuk a mágia alapjait,a varázslataimhoz kellő kántálást,és az egyes városokban lévő varázslók nevének megtanulását.Tanultunk a növényekről,állatokról,meg mindenről,amiről tudnom kell.Így ment ez 6 éven keresztül,amikor Skarigell úgy érezte,eljött az idő,hogy utamra bocsásson:
-Nos, Breham Ravenstock,készen állsz, hogy elindulj haza a szüleidhez, és a képességeddel segíts nekik, és a többi falusinak?-kezdte ünnepélyesen Skarigell
-Ja-válaszoltam kurtán
-Ne légy már ilyen ünneprontó kérlek-sóhajtott Skarigell
-Igen, készen állok mester-válaszoltam
-Így máris jobb, köszönöm-hajolt meg Skarigell.-Kérlek, mond el nekem az esküt,amit tanultál
-"Ameddig élek,az ártatlanokat megvédem,a gonoszt pedig legyőzöm,nem menekülök"
-Magam sem mondhattam volna jobban-jelentette ki.-Nincs más hátra, itt az idő a búcsúzásra..
-Nos igen..csodálatos 6 év volt, amit veled tölthettem Skarigell-mondtam mosolyogva
-Úgyszintén, Breham-jelentette ki kicsit könnyes szemmel
-Na, ugye nem kezdesz nekem el itt bömbölni?-kérdeztem gonoszan
-Dehogy!..csak..büszke vagyok..hogy ilyen tanítványt taníthattam, mint te-jelentette ki még mindig könnyes szemmel
-És Skarigell...-kezdtem-hosszas gondolkodás és mérlegelés után úgy döntöttem,nem megyek haza,inkább amolyan "Vándor mágus" leszek.
-Vándor mágus?-kérdezte meglepődve-de hiszen van otthon szerető családod, testvéreid, nagybátyád, otthonod, miért döntesz a magány mellett?
-Egyszerű:Ha hazamennék, leélnék egy üres, kovács inas életet, amit nem akarok.Nekem a vándorlás, az erdőjárás való, nem a vasütés
-Nyomós indok-mondta Skarigell
-Nos..ideje indulnom,köszönöm a botot,a gyűrűt,és a tetoválást,amit nekem csináltál
-Pedig hogy ellenezted a tetoválást-kuncogott
-Mert kardal akartad belevésni a bőrömbe-tettem karba a kezem
-Igen, régi szép idők..de nem tartalak most már vissza, üzenetet átadom szüleidnek, és ha jön ki új mágus könyv, Shylpfherrel elküldöm neked
-Köszönöm,Skarigell
És ezzel átöleltem. Sosem tudtam elfelejteni azt a szomorú kis mosolyát, amivel rám nézett .Még egyszer elköszöntem tőle, felkaptam a sétabotom, és kiléptem a házból a gazdag negyedbe, végig mentem,bekanyarodtam a főúton,majd a városhoz közeli vonatmegállónál várakozó vonattal elindultam utamon.

Sosem bántam meg azt a döntésemet, hogy nem tértem haza..az 1 év során egyszer sem. Nincs tető a fejem fölött, se meleg ágy, de így azt csinálhatom amit szeretek: kalandozni, és segíteni, ahol tudok.