Csattan a lapát (Jona és Leanna)

Mint aki jól végezte dolgát, úgy huppantam le a bárszékre. Egy megszokott panzióban szereztem ismét szállást, és szokás szerint a reggelt a bárban kezdtem. Egy kis reggeli frissítő ital, miközben a benn egyre sokasodó népségen legeltetem a szemem, na meg a szép lányokon. A csapos tölt nekem még egy pohárral, azt még elszopogatom, majd némi pénzt hagyva a bárpulton otthagyom az üres poharat. Felbaktatok a lépcsőn, és betérek a szobába, hogy rendbe szedjem azt. Jófiú módjára összehánytam az ágyneműt egy kupacba, elpakoltam a cuccomat és útra készen álltam. Ám megpillantottam egy apró papír fecnit, amit eddig valamilyen véletlen folytán nem sikerült észrevennem. Kisimítottam a gyűrött papírt, amiben a következő állt: „Légy ma délelőtt a Magonlia nyugati határában húzódó Fort Termben.” Ennyi, se több, se kevesebb. Legalább odaírhatta volna az illető a nevét. Bár ez egy női kézírás, lehetséges, hogy Mia akar újabb próba elé állítani. Semmi kedvem az ilyen hülyeségekhez, de nem hagyom cserben, ha egyszer már volt olyan kedves, hogy kisegített. Bár elég szépen munkálkodik, hogy maga mellé állítson. De még nem döntöttem el magamban, hogy mi legyen. Talán egy kis inspiráció kellene.
Ezekkel a gondolatokkal a helyemben hagytam el Magnoliát és értem a nyugat határhoz. Fort Term, hallottam már róla. Egy romkert, sziklás térség, telis tele banditákkal. Vajon mit akar itt tőlem az illető? De ahogy körül nézek, sehol senki, még egy lézengő banditát sem látok. Biztos elbújtak valaki erős egyén elől. Kisvártatva egy lány bukkan fel. Hosszú fekete haj, szürkés szemek. Igazi gyönyörű teremtmény. Talán ő hívott ide?
A papírt lengetve indulok meg feléje.
- Szia. Ezt te írtad nekem? - nézek rá kérdően.

Dolgom végeztével nagy sóhajjal huppantam le az egyik fa tövébe, magamban szétátkozva „szeretett” céhmesteremet. Már megint nekem kell ilyen idióta feladatokat kapnom… utálok vadidegenekkel ismerkedni. Főleg ha azok fiúk. Tiszta szívás…
- Lea-san, biztos nem lesz ebből gond? – kérdezte Aqulia, ahogy előttem állva kicsit megmozgatta a szárnyait. – Ez egy idegen ember…
- Ne nekem mondd, én csak a feladatomat végzem - rántottam meg a vállam. – Franc bele… utálom az ilyen munkákat. Szívesebben döglenék inkább otthon.
- Nekem mennem kell, nem szeretném sok erődet felemészteni. Még szükséged lehet rá.
- Rendben van. Szia.
- Szia – köszönt el ő is, ahogy fényes darabokra bomolva visszatért a világába.
Én nyújtóztam egyet, és fejemet a falnak döntöttem. Utálok várni. Igazán siethetne már az a gyerek…
Kis táskámból elővettem egy tábla csokoládét, és nagy unalmamban majszolni kezdtem. Amint lesz rá elég pénzem, tuti beszerzek egy mágikus fejhallgatót, hogy ilyenkor legalább zenét tudjak hallgatni… megesz az unalom.
Meglepődtem, hogy nem kellett annyira sokat várnom, mint hittem. Tíz perccel később léptek zaja csapta meg a fülem, mire felkeltem, és kitűrve a hajam az arcomból kiléptem az útra. Nem tévedtem: szembetaláltam magam azzal a fiúval, aki miatt lőttek a mai szunyálásra szánt napomnak.
- Szia. Ezt te írtad nekem? – nézett rám kíváncsian, ahogy elindult felém, a papírt lengetve.
- Igen… bár sok kedvem nincs ahhoz, hogy veled lógjak, de Mester most így akarja – sóhajtottam unottan. – Gyorsan felvázolom a helyzetet. A közelben tanyázik egy túlságosan is aktív rablóbanda, akik amolyan gyenge lázadásszerűséget terveznek a Grimmoire Heart ellen. igen, ennek a céhnek vagyok a tagja, mielőtt megkérdeznéd. Mivel pedig a Mester többre nem méltatja a dolgot, így nekem kellett felkerekednem, hogy kifüstöljem őket. Sajnos azonban szükségem van még valakire, aki segít beszivárogni. Hallottam róla, hogy mágus vagy, és mivel lusta voltam tovább keresgélni, melletted döntöttem. Amúgy szia, és Leanna Darkness-nek hívnak. Minden érthető volt? – kérdeztem, mit sem törődve azzal, hogy most kapásból a nyakába zúdítottam mindent.

- Igen… bár sok kedvem nincs ahhoz, hogy veled lógjak, de Mester most így akarja. Gyorsan felvázolom a helyzetet. A közelben tanyázik egy túlságosan is aktív rablóbanda, akik amolyan gyenge lázadásszerűséget terveznek a Grimmoire Heart ellen. igen, ennek a céhnek vagyok a tagja, mielőtt megkérdeznéd. Mivel pedig a Mester többre nem méltatja a dolgot, így nekem kellett felkerekednem, hogy kifüstöljem őket. Sajnos azonban szükségem van még valakire, aki segít beszivárogni. Hallottam róla, hogy mágus vagy, és mivel lusta voltam tovább keresgélni, melletted döntöttem. Amúgy szia, és Leanna Darkness-nek hívnak. Minden érthető volt?
Csoda, hogy oda tudtam figyelni erre a sok fecsegésre, amit ez a tündéri teremtés motyogott össze egy huzamra. Amit sikerült leszűrnöm az egészből, hogy valami Mester küldte, valami szívből, vagy szeretettből, nagyon nem érdekelt. Meg, hogy a segítségem kell valamihez.
Na jó, nem így volt. Ez körülbelül az álcám része lett, miszerint elég naivnak tettetem magam, ezzel ösztönözve a lányt, hogy akár odáig is elmenjen, hogy eltegyen láb alól, ha kell, vagyis megpróbáljon.
Tehát Leanna a segítségemet kéri, hogy beszivárogjak egy rablóbandába. És még tud is rólam, mégis honnan? Kitől? Olyan sok információ nem szivároghatott ki a nagyvilág felé. Hmm~ ha alkalmam lesz rá, fel kell kutatnom egy pár informátort, hogy megtudjam mennyit tudnak ezek rólam. Jobb szeretnék fű alatt meglapulni.
Egy ideig méregettem a lányt, aki furcsa pillantást vetett rám. Szerintem nem tudja, mihez fogok kezdeni, és már azon lehetett, hogy itt hagy a fenébe és keres valaki mást, mikor végül eljutottam arra a pontra, hogy miért is ne. Kisegítem és az adósom lesz. Ráadásul akár egy álszövetséget is kialakíthatok vele. Szemébe néztem, mély lélegzetet vettem.
- Benne vagyok, hová megyünk? - mosolyogtam teli szájjal, hogy némi bizalmat sugározzak felé.

Egy ideig méregetett engem, amit elég érdekes pillantással viszonoztam. Nincs rajtam semmi szokatlan, nem kell így bámulni... bár a belépőm után nem csodálom ha kicsit ledöbbent. Soha nem szerettem kertelni, inkább egyből a közepébe vágok.
~ Ennek az egész cuccnak csak "pár" hátránya van... valahogy meg kell oldalon, hogy ne maradjak az adósa. De mégis hogy a frászba? Átkozott Hades... ezt még ki kell találni. Mindegy, első a feladat.
A szemembe nézett, majd egy mély levegővétel keretében kedvesen elmosolyodott.
- Benne vagyok, hová megyünk?
- Fogalmam sincs - rántottam meg a vállam hanyagul, majd próbáltam némi jóindulatot erőltetni magamba... a helyzetemen duzzogással nem tudok változtatni. - A banda tanyája itt van nem messze, olyan fél órás gyalogút. Az egész egy természetes barlang, de sokkal többet sajnos én sem tudok róla. Meg van egy jellegzetes öltözetük, valami idióta maskara. Mondd csak, mennyire vagy jó színész? - kérdeztem, ahogy hátat fordítottam neki, és előre indultam, remélve, hogy követ, és nem nekem kell majd kötéllel a nyaka körül ráncigálnom magam után, hogy siessen. - Velem biztosan nem lesz gáz, remekül ugrálok két személyiség között. Veled mi a helyzet? - mosolyodtam el halványan, lassan elfogadva a kialakult helyzetet.
Bunkósággal sokra nem megyek, adjunk egy esélyt, hátha nem a világ legnagyobb parasztját fogtam ki. Mondjuk két bizonyos céhtársamnál rosszabb senki nem lehet, így ez máris megdőlt... Ha képes lesz elviselni az első fél órát mellettem, talán hajlandó leszek kedvesebben is viselkedni vele.
Már megint sokat jár a szám... de jobb lesz ha hozzászokik, hogy egész úton az én fecsegésemet hallgatja majd.

- Fogalmam sincs - jött a válasz. De hát ha nem tudja, akkor mégis merre induljunk el. Jézusom... - A banda tanyája itt van nem messze, olyan fél órás gyalogút. Az egész egy természetes barlang, de sokkal többet sajnos én sem tudok róla. Meg van egy jellegzetes öltözékük, valami idióta maskara. Mondd csak, mennyire vagy jó színész? - Kissé megnyugodtam, hogy azért mégiscsak tud némi infót és nem vaktávban szerencsétlenkedünk, és nem azért keresett fel, hogy én végezzem el a munkát helyette. Fizetség nélkül nem csinálok semmit sem. Így is csak azért mentem bele az egészbe, hogy az adósommá tegyem és később ha úgy alakul rászedjem, hogy viszonozza valamivel, amivel kihúzhatom magam abból a bizonyos jövőbeni bajból. - Velem biztosan nem lesz gáz, remekül ugrálok két személyiség között. Veled mi a helyzet? - tesz a kérdés mellé egy halvány mosolyt.
- Még nem volt szerencsém ilyesfajta melóhoz, de úgy érzem el tudnék én vegyülni bárhol és bármikor. Bízd csak rám - az az átkozott mosoly nem fagy le a pofámról az istenért sem. Fél órás gyalogút... Kínos csendben. Remélem beszédes a kislány, mert előbb-utóbb a pokolba kívánnám, amiért nem szólal meg ilyen hosszú úton.
- És mond csak, egy ilyen szép lány, mint te, hogy keveredett egy sötét céh tagjai közé? - próbáltam felhozni valami témát, hogy azért mégiscsak jobban megismerjem. Később hasznomra válhat az itt szerzett információ.

- Még nem volt szerencsém ilyesfajta melóhoz, de úgy érzem el tudnék én vegyülni bárhol és bármikor. Bízd csak rám - vigyorgott továbbra is, én pedig kezdtem lassan lenyugodni.
Vagy megszoksz vagy szöksz... és mivel a Mester ezt a feladatot bízta rám, így a szökés elég necces lenne. Tehát nem marad más, mint beletörődni.
- És mond csak, egy ilyen szép lány, mint te, hogy keveredett egy sötét céh tagjai közé? - tett fel egy olyan kérdést, amiről szinte éreztem, ez elsők között fog szerepelni.
- Ha igyekszel, olyan nagy baj - remélem - nem lehet. Köszi a bókot. Amúgy bocsi, de még nem ismerlek eléggé ahhoz, hogy ilyesmit megosszak veled - feleltem, ahogy játékos léptekkel előre siettem, felugorva egy nagyobb kiálló fagyökérre a földből. - Majd később talán. Legyen elég annyi, hogy személyes múltbeli okok és kalandvágy késztetett erre.
Pár percig csendben sétáltunk, de mivel elég beszédes típus vagyok, nem bírtam sokáig tartani a szám. Úgyis még elég sok időbe telik, mire elérjük a barlangot.
- És te? Tartozol valamelyik máguscéhhez? - kérdeztem, ahogy előhalásztam Vulpecula ezüstkulcsát, miközben igazi kérdésáradatot zúdítottam rá.. - Milyen mágiát használsz? Én csillagmágus vagyok - kacsintottam, ahogy felmutattam az ezüstkulcsot. - Kis róka kapuja, szólítalak! Vulpecula! - kiáltottam, ahogy a levegőbe hasítottam, majd a fényes mágikus kör felvillanása után a pajkos jószág alakot öltött előttem.
Azonban sajnos vagy sem... kissé érzékenyen érintették az idegenek,pláne, ha az illető férfi volt. Jona-ra emelte a tekintetét, majd összehúzta a szemeit, és vicsorított. Ezt követően nagy levegőt vett, én pedig a készülő tűzörvényt észlelve gyorsan két kézzel összecsaptam a száját. Az akció sikerességét elkönyvelve magamban megkönnyebbülten felsóhajtottam. Majdnem leégette a partnerem fejét... kereshettem volna mást hogy segítsen...
- Ne haragudj, kissé piromániás - fordultam a fiú felé, ahogy szájának felszabadulása után felugrott a vállamra, és sálként a nyakamba feküdt. - Imádja megpörkölni a közelemben lévőket... pláne ha az illető fiú. Ja, és ha épségben akarod tudni a kezed, vagy a fejed, leszel szíves nem megpróbálni megsimogatni... harap - vigyorogtam ezúttal már tényleg felszabadultan. - A hülye kérdést megelőzve pedig azért idéztem meg, mert valaki ismerőst is akarok tudni magam mellett.
Jósok mindent mondtam egyszerre... csak válaszolni győzzön rá.

- Ha igyekszel, olyan nagy baj nem lehet. Köszi a bókot. Amúgy bocsi, de még nem ismerlek eléggé ahhoz, hogy ilyesmit megosszak veled - felelte, és mint valami aranyos kislány lépdelt előre, majd mikor megpillantott egy a földből kisarjadó erős fagyökeret, felpattant rá. - Majd később talán - mondta titokzatosan. - Legyen elég annyi, hogy személyes múltbéli okok és kalandvágy késztetett erre.
Kalandvágy? Értem, tehát Ő is hasonló vélemény van, mint én. Legalábbis azt hiszem. Mert nem hiszem, hogy végletekig gonosznak kell lenned, attól hogy egy sötét céh tagja vagy. Engem inkább az egész szabadság szelleműsége fog meg, nincsenek buta törvények, és szabályok is csak alacsony számmal fordulnak elő. Pár percig csendben folytattuk utunkat, de partnerem elég beszédes egyénnek bizonyult, nem bírta sokáig, hogy ne járjon a szája. Bár számomra nem volt nagy gond, ki tudja milyen messze vagyunk még a célhoz.
- És te? Tartozol valamelyik máguscéhhez? - kérdezi, közben a zsebében kotorászik valami után, de eközben sem hagyja abba a beszédet: - Milyen mágiát használsz? Én csillagmágus vagyok - kacsintott, majd egy a csillagmágusok által használt ezüstkulcsot mutatott fel. - Kis róka kapuja, szólítalak! Vulpecula! - kiáltott, és a kulccsal a levegőbe suhintott. Fényes mágikus kör jelent meg, és felvillanása után egy bájos lény lépett elő.
A kis rókaszerű lény nem tűnt túl barátságosnak, szúrós szemmel tekintett rám és vicsorítani kezdett. Majd támadásba kezdett, mély levegőt vett és torkán már láttam a parázsló tüzet, de Leanna még időben betapasztotta a száját. Megkönnyebbülten sóhajtott fel.
- Ne haragudj, kissé piromániás - fordult felém. Elengedte az állat száját, majd az a vállára pattant és mint egy sál tekeredett a nyaka köré. - Imádja megpörkölni a közelemben lévőket... Pláne ha az illető fiú. - Talán valami vetélytárs félét lát bennem. - Ja, és ha épségben akarod tudni a kezed, vagy a fejed, leszel szíves nem megpróbálni megsimogatni... harap - vigyorgott, és látszott rajta, hogy találkozásunk kezdetén rajta lévő feszültség már szinte elillant. - A hülye kérdést megelőzve pedig azért idéztem meg, mert valaki ismerőst is akarok tudni magam mellett.
Ennyit a megelőlegezett bizalomról. Önkénytelen némaságomat készültem megtörni.
- Értem - vigyorogtam én is. - Az első kérdésedre válaszolva... Egyik céh sem tudhat tagjának engem, még nem köteleztem el magam sehova sem. Valamint szél mágiát használok, még kezdetleges, de folyamatosan fejlesztem és próbálok új mozdulatokat is kitalálni.
Tartottam egy kis szünetet, majd a csendet megtörve ismét megszólaltam:
- Egyébként milyen messze van még a cél? Nem nagyon szeretem a lábamat koptatni. Szél mágus vagyok, a repülés nálam természetesebb - mosolygok reá. - Ha nem bánod, akkor gyorsabban odaérnénk, ha a hátamra kapnálak és repülve folytatnánk az utat.
Na most aztán kíváncsi lettem, hogy erre mit fog reagálni. Igaz mélyen éreztem, hogy elutasítja és kutyagolhatunk tovább.

//Bocsi a rohadt nagy késért… most már rajtam nem fog múlni, hogy pörgőt legyen, ha még van kedved folytatni //

- Értem – vigyorodott el. - Az első kérdésedre válaszolva... Egyik céh sem tudhat tagjának engem, még nem köteleztem el magam sehova sem. Valamint szél mágiát használok, még kezdetleges, de folyamatosan fejlesztem és próbálok új mozdulatokat is kitalálni.
Itt tartott egy kisebb szünetet, majd folytatta.
- Egyébként milyen messze van még a cél? Nem nagyon szeretem a lábamat koptatni. Szél mágus vagyok, a repülés nálam természetesebb – mosolygott továbbra is. - Ha nem bánod, akkor gyorsabban odaérnénk, ha a hátamra kapnálak és repülve folytatnánk az utat.
Ezt remélem ő se gondolja komolyan. Bennem is van méltóság… szó se lehet róla.
- Kösz, de nem – jegyeztem meg enyhe fintorral, majd végigsimítottam a róka bundáján. - Ha nagyon akarnám, tudnék repülni magamtól is – mutattam fel egy pillanatra Aqulia kulcsát. – Direkt nem repülünk, úgy sokkal könnyebben kiszúrnak minket. Egyébként már nincs messze… elvileg a következő fánál lesz egy krétanyom, ott kell elfordulni balra, és ott is vagyunk.
A fa valóban pillanatokkal később az utunkba került, én pedig kicsit előrébb léptem. A fák közül kilesve kirajzolódott előttünk egy nagyobb barlang alakja a hegyoldalban, ami előtt őröl álltak. Ebből máris arra következtethettem, hogy itt bizony őriznek valamit, és jó helyen járunk.
- Itt is vagyunk – suttogtam hátra a fiúnak. – Oda kell bejutnunk. Milyen mágiákat ismersz? Nincs valami, amivel messziről és észrevétlenül ki tudnád ütni őket? – vallattam tovább, miközben Vulpecula fülét vakargattam.
Ez is kimutatta, mennyire nem érdekel valójában a feladat. Mindig az ilyen aljamunkákra osztanak ki engem… ez nagyon zavar.

- Kösz, de nem - utasított vissza egyszerű tömörséggel. Bevallom kissé csalódottságot éreztem. - Ha nagyon akarnám, tudnék repülni magamtól is - villantotta fel egyik ezüst kulcsát. - Direkt nem repülünk, úgy sokkal könnyebben kiszúrnak minket. Egyébként már nincs messze... elvileg a következő fánál lesz egy krétanyom, ott kell elfordulni balra, és ott is vagyunk.
~ Ne már, és hol a kaland, az izgalom. Ha itt osonunk, bújunk meg minden, az holt unalmas, ne csináld - szomorkodtam magamban.
Nem kellett sokat gyalogolni, mégis úgy érzetem lejártam a lábam. Nem ehhez vagyok én szokva.. De a fa valóban ott volt, ahol mondta, s egy halvány, fehér csík jelezte, hogy valóban ez az a fa. Leanna beljebb hatolt az erdősávba, követtem. A fák közül kilesve egy barlangot pillantottam meg, a hegyoldalba vájták, úgy 3 méteres átmérőjű lehetett, kétoldalt őrök álltak. Azt hiszem helyben vagyunk. Remélem azért valami kihívást jelentenek majd, nem akarok túl könnyű munkát végezni.
- Itt is vagyunk - súgta hátra. - Oda kell bejutnunk. Milyen mágiákat ismersz? Nincs valami, amivel messziről és észrevétlenül ki tudnád ütni őket? - vágta hozzám a kérdéseket, de én nem akartam tovább megbújni, és ahogy észrevettem, nagyon nem is érdekli a lányt a küldetés.
- Csak figyelj - mosolyodtam el, s egyre nagyobb és nagyobb szél kerekedett körülöttünk, mígnem elég erős volt, hogy egy meglepetés támadással rontsak neki az őröknek. Kipattantam a bokorból, hogy nekik rontsak.
- Idióta! - hallottam kiáltását, gondolom nem erre számított. De nem foglalkoztam vele, két Wind Blastot keltve falhoz kentem az őröket, s azok eszméletüket veszítették. A szél lecsillapodott, s én a fejemet vakarva vártam, míg a kisasszony előmászik a bokorból.
- Tudom, nem így gondoltad, de megtette a hatását. Irtó gyengék, egyedül is elég lennék ellenük, miért kéne megbújnunk - mondtam fennhangon óriási vigyorral a képemen. S a válasz hirtelen jött és fájt is. Pofon vágott. Tudtam mi jön, le fogja ordítani a fejem a felelőtlen viselkedésemért...