HomeCalendarGy.I.K.TaglistaRegisztrációBelépés

Share | 
 

 Nati Teina

Go down 
SzerzőÜzenet
Nati Teina
Alakváltó mágus
Alakváltó mágus
avatar

Hozzászólások száma : 405
Aye! Pont : 10
Join date : 2011. Mar. 26.
Age : 21
Tartózkodási hely : konyha

Karakter információ
Céh: Blue Pegasus
Szint: 8
Jellem: Semleges jó

TémanyitásTárgy: Nati Teina   Pént. Aug. 26, 2011 7:23 pm

Alakváltó őrszolgálat



Korán reggeli felkelésem után bementem a céhbe, ahol Petet találtam meg. Mostanság nem nagyon volt munka ami tetszett volna, így elgtöbbször Lizlettel társalogtam, de most gondoltam odamegyek az új fiúhoz is. Ahogy ott ültünk nem volt sok nyugtunk, mert Bob mester jelent meg valamerről.
- Jó reggelt fiatalok. - széles mosollyal köszöntött minket.
- Jó reggelt mester! - köszöntem vissza jókedvűen, Pete pedig bólintott.
- Aranyoskáim, megkérhetnélek titeket egy szívességre? -kérdezte a mester, miközben én már rosszat sejtettem...
- Persze -mondta Pete, miután dünnyögött magában valamit.
- Mi lenne az? -kérdeztem kíváncsian Bob mesterre nézve.
- Egy cég megkért, hogy a rendezvényére küldjek két őrt. Mivel ti mostanság sokat vagytok itt, gondoltam jól jönne nektek a munka -mondta a mester kissé szemrehányóan, de be kellett vallani, igaza volt. Petevel összenéztünk, és egyszerre monduk: -Igen, köszönjük.
- És mikor lesz az esemény? -kérdeztem érdeklődve
- Ma este - miért érzem azt, hogy lehet hogy későn kérték meg, és minket talált meg először? -addig ki kell titeket csípni, nem mehetnek póriasan az én kis gyermekeim.
Azzal mind a kettőnket elkezdett a szalon fele húzni.
- Nekem nem áll jól az öltöny. -mondta Pete, közben a mesterre nézve.
- Hát most jól fog -mondta a mester meggyőződve. Miután Pete felvette az öltönyt Bob mester megállapítást tett. -Hát Pete drága, ez tényleg nem áll jól neked. De megoldjuk -majd a mester szerzett gyorsan egy fekete elegáns mellényt, ami tényleg jobban mutatott a fiún. Nekem a mester szokásához híven egy kisestélyit választott, de ez most kifejezetten rövid volt a többihez képest, és világoskék. Miután mind a kettőnket sikerült felöltöztetni a mester boldogan közölte, hogy most a smink jön.
- Én kint megvárlak! -hallottam az ajtó mögül Pete hangját, miközben menekült. Ezen felkacagtam, és teljesen igazat adtam neki. Ahogy készen lettem a sminkkel, és a hajamat is feltűzték, a mester az ajtóhoz kísért minket.
- Hajrá bogárkák, és ne hozzatok rám szégyent! -mondta, majd kilökött bennünket az ajtón. Egész úton biztos voltam benne, hogy mindenki azt figyeli, hogy mennyire ki vagyunk csípve. Ahogy odaértünk a megadott címre, bementünk, hogy felvegyük a munkát.
- Jó napot! a Bule Pegasustól jöttünk ellátni az őrök szerepét. Én Nati Teina vagyok, ő pedig Petersen Ruw. - a férfi végig nézett rajtunk, majd megszólalt
- Bob megint kitett magáért. Az én nevem egyébként Christopher Norris. - majd elmosolyodott. Amire én is csak mosolyogtam.
- Gyertek ide, elmondom mi lesz a feladatotok.- hívott oda minket az asztalhoz, időt nem húzva Egyikőtök a listát nézi, a másik meg udvariasan kérdez, és köszönt. Érthető eddig? -kérdezte, mire én bólintottam
- Enyém a köszönés, kérdezés. -mondtam Petenek
- Rendben -egyezett bele Pete gyorsan
- Közben vigyáznotok kell, hogy semmi gubanc ne történjen,illetéktelenek ne jöhessenek be. -folytatta a magyarázást a főnökünk
Nem lesz gond -mondta Pete magabiztosan
- Akkor lassan a helyetekre állhatok. Te meg légy kedves -mondta nekem a megbízó, én pedig csak egy széles mosollyal arcomon bólintottam.
- Remélem, tudod, hogy nem vagyok az a testőr alkat. -mondta Pete
- Szerintem én sem, de ha Bob mester minket küldött, biztos bízik bennünk, és menni fog a munka. -biztattam kicsit a társamat, hátha nagyobb kedve lesz a dologhoz.
Hát...Reméljük.
Nézzük át a listát együtt, hogy tudjuk ki kicsoda -ajánlottam fel és közelebb hajoltam
- Csak a nevekből nem tudunk meg sok mindent. -mondta Pete, ahogy a lista felé közeledtem
- Azt hittem kép is van! - mondtam durcásan, és kicsit szégyenkezve, hogy ilyen baromságot sikerült mondanom, és közben kihúztam magamat. Pete elfordult, majd vissza és közölte a már érthető tényt.
- Nincs sajnos.
- Na jó, azt hiszem maradok az üdvözlésnél. -hagytam ott azt a hülye listát
- Hát akkor hajrá, jön is az első. -mutatott a bejárat felé.
odarohantam az ajtóhoz és köszöntöttem a vendéget
- Szép estét, örülünk hogy eljött. Kérem, mutassa meg az úrnak a meghívóját
- Rendben van. Érezze jól magát Uram. -hallottam ahogyan Pete átengedni a vendégünket
Fél óra után kicsit nehéz volt mindig másképp köszönni, így egy-két mondatomban visszatértem az első köszönésekre. Kis idő után a sor hirtelen megbomlott, és kisebb ricsajt lehetett hátulról hallani.
- Engedjenekek át! Én vagy a soros! - kiabálta egy kiöltözöttnek már nem mondható alak hátulról, akiről az alkohol szag csapott meg.
- Fogd meg ezt kérlek. - adta oda a listát Pete nekem.
- Rendben. -mosolyogtam...de mit akar csinálni vajon?
Pete odament az alakhoz, és megszólította.
Elnézést Uram,
- Te meg ki a fene vagy? - kérdezte a férfi a mondat befejezése előtt
- Elnézést Uram. - Kezdte volna megint Pete, de ismét csak ennyit tudott mondani
- Nem érdekel! - majd sikeresen megpofozta Petet. Én már indultam volna oda, hogy Pete jól van-e, de akkor komoly hangon megszólalt.
- Nem igazán kellett volna ezt... Uram. - A kezével, amin ha jól emlékszem a titán mágiát használta, adott egyet a részeges bunkónak. Istenigazán meglepődtem, hiszen nem tudtam, Pete ilyen erélyes is tud lenni. Bár, még nem nagyon ismertük egymást.
- Mint mondtam, nem kellett volna. -állapította meg még egyszer
A férfit a vállára vette és oda rakta a fal mellé, majd ezután visszaáll mellém és kivette a kezemből a listát, mintha nem történt volna semmi.Teljesen meglepődve motyogtam
- Még hogy nem testőr alkat... -ezután eszembe jutott a pofon amit kapott, és gyorsan hátra néztem azért, hogy lássam Pete arca rendben van-e
Pár perccel az incidens után valaki üvöltött bentről.
- Tolvaaj! -és a tolvaj a belső ajtón szélsebesen haladt a kijárat felé, ahol őrködtünk.
- Ezt nem hagyom! -Üvöltöttem fel, és felvettem rinocérosz alakom, mielőtt kiért, majd felökleltem.
- Meggondolod, kiket rabolsz ki, te csaló -majd elvettem az ellopott ékszereket, és vissza juttattam jogos tulajának, már rendes alakomban. A kidőlt férfihoz visszamentem, és a részeg mellé húztam. Nekem azért a vállra kapás nem ment!
Mikor Pete mellé visszamentem, csak annyit mondott, hogy:
- Szép volt. -én pedig egy nagy mosollyal köszöntem meg.
- Ügyesek vagytok. - szólt mögülünk két nagydarab testőrszerű egyén.
- Pihenjetek kicsit, felváltunk. -megváltás hozó emberek! Már teljesen kifogytam a köszönési formákból.
- jejj! -mondtam, és siettem be körül nézni
- te nem jössz?- kérdeztem Petet
- De, de, csak... nem igazán szerettem az ilyen helyeket. -válaszolta
- Gyere máár -rángattam be az ajtón, hogy ne egyedül kelljen lennem a sok idegen között.
- Én inkább leülnék. - mondta, miközben húztam be a tömegbe
- jó, rendben. Gondolom nem nagyon szereted a tömeget- mondtam mosolyogva, miközben az egyik üres asztalhoz mentünk, ami a sarokban állt
- Inkább a tömeg nem szeret engem. - mosolygott - Meg most inkább csak veled lennék. -mondta, miközben én biztos hogy tiszta vörös fejjel álltam ott. Inkább csak visszamosolyogtam a fiúra, majd leültünk az asztalhoz.
Egyébként, hogy tetszik a céh, és a társaság? -kérdeztem hirtelen, hogy ne legyen nagy csend.
- Nincs nekem semmi problémám, de még igencsak kevés embert ismerek a Céhben. -vűlaszolta
- Hát, még annyira én sem ismerek mindenkit. Talán te és Lizlet vagytok akikkel többet beszélgettem. És eddig úgy érzem, hogy a tarsásaság nagyon tetszik. -próbáltam nyugtatni, hogy nem csak ő nem ismer senkit
- Értem... És egy ilyen szép hangú lány miért nem énekesnek állt? -ilyet még sosem mondtak nekem! Mit válaszoljak, te jó ég!
- Mert inkább kalandozom a mágia világában, és az ország több táján. -nah, ez volt a lehető leghülyébb válsz amit össze tudtam hozni.
- Most se tudsz egy helyben ülni? -kérdezte, miközben rájöttem, hogy épp toporzékolok
- Hát, igazából nekem az nehezen megy, mint ahogy a csendben levés is. De remélem azért nem nagyon zavar.
- Nem, engem nem zavar, nyugodtan menj táncolni, páran már szemet vettetek rád. -mondta
- Dehogy is! Teljesen idegenek! Meg eleve... botlábú vagyok -próbáltam kibújni az elől, hogy táncolnom kelljen, és egyátalán elmozdulni mellőle a sok ember közé.
- botlábú? - kérdezte csodálkozva.
- Nyugodtan menj. -mondta, mert ég mindig nem siekrült megállítani a lábam.
- Csak... hozok valamit inni, nem táncolok! -jelentettem ki. -te is kérsz valamit?
- Egy pohár víz jól esne, kell segítség?
- Megoldom, köszönöm. Majd sikítok ha kell valami. -modtam mosolyogva. Nem akartam behúzni a tömegbe, ha egyszer nem szereti. Ahogy haladtma, mintha kevesebb emler lett volna, és nagyon nagy csend. Ahogy odaértem az ajtóhoz ismerős hangokat hallottam. De mégis másként.
- Gyerünk, gyerünk, pakoljátok! -benéztem, és láttam, hogy a két váltósereg fogva tartja a vendégeket fegyverrel, és pakoltatják ki velük az értékeiket. Ezt nem hagyhattam, így mögéjük osontam, a többieket csendre intve. Közben egy vázát ragadtam, hogy majd ezzel fejbe vágom az egyiket, utána majd elintézem valahogy a másikat. A terv nem jött be, mert egyikük hátra nézett, és intette a cinkostársát.
- Vigyázz! -ezzel a másik tag megfordult elkapta a kezem, és megszorított úgy, hogy mozdulni em tudtam.
- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ -sikítottam egy nagyot, hátha Pete meghallja. Körülöttem mindenki hangosan beszélni kezdett, aki fogva tartott elüvöltötte magát.
- Csendet! Most! Mindenki a földre! -közben egyet lőtt a levegőbe, a másik pedig az ajtót zárta be.
- Mit akarnak, kik maguk? -kérdezte a munkaadó -közben a tömeg a félelemtől sikítva feküdt le a földre.
- Mi vándorló mágusok vagyunk, és kisebb pénzhez akarnánk jutni. -mondta az egyik
és fegyverét a kérdező felé irányította.
A tömeg között Petet kerestem, mert tudtam, hogy egyedül nem tudok elbánni velük. Amikor megtaláltam, bólintottam neki, hogy indulhat egy kis akció. Ő gyorsan leütötte a másik bunkót, én pedig farkas alakomat felvéve még nem rám figyelt a bandita, kikaptam a kezéből a puskát. A férfi puska nélkül is igen nagy találatokat tudott bevinni nekem a lábával. A hasfalam már eléggé fájt, de nem hagyhattam, hogy leterítsen. Farkasként sikeresen belekarmoltam a tüdejébe, és megharaptam egy-két érzékeny pontját. A fejembe, és a hasamba jó sokszor beletalált, igencsak csak fájtak is ezek a pontok. Ahogy kiterítettem az ellenséget, körbenéztem, és láttam hogy Pete is sikerrel járt.
- Szép volt. - mondta, és tapsolva igyekezett oda hozzám
- Te sem voltál rossz -mosolygok szélesen
- Fúj.- mondtam, miközben a vért töröltem le a szájáról. Ő sem volt épp fényes állapotban.
- Köszönjük szépen. - jött oda hálálkodni a főnök.
- Fiatal még az este, lehet vissza kellene állnunk a helyünkre. -mondtam, minél hamarabb megszabadulva a sok ember figyelő szemétől és a tömegtől mind a kettőnk érdekében. Nem kellett sokat egy helyben állnunk, mert a tanácsot kihívták a két fegyvermágus miatt, és el kellett mondanunk a történteket.
Mikor visszaértünk, Christopher már nagy örömmel várt, hogy megint megköszönje azt, amit tettünk.
- Semmiség volt, hiszen a feladatunkat végeztük csak -mondtam, hogy minél hamarabb megszabaduljunk a hálálkodástól
A vendégek eltávoztak köreinkből, mi meg székeket pakoltunk.
- Ti meg mit csináltok? - jött felénk dühösen Christopher.
- Csak... csak a székeket akartuk pakolni. - válaszoltuk, miközben félelmetesen rontott felénk Christopher, mintha bűnt követtünk volna el.
- Elég! Elég! Ti testőrök vagytok, nem takarítók, így sem tudok elég hálás lenni nektek a ma esti munkátokért. - az után mind a kettőnk kezébe rakott pénz, mi pedig megköszöntük.
Ezt követően jó kedvel küldött el minket, örült hogy láthatott, és legközelebb is szívesen vár minket. A hajnal hűvös volt, fáradtam indultunk haza. Fél útnál elváltak útjaink Petevel, és elköszöntünk egymástól. A kisebb incidensek ellenére, igencsak jó este volt, és boldog voltam, hogy egy újabb céhtársamat ismerhettem meg közelebbről. Hazaérve fürdés után egyből az ágyba estem, és már aludtam is.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Erza Scarlet
Ex-mesélő
Ex-mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 1289
Aye! Pont : 30
Join date : 2010. Aug. 02.
Age : 29
Tartózkodási hely : Magnólia, céh ház

TémanyitásTárgy: Re: Nati Teina   Kedd Szept. 06, 2011 10:43 pm

Szép munka, de felhívnám figyelmedet néhány elírásra valamint helyenként elmaradtak írásjelek! Ezekre kérlek legközelebb ügyelj!
Jutalmad: 60.000Gyémánt
Az ellenőrzés augusztusra vonatkozik!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nati Teina
Alakváltó mágus
Alakváltó mágus
avatar

Hozzászólások száma : 405
Aye! Pont : 10
Join date : 2011. Mar. 26.
Age : 21
Tartózkodási hely : konyha

Karakter információ
Céh: Blue Pegasus
Szint: 8
Jellem: Semleges jó

TémanyitásTárgy: Re: Nati Teina   Vas. Szept. 25, 2011 11:57 am

Alakváltó keresőszolgálat

A zöld erdőben sétáltunk, ahova nem nagyon ért le a nap, így kevésbé volt meleg. A fák tetején néhol már sárgássá mentek át a levelek, még az aljnövényzet üde zölden pompázott. Mellettünk egy kis patak csordogált, a bokrokban néhol madarak reppentek fel hangjukat mutatva. A bogarak rettentő sok fajtája pihent a növények levelein, és néhol még kis rágcsálókat is lehetett látni miközben a földön elsiklanak. Vigyáztam a növényekre, nem akartam egyet se letaposni, valamint a bogarakkal is ugyanígy voltam. Ez pedig nem volt egyszerű feladat, mert már a kijárt ösvényen is nőttek az erdő zöldségei. Igazán szép volt az erdő.
- Csak nem volt kár ide eljönni. -néztem Petere, aki egy küldetésre hívott el engem. Pontosabban egy kígyó megkeresésére az erdőben, amit majd el kell vinni egy gyógyszerésznek, hiszen a kígyó mérge gyógyító hatású is lehet egyes szervekre.
- Köszönöm szépen, hogy eljöttél. -mondta a már jól megszokott udvariassággal hangjában.
- Szívesen jöttem, legalább többet vagyunk együtt. -mosolyogva mondtam, közben nem belegondolva abba, hogy ez azért érdekesen is hangozhat. De tényleg szerettem vele lenni. Egy pár másodpercre rá Petet kirázta a hideg.
- Jól vagy? -kérdeztem tőle.
- Igen, csak… köszi, hogy eljöttél, nem tudom, hogy találnám meg egyedül.
- Hogy-hogy ezt a munkát választottad? -kérdeztem kíváncsian. Valahogy ez a munka nem rá vall.
- Ööö… A Mester gyilkos pillantása sok mindenkiből kihozza, amit kell. -ezen kissé elnevettem magam... a mester keze mindenben benne van.
- És miért pont engem hívtál? Nem mintha zavarna, csak kíváncsiság. -tényleg kíváncsi voltam, hogy miért pont én?
- Csúnyán mondva, valahogy tudtam, hogy te túl kedves vagy ahhoz, hogy bármit is visszautasíts. - szóval ezért én... reméltem legalább barátok lettünk, de csak azért engem hívott mert mindenbe belemegyek.
- Értem. -válaszoltam azért valamit
- Sajnálom, most ugye nem kellett volna őszintének lennem?
- Dehogy is. Azért jó, hogy így is engem hívtál. -mondtam amit gondoltam, és amúgy is jobb hogy őszinte.
- Oké. És hol kezdjük? -ez a tématerelés kellett ide igazából, és hogy végre tényleg a munkát csináljuk.
- Hmm… Talán a nádasnál a folyóparton, vagy itt az erdőben a sziklák alatt és a kisebb lyukakban. -állapítottam meg
- Maradjunk itt és inkább a lyukakkal kezdjük. -mondta Pete, majd a földet kémlelve keresni kezdtük állatunkat, de én ész meg se krdeztem milyen kígyóról van szó!
- Pontosan milyen kígyót is kell keresnünk? - kérdeztem végül
- Hosszút. - könnyű lesz megtalálni...
- Jó meghatározás. -mondtam az igazán kifejező információk hallatán
- Várjál…- közben vállamra helyezte kezét - Egy pillanat… Úgy emlékszem, piros színű, fekete foltokkal. -mondta néhány másodperc gondolkozás után.
- Így lehet egyszerűbb lesz. -mondtam, majd újra a földre szegeztem tekintetem keresve egy hosszú kígyót. A színei a hüllőnknek kitűnt volna az erdő színeiből, de egyszerűen sehol nem volt. De mit ne mondjak, felfedező túrának nem volt utolsó, hiszen olyan növényeket és bogarakat találtam, amilyeneket még életemben soha! Egy csoda volt ez az erdő. Már egy jó ideje mászkáltunk, nekem pedig már kissé beáltt a derekam is, mikor Pete végre jó hírt közölt.
- Ott van! -üvöltötte, majd felegyenesedve megindult egy irányba, közben próbálta elkapni a csúszómászónkat.
- Hol? -kérdeztem, majd én is kiegyenesedve abba az riányba indultam. Mikor odaértem társamhoz, sikeresen megbotlottam egy fa kiálló gyökerében, Petet fellöktem, én pedig a másik irányba zuhantam, a könyökömet beütve, ami nem érdekelt, hanem gyorsan társam állípotát akartam felmérni, mégis egy gyors bocsánat kéréssel kezdtem.
- Jaj, nagyon sajnálom! Nem direkt volt! Tényleg sajnálom! - közben azt figyletem, hogy milyen ügyesen elbánt a homlokával egy szikla – Lehet nem is kellett volna veled jönnöm. Most sokkal többre mennél nélkülem! - mondtam teljesen rosszul érezve magamat a történtek miatt.
- Semmi…- majd gyorsan a fejét kapkodta, valószínűleg a közben elszökő kígyó után - …baj… Te jól vagy? -kérdezte udvariasan, pedig ez az egész az én hibám volt.
- Én igen, köszönöm. Viszont te nem nézel ki túl jól. Hogy lehetek ekkora béna?
- Túlélem -válaszolta nekem a megállapításomra, közben a pólójával a vérző homlokát törölgette – De nem vagy te béna. -próbált nyugtatni, de ez most nem nagyon ment...
- És most hogyan tovább? -kérdeztem tőle.
- Sötétedésig még folytassuk… szerintem. - mondta, majd egy másik pólót húzott elő a táskájából.
- Rendben... -majd egy nagy levegőt vettem, leporoltam a ruhámat, és tekintetem újra a föld fele irányítottam. Fél óra múlva, a messzinek látszó felhők a fejünk felett gyülekezni kezdtek, és csöpögni kezdet az eső.
- De jó! Még esik is! Valami még nem akar jönni? -kifejezetten nem tetszett ez a munka, hiszen miattam megsérült a társam, most meg esik az eső, és még ki tudja mi vár ránk!
- Vaúúúú! Vaúúúú…! -farkasok vonyítását lehetett hallani, valahonnan az erdő mélyéről.
- Nati! -szólt rám Pete, mivel nem nagyon akarta gondolom idecsalogatni az emlősöket is.
- Ezek csak farkasok, nem kell félni tőlük.-mondtam mosolyogva teljes magabiztossággal, hiszen nem bántanak ezek az ártatlan jószágok, csak ha veszélyt éreznek.
- Neked könnyű, te falkatag lehetsz… Táborozzunk le valahol. - jött a válasz, ami eg szinten igaz volt, de gondolom ha egy farkas nem a falkába tartozik, akkor azt ugyanúgy megtámadják, mert biztosak benne, hogy azért jött mert el akarja foglalni a területet.
- Rendben. -jött a válaszom, majd mielőtt nagyon esni kezdett az eső egy fűzfa alá települtünk le, ahol felállítottunk egy sátrat. A tűzgyújtás nehezen ment volna, mivel az eső az szinte már szakadt, úgyhogy a sátorban kötöttünk ki, ahol hála istennek eszembe jutott, hogy a biztonság kedvéért raktam el kekszet. Miután megettük a nagy lakománkat aludni tértünk.

A reggel hideg volt, nekem pedig semmi kedvem nem volt felkelni. Egy pillanatra feleszméltem mikor Pete kiment, de lusta voltam felkelni, így inkább még aludni próbáltam egy keveset, kevés sikerrel. tíz perc pihenés után kissé rendbe hoztam a fejemet, átöltöztem, és kimásztam teljes kómába Petehez, aki éppen kacsázgatott.
- Jó reggelt! -mondtam majd a pulóverem ledobva a földre, én is lezuttyantam félig még csukott szemmel. Ezek a reggelek szörnyűek...
- Ó, jó reggelt! -mondta Pete, majd a köveket elhajította.
- Szép volt! -állapítottam meg félkómásan.
- Nem akartalak felkelteni… remélem nem baj. – mosolygott felém.
- Nem te keltettél, magamtól sikerült felkelni. – mondtam, közben feltápászkodtam a nedves földről.
- Ó, akkor rendben. -majd újra a kacsázásba kezdett. – Kérdezhetek?
- Persze, nyugodtan. -mondtam gondolva, nem lesz úgyse olyan durva kérdés.
- Hogy kerültél a Céhbe? – ez a kérdés meglepett...
- Hát, igazából úgy hogy a bátyám keresésére indultam, aki már egy jó ideje eltűnt. Csak miután rájöttem, hogy már sosem fogom megtalálni inkább lehorgonyoztam. - nem akartam mindent elmondani, hiszen untatni se szerettem volna, meg az életemnek azt a szakaszát már régen lezártam! Most csak arra akarok koncentrálni ami a jelenben van.
- Eltűnt? Hogy?
- Esztelenül ismeretlen mágusok után indultam, utána elfogtak minket. Én meg tudtam menekülni, de a bátyámnak nem sikerült… és te hogy kerültél a céhhez? – gyorsan kérdeztem őt, hogy ne kelljen mást elmondanom.
- Csak egyszerűen, ez tűnt a legszimpatikusabbnak a hírek alapján. De kérdeznék még… a szüleid mit mondtak erre?
- Semmit, még kiskoromban meghaltak…
- Ó… - még egyet kacsázott Pete – akkor te vagy az egyik példa, kinek a Céh a családja? -a családom? Hiszen alig ismerek egy-két embert még...
- Ezt még nem egészen lehetne mondani… igazi családot szeretnék majd egyszer, de a Céhet is nagyon szeretem. -mondtam azért, de tényleg nem éreztem úgy, hogy a családom lennének.
- Igazi családot? Nem vagy még fiatal ilyen gondolatokhoz? -na ez fájt... a lányok már általában kiskorukban tudják mit szeretnének, és már akkor tervezgetik a családot meg az esküvőt meg mindent! De lehet volt egy kis igaz is abban amit Pete mondott
- Lehet, de egyszer majd úgy is lesz… - mondtam mosolyogva... nekem tényleg az volt a legfontosabb, hogy egyszer rendes családom is legyen – amúgy a te családoddal mi a helyzet? - kérdeztem vissza
- Semmi tragédia, támogatnak, élnek, szeretem őket, szeretnek engem. – ezen mosolyogtam. Ő az, aki tényleg boldog életet élhetett eddig...
- Akkor te pedig példa vagy a rendes családosok köréből.
- Pontosan... Van még a tegnap esti kekszedből? – kérdezte tőlem hirtelen, biztosan éhes volt, amit nem bántam mert vége lett a nem nagyon kellemes beszélgetésnek. Igazából, nem tudom hogy miért mondtam el ezt pont neki... rajtam kívül erről senki nem tudott eddig, és nem is akartam nagyon elmondani... de neki mégis elmeséltem.
- Természetesen pont abból nincs, de van még egy tartalék csomag a táskámban, mindjárt kihozom. -mondtam, majd hirtelen frissességgel megfordultam, és bementem a sátorba, hogy kivigyem, amikor valami izét láttam csúszni. Megijedtem kicsit megugrottam, majd láttam hogy a kígyó az, amit gyorsan elkaptam, majd a másik kezemben a kekszet fogva mentem vissza.
- Tessék, itt van. -Pete kissé megijedt, hátra lépett egyet.
- Ügyes vagy! -mondta boldogan. Gondolom örült, hogy végeztünk is... bár ha este nem bénázok, akkor már otthon lennénk.
- Ami egyszer elmegy, az vissza is jön. -állapítottam meg, majd a kígyót egy zsákba tuszkoltuk, összepakoltunk mindent, aztán indultunk is. Hazafele menet egy jó darabon énekelgettem ismert dalocskákat, majd egy kevésbé ismert verset ritmusra mondtam, avagy énekelgettem.
- Álmomban volt két szárnyam,
és fentről mindent láttam.
A várost mely' engem befogadott,
s cserben még egyszer sem hagyott.
Megtaláltam végre a helyem,
hol boldogságom meglelem.
Örökre itt akarok maradni te szép táj veled
és cserébe szívem téged sose feled.
Barátok kiket ily' magasságból látok,
tudom, mindig számíthatok rátok!
Ahogy abba a körzetbe értünk, ahol már emberek is voltak, a kedvem kicsit visszább vettem, és nem énekelgettem, és közben azon gondolkodtam, hogy szegény kígyó él-e még, mivel ott esett le a tantusz, hogy szinte egész úton az árva teremtést ráztam.
Ahogy odaértünk a gyógyszerészhez, az boldogan látta hogy jó kígyót hoztunk el, és még túl is élte az én megpróbáltatásaimat! Ennek pedig kifejezetten örültem. Ez után kifizetett bennünket a megbízó, és mi teljes boldogsággal hazafelé indultunk, én pedig már lehet Pete agyára menve tovább dúdolgattam.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Erza Scarlet
Ex-mesélő
Ex-mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 1289
Aye! Pont : 30
Join date : 2010. Aug. 02.
Age : 29
Tartózkodási hely : Magnólia, céh ház

TémanyitásTárgy: Re: Nati Teina   Pént. Szept. 30, 2011 11:46 pm

Tetszetős kis munka, ügyesek vagytok!Jutalmad: 60.000 Gyémánt
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nati Teina
Alakváltó mágus
Alakváltó mágus
avatar

Hozzászólások száma : 405
Aye! Pont : 10
Join date : 2011. Mar. 26.
Age : 21
Tartózkodási hely : konyha

Karakter információ
Céh: Blue Pegasus
Szint: 8
Jellem: Semleges jó

TémanyitásTárgy: Re: Nati Teina   Szomb. Márc. 31, 2012 3:44 pm

A kórus
II. rész

Nem sokat mentünk, mikor Arisa jött velünk szembe, és Rane felült a kígyóra, én pedig mögé. Egy kevéske reülés után a kígyóglásra egy megállapítást tettem.
- Így kicsit furcsa repülni... tisztára mintha tengeren utaznék. – ez az érdekes hullámtó mozgásából adódott a kígyónak.
- Csak innen nagyobbat eshetsz...- biztató szavak. - Erről jut eszembe. Mennyire bírod jól a zuhanást? – zuhanást? Mit akar zuhanni ez az őrült?
- Zuhanást? Ha zuhanni akarunk, inkább majd leszállok. – mondtam Ranenek. Nem akartam becsapódni a földbe, hogy saras legyen a ruhám, vagy éppen eltörjön valami csontom.
- Épp erről van szó. A leszállás nem kifejezetten zökkenőmentes, én már majdnem elharaptam a nyelvemet az egyik landolásnál. Ezért jobb lenne, ha egy-két méter magasságból le tudnál ugrani. Apropó, te merre mész? – ugrani? Ja igen, Rane valószínűleg nem ismerte a mágiámat. Lehet szólnom kellett volna neki, de helyette a kérdésre válaszoltam.
- A közelben ha jól tudom van egy teamező. A friss tea mindig jobb. Amúgy a leszállással tényleg ne aggódj. – út közben még megbeszéltük, hogy pontosan négy óra múlva találkozni fogunk az alapanyagokkal felszerelve, a mézet pedig együtt szerezzük majd be.
- Na szia! – mondtam mikor a célállomásom felé értünk, majd egyszerűen leugrottam a kígyóról. A zuhanás abban a pillanatban felemelő érzés volt... de azért nem felejtettem el Take Overt használni a landolás előtt. Lassan lerepültem a teaföld melletti kis házhoz, és felvettem saját emberi alakomat, majd megkerestem az egyik illetékest.
- Jó napot! – köszöntem illedelmesen a barna bőrű úrnak, aki velem szemben állt.
- Mit akar itt? – kérdezte felháborodva, ami nem tetszett, de ezt nem mutattam ki, hiszen ha kicsaptam volna a balhét, biztos nem kapok tealevelet.
- Ömm... van néhány beteg ööö... élőlény. – úgy éreztem, nem nagyon értené meg a férfi, hogy éppen mágikus székeket tanítunk énekelni és azoknak szeretnék vinni tealevelet, hogy a mágikus bolt megnyitójára jól legyenek... Még magamat is komplett idiótának néztem volna. – És szeretnék nekik vinni tealevelet. Úgy gondoltam, hogy ezen az ültetvényen találom meg a legjobb alapanyagot a főzethez.
- Oh, hát azt jól gondolta. – mondta a férfi már kedvesebben. – Hiszen ez a legjobb teaültetvény egész Fioréban, nemde?
- De igen uram, pont ezért fordultam önhöz! – egy kis füllentés sosem ártott, mert ha megtudja a férfi, hogy csak azért ide jöttem mert másik teaföldről nem tudok, akkor biztosan kereshettem volna estig egy másik ültetvényt, amire nem volt idő. – És reméltem, hogy tud segíteni szegény teremtményeken, akiknek az az álmuk, hogy holnap fellépjenek egy gyönyörű dallal, a közönség legnagyobb örömére! Már több éve várták ezek a fafe... faimádó, természet őrült bájos khmm... élőlények ezt a pillanatot. De a rekedség levette őket a lábukról... maga az utolsó esélyem, hogy ezek a kis árvák boldogak legyenek! – hogy honnét szedtem ezt a maszlagot, azt nem tudom, de hatásosnak tűnt, mivel a férfi teljesen meghatódva egy nagy zacskó tealevelet adott nekem.
- Sok sikert a barátaidnak a fellépésre! – ezzel a mondattal indított útnak a teaföld gazdája, és pedig szélesen mosolyogtam és integettem. Nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyen megkapom az első hozzávalót, és hogy ezért csak mesélnem kellett a székek vágyairól, és álmairól, hogy egyszer híres énekesek lesznek. Abban a pillanatban, ahogy elhagytam a teaföldet egy zseninek éreztem magam. A következő célpontom nem más volt, mint az erdő melletti tisztás. Ez negyed órára volt az akkori helyzetemtől gyalog. Úgy gondoltam, hogy van még elég időm, így nem repültem. A kis tisztáson gyermekek játszottak, és fogócskáztak, én pedig letérdeltem a fűre, majd kamillát kezdtem el szedni. Arra lettem figyelmes, hogy az egyik kislány a pólómat ráncigálja.
- Néni! Néni! Játsszon velünk! – nem lehetett hat évesnél idősebb a gyermek, de még akkor is nagyon fájt a néni jelző...
- Jajj de kis aranyos vagy! – mondtam mosolyogva. – De kérlek ne mond, hogy néni. És sajnálom, most nem tudok veletek játszani.
- Deee! Játssz velünk! – egy kisebb csoport gyűlt oda körém, és hisztiztek, kértek hogy játsszak én is.
- Rendben! Ha segítetek nekem, akkor játszom veletek a maradék időmben! – ajánlottam egy kompromisszumot.
- Segítünk, segítünk! – annyira aranyos volt az a sok gyermek a csillogó szemekkel, hogy nem tudtam nem megölelgetni mindet.
- Akkor, szedjünk együtt kamillát, utána pedig jöhet a móka! – a gyerekek sikítozva ujjongva hozták nekem a virágokat, körülbelül öt perc alatt meg is telt a másik zacskó, amibe a virágokat gyűjtöttem. Néhány később érkező kislánynál még maradt is a virágból.
- Ami maradt rakjuk a hajába! – ajánlotta az egyik szőke kis angyal küllemű lány a társainak.
- Neee! Gyerekek, a hajamat hagyjátok békén kérlek. – az angyalkákból kisördögök lettek, és körülöttem zajongtak, a hajamat fonták, húzkodták. Ha nemet mondtam nekik egyből hisztizni kezdtek, amit nem bírtam elviselni, úgyhogy ők nyertek. A hajam két oldalt be lett fonva, és teli volt kamillával. Ahogy ezzel végeztek a kis lurkók énekelnem kellett nekik, mert ameddig nem tettem meg, addig rajtam ugráltak, és nem hagytak felállni a sarokülésből. Nem tudtam melyik lehetett a rosszabb. A székek, vagy a gyerekek. Vagy másfél órán keresztül ott ültem, és énekeltem, táncoltam játszottam velük, mikor egy magas kék hajú hölgy jelent meg a távolból, akihez mind a nyolc gyerek odaszaladt. A lány végül hozzám is odajött, majd nevetve „faggatni” kezdett.
- Nagyon akaratosak voltak a gyerekek? – kérdezte nevetve.
- Nem, dehogyis! Nagyon drágák voltak! – füllentettem egy kicsit, bár az igazat megvallva jól éreztem magamat velük.
- Ennek nagyon örülök. Nem messze innen egy kis faluban lakunk. A gyerekek nagyon megszerettek ahogy látom, nincs kedved eljönni egy kicsit?
- Sajnos sietek, mert el kell vinnem a teát és a kamillát.
- Egy kicsit biztos el tudsz jönni, igaz gyerekek?
- Igeeen! – hangzott egyszerre a helyeselő válasz, ahonnan nem volt visszaút. Bementem a faluba, ahol nagyon kedvesek voltak az emberek, kaptam ételt és italt, majd elindulhattam. Már csak fél órám volt visszaérni a találkozóponthoz. Ha úgy nézem akkor jól is jöttem ki, nem kell majd sokat várnom Ranere. Az utat megint csak gyalog tettem meg vissza a teaföldig, ott megálltam és vártam Ranet meg Arisat.
- Virágos a kedved? – kérdezte tőlem Rane gúnyolódva, mikor odarepültek.
- Hahaha... elkaptak a kislányok... – mondtam sóhajtva egyet miközben visszagondoltam a hajhúzogatásukra, majd felugrottam a kígyó hátára.
- Legalább te jól szórakoztál.. – Csak félig meddig Rane, nyugi... bár ahogy elnéztem a tűlevelek söprése közben a fiút ő rosszabbul járt nálam. - Miért nem szóltál, hogy alakváltó vagy?
- Hát ömm... elfelejtettem... - mondtam fejemet vakarva. - de azért elmondom hogyha véletlen meglepetés érne, hogy orrszarvú és farkas alakom is van. – tártam elő a lehetőségek skáláját Rane előtt.
- Ööö, rendben. Próbállak nem felidegesíteni. Még mézet kell összeszednünk, és kész is az orvosság! - mondta Rane, én pedig helyeseltem.
- Igen! Szóóóval irány megint az erdő. – nem sok repülés után oda is értünk.
- Hát itt vagyunk.. Hogyan találhatunk mézet? –kérdezte a fiú.
- Kár, hogy medve alakom nincs... - mondtam majd a nagy semmin elnevettem magam.
Az ötlet nem rossz... –Rane szemügyre vett egy fát, majd én is megnéztem. A fa tele volt karom nyomokkal. - Itt biztos könnyen találunk!
- Na, hogy menjünk fel? Én felrepülnék, de nem vagyok benne biztos hogy papagájként ki tudnám szedni a mézet, amúgy meg... szoknyában vagyok, nem mászok fára. – ezzel konkrétan közöltem, hogy Rane fog fára mászni, én pedig lent várom.
- Akkor azt én bevállalom. – mivel más választásod úgysincs, így ésszerű ötlet.
- Köszönöm. – mondtam azért, hiszen ha nadrágba jöttem volna, én is mehettem volna fel a fára.
- Akkor medvevadászatra fel! – nem méz? - Esetleg nem tudod utánozni a medvék hangját? – ez meg milyen kérdés volt? Honnan tudnék állathangokat utánozni?
- Ööööö.... brumm! – adtam társam tudatára vicces módon, hogy nem, ő pedig már a földön fetrengett a nevetéstől... nincs mit tenni, béna medve lennék.
- Sikerült! – vett egy nagy levegőt Rane.
- Mi? – néztem a fiúra teljesen értetlenül. Sikerült levegőt vennie végre. - Idecsalogattál egy medvét! – keze egy marha nagy barna maci felé mutattak, ami igazán aranyosnak nézett ki.
- Nem hiszem hogy a brumm-ra jött... – erre a mondatra közelebb jött a szőrös kis teremtés.
- Ez... éhesnek tűnik. Szuper! Mindjárt elkezd mézet keresni! – mondta boldogan a társam, de ezt az ötletet hamar elvetettük, amikor a medve nagy éhségében minket akart megenni. Rane gyorsan lefagyasztotta a lábát, mi pedig futni kezdtünk.
- Kellett neked rávenni hogy brummogjak! – mondtam amikor már eléggé messze voltunk ahhoz, hogy a maci utánunk jöjjön.
- Hoppá. Most mást kell kitalálni a mézkereséshez. Nem tudsz méhé változni? – ilyenek ezek a férfiak, hiába mondok el neki valamit, nem jegyzi meg. Pedig három állatalak nem olyan bonyolult.
- Nem... De lehet megpróbálhatnánk egy piacon... hogy ez eddig miért nem jutott eszembe?! Ott szinte mindent meg lehetett volna kapni! – ezt a nagy hülyeséget, hogy nem ugrott be a piac betudtam a sokknak, ami viszont megnyugtatott, hogy Rane se gondolt rá.
- És mit fogsz mesélni az unokáidnak?! Hogy elmentél a piacra? – kérdezte Rane felháborodva, amit nem nagyon értettem miért van.
- Miért, te? Hogy legyőzött a fenyvesek ura? – vágtam vissza.
- Még mindig izgalmasabb! Úgyhogy itt keresünk mézet! – innen nem volt visszaút, jobban jártam ha együttműködtem Ranevel.
- Akkor ööö... megpróbálok farkas alakban a méz illatára bukkanni... nem garantálom, hogy sikerül! Take Over! – majd átváltoztam fehér farkassá, és próbáltam kiszagolni az édes nektárt.
- Én szurkolok! – vette fel Rane ezzel az alakommal a tempót.
- Hoppá, ezek nem méhek, hanem farkasok. Bocsi! Biztos voltam abban, hogy mézet éreztem arra fele...
- Semmi gond... Ugye nem akarnak bántani? – kérdezte hangjában idegességgel Rane.
- Nem, eléggé barátkozó típusnak tűnnek... – majd egyikük kiállt a többiek közül és barátkozni kezdett velem. - Na húzz innen! – nem szerettem ahogy a farkasok a barátkozásba kezdtek... viszont ami jó volt, hogy ennek a példánynak elég volt egyszer elmondani valamit. - Szerintem, mehetünk tovább... – mentünk is, csakhogy a farkasok is jöttek velünk követtek engem.
- Ezek valahogy jobban elfogadnak falkavezérnek, mint a székek...
- Áhhhh!!! Nem értem minek jönnek utánam. Mindjárt lerázom őket! - mondom majd visszaváltoztam emberi alakba, erre persze morogni kezdett a kis falka. - Lehet nem volt jó ötlet...Szerinted egy orrszarvútól megijednének? –próbáltam valami tervet kitalálni, hogy ne faljanak fel bennünket.
- Attól még én is... – Rane hangja idegesebb volt az enyémnél, bár nem értettem miért.
- Akkor próba kelepce! – majd egy újabb Take Overrel orrszarvúvá alakultam át, a farkasok, pedig ahogyan sejtettem elmenekültek a helyszínről.
- Most utazhatok én rajtad? – kérdezte társam nagy vigyorral az arcán.
- Ez most komoly? – kérdeztem nevetve. - Mondjuk, nyugodtan. – semmi akadályát nem láttam annak, hogy Rane felüljön a hátamra, úgyhogy beleegyeztem a kérésbe. kollégám felpattant a hátamra, majd egyenesen haladtunk tovább. Orrom nem csalt, jó fele mentünk, mert egyre hangosabb zümmögést hallottunk.
- Azt hiszem lassan itt vagyunk. Most már visszaváltoznék, ha nem gond.
- Nyugodtan. – mondta Rane, de nem szállt le rólam.
- Öööö... ahhoz le kellene szállnod! – világosítottam fel a fiút.
- De olyan lusta vagyok... – most komolyan... egy mágussal vagy egy gyerekkel vagyok az erdőben?!
- De így hogy megyünk fel a mézért? – többet nem is kellett kérdeznem, Rane máris fent volt a fa tetején, én pedig ahogy a fiú leszállt rólam visszaváltoztam.
- Ez gyors volt, de vigyázz a méhekkel! – óvva intettem a fiút az esetleges balesetektől.
- Csak nem vesznek észre... – és azzal a mozdulattal a méhkas felém repült, a benne levő méz, pedig a ruhámra esett... a hajamról nem is beszélve.
- ÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!! - sikítottam egy nagyot, majd elkezdtem szaladgálni össze-vissza. - A méh az egyetlen állat, amitől egy kicsit is félek! – nem mertem egyedül lent maradni, úgyhogy mágiám újra használva papagájként felrepültem a fa tetejére. A méhek társamat is megtalálták, aki össze-visszahadonászott kezével, úgyhogy le is pottyant a fáról.
- Ice Make: Ice Cube! - körülöttünk egy üreges jégkocka képződött, amint én is leszálltam és visszaváltoztam.
- Nem igaz! Csupa méz a ruhám! – kezdtem el hisztizni.
- Édes vagy. – sütött el egy újabb poént Rane, miközben a túlélőket méheket tette mégsem túlélővé.
- Hahaha! Ha ettől nem gyógyulnak meg a székek, esküszöm sírni fogok!
- Én is... viszont mennünk kéne, mielőtt még többen gyűlnének ide – elég méh volt úgyis kint a jégen kívül...
- Rendben, Arisa a közelben van, vagy én vagyok a közelben a leggyorsabb? – nagyon reméltem, hogy Arisa itt van és megússzuk csípések nélkül a dolgot, bár rajtam már volt egy, viszont a fullánkot még akkor ki tudtam szedni amikor a jégkockába voltunk.
- A rinocérosznak vastag a bőre?
- Igen.
- Akkor te védve vagy! – állapította meg a fiú.
- Hogy éreztem... – majd megint átváltoztam orrszarvúvá, de nem gondoltam át túl jól, hiszen a jég darabokra tört, és Rane jól megjárta a méhekkel amíg Arisa meg nem érkezett. Már jó magasban voltak a társaim, amikor papagájként csatlakoztam hozzájuk, és Rane vállára ültem.
- Az orrszarvúdnak van bőr a képén...
- Nem tehetek róla, hogy ennyire jó a védekező képességem. De majd ha visszaérünk fullánktalanítalak. Egyébként tudtad, hogy a méhek csípése gyógyíthat mérgezést? – próbáltam kicsit vigasztalni a fiút, hogyha megmérgezték akkor valószínűleg meg fog gyógyulni.
- És reumás sem leszek...
- Na! Csak jó történt! Persze ha nem vagy allergiás. – közben hátra másztam, és Rane mögött visszaváltoztam.
- Tudtommal nem... – ez nagyon rosszul hangzott...
- Arisa, tudnál sietni? – kérdeztem a kígyót aggódva.
- Túlélhető... Csak jobb érzés, ha nem mozgok. – felelte a fiú, majd lassan visszaértünk az akkori munkahelyünkre, és lepattantunk Arisa válláról.
- Kell egy konyha! –nyilatkoztam gyorsan.
- Személyzeti konyha?
- Rendben, keressük meg! – majd nagy mosollyal elindultam az épületben, egyenesen a konyha felé. Kerestem egy nagy fazekat, teleöntöttem vízzel, majd a tealeveleket belehelyezve felraktam forrni. Zsebemből előhúztam a sminkkészletet, és abban megkerestem a körömcsipeszt, hogy könnyebb legyen kiszedni a fullánkokat Raneből.
- Ice Make: Armor! – társamnak majdnem az egész testét elborította a jég, én pedig fejemet fogtam.
- Mit csinálsz? A fullánkokat akarom kiszedni! – fedtem fel a tervem.
- Oh... – tüntette el a fiú a páncélt. - Láttam már, hogyan lehet embereket kínozni egy szemöldökcsipesszel...
- A szemöldökszedésre gondolsz? – kérdeztem hangosan nevetve. Rane nagyot bólintott teljes komolysággal arcán, amin én még jobban nevettem.
- Ez nem vicces! – mondja felháborodott hangon a fiú, de nem mozdul meg, hagyja hogy kioperáljam a fullánkokat.
- De igen! – majd az első fullánkot kirántom a helyéről, közben gonoszan mosolygok. - azt hiszem, ez az első hogy embert kínzok. – nevettem megint.
- Jön még mágusra dér... – szisszent egyet Rane.
- Te nem akartál piacról mézet!
- Ezért lesz mit mesélned később! Mert hogy ezt én el nem mondom, az biztos... – egyszerűen nem bírtam abbahagyni a nevetést.
- Melyik részét... a méheket, vagy a farkasokat? – kérdeztem a fiút.
- A méheket hagyjuk... – ne aggódj Rane, ha véletlen még összefutunk és jó barátok leszünk, és egyszer majd ismerem az unokáidat el fogom nekik mesélni én. Wihihihiiii.
- Tényleg! Tudod hogy miért nem visel a méhecske pizsamát? – gondoltam kínzom még kicsit a fiút.
- Öööö... Már így is csíkosak? – enyje, semmi humorérzék...
- Mert még nem mostak fogat, te buta! – már alig bírtam kezeimet mozgatni úgy nevettem, főleg mikor Rane arcán egy könnycsepp gördült le.
- Sajnálom, sajnálom ezt muszáj volt elsütnöm... egyébként ennél rosszabb reakciót még nem kaptam... – mondtam köhécselve a nevetéstől, közben az én könnyeim is útnak indultak. Még mindig a fiú arckifejezésén nevettem, majd ahogy kicsit megnyugodtam egy fullánk után nyúltam, amit amikor kiszedtem Rane üvöltött egyet.
- A tea! – jutott eszembe a forrásban lévő víz.
- Köszönömköszönömköszönömköszönömköszönöm – hallom ám komám, ennyivel nem fogod megúszni... vagy de mert a székek fontosabbak mint te.
- Akkor mehetünk a székekhez, hogy megigyák a teákat. Mellesleg neked is csináltam egy egyszerű kamillateát. – nyújtottam oda a bögrét. Ennyi kínzás után már megérdemelte a fiú.
- Örök hálám.. – állt fel Rane az ülőalkalmatosságról. - Hogyan nyomjuk bele a teát a székekbe? – hát pozitív energiákkal...
- Megisszák maguktól! – mondtam mosolyogva. - De ha mégsem van egy tervem... – szám egy kicsit sunyibb mosolyra húzódott. Erre Rane csak bólintott egyet. Tényleg túl pozitív volta hozzáállásom a drága barátaink egy kortyot nem akartak inni a főzetből, úgyhogy elővettem szigorúbbik énemet.
- Fogd meg! – nyomtam a lábast Rane kezébe, és orrszarvúvá változtam. - Aki nem akar inni, arra ráülök! – a nagy tervem be is vált.
- Hatásosabb a sárnál... – állapította meg Rane, mikor látta a székek tátott szájjal várják a teát.
- De ha te nem vagy ez sosem jut eszembe. – igen, ez Rane nagy szigorának volt köszönhető, egyedül ilyen eszembe nem jutott volna. Társam nagy vigyorral a száján adagolta a főzetet a székeknek, én pedig vigyáztam, nehogy valamelyikőjük ellent mondjon.
- Remélem estére hatni fog a gyógyszer... honlap már bemutató. – már megint aggódni kezdtem, de miért is ne tettem volna, hiszen ha a bemutatón leégünk akkor a fáradozásunk hiábavaló volt.
- Hát, pihentek is egy napot... – úgy van, nem lesz itt semmi gond. Ezzel a tudattal visszamentünk a szállásra, és felkészültünk a nagy napra, ami hamar el is jött. A bemutatóterem tele volt, a székek pedig már a színpadon álltak, mi pedig a kulisszák mögül figyeltük az eseményeket. Először az altok kezdték a saját szövegüket.
- Térj be hozzánk, sose bánd! (sose bánd)
Hisz nem szól érte, anyád! (az anyád)
Minden olcsó ami a polcon áll, (polcon áll)
nem nő hiteltől a szakáll! (a szakáll) – az utolsó sornál már a mezzok léptek be a szopránokkal együtt, és az altok is bekapcsolódtak.
-Egy mágus bolt, hol rátalálsz arra ami fontos
A kiszolgálás meg illedelmes, és nagyon pontos.
Itt minden csoda, amit csak e helyen látsz,
Nyugodtan mondhatod amit csak kívánsz.
Mágia költözött eme kicsi helybe,
Hogy tudja adni mi szívednek kellhet.
Velünk minden könnyebb, minden sokkal szebb,
meglátod ha betérsz csodás napod lesz!
Szopránok:
-Gyere lásd, gyere nézd,
csoda jó, csodaszép.
Ami itt van nem más
mint a nagyszerű mágia,
hogy a gond miatt
szívének ne kelljen fájnia.

- Megtanulták! És nem is hamis! Sikerült!!!! – ugrottam Rane nyakába, aki konkrétan sokkot kapott az előadástól.
- Ügyesek vagytok... – mondta Rane, majd viszonozta az ölelésemet. Nem hiába fáradoztam ennyit azzal a dallal!
- De jó! Vége van a rémálomnak, a tanításnak! – hihetetlen boldog voltam, hogy hazamehettem, mert már nagyon untam a vitatkozó fadarabokat. Az előadás végén az igazgatóhoz lett szerencsénk, akitől vártuk az ítéletet. Valamiért Bob mester ugrott be mikor nagyon hálásan adta át a pénzt, és már majdnem bőgött. Miután az igazgatótól elköszöntünk, én kértem Ranet, hogy nézzük meg a székeket még egyszer.
- Mi... Minek?
- Csak! – igazából meg akartam őket dicsérni a fantasztikus előadásért.
- Öö... Hát jó. Megvárlak kint!
- Nyámnyila... – vetettem oda a fiúnak, majd berohantam a botfülű bagázshoz.
- Nagyon ügyesek voltatok köszönöm a munkátokat!
- Ja királyok voltunk, de ugye most már elmentek és nincs több óra?
- Hála istennek megyünk, és nincs! Szóval viszlát, kellemes égést! – majd egy puszit dobtam a rémült székek felé, akik rémült arccal néztek vissza rám. - Mehetünk! Tényleg, te merre is mégy? – kérdeztem.
- Én Arisával indulok vissza a Quattroba, ha minden igaz. – ha meg semmi akkor maradsz a kedvenc barátaiddal, igaz?
- Értem... én a Blue Pegasus fele igyekszem. De indulok is, mivel a lakótársaim attól félek már szétszedték a házat... nagyon örülök, hogy megismertelek. – megöleltem még egyszer a fiút, majd papagáj alakomat felöltöttem.
- Én is örülök! Remélem, még összehoz minket egy-egy küldetés. – mondta mosolyogva Rane, én pedig fölreppentem a magasba. Én is remélem, hogy látom még ezt a nagyon jó humorú fiút. Amikor visszanéztem a nagy és gyönyörű kígyót láttam szárnyalni az égen pont az ellenkező irányba.

előzmény: A kórus
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nati Teina
Alakváltó mágus
Alakváltó mágus
avatar

Hozzászólások száma : 405
Aye! Pont : 10
Join date : 2011. Mar. 26.
Age : 21
Tartózkodási hely : konyha

Karakter információ
Céh: Blue Pegasus
Szint: 8
Jellem: Semleges jó

TémanyitásTárgy: Re: Nati Teina   Szomb. Ápr. 07, 2012 6:11 pm

Az étterem
(közös munka Strago Rhelm-mel és Arlene Sylar-rel)


Csend, béke és nyugalom. A legjobb dolog, amit csak el lehetett képzelni egy hosszú reggel után, és puff…
- Natii! Na ki a legjobb? Na ki? - rohant oda Arlene egy kérdéssel, amire csak egy válasz tűnt elfogadhatónak, bármilyen szemszögből nézve.
- Természetesen én! - adtam az egyértelmű választ, ami után ellenkezésnek nem volt helye.
- Te aztán hangulatrontó vagy! Ilyenkor nem válaszolni kellene, hanem megkérdezni hogy mi történt ó te drága! Vagy legalább valami hasonló. - jön a dráma, ami egy napból sem maradhat ki, de ez így volt rendjén.
- Hmm. akkor. Mi történt ó drága barátnőm? Ugye nem szörnyűség? - bár ekkora mosolyt látva, kételkedtem abban, hogy bármi gond történhetett.
- Ááááh, milyen kíváncsiak lettünk! Nos ha ennyire erősködsz, lehetetlen nem elmondanom! - csak mondd már, Arlene, mondjad!
- Ez így van, szóval bökd ki te színésznő!
- Ez - mutatott egy lapot a lány, amin egy küldetés állt. Oshibanaban az egyik étterem keresett mágusokat, mert féltek attól, hogy a tulajdonos bátyja, az örökség miatt meg fogja támadni a helyiséget. Természetesen beépülni kellett.
- Ezzel mik is pontosan a terveid, hogy megmutatod? - miért éreztem azt, hogy a pontos tervek között szerepel az is, hogy én elmenjek vele?
- Jajj az, nehéz felfogású barátném, hogy ez lesz a jelenlegi munkánk! Hát nem szuper?! - válaszoljak? Tényleg? Ez a munka több naposnak tűnt, és én nem nagyon akartam otthon hagyni mindent Naomi és Mona keze alatt, ráadásul nem tetszett, hogy Arlene nélkülem döntött.
- Nem vagyok nehéz felfogású, csak valamiért reméltem, hogy nem rángatsz bele ilyesmibe. De ha ennyire akaroood... talán elmehetek veled, és talááán nem is lenne olyan rossz... - hát a színészi alakítás nem ment úgy mint Arlenenek, de nem volt szörnyű. Közben belegondoltam, hogy nem árthat egyikünknek sem kicsit több időt eltölteni együtt, ha már egy légtérben élünk.
- Ez a beszéd! Nos akkor készen állsz a főzőcskézésre? - kérdezte nagy lelkesedéssel lakótársasszonyom.
- Természetesen készen! Hisz ki ne menne el veled egy munkára? Talán akinek van esze? - kezdtem egy kis csipkelődésbe.
- Na de kérlek! Ne bánj ily könyörtelenül szavaiddal. Megsérted a lelkem! - lassan tényleg egy melodrámában éreztem magam... hihetetlen volt ahogy az a lány a szavakkal játszott.
- Annyira sajnálom! Esedezem egy kisebb bocsánatért. Körülbelül egyébként mennyi ideig leszünk távol? -kérdeztem rá a számomra legfontosabb dologra.
- Egy két nap, maximum egy-két hét. - Mi? Egy-két hét? Én egy-két hétig távol Stragotol? Ennek a nőnek elment az esze.
- Nem megyek... az túl sok idő. - változtattam meg döntésem. Még három-négy nap rendben is lett volna, de az egy hét?
- Túl sok idő? Mihez? Ahhoz hogy velem legyél, vagy inkább ahhoz hogy Strago nélkül? - Arlene rátapintott a lényegre, de már csak azért sem akartam bevallani neki a dolgot, mert akkor út közben végig azt hallgathattam volna, hogy ők már nem is fontosak nekem és én csak Stragoval foglalkozok, persze mind ezt színészi alakításban, és nagyon művészi arckifejezések díszítésében.
- Ahhoz, hogy Naomiék felgyújtsák a házat... - kerestem gyorsan egy mentőválaszt.
- Értem ééén. – ereimben éreztem, hogy nem hisz nekem a drága... - hát akkor száz százalékkal csináljuk és, egy nap alatt letudjuk. - egy ilyen munkához viszont idő kell egy nap alatt nem lehet letudni, mivel a támadás sem biztos hogy akkor következik be.
- A három nap még túlélhető, de egy hétig ne maradjunk. Ja, és mielőtt elindulunk, azért elköszönök Stragotol. - bár ezt gondoltam nyílván tudja.
- Rendben. Akkor holnap reggel indulunk. - igen! Akkor a ma estém még teljesen szabad. - És ha hazaérünk, csinálnál nekem palacsintát? - mégsem. Ebből nem fogok sehogy sem kijönni.
- Miért mindig én csinálok vacsorát meg ennivalót?! - kérdeztem kissé felháborodva.
- Rendben, akkor kénytelen leszek igénybe venni a konyhád! Muhahahahaaa – nagyon tudták már a lányok, hogy hogyan kell fenyegetni. Gyűlöltem amikor valamelyikőjük beszabadult a konyhába minimum tudással.
- Na jó, majd ha hazaértem sütök. De most megkeresem Stragot.
-Okézsokés, akkor várlak haza. - de hogy mikor érek haza, az még örök rejtély. Muhahahaha, ezt a csatát én nyertem Arlene aranyom. Gyorsan elköszöntem addig a lánytól, és kedvesem keresésére indultam. A céhtől nem messze meg is találtam az egyik parkban, amint a pázsiton heverészett.
- Szép napot idegen! - mondom mosolyogva, közben kedvesem fölé hajoltam. Ő szemeit kinyitotta, majd nyakamat megfogta, és még megcsókolt magához húzott, én pedig utána szélesen mosolyogtam rá.
- Igazából, azért kerestelek, mert elmegyek néhány napra Arlennel. - tértem a lényegre.
- Hm? Tényleg? - kérdezte, közben a földről tápászkodott fel. - Akkor veled tartok, ha nem baj.
- Nekem nem baj, sőt nagyon örülnék neki. - miután ezt jó gyorsan megbeszéltük, kedvesem megfogta a kezemet, és a céh fele indultunk.
- Hova fogunk akkor menni? - tényleg. Strago a nélkül rávágta, hogy eljön velem, mielőtt elmondhattam volna neki mi a helyzet.
- Oshibanaba, egy étterem keres mágusokat. Valami családi rivalizálás megy. -feleltem.
- Nem hagyhatom, hogy valami családi perpatvar felőröljön. Sajnos tudom, hogy milyen egy ilyen konfliktus közébe kerülni. - igaz is. Még mindig nem tudok túl sok mindent szerelmem múltjáról, csak azt hogy egy nemesi családba tartozott, és nem túl jól jött ki a szüleivel. Nem is szerettem volna őt faggatni, majd ha úgy gondolja, hogy el szeretné mondani, el fogja.
- Biztosan nem lesz ebből nagy baj. - mosolyogtam, majd karját átfogva hozzá bújtam Stragohoz.
- Straaaaaaaaaaaaaaaagooooooooooooooooo, kedveském, azonnal jönnöd kell. Ideje, hogy megtervezzük a kalóz témás fesztiválunkat. Annyira izgatott vagyok már. Ugye nem bánod, kedves Nati? - Bob mester az a galád. Megint megtámadta páromat, és ha azt merem mondani, hogy bánom akkor csúnya és gonosz leszek, hogy nem hagyom Stragot teljesen érvényesülni a céh dolgaiban. Bele kellett törődnöm. Bob mesternek nem lehet nemet mondani.
- Én nem, ha ő sem bánja. - dehogynem bánom... Bob mester olyan gonosz vaaagy!
- De mi nemsokára indulunk. Ugye nem baj, ha most nem tudsz velünk jönni? - kérdeztem Stragot.
- De....Bob Mester...én...én... - szegény kedvesemnek sem volt több választása mint nekem, a mester máris elrángatta mellőlem.
- NAGYSZERŰ, Liz drágám, kerítsd elő Regát. Érzem, hogy fergeteges lesz, ez egyszerűen fergeteges. - ujjongott a mester. Sajnáltam Stragot, hogy még Regát is belevonták ebbe az egészbe. Annyira örültem volna neki, ha ellent tud mondani Bob mester szavának, de a haragjától mindenki félt.
- Majd utánad megyeeeeeeeeeeeeekk.......... - kiáltotta nekem, majd eltűnt Lizzel és a mesterrel. Kíváncsi voltam, hogy mikor engedik a fogságból, és tud majd utánunk jönni. Mivel még nagyon fiatal volt az idő, és a tervem is befuccsolt miszerint estig nem megyek haza, és nem sütök palacsintát, így hazaérve főzőcskézhettem. Ahogy az ételt ettük, egy ötlettel hozakodott fel Arlene.
- Mi lenne, ha elindulnánk most? Ha jól gondolom úgysincs más terved. – hát, nincs.
- Rendben, akkor összepakolok és mehetünk! - miközben az úton mentünk, elmeséltem Arlenenek, hogy miért sikerült nagyszerű tervem, hogy megússzam a palacsintasütést, és Stragoval lehessek minél többet.
-Megértelek.... – Arlene vagy beteg, vagy készül valamire…
- Miiii? – kérdeztem nagyra nyílt szemekkel.
-Ahogy hallottad. Megértelek. Egy nőnek illik a párja mellett lennie, pláne áldott állapotban! – és a magas labda feldobva.
- Arleeeeneeeeeeeeee!!!! – sikítás és üvöltés közti hangot adtam ki, majd jól vállba vágtam a lányt már csak a feltételezés miatt is.
- Most mi az? De hisz te mondtad hogy "meg vagyok vele áldva"! – ha emlékeznék is ilyenre, el is hinném.
- Mikor? Én ilyet nem mondtam! És ha mondtam, akkor sem olyasmi dologra gondoltam... mellékesen utánunk fog jönni Strago, gondoltam szólok. – majd meglátjuk Arlene mennyire fog örülni a hírnek.
- Mindegy mindegy! Mii? Akkor végre bemutatod? – ez úgy hangzott, mintha el akartam volna bújtatni előlük Stragot, pedig nem, csak nem tudtam mikor lenne a legmegfelelőbb alkalom mindig volt valami dolga valakinek.
- Nem, téged elbújtatlak a hűtőben! – mondtam, majd egy kis hatásszünetet tartottam. - Persze hogy igen! Eddig is bármikor találkozhattál volna vele, csak szólni kellett volna. – még örültem is, hogy csak Arlenet mutatom be először, mert az Arlene Naomi duó, vagy az Arlene Naomi Mona trió igen nagy megpróbáltatást jelentett. Az út további része eseménytelenül telt, estére Oshibanaba értünk, ahol a város szélén megálltunk, hogy tájékozódni tudjunk.
- És akkor most merre megyünk, és hova? – kérdeztem a munka szerzőjét.
-Hát észak felé, ami arra van! Vagy arra, vagy nem is. Erre lesz! – egy valami biztos volt, hogy nem észak fele mentünk. Pár utcával odébb balra mentünk, utána pár percig még kavarogtunk, és végül odaértünk! Egy zsákutcába… Arlene, nagyon ügyes voltál…
- Nagggyon jóóó, és most? – kérdeztem a mellettem álldogáló lányt.
- Azt hiszem , innentől inkább csak menj te elől. – a lány hangjában már nem a nagy öröm és lelkesedés hangzott, inkább a kedvetlenség.
- Akkor megkérdezünk egy járókelőt. – ajánlottam fel mesteri ötletemet, amin nem veszíthettünk semmit.
- Jó napot! Elnézést... a Best Star nevű éttermet keresnénk. – léptem oda a hozzánk legközelebb lévő nőhöz, aki csak furán kacsingatott ránk.
-Miért keresik maguk azt az istenverte helyet? – kérdezte.
- Istenverte? Úgy hallottuk hogy nagyon ízléses, és elegáns hely. – mondta Arlene az általunk tudott információkat.
- Igen, az volt, amíg nem lett teljesen a testvérháború áldozata. – igen érdekesnek ígérkezett a feladat körülötti légkör, amelybe bele akartunk csöppenni.
- Tudna nekünk mesélni egy kicsit erről? – érdeklődött tovább barátnőm.
- A két testvér Will és Raul azon fáradozik, hogy bebizonyítsák az apjuknak, hogy melyikük érdemesebb a Halton szálloda igazgatójának. – rossz volt hallani, hogy a testvérek nem támogatták egymást, hanem inkább egymás ellen fordultak a vagyon érdekében. Egyszerűbb lett volna résztulajdonosként mind a kettejüknek, mindenen osztozva.
- Szerintem menjünk, és nézzük meg. – ajánlottam barátnőmnek - Akkor el tudná mondani, hogy jutunk oda? – kérdeztem a nőt, mert a családi perpatvar felemlegetése után az útvonal teljesen elfelejtődött.
- Persze! Ha végigmentek ezen az utcán aztán befordultok, balra majd megint, és már ott is vagytok. – kaptuk az útbaigazítást.
- Köszönjük szépen! Viszlát! – köszöntem el a segítőkész hölgytől. Nem volt nehéz odatalálni, úgy, hogy tudtuk az utat.
- Jó estét kedves hölgyek, ketten vannak? – állt elénk egy fekete hajú pincérfiú. Vagy nem tudott számolni, vagy reménykedett benne, hogy még néhány nő előugrik a hátunk mögül.
- Jó estét, a tulajjal szeretnénk beszélni! Meg tudná mondani, merre van? –tért egyből a tárgyra Arlene.
- Persze, odavezetem magukat. – gondoltam, gondolja a férfi, hogy a munkára érkeztünk azért volt olyan segítőkész. Hamuszürke szemeivel azért nézte, hogy mit csinálunk mögötte, a gyanú biztosan fent állt benne, hogy a másik étterem kémjei is lehetnénk. A pincér bekopogott, majd miután beengedést nyert minket is bevezetett. Amíg a tulaj irodájához mentünk meg tudtam nézni az éttermet. A mennyezetről szép nagy csillárok lógtak, az asztalok mindegyikén friss virággal vázák álltak, és minden vendég felettébb kiöltözöttnek tűnt. A helyről lerítt, hogy nem a hétköznapi emberek pénztárcájának szánták. Igazán ízléses, és puccos hely fényét vetette, a szolid színek is azt mutatták.
- Csak nem a mágusokhoz van szerencsém? – kérdezte a meglepően fiatal és helyes tulaj. Fekete szemei barátságosan figyeltek minket, közben fekete haját hátrafésülte ujjaival.
-Bízd rám! – súgta a fülembe Arlene… de abból attól féltem csak baj lehet.
- Mit akarsz csinálni? – kérdeztem nagy szemekkel jó halkan.
- Jó estét Mr. Halton! A nevem Arlene Sylar, ő pedig itt Nati Teina. Szolgálatára! – az, szolgálatára, bájgúnár főnök.
- A Blue Pegasusból jöttünk. –tettem hozzá.
-Á, kitűnő! Nos köszönöm hogy ilyen gyorsan ide tudtak jönni – mosolygott ránk a főnökünk.
- Igen… jó gyorsan. – mondtam sóhajtva egyet visszagondolva megint a ma esti tervemre miszerint kedvesemmel lennék. Helyette itt álltam Arlenevel, és egy éttermi munkára vártunk.
- Semmiség, nos akkor el is kezdenénk a munkát. Jut eszembe ruha! Megkaphatnánk a pincérnő ruhánkat? – már megint mibe keveredtem? Délelőtt még főzni kellett volna.
- Milyen ruhááák? – kérdeztem meglepődve.
- Ó , elfelejtettem volna? Jajj de buta vagyok! –nézett rám széles mosollyal a lány. – Pincérkedni fogunk. – pincérkedi? Nem akartam elhinni, hogy ilyesmibe bele tudott rángatni azaz őrült nőszemély.
- Múltkor még sütés volt! – háborodtam fel.
- Füllentettem. – kacsintott a lány, amire csak elöntött a méreg. Gonosz… mind gonosz! A mester is és Arlene is.
- Te isten áldása! Na mindegy, ha már eljöttünk… - kezdtem megnyugodni. - egyébként, van szállás biztosítva? – kérdeztem ha már több napra jöttünk el.
- Persze, Mr. Halton rezidenciáján kapnak két szobát. – ha az étterem ennyire puccos, akkor a szálloda milyen lehet?!
- Legalább ez jól hangzik... – mondtam halkan. A munkánk csak másnap kezdődött, aznap már nem kellett beállni segíteni, elmehettünk a szállásra, ahová a pincérfiú kísért el bennünket. Nem kellett hat percnél többet gyalogolni, máris a szállásnál voltunk. A szobáinkhoz vezettek, amelyek egymagukban voltak akkorák mint a házunk, ráadásul kifejezetten elegánsan voltak berendezve. Egy nagy franciaágy, éjjeli szekrények, a fürdőszobában pedig sarokkád ált a vendégek rendelkezésére. Arlenevel egyetemben elámultunk a szálláshely láttán. Ott hagytak bennünket a két szoba mellet, mi pedig egy kis csevelybe kezdtünk.
- Azért a szállás nem is olyan rossz... – mondtam mosolyogva.
- Nem csak a szállás - mondta Arlene , majd mikor érdekesen néztem rá hozzátette - Úgy értem izé... mindegy.
- Nehogy felszedj egy gazdag nemest! Azokkal csak a baj van! – mondtam nevetve, hiszen kételkedtem abban, hogy Arlene bepróbálkozzon akár a főnöknél akár a pincéreknél.
- Tudom, tudom. Amúgy is, házinyúlra és megbízóra nem lövök! – valamiért ki kellett mondanom azt a borzalmas szóviccet ami a lelkemet nyomta.
- Még jó hogy nem lősz le minden megbízót... ha megbocsátasz, akkor én elmegyek fürdeni és alszom egy jót a holnapi nap előtt.
- Persze , menj csaaak. – közben ásított egy jó nagyot. Én átmentem a saját szobámba ahol, a fél fürdőszobányi sarokkádban ászkolódtam egy jó fél órát, közben azon elmélkedtem, hogy mikor láthatom megint Stragot. Reméltem mihamarabb elengedi őt Bob mester. Fürdés után gyorsan aludni tértem. Reggel arra keltem, hogy Arlene ráz fel, és valami támadásról gagyarászott, amiből én szinte semmit nem fogtam fel… Kivételesen nagyon jót aludtam, és semmi kedvem nem volt dolgozni menni. Arleneben persze túltengett az energia. Miután tíz perc alatt elkészültem, és hajamat kivételesen felkötöttem el is indultunk. Beértünk az étterembe, felvettük azokat a nagyon stílusos pincérnőruhákat amiért Arlene még meg fog fizetni, majd munkához láttunk. A vendégeket nem mondhattam volna felettébb kedvesnek, igazi úri népek voltak teljesen elszállva maguktól.
- Sziasztok lányok, hogy megy a munka? – lépett be közénk a főnökünk.
-Eddig minden jól ment, a vendégek elégedettek, és Raul sem sejt semmit! – válaszolta feltüzelve barátnőm... ő nagyon égett a munkalázban, nem úgy, mint én.
- Pontosan. – mondtam kevésbé lelkesen.
- Egyébként örülnék neki ha tegeznétek, hiszen nem vagyok én olyan öreg. – kérte Will ezt a kis csekélységet. Lehet nem volt öreg, de egy jó tíz évvel biztos felettem állt korban.
-Rendben Mr. Hal....izé..Will. – na ez még jó kör lesz...
- És Mr. Halnak szólíthatlak? – ejtettem el egy nagyon gyenge szóviccet Arlene nyelvbotlásából.
- Öööö... csak én nem értem a barátnőd humorát? – kérdezte Will Arlene fele fordulva... az én vicceimet mindenki érti!
- Ősziontén? Igen – nevetett zavartan Arlene.
- Vagy ti értitek meg csak egymást... na mindegy, munkára fel... ma már lehet számítani a támadásukra. – nézett el a másik vendéglő irányába Will, majd elhagyta a helyszínt... de nem baj, a gyanusított visszatér mindig a helyszínre!
- Mit gondolsz, a vendégeket is képesek megtámadni? – kérdezte kissé aggódva Arlene.
- Nem tudom, remélem nem, mert akkor tényleg szétütök ott mindenkit! - az már nagyon túl ment volna minden határon, ha még a vendégekkel is kiszúrnak ezek a Haltonék. Egy negyed óráig még dolgozgattunk, aztán az épület ablakai megremegtek, és egy nagy adag tonhalas spagetti repült be az ajtón.
- Minden vendég meneküljön ki! - üvöltöttem el magamat. Amint mindenkit kiküldtem Will is előbújt a rejtekéből.
- Áhh látom evakuáltátok a helységet. Helyes döntés volt! Fel vagytok készülve a harcra? Nekik valószínűleg nincsenek mágusaik csak ételágyúik. – milyen megnyugtató. Ételágyúk vs. két női mágus.
- Mr.Halton, maga is meneküljön! –szólt neki Arlene. Én arra szavaztam volna, hogy maradjon és élvezze a testvérháború okozta gyümölcsöt, amit csak a saját önfejűségének köszönhetett.
- Megmondtam hogy hívjon W...
- Bukjon le! – repült a halászlé a főnök felé, mikor Arlene elrántotta, és ügyesen ő is kikerülte a vacsorának valót. – Ez rohadt büdös volt... – állapította meg.
- Na akkor ezt rátok hagyom. Ha kellek az irodámban leszek! A többi pincér és egy-két vendég bent marad segíteni, ők tudják mi a dolguk. – mondta Will. Nem gondoltam volna, hogy ilyen sok beépített embere lehet neki, de örültem, hogy nem ketten fogunk megbirkózni a szemköztiekkel. Bár akkor valószínűleg a szemben másik étterem is fel van szerelkezve.
- Rendben! Menjen csak! – futamodjon meg! Főnökünk felment az irodájába, majd még kerülgettem a leveses tálakat közben elgondolkozva hogyan kellene kiiktatni az ellenfelet, Ekkor megláttam Stragot, közeledni, aki egy nagy köcsög támadásával küzdött meg éppen, és nem számított arra, hogy a következő „repülő” tárgy az én leszek.
- Szerintem nem vagy kíváncsi arra, hogy hogyan kerültem ide, de engem érdekel, hogy mit keresnek olyan tárgyak a levegőben, melyeknek nincs semmi keresnivalójuk ott. – semmi szia vagy legalább egy cső... nem! Drágaságos Stragomnak azt kellett tudnia egyből, hogy mi a jó életet keresnek a levegőben a jobbnál jobb ételek, meg a rohadt paradicsomok, záptojások.
- Hát azt, hogy elszabadult a pokol a két testvér között, így egy kisebb háború tört ki és a köcsögöket is bevonták... – azok a hülye köcsögök! Sosem szerettem őket, mert mindig mellé öntöttem belőlük a tejet.
- Hát ez igazán gonosz dolog tőlük. Szívem csücske, te mit keresel a repülő tárgyak között? Csak nem ez lenne a nagyhírű feladat, amiért a fél világot átutaztuk? – csak nem arra akart célozni az én kedvesem, hogy beteges feladatot talált beteges lakótársam, és betegesen élvezi is ezt?
- De igen, ez. És amúgy az ott Arlene... aki a bárdokat hajigálja. – mutattam drága barátnőmre, aki közben még az átjutott ellenfeleket verte vissza.
- Milyen, öhm, békés társasággal laksz együtt. – Strago nevetett, de nem éppen tiszta szívből.
- Nem mindig ilyen, most kicsit fáradt... – természetesen ezt viccnek szántam, hiszem Arlene tényleg nem volt ennyire harcias természet, legalábbis az én környezetemben nem.
- Fáradt, mi? – bámult a lány fele gúnyosan Strago. - És, mi a feladat? Kit kell megfékezni, vagy kit nem kell, Arlenen kívül? – kérdezte Strago.
- A szomszédos éttermet kellene, és eléggé jól állunk. Leglábbis engem még egy makarónival sem találtak el. – és akkor elszóltam magamat, a hátam közepén landolt egy szép nagy tál, extra hússal. Legalább másnak már nem kellett azt a förtelem pincérnőruhát felvennie. A hátamon látott finom falatok kedvesemet nevetésre késztették...
- Fested az ördögöt a falra. – én ugyan semmit sem festek! - No, de konkrétan mit kell csinálni? Akik a túloldalon vannak, mindet el kell verni, vagy rájuk kell szakítani az épületet? – milyen jó, hogy ezen még én sem gondolkoztam... valahogy a rögtönzés hívei voltunk Arlenevel együtt.
- Hát mivel a versenyből kell iktatni a másik testvért, ezért az épületszakítás jó ötlet, csak kicsit veszélyes... nem akarom hogy bárkinek is nagyobb baja essen. – pont ebben a pillanatban Arlene a hátamnak csapódott, így egy lépéssel közelebb kerültem Stragohoz.
- Nyírj ki mindenkit! - üvöltötte a lány. A köszönés senkinek sem ment aznap...
- Így nem fogunk előrébb haladni. Legyen az, hogy elindulok feléjük, te mögöttem leszel, és mondod, hogy kitől kell megszabadulni. Attól megszabadulunk, és megyünk tovább. Jó lesz? – hihetetlenül szerettem ezt az embert. Nélküle teljes katasztrófába torkollott volna a munka, mindig tudta mit kell mondani csinálni, vagy segíteni.
- Ha túlélik tökéletes. – mondtam majd átkaroltam szerelmem nyakát, és megcsókoltam.
- Stone Gloves, Iron Armor– visszagondolva arra mikor először találkoztunk, sokkal erősebb volt most Strago, és sokkal kedvesebb is... ami mellékes dolognak számított abban a pillanatban, ám a hétköznapokban ez nagyon fontosnak bizonyult. - Akkor induljunk. – Strago előttem ment, én pedig utána. Kicsit rosszul éreztem magam, hogy megint csak mögötte állok, és ő kapja a „finom falatokat”, én pedig tehetetlen vagyok.
- Nati rátok bízom a pornépet, enyém Raul... – Rám? Jóra bízod komám, mert amint látod, nem én hordom a nadrágot ebben a helyzetben.
- És mi tartozik a pórnép közé? Mutogass kedvesem, most nem fog senkit sem az etikett érdekelni. – kérdezte Strago, közben egy kancsót hárított el, aminek a tartalma a fejére ömlött. - Uff, ez jól esett. Vissza a feladónak! – kiáltotta, majd a vízmágiáját megcsillogtatva kilőtte a támadót.
- Mindenki célpont aki pincérruhában van. – állapítottam meg.
- Gondolom te nem. – lángész vagy kedvesem... a nagyobb csata elkezdődött, amibe már én is beszálltam. Ellenfeleink meglehetősen gyengének bizonyultak, mind csak az ágyúk kezeléséhez értett. Az egyik félnótásnak viszont sikerült arcon találnia egy rohadt paradicsommal, amitől elöntött az ideg. Gyorsan lekapartam arcomról a gusztustalan piros valamit, majd Takve Overt használva rinocérosszá változtam, és nekimentem a támadómnak. A lendület kicsit elvitt, és az egyik falat sikerült kidőltenem. Hála istennek mindenki észre vette időben a dolgot, úgyhogy hamar kiszaladtunk az épületből.
- Drasztikus megoldás kedvesem. MI lett volna, ha a nyakunkra szakítod az épületet? – Strago hangjában nyugodtság uralkodott, és semmi feszültség vagy igerültség nem hallatszódott, ami kicsit zavart.
- Hát őőő... bocsánat. Nem direkt volt, csak belelendültem. – ilyen is ritkán van, fel kellett volna jegyezni.
- Nem baj az, ha egy lány meg tudja védeni magát. – most komolyan, egy kis buksisimogatással akarta ezt a beszélgetést Strago? Egy kicsit rosszul esett a dolog, úgy éreztem mintha valami tizennégy éves kislány lennék, úgyhogy úgy is kezdtem el viselkedni.
- A hajaaaaaaaaaam!!! - mondtam hisztisen és csúnyán nézve. – Csak vicceltem! – erre csak nevetés, és csók volt a reakció, ami már jobban tetszett, majd feltűnt Arlene.
- Hm, ennyi lett volna? Milyen idétlen kalandokba szeret az ismeretségi köröm kerülni, kezdve velem a sort. Most, akkor hogyan merre? – kérdezte Strago.
- Meg kellene keresni Willt, és megkérdezni most mi legyen... Arlene megkeresed? – kérdeztem boci szemekkel.
- Hogy a búbánatos fityulába ne! Máris megyek. – mai dráma első felvonása.
- Milyen frappánsan fejezi ki, hogy nem akar menni. – nevetett Strago. Én már megszoktam az efféle megszólalásokat, de neki ezek újdonságot jelentettek.
- Akkor menjünk együtt. – mondtam közben Strago kezét szorítva.
- Én nekem semmi okom nincs hogy odamenjek. Csak segítség vagyok itt, nem munkaerő. – haha, te a részem vagy, nem hagylak itt úgysem.
- Nélküled én sem fogok menni, nem hagylak itt, ha eddig eljöttél. – mondtam mosolyogva.
- Nos, legyen akkor. De semmi esetre sem akarok elöl menni. – ez megoldhatónak tűnt, főleg hogy nagyon szépen néztem barátnőmre.
- Megyek én előre. – a szép szemek beváltak, Arlene elindult. Ahogy bementünk Will irodájába Strago illedelmesen bemutatkozott.
- Örvendek. A lányokkal jöttem volna, ha nem akadnak némi, öhm, céhbeli problémák. – ha nem akadnak némi Bob mester nagyon jó tervei, balljuk csak be, hogy az ő bűne volt.
- Akkor üdvözlöm. Hát ezek a céhek már csak ilyenek... gondolom én, de mit tudhat erről egy gazdag, a lányoknak hála most már hotelörökös férfi. – ez alatt az egy nap alatt nem túlzottan lopta be magát a szívembe Will, sőt arra késztetett, hogy tartsa magam távol a puccos helyektől.
- Az ember megtalálja az emberélet útján a megfelelő szakaszt. Van, aki kénytelen új utcába fordulni, és semmi sem állandó, csak a változás. De remélem jól meglesz a gazdagságával. Azt mondják a pénz nem tesz boldoggá, mások meg azt, hogy azért mégiscsak jobb egy kastélyban sírni, mint egy vályúban. – ahogy hallottam, Strago sem szimpatizált túlzottan a főnökkel.
- A pénz lehet hogy nem, de a pénz boldoggá teszi a nőket, akik pedig engem tesznek boldoggá. – nőcsábász bunkó...
- Ez is egy szemlélet. – méghozzá borzalmas.
- A küldetést elvégeztük, úgyhogy mennénk minél hamarabb haza, úgyhogy kérnénk a fizetséget. – köszönöm Arlene, hogy közbevágtál, hálás vagyok neked.
- Rendben, hiszen remek munkát végeztetek, gondolom fáradtak vagytok. – pontosan, szóval add a pénzt, és hagy menjek haza párommal, meg barátnőmmel!
- Ezt jól gondolod. –helyeseltem az előző megállapítására.
- Nos akkor itt a fizetség. –adta át a pénzt - Köszönöm a munkátokat! – megszabadulva a borzalmas éttermi megpróbáltatásoktól, már a saját kényelmes öltözékünkben hazaindultunk. Út közben Arlene elejtett néhány nem észrevehető sóhajt.
- Ha valami kikívánkozik belőled nyugodtan mond ki! – készültem a legrosszabb beszólásokra.
- Haaah... reméltem, hogy lehet egy-két gonosz megjegyzésem a barátodra, de be kell látnom hogy nagyon szimpatikus, és hogy tényleg vigyáz rád. – egyre jobban kezdtem azt hinni, hogy lakótársam beteg...
- Sajnálom, hogy csalódást okoztam, de, ha gondolod tehetsz megjegyzést arra, hogy igazán jöhettem volna hamarabb is, illetve, hogy miért nincs egy ugyanilyen jóképű ismerősöm, aki teljesen véletlenül velem tartott volna ma. – na szerelmem, téged sem kell félteni, de így van ez jól.
- A szerénységedbe beleköthetnék, de ma túl kedves vagyok. – jól kezdődik a kettejük ismeretsége...
- Hahahahaha, no igen. – legalább úgy tűnik meg fogják találni a közös hangnemet, és már csak a másik két lány bemutatásán kellett túlesnem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Loki
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 625
Aye! Pont : 13
Join date : 2010. Mar. 24.
Age : 27

TémanyitásTárgy: Re: Nati Teina   Kedd Ápr. 10, 2012 3:59 pm

Jó látni, ha egy játékos kreatívan képes továbbgondolni egy már befejezett kalandokat, s azt akár folytatja is! Külön pozitívum, ha ezt egy játékostársával karöltve teszi meg! Viszont annak nagyon nem tudok örülni, ha valaki a hónap utolsó napján adja be a becses munkáját... Attól a hajamat tudom tépni! Komolyan, kopaszon szebb lennék?!
Egyik munkával sincs különösebb bajom, néhány formázási gikszertől eltekintve. Itt-ott a színkódolás nem jött össze, de van ilyen, és bocsánatos bűn, ha minimális mértékben bukkan fel. Jutalmad: 180.000 Gyémánt!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nati Teina
Alakváltó mágus
Alakváltó mágus
avatar

Hozzászólások száma : 405
Aye! Pont : 10
Join date : 2011. Mar. 26.
Age : 21
Tartózkodási hely : konyha

Karakter információ
Céh: Blue Pegasus
Szint: 8
Jellem: Semleges jó

TémanyitásTárgy: Re: Nati Teina   Szer. Május 09, 2012 11:26 am

Bolondok háza... ez őrület

Egy ezer... két ezer... inkább nem is számoltam tovább. A lényeg az volt, hogy vagyonomnak nagyon az aljára léptem, és ezt az állapotot nem lehetett tovább fent tartani. Egy munkát kellett vállalnom. Mivel nem akartam állandóan Stragot elrángatni, a három lányra pedig éppen haragudtam mert nem ágyaztak be sosem maguk után, így egyedül indultam egy munka keresésére. A küldetésfal előtt állva néztem az érdekesebbnél érdekesebb piti kis munkákat. De nekem most nem húszezer gyémántra volt szükségem, hanem jóval többre, ha a lakbért is ki akartam fizetni. Igaz már csak egy kisebb részét kellett, mert a lányokkal osztoztunk. Egy munka akadt csak érdekesnek. Ez a munka mégpedig egy bolondok házához szólt, Acalypha Town-ba.... illetve mellé. A küldetést letéptem, majd Lizlethez siettem.
- Jó Reggelt Liz! – üdvözöltem a lányt, aki a félrészeg társaságnak megint nagy mosollyal vitte ki a következő adag sört.
- Szervusz Nati, mi járatban? – kérdezte tőlem.
- Elmennék erre a munkára. – nyújtottam oda a papírt.
- Biztos vagy ebben? Hiszen ez egy bolondok háza... – nem értettem mire ez a nagy kérdés.
- Otthon is az van néha, megbírkózom vele. És a bolondok is csak emberek, csak kicsit mások mint mi.
- Hát rendben, te tudod. De én a helyedben vinnék magammal azért valakit...
- Nem-nem, ezt egyedül oldom meg! – mondtam, és már kint is voltam a lépcsőnél. Eddig mindig támaszkodtam valakire, most végre a saját lábamra fogok állni! A megbízást tüzetesebben elolvastam. Egy bolond elvileg megbolondult... mit ne mondjak, nagyon rossz humora volt a kedves megbízónak. Nos igen, és a megbolondult bolond elszökött, így a keresésére kell indulni, viszont akkor nem tudnak a többi betegre vigyázni a házban, és erre kerestek egy személyt, aki jó ha mágus. Most kivételesen nem sok mindent raktam el, csak a Bob mestertől kapott rúzst, és a kulcsot a zsebembe. Nem tűrt halasztást a munka, úgyhogy papagájként reppentem fel a magasba, majd Strago ablakánál le is szálltam egy pillanatra. Nagy mázlimra az ablak nyitva volt, mint mindig, úgyhogy be tudtam surranni. Egy papírt, és egy ceruzát kerestem, ami nem volt egyszerű feladat abban a nagyon szép rendben, és írtam egy levelet. „ Egy munkára megyek, majd jövök. Szeretlek, Nati.” Ahogy ezzel végeztem huss ki újra az ablakon, és már repültem is a megbízás irányába. A szél is az én utam segítette, pont hátulról fújt, úgyhogy gyorsabb ütemben tudtam haladni. A táj még mindig csodás volt. A Hakobe hegyek csúcsai csillogva verték vissza a nap fényes sugarait, alatta pedig a szántások, és a rétek váltogatták sárgás zöldes színüket, néhol még a barna kopár föld is látszott. Sajnáltam, hogy a tengerig nem lehetett ellátni, de legalább egy-két folyó is színesítette kék vizével a tájat. Csodás volt a repülés, mint mindig. Ilyenkor éreztem magam igazán szabadnak.
Lassan úti célom végéhez értem. A házat egyből felismertem, egy nagy kocka alakú fehér épület. Semmi szín, semmi dísz. Az ajtó előtt leszálltam, és visszaváltoztam emberré. Ahogy ezt megtettem, egyből szaladt ki egy magas kopaszodó ember.
- Jó napot! Ugye maga a mágus, aki a megbízásra jött? – kérdezte csillogó szemekkel, a mély és erőteljes hangján.
- Igen, én vagyok az. Nati Teina a nevem, örvendek.
- Én Kurt Fluss vagyok, eme intézmény igazgatója. Azzal, hogy az egyik bolond megszökött nagy gond kerekedett az egész városban ugyanis... a bolondunk szokása mindig is az volt, hogy az emberekre ráhozva a frászt jelenjen meg egy sötét köpenyben maszkban, utána pedig egy jót nevessen. Összesen négyen dolgoznak itt velem együtt. Ketten elmegyünk megkeresni a pácienst, ketten meg itt maradnak magával. Jöjjön be, bemutatom őket. – fogta meg a hátam a férfi, majd befelé unszolt. Az előcsarnokba belépve nem láttam semmi furcsát, volt egy-két festmény a falon, de itt is ugyanúgy minden fehér volt. Ha valaki nem volt bolond mikor idekerült, most az lett. Ennyi fehéret senki sem tud elviselni! Egy lépcsőn, aminek az alján egy rácsos ajtó volt, három ember jött le, köztük egy nő is, aki talán pár évvel lehetett nálam idősebb, és hosszú lófarokba fogott vörös haja volt. Egy másik fiú is hasonló korú lehetett, szintén vörös hajjal. A harmadik egyed már öregebbnek látszott, néhol ősz hajszálas is megjelentek nála.
- Ők az én kis csapatom. A fiam Karl, a lányom Stefani, és a bátyám Stefan. – szóval családi vállalkozás... - Emberek, ő a segítőnk Nati Teina! – mutatott be Kurt.
- Örvendek! Végre még egy lány, aki be mer segíteni itt nálunk. – mondta Stefani, és megölelt óvatosan. Kifejezetten kedves teremtésnek tűnt.
- Csak óvatosan Stef, lehet hamar elmenekül innen. – szólt a legidősebb tag.
- Nos, akkor mi el is indulnánk Karl fiammal. Majd jövünk amint megtaláljuk a 065-ös alanyt. – 065? Furcsa volt, hogy így jegyezték meg az embereket. A fenti üveges ablakon át hangos sipítozó nevetés hallatszott ki, és két lány menekült egy fiú elől, aki kergette őket.
- Ilyen nincs... ezek már megint játszanak. – indult a lépcső fele Stefan. – Álljatok le, vagy megbánjátok! – valahogy úgy éreztem, Stefan ki nem állhatja ezt a helyet, ahogyan a munkáját sem. Az apa meg a fia elindultak, én pedig lent maradtam a hallban az egyetlen lánnyal.
- Hát ömm... körbevezetlek. – mondta a lány, és megfogta a kezemet.
- Kérdezhetek? – Stefani csak bólintott. – Mióta van ez a családi vállalkozás?
- Már a nagyszüleink is ezzel foglalkoztak, és apuékra hagyták azt az egészet. Akkoriban még csak hat-hét beteg volt, de mára már húszan vannak. Be van osztva mindenki egy-egy csoporthoz. – magyarázott a lány. – most mi ketten fogunk egyszerre három csoporttal törődni, Stefan bácsi, pedig egy csoporttal és a papírmunkával. – miközben mondta a lány a lényegesen több infót, mint amire kíváncsi voltam, egy nagy terembe értünk sok asztallal, és székkel. – ez az ebédlő, valamint a szabadidős terem is. – tovább mentünk, és szobákban lyukadtunk ki. – Itt laknak a betegek. Minden szobában ketten-ketten. Most éppen csendes pihenő van, ilyenkor be szoktam menni, és beszélgetni velük. Bejössz te is? – kérdezte.
- Természetesen! – vágtam rá egyből, hisz mi másért lennék itt? Ahogyan az első szobába bementünk két fiút láttunk. Az egyikük rajzolt, a másikuk pedig... mintha hegedült volna.
- Ma is szép a játékod! – szólt oda Stefani. A fiú természetesen nem játszott, de a lány bókjától tapsikolni kezdett, és boldogan hajolgatni. Egy szót sem szólt, de mosolygott. A másik fiúhoz én mentem oda.
- Ez.. te... vagy. – mondta, majd odanyújtott egy képet, amin egy farkas képe rajzolódott ki. Nem értettem, hogy honnan tudta ezt a fiú, vagy hogy trafált egyátalán bele. Én csak nagy szemekkel meredtem. – Tedd el! – a kép nem volt nagyobb egy kis borítéknál, így el tudtam rakni. Nagyon tetszett a festési mód, és csodálkozva néztem, hogy milyen adakozó az az ember.
- Köszönöm, nagyon tetszik! – a fiú erre nevetni kezdett hangosan, és ugrált.
- Stefi, Stefi, tetszik a kislánynak a rajz! – ugrott oda a lányhoz.
- Persze, hogy tetszik neki, hiszen művész vagy Michael! – még tíz percet eltöltöttünk abban a szobában, beszélgettünk, rajzoltunk, és „hangszeren játszottunk” a két „bolonddal”. Egy következő szobában, lányok voltak. Egymással szemben ültek, és lassan összerakták kezeiket, majd elhúzták egymástól. Utána felálltak, és gólyaállásba emelkedtek. Minket szinte észre sem vettek, egymást nézték. Nem mellesleg kiköpött másai voltak egymásnak.
- Ők az ikrek. Mindent együtt csinálnak. Egyszer el akartuk őket választani, az egész ház az ő üvöltésüktől volt hangos. Ha egyiküket kérdezzük, akkor a másik válaszol helyette. Mindig megvédik egymást. – a testvéri összetartás, és jószívűség látszott a két lányon. Lassan kézen fogva felénk fordultak.
- Gyertek játszani! – mondták egyszerre, és mint a ketten elővettek zsebükből egy kis labdát. Pattogtatni kezdték. Egymás kezét semmi esetre nem engedték el. Mind a ketten felém dobták a labdát. Én nem tudtam elkapni mind a kettőt, ők pedig halkan felkacagtak. Mosolyuk kedvességet, és reményt árasztott, miközben rövid szőke hajukat fújta a szél.
- Lányok, méh tíz perc, és gyülekező lent! – szólt nekik Stef, ők pedig bólintottak, mi tovább mentünk. Egy szobából énekszó szűrődött ki, ahogyan pedig beléptünk láthattam, hogy az énekre egy lány balettozik. A tánc kecses volt, mégis esetlen. A lány egy fehér kis tütüben csak pörgött, és pörgött. Amint meglátott minket, pukedlizett előttünk, és kezünk megfogva táncba hívott bennünket. Stef pedig unszolt, hogy én is táncoljak velük. Nem tudtam mit csinálni, én is pörögtem néhányat, majd innen is tovább indultunk. A következő szobákban voltak olyanok, akik csak tolószékben tudtak mozogni, vagy akik nem tudtak beszélni, és mindenkitől féltek. Nem tudtam mire fel kellett ide mágus, hiszen senki nem csinált rosszat, nem akart bántani bennünket. Azt hittem félelmetesebb, vagy nehezebb lesz a munka. Tíz perc alatt, gyorsan mindenhova bekukkantottunk, szinte mindenkit megismertem, majd megszólalt egy harang. A betegek boldogan ugráltak, és ujjongtak. Minden ajtó kinyílt, mindenki szaladt az étkezőbe, ahol megtalálták a saját maguk foglalkozását, barátait. A hegedűs, énekes táncos trió összeállt, aki pedig mindig rajzolt őket kezdte el rajzolni. Az ikrek segítettek a hölgynek, aki nem tudott mozogni, beszélgettek vele, ketten pedig egy régi szakadt kötelet pörgettek, amiben még ketten ugráltak. Ők négyen voltak azok, akik örök életükre gyermekek maradtak. Kommunikatívak sem voltak, és mindig csak játszottak. A kötél már nagyon el volt szakadva, így gondoltam segítek nekik egy keveset. A földön végighúztam a rúzsom, és megvártam míg egy erős kötelet nem formál, majd csináltam még egyet.
- Tessék, ezzel játszatok. – vittem oda nekik, ők pedig, nevettek, és ujjongtak az új játékuk miatt. Máris kipróbálták, és nagyon élvezték az egészet. Stefani egy nagy tálcán kis csokikkal szaladt körbe, amit szétosztott. Egy egyszerű ember nek ez talán semmit nem jelentett, de nekik mosolyt csalt az arcukra. A mulatozást egy valami törte meg. Az egyik iker nagy sikítása, és üvöltözése.
- Melanie! Melanie! Melanie!
- Hová lett? Ki látta Melaniet? – kérdezte Stefi, de senki nem felelt. – Melina, nyugodj meg, nyugodj meg! - próbált a lányra hatni Stefani. Ebben a pillanatban érkezett haza Karl, és Kurt.
- Szörnyűség történt! 065-ös nem eltűnt. Megölték. Az egyik bokorban találtuk mg a holttestet. – megölték? Ki tenne ilyet egy ártatlan férfival? És ki lehetett az, aki az ikreket elválasztotta egymástól?
- Apa, Melanie is eltűnt! Aki megölte 065-öst, az biztos hogy itt van valahol... – állapította meg a lány.
- Én láttam... én láttam! – mondta az a fiú, aki mindig csak rajzolt, és egy képet hozott oda nekünk. A képen egy sötét köpenyes, maszkos férfi állt. – Ő vitte el! Ő! Ő! – szajkózta a fiú tovább.
- De ez 065-ös ruhája... igaz, egy egyszerű trikóban, és alsónadrágban találtuk szegény férfit. – gondolkozott el Karl.
- Stefan! Hol vagy? – üvöltötte el magát Karl. – Steafni, kísérjétek vissza Natival az összes beteget. Melinát meg ne hagyd egyedül. – Stefi csak bólintott, én pedig vele együtt mindenkit vissza kísértem. Mikor már Melina szobájához értünk, Stefi szinte sírva fordult oda hozzám. – Keresd meg Melaniet! Kérlek! Melina nélküle képes lenne megölni magát! És nem akarom, hogy bárkit is elveszítsünk. Nekem ők is a családom, szeretem őket! – Stefani hihetetlenül kedves, és jó ember volt. Egy fiatal lány egész életét arra áldozta fel, hogy a betegeken segítsen, és meglátta bennük a jót. Nem ítélte el őket csak azért mert mások. Vissza siettem a hallba, ahol már a három férfi összegyűlt. Egyikük sem tudott semmit tenni.
- Biztos valamelyik fél hülye volt! – vágta rá Stefan.
- Nem! Stefanival mindenkinél voltunk, bemutatott nekem mindenkit, és egyedül 065-ös hiányzott. És mivel én is végig Stefivel voltam én sem lehettem, főleg hogy nem ismertem a férfit.
- Hülye lány! – vágta hozzám a férfi. – Ezek bármire képesek! Bolondok!
- Maga a bolond! Ezek az emberek kedvesek, és senkinek nem tudnának ártani!
- Könnyebb lenne az élet nélkülük! – kezdtem úgy érezni, hogy Stefan volt a tettes. Utálta ezt a helyet, és az embereket látszott rajta.
- Bácsikám... hiszen ez a mi családunk, az örökségünk... – mondta elakadt hangon Karl.
- A tietek lehet, hogy ez. De én unom! – sikeresen egy családi perpatvarba csöppentem, mikor hallottuk az ikrek mind a két felének hangját.
- Megkeresem! – üvöltöttem el magamat, és papagájjá változtam, hogy minél hamarabb odaérjek. Melanie egy irodában volt, és keservesen sírt, fejét fogva.
- Fáj a fejem... hol van Melina? – kérdezte. Nilvánvaló volt, hogy a férfi leütötte a lányt, mielőtt elvitet volna, hogy csendben maradjon. – Nyugalom kislány, semmi gond, odaviszlek. - Mondtam, majd visszaváltoztam. Ekkor egy erős ütést éreztem a fejemen. Kis híján el is ájultam, de a hang ami a fülembe hatolt nem engedte.
- Majdnem áthúztad a tervem kis ribanc. – mögöttem Stefan állt kezében egy... serpenyővel? Azzal sütni kell te marha!
- Maga volt! Tudtam! – válaszoltam, és megpróbáltam felállni, ami nehezen ment, mert a fejem zúgott. – ezt már úgysem ússza meg! – szóltam oda neki. – Take Over: Tiger! – alakultam át, közben a férfi is fegyvert váltott, egy kardra.
- Gyere cicus! – a férfi felé száguldottam, csak arra nem számítottam, hogy ő is mágus. Méghozzá sebesség mágiát használt, így nehéz volt eltalálni. Az első ütést ő vitte be nekem, amitől az oldalamon egy kisebb seb lett. Nem adtam fel, újra támadtam, és legalább a kardot sikerült kiütni a kezéből, valamint a karján egy mélyebb karmolást ejteni, de sajnos nem azon, amelyikkel a kardot forgatta. A kapott időt arra fordítottam, hogy Melaniet megfogjam, és odaadjam Karl-nak, aki az ajtóban állt megrökönyödve.
- Vidd oda testvéréhez! – mondtam, majd ellenfelem felé fordultam megint. Nem tudtam elhinni, hogy képes lett volna arra terelni az emberrablást, akit előtte megölt.
- Nem rossz, te állat. – igen állt vagyok, és? Baj? - Hayabuki Tenshou ! – mondta a férfi, én pedig csak annyit éreztem, hogy a falnak csapódok, utána megint a kard került felém.
- Take over: Wolf! – Gyorsan felugrottam a férfi karjához, amibe egy jó erőset haraptam, így utána az nem tudta használni. Vissza változam emberi formámba, és a kardot az ő torkának szegeztem.
- Vége van. Aki képes ilyet tenni a jó emberekkel nem úszhatja meg. – ahogy ott álltam, Kurt lépett be.
- Ejj már! El is felejtettem, hogy tanult ő is mágiát. – vakarta a fejét a kissé szenilis intézményvezető. – De minden esetre azt hiszem jó helyed lesz a börtönbe. Nagyot csalódna benned apa meg anya. – mondta a férfi, majd a serpenyővel, amivel még mindig sütni kellett volna! Fejbe vágta testvérét, aki kidőlt. – Gondoltam, hogy valami ilyesmi be fog következni. Sosem szerette ezt az egészet. Nati, köszönöm, hogy segítettél. Itt a fizetséged. – majd a kezembe nyomta a pénzt. Én egy szó nélkül kisétáltam, és az ikrek szobájához mentem, akik már boldogságukban sírtak.
- Nati! – ölelt át Stefani. – köszönöm neked! Nagyon boldog vagyok, hogy mind a ketten rendben vannak. Gondolom most haza mégy. – én csak bólintottam. – bármikor szívesen látlak itt, és szerintem a többiek is.
- Még biztosan elnézek erre. Tetszik amit itt láttam. Mindenki összetart, és annak ellenére, hogy a családjuk lemondott ezekről az emberekről boldogok, hiszen ti megalapítottátok nekik az új családot. Ez csodálatos! – Stefani bekötötte a sebem. Nem csak az oldalam fájt, hanem a fejem, meg konkrétan mindenem sajgott. Az éjszakát már ott töltöttem, mivel nem volt sem erőm hazamenni, és élveztem is a társaságot. Másnap délelőtt elindultam, az út nagy részén pedig sebem miatt sétáltam. Nem akartam elhinni, hogy egy ilyen hely ennyire családias lehet. mindenki boldogan mosolyog, és a legkisebb dolgoknak is örülnek. Ilyenkor lehetne elgondolkozni azok, hogy kik a bolondok. Mi, vagy ők? Mert én úgy gondoltam, hogy mi, akik semmit nem tudunk értékelni, és mindenen felkapjuk a vizet, jóval betegebbek vagyunk náluk agyilag.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Loki
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 625
Aye! Pont : 13
Join date : 2010. Mar. 24.
Age : 27

TémanyitásTárgy: Re: Nati Teina   Szer. Május 16, 2012 1:17 pm

A munka második felét kicsit összecsapottnak érzem, az elsőhöz képest, habár így talán rámondhatom, hogy megkíméltél a felesleges rizsázástól. Kicsit hiányoltam Nati jellegzetes fagyiloktündér poénjait, de néha tényleg nem árt egy kis komolyság is. A harc még nem igazán a te kenyered, habár nőből vagy, nem várhatom el, hogy a véredben legyen, különben is az idő múlásával majd ragad rád valami kosz.... Jutalmad: 90.000 Gyémánt
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nati Teina
Alakváltó mágus
Alakváltó mágus
avatar

Hozzászólások száma : 405
Aye! Pont : 10
Join date : 2011. Mar. 26.
Age : 21
Tartózkodási hely : konyha

Karakter információ
Céh: Blue Pegasus
Szint: 8
Jellem: Semleges jó

TémanyitásTárgy: Re: Nati Teina   Szomb. Okt. 24, 2015 4:48 pm

Gátak nélkül

Megismerni a magányt, elveszíteni az életben minden biztos pontot minden ember legnagyobb félelme, még akkor is, ha ezt senki sem vallja be. Mindenki utál egyedül maradni egy idő után, én meg főleg. Valahol, valaha volt otthonom. Már nem is emlékszem rá. Hazatérés. Végig ez járt az agyamban csak azt nem tudtam, hogy hol van ez a haza. A Hakobe hegyek lábánál? Talán. De még nem voltam rá kész, hogy visszamenjek, még kerestem egy megfoghatatlan célt, egy utat, amin eddig még senki nem járt. Én magam akartam az ösvényt kitaposni magamnak ám ez az elhatározás nehezebbnek bizonyult, mint azt az ember gondolná.
A tengerpart gyönyörű volt. A felkelő nap aranyként tükröződött a vízen, és a víz lágy csobogását csak a madarak éneke zavarta meg. Felkeltem a padról, ahol este elnyomott az álom. Nem pénzhiány miatt aludtam itt, egyszerűen nem volt kedvem menni sehova. Levettem a cipőmet és felhajtottam a nadrágom szárát. Beleléptem a vízbe. Az éjszaka lehűlt, mégis jólesett benne állni. Újra kimentem a partra, most viszont már ruha nélkül mártóztam meg a tengerben reggeli ébresztő gyanánt. Eszembe sem jutott, hogy valaki arra járhat, miközben én hajnalok hajnalán a vízben lubickolok.
- Hé! Nem zavar, hogy az öreg ott szalad a nyakláncoddal? – kiáltott egy fiatal férfi a partról. Először le sem esett, hogy nekem beszél. – Hahóóó! Te aki éppen ott lubickolsz!
- Mi? Én? – néztem rá értetlenül. Nyaklánc… basszus. – Hol az öreg? – ugrottam fel fürgén aztán rájöttem, hogy ez elég rossz ötlet, és vissza is ugrottam. – Mindegy, úgyis csak egy bazárban vettem. – dörmögtem magamban. – A fiatal srác még mindig engem figyelt. – Megtennéd, hogy elfordulsz még kimegyek? – kérdeztem kedvesen mosolyogva.
- Miért? – teljesen komoly volt a kérdés majd mikor látta zavart egyben kérdő arckifejezésem megértette a dolgot és elfordult.
- Egyébként azt tudod, hogy a nudista strand az nem itt van? – kérdezte.
- Igen, tudom, csak eszembe nem jutott volna, hogy valaki reggel hatkor erre jár. – feleltem lemondóan. – Egyébként kösz, hogy szóltál… bár nem sok mindent tudtam csinálni. – mondtam miközben már öltöztem és a fiú hátratekintett.
- Hát igazán nincs mit. Egyébként csak edzettem. – mikor megfordult láttam, hogy magas, izmos férfi. Egyenes haja majdnem a válláig ért és egy hajpánttal volt hátrakényszerítve. Sötét szemei komolyságot sugároztak a markáns arcvonásaival egyetemben. – Desya Strung vagyok. – nyújtotta a kezét és valami mosolyszerűség húzódott el az arcán.
- Nati Teina. – viszonoztam a köszönést. – Bocsi az előbbiért. – mondtam kissé belepirulva ahogyan átgondoltam a történteket.
- Semmi probléma, láttam már ilyet, nem nagy dolog. – vonta meg a vállát. Bevallom ez azért egy kicsit fájt. – Egy reggelire meghívhatlak, ha már a nyakláncod odalett? No meg az edzésemnek úgyis lőttek. Nem szabad közben megállnom.– nem tudtam, hogy most kedves vagy szemrehányó. Belenyúltam a nadrágom zsebébe, a kalciton nyaklánc hála istennek még megvolt. Felraktam a kis gyöngysor helyére.
- Hát… miért is ne. – feleltem aztán Desya után mentem. A falu egyik kis bisztrójába mentünk ahova belépett, és boldogan üdvözölte őt az idősödő hölgy, aki a pult mögött állt. Leültünk az ablak melletti asztalhoz. Desya láthatóan otthonosan mozgott a kis bisztróban. A hölgy odasétált hozzánk, és mosolyogva nézett minket…túlzottan is mosolyogva.
- Neked gondolom a szokásosat… és a barátnőd? Nagyon boldogok vagyunk ám, hogy végre talált magának egy lányt ez a fiú. Tudjuk, kicsit fura, de jó szándékú. – szépen összefoglalta a nénike amit gondoltam.
- Nem a barátnőm. A parton találtam pucéron és szegénynek pont elvitték a cuccát így gondoltam kicsit feldobom. – „pucéron találtam”… milyen kedves.
- Egy kávét és egy sajtkrémes rudat kérnék. – adtam le a rendelést mielőtt elkezdték volna tovább taglalni a történteket. A hölgy kerek szemekkel felírta mit kérünk de hála istennek semmit sem kérdezett. Desyan nem látszott a szándék, hogy meg szeretne szólalni, én meg nem tudtam mit mondjak viszont csak ülni meg nagyon kínos volt.
- És? Sűrűn edzel? – kérdeztem, hátha beletrafálok valami jó kis témába.
- Igen. Rajtad látom, hogy te nem. – mosolygott. Már majdnem bóknak vettem amit mondott… jah, nem.
- Nem igazán. Eddig nem éreztem szükségét… - kínos csend megint. – Mivel foglalkozol? – kérdeztem, hátha most nagyobb sikerrel járok.
- Mágus vagyok. - felelt kurtán.
- Nahát! Én is. – erre meg csak bólintott, de nem is kellett beszélnie, mert meghozták a reggelit. A néni most már nem mosolygott, hanem úgy mért végig mint valami mocskos rongyot. Egyre kellemetlenebbül éreztem magam ebben a szituációban, de ha már elfogadtam a meghívást akkor maradtam és nem törődtem a zavaró éles szempárokkal. Reggeli közben egy ideges hang ütötte meg a fülünket.
- Segítség! Valaki segítsen! A gyermekeim…. – A bisztró előtti parkban egy bundás hosszúszakállú férfi kiáltozott segítségért. Összenéztünk Desyaval majd csapot papot otthagyva a férfi felé vettük utunkat. Amit ott láttunk kiábrándító volt az emberek elküldték őt, odébb lökték és koldusnak nevezték őt… de még ha az is volt, a segítség neki is járt.
- Mi történt jó ember? – ereszkedett fél térdre a férfi mellé Desya és a vállára tette a kezét. Én csak figyeltem a jelenetet.
- A gyermekeim éheznek… Elzárták előlük a vizet! – mondta szomorúan majdnem sírva az ember. - Nem tudom mit tegyek… meg is fizetem azt aki segít! De itt senki nem hisz nekem.
- Nyugodjon meg, mi hiszünk. És segíteni is fogunk. – jelentettem ki, bár nem tudtam, hogy a többes számot használhatom-e, de egy bólintás megerősített a dologban.
- Merre vannak a gyermekei? – a folyó mentén északra… kérem siessünk. – rimánkodott nekünk az öreg mi meg felsegítettük és nagyjából megnyugtattuk. Ameddig tudtunk vonattal mentünk , hogy hamarabb odaérjünk mivel rajtam kívül más nem tudott repülni én pedig hosszú távon nem bírtam volna el két ekkora férfit. Jó négyórányi utazás után oda is értünk a férfi házához. Út közben megtudtuk, hogy a férfit Rude-nak hívják és valaha mágusokat edzett, de egyszer túl hamar engedett bevetésre egy diákot, aki belehalt az akcióba. Onnantól csak csúszott lefelé. A felesége megcsalta, majd elhagyta, a szakmában többé nem alkalmazták. Már csak a medvék maradtak neki.
- Nos? Hol vannak a gyermekei? – kérdezte Desya teljes komolysággal. A kérdés bennem is felmerült ugyanis gyereket nem láttunk a lakásban, pedig egy jó pár elfért volna ott.
- Kint a folyó mellett, jöjjenek. – el is indultunk de gyereket még mindig megláttunk, viszont a medvék száma meglepően magas volt. Meg is torpantam az erdő szélén.
- A gyerekei…. – nyeltem egyet. – A medvékkel vannak? – belegondolni is szörnyű volt, hogy mit tehettek azok a medvék a kis kölykökkel.
- Dehogy is! A medvék az én gyermekeim mióta a feleségem itt hagyott. – mondta mosolyogva. - De most valaki elzárta a folyót és így nincs eleségük… viszont már nagyon éhesek és ilyenkor ha megvadulnak akkor emberekre is támadhatnak. – mondta majd odasétált egyikükhöz és megsimogatta az meg játékosan a férfi fejére koppintott a mancsával mi meg utána mentünk.
- És most nekünk mi is a dolgunk?
- Megkeresni azokat, akik elzárták a gáttal az étel forrását. Azt hittem ez természetes. – sopánkodott a férfi. Tényleg, hogyne. Természetes, hogy vadállatok… gyerekek étele után kajtatunk, mert szegények nem tudnak pár kilométert megtenni a lazacokig. Kezdtem egyre rosszabb ötletnek látni, hogy eljöttünk.
- Természetesen megtesszük. – Szólt bele a gondolataimba Desya. Micsoda pofátlanság. A férfi szeme viszont felragyogott, szinte könnyes lett az örömtől. Még a medvék is úgy tűntek, mintha értenék amit mondok. Az egyik odajött hozzám és az orrát bedugta a kezem alá, mint valami kiskutya, aki várja a jutalomsimit. Be kell vallani, ahogy azokat az állatokat néztem valahol kezdtem megérteni Rude aggodalmát.
- Van valami nyom? – kérdeztem a medvém fülét simogatva.
- Rosie.
- Hmm?
- A medve, akit simogatsz, ő Rosie. Nemsoká elleni fog, neki még nagyobb szüksége lesz a halakra mint a többieknek. – mondta mosolyogva, és megsimogatta a maci hasát. Egyre jobban úgy éreztem, hogy ők nem csak buta vadállatok. Igenis érző lények, akik vágynak a szeretetre. Nekem is volt állat alakom, sőt, szerettem az állatokat, de eddig még sosem gondoltam bele abba, hogy ők is ennyire emberségesek lennének. Ahogy belenéztem Rosie szemébe félelmet, és reményt láttam. Elvarázsolt azaz állat. Kedvem lett volna egész nap csak vele lenni és jobban megismeri őt és a faját.
- Egyébként csak a gátat tudom megmutatni. – mondta mosolyogva a férfi, mi pedig engedelmesen követtük őt, és Rosie sem hagyott el minket. Mögötte egy jóval testesebb medve őrizte a csapatot.
- Ő Bruno. A saját környezetükben a medvék közösülés után nem törődnek a kicsinyükkel ám Bruno és Rosie nagyon egymásra találtak. – mesélte a férfi, mintha csak a saját love story-ja hangzott volna el. – Bruno mindig vigyáz Rosiera. – Lassan odaértünk a gáthoz, ami tényleg termetes volt és a felfelé úszó lazacok megakadtak. Azt is láttam, hogy miért nem mehettek a medvék a gát túloldalára. Ott már vadászmezők várták az arra tévedő jószágokat. Rude kihalászott jópár halat amit az éhező párnak adott. Az után én következtem. Felvettem orrszarvú alakomat és máris a gátnak rontottam. De bármekkora erőt fejtettem ki, nem akart összedőlni a tákolmány.
- Ezt valami atomhódok építették… - mondtam lemondóan. Ahogy hátra fordultam két döbbent férfiarc nézett rám vissza. – Most mi van?
- Hát… ezt nem néztem volna ki belőled… - nyögte ki végül Desya. – Gyönyörű nőstény… - állapította meg.
- Hogy őszinte legyek ez a bók jobban esett volna a tengernél. – dörmögtem magamban és valószínűleg hallotta, mert abban a pillanatban elfordította a fejét.
- Öhmm… - szakította meg a kínos csendet Rude. – A gátat valamilyen mágia védi. Ezért nem sikerült beomlasztani. – állapította meg szomorúan. – Túl rég használtam a varázserőm ahhoz, hogy szembeszálljak az ellenségeinkkel. A medvék meg nem mehetne tovább, mert az már vadászterület.
- Akkor még most a tettesek keresésére indulunk. – Desya megint nagyon határozott volt a dolgával, mellette az én önbizalmam (ami egyébként volt) szinte eltörpült. Határozott és fura férfi volt. Rude alig győzött hálálkodni. Adott nekünk egy jó adag szárított halat meg kenyeret, mondván nem tudni mi fog történni. Nem értettem, hogy, hogy bír valaki egy ilyen csupa szív embert megcsalni és otthagyni. Az a nő biztosan boszorkány volt. Remélem megkapta az élettől, amit akart, ugyanis nagy árat fizetett érte. Ahogy az erdőben csatangoltunk én végig próbáltam valami értelmes beszélgetést kezdeményezni amiből az lett, hogy elkezdtem ecsetelni a legfurcsább embereket a céhben, Desya pedig csak hallgatott meg néha bólogatott. Aztán az egyik pillanatban csendre intett.
- Bocsi, tudom, unalmas vagyok, de te se vagy ám épp..
- Nem az te bolond. Itt van pár sátor meg tábortűz.
- Gondolod? – ő meg megint bólintott.
- Akkor mire várunk? Verjük szét őket a francba és etessük meg a medvéket mielőtt ők esznek meg minket!
- Nem lenne ésszerűbb este támadni? – kérdezte hidegvérrel. – Addig megfigyeljük őket.
- Nem gondolhatod komolyan, hogy itt fogok ülni egy egész estét! – rosszallóan felpillantott én meg duzzogva leültem egy fa tövébe, majd elővettem egy verseskötetet és olvasgatni kezdtem. Már csak azért sem fogom őket skubizni, semmi értelme nem volt. Miközben olvastam jöttek olyan infók, hogy „négyen vannak” vagy „a főnök egy nő, de egy rémségkirálynő”. Erre én annyit válaszoltam, hogy helyes, ugyanis változó világban élünk, és a nők ne csak a kinézetükkel kerüljenek előtérbe. Lassan besötétedett és már olvasni sem tudtam, így Desyaval együtt kémleltem a sátrakat. Az egyikből előlépett egy jó százhetven magas csont sovány beesett arcú nő, akinek a haja az égbe volt tupírozva. Arca már ráncos volt de azért a tíz kiló smink-persze élénk színekkel és égővörös rúzzsal – ott virított a képén.
- Aztarohadt, ez tényleg rémségkirálynő. – hüledeztem. Ami a legjobban fájt, hogy még a két pipaszár csontocskáját is mutogatta. – Hát ennek elkélne egy-két stílustanácsadás a céhbeliektől. – Desya még mindig csendben figyelt. Ezt a gyereket semmivel nem lehetett kizökkenteni a kerékvágásból.
- Támadunk. Ketten elmentek fáért, itt az idő. – Azzal kivetette magát a bokorból kecskéket megszégyenítő ugrással. Én felvettem succubus alakom és utána ugrottam már a karmaim megakadtak egy ágban, szóval a belépőm nem volt száz százalékos.
- Tiéd a nő. – vetette oda nekem a fiú én pedig egyből a nőnek rontottam, de az könnyen kikerülte az ütésemet, és mire észhez tértem egy vízsugár repült felém nekirepítve a mögöttem álló fának. Gyorsan előkaptam a mágikus rúzsom, és egy hosszabb ostort formáltam belőle majd a nő nyakára csaptam vele és az rá is tekeredett. Megrántottam, majd élesen a szemébe néztem.
- Mondd meg! Miért állítottad fel ezt a gáttat? – a hurok egyre szorosabb lett a nő nyakán az arca kezdett szürkülni az oxigénhiánytól. Egy kicsit lazábbra engedtem az ostort, hogy tudjon beszélni, ám beszéd helyett elkapta a kezem, kicsavarta belőle a rúzst, engem pedig gyomron talált egy újabb vízágyúval. A fájdalomtól kétrét görnyedtem, ő meg egyszerűen ledobta a mágikus fegyvert a földre.
- Egy olyan kis gyenge fruska mint te nem fog megfélemlíteni. – rezzenéstelen arca alatt pár centire égő vörös csík húzódott a nyakán.
- Hát ha az erővel ilyen irtó ronda fej jár meg ízlésficam akkor továbbra is a barátaimra fogok támaszkodni. – vigyorodtam el, majd mire összeszedtem magam felvettem normális alakom csak a gyíkfarkat és a satan arm-ot használtam. Ahogy közeledett a nő, elérte a számomra kellő távolságot, és a farkammal oldalba vágtam, ő pedig a földre esett, aztán egy vízbuborék közeledett felém. Megpróbáltam kitérni előle de az üldözőbe vett és magába zárt. Hamar rájöttem, hogy itt nem sok esélyem lesz rá, hogy levegőt vegyek. Megpróbáltam kitörni a burokból elég kevés sikerrel. Már vészesen fogyott a levegőm amikor Des egy óriási bunkósbottal fejbe vágta a nőt, aki a földre esett és elvesztette a vízburok felett az uralmát.
- Hát ez…. béna volt.
- Nagyon kedves tőled. – körülnéztem és ameddig én a rémségkirálynővel harcoltam, addig Desya elbánt a három másikkal.
- Igazából ezek gyengék voltak mint a harmat, csak látni akartam, hogy hogy harcolsz, és hát. Elég gyenge volt.
- Még valami kedves megnyilatkozás?
- Milyen romantikus… - kelt fel a banya. - Kár, hogy véget fogok vetni ennek. – nevetett a nő mély hangon és egy lávahullámot indított el felénk. Desya megfogta a karom és futásnak eredtünk, hála istennek nem kellett túl messzire futnunk. Succubus formát öltöttem, elkaptam a felettem lévő ágat, megpördültem rajta és a nő nyakába vetettem magam aki a lökéstől a eldőlt. A karmaim a nyakához szegeztem és már majdnem belé is mélyesztettem amikor Rude elüvöltötte magát.
- Ne! Ő a feleségem. Vagyis csak volt. – felálltam a nőről, de azért a karom lenyújtottam felé. Desya odajött és megközözte a rémséget. Inkább magamba tartottam Rude előtt, hogy ízlése az egyikünk szerint sincs. – Régen szebb volt. Nem volt ilyen csont sovány és néha mosolygott is… - undorodva nézett a nőre. – Remélem a gyerekeinkre nem ragasztottad rá ezt a förmedvényt.
- Úgy érted a gyerekeimre? Nem, ők meg tudtak neked bocsátani…
- Mit? Azt, hogy többé nem hordoztalak a tenyerem titeket egy apró munka miatt? Mindig is szeretted a pénzt, a csillogást, de azt hittem ez a legkisebb része a kapcsolatunknak… de nem az volt. – a nő lesütött műszempilláit, de nem válaszolt. – Legalább azt a keveset hagyd meg, amit felépítettem magamnak miután összetörtél! – üvöltött rá a férfi. – Undorító, amit teszel! Elvetted a gyerekeim, ellenük fordítottál és nem engedted, hogy lássam őket! Melyik férfi bocsátaná meg… döntsd le a gátat és tűnj el örökre az életemből.
- Soha nem fogom elfelejteni milyen volt, amikor még volt munkád, és boldogan öleltél át. Amikor csókkal üdvözöltél, aztán ez eltűnt. Nem a pénzre, az aranyra vágytam, hanem ami benned volt mielőtt magadba roskadtál… a gyerekeket nem engedtem ide, mert féltem, hogy jobban szeretnek és nem jönnek vissza hozzám… - a férfi arca szomorúvá vált. Elgondolkodott.
- Ezt komolyan negyven év után jutott eszükbe megbeszélni? – kérdeztem ingerülten. – Mondhatom, nagyon jó a problémakezelési képességük. Menjünk Desya, ezt ők ketten már el tudják intézni.
- Menjetek be a házba, az alku az alku. – Desya megfogta a kezem és a ház felé rángatott. Hogy őszinte legyek, én nem gondoltam, hogy még pénzt is kérünk ezért, de úgy látszott Desya is úgy gondolta, hogy ami le lett beszélve az le lett beszélve.
- Szerinted minden rendben lesz velük?
- Biztos.
A házban csendben ültünk egymással szemben.
- Ha szeretnéd edzek veled. – ajánlotta a semmiből én pedig értetlenül tekintettem rá. – A mágiád erős, az látszik. Viszont a fizikumod, ami ennek az alapja az bőven növelhető még a harci képességeiddel együtt, valamint nem árt az sem, ha ismered az emberi testet. Ha tudod hova kell ütni sokkal nagyobb kárt tudsz okozni az ellenfélben. Ja, meg orvoslásra is jó. – nem számítottam erre az ajánlatra, Desya tényleg furcsa volt. Nem tudtam eltalálni, hogy honnan jött az ötlet, miért akar segíteni nekem…
- Mégis hogy gondoltad? Én a Hakobe hegyek lábánál lakom, te meg Hargeon-ba. Meg egyébként is, eddig egy kedves szavad nem volt hozzám, most meg felajánlod a segítséged.
- Nálam lakhatsz, túl nagy a ház nekem egyedül egyébként is. Az, amiért meg segítek egy egészen egyszerű dolog. Szükséged van rám, hogy fejlődni tudj. És én segítek, te pedig főzöl mert én azt nem tudok.
- Fura egy alak vagy Desya Strung… tegyük fel, hogy… - azzal kinyílt az ajtó, és Rude jött be, utána pedig a gyönyörűséges asszonykája.
- Tessék, itt a pénzt, ezt osszátok el. Köszönök nektek mindent, a gát ledőlt. Ha véletlen erre jártok látogassatok meg. – mosolygott ránk, majd a tűzhelyhez lépett.
- Hé, a mágiád erős, de te gyenge vagy. – vetette oda nekem a nő.
- Még valaki szeretne kritizálni? Az most megteheti!
- Igazuk van, Nati. – mondta Rude nyugodt hangom.
- Hát jó, akkor elfogadom az ajánlatod. – pillantottam Desya-ra, aki egy gyenge mosolyt elengedett. Rude csak zavartan pislogott, nem tudta mit fogadtam el a pénzen kívül. – Menjünk haza. - mondtam majd miután elindultunk a vonat felé vettük az irányt. A tanya mellett a medvék boldogan falták a halat és lubickoltak a vízben. Úgy nézett ki, hogy minden megoldódott Rude és a felesége Elenor között is, én pedig egy tök idegen férfival fogok lakni, meg naponta verekedni. Valamiért mégsem voltam nyugtalan, sőt.
Hargeonba érve már gyanússá vált, hogy a villanegyedbe mentünk. Az meg sokkal gyanúsabb volt, hogy meg is álltunk egy ház előtt, de a leggyanúsabb akkor lett mikor be is mentünk a háromszintes, világossárga színű, fehér szobrokkal díszített kisebb palotába.
- Ezt… te… egyedül?
- Örökség.
- Áhh…- ahogy beléptem az ajtón a változás és egy új kezdet illata csapott meg… érdekes, méz és tej illata volt.
- Érezd magad otthon.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Gildarts Clive
Mesélő
Mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 162
Aye! Pont : 7
Join date : 2011. Jun. 20.

Karakter információ
Céh:
Szint:
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Nati Teina   Csüt. Okt. 29, 2015 11:40 pm

Már előre félek hány srácnál állsz meg! A tengerparti jelenetnél megfogalmazódott bennem, hogy "na vajon minden élményben vetkőzik/villant majd?" Bobó mester lehet nem örülne neki, mi viszont annál inkább!

A kalandod Mackófalván a vénemberrel meg a banyával 1.250.000 gyémántot és 100.000 továbbit ért nekem, te "gyönyörű nőstény". (Komolyan, ki veszi magára ezt a bókot? Very Happy)

Lehúzni nem tudom, egy-két helyen találtam elírást benne csak, ami hatalmas ugrás a legutóbbi kalandodhoz képes. Na meg persze, amit nem vettem észre. Razz

_________________
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: Nati Teina   

Vissza az elejére Go down
 
Nati Teina
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Nyilvántartás :: Élmények :: Kalandok-
Ugrás: