Ha megremeg a föld (Magánküldetés Rane Iceclaw, Dorf Geinos és Bonnie számára)

- Ne tedd, Arisa! Túl fiatal vagy még hozzá! - álltam rémülten az ajtóban. Arisa a szekrény tetején feküdt, feszült elszántsággal az arcán. Idegesen ki-be húzogatta a nyelvét, többször nekiindult a mélységnek, majd visszatántorodott. Végül elszánta magát, és ugrott. Szárnyaival kétségbeesetten csapkodott, én meg már esés közben futva indultam felé, de nem értem oda időben. Nagyot puffant az odakészített párnán.
- Mondtam, hogy még nem fogsz tudni repülni. - csóváltam meg a fejem. Alig néhány hete kelt ki, de mindennel próbálkozott, amivel csak lehetett. Mérgesen nézett rám, mintha csak azt mondta volna, próbálkozni azért szabad. Majd hirtelen összerezzent, és idegesen kezdett egy irányba nézni. Én is arra néztem, de nem láttam semmit, a barchoba pedig nem hozott eredményt, így hát tovább folytatta Arisa a próbálkozást, de koncentrációját valami miatt elvesztette.
Néhány óra múlva a céh épületében próbáltam megérdeklődni, hogy mi is történt. Mikor beléptem az ajtón, egy kéz csapott a vállamra, én meg az ijedtségtől összerezzenve arrébbugrottam. A vicces kedvű fickót csak jó reflexei mentették meg attól, hogy Arisa megmarja. A vállamon próbálta meg minél nagyobbnak tettetni magát, szétfeszített szárnyakkal, felágaskodva, és hangosan sziszegve.
- Nyugi, nyugi, nem akart bántani! - siettem megnyugtatni a furcsán viselkedő kislányt. Lassan, szinte kelletlenül tekeredett újra vállam köré Arisa, de még mindig sötét pillantásokkal méregette Geor-t. - Bocsánat, nagyon védeni próbál engem.. - mentegetőztem céhtársamnak.
- Legközelebb jobban figyelek, hogy ne legyen rajtad... - morogta a medve méretű alakváltó, majd témát váltott. - Néhány órája földrengés volt egy ásatáson, valahol Clover mellett, egy ásatáson. Szerencsére a céhből senkiről nem tudunk, hogy ott lett volna, de úgy tűnik, nagyok a károk.
- Ezt érezhette Arisa. - értettem meg. - Az állatok mindig gyorsabban megérzik a földrengéseket. Kik voltak ott ásatáson?
- Valamilyen régész céh, elég maguknak valóak. Személy szerint azt remélem, nem egy új vulkán okozta.
Na igen, Geor legutóbb egy vulkán miatt nem jött vissza pár hónapig. Elhúzódott a küldetése, és úgy döntött, egy jó ideig nem megy sehová.
Mindenfelé a földrengés okát találgatták. Na igen, legutóbb Magnolia mellett egy torony tűnt fel miatta, másszor Geor vulkánja okozott kisebb rengéseket, most meg ez. De a pletykáknak megvolt az a szokása, hogy ha nem táplálják őket, előbb-utóbb elülnek. Mint ahogy ez is, néhány nap múlva már csak halványan emlékezett rá mindenki, aki az elején még bőszen találgatta a földrengés okát. Egyedül Arisa nézelődött még mindig nyugtalanul Clover irányába, majd a küldetésfalat ment tanulmányozni.
Én egy sörrel a kezemben üldögéltem a pultnál, mikor familiárisom odajött hozzám, szájában egy papírral. Elvettem tőle, és olvasni kezdtem.

"Fiore mágusai! Clover mellett az Artissa Magicka régész céh ásatást végzett a küldetéshez mellékelt térképen megjelölt helyen, melyet a napokban erős földrengések és megmagyarázhatatlan események sújtottak. Az ásatáson fellelhető tábor megsérült, a régészek pedig fura, érthetetlen állapotba kerültek. Olyan mintha halucinálnának, mindenkit meg akarnak támadni, veszélyesek. Mivel nem akarjuk hogy bármi megsérüljön, tapasztalt mágusokat kérünk, hogy jöjjenek a helyszínre, fejtsék meg a régészek állapotának okát, és iktassák ki, hogy megmentsük őket, és helyre állítsuk az ásatást! Az jutalom a teljesítménytől függ, de nem vagyok szűkmarkúak!
Az érdeklődőket a Clover külvárosában lévő Artissa Magicka céhben várjuk!

Aláírás:
Dirin Gullo,
az Artissa Magicka céh
mestere

- Oda akarsz menni? - néztem a kígyóra, aki energikusan bólintott. - Akkor menjünk! - egyeztem bele, és fejadagvételezés után már indultunk is.
Az erdős-hegyes vidék jóleső érzéssel töltött el, és úgy tűnt, Arisa is megnyugodott végre. Sőt, érdeklődve nyújtogatta nyelvét, amiről tudtam, hogy érez valamit, vagy valakit, aki felkeltette érdeklődését. Szaglása szerintem vetekedett a sárkányölőkével. Pár másodperc múlva jobbra nyújtózott, jelezve, hogy van arra valami. Az állomástól nem voltunk túl messze, így joggal hihettem, hogy egyik ismerősömmel együtt jöttem, csak nem vettük észre egymást....
- BONNIE! - kiabáltam a lány felé. Barna köpeny, macskafülek és macskafarok, csak ő lehetett az. Arisa leugrott vállamról, és siklóvágtában indult meg felé, majd felkúszott lábán, egészen válláig. Bonnie először csak felkapta a fejét, és keresni kezdte a hang forrását, de Arisa érintésére felkiáltott.
- ÍÍÍÍ! Arisa! Mondtam már, hogy ne ijesztgess! - korholta a kígyót. Eddigre én is odaértem, és alig tudtam elfojtani egy vigyort. Arisa olyan ártatlanul nézett, hogy már ezért is elítélték volna a bíróságon.
- Rég láttunk. - mosolyogtam, és vállához tartottam a kezem. Arisa visszatért megszokott helyére.
- Uhm.. halihó, Rane. Látom, Arisán van még mit nevelni. - köszönt ő is, kissé zavart arckifejezéssel, amit az ijedtségnek tudtam be. De legalább vidámnak látszott. - Elég rég...
- Arisa, legközelebb várd meg, míg észrevesznek téged. Tudod, nem vagy szemmagasságban. Akár rád is léphettek volna.. - mutattam arra a néhány emberre, akik körülöttünk sétáltak. - Később nem lesz ezzel bajod, ha már tíz méteres vagy, de egyelőre óvatosan. - folytattam a hetek óta tartó nevelést. - Na és te merre tartasz? - néztem vissza a lányra.
- Küldetés. - vonta meg a vállát sóhajtva. Valahogy nem tűnt lelkesnek.. - Clover melletti földrengések okait kéne kutatni.
Nagyra nyitottam a szemem, és felvidultam.
- Akkor mehetünk együtt! Arisa megérezte a földrengést, és muszáj volt eljönnie ide, alig tudott napi nyolc órát aludni az idegességtől. Én meg elkísérem. - Arisa szintén boldognak tűnt, és fel sem vette a csipkelődést, habár jelentőségteljesen a nyakam köré fonta magát.
- Én még áldanám is magam, ha napi nyolc órát tudnék aludni. - nevette el magát végre ő is. - Örülök, hogy te is arra fele tartasz. Akkor el is indulhatnánk...
- Persze, persze. - bólintottam, és némi kérdezősködés segítségével el is értünk az Artissa Magicka céhházába.
A sarkon befordulva is kigúvadtak a szemeim a döbbenettől. A céh kőépülete két emeletes volt, de egy rendes ház helyett inkább egy múzeumra hasonlított felépítése. Kertjét embermagasságú szobrok lepték el, néhány, kevésbé díszes helyen csak mellszobrok álltak, esetleg fáklyák, urnák. Az épület falait réginek tűnő festmények borították, üvegbevonattal, óvva őket az időjárás viszontagságaitól.
~ Tényleg régészcéh...
- Arisa, ne nyúlj semmihez. - szóltam neki, de láthatóan unta a szobrokat, így ettől nem kellett tartanom.
Kissé megilletődve léptem be a főkapun. Egy pár kard köszöntött minket a szemben levő falon, alatta egy teljes, kifogástalan állapotú páncéllal. Talán néhány száz-ezer éves lehetett... Gyorsan lenéztem, de megnyugodtam, nem egy őskori szőnyegen taposunk, ezt a fajtát Fioreszerte bárhol meg lehetett kapni. Agyagedények, amforák, ősi csillárok között lépdeltünk. De nem volt olyan kihalt, mint hittem volna. Több ember sétált fel-alá, ellenőrizve a leletek állapotát. És ami nem volt túl furcsa: mindenki régészeti felszereléssel mászkált. Nadrágtartó, póló, kemény sisak, esetenként kis seprű a kézben. Még azok is, akik látszólag semmit sem csináltak, azokon is ezt a ruhát láttam - valaki a folyosón aludt sisakban. Néhány perc múlva már a céhmester termének előszobájában vártunk - ahol egy harmadik ember is csatlakozott hozzánk, óriási szakállal.

- Sebastian, én rosszul vagyok… - nyögöm, miközben a pultra tehénkedek. Napok óta átjár egy rossz érzés, eddig magamban tudtam tartani, de egyre inkább fokozódik. Főként hányingerben merül ki ez a rosszullét, gyakran fejfájás és hasfájás is társul hozzá, a szédülésről és hasonlókról nem is beszélve.
Mostanság jó, ha napi 4 órát aludtam, pedig normális esetben ez az idő meghaladja akár a 14 órát is. Egyre kevesebbet eszek, egyre rosszabbul vagyok…
- Túl sokat ittál? Másnapos vagy?
- Már vagy 2 hete nem ittam… - nyögök újra, mire a szemei kikerekednek, és két kezével körbeöleli az arcom, majd úgy emel fel engem a pultról.
- 2 hete?! Úristen, te beteg vagy! Orvost, orvost! – kiáltozik Sebastian, én pedig beletörődő módon sóhajtok. Ma még agresszivitás se gyullad bennem, annak hatására, hogy cseszegetnek… teljesen elment még az életkedvem is. – De most komolyan, mi baj?
- Nem tudom…
- Ó, Bonnie, a testtartásod arról beszél, hogy te küldetést akarsz! – hallok egy ismerős hangot a hátam mögül, és arcom rögtön eltorzul. A franc, már megint ez az értelmiségi…
- Ba’al mester… én nem vagyok jól…
- Tudod, hogy míg Xaundaras nincs itt, addig az én kezem alatt vagy. – szinte hallani bőrének húzódását, ahogy arca elborul, és vigyorogni kezd. – Tudom, mitől lennél jobban! Felolvasást tartok neked, drága.
Istenem, hogy lehet valaki ilyen gerinctelen? Igazán elmehetne ő is a küldetésre, ha ennyi klassz meg jó…
- De mester…
- Fiore mágusai! – kezd bele csak azért is. - Clover mellett az Artissa Magicka régész céh ásatást végzett a küldetéshez mellékelt térképen megjelölt helyen, melyet a napokban erős földrengések és megmagyarázhatatlan események sújtottak. – magyarázza egy hangszinten, a monotonitás legfelsőbb fokán. - Az ásatáson fellelhető tábor megsérült, a régészek pedig fura, érthetetlen állapotba kerültek. Milyen kár. – teszi hozzá, majd folytatja. - Olyan mintha hallucinálnának, mindenkit meg akarnak támadni, veszélyesek. Mivel nem akarjuk, hogy bármi megsérüljön, tapasztalt mágusokat kérünk, hogy jöjjenek a helyszínre, fejtsék meg a régészek állapotának okát, és iktassák ki, hogy megmentsük őket, és helyre állítsuk az ásatást! Az jutalom a teljesítménytől függ, de nem vagyunk szűkmarkúak!
Kisebb csönd következik ezután, mire ő megköszörüli a torkát, mintha választ várna, de nem akármilyet, hanem „Igenis, Ba’al mester, istenek istene, a király, alap, hogy az ön szavára ugrok, és én, a jelentéktelen kis senki teljesítem a küldetésemet”. Hát, nálam ezt nem fogja megkapni…
- Ezt a hirdetést Dirin Gullo, a céh mestere adta fel nekünk. Reményekkel telve, hogy majd valaki elvállalja. Valaki, igaz, Bonnie?
- Oké, elvállalom, hmpf… Clover, ugye?
- Igen, Clover. Irány az állomás, cicababa.
Felkelek a pultról, és kicsit nehézkesen, de elindulok a vonatállomás felé. Jó is, hogy alig tudok járni, meg egyebek – de küldetés, ááá, az muszáj…
A vonatútra nem igazán figyelek, inkább arra, nehogy kidobjam a taccsot, és, hogy viszonylag nyugodt gyomorral érkezzek meg Clover-be, ami hála istennek perceken belül el is következik.
Dülöngélve szállok le a vonatról, és rögtön gondolkozóba esek, hogy hol is lehet a minket megbízó céh, hol kéne elkezdeni kutakodnom. Hol, hol…
- BONNIE! – hallok egy hangot távolról.
A kiáltásra először érdeklődően felkapom a fejem, és nézelődni kezdek. Olyan ismerős hangja van, de ki is... ki szólíthat a nevemen?
Aztán mikor valami sikamlósat érzek a lábamon csúszkálni, s hamarosan az a vállamra tér, felordítok.
- ÍÍÍÍ! Arisa! Mondtam már, hogy ne ijesztgess!
- Rég láttunk. – lépdel mellém Rane mosolyogva, majd vállamhoz tartja a kezét, hogy Arisa visszamenjen a helyére. Testem kicsit meginog a rosszullét miatt, de gyorsan kitámasztom magam, hogy Rane ezt ne vegye észre, és inkább én is mosolyt erőltetek magamra. Végül is, örülök, hogy újra láthatom őt.
- Uhm… halihó, Rane. Látom, Arisán van még mit nevelni. - köszönök az ismerős fiúra néha meg-megremegő, de amúgy vidám arckifejezéssel. - Elég rég...
- Arisa, legközelebb várd meg, míg észrevesznek téged. Tudod, nem vagy szemmagasságban. Akár rád is léphettek volna.. – mutat végig az embereken Rane, akik körül vesznek minket. - Később nem lesz ezzel bajod, ha már tíz méteres vagy, de egyelőre óvatosan. –teszi hozzá, mire én összerezzenek. Még mindig szokatlan, hogy a most viszonylag apró Arisa lesz ennél nagyobb is... - Na és te merre tartasz? – néz rám vissza.
- Küldetés. - vonom meg a vállam, és sóhajtok. - Clover melletti földrengések okait kéne kutatni.
Erre persze Rane nagyra nyitja szemeit, és teljesen őszintén mosolyodik el, szinte vigyorog már.
- Akkor mehetünk együtt! Arisa megérezte a földrengést, és muszáj volt eljönnie ide, alig tudott napi nyolc órát aludni az idegességtől. Én meg elkísérem. – mondja az örömtől eltelve, én pedig szintén elmosolyodom. Hála istennek, nem kell ismerős nélkül végigszenvednem ezt a küldetést, sőt, a végén még a rosszullét is elmúlik.
- Én még áldanám is magam, ha napi nyolc órát tudnék aludni. - vigyorodok el. - Örülök, hogy te is arra fele tartasz. Akkor el is indulhatnánk…
- Persze, persze. – bólint, majd elindulunk arra, amerre a céhet sejtjük, remélhetőleg, jól sejtjük.
Igaz, magunktól nem megy túlságosan – kénytelenek vagyunk mások segítségére szorulni ez ügyben, de a kedvesebb emberek hamar útbaigazítanak, így ezzel se kell sokkal többet törődni, mint amennyit megérdemelve.
Egy sarkon befordulva hatalmas épület előtt találjuk magunkat – hatalmas, kövekből felépített céhépület magasodik felénk, mely egyaránt meglep engem is, Rane-t is – neki például majdnem kiesnek a szemei a helyükről, én meg olyan nagyra tátom a számat, hogy majd’ kifordulok rajta.
Belépve az céhházba, mely leginkább valami nagyon antik, őrizni való dologra hasonlított, még a lépteimet is megválogattam, hol és hogyan járok.
Mindenhol különleges festmények, vagy épp szobrok állnak – távol álljon tőlem az ilyesfajta művészet, de ez még engem is lenyűgöz. Néhol még vázák is vannak, némelyikük kisebb, mint az öklöm, de akad, ami nagyobb, mint én magam.
- Arisa, ne nyúlj semmihez. – inti óvva Arisát Rane. Bár a fiú teljes csodálattal bámulja ami itt található, Arisa legszívesebben elmenne innen, ha jól veszem észre.
Az épületen belül mindenki régész ruhában mászkál, az is, aki nem csinál semmi, de szerintem itt még azok is ilyet hordanak, akik főznek, pincérkednek, és le se veszik magukról a ruhát, még alvás közben se.
Hamarosan eltámolygunk a céhmester irodájának előszobájába, mely talán még díszesebb, mint maga a céhház – a szőnyeg, a fal mintha aranyra lenne festve, a székek kidíszítve, illetve az előző céhmestekről méltóságteljes festmények vannak szerte a falon.
Ott látok meg egy harmadik mágust, aki szintén azért jöhetett mint mi – hatalmas szakálla van, és ahhoz illő, szintén hatalmas teste, és úgy gondolom, ideje bemutatkozni, ha már ugyanazért vagyunk itt.
- Bonnie vagyok, gondolom te is a megbízásra jöttél, mint én és Rane… apropó, ő itt mellettem…
- Rane Iceclaw vagyok. – szakít félbe, de megbánóan néz rám, hogy bocsánatot kérjen, amiért udvariatlan volt. – Ő mellettem pedig Arisa.
- [Dorf bemutatkozása]

Ez a napom nem az igazi, valahogy nem tudok mit kezdeni magammal. Csak ülök a szobámban és nézek ki a fejemből. Cher is tétlen, nem vagyunk a szabadban, ezért most nem csillog úgy, ahogy szokott. Még Myra, a farkas kölyök sem futkározott összevissza, felfedezve a dolgokat a szobában, ahogy szokott. Minden olyan csendes, most még az ebédlőből megszokott hangok is halkabbak, talán nincsenek is. Furcsállom, mert mióta itt vagyok ilyen nem igen volt. Ezért úgy döntök, lemegyek körül nézni, hogy vajon mi történt. Magamhoz veszem Chert, és magamhoz intem Myrat, hogy addig se legyen magányos, aztán kilépek az ajtómon. Mikor belépek az ebédlőbe, különös látvány fogad. Szinte az összes klán tag jelen van de, mintha mindenki megdermedt volna. Néma csend mindenütt, amit az én megjelenésem zavar meg. Egyszerre kitör a káosz, nyüzsgésbe és értetlenkedésbe tör át az előbbi némaság. Nagy nehezen oda furakodom a pulthoz, ahol még Mei, a csinos pultos lány is meg van döbbenve.
- Mi a fene történt itt? – kérdeztem tőle mikor végre ő is feleszmélt.
- Hát nem hallottad? Rettenetes baleset történt a Clover melletti hegységben, egy ásatáson. Rengetegen megsérültek vagy talán meg is haltak, senki nem tudja mi történt pontosan, és hogy mi lesz ez után. Borzalmas hogy ilyen a mai világban még előfordulhat. Szegény emberek vajon mi lett velük?
- És mit fognak most tenni? – Kérdezem a lánytól. A hallottaktól, engem is aggódás fog el, annak ellenére, hogy nem ismerek egy érintettet sem. Úgy érzem cselekedni, segíteni akarok nekik, de nem tudtam, mit tehetnék.
Három nap múlva én még mindig feszülten vártam az új fejleményeket a balesettről, de úgy tűnt, hogy rajtam kívül már mindenki más megfeledkezett a tragédiáról. Nem értettem ők hogy viselik ezt, csak a pillanat hevében borzadnak el, de utána, mintha mi sem történt volna lépnek tovább anélkül, hogy bármi bíztatót hallottak volna. - Pufogtam magamban, az ebédem fölött és a városon kívülre nem mentem munkára, csak hogy tudjam, ha történt valami. Aztán újabb két nap múlva, már én is úgy gondoltam, biztos megoldották csendben, és nem terveznek további lépéseket tenni az ügy érdekében.
Ideje volt hát végre igazi munka után nézni. Nem tétlenkedhetek örökké, ha ezt tenném a végén még, Cher is berozsdásodna, és a kölyöknek sem tudnék, elegendő nyers húst venni naponta. Hihetetlen hogy ennyire gyorsan nő, amikor megtaláltam, még elfért a tenyeremben, most meg már akkora, mint egy kifejlett bak macska.
Ismét a küldetésfalat veszem igénybe a munkakereséshez és elkezdem végig olvasni, hátha találok valami hozzám illőt. Ekkor látom meg azt, amire már öt napja várok. Egy küldetést, amiben reménykedtem.

"Fiore mágusai! Clover mellett az Artissa Magicka régész céh ásatást végzett a küldetéshez mellékelt térképen megjelölt helyen, melyet a napokban erős földrengések és megmagyarázhatatlan események sújtottak. Az ásatáson fellelhető tábor megsérült, a régészek pedig fura, érthetetlen állapotba kerültek. Olyan mintha halucinálnának, mindenkit meg akarnak támadni, veszélyesek. Mivel nem akarjuk hogy bármi megsérüljön, tapasztalt mágusokat kérünk, hogy jöjjenek a helyszínre, fejtsék meg a régészek állapotának okát, és iktassák ki, hogy megmentsük őket, és helyre állítsuk az ásatást! Az jutalom a teljesítménytől függ, de nem vagyok szűkmarkúak!
Az érdeklődőket a Clover külvárosában lévő Artissa Magicka céhben várjuk!
Nem volt szükség, tűnődésre. A visszakozás eszembe sem jutott. Leszakítottam a hirdetést, és elindultam a mester irányába, aki ép Arashival beszélgetett valamiről.
- Én akarok, menni Cloverbe. - Mutattam fel a lapot Chronaiosnak. Eltökélt voltam és eltántoríthatatlan. Chronaios, ki vette a kezemből, hogy végig olvashassa. Láttam, hogy Nagao is érdeklődve figyel, hogy ugyan miről van szó.
- Ez egy magasabb szintű küldetés, mint amilyen mágus te vagy, de nem kétlem, hogy a fizikai erőd megvan hozzá. Óvatosnak kell lenned, veszélyes lehet. - Figyelmeztetett a mester, de a küldetést rám bízta.
- Minden tőlem telhetőt megteszek hogy helyt álljak. - Mondtam, és elindultam a szobámba, hogy összeszedjem, minden szükséges holmimat. Myrat nem viszem magammal, még túl fiatal, és a végén még megsérülne, ezt pedig nem engedhetem, meg akarom védeni őt, ha már miattam lett árva. Ezért indulás előtt még rábíztam Maire, hogy vigyázzon rá, amíg visszajövök.
Kimentem a vasút állomásra és jegyet vettem, a legközelebb induló vagonra, ami Cloverbe megy. A vonat nagyon sokáig zötykölődött, de az is lehet hogy csak az idegeim játszottak velem. Nem jellemző rám ez a nagy tett vágyás, de nyilvánvalóan ezt éreztem. Mikor végre megérkeztem, első dolgom volt körbe kérdezni az Artissa Magicka céh felöl. Amikor végre megtaláltam az épületet, egy kicsit meglepődtem. Nem tűnt klán létesítménynek inkább egy múzeumhoz hasonlított. Szobrok és festmények díszítették a külső falait, és amikor beléptem csak még több műtárgy fogadott. A hátamról leakasztottam Chert, és jó erősen magamhoz szorítottam, hogy még véletlenül se tegyek tönkre, egy antikműalkotást se. Körülöttem az emberek, mind régész felszerelésben feszítetek, még az a férfi is, aki csak ült, és egy borzasztóan réginek tűnő könyvet olvasott. Megláttam két másik embert is, akik biztosan nem ide tartoztak.
Minden kétséget kizáróan mágusok voltak, tehát a leendő csapat társaim. Oda mentem hozzájuk, hogy bemutatkozzak, de a különös cica fülű lány megelőz.
- Bonnie vagyok, gondolom te is a megbízásra jöttél, mint én és Rane…apropó, ő itt mellettem…
- Rane Iceclaw vagyok. - Szakítja félbe a hölgyet, ami szerintem nagyon illetlen dolog volt tőle, azért láttam, hogy a zöld hajú fiú is megbánta tettét, de aztán folytatta.
- Ő mellettem pedig Arisa. - Mutatott a földre, egy kígyószerű kis lényre.
- Sziasztok, Dorf Geinos vagyok, a Titan Nose klánból csatlakozom hozzátok a küldetéshez.

Miután összeállt hármunk (vagy ha a kis kígyót is belevesszük négyünk) társasága nem sokat kellett várni, hogy valakinek feltűnjünk. Egy alak, aki eddig szorgosan bújta a könyvét most felpattant helyéről, olvasmányát pedig gondosan félre rakta, hogy nyugodt szívvel csatlakozhasson hozzánk tudván, kötet biztonságban van. Mikor elénk ért, hivatalosan meghajolt előttünk.
- Üdvözöllek titeket az Artissa Magicka céhben, én Dirin Gullo mester vagyok, és az ásatásaink vezetője! Kérlek, kövessetek a térkép szobába, addig elmondom a részleteket!
- Bonnie, örvendek. – Mutatkozott be elsőként a cica fülű lány.
- Geinos vagyok, örülök, hogy itt lehetek. – Mondtam el én is ismét a nevemet. Rane következett a soron és a kör bezárta után Mr Dirirn elindult előttünk, hogy mutassa az utat.
A főteremben látványossága is már elkápráztatott, de mikor egy rettentő hosszú folyosóra értünk, úgy éreztem, menten az állam is leesik a helyéről. Még életemben nem láttam ilyen sok vagy ennyiféle festményt és biztos lehettem benne hogy nem is fogok ezután.
- Nem tudom, hogy tudtátok-e, de a céhünk nem hiába telepedett le végül Cloverben! - Kezdet bele a magyarázatba Dirin mester.
- Clover melletti hegységek és dombságok rejtik egy ősi mágus birodalom romjait! Mikor ezt megtudtuk, itt Cloverben húztuk fel a céhközpontunkat, ami persze jót tett a városnak a sok régiség kedvelő turista miatt, akiket kis pénzért körbevezetünk a céhépületünkben, ami voltaképp egy múzeum… - Már ép akartam mondani neki hogy vegyen levegőt is miközben lényegtelen információval lát el minket, de úgy tűnik magától is eszébe jutott. Így én kihasználva a pillanatnyi szünetet tovább nézelődtem. Volt itt minden amit csak el lehetett képzeli kis és nagy festménytől kezdve a legegyszerűbbtől a legbonyolultabb kidolgozásig. Ezek a régészek tényleg jó munkát végezhetnek. A keresnénk biztosan minden korból találnánk itt egy műalkotást. Ez főleg a festmények témáiból tűnik ki a legjobban. A fontos események vagy emberek meghatározzák a művészek világát is. A kor stílusától függ, hogy a festő éppen egy átlagos mágust vagy egy a történelmet meghatározó csatajelenetet mutat e be a néző számára vagy a fikciókat felülmúló sárkánycsodákat testesíti e meg.
Lehet hogy sokáig a föld alatt éltem, de a népem munkájához tartozott a művészetek értékelése így hát belém is szorult némely tudás a vad külsőm ellenére.
- bár én jobb szeretem eszköztárnak hívni, hisz minden, ami itt van nem csak látványosság, hanem fegyver, szerszám a következő felfedezésekhez! – Fellengzősen kitárja a karját, majd a hosszú méterek után, egy újabb csarnokba léptünk be.
- Bocsássatok meg, sokat fecsegek… - Ekkor meghallom Bonnie hatalmas sóhaját és jót vidulok, hogy nem vagyok egyedül akit nem érdekelnek a körítések. Tehát nyugodt szívvel merülhetek bele a nézelődésbe ismét.
Itt festményeknek már a nyomát sem lehetett látni, helyüket ezernyi térkép vette át lógva a falakon üveg vitrinek mögé zárva. Biztos voltam benne hogy ezeket sem lehet megvásárolni minden utcasarki újságosnál így hát mozdulataimat még mindig óvatosra kellett fognom, nehogy összetörjek, vagy szétszakítsak valamit. Kíváncsiságom ennek ellenére mégsem csökkent és nézelődésem közepette, az egyik asztalon még volt falumat Khaz Karagot is megtaláltam a Hakobe hegy egyik bánya térképén.
- Tehát itt Clover mellett a hegyekben építettük fel a legnagyobb régész telepünket, már sok-sok éve dolgoznak a tagjaink ott, és napról napra egyre elképesztőbb felfedezéseket tesznek! Na, de… nemrég mikor felmentem a hegyekre, hogy megnézzem, hogy halad az ásatás, az ott dolgozó tagjaink rám támadtak. Félelmetes volt, üvöltöztek, sikoltoztak, és igazából, ha meg is támadtak, csak kétségbeesetten dobálták felém a varázslataikat meg a véső késeiket, de el se találtak… mintha valami pánikroham tört volna rájuk…
- Elég súlyos problémával állhatunk szemben ha azok a szegény emberek ennyire kikeltek önmagukból. Rossz időt választottam a nosztalgiázásra, így nyomban vissza is fordítottam tekintetemet Mr Dirinre, aki a terem közepén lévő hatalmas kerek asztalhoz vezetett minket.
- Megpróbáltunk pár taggal újra felmenni, de visszavonultunk, mert nem akartuk, hogy baja essen a telepnek, na meg az embereknek… és hát mi nem vagyunk harcosok! Itt jöttök ti a képbe!
- Az asztalon egy hatalmas Fiore térkép volt kifeszítve, amin szerintem még a legapróbb települések is fellelhetőek. Dirin mester gyakorlott mozdulattal pökött rá Clover városára, hogy aztán úját a mellette lévő kis telepre csúsztathassa ami az ”No #1 terület” nevet kapta.
- Itt van a telep! Három kapuja van, az egyik az oda vezető úton, egy másik a hegyekben kanyargó ösvényen, egy pedig az ásatás felől. – Újai, szavait követve mutatják az irányt.
- Nem tudom mi okozta az ásatáson ezt az… állapotot, de tudnunk kell, mégis mi tehette, és ha lehet, ki kell iktatni! Annyit kérek, hogy… a telep, és minden, ami ott van, maradjon sértetlen! Kérném, hogy az ott lévő emberek se szenvedjenek kárt, de sajnos a régész telep elsőbbséget élvez! Ha sikerült megtalálni, esetleg kiiktatni az emberek őrületére okot adó… akármit, akkor gyertek vissza, mi kész leszünk egy csapattal, hogy ellássuk az embereinket és összepakoljuk a telepet!
- Eléggé zavar a gondolat hogy ez az ember jobban félti a tárgyakat mint az embereket, és biztos hogy ha van rá lehetőség én inkább az ellenkezőjét fogom védeni, holmi csecsebecsék helyett.
Amikor utunkra bocsátanak minket egy térképpel, Bonnie áll szembe velünk csípőre tett kézzel.
- Nos, akkor merre? A rövidebb út, vagy a két kerülő út? Nekem valahogy az egyenes út mindig jobban tetszett, most is amellett állok. - Rane ismét a lány szavába szól de ezúttal örülök annak amit mond.
- Én a kerülőút mellett döntenék. Nem szeretném kitenni magunkat a kockázatnak… - Az előbbi aggodalmaimból érthetően nem szeretnék fölösleges harcokba keveredni hogy aztán az egészséges elmeállapotukat elvesztett ártatlan emberek sebesüljenek meg. Így én is sietve közlöm választásom.
- Nekem is jó a kerülőút. - Ezt az elhatározásomat egy magabiztos bólintással pecsételem meg.
Szerencsére Bonniet nem kellett győzködni, egy szó nélkül elfogadta hogy a második úton megyünk. Miután nem volt több kérdés egyikünk részéről sem, rögtön el is indultunk hogy minél hamarabb elérhessük a kiszemelt kettes bejáratott.

- Bonnie vagyok, gondolom te is a megbízásra jöttél, mint én és Rane…apropó, ő itt mellettem…
- Rane Iceclaw vagyok. - vágtam a szavába egy bocsánatkérő pillantással. Nem tudom, mi ütött belém, talán Arisa idegessége ragadt át rám..
- Ő mellettem pedig Arisa. - mutattam le a kígyóra.
- Sziasztok, Dorf Geinos vagyok, a Titan Nose klánból csatlakozom hozzátok a küldetéshez.
Nemsokára fel is pillantott könyvéből Dirin Gullo, majd hozzánk sietett. A szokásos kézfogás helyett egy meghajlással köszöntött minket.
- Üdvözöllek titeket az Artissa Magicka céhben, én Dirin Gullo mester vagyok, és az ásatásaink vezetője! Kérlek, kövessetek a térkép szobába, addig elmondom a részleteket!
- Bonnie, örvendek.
- Geinos vagyok, örülök, hogy itt lehetek.
- Rane Iceclaw. - mutatkoztam be újra egy hasonló meghajlás kíséretében.
Dirin előresietett, Bonnie utána, végül a sort én zártam a szakállas Dorffal.
Egy hosszú folyosón vezetett át minket a céh mestere. Próbáltam a lehető legkevesebb feltűnéssel rángatni ki tüskés talpamat a marasztaló szőnyegszálak közül. Arisának ellenben kényelmes volt a puha anyag, szinte macskaként kezdett rajta vonaglani. Az én tekintetemet inkább a falak kötötték le. Képek, rengeteg kép. Régi királyokról, csatákról, Zerefről, ahogy tébolyult vigyorral démonait irányítja, porig rombolt városok váltották egymást idilli tájképekkel, portrékkal. Mondhatni, abszurd volt, hiszen nem vették a fáradtságot, hogy valamilyen módon rendszerezzék az egymást ütő, amúgy remek képeket.
- Nem tudom, hogy tudtátok-e, de a céhünk nem hiába telepedett le végül Cloverben! - fecsegett séta közben Dirin, mintha nem is régészeiről és céhtársairól lett volna szó.
- Clover melletti hegységek és dombságok rejtik egy ősi mágus birodalom romjait! Mikor ezt megtudtuk, itt Cloverben húztuk fel a céhközpontunkat, ami persze jót tett a városnak a sok régiség kedvelő turista miatt, akiket kis pénzért körbevezetünk a céhépületünkben, ami voltaképp egy múzeum, bár én jobb szeretem eszköztárnak hívni, hisz minden, ami itt van nem csak látványosság, hanem fegyver, szerszám a következő felfedezésekhez!
Nem értettem, hogyan lehet egy kép szerszám a következő felfedezéshez.. Inkább a földmágiát és a csákányt találtam ehhez megfelelőnek, de nem voltam régész.
- Bocsássatok meg, sokat fecsegek… - értünk be egy újabb terembe. Az előbbi képek sorának vége szakadt, helyettük térképek foglaltak el minden négyzetcentiméternyi helyet. Növényekről térkép, geológiai térkép, mezőgazdasági, hőtérkép, kereskedelmi térkép, térképek már elpusztult városokról, tervezett városok térképei vitrinekben. Nekik egy famágusra van szükségük, aki legyárt nekik néhány száz szekrényt..
- Tehát itt Clover mellett a hegyekben építettük fel a legnagyobb régész telepünket, már sok-sok éve dolgoznak a tagjaink ott, és napról napra egyre elképesztőbb felfedezéseket tesznek! Na, de… nemrég mikor felmentem a hegyekre, hogy megnézzem, hogy halad az ásatás, az ott dolgozó tagjaink rám támadtak. Félelmetes volt, üvöltöztek, sikoltoztak, és igazából, ha meg is támadtak, csak kétségbeesetten dobálták felém a varázslataikat meg a véső késeiket, de el se találtak… mintha valami pánikroham tört volna rájuk…
Dirin egy újabb térképhez terelt minket, amely egy asztalon feküdt kifeszítve. Fiore részletes térképe terült el az asztalon. Részletességét tekintve a térkép kicsinyítési aránya valahol az 1:1 arányhoz közelített, talán a 2:1-hez. Dirin azonban tökéletesen eligazodott rajta. Pillanatok alatt megtalálta Clovert, majd egy alatta fekvő területre mutatott, mely fölé tintával egy kis jegyzet volt írva - No #1. Végre egy jelzés, amit én is meg tudok jegyezni! Megfogtam az asztal szélét, úgy kezdtem nézegetni a térképet.
- Itt van a telep! Három kapuja van, az egyik az oda vezető úton, egy másik a hegyekben kanyargó ösvényen, egy pedig az ásatás felől. – húzta végig ujjait a belépési pontokon.
- Nem tudom mi okozta az ásatáson ezt az… állapotot, de tudnunk kell, mégis mi tehette, és ha lehet, ki kell iktatni! Annyit kérek, hogy… a telep, és minden, ami ott van, maradjon sértetlen! Kérném, hogy az ott lévő emberek se szenvedjenek kárt, de sajnos a régész telep elsőbbséget élvez! Ha sikerült megtalálni, esetleg kiiktatni az emberek őrületére okot adó… akármit, akkor gyertek vissza, mi kész leszünk egy csapattal, hogy ellássuk az embereinket és összepakoljuk a telepet!
Ezt... Nem hiszem el... Arisa szinte azonnal lábamhoz kúszott, és figyelmeztetően megszorította a bokámat. Ujjaim elfehéredtek, ahogy szorítottam az asztallapot, és tekintetem egy pillanatra gyilkossá vált, de uralkodtam magamon. Méghogy néhány tárgy, legyenek akármilyen régiek is, elsőbbséget élvezzenek? Haragom lassan alábbhagyott. Legalább én ott leszek, hogy megakadályozzam őket bármiben. Bonnie meg fog érteni, abban biztos voltam, de hogy a törpe mit fog tenni.. Előbb lennék hajlandó porig rombolni itt mindent, mint hogy bárkit megöljek.
- Van bármi ötlete, hogy mi okozhatta az őrületet? Kerestek ott konkrétan valamit? - kérdeztem színtelen hangon. A céhmester egy pillanatra meglepődve bámult a hangszín miatt, de aztán válaszolt.
- Ősi céhek, esetleg városok romjait kutatjuk, és ott fent a hegyek közt rábukkantunk pár épület maradványaira! Legutóbb mikor láttam az ásatást, már több épület le volt tisztogatva! Ha muszáj lenne találgatnom, azt mondanám, hogy a romok közt bukkantak az embereim olyasmire, ami esetleg oka lehetett az állapotuknak... de ez csak találgatás, halvány gőzöm sincs, miféle dolog lehet az, ami képes lenne ilyesmire! Valószínűbbnek tartanám, hogy egy gonosz mágus átkozta meg őket! - Hát, ez is valami.
- Mennyire erősek az ott levő régész-mágusok, és hányan vannak? - jött a következő kérdés.
- Ezek az emberek régészek, tehát vajmi keveset értenek a harchoz, még akkor is, ha ismernek jópár erősebb féle varázslatot! Mert hát ismernek... de mint mondtam, nem erősségük a harc, épp ezért kérem, hogy inkább csak harcképtelenné tegyék őket, de ne bántsák egyiket se, hacsak nem a helyzet megköveteli! Ja, hogy mennyien vannak?...mennyien is... azt hiszem körülbelül 40-en lehetnek ott! - Negyven... És nincs olyan erős közöttük remélhetőleg, aki ránk tudná omlasztani a hegyet.
- A kerülőn kivel-mivel találkozhatunk? Útonállók, állatok?
- Nem tudok vadállatokról vagy szörnyetegekről, a tábor felverése előtt alaposan megtisztíttattuk a területet más mágusokkal!
- Eléggé zavar a gondolat hogy ez az ember jobban félti a tárgyakat mint az embereket, és biztos hogy ha van rá lehetőség én inkább az ellenkezőjét fogom védeni, holmi csecsebecsék helyett. - mondta halkan Dorf. Ezek szerint mentalitásom nem annyira egyedi, mint hittem volna. Hálás pillantást vetettem rá, majd az utunkat megmutató térképet is kézhez kaptuk, amit közös megegyezés alapján Bonnie gondjaira bíztam.
- Nos, akkor merre? – tette csípőre a kezét a lány az épületen kívül, és felsandított az égre. – A rövidebb út, vagy a két kerülő út? Nekem valahogy az egyenes út mindig jobban tetszett, most is amellett állok.
- Én a kerülőút mellett döntenék. – vetettem fel. – Nem szeretném kitenni magunkat a kockázatnak… - És ha fejjel megyünk a tábornak, szinte biztosan harcolnunk kell.
- Nekem is jó a kerülőút. – bólintott Dorf.
- Köszönöm. - simogattam meg a kiskígyó fejét, aki addigra már vállamon csücsült, mire ő csak egy halk sziszegéssel válaszolt. Hiába, ismert engem.. Nélküle elvesztettem volna a fejem.
Megegyezésünk értelmében elindultunk megkerülni a hegyet.

Alighogy kiértünk a város határához, társaimhoz fordultam.
- Egyvalamit el kell mondanom. - mondandómat főképp Dorfhoz intéztem - Nem ölök, és azt sem hagyom, hogy más megöljön valakit. - Arisa kissé lehangoltan sziszegett a számára fájó emlékre. - Ha ez azzal jár, hogy kudarcba fullad a küldetés, akkor is..
- Én sem ölök embert, csak szörnyeket és vadállatokat, ha megtámadnak. - válaszolt a törpe egyszerűen.
- Jól meg fogjuk érteni egymást. - sóhajtottam megkönnyebbülten.
A térképet szerencsére Bonnie kezelte. Habár lehet, hogy ez nem volt akkora szerencse... Nagyjából néhány órás kerülőre kényszerültünk, amely alatt a létező legellenségesebb terepen kellett végigvánszorognunk. Mármint a legtöbb ember számára ellenségesnek. Az utat hírből sem ismerte ez a táj, így a természet adta akadályokon kellett átverekednünk magunkat. Vízfolyásokon és kiszáradt patakmedreken vágtunk keresztül, a földrengésben leomlott köveken, kavicsokon kellett keresztülbotorkálni.
- Itt egyenesen... - morogta Bonnie, megtörölve homlokát. Láthatólag nem tetszett neki a terep, aminek hangot is adott, nem épp a legnőiesebb módon. Egy nagyjából öt méter magas sziklafal állta utunkat, és kötelet természetesen nem hoztunk.
- Mennyire vagy otthon a sziklamászásban? - kérdeztem az előttünk magasodó sziklafal előtt a férfit.
- A Hakobe hegyben nőttem fel, mit gondolsz? - kérdezett vissza gúnyosan Dorf, és minden további kommentár nélkül kapaszkodni kezdett felfelé. Méghozzá remek technikával.
- Bonnie? - néztem a lányra.
- Én... hegy... magasság... tériszony... - hebegte riadtan rezgő fülekkel. Felsóhajtottam. Mégsem lesz ez olyan egyszerű...
- Felvigyelek? - kérdeztem. Dorf eddigre már rég a fal tetején lógázta lábait.
- Kérlek! - csillogtak a lány szemei.
- Ice Make: Claws! - jelentek meg kezeimen a mászókarmok. A fal előtt Bonnie felé fordultam. Arisa lekúszott vállamról, és nekiindult a szikláknak. Született mászó volt a drága, és a kiszögellések neki csupán támasztékot jelentettek, nem akadályt. - Kapaszkodj belém, és csukd be a szemed. Ha szólok, nézz fel, és Dorf segít felmászni a peremen.
A lány bólintott, és belém karolt. Azaz... Rosszul értelmezte a feladatot, és megpróbálta eltörni a bordáimat. A továbbiakban helyzetem csak még rosszabb lett, ahogy lábaival is átkulcsolta a derekamat, farkával pedig combomat. Kapkodva próbáltam levegőhöz jutni.
- Minden rendben van ott lent? - kérdezte föntről Dorf. Én nem tudtam válaszolni, Bonnie pedig nem akart.
- Meg... foj...tasz... - próbáltam kinyögni. Ahogy a levegő távozott a tüdőmből, mellkasom kissé besüppedt, és Bonnie annál szorosabban fogta magát hátamhoz. Abbahagytam a beszédet, hiszen nőkkel szemben általában az nem segít, hát még itt... Pattanásig feszítettem tüdőmet, és nekiindultam az amúgy egyszerű sziklafalnak. Rengeteg repedés és perem segített a kapaszkodásban, de ilyen nagy távolságot még sosem tettem meg egy levegővel. Karmaimat kivételesen arra használtam, hogy mélyedéseket metsszek a kemény sziklába, és azokon húzzam fel magam, de nem volt más választásom. Az életemért másztam.
Rekordsebesség alatt értem fel arra a pontra, ahol Dorf segíteni tudott rajtam.
- Bhooonnhhhiiieeeehhhh - leheltem, mire a lány pedig résnyire nyitotta szemét. Az elé nyújtott karba két kézzel kapaszkodott át.
Még sosem esett ilyen finoman az oxigén. Mélyen teleszívtam tüdőmet az éltető levegővel, és ismét vidáman kezdtem szemlélni a világot. A lány lekerült vállamról - hála a törpének, aki minden nehézség nélkül felhúzta a maradék távolságon.
Én is felkapaszkodtam a fal maradékán, és furcsa látvány tárult a szemem elé. A lány a földön térdelt, de lábai még így is remegtek.
- Utálom a hegymászást!!! - hisztizett. Arisa megrovóan nézett rá, de észre sem vette.
- Így én is. - bólintottam. Lepillantottam hasamra. A lány lábainak helye már bevörösödött, és éreztem, hogy ebből zúzódásaim lesznek. - Merre tovább?
Bonnie visszatért a térképolvasáshoz, majd a kutyagoláshoz. Familiárisom visszavette megszokott helyét a vállamon, de ezúttal óvatosan kapaszkodott belém, mintegy jelezve, hogy ilyen vele sosem történhetett volna.
- Itt a tábor. - fékezett le az elöl haladó lány.
Kissé lekuporodtunk, hogy minél kevésbé legyünk észrevehetőek. Egy völgybejáratban álltunk, melyet egy óriás kőfal zárt le. Ami érdekes volt benne, az a nyitott acélkapu volt. Négy alak őrizte az ajtót. Ahogy közelebb surrantunk, ruháikat is ki tudtuk venni. Három, szakadt ruhájú régész és egy mágustaláros férfi.
- Felvágós.. - morogtam.
- Hogyan menjünk be? - kérdeztem.
- El kell őket, csalni, ez biztos. Tipp, hogyan? - vetett fel ötletet Bonnie.
- Illúziókkal? - hárítottam rá a megvalósítást.
- Nem tud valamelyikőtök egy elterelő igét? - kérdezte velem egyszerre a törp.
- Jó ötlet... hang, szag, szerinted mire reagálnak pozitívan?
- A szagláshoz több lélekjelenlét kell, hogy felismerjék, talán a hanggal többre megyünk. - döntött Dorf.
- Jogos. Ha őrültek, akkor nem fognak szagokra annyira reagálni. Mit szólnál egy medvehanghoz?
- Medve? Brumm, brumm. - mosolyodott el a lány. - De oké, akkor kérnék egy pillanatot...
Lila színű mágikus kör jelent meg kinyújtott tenyere előtt. A völgy csendjét egy medve üvöltése verte föl. Az akusztika csak még jobban kiemelte a hangot, és szétszórta - így nem állapíthatták meg, hogy honnan jött.
A négy őr először megdermedt, majd ijedten egymásra néztek. Négyen öt irányba szaladtak szét.
- Indulás! - súgtam, és a kapu felé iramodtunk, mielőtt összeszedhették volna magukat. - A "mreeooow" jobban illik hozzád. - említettem meg futás közben, ahogy beléptünk a kapun. - Bezárjuk magunk mögött?
- Lehet, jobb lenne, hogy ne jussanak be.
- Oooké.

Ép hogy csak elindultunk, és kiértünk a városhatáron mikor Rane hirtelen menetirányból visszafordult felénk, de szavait főleg nekem címezte.
- Egyvalamit el kell mondanom. Nem ölök, és azt sem hagyom, hogy más megöljön valakit. Ha ez azzal jár, hogy kudarcba fullad a küldetés, akkor is.. – Gondolom a vad külsőm miatt brutális gyilkosnak tartott és ezért érezhette úgy hogy figyelmeztetnie kell, és negatív reagálás esetén megfenyegetnie. Reméltem hogy ezt a helyzetet könnyen tudjuk tisztázni és hogy a későbbiekben, nem lesz közöttünk fennakadás.
- Én sem ölök embert, csak szörnyeket és vadállatokat, ha megtámadnak. – Szerencsére Ranenak nem kellett ennél többet mondanom.
- Jól meg fogjuk érteni egymást. - Megkönnyebbült sóhajából azt következtettem le, megértette hogy az ő oldalán állok. A beszélgetésből kimaradt Bonnie is visszatért a térkép tanulmányozásához, így újra elindultunk a hosszú kerülő úton ami ránk várt. Vándorlásaim során már jócskán hozzászoktam az efféle terepekhez, hat év alatt főleg a völgyekben, erdőkben és a lankákon haladtam a városokat elkerülve. A kisebb vizeken könnyű szerrel gázoltam át, mindig megbízható csizmámban, és bár a kavicsos környéken néhányszor kis híján a hátsófelemre zúdultam, összegségében élveztem ezt a néhány órás utat, a kellemes nyugodt éveimre emlékeztetett amikor még nem voltam a Titan Nose klán tagja és nem kellett egyébbel törődnöm csak mennem előre a végtelenbe.
- Itt egyenesen... – Szólt Bonni a hátam mögül és hátra fordulva láthattam hogy ő egy csöppet sem osztozik az én jókedvemben. Homlokát törölgette és elborzadva tekintett az előttünk álló szikla oldalra.
- Mennyire vagy otthon a sziklamászásban? – Kérdezte Rané ismét főleg felém fordulva, és bár eddig csak sejtettem, most már biztosra tudtam hogy ő és a lány már korábbról ismerik egymást.
- A Hakobe hegyben nőttem fel, mit gondolsz? – Szó mi szó büszke voltam rá hogy a hegek között nőttem fel, ez miatt még ez környék sem volt újdonság és itt még több méter hó sem födte el a talajt. Így hát magabiztos mozdulatokkal fogtam neki a fal ostromának. Mikor felértem a tetejére és visszanéztem, azt láttam hogy társaim még mindig lent időznek és valamin nagyon ügyködnek. Így hát lekiáltottam.
- Minden rendben van ott lent? – Csak ekkor vettem észre hogy Bonni felugrott Rane hátára. Nem értettem hogy miért bonyolítják túl, hisz láthatólag Rane majd meg fullad a lány szorításától és így a fiúnak elég nehéz művelet lesz, ez a normál esetben egyszerű kihívás. Mikor a mászásnak a felénél jártak, csak akkor láttam hogy Bonnie úgy reszket mint a nyárfalevél, így már érthető hogy a lány miért nem tudott magátol feljönni.
- Bhooonnhhhiiieeeehhhh - Nyüszítette levegő híjában a zöld hajú fiú, és hogy segítsek megszabadítani terhétől, Bonnie felé nyújtottam a kezem, és segítettem felhúzni. A lány amint szilárd talajt ért, lerogyott a földre és már kezdtem azt hinni hogy mentem megcsókolja. Ehelyett csak tovább remegett és most hogy már biztonságban tudhatta magát, finoman és nőiesen, hisztizni is volt ereje.
- Utálom a hegymászást!!! – Idő közben Rane is felhúzta magát a maradékon, így ő is szemtanúja lehetett a lány kitörésének.
- Így én is. - Bólintott helyeslés képen a meggyötört fiú.
- Merre tovább? – Kérdezte egy percnyi pihenő után, és ekkor már a lánynak is sikerült összeszednie magát. A térképet újra elő vette és folytatódott a menetelés. Ezúttal nem tartott olyan sokáig hogy megálljunk a lány utasításait követve.
- Itt a tábor. - Rejtőzködő módot vettünk fel hogy lehetőleg senki ne vegyen észre minket annál előbb hogy az szükséges lenne. A tábort egy hatalmas kőfal vette körbe és közte egy vaskapú volt beillesztve, de ami vorcsa volt az azhogy az a kapu tárva nyitva állt. Én személy szerint minimum hat hatalmas lakatra számítottam, de itt még annyi sem volt, nem hogy hét. Csupán négy fazon állt őrt, bár az túlzás lenne hogy álltak mert már innen messziről is látszott hogy nincs minden rendben velük.
- Felvágós.. – Mondta egyszer csak Rane, gondolom a díszesebb ruházatú férfira célozva.
- Hogyan menjünk be? – Kérdezte miután túltette magát a társadalmi rétegek különbségein.
- El kell őket, csalni, ez biztos. Tipp, hogyan? – Bonnienak igaza volt, így el is ketdtem törni a fejem egy jó taktikán.
- Illúziókkal?
- Nem tud valamelyikkőtök egy elterelő igét? – Kérdeztük egyszerre a zöld hajúval. És úgy tűnt mind ketten a lány kezeire vagyunk bízva.
- Jó ötlet... hang, szag, szerinted mire reagálnak pozitívan?
- A szagláshoz több lélekjelenlét kell, hogy felismerjék, talán a hanggal többre megyünk. – Érveltem logikusan.
- Jogos. Ha őrültek, akkor nem fognak szagokra annyira reagálni. Mit szólnál egy medvehanghoz?
- Medve? Brumm, brumm. – Viccelődött Bonnie.
- De oké, akkor kérnék egy pillanatot... – Egy lila színű mágikus kört hozott létre és nem sokkal később egy hatalmas medve üvöltés hangzott el a völgyben szerte. Úgytűnt a terv bevált. Az őrök szanaszét széledtek, azt se tudták hol áll a fejük csak a menekülési útvonalat keresték ösztönösen.
- Indulás! – Súgta Rane és mind elkezdtünk a kapu felé futni, természetesen csak lapulva, bár nekem nem sokat kellett hajlonganom.
- Bezárjuk magunk mögött? – Kérdezte a fiú és úgy gondoltam ez nem rossz ötlet.
- Lehet, jobb lenne, hogy ne jussanak be. – Osztozott a véleményemen Bonnie is.
- Oooké.