Mindenütt jó, de legjobb... (Magánküldetés Celia Lumein, Eddard Raregrove és Nick Webster számára)

- Aaaaajj, de nagy az unalom, még a szokásosnál is nagyobb. - Sehol senki, mindenki elment valami fontos megbízásra, csak ez az idegesítő csapos van itt, aki ráadásul úgy néz rám, mint akit nem látnak itt szívesen. Tuti megint el akar menni nyaralni, de miattam nem tud, amíg itt ülök. Ám legyen, rendes leszek, hátha legközelebb eszébe jut majd és nem fog megint megszívatni. Lazán elkullogok a hirdetőtábláig, majd elkezdek keresgélni.
Olvasgatok közöttük, de nemigen találok kedvemre valót… Vagy mégis? Az egyik cetli elfed egy régebbi hirdetést, ami pont nekem való.

Kedves Fiorei mágusok!

Magnolia utcáin egy új rablóbanda tűnt fel, a Bíbor Árnyék! Az árnyak közt járnak, a helyi hatóságok tehetetlenek a furfangosságukkal és gyorsaságukkal szemben. Bár csak néha-néha tűnnek föl és lopnak el többnyire a királyság tulajdonában lévő tárgyakat, de a lakosság fél, hogy végül nagyobb kárt fognak okozni!
Egy önkéntes mágust szeretnénk megkérni, hogy utazzon Magnoliába, keresse fel Braham Tailort a Feneketlen Hordó fogadóban, és egyeztessen vele a küldetés részleteiről! Képet mellékeltünk!

Tisztelettel,
Adrian Tailor
Magnolia Közvédelmi
Miniszter


Rablóbanda, mi? Piti kis ügy, elficcenek Magnoliába, megkeresem ezt a Braham Tailor ürgét… Apropó, a kép. Na, hogy is néz ki a forma? Ejj, ez egy öreg fószer, barna szemekkel, szemüveg meg minden, kissé szakállas meg kopaszodik. Nem is vártam mást az állam embereitől… Na, akkor zúzzunk a délutánban, elmegyek Hargeonba, majd onnan vonattal Magnoliába, tiszta sor.

Hargeonban volt egy kis bökkenő néhány elvetemült suhanccal, de gyorsan lerendeztem őket. Mit is képzeltek, majd pont az én kabátomat fogják benyúlni, mi? Persze… Pár jól célzott pofon betalált, rögtön elszaladtak.

Ettől eltekintve simán érkezem meg Magnoliába. Sok dolgot hallottam már a városról, majd a megbízás után talán körbejárok, de egyelőre ezt a Feneketlen Hordó nevű kis fogadót kellene megkeresnem. Kevés kóválygás, meg kérdezősködés után megkapom a fülest, hogy merre is találom a helyet, majd szépen odakullogok egymagamban, benyitok az ajtón, és rögtön kiszúrom az emberemet. Persze nem támadom le egyből, szépen körülnézek, látom, hogy nem valami zsúfolt a hely, majd odaslattyogok a pulthoz és kérek egy korsó sört magamnak. Nem, majd szomjasan fogom elvállalni a megbízást. Miután megkapom, odasétálok az összekötőmhöz, majd megszólítom.
-Tiszteletem, öreg! Nick Webster vagyok, a melóra jöttem…

Pénz. A pénz egy érdeked dolog. Hűtlen szerető, aki ha van csillogásával és magában hordozott lehetőségeivel örvendezteti meg az embert. De ugyanakkor képes egyik pillanatról a másikra csúnyán elhagyni és eltűnni. Ha van, az ember többet akar, ha pedig nincs akkor jön rá igazán, hogy nem tud nélküle élni.
De ilyen magasztos gondolatok nekem nem terhelik lelkemet. Szimplán elfogyott a pénzem, mint oly sokszor már ezek előtt, csak is kizárólag az utolsó étkezésekre elegendő maradt meg. Ilyenkor szoktam megszakítani vándorlásomat és munkát keresni. De azon a szép napos délelőttön nem elsősorban a munkakeresés foglalkoztatott.
Egy erdőben vándoroltam mikor a pénzem mellett az ételem is elfogyott. A gyomrom korgott, már egy egész napja egyetlen falathoz sem sikerült hozzájutnom. térkép híján nem tudtam mikor érkezek újra városba ahol legalább ehettem volna utolsó filléreimet, valamit, hogy aztán ne félholtan álljak neki munkát keresni. Kétségbeesettem rogytam a földre és ültem törökülésbe az erdő közepén, hátamról levettem a zsákomat, kivettem kicsit a tojást, amit az óta nevezgetni is próbáltam, amellett, hogy kiléte felől gondolkoztam sokat, de még egyikkel sem jutottam sokra. Megmelengettem kicsit majd leraktam magam elé a földre és nézegettem. Ahogy egyre tovább nézegettem, egy tojást a korgó gyomrommal, elképzeltem milyen lenne, ha feltörném és rántottát csinálnék belőle. De jól is esne egy rántotta! Vagy esetleg ha megfőzném így egy jó kis kemény tojás sem esne rosszul… mire észbe kaptam már ott volt a kezemben a tojás és szó szerint a nyálamat csorgattam rá. Megijedve saját állati ösztönömtől felkiáltottam és feldobtam a tojást a levegőbe. Az előre repült a bokrok közé én pedig még ijedtebben kaptam fel a zsákomat és vetettem utána magamat. A bokor mögött egy sziklás domboldal volt a tojáskám pedig pont afelé gurult. Ordítva vetettem oda magamat, hogy elkapjam, sikerült is magamhoz szorítanom, de a lendületnek hála már nem kerülhettem el, hogy ne kezdjek el lefelé bucskázni a domboldalon. A kövek kemények voltak, ráadásul a kard a hátamon sem tette kényelmesebbé a bukfenceimet, de én csak a tojás épségével voltam elfoglalva, no, nem a potenciális élelemforrás gondolata miatt, hanem az állatkám életéért bármi is legyen benne. Mire leértem az aljára jó alaposan összevertem magam, egy ideig csak kuporogtam a tojást szorongatva, de aztán végül kigubóztam. Összeszedtem csöppet magam, majd elraktam ismét a zsákom biztonságába a kiskrapekot. Felálltam és kicsit kinyújtottam elgémberedett tagjaimat, majd elkerekedett a szemem. Örömittasan felkiáltottam és a fájdalommal mit sem törődve rohanni kezdtem a város felé, ami pont előttem volt. Mekkora szerencse, hogy pont ide pottyantam!
Lelkesen jártam a város utcáit, ami mint időközben megtudtam Magnolia volt. Keresgéltem valami étterem, vagy fogadó, vagy akár csak egyszerű kisütöde után. A gyomrom már fájt az éhségtől, de a remény hajtott előre egészen addig, míg végre meg nem állapodott a szemem a Feneketlen Hordó nevű fogadón. Azonnal be is tértem.
Belülről kifejezettem kellemes légkör fogad, a sok falatozó ember az alsó szint rendezett, tiszta és ízlésesen díszített étkezőjében töltötte idejét, a szomszéd épület virágoskertje is látszott egy nagy ablakon keresztül. Balról zene szólt ezért úgy döntöttem, hogy a muzsikáló lány emelvénye mellett foglalok helyet. Azonnal le is adtam a rendelésemet, és míg vártam az ételre szemügyre vettem a zenészt. El is állt a lélegzetem, hisz számomra ismeretlen, különös hangszeren játszott. Egy fa műremek, hosszú nyakkal, amit az álla alá fogott és az azon lévő húrokat simogatta egy bottal, amin egy másik húr volt kifeszítve. Ahogy figyeltem egyre jobban magával ragadott a zene, önkénytelenül is vidám tátott szájjal hallgattam. Időközben kihozták az ételt, amit elkezdtem ugyan befelé lapátolni, de szememet nem tudtam levenni a zenélő lányról. Teljesen elbűvölt az ismeretlen hangzás szépsége. Mikor befejezte játékát felálltam és még mindig tátott szájjal tapsoltam és füttyentettem is vidáman tetszésem jeléül. Nem bírtam megállni, hogy ne lépjek oda és szólítsam meg őt:
- Szia! Nagyon tetszett a játékod! Igazán ügyesen zenélsz! – mondtam még mindig a bámulat hatása alatt.
- Ó...Köszönöm. Szeretnél még hallani? Ismerek nagyon sokat! – ajánlotta fel kedvesen, csengő hangján, ami az én botfülem számára olyan volt mintha hangszere hangjai szavakat öltöttek volna.
- Ó, igen! Sokkal kellemesebben csúszik az étel, ha közben játszol! – kiáltottam fel, majd kicsit szórakozottan hozzátettem – jajj de udvariatlan vagyok, bocsáss meg! A nevem Eddard Raregroove!
- Ugyan semmi gond! Én Celia Lumeein vagyok! Örülök hogy találkoztunk! – nagyon kedvesen mosolygott rám ami kifejezetten jól esett.
- Én úgy szint! Régóta vagyok úton, de most hallok először ilyen szép zenét. Bár ezt a hangszert nem ismerem – adtam hangot gondolataimnak a fejemet vakargatva.
– Nagyon régóta játszom ezen a hangszeren, a neve hegedő. Ha megbocsájtasz, most ebédszünetet tartanék. Esetleg lenne kedved csatlakozni?
– Igaz én már elkezdtem enni, de nagyon szívesen folytatom veled! –örvendtem meg az ajánlatának majd átpakoltam a zsákom és ételem oda mellé ahova ő ült enni.
– és mi járatban errefelé? – kérdezte mikor már mindketten jókedvűen falatoztunk, főleg én, akinek ismét eszébe jutott mennyire éhes is voltam, így minden falat egy egész lakoma élvezetével ért fel.
- Hát épp erre sodort az utam. Folyamatosan vándorlok, csak sajnos elfogyott a pénzem és éhes is voltam ezért megpihenek ideiglenesen.
- Én itt Lakom a szüleimmel Magnoliában. Pontosabban laktam... Most gyűjtöm a pénzt az utazáshoz. Nemrég tanultam egy kis mágiát, és Céhet keresek.
- Mágiát? Szóval te is mágus vagy! Én is! És te milyen mágiát használsz?
- Hang mágiát... Igazából Nem tudom feltűnt-e, de én vak vagyok. A hangmágia segít a tájékozódásban. És te milyen mágiát használsz?
Mikor azt mondta, hogy vak, megakadt az aktuális falat a torkomon és köhögni kezdtem.
- Vak?! Észre sem vettem! – pár pillanatig még csodálkozom és észreveszem, hogy valóban nem fókuszálnak a szemei, de aztán összeszedem magam [/color] – hát én fegyvermágiát használok, fegyvereket forgatom! Ez a nagy küldetésem is![/color] – húzom ki magam büszkén áttekintve vállam fölött a kardomra.
- Fegyvermágia? Érdekesnek hangzik! Remélem sikerül beteljesíteni célod! Elmesélnéd mi lenne az? Hátha tudok majd segíteni! – természetesen szívesen beszétlem a küldetésemről és a kardokról így kézséggel válaszoltam.
- Hallottál már a Szent remény tíz Kardjáról?
- Azt hiszem.... Nem azt hiszem nem
- Tíz darab legendás, mágikus erejű kard, amik képesek voltak háborúknak és szenvedésének szinte egy csapásra véget vetni! Célom, hogy mindegyiket megkeresem és mesterükké válok! Egy már meg is van!
- Nahát! Akkor még szép kis út vár rád az biztos! És ha megtaláltad mind mihez kezdesz? – már épp válaszoltam volna, de elbizonytalanodtam. Egy pillanatra végigondoltam a dolgot és kétségbeesetten dünnyögtem.
- Hát ezen még nem nagyon gondolkodtam el. Sok erő rejlik a kardokban…
– Értem. Az idő biztosan segít majd eldönteni – próbált egy mosollyal felvidítani [color=royalblue] – Én sem tudom biztosan mi a végső célom.
– Igazad lehet! – kaptam újra önbizalomra – ha már itt tartunk, miért keresek céhet?
– Csak egy fiatal mágus vagyok, aki a helyét keresi a világban. – mondta nevetve, bár kicsit kelletlenül - szeretnék világot látni. A céhekben kapható küldetések úgy hallottam erre alkalmasak. Apám szintén tagja volt egy céhnek szeretném az ő példáját követni.
- Értem. Én eddig magányosan utazgattam, régen tagja voltam egy céhnek, de mióta eljöttem nem igazán volt társam vagy barátom kivéve… – itt elhallgattam a szörnyű emlékek miatt – és melyik céhet nézted ki? – tereltem hirtelen a témát.
– Nos, ez kicsit hülyén fog hangzani, de… a sorsra bízom. Persze csak Legális céh jöhet szóba. – mondta majd hozzátette – Bár ha jobban belegondolok… hallottam egyet s mást a mesteremtől, vendégektől ahol eddig jártam és zenélte és ha sikerülne bekerülni a Lamia Scale-be az nem lenne rossz…
Már épp válaszoltam volna, amikor egy újabb vendég érkezett a fogadóba. A beszélgetés óta persze többen is, de ez az egy különösen figyelemfelkeltő volt. Hosszú köpenyt viselt, fején csuklya. Ruházata alatt bőrpáncél és több kés és tőr is látszott. Nem volt túl karizmatikus alak, mikor leült mellénk a pulthoz önkénytelenül is a kardomhoz akartam nyúlni, de nem akartam Ceila-t megijeszteni, ismét elfeledkezve arról, hogy vak.

Mesterem házától indulva, egy viszonylag rövid vonat út után megérkeztem Magnóliába, a szülővárosomba, hogy elbúcsúzzak az otthoniaktól, mielőtt megkezdeném nagy utamat az országban. Hiányozni fog az otthon nyújtotta biztonság és a szüleim megnyugtató jelenléte, de mindezt el kell hagynom annak érdekében, hogy önállósíthassam magam.
Hazafelé sétáltam a jól ismert utcákon, lépteim hangja visszaverődött a házak faláról, melyet az esti csöndben még jobban lehetett hallani. Csodálkoztam is ezen a nagy csenden, hiszen Magnolia mindig is nyüzsgött az élettől, de most rajtam kívül egy árva lélek nem volt errefelé. Nemsokára hazaértem a jól megszokott úton. Jó érzés volt újra hazaérni, ha bele gondolok, egy jó darabig nem jövök errefelé, úgyhogy ki kell éveznem a szülőházam nyújtotta kényelmeket, amíg itt vagyok.
A kapuban már várt dadus, hogy beengedhessen, üdvözöltük egymás is egy nagy öleléssel.
- Szervusz kis drágám! Remélem jól utaztál, de siess, kezd hűvös lenni idekint, és Arinne is odabent vár!
- És apa? Apa nincs itthon?- kérdeztem kissé türelmetlenül.
- Nem… Sajnos nincs itthon Jhonatan. - Válaszolt a dadus kisebb tétovázás után.
Egy kicsit csalódtam, azt hittem legalább ma hazajön, nagyon szerettem volna vele is találkozni, hiszen évek óta nem láttam. Bementünk a házba, egyből le is tettem a cókmókomat az előszobában, hogy holnap ne kelljen hurcolni a házon keresztül. A mostohaanyám nagyon örült nekem, leültünk a nappaliban és szinte átbeszélgettük az éjszakát, annyi mesélni valónk volt egymásnak, megmutattam a kis tojást, amit a mestertől kaptam, gondoltam csak nem nagy baj ha legalább az itthoniak látják annak ellenére, hogy a mester megkért, hogy ne nagyon reklámozzam. Ám mikor apuról kérdeztem, hirtelen elakadt a szava. Nyugtalanság fogott el, tovább akartam kérdezősködni vele kapcsolatban, de pont mikor érdeklődtem volna így szólt.
- Nem jött haza… már nagyon rég óta nem is hallunk felőle. Tudom, hogy sokáig szokott lenni egy küldetésen, de ez már nagyon furcsa, és aggódok, hogy…- Itt elcsuklott a hangja
- Azóta nem jött haza hogy te elmentél mágiát tanulni. - Tért a lényegre Dadus miközben behozta a teánkat.
- Attól félek, hogy már nem jön vissza többet. - próbálta elfojtani a sírását mostohaanyám.
- Ne mondj ilyeneket!- Egyenesedtem föl a fotelemből mérgemben, ami kicsit megijesztett. Még sosem gurultam dühbe ilyen könnyen. – Apa meg ígérte, hogy mindig hazajön, bármilyen távol és sokáig is van el, biztosan jó oka van arra, hogy nem jött eddig haza! –
- Kicsim… 10 éve már hogy nem láttuk.
Ez a mondat szíven ütött, most már értettem mér nem volt soha itthon mikor hazajöttem néha látogatóba.
Nem folytattam tovább kimentem a szobából, be a sajátomba, majd lefeküdtem, és mielőtt elaludtam volna sokáig agyaltam ezen, míg nem egy szemernyi aggodalom sem maradt bennem, teljesen biztos voltam benne hogy Apa jól van és csak a kötelességét végzi valahol messze.
Végül elnyomott az álom. Másnap reggel indulásra kész voltam, elbúcsúztam az otthoniaktól, bíztattam őket, hogy Apa úgy is haza fog jönni egyszer, ha más nem majd megkeresem. Vállamra kaptam a holmimat biztonságba helyeztem a táskámban a tojást, és elindultam Magnolia utcáin.
Útközben Betértem a feneketlen Hordó nevű fogadóba, ahol Brax és Flint tanyázott mindig, de különös módon ők sem voltak a helyükön. De ha már itt voltam gondoltam kereshetek egy kis pénzt, hiszen itt mindig jó szívvel fogadják a zenét az emberek. Meg is beszéltem a fogadóssal és meg is kaptam a munkát, egész délelőtt ott játszottam a hegedűmön, különböző melódiákat egy kis emelvényen. Egész lelkes közönségem volt, jó páran jöttek hozzám, én pedig boldogan eleget is is tettem kérésüknek és eljátszottam a kért dalukat, mindegyiket ismertem, hálás voltam Flint-nek hogy ilyen sokat megtanított nekem az évek során.
Közeledett az ebédidő és éppen befejeztem az utolsó zeneszámot, mikor hallottam, hogy valaki az emelvény mellől megszólít.
- Szia! Nagyon tetszett a játékod! Igazán ügyesen zenélsz! – Hallatszódott a hangján hogy őszintén tetszett neki az előadásom.
- Ó...Köszönöm. Szeretnél még hallani? Ismerek nagyon sokat! – Válaszoltam kissé elhamarkodva már rég ebédelnem kéne, de igazán jól esett ez a dicséret.
- Ó, igen! Sokkal kellemesebben csúszik az étel, ha közben játszol! – kiáltott fel, majd így folytatta – jajj de udvariatlan vagyok, bocsáss meg! A nevem Eddard Raregroove!
- Ugyan semmi gond! Én Celia Lumein vagyok! Örülök, hogy találkoztunk! – válaszoltam mosolyogva.
- Én úgy szint! Régóta vagyok úton, de most hallok először ilyen szép zenét. Bár ezt a hangszert nem ismerem –
– Nagyon régóta játszom ezen a hangszeren, a neve hegedű. Ha megbocsájtasz, most ebédszünetet tartanék. Esetleg lenne kedved csatlakozni?
– Igaz én már elkezdtem enni, de nagyon szívesen folytatom veled! –
Átültünk a bárpulthoz ahová a pultos már kikészítette az ebédemet.
– És mi járatban errefelé? – kérdeztem miután hozzákezdtünk az evéshez, meglehetősen finom volt, mintha csak a dadus főztjét ízleltem volna.
- Hát épp erre sodort az utam. Folyamatosan vándorlok, csak sajnos elfogyott a pénzem és éhes is voltam ezért megpihenek ideiglenesen.
- Én itt Lakom a szüleimmel Magnoliában. Pontosabban laktam... Most gyűjtöm a pénzt az utazáshoz. Nemrég tanultam egy kis mágiát, és Céhet keresek.
- Mágiát? Szóval te is mágus vagy! Én is! És te milyen mágiát használsz?
- Hang mágiát... Igazából Nem tudom feltűnt-e, de én vak vagyok. A hangmágia segít a tájékozódásban.- Mondtam kisé visszafogottabban - És te milyen mágiát használsz?
Valószínűleg meglepődhetett azon, hogy vak vagyok, mert félrenyelt és köhögni kezdett
- Vak?! Észre sem vettem! – egy kicsit csöndben volt, de végül folytatta – hát én fegyvermágiát használok, fegyvereket forgatom! Ez a nagy küldetésem is!– mondta kissé hetykén, de kedvesen.
- Fegyvermágia? Érdekesnek hangzik! Remélem sikerül beteljesíteni célod! Elmesélnéd, mi lenne az? Hátha tudok majd segíteni!
- Hallottál már a Szent remény tíz Kardjáról?
Próbáltam visszapörgetni a fejemben a meséket, amiket Apám mesélt még anno,de sajnos nem emlékeztem hasonlóra.
- Azt hiszem.... Nem azt hiszem nem.
- Tíz darab legendás, mágikus erejű kard, amik képesek voltak háborúknak és szenvedésének szinte egy csapásra véget vetni! Célom, hogy mindegyiket megkeresem és mesterükké válok! Egy már meg is van!
- Nahát! Akkor még szép kis út vár rád az biztos! És ha megtaláltad mind, mihez kezdesz? – érdeklődtem óvatosan.
- Hát ezen még nem nagyon gondolkodtam el. Sok erő rejlik a kardokban…- Éreztem a bizonytalanságot a hangjában és megpróbáltam jobb kedvre deríteni.
– Értem. Az idő biztosan segít majd eldönteni – biztattam mosolyogva– Én sem tudom biztosan mi a végső célom.
– Igazad lehet! Ha már itt tartunk, miért keresel céhet?
– Csak egy fiatal mágus vagyok, aki a helyét keresi a világban. – nevettem kelletlenül - szeretnék világot látni. A céhekben kapható küldetések úgy hallottam erre alkalmasak. Apám szintén tagja volt egy céhnek szeretném az ő példáját követni.
- Értem. Én eddig magányosan utazgattam, régen tagja voltam egy céhnek, de mióta eljöttem nem igazán volt társam vagy barátom kivéve… – hirtelen elcsöndesült de hozzátette – és melyik céhet nézted ki?
– Nos, ez kicsit hülyén fog hangzani, de… a sorsra bízom. Persze csak Legális céh jöhet szóba. – húztam kicsit a szám a saját bizonytalanságomon– Bár ha jobban belegondolok… hallottam egyet s mást a mesteremtől, vendégektől ahol eddig jártam és zenéltem és ha sikerülne bekerülni a Lamia Scale-be az nem lenne rossz…
Pont mikor befejeztem a mondatom hallottam. hogy valaki mellénk ült. Mozdulatait köpenysuhogás és apró kések pengéjének csendülése kísérte. Feszültséget keltett bennem. vajon ki lehet ez az ember és mit akarhat itt? Féltettem ezt a helyet, nem ismertem ezt az embert de valamiért úgy éreztem hogy csak bajt hozhat.

Rossz előérzetem volt ezzel a fazonnal kapcsolatban, és ahogy éreztem Eddardnak is, mindketten feszült csöndben ültünk tovább egymás mellett. A fogadó többi részében folyt tovább az élet. Egy jó ideig semmi sem történt s gyanúm lassan oszlani éreztem mikor egy éles robbanást hallottam, amire összerezzentem ijedtemben, minden gyanúm ellenére eléggé meglepődtem. A robbanás után két kezem az arcomra szorítottam, ahogy fojtogató füstöt éreztem szétáradni a levegőben. Pánik tört ki a fogadó minden szegletében, mellettem Eddard erősen köhögött, ő ült a legközelebb a robbanás helyéhez. A hangzavar közepette is próbáltam a gyanús idegen felé koncentrálni, hallottam, ahogy feláll és elindul az asztalok közt. A következő, amire felfigyeltem, hogy egy apó éles tárgy hasítja át a füstöt, s a fogadó egyik szeglete felé repül, az idegen pedig a lépcső felé siet s hallottam a nehéz fa lépcsőt döngeni a lába alatt, szinte kettesével vette a fokokat. Nemsokára leült a füst az emberek kezdtek magukhoz térni, hál istennek Eddard is abbahagyta a köhögést és nem volt nagyobb baja. Kisebb csönd után újabb kiáltozás hallatszódott, pontosan afelől a szeglet felől, amerre az éles tárgyat észleltem repülni.

"-Nézzék, az a fiú megölte azt az embert!
-Micsoda?! Hívják az őrséget!
-Gyilkosság! Gyilkosság!"

Gyilkosság? Itt? A gondolatok csak úgy kavarogtak a fejemben, s próbáltam összeszedni magam. Felpattantam a székemről, s próbáltam átevickélni a tömegen, sűrű bocsánatkérések közepette megálltam, ahogy a hangzavar közepére értem, egy asztalhoz. Egyre csak egy fiút gyanúsítgattak aki ennél az asztalnál ült. Mindenki össze-vissza beszélt, próbáltam magamra vonni a figyelmet, de ebben a zavargásban elég nehezen ment, ám véletlenül a kezembe akadt egy pohár és ezt jó erősen hozzácsapkodtam az asztalhoz, erre úgy tűntelhallgattak.
- Emberek! A gyilkos már hetedhét határon túljár! Ez a fiú itt nem tehet semmiről!
Próbáltam határozottan felszólalni, de nem jártam sok sikerrel, néhányan kérdően sugdolóztak egymás közt. Ez egy kicsit elbizonytalanított, de folytatnom kellett ahhoz, hogy higgyenek nekem.
- Nem látta senki bejönni az a csuklyás embert? Ő volt az! A robbanás is felőle jött a füsttel együtt!
Itt már hallottam, hogy voltak, akik igazat adtak nekem. Elmagyaráztam nekik, amiket észleltem a hallásom segítségével, és mivel voltak akik nem először jártak a Feneketlen Hordóban , tudták , hogy vak vagyok és tisztában voltak azza,l hogy éles hallásom van, így végül hittek nekem. Miután sikerült meggyőzni a tömeget, a fiú akit gyanúsítottak felállt és megszólított.
-Hali! Köszi a segítséget! Nick Webster vagyok!
-Üdv! Én Celia Lumein vagyok! igazán nincs mit! - Mondtam mosolyogva, de hamar lehervadt az arcomról, mikor az áldozat kifolyóvérének szaga megcsapta az orrom.
- Ki volt ez az ember? - próbáltam arrafelé biccenteni a fejemmel amerre a holttest hevert.
-Egy összekötő. Elvállaltam egy megbízást, épp a mondandója közepénél járt, amikor jött a füst, meg minden.
-Értem. – Mondtam kicsit eltűnődve, de kizökkentem mikor hallottam, hogy Eddard kiabál és azt kérdezi hogy merre ment a fickó.
Miután válaszoltam neki Nick felé fordultam és így szóltam.
-Nick! Segíts megkeresni azt a gyilkost! Felmenekült az emeletre!
-Oké, talán nekem is lesz belőle valami hasznom...
ÉS mindketten felszaladtunk Eddard után, az emeletre.

-Kérlek foglalj helyet! Kérsz valamit inni?
-Kösz, nem. Itt a jó kis csapolt.
-Rendben. No szóval belevágnék a közepébe... itt ez a rablóbanda, vagy minek is nevezzem őket... a Bíbor Árnyéknak nevezik magukat. Nem kevernek sok bajt, de ha feltűnnek, ott sosem lesz jó vége a történteknek. Eddig csak néha néha vittek véghez egy-egy akciót, pénzt nem loptak, csak ilyen tárgyakat hogy... lezárolt titkos tekercsek mágia tanulmányokról, főmágusok dokumentumai, a köz számára zárolt dokumentumok a városról, egyik-másik céhtől is elloptak ezt-azt, szintén belső adatokat... minden jel arra mutat, hogy valami nagyon nagy dologra készülnek, és most még csak gyűjtik az infót... eddig nem öltek embert, de nemrég... volt nem egy halott... csúnya eset! Nem bízzák a véletlenre... de nemrég sikerült hozzájutnom pár infóhoz róluk, ami segíthet elindulni a megállításuk útján! Tudom, hogy hol szoktak bujkálni! A kikötőben a... – közben szertenézek a kocsmában, és megpillantok egy elég érdekes formát. Nagyon gyanús nekem… Mikor jobban szemügyre venném, hirtelen beszűkül a tudatom, semmit nem látok, csak ordibáló, sikoltozó embereket hallok. Ahogy elszáll a füst, körbenézek, mindenki engem bámul, pontosabban az összekötőmet, ezért vetek rá egy pillantást.
-Mi a… Ahülye! – gondolom magamban, és még rezzenek is egyet. Az összekötőm az asztalra borulva, nyakából vér csordogál. Halott. Ráadásul, szerintem az emberek azt hiszik, hogy én tettem, pedig nem.

-Nézzék, az a fiú megölte azt az embert!
-Micsoda?! Hívják az őrséget!
-Gyilkosság! Gyilkosság!

Micsoda? Hogy én gyilkos? Azt nem tudom elhinni. Én soha nem ölnék embert, ráadásul nem olyat, aki még pénzt is ad. Teljesen sokkolok az emberek ezen következtetésén, majd amikor kicsit kitisztul az agyam, két tagot veszek észre, akik nem engem bámulnak, hanem a tömeget próbálják csitítani. Volt egy csaj, lila cuccokban, meg egy srác, valami karddal a vállán. A csaj valamit magyaráz a tömegnek, hogy fent van a gyilkos, vagy valami ilyesmit, nem értettem pontosan, mert nagy volt a tömeg zúgása. Sokkolás van ezerrel, a tömeg még mindig engem bámul, a csaj meg még mindig magyaráz. Hirtelen észreveszem, hogy a tömeget már nem is érdeklem, szóval a csajszi meggyőzte őket, csak tudnám, hogy csinálta. Na mindegy, nem leszek paraszt, azért megköszönöm nekik, legyen már valami…
-Hali! Köszi a segítséget! Nick Webster vagyok!
-Üdv! Én Celia Lumein vagyok! Igazán nincs mit! Ki volt ez az ember?
-Egy összekötő. Elvállaltam egy megbízást, épp a mondandója közepénél járt, amikor jött a füst, meg minden – magyarázom..
-Értem
Egyszer csak hallom, hogy a másik csóka kiabál valamit, majd Celia visszaordít, hogy felment a lépcsőn. Csak tudnám, hogy ki ment fel a lépcsőn… Majd hirtelen mindenre fény derül, amikor Celia felém fordul ismét.
-Nick! Segíts megkeresni azt a gyilkost! felmenekült az emeletre! – Ejha, ő aztán egyből belecsap a lecsóba. Szóval felmenekült az emeletre. Csak kéne valamit okozni, mert a megbízást így nem lehet folytatni. Több probléma és felmerül, először is, hogy nem tudom hol van a kikötő, máűsodszor pedig egy kikötő kurva nagy ahhoz, hogy megtaláljak benne egy bizonyos épületet egy bizonyos csoporttal. Ez a két srác talán segíthetne nekem…
-Oké, talán nekem is lesz belőle valami hasznom... – majd mindketten feldzsalunk a lépcsőn…

Nem tetszett nekem ez a férfi, fél szememet végig rajta tartottam, de azért folytattam az evést. Viszketett a kezem, hogy a kardom markolatán nyugodhasson, legalább a biztonság kedvéért, de nem akartam fölösleges pánikot vagy rossz érzéseket kelteni a többi vendégben. Így sem kelthetek túl bizalomgerjesztő benyomást másokban a hatalmas karddal a hátamon hátha még itt nyúlkálnék is felé. Azt hiszem, hamar zárkában találhatnám magam, vagy minimum belém kötnének. Nem akarok olyan lenni, mint ez a fazon, aki akkor mellettem ült. Sugárzott belőle a negatív aura, pengéi, ami ki-kivillantak rejtekükből nem sejtettek sok jót. Idegesen feszengtem még pár percig, szinte teljesen megfeledkeztem Ceila-ról.
Majd hirtelen az ideges várakozást a férfi szakította meg. A köpenye elől előhúzott egy gomb alakú tárgyat, nem láthattam pontosan mi az, de a kezem fellendült a kardomhoz. Úgy gondoltam kezére csapok a fegyverem lapjával, hogy kiüssem belőle, de még el sem értem a markolatot ő a tárgyat már a földhöz is vágta. Egy füstbomba volt az, ami pont mellettem tört össze és árasztotta el az egész helyiséget fojtogató füsttel. Rettenetes köhögő görcs tört rám és azt hittem széthasad a fejem. Mivel ilyen közel voltam a fülem csöngött és szó szerint leszédültem a székről. A földön fetrengve rázta egész testemet a hurutos köhögés miközben a hányinger kerülgetett. A füst miatt a szememet is ösztönösen erősen összeszorítottam így a szédülés még rosszabb volt. Beletelt egy-két percbe mire sikerült összeszednem magam, még mindig kicsit rosszul voltam és mire feltápászkodtam már a füst is elült. Letöröltem arcomról a kicsorgott nyálamat és megpróbáltam felfogni a körülöttem lévő helyzetet. A fogadó másik végében egy férfi fekszik egy asztalra borulva és nem mozdul, míg minden vendég zavartan és idegesen egy a halottal szemben ülő fiúra mutogat, hogy az meggyilkolta a férfit. Nem igazán értettem akkor még, nem tudtam hirtelen a sok miatt összerakni a dolgokat, csak az járt a fejemben, hogy az előző füstös alakkal miért nem foglalkozik senki és mire odakaptam a fejemet ahol ült már sehol sem volt.
– Hova tűnt az a csuklyás férfi? Ő dobta le azt az izét! – kiáltom oda a tömegnek, de észre sem vesznek. Másik oldalamra nézve most Ceila-t kerestem szememmel, de ő ekkorra már a hőbörgők között volt és próbálta lenyugtatni őket. Elmondása szerint hallotta, ahogyan a csuklyás férfi cselekszik, ő rakta össze, hogy valószínűleg ő a gyilkos.
– De hol lehet? – kérdeztem, de megint nem figyelt rám senki, csak Ceila aki gyorsan válaszolt, hogy a lépcsőn szaladt fel. Nem ismertem őt és folyton kiment a fejemből, hogy világtalan, de az akkori állapotomban vakon elhittem egyrészt, hogy tudja másrészt, amit mond. Most már elérkezettnek láttam az időt, hogy az Eisen Meteor előkerüljön a hüvelyéből. Még kicsit szédülten, de a lépcsőnek iramodtam, Ceila a fiú ártatlanságát maradt bizonyítani. Felértem és meg kellett, hogy álljak kicsit összeszednem magamat. Mire ez sikerült mögöttem termett Ceila is és az ismeretlen fiú akit jogtalanul gyilkosnak kiálltottak.

Nick és én fel értünk a lépcsőn, Eddard után, hogy megkeressük a gyilkost.
- Hát ő?- Kérdezte Eddard rögtön, ahogy utolértük
- Segít elkapnia tettest, a munkaadóját ölte meg a gyilkos. - Válaszoltam.
- Ja, téged vádoltak? Értem. Eddard Raregroove, üdvözletem- mutatkozott be gyorsan Eddard kissé feszült hangon
- Nick Webster. - Mutatkozik be ő is.
Eddard rögtön el is indult a folyosón, és mi is követtük Nickel.
Úgy tűnt az összes emeleti ajtó zárva volt, kikvéve egyet, amin be is mentünk, és keresgélni kezdtünk. Újra füstszag csapta meg az orrom, ugyan olyan mint amit a gyilkos használt meneküléskor. Egy gyenge szellő símította végig arcom mely a füstszagot is hozta magával.
Biztosra vettem hogy egy ablak, és ezen keresztül menekült el a gyilkos, ezért oda is siettem, hátha hallom merre rohan. Eddard és Nick észrevette, hogy sietve indulok az ablak felé és ők is így tettek. Hangot hallottam lentről, beszédet
- Kiiktattam a célpontot... miért!? Nem, egyáltalán nem erről volt szó! Az eredmény a lényeg... nem, nem gondolom, hogy...
Valószínűleg észrevett minket, hiszen hirtelen elcsuklott a hangja, és futásnak eredt.
Eddard szinte még ugyan abban a másodpercben utána ugrott. A gyilkos lépte hihetetlen gyorsasággal halkultak, ilyet még sosem tapasztaltam
- Nagyon szaporák a léptei annak a gyilkosnak, nem biztos, hogy utoléred Eddard!- kiáltok utána, de ő is árkon bokron túl járt mire befejeztem a mondatom. Mivel biztos voltam benne hohy a nyomukba sem érek így a fogadóban maradtam Nickel.
A Fogadó Bejárati ajtaja előtt toporogtam az utcán, már szinte későre járt mikor hallottam, hogy valaki fáradtan kocog a fogadó felé, Eddard volt az.
- Eddard? minden rendben? Sikerült utol érni?- Kérdeztem aggódva.
- Nem, elszökött. De ezt elhagyta. – és valami papír suhanását hallottam mikor felén nyújtotta amit a gyilkos elhagyott.
- Ez mi ez?
- Mi van a papíron?
- Egy arc?
- Mit jelentsen ez?! Mégis ki vagy te?! - kérdezi értetlenül az alak.
Kicsit megijedtem a hangtól ami a papírból jött, elég szokatlan érzés volt
-Nos, gyanítom van egy két kérdés a tarsolyotokban! Ám legyen! Kérdezzetek!
-Ki volt ez a csuklyás fazon és mit akart és egyáltalán te ki vagy a papíron?- Kérdezi azonnal Eddard.
- Az egyik tagunk, aki kicsúszott az irányításom alól, és nem tervezett eseményeket indított el... hogy én ki vagyok? A Bíbor Árnyék céh mestere, és a már említett férfi egykori tanítója...most pedig ellensége-
- Azt mondtad nem kellett volna megölnie ez az embert. de akkor mért küldted ide?
-A céhünk egy igen nagy terven dolgozik, megbízunk egymásban, és ahhoz, hogy minden jól működjön, mindenki kiveszi a részét a munkákból és teendőkből! Így történt ez a már említett üzött vadunkkal is, akit amúgy Rin Fiethelnek hívnak! De ő máshogy képzelte el a tervünk megvalósítását, sokkal agresszívabban és véresebben kívánja megoldani a dolgokat... hiába mondtam neki, hogy ne tegye, naív voltam, és mégis elengedtem a küldetésre! Hibáztam, és most meg kell oldanom ezt a hibát!
Nekem kapóra jön, ha ti segítetek elkapni őt! Nem okoz több gondot, ti is kaptok jutalmat a Magnolia erőktől, és tőlem is! Ha hajlandóak vagytok utána menni, menjetek Magnolia északi részén az ipari negyedbe, ott van egy kihasználatlan raktárépület, ami a 2-11-es számot viseli! Általában este mozog a városban és napközben tartózkodik a raktárban! Dobótőrökkel és rejtett pengékkel harcol, a bőrpáncélja mágikus pajzzsal rendelkezik, elnyeli a mágikus támadásokat. Hárman együtt szerintem gond nélkül legyőzitek! Hogy megölitek e, vagy se, az nem érdekel! Ha már nem zavar több vizet, kapcsolatba lépek veletek ismét, és nem leszek szűkmarkú jutalomban, ezt megígérem!- Majd nem beszélt tovább.
Nem tudtam biztosan megbízhatunk e benne, de nem éreztem a hangján hogy hazudott volna, hiszen sok oka sem lehet rá, viszont nagyon kíváncsivá tett, és a legjobb barátaim egyik kedvenc helyéről volt szó akár ők is veszélyben lehettek volna
- Én segítek elkapni ezt a fazont. Nem bocsájtom meg neki amiért feldúlta ezt a békés fogadót!- Szólaltam fel kisebb gondolkodás után. - Ti mit gondoltok?
- Benne vagyok, ha már megölte az összekötőm.
- Ez már személyes ügy... kapjuk el!
- Akkor úgy vélem a legjobb ha itt maradunk ma estére, és holnap reggel indulunk a keresésére!- Javasoltam.
- Na jó rendben, de holnap reggel azonnal induljunk amit elkészülünk!
Majd visszahúzódtunk a kényelmes fogadóba, hogy befejezzük ezt a napot.
Másnap reggel korán keltem és összepakoltam a cókmókomat a szobámban, s végig a tegnapon járt az agyam. Még soha nem volt részem ilyenben kíváncsi és izgatott voltam, de egyúttal féltem is. Addig töprengtem, mígnem azon kaptam magam, hogy az ágyamon ülve forgatom a kis tojást, amit még Mr. Reed hagyott rám. Biztosra vettem, hogy a többiek már odalent várnak, ezért gyorsan elraktam a táskám biztonságos zugába a tojást és már szaladtam is lefelé a lépcsőn, majd ki a fogadó elé.

Ahogy felérünk a lépcsőn, észrevesszük Celia társát, aki úgy tűnik, hogy ránk, vagyis, csak Celiára várt idáig.
- Hát ő?- kérdezi, rám pillantva.
- Segít elkapni a tettest, a munkaadóját ölte meg a gyilkos.
- Ja, téged vádoltak? Értem. Eddard Raregroove, üdvözletem- mutatkozik be új ismerősöm.
- Nick Webster. - Mutatkozom be én is.
Éppen csak kimondom a nevem, Eddard már el is kezd szinte rohanni a folyosón, így én is elkezdem követni, Celia oldalán. Nagy nehezen rá kell jönnünk, hogy az összes ajtó zárva, már csak egy van hátra, az utolsó reménységünk. Megpróbáljuk kinyitni az ajtót, és… SIKER! Gyorsan elkezdjük átkutatni a szobát, hátha találunk valami hasznosat a gyilkosunkról. Celia hirtelen odaszalad a nyitott ablakhoz, ezért mi is így teszünk Eddard-dal. Amikor odaérünk, nagyon halkan, de hallunk egy kis beszédet.
- Kiiktattam a célpontot... miért!? Nem, egyáltalán nem erről volt szó! Az eredmény a lényeg... nem, nem gondolom, hogy...
Amint kinézek az ablakon, észrevesz, abbahagyja mondandóját és elkezd menekülni. Eddard ezt ahogy meglátja, utánavetődik és elkezdi üldözni. Én természetesen ott maradok Celiaval, bár igaz, hogy én el sem fáradnék az üldözésben, mert tudok repülni, de mindegy.
- Nagyon szaporák a léptei annak a gyilkosnak, nem biztos, hogy utoléred Eddard!- kiált Eddard után Celia, de ezt már csak fél füllel hallom, mert úgy döntök, lemegyek a fogadóba kicsit. Dumálok pár sort a csapossal, majd leülök egy kis asztalhoz, lehajtom a fejem és megpróbálom kigondolni a jövőmet. Végül arra jutok, hogy Celiaval és Eddardal maradok egy darabig, hátha megfordul a szerencsém. Ki is megyek az ajtó elé, ahol Celia várja Eddardot, és csatlakozom én is a várakozás hosszú és unalmas folyamatához.
Elég sok idő után érkezik csak vissza Eddard.
- Eddard? minden rendben? Sikerült utol érni?- támadja le Celia
- Nem, elszökött. De ezt elhagyta. – mutat fel valamilyen kis papírfecnit.
- Ez mi ez?
- Mi van a papíron? – Micsoda?! Egy idegen arc. Vajon ezt milyen mágiával lehet elérni, hogy a tag a papíron jelenjen meg?
- Egy arc?
- Mit jelentsen ez?! Mégis ki vagy te?! - kérdezi értetlenül az alak. Még beszél is, az aztán a nem semmi. Nekem is kell egy ilyen papír, amiről tudok beszélgetni mindenkivel.
-Nos, gyanítom van egy két kérdés a tarsolyotokban! Ám legyen! Kérdezzetek!
-Ki volt ez a csuklyás fazon és mit akart és egyáltalán te ki vagy a papíron?- Kérdezi azonnal Eddard.
- Az egyik tagunk, aki kicsúszott az irányításom alól, és nem tervezett eseményeket indított el... hogy én ki vagyok? A Bíbor Árnyék céh mestere, és a már említett férfi egykori tanítója...most pedig ellensége-
- Azt mondtad nem kellett volna megölnie ez az embert. de akkor mért küldted ide?
-A céhünk egy igen nagy terven dolgozik, megbízunk egymásban, és ahhoz, hogy minden jól működjön, mindenki kiveszi a részét a munkákból és teendőkből! Így történt ez a már említett üzött vadunkkal is, akit amúgy Rin Fiethelnek hívnak! De ő máshogy képzelte el a tervünk megvalósítását, sokkal agresszívabban és véresebben kívánja megoldani a dolgokat... hiába mondtam neki, hogy ne tegye, naív voltam, és mégis elengedtem a küldetésre! Hibáztam, és most meg kell oldanom ezt a hibát!
Nekem kapóra jön, ha ti segítetek elkapni őt! Nem okoz több gondot, ti is kaptok jutalmat a Magnolia erőktől, és tőlem is! Ha hajlandóak vagytok utána menni, menjetek Magnolia északi részén az ipari negyedbe, ott van egy kihasználatlan raktárépület, ami a 2-11-es számot viseli! Általában este mozog a városban és napközben tartózkodik a raktárban! Dobótőrökkel és rejtett pengékkel harcol, a bőrpáncélja mágikus pajzzsal rendelkezik, elnyeli a mágikus támadásokat. Hárman együtt szerintem gond nélkül legyőzitek! Hogy megölitek e, vagy se, az nem érdekel! Ha már nem zavar több vizet, kapcsolatba lépek veletek ismét, és nem leszek szűkmarkú jutalomban, ezt megígérem!- erre egy kis hatásszünetet tart, várja, hogy mit felelünk. Elég jól hangzik ez a kis meló, ráadásul csak meg kéne tudnom az igazságot az eredeti megbízásomról. Ráadásul pénz van a dologban, ami sosem hátrány.
- Én segítek elkapni ezt a fazont. Nem bocsájtom meg neki amiért feldúlta ezt a békés fogadót!- Szólal fel Celia- Ti mit gondoltok? – erről van szó. Elkapjuk aztán minden zsír. Pont optimális kis megbízás számomra.
- Benne vagyok, ha már megölte az összekötőm.
- Ez már személyes ügy... kapjuk el!
- Akkor úgy vélem a legjobb ha itt maradunk ma estére, és holnap reggel indulunk a keresésére!
- Na jó rendben, de holnap reggel azonnal induljunk amit elkészülünk!
Majd bemegyünk a fogadóba. Ahogy beérünk, én ledőlök aludni, mivel nem vetem meg a szunyálást, ha van rá lehetőségen, viszont, mivel ilyen korán ledőlök, reggel már korán reggel kukorékolni fogok, úgy érzem.
Nem is történik másképp, korán reggel már nem bírok mit kezdeni magammal, ezért úgy döntök, hogy lemegyek a fogadó elé, megnézem, mit alkotnak a helyiek. Még egy pofa sört is beverek, hiszen úgy az igazi. Sör a kézben, közben nézni a tömeget, ahogy úszik az árral, mindenki csinálja a dolgát, senki nem törődik semmi mással. Nem gondolják, hogy én, egy egyszerű személy bámulom őket érdeklődve, csak mert éppen nincs jobb dolgom.
Végül, a többiek is kijönnek a fogadó elé, így újra egyesül a csapat, belevághatunk a hatalmas kalandunkba, ami remélem elég jövedelmező lesz számomra, de már csak az élményért megéri nekikezdeni, végülis, egy ilyen lehetőséget sosem szabad visszautasítani…

Ceila is megérkezett, oldalán az előbbi fiúval.
- Hát ő? – kérdeztem rá reflexszerűen, de aztán rájöttem, hogy annyira nem is érdekelt.
- Segít elkapnia tettest, a munkaadóját ölte meg a gyilkos. – mondta Ceila aminek azért örültem, habár biztos voltam benne, hogy szemtől szembeni harcban elbánok egy ilyen nyomorulttal, aki füst mögé bújuk, de a segítséget sosem vetettem meg.
- Ja, téged vádoltak? Értem. Eddard Raregroove, üdvözletem – ejtettem meg egy gyors bemutatkozást, ahogy ő is:
– Nick Webster
Most, hogy végre összeállt ez a kis csipet csapat nem bírtam már visszatartani magamat, azonnal neki indultam a folyosónak. Hevesen nekirontottam minden ajtónak, de egyiket sem sikerült kinyitnom, nem is próbálkoztam sokáig velük, inkább gyorsaságra mentem, hogy minél hamarabb átvizsgáljam mindet, hátha valamelyik nyitva lesz. Szerencsére az egyik nem volt kulcsra zárva, azonnal beviharzottam a szobába és már harcállást vettem fel a kardommal a kezemben, de nem volt benn senki. Átlagos szoba, a szokásos bútorokkal, ami egy fogadói alvóhelyiséghez szükséges. Szemben az ablak nyitva volt. Kicsit alább hagyott a lendületem, amikor megláttam, hogy Ceila sietve az ablek felé tesz néhány lépést. Talán hallott valamit? Nick is és én is odamegyünk és kikukkantunk az ablakon Magnolia városra. Nem is vettük volna észre, de halkan hallhattuk, ahogy alólunk, az első szint tetején állva beszél a gazfickó:
- Kiiktattam a célpontot... miért!? Nem, egyáltalán nem erről volt szó! Az eredmény a lényeg... Nem, nem gondolom, hogy...
Ekkor sajnos észrevett minket, megmarkolta a kezében tartott papírt, láthatóan ahhoz beszélt az előbb. Elrugaszkodott és futásnak eredt. Én sem voltam rest azonnal utána vetettem magamat. Ceila még utánam kiáltott valamit, de már túl messze voltam és túlságosan is a célomra koncentráltam így nem hallottam rendesen.
A prédám ügyesen szökkent egyik háztetőről a másikra, próbálta lerázni, de én a sarkában voltam. Meglehet sokkal ügyetlenebb és lassabb is voltam, mint ő, de valami csoda folytán mégis sikerült sarokba szorítani, két ház közötti faléceken, ahol zsákutcába futott véletlenül. Háta mögé érkeztem, kicsit nagy volt a lendület így mire felálltam és kardomat rendesen megmarkoltam addigra ő már rám is támadott. Késeit forgatva gyorsan és ügyesen vágott felém, kénytelen voltam a kitérést választani, de még így is megkarcolt. A következő két percben én védekezve szorongtam majdnem egy helyben, miközben ő úgy és akkor vágott meg itt-ott, ahogyan csak akart. Nem volt időm ellentámadásra, mivel olyan gyors volt hozzám képest, összeszorított fogsorom között szitkokat préseltem ki rá. Viszont lassan megfigyeltem egy rendszert a mozgásában és kitaláltam, hogyan játszhatom ki. Még pár ütést átvészeltem, majd hirtelen az újra ismétlődő csapása előtt mozdultam a másik irányba, így tudtam meglendíteni a kardom, hogy megvághassam. Már ki is ült a széles mosoly az arcomra, mikor azt vettem észre, hogy nem ott van, ahol lennie kellene, nem a kardom útjában áll. Az utolsó pillanatban mégsem azt a mozdulatot hajtotta végre, amit ismételgetett, hanem előre kitért így megvárja, hogy elsuhintsak és megrendüljön az egyensúlyom. Ekkor egy laza hasba vágással válaszolt. Éreztem, ahogy megemelkedek egy kicsit, lépek egyet hátra, hogy meg tudjak állni, de a lábam már nem érte a tetőrészt, a levegőbe tapostam és hátrazuhantam. Egy pillanatra azt hittem, hogy nyakamat töröm, de akkor belepuffantam egy kupac szalmába, amit valaki az utcán hagyott. „Elmerültem” egy pillanatra, majd megpróbáltam kikászálódni, de mire kijutottam és felnéztem a tetőre, a gyilkos már kereket oldott. Elkáromkodtam magam egy picit, majd furcsa dologra lettem figyelmes. A tető felől a szél lefújta és most gondosan felém kormányozta azt a papírdarabot, amit a gyilkos fogott. Felvettem a földről miután leszedtem magamról a szalmaszálakat és kicsit még morgolódva, hogy nem sikerült elkapni indultam vissza a többiekhez.

- Eddard? Minden rendben? Sikerült utol érni? – fogadott Ceila aggodó kérdéseivel mikor visszaértem hozzájuk. Ők mindketten a fogadónál vártak meg.
- Nem, elszökött. De ezt elhagyta. – nyújtottam feléjük a papírlapot.
- Ez mi ez?
- Mi van a papíron? – amint kimondta egy arc jelent meg a papíron, eléggé meglepődtem.
- Egy arc? – hőköltem kicsit hátra, hát még amikor az arc, vagyis a papír meg is szólalt:
- Mit jelentsen ez?! Mégis ki vagy te?! – kérdezi tőlünk, már épp mérgesen visszakérdeztem volna mikor felsóhajtott -Nos, gyanítom, van egy két kérdés a tarsolyotokban! Ám legyen! Kérdezzetek!
-Ki volt ez a csuklyás fazon és mit akart és egyáltalán te ki vagy a papíron? – szegeztem neki azonnal a kérdést, ami jelen pillanatban szinte mindennél jobban foglalkoztatott.
- Az egyik tagunk, aki kicsúszott az irányításom alól, és nem tervezett eseményeket indított el... hogy én ki vagyok? A Bíbor Árnyék céh mestere, és a már említett férfi egykori tanítója...most pedig ellensége-
- Azt mondtad nem kellett volna megölnie ez az embert. De akkor mért küldted ide?
-A céhünk egy igen nagy terven dolgozik, megbízunk egymásban, és ahhoz, hogy minden jól működjön, mindenki kiveszi a részét a munkákból és teendőkből! Így történt ez a már említett űzött vadunkkal is, akit amúgy Rin Fiethelnek hívnak! De ő máshogy képzelte el a tervünk megvalósítását, sokkal agresszívabban és véresebben kívánja megoldani a dolgokat... hiába mondtam neki, hogy ne tegye, naiv voltam, és mégis elengedtem a küldetésre! Hibáztam, és most meg kell oldanom ezt a hibát!
Nekem kapóra jön, ha ti segítetek elkapni őt! Nem okoz több gondot, ti is kaptok jutalmat a Magnolia erőktől, és tőlem is! Ha hajlandóak vagytok utána menni, menjetek Magnolia északi részén az ipari negyedbe, ott van egy kihasználatlan raktárépület, ami a 2-11-es számot viseli! Általában este mozog a városban és napközben tartózkodik a raktárban! Dobótőrökkel és rejtett pengékkel harcol, a bőrpáncélja mágikus pajzzsal rendelkezik, elnyeli a mágikus támadásokat. Hárman együtt szerintem gond nélkül legyőzitek! Hogy megölitek e, vagy se, az nem érdekel! Ha már nem zavar több vizet, kapcsolatba lépek veletek ismét, és nem leszek szűkmarkú jutalomban, ezt megígérem! – mondta majd elhallgatott a papír. Csöndben gondolkodóba este a hallottak alapján. Nem igazán bíztam meg ebben a bizonyos papíremberben, de mivel ő volt az egyetlen, aki eddig nyíltan és őszintén választ adott nekünk az ügyben ezért mégis elhittem, amit mondott. Bár akkor sem bíztam benne. Ekkor Ceila szólalt meg hirtelen, ami segített a lelki vívódásomat a haladás irányába lendítenie.
- Én segítek elkapni ezt a fazont. Nem bocsájtom meg neki, amiért feldúlta ezt a békés fogadót! Ti mit gondoltok? – megérintett a vak lány elszántsága és jósága, amihez Nick is csatlakozott, habár más okkal.
- Benne vagyok, ha már megölte az összekötőm. – mindketten rám néztek, én keresztbe fontam a karjaimat a mellkasom előtt és kicsit komor
an jelentettem ki:
- Ez már személyes ügy... kapjuk el!
- Akkor úgy vélem a legjobb, ha itt maradunk ma estére, és holnap reggel indulunk a keresésére! - Javasolta Ceila amire én húztam a számat, eleinte de végül beleegyeztem. Mindannyian elvonultunk a fogadó egy-egy szobába, én összeszedve a holmimat vettem észre, hogy a kis tojáskamat a zsákomban hagytam. Talán jobb is így gondoltam, hisz nem esett baja, de elhatároztam, hogy holnap a zsákommal együtt jön velem a bevetésre. Úgy is lett miután kialudtam magam frissen és üdén keltem, pakoltam össze és vártam össze a többieket a fogadó előtt, indulásra készen.

Lassan közeledtünk a cél felé, Megy Magnolia ipari negyedében található. Nem sokat jártam erre felé, lépteink visszhangja ismeretlen házakról verődött vissza, és az utcákon szinte egy lélek sem volt. Eddard és Nick már látják a célt, de hirtelen mást is észrevesznek, még hozzá pont azt, akit keresünk.
Mindenki sikeresen elbújik, és ott vártunk, amíg észrevétlenül elő nem jöhettünk. Szinte fölöttünk haladt el, háztetőről háztetőre ugrált, minden egyes ugrását hallottam, majd megállt, és egy fémes ajtónyikorgás után síri csöndet hagyott maga mögött, pontosan ott ahová minket küldtek. Követtük fel a tetőre, majd egy kisebb, ám annál nagyobb gondot jelentő dolog állta utunkat.
- Egy zár? Elég furcsa szerkezete van, ide óvatos kéz kell. - Vizsgáltam ujjaimmal a zárat.
- Akkor most nem én vagyok a ti emberetek úgy hiszem. - Vallotta be kicsit restellően Eddard.
- Na, majd akkor én megpróbálkozom vele. - Vállalta be végül Nick.
- Rendben. Talán sikerül meghallanom amint a helyére kattan a zár. .... Várjatok! mi ez itt alul? Valami üvegcse? Vajon mire jó?
- Hát, ahogy ránézek, semmi jó nem jut eszembe.
- Fogalmam sincs mi ez de nem tetszik...
- Ezek szerint a legjobb ha nem hibázunk... Nick kezdheted forgatni a fogókat! Igyekszem fülelni!
Remegett bele hangom az utolsó pár szóba, belegondolni is rossz volt mi lehetett volna ha elrontjuk.
Nagy megkönnyebbülésünkre végül sikerült kinyitni minden féle baj nélkül, és bejutottunk az üldözöttünk terepére. Az előző siker élmény valószínűleg a fejembe szállhatott, és elhamarkodottan előreléptem, s a lábam alatt egy kő kicsit lesüppedt, és az arcom előtt pár centire hasított el egy apró nyíl, ettől hátra is tántorodtam, és a szám elé raktam a kezem mielőtt sikoltottam volna az ijedtségtől. Erre véletlenül Eddard is beindított egy csapdát, és egy hatalmas tüske szúródott mellette a földbe. Nick gyorsan kapcsolt és úgy döntött inkább repül. Ezek után sejtettük, hogy az egész folyosót csapdák borítják
- Azt hiszem, itt a hallásom nem sokat segít, valahogy át kell vergődnünk magunkat ezen a poklon, biztos van még több ilyen is. - Ismeretem be miután megnyugodtam.
- Sajnos bár látom Nick könnyen vette az akadályt . Gyere – Épp azon gondolkoztam, hogy jutok át, de mielőtt bármi eszembe juthatott volna, Eddard megfogta a kezem és felajánlotta hogy átvezet. Ez kellemes meglepetésként ért, hirtelen meg sem fordult a fejemben hogy segítséget kérjek, pedig ez most igazán nem az önálló akciók ideje.
Így jutottunk tovább, a folyosó túloldalára, Nick közben alaposan átvizsgálta terepet további rejtett csapdák után, hogy biztonságban átjuthassunk. A folyosó után egy nagyobb terembe értünk, ahol a porszag szinte fojtó volt, kicsit el is fintorodtam tőle, próbáltam nem tüsszenteni. Lassan kezdett kitisztulni a levegő, éreztem, hogy tisztább helyre értünk, és a többiek felfedeztek egy konténert a tiszta rész közepén. Sejtettük, hogy ez lehet a búvóhelye a gyilkosnak, ezért ki kellett találnunk egy tervet, amivel legyőzhetjük.
- Szerintem, törjünk rá
- Vagy csaljuk bele a saját csapdáiba?
- Á, annyira biztos nem hülye a tag!
-Ja, elég valószínű, hogy pontosan ismeri a csapdákat.
- Na jó, de én akkor elbújok hátul és mikor szökne , lebénítom egy sikollyal!
- Milyen varázslataid vannak Nick? Esetleg valami amit előre küldhetünk rá mielőtt berohanunk?
- Hát, van összesen egy Wind Blast nevű szél elemű támadásom.
- Hmmmm... az is megteszi! Akkor mit szóltok ehhez. Nick, te előre küldesz egy wind blastot miután feltárjuk az ajtót, én berontok te fedezel hátulról, Ceila, te pedig ha menekülne elkapod!
- Rendben!
- Megoldható.
Ez után mindenki elfoglalt a helyét, én egy fa bútordarab mögött bújtam el, készen arra, hogy megállítsam, ha menekülni vágyna emberünk. Ugyan voltak kétségeim, de reménykedtem, hogy elkerüljük a legrosszabbat.

El is indulunk hát, hárman, a célunk felé. Nem soknak tűnő gyaloglás után el is érünk az ipari negyedbe, ami ilyen korán reggel még egy kissé elhagyatott, szinte csak üres házak köszönnek ránk vissza az út mentén. Hirtelen valami furcsa zajra lesz mindenki figyelmes és megpillantjuk az általunk keresett személyt, aki a tetőn ugrándozik. Amint megpillantom, gyorsan beugrom egy kukába, elrejtőzés céljából. Amikor megbizonyosodom róla, hogy már eltűnt, előmászom és látom, hogy a társaim is találtak maguknak rejtekhelyet. Újra rendezzük sorainkat, majd felmászunk a raktár tetejére, hogy bejussunk, de valami egészen hihetetlen állja utunkat. Egy zár.
- Egy zár? Elég furcsa szerkezete van, ide óvatos kéz kell. – Mondja Celia.
- Akkor most nem én vagyok a ti emberetek, úgy hiszem. – Szól Eddard, kissé sajnálkozóan. Hát, akkor nincs mit tenni, én vagyok soron, most mi bajunk lehet, maximum meghalunk itt, egy háztetőn.
- Na, majd akkor én megpróbálkozom vele. – szólok közbe végül.
- Rendben. Talán sikerül meghallanom amint a helyére kattan a zár. .... Várjatok! mi ez itt alul? Valami üvegcse? Vajon mire jó?
- Hát, ahogy ránézek, semmi jó nem jut eszembe.
- Fogalmam sincs mi ez de nem tetszik...
- Ezek szerint a legjobb ha nem hibázunk... Nick kezdheted forgatni a fogókat! Igyekszem fülelni! – adja meg a jelet Celia, én pedig elkezdem forgatni a fogantyúkat, annyira óvatosan, amennyire ember csak óvatosan tud. Már szinte patakokban folyik rólam a víz, annyira koncentrálok a feladatra. Na, még egy kicsit, már nem kell sok, legalábbis remélem. Majd végül öt perces szórakozás után, sikerült beállítani nyitásra a szerkezetet. Gyorsan besurranunk hát a raktárba, ahol továbbra sincs nyugalmunk, mert ahogy beérünk, Celiat majdnem fejbe szúrja egy nyíl. Tehát, tele van ez a hely csapdákkal, Pazar, ez volt minden vágyam! Még ebbe bele sem gondolok, de Eddard mellé is becsapódik egy hatalmas nagy tüske. Na, nekem ennyi elég is ezekből a csapdákból, úgy döntök inkább, hogy használom a repülés mágiámat, végül is, azért van. Felszállok a levegőbe, majd elkezdek további csapdák után kutatni a folyosó többi részén.
- Azt hiszem, itt a hallásom nem sokat segít, valahogy át kell vergődnünk magunkat ezen a poklon, biztos van még több ilyen is. – szól Celia. Tényleg, őt el is felejtettem.
- Sajnos bár látom Nick könnyen vette az akadályt . Gyere – mondja Eddard, majd megfogja Celia kezét és ketten átevickélnek a folyosón. Igazán nemes gesztus, ha már én akkora paraszt vagyok, hogy fel sem ajánlom a segítségem. A folyosó továbbra is tele van csapdákkal, nyomásérzékeny padlórészek, kifeszített damilok, amik újabb csapdákat hoznak működésbe. Ezeket nagy nehezen, de hatástalanítom, majd megvárom a többieket és kiérünk egy nagy terembe, ami annyira szutykos volt, hogy ilyen én még nem láttam. Az orromat annyira irritálja, egy kisebb levegőt veszek, már tüsszentenem kell, annyira nagy a felgyülemlett por mennyisége. Hirtelen megpillantunk egy konténert, ahonnan fény szűrődik ki, valamint klasszisokkal tisztább a terület, ergo, csak itt lehet a mi kis cimboránk. Valahogy le kell győznünk, és erre én csak egy módot tudok, de az a legjobb mód:
- Szerintem, törjünk rá. – mondom magabiztosan.
- Vagy csaljuk bele a saját csapdáiba? – kérdezi Celia, kissé bizonytalanul.
- Á, annyira biztos nem hülye a tag! – ebben igaza van Eddardnak, ha a tagnak csak egy csöpp kis esze van, ismeri a saját csapdáit.
-Ja, elég valószínű, hogy pontosan ismeri a csapdákat.
- Na jó, de én akkor elbújok hátul és mikor szökne , lebénítom egy sikollyal!
- Milyen varázslataid vannak Nick? Esetleg valami amit előre küldhetünk rá mielőtt berohanunk?
- Hát, van összesen egy Wind Blast nevű szél elemű támadásom. – mondom kissé zavartan. Tényleg csak egy varázslatom van, ez elég gáz.
- Hmmmm... az is megteszi! Akkor mit szóltok ehhez. Nick, te előre küldesz egy wind blastot miután feltárjuk az ajtót, én berontok te fedezel hátulról, Ceila, te pedig ha menekülne elkapod!
- Rendben!
- Megoldható. – teljesen jó stratégia, el is foglalom helyem, szóval beállok az ajtó elé, felemelem a lábam, talpalásra készen, és egyben készítem és a jó öreg Wind Blastot, kedves barátunknak. Celia kicsit hátrébb húzódik, Eddard pedig mellém áll, hogy egyből támadni tudjon, amint ráküldöm a Wind Blastot.

El is indult a mi kis csapatunk a megadott címre. Hamarosan egyipari negyedben találtuk magunkat ami az átlagos emberekben bizonytalanságot és nyugtalanságot váltana ki de én már eléggé hozzászoktam az ilyesmikhez, nem igazán zavartattam magam. Habár botorkált bennem egy fura érzés, hogy valaki figyel minket, tekintetem ide-oda cikázott gyanakvóan a sötét sikátorok és sarkok felé. Észre is veszek hirtelen egy árnyat ami tetőtől tetőre ugrál fenn a házakon. Tudatalatti reakcióval egy nagy doboz mögé húzódok, hogy elbújjak, amin meg is lepődök és magamban átkozom gyávaságom, hogy azonnal bújnék. Látom, hogy a többiek is így tettek így egy kicsit nyugodtabban könyvelem el magamban, hogy biztos jó összhang kezd kialakulni a két félismeretlen varázslóval. A célpont a raktár tetején tűnik el, mi pedig utána mászunk. Meg is találjuk a lejáratot amit használt, viszont egy furcsa szerkezetű zárral van biztosítva. Én csak vakarom a fejemet, hogy miféle mechanizmus lehet ez, tétlenül állva.
- Egy zár? Elég furcsa szerkezete van, ide óvatos kéz kell. - tapogatta körbe Ceila
- Akkor most nem én vagyok a ti emberetek úgy hiszem. - vallottam be és szégyelltem is magam amiatt, hogy nem tudok a hasznukra lenni. Kezemet a zsákomban nyugvó tojásra tettem és fogaimat összeszorítva vártam hátha társaim használhatóbbak mint én.
- Na, majd akkor én megpróbálkozom vele. - lépett is elő Nick.
- Rendben. Talán sikerül meghallanom amint a helyére kattan a zár. .... Várjatok! mi ez itt alul? Valami üvegcse? Vajon mire jó?
- Hát, ahogy ránézek, semmi jó nem jut eszembe.
- Fogalmam sincs mi ez de nem tetszik...
- Ezek szerint a legjobb ha nem hibázunk... Nick kezdheted forgatni a fogókat! Igyekszem fülelni!
Elkezdtek a záron ügyködni én pedig csak dermedten, magatehetetlenül álltam és néztem lélegzetvisszafojtva ahogyan dolgoztak és minden egyes másodpercek egyre jelentéktelenebbnek és gyengébbnek éreztem magamat. Eszembe jutott valamiért az éjszaka mikor megölték anyámat és elrabolták a húgomat, akkor sem tudtam tenni semmit sem. Majd Reinhard arca jelent meg lelki szemeim előtt ahogy ő érte sem tettem semmit. Kedvem lett volna ordítani egy hatalmasat, kiadva a dühömet a magam iránt érzett elégtelenségből, kezem ökölbe szorult, de mielőtt bármit is tehettem volna hallottam ahogy kattan a zár, nyílik az ajtó. Társaimra néztem akik már el is kezdtek ereszkedni az épület belsejébe, majd összeszedtem magam és én is követtem őket.
Amikor leértem egy folyosón voltunk és nem is lehetett nyugtom, Ceila hátralépett, arca előtt egy nyílvessző suhant el és majdnem sikoltott. Meglepődöttségeben én is hátraléptem és a lábam eltaposott egy drótot ami ki volt feszítve. Még épp időben sikerült ellépnem attól a hatalmas tüskétől ami majdnem felnyársalt a csapda aktiválásakor. Szívem hevesen vert, egy nagy izzatáságcsepp gördült végig az arcomon. Óvatosnak kell lennünk hisz minden tele lehet csapdákkal, nem kispályás a pasas. Nickre néztem aki a levegőbe emelkedett mágiája erejével és úgy lebegett át a csapdák felett. Majd Ceila-ra tévedt a tekintetem aki kétségbeesetten állt.
- Azt hiszem, itt a hallásom nem sokat segít, valahogy át kell vergődnünk magunkat ezen a poklon, biztos van még több ilyen is. - mondta miután lenyugodott.
- Sajnos bár látom Nick könnyen vette az akadályt. Gyere. - fogtam meg a kezét és kezdtem el óvatosan, lassan átvezetni a termen. Nagyon ügyeltem rá, hogy ne legyen semmi baja miközben a saját lábam elé is kellett néznem, habár az előttünk haladó Nick a csapdák nagyját kiszúrta. Lassan de biztosan végül átjutottunk a folyosón.
Egy rettenetesen poros terembe értünk, kénytelen voltam a könyökhajlatomba temetni az arcom egy részét, hogy ne törjön rám a heves tüsszögés a kosztól. előttünk egy nagy konténer volt, ahonnan fény szűrődött ki, biztosan ott rejtőzködik az üldözött vad. De ez most nem az eszetlen ötletek ideje, okosabbnak kell lennünk, előző csatám óta a férfival úgy gondolom ésszel kell felékerekednünk. Társaim felé fordultam, hogy készítsünk tervet.
- Szerintem, törjünk rá - javasolta Nick.
- Vagy csaljuk bele a saját csapdáiba? - vetette fel Ceila
- Á, annyira biztos nem hülye a tag! - mutattam rá a gondolatmenet hibájára.
-Ja, elég valószínű, hogy pontosan ismeri a csapdákat.
- Na jó, de én akkor elbújok hátul és mikor szökne , lebénítom egy sikollyal! - ajánlotta fel.
- Milyen varázslataid vannak Nick? Esetleg valami amit előre küldhetünk rá mielőtt berohanunk? - kérdeztem rájőve, hogy azt sem tudom pontosan milyen mágiákat ismer a társam.
- Hát, van összesen egy Wind Blast nevű szél elemű támadásom.
- Hmmmm... az is megteszi! Akkor mit szóltok ehhez. Nick, te előre küldesz egy wind blastot miután feltárjuk az ajtót, én berontok te fedezel hátulról, Ceila, te pedig ha menekülne elkapod! - összegeztem a végleges verziót.
- Rendben!
- Megoldható.
Miután megeggyeztünk előhúztam hüvelyéből az Eisen Meteor-t, biztonságos pózbe fordítottam a tojást tartalmazó zsákot a hátamon majd a terv szerint felcsaptam az ajtót...

A terv készen állt és mit ne mondjak kifejezetten jó volt. Ahogy előhúztam az Eisen Meteor-t a hüvelyéből egyre jobban elkezdett pezsegni bennem a harc kiváltotta adrenalin, már így előre is. Fél kézzel még azért megtapogattam a tojást a zsákomban, hogy biztonságban legyen, majd felkészültem, hogy kitárjam az ajtót. Még utoljára a társaimra néztem és csupán néma arcjelekkel megbizonyosodtam róla, hogy ők is készen állnak. Egy utolsó mély levegő és…
Ahogyan feltéptem az ajtót Nick már lőtte is volna a varázslatot, de mindketten megdermedtünk a döbbenettől. A „szobában” egy könyvespolc, egy asztal és egy szék volt, de semmi más! A keresett személynek hűlt helyét se találtuk. Ekkor viszont ketyegés hangja ütötte meg a fülünket a talpunk alól. Én ettől reflexszerűen arrébbléptem.
– Még egy csapda…? – csúszott ki a számon, mire a szemétkupacok alól három, furcsa kinézetű alak emelkedett ki. Mindhárom valami gépszörny volt, furcsa testtartásuk és végtagjaik alakja nem ígért semmi jót. Fogaskerekek kattogása és ketyegés hallatszódott ki a testükből, de nem volt időm még alaposabban szemügyre venni őket mivel ránk támadtak. Engem egy nyílpuska kezű lény vett célba, azonnal oldalra futott a lövedékek elől, mikor az első kettő nem talált megpróbáltam felé fordulni, de éppen hogy a fejem mellett elsüvített még kettő. Egy furcsa újratöltő mechanizmus lehet benne, hisz meg sem mozdul, már újra és újra képes tüzelni, további menekülésre kényszerítve engem.
Már majdnem egy negyed kört tettem körülötte, mikor végre kiismertem a lövéseinek ritmusát elkezdtem közelebb araszolni két nyílvessző között. Sajnos ő minden egyes ugrásomra egy gyors szökkenéssel válaszolt. Ügyesen mozgott és tartotta tőlem a távolságot. A nyilak nem tűntek túl veszélyesnek, de nem akartam komolyabb sérüléseket megkockáztatni. Nem tudtam mennyi ideig húzhatjuk még ezt a kis játékot, de egy biztos volt. Nem mehet sokáig a kölcsönös ugrándozás. Nem tűnt túl okosnak, sőt kifejezetten gépies és előre meghatározott, monoton mozgása volt. Nekem kellett lépnem. Egy újabb előre ugrás majd azonnal utána még egy. Sikerült kisebbre vennem a kettőnk közötti rést és el is hajoltam az egyik nyílvessző elől, de a másik a vállamba fúródott. A lendülettől nem igazán törődtem vele így tovább szökkentem és lendítettem a kardomat. Csapásom vízszintesen oldalról indult felé, minden erőmet beleadtam a karjaimba. Vagyis csak akartam, hisz a bal karom teljesen megbénult, a belőle kiálló nyíl nem hatolt mélyre, mégis elzsibbadt az egész kezem, le is esett az öklöm a markolatról. A jobb karomban kevés volt az erő, így csak egy gyengécske csapást tudtam bevinni ahelyett, hogy kettévágtam volna. Hatalmas csattanás, a mellkasából mindössze egyetlen fogaskerék esett ki az ütésemtől. Már éppen átkokat szórtam volna rá, mikor teste megdermedt és összecsuklott. Úgy tűnik egyetlen fogaskerék hiánya elég volt, hogy működésképtelenné tegye az ellenfelemet. Leengedtem kardomat, megpróbáltam kifújni magam és kitéptem a vállamból a nyilat. Nem volt nagy a seb, szinte csak karcolás, de valószínűleg mérgezett volt mivel a karomat még mindig nem tudtam mozdítani. Tekintetemet most társaim felé fordítottam, hogy jól vannak-e.

Felszólítom Nick-et, hogy most már írjon postot ő is!

A harcnak vége, ellenfelem mozdulatlanul összecsuklott és úgy is maradt, reményeim szerint mindörökre. Gondolkodás nélkül Ceila felé kaptam a fejemet, hogy megnézzem jól van-e. Szerencsére ő is legyőzte az ő rá eső gépet, így fellélegeztem és végre kifújhattam magam, míg a kardom visszacsúsztattam a hüvelyébe.
– Hát erre nem számítottam – mondtam – nézzük csak mit őriztek ennyire! – fordultam be a szobácskába, de legnagyobb bosszúságomra a gyilkost sehol sem láttam. Hangot adva csalódottságomnak egy halk szitokkal azért biztos, ami biztos körbekémleltem a helyiséget. Elsőre egy papírt, tollat és tintát pillantottam meg az asztalon, rá is vetettem magam hátha valami fontos információt tartalmaz, de sajnos nem értettem a szimbólumokat vagy betűket, amik rá voltak vésve. Ez a szerencséje…
A könyvespolchoz fordultam és szembetaláltam magamat régi ősellenségeimmel, a könyvekkel. Kisgyerekként nem szerettem túlzottan olvasni, ez az idő múlásával sem változott meg, de most kénytelen voltam ismét könyveket nyitogatni, hiszen ha már eljöttünk idáig, ha már legyőztük ezeket a gépszörnyeket, akkor minden nyomra szükség lehet, mivel most már majdhogynem személyessé vált ennek a gazfickónak az elkapása. Végighúztam az ujjam a könyvek gerincén és érdekesebbnél érdekesebb címsorok köszöntek vissza rám. "Tőrök és rejtett fegyverek", "Orvgyilkosok kódexe", "Álcázás és Megtévesztés". Milyen meglepő egy ilyen sunyi gyilkos kuckójában nemde?
– Lehet, hogy ezekben a könyvekben találunk valami hasznosat… – tudtommal Ceila-val a helyzetet miközben levettem a legszimpatikusabbat és elkezdtem lapozgatni az oldalait. Mielőtt mély olvasása kezdtem volna, szerencsémre belebotlottam pár kiemelt szövegrészre és bejelölt oldalra. Valószínűleg önmagának tett emlékeztetőket az irományba, de ez nekünk pont kapóra jött. Egy vastagon bekarikázott részt elkezdtem felolvasni a lánynak.
– Nézzük milyen segítséget kapunk az emberünktől! Á...lcá…zás és Rej…rejtőc..rejtőzködés. – sajnos nem tudtam valami jól olvasni, ha magamnak kellett, akkor persze dekódolni tudtam bármilyen szöveget nem túl hosszas böngészés után, de ha hangosan kellett, akkor viszont csak mint egy iskolás gyermek. Nem is kell gyakran íródeákot játszanom, hisz a kardom is tud helyettem sorokat róni az ellenfeleimbe, ha kell - "Szem…ély má…so…lása: Nem elég, ha rendel…rendelkezünk a másolni kívánt személy ruh..ru…ruházatával, és az sem e…elég, ha mind e mellett si…ke..rül a meg..tévesz..tévesztésig pon..tos masz..maszkkal, sm..inkkel, paróká…parókával, vagy egyéb kiegéz…kiegés…kiegészítővel szinte bámu…bámulatosan ha..son…lóvá varázsolni ma…gunkat a cé…célszemélyhez. Fontos a szín…já…ték, a célsze…mély vi…sel…kedé…sének meg…megfigyelése, és betan…tanulása! Egy jó álca akkor igazán jó, ha nem csak az utca em…emberét tudjuk átverni, de mind…mindazokat is, akik jól ismerik a cél…sze…személyt." – kifújtam magamat miután sikerült kiküszködni magamból és reménykedtem benne, hogy Ceila nem fog sem kinevetni, sem magában megvetni gyenge olvasási képességeim miatt. Még egy jó ideig szerencsétlenkedtem hasonló szövegrészekkel, a vége felé inkább nem is olvastam fel az egészet egyben, csak miután magamban végigszenvedem, a lényegét elmondom a lánynak. A hosszas keresgélés után találtunk azonban egy oda nem illő könyvet.
"Bűnüldözés, Igazság és Biztonság" címet viselte és egy neves személyről Archibald Wise-ról szólt, aki elképesztő tetteket vitt véghez a bűnüldözés, a sötét céhek elleni szakadatlan harc és az ország szolgálatának területein. Egy nagyon dicsőséges képet is találtam róla, kifejezetten amolyan katonatiszt kinézete volt, ellenben át volt húzva vörössel a fotója. Ezeket tolmácsoltam Ceila-nak is, valamint kezdett bennem kialakulni a gyanú, hogy Wise hadnagyot nem igazán kedvelhette az emberünk. Tovább folytattam a keresést és egy könyvből egy papír cetli hullott ki mikor levettem a polcról. Először azt vizsgáltam meg, hisz nem a könyv tartozéka volt, ez már látszódott a színes és díszes mintájáról. Egy fesztiváli szórólap a királyi haderő tiszteletére rendezett ünnepségről. Sok neves ember és nagyhatalmú katonai személy fog részt venni, ahogy a nyomtatvány mondta, feltűnik közöttük Wise hadnagy neve is. Magnolia főterén fogják megrendezni az eseményt és nincs is már túl sok időnk hátra addig!
– Ceila! Azt hiszem Wise hadnagyot akarja meggyilkolni a fesztiválon! Tennünk kell valamit! Induljunk! – mondtam habár mikor végeztem a mondattal jöttem rá, hogy ez nyílván való a nyomokból. Megfogtam a lány kezét és elindultunk ki az épületből, egyenesen a főtérre.
Hatalmas tömeg fogad minket, mindenfelé vidám nézők, fesztiválon résztvevők, valamint díszes, egyen ünneplőbe öltözött katonák. Ha nem lenne ilyen nagy veszélyben egy remek ember biztosan én is jól szórakoznék egy ilyen ünnepségen. A tér közepén egy nagy színpadot látunk, mellette egy díszes sátrat, amit őrök és lánckerítés választ el a tömegtől. Egyik kezemmel Ceila-ba kapaszkodva, másikkal a zsákomban lévő tojást markolva furakodtunk előre a tömegen a színpad és a sátor felé. Bárhogyan is kerestem a szememmel a nyüzsgő rengetegben akár a kép alapjáról a hadnagyot, akár azt az alávaló gyilkost sehol sem találtam egyikkőjüket sem. Nagy nehezen elértük a lánckerítést, ami mögött egy két méteres üres terület választott el minket a sátortól. Megpróbáltam valahogy átkerülni a kerítés másik oldalára, de az egyik őr visszalökött, mondván, hogy oda nem lehet menni. Én kicsit idegesen a tömeg zsúfoltsága miatt (útálom a tömegeket) ordítottam a férfira, hogy meghallja, amit mondani akarok.
– Azonnal beszélnem kell Archibald Wise Hadnaggyal! Figyelmeztetnünk kell, hogy veszélyben van – de az őr hajthatatlannak bizonyult. Mondjuk nem is várhattunk volna mást, hisz egy névtelen valaki ilyenekkel ordítozik, én se hittem volna magamnak az én helyemben, de az idő sajnos egyre fogyott…

Miután harcomat a mechanikus lénnyel szemben csodával határos módon egy karcolás nélkül sikerült megúsznom - csupán a fejem sajgott még egy kissé miután neki ütköztem annak a szekrénynek-, át botorkáltam a többi kacathalmon, hogy visszatérjek Eddardhoz, abba az irányba ahol egy másik fémes test koppant a poros padlón, biztosra vettem, hogy ott lesz ő is.
Eddard megkönnyebbült sóhajtását hallottam mikor kibukkantam egy szemétdomb mögül, és mellé sétáltam.
- Hát erre nem számítottam – Jelentette ki Eddard. Ezzel én is ugyan így voltam, életemben sem találkoztam ilyen ketyegő szörnyekkel mint ezek, és reménykedtem, hogy nincs itt belőlük több, és a körülöttünk lévő síri csönd megnyugtatott, bár továbbra is éberen füleltem mindenféle apró neszt, hogy ne érhessen minket újabb meglepetés.
- Nézzük csak mit őriztek ennyire! – Hallottam újra Eddard hangját, aki már fordult is a kis kabin irányába. Az egyik karja járás közben lomhán súrolta oldalát, de mielőtt észbe kaptam és megkérdezhettem volna, hogy jól van e, már bent is volt a gyilkos szobájában. Normális ritmusú légzése azonban arra engedett következtetni, hogy rendben van csak enyhe sérülést szenvedett. Így csak csendesen követtem lépteit a szobába, ami nem túl nagy meglepetésünkre üres volt, Eddard egy halk mérgelődés után el is kezdett kutakodni némi nyom után, és egy polcról könyveket szedett le és azt lapozgatta. Közben kezeimmel végig vizsgáltam a terepet, remélve hogy nem indítok el újabb csapdákat, de hála istennek semmi gyanúsat nem találtam, semmilyen gyanús zsineg, semmilyen furcsán kidudorodó padló, csak por mindenütt, amit fel is kavartam a motoszkálásommal és tüsszentésre ingerelte az orrom.
- Lehet, hogy ezekben a könyvekben találunk valami hasznosat… –mondta Eddard, amire felkaptam a fejem és visszamentem hosszá, hogy jobban odafigyelhessek, mit olvas. Rövid lapozgatás után talált is kiemelt részeket és felolvasta, hogy én is tudhassam mi áll az oldalakon.
- Nézzük milyen segítséget kapunk az emberünktől! Á...lcá…zás és Rej…rejtőc..rejtőzködés. – olvasta hangosan. Kissé meglepődtem milyen döcögősen ment neki az olvasás, kicsit mosolyogtam rajta magamban,de aztán arra gondoltam, hogy talán csak a nyomtatás maszatolódott el a könyvben.
- "Szem…ély má…so…lása: Nem elég, ha rendel…rendelkezünk a másolni kívánt személy ruh..ru…ruházatával, és az sem e…elég, ha mind e mellett si…ke..rül a meg..tévesz..tévesztésig pon..tos masz..maszkkal, sm..inkkel, paróká…parókával, vagy egyéb kiegéz…kiegés…kiegészítővel szinte bámu…bámulatosan ha..son…lóvá varázsolni ma…gunkat a cé…célszemélyhez. Fontos a szín…já…ték, a célsze…mély vi…sel…kedé…sének meg…megfigyelése, és betan…tanulása! Egy jó álca akkor igazán jó, ha nem csak az utca em…emberét tudjuk átverni, de mind…mindazokat is, akik jól ismerik a cél…sze…személyt."
Ha ezek a kiemelt sorok, akkor nyilvánvaló, hogy célpontunk újabb gyilkosságra készül, még pedig álruhában, vagy a gyilkosság után átveszi áldozata helyét. Miközben ezen agyaltam Eddard tovább folytatta a részletek olvasását először hangosan majd kis idő múlva csak magában. Miután egy másik könyvvel is ugyan így bajlódott erősödött a gyanúm, hogy nem a könyv van elnyomtatva, ám egyelőre örültem, mert legalább az egyikünk el tudta olvasni a szövegeket. Nem hibáztattam én is ritkán tudtam olvasni, persze csak vakírásosat, ami persze nem volt túl gyakori.
A Következő könyv egy ember életrajza volt, méghozzá egy fontos személyé Archibald Wise-é, aki az olvasottak alapján tapasztalt bűnüldöző volt, aki hű volt országához és népéhez és tettei hősiességről tanúskodtak. Eddard talált róla egy képet is a könyvben ám a fotó át volt húzva. Most már minden kétséget kizárólag ő volt a gyilkosunk következő áldozata. E könyv lapjai közül kihullott egy kisebb papír, ami nem tartozott oda, valószínűleg emberünk hagyhatta benne. Egy ünnepséget hirdető cédula volt, de nem is akármelyiké, a királyi haderők sokadik évfordulója, biztos vagyok benne hogy Apa mesélt róla anno. És Archibald Wise is ott lesz, sok más híres emberrel együtt, így mindketten ugyan arra a következtetésre jutottunk.
- Ceila! Azt hiszem Wise hadnagyot akarja meggyilkolni a fesztiválon! Tennünk kell valamit! Induljunk!
- Egyet értek, nincs veszteni való időnk!- Aztán tűnt csak fel, hogy Eddard furcsán ejti a nevem, de úgy döntöttem most nem törődök ilyesmivel, hiszen most minden perc számít. Kézen fogva vezetett ki a csapdák borította raktárból pont úgy, ahogy bejöttünk, és már indultunk is tovább hogy odaérjünk a fesztiválra még időben. A főtér felé baktattunk, mér szinte rohantunk, a szél is szembe fújogatott, éppen a fesztivál irányából, mely magával hozta a nagy tömeg morajlását is. Nemsokára oda is értünk keresztülvágtunk a nagy embertengeren, Eddard még mindig kézen fogva vezetett, bár itt már tudtam tájékozódni, de ebben a nyomorgásban lehet, hogy elkeveredünk egymástól, hálás voltam neki amiért nem hagyott elsüllyedni ebben a kavalkádban. Egyre haladtunk a tér közepe felé elértük a színpadot és mellette a sátrat, ahol reményeink szerint a hadnagy tartózkodik, ám a lánckerítés csörögve állta utunkat. A sátor és köztünk úgy két méter lehetett, hallottam, ahogy bele-bele kap az elsuhanó szellő, és a benne viszonylag csendesebben mulatozó híres emberek beszélgetnek. A mögöttem lévő ricsaj miatt egyáltalán nem értettem mit mondanak, de hirtelen másra lettem figyelmes, Eddard egy őrt próbál meggyőzni, hogy figyeljen.
– Azonnal beszélnem kell Archibald Wise Hadnaggyal! Figyelmeztetnünk kell, hogy veszélyben van
Válasz azonban nem érkezett, így gondolkodóba estem. Hogyan lehetne bejutni és figyelmeztetni a hadnagyot? Vagy ha nincs is bent, talán aki bent van, segíthet megkeresni, kell valaki, aki hisz nekünk különben a katasztrófa elkerülhetetlen lesz.
Nem tudtam mást tenni, minthogy füleltem hátha meghallok valami kis információ foszlányt, és közben segítek Eddardnak valahogy megfűzni az őrt, hogy hallgasson meg minket. Csak reménykedtem, hogy történik valami, ami kedvez nekünk ebben a látszólag reménytelen helyzetben.

Hihetetlen hangzavar vett körbe minket, a saját gondolataimat alig hallottam, minden próbálkozásuk kudarcba fulladt, sehogy sem tudtuk magunkra vonni nem csak az őrök de senki más figyelmét sem. A hatalmas tömegben mozdulni is alig lehetett, de próbáltam úgy helyezkedni, hogy a táskámban pihenő kis tojás, és a hegedűm se sérüljön meg, és Eddardtól se kerüljek távol a nagy nyomorgásban. Tehetetlenül toporogtam egyhelyben, és a seregnyi ember állandó morajlása elnyomott mindenféle ép eszű gondolatot fejemben, kétségbeesésemben az előttem álló lánckerítésbe kapaszkodtam. Már az is átfutott bennem, hogy esetleg egy kis mágia segítségével talán… de amilyen gyorsan jött az ötlet azonnal el is kergettem, lehet, hogy pont ezzel a gyilkos malmára hajtanánk a vizet.
Így követett perc percet, minden próbálkozásunk kudarca fulladt, már szinte hallottam, ahogy a körülöttem zsongó közönség ujjongó hangja hirtelen sikoltozásokba fullad. De e helyett távolabbi, de erősebb zaj harsant fel körülbelül a színpad irányából. Ekkor villant át bennem az emlék, hogy én még egészen kis koromban távolról vettem részt egy ilyen ünnepségen szüleimmel, akik jelen akartak lenni, de nem akarták, hogy bármi bajom essen a tömeg közepén. Ha jól emlékeztem, akkor ez a dallam jelezte a ceremónia kezdetét, amikor a sok fontos ember kivonul a színpadra sorban.
Egyre több kürt hangzott fel egyre hangosabban, alig bírtam megállni, hogy ne nyomjam tenyereim a két fülemhez, nem szabadott elszalasztanom semmilyen árulkodó zajt, ami esetleg célra vezethet minket. Pont mielőtt elhagyott volna az a kevés kis optimizmusom is a helyzettel kapcsolatban, alig észrevehetően, szinte számomra is alig hallhatóan szűrődött ki egy ismerős hang a tömeg közepe felől. Tovább hallgatóztam, próbáltam csak erre a zajra koncentrálni, míg nem ismét egy emlék tört felszínre bennem, mégpedig egy olyan, ami nem is régen történt a raktárházban ahová üldöztük a gyilkost, aki feldúlta azt a fogadót ahová én és a barátaim sokszor megszálltunk, és meg ölt egy embert. Ez az ismerős hang egy borzasztó mechanikus lényhez tartozott, mely pusztításra volt készítve, és ha nem kerekedünk fölül Eddardal a harcban, akár velünk is végezhetett volna. Most pedig itt állok, a hátam mögül ugyan ezeknek a lényeknek kísért nyikorgó, kattogó hangja, körülöttem megannyi védtelen ember, élvezi az ünnepség kezdeteit mit sem sejtvén arról ami pillanatokon belül bekövetkezhet.
Nem tagadom, féltem, és legszívesebben elfutottam volna, ha nem tudtam volna gyengepontjukat a gépezeteknek. Miközben felidéztem a raktárban történteket, és hogy milyen könnyen szétesett ellenfelem egyetlen támadásomtól, némi bátorságot öltöttem magamra és tettem pár lépést a tömegben a hangok irányába. Hirtelen meg is álltam, hiszen nem voltam egyedül, muszáj szólnom Eddardnak az ember sereg közt bújó veszedelmekről, és kidolgozzunk valamiféle stratégiát.
Mire vissza értem Eddard is észrevett egyet s mást. Amint kimondta, hogy a gyilkosunknak társai is vannak és atetőkön lófrálnak, egyértelmű volt, hogy nagyobb dologgal van dolgunk mint azt gondoltuk. Én is Elmondtam eddardnak amit felfedeztem és egyikünk sem örült jobban a másik mondanivalójától. Még mindig nagyon keveset tudunk a merénylők igazi tervéről, de úgy véltük most okosabb ha szétválunk és megtudunk amit csak lehet miközben megpróbáljuk megakadályozni a közelgő katasztrófát. Eddard a tetők felé vette bátran az irányt, én pedig a gépek hangjának irányába törtem magamnak utat a tömeg közt.