A Halloween szelleme (Event)

Ha jól értem, akkor ide kell megírni a posztot(ha félreértelmeztem tessék szólni), és amennyiben ez nem magánküldetésnek számít, jelentkeznék, mint negatívan hozzáálló.

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

- Tudod te, mi az a Helloween? – kérdezi Luigi, miközben a szokásos menümet fogyasztom a kocsmájában, zárás után.
- Hogy micsoda, Luigi? Valami újféle alkohol?
- Nem, te tökkelütött! Ez egy ünnep. Hát igazából… ünnep, rendezvény, nevezd aminek akarod, tudom, hogy egyéni felfogásod van a dolgokról.
- Lu, nem érdekel a téma. Inkább mesélj, mi újság errefelé?
- Oh, tudod mindenki lázban ég, jön a Helloween. Tudod mi az?
- Reménytelen vagy… - sóhajtok, és hátradőlök a helyemen, tudva, hogy úgysem úszom meg. Rágyújtok hát, és intek a csaposnak, hogy kezdheti.
- Nos, a történet régre nyúlik vissza, és mint ilyen, nem tudunk róla mindent, csak azt, amiket a fennmaradt forrásokból nyertünk ki.
- Tehát, nincsenek hiteles információink, csak amit belemagyaráztunk a… jó, jó, folytasd.
- Köszönöm. Tehát, egy régi isten számára…
- Elég is lesz Luigi, tovább nem érdekel.
- Kussolj már el, te tajparaszt, és figyelj szépen! Addig nem szolgállak ki alkohollal, amíg nem értem a történet végére!
- De elfogyott a söröm, és..
- Kuss! Szóval, ennek az istennek az volt a szokása, hogy október utolsó napján szellemeket idézgetett, mint egy nekromanta, csak ő kicsit erősebben tette mindezt. A papok pedig imádkoztak, és próbálták elűzni ezeket, majd három napos ünnepséget tartottak az isten részére, ekkor állatbőröket aggattak magukra, meg hasonló állatságok.
- Szóval azt mondod, hogy ez az istenség leidézte a gonosz szellemeket, amiktől a papok kellett megóvják a népet, és ezek után még ünnepelték is ezt az istent. Hát bizony mondom néked a valót felnyitván a te szemeidet Luigi, az emberi hülyeség határtalan.
- Megengeded, hogy végigmondjam amit akarok, vagy hagyjalak itt az üres korsód társaságában?
- Folytasd.
- Helyes. Szóval, azóta a legfontosabb jelképe az ünnepnek a töklámpás. Nem hiszem, hogy még sose találkoztál ezzel az ünneppel, te mágus! Hol élsz te, a civilizációtól távol? Nah mindegy… Szóval, a töklámpás egy kifaragott tök, jellemzően vigyorgó arcot vágnak rá, a legenda szerint Jack tiszteletére, aki állítólag ugyan olyan mocskos alkoholista állat volt, mint te…
- Ne hízelegj.
- Szóval, ez a Jack nevű fickó rávette a vén vasvillást, hogy lelke ne kárhozhasson el, viszont itt homok került a gépezetbe, és egy gikszer hatására Jacket odafent se fogadták be, és ezért itt rekedt közöttünk, vagy valami hasonló, és a töklámpásokban keresi nyugalmát, vagy nem is tudom. A lényeg, hogy Dzseki boynak ez jó, és mi azt akarjuk, hogy neki jó legyen. Továbbá az emberek be is öltöznek, főképp a gyerekek, és édességet szerványolnak a felnőttektől, mert ha nem, akkor legálisan baszkerolhatják meg őket.
- Értem Luigi, köszönöm a felvilágosítást. Ez a Helloween egy faszság, ezt már megmondtam az elején is, és azóta is tartom magam hozzá. Most pedig hozz sört, ha kérhetlek, mert nagyon szomjazom.
- Úgy érzem, nem érint meg téged a Helloween szelleme.
- Tényleg nem. Miért tartanám érdekesnek, hogy kis kölyköknek kell cukrokat osztogatnom, akik folyamatosan zargatnak egész este, és egy perc nyugtom sincs?
- Ralf, te nem otthon ülnél, hanem a kocsmában. Arra pedig nem járnak kölykök.
- Nah látod, és miért ülnék a kocsmában? Mert nem érdekel a Helloween. Éppen ezért, be is fejezhetnénk ezt a témát.
- Sikerült már valaha ennyivel leráznod?
- Nem, de sikerült már dupla áron felvásárolni az alkoholkészleted felét, és most is kedvem lenne hozzá, de hamarosan el fogod venni.
- A… készlet… felét? Uram, állok szolgálatára az est hátralévő idejében, és a Helloweenről több szó nem esik.
- Helyes. Nah, sört!

Áh sikerült kicentiznem az 555 szót Természetesen a jó oldalon állunk! Éljen a Halloween szelleme!


Hirtelen felpattant a szemem és felültem az ágyban, mint egy halott, aki hirtelen életre kell. A takaró lecsúszott a mellkasomról egészen az ölemig. A nap még csak nem rég kellhetett fel és ilyenkor én még javában húzni szoktam a lóbőrt. De ez nem olyan nap volt, mint bármelyik másik. Hatalmas vigyor terült el az arcomon. Ma volt Halloween, ami a kedvenc ünnepeim közé tartozott, mint a karácsony, április elseje és a születésnapom.
Fölpattantam az ágyamról és gyorsan a falon lévő naptáramhoz siettem. Biztos akartam lenni a dologban. Amint megláttam a mágikus falinaptáron kijelzett dátumot és mellette általam sokszor bekarikázott és kis tökökkel összefirkált napot. Vidáman felugrottam és összecsaptam a kezeimet. Ideje volt megtenni az előkészületeket. Az örömujjongásomra viszont felébredt Nokinerk is. Kivételes helyzet állt elő. Én ébredtem fel előbb és én ébresztettem őt. De ez a kivételes helyzet csak alátámasztotta ennek a napnak a jelentőségét.
- Mi történt, nerk?
- Jó reggelt! – köszöntem neki izgatottan. Nokinerk csak megdörzsölte a szemét és rám pislogott, aztán az órára fordította a fejét és elkerekedett a szeme. Gyorsan rám pillantott, aztán újra megdörzsölte a szemét.
- Álmodok, nerk?
- Remélem nem, mert különben lemaradsz Halloween-ról.
- Hogy miről, nerk?
- Hát Halloween-ról! Ne mond, hogy annyi könyvet elolvastál már, de pont Halloween-ről nem hallottál?
Nokinerk csak megrázta a fejét, majd utána kikecmergett az ágyából.
- És mi ez a Halloween, nerk? – kérdezte aztán eltotyogott felvenni a kis kantáros nadrágját.
- Ó ez az egyik legfantasztikusabb nap az év 365 napja közül. Ilyenkor beöltözhetsz mindenféle rémisztő – itt felemeltem a kezeimet és hullámoztatni kezdtem az ujjaimat nyomatékosítva a rémisztő szót – jelmezbe és a várost járva cukorkákat és mindenféle finomságot lehet gyűjtögetni.
- Á ilyen biztos nincs, nerk – legyintett egyet maga előtt. A kijelentés hallatán elkerekedtek a szemeim és ijedten hátraléptem egyet közben pedig előreszegeztem a mutatóujjamat egyenesen Nokinerk-re.
- Tee! Kételkedni merészelsz a Halloween szellemében?!
- Nyugi, nyugi, nerk. Nem kell drámázni, csak valószínűtlennek tartom ezt az egészet, nerk. Az emberek csak úgy édességet osztogatnak mindenkinek? – próbált hárítani Nokinerk.
- Nem adják azt csak úgy – enyhültem gyorsan meg – Először is beöltözöl, aztán odamész a házakhoz és becsöngetsz.
- És akkor adják oda, nerk?
- Igen, de először fel kell kiáltanod, hogy „Csokit vagy csalok”, aztán jöhet az édesség – dörzsöltem össze a két kezemet és már is beindult a nyáltermelésem, amint belegondoltam a tengernyi sok cukorkába és nassolni valóba.
- Mit takar ez a csokit vagy csalok dolog, nerk? – húzta fel a szemöldökét szőrös kis társam.
- Hát vagy ad cukrot vagy „megtréfálod” a lakókat.
- Szóval zsarolással csinálják… Így már érthető, miért osztogatnak nasit, nerk… - elmélkedett Nokinerk.
- Nem, nem! Félreérted! – próbáltam menteni a helyzetet – Ez csak amolyan formalitás. Ezt igazából csak úgy mondjuk. Nincs szükség a mókázásra, mindig szívesen adnak csokit.
- Persze, mert zsaroljátok őket, nerk… - dörmögte Nokinerk a bajsza alatt.
- Tessék?
- És te minek öltözöl be, nerk?
Hirtelen megcsillant a szemem és örömittasan, büszkeségtől telve elvigyorodtam.
- Köszönöm a kérdést. Már régóta tervezem a tökéletes Halloween-i jelmezt. Hosszú évek kitartó munkája és megfigyelése van már ebben a jelmezben. Ez pedig nem más, mint… - a végére lentebb vittem a hangomat egészen a suttogás szintjére mindezt a drámaiság kedvéért – a madárijesztő! – robbant be a hangom a végére, mire Nokinerk hanyatt esett a meglepetéstől.
- Madárijesztő, nerk?
- Bizony az! – kiáltottam fel vidáman és elindultam felvenni.

Helovín. Uff, a céh, mit a céh, az egész város ettől az új keletű ünneptől ég a lázban. Miről is szól ez? Az emberek fogják magukat, és beöltöznek ijesztő jelmezekbe, házról házra járnak és édességet kunyerálnak. Mellesleg egymást megtréfálják, főleg, ha az egyén nem volt hajlandó fogrongáló szert adni nekik. És mi a legjobb az egészben? Hogy évente egy éjszaka alatt lejátszódik az egész. Az egész meglehetősen bizarr, és komolytalan, és nagy megdöbbenésemre felnőtt emberek is űzik ezt a "sportot", ami azt jelenti, az én könyvtáramban, hogy nem képesek elszabadulni a gyerekkorból, avagy feltűnési viszketegségben szenvednek. Szégyellem bevallani, de nem tapasztalatból beszélek, és ez igen frusztráló, de az újságok, könyvek, értelmező szótárak, amiket eme esemény felkutatására használtam, eléggé tiszta képet adtak nekem erről a csoportos bolondozásról.
Az alaptörténet az lenne, hogy ezen a napon, vagyis éjszakán kerülnek át a holtak szellemei a túlvilágra, és ez mindenféle kavarodást idézhet elő az élők életében, és, hogy megkönnyítsék a lelkek tovaszállását, ételt, és állatot áldoztak emiatt. Persze úgy tűnik, hogy manapság az is elég, ha az ember beöltözik, teszem azt, csontváznak, és a lélek szívrohamot kapva továbbáll.
Feltűnő volt még a töklámpások gyakori használata. Ebből csak annyit tudtam leszűrni, hogy a szerencsétlen tököt kibelezik, egy sztereotip arcot vájnak bele (vagyis mindig ugyanolyat), és gyertyát helyeznek bele, hogy "félelmetes" legyen. Ennek is logikus magyarázata volt, ami tulajdonképpen megint bizonyíték arra, hogy az ember egy lusta "állat". Izsákot ismerjük? Nem. A legenda nem is firtatja, hogy ki volt ő, lényeg a lényeg, hogy nem igazán szeretett volna meghalni, ami megérthető, így lepaktált az ördöggel. Nincs megemlítve, hogy hogyan, de sikerült a részeges vaddisznónak rávennie a szarvas gonoszt, hogy ne kerüljön a lelke a pokolba. Ez egy olyan hely, ahová a rossz lelkek kerülnek, mese szerint. Egyetlen gikszer az volt, hogy a mennyországba viszont nem engedték Izsákot (jó lelkek nyughelye), így az ördög adott neki egy darab szenet, ami ő meggyújtott, és egy marharépába helyezett, amit persze előzőleg meglékelt. Azóta ennél a répánál keresi nyugovóhelyét eme szerencsétlen lélek. Persze a marharépa rendkívül ritka, és meglehetősen drága volt, így az olcsóbb és ominózusabb tököt választották Izsák lakhelyéül.
Minden évben jó hamar elkezdődtek az előkészületek, körülbelül egy hónappal a fent említett éjszaka előtt, és az esti zajongások, felesleges ricsajok engem rendkívül irritáltak, főleg azért, mert ilyenkor szokták tanáraim számon kérni rajtam az őszi anyagot, és elég sokat kellett tanulnom. Ennek az időszaknak vége, de a rossz szokásom megmaradt.
Egyetlen szép emlékem van erről az eseményről, ami inkább tűnhet a falánkságom jelének, és ezt mindvégig hiányolni fogom a jelenkori életemből.
Mivel az legutolsó aratások is lassan befejeződtek, és meglehetősen sok élelmi anyag, még olyan is, amilyet ritkán lehet kapni, volt olcsóbban kínálva, szüleim ilyenkor fogták magukat, és alaposan bevásároltak ezekből a ritka ínyencségekből. Legtöbb munkatársaik ugyanolyan gyerekes örömmel fogadták a Helovínt, mint a gyerekek maguk, ezért nem kellett olyan sokat dolgozniuk, és volt idejük velem is foglalkozni, meg úgy alapjáraton mindennel, amivel addig nem tudtak. Ennek köszönhetem, hogy a Helovíni estén mindig egy fejedelmi vacsorát költöttünk el, aminek különleges ízei még most is érződnek a számban.
Van még egy kellemetlenebb emlékem. Kisgyerekkoromban nagyon vágytam arra, hogy a többi gyerekkel együtt futhassak házról házra, főképp azért, mert nekem nem volt egyetlen barátom se. Persze szüleimet nem zavarhattam ilyen nevetséges kérésekkel, és ahogyan az ablakból néztem a jelmezeseket tudtam, hogy ez nem az az élet, amit én szeretnék. Inkább akarnék szegény lenni, de boldog, mint gazdag, de magányos. Szabadság. Talán mélyen, nagyon mélyen, még ma is érzem, ha a Helovínról van szó, persze csak akkor, ha el tudom felejteni, hogy aludni az nap nem fogok a bődületes ricsajtól. Vesszen Helovín.

(Gonosz oldal)

Pozitívan a Halloweenhez mozgalom tagja És ezzel ki is merítettem a keretemet. x)

- Ó, drágaságom, fontos és egyben igen rémisztő ünnep közeleg! – Bob mester teljesen lázba jőve gurított elém egy hatalmas tököt az asztalon. – Jön a Halloween!
- A micsoda?
- Hát a Halloween, a Halloween!
- Na, jó. Most már kezdem nagyon tudatlannak érezni magamat, szóval, mi az?
- Nos, ez egy nagyon régi ünnep, mondhatjuk úgy is, hogy ilyenkor az emberek az elhunytak lelkei előtt tisztelegnek.
- Tisztelegnek?
- Nem, nem ez a legjobb szó rá. Nos, régebben azt hitték, hogy ilyenkor a holtak lelkei visszatérnek és különböző állatok és egyéb teremtmények alakját veszik fel.
- Eléggé bizarr, bár mintha tavaly láttam volna egy pár jelmezes alakot.
- Pontosan erről van szó, akkor mégiscsak ismered! Ez még akkorról maradt ránk, amikor még állatbőröket vettek magukra és áldozatokat mutattak be.
- Elég kegyetlennek hangzik.
- Tény, drágaságom, hogy az volt, de ebből mára már csak a beöltözés maradt fenn. Ilyenkor a gyerekek mindenféle ijesztő maskarákba bújnak és járják az utcákat.
- Bizarr.
- Persze ezért jutalmat is kapnak, csokoládét, gyümölcsöket és egyéb édességeket.
- Jó üzlet, ezek nélkül biztosra veszem, hogy a kutya se menne ki jelmezben, főleg ősszel.
- Olyan negatív vagy drágaságom.
- Eszemben sincs negatívnak lenni, csak egyszerűen realista vagyok, viszont ha már témánál vagyunk. – szépen megpaskoltam az elém gurított tököt. – Ebből mi fog kisülni?
- Kisülni semmi, viszont ki fogunk egy párat faragni és kitesszük, mint halloweeni töklámpást.
- Ezzel valamit el kell ijeszteni, vagy csak egy mezei dísz? Mert gondolom az ünnep bizarr megjelenéséhez hasonlóan ennek is elég rémisztő képe lesz.
- Nos, ez csak egy dísz lesz, amiket kirakunk a céh által megrendezett partira. Miután kifaragtuk őket, mindegyiknek a közepébe egy-egy gyertyát rakunk és a hangulat emelése végett csak ezek fognak világítani a kertben.
- Szóval rendezünk egy bulit.
- Igen, ahol különféle versenyeket rendezünk, például egy halloweeni óriás kvízt, jelmezversenyt, édességgyűjtő versenyt, és persze almahalászást.
- Almahalászást?
- Igen, teleöntünk egy nagy dézsát vízzel, almákat rakunk bele és a versenyzőknek hátratett kézzel, a szájuk segítségével kell kihalászniuk azokat.
- Érdekes. És ez a kvíz?
- Nos itt a Halloweennel kapcsolatban teszünk majd fel kérdéseket, mint például hogyan alakult ki a töklámpás. Itt persze a háttértörténetre vagyok kíváncsi.
- És, hogyan alakult ki?
- Ügyes próbálkozás drágaságom. Sikerült felkeltenem az érdeklődésedet a Halloween iránt?
- Persze, de ez a jelmezes dolog…
- Az természetesen kötelező, én magam egy gyönyörűséges pegazusnak öltözöm, de attól még nem foglalom le, öltözhetsz másnak is, ha akarsz.
- Másnak? Farkas, mondjuk… Egyéb ötletem nincs.
- Ott van még a madárijesztő, a vámpír, a múmia és a zombi.
- Akkor már meg is van, vámpír leszek. De ez a csoki gyűjtés, hogy megy? Ez még nekem eléggé homályos.
- Nos, mindenki kap majd egy papírzacskót a céh címerével ellátva és olyan házakba kell bekopogni ahol tök van. Amikor kijönnek, csak annyit mondasz, hogy „Csokit vagy csalok”. Ilyenkor annyi édességet kapsz, amennyit a háziak megítélnek neked. Gondolom a jelmez milyensége lesz a fő szempont, legalábbis én így szoktam kiosztani a cukrokat. Te jegyzeteltél?
- Igen, mert a mester adott egy-két jó ötletet, illetve eszembe jutott egy pár és tartottam tőle, hogy elfelejtem.
- Akkor szeretnél jelentkezni valamelyik versenyre?
- Még szép, az összesre. Jó bulinak tűnik. Rémtörténeteket nem fogunk mesélni? Az valahogy passzolna az ünnephez.
- De bizony, hogy fogunk, az lesz az est fénypontja és persze az általam készített tökös sütik elfogyasztása.
- Nos, köszönöm a felvilágosítást, azt hiszem, hogy ideje nekikezdenem, ha meg akarom nyerni a jelmezversenyt. – felálltam és egy intés kíséretében távoztam, Bob mester ekkor elmosolyodott.
- Még egy emberrel sikerült megismertetnem ezt a csodás ünnepet.

Felveszem én is a harcot,
Ernyőmre festek vigyorgó tök-arcot.
Jack Skellington zászlaja alá állok,
Hátha Rei és Angel Nakama-jává válok.

---

Bitang hideg volt a szobámban, csak az ágyamban feküdtem egész álló nap… és már dél is elmúlt. A meleg paplan alatt semmi nem érdekelt… gondok csak akkor adódtak, ha megéheztem, vagy ha az illemhelyet kellett meglátogatnom… begyújtani lusta voltam, hogy mozoghassak a házban, pedig nagyon kellett volna, mert már untam az ágyban fetrengést és a semmit tevést… és nálam ez nagy szó. Inkább benézek a céhházba, hátha ott fűtenek.
Ott jobb volt a helyzet, mágikus tüzek adták a fényt és a meleget. Megszokásból a hirdető táblára pillantottam, nem mintha dolgozni akartam volna, viszont két hírdetés nagyon elütött a többitől. Nem egyszerű sárga lapok voltak fekete szöveggel, hanem színesek. Odamentem megvizsgálni őket. A kettő nagyon hasonlított egymásra tartalomban. Az egyiket Jack Skellington adta fel, a másikat valami… Oogie Boogie… és mindkettő valami Halloween-ről szólt.
-Ba’al mester… - mentem oda érdeklődni, mert sejtelmem sem volt arról, hogy mi is ez a Halloween.
-Ne is említsd… „Mi az a Halloween?” Ez első éved Fioréban, szóval nem csoda, hogy nem tudod. Ülj le, és tölts magadnak, meg nekem egy italt, és elmesélem.
Leültem… kitöltöttem a két italt, de az én poharamat is elé toltam… nem iszok.
-Ilyenkor az összes kis lurkó beöltözik valami rémisztő hacukába, és a várost járva becsöngetnek az emberekhez, hogy cukrot kapjanak tőlük… a lényeg az, hogy elüldözzék a rossz szellemeket, de mára már ez a részlet bőven elkopott. A felnőtteknek viszont mást jelent. Mi, mágusok, ilyenkor megemlékezünk elbukott társainkról, akik már nem lehetnek köztünk… és megemlékszünk saját elhunyt rokonainkról is. És vannak, akik… - ekkor bökött a hirdető falra… - vannak, akik ilyenkor szedik elő és intézik el nézeteltéréseiket, mint az a kettő már sokadik éve. És vannak olyan bolondok, akik ünneplés helyett nekik segítenek… de ha akarsz, menj csak nyugodtan, jól megjutalmaznak mindenkit, aki segít nekik, független a végkimeneteltől. Ritkán történnek halálesetek, szóval biztonságos is.
Pillantottam a táblára… vajon én is beöltözzek és járjak körbe cukorért? Neem, ahhoz már túl idős vagyok, hiába nézek ki gyereknek. Amúgy is késő lenne most nekiállni jelmezt csinálni… nem is értek a tűhöz, viszont a harchoz igen… talán be kéne állnom valamelyikük zászlaja alá.
-Mit tud Ba’al mester mondani a két félről?
-Oogie boogie egy zsákos ember. Egy mumus. Rém gonosz, de bőkezűen bánik mégis az alattvalóival. Minden évben megpróbálja ledönteni Jack-et a trónról, hogy ő lehessen a kísértetek király, a Tökkirály. Fogalmam nincs mit jelent ez a cím, talán kérdezd meg magát Oogie boogie-t róla.
-Azt lehet kihagynám… nem akarom megváltoztatni a megszokott dolgokat… tudja hogy van ez… én, mint külföldi.
-Akkor ajánlom Jack Skellington-t. Ő a Tökkirály, de inkább emlékeztet egy szmokingos csontvázra. Állítólag kedves és jó a humora… legalábbis Halloweenhez illő, azt mondják.
-Mekkora hű-hóval jár ez az egész?
-Nem nagy… békén hagyják a város népességét, egymás közt rendezik le mindig a dolgot… meg az éppen az évben összeszedett apródjaik egymás között.
Lehet el kéne nézne, hátha tanulhatok valamit Jack-től… ha mást nem vicceket, amivel aztán kikergethetek másokat a világból.
-Hol találom ezt a Jack Skellington-t?
-Ne engem kérdezz, ott a papír, azon rajta áll minden.
Oda is mentem aztán a táblához. Ba’al mester ekkor hörpintette le az én piámat, amit nem bántam. A papírért nyúltam, de aztán rám kiáltottak, hogy nem szedhetem le, mert csak ezt az egy másolatot kapott a céh.
Gyorsan megjegyeztem mindent, ami a papíron állt, és még hazasiettem, hogy az ernyőmre egy vigyorgó töklámpást rajzolják. Könnyű volt, hiszen az utcában szinte minden ház előtt díszelgett 8-10 darab. Most már legalább értettem, hogy miért. Gyorsan még egy cukrászdába is beugrottam, hogy ha Halloween este bekopognak hozzám is a gyerekseregek, akkor legyen mit adnom nekik. Otthon nem volt ilyen, és most valamennyire élveztem, hogy egyre jobban kezd Fiore a szívembe, és én Fiore szívébe költözni.

- De miért kell ilyen ijesztőnek lennie? – kérdezte kétkedve Leena miközben késével egy cuki kis szemet kanyarított a töknek. Elmélyedve figyelte a tököt és nyelvét kissé oldalra téve újabb mintát karcolt a tökre amit később vágni kezdett.
- Mert a Halloween erről szól. – mondta tömören Sebastian, ahogy egy újabb rém poharat rajzolt meg varázs tollával.
- Mi értelme ennek? – kérdezte Leena. – Az emberek komolyan az ünnepelik, hogy félnek? Mit lehet ezen ünnepelni? – késével egy újabb adagot kanyarított ki a tökből.
- Haj…- sóhajtott fel Seb – Ha jól látom, fogalmad sincs róla mi is ez valójában. Figyelj, ez az egész igazából a viccről szól.
- Viccről? – kérdezte kissé felkapva a vizet Leena.
- Igen, Lee. Figyelj ilyenkor a gyerekek minden féle jelmezt öltenek, és ilyesztegetve elindulnak az utcákon.
- A gyerekek? – akadt ki. – Még is milyen szülő az ilyen? Én biztos nem hagynám, hogy a gyerekeim ilyet csináljanak. – jelentette ki, miközben késével hevesen hadonászni kezdett.
- De erről mindenki tudja, hogy csak vicc az egész! Bekopognak az ajtón és cukrot kérnek.
- Hát, ha az én ajtómon kopogna be, leütném, mint a taxi órát. – szólalt meg Pacal, ahogy egy kisebb fej tökkel pimaszkodott.
- Pascal lehetőleg ne vágd meg magad! – szólt rá figyelmeztetően Leena.
- Nem fogom, én kirágom magam! – felelte miközben kidugta kis fejét a tök lámpás egyik szemén.
- Visszatérve, ez a szokás. A kölykök szeretik ez a játékot, és rengeteg cukorkát gyűjtenek.
- Hát én még mindig nem látom ennek az ünnepnek az értelmét. – mondta kissé ledegradálóan Leena miközben megnyomta az ünnep szót.
- Mert még nem próbáltad, de majd meglátod nagyon jó mulatság.
- Hát, ez a tök faragás végül is tetszik… - mondta miközben ki kanyarított egy újabb darabot és csodálgatni kezdte művét.
- Hm …- mondta nézegetve a tököt – azt hiszem most már jó lesz. Mit gondolsz? – fordította Sebastian felé a tököt.
- Ehhh.. – nyögött fel a fiú. Leena műve kissé eltért a pulton már készen álló rémtöklámpásoktól. A tök szemei helyen hatalmas csillagok díszelegtek, apró kis szívecskék és felhő minták tették még lyukasabbá a lámpást. - Nem épp ilyenre gondoltam. – jegyezte meg finoman Sebatian.
- Mert? Mi baj van vele? – kérdezte értetlenkedve Leena. – Szerintem tiszta cuki lett…
- De ennek nem cukinak kell lennie hanem rémisztőnek! – szólalt meg Pascal.
- Na mert a tiéd aztán olyan nagyon rémisztő! – vágott vissza Leena.
- Igen is az! – vágott vissza, majd tecc halált színlelve félig kilógva a tökön lévő lyukból pózolt.
- Na ez már jobb egy fokkal. – tette hozzá Sebastián mire Leena mérgesen meredt a fiúra. - Most mi van? – kérdezte Seb – Tényleg ijesztőbb mint a te szívecskéid, bár… - nézett kissé kételkedve a megjátszó Pascalra. – Azt hiszem ez még sem a legjobb ötlet.
- Már mér nem ? – kérdezte Pas.
- Mert ebbe mécsesek lesznek, és szerintem egy kicsit kényelmetlen lenne neked…
- Ó vagy úgy! – nézet kiis ilyedten a tökre Pascal és kisurrant belőle. –Akkor rajzolok bele egy éppen hányó embert.
- Milyen ötletes… - durrogott Leena, akit még mindig érzékenyen érintett művének ledegradálása.
- Na Lee, ne legyél már ilyen! Vedd át az ünnep hangulatát és inkább élvezd ki! Lesz egy halom süti is, majd készítek neked is valami finomságot! – próbálta jobb kedvre deríteni Sebastián Leenát, de ő csak durcásan ült továbbra is.
- Jó…
- Lee, ne legyél már ünneprontó! – szólt rá Pascal is.
- Pascalnak igaza van! Jó móka lesz, majd te is meglátod! – biztatta Sebastián
- Hát mondjatok akármit nekem akkor se tetszik ez Halloween. – zárta le a témát Leena.


Megjegyzés: Ellene van!

Pozitívan áll hozzá!!
-----------------------------

- Mi az a Halloween? – kérdezte Koko egy könyvet tanulmányozva.
- Az egy ünnep.
- Mit ünnepel?
- A boszorkányok, szellemek, kísértetek ünnepe. Én nagyon szeretem. – mosolyogtam.
- Ahha. – morfondírozott, aztán lapozni próbált, de nem tudott mert rajta feküdt a nyitott könyvön. – Olyan mint a karácsony, csak nem karácsonyfát állítanak, hanem Halloween-fát? – kérdezte, amint feladta a lapozásra tett kísérleteit.
- Nem nem. – nevettem. – Ilyenkor nem fát állítanak, hanem beöltöznek, és töklámpásokat készítenek. Én is csináltam kislánykoromban, minden évben.
- Töklámpás? – húzta fel gyanakvóan a szemöldökét.
- Fognak egy hatalmas narancssárga tököt, kivágják a belsejét, illetve az oldalára szájat és szemeket metszenek, aztán gyertyát tesznek bele, így világít a sötétben. – magyaráztam.
- Ez ijesztő. – csóválta bolyhos kis fejét.
- Bizony, ez a lényege az egésznek. Ilyenkor mindenki rémisztő maszkokat húz, rémtörténeteket talál ki… ez a Halloween. Otthon Sakane-ben, mikor még élt a családom, egészen kicsi koromtól kezdve gyártottuk a bátyámmal a lámpákat, anyukám pedig jelmezeket varrt nekünk, és egész éjszaka az utcát jártuk, hogy ráijesszünk az emberekre. Néha sikerült is, de azért nagyrészt csak fejsimogatást, és cukorkát kaptunk. Mókás volt. Régen nem ünnepeltem már. – ringatóztam az emlékek óceánjában.
- Jól hangzik. – jelentette ki.
- Bizony jól.
- Az a cukorkás része kifejezetten tetszik. – dünnyögte. – Mesélj még róla.
- Sejtettem, hogy a kajás része felkelti a figyelmed. – mosolyodtam el. – Nos ez úgy néz ki, hogy a gyerekek beöltöznek mindenféle boszorkányoknak, szellemeknek, meg szörnyeknek, aztán házról házra járnak, és mindenhova becsöngetnek. Mondanak valami mondókát, mi még egy rövid előadást is kitaláltunk régen a bátyámmal, a ház gazdája pedig csokit és cukorkát ad a gyerekeknek.
- Én még gyerek vagyok, de te már fújhatod a csokit. – nyújtotta ki viccesen a nyelvét.
- Erre való a jó jelmez.. elrejti a koromat is akár. Persze neked be sem kell öltözni, tuti mindenki megdicsérné a koala jelmezed. – gúnyolódtam vissza.
- Hahhahhahha… ma nagyon vicces vagy…
- Mindig az vagyok, ha nem tűnt volna fel..
- Igaz is… bár én inkább a nevetséges jelzőt használnám.
- Te is humorodnál vagy, úgy látom… - húztam el a számat. Valószínűleg még vagy fél óráig elcsipkelődtünk volna egymással, ha nem jelenik meg Liz az asztalunk mellett, és pakol elénk két csésze forró csokit.
- Liz, te gondolatolvasó vagy. – vigyorogtam rá a szőke hajú pultos lányra.
- Tudom én azt. – mosolygott. – Jól hallottam, hogy vitatkoztok? – kérdezte kedves szemrehányással.
- Dehogy, mi sosem szoktunk. – jelentettem ki a mindenki számára nyilvánvaló hazugságot. – Mellesleg csak a Halloween ünnepéről meséltem Koko-nak.– tájékoztattam.
- Óóó a Halloween az egyik kedvenc ünnepem. Bár amikor én kislány voltam, apám sosem engedett el csokit kéregetni a szomszédoktól. Ő azt mondta ez az ünnep nem méltó a mi családunkhoz, ez a szegények ünnepe. – kicsit elszontyolodott, bár talán volt némi igazság abban, amit az apja mondott neki. Persze ezt nyilván nem akartam neki mondani, hiszen tudtam milyen a viszonya az apjával.
- Idén úgy döntöttem visszatérek a jó szokásunkhoz, és megünnepeljük Halloweent. Mit szólsz, Liz? Hajlandó lennél idén te is beöltözni boszorkánynak? – kacsintottam.
- Persze, szívesen! – lelkesedett. – De azt hiszem én nem boszorkánynak öltöznék be, hanem inkább valami szellemnek. – az asztalra könyökölt, és elgondolkodott. – Meg is nézem mekkora a legnagyobb fehér lepedő a kollégiumban. – bólintott.
- Rendben. Én boszorkány leszek, az biztos. Van itt egy fölösleges seprű? – kérdeztem vigyorogva.
- Minek seprű? – nézett rám értetlenül Koko. – A boszorkányok takarítani is szoktak? Most mi vaaaan? – kiáltotta dühösen, miután Liz-zel kánonban nevettünk fel. – Nem értem ezt a seprű dolgot, most mi ezen olyan vicces? Áhh mindegy… Utállak titeket… - jelentette ki duzzogva, karjait pedig összefonta a mellkasa előtt, és hátat fordított nekünk, amitől mi csak még hangosabb nevetésbe kezdtünk..

Miután az egész napomat edzéssel töltöttem az alagsorban, elégetetten battyogtam fel a földszintre, hogy Meitől megkapjam jól megérdemelt jutalmam, pár kupica pálinkát. Ám mikor a lépcső tetejére értem, különös látvány fogadott. Majdnem az összes céhtag egy-egy asztalnál foglalt helyett és sütőtököket farigcsáltak, mécsesekkel babráltak vagy más nem megszokott tevékenységet végeztek. Még Mei sem végezte szokásos melóját, hanem a pulton ő is ép egy….hát nem is tudom hogy mit csinált, így hát kicsit megijedve, hogy mindenkinek elment az esze megközelítettem a standot, annak reményében, hogy talán mégis sikerül kiderítenem mi folyik itt.
- Szervusz Mei. – Köszöntem a szőke lánynyak higgadtságomat megőrizve.
- Szia Dorf, hol voltál mostanáig? Mit szólsz a Halloweeni maszkomhoz? - Kérdezte a lány fülig érő vigyorral, és fel emelt egy tárgyat, ami teli volt ragasztva és kötözve mindenféle anyaggal.
- Szóval ez egy maszk? – Kérdeztem kételkedve.
- Hát persze hogy az, látod? Azon a két lyukon fogok kinézni. - Mondta dicsekedve, szemlélve a művét.
- Értem és pontosan mit is kell nézni? – Tettem fel az újabb értetlen kérdést, de most már tényleg nagyon érdekelt hogy mi ez a hajcihő.
- Dorf, te komolyan nem érted hogy miről van szó? – Kérdezte Mei egy kissé felháborodott hangon, de mikor nemet intettem a fejemmel megszánt és elkezdett bőszen magyarázni.
- Az egész város a jövő héten esedékes Halloweeni ünnepségre készül, és hogy a Titan Nose is hozzájáruljon a közösséghez minden évben, mi készítjük a dekorációt.
- És tulajdon képen mi az a Halloween? - Kérdeztem még mindig egy mukkot sem értve az egészből.
- Az egy nagyon érdekes és roppant mulatságos ünnep. Minden évben Október 31.én a visszatérő eltávozottakat tiszteljük meg ezzel az ünneppel, és minden család a már halott rokonait visszavárja egy éjszaka erejéig, hogy megvendégelhessék őket. Ezért készítünk hagyományosan töklámpásokat, hogy a holtak ne tévedjenek el. Ez egy nagyon tiszteletre méltó esemény, de hogy a gyerekek se unatkozzanak, számukra is van egy remek hagyomány és szerintem az egészben ez a legjobb. Ilyenkor ugyanis minden kisgyerek, rémisztő jelmezt ölt. Például csúf boszorkány, zombi, szellem, múmia, vagy más érdekes lénynek az alakját veszi magára, és maskarákban végig járják az egész várost minden házba becsöngetve, a „Csokit vagy cselt” felkiáltással édességet követelnek. Mintha csak ők is egy családhoz tartozó lidércek lennének. Egy ilyen estén több zsáknyi cukrot, csokit, karamellás almát, gumicukrot, grillázst, sütit, bombont, nyalók- - Félbe szakítom a szőke lány ábrándozó felsorolását, mielőtt belecsorgatja nyálát a pálinkámba, amit idő közben Mei hajlandó volt kiadni.
- Rendben értem, szóval van édesség, sütőtök lámpások, szellemek, jelmezek, és jószívű felnőttek, akik a csokit osztják az idegen gyerekeknek. Most már csak egy valamit nem értek.
- És pedig? – Nézet rám Mei még mindig mid a 32 fogát kimutatva.
- Te felnőtt vagy akkor minek készíted ezt? – mutattam fel az előbbi tárgyat, amiről kedvenc pultosom azt állította, hogy egy maszk.
- Attól hogy elmúltam már húsz éves még igen is gyerek vagyok. – Válaszolt Mei kisség sértődötten és én nyomban meg is bántam hogy ilyesmivel vitatkoztam. Végül is ez egy ünnep vagy mi, akkor miért ne öltözhetne be ő is valaminek, ha annyira akar.
- Jól van, ne haragudj…Tehát minek is fogsz beöltözni? – Erre a lány szemei ismét felcsillanttak.
- Egy zombi sárkány jelmezt szeretnék összehozni és az a darab, amit a kezedben tartasz természetesen a feje lesz. – Mesélte büszkén, én pedig miközben hallgattam őt, hogy milyen nehéz is volt, különbözőfajta pappírokból, és anyagokból összepapírmasézni sárkányfej formájúra a maszkot, körülnéztem még egyszer a szorgosan dolgozó céhtársaim között. És valahogy én is kedvet kaptam az egész mókázáshoz. Végtére is soha sem árt egy kis plusz édesség, de legelsőnek a tökfaragást szeretném kipróbálni. Irtó viccesnek tűnik, ahogy a tök bele, kifolyik a vágások között. És közben még különböző grimaszokat is létre lehet hozni. A következő percben már lelkesen álltam neki faragni, vésni és vágni a Meitől kikunyerált, akkor még steril tököt.

(A pozitív oldalon szeretnék jelentkezni.)