Daniel Deamhan

Név: Daniel Deamhan

Nem: Férfi

Életkor: 20 (nem öregszik a démon hatása miatt)

Mágia: Démon mágia: Darkos a sötét harcművész (démoni lángok és árnyak stílusának mestere)
Kinézet: Fehér haj, ami általában koszossága miatt hamuszürkés. Szeme acélszürke. Tekintete üres, arcáról sugárzik a gyűlölet. Arcán valamiféle mosoly csak akkor jelenik meg, ha szokásához híven gúnyos megjegyzésekkel illeti ellenfelét. Ruházata egyszerű, nem túl díszes, a fekete és a fehér dominál benne. Testalkata inkább mozgékonyságra utal, mintsem erőre. Magassága 180 cm. Mellkasán van egy pecsét, amivel képes kommunikálni a démonnal. Átalakulásnál is onnan indult az átalakulás, ilyenkor zölden felizzik. Hangja átlagos, hideg, de fenyegető.

Jellem: Abszolút halál. A többi embert megveti, de nem annyira, mint a többi démonmágust. Szinte lehetetlen elnyerni bizalmát, csak a saját érekében dolgozik együtt másokkal, így állandó társa sincs a démonon kívül. Általában csendes, de csatában szereti gúnyos megjegyzésekkel illetni ellenfelét, hiszen a dühös ember több hibát vét és könnyebb legyőzni. Továbbá szeret kis ’’beszédeket’’ tartani áldozatainak, mielőtt megöli őket. Mivel a démon formálta jellemét, ezért mindene a vérontás és az emberi életek elvétele, azaz a gyilkolás. Gyűlöli Fiore királyságát, és el akarja pusztítani azt, ezért is öl, ami tetszik a benne lakozó démonnak.

Felszerelés: Ruháján kívül csak egy kardot hord magánál. A Mortem-et. Más néven a halálosztót, melyet mesterétől szerzett, és eredetileg Darkos fegyvere volt. A kardot élőlényként kezeli, mindig gondosan megtisztítja, megélezi, törődik vele, mintha csak leghűbb társa volna (néha még beszél is hozzá).

Előtörténet:
Daniel egy szikla tetején ült. Innen nézett le az alatta elterülő város romjaira. Csak nézett maga elé és merengett, hogy mihez kezdhet ezután, és, hogy hol tudna kideríteni valamit a múltjáról.
- Én is kíváncsi vagyok a múltadra, bár én még azt se tudom rólad, hogy mi történt veled, mielőtt a te testedbe kerültem . –A démon volt az, a szavaiban csekély érdeklődést vélt felfedezni Daniel, de tudta, hogy nem komoly dologról van szó.
- Hiszen most már egyek vagyunk, illene ismernünk egymást, ahhoz, hogy ellenfeleinket és segítőinket megismerjük. – Folytatta.
- Rendben van, elmondom, de nem érdekelnek az üres mondataid, sem az miért is akarod tudni az életem történetét. Elmondom, ha cserébe te is elmondod. – Válaszolta Daniel. A démon egy kis ideig csöndben volt.
- Rendben, benne vagyok az alkuban. – Mondta másvilági hangján.


A nevem Daniel Deamhan, és ez az én történetem. Szülőhelyem hollétére még nem jöttem rá. de azt tudom, hogy valahol Fiore királyságában kell lennie. Kiskoromban a nyugati tenger partján húzódó erdőben éltünk én és az öreg Momoicsi mesterrel, aki elvonultan élt a társadalomtól valami miatt. Egyszer a tenger partján gyűjtögettünk és találtunk egy hajóroncsot, amiből egy kis gyerek került elő. Körülbelül 1 éves lehetett bár nehézen tudtam meghatározni, mert 6 éves lehettem. A fiút befogadta a mester és Thrinnek nevezte el a hajóroncs orrán lévő felirat után. Testvéremként tekintettem rá annak ellenére, hogy sok mindenben különbözött tőlem. Kamasz koromra a társadalom iránti gyűlöletem kialakult és egyre erősödött. Egyre többször vitáztunk a mesterrel, mert ő próbálta ezt bennem elfojtani, de ez nem ment neki. Láttam, hogy titkon megvetéssel tekint rám, ha nem figyelek akár csak a környező falvakban élő emberek, akikkel csak nem rég kezdtem érintkezni akkoriban.
Aztán mikor mágiát kezdett tanítani nekünk akkor betelt a pohár és a képébe vágtam, hogy szerintem hasztalan és gyenge a mágia, amit tanítani akar, és én erősebbre vágyok, hogy céljaim beteljesedhessenek. Erre ő egy újabb hosszú szentbeszédbe kezdett az élet szeretetéről. Ekkor megütöttem és közöltem vele, hogy elegem van a nézeteiből, és hogy elmegyek.
Erre ő szomorúan bólintott és megjegyezte, hogy már számított rá, de még maradjak egy utolsó szóra. Maradtam és közölte velem, hogy kötelességének érzi, hogy tájékoztasson róla, hogy én is csak talált gyerek vagyok és hogy az erdőben talált rám még mikor még kicsi voltam és magához vett. Ezen meglepődtem, mert idáig azt mondta, hogy a fia vagyok. Ez után köszönés nélkül távoztam a házból és még Thrintől sem köszöntem el annak ellenére, hogy vele nem volt bajom hisz ő nem tett semmit ellenem egész ott élete alatt és neki sem mondta meg a mester az igazságot pont, mint nekem és én sem akartam elmondani hisz még akkor azt hittem, hogy így hátrányban érezte magát és a mester is megkért rá, kíváncsi lettem volna rá, hogy végül közölte e vele. Egyedül kezdtem bolyongani a világban. Számos helyre elmentem, az emberek mindenhol segítőkészen fordultak felém. Szánalmasak, alig győztem lerázni őket. Csak a gyengéknek kell ilyen jellegű segítség, az erősek maguk is megélnek. És bár többször voltam éhes, mint jóllakott és többször töltöttem az éjszakát a szabad ég alatt a hideg földön a városok mellett az erdőkben, mint a fogadókban és fedél alatt,de az elhatározásom nem ingott meg és életben maradtam. Életem hamarosan megváltozott, amikor találkoztam Devaonnal, a mesteremmel. Aznap felhős volt az ég, és esett az eső. Egy kisváros szélén ücsörögtem, egy elhagyatott helyen és a sebeimet ápoltam, kissé mert lopni próbáltam élelmet egy kis faluban kevés sikerrel. Ekkor egy sötét ruhákba burkolózó férfi lépett elém. Én nem törődtem vele, és pár percig csak nézett engem. Majd megszólalt.
- Úgy látom, benned megvan a kellő gyűlölet. – Mondta. Fölnéztem az alakra.
- Mihez? – kérdeztem. A férfi elmosolyodott.
- Ahhoz, hogy a tanítványom legyél, és szétzúzzuk ezt az országot. Gyere velem és megtanítalak a mágia használatára, erőt adok ahhoz, hogy a gyűlöletedet pusztításba fordítsd és elsöpörd a hasztalan embereket. – Mondta a férfi. Megérintettek a férfi szavai. Egész addig magányosan, magamba fordulva éltem, sokszor éhségtől szenvedtem, és gyűlöltem a világot. De itt jött valaki, aki törődött velem, tanítani akart, és segíteni, … hogy gyűlöletem tárgyát, a királyságot és a benne élőket elpusztítsam. Így hát elfogadtam az ajánlatát és követtem őt. Ahogy elindultunk ismét hozzám fordult.
- Az én nevem Devaon, a tiéd mi ifjú tanítványom? – Kérdezte.
- Daniel. – Válaszoltam. – Mit fogsz nekem tanítani? –
- Természetes sötét mágiát. De van egy bizonyos lény, akinek az erejével erős lehetnél, őt kell felkutatnunk. – Válaszolta. Ekkor még nem értettem mit jelent ez, csak később tudtam meg, hogy egy démonról volt szó, és mesterem csak kísérletezni akart.

Éveken át utazgattunk, miközben tanított, és én úgy éreztem jó kapcsolat alakult ki köztünk. Mindketten gyűlöltük a szánalmas embereket, de tiszteltük a felettünk valókat. Vitára, vagy összetűzésre szinte soha se került sor köztünk. Néha megmutatta tudását egy-egy kisebb városon, és én élveztem a pusztítást.Néha azt mondta nekem, hogy várjam meg egy tér közepén, vagy egyéb helyeken, de én nem értettem miért akarja ezt, és egyszer, amikor megelégeltem a várakozást utánaosontam. Mesterem háttal támaszkodott egy ház falának, egy utcasarkon. Rejtőzködve az utca túloldaláról néztem, hogy mit csinál. A ház sarkában a másik falnál egy sötét köpenyes alak állt. Egy kis nézelődés után rájöttem, hogy a mesteremhez beszél, halkan nagyon kevés szájmozgással. Sajnos távol voltam, így nem hallottam, hogy miről beszélgetnek. Majd hirtelen mesterem elindult, és elment az alak mellett, közben alig láthatóan az alak átadott neki egy kis cetlit, amit gyorsan zsebre vágott. Ezután megpróbáltam gyorsan visszaosonni oda, ahol meg kellett volna várnom a mestert. Szerencsémre elöbb értem oda mint ő, és így nem szerzett tudomást róla, hogy kilestem. Utazgatásaink alatt a mester elmondta nekem, hogy egy démont keresünk, aki hihetetlenül erős, és a saját javunkra fordíthatnánk az erejét, azzal, hogy belém zárjuk. Elsőre nem nagyon tetszett az ötlet, de belegyeztem. Azt mondta, hogy ő majd legyengíti, és amikor a démon végképp legyengült, és nem tud ellenállni le kell, hogy pecsételjem magamba. Ezen célból fel is helyezett a mellkasomra egy pecsétet, amin olyan ősi minták vannak, melyeket nem tudok a mai napig se felismerni. Viszont a démont egy jó ideig nem találtuk.

Egy nap mikor mesteremmel utaztam egy városba érkeztünk meg. Hirtelen a nap közepén éjsötét lett minden és a városban pánik tört ki. Mesterem felém nézett.
- Itt van. – Mondta. Majd elkezdett egy mágiát formálni. A mágiából egy pajzs alakult ki, mely eltaszította tőlünk a mágikus sötétséget. Hallottam a városiak halálsikolyait, ahogy sorban meghaltak. Mesterem ekkor rám kiáltott, hogy készüljek a megbeszéltek alapján magamba zárni a démont az előzőleg felhelyezett pecséttel.
Hátra húzódtam és készültem, mesterem pedig átalakult. Fogalmam se volt róla, hogy benne is egy démon lakozik. Materializálódott a kezében egy kard, a Mortem, melyet most én viselek, majd belevetette magát a sötétségbe. A csatazajok hosszan elnyúltak, hatalmas erők összecsapásáról tanúskodtak.
Egyszer csak a sötétség hirtelen eloszlott, és láttam mesteremet emberi alakjában összeesni. Szembe vele egy másik démon állt. Teste tele volt sebekkel és vágásokkal, nem vett észre, és miután megbizonyosodott a mesterem fizikai testének haláláról, rövid hallgatózás után a távolban még mindig hallható sikolyok után vetette magát.
Ezután kis ideig még rejtőzködtem, attól félve, hogy netán visszajön, de nem tette. Amint előléptem mesterem holttestén sötét hullámzások futottak végig. Majd egyre nagyobb kitüremkedések, jelengettek meg a testén. Aztán hirtelen a teste elkezdett fölszakadozni, és a rajta lévő pecsétek fényesen izzottak, majd sorban elkezdtek kihunyni.
Tudtam mit kell tennem, a félig kiszakadt démon mellé léptem, megérintettem egyik kezemmel a mellkasomon lévő pecsétet, másikkal a démon testét. Ekkor a pecsét felizzott, és elájultam.

A kiégett városban tértem magamhoz, és amint meg bírtam mozdulni elkúsztam a városból, a legközelebbi folyóig. Lassan felépültem, nem tudtam mit kezdeni magammal, és a gyűlöletem most már a démonok iránt is fellángolt, hiszen elvették tőlem mesteremet, az egyetlen embert, aki törődött velem. Amint járni tudtam felmentem egy szikla tetejére, és hirtelen hozzám szólt a bennem lakozó démon, és én elkezdtem beszélni vele.

-Igen érdekes történet.- mondta unottan a démon. Daniel lehunyta a szemét és mélyen magába nézett.
- Tudni akarom, hogy nézel ki ha már bennem lakozol mostantól.- mondta. Hangos kacajt hallott. Ezeket a hangokat nem a füléből hallotta, és beszélni se hangosan beszélt a démonhoz. Mindez csak az elméjében játszódott le, más nem hallhatta.
- Képzeld el magad, ahogy a saját elmédben jársz, és meglátsz engem is, benned lakozom!- Mondta a démon. Daniel így is tett. Hirtelen egy sötét teremben volt. Elkezdett előre lépkedni, a léptei visszhangoztak. Hirtelen materializálódott elötte egy lilás bőrű szárnyas alak, akinek tetoválások borították a testét, és a szeme elött egy kendő volt felkötve. Felismerte azt az alakot, melyet mestere vett föl. A démon szótlanul odalépett Daniel elé, és megragadta a nyakát. Daniel levegőért kezdett kapkodni, a démon úgy emelte föl, mintha egyszerű rongybaba lenne. Ahogy maga elé tartotta, a szemét takaró kendő mögött zöldes fény kezdett derengeni. Daniel úgy érezte nem bírja tovább, és végképp megfullad, ekkor azonban a démon lerakta, és hangos démoni nevetésben tört ki. Danielt ez felidegesítette, de tudta, hogy semmit nem tud tenni, a sokkal erősebb ellenféllel szemben. A démon kis idő múlva abbahagyta a kacagást, és megszólalt.
- Kedvemre való vagy halandó. - Mondta. - Érzem a gyűlöletet, és a pusztítási vágyat. Ha ezeket úgy hasznosítod, hogy közben nekem engedelmeskedsz, akkor nem csak meghagyom az életed, hanem segítek is neked, úgy, hogy erőt adok. - Mondta. Daniel összeszedte magát és válaszolt.
- Megölni nem tudsz, ezt tudom jól, hiszen akkor te is meghalnál. - Válaszolta rezzenéstelen arccal. - Ugyanakkor az erődre szükségem van, miben kéne engedelmeskednem neked, hogy kapjak belőle? -
A démon komoran Danielre nézett.
- Látom olyat is tudsz, amit kevesen. Elmondom a feltételeimet, amelyeket engedelmesség alatt értek. Elösszöris, ha úgy érzem, hogy vért kivánok, akkor köteles vagy embert ölni, mindegy, hogy kit, de profin, művészien, ne úgy mint egy idióta kezdő orvgyilkos. - A hangja itt sokkal hangosabb volt, mint ahogy Daniel a kinti világban hallotta. - Másodszor, mesteredként tisztelj, és kérelmezd az erőt tőlem. Soha se mondj ellent nekem. Harmadszor, segíts nekem elpusztítani ezt a nyomorult országot, és a benne élő szánalmas emberi halandókat. Ehhez neked is sokat kell erősödnöd, tehát ez még sokat várat magára. Negyedszer, írtsad ki a démonvadászokat, mindkettőnk érdekében, mert veszélyeztetik a létünket. Ugyanez igaz néhány démon társamra is. Ötödször. - Itt a hangja picit megakadt, és az egyre intenzív hangosodás, és hirtelen halálos csönd űlt a teremre.
- Mi az ötödik? - Kérdezte nyugtalanul Daniel. A démon belefogott a válaszba.
- Ha elkapna a mágia tanács, és bebörtönözne, old fel a pecsétet, és engedj ki, ebbe te belehalsz, de én kiszabadulok. - Mondta a démon. Daniel némán biccentett, mutatván belegyezését. A démon ekkor kitárta szárnyait, a testén lévő tetoválások és a kendő mögött szemei felizzottak, testéből sötétség áramlott, és az eddiginél is zengőbb hangon szavalt.
- RENDBEN VAN HALANDÓ, DANIEL DEAMHAN, A SZÖVETSÉG KÖZTED ÉS KÖZTEM, A HATALMAS DARKOS KÖZÖTT MEGKÖTETETT. HOZZUNK PUSZTULÁST ERRE A SZÁNALMAS VILÁGRA!-

A démonról: Darkos a neve, a démonok között ősinek számít. Fioréba kb 150 évvel ezelőtt jött, ahol pusztítani kezdett, és néhány sötét mágus bezárta. Mindeddig 5 emberben volt bezárva, Daniel a 6-odik. Jelleme abszolút halál, mindene a pusztítás, szeret ölni és Fioréba is azért jött, hogy kiirtson mindenkit a királyságban. Ezen cél eléréséhez, mivel ő maga fizikai valójában nem tud cselekedni bezártsága miatt, azon embereket manipulálja, akikbe bezárják. Így a hordozója jelleme hozzáigazodik az övéhez, és mindenáron pusztítani és ölni akar. Daniellel egyszerű dolga volt, hiszen ő eleve ilyesmi dolgokra törekedett. A gyilkolás művészetét profin űzi, művészi mozdulatokkal öl, és a test és elme erejét kihasználja. Ezért is nevezték el a sötét harcművésznek. Bőre lilás, fején két szarvat visel, teste tetoválásokkal van tele, és hátán két csapzott szárny helyezkedik el. Szeme helyén két démoni tűzből formálódott lánggömb helyezkedik el. Testi ereje nem sokkal nagyobb egy emberénél, viszont gyorsasága jóval meghaladja azt. Mozgásához az árnyékokat használja fel, és bizonyos mértékig képes manipulálni azokat, hogy hasznára legyenek mind támadásban, mind védésben. És a szemében lévő tűzet is képes reprodukálni, fölhasználni. (A démon részletes előtörténetét egy kaland formájában írnám le, ahogy elmeséli a karakternek.)


(Thin előtörténetével kapcsolatban áll az előtörténet, így én is megjelenek az övében.)

(Alapból megvenném a Darkness Magic-et és a Dark Blast-et, és így 0 gyémánt alaptőkével indulnék.)




Mágiák:
Név: Shadow Armor /Árny Vértezet/
Ár: 50.000 Gyémánt
Szint: 1
Leírás:
A démon az árnyakat a testére fonja és mágiával telíti azokat így a bőrére tapadt árnyak sebzés felfogó értékkel bírnak. A SFÉ a mágus szintjétől függ és a felsőtestnek démoni formában kell lennie.

Név: Demonic Speed /Démoni Sebesség/
Ár: 50.000 Gyémánt
Szint: 1
Leírás:
A használó a sebessége felgyorsul a gyorsulás mértéke a használó szintjével növekszik. A használónak démoni formában kell, hogy legyen a lába.

Név: Darkness Fist /Sötétség Ököl/
Ár: 50.000 Gyémánt
Szint: 1
Leírás:
A használó kezét az árnyak spirálisan befonják és aurát képeznek a keze köré. Ha így eltalál valakit a használó, akkor az alapvető sebzése megnő a szintjének mértékében. A használó egyik kezének kell démoni alakban lennie.

(Update: Változtatások történetek a karakterben, a szabályzatmódosulás miatt, ezt a részt nem írom át.)