Kato Brightmore

Név: Kato Brightmore

Nem: Férfi

Életkor: 23

Mágia: Fegyver mágia

Céh: Blue Pegasus

Jellem: Kato igazából eléggé szórakozott és bolond jellemű. Sokszor poénkodik minden félével, és néha nem tudja, hogy pontosan hol a határ. Ez sajnos a harcok alatt is meglátszik, és nem tudja magát tűrtőztetni, így sokszor megy ellenfele agyára, vagy épp követ el hibát a saját hibájából. A barátaiért egyébként kiáll, mert fontosak a számára, főleg azok után, amit az apja művelt.

Kinézet: Kb 170 magas, átlagos testalkatú és súlyú srác. A haja koszos-fehér és a tarkójáig ér. Mindkét csuklóján egy-egy csuklószorító, az ujjain pedig gyűrűket visel. A ruhatárát leginkább az ingek, vagy galléros pólók, a kényelmes pulóverek és zakók jellemzik, amiket leginkább szényitva hord. Legröbbször nyakkendőt is látni a nyakában, bár nincs rendeltetés szerűen meghúzva, csupán csak van, mint kiegészítő. Leginkább a farmereket kedveli, amikre előszeretettel aggat jobb vagy bal oldalra láncokat, de sosem hordja egyszerre két oldalon. A céh jele az arcán látható, acélkék színben

Fegyverek:
Ex-quip: Recurve bow
Ex-quip: Khukri

Előtörténet:

Frissen szállt le az est a városra. A napot lekapcsolták, mint valami óriási lámpát, ami a világot világítja meg, de hamarosan ezer meg ezer apró fénypont gyulladt fel az égen, mint apró szentjánosbogarak, hogy fényt hozzanak az éjszakába, és segítség a hold munkáját. A város nyugodt, ilyenkor általában mindenki alszik már, vagy készül eltenni magát holnapra, hogy újult erővel vágjon neki a szürke hétköznapok dolgos óráinak, amivel a napi betevőre valót keresi meg. Ha valaki megkérdezné, hogy pontosan mi az idill, majd a városra vetne egy pillantást, a válasz a szeme előtt terülne el. Itt-ott a házakban még pislákolnak fények, de szépen lassan mindenhol kialszanak a lámpák fényei és az egyre nagyobb csend veszi át az uralmat a városon.
Ám a világ nem engedhet meg magának ilyen, és ehhez hasonló idilli képet, vagy ha mégis, akkor nem tarthatja fent sokáig. Túl sok a gonoszság a Földön, ezért ez az idilli, békés kép egyszer megtörik, és ez sajnos hamarabb jött el, mint kellett volna. Egy szűkebb utcából csata zaja hallatszik. A közelben lakók, mind hallják, de a tompa zajok nem tűnnek számukra érdekesnek. Egy jobb horog csattan és érzem, ahogy a szám felreped, a sebből pedig vér szivárog. A testem nem mozdul. Az agyam kiadja ugyan a parancsokat, de a végtagjaimat túl nehéznek érzem ahhoz, hogy mozgásra tudjam őket bírni. A fegyveremet elejtettem, a látásom nem tiszta, és az a csekély erőm, ami volt, kezd elhagyni. Túl sokat fektettem a harcba apám ellen, de nem győzhetek. Ezzel már az elején tisztában voltam, mégis szembe szálltam vele anyám emlékéért. Azért, hogy elégtételt vehessek a haláláért. Nagy nehezen sikerül négy kézlábra erőltetni magam, de nehezen veszem a levegőt. Nem csodálkoznék, ha eltört volna néhány bordám az ütései nyomán.
- Fe-fe-fejezd be! – préselem ki a fogaim között, de hangom sincs, így már csak erőtlen próbálkozás csupán, már-már suttogás. Hallom, ahogy apám felnevet, de mintha kilométerekről jönne, annyira távolinak érződik. Pedig itt áll előttem. Látom a csizmája orrát.
- És én még azt hittem, hogy büszke leszek a fiamra! Nem vagy több, csak anyád ócska utánzata! Add fel, különben itt helyben végzek veled! – apám hangját most valamiért tisztán hallom, nem úgy, mint a nevetését. Valamit tennem kell. De mit?! Már arra sem vagyok képes, hogy felálljak, és még így is elég nehéz megtartani a testem. Szóval ennyi volt, nincs tovább. Lehunyom a szemem és várom a megváltó halált, hogy ne kelljen többet szenvednem.
~ Ne haragudj, anya. Tehetetlen voltam ellene. – újabb fájdalom. Ezúttal az állam környékéről jöhet, mert a fejem hátra bicsaklik, felemelkedem, de rögtön vissza is húz a gravitáció. Hanyatt vágódom, és többé képtelen vagyok megmozdulni. Ennyi volt hát Kato Brightmore élete és pálya futása. Már véget is ért, mielőtt valójában elkezdődött volna. Ezután már nincs más, csak az üres és végtelen sötétség.


Hugo Brightmore. Jelenleg huszonkilenc éves, árnyék mágus. A Titan Nose céh egyik tagja. Néha kétkedve fogadják, mert árnyék mágiát használ, ami fekete mágia, de az ő vélemény az volt, hogy ha a sötét erőket a jó szolgálatára állítják, akkor nem számítanak igazán sötét erőknek. Ezzel az elvvel a Titan Nose-nál még sokra vitte. A céh büszke volt és kiemelkedő alakja lett a céhnek.
Setsuko Masahashi. Jelenleg huszonhét éves, fegyver mágus. Szintén a Titan Nose céh tagja. Nem túl erős, de különös elismerésnek örvend humoros jelleme miatt, és pont ezért népszerű a céhben. A sorsuk egy közös megbízás alkalmával fonódott össze. Egy emberrabló mágust kellett elkapniuk valahol Hargeon-ban. Az eset furcsasága maga Hargeon , ugyanis elég kevés mágus él a kikötő városban. De a feladat az feladat, így Hugo és Setsuko neki vágtak, hogy elvégezzék a feladatot. Ahogy megérkeztek a kikötő városba neki is láttak az információ szerzésnek, és megtalálták a keresett személyt, aki az egyik dokkba vette be magát a túszokkal, akik nagyjából tízen, tizenöten lehettek. Hugo és Setsuko megtámadta az emberrablót, aki jégmágiával próbálta visszaverni a páros támadásait, és legyőzni őket. Setsuko képzett fegyver mágusként leginkább az íját kedvelte, de emellett roppant képzett volt közelharcban is, így kardok használatával sem volt semmi problémája. Leginkább az íja mellett a khukri volt a kedvence. Hugo pedig az árnyék mágiát használta, amivel szinte tökéletesen sakkban tudta tartani a férfit. Setsuko egy nyilat lőtt a dokk plafonja irányába, ám mielőtt az elérte volna, aktiválta a mágiáját, és megszámlálhatatlan nyíl hullott vissza az emberrablóra. Amíg Hugo árnyék öklökkel sorozta, addig Setsuko folyamatosan nyilakkal bombázta az emberrablót, és a legtöbbön mágiát is használt. Végül Hugo a Shadow Pull technikával lerántotta ellenfelét a föld alá, majd „kiköpve” őt Setsuko megadta a kegyelemdöfést a khukri-val. Vége. A meló elvégeztetett, a két mágus pedig felvette a jutalmát, majd vígan elindultak vissza a céh-be. A két felnőtt a céhbe visszaérve megállapodtak, hogy mostantól egy csapatot alkotnak. A küldetéseiket sorra sikerrel koronázták meg, és három évvel később egy magasabb szintre emelték kapcsolatukat, összeházasodtak, és nem sokkal később közösen vettek egy házat. A házasságot követő második évben megérkezett a gyermekáldás és megszülettem én.

***

A szüleim tisztességesen neveltek, és jóra tanítottak. Mióta megérkeztem felváltva kellett megbízásokat vállalniuk, hogy valaki rám is tudjon vigyázni, bár ahogy emlékszem, apa szerintem több munkát vállalt. Próbált nekem árnyék mágiát tanítani, mikor otthon volt velem, de nekem nem feküdt az a mágia fajta, és nem is repestem az örömtől. Anya fegyverei sokkal jobban lekötöttek. Rengeteg fegyvere volt, és ha úgy vesszük, mindig vele volt mindegyik. A fegyver mágia könnyebben is ment, mint az árnyék. Apa le is tett arról, hogy én valaha árnyék mágiát tanulok, és annyiban hagyta a dolgot, ellenben anya folyamatosan okított és tanított. Az ő íjával tanultam meg először célra lőni, és igazából a legtöbb fegyvert kölcsön adta, hogy gyakoroljunk. A családunk boldog volt, és bár nem voltunk dús gazdagok, panaszra nem volt okunk, mert a minimálisnál és a kellőnél többet meg engedhettünk magunknak. Ahogy egyre idősebb lettem, úgy lett egyre precízebb a fegyver mágiám, de még mindig csodálattal néztem anyát, ahogy kecses gazella módjára mozog egy, vagy akár két fegyverrel a kezében és pontról pontra tanítja a mozdulatokat, és a legjobb praktikákat az egyes fegyvereknél, a lehető legjobban kiküszöbölve a hátrányaikat.
- Próbáld meg nem szétbontani a mozdulataidat, Kato. Ha túlságosan szaggatott a mozgásod, az ellenfeled, hamar kiismeri a következő mozdulatod és vesztettél. – anya egyáltalán nem kímélt, elég rendesen megdolgozott, de meg lett az eredménye.
- Értem. Csak még nem vagyok biztos a mozdulataimban, és nem szeretném elrontani. – válaszoltam anyának, aki ekkor általában karba tett kézzel, szúrós tekintettel nézett rám. Ez olyankor azt jelentette, hogy „hülye vagy fiam!”. Ekkor inkább bólintottam, és megcsináltam még egyszer a mozdulatot.
- Próbáld meg folyamatosan, ahogyan egy folyó folyik. Az sem áll meg elgondolkodni, hogy hogyan tovább. – anya szerette az ilyen és ehhez hasonló hasonlatokat, és előszeretettel is alkalmazta azokat. Ahogy megfogtam a két rövid kardot, amit anya adott a gyakorlásra. Az általa mutatott forma végül tökéletesítésre került, és nem került bele egyetlen darabolás sem.
- Gratulálok! Ügyes vagy, de mára legyen ennyi elég. Holnap folytatjuk. – mosolygott, majd elindultunk a házba. Vacsorára apa is haza ért.
Másnap, ahogy azt anya megígérte folytattuk az edzéseket.
- Ma egy kicsit nagyobb lépést fogunk tenni a tanításodban. Mind a két fegyverrel meg fogok tanítani neked egy-egy technikát, hogy sikeresebb legyél majd a jövőben. – epekedve vártam, hogy anya elmondja, hogy mit fogunk ma csinálni. Megidéztünk egy-egy íjat. Igen, közben én is bele tanultam ebbe, és már nem okozott gondot a dolog. Tehát ezzel fogunk kezdeni, elmosolyodtam, majd vártam a következő. Anya félre állt, majd folytatta.
- Az első amit mutatok, az az Arrow Rain. – A nevét érdekesnek találtam, és bár már hallottam róla, anyáék történeteiből, még sosem láttam.
- Ezzel képes leszel egy nyílból többet csinálni. Mindenféleképpen az ég felé lődd, mert különben sosem lesz tökéletes. Amint aktiválod a mágiát, a nyíl sok több nyílra válik majd szét, megnehezítve az ellenfeled dolgát. Tény, hogy vannak hátrányok, de kinek, vagy minek nincsenek. – mosolyodott el a végén. Rég láttam már mosolyogni, és csak most láttam rajta, hogy mennyire kiütközik rajta az idő. Végül elüldöztem ezeket a gondolatokat a fejemből, majd neki álltunk az edzésnek. Ellőttem egy nyilat, ahogy anya mondta, de nem történt semmi. Szimplán visszahullott a földre, és bele állt a talajba. Nem értettem, mert mindent úgy csináltam, ahogy mondta.
- Most mi van? – hűltem el, de anya csak mosolygott.
- Ne aggódj. Inkább próbáld meg még egyszer. Ami nem sikerült elsőre, sikerülni fog másodikra. – felhúztam az íjat és lőttem. Nem sokkal a kilövés után megjelent az én mágikus pecsétem és a nyíl, ahogy felért az égig, és már nem láttuk, egy pillanattal később több másikkal együtt a földbe fúródott.
- Ugye, mondtam én? – kérdezte mosolyogva anya. Párszor még megcsináltam, majd egy rövid pihenőt tartottunk, hogy összeszedjük az erőinket. Mikor megettünk két szendvicset és megittuk a vizünket, anya újra felállt, és kérte, hogy kövessem. Elővett egy ember alakú bábut, majd egy khukri-t idézett meg.
- Ez egyszerűbb, mint a nyilakkal volt. A lényege, hogy amint a mágia aktívvá válik a penge felizzik és egyetlen suhintással lelőheted róla a mágiát, akár egy bumerángot. Óh, igen, a „lövedék” bumerángként működik, így könnyen meglepheted vele az ellenfeled. – magyarázta anya, majd én is előteremtettem egy khukri-t és megpróbáltam. A pengére koncentráltam, hogy aktiváljam rajta a mágiát, majd lassan, de biztosan a penge világítani kezdett, és a pecsét is megjelent. Egyetlen suhintással „ellőttem” a mágiát, és figyeltem a hatást. Semmi. Akárcsak egy kő, úgy szállt, nem volt benne semmi szépség, mint anyáéban. Az, hogy visszaforduljon, pedig egyenesen képtelenségnek tűnt. Azt mondta anya, hogy ez könnyebb lesz, de nekem ez ment nehezebben. Ha jól emlékszem, akkor talán az ötödik, vagy hatodik próbálkozásra sikerült rendesen megcsinálni. Ezzel együtt rettentően legyengültem. Ma tényleg túllőttem a célon, de legalább meg lett a kemény munka gyümölcse.


- A fiad remekül teljesített ma. – újságolta anya. Apa csak hümmögött neki, de érdemleges szó nem hagyta el a száját. Az utóbbi időben egyre többször láttuk ilyennek, és mikor ő volt itthon – annak ellenére, hogy már elég idős voltam – ugyanilyen búskomora maradt, és mindenre csak hümmögött, ha pedig firtattuk, felkapta a vizet, és ideges lett. Tudtuk, hogy valami gond van, de inkább annyiban hagytuk a dolgot, és megvártuk, míg ő maga mondja majd el, ha eljön az ideje. Nem kellett sokat várni, és azt kívánom, hogy bár meg se történt volna. Két nappal később ültünk össze megint hasonló módon. Egyelőre anya is és apa is hanyagolták a megbízásokat. Pihenni akartak, és volt annyi pénzünk, hogy el leszünk pár napig belőle. Az asztalnál ültem, és azon gondolkodtam, hogy mi baja lehet apának. A gondolataimból az éles csörömpölés ragadott ki, és hideg zuhanyként ért a hirtelen hangzavar. A szülők egymásnak estek, egyelőre csak szóban. Ha jól értettem – és olyan kiabálás mellett nem lehetett rosszul érteni – apát kicsapták a céhből, mert megölt egy embert, méghozzá mágiával, ami tiltott dolog. Ráadásul egy civil volt, akitől információt akart szerezni, ám az nem akarta kiszolgálni apámat. Napokon keresztül ment a huza-vona, majd apámnak elege lett és megtette, amit nem kellett volna. Anya totál kiakadt, amit természetesen meg is értek. Ekkor körülbelül tizenhét éves lehettem. Csak ültem az asztalnál és bambultam magam elé. Vártam, hogy mikor fejezik be a vitát. Végül anya sírva rohant ki a konyhából, be a szobába, amit sajnos az ajtó bánt. Fegyver mágus volt, de nő, és ilyen szempontból a lelke sem teljesen sérthetetlen. Apa nem sokkal utána sétált ki.
- Nők. – köpte oda a szót a levegőbe, de valahol nekem is címezte ezt a szót. Napok teltek el, és apa meg anya egy szót sem szóltak egymáshoz. Apa ismét lelépett egész napra. Anya addig edzett velem, ahogy szoktuk, de most a szokásosnál is ingerültebb volt, és ez meglátszott az edzésen is. De nem panaszkodtam, mert legalább jó volt. Anya valamiért apánál is furcsább lett.
- Kato, most nagyon figyelj ide. Ha eljön az ideje, szeretném, ha kiváló fegyver mágus válna belőled. Nem tudok már többet tanítani neked, mindent átadtam, amit nekem is tanítottak, ám még bőven akad még a világban tanulni való. – az arc kifejezése megváltozott. Nem szokott ilyen lenni, és ha jól láttam, kósza könnyek szöktek a szemébe. Rossz érzés fogott el, de nem tudtam, hogy mit mondjak. Anya előteremtette az íját, és a khurki-kat, majd letette elém.
- Mostantól ezek a tieid, és szeretném, ha jó kezekben lenne nálad. – és ennyi. A kósza könnyek ekkora már a könnyei leginkább a medréből kilépő folyóra emlékeztettek, és nem tartotta vissza a sírást. Vajon mi történt, amiről én nem tudok? Miért sír anya, és miért adta nekem a két legbecsesebb fegyverét? Felállt, és hátat fordított nekem, majd magasztos, már-már heroikus léptekkel megindult a ház irányába. Egyetlen ajtó csapódás, ennyit hallottam csupán, majd amíg értetlenül álltam a fegyverekkel, éles sikoly rázta meg az utcát. Egyből felismertem a hangot: anya! Kirohantam utána, és ami ekkor fogadott azt nem tudom leírni. Apa őrült vigyorral az arcán, anya teste élettelenül fekszik, a tekintete pedig üveges. Halott. Elszörnyedek a látványtól és térdre rogyok.
~ Miért? Miért történt ez az egész? Mit ártott neki, hogy ez történt? – ökölbe szorult a kezem. Ilyen nem létezik, kell, hogy legyen logikus magyarázat. De nem volt. Egy árnyék suhant felém, és már be is húzott nekem egyet.
- Anyád gyenge volt. És te is az vagy, mert ő tanított. Sosem volt, és sosem lesz többé fiam. Szégyent hoztál rám, amikor egy ilyen nő nyomdokaiba léptél. – összeszorult a fogam. Az rendben, hogy engem szidni merészel, bár ezzel is túllőtt már a célon, de az, hogy ilyeneket mondjon anyáról, azt nem tűrhetem.
- Ex-quip Recurve bow. – apám újabb árnyék támadását, már sikerült elkerülnöm, és rálőttem két nyilat. Könnyűszerrel félre söpörte őket. Nem csodálkoztam, hisz sokkal képzettebb, mint én. Újabb cserét eszközöltem, hátha a khurki-kkal nagyobb esélyem lesz. Tévedtem. Közelharcban is jóval képzettebb volt, és be is szedtem pár ütést meg rúgást, majd tisztes távolságba kerültem, de mire észbe kaptam, egy árnyék ököl már meg is rohamozott és gyomorszájon vágott. Ahogy volt némi erőm, felpattantam és neki indultam, hogy elmeneküljek. Néha-néha hátra néztem, de apám még mindig ugyanott állt, és nem mozdult.
~ Hagyna elmenekülni? Ezt nem értem. – én voltam igazából a korona tanú az ügyben, és csak hagyja, hogy így meglépjek? Valami nem stimmel. A Titan Nose-ba nem mehetek, mert bár lenne, aki szembe szállna vele, de nem akarom mások épségét és életét kockára tenni. Felszálltam az első vonatra, és nekivágtam a világnak.


Két, talán három megálló után szálltam le. Hallottam erről a helyről anyától, ebben a városban van a Blue Pegasus épülete. Ennél jobban nem voltam ismeretes ebben a városban, így egy megfelelő helyet kerestem, hogy aludjak, ám az éjszakát ismét megzavarta valami. Egy kéz ragadott meg és rántott le a föld alá, majd köpött ki. Apám érkezett meg. De honnan tudta, hogy itt vagyok, hogy talált meg? Mikor ránéztem, ugyanaz az őrül ábrázat játszott az arcán. Nem, ez lehetetlen. Ilyen nincs.
- Hello, Kato. Hiányoztam? – és egy ütés talált el az arcomon. Elterültem a földön. Megdörzsöltem az arcom, majd felálltam.
- Legyőzlek. – szűrtem a fogaimon át, és közben megidéztem a khukri-t. Ahogy elindította a következő árnyék öklöt, kitértem és a khukri-val megvágtam, mire eltűnt. Ám elbíztam magam, mert már jött is a következő. Összeszedtem magam, és aktiváltam a khukri-n a mágiát, majd amint fényesen ragyogott, suhintottam. Apa természetesen elkerülte, de a „lövedék” visszafordult. Sikerült!
- Azt hiszed ezzel át tudsz verni? Anyád ugyanezeket a mágiákat használta, ezzel nem mész semmire. – egy árnyékot emelt a ki, ami felfogta a bumerángom erejét. Elkerekedett a szemem, mert apa egyáltalán nem nézett hátra, mégis pontosan tudta, hogy mikor ér vissza a támadásom.
- Szánalmas vagy! – apám mostmár teljesen megőrült. Nem ismertem rá, régen egyáltalán nem ilyen volt. Bár erős, de már csak árnyéka régi önmagának. Íjra váltottam, majd ellőttem felé pár nyilat, de ismét csak elsöpörte. Ezalatt a pár év alatt, apa totál kifordult magából. Egy újabb árnyék ököl tartott felém, de ez elől sikerült ellépnem, majd rálőni, de nem sok esélyem volt ellene. Az egyik árnyékkal megragadott és közel húzott magához, majd ütlegelni kezdett. Végül elhajított.
- Ennyi volt? Pont, ahogy sejtettem. Ugyanolyan gyenge vagy, mint amilyen az anyád is volt. – a fizikai fájdalom okozás mellett ismét bele kezdett a lelki terrornak nevezett hadviselésbe. De megkapja, amit akar: halálba hajszolom magam. Megszorítottam az íjam, és bár nehezen, de valahogy még sikerült felállnom. Alig maradt erőm, és az íj kihúzása is óriási erőfeszítésbe került. Célozni képtelen voltam, de mégis lőttem, de most az égbe, ahogy anya tanította. Az árnyékok ismét megindultak felém, és újra behúztak egyet, de már mindegy volt. A mágia aktiválódott, és nyilak kezdtek záporozni az égből.
- Szívós kis mocsok vagy, de ezzel sem mész sokra! – és megint csak nem kímélt. Az ütések záporoztak, és én képtelen voltam bármit is tenni ellene. Végül egyszer csak abba maradtak ezek az ütlegek. Közelebb lépett, de nem tett semmit. Megpillantom a csizmája orrát. Itt áll előttem, de a látásom homályos. Kezd elhagyni az erőm.
~ Végezz velem. Tedd meg! – lehunyom a szemem és várom, hogy megadja a kegyelemdöfést. A fejem koppan az utca kövén, ahogy végleg átadom magam a sötétségnek.


Lassan, de biztosan nyitom a szemem. Még homályosan látok, és kicsit hunyorgok is az erős fénytől. Ahogy a pupillám szűkül, és egyre kevesebb fényt enged be, a látásom is javul. Egy szobában fekszem, jobb és bal oldalamon egy-egy függönyszerűség. Egy férfi ült velem szemben egy széken.
- Hol vagyok? – kérdeztem.
- A Blue Pegasus orvosi szobájában. Nagy mázlid van, kölyök, hogy túlélted. – értetlenül néztem rá. Felmértem a terepet, ha valami gáz lenne.
- Apám? - megrázta a fejét. Nem találták meg, vagy elmenekült. Igazából nem is akartam firtatni. Ahogy eszembe jutottak a képek ismét ökölbe szorult a kezem. Anya élettelen teste, apa őrült arc kifejezése. Pár nappal később, szinte teljesen felépültem, és nem csak a testem, de a lelkem nagy része is meggyógyult. A férfi, aki az ágyam mellett ült, már várta, hogy kijöjjek az orvosi szobából.
- Látom felépültél, remek. - köszöntött, majd egy papír lapot lebegtetett meg felém.
- Ez mi? - kérdeztem vissza, mert nem tudtam elolvasni a szapora lebegtetés közben.
- Az első melód. Csak nem gondoltad, hogy ingyen volt az orvosi ellátás meg a többi? - közölte velem mosolyogva. Először kicsit meghökkentem, de valahol éreztem, hogy talán így lenne fair a dolog velük szemben.
- Rendben. Legyen. - beadtam a derekam. Átvettem a papírlapot, és elolvastam a feladatot:

Mélyen tisztelt céhek. Létezik egy varázskönyv, mely nem rég került elő egy megsemmisült sötét céh könyvtárából. A könyvben sok különleges és ritka varázslat szerepel, ezért a Mágia Tanács igényt tart a könyvre átvizsgálás szempontjából. A feladat nem más, mint elhozni a könyvet, és megvédeni a könyvet szállító embert, mert más sötét céh támadás várható az úton, akik meg akarják szerezni a könyvet.
Jutalom: 45.000 gyémánt.

- 45.000 gyémánt. Ez fedezi az ellátásod és még egy kevés marad is neked. Mi sem vagyunk szívtelenek. - megértettem, és innentől más nem volt hátra, minthogy elinduljak. Összeszedtem magam, előkészültem, és elindultam. Az első megállóm Shirotsume volt, ahol találkoztam az emberrel, - akiről később kiderült, hogy nő - aki majd a könyvet szállítja. Hogy megbízzon bennem, a papíron volt egy jelmondat, amivel úgymond bejelentkezhettem nála.
- A mágia ára túl drága. - mondtam, amikor elértem a megadott címre. A nő ajtót nyitott, majd egy rövid és tömör bemutatkozás után elmagyarázta a tervét. A terv tökéletes volt, kivéve azt az apróságot, hogy mindenáron ragaszkodott a vonathoz. Ezért a részletért én nem repestem, mert a vonaton szűk a hely és túlságosan könnyű szabotálni az utat. Sok beleszólásom nem volt, lényegében ő a megrendelő, így az ő feltételei érvényesülnek elsősorban. Viszont, ha történik valami, akkor onnantól én veszem kézbe a dolgok további menetét. Megvártam, amíg elkészült, majd mikor újra megpillantottam, jeleztem, hogy készen állok az útra.
- Mehetünk? – kérdeztem, amire egy „igen”-el válaszolt. Illedelmes férfi módjára kitártam előtte az ajtót és előre engedtem és neki vágtunk az útnak. Az állomásra gyalog mentünk, hogy el tudjunk vegyülni a városban nyüzsgő tömegben. A vonat nagyjából tíz perccel a kiérkezésünk után már úton is volt Era felé, és mi is egyre közelebb értünk, hogy átadjuk a könyvet a tanácsnak. Nem sokat beszélgettünk a nővel, és látszólag nem is akart belefolyni egy beszélgetésbe. Az ölében tartotta, a kezét pedig ráhelyezte a becsomagolt könyvre és csak bámult ki az ablakon. Én folyamatosan pásztáztam a környéket, hogy nincsenek-e gyanús alakok a közelben, akik épp lecsapni készülnek ránk, de egyelőre senki nem adta semmilyen ellenséges szándéknak a jelét. Hamarosan belépett a kocsiba a kalauz, és szépen sorban haladva elkérte a jegyeket az utasoktól. Az ember mindig parázik az ilyen helyzetekben, hogy na most akkor itt vége mindennek. De a gyanúm alaptalan volt, mert a kalauz kezelte a mi jegyünket is, aztán továbbállt. Kifújtam a levegőt, majd hallottam, hogy nyílik-csúkódik az ajtó, és a kalauz már el is tűnt. Megkönnyebbültem és ismét ellazultam. Nem sokára ismét nyílt a kocsi ajtaja, majd egy újabb férfi lépett be és látszólag helyet keresett magának, de mikor kiszúrta a nő ölében elhelyezkedő csomagot, megállt és mereven nézte. Felnéztem rá, de rögtön meg is bántam. A vonat hirtelen megállt és az utasok, köztük én is, megborult előre a hirtelen erő-ellen erőhatástól. A fickó kikapta a nő öléből a becsomagolt könyvet, majd megindult a modony irányába.
- Maradjon itt! – utasítottam, hisz ő tulajdonképpen nem célpont, így nem is kell, hogy bele keveredjen a dolgokba. A férfi után iramodtam, de nem volt könnyű dolgom. A csomagok folyton estek le, ahogy elhaladt mellettük, és vigyáznom kellett, hogy valamelyik kupán ne vágjon. Még láttam, ahogy áthalad egy újabb ajtón még egy kocsival előrébb, de ekkor az előzőleg kalauzként funkcionáló férfi lépett elém.
- Itt az utad vége. A könyv nálunk van, és semmi esélyed kettőnk ellen. – próbált fölényesnek tűnni, de amint nekem támadt, tudtam, hogy nem kell tőle tartani. Ellenben majd a másik fickótól.
- Azért ne olyan hevesen. Csak nem gondoltad, hogy itt maradok egy helyben, hogy simán lecsaphass, pancser. – kezdtem élvezni, és mivel még nem használt mágiát, ezért nagy valószínűséggel nincs is neki. Ez remek hír.
- Lássuk ezzel mit kezdesz. – rákacsintottam, hogy egy kicsit felbosszantsam, majd ezzel egy időben ex-quip-eltem a khukri-t és egy újabb támadásnál, mikor jobb egyenessel esett nekem, elkaptam a karját a szabad kezemmel, a khukri markolatával pedig jól fejbe kólintottam, de csak annyira, hogy elájuljon.
- Legközelebb, ha nagy a szád, akkor tegyél is érte valamit. – közöltem vele, bár már nem hallhatta, vagy nem tudom, majd irányba álltam, és mint a kutyák a piszkukat, párszor én is megkapartam a vonat padlóját, az utasok nagy örömére, akik a látvány okán hangos hahotázásban törtek ki. Elmosolyodtam, majd egy tisztelgést követően folytattam az utam. Egy kocsival a mozdony előtt a vonat tetején egy óriási lyuk tátongott, és a huzat kissé átrendezte a kocsi jellegzetességeit. Az utasok már átmentek a hátrább lévő kocsikba és mentették a bőrüket, és igazán jól is tették. Az üléseket és az egyéb terep tárgyakat felhasználva kimásztam a tetőre és megpillantottam a férfit a könyvvel, amint épp próbálja elfoglalni a mozdonyt. Nos ez nem túl jó hír. A khukri-t lecseréltem az íjamra, és egyetlen nyilat lőttem ki rá, hogy tudja itt vagyok, ám. Figyelmeztető lövés volt, de ő fenyegetésnek vette és egy tűzgömbbel elégette.
- A lányokból jobban szeretem a tüzeseket, de ha nincs ló, jó a szamár is. – az arcomon széles mosoly terült szét, bár ő ennek nem igazán örült és felém is küldött egy újabb tűz labdát indított felém, ami elől elhajoltam.
- Mellé ment, lúzer. Először tanulj meg célozni. – kezdtem élvezni, és folyamatosan vigyorogtam, mint a vadalma, ám megszívtam, mert egy célzásnál eltalálta az íjat tartó kezem, és kissé meggyengült, konkrétan megégett. Mostmár kicsit oda kéne figyelnem és komolyan venni. De nem megy, erre megint megmosolyogtam.
- Te mit vigyorogsz? Tán zakkant vagy? – na erre már nekem is kellett valamit mondanom, és ezt egy mosoly képében tettem meg, majd becéloztam, ám lassan, biztos kézzel de felemeltem az ég felé az íjat.
- Arrow Rain. – a pecsét megjelent, majd ellőttem a nyilat és már csak várni kellett.
- Ennyi volt? Ellőttél egy nyilat az égbe, és ez volt a nagy mágiád? – gúnyolódni próbált velem, de nem vettem fel.
- Az égből egy hatalmas bálna fog a fejedre pottyanni. – vágtam vissza, majd felnéztem. A nap fénye megcsillant az egyik nyíl hegyén, és nem sokára látni is lehetett őket. A férfi csak az utolsó pillanatban vette észre a nyilakat, így leszaggatták róla a ruházata felső részét, de érdemi sérülést nem okoztak.
- Te aljas! – ezt a jelzőt már hallottam párszor így nem igen volt hatással rám. Lecseréltem az íjat ismét a khukri-ra, majd közvetlen, frontális támadást indítottam ellen. Néhány vágás után, ami elől elhajolt, felvettem némi távolságot. Aktiváltam a mágiát, majd amint megfelelően kész volt suhintottam, mire kirepült a „lövedék”.
- Én ezzel is vigyáznék. – mondtam neki, ám blöffölni próbáltam. Elmosolyodott, majd elhajolt a lövedék elől. Előhalásztam a legtehetségesebb színészi énemet és elkerekedett a szemem.
- Ez, nem lehet. Hogyan…? – kérdeztem elhűlve, és még én is meglepődtem, hogy milyen jól játszom a szerepem. Mikor már láttam, hogy jön visszafele, és biztos volt, hogy képtelen elkerülni, levetettem a maszkom.
- Legközelebb jobban figyelsz majd arra, hogy ki milyen erőkkel bír. – amint befejeztem a mondatot a bumeráng jól tarkón vágta, majd elterült. Berángattam, majd valami kötélfélével hátra kötöttem az ő és a társa kezét, hogy biztos ne szökjenek el.
- Szép munka volt. – a nő jött oda, akinek átnyújtottam a könyvet.
- Menjünk Era-ba. – a vonatvezető kicsit kétkedve a lyuk miatt a tetőn, de tovább indult a vonattal, az a kocsi viszont üres kellett maradjon. Az ott maradt csomagokat kipakolták, majd nem sokkal később megérkeztünk Era-ba. A nő leadta a Tanácsnál a könyvet, akik megköszönték az önfeláldozását és az én munkámat. Megkaptam a munkáért járó jutalmat. Nem tudtam, hogy mit kéne tennem ezután, azon kívül persze, hogy rendeztem a számlám a Blue Pegasus-nál. Visszatértam a céh épületébe, ám más jutott eszembe.
- Csatlakozni szeretnék hozzátok. – kérdőn néztek rám. Rosszat mondtam tán?
- Blue Pegasus-os szeretnék lenni. – mondtam ki nyíltabban. A munkát elvégeztem, nem is rosszul, így nem látták különösebb okát annak, hogy elutasítsanak.
A céh jelét az arcomra nyomattam rá. Nem, nem vicc, tényleg ott van, és a hajam épp elég, hogy eltakarja, ha esetleg el kell, de mégis könnyen felfedhető. Apámnak sosem bocsájtok meg, és ha odakever a sors valahogy, ezúttal le fogom győzni.

Mágia:

Név: Arrow Rain - /Nyíl zápor/
Szint:
Ár:
Leírás: Ezt az íjjal tudja alkalmazni. A lényege, hogy egy nyilat a levegőbe lőve akitválja a mágiát, minek hatására a levegőből szin*tíz darab nyíl hullik vissza. A szóródása változó, viszont a hátránya, hogy a nyilak nem követik az ellenfelet, csupán zuhannak, mint egy sima nyíl, így ha az ellenfél szemfüles és észreveszi, akkor könnyű kikerülni, ha kikerült a szórásból.

Név: Magic Boomerang - /Mágikus bumeráng/
Szint:
Ár:
Leírás: A khukri mágiája. A lényege, hogy a mágus aktiválja a mágiát, minek hatására a khukri pengéje világítani kezd, majd ezt a mágiát képes egy suhintással "ellőni". A khukri penge alakja miatt a mágia bumerángként viselkedik, így ha először el is hajol előle az ellenfél, a mágia, megfordul, és ha valaki nem figyel, akkor nagyon fog fájni. Maximum szint*három darabb "lőhető el".

Köszönöm