Ouka (Ibaragi Soutetsu) és Arashy Iduna játéka

Fél év telt el apám halála óta és azóta, hogy majdhogynem teljes értékű mágussá nem váltam. Azért nem lettem az teljesen mert nem voltam hajlandó csatlakozni egy Céhez sem. Pedig sokan ajánlgattak nekem mindenféle lehetőség itt és itt na, megy persze amott is, de engem nem érdekelt. Mint az utóbbi időszakban kiderült az a két ember akinek köszönhetően apám halott én pedig sánta vagyok egy tolvajbanda tagjai voltak és még most is vígan lopkodnak. Ez ellen én így nem tudok mit csinálni... elvesztettem a gyorsaságom.. gyengévé váltam... vagy legalábbis gyengének titulál a többi mágus mondván egy sánta ember semmire nem képes... na majd megmutatom nekik amint elérek egy bizonyos szintet jelentkezem a Mágus Tanácsba és akkor majd megnézzük, hogy mire képes egy sánta fegyvermágus. Mondjuk egy fegyvermágusnak elég nagy hátrány ha a lába sérül hiszen a fegyverekhez, illetve páncélokhoz kell egy bizonyos mozgás, de így elég nehézkes. Mondjuk az utóbbi időben egyre jobb állapotban voltam. Már tudtam úgy ahogy rúgni és meg tudtam tenni egy udvarnyi sétát bot nélkül....
Most mint minden délelőtt az italos szekrénynél kezdtem a napot. Egyre jobban bírtam az alkoholt ezért egyre többet kellett innom, de általában mindig csak a jó kedvűségig jutok el. Nem tudom miért szoktam rá az alkoholra... talán azért mert ha részeg vagyok nem érzem a fájdalmaim... nem érzem a dühöt a rablóbanda iránt ami éget belülről... csak szédelgek és mosolygok, illetve betalálok pá csinos kis nőcikét... Sorban húztam le a feleseket és közben egy plakátféleséget néztem ami az asztalra volt lerakva. Az a kedves orvos hozta, aki a temetés óta minden második nap megjelenik egy kis ellenőrzésre. Beletörődött abba, hogy enyhén szólva alkoholista lett belőlem, de szerintem másképp is fel lehet dolgozni az ilyen súlyos tragédiákat... próbáltam nem jött össze...
A plakáton egy újonnan nyílt bárról alias kocsmáról volt szó ahol sok-sok csinos lányka megfordult. Hosszas gondolkozás és plakátnézegetés után úgy döntöttem, hogy elmegyek és megnézem személyesen is a kis pipiket. *___* Úgyis olyan régen láttam formás ciciket és popsikat.... Mióta orvosi kezelésekre járok csak a bibircsókos képű nővéreket láttam azoktól pedig hányingerem van.... Nagy nehezen felöltöztem és a járásomat elősegítő botommal a kezemben elindultam az ajtó felé, hogy becélozzam a csinos kis pipiket...
Kinyitottam az ajtót é s már léptem volna ki mikor észrevettem, hogy az orvosom, Akimitsu ott áll előttem. Szerencsétlennek letapostam a jobb lábát, de ez nem érdekelte.
- Hát maga meg hova készül?! - förmedt rám kicsit erőszakosan. Nem szerette ha az engedélye nélkül jártam keltem az utcán, de ez engem egy cseppet sem zavart. A szemébe néztem és elmosolyodtam. Tudtam, hogy bűzlök az alkoholtól, de nem érdekelt. Ha valakinek nem tetszik mondja a szemembe és próbáljon meg életben maradni. :/
- Kocsmázni megyek... emlékszik amit adott szórólapot... na oda... - vágtam rá könnyedén majd elsasszéztam mellette és nyugodtan, fütyörészve indultam meg a vasútállomás felé. Az újdonsült kocsma ahova utam vezetett elég messze volt tőlem. Valahol Onibusnál kellett leszállnom a vonatról és onnan kellet tovább haladnom gyalogosan. Vagy legalábbis így terveztem.
A több órás vonatút unalmas volt. Elfelejtettem magammal üdítőt hozni, illetve egyetlen egy csinos csajszibarackot sem láttam a vonaton és ez nagy hiba volt. Kezdtek kételkedni az italozóban... ugyanis ahogy közeledtünk Onibus felé egyre csúfabb kinézetű nőnek nem titulálható egyént láttam. Kezdett elfogni a rettegés, hogy dagadt, ragyás emberszabású valamik fognak ott lézengeni körülöttem, de ez az italozástól még nem vette el a kedvem... igaz, hogy azt otthon is tudok, de most nem érdekel... kell egy kis kimozdulás a családi kéróból...
A vonat hangos csikorgással és rángatózással megállt Onibusnál. Az emberek csak úgy futotta lefelé. Láttam pár alkoholista beütésű egyént, akikről el tudtam képzelni, hogy ugyan oda mennek ahova én. Szépen, lazán, komótosan lemásztam a vonatról és körbenéztem hátha találok valamit aminek a segítségével eltalálok a kocsmába. Mivel nem láttam semmit ami azzal lett volna kapcsolatos körbenéztem és megakadt a szemem egy elég szép nőszemélyen. Oda sántikáltam hozzá.
- Szép, formás, azonban kicsi mellek.... akarom mondani tudna nekem segíteni? Új vagyok errefelé és egy nemrégiben nyílt kocsmát keresek... Szólítson csak Oukának...- mondtam majd testfelmérést végeztem rajta. Nem volt olyan csúnya, de túl törékenynek tűnt így első ránézésre.

Úgy bűzlöttem az alkoholtól mintha egy üveg sakét locsoltak volna rám, pedig nem így volt, egyszerűen megittam annak a kétszeresét. A nő akihez odamentem meglepődött azon, hogy leszólítottam és láttam a szemeiben ugyan azt a szánalmat amit Akimitsu szemeiben is látni véltem múltkor... Ennyire lehangoló lenne kinézetem? Nem értem... hiszen kivasaltam a ruhámat és meg is fésülködtem... mi lehet velem a probléma? T.T
Ahogy ott álltam előtte és befejeztem a feltérképezést elmosolyodtam. Nem tudom mi volt az oka, lehet, hogy a nő kisugárzása... De idő közben az irántam érzett dühét is érzem az előbbi megjegyzésem miatt. Egyáltalán nem állt szándékomban megbántani, de sajnos az évek és a rutin... Minden nőhöz így megyek oda, hogy megjegyzem mi tetszik rajta és mi nem... Eme nőszemély csinos volt, formás volt a melle csak számomra egy kicsit kicsi volt...
- Ohh értem... akkor pont a legjobb embert fogtam ki magamnak... ami a kocsma nevét illeti az elfelejtettem, tehát a mai szórakozás elmarad... - mondom elszomorodva. Szemeim majdhogynem könnybe lábadtak mikor rájöttem, hogy tulajdonképpen a nagy semmiért jöttem ide. Ráadásul még a dugi sakém is elfogyott idefele... ennyire még nem jártam pórul. Nem szeretem a negatív dolgok azóta, hogy apámat eltemettük. Megpróbálok mindig boldognak látszani, de mivel nehézkesen megy egy kis saké segítségével másodpercek alatt feloldódom legyek bárhol és bármiféle társaságban. De mivel most már kijózanodtam kicsit előjött az igazi, komor énem ami inkább hasonlít egy depressziós emberre. Megint végigtekintettem a nő testét majd meghallottam, hogy valami sérülésről kérdez. Nagyon meglepődtem hiszen hirtelen nem tudtam miről van szó ezért szétnéztem a testemen... miután befejeztem a sérülés keresést észrevettem, hogy a botomra, illetve a bal lábamra mutat. Kicsit meglepett a dolog, hogy ilyen hamar kiszúrta, de nem baj... ha elmondom neki akkor bizalmas információkat adok ki magamról ezáltal megkezdődik az ismerkedés...
- Ha fél év régen volt akkor igen... bár nekem olyan mintha tegnap történt volna... Elnézést nem tudnánk leülni valahova? - kérdezem tőle egy érdekes grimasz kíséretében amit a hirtelen vádlimba nyilalló fájdalomnak köszönhettem. Nem elég, hogy fáj elkezdett zsibbadni is, ami azt jelentette, hogy túl erőltettem, csak az nem tudom, hogy mivel, hiszen órákig ültem. Lehet, hogy pont ez volt a baj... órákig nem mozgattam és most hirtelen elkezdtem mozogni... hát had gratuláljak magamnak.
Amennyiben a nő belegyezik az ülőalkalmatosság keresésébe elindulunk körbe, körbe karikába míg a szemem meg nem akadt egy kávézó teraszán ahol van pont két üres hely. Úgy csaptam le a helyekre mint a sas az áldozatára. Mivel nem akartam még jobban rontani a helyzetemet kihúztam neki a széke és mikor leült beljebb toltam és csak utána ültem le vele szemben.
- Kicsit műveletlen voltam... bocsássa meg nekem nem akartam megbántani amikor a mellméretét hoztam fel témának... Egyébként a teljes nevem Ibaragi Soutetsu, de mint mondtam hívj nyugodtan Oukána, illetve ha kedved tartja Tetsunak is nevezhetsz... Az ön személyében kit tisztelhetek? - kérdeztem udvariasan. Sikerült magamat is meglepni hiszen nem gondoltam volna, hogy ilyen hangnemben is képes vagyok beszélni bárkivel is. Utoljára akivel illedelmesen beszéltem az az apám volt, de Ő meghalt … Ebből kiindulva fél éve senkivel se beszélgettem normális hangnemben. Mindenkivel bunkó vagyok, de általában azért mert folyton részeg vagyok... lehet, hogy most pont azért vagyok ilyen tisztelet tudó mert kijózanodtam? Ki tudja....

A kávézó rendezettebb volt mint hittem. Az asztalok félkörívben voltak elhelyezve és kit részre volt osztva. Az egyik fele a dohányzó részleg volt a másik értelem szerűen az anti dohányosok részére volt fent tartva. Nem tudom, hogy hogyan oldották meg, de a mi részünkön, az anti dohányos részlegen egyáltalán nem lehetett érezni a füstöt. Lehet, hogy valami légfrissítő mágiát vagy valami ahhoz hasonlót alkalmaztak... ki tudja, de tulajdonképpen nem is érdekel. Annyi a lényeg, hogy nem érezzük a füstöt és kész, a részletek senkit sem érdekelnek. Vagy legalábbis engem nem nagyon.
Ahogy nézelődtem még egyszer-kétszer akarva akaratlanul beszélgető társam kebleire szegeztem tekintetem. Attól függetlenül, hogy nem volt nagy szép látványt biztosított a magamfajta enyhén perverz embereknek. Egy másodperc alatt több gondolat is átfutott az agyamon, hogy miket lehetne velük csinálni. Az első és kedvenc gondolatom az volt, hogy beledugom a fejem... ~na, jó ez így nem mehet tovább... nem azért vagyunk itt, hogy a mocskos fantáziálásaimmal teljen el a nap!~ gondoltam majd intettem a pincérnek, hogy jó lenne ha ide is eltalálna és nem kerülne el minket...
- Mit hozhatok Önöknek? - tette fel nyájas hangon a bájgúnár kinézetű pincér, aki ugyan úgy mint Én megleste Iduna domborulatait. Ez kicsit bosszantott, de nem tettem ezen ügy érdekében senkit, hiszen egyenlőre nem is ismerem szegény párát, akit csak úgy letámadtam.
- Én egy jó erős kávét kérek a Hölgynek bármit kér hozza és ne hagyja fizetni, Én állom a számlát. - mondtam majd Idunára tekintettem, akit nagyon érdekel a lesántulásom története. Kicsit bizalmasnak tekintettem eme információt ezért rajtam kívül és az orvosomon kívül eddig senki sem tudta... nem szerettem róla beszélni, de most kivételt teszek...
- Fél évvel ezelőtt apámmal elmentünk egy küldetésre. Az volt a feladatunk, hogy likvidáljunk két rablót, akik egy rablóbandához tartoztak. Eleinte minden tökéletesen ment azonban az egyik mágus megölte apámat, az én Ellenfelem pedig kihasználta a zavarodottságomat és egy dobókésre emlékeztető valami dobott a bal lábamba. Az izom súlyosan sérült, csoda, hogy még meg van a lábam. - mondtam majd átvettem a pincértől a kávét és belekortyoltam egyet. Tényleg erős volt, de nem zavart... az volt a lényeg, hogy valamivel ki tudja kergetni a fejemből az alkoholt. Egy nő társaságában nem illik alkoholt fogyasztani. Már az is elég gáz, hogy olyan szagom van mint amilyen.
- Megkérdezhetem, hogy egyébkén mi járatban errefelé? - tettem fel egy újabb kérdést. Nem nagyon értettem, hogy ezen a számomra kevésbé szimpatikus helyen mit keres egy ilyen hölgyemény kísérő nélkül... A végén még megtámadják és akkor hopp.. puff.... Mondjuk ha úgy nézzük nem az én dolgom.. Én csak most találkoztam vele először és az is lehetséges, hogy utoljára. Ettől eltekintve azonban kedves nőnek tűnik és ezért nem szeretném, hogy bármi baja legyen.
Kortyoltam még egyet a kávémból majd letettem a csészét az asztalra. „Izgatottan” vártam a válaszát. Nem nagyon értettem, hogy miért izgatott ennyire a dolog.. lehet éppen azért mert nőből van én pedig férfiállat vagyok? Ki tudja... majd kiderül, de egyenlőre az ismerkedésen, illetve az időtöltésen van a hangsúly nem pedig a vágyak beteljesítésén.... A kávé nem csak, hogy erős volt hanem forró is. Éreztem ahogyan végig megy nyelőcsövemen és eléri a gyomromat...
- Amúgy maga hova valósi alapjáraton? Én Erából jöttem el idáig. - hoztam fel egy újabb témát. A lábam még fájt, de már nem annyira mint azelőtt.

- Inkább kompiláljunk úgy, hogy csak próbálják gyógykezelni, de olyan szinten roncsolódott az izom, hogy tényleg csak a csodának köszönhetem, hogy rá tudok állni a lábamra. - mondtam kedvesen és próbáltam elűzni azokat az emlékeket amik arra a napra emlékezetembe idéz vissza. Elmúlt. Meghalt, van ilyen az élet nem csak a jó dolgokról szól. Igaza volt apámnak mikor azt mondta, hogy Az élet a legélesebb játék... vagy talpon tudsz maradni vagy eltávozol. Sajnos a vén róka nem tudott talpon maradni és az enyészeté lett. Nekem viszont megadatott,, hogy tovább éljek és megmutassam apámnak, aki fentről néz, hogy büszke lehet rám. Éppen ezért áll szándékomban bekerülni a Mágus Tanácsba, illetve még az is a célom, hogy ha sikerül a Rendfenntartók közé bekerülnöm minél több illegális céhet, illetve csoportosulást meg szüntessek. Ezt azok után döntöttem el, hogy apámat megölték. Nem áll szándékomban több közel ismerőst, illetve rokont veszíteni ilyen senkiháziak miatt. Mondjuk perpillanat azt se tudom,h ogy van e még egyáltalán élő rokonom. Kicsit informálatlan vagyok ilyen téren, így huszonöt éves fejjel, de majd kiderítem ha arra kerül a sor.
- Értem... remélem sikerrel jár munka ügyben. Az én célom, hogy a Magásu Tanács tagja vagy a Rúnalovagok tagja lehessek. - mondtam el neki életcélomat majd rámarkoltam a kávéscsészémre és belekortyoltam a már langyos kávémba. Így nem volt olyan ütős mint mikor frissen volt kotyvasztva, de azért így is meghozta hatását.
- Nem azért, hogy minél hamarabb elszakadjunk egymástól, hiszen olyan jól elbeszélgetünk, de pontosan mikor is jár le az a bizonyos egy óra kényszertúra? Nem szeretném ha miattam lekésné a vonatot. - mondtam hozzám képest elég szokatlan stílusban. Ezen látszódik, hogy míg apám él folyton mentünk valahova, de mióta sánta vagyok, illetve egyedül kell magam eltartani nem nagyon hagyom el a házat ezért a jó modor kicsit elsüllyedt, de szerencsére most sikerült előrángatnom spirituszom öblösebb bugyraiból.
Ráadásul az is furcsa, hogy sikerült elüldöznöm a perverz gondolataimat is. Illetve sikerült majdnem visszafognom a perverz megjegyzéseket is. Csak egyetlen egy megjegyzés csúszott ki a számon amit leszólítás gyanánt mondtam. Megbántam, nem volt szép dolog, viszont hatásos volt! Jó tudom ennél kedvesebbre, illetve hatásosabbra is képes vagyok, de akkor részeges állapotomban nem tudtam mást mondani. Ugyanis az ember részegen igazat mondd és most nekem sikerült kimondanom a szörnyű igazságot. Általában ezért szoktak utálni. Mert nem csak részegen, de józanon is ki tudom mondani a szomorú igazságot, ezzel megbántva másokat... ez van ilyen a természetem ha valakinek nem tetszik békén lehet hagyni, nem fogom felvágni miattuk az ereimet. Sokkal, de sokkal zűrösebb dolgokon mentem át mégse adtam fel teljesen. Még meg van bennem az akarás, hogy elérjek valamit az életben, de ahhoz első sorban le kéne raknom a piát, amit nem nagyon áll szándékomban: esetleg ha lenne mellettem egy olyan ember akire számíthatok akkor lehet, hogy sikerülne. Az orvosom is egy szerencsétlen balf*sz, aki semmit se képes megcsinálni...