Ibaragi Soutetsu

Név:  Ibaragi Soutetsu
Nem: Férfi
Életkor: 25 év
Mágia: Fegyver mágia - Ex-quip: Two-handed swords / Ölt-vált: Kétkezes kardok / - / Steel Katana / Acél Katana / 
Céh:  - („ronin”)
Jellem:  Perverz, alkoholista és poéngyár.. ha röviden és tömören kéne róla nyilatkozni ezek a szavak hangzanának el legtöbbször. Azonban ez csak egy álarc ami mögé elrejti valódi énjét. Valójában egy teljesen normális, de még így is perverz hajlamokat mutató személyiség. Könnyen barátkozik és a céljai érdekében bármit képes megtenni. Viszont ha a célja és a barátai közt kell döntenie inkább a barátokat választja hiszen cél van ezer, barátok meg kevés....

Kinézet:   Félhosszú fekete haja rendszerint fekete szemeibe lóg, amelyek vidámságot, illetve perverzió tükröznek. Tekintetében megfoghatatlan erő tükröződik, de valami mégis barátságossá teszi ezeket a szempárokat. Magassága tiszteletet parancsoló, testalkata arányos. Nem mondható izomagyúnak, hisz' leginkább gyorsaságára épít, de azért rendesen karban van tartva.
Egyetlen egy maradandó sérülése van az pedig a rabló elleni küzdelemben szerzett izomsérülése. Ennek a sérülésnek köszönhetően már nem tud olyan gyorsan mozogni mint azelőtt, ráadásul nem erőltetheti túl, illetve megérzi a nagy hőingást. Még most évek múltán se képes a sétabotja nélkül közlekedni tehát megtartotta az orvostól kölcsönkapott botot...

….My Story....

Történetem 25 évvel ezelőtt kezdődött Erában. Apám fegyvermágus volt míg anyám egy egyszerű civil virágárus, de még így is képesek voltak boldogan élni. Anyámék legszebb napja volt amikor a világra jöttem, ugyanis pont akkor virágzott a cseresznye fa. Éppen ezért kiskoromban Oukának hívtak.. azaz a Cseresznyefa Virágának... Anyám ötlete volt eme vicces és szánalmas jelző, de ez a mai napig megmaradt bennem. Kiskoromban sokat játszottam az udvaron található cseresznyefák alatt miközben apám edzett, édesanyám pedig dolgozott. Nagyon tetszettek apám mágiái ezért mindig odatotyogtam hozzá és jeleztem, hogy én is szeretnék olyat csinálni mint Ő, de mindig el lettem küldve mondván fiatal vagyok még a mágiatanuláshoz. Ez így ment hosszú-hosszú évekig míg be nem töltöttem a tizedik életévemet. A születésnapom nem volt a leges legjobb, sőt a legborzalmasabb volt mint amit egy gyermek átélhet a saját születésnapján ugyanis édesanyám váratlan szívrohamban meghalt.
A temetés után bezárkóztam a szobámba és nem voltam hajlandó kinyitni senkinek sem, még apámnak se akit nagyon szerettem. Nem tetszett neki eme depressziós megmozdulásom ezért egyszer egy szép napsütéses napon úgy döntött, hogy cselekszik... Mint mindig most is az ágyamon gubbasztottam és néztem a kezemben tartott fényképet miközben könnycseppek áztatták arcomat amikor nagy csattanásra lettem figyelmes. Felkaptam a fejemet és láttam, hogy apám állt az ajtóban, vagyis az ajtó helyén kezében egy nagy pallossal. Nagyon meglepődtem... nem mertem egy szót sem szólni, de ez nem érdekelte. Odajött hozzám és átkarolt....
- Elérkezett a napja annak, hogy mágiát tanulj...- súgta a fülembe majd felkapott és kivitt az udvarra ahol már előkészítette számomra az edzőterepet. Annyira meg voltam lepve, hogy néha levegőt is elfelejtettem venni. Ettől a naptól fogva kezdtem el még jobban felnézni apámra, aki még ebben az ínséges időszakban is képes volt mosolyogni, illetve viccelődni. Talán éppen ezért lettem én is poéngyáros... ezt láttam apámtól.. folyton mosolygott és viccelődött még akkor is ha belül ordított a fájdalomtól és ezt mind miattam tette... csak azért, hogy nevetni lásson nem pedig sírni.
Hosszú, de nagyon hosszú évek teltek el az edzésemmel ami nem csak a mágiára összpontosított hanem az erőnlétre, illetve a kardforgatás művészetére. Nem voltam egy kigyúrt állat, de pont elég izom volt rajtam. Mondjuk soha nem az erőre koncentráltam hanem inkább a gyorsaságra... az valahogy jobban dominált számomra és ez apámnak is feltűnt ezért hat év folyamatos edzés után miután sikerült megidéznem egy katanat apám úgy döntött, hogy itt az ideje a gyorsaságra specializálódnom. Hiszen rakatnyi mágusnak a lassúsága a gyenge pontja vagy legalábbis apám bevallása szerint...
Még négy év telt el a folyamatos edzésekkel és végre elértem a saját határaimat. Még apámnál is nagyobb gyorsaságra tettem szert, de ezt a fiatalságomnak is betudhattam hiszen apám mégis csak az ötvenedik életévében járt mikor úgy döntött, hogy itt az ideje megmutatnom éles helyzetben is, hogy mit tudok. Ezt eleinte nem nagyon értettem addig a percig míg apám egy nagy plakátszerűséggel meg nem ajándékozott. Széles mosoly terült el az arcán mikor átadta, de én még mindig nem értette, hogy mi is a helyzet míg meg nem néztem a papír tartalmát. Egy küldetés volt rajta... Az volt a feladat, hogy meg kell állítani egy tolvaj testvérpárt akik sorban fosztogatják ki Era lakosait. Ez a tény nagyon meglepett hiszen ki olyan bátor aki pont ott fosztogat ahol a Mágikus Tanács is található? Na, mindegy ezt sose értettem, de nem is az volt a dolgom, hogy megértsem... Nekem most az volt a feladatom, hogy elkapja őket és kiszedjem belőlek, hogy hova dugták a szajrét.
- Nem késlekedhetünk Apám.. el kell kapnunk őket még meilőtt újra lecsapnának... - mondtam szigorú hangnemben majd eleresztettem egy mosolyt. Azonban még mielőtt elindulhattunk volna apám behivatott a szobájába. Nem nagyon értettem,h ogy most a küldetésünknél mi lehet fontosabb addig a percig míg át nem adta hajdani harci öltözékét ami egy fekete egyenruha volt magas gallérral. Remegő kezekkel vettem át tőle.
- Fiatal koromban ahányszor küldetésre mentem mindig ez az öltözék volt rajtam és a küldetéseimen sikerrel jártam... remélem neked is hasznodra lesz eme ruha Fiam. - mondta majd átkarolt és magához szorított. Nagyon meglepődtem ezen, hiszen a fene se gondolta volna, hogy nekem fogja ajándékozni pont egy küldetés előtt amire ráadásul Ő is fog jönni, hogy lássa mire vagyok képes.
Magamra öltöttem újdonsült harci öltözékemet és jeleztem apámnak, hogy indulhatunk. A ruha pont jó volt rám. Ott feszül ahol kellett és ott volt bő ahol kellett. A mozgás is könnyed volt benne ami elősegített engem a támadásaimban, illetve a gyorsaságomban.
Hosszas utazás után megérkeztünk a papíron említett városrész felé ami tulajdonképpen majdhogynem a város legszéle... hát nem csodálkoztam, hogy itt miért ilyen népszerű a lopás. Akinek nincs sok pénze azt ide költöztették... Vagy legalábbis az én gondolkozásmódom szerint. Miután elfoglaltuk őrhelyünket elkezdtünk nézelődni amikor két fekete ruhás alakra lettem figyelmes amint próbálnak bemenni egy számukra zár ajtón.
- Enyém a bal oldali apám, erősebbnek és gyorsabbnak tűnik mint a Te ellenfeled. - súgtam oda apámnak majd egy pislogásnyi időt sem hagyva neki megindultam áldozatom felé. Szélsebesen futottam felé, nem érdekelt semmi csak az, hogy megmutassam apámnak, hogy jó tanítványa vagyok, illetve voltam. Annyira magával ragadt a bizonyítási vágy, hogy észre se vettem, hogy belerúgtam egy apró fémdarabba ami elég nagy hangot csapott ahhoz, hogy a két betörő észrevegyen. Mindkettő megfordult és egyből megindult felém, hogy végezzenek velem.
- Exe-quip: Steel Katana -idéztem megy egyetlen fegyveremet jobbomba és úgy száguldoztam a két nyomorul felé. Azonban még mielőtt rámérhettem volna az első csapást az ellenfelemre apám jelent meg lőttem a jól megszokott pallossal a kezében és egy egyszerű suhintással megállított a két szemétládát.
- Gondolkodj mielőtt cselekszel... ha most nem léptem volna közbe meghalhattál volna... - szidott le apám majd a megbeszéltekkel ellentétben ő vetette rá magát a nagyobb darab ellenfélre akiről kiderül, hogy lehet, hogy erős meg nagy a tűrőképessége, de lassú. Ellenfelem már éppen indult volna segíteni társának amikor beálltam elég és felvettem a megszokott védekező pozíciómat.
- A te ellenfeled most én vagyok... csakis a holttestemen révén mehetsz oda...- mondtam majd indítottam egy vágást ellenfelem felé aki gondolkodás nélkül előrántott egy wakizashit és hárította a támadásomat. Nagyon meglepett a dolog hiszen pont belőle nem néztem volna ki, hogy körülbelül ugyan olyan gyors mint én.
Gyors vágásokat intéztem felé, de az összeset hárított addig a percig míg egy hatalmas ordításra nem lettünk figyelmesek. Nagyon megijedtem mert apám hangját hallottam. Nem törődve ellenfelemmel hátat fordítottam neki, hogy megnézzem mi történt. A látvány hátborzongató volt. Apán nyakából egy dobókésre emlékeztető valami állt ki míg ellenfele éppen összerogyott a rámért erőteljes vágástól. Már éppen indultam volna apámhoz amikor éles fájdalomra lettem figyelmes bal vádlimban. Letekintettem az említett testrészre és meglepődve láttam, hogy egy ugyan olyan dobókés áll ki belőle mint amilyen apám nyakába fúródott. Még egy utolsó pillantást vetettem apámra, de Ő már az enyészeté... üveges szemekkel dőlt el mint valami lisztes zsák.
- Te utolsó senkiházi... ez most megkeserülöd! - ordítottam rá majd megpróbáltam elindulni felé azonban bal lábam nem akart engedelmeskedni. Rémület ült ki az arcomra ellenfelem pedig hangosan kacagott. Ez még jobban felidegesített ezért lehajoltam és iszonyú kínok között kirántottam a lábamból a dobókést és egyenesen ellenfelem önelégült arcába dobtam. Nagyon meglepődtem, hogy sikerült eltalálnom. Vegyes érzelmek kavarogtak bennem. Örültem, hogy legyőzhettem, viszont szomorú volt ugyanis apám meghalt, ezáltal árvává váltam. Egyszer csak a vérveszteségnek köszönhetően elsötétült előttem minden, elájultam...
Nem tudom, hogy mennyi ideig lehettem kómában, annyi biztos, hogy arra ébredtem fel, hogy orvosok és egyéb egészségügyi szakemberek lófráltak körülöttem. A bal lábam még mindig fáj, de most már képes voltam mozgatni aminek örültem. De amint eszembe jutott, hogy miképp is szereztem sérülésem apám halála is eszembe jutott ami nagyon felzaklatott. Ekkor egy fehér ruhás, szemüveges férfi lépett oda az ágyam mellé. Az a tipikus negyven éves szűz kategóriába sorolható egyéniségnek tűnt így első ránézésre...
- Örülök, hogy felébredt... három napig feküdt eszméletlen... a bal lábát úgy ahogy rendbe tudtuk hozni, de sajnos nem lesz többé olyan mint volt. Meg fogja érezni az időjárás változást, illetve nem szabad túlerőltetni... ami pedig az apját illeti... nos, a temetéssel megvártuk míg maga felébred.. szóval a temetés két nap múlva fog megtörténni... addig is kérem pihenje ki magát...- mondta parancsoló hangnemben. Nem nagyon szerettem ha valaki parancsolgatott nekem apámon kívül, de most, egyenlőre nem tudok mit csinálni... a temetésig tényleg ki kell pihennem magam. Álomra hunytam a szemem. Álmaim mindig ugyan arról szóltak... apám haláláról és mindig úgy jött ki, hogy én voltam a hibás... Ha gondolkodtam volna még a harc elején és nem rontottam volna nekik ész nélkül lehet, hogy most Apám élne és itt ülne az ágyam mellett, de nem... én ész nélkül vágtam bele a harcba és ez lett a vége...
Bár rémálmaim voltak az említett két napot gond nélkül végigaludtam. Ráadásul annak a bájgúnárnak kellet felébresztenie, hogy azért itt lenne az ideje ha felöltöznék ugyanis apám temetése háromnegyed óra múlva kezdetét veszi. Eleinte nem nagyon értettem, hogy miféle ruhára gondol aztán észrevettem, hogy az ágyam mellé fel van akasztva egy fekete öltözék... eleinte rá se ismertem az apámtól kapott örökségre csak azok után, hogy felvettem. A séta még gondot okozott ezért az orvostól kaptam egy elég vastag és strapabíró sétabotot aminek segítségével már úgy ahogy tudtam közlekedni.
A temetés az én kérésemre a családi kúria hátsókertjében történt. Apám sírja a cseresznyefák alá került ezzel is megemlékezve gyermekkoromra, illetve nem akartam kitenni a huligánok célpontjaként a köztemetőbe. Ő sokkal, de sokkal többet ér mint bármelyik más ember. A temetés gyorsabban lezajlott mint azt gondoltam volna. Az orvosom megengedte, hogy itthon maradjak viszont a lelkemre kötötte, hogy pihentessem a lábam és havonta járjak be vizsgálatra... Én természetesen bólogattam és helyeseltem majd miután az orvos és minden „vendég” elhagyta a házat megtámadtam az italos szekrényt ami ütősebbnél, ütősebb szeszes italokat rejtett. Máshogy nem tudtam levezetni a magamban felgyülemlett, szomorúságot, illetve dühöt.
Az alkoholtól felbátorodva felálltam és a botom nélkül másztam el a gyakorlóbábukig amiken kiskoromtól kezdve edzettem. Megpróbáltam rúgni bal lábammal, de nem jött össze. Addig-addig próbálkoztam míg össze nem estem a fájdalomtól. Hason kúszva próbáltam mag eljutni a sétabotomig ami elég messze volt tőlem ráadásul ittas állapotban voltam mai még jobban megnehezítette a dolgomat. Végül úgy döntöttem, hogy hagyom a francba a botot és inkább elkúszok apám sírjáig. Az sem volt közelebb, de ha már elindultam nem fogok megállni. Mikor megérkeztem éreztem, hogy forró könnycseppek törnek utat kihűlt, koszos arcomon.
- Mit ártottam, hogy így büntetsz?! - emeltem tekintetemet az égre. Egészen apám haláláig hittem az úgynevezett Istenben, de ezek után nagyon kételkedtem benne. Először elvette tőlünk anyámat most pedig apámat vette el tőlem. Teljesen megzavarodtam és elkezdtem ütni a száraz, kemény földet majd mikor úgy ahogy lenyugodtam éles fájdalom nyilalt a lábamba aminek következtében ismételten elájultam.
Amikor magamhoz tértem egy fekete cipőt pillantottam meg először. Nem tudtam, hogy kié ezért szépen lassan forgattam a fejem míg el nem jutottam az illető arcáig akiről kiderült, hogy az orvosom az.
- Maga meg mi a fészkes fenét keres itt?! - kérdeztem kicsit ingerülten. Át voltam fázva, sajgott a lábam, és iszonyatosan másnapos voltam. Teljesen elfeledkeztem mindenről ami, az előző este történt ezért nem is nagyon értettem, hogy mit keresek apám írja mellett és, hogy miért sebes mindkét kezem.
- Magának aztán jó rövid a memóriája. Ma reggelre kellett volna bejönnie az első kontrollra és mivel nem tette meg kicsit megijedtem, hogy történt magával valami ezért úgy döntöttem, hogy ha maga nem jön el hozzám akkor én jövök el önhöz... egész úton azért imádkoztam nehogy valami hülyeséget csináljon, de amint látom sikerült. Alkohol befolyásoltsága alá került és megfeledkezett a sérüléséről... örüljön, hogy nem bénult le a bal lába... most pedig jöjjön... segítek önnek elmászni az ágyig. - mondta komoly hangon majd benyúlt a hónom alá és felsegített. Nagyon meglepett, hogy ilyen segítőkész lett hirtelen, de perpillanat nem érdekelt. Engem most csak az érdekel, hogy mi a francot csináltam múlt éjszaka?!