Ibaragi Soutetsu

Tárgy: Ibaragi Soutetsu Hétf. Jún. 18, 2012 11:56 pm

Az Elessar* nyomában:
[Az első áldozat...]

Viharos reggelre ébredtek Era lakói. Akkor nem tudták, hogy ez a vihar egy nagy veszélynek a közeledtét jelezte...
Mint mindig most is a kerti asztalnál ücsörögtem és sorban ittam a feleseket. Nem okoztak nagy kihívást... csak egyik a másik után... A lábam egyre jobban fájt minden újabb felesnél. Nem leltem összefüggést a két dolog között ezért nem is nagyon érdekelt, ittam tovább. Elkezdett szakadni az eső, másodpercek alatt bőrig áztam és az éltető nedüm is tele ment esővízzel, de nem érdekelt, több lett belőle... lehúztam még két felest. A második felest éppen nyeltem volna le amikor megláttam, hogy az a kelekótya orvos, Akimitsu már megint meglátogatott. A sake mint a gejzír úgy tört ki számból én pedig minél gyorsabban - a botom segítségével – elindultam Akimitsu felé...
- Hát nehömm meg mondottam mágnesnek legutolsára, hogy nem akarhmpf látsni? Most maga miatt innom kell még három felest, hogy... hükk... lenyugodhassak! - vágtam a fejéhez halandzsa nyelven. Valójában nem voltam ideges csak indokot kerestem arra, hogy megint ihassak. Azonban az orvos megfogta a kezemet és visszahúzott. Úgy fordultam meg mintha egy láthatatlan falról pattantam volna vissza, hála a részegségnek. Az orvos mint második találkozásunkkor szánalommal tekintett rám... Nem értettem ennek az okát, de tulajdonképpen nem is érdekel... a lényeg az, hogy megint itt van pedig minden nyílászárót kulcsra zártam! Szóval még mindig meglepődve próbálok egy helyben maradni ami a szédelgés és a lábfájás miatt elég nehézkesen megy, de próbálkozni szabad, nem?!
- Nem maga nem mondott semmi ilyesmit... maga csak annyit mondott, hogy ha találok valami küldetésfélét jelezzek önnek. Ami pedig a bejutásomat illeti... nos vettem a bátorságot és ilyen esetekre mint a mai csináltattam magamnak egy pótkulcsot... remélem nem haragszik...- mondta nyájas hangon majd baljával megmozgatta előttem a kulcsát. Ennek nem nagyon örültem, de nem is tudtam ellene mit csinálni... igaza van. Ha bármi történik velem és zárva van az ajtó akkor Ő nem tud bejönni... az pedig számomra az életembe kerülne ha olyan a helyzet..
- Na mondjadad mittet hozottál nékemse küldetéses fémszó alattan...- utasítottam az orvost aki elengedte a kezemet és eltűnt. Kihasználva ezt a kis időt előhúztam a farzsebemből a dugi saket és meghúztam. Még jobban lerészegedtem... mindenből kettőt láttam és iszonyatosan szédültem. Éppen az összeesés határán voltam amikor Akimitsu megérkezett a hátam mögül és alám tolt egy széke, pont jókor... majdnem elestem. ~Ez az orvos fajzat jól tud időzíteni...~ gondoltam majd ellazultam. Ez körülbelül úgy nézhetett ki mintha egy gumibaba lennék rátekeredtem a székre.
- Értesüléseim szerint az apád gyilkosának társai ismét lecsaptak, de most sokkal nagyobb kaliberű rablást hajtottak végre. Elloptak egy nyakláncot amivel a kétszeresére lehet emelni a mágus tűrőképességét és a reakcióját. Informátorom, illetve betegem szerint Era városának legszélén egy omladozó épület ad otthon nekik. - mondta magabiztosan. Amint meghallottam, hogy arról a rablóbandáról van szó akik miatt árva lettem, illetve sánta mintha az alkohol kiszállt volna a fejemből, kijózanodtam. Testem egyből engedelmeskedett parancsaimnak ezáltal ki tudtam egyenesedni a széken. Akimitsu szemébe néztem Ő pedig az enyémben és megijedt tőlem. Gyilkos vágy tükröződött lélektükreimből... Égetett a vágy, hogy leszámoljak velük, hogy mindegyik egyenként megöljem... bosszút akartam állni az engem ért szörnyűségek miatt...
- Remélem elég információval szolgáltam. Most pedig ha nem haragszik meg vissza kell mennem dolgozni... nem tarthatok magával pedig mennék szívesen, hogy felügyeljek az Ön testi épségére. - mondta majd felállt a székről és hátat fordított. Ami ezek után történt én már nem láthattam. Akimitsu arcán fülig érő sátáni mosoly húzódott. ~ A terv a legjobbak szerint halad... mire fel kel a nap az Ibaragi család utolsó sarja, a túlélő halott lesz.~ gondolta majd kilépett az ajtón amit egyből be is csukott maga után majd egy szélmágiával a magasba emelkedett és elrepült....
Nem hagytam sok időt magamnak, összeszedtem minden szükséges felszerelést, azonban a sakés kulacsomat kiraktam a farzsebemből az asztalra. ~Most nem ihatok... muszáj józannak maradnom... most az életem a tét...~ gondoltam majd hátamra kaptam poggyászomat és elindultam az említett kunyhó felé, hogy bosszúm beteljesíthessem.
Az út egyre hosszabbnak tűnt mivel egyre fáradtabb voltam. Néha megkérdeztem egy embert, hogy hogyan tudok eljutni minél gyorsabban Era szegénynegyedének nevezett városrészhez, de mindenki más utat mutatott... kivéve egy embert. Egy Eisuke nevű szamuráj öltözékre emlékeztető ruhát viselő férfi azt mondta, hogy kövessem, majd Ő elvezet. Amit megtudtam róla, hogy gyermekként ott élt abban a negyedben ahova nekem mennem kell. Ez egy kicsit meglepett... és gyanakodni kezdtem... Nem értettem, hogy mi a francért kerülőúton mentünk, ugyanis teljesen más irányba indult el mint amerre a lakosok mondták, de ez most nem érdekelt a lényeg az volt, hogy eljussak célomhoz és megöljem mindet. Már órák óta caflattunk egyenesen amikor zsákutcához értünk. Nem értettem az egészet... vagyis addig nem értettem, hogy mi is folyik itt amíg Eisuke meg nem fordult. Széles mosoly terült el az arcán.
- Mégis mit jelentsen ez? - teszem fel kérdésem amire nem válaszolt csak kinyújtotta jobbját és megidézett egy acél katanat. Egyből megvilágosodtam. Ez az ember a bandából való és azért hozott ide, hogy végezzen velem... ráfázott.. az utolsó harcom óta beszereztem pár új fegyvert...
- Azt jelenti, hogy meg fogsz halni kis túlélő... megbosszulom két halott társunkat... akivel te végeztél az öcsém volt szóval kétszeresen fogom megtorolni. Először csak ketté váglak... a buli csak azután jön. - mondta eltorzult hangom majd előrehajolt és futva megindult felém. Kicsit megrémültem ugyanis mióta apám meghalt csak gyakoroltam vagy legalábbis csak próbáltam ugyanis sérült lábam nem nagyon hagyta. Féltettem a saját egészségem ezért rettegtem is harctól, de miután eljutott az agyamig, hogy Ő annak a személynek a bátyja felbátorodva átvettem bal kezembe botomat és jobbomba én is megidéztem egy katanát.
- Nocsak... akkor van mit megbosszulnom rajtad is... ezt itt az öcsédnek köszönhetem ..... Ex-quip: Two-handed swords – Steel Katana! - mondatom végén a botomra böktem amit még az utolsó pillanatban félredobtam és megpróbáltam hárítani Eisuke támadását. A két fém hangos csattanással és szikraesővel feszült egymásnak. Én sérülésemnek köszönhetően hátrányosabb helyzetből indultam, de a győzni akarásom elég erőt adott ahhoz, hogy megpróbáljam túlélni ezt az egészet.
- Kár, hogy csak lesántított... alapjáraton csodálom, hogy az Öcsém a lábadba dobta azt a bizonyos kést nem pedig a nyakadba... - mondta majd egy erőteljes lökéssel eltávolodott tőlem én pedig jobbommal kitámasztottam nehogy elessek. Minél kevesebb terhet próbáltam bal lábamra rakni, de egy harcban elég nehéz erre koncentrálni.
Előre szegeztem fegyveremet pont Eisuke mellkas magasságába és vártam az újabb támadását. Nekem nem szabad innen elmozdulnom ugyanis elég hamar túl tudom terhelni a sérült izmot aminek az lenne a vége, hogy meghalok... azt pedig nem engedhetem meg magamnak.
Nem kellett sokáig várnom. Semmi kreativitás nem volt benne. Csak hadonászott a karddal amiket játszi könnyedséggel tudtam hárítani. Mivel előnyben éreztem magam nem figyeltem eléggé és megtörtént az amire nem számítottam. A sok vágás között megejtett egy szúrást is amit bár elvétett sikerült megvágnia az oldalam. A vérzést sikerült úgy ahogy elállítanom úgy, hogy a ruhámon található övet elég szorosra húztam. Nem volt tökéletes mert a vér még így is szivárgott a vágásból ami nem volt olyan mély csak rossz helyen talált el. Ezek után jobban összpontosítottam a támadásaira, de még így is sikerült egy két helyen megsebeznie. Ahogy telt az idő és egyre nagyobb erőbedobással küzdöttünk percről perce több sebből véreztem. Eisukén azonban csak egy vágás volt ami keresztbe metszette a felsőtestét. Nem volt mély a sebe, de nehezítette a mozgásban és ezt ki tudtam használni. Lassan, de biztosan elindultam felé. Ő hangosan felkacagott és egy végső csapásra készült ugyanis kardom hegye a földnek volt szegezve. Azonban ez csak álca volt. A harc eleje óta arra törekedtem, hogy megkeressem a gyenge pontját és láss csodát megtaláltam az egyetlen védtelen felületet rajta. Kardforgató kezét kicsit srégen tartotta ezáltal pont egy pengényi helyet hagyott bordáinál. Amint kardtávolságba ér egy erőteljes szúrással felsőtestébe mélyesztettem kardomat úgy, hogy az éle az ég felé nézett. A kardom úgy hatol át a húson és izmon mint a forró kés a vajon é majdhogynem tövig átment rajta. A kardom valószínűleg átüthette a tüdejét ugyanis levegő tán kapkodott és vért köhögött fel.
- Egy meghalt... - mondtam majd egy erőteljes mozdulattal felrántottam a pengét egészen a torkáig. A teste ellazult, szemei elhalványodtak majd rám dőlt. Jobbommal ismét kitámasztottam majd kirántottam belőle hőn szeretett katanámat és Eisuke ruhájába törölte az mocskos vért.
Boldog voltam... eggyel sikerült végeznem, de ez még csak a kezdett hiszen nem tudom, hogy pontosan hányan vannak és azt se tudom, hogy milyen erősek. Eisuke nem volt erős... inkább csak jól bánt fegyverével, de nem elég jól. Felemeltem bal lábamat ami iszonyatosan fájt és elugráltam a botomig ami végül a táskám mellett kötött ki. Mindkettőt felvettem és bementem az egyik elhagyatott házba, hogy ellássam a sérüléseimet, illetve pihentessem a lábamat.
Ahogy beléptem a házba rothadó hús szag csapta meg az orromat. Egyből körülnéztem és megpillantottam a szag forrását. Egy döglött macska hevert az egyik sarokban... Az ablakról leszakítottam a már bomlásnak indult függönyt amivel letakartam a macskát majd a legtávolabbi sarokhoz sántikáltam és leültem. Az ölembe vettem a táskámat amiből előhalásztam egy tű tartót amiben mindenféle mértben meglelhető volt a kis szúró eszköz és egy jó vastag fonal golyót. Majd egy elég hosszú fáslit is sikerült előhalásznom. Most jól jött volna a dugi sake, hogy fertőtlenítsem a sebeimet, de ennek hiányában úgy döntöttem, hogy nincs rá szükségem. Kibújtam a felsőmből és az egyik gombra ráharaptam. Nem akartam leharapni a nyelvemet mert az egy kicsit kínosabb helyzet lenne mint a mostani. Tiszta vízzel kimostam a sebet majd elkezdtem összevarrni az oldalamon találhatót amiből még mindig szivárgott a vér. Iszonyatosan fáj, remegett mindkét kezem én pedig azért imádkoztam, hogy ne rontsam el. Életemben először varrtam... anyámé volt a varrókészlet amit magammal hoztam, de nem ezt a célt szolgálva raktam be a táskámba. Arra az esetre hoztam, hogy ha elszakad a felsőm legyen mivel rendbe hozni és lám elég jól jön a kicsike. Nem csak a ruhámat kell megvarrni hanem magamat is... szerintem ez egy kicsit vicces...

¤Az első rész itt ér véget!¤
To be continue...

Spoiler:

Tárgy: Re: Ibaragi Soutetsu Csüt. Jún. 21, 2012 5:37 pm

Az Elessar nyomában II. :
[A bosszú beteljesítése...]

Hosszú és fájdalmas órák alatt sikerült összevarrnom mindenféle mélyebb sebet, illetve a ruhámat. A sebek egész jóra sikerültek, viszont a ruhát pár helyen elrontottam, de nem foglalkoztam vele, mert tudtam, hogy ennél már csak rosszabb lehet hiszen még ki tudja, hogy miféle elvetemült ellenfelekkel hoz össze a sors utam során.
Miután elraktam a varró felszerelést léptek zaja, illetve fegyverek csörgésére lettem figyelmes. Halkan és feltűnés mentesen az ablakhoz lopóztam, hogy megnézzem mi a fene van. Elkerekedett a szemem a látványtól. A Mágus Tanács Rendfenntartó egysége volt az. Kicsit megijedtem. Az egyik katona az ablak felé tekintett én pedig egyből visszakúsztam a táskámért, illetve a botomért majd kerestem valami menekülési útvonalat. Nagy szerencsém volt ami a menekülést illeti ugyanis volt egy hátsó ajtó is ami valami raktárféleségbe vezetett onnan pedig nyílt egy ajtó az utcára. A második ajtó zárva volt ezért megidéztem a pallosomat és három vágást intéztem az ajtóra ami szerencsémre három felé szakadt így ki tudtam menekülni. Éppen, hogy ki tudtam jönni az ajtón hallottam a csapat vezetőjének vélt ember hangját...
- Egy fekete hajú, sétabottal járó embert keresünk az emberek bevallása szerint.... kutassanak át minden rejtekhelynek szolgáló házat! - majd miután befejezte mondanivalóját hangos csattanást hallottam. Tudtam, hogy nagy bajban vagyok éppen ezért megpróbáltam minél gyorsabban elmenekülni a helyszínről. A menekülési útvonalat úgy próbáltam meg kialakítani, hogy a lehető legközelebb kerüljek Era széléhez. Elég nehézkes útvonalat sikerült kreálnom, de most az a lényeg, hogy elmeneküljek a Rendfenntartók elől, illetve megtalálom azokat a mocskokat és majd ha ott rám találnak talán tudom magam tisztázni... ha nem akkor bekasztliznak, ez van, de legalább egy számomra fontos dolog miatt...
Ahogy haladtam előre az emberek összesúgtak a hátam mögött, gyilkos tekintetekkel néztek rám. Valószínűleg hallották a hírt, hogy egy fekete hajú, sétabotos embert keresnek... mivel rólam van szó elég csúnyán megfelelek a leírásnak ezért megpróbáltam nem kitűnni a tömegből. Az ég kitisztult és kisütött a nap. Még nem járt olyan későre... körülbelül két óra lehetett, de mivel nem volt nálam amivel meg tudtam volna nézni ezért csak tippeltem, de az igazat megvallva nem is érdekelt... Volt pár segítőm aki megpróbált segíteni, de még mielőtt bármit elfogadtam tőlük kifaggattam őket nehogy Ők is a bandához tartozzanak... szerencsém volt egyik se ellenség volt... szimplán segíteni akartam aminek én nagyon örültem és mindenkitől akit kifaggattam bocsánatot kértem. Nem mondtam el nekik, hogy mi vezérel a nyomornegyedbe és azt se mondtam el, hogy miért faggatom ki őket. Nem rájuk tartozik. Lényeg a lényegben, hogy eddig nem talált rám se a banda, se a Rendfenntartó egység. A legrosszabb dolog, hogy kiskorom óta a mágus Tanács szorgos tagja szeretnék lenni és az értesüléseim szerint a büntetett előéletűek elfelejthetik, hogy bekerülnek szóval most okosnak kell lennem. Nem szabad elkapniuk mert akkor lemondhatok egy számomra igencsak fontos célról.
Már órák óta baktattam előre mikor egy fiatal srác kérdezte meg tőlem, hogy segíthet e valamiben. Félrehívtam és elkezdtem a szokásos kifaggatást de szerencsére Ő sem volt ellenfél vagy legalábbis nagyon tagadta ezért bizalmat adtam neki és megkértem, hogy ha lehetséges akkor hozza a táskámat. Széles mosollyal az arcán vette át a táskámat és dobta át bal vállán. Elmondtam neki, hogy körülbelül hova kéne eljutnom. Ő rávágta, hogy rendben el fog vinni a leges legközelebb a célomhoz. Ez egy kicsit meglepett és gyanakodni kezdtem, de nem láttam rajta semmi olyan dolgot ami a rablókra mutat. Eisukén legalább volt egy nem mindennapi öltözék, de ezen a srácon semmi érdekeset nem találtam maximum a szakadt felsőjét. Ráadásul semmi céh, illetve más jellegű jelzést sem láttam se a felsőtestén, se azon a felületeken amiket nem takart semmi. Ennek köszönhetően egy kicsit megnyugodtam, de a gyanú ugyan úgy élt bennem, hogy ismét az egyik rablóval hozott össze a sors.
Kezdett sötétedni, de mi nem álltunk meg mentünk előre és nem törődtünk a minket megbámuló emberekkel. Mondjuk engem egy kicsit aggasztott az, hogy a Rendfentartók akcióba lendültek miután megöltem Eisukét... kár azért a fiúért. Jó képességei voltak csak nem jó dologra használta Őket. Nem akartam megölni, de nem volt más választásom. Ha nem teszem meg akkor most én feküdnék a zsákutca poros kövein vérbe fagyva.
- Egyébként mi célból megy a szegénynegyednek csúfolt városrészbe? - szólalt meg először útitársam akinek még a nevét se tudtam, és ő se tudta az enyémet, de azért már érdeklődött. Megálltam és ő is miután észrevette, hogy nem loholok utána.
- Még mielőtt elmondanám kérlek mutatkozz be. - utasítottam majd botomat átraktam balomba és készültem a támadására ha esetleg a banda tagja lenne. Mondjuk elég szimpatikusnak tűnik a srác szóval nagyon remélem, hogy nem bűnöző...
- Ishin vagyok és az Elessar ”Céh” mágusaként tevékenykedem. - kaptam meg a választ. Ami egyből szemet szúrt nekem a dologba, hogy még soha nem hallottam az Elessarról. Ökölbe szorítottam a kezemet és kicsit gonosz szemekkel tekintettem rá.
- S megkérdezhetem, hogy eddig miért nem hallottam az Elessarról? Illetve, hogy mivel foglalkozik ez az úgy nevezett Céh? - próbálkoztam minél fogósabb kérdéseket feltenni neki. Nagyon reméltem, hogy korrekt, kerek válaszokat kapok, mert ha nem és észreveszem rajta, hogy hazudik muszáj leszek bekeményíteni.
- Azért nem hallhattál róla mert nem törvényes céh és eddig nem sok vizet zavartunk.... ami a tevékenységeinket illeti, nos... első sorban az a célunk, hogy megöljünk téged. Eisukéval végeztél, illetve annak idején két társunkkal. Itt és most megölnélek, de a Mester akar veled megküzdeni szóval nekem csak annyi a feladatom, hogy elviszlek... - mondta majd sátáni kacajt hallatott. Rémület ült ki az arcomra. Megint belesétáltam egy csapdába... hát csak gratulálni tudok magamnak, hogy ennyire szerencsétlen vagyok. Viszont meglepett az őszintesége. Mondjuk lehet azért mondta el, mert nem bírta tovább magában tartani, de az is lehet, hogy most dolgozta ki a tervet amivel sikerül majd elvinnie a mesteréhez.
- S mondd... miért vagy te olyan biztos abban, hogy hagyni fogom magam? - teszem fel a kérdésemet majd magam elé suttogtam a megszokott mágiám nevét aminek köszönhetően a már előkészített jobbomban megjelent a jól megszokott katana.
- Ne hidd, hogy nem készültem fel az efféle eshetőségekre....Lullaby - mondta gúnyosan majd valami érdekes mágiát alkalmazva elkezdett dúdolgatni. Széles mosolyra húzódott a szám és akcióba lendültem. Kardomat magam elé tartva fájós lábammal nem törődve elrugaszkodtam a földtől és nagy sebességgel közelítettem Ishin felé. Azonban a kotta jelek amiket megidézett bemásztak a fülembe és elkábítottak.... hangos puffanással értem földet és katanam szinte egyből eltűnt.
Bár aludtam éreztem a fájdalmat ami a lábamba hasít. Kegyetlenül rossz érzés volt. Mintha épp egy rozsdás, életlen kis bicskával vagdosták volna, és a végén miután elég mélyre vágtak mintha sót szórtak bele. Körülbelül ilyen érzés volt. Álmom érdekes volt. Egy számomra nagyon is közeli ember hangját hallottam ahogyan Ishinnel diskurál. Ahogy hallottam rájöttem, hogy már nem alszom csak egyszerűen nem voltam hajlandó kinyitni a szemem mert ki tudja, hogy mi történik akkor. Azonban ahogyan ezt végiggondoltam valaki jéghideg vizet öntött az arcomra amitől egyből felébredtem, illetve kinyitottam a szemem. Egy széken ültem, de nem voltam lekötözve... a lábam viszont iszonyatosan lüktetett ezért megnéztem, hogy mi lehet az oka. Amit láttam megijesztett, ugyanis egy kötés díszelgett a lábamon amit már enyhén átitatott a sebből szivárgó vér.
- Mit műveltetek a lábammal?! - ordítottam el magam és megpróbáltam felállni, de ekkor megjelent mellettem Ishin és visszatartott.
– Még nincs itt a Mester szóval nyugodj meg... egyébként, hogy egyenlő félként tudj harcolni a Mesterrel meggyógyítottuk a lábadat... nem állt szándékunkban, de a Mester parancsát nem tagadhatjuk meg. - mondta gúnyosan. Láttam rajta, hogy nem tetszik neki ez az egész. Visszaültem a székre és még mindig nem értettem, hogy mi van. A lábamat meggyógyították... de mégis hogyan, miféle mágiával?! Elkezdtem mozgatni balomat és az gond nélkül mozgott és nem is feszült meg semmi, csak egy kicsit lüktetett a „műtétnek” köszönhetően.
- Nocsak... nocsak... Ibaragi Soutetsu... a túlélő, aki megölte két társunkat.... itt az ideje megfizetned eme tettedért. - hallottam a nagyon ismerős hangot. Körbenéztem és meg is pillantottam Őt akiről azt hittem, hogy megbízhatok benne, kitártam neki a fájdalmaim, és barátként szerettem.
- Akimitsu... azt hittem barátok vagyunk, illetve tudtommal te orvos vagy, nem? - mondtam egyre idegesebben. Remegtem az idegtől, a szavakat alig tudtam normális sorrendbe rakni, hogy értelmes mondatot tudjak kreálni. Gondolataim ködösek lettek... nem tudtam koncentrálni. Ami még jobban felidegesített, hogy Akimitsu kinevetett...
- Nem vagyok se orvos se a barátod... sőt még a nevem se valódi. Csakis miattad hosszú hónapokig az egyik orvos bőrébe bújtam. Felvettem az alakját, az eredetit pedig megöltem...Az igazi nevem Miroku és az Elessar vezetője vagyok. - mondta gúnyosan majd a mágiájával felvette az eredeti kinézetét. Megijdetem. Ilyen -féle mágiáról még nem hallottam. Apám nem mesélt semmi -féle mágiáról mikor tanított csak az általam is alkalmazott fegyver mágiáról. Azonban sikerült rájönnöm, hogy van még jó pár mágia ág, de ezek közül is csak az elemi mágiákról hallottam.
- Miféle szörnyeteg mágiája ez?! - kérdeztem ingerülten majd felálltam. Furcsa érzés volt megint normálisan, két lábon állni úgy, hogy nem kell markolnom a botomat.
- Semmiféle szörnyetegnek nincs ehhez köze... alakváltó mágiának nevezik. Képes vagyok felvenni egy ember, illetve állat alakját. - mondta majd eleresztett egy gúnyos mosolyt és megint alkalmazta ördögi mágiáját, de most túl messzire ment. Apám alakját vettem fel és egy karddal a kezében nekem rontott.
- Ha ezt azért csinálod mert arra számítasz, hogy nem fogok rád támadni nagyon tévedsz. Tudom, hogy apám meghalt és, hogy te csak az alakját vetted fel. Esetleg ha ezt nem a szemem előtt csináltad volna lehet, hogy bedőlök... - mondtam gúnyosan majd megidéztem a jól megszokott katanámat a jobb kezembe. Ha meggyógyították a lábam akkor az csak annyit tesz ki, hogy visszanyertem a gyorsaságom, tehát le tudom győzni ezt a szemetet. Az egy dolog, hogy felveszi a kinézetét, de a képességeit nem tudja lemásolni, de ha mégis akkor nem olyan szinten mint amilyen szintem fater használta őket. Magyarul mivel gyorsabb voltam apámnál ezt ki tudom használni.
A két fém hangos csattanással egymásnak feszült. Éles nyikorgó hanggal, illetve szikrák kíséretében a két mágus megpróbálta megölni egymást...
Eljutottam arra a szintre, hogy teljesen mindegy velem mi lesz a lényeg az, hogy ez a rohadék aki nem elég, hogy a barátomnak adta ki magát, még a halott apám kinézetét is képes felvenni... Eltoltam magam Mirokutól és egy egyszerű vágással sikerült megvágnom a bal vállát. Nem nagyon tetszett neki ezért kettőt hátra lépett és ismét alakot váltott, de most egy farkas alakjában pompázott. Széles mosolyra húzódott ismételten a szám hiszen ennél rosszabbra nem is változhatott volna...
- Ex-quip: One-handed Swords : Steel Shortsword /Acél rövidkard/ - cseréltem le katanámat és vágtam bele a közelharcba. Sajnos elbíztam magam. Miroku nagyon jól alkalmazta a farkasok képességeit. Gyors volt és pontos. Azért én se voltam piskóta, de mivel még vissza kellett szoknom abba, hogy gyors vagyok nem tudtam olyan mértékű csapásokat mérni rá.
Sikerült előnybe kerülnöm ugyanis végre visszatért eredeti gyorsaságom. Fejbe rúgtam aminek következtében hangosan nyüszített egyet majd ismét alakot váltott. Most egy hatalmas medve alakját vette fel és egyből nekem rontott. Hatalmas mancsaival kapkodott utánam elég nagy sikerrel. Ember ellenfelek ellen lettem kiképezve nem pedig állatok ellen és ez meg is látszódott rajtam. Több harapás illetve karmolás díszítette testemet amiből lassan de biztosan szivárgott a vér. Minden egyes új sebnél idegesebb lettem. Egyre nagyobbakat és többet vűágtam míg végül sikerült megsebeznem. Jobb kezét amputáltam le. Hangosat morgott majd visszaváltozott eredeti kinézetébe.
- Ne hidd azt, hogy gyenge vagyok csak azért mert le voltam sántulva hosszú hónapokig. Attól függetlenül a tudásom nem kopott semmit. - mondtam majd odalépdeltem hozzá. Térdre rogyott, de tekintete gyilkolási vágyat tükrözött. Tudtam, hogy most kell végeznem vele különben valami csoda folytán erőre kap és akkor lehet, hogy én halok meg előbb. Torkához helyeztem fegyverem hegyét és már készültem volna megadni neki a kegyelemdöfést amikor megszólalt:
- Ha engem sikerül megölnöd még ott van a többi szolgám, akik meg akarnak majd engem bosszulni... - mondta gúnyosan majd ismét meg akart szólalni, de ezt már nem hagytam. Egy erőteljes lökéssel átszúrtam a nyakán fegyveremet. Halk hörgés kíséretében kiszállt Mirokuból az utolsó kis energia is. Meghalt...
Kihúztam a nyakából fegyveremet és a ruhájába töröltem majd körbenéztem, hogy kitől kell támadásra számítanom, azonban minden jelenlévő térdre rogyott és egy egyszerű mozdulattal öngyilkosok lettek. Nem értettem, hogy miért tették, de nem is nagyon érdekelt. A bosszúm beteljesedett. Most már békességben élhetek tovább...
- Ezt csakis érted tettem apám.....

VÉGE

Változások:

Lábát meggyógyították, hogy egyenlő ellenfélként tudjon harcolni Mirokuval.
Leszokott az alkoholról!

Tudnivaló(k):
Akimitsu (Miroku) úgy vált a mesterükké, hogy megfenyegette az összes rablót, hogy feldobja őket a Mágus Tanácsnál ha nem engedelmeskednek neki. Tehát nem volt erősebb náluk csak jól tudott fenyegetőzni.

Tárgy: Re: Ibaragi Soutetsu Vas. Júl. 15, 2012 2:14 pm

Hello
Nos az előzményeknek számító előtörténetet nem olvastam el, de a kalandból nagyjából össze tudtam rakni a képet. Az igazat megvallva találkoztam néhány olyan dologgal olvasás közben, amit sajnos nem tudok dícsérő szavakkal illetni. Az első dolog, ami engem általában kizökkent az olvasásból és a "beleélésből" ha túl sok a szóismétlés, vagy egy mondat értelmetlen( ez egyébként előfordulhat - és elő is fordul - toldalékolás végett is), így például azonnal megakaszt a kérdés, hogy miért jó ha a mágus reakcióját a kétszeresére növelik. Sejtem mire gondoltál, de ilyen formán ez nem azt jelenti, sőt, nem igazán jelent semmit. A folytatásban megjelent Akimitsu, akit, miután fény derül kilétére, gyűlölsz, kardforgató képességeit pedig lekicsinyled, hiszen csak csapkod össze vissza, te pedig könnyű szerrel hárítasz. Legyőzése után mégis azt mondod, bár nem igazán volt erős, de a fegyverével nagyon jól bánt. Ez a két állítás némileg ellentétesnek tűnik, de a java csak eztán jött, amikor visszagondolva rá sajnálatot éreztél és hozzá tetted: nem akartad megölni de hát kénytelen voltál.
Kicsit ugorva a történetben jussunk el a végkifejletig. Ott vagy a banda főhadiszállásán és előkerül a bandavezér, aki a te orvos barátod. Felmerült bennem a kérdés, miért jó, hogy elcsalt egészen idáig, amikor helyben is összecsaphatott volna veled?
A vezér, a magyarázat szerint zsarolás útján lett az aki. Ez azonban csak mégtöbb kérdést vet fel. Sokkal erősebb szolgái mi a francért nem ölték meg simán és kész? Miért hitte hogy őt majd megbosszulják azok, akik egyáltalán nem voltak hőségesek hozzá?. Végül pedig miért lett öngyilkos az összes szabadságát visszanyerő bandita?

Elég sok mindent felsoroltam, amik nem nyerték el a tetszésem, mégis abban bízom, hogy ez véletlenül sem szegi kedved. Mindezen dolgok ugyanis figyelemmel, tervezéssel és gyakorlással könnyedén a semmibe veszhetnek. Smile

Szóval, fussuk át mégegyszer.
- Törekedj arra, hogy minimalizáld az elgépeléseket és a képzavarokat, így nem fogod kiizökkenteni az olvasót. + Olvasd újra, és használj nyelvhelyesség ellenőrzőt( ez utóbbi nem csalhatatlan de hasznos)
- Tervezd el a történetet, legyen logikai váza. + Bár varázsvilágban élünk, bizonyos törvényszerűségek itt is léteznek.
- Gondolj bele a leírt szituációba! Te megtennéd? Tesznek ilyet az emberek? + Ahogy írtam, ez egy fantasy világ, az emberek azonoban itt is csak emberek. Gondolkoznak és aszerint cselekednek. Olyan helyzeteket írtál le amik egyszerűen nem történhetnek meg. Senki sehol nem cselekszik ilyet.

Várom a következő kalandod, remélem, hogy némileg sikerül magadévá tenned a tanácsaim, amik nem támadó, hanem építő jelleggel íródtak:), ezt ne felejtsd el.

Jutalmad 100VE+100VE

Tárgy: Re: Ibaragi Soutetsu Kedd Júl. 24, 2012 4:14 pm

"Kalandos" Költözés

Őrületesen meleg volt egész nap. Egy szál alsónadrágban vergődtem az ágyamban és izzadtam mint a fene. Nem tudtam magammal mit kezdeni. Fáradt voltam, de a meleg miatt nem tudtam elaludni. Kimásztam az ágyamból és kinyitottam minden ablakot és nyílászárót, kivéve a bejárati ajtót. Kisebb huzat keletkezett, de nem sokat javított a helyzetemen. Ráadásul még éhes is voltam. ~Egye fene... eszek egy falatot..~ gondoltam majd elindultam a konyha felé. Telihold volt, a Hold fénye lámpaként világította meg előttem a szobámat és a konyhát, így könnyen, esés nélkül tudtam kibotorkálni. Kinyitottam a hűtőt és megvizsgáltam milyen fogyasztható élelmet tartalmaz. Nagy meglepődésemre a hűtő majdhogynem üres volt. Nem gondoltam volna, hogy ebédnél ennyi ettem volna, de nem baj... úgy döntöttem, hogy megeszem ezt a kis maradékot és majd holnap reggel bevásárolok.
Kiszedtem magamnak a maradék levest és megmelegítettem. Leltem az asztalhoz és elkezdtem enni. Meg kell hagyni frissen sokkal finomabb, de most nem tudok mit csinálni, ez van és kész. Azonban mostantól kicsit meg kell húznom az övet mert a végén még elköltöm az összes pénzem és akkor nagyon nagy gáz lesz! Miután befejeztem az étkezést elmosogattam és visszamentem a hálószobámba, hogy lefeküdjek aludni. Azonban a gáztűzhelyet bekapcsolva hagytam és a konyharuhát is a tűz mellé dobtam. Telesen elfelejtettem ezt az egészet ezért tök nyugodtan szenderültem álomba.
Eleinte azt hittem, hogy álmodom azt, hogy ég a házam , de végül éreztem, hogy valami nagyon nincs rendben. Kinyitottam a szemem és rémület ült ki az arcomra. Körülzártak a lángok és már a házam felét felemésztették. Gyorsan magamra kaptam a ruhámat ami az ágy mellett volt ledobva a földre. Szerencsére az még nem gyulladt ki. Nem tudtam mit csinálni el kellett hagynom az égő házat. Nekifutottam és kiugrottam a nyitott ablakon. A ruhám széle kigyulladt, de még éppen időben el tudtam oltani. Ott ültem a házam mellett és végignéztem ahogyan szénné ég. Könnyek zápora hullott a földre... elpusztult az örökségem. Apám sírja is elégett. Kudarcot vallottam... Felálltam és elindultam a városba szétnézni. Ahogy haladtam előre mindenki megnézett hiszen korom festette feketére a könnyektől áztatott arcomat. Voltak, akik futottak, hogy megnézzék honnan származik a tömérdek füst és voltak olyanok akik jót röhögtek rajta. Mindenki úgy ismert mint egy csont alkoholistát... pedig már nem is fogyasztok alkoholt... mondjuk ezek után jól esne valami jó ütős cucc. Amint ez eszembe jutott a helyi kocsma felé vettem az irányt, hogy alkoholba fojtsam bánatom. Már az ajtóban álltam és nyúltam a kilincs felé amikor eszembe jutott Idunának tett ígéretem. Megígértem neki, hogy nem fogok többé alkoholhoz nyúlni, történjen bármi. Komor arccal fordítottam hátat a kocsmának és indultam tovább hátha találok valami szállást az estére. Aztán majd miután kialudtam magam kitalálok valamit. ~ Nagyon remélem, hogy ez csak egy rossz álom és ha felkelek minden rendben lesz! ~ gondoltam majd betértem egy elhagyatott, romos házikóba. Az ablakai ki voltak törve, az ajtónak is le volt szakadva a fele, de nem érdekelt. Tető volt a fejem felett és perpillanat most ez volt a lényeg.
- Bácsi... ébredjen... bácsi... kérem ébredjen fel. A végén még azt hiszik, hogy betörő és értesítik a Mágus Tanácsot! - hallottam egy éles fiú hangot. Kinyitottam a szemeimet és egyből eszembe jutott minden a múlt estével kapcsolatban. A ház belülről annyira nem volt lerobbanva mint kívülről és ez meglepett. Felültem és a fiúra néztem. Nem lehetett több mint tizenkettő. Fekete haja kék szemeibe lógott. Tisztára úgy nézett ki mint én gyermekként.
- Miért hinnének betörőnek? Hiszen ez egy elhagyatott ház... egyébként hogy hívnak? - szegezem neki a kérdésemet. Láttam rajta, hogy meglepődött mikor azt mondtam, hogy elhagyatott. Nem nagyon értettem, hogy miért lepte meg ennyire ez a dolog ezért jobban körbetekintettem. A lakás ki volt takarítva, minden szépen be volt rendezve. Az ablakok is rendbe voltak.
- Apám átkának köszönhetően úgy néz ki kívülről a házunk mint egy hajléktalan szálló, de valójában egy szép lakás és ezt mindenki tudja a környéken. Az ajtót sem lehet zárni hála apámnak. Eddig hárman érdeklődtek, hogy minden rendben van e, ugyanis egy férfit láttak bejönni ide. Természetesen azt mondtam, hogy minden rendben, mert láttam magán, hogy valami nincs rendben. Megkérdezhetem, hogy mi történt? - hadarta el a fiú. Nagy levegőt vett és ismét a szemembe nézett. - Sebastian Elsegod vagyok. - mondta majd kinyújtotta felém jobbját. Jó nevelt gyermek volt és ez tetszett. Kezet fogtam vele majd felálltam. - Én pedig Ibaragi Soutetsu vagyok, hívj csak Oukának. Jól láttad valami nagyon nincs rendben. A lakásom, az örökségem mindenem odalett. A tűz martalékává vált mindenem. - mondtam miközben megpróbáltam visszatartani a könnyeimet, több mint kevesebb sikerrel. Pár könnycsepp az akaratom ellenére elszabadult és vadul tört utat magának koszos, ráncos arcomon. Sebastian egyből adott egy zsebkendőt amivel meg tudtam törölni a szemeimet és az orromat is.
- Nagyon szomorú történet. Szóval a bácsié volt az a ház ami tegnap este leégett? Ha gondolja elszállásolhatom. Anyám meghalt úgy egy éve, apám pedig elhagyott... egyedül élek, más emberek segítenek életben maradni, itt az ideje, hogy én is segítsek valakin. - mondta kedvesen majd megfogta a kezemet és egyenesen a fürdőszoba felé vezetett. Felkapcsolta a lámpát, előkeresett egy törülközőt majd kiment. Azonban még visszakukucskált mielőtt becsukta volna az ajtót. - Fürödjön meg bácsi, majd utána beszélgetünk. - mondta majd halk kattanással csukódott az ajtó. A tükör felé vettem az irányt, hogy megnézzem mennyire vagyok megviselt. Hát amit láttam nem is volt olyan durva, mint ahogy azt elképzeltem. Arcom csupa korom volt, azonban ahol a könnycseppek végiggördültek az arcomon ott elmaszatolódott.
Megnyitottam a vizet és elkezdtem tele engedni a kádat. Akarva, akaratlanul is forró fürdőt csináltam magamnak. Nem nagyon zavart, de azért meglepett, ugyanis nem állt szándékomban... levettem a ruháimat amik füst szagúak voltak és félredobtam őket. Megnéztem a felsőtestemen díszelgő harci sérüléseket. Mindegyikről eszembe jutott egy emlék. A legtöbb sérülésemet még annak idején az Elessar elleni küzdelemben szereztem. A mai napig nem derült ki, hogy Én számoltam fel a bandát. A Mágus Tanács mivel nem tudta kideríteni úgy döntött, hogy magának zsebeli be a dicsőséget... Az újságokban is megjelent, hogy a Mágus Tanács újabb rabló bandát számolt fel. Kicsit gusztustalan húzás volt tőlük. Azóta már nem is áll szándékomban beállni közéjük. Bemásztam a kádba és kényelembe helyeztem magam. A forró víz felüdülés volt fáradt testemnek. Minden izmom ellazult a szemeim pedig lecsukódtak, elaludtam.
- Ezt nem hiszem el... nem tud figyelni az egészségére... - hallottam Sebastian hangját. Kinyitottam a szemeimet és meglepődve láttam, hogy nem a kádban vagyok hanem egy kanapén fekszek meleg bundába öltöztetve. Nem értettem, hogy ennek a kis törpének hogyan sikerült kiszedni a kádból, de nem is nagyon érdekel... perpillanat jobban zavar az, hogy iszonyatosan fázom. Valószínűleg túl sokáig voltam a vízben miután az kihűlt.
- Mond Sebastian. Tudsz valami lakást ahol egyedül lehetek? - teszek fel neki egy egyszerű kérdést. Eleinte azt hittem, hogy meg se hallotta, ugyanis nagy nyugodtan továbbment majd megjelent egy gőzölgő csészével a kezében. - Ezt idd meg Bácsi... ami pedig a házat illeti... anyámnak van egy elhagyatott háza Magnóliában. Ha segíthetek rajtad azzal, hogy neked adom szíves örömest megteszem. - mondta majd eleresztett egy mosolyt. Nagyon kedves gyermek... S nagyon segítőkész...
- Leköteleznél...- mondtam, majd éreztem, hogy kezd elvörösödni az arcom. A fiú felpattant mellőlem és eltűnt. Tíz percig azt se tudtam, hogy hol van majd mikor megjelent egy kulcsot adott át. - Ez a lakás kulcsa. Ezzel tudod majd kinyitni az ajtót. - úgy magyarázta, hogy mit lehet vele csinálni mintha nem tudná, hogy felnőtt vagyok, na mindegy, neki elnézem. Elraktam a kulcsot és felálltam. A bundáról ekkor derült ki, hogy csak egy takaró, ami le is hullott rólam így meztelenül álltam a kisgyerek előtt. Egyből a bájdorongomhoz kaptam a kezemet, hogy eltakarjam előle. Nem tesz jót egy gyereknek ha ilyesmiket lát. A fürdőszoba felé sasszéztam, hogy felöltözzek. Másodpercekbe tellett mire magamra kapkodtam a ruháimat.
- Köszönök mindent, kölyök! Ígérem ha minden rendbe jön meghálálom! - mondtam majd megborzoltam a haját és kiléptem az ajtón. Tudtam, hogy nagyon sokkal tartozom ennek a kölyöknek...
Már öt utcányira jártam a kölyöktől mikor eszembe jutott, hogy nem nagyon ismerem a környéket és azt se nagyon tudom, hogy hogyan tudnék eljutni Magnóliába. Ekkor megnéztem a markomban tartott kulcsot amire egy papír volt tekerve. Nem értettem, hogy mi a fenéért bugyolálta papírba. Leszedtem és kibontottam. Örültem annak ami a papíron volt. Egy térkép egyenesen a házig! Tökéletes! Azonban csak egy baj van. Több kilométert gyalog kell megtennem. ._. Ennek kevésbé örültem, de mivel nem tudtam mást tenni elindultam a térképen jelzett irányba. Csak sétáltam és sétáltam míg valami síkságra nem értem. A térkép szerint fél napi sétára voltam a vonattól, ami elvisz majd Magnóliába. Nem értettem, hogy miért lett ennyire túlbonyolítva ez a dolog, de nem baj, ha már itt vagyok nem fordulok vissza. Azonban míg mielőtt tovább mehettem volna ismeretlen hangra lettem figyelmes.
- Hé! Te ott! Maradj ott és készítsd elő az értékeidet! - mondta majd felkacagott. Egy háromfős rabló banda tartott felém villámgyorsan. Elmenekülni már nem volt időm. Megfordultam és a szemükbe néztem. - Mit akartok tőlem? Ugye tudjátok, hogy rossz emberrel kezdtetek ki? - kérdeztem majd eleresztettem egy gúnyos mosolyt.
- Az értékeidet akarjuk... Ugyan... miért ki vagy te? Sivatagi Veszedelem? - kérdezte a főnöknek titulált egyén majd felkacagott. Két másodperc sem telt el megidézett egy pisztolyt amit a fejemnek szegezett. - Ide minden értékes dologgal ami nálad van! - mondta eltorzult arccal. Én csak mosolyogtam majd kinyújtottam jobbomat.
- Ex-quip: Steel Broadsword - mondtam gúnyosan aminek következtében egy pallos jelent meg az imént kinyújtott jobb kezembe. A rabló meglepődött, hogy én is fegyvermágiát használok, de túlzottan nem érdekel. Kihasználva meglepődöttségét elhúztam a fejem a pisztoly elől és indítottam egy vágást alulról felfelé keresztbe. Ha minden igaz és eltalálja akkor egy szép, mély vágást ejtek a felsőtestén. Ellenfelem bepánikolt és maga elé kapta jobbján álló társát aminek következtében Ő fogta fel a támadást. Meglepett ez a tett, de túlzottan nem érdekelt. A vér szökőkútként spriccelt mindenfelé. Én csak mosolyogtam és lassan lépdeltem előre. Már a győzelem ízért éreztem a számban mikor egy golyó találta el a bal vállamat. Meglepődtem. Nem hittem volna, hogy képes les arra, hogy eltaláljon. Harag tüze gyúlt szemeimben. Pallosomat erősen szorítva lendültem akcióba. A rég megszokott sebességemmel támadtam ami túl gyors volt számára. A kardom átszúrta a gyomrát Ő pedig felordított. - Mondtam, hogy rossz emberrel kezdtetek ki. Ouka vagyok, én számoltam fel az Elessart. - mondtam majd egy erőteljes rántással kihúztam belőle fegyveremet. Még élt... nehezen, kapkodva tudta venni csak a levegőt. Szemében félelem tükröződött. Túlzottan nem érdekelt. A harmadik egyén felé vettem az irányt, aki másodpercek alatt felvette egy farkas alakját és elfutott. Gyáva volt bár megértem. Kevesebb mint tíz perc alatt végeztem két társával. Deaktiváltam a mágiámat aminek következtében eltűnt a pallosom. Ellenfelem kabátjáról leszakítottam egy akkora darabot amivel be tudtam kötni a sebemet majd tovább mentem.
Az utam a vonatig zökkenő mentes volt. Valószínűleg a környéken csak az a három bandita volt akikkel megküzdöttem. Meg kell hagyni nem voltak valami zsenik. Talán az, aki elmenekült. Neki volt annyi esze, hogy nem dobta el a semmiért az életét. Mondjuk erről a másik sem tehet akit a vezetőjük miatt öltem meg. Na, mindegy nem rágódok rajta. ~Rossz embereket likvidáltam, nem lesz tőle lelkiismeret furdalásom.~ gondoltam majd miután a megvettem a jegyet felszálltam a vonatra és kerestem magamnak valami helyet. Meg kell hagyni, hogy egy kicsit üresnek tűnt a vonat. Nem nagyon értettem,hogy miért hiszen majdhogynem fő útvonalon van a vasút. Surprised

Na, mindegy lehet, hogy már mindenki leszállt. Így legalább nem okozott problémát az ülőhely keresés. Egyből leültem a legközelebbi üres helyre és elfeküdtem. Sajgott a vállam, de perpillanat nem tudtam vele mit kezdeni. Még orvos sincs a közelben. A vonat hangos zakatolással és rángatózással indult tovább, én pedig a tájat figyeltem mikor arra lettem figyelmes, hogy valaki berúgja a vagon ajtaját. Felültem rendesen és megnéztem, hogy ki vagy mi a hang forrása. Nem nagyon örültem a látványnak, ugyanis megint egy rabló bandába futottam. Ez az én szerencsém. Lehet, hogy ezért volt üres az a vonat. Tudták, hogy ezen az útvonalon rablók szlalomoznak és egy előbbi megállónál átszálltak. Na, mindegy lényeg a lényegben az, hogy most ne keveredjek verekedésbe.
- Pénzt, ékszereket és mindenféle értéket pakolj bele a zsákba... - hallottam az ismeretlen hangot közvetlenül mellőlem. Felé fordultam és a szemébe tekintettem. Mivel a társai féltették a főnököt odagyűltek köré. Köztük az a férfi is, aki elmenekült mikor a két társával végeztem. Sajnos felismert és valamit a főnök fülébe súgott. - Nocsak... micsoda véletlen, hogy összefutunk azzal, aki megölte a két legjobb tagját a bandának. Ezt nem hagyhatjuk szó nélkül. - mondta majd megidézett egy tűzlabdát a kezébe. Meglepődtem mert nem volt dolgom még elemi mágussal. Azt se tudom, hogy hogyan tudnám kivédeni a támadását! Surprised

Felém hajította a tűzlabdát én azonban nem tudtam arrébb ugrani, telibe trafált a kis mocskos...elég szép égési sérüléseket szenvedtem, de ez még édes kevés volt ahhoz, hogy feladjam. Felálltam, leporoltam majd a főnök szemébe néztem aki széles mosollyal az arcán bámult rám.
- Hát nem mondtad el nekik, hogy én vagyok az, aki felszámolta az Elessart?Ex-quip: Steel Katana... - kérdeztem a már ismerős fazontól majd megidéztem a katanamat. Azért nem a pallost mert ezzel sokkal jobban tudok harcolni. Ráadásul kevés hely van így a pallossal nem biztos, hogy elférnék. Ahogy kiugrottam három embert borítottam fel és én is elestem. Az Elessar szó elhangzása meglepte Őket. Valószínűleg valamilyen kapcsolatban lehettek egymással, de nem érdekel. Most a z a legfontosabb, hogy életben maradjak.
Feltápászkodtam, de ismét földre kerültem, ugyanis bekaptam még egy tűzgolyót. ~A fene egye meg az elemi mágusokat.~ gondoltam majd eloltottam a tüzet magamon. Ahogy a tűzre néztem eszembe jutott a házam ami porig égett. Düh gyűlt össze benne, a fájdalom se érdekelt. Felálltam és előre rontottam. A főnököt vettem célba azonban a csapásomat egy másik kard védte ki. Az egyikük fegyvermágus volt és a főnök védelmére sietett. Széles, őrült mosoly terült el az arcomon. Visszahúztam a kardomat majd egy egyenes szúrással átszúrtam az illető tüdejét. Hörögve dőlt el. A rablók megijedtek. Volt, aki elmenekült, de a főnök és egy társa, valószínűleg a jobb keze, ott maradtak, hogy végezzenek velem.
- Nagy hiba volt megölni a társaimat. Az Elessaros szöveget pedig nem veszem be. Eddig az utam során te vagy az ötödik, aki azt mondja, hogy Ő számolta fel. Jól ismertem a vezetőjüket, az unokabátyám volt. - mondta majd ismét egy tűzlabdával támadott, de ezt most sikerült hárítanom úgy, hogy elugrottam előle majd egy bukfenc segítségével előtte jelentem meg és a mellette álló férfi torkát vágtam el. A vére vörösre festette a főnök arcát. Félelem ült ki az arcára. Minden porcikája remegett. A torkához emeltem kardomat.
- Alakváltó mágus volt, barna haja volt és egy tincs mindig a szemébe lógott. Zsarolással lett a rablók vezére. Most már elhiszed, hogy én voltam? Mivel még nem vagyok ideges... takarodj a szemem elől és ne is lássalak többet! - ordítottam rá majd deaktiváltam a mágiámat. Azonban még mielőtt bármit is tehetett volna gyomorszájon vágtam. Térdre rogyott előttem én pedig hátat fordítottam neki és előrébb mentem egy vagonnal. Még az ajtóból hátra néztem, hogy mit csinál... könnyes szemekkel nézett utánam... tehát elhitte, hogy én voltam az, aki megölte az unokabátyját, Mirokut.
Az utam hátralévő része gyorsan és nyugodtan telt el. A sérüléseim iszonyatosan fájtak, de mivel semmi olyan dolog nem volt nálam amivel ezt csillapítani tudhattam volna megpróbáltam nem arra figyelni. Leszálltam a vonatról és az emberek megnéztem, hogy mi történt velem, illetve a rendfenntartók megnézték a vagon, hogy mi történhetett ott. Azonban mire visszaértek volna hozzám én már réges-régen az új „házam” felé baktattam. A térkép amit a kulcshoz kaptam, nos egy kicsit megégett, de azért még ki tudtam venni, hogy hova is kell mennem. A vasútállomástól öt utcányira volt található a lakás. Olyan gyorsan sétáltam ahogyan csak tudtam. Már-már majdnem futottam mikor megérkeztem az említett házhoz. A külseje ugyan úgy, mint az Erai háznak le volt pukkanva, de ez most nem érdekelt a lényeg az, hogy tető legyen a fejem felett. Előhalásztam a kulcsot és a zárba helyeztem. Halk kattanás jelezte, hogy kinyitottam. Megfogtam a kilincset és lenyomtam aminek következtében az ajtó kitárult ezzel felfedve a lakást. Ez a ház közel sem volt akkora és olyan tiszta, illetve olyan jól berendezve mint Sebastiané, de nem érdekelt. Összesen három szobából állt. Egy fürdőből, egy hálószobából és egy nappaliból ahova egy mini konyha is be lett építve. Átléptem a küszöböt és becsuktam magam mögött az ajtót. Az utam a hálószoba felé vezetett, hogy megvizsgáljam miféle ágyon fogok mostantól aludni. Nem volt se nagy, se kicsi pont jó volt!
- Köszönöm Sebastian! - motyogtam majd lehunytam a szemem és ledőltem az ágyra, elaludtam.

***The End***

Tárgy: Re: Ibaragi Soutetsu Szomb. Júl. 28, 2012 11:19 pm

Túlélni mindenáron!
I. fejezet

Az utcán sétálgattam és néztem az embereket, hogy milyen boldogak. Szerelem, család... olyan jó érzéssel töltött el látni őket. ~Bárcsak én is ilyen boldog lehetnék ...~ gondoltam majd befordultam egy sikátorba, hogy hazamenjek. Elég volt mára az érzelmi sokkokból. Se apám, se anyám, se barátnő... se gyermek. Ez az én formám. A munkám teljesen kizárta a barátnő, illetve család lehetőségét. Majd amikor úgy érzem, hogy elég volt a kalandokból, a harcokból akkor talán majd alapítok egy családot jó messze minden mágiától és boldogan fogok meghalni, talán.
Már félúton tartottam mikor nagy szél támadt és eleredt az eső. Mondanom se kell, hogy mennyire örültem ennek. Kapucnimat a fejemre húztam és a földet nézve haladtam tovább. Körülbelül húsz lépés után egy papír lettem figyelmes amit a szél fújt a lábaim elé. Nem volt olyan lestrapált, durván három-négy napja lehetett kirakva. Lehajoltam érte, hogy jobban szemügyre vegyem. Kicsit átázott, de az írást még így is el tudtam olvasni.

A szemeim majd kiugrottak a helyéről mikor megláttam, hogy mennyit fizetnek ezért az egészért. Egyből úgy döntöttem, hogy jelentkezek testőrnek, nem törődve azzal, hogy valószínűleg nem viccből annyi a jutalom amennyi. Futottam hazáig, hogy összeszedjem a szükséges felszerelést. ~Nem késlekedhetek mert a végén még lecsúszok a melóról!~ gondoltam majd minden bedobáltam egy nagyobbacska hátizsákba és elindultam a papír hátoldalán feltüntetett címre. Nem volt olyan messze csak húsz utcányira az én lakásomtól ezért semmiféle szállító eszközt nem alkalmaztam, gyalogoltam amilyen gyorsan csak tudtam. Már majdhogynem futottam mikor rájöttem, hogy három utcával hamarabb fordultam el balra... Ez az én formám... visszafordultam és elkezdtem sprintelni a közel húsz kg-os táskával a hátamon.
Mikor megérkeztem az említett házszámhoz az állam majdnem leszakadt, ugyanis a ház egy kész palota volt. Egyből rájöttem, hogy köpésből is kifizeti majd a melót, ha sikerrel járok. Az ajtóhoz léptem és bekopogtam. Nem történt semmi ezért még egyszer kopogtam. Megint nem történt semmi... kezdtem kicsit nyugtalanná válni, minden lehetőség az eszembe jutott. A munkáltató vitte el a lányát, már elvitték előlem a munkát... Megfordultam és elindultam kifelé a kapun mikor kinyitódott az ajtó és egy férfi hang szólt utánam.
- Miben segíthetek Úrfi? - meglepett az úrfi jelző... messze álltam én az úrtól, de most nem érdekelt. Megfordultam, hogy szemügyre vegyem a férfit aki megszólított. Hát mit ne mondjak a szívem majdnem megállt mikor megláttam a hatvanas éveiben járó, kigyúrt, izmos, ősz hajú, szakállas férfit. Egyből arra asszociáltam a kinézetéből, hogy szépen kell vele beszélni, mert ha nem nagyon csúnyán járok.
- Üdvözletem, a hirdetésre jelentkeznék...- mondtam majd előhúztam a már száraz papírt, hogy megmutassam mire gondolok. A férfi szeme felcsillant és betessékelt a lakásba. Szégyelltem magam, hogy ilyen úri környezetbe ilyen szakadt ruházatban jöttem. A ház csilli-villi volt. Amit lehetett aranyból csináltak. Az Öreg az irodájába tessékelt ahol már ült egy hosszú, fekete hajú férfi. Megfordult a léptek hallatán. Arca hófehér volt és zöld szemei voltak. Az ismeretlen mellett foglaltam helyet.
- Nos, uram mint látja nem egyedül jelentkezett a feladatra, de annál nagyobb a biztonság minél többen kísérik. Ő itt Salazar Greenshadow. - mutatta be az idegent. Kicsit furcsán éreztem magam, ugyanis az én nevemet még a megbízó sem tudja, s mégis úgy kezel mintha régi jó barátja lennék.
- Örülök a találkozásnak Mr... elnézést hogy is hívják magát? - kérdezett Salazar majd kezet nyújtott. Jó erősen megfogtam a kezét és a szemébe néztem. - Ibaragi Soutetsu vagyok, és én is örülök a találkozásnak. - mutatkoztam be majd elengedtem az ifjú mágus kezét és a megbízóra tekintettem ezzel jelezve, hogy kezdheti a beszámolót.
- Nos, ami a munkát illeti. Van egy tíz éves lányom és el szeretne utazni az édesanyjához akit már négy éve nem látott. Akkor váltunk el és nem adódott még alkalom rá, hogy el tudjon utazni. S mivel nem akarom, hogy bármi baja essen feladtam a hirdetést, abban reménykedve, hogy erős és megbízható mágusokra találok rá. A feladat egyszerű: elkísérni és megvédeni a lányomat bármiféle támadás ellen. - komorodott el az öreg arca. Meglepett a feladat. Ilyet még nem csináltam és erősnek sem vagyok nevezhető, attól függetlenül, hogy sok fegyvert tudok megidézni.
- Akár az életünk árán is meg kell védenünk ha jól vette ki a szavaiból, ugye? - kérdezett újdonsült társam. Jó kérdés volt én is fel akartam tenni, de lassabb voltam. Na, mindegy.
- Ha megtennék akkor igen. Most pedig kérem induljanak el a lányom kint várja magukat az ajtónál. - mondta majd búcsúzóul kezet fogott velünk és kitessékelt a szobából. Mi gondolkodás nélkül felálltunk és kimentünk. Kíváncsi voltam a kislányra, meg arra is, hogy miért kell félnünk bármiféle támadástól... ezt meg akartam kérdezni, de lemaradtam. Kiéptük az ajtón és egyből megpillantottam a lányt. Alacsony volt és szép.
- Bácsiék fognak elkísérni anyucihoz? - kérdezte majd tetőtől talpig felmért minket. Sokkal okosabb volt mint a korosztálya. Vagyis nekem úgy jött le. Salazar csak bólintott és átvette a lány csomagjait. A lány elbúcsúzott az apjától és elindultunk.
Az út elején mindenki csöndben volt. Néha-néha felvettem a hátamra a lányt mikor jelezte, hogy fáradt. Megkedveltem. Végre úgy viselkedhettem mint egy apa.
- Bácsi téged, hogy hívnak? - bökdöste a fejemet. Elmosolyodtam... örömmel töltött el, hogy egy gyermekkel foglalkozhatok. Olyan szinten, hogy Salazarról meg is feledkeztem. - Szólíts csak Oukának. - mondtam majd leraktam. Kicsit már fájt a hátam a folyamatos cipeléstől. Nem kértem meg, hogy bemutatkozzon mert tudtam, hogy hogyan hívják. Hallottam mikor az Apja nevén nevezte. Szép neve volt, Theresa.
- Salazar, te milyen mágiát használsz? S honnan jöttél? - kezdtem érdeklődni társamnál. Túl csöndes volt és ez idegesített.
- Elemi mágiát. Azon belül pedig víz, villám és jég mágiát. Ami pedig a második kérdésedet illeti... nos, Magnoliából. A Fairy Tail egyik mágusa vagyok. - kaptam meg a választ. Kicsit furcsálltam, hogy nem néz rám, de nem is foglalkoztam vele. - S te milyen mágiát használsz, illetve honnan jöttél? - kérdezett vissza, de most már rám nézett. Vagy rájött, hogy nem valami udvarias vagy nem tudom. - fegyver mágia használó vagyok.... s pár utcával arrébb lakok a megbízótól. Nem vagyok tagja egy céhnek sem. - mondtam majd mosolyt erőltettem az arcomra. Sokat gondolkoztam azon, hogy csatlakozok valahova, de nem találtam egy olyan céhet sem ami tetszett volna. Vagyis egyet... Fairy Tail. Sokat hallottam róla. Azt mondják sok kárt okoznak mikor harcolnak, de ez nem érdekelt.
- Jut eszembe Soutetsu... pont Erában jártam mikor hallottam egy históriát, hogy egy fekete hajú fegyvermágus egyes egyedül végzett egy rabló bandával... pontosabban az Elessarral. Nekem is volt dolgom velük, erősek... Esetleg te lennél az a férfi? - kérdezte mikor megállt mellettem és érdeklődve nézte a hajamat. - Nos, ami azt illeti csak három emberrel végeztem a többi öngyilkos lett miután megöltem a vezérüket, Mirokut. Nem volt könnyű dolgom, de végül sikerült és bosszút állhattam Apámért... az egyik tag jó pár évvel ezelőtt megölte... engem pedig lesántított... aztán Miroku meggyógyított, hogy fair küzdelemben kiderüljön alkalmas vagyok e a bosszúra. - mondtam mikor furcsa szagot éreztem. Dög szag volt, s egy öregasszony sétálgatott előttünk. Az öregasszonyból valami furcsa gőz szállingózott és annak volt olyan szaga. A hátamra vettem Theresát és jeleztem Salazarnak, hogy fedezzen nehogy valami meglepetés érjen. Ő csak bólintott és lemaradt mögöttünk. Az öregasszony mellé értünk mikor éreztem, hogy gyengülök. Nem elfáradtam hanem gyengülök. Nem értettem, hogy mitől lehetséges ez. Aggódni kezdtem... attól féltem, hogy csapdába sétáltunk úgy, hogy észre se vettük. - Ouka bácsi... rosszul vagyok.. fáj a fejem, hányingerem van és gyengének érzem magam... - hallottam Theresa hangját. Még jobban megijedtem. Ekkor az öregasszony akcióba lendült. Ledobta a táskáját a hátáról amit nagy nehezen cipelt s szembe fordult velünk
- Te lennél Theresa és ez a két ficsúr pedig a kísérőd? - kérdezte rekedtes hangot bár az arcát még mindig nem láttam. Theresát leraktam a hátamról úgy, hogy leguggoltam és miután lemászott a hátamról a földhöz érintettem a tenyeremet ahol egy mágikus kör jelent meg majd kihúztam belőle egy katanát.
- Ki vagy és honnan tudsz rólunk? - förmedtem rá. A kardot csak azért idéztem meg, hogy védekezni tudjak ha esetleg rám támad.
- Szóval ti vagytok azok... nos, ha átadod a lányt nem esik bántódásotok. - mondta az asszony majd elhúzta az arcáról a csuklyát és láthatóvá vált a nem túl szép arca.

Hátra hőköltem mikor megláttam a nem mindennapi csúfsággal rendelkező arcot. Amit még észrevettem egy tetoválás a ráncos kézfején. Amit ki tudtam venni belőle az egy koponya volt. Nem értettem, hogy mit jelenthet, de nem is érdekel.
- Sajnálom, de megígértem, hogy az életem árán is megvédem... na, meg persze nekem ezért az egészért majd fizetnek is ha jól elvégzem a munkámat.... Salazar figyelj a lányra. - mondtam majd védekező állásba álltam és úgy vártam az esetleges támadásokat.
- Nem mindennapi a hülyeséged kölyök... Death Spike - mondta majd a földhöz érintette a kezét és kihúzott onnan egy nagy dárdát. Meglepődtem.. nem láttam még ilyen mágiát. Hátra pillantottam, hogy minden rendben van. Salazar arcára rémület ült ki, valószínűleg Ő ismeri ezt a mágia ágat. - Most pedig PUSZTULJ! - ordította az öregasszony és elhajította felém a dárdát ami iszonyatosan nagy sebességgel száguldott felém.... megrémültem... teljesen ledermedtem az öregasszony ereje és gonoszsága határtalannak tűnt.... a testem nem mozdult csak néztem ahogyan a nagy lándzsa száguld felém.... ~Tehát annyi kaland után itt a vége...~ gondoltam és lehunytam a szemeimet és úgy vártam a végzetes csapást. A várt végzet azonban nem ért el engem. A lándzsa hangos csattanással akadt fenn valamiben. Szemeim egyből felpattantak, hogy megnézzem mi történt. Egy kisebb jég fal akadályozta meg a halálomat. Hátranéztem és láttam Salazar gonosz tekintetét ahogyan rám néz.
- Örülnék neki ha nem most dobnád fel a pacskert. Többet várok attól, aki egymaga leszámolt egy bandával.- mondta gúnyosan. Igaza volt. Tennem kell valamit különben a saját nevemet fogom bemocskolni.
- Köszönöm Salazar, de most már vigyázz a lányra, nem tudhatjuk, hogy van e vele valaki vagy sem. - mondtam majd megropogtattam az ujjaimat és a nyakamat majd az öregasszony szemébe néztem. Remegett a dühtől... és a gőzfelhők egyre sűrűbbek voltak körülötte...
- Azt hiszed győzhetsz ellenem?! - visította röhögve Roes majd ismét egy lándzsát idézett meg. Mondanom se kell, hogy ez számomra mennyire előnytelen... hiszen én csak kardokat használok aminek jóval kisebb a hatósugara mint annak a nyamvadt lándzsának...
- Nem hiszem, hanem tudom! Ex-quip: One-handed Swords: Steel Long Sword / Acél Hosszúkard / - idéztem meg egy hosszú kardot a kezemben. Reménykedtem benne, hogy szerencsém lesz ezzel a fegyverrel... Támadásba lendültem. Ahogy a közelébe kerültem láttam, hogy lendíti a lándzsát... hangos csattanás és szikraeső kíséretében sikerült kivédenem, vettem egy nagy levegőt... A sikeres védekezés után támadásba akartam lendülni, de hirtelen elkapott a hányinger, szédültem és kettőt láttam az öregasszonyból... Térdre rogytam, nem értettem, hogy ez hogyan vagy mikor... az öregasszony csak nevetett...
- Van önbizalmad, de most készülj fel a halálra, a mérgem amit az imént belélegeztél szépen lassan meg fog ölni téged kölyök. Ami pedig a társadat illeti... nos, azt hiszem hibernálták. - mondta majd hangosan kacagott... idegesítő volt. Most minden apró kis zörej úgy hatott mintha a fülembe ordítanának közvetlenül. Hátra pillantottam és láttam egy nagy jégtömböt, illetve egy sötét alakot a lánnyal az oldalukon... Megpróbáltam felállni, de nem sikerült, elterültem a földön... minden egyre sötétebb lett és sötétebb lett végül eszméletemet veszítettem....

Folytatása következik → hamarosan

Információk

Spoiler:

Tárgy: Re: Ibaragi Soutetsu Szomb. Szept. 01, 2012 11:26 am

Udv ujra! egyenlore csak az elso kalandodrol ejtek szot, amit nem egeszen oszinte mosollyal az arcomon bar, de elfogadok. ez azonban szintlepest von maga utan,amivel pedig egyutt jar a terjedelembeni elvaras novekedes. jelenleg nem all modomban ellenorizni iromanyod hosszat, igy teged kerlek, gyozogy meg arrol, hogy eleri az 1750 szot es jelezd felem, en pedig rogvest megosztom veled a velemenyem, ami egy fokkal mar jobb attol ami a kalandos koltozes utan alakult ki bennem.

eloszor is egy bocsanatkeressel szeretnem kezdeni, amiert rovid leszek. az iment tunt el az a tobb szaz szo amit ertekeles gyanant irtam neked. roviden: szanj tobb idot a tortenet es annak korulmenyeinek kidolgozasara. ne legy rest elvetni akar tobb tletet is,, torekedj a jobbra. pl: otthonod elvesztese
szabadulj meg a valoszerutlen esemenyektol, elrontjak az irasaid. pl sebastian az arva, aki konnyu celpont, megsem raboljak ki, sot meg segitik is egy olyan varosban ahol teged kirohognek a hazad elveszteseert.aztan sebastian jelleme, groteszk es ijeszto. egy jotet arva tenyleg ilyen?
legyen ertelme a kis erdekessegeknek. pl az apa aki elatkozza a sajat hazat h romosnak tunjon. ennek nincs ertelme. masik kalandodban a merges banya. jo otlet, erdekes gondolat, izgalmas latvanyos elkepzelni ahogy vanszorog az erdoben es merges kiparolgasok lengik korul.
puceerkodas kisfiuk elott: kiverte a biztositekot, nem akarok ilyet latni tobbet. pucerkodj lanyoknak, azt szivesen fogadom

figyelj arra h minden leirt reszlet ertelmet nyerjen. maskulonben csak bosszanto sallang amit jezdetben izgalmasnak es igeretesnek hittem de aztan kiderul h nem lesz mar semmi belole.
szanj eleg idot a folytatas megirasabaa, van benne lehetoseg. megegyszer bocs a rovid es kisse szaraz ertekelesert, jutalmad 100 ve. grat a lvl2hoz

LEVEL UP

Tárgy: Re: Ibaragi Soutetsu Hétf. Márc. 25, 2013 10:10 am

Igen ezt is megéltem.. a történet bővítve! Smile

» Ibaragi Soutetsu
» Ibaragi Soutetsu
» Ibaragi Soutetsu
» Ouka (Ibaragi Soutetsu) és Arashy Iduna játéka
» Magánküldetés: Ébredő fenyegetés (Ibaragi Soutetsu, Thrin, Geraud)