Henric Hex
Gealdor
Hozzászólások száma : 35
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. Jun. 20.
Karakter információ
Céh: Dragon Fang
Szint: 2
Jellem:
 | Tárgy: Henric Hex  Szer. Jún. 20, 2012 10:05 pm | |
| Név: Henric Hex
Kor: 19
Céh: Nem tagja egyik Céhnek sem még.
Jellem: Mindig kedves, udvarias és körülbelül itt ki is merül a tudása. Időnként vicces, ugyanakkor mégis a legtöbb esetben komolyan tekint a történésekre. Különösebb célja nincs, csupán csak a mesékben létező, igaz, hű szerelmet keresi, mit bánatára eddig nem igazán talált meg. Minden lányban csak a jót látja és csak is a jó érdekli bennük. Lehetnek tömeggyilkosok, vagy akár milliókat megmentők, mégis ha szépen néznek rá, az neki bőven elég, hogy levegyék őt a lábáról.
Kinézet: Magas, vékony testalkattal és mindig ápolt, hátközépig érő, világosabb zöld, tépet hajzattal rendelkezik. A szemei színe csupán csak egy árnyalattal sötétebb a hajkoronájától.
Általában egy sötétebb, egyszínű nadrágot hord, mihez különböző, de mindig fehér ingeket szokott felvenni, függetlenül attól, hogy ezek rövid ujjúak, vagy hosszúak. A szépen vasalt ingjei alatt, pedig fekete pólót szokott viselni.
Mágia:
- Telekinesis /Telekinézis/
- Force Push /Erőlökés/
- Levatation /Lebegés/ -> ezt a kezdőtőkéből szeretném levonni.
Történet:
A szüleim a földszinten kiabáltak egymással, miközben én az ablakon beszűrődő hold fényével játszottam. A kezeimből alakokat formáltam, azonban a meséim végén a farkas mindig elkapta a nyuszit, ki semmivel sem tudta kimagyarázni magát, sehogy sem tudott elmenekülni a gonosz fenevad elől.
Miután enyhülni kezdtek a szitkozódó szavak a hátizsákomat a hátamra véve lépkedtem óvatosan a lépcsőn, minthogy a kicsiny lábaimnak még igazán csak meredek volt a lefele vezető út. Odakint, a házon kívül úgy, mint bent a szüleim, úgy tombolt az időjárás is. A szél szinte fákat csavart ki a helyéről és az eső megállás nélkül rohamozta a már sárossá vált kavicsos utat.
A konyhába leérve, hol a szüleim köpdösték arcon egymást és pofozták a másikat, elfordítottam a kilincsben a kulcsot és ennek okán csapódott is a falnak az ajtó.
- Mit csinálsz? – förmedtek rám mindketten – Zárd már be azt a rohadt ajtót!
Szavaikra így is tettem, kiléptem az ajtón és zártam rájuk azt. Utánam akartak jönni, azonban nem értem nekik annyit, hogy az esőbe kilépjenek értem, csupán csak a távolból kiabáltak utánam.
Átázva és megfázva érkeztem a következő faluba, hol már az élelmem is elfogyott, minthogy a pár darab sütemény, mire azt hittem hónapokig elég lesz nekem, egy este alatt elfogyott. Az úton folyamatosan hátrafele nézegettem, de ha akartam se tudtam volna már vissza találni, a memóriám csak pár kanyarig tartott és hogy sötétben indultam ez még inkább csökkent.
A felnőttek, kiknek a térdeiig is alig értem csodálkozva néztek engem, de egyikük se állt meg, hogy megkérdezze, mit keresek itt. Macskaköves járdákon sétálgattam sokáig a hatalmas városban, majd mikor csodálatos illatra figyeltem fel, a homlokomat egy pékség üzletének üvegén pihentettem és gondolkoztam melyik zsemle lenne a legfinomabb nekem. Gyémántom nem volt sok, így a különlegességekre rá se pillantottam, csupán csak a legkövérebb és egyben legolcsóbb étket kerestem a szemeimmel. Miután kiválasztottam a megfelelőt, ellökve magam a kirakattól rohantam be az üzletbe, azonban a bejáratba kecses, női lábakba futottam bele, minek okán a fenekemre esve terültem el a földön.
– Elnézést! - szóltam, majd most kikerülve a kemény lábakat suhantam el mellettük elérve a célom, hogy a pult előtt legyek.
Megkapva, mit megakartam, lelkesen ugrálva jöttem ki a boltból, miközben a tenyereim közt a finom reggelimet tartottam.
- Kinek a gyermeke vagy? - a kérdést hallva ijedtem meg, hogy a korábban látott kemény lábak hozzám beszéltek - Hallod, kölyök? – guggolt le hozzám a nő, kihez a lábak tartoztak.
- Elnézést. – szóltam, majd nagyokat pislogva néztem a gyönyörű arcát.
- Kihez tartozol?
- Nem tartozok senkihez, egyedül vagyok itt. – mondtam úgy, mintha így lenne jó és a szavaim végén haraptam nagyot a zsemlébe.
- És a szüleid? – folytatta a faggatózást.
- Arra. – emeltem a kezem az irányba, merről szerintem jöttem.
- Értem. - állt fel mosolyogva - Gyere, keressük meg őket.
– Nem.
- Nem?
- Nem véletlenül vagyok egyedül. –mondatomat kimondva hátráltam tőle. Nem akartam visszamenni.
- De a szüleid biztos várnak rád. - próbált kedves lenni, de nem ismerte a szüleimet.
- Biztos nem! Én nem megyek vissza! - emeltem fel a hangom, majd megfordulva siettem el a nőtől.
- Hé, várj! - jött utánam, mit látva lábaimmal futni is kezdtem.
- Hagyjon! - arcomat könnycseppek árasztották el a tudattól is, hogy vissza kell menjek.
- Azt mondtam várj! - szavai ijesztően hangosak voltak és a mellkasom körül hirtelen szorítani kezdett a levegő.
Nem akartam megállni, de bárhogy is próbálkoztam, nem tudtam tovább menni, majd akaratlanul el is emelkedtem a földtől. A lábaim, a kezeim szabadon mozogtak, de mégse tudtam semmit se tenni a lebegésem ellen.
- Én nem bántalak, szóval ne fuss el előlem. - fordultam vissza az idegen nő felé és meglepődve láttam, hogy a szemeink egy magasságban voltak – Jössz velem, hisz egy ilyen tökmagnak otthon kell. – nevetett fel, majd pöccintette meg gyengéden az orrom.
- De én…
- De te a foglyom lettél. – öltötte a nyelvét rám és minthogy a kapálódzásaim nem sokat értek, így beletörődve a helyzetembe engedtem el magam és lebegtem tehetetlenül a nő mellett.
- Henric Hexnek hívnak. – sóhajtottam.
- Engem szólíts Anitának. - mosolygott rám és indult is meg velem az oldalán, úgy éreztem magam, mintha egy sétáltatott kutya lettem volna.
Anita, a pótanyám bár fogolynak hívott, mégis évekig a gyermekeként nevelt engem. Az első napokon tőle is el akartam menni, de a különleges ereje miatt, csupán csak méterekig tudtam elfutni előle, majd a későbbiekben minden szándék megszűnt, hogy egyáltalán el is akarjak menni tőle.
A miértet sosem kérdeztem, hogy miért nem hagyott ott engem és ő sem faggatózott, hogy miért jöttem el otthonról. Ez a két dolog a saját titkunk maradt, mit nem is firtatunk a későbbiekben. Akkor élelmet és szállást, gondos, nevelő kezeket adott nekem, mikre hatalmas szükségem volt, cserébe én úgy viselkedtem, ahogy ő nevelt engem. Olvasni, írni tanított, mit hogy időnként új, meglepő szavakat alkottam mókásnak, viccesnek tartott. Ő nevelt, én segítettem mindenhol, ahol tudtam neki és évek elteltével a mágiájára is oktatni kezdett.
- Nézd Anita, lebegek! - nevettem az örömtől, hogy centikkel volt a talpam a föld felett.
- Igen, lebegsz, - lépett közelebb hozzám, majd megerőltetés nélkül tolt el a levegőben - de jól vigyázz, van hátránya is ennek. A tested könnyebb lesz és ha nem vigyázol, akkor megbánhatod. Egy erősebb széllökés, vagy bármilyen más hatás és nem ott leszel, hol lenni szeretnél.
- Ó, értem. – tértem vissza a talajra - Most, most azt a lökést, mit a kezeddel szoktál csinálni.
- Mitől vagy már megint ennyire lelkes? – értetlenkedve nézett rám.
- Hát… tudod… - zavaromban a fejem tetejét kezdtem el vakargatni - Van egy lány, ki…
- Ne már, még mindig? – akadt ki rajtam.
- Inkább azt mondanám, hogy megint.
- Egyre jobb. - temette a homlokát a tenyerébe – Ez hanyadik a hónapban, kibe szerelmes vagy?
- Az első! - voltam büszke magamra és húztam ki magam - Bár még csak elseje van.
- Ó jaj. – sóhajtott nagyot.
- Egy lánynak sem tetszem! - vonszoltam sírva magam az úton, miközben a szatyrokat cipeltem Anita helyett a boltból.
- Úgy se lett volna tartós kapcsolat. - próbált vigasztalni sokadik alkalommal.
- De…
- Nincs de. – ajkaival megérintve az arcomat adott egy puszit nekem - Te az én fiam vagy, biztos megtalálod majd a lányt, ki szeretni fog téged.
- Azt mondod? - a sok csalódás miatt nem hittem most a szavában.
- Igen, azt. - mondta határozottan, mikor kellett - Viszont, minthogy a város majd minden lányánál próbálkoztál már, lehet másik helyett kéne keresned.
- Lehet, - gondolkoztam el - de hagyjalak itt téged, egyedül?
- Ó, nem leszek én egyedül. - húzódott mosoly az arcára – Miattam ne aggódj, meg hát te már szinte felnőtt vagy, nem egy jó pont a lányoknál, ha a fiú az Anyukájánál lakik. – nyelvének az alakját már a legmélyebb álmom után is fel tudtam volna idézni, annyit mutatta már meg nekem.
- Ám legyen, de ne az legyen, hogy sírsz majd utánam.
- Hidd el, nem fogok. - szavain mindketten nevettünk, mert jól tudtuk, hogy hazudott most nekem.
Amint hazaértünk, összepakoltam a holmim nagy részét és útnak is indultam az ismeretlenbe. Nem tudtam, hogy merre készültem, de nem álltam meg, nem akartam további teher lenni Anita számára.
|
|
Natsu Dragneel
Admin
Hozzászólások száma : 1746
Aye! Pont : 199
Join date : 2009. Oct. 06.
Age : 32
Karakter információ
Céh:
Szint:
Jellem:
| | Tárgy: Re: Henric Hex Csüt. Jún. 21, 2012 8:24 am | |
| Remek is könnyed történetet hoztál össze. Én kifejezetten szeretem az in medias res használatát, szerintem sokkal egyedibbé tehet egy történetet. És ha már az egyediségnél tartunk megdicsérnélek az életcélért, ami valóban különlegesre sikeredett. Ha most hibákat kéne sorolnom, maximum azt az egy-két elgépelést tudnám felhozni, de sajnos ilyenek mindig becsúszhatnak. Mostanában megint egyre több a céh nélküli megint. gondolom menet közben szeretnék kijátszani a csatlakozást. Remélem hamar megtalálod a helyedet, bár ilyen életcéllal lenne egy tippem, hogy hova mehetsz. Ezek után már nincs is más dolgom, mint elfogadni az előtörténetedet. Gratulálok hozzá.
Céh: -
Szint: 1
Kezdő tőke: 50.000 Gyémánt
Varázserő: 250 VE
Mágiák: Telekinesis, Force Push, Levatation
Készítsd el az adatlapod, illetve a hozzá tartozó karakternaplót és már kezdheted is a játékot! Jó szórakozást! |
|
