Akamatsu Gempachi

Név: Akamatsu Gempachi

Nem: Férfi

Életkor: 20 éves

Mágia: Fegyver mágus

Céh: -

Jellem: Alapvetően nyugodt és barátságos személyiségű. Nem keresi a bajt, inkább kitér előle, viszont ha erre nincs lehetősége akkor megpróbálja diplomatikusa elrendezni az ügyet. Csak a legvégső esetben ragad fegyvert, és ha teheti az ellenfelét életben hagyja.

Kinézet: 180 cm magas, szemüveges, átlagos testalkatú és súlyú srác. Hosszú fekete haja van. A ruhatárát leginkább a fehér illetve világos színű bő illetve lenge, de elegáns ruhák alkotják. Általában egy fehér színű öltönyt visel ami fölé felvesz egy fehér átalvetőt aminek a közepén egy világoskék színű csík fut végig. Az átalvető nyakrészét pedig fehér színű anyaggal takarja el.

Felszerelés: Egy hátizsákban mindig magamnál tartok két napi hideg élemet és egy kulacsban ivó vizet. Ezen felül még van két kisebb méretű ládika a zsákomba. Az egyik a kovácsoláshoz szükséges felszerelést tartom, míg a másikban elsősegély csomag van. Ezen felül található még a hátizsákomban egy kötél, egy mászóvas, pár darab fáklya, egy váltás ruha, és egy hálózsák.

Előtörténet:

Akamatsu Gempachi vagyok. 20 éves és Fegyver mágus. Éppen Tully falvának az egyik fogadóban ültem és szerény ebédemet fogyasztottam jó ízűen. Nemrég végeztem el az egyik munkámat amit itt vállaltam el. Nem fizetett túl sokat, de legalább segíthettem a helyieknek. A feladat nem volt más, mint az egyik itteni gazdának a tanyáját ki rabló martalócokat elkapni. Nem volt igazán nehéz feladat, csak azt sajnáltam, hogy nem tudtam békés úton elrendezni, hanem fegyverrel kellet megoldanom, de szerencsére mindegyik megúszta néhány sebbel, meg fognak maradni. Miután tartottam egy kis pihenőt, és az ebédemet is befejeztem, újrakelek és új kalandok után nézek, eközben hirtelen egy gondolat szökött az agyamba.

~ Hogy is jutottam el idáig ?

A gondolat mellé pedig emlékek törtek elő a régmúltról egészen kiskoromtól kezdve. Meg sem próbáltam megállítani az emlékáradatot, hagytam magamat, hogy magával sodorjon.

Akamatsu Genki. 24 éves és fegyver mágus. Magnóliában született és a Fairy Tail céh tagja. Kedvenc fegyverei a zúzó és a szál fegyverek, mivel hatalmas erejéhez ezek illenek.
Yunokawa Amane. 21 éves és fegyver mágus. Magnóliában született és a Fairy Tail céh tagja. Kedvenc fegyverei a távolsági és a rövid fegyverek, mivel gyorsaságához és ügyességéhez ezek illenek a legjobban.
Ők ketten már kiskoruk óta ismerték egymást, szinte együtt nőttek fel, amikor a céh tagjai lettek legtöbbször együtt mentek a feladatok teljesítésére. Ennek a szoros együttlétnek pedig a következménye az lett, hogy egymásba szerettek. A kapcsolatnak a megkoronázása az összeházasodásuk volt. Ezek után Magnóliában közösen vettek egy családi házast, ahol elkezdték tervezni a közös életüket. Egy évre rá megszülettem én.
A szüleim tisztességesen neveltek, és jóra tanítottak. Egy ideig az egyiküknek mindig dolgoznia kellet, hogy mindenünk meglegyen amire szükségünk volt. Ez addig folytatódott, míg egy napon felhagyhattak a munkával és az én nevelésemnek szentelhették az életüket, amikor elég nagy voltam ahhoz, hogy a rövid kardot és a rövid íjat elbírjam, a szüleim nekiláttak a fegyver mágia megtanításának. Megtanultam számos fegyver felépítését, aminél szükséges volt az összeszerelését is, megtanultam a különböző vívásik technikák elméletét, megtanultam valamicskét használni a hosszú íjjal és a hosszú karddal való vívást kezdtem el gyakorolni. Édesapám megpróbált rászoktatni a saját stílusába tartozó fegyverekhez, de nem voltam elég erősahoz, hogy a pörölyöket és a pallosokat elbírjam, ezért apám hamar letett erről a céljáról. Anyám fegyverei viszont igazán nekem valók voltak, ezért azok elsajátítását kezdtem el gyakorolni, emellett as szüleim fontosnak tartottak, hogy jó erőben legyek, ezért az edzések között különböző erőnléti gyakorlatokat is végezettek velem. Ez egy ideig jól ment, de ahogyan elkezdtem kamaszodni az érdeklődéi köröm átterjedt a tanulásról a bajkeverésre. A helyi gyerekekkel együtt jártuk a várost és mindenféle bajt és galibát okoztunk, ami miatt sokszor bajba is kerültünk. A bajból legtöbbször a szüleim húztak ki, de nem sokra rá újabb és még nagyobb bajba kerültem. Egyszer egy nap egy nagyon nagy bajba kerültem, egy értékes tárgy ellopásával gyanúsítottak. A szüleim a befolyásának hála kitudtak menteni a pácból, amikor hazaértünk akkor apám félrehívott, mert szeretett volna beszélni velem. Még mai is emlékszek arra a beszélgetésre.

- Fiam. Miért csinálod ez velünk ? Miért keveredsz folyton bajba ?
- Apám. Nem az én hibám volt. Én nem csináltam semmit.
- Ha nem lettél volna ott akkor nem tudták volna rád fogni hogy lopsz. Mond talán nem kapsz meg tőlünk mindent amit csak kérsz és ezért teszed ezt ?
- Jaj apám. Tudod, hogy ez nem így van.
- Akkor miért ? Mond meg, hogy miért ?
- A barátaimmal sokszor nem is csináltunk semmit, még is ránk fogták. Mi ilyenre nem is vetemednék, hogy lopjunk másoktól. Mi sohasem csinálunk semmi rosszat, csak mások túldramatizálják a dolgot.
- Akkor mi volt az a múltkori balhé a Fairy Tail épületénél ? Gondolom a festékbombákat sem ti dobtátok a falakra !
- Jaj már megint ez a téma. Tudod, hogy már elmondtam, hogy mi történt valójában.
- Jaj fiam. Hát ne legyél ennyire naiv. Hát nem látod, hogy a barátaid a rosszba visznek. Már nem látod, hogy mi a helyes és mi a helytelen. Kérve kérlek, többé ne találkozzál azokkal a suhancokkal.
- De hát ők a barátai.- Néha van úgy fiam, hogy az embernek nehéz döntéseket kell hoznia.
- De ez nem egy nehéz döntés apa. Ezzel cserbenhagyom őket.
- Muszáj lesz fiam. Tudom, hogy mennyire nehéz ez neked, de meg kell tenned a jövőd érdekében.
- Miért mi az én jövőm. Az hogy egy mogorva vén ember legyek akinek egy barátja sincsen ?
- Nem. Neked az a feladatok, hogy elérjed az az életben, hogy legyen neked is legyen jó munkád, legyen családod, legyenek gyerekeid. Ez a te jövőd fiam. De ha ezt így folytatod akkor nem lesz jövőd. -mondta az apám és elindult kifelé a szobából.
Mielőtt kiment volna visszafordult és azt mondta.
- Ne okozz nekem több csalódást fiam. Többet már nem tudnék elviselni. - ezek után pedig kiment.

Ezután anyám is bejött, mert végighallgatta az egész beszélgetést az ajtó mögül. Befutott, és az karjaimba vetette magát. Szorosan átölet és síni kezdett. Én visszaöletem, és vártam, hogy ő is letoljon. De nem hiába vártam erre. Miután abba tudta hagyni a sírást, csak annyit mondott.

- Hallgass az apádra kérlek. Tedd azt amit mond. - mondta és közben szomorúan nézett rám a kisírt szemeivel
Ekkor olyat tettem, amit azóta is bánok. Hazudtam az édesanyámnak.
- Rendben van. Megteszem. - mondtam szemrebbenés nélkül, és átölettem őt.

Ezek után gyökeres változások álltak be az életembe. Nappal a jó magaviseletű s rendesen tanuló fiú voltam, éjszaka pedig kilógtam otthonról és a barátaimmal voltam. Egy ideig jól is ment ez így, de egy idő után kezdett veszélyesé válni. A szüleim kérdezgettek minden félét, de én letagadtam mindent. Anyám el is hitte amit mondtam, de apámat nehezebb volt átverni. Néha arra lettem figyelmes, hogy furcsán néz rám, amikor ránézek és furcsán is viselkedett velem, de mivel nem tette szóvá, ezért mindent folytattam úgy ahogyan eddig éltem a kettős életemet. Egyszer az egyik nap éjszaka ismét kiszöktem otthonról, és a barátaimhoz mentem. Találkoztunk is és elindultunk a városban, hogy szórakozzunk egy kicsit, mikor közeledett a reggel, elindultam hazafelé. Már a ház közelében jártam, amikor észrevettem, hogy füst szál felfelé az ég felé. Futni kezdtem, és lassan azt is megláttam, hogy honnan jön a füst. A házunk felől. Mikor odaértem megláttam, a házunk leégett romjait, körülötte pedig hatalmas csődületet. A tömegen átvágva a ház romjaihoz mentem. Mikor átértem a tömegen két letakart testet láttam a ház előtt.

~Csak nem. - gondoltam magamban, és oda akartam futni, hogy megnézzem, de valaki megállított.
- Ne menj oda. Nem szép látvány. - mondta egy ismeretlen férfi.


Ekkor jött a felismerés, hogy kik is azok akik letakarva fekszenek a házunk porig égett romjai előtt. Ekkor torkom szakadtából ordítani és csapkodni kezdem, mindenkit aki a közelemben volt. Egy ideig folytattam az őrjöngést, egészen addig míg el nem vesztettem az eszméletem. Innentől kezdve árva voltam, és nem tudtam, hogy hova menjek. A mai napig nem derült ki, hogy mi okozta a tüzet, de ami biztosra veszek, hogy ha én otthon lettem volna ahogy ígértem ez nem történik meg. Ez az egy amit soha nem bocsájtok meg magamnak. Mikor eljött annak az ideje, hogy keressek valami helyet ahol lakhatok egy ideig, először a barátaimhoz fordultam. Ekkor kiderült, hogy nem is voltak a barátaim. Egyik barátom sem volt befogadni egy olyan srácot akinek nem volt semmije, ezért kénytelen voltam árvaházba vonulni. Néhány nappal később megérkeztek a távoli rokonok, hogy a szüleim temetésén részt vegyenek, ekkor már nem voltam önmagam, teljesen kifordultam magamból. Magamba fordultam, és bizalmatlan lettem, ezért nem is beszéltem a családtagokkal akik eljöttek. A szertartás közben odajött hozzám az a sok rokon és mind kifejezés őszinte részvétüket. Én csak bólogattam, néha értelmetlenül mondtam valamit, amit vehettek akár úgy is hogy köszönöm. A szertartás végén, miután eltemettük a szüleimet én ott maradtam a sírjuknál. A többi rokon pedig elment, csak egy valami maradt ott, mégpedig a nagyapám Akamatsu Hiroshi. Odajött hozzám és leült mellém. Egy ideig nem szólt semmit, csak egy idő után még is megszólalt.

- Sajnálom ami történt. Le se tudom írni szavakkal, hogy mennyire sajnálom.
Én csak bólogattam, mert megszólalni most nem volt kedvem. A nagyapám ismét nem beszélt egy ideig, majd ismét megszólalt.
- Tudom, hogy most nem ez a legalkalmasabb, hogy erről beszéljük, de ha jól tudom,jelenleg nincs hol laknod és még nem vagy olyan korban, hogy egyedül is tudj gondoskodni magadról.
Ismét csak bólintottam, a nagyapám folytatta tovább a mondókáját.
- Arra gondolt a család, hogy mi lenne, hogyha valamelyikőnk magához venne. Sokáig beszéltünk a dologról, és úgy döntöttünk, hogy a legjobb az lenne, hogyha nálam laknál.
Felé fordultam, és kérdőn néztem rá.
- Azért jutottunk erre a döntésre, mert tudjuk, hogy a szüleid minek szántak. Fegyver mágust akartak belőled neveli. Ezért mivel az egész családba már csak én maradtam aki tovább tudna tanítani téged, ezen indoknál foga esett rám a döntés.
Lehajtottam a fejemet, és a lábfejemet kezdtem el nézni. Éreztem, hogy megérinti a vállamat, és folytatja a beszédet.
- A szüleid is azt akarnák, hogy folytasd a tanulmányaidat. Büszkék lennének rád, ha egy napon elérnéd azt amit ők elértek.
Ekkor megvilágosult benne minden. Ha végre arra az útra lépek amit nekem szántak akkor talán jóvá tehetem, vagy legalább is enyhíthetem azt a szégyent amit okoztam. Ha megtanulom és elismert fegyver mágus leszek mint a szüleim, akkor talán ők is büszkék lesznek rám onnan ahol most vannak. Felnézem és az mondtam.
- Rendben van. Veled megyek.

A nagyapám rámosolygott, majd felsegített a földről. Nemsokkal ezután elindultuk Magnóliából, hogy átutazzunk Hargeonba, ahol nagyapa lakott. Mikor megérkeztem, egy nap pihenőt még engedélyezett a agyapám, mert hosszú volt az út. Másnap megkezdtem a tanulmányai folytatását. Keményem dolgoztam, hogy behozzam a lemaradásomat, eközben pedig nagypapa új dolgokat is elkezdett tanítani. A fegyver mágia mellett nagypapa elkezdett a kovácsolás művészetére is megtanítani. Megtanultam, hogy melyik fém mire jó. Azt is megtanultam, hogy milyen fém ötvözetek a legjobbak páncélnak és az is melyik jó kardnak vagy más fegyvernek. Ezen felül nagypapa nagy hangsúlyt fektetett, hogy némi izmot is megjelentessünk rajtam, ezért a nehéz munkát a kovács műhelyben én végeztem. Ezen felül munka után minden nap meg kellet vívnom nagyapával, hogy megmutassam mennyit fejlődtem. Egy darabig védekezni is alig tudtam ellene, de hamarosan már csak nagy nehezen tudott megütni, ha koncentráltam, de én még mindig nem tudtam megütni őt egyszer se. Eközben sokat változtam az évek során. Alázatos, tisztelettudó, türelmes, nyugodt, belátó, kiegyensúlyozott lettem.Hamar meg is erősödtem, de a a kovácsműhelyben lévő pörölyöket még mindig nem tudtam felemelni. Megtanultam mindent amit csak nagypapa tanított. Egyik nap a szokásos víváson voltam, amikor is végre sikerült nagypapa kezéből egy mozdulattal kicsavarni a kardot. Ő elismerően bólintott felé, majd elültünk egy padra, hogy felfrissítsük magunkat. Miközben ott ültünk nagypapa rám nézett és azt mondta.

- No fiam, minden tudásomat átadtam neked. Itt az ideje, hogy a saját utadat járd.
Ekkor egy csomagot vett elő a pad mögül, és a kezembe nyomta.
- Ez mostantól a tiéd.
Kibontottam a csomagot, és amikor megláttam, hogy mi van benne nem hittem a szememnek. Nagyapa egyik legjobb munkái voltak azok, egy hosszú íj és egy acél hosszú kard.
- Nagyon köszönöm nagyapa.
- Nem kell megköszönnöd. -mondta, s átölet.
Viszonoztam az ölelését. Mikor abbahagytuk az ölelkezést, azt mondta.
- A szüleid most nagyon büszkék lenének rád.

Én csak bólintottam, majd tovább vizsgáltam az ajándékokat. Másnap összeszedtem a holmimat, elbúcsúztam nagyapától, és útnak indultam. Út közben sok kalandban volt, részem. Néha nehézségekbe ütköztem az utam során, de végül sikerült megoldanom valahogy. Sok embernek kellet segítenem, mert ha én nem teszek értük valamit akkor ki ?

Így kerültem én most ide. Miközben visszatérek a jelenbe, látom, hogy már csak néhány falat étel van és a bor is már csak pár korty van a poharamban. Megeszem a maradék ételt, kiürítem a poharat. Felszedem a holmimat, és elindulok ki Tully falvából, hogy új kalandok után nézzek.