Akamatsu Gempachi

Reggel amikor felkeltem, felszedelőzködtem, és elindultam, hogy keressek egy várost, ahol egy kicsit kikapcsolódhatok. Mivel a kovácsnál végzett munkából elég gyémántot kerestem, egy ideig nem kell munkát keresnem. Azt hittem, hogy a legközelebbi város egy napi járóföldre vagy még többre van, de tévedtem. Pár órás gyaloglás után meg is érkeztem egy fallal körülvett városhoz. A városba a déli kapun át érkeztem aminek a környékén igen nagy volt a forgalom. A város ahova megérkeztem nem tartozott az átlagos porfészkek közé. Az első utam a város piacára vezetett, hogy megtudjam milyen a kínálata. Miközben haladtam a piac felé megállítottam egy fiatal gyereket, és megkérdeztem tőle.
- Bocs a zavarásért, tudnál nekem segíteni.
A gyerek rám vigyorgott, és azt mondta.
- Az attól függ.
- És mégis mitől ? – kérdeztem tőle vissza, pedig már tudtam, hogy mire gondol.
- Hát attól, hogy mennyit fizetsz.
~ Hogy tudtam. Önzetlen segítségről nem is halott ez a kis suhanc.
Miközben ezen elmélkedtem a gyerek továbbra is mosolygott rám, és vártam, hogy mit lépek. Végül úgy döntöttem, hogy beadom a derekamat. Az övemen lévő erényhez nyúltam, és kivettem belőle egy gyémántot, és a gyerek felé nyújtottam. A gyerek kivette a kezemből és rögtön elrakta, majd ismét rám mosolygott.
- Nos akkor mit akarsz tudni ?
- Mond el az általános tudnivalókat a városról.
- Hát hol is kezdjem. Igen jelentős kereskedelmi útvonalon helyezkedik el a város, ezért a piac kínálata kiválónak mondható. Szinte mindent megkaphat az ember a piacon, csak tudnia kell, hogy hol keresse. Mivel sok kereskedő fordul meg itt nap mint nap számos fogadó és karaván szeráj épül itt. A város legjobb fogadói az Gyémánt Serleg és a Arany Unikornis. Ezekben a jobb módú kereskedők és azok szállnak meg akiket nem érdekli, hogy mennyi gyémánt van az erszényében. Ebben a két fogadóban akár 20-30 gyémántot is elkérhetnek egy éjszakára. Az ellátás a legjobb, de annak is megkérik az árát.
Egy kis szünetet tartott, míg levegőt vett, utána pedig folytatta.
- Aztán még van egy pár kevésbé híres fogadó, mint a Szürke Medve, a Talponálló vagy a Ezüst Pegazus. Az ellátás és a szállás jónak mondható, de akinek kevés pénze van, az megelégszik vele. Ezekben a fogadókban 5 gyémántot kérnek el egy napi szállásért. A város saját kovácsműhellyel, ékszerésszel és bankházzal rendelkezik aminek folytán jelentős milíciája van a városnak. A milícia jelenléte viszont nem rettenti el a tolvajokat. Néha előfordul, hogy a milíciának sikerül elkapni, néhány pitibb tolvajt, akkor egy ideig a tolvajok visszahúzódnak, de utána visszatérnek. Ha esetleg valamilyen szórakozásra vágynál, akkor tudom neked ajánlani a Rózsák kertje nevezetű helyet. Ott a megfáradt utazót a város legszebb lányai várják, hogy minden kívánságát teljesítsék, persze némi fizetség fejében. Ha esetleg más szórakozásra vágynál, akkor fölkeresheted a város valamelyik gyógyfürdőjét vagy masszás szalonját is. Némelyik helyen mint Sakura chan masszás szalonja vagy a Vízi tündér nevezetű gyógyfürdőben extra szolgáltatást is igénybe vehet aki nem sajnálja a gyémántjait, ha érted mire gondolok. –mondta, közben a könyökével néhányszor oldalba bökött
- Igen értem. Van még valami, amit nem mondtál el ? – mondtam neki.
- Azt hiszem mindent elmondtam amit érdemes tudnod. Nos ha megbocsájtasz mennék a dolgomra.
- Rendben. Köszönöm a segítséget.
- További szép napot. – mondta, majd néhány pillanat múlva eltűnt a piac forgatagában.
- Neked is. – mondtam, utána elindultam.
Miután néhány órát eltöltöttem a piacon, és végignéztem a kínálatot, elindultam, hogy kipróbáljam az egyik masszás szalonba. Az egyik kevésbe forgalmas masszás szalont választottam ki, oda mentem be. A masszás szalon előtérben a pultnál egy kimonóba öltözött fiatal asszony fogadta a betérő vendégeket. Miután az előttem lévő férfi elment az egyik érte jövő masszőrrel, odaléptem a pulthoz.
- Jó napot kívánok.
- Jó napot kívánok. – mondta a nő és közben rám mosolygott - Miben segíthetek ?
- Kiszeretném próbálni milyen itt a masszás.
- Rendben van. 15 gyémántba kerül.
- Rendben van. – mondtam, közben kivettem az erszényemből a megadott összeget.
Közben a nő kihívott az én masszőröm, aki egy fiatal lány volt. Akaratlanul is végigmértem a lányt, és megállapítottam, hogy nagyon csinos. A nő odafordult a lányhoz, és azt mondta neki.
- Vidd az urat a tízes szobába.
- Igenis. – mondta a lány – Uram kövessen.
Csak bólintottam, és követtem a lányt. Nemsokára megérkeztünk, ahol megkapom majd a masszást. A szobában volt egy paraván, egy masszás asztal mellette egy kis asztalka, és sok polc amiken különböző üvegek és tégelyek voltak. Néhány meggyújtott füstölő is volt amik kellemes illatú füstjükkel nyugtató hatással voltak rám. a lány egy pár törülközőt nyújtott felém, majd azt mondta.
- A paraván mögött vetkőzőn le, majd ha végzett feküdjön fel az asztalra.
- Rendben. – mondtam, majd elindultam, hogy átöltözzek
Miután levetkőztem egy törülközőt csavartam, a derekam köré. Kiléptem a paraván mögül és elindultam az asztalhoz. Közben a lány az asztalra elkezdte kipakolni a masszáshoz szükséges olajokat tartalmazó tégelyeket. Lefeküdtem az ágyra és vártam, hogy a lány hozzá kezdjen. Először olajokkal kente be a testemet, majd hozzá kezdett. Egy ideig ébren tudtam maradni, de a füstölők illata és a masszás álomba ringatott. Nem tudom, hogy mennyi ideig aludtam, de egyszer csak arra ébredtem, hogy valaki kelteget. Először nem tudtam, hogy ki az, de miután megéreztem a meleg, puha és finom érintést a meztelen vállamon már tudtam ki az.
- Uram. Vége a masszásnak. Kérem öltözzön fel. Uram. – mondta a lány.
Először nem akartam felkelni, de a lány addig keltegettet, míg fel nem keltem. Bekóvályogtam álmosan a paraván mögé, hogy felöltözzek. Egy kis ideig eltartott míg felöltöztem, de végül sikerült. Kivettem az erszényemből két gyémántot, majd visszamentem a szobába. Odaléptem a lányhoz, és megfogtam a kezét és felemeltem. A lány félénken a szemembe nézett, és vártam, hogy mit fogok csinálni. A kezébe tette a gyémántokat, majd összezártam a kezét.
- Nagyon köszönöm. – mondtam neki, majd kiléptem a szobából.
Elindultam a folyosón. Szerencsére megjegezem az utat, ezért visszataláltam az előtérbe. Az ablakon kinézve láttam, hogy besötétedett, ezért nem volt más hátra, hogy estére szállást keresek. A hölgy még mindig ott volt, ezért odaköszöntem neki.
- Szép jó estét.
- Szép jó estét. – mondta mosolyogva a hölgy. - Kellemes volt a masszás ?
- Igen nagyon kellemes volt.
- Jöjjön máskor is. Viszlát.
- Viszlát. – mondtam, majd elhagytam a masszás szalont.
Miközben gyalogoltam azon gondolkoztam, hogy melyik fogadóba száljak meg éjszakára. Észre sem vettem, hogy egy olyan helyre tévedtem, ahol nem volt közvilágítás. Gondolatmenetemet egy reszelős undok hang szakította félbe.
- Állj meg ott.
Azonnal megálltam, és kerestem a hang forrását. A sötétség miatt viszont nem láttam, hogy honnan jön a hang.
- Add ide az összes értékedet ami nálad van. – mondta, ugyan az aki először megszólalt.
- Miért adnám oda ?
- Választhatsz. Vagy ide adod, vagy elvesszük erővel. – mondta egy másik hang.
- Mi lenne, ha elfelejtenénk ezt az ügyet és hagynátok, hogy tovább menjek.
- Figyeljétek ez a fickó azt hiszi, hogy alkudozhat velünk. – mondta az első hang, majd harsány röhögés tört ki.
Mivel tudtam, hogy itt baj lesz nekiláttam, hogy előidézzem a hosszú kardomat. A rablók közelebb jöttek hozzám mit sem sejtve, hogy mire készülök.
- Figyeljetek. Ha most elengedtek, akkor nem esik senkinek sem baja.
- Fogd be a pofádat. Add ide az értékeidet, amíg nem töröm ki a nyakadat. – monda a másik alak.
- Hahaha. Ez jó nagyon jó. – egy harmadik is becsatlakozott.
- Na mire várunk, ez a fickó szeretné, ha móresre tanítanánk ? – kérdezte egy negyedik.
- Kapjuk el. – mondta az egyik, és meghallottam, hogy felém indulnak.
- Ex-quip: Steel Long Sword
A kard megjelent a kezemben, még időben, hogy hárítsak ez fejemre mért ütést. A második ütést sajnos nem tudtam védeni, ami telibe találta a gyomorszájamat. Öklendezve hátrébb tántorodtam, és közben megpróbáltam védekezni. A következő csapást már tudtam védeni, majd az utána következőt is. A harmadik csapást, kézzel fogtam fel mert így vissza tudtam támadni. A kezemmel megragadtam a támadó fegyverét és magam felé rántottam. Ahogyan arra számítottam, a támadóm nem engedte el a bunkósbotot, így együtt jött a fegyverével. Mikor elég közel éreztem magamhoz a kardom lapjával fejmagasságba suhintottam egyet. Célba találtam, a támadóm a földre hanyatlott és nem mozdult többet. Dühödt ordítással egy másik támadó nekem rontott. Megvártam míg már nem tud kitérni, és csak akkor léptem arrébb, viszont az egyik lábamat kiraktam elé. A fickó hangos puffanással a földnek csapódott, majd megpróbált felállni. Nem nagyon láttam, de arra rúgtam ahol a fickót sejtettem. Ismét elterült, de megint fel akart kelni. Nem hagytam neki időt rá, mellé léptem, és újabb rúgással díjaztam a próbálkozását. Közben az egyik mögém került, és a figyelmetlenségemet egy gerincre mért csapással díjazta. Felordítottam a fájdalomtól, közben pedig előre borultam a csapás erejétől. Az előttem fekvő fickónak nagy szerencséjére nem toltam bele a testébe a kardom esés közben. Miután átestem a fickón, egy ideig csak hanyatt feküdtem a földön, mozdulni sem tudtam. A támadóm nem hagyott időt nekem a pihenésre, most valószínűleg arra készült, hogy bezúzza a koponyámat. Mellém lépett, és épp készült a végzetes csapásra, amikor és a másik kezembe lévő kardal, egy határozott mozdulattal térd magasságba vágtam egyet. Meleg folyadék freccsent az arcomba a támadóm pedig felordított. Oldalt gurultam, majd gyorsan felpattantam. A sebesült támadóm elterült, de még eszméleténél volt. Közben az egyikük ismét le akart teríteni, de még egyszer nem fogok ugyanannak a cselnek bedőlni. Oldalt léptem, majd a kardom markolatgombjával a támadómat egy tarkóra mért ütéssel a földre terítettem. Egy idegi csak a sebesült támadóm jajongását, és az én szapora lélegzetemet halottam. Mivel nem támadtak meg újra, ezért elővettem a zsákomból az egyik fáklyát és meggyújtottam. Négy férfi feküdt a földön az egyikük pedig a bal lábán lévő sebet szorongatta. Odaléptem mellé, és elrúgtam a keze mellet lévő bunkósbotot.
- Na most ez kellet neked ? – kérdeztem meg tőle.
- Rohadj meg – mondta eltorzult hangom, majd rám köpött.
Egy jól irányzott rúgással elhallgattattam a férfi, majd elfordultam tőle. Hirtelen a város milíciája jelent meg. Gyorsan közeledtek, és mivel nem akartam semmi bajt ezért bevártam őket. Köralakzatban közbezártak, majd a parancsnokuk odalépett hozzám. Míg a katonák bőrvértet és lándzsát tartott a kezében addig a parancsnokuk fém páncélzatot viselt, oldalán pedig hosszú kard lógott. Levette a fejérő a sisakját, így láthattam az arcát is. Nem láttam dühöt tükröződni az arcán amit jó jelnek tekintettem.
- Mi folyik itt ? – kérdezte tőlem
- Jó estét kívánok. Ezek az urak itt ki akartak rabolni. – mondtam, és a földön fekvőkre mutattam.
- Értem. – mondta, majd oda lépett az egyik támadóm mellé.
Végigmérte a földön fekvőt. Elég rossz állapotban volt, de hát ő kereste a bajt. Odaintett az egyik emberének, és azt mondta neki.
- Hozzon felcsert.
- Értem. – mondta a katona, majd szaladva elindult, hogy teljesítse a parancsot.
Ezután felém fordult, majd végigmért engemet. Miután alaposan végigmért megkérdezte tőlem.
- Jól van ?
- Fogjuk rá. Túlélem.
- Már megszállt valahol ?
- Még nem. Éppen egy fogadót indultam keresni, amikor megállítottak.
- Értem. Akkor most mennyen, szálljon meg valahol.
- Rendben.
- És reggelig ne is jöjjön ki onnan, mert ha mégis, és meglátom magát, akkor nem fogja megúszni ennyivel. Megértette ?
- Igen. Megértetem.
- Rendben. Viszlát. – mondta, és intett, hogy távozhatok.
- Viszlát. – mondtam, majd elindultam tovább.
Megkerestem az Ezüst Pegazust, majd miután megtaláltam, rögtön bementem. Odamentem a fogadóshoz, és azt mondtam.
- Jó estét.
- Jó estét. Mit parancsol ? –kérdezte tőlem
- Egy szobát szeretnék.
- Mennyi időre ?
- Egy napra.
- Milyen legyen ?
- Egyágyas. Fürdőszobával.
- 5 gyémánt.
- Tessék. – mondta, majd átadtam neki az összeget.
- Jó éjt. – mondta, majd elém dobta a szobám kulcsát.
- Köszönöm. - mondtam neki, közben elvettem a kulcsot.
Felsiettem a szobámba, majd miután felértem magamra zártam az ajtót. Bementem a fürdőbe, és megengedtem a kádba a vizet. Miután megfürödtem, rögtön befeküdtem az ágyba és elnyomott az álom. Másnap amikor felébredtem, minden porcikám fájt. Nem törődtem vele, miután felkeltem tornáztam egy kicsit, hogy enyhítsem a fájdalmaimat. Mivel a gyakorlatok egy kissé megizzasztottak, elmentem megfürödni. Ezután felöltöztem és lementem a fogadóba. Odamentem a fogadóshoz, és megkérdeztem tőle.
- Mi a mai ajánlat ?
- Előételnek Zöldségleves. Főételnek pedig főt hal csípősszószban köretnek pedig rizs.
- Rendben. Jó lesz.
- Valami italt esetleg ?
- Teát kérnék.
- Zöld tea megfelel ?
- Persze.
- 3 gyémánt lesz.
Kidobtam a pultra a gyémántot, majd elindultam, hogy szabad asztalt keressek magamnak. Mikor készlett a reggelim, a fogadós lánya kihozta nekem. Megköszöntem neki, majd nekiláttam az evésnek. A fogadó még üres volt, de lassan kezdett beszállingózni az emberek. A fogadó vendégjei leginkább a helyiek és az átutazó kereskedők tették ki. Csak egy valakit láttam, akiről úgy véltem, hogy nem ide valósi. Furcsa ruházata volt, és egy magában ült az egyik sarokban lévő asztalnál. Egy ideig figyeltem őt, de aztán visszatértem az evéshez. Egy ideig semmi különös nem történt, de egyszer csak egy fiatal nő lépett be a fogadóba. Körbenézett a fogadó vendégjein, és miután felmért mindenkit fennhangon megszólalt.
- Kinek van szüksége munkára ?
Körbenéztem, de a teremben senki nem jelentkezett rá. Egy ideig gondolkoztam rajta, végül pedig döntöttem.
- Nekem van. Gyere ide, és mond el mindent a munkáról. – mondtam a nőnek, és közbe pedig intettem neki.

Miután elfogyasztottuk Szürke által készített isteni reggelit, elindultunk a Eroomduk felé. Miközben haladtunk a falú felé egy kicsit kifaggattam Pávát a Eroomdukról. Pávától megtudtam, hogy Eroomduk egy nagyon kis falucska, amit még nem fertőzött meg a nagyvárosokhoz hasonló felgyorsult életvitel. Páva elmondása szerint Eroomdukban törvénytisztelő és barátságos emberek élnek, akik nem vetemednének sohasem a nagyvárosokban élőkhöz hasonló tettek elkövetésére. Ahogyan hallgattam Páva történeteit a városról észre sem vettem, hogy repül az idő. Lassan már dél utánra járt az idő amikor Eroomduk határához értünk. Páva éppen a város egyetlen fogadójáról a Részeg Sárkányban töltött szép napokról mesélt, amikor furcsa hangokra lettem figyelmes ezért megálltam és hallgatózni kezdtem. Valószínűleg Páva és Szürke is meghallhatta a hangokat mert ők is megálltak és hallgatózni kezdtek. A közeli bokrok közül ocsmány röhögés és egy nő sikoltozását lehetett hallani. Gondolkozás nélkül elindultunk a hangok irányába. Mikor végre átverekedtük magunkat a bozótoson, félreérthetetlen látvány tárult a szemünk elé. Három férfi éppen egy lányt akartak megerőszakolni. A lány támadói hárman voltak. Az egyik egy közép magas kövér férfi volt, míg a másik kettő magas nagydarab fickók voltak. A két magas fickó a lányt mellet álltak és röhögtek, míg a kövér férfi földre nyomja a lányt közben pedig a ruháját próbálja letépni. A férfinek végül sikerül lány ruháját letépnie aminek következtében láthatóvá váltak a lány csupasz kebleit. Megláttam a lány szemét amiből a félelem össze nem téveszthetetlen jeleit véltem kiolvasni. Ekkor valami elpattant bennem, rohanva indultam meg a támadó felé. A férfi reagálni sem tudott mikor mögé értem. Megragadtam mindkét vállát majd erősen megrántottam közben pedig megpördítettem. Egy ideig csak csodálkoztam, hogy hogyan sikerült a nagydarab fickót így leszednem a lányról. A férfit a lendület egészen Páva és Szürke felé csúsztatta. Végül felocsúdtam és visszafordulta a másik két férfihez. A két férfi felém fordult mikor meglátták, hogy mit tettem a társukkal. Mind a három férfi szeméből a csodálkozás és az idegesség jeleit véltem felfedezni. Tekintetemet a lány felé fordítottam. A lány miután megszabadult a rá nehezedő férfitől, felült majd hátrébb csúszott. Közben pedig megpróbálta kezeivel eltakarni csupasz testét. Elfordítottam a tekintetemet a lányról és a két férfire kezdtem koncentrálni. Nem kellet lángésznek lenni, hogy tudjam, hogy hamarosan a két férfi nekem fog támadni. Figyelni kezdtem őket, és várni kezdtem arra, hogy melyikük lép esőnek. Amikor megláttam hogy az egyikük mozdulni készül, megtámadtam. Hallottam ahogyan Páva és Szürke is mozgásba lendül. Nekifutottam és jó erősen a lába közé rúgtam. Ezután a másik fickó felé fordultam. A másik fickó megpróbált arcon vágni, de könnyedén kikerültem a csapást. Egy gyors mozdulattal lehajoltam és mikor a férfi elcsapott felettem letámaszkodtam a földre és megpróbáltam kigáncsolni. Szerencsémre sikerült kigáncsolni a férfit, de nem sokáig örülhettem a sikernek. A másik férfi dühödten nekem támadt és a földre döntött.
~ Megint nem figyeltem eléggé. – gondoltam magamban, miközben a férfi a földre döntött. Birkózni kezdtünk, aminek végül a férfi lett a győztese. Ráült a mellkasomra, majd ököllel az arcomra csapott. Miközben a fickó egy újra az arcomba akart csapni, egyszer csak megjelent mögötte Páva. Mielőtt újra lecsapott volna Páva hátulról megragadta a nyakát és egy rántással leszedte róla. Ezután a levegőbe emelte, majd szabad kezével állcsúcson ütötte. A férfit azonnal kiütötte Páva rettentő erejű csapása. Páva ezután a kezében tartott rongybabaként lógó férfit elengedte, aki nagyot puffant a földön. Ezután Páva felém fordult és miután letérdelt mellém és felsegített a földről.
- Miért kell neked folyton ekkora barmokkal kezdened ? – kérdezte tőlem Páva kicsit megrovó hangon.
- Nem tudom Páva. Nekem mindig csak ilyenek jutnak. – mondtam neki, közben pedig végigtapogattam az arcomat.
Az ütés helyénél egy kicsit fájt ezen kívül ráadásul meg is dagadt. Egyenlőre nem volt vészes, de tudtam, hogy estére akkora lesz mint egy alma. Ekkor eszembe jutott a lány. A lány még mindig ott volt és halára volt rémülve. Kivettem a zsákomból a mágikus köpenyegemet, majd odaléptem a lányhoz és felé nyújtottam.
- Tessék. – mondtam és megvártam amíg kiveszi a kezemből.
- Köszönöm.– mondta a lány halkan és kivette a kezemből a köpenyt.
- Nincs mit. – mondtam neki.
- Megtennétek, hogy … - kezdte volna, de nem is kellet befejeznie tudtam, hogy mit akar.
- Persze. – mondtam, majd megfordultam.
Pávának és Szürkének is követték a példámat és elfordultak.
- Most már visszafordulhattok. – mondta egy kis idő után a lány.
Mikor visszafordultam, a lány már a köpenybe burkolózva állt előttem. Egy kicsit még mindig félt ezért azt mondtam:
- Nem kell félned. Most már biztonságban vagy.
Csak bólintott, majd megkérdezte:
- Kik vagytok ?
- Az én nevem Akamatsu Gempachi. - mondtam
- Én Okanaya Chomei vagyok. De szólíts egyszerűen Szürkének – mondta Szürke, majd meghajolt.
- Engem Ishiguro Atshushi hívnak. De hívj csak Pávának. – mondta Páva egyszerűen.
- Engem Ekiguchi Masazumi-nak hívnak.
Csak bólintottam, majd bátorítóan rámosolyogtam. Masazumi visszamosolygott, majd azt mondta:
- Köszönöm. Hogy megmentettek.
Csak bólintottam, mert nem akartam megzavarni a mondandójában.
- Ha ti nem segítettetek volna … - kezdte volna, de ekkor elfúlt a hangja, majd a kezébe temette az arcát és sírni kezdett.
Közelebb léptem hozzá, majd azt mondtam:
- Most már vége van. Nem fognak többé bántani téged.
Ekkor Masazumi a karjaimba vetette magát és tovább folytatta a sírást. Egy ideig csak álltam ott, majd viszonoztam az ölelését. Sokáig így álltunk, én pedig vigasztaltam Masazumi-t. Egyszer csak Masazumi kibontakozott az ölelésemből és hátrébb lépett. Kitörölte a szeméből a könnyeket, majd rám nézett és azt mondta:
- Hálás vagyok amit értem tettetek. És ezt szeretném valahogy meghálálni.
Ekkor benyúlt a köpeny alá és leakasztotta a nyakában lévő nyakláncot. Ezután odalépett hozzám és a kezembe adta a nyakláncot. A láncon egy furcsa megmunkált díszes vasdarab volt ami függőként szolgált. Vizsgálni kezdtem a fém darabot hogy rájöjjek az eredeti rendeltetésére.
~ Mire emlékeztet ez ? Valahonnan nagyon ismerős.– gondoltam magamban.
- Nekik ez kellet. – mondta a Masazumi.
Erre felkaptam a fejemet és ránéztem a Masazumira.
- Kiknek ? – kérdeztem.
A lány a földön heverő férfiakra mutatott. Én csak bólintottam és vártam, hogy folytassa a mondandóját.
- Nekem nem hozott szerencsét, talán nektek fog. Azon kívül, az életemért ez csekély ár. – mondta Masazumi.
- Köszönjük. – mondtam, majd a hátizsákomba süllyesztettem a nyakláncot.
- Ha szabad megkérdeznem honnan van a nyaklánc ? – kérdezte Szürke.
- A láncot az erdőben találtam. Egyik nap sétálni indultam az erdőbe amikor esett az eső. Miközben az erdőt jártam, észrevettem, hogy valami fémes dolog lóg ki a földből. Amikor kiszedtem a földből, akkor találtam meg a láncot. – mondta Masazumi.
- Értem. – mondta Szürke, de látszott rajta hogy nem teljesen elégedett a válasszal amit Masazumi mondott.
- És... – kezdte Masazumi. – Van valami hely ahol megszállhatnának éjszakára ?
- A Részeg Sárkány a falu legjobb fogadója úgy tudom. – mondta Páva. – Úgy terveztük, hogy az éjszakát ott fogjuk tölteni.
- Arra gondoltam, hogy esetleg nálunk is megszállhatnának. – mondta Masazumi. – Az apám jómódú szabó. Valószínűleg majd meg akarja hálálni, hogy megmentettetek engem. Anyám is biztosan szívesen látná magukat.
- Hát ha már így megkért minket, akkor nem utasíthatjuk vissza a meghívást. – mondta vigyorogva Páva.
- Akkor elfogadják a meghívást ? –kérdezte mosolyogva Masazumi.
- Igen elfogadjuk. Nagyon szépen köszönjük. – mondta Szürke.
- Akkor induljunk. – mondta Masazumi, majd megfordult és elindult az ösvényen.
- Ti csak menjetek előre. – mondta Szürke. – Mi visszük ezeket a jómadarakat a városőrséghez. Biztosan van egy kényelmes cellájuk a számukra.
- Mi ? Hogyhogy mi ? – kérdezte Páva.
- Csak nem akarod hogy Gempachi vigye azt a nagy darab disznót , - mondta Szürke.
Azt már nem hallottam, hogy Páva mit válaszol erre mert Masazumi már jócskán előttem járt ezért utána siettem. Mikor utol értem, megláttam Eroomduk falait. Nem emlékeztem, hogy Páva mondta volna, hogy a falu egy fal venné körbe. Nem volt idő a bámészkodásra, sietnem kellet Masazumi után. Mikor beléptem a város északi kapuján furcsa látvány tárult a szemem elé. Megálltam és csak bámultam a falut. Amit páva mesélt nekem a faluról azt most sutba is vághattam, mert a falu teljesen megváltozott. A néhány parasztháza felváltottam az egymásra épülő emeletes épületek. Számos cégére épület is épül azóta, hogy Páva itt járt. A városnak volt saját szabója, bőrművese, herbalistája, alkimistája, íjkészítője és fegyverkovácsa is. A régi közösségi ház helyébe egy impozáns polgármesteri hivatal épült. Masazumi észrevette, hogy már nem követem, ezért megállt majd visszaindult hozzám. Mikor odaért mosolyogva megkérdezte:
- Mi olyan érdekes ?
- Csak azt nézem, hogy megváltozott Eroomduk.
- Amióta itt élet azóta ilyen. – mondta nemes egyszerűséggel Masazumi.
Miközben ott álldogáltam és csodálkozva néztem a várost Páva és Szürke is utol ért minket. Mikor megfordultam láttam, hogy Szürke a két nagy darab férfit a vállán hozza, míg Páva a dagadt férfit hozza.
- Hát nem éppen úgy néz ki Eroomduk ahogyan mesélted. – mondtam Pávának.
- Ez eléggé furcsa. Amikor legutoljára itt jártam akkor még nem volt ilyen. – mondta csodálkozva Páva.
- Mikor jártatok itt utoljára ? – kérdezte Masazumi.
Egy ideig nem szólalt meg senki, látszott, hogy a társaim gondolkodnak a dolgon.
- Körülbelül három éve. – mondta Páva végül.
- Az elég hosszú idő. – mondtam Pávának.
- Igen. De akkor sem értem, hogy miért változott meg ennyire. Hisz a falu lakói még mondták is nekem, hogy milyen jól megvannak a saját kis világukban. – mondta Páva.
- Majd kiderítjük, hogy mi történt. Előbb viszont le kellene adnunk ezeket a csirkefogókat a városőrségnek. – mondta Szürke.
- Igazad van. De vajon még mindig ugyan ott van mint eddig ? – mondta Páva.
- A városörség kaszárnyája arra van. – mondta Masazumi, közben pedig megmutatta az irányt.
- Rendben van. Akkor lassan induljatok tovább, majd utolérünk benneteket. – mondta Szürke.
Csak bólintottam, majd elindultunk Masazumival. Közben tovább folytattam a nézelődést, hogy feltérképezzem a Eroomduk új arcát. Miközben mentünk, megláttam egy furcsa épületet. Szürke terméskőből épült, megerősített erőd szerű furcsa háromemeletes épület. Az ablakai lőrésszerűen voltak kialakítva. Az erőd mellet egy kétszínes fogadó szerű épület foglalt helyet. Ahogyan közeledtünk az épülethez a homlokzatán megláttam a cégért mely egy meztelen női testet ábrázolt.
- Milyen épület az ott ? – kérdeztem Masazumit.
- Melyikre gondolsz ? –kérdezett vissza.
- Arra ott. – mondtam és a kétszintes épületre mutattam.
- Az ott a város egyetlen bordélya. A várost meglátogató idegenek kedvenc törzshelye. – mondta nemes egyszerűséggel Masazumi.
- Mi van kölyök. Máris visszatérsz a lányok hajkurászásához ? – halottam meg Páva hangját a hátam mögött.
Hátrafordultam és dühös tekintettel rá néztem. Páva felemelte a kezeit, majd rám vigyorgott.
- Jól van ebből elég. – mondta Szürke. – Ne kezdjétek már megint a kakaskodást.
- Jól van Szürke. Tudod, hogy csak ugratom a kölyköt. – mondta Páva még mindig vigyorogva.
- Sikerült lecsukatni a támadókat ? -kérdeztem meg Szürkét
- Igen. Ott fognak megrohadni a börtönben ahová valók. – mondta Páva.
- Indulhatunk tovább ? – kérdezte Masazumi.
- Csak ön után hölgyem. – mondta Szürke Masazuminak.
Ezután tovább indultunk Masazumi otthona felé. Nemsokára meg is láttuk Masazumi otthonát. Egyszerű építésű polgári ház volt a telek végében amihez még hozzátartozott egy nagyobbacska konyhakert is.. A telek elülső traktusában pedig egy kisebb parasztháznak is beillő üzletház volt. A cégéren egy ruha volt, és az épület homlokzatán lévő táblán a felirat szerint ez az épület Ekiguchi üzlete volt. Masazumi beengedett minket a kapunk, majd tovább vezetett minket a házuk felé. Mikor megérkeztünk a házhoz Masazumi szülei kisiettek elénk. Ezután Masazumi bemutatott minket a családjának, és elmesélte, hogy mit történt vele az erdőben. Egy ideig csak az összeölelkező Ekiguchi családot láthattuk, majd Masazumi apukája elénk lépett és bemutatkozott.
- Jó napot kívánok. Az én nevem Ekiguchi Kamatari. Örökké hálás leszek maguknak, hogy megmentették a lányomat. Mindig szívesen fogjuk látni magukat, ha betérnek hozzánk.
- Köszönjük. Megtisztelt minket. – mondta Szürke mindannyiunk nevében.
Ezután Masazumi édesanya lépett hozzánk és könnyes arccal bemutatkozott nekünk.
- Az én nevem Ekiguchi Korechika. Hálás vagyok maguknak azért amit a lányomért tettek. A mai világban sok olyan bátor és becsületes ember kéne mint amilyen önök.
- Köszönjük. – mondtam Ekiguchi asszonynak.
Ezután Ekiguchi asszony beinvitált bennünket a házukba. Mikor beléptünk a házba volt alkalmam megtekinteni a ház belső felépítését és berendezését. Itt is törekedtek az egyszerű mégis elegáns berendezésre. A bútorok fából készültek, de annak ellenére hogy a bútorok nem voltak túldíszítettek mégis illet a ház stílusához. A falakon lévő festmények és más díszítő elemekhez hasonlóan egyszerűek voltak mint a bútorok mégis ha ránézett az ember nem egy egyszerű parasztház díszeit hanem egy gazdag ember házának ékeit látta bennük. Ekiguchi asszony és Masazumi elvezetett minket a vendégszobába, hogy kipihenhessük magunkat a vacsora előtt. Útközben Masazumi megmutatta az ő szobájának az ajtaját, hátha egyszer majd valami miatt felkeresném őt. A vendégszoba egy közös társalkodó szobával, három külön szobával és saját fürdőszobával rendelkező szárny volt a ház keleti részén. Ekiguchi asszony részletesen elmagyarázott mindennek a helyét, amire esetleg szükségünk lehet majd az itt tartózkodásunk során. Ekiguchi asszony megkérte Masazuminak, hogy lássa el az arcomon lévő zúzódásokat, hogy holnapra már ne maradjon nyoma. Beterelt a szobámba, majd miután lefektettek az ágyamra ellátta a sebeimet és az arcomon lévő zúzódást Ezután Ekiguchi asszonytól kaptam egy főzetet amitől rögtön el is aludtam. Arra eszméltem, hogy Páva kelteget. Mikor kitisztult a látásom, láttam hogy Páva a legjobb ruháját vette fel.
~ Ezek szerint már vacsora idő van. – gondoltam magamban.
- Ébresztő kölyök. Már csak téged várunk. Elkészült a vacsora. – mondta mosolyogva Páva.
- Rendben van mindjárt megyek. – mondtam Pávának.
Páva bólintott, majd elhagyta a szobámat. Miután felkeltem egy kicsit lemosakodtam, hogy emberi formámat mutassam a vacsoránál. Ezután felvettem a nemrégen csináltatott alkalmi ruhámat, majd elindultam lefelé az ebédlőbe. Mikor leértem láttam, hogy mindenki az alkalomhoz illő ruhájában feszített az asztalnál. Még Szürke is magára vett valami alaklomhoz illőbb viseleted, ami még mindig jobban hasonlított egy vértezethez mint ruhára. Már csak egy szék volt ami Ekiguchi úrral szemben helyezkedett el. Miután leültem az asztalhoz, nekiláttunk a vacsorának.. Vacsora közben nem sokat beszélgettünk, inkább az evésre koncentráltunk. A vacsora isteni volt, ráadásul több fogásból állt. Előételnek zöldséges húsleves volt sok tésztával. Főételnek sült kacsa volt különböző zöldség és gyümölcs köretekkel illetve rizzsel és tésztával. Desszertnek egy túró torta amiből mindenki repetázhatott is, mert olyan nagy volt. Miután végeztünk a vacsorával, Páva, Szürke és én Ekiguchi úrral átvonultunk a nappaliba. Miután mindenki elfoglalta a helyét egy kényelmes karosszékben és kezébe vett egy pohár bor beszélgetni kezdtünk. Ekiguchi úr először a lányával történtekről faggatott ki minket jobban, majd az idáig vezető útról és az összeismerkedésünk történetéről kérdezett minket. Mi Ekiguchi urat a városról faggattuk ki egy kicsit. Ekiguchi úr válaszolt a maga módján, amennyire tudott, de amire a legjobban kíváncsi voltunk arra nem tudott. Mi történik a városban ? Miután Ekiguchi asszony és Masazumi is becsatlakozott a társaságba személyes élményeinkről és életünkről folytattuk a beszélgetést. Masazumi félrehívott engem, ,majd halkan a fülembe súgta:
- Miután elmentem gyere be a szobámba. Beszélnék veled egy kicsit.
Majd már hangosan azt mondta:
- Ma megbocsátanak nyugovóra térnék. Egy kissé lefárasztott a mai nap.
- Persze. menny csak nyugodtan drágám. - mondta Ekiguchi asszony.
Masazumi elhagyta a nappalit, én pedig visszaültem a helyemre. Végül Masazumi kérésének eleget téve én is kimentettem magamat, majd elindultam Masazumi szobája felé. Szerencsémre már egyszer megmutatta, hogy hol van így könnyen eltaláltam oda. Miután halkan bekopogtam, várni kezdtem. Nemsokára Masazumi beengedett, és leültünk egy pici teázóasztal mellé. Ezután Masazumi megkért, hogy beszéljek magamról, mert szeretne minél többet tudni rólam. Én beleegyeztem, de csak azzal a feltétellel, hogy ő is elmond mindent magáról. A beszélgetés lassan áttért egy olyan vágányra amit már mások csak úgy hívnak, hogy flörtölés. Tudtam, hogy erre megy ki a játék, és mivel én is szerettem volna belementem Masazumi játékéba. Nem mondtuk ki a másiknak, de szerintem mind a ketten tudtuk, hogy valamit érzünk a másik iránt. Főleg most, hogy én voltam a fehér lovon érkező hős lovag aki megmenti a bajbajutott királykisasszony kezét. Nem tudom, hogy mennyi ideig voltunk még fent, de végül amikor már Masazumi elbóbiskolni látszott a székében, elköszöntem tőle és elindultam a szobánkba. Mikor beléptem, láttam hogy Szürke és Páva ott ül az asztalnál és egymással beszélgetnek. Amikor észrevették, hogy én is ott vagyok Szürke intett, hogy üljek le én is hozzájuk. Miután kényelmesen elhelyezkedtem Szürke kivett három poharat és egy kis üveg bort az egyik szekrényből.
- Nos. Akkor mit is tudunk eddig. – mondta Szürke, közben pedig mindegyik pohárba töltött a borból.
- Hát azt, hogy már nem olyan itt az élet amilyen régen volt. – mondtam Szürkének.
- Hát igen. Eléggé felgyorsult életmódra váltottak a helybeliek.
Szürke kiosztotta a poharakat, majd az üveget letette az asztalra.
- Hát Ekiguchi úrtól nem sok olyan információt tudtunk meg ami felfedné a városban zajló események valós okát. – mondta Szürke majd ivott egy kicsit.
- Ha valamit tudni akar az ember, azt jobb ha maga kutatja ki. – mondta Páva.
- Ezt hogy érted ? – kérdeztem tőle.
- Úgy érti kölyök. – mondta Szürke. – Ha meg akarjuk tudni mi zajlik a városban akkor magunknak kell megszereznünk az információt.
- És mégis hogyan ? –kérdeztem Szürkétől.
- Ne félj. Az majd a mi dolgunk lesz. – mondta Páva vigyorogva.
- Holnap egész nap a városban leszünk. Sok helyet kell felkeresnünk, hogy teljes legyen a kép a városban zajló dolgokról. – mondta Szürke.
- Remélem holnap már többet tudunk. Furcsa dolog történik. – mondtam, majd megittam a poharamból az összes bort.
Miután újratöltöttem a poharamat Szürkére néztem és azt mondtam:
- Miért támadták meg a helyi szabó lányát ? Miért akarták megszerezni a nyakában lógó értéktelen ékszert ? Hisz a városban vannak a szabónál sokkal gazdagabb emberek is.
- De lehet, hogy azok jobban védettek az ilyen támadásokkal szemben. – mondta Szürke.
- De akkor sem értem, ha a pénzre mennek akkor minek kellet nekik ez. – mondtam, majd kivettem a zsákomból a Masazumitól kapott láncot.
Szürke a kezébe vette majd nézegetni kezdte, majd visszarakta az asztalra a láncot és azt mondta:
- Vajon ki mozgatja a szálakat a háttérben. Mert valószínűleg azok a fickók nem maguktól gondolták ki ezt a dolgot.
- És vajon hol tanyázhatnak ? Mert azt biztosra veszem, hogy a városban vannak. – mondtam Szürkének, közben pedig visszaraktam a láncot a hátizsákomba.
- Majd holnap erre is fény derül. Addig nem jövünk vissza míg mindent ki nem derítünk. – mondta Páva.
- Akkor viszont jobban tesszük ha most már tényleg nyugovóra térünk. Holnap nehéz nap elé fogunk nézni. – mondta Szürke.
Megittuk a poharunkban maradt bort, majd mindenki elindult a saját szobájába. Levettem magamról a ruhát, és miután megmosakodtam lefeküdtem aludni. Már éppen az igazak álmát aludtam, amikor arra ébredtem, hogy valaki befogja a számat. Rögtön ütni akartam, de amikor a számat befogó alak közelebb hajolt visszafogtam magamat. Páva volt az aki így rám ijesztett. Kérdőn néztem rá, mivel beszélni nem tudtam. Közelebb hajolt és azt suttogta a fülembe.
- Valaki betört a házba. Csendben szedelődzködj és öltözz fel. Majd a folyosón találkozunk.
Ezután elengedett és halkan kiment a szobámból. Ahogy csak tudtam halkan de mégis gyorsan felöltöztem és kimentem a szobámból. Mielőtt kiléptem volna a folyosóra, koncentrál kezdtem majd suttogva ezt mondtam:
- Ex-quip: Steel Long Sword
Ezután kiléptem a folyosóra. Szürke és Páva már vártak rám. Mind a ketten fegyvert tartottak a kezükben.
- Nincs sok időnk. Te elindulsz a ház bejárata felé és ott ellenőrzöl minden helyiséget. – suttogta Szürke Pávának.
Páva csak bólintott és elindult teljesíteni a parancsot.
- Te kölyök megkeresed Masazumi-t és biztonságos helyre viszed. Ha kész vagy indulj el körbenézni a házban.
- És te ? – kérdeztem tőle suttogva.
- Én a család többi tagjáért megyek. Biztonságba helyezem őket. Amint kész vagyok csatlakozom hozzád. Most pedig indulj. – mondta Szürke, majd útnak indult.
Bólintottam, majd elindultam megkeresni Masazumi szobáját. Lopakodva jártam végi a ház folyosóin nehogy meghaljanak a betörők. Közben pedig benéztem minden ajtón hátha megtalálom Masazumi hálószobáját. Tudtam, hogy Masazumi valószínűleg zárva tartja az ajtaja, így amelyiket nyitva találtam arra nem pazaroltam sok időt éppen csak annyit, hogy benéztem az ajtón hogy megnézzem nincs-e ott valaki. Éppen az egyik sarkon fordultam meg amikor halk neszezést hallottam meg a sarkon túlról. Megálltam és fülelni kezdtem. Nem hallottam pontosan mi csinálja ezt a hangot, ezért óvatosan kikémleltem a sarok mögül. Szerencsére az ablakon besütött a Hold fénye ezért mindent tökéletesen láttam. Két férfi volt az ajtó előtt. Az egyikük az ajtó zárával babrált, míg a másik a folyosókat pásztázta. Gyorsan visszabújtam a fal mögé, nehogy meglássanak.
~ Most mi a fenét csináljak ? – gondolkoztam magamban.
Körbenéztem, hátha látok valamit amit fel tudok használni. Sajnos nem láttam semmi használhatót, így tovább törtem a fejemet, hogy mit tehetnék. Miközben azon gondolkoztam mit csináljak, egyszer csak a forduló mögül megjelent az egyik tolvaj. Szerencsémre a rabló nem mozdult azonnal, így én tettem meg az első lépést. Kardom lapjával állcsúcson vágtam aminek következtében nekitántorodott a falnak. Nem hagytam, hogy magához térjen, utána léptem és megragadtam a nyakánál. A perifériámon láttam, hogy a társa észrevett engemet és felém mozdult. Magam elé rántottam a fickót még éppen időben. A holdfényben láttam, hogy a másik fickó dobókéseket dob felém. A kések a társába vágódott aki azonnal kilehelte a lelkét. Elengedtem a holtestét utána pedig elindultam a másik rabló felé. A kardomat pengével lefelé tartottam, és rohamozni kezdtem. A rabló újra késeket akart felém dobni, de nem volt rá ideje, hogy el is tudja dobni őket. A lentről felfelé ívelő vágásom elől egyszerűen kitért. A vágást ezután egy fejmagasságban indított csapásba vittem át. A rabló lehajolt még éppen időben kikerülve a csapásomat. A kardomat a testem elé vittem ferdén magam elé és tettem egy lépést hátra. A rabló guggolásból előre bukfencezett majd egy tőrt rántott elő és felém szúrt. A szúrást a kardommal könnyedén sikerült kivédenem. A rabló felpattant, majd egy másik tőr előrántása után felém támadott. A rabló nagyon jól harcolt ezért nagyon kellet figyelnem, nehogy hibát vétsek. Egy ideig hátráltam, majd ellentámadásba kezdtem. Miközben harcoltunk egyre jobban kezdtem visszaszorítani a rablót a fal felé. Ahogy az ablak elé értem észrevettem valami furcsát a rabló tőrein. A tőr pengéi nedvesen csillogtak ahogyan a Hold fénye rávetült.
~ Mérgezett. – gondoltam magamba.
Ekkor a fickónak sikerült egy apró vágást ejtenie a kezemen. Láttam a fickó arcán a diadalmas mosolyt amikor sikerült megvágnia.
~ Nincs már sok időm. – gondoltam magamba.
Tudtam, hogy amint gyorsabb mozgásba kezdek a méreg gyorsabban terjed szét a testemben, de ha kivárásra játszok akkor végül úgy is a rabló fog győzni. Így gyorsabb iramra váltottam és csak támadtam. A rabló csak védekezett tudta, hogy hamarosan vége a játéknak. Végül nem maradt más választásom, mint hogy varázslatot alkalmazzak. Koncentrálni kezdtem, de mivel közben figyelnem is kellet a támadómra a varázslat megidézése tovább tartott. Amikor a kardom felfénylett a rabló hátraszaltózott hogy távolabb kerüljön tőlem.
~ Ez elől nem fogsz tudni kitérni. – gondoltam magamban.
A rabló a övén sorakozó dobópengékhez nyúlt és éppen dobni készült mikor útjára indította a varázslatot.
- Crescent Slash. – mondtam és suhintottam egyet a kardommal.
A rabló még fel sem fogta, hogy mi közeledik felé amikor a félhold alakban felé száguldó energia kettészelte a testét. A rabló csak bambán bámult rám végül a testének a felső darabja jobbra míg az alsó balra dőlt. Egy ideig még figyeltem a fickót amikor megéreztem a égető fájdalmat. A kezemen ejtett, karcolásnyi sebben felizzott a kín: olyan erővel hasított a húsomba, hogy megtántorodtam és görcsökben fetrengve zuhantam a földre. Hideg közeledett és feketeség. Fásultan vettem tudomásul, hogy nem érzem már a testemet sem. Villanások törtek fel az emlékek kútjából, és sorra elevenedtek meg az elmúlt húsz év eseményei, és ekkor már tudtam, hogy haldoklok…mert újra ott voltam gyermekként az édesanyám selyemszoknyája mellet, amikor az első csínytevésem után sírva kértem tőle bocsánatot. Ott voltam aztán, immár fiatal suhancként, a szülővárosom börtönében, mikor az édesapám értem jött. Vérdermesztő tisztasággal emlékeztem arra a napra, mert nem sokkal később miután hazavittek életem legnagyobb hibáját követtem el, ami miatt később meg is haltak.
- Engedjék szabadon. – mondta az apám, arcán a szívig hatoló szomorúság apró jeleivel.
Emlékek. Egy ifjú, ő maga, aki miután a halott szülei sírjánál üldögél és meredten bámul maga elé. Ezek után újabb hallgatag évek következtek a nagyapámnál ahol elkezdtem kitanulni a Fegyver mágusok útjának titkait. No… Az első év után ismét kezdtem magamra találni, és kezdtem magamban kiépíteni azt az életcélt ami miatt ismét érdemes volt élnem. Ekkor egy hangot hallottam, egy idegen hangját, valahonnan a távolból. A jelenből.
- Gempachi. Mi történt veled ?
Tompa hang volt, érdektelen, egy értelmét veszített világból, melyet amúgy is elhagyni készültem éppen. A legkülönösebb az volt, hogy már nem alulról, földön fekve, hanem a magasból láttam a széles vállú, favágó alkatú idegent – úgy tűnt már, mintha lebegtem volna a folyosó felett. Amikor pedig felismertem a fölém tornyosulót, úgy megrökönyödtem, hogy nem is gondoltam bele, hogy időközben elhagytam az odalent vérző, rángatózó húst, mely húsz éven át a testem volt.
Szürke !
A segítségemre siető, robusztus termetű férfi Szürke volt, az egyik legjobb barátom és csapattársam. Már jócskán benne járt a korban, mégis még mindig a kalandorok útját járta, idézte fel a testtől mind egyre messzebb sodródó lélek. Szürke kotorászni kezdett a zsebeiben, és közben az ölében heverő tetemhez szólt.
- Meg ne merj itt halni nekem. Mindjárt segítek rajtad. Tarts még ki.
Mindegy, úgyis mindegy már …
Egyszer csak megtalálhatta amit keresett, mert egy kis üvegcsét vett elő a mellényének belő zsebéből. A fiola dugaszát a szájába vette, majd kihúzta azt. Ebből a nézőpontból nem láthattam, de éreztem már, ahogy a keskeny fiolából az átlátszó folyadékot erőltetett a fogaim közé. Az a néhány víztisztának tűnő csepp az életet jelentette, pedig gyilkos íze volt – mert a lélek indult volna már, de a hús felébredt.
Fájt !
A testem remegése csitulni kezdett, ekkor Szürke finoman visszafektetett a folyosó padlójára, majd előhúzta rövid kardjait. Még éppen idejében tette ezt amikor két másik rabló lépett a folyosóra. Az egyik a háta mögül míg a másik szemből indított rohamot. Szürke lassan, szomorún a fejét ingatta: úgy helyezkedett, hogy a két támadóját jól lássa, majd várni kezdett amíg az egyikük legalább a közelébe nem ér. Amikor az első támadó közel ért hozzá az egy fentről indított vágással akartam megsebezni Szürkét. Szürke kitért a vágás elől, aztán egy finom csuklómozdulattal a rövid kardját a támadója pengéje útjába lökte. Egy villámgyors kitérés, majd egy felrántott keresztvágás, mely elmetszette a comb főverőerét … és már el is siklott a lerogyó támadója mellet. A másik támadó hátrálni kezdett, mikor látta, hogyan végezte a társa. Szürke nem hagyott neki gondolkodási időt. Az elvérző férfit átlépve, mindkét kezében kardot pörgetve, megindult a másik támadó felé. Egy ideig tudta magát védeni a férfi, de Szürke egyre több apró sebet ejtett rajta, ami miatt kiszámíthatóvá kezdtek válni a mozdulatai. Végül Szürke megunta a játékot, és egy ismétlőcsel alkalmazása után torkon szúrta a támadóját. Mikor a halott férfi elterült, Szürke az ajtóhoz ment és bekopogott rajta. Mikor nem érkezett válasz, fojtott hangon azt mondta.
- Masazumi kisasszony. Én vagyok Szürke.
Ekkor az ajtó résnyire kinyílt, és a résben megjelent Masazumi rémült arca. Szürke intett neki, hogy jöjjön ki, majd visszafordult a folyosók felé. Ekkor hirtelen megjelent Páva is, aki Szürke elé állt és megkérdezte tőle:
- Mi a franc folyik itt ? Miért nem jöttök már ?
- Volt egy kis probléma. – mondta Szürke, majd kardjával felém intett.
Mikor Páva észrevett engem a földön heverve, rögtön odasietett hozzám és megnézte, hogy élek-e még. Mikor megbizonyosodott róla, hogy még élek, felkapott a hátára, majd azt mondta.
- Vigyük őket a pincébe. Ekiguchi asszonyt és Ekiguchi urat már ott van.
- Rendben. Induljunk. - mondta Szürke.
Mikor Páva elindult velem a folyosón, úgy rázkódtam a vállán mint valami liszteszsák lennék. A tulajdon húsom felett lebegve ekkor már sejteni kezdtem, hogy alighanem mégis túlélem ezt is. Ez volt az utolsó tiszta gondolatom, mert rándult egyet a mindenség, ismét belém hasított a mérgezett hús kínja és elsötétült előttem a világ. Nem tudom, hogy meddig voltam eszméletlen, de amikor magamhoz tértem ismét normális nézetből láttam a világot. A saját két szememmel. Megpróbáltam felkelni, de nem ment igazán valami jól, ezért úgy döntöttem, hogy pihenek még egy kicsit. Körbenéztem és láttam, hogy ismét a saját szobámban vagyok, de viszont nincs velem senki sem. Az éjjeliszekrény felé fordítottam a tekintetemet, és egy kancsó víz mellé támasztva megláttam egy levelet. Szürke írta a levelet, már megismertem a kézírását. Nagy nehezen elvettem a levelet a kancsó mellől, és miután kinyitottam olvasni kezdtem.
’’ Üdvözletem.
Remélem jobban vagy már. Sajnálom, hogy nem maradhattunk itt addig míg fel nem ébredsz, de sajnos azonnal el kellet mennünk hogy megkezdjük a nyomozást. A tegnap esti támadók között ott volt az a három is akiket tegnap bezárattunk a városőrséggel. Mikor megérkeztek, és megkérdeztük őket erről a dologról azt mondát, hogy az éjszaka folyamán megszöktek számos másik fogollyal együtt. Páva és én úgy gondoljuk, hogy a városőrségnek köze van a fogolyszökéshez, ezért úgy határoztunk, hogy ezentúl nem fogunk megbízni a városőrségben sem. Valószínűleg látszik az is, hogy az itt tevékenykedők kezükben tartják a városőrséget is, úgyhogy magunkra maradtunk a harcunkban. Mielőtt megérkezett volna a városőrség, átkutattuk a rablókat. Mindegyik támadó mellkasán volt egy különös tetoválás, mely két egymásra fektetett tőrt ábrázolt Az egyiknél megtaláltunk egy pontos rajzot a láncról amit Masazumi adott neked. Ezen kívül találtunk ugyanannál a rablónál egy levelet is, amiben leírták a rablóknak, hogy mi a feladatuk. A lánc megszerzésén kívül a rablóknak még az is a feladatuk része volt, hogy a ház lakóit és minket likvidáljanak, majd felgyújtsák a háza. Ezért arra kérlek amint jobban érzed magadat, vigyázz az Ekiguchi családra. Te vagy az egyetlen aki megtudja őket védeni egy esetleges támadással szemben. Valószínűleg nappal nem fognak próbálkozni, de azért jobb ha vigyázol. Amint tudunk visszatérünk és elmondunk mindent amit megtudtunk.
Üdv.
Szürke. ,,
Miután elolvastam a levelet, töltöttem magamnak egy pohár vizet amit rögtön meg is ittam. Egy kis pihenés után, lassan kikeltem az ágyból és elindultam a fürdőszoba felé. Nagy nehézségek árán sikerült lehámozni magamról a ruhát és beülnöm a kádba. Talán elbóbiskolhattam a kádban, mert arra ébredtem fel, hogy valaki megbökdösi a vállamat. Mikor oda fordultam láttam, hogy Ekiguchi úr volt az aki felkeltett.
- Bocsánat, hogy felkeltettem. Csak azért jöttem, hogy megnézzem hogy van. És azért is, hogy önnek is köszönetet mondja azért amit tegnap este tett értünk.
- Nincs mit megköszönnie. Egyszerűen azt tettem amit a becsület diktált. – mondtam Ekiguchi úrnak.
- Először a lányomat mentette meg. Tegnap este pedig az egész családomat mentette meg. Ezért örökké az adósa vagyok. – mondta Ekiguchi úr, majd sarkon fordul és készült, hogy kimenjen a fürdőszobából.
- Ekiguchi úr. Várjon egy percet. – szóltam utána.
Visszafordult, majd várni kezdett, hogy mit akarok neki mondani.
- Arra kérném önöket, hogy ma ne hagyják el a ház területét. Előfordulhat, hogy a tegnap esti támadók társai a környéken ólálkodnak és csak az alkalmat várják, hogy megtámadják magukat.
Ekiguchi úr csak bólintott, majd kiment a fürdőszobából. Miután kiment kikászálódtam a kádból, majd miután megtörölköztem elindultam a szobámba, hogy felöltözzek. Felvettem a hétköznapi ruhámat, majd miután megidéztem a fegyvereimet elindultam lefelé, hogy kérjek valami harapni valót. Már délutánra járhatott az idő, ezért úgy határoztam, hogy bőségesen belakmározok, mielőtt kimennék őrt állni. Mikor leértem az ebédlőbe Ekiguchi asszony éppen nekem készített ki ennivalót. Leültem az asztalhoz és jóízűen falatozni kezdtem. Miikor már egy falat sem ment le a torkomon, megköszöntem Ekiguchi asszonynak az ebédet és elindultam kifelé a házból. Úgy döntöttem, hogy a legjobb megfigyelő pont a ház tetején lesz, ezért elindultam, hogy keressen egy létrát amin fel tudok mászni oda. Pár perces keresgélés után végül sikerült találnom egy létrát amin fel tudtam mászni a tetőre. Mikor végre már fent voltam a tető kényelmesen elhelyezkedtem a kémény mellet. A kardomat magam mellé raktam, míg az íjamat a kezemben tartotta a húrra pedig felhelyeztem egy vesszőt. Ezután nem maradt más hátra, mint figyelnem a ház környékét. Az egész napomat fent töltöttem a háztetőn, de egyszer sem láttam gyanús alakot a ház környékén. Igaz az is lehet, hogy úgy is jelen lehettek, hogy én nem láthattam őket. Néha Masazumi hozott nekem egy kis csomagot, amiben egy kulacs víz és néhány falat gyümölcsöt csomagolt hogy ne keljen lejönnöm az őrhelyemről. Amikor leszállt az éj egyszer csak megláttam Pávát és Szürkét, ahogy belépnek a házhoz vezető ösvényre. Szürke amikor észrevett engemet, intett, hogy jöjjek le a tetőről. Mikor lemásztam és odamentem hozzá, csak annyit mondott:
- Ma nem vacsorázunk. Fontos dolgokat kell megbeszélnünk.
- Amúgy sem vagyok éhes. – mondtam neki, majd követtem őket be a házba.
Megkerestem Ekiguchi asszonyt és megmondtam neki, hogy ma este nem veszünk részt a vacsorán. Ekiguchi asszony sajnálta a dolgot, de tudomásul vette a dolgot. Ezután elindultam fel a szobánkba, hogy végre megtudja, hogy mit tudtak meg a társaim. Amikor beértem a szobánkba odamentem a karosszékemhez majd leültem.. Szürke és páva nem szólt semmit, csak merengve bámultak maguk elé. Nem bírtam már tovább ezért kissé mérges hangon megkérdeztem:
- Na elmondjátok végre, hogy mit tudtatok meg vagy csak üldögélünk és bámuljuk egymást ?
Szürke rám nézett és erőltetett mosollyal az arcán azt mondta:
- Még mi sem tudjuk nagyon elhinni a dolgot kölyök. Olyan dolgok történtek itt amit még a nagyon furcsa dolog kategóriába sem sorolhat az ember. Inkább azt mondhatnánk hogy ördögi praktikák miatt történt mindaz ami itt történt.
- Elég már ebből a halandzsából. – mondtam dühösén és felpattantam a székemből. – Kezdjétek nagyon gyorsan elmondani amit megtudtatok. Ne játszatok a türelmemmel.
- Rendben van kölyök. Ülj le és hallgasd meg amit megtudtunk. – mondta Páva.
Leültem a helyemre és vártam, hogy Páva nekikezdjen a mondandójának.
- Ez a történet nagyon rég kezdődik. Nem is vesződtünk azzal, hogy megtudjuk mikor is volt ez pontosan és azzal sem, hogy kiderítsük kik voltak a történetben szereplő személyek nevei.
Csak bólintottam, majd intettem pávának, hogy kezdje már el végre a történetet.
- Ez a történet egy fegyver mágusról szól. Ez a fegyvermágus ahogyan egyre erősebbé vált egyre nagyobb hatalomra akart szert tenni, aminek érdekében bármire képes volt. Ezért egy napon a céhének mesterei kitaszították, mert vétett a céhének törvényeivel szemben, miszerint soha nem tehet szert fekete mágikus hatalomra. A férfi innentől kezdve renegátként folytatta tovább az útját és olyan mélységekben kezdte tanulmányozni a fekete mágiát, mint addig még senki sem. A férfi a fekete mágia legsötétebb titkainak a démonidézés beavatottjává vált. Mivel akkoriban ő volt a világ legjobb fegyverkovácsa is, egy napon szörnyűséges tervet eszelt ki. Megidézte a világ kilenc nagy hatalmú démona közül az egyiket akit az általa kovácsolt mágikus pengébe zárt. A tervét sikeresen végrehajtotta, és az így elkészült fegyver a Vérengzés kardjának nevezte el. A kard azért kapta ezt a nevet, mert ahogy a kard használó megvág vele valakit, a démon a saját erejét átplántálja a kard használójába aki így sokkal erősebb, gyorsabb és szinte elpusztíthatatlan lesz. A kardnak viszont volt egy hátránya is. Aki a kardot forgatta egy idő után azon a démon uralkodni kezdett. Ha pedig a démonnak egyszer sikerül átvennie a hatalmat a kard használóján, azt arra kényszerítheti, hogy kiengedje őt a kard fogságából és így szabadon tombolhasson ezen a földön. Miután a kard elkészült a fekete mágus útnak indult, hogy végezzen ellenségeivel. Először a volt céhéhez ment, hogy ott próbálta ki, hogy mire képes a kard használatával. A fekete mágus elsöpörte az egész klánt a föld színéről a kard segítségével. Ezek után a fekete mágus módszeresen elkezdte kiírtan azokat akik az ellenségei voltak. Eközben a kardban lakozó démon megkísértette a fekete mágust. A démon sok évig tartó ármánykodásának végül az lett az eredménye, hogy a démon részlegesen átvette a hatalmat a mágus felett. A démon arra biztatta a fekete mágust, hogy mivel már nem akadt ellensége aki szembe tudott volna szállni vele, hogy kiépítse ki a saját kis királyságát ahol ő lesz az úr. A fekete mágus a királyságának központjául a szülővárosát szemelt ki. A fekete mágus tevékenysége viszont nem maradhatott titokban. A hír gyorsan terjedt egészen Magnóliába is eljutott a hír, miszerint egy fekete mágus pusztít az ismeretlen területeken. A Fairy Tail vezetői úgy határoztak, hogy elküldik a céhük legerősebb varázstudóit, hogy pusztítsák el a fekete mágus és az általa készített mágikus kardját. A csapat el is indult, hogy leszámoljon a fekete mágussal. A csapat és a fekete mágus harcára a városban került sor. A harcok során használt varázslatok kisülései okozta vihar elpusztította a várost az ott lakókkal együtt. A démon ezt az alkalmat használta fel, hogy átvegye a fekete mágus felett az uralmat. A démon sikerrel járt, majd miután a fekete mágus segítségével sikerült kiszabadulnia tombolásba kezdett. A Fairy Tail mágusai nem tudtak ellenállni a démon hatalmának, mert a hatalmuk java részét elhasználták a fekete mágussal vívott párviadal során. Sorra buktak el a céh mágusa míg már csak egyetlen egy maradt életben a céh csapatából. A mágus hatalmának utolsó maradékával sikerült újra bebörtönöznie a démont a kardba, majd miután a démon újra a kardban volt a kardot darabokra zúzta. A démonnak viszont sikerült magával rántotta a mágus lelkét a kard fogságba, még mielőtt a kard darabokra esett volna szét. Ezek után a démon és a mágus a kard fogságában maradtak az idők végezetéig. – mondta végül Páva és befejezte a mondandóját.
- És ennek mi köze van az itt folyó dolgoknak ? – kérdeztem meg tőle.
- Ezt a történetet azért meséltük el, hogy megértsd azt amit most én fogok neked elmondani. – mondta Szürke.
- Akkor folytasd, mert eddig nem sokat értek belőle.
- Nos. – kezdett hozzá Szürke. – A kard darabjai eltűntek az idő folyama során, csakúgy mint a fekete mágus szülővárosának romjai. Egy idő után újra elkezdtek az emberek ide jönni, míg végül megépült az első házak, végül pedig egy falu jött létre a régi város helyén amit Eroomduk-nak neveztek el. A falu lakói békében és jólétben éltek, ahogy azt már neked egyszer. A fekete mágusról és a kardjáról szóló történelmi esemény egy idő múlva legendává lett, néhány év múlva pedig mítosszá vált. Lassan mindenki elfeledte ezt a történetet, és az erről szóló könyvek is a könyvtárak leghátsó soraiba kerültek, ahol nem kereste őket senki. Persze időnként akadtak olyanok akik felkerekedtek, hogy megkeressék a kard darabjait és újra egyesítsék, hogy hatalomra tegyenek szert. Ezek a próbálkozások egy idő után mind kudarcba fulladtak, míg egy napon egy fekete mágus megtalálta a Vérengzés kardjának egy darabját. A fekete mágus ezek után felkereste Maglóia legnagyobb könyvtárait, hogy minél többet megtudjon a Vérengzés kardjáról. A fekete mágus tudta, hogy egyedül soha nem fog rátalálni a kardra, ezért úgy határozott hogy szolgákat gyűjt maga köré akik biztosítani fogják neki, hogy ő nyugodtan kereshesse a kard többi darabját. Ezért miután mindent megtudott amire szüksége volt, elindult, hogy követőket szerezzen magának. A fekete mágus éveket töltött azzal, hogy embereket gyűjtsön maga mellé. A fekete mágus maga köré csoportosult magánhadseregének a Fekete Tőrök szolgái nevet adta, szimbólumként pedig az egymásra rakott tőrt tetováltatta a mellkasukra. Miután a fekete mágus úgy érezte, hogy elég embert gyűjtött maga mellé, az embereivel együtt útnak indult Eroomduk felé. Miután megérkeztek a fekete mágus és a csapata módszeresen kezdték átalakítani Eroomduk arculatát. Erre azért volt szükségük, mert egy kis falucskában jobban feltűnt volna a tevékenykedésük mint egy nagyvárosban ahol sok ember mozgolódik. Így először is a fekete mágus hozzákezdett a város feletti uralmának kiterjesztéséhez. Először is, mint a város megmentője és felvirágoztatója, kialakította a város mai formáját. Ezek után egy olyan embert helyezett a város polgármesteri posztjára, aki az ő embere volt. Ezután városőrség tagjait is olyan személyeket helyezett el aki vagy az ő emberei voltak, vagy le tudott fizetni vagy esetleg félemlíteni, hogy az ő embere legyen. Ezt persze nem csinálhatta száz százalékosra, mivel kelletek olyanok is akiket maga mellet tartott ezért akadnak olyan is a város őrségben akik tisztességes emberek. Végül de nem utolsó sorban, mivel a kis magán akciójához tőkére volt szüksége ezért olyan helyeket kellet létrehoznia amik hosszú távon is bevételi forrást jelentett. Így épült fel a város bordélya az alkimista épülete és a bőrműves boltja is. Ezek után a fekete mágus végre elkezdhette kutatni a kard darabjait, hogy ő lehessen az aki újra egyesíti a fegyvert és persze azért is hogy még nagyobb hatalomra tegyen szert. Lassan elkezdte megtalálni a kard darabjait, de nem siette le a dolgot, mert ha túl feltűnően csinálja a dolgot, akkor ismét előfordulhat az min ami történt a kard eredeti gazdájával és készítőjével. Így várt, hogy eljöjjön a legjobb alakalom arra, hogy megszerezze a kard többi darabját. Végül eljött a várva várt pillanat, és megkezdte a kard darabjainak megszerzését. Először azt a darabot akarta megszerezni aminek a megszerzését a legkönnyebbnek ítélt. Ezt a darabot pedig nem mástól akartam megszerezni mint Masazumitól. A történet további részét már te is ismered. – mondta Szürke majd ő is befejezte a mondandóját.
- Na kölyök mit szólsz ? – kérdezte tőlem Páva.
Nem tudtam megszólalni, csak bámultam ki a fejemből. Szürke ismét kivette a szekrényből azt az üveg bort amit előző este iszogattunk. Mindenkinek töltött egy pohárral, majd elvette az egyik poharat és lassan iszogatni kezdte. Én is elvettem az egyiket, majd egy húzásra kiittam a pohár tartalmát. Még mindig nem tudtam szóhoz jutni, egyre csak kavarogtak a gondolatok a fejemben. Végül Páva a kezével az arcom előtt legyezett hogy végre magamhoz térjek.
- Nos kölyök. Mihez kezdjük ? – kérdezte tőlem Páva.
- Ezek amiket elmeséltetek biztos információk ? Mármint úgy értem akiktől ezeket szereztétek biztos források ? – kérdeztem tőlük.
- Nyugodt lehetsz kölyök. Amit most neked itt elmondtunk az biztos forrásból valóak és az utolsó szóig igazak. – válaszolt nekem Szürke.
- Akkor szerintem hívjunk erősítést. – mondtam végül.
- És mégis honnan ? – kérdezte Szürke.
- Hát mondjuk Magnóliából. Ott van a világ legnagyobb céhe a Fairy Tail. Ők biztosan segítenének. – mondtam Szürkének.
- És szerinted el is hinnék azt amit most itt elmondtunk neked ? – kérdezte Páva.
- Régen is ők oldották meg a feladatot. Biztosan elhinnék.
- Nincs elég bizonyítékunk. És ráadásul nem érnének ide időben. – mondta Páva gúnyos mosollyal az arcán.
- Akkor még is szerintetek mit kéne tennünk ? -kérdeztem tőlük.
- Egyetlen esélyünk van. Ha megszerezzük a Vérengzés kardjának többi darabját még mielőtt a fekete mágus szerezné meg. – mondta nemes egyszerűséggel Szürke.
- És még is hogyan gondoltad ? Talán tudjuk hogy hol van a többi darab ? – kérdeztem Szürkétől mérgesen.
- Az egyik darabja, pontosabban a kard keresztvasának egyik darabja van nálad. Egy másik darabja, pontosabban a kard pengéjének egy darabja a fekete mágusnál van. A további darabok helyeit is ismerjük.
- Pontosabban ? -kérdeztem.
- Pontosabban. –kezdett bele Szürke. – A kard markolatát a helyi lomárus árulja a piacon. A markolatgombként szolgáló ékkövet a helyi ékszerész árulja. A keresztvas másik darabját a helyi fegyverkovács lehet megtalálni. És végül a helyi bordélyházban fogva tartott varázslónőnél van a penge másik darabja.
- Csak nem gondoltad, hogy anélkül jövünk vissza, hogy megtudnák a darabok hollétét ? – kérdezte tőlem Páva.
- De mégis hogyan maradhatott itt az összes darab ? Nem tudom elhinni, hogy végig ezen a helyen maradtak.
- Hát mások sem. Ezért keresték mások rossz helyen. Pedig eléggé egyértelmű volt, hogy a városban maradnak a darabok.
Elhallgattam és gondolkodni kezdtem. Sok ideig gondolkodhattam, mert végül Szürke elém lépett és azt mondat:
- Máskor bármilyen kicsin dolog miatt is az ártatlanok védelmére kelsz. Most akár az egész világunkon kell segíteni, és te még gondolkozol ?
Hatottak rám Szürke szavai, most már nem maradt semmi kétségem a felől, hogy mit kell tennem. Szürke szemébe néztem, majd azt mondat:
- Holnap megkezdjük a kard darabjainak megszerzését. Kerül amibe kerül, de meg kell szereznünk őket. Nem hagyhatjuk hogy megismétlődjék az ami évekkel ezelőtt történt.
- Helyes. Akkor holnap nekivágunk az útnak és együtt elindulunk a kard darabjainak megszerzésére. – mondta végül Páva.
És ekkor villámcsapásként robbant az agyamba a gondolat. Felpattantam a székemből, és azt mondta:
- És mi lesz az Ekiguchi családdal ? Ha holnap nem marad itt senki ki fogja őket megvédeni ?
Szürke és Páva egymásra néztek, majd azt Szürke azt mondta:
- Úgy terveztük, hogy az Ekiguchi családot holnap elküldjük az otthonukból, hogy valamelyik rokonuknál szálljanak meg addig amíg nem csillapodik le a helyzet.
- De az úton amíg oda érnek ki vigyáz rájuk ? –kérdeztem tőlük ismét.
Erre már nem tudtak válaszolni, valószínűleg azért mert ebbe bele sem gondoltak.
- Mi lenne, ha ma este mennének, akkor legalább egy darabig el tudnánk őket kísérni ? –kérdeztem tőlük.
Mérlegelték a szavaimat, majd végül Szürke azt mondta:
- Ez megoldható. Akkor viszont minél előbb el kellene ezt intéznünk
- Akkor menj és szólj nekik erről. Vedd rá őket, hogy elmenjenek innen. – mondtam Szürkének.
- Nem lesz nehéz. – mondta Szürke, majd letette a poharát és elindult kifelé a szobából.
Amikor már csak ketten voltunk pávával a teremben azt kérdeztem tőle.
- Megint egy olyan kaland aminél már nehezebben is végig mentetek Szürkével ?
- Ezt azért nem igazán fedné az igazságot kölyök. Inkább azt mondanám, hogy egy olyan kalandban veszünk részt amibe akár bele is halhatunk. De nem bánom, hisz ezt olyan személyekkel fogjuk tenni akikkel öröm volt együtt lenni, még ha ilyen kevés ideig is. – mondta szomorúan Páva, majd kortyolt egyet a borból.

A mennydörgés morajlása lassan gördült végig a város felett, ereje megrengette az ablakszemekbe vasalt kristályüvegeket, visszhangja sokáig bujkált a házak között tekergő sikátorok falai között. Kéken ragyogó villámok lobbantak az alacsonyra lógó felhők hasa alatt. Az utcák teljesen kihaltak voltak, aki tehette valamilyen épület védelmébe húzódott amíg vihar elvonul. De valaki még most is a város utcáit járta. Én voltam az a valaki.. Már teljesen eláztam, de még mindig nem találtam olyan fogadód, ahol még lett volna szabad hely a számomra. A vihar dühödt erővel rontott nekem, az ostorcsapásként lezúduló zivatar cseppjei közé diónyi jégdarabok vegyültek. Hallottam ahogyan a keményre fagyott jégkoloncok záporoztak í házakra, cserepeket zúztak össze, palákat lyuggattak át. Amikor már azt hittem, hogy kénytelen leszek idekint éjszakázni, akkor láttam meg a fogadót. A bérkaszárnyára emlékeztető, durván megmunkált homokkő lapokkal borított tömbjét helyenként egy-egy bazaltkeretbe foglalt ablak, számtalan, fából ácsolt, faragványokkal ékes erkély és tucatnyi fiatorony tarkítja. Árnyékában számos melléképület és egy kis temető is akad. Gyorsan a fogadó bejáratához siettem, hogy végre megszabaduljak a vihar tombolásából. A bejárat – különösen ellenálló fémötvözetből kovácsolt, kétszárnyú ajtó – a fogadó nagytermébe nyílt. A beltér hatalmas; a míves korlátok övezte körfolyosók rendületlenül sorjáztak a homályba vessző mennyezetig. Furcsamód a fogadó falai között nem sokat lehetett érezni a vihar tombolásából, mintha a falakba és az ablaküvegekbe varázsjeleket metszettek volna, hogy kizárják a mennydörgés robajlását. Hosszasabb szemlélődés után végül rendszert találtam a látszólagos összevisszaságban. A helyiség három egységre tagolódik. A söntés előtti hitvány ülőalkalmatosságok sorakoztak ahol a város söpredéke foglalt helyet. A terem távolabbi szegletében egy emelvényen a különösképp kitüntetett vendégek foglaltak helyet. A köztes területen kisebb-nagyobb asztalok foglalják el, ahol a hozzám hasonlók alakok és a város polgárai üldögéltek. Noha az előttem járó léghuzat ösvényt söpört a fogadó füstös levegőjébe, érkezésemre látszólag senki sem figyelt fel. Behajtottam a súlyos ajtószárnyat, és sietve beljebb léptem. Letopogtam a csizmámra ragadt sarat, de köpönyegemről még javában peregtek az esőcseppek, ahogy a söntés felé indultam. Csuklyámat is csak félúton dobtam hátra. Lassítottam lépteimen, és megpróbáltam szépszerével a söntésig oldalazni a tömegen át.
- Mi szél hozott ezen a késői órán ? – üdvözölt a fogadós azzal a fogadósoktól szokásos grimasszal ami csak a szívesen látott vendégeknek járt.
- Jó estét kívánok. Egy szobát szeretnék egy napra. – mondtam a fogadósnak.
Beleszimatoltam a levegőbe, és megkérdeztem.
- Csak nem halragu készül ?
- Rákleves, fiam. Én magam készítettem el.
- Remek. Akkor egy Rákleves vacsorát szeretnék kérni, illetve majd holnap valami reggelit is.
- Rendben. Akkor az egynapi szállás illetve a mostani vacsora és a másnapi reggeli ára huszonöt gyémánt.
Elővettem az erszényemet, és kiszámoltam a fogadósnak a huszonöt gyémántot. Ezután a fogadós átadta nekem a szobám kulcsát, majd oda sem nézve két korsó komlósört lódított végig a pult hosszában. A két korsó sikeresen megérkezett két férfihez, akik rögtön nekiláttak a sör elfogyasztásának. Visszanéztem a fogadósra, majd azt mondtam.
- Akkor majd a vacsorámat a szobámba kérném. – mondtam, és indulni készültem felfelé.
- Azt javasolnám, hogy előbb szárítkozzon meg mielőtt felmenne a szobájába. És egyébként is, mint látja telt ház van. Minden felszolgálóra szükség van idelent, nem érnek rá arra, hogy önhöz rohangáljanak a szobájába. – mondta kissé morcosan a fogadós.
- Rendben van. Akkor a vacsorámat itt lent fogyasztom. – mondtam, majd elindultam, hogy keresek magamnak valahol egy helyet.
Egy ideig nem láttam, olyan helyet, ahol leülhetnék. Aztán megláttam egy kis asztalt a kandalló mellet, ahol még volt egy hely. Az asztalnál két irdatlan, tagbaszakadt alak ült. Az egyik – a kettő közül a nagyobbik termetű - pávaszín utiruhát viselt, kék, vörös és smaragdzöld kelmékből, melyek szivárványos fénnyel csillogtak. Vaskos ujjain és fülében cifra aranygyűrűk, nyakában talizmánokkal teleaggatott ezüstlánc. Arcán szőke színű bajusz és kecskeszakáll rendezetten díszelgett, hosszú haját pedig két varkocsba fogva viselte. Hordónyi mellkasát kéttenyérnyi bőrszíj övezte, amire kétkezes pallosait rögzíthette keresztbe a hátán. A két kard most nem volt a helyén, most a lábai mellet pihentek. Társa, aki nem csak hogy kisebb, de öregebb is volt nála már nem volt ilyen hivalkodó. Egyszerű, bőrből hasított nadrágot, és ujjatlan, vértnek is beillő bőrmellényt viselt, címerrel fémveretekkel ékeset. Izmoktól duzzadó karja vaskos acélpántokkal övezték, valami ezüstszín fémből verve. Őszes, fehér csíkokkal tarkított szakállát és haját kétujjnyi fonatokba fogva viselte, hiányzó fogait acélból kovácsolt fogakkal pótolta. Két fegyvere is volt, rövid, vaskos pengék amit a combjaira szíjazott. A két alak önfeledten és vidáman beszélgettek nem is vették észre, hogy figyelem őket. A bőrmellényes férfi végül megérezhette a tekintetemet, mivel felém pillantott, és alaposan szemügyre vett engem. Méregetett egy darabig, majd fogakkal terhes vigyort villantott felém, és kedélyesen felém bólintott. Ezt már a társa is észrevette, így ő is felém pillantott. Elindultam feléjük, és amikor már ott álltam az asztaluknál azt mondtam:
- Jó estét kívánok. Az én nevem Akamatsu Gempachi. Szabad ez a hely ?
- Persze. Ülj csak le. – mondta a fiatalabbik.
Levettem a hátizsákomat a hátamról, majd a székem mellé raktam. Ezután leültem és kényelmesen elhelyezkedtem.
- Ha szabad megkérdeznem kiket tisztelhetek önökben ? – kérdeztem tőlük.
- Engem Ishiguro Atshushi hívnak. De hívj csak nyugodtan Pávának. – mondta a fiatal férfi.
- Az én nevem Okanaya Chomei. De szólíts csak Szürkének. – mondta az öregebbik.
- Rendben.
- Ha már így ismerkedünk, megkérdezhetem, hogy honnan jöttél ? – kérdezte Páva.
- Hargeon -ból jöttem.
- És azóta járod a világot és keresed a kalandot. – mondta Szürke.
- Igen. Valahogy úgy. – mondtam Szürkének.
- Hát akkor egy cipőben járunk. Mi is kalandozunk a nagyvilágban. – mondta vigyorogva Páva.
Eközben végre kihozták a vacsorámat. Egy egész csinos fiatal lány hozta ki, majd miután letette elém az ételt, már el is ment. Páva még végigmérte az elhaladó lányt, majd közel hajolt, és azt mondta.
- Nem volt rossz mi ?
Nem válaszoltam Páva kérdésére, inkább a tányéromba bámulta, és nekiláttam az evésnek.
- Na. Mond csak ki nyugodtan. Nem kell szégyellned, ha teszik neked egy lány. – mondta Páva, közben oldalba bökött a könyökével.
Miután legyűrtem a késztetés, hogy kiköpjem az ételt páva könyökölése miatt, válaszoltam.
- Igen. Szép lány.
- Ha gondolod összehozlak vele. Na mit szólsz ? – kérdezte tőlem Páva, közben sokat sejtetően vigyorgott.
- Hagyd már békén a kölyköt páva. Majd ő eldönti, hogy mit akar. – mondta dorgálón Szürke.
- Jól van na. Csak segíteni akartam. – mondta színlelt sértődöttséggel Páva.
- Inkább mesélj kölyök. Hol jártál eddig ? Mit csináltál ? – mondta Szürke.
- Hát nem volt sok kalandban részem. Eddig csak egy érdekesebb kalandban volt részem.
- Na még mielőtt folytatnád, előbb rendelek egy két kancsó bort. Iszogatunk egy kicsit.
- Köszönöm a meghívást, de én nem szoktam inni. – mondtam Pávának.
- Akkor itt az ideje, hogy ezen változtassunk. Három kancsó bort ide gyorsan.
Nemsoká meghozták Páva rendelést, és az unszolására meg is kóstoltam. Elég jó volt ahhoz képes amire számította, ezért még ittam egy két pohárral.
- Na most akkor nekikezdhetsz a történetnek kölyök. – mondta Szürke.
Miközben elmeséltem az ékszerésztől ellopott nyaklánc történetét, Szürke figyelmesen figyelt. Közben Páva diktálta belém az italt, nehogy kiszáradjon a torkom. Nemsokára megéreztem, hogy túl sokat ittam. Mikor befejeztem a történetet, Szürke csak elismerően bólintott, majd azt mondta.
- Na akkor most mi mesélünk egy kicsit magunkról. Jól figyelj kölyök. – mondta vigyorogva Szürke.
- De előbb rendelünk még egy pár kancsó bort. – mondta Páva.
- Nem tudok már többet inni. Elég volt. – mondta Pávának.
- Nincs vita kölyök. – mondta Páva és már is rendelte az újabb kört.
Mikor megérkezett az újabb három kancsó bor, nekikezdtek a mesélésnek. Páva és Szürke rengeteg történetet mesélt el a közösen átélt kalandjaikról. Szinte nem volt olyan hely a világon, ahol Páva és Szürke nem fordult volna meg. Miközben hallgattam a történeteiket, még Páva belém diktált pár pohár bort, aminek nem maradt el a következménye. Miközben Szürke és Páva tovább meséltek rendeltem pár kancsó bort, hogy ne száradjon ki a szánk. Elég jól szórakoztunk, de miután már a hatodik kört is elfogyasztottam, már nem nagyon tudtam magamról és hamarosan elnyelt a jótékony sötétség. Másnap pokoli fejfájással ébredtem. Mikor végre ki tudtam nyitni a szememet láttam, hogy a ruháim az ágy mellet hevertek. Így levontam az t a következtetést, hogy a saját szobámban vagyok. Feleltem az ágyból és konstatáltam, hogy teljesen meztelen vagyok. Ezt furcsának találtam, mivel nem volt szokásom meztelenül aludni. Ezen kívül valami furcsa elégedettség érzetem is volt amit nem nagyon értettem. Ahogy elkezdtem ezen gondolkozni, valami furcsa szuszogó hangot halottam magam felől. Megfordultam, hogy lássam mi az. Az ágyamban ott feküdt teljesen meztelenül az a lány aki tegnap felszolgálta nekem a vacsorát. Egy ideig csak megigézve bámultam a meztelen testét, majd megfogtam a földön heverő takarót, és betakartam őt. A fejemhez kaptam, és gondolkodtam.
~ Mit csináltam én tegnap este ?
Ezután a fürdő felé vettem az irány hogy lemosakodjam. Miután alaposan megmosakodtam, felöltöztem és összeszedtem a cuccaimat. Mikor indulni akartam, megláttam egy levelet az ajtóm előtt. Felvettem a levelet és elolvastam. A tartalma rövid volt és lényegre törő.
’’ Jó reggelt.
Lent várunk. Siess. Hamarosan megjön a megbízó.
Szürke. „
Gyorsan zsebre vágtam a levelet, majd elindultam kifelé a szobából. Miután Leértem a lépcsőn rögtön megláttam őket. Már éppen ettek amikor odaértem hozzájuk.
- Na mi van kölyök ? Milyen volt az éjszakád ? – kérdezte tőlem Páva.
- Mi van ? – kérdeztem értetlenül vissza.
- Kivégzett vagy életre keltet a kicsike ? – kérdezte tőlem ismét Páva gúnyos mosollyal az arcán.
- Mi közöd van hozzá. – mondtam morcosan Pávának. – Különben is. Úriember ilyesmiről nem beszél.
Ekkor páva harsányan felröhögött, és egy ideig nem bírta abbahagyni. Én csak morcosan néztem, majd egy idő után megkérdeztem tőle.
- Mi olyan mulatságos ?
- Hát csak az kölyök, hogy tegnap nem épp úriember módon viselkedtél.
- Na jó. Most már elég legyen ebből. Ülj le kölyök, és láss hozzá az evésnek hamarosan megjön a megbízó.
- Egy falat sem megy le a torkomon. És kiről beszélsz itt nekem ?
- Látom, megártott neked a sok bor. Minek iszik az olyan aki nem bírja. – mondta vigyorogva Páva.
- Nem is tudom ki mondta először, hogy igyunk. – mondtam mérgesen.
- Na jó most már elég. Még egy szó és esküszöm lekeverek mind a kettőtöknek egy-két atyai jó pofont. Nyugodtan akarom elfogyasztani a reggelimet világos. – ordította Szürke.
Páva vigyorogva bólintott, és tovább folytatta az evést. Én a fejemet rátettem a hideg asztallapra, és csöndes vegetációba kezdtem.
- Hozz valamit a fiúnak. Elég rosszul fest. – mondta Szürke.
- Jó. Mindjárt jövök.- mondta Páva, majd halottam feláll az asztaltól és elindult a pult felé.
Nemsokára Páva visszajött, és azt mondta.
- Tessék kölyök idd meg ezt. Ettől jobban leszel.
Felemelkedtem az asztalról, majd megfogtam a korsót amit Páva odanyújtott nekem. A ’’ lötty ’’ szaga és az íze is borzasztó volt, de Páva tanácsára megittam az egészet. Nemsokára jobban lettem, és nekiláttam a reggelimnek. Közben megtudtam Szürkétől, hogy tegnap este részegen beleegyeztem, hogy velük megyek egy kalandjukra. Nem változtattam, meg a döntésemet, megmondtam, hogy velük megyek. Szürke bólintott, majd tovább folytattuk a csendes étkezést. Miután megettük mindent az elénk rakott tányérokról, hátradőltünk és várni kezdtük a megbízót.

Elgondolkoztam Páva szavain, közben pedig én is kiürítettem a poharamat. Felálltam a székemből és elindultam a szobámba, hogy összepakoljak. Miközben pakoltam egyszer csak belépett hozzám Szürke és azt mondta:
- Beszéltem a Ekiguchi családdal. Rávettem őket, hogy hagyják el a házukat.
- Rendben van. Akkor hamarosan indulunk ? – kérdeztem tőle.
- Igen. – mondta Szürke.
- Mindjárt készen vagyok, és akár akkor indulhatunk is.
Szürke csak bólintott, majd kiment a szobából. Mikor mindent összepakoltam, felkaptam a hátamra a zsákomat és elindultam. Kiértem a házból és körbetekintettem az udvaron. Az Ekiguchi család tagjai éppen egy fogat mellet álltak és a szolgáikat figyelték, akik a csomagtartóra pakolták be azt a néhány utazó ládát, amit magukkal visznek. Masazumi szolid, de mégis úrhölgyhöz méltó piros csipkés utazó ruhát viselt. Szürke és Páva harci öltözetben az Ekiguchi családtól kapott lovaikon ültek, a fegyvereiket pedig a kezükben tartották. A bakon egy ismeretlen fiatal srác is, aki valószínűleg a hajtó lesz. Egyszerű barna színű nadrágot és fehér inget viselt. Ezen kívül viselt még egy egyszerű szürke színű bő utazóköpenyt is, aminek a csuklyája is volt. Amikor meglátott engemet csak biccentett felém amit én is viszonoztam.
- És én hol utazom ? – kérdeztem tőlük.
- Most te vezeted a kocsit. – mondta jelentőségteljesen Páva, majd a bakon lévő srácra mutatott. – Mi fogunk fedezni a kocsit. Az elválási pontnál, majd Chikamatsu átveszi tőled a szekeret, mi pedig elindulunk vissza Eroomduk-ba.
- Gondolom, majd valamelyikkőtök mellé fogok felszállni a visszafelé vezető úton. – mondtam neki.
- Jól gondolod. Na most akkor pattanj fel a bakra és akkor induljunk el! – mondta Szürke.
Felkászálódtam Chikamatsu mellé a bakra, majd miután megkaptam a jelet, útnak indítottam a kocsit. Szürke a kocsi elé ment, Páva pedig mögöttünk jött. Lassan döcögtünk végig a városon, így végig tudtam pásztázni a környéket. Sok volt a gyanús alak a környéken, de most mindenki gyanús volt a számomra. Chikamatsu eközben elővett a köpönyege rejtekéből egy számszeríjat és az ölébe fektette. Lassan az északi kapuhoz közeledtünk ezért Szürke előre lovagolt, hogy beszéljen a kapu őreivel. Megállítottam a fogatot nem messze a kaputól, majd figyelni kezdtem a környéket. Páva mellénk igazodott a lovával, majd ő is figyelni kezdett. Nem hallottam, de láttam amint Szürke megpróbálja rávenni a kapu őreit, hogy ilyen későn kinyissák nekünk a kaput. Először nem voltak rá hajlandók, de miután Szürke átnyújtott egy erszényt az őrség egyik tagjának rögtönk meggondolták magukat. Miután a kapu kinyílt megindítottam a fogatott és sietősen elhagytuk a várost. Lassan magunk mögött hagytuk Eroomduk-ot és az erdő felé vettük az irányt. Mivel sötét volt az erőben Chikamatsu meggyújtotta a fogat tető sarkain lévő lámpásokat. Az út további részében gyorsan haladtunk az erdei utakon, közben pedig figyeltünk az esetleges támadásra utaló jelekre. Lassan a nap is felemelkedett és szerencsénkre nem történt eddig semmi baj. A nap első sugarainál egy pár másodpercre megcsodáltam az erdőt.
~ Istenem. Milyen gyönyörű. – gondoltam magamban.
Az álmodozás után visszatértem a feladatomhoz, folytattam tovább a megfigyelést. Közben Chikamatsu eloltottam a lámpásokat mert a Nap már elegendő fényt szolgáltatott. Mikor megérkeztünk egy kereszt úthoz, Szürke megállított minket. Lovával odaléptetett hozzánk, majd amikor közel ért hozzánk azt mondta:
- Eddig kísértük a fogatot. Innentől visszafordulunk.
- Rendben van. – mondtam, majd lekászálódtam a bakról.
Mikor már lent voltam kicsit arrébb sétáltam az erdő széléhez és az elgémberedett tagjaimat nyújtóztatni kezdtem, hogy még mielőtt elindulnánk visszafelé az Ekiguchi család tagjai is kiszállt a fogatból. Ekiguchi úr kinyújtóztatta a tagjait, Ekiguchi asszony pedig Szürkéhez ment és valamiről beszélni kezdett vele. Miután Masazumi elbúcsúzott Szürkétől és Pávától az erdő felé vette az irányt. Láttam hogy int nekem, hogy kövessem ezért elindultam utána. Nem tudom, hogy meddig mehetett Masazumi, de egyszer csak egy hegyi patak forrása mellet találtam rá. Amikor meglátott engemet felém indult, szoknyája végigsöpört a forrás által idehordott kavicsokon. Ránéztem az arcára és láttam, hogy sír. Amikor odaért szomorúan a szemembe nézett és azt mondta:
- Itt elválnak útjaink.
Csak álltam ott Masazumi előtt és nem tudtam mondani semmit. Végül legyűrtem a torkomat szorító bánatot és megszólaltam:
- Igen. Itt elválnak.
Masazumi leeresztette a fejét, majd fojtott hangon megrázkódott a válla és sírni kezdett. Gondolkodás nélkül elé léptem, majd átöleltem őt és vigasztalni kezdtem. Masazumi átölet engem, majd az arcát a vállamba fúrta és még jobban sírni kezdett Egyszer csak meghallottam Masazumit amint azt mondja:
- Nem akarom hogy elmenj. Szeretlek. Veled akarok maradni.
Egy könnycsepp folyt végig az én arcomon is amikor megértettem végül a szavakat.
- Én is szeretlek.
Kezemet Masazumi haját simogattam, majd egy csókot leheltem a feje tetejére. Ekkor Masazumi a szemembe nézett és egyszer csak szájon csókolt. Miközben csókolóztuk mint mennyből a villámcsapás suhant át a gondolatok a fejemben.
~ Végre beteljesült amire vágytam. Masazumi megmondta hogy szeret, most viszont nem volt teljes az örömöm. Egyszerre csak mint hideg zuhanyként tért volna a felismerést: Mit akarok én tőle ? Masazumi egy jómódú úrihölgy, aki egy szerető és gondoskodó családban él. Nincs semmi gondja az életben, megvan mindene amire egy embernek szüksége van az életben. És én ki vagyok ? Egy vándor aki egész életét az utazásnak szenteli. Nincs se otthonom, nincs egy normális munkám sem. Senki és semmi vagyok. A szüleim meghaltak, a legjobb barátaim az egyetlen családom. Ki vagyok én, hogy egy olyan lány életét mint Masazumi romba döntsem azáltal, hogy szerelmemmel kiragadom az eddigi életéből. Nem. Ezt nem tehettem meg. Masazuminak nálam sokkal jobb férfit érdemelne, akivel boldogan élhetne.
Abbahagytuk a csókolózást, majd Masazumi szemébe néztem és azt mondtam:
- Mi sajnos nem lehetünk egy pár.
- Miért nem ? – kérdezte Masazumi könnyes arccal.
Nem akartam azt mondani, hogy ’’ Mert nem vagyok hozzád méltó. ,,. Ezért azt mondtam, hogy:
- Mert lehet hogy hamarosan itt hagyom ezt a világot.
- Ezt hogy érted ? – kérdezte a könnyeivel küszködve Masazumi.
- Úgy értem Masazumi, hogy meghalhatok akármikor és akkor te itt maradsz egyedül.
- Ezért hagyd ott a kalandor életedet. Menjünk el együtt valami távoli helyre és éljünk együtt. – mondta Masazumi.
Megráztam a fejemet, majd azt mondtam:
- Nem lehet.
Masazumi felzokogott, majd megkérdezte:
- Miért ? Talán nem szeretsz annyira, hogy otthagyd ezt a veszélyes életet ?
- Érted bármit megtennék. –mondtam Masazuminak. – Azért nem lehetünk együtt, mert a városban tevékenykedő gonosz erők hamarosan az egész világ pusztulására törne, ha nem állítom meg.
- Miért neked kell ? – kérdezte Masazumi zokogva. – Nem lehetne valaki más?
- Csak én és a barátaim állíthatjuk meg. – mondtam szomorúan. – És ezzel nem csak a világunkban élő összes embernek, hanem neked és a családodnak is nyugodt életet fogunk biztosítani.
- De nekem te kellesz. – mondta Masazumi majd szorosan átölelt.
Úgy döntöttem, hogy muszáj drasztikus eszközökhöz folyamodnom. Megfogtam a fejét és az arcát finoman magam felé fordítottam.
- Nem én vagyok az akire szükséged van. Most ez csak azért érzed, mert megmentettem az életed. Amint nyugodtan át tudod gondolni az egészet rá fogsz jönni, hogy nem én vagyok az akivel le akarod élni az éledet. Hisz ki vagyok én ? Egy zűrös alak, aki nem tud nyugodtan megmaradni a helyén. Egy mágus aki eddigi élete során csak a kalandnak élt és nem is ért semmi máshoz csak a vándorló életmódhoz. Neked egy olyan férfira van szükséged aki gondoskodni tud rólad egész életedben. Hidd el. Egy szép napon amikor visszagondolsz erre a napra nevetni fogsz ezen a dolgon. – mondtam Masazuminak.
- Ekkor mintha csak eltört volna Masazumiban, zokogni kezdett és ököllel elkezdett csapkodni a testem minden pontját.
- NNNNEEEEMMMM. NNNEEEMMM. NNEEMM. NEM. Neeeeeeeem. –ordította sírva Masazumi és térde borult előttem.
Tudtam, hogy több esélyem nem lesz, ezért búcsú nélkül elindultam vissza a fogathoz és otthagytam Masazumit. Szürke és páva már csak rám vártak, már fent ültek a lovaikon. Mikor visszaértem búcsút intettem Ekiguchi úrnak és Ekiguchi asszonynak, majd felpattantam Páva mögé a lóra és azt mondtam:
- Indulj.
Mintha csak tudta volna mi történt, megindítottam a lovát és vágtatva visszaindultunk Eroomduk felé. A nap felkelt mire visszaértünk a városba. Szerencsére a kapukat már kinyitották, így elindulhattunk szállást keresni, hogy kicsit pihenhessünk még mielőtt elindulnánk a kard darabjainak keresésére. A Részeg Sárkány mellet döntöttük, mivel ez már akkor is itt ált amikor Eroomduk még csak egy kicsiny falu volt. Mikor bementünk láttam a Részeg Sárkány hatalmas vendég seregét. Nem volt egy talpalatnyi hely sem ahol akár egy másodpercre is megállhatott volna az ember. A fogadó zenekara éppen nekiállt egy újabb dalnak ami egy dalnok pajzán kalandjairól szólt egy hercegnővel. A kocsma részeg vendégserege hangosan adta tudomásul a zenekarnak, hogy kedvére van a mostani nóta. Sikerült átvágnunk magunkat az embertömegen egészen a pultig. Miközben vártam hogy Szürke abbahagy a beszélgetést a fogadóssal és megkapjam végre a szobám kulcsát, megfordultam és végigszemléltem a kocsmát. A vendégek többsége helyi polgár volt a többiek vagy vándor kereskedők vagy kalandorok voltak. A kocsma tipikus régies építésű volt, fa és terméskőből épült falak amit fehérre meszeltek. A bútorok pácolt tölgyből készültek amik illetek a régies épülethez. Szürke kifizette a szobákat, majd miután megkaptam a kulcsot felrohantam a szobámba. Gyorsan bezártam magam mögött az ajtót, majd ruhástul bedőltem az ágyba. Nem kellet sok idő és már is elaludtam. Viszont nem volt nyugodt az álmom mivel rossz álmok gyötörtek. Azt álmodtam, hogy Masazumi egy szírt szélén áll aminek a lábánál csak fekete masszaszerű tenger van. Mielőtt azonban megakadályozhattam volna Masazumi a feketeségbe vetette magát ami azonnal elnyelte őt. Ekkor felébredtem fel és a fejemet a kezeimbe temettem. Az ágynemű és a ruhám is csak úgy úszott az izzadságban. Felkeltem és miután megfürödtem átvettem a csurom víz ruháim helyett felvettem valami tisztábbat és szárazabbat. Ezután felkaptam a cuccomat és kimentem a szobámból. Miután kulcsra zártam az ajtót elindultam lefelé az ivóba. Szürke és Páva már lent voltak az egyik asztalnál és valószínűleg rám vártak. Amikor leültem melléjük éppen akkor hozta ki egy felszolgálólány a reggelinket. Miután a lánynak adtam egy kis borravalót elment, mi pedig nekiláttunk a reggelinknek.
- Mi az első állomásunk ? – kérdeztem meg miután lenyeltem a falatot.
- Talán kezdhetnénk az ékszerésznél. – mondta Páva miután a vadhúst ízét leöblítette egy kis vizezett borral.
- És mi lenne ha a lomárusnál kezdenénk ? – kérdeztem tőlük. – Szerintem bölcsebb lenne ha azt a darabot szereznénk meg először. Nehogy valaki más vagy esetleg a fekete mágus szerezze meg azt a darabot.
- Én inkább a fegyverkovácsot javasolnám. – mondta Szürke. – A kölyök biztosan rá tudná venni az öreget, hogy adja el neki a kard darabját.
- Hát nem is tudom. – mondtam elbizonytalanodva Szürkének.
- És mi lenne, ha hárman külön-külön dolgoznánk ? – mondta Páva. – Mármint úgy értem, hogy a kölyök megy a kovácshoz, én az ékszerészhez te pedig a lomárushoz.
- Részemről így rendben van a dolog. Neked is megfelel így ? – mondta Szürke.
- Rendben van. – egyeztem bele végül.
Miután befejeztük a reggelit együtt elindultunk a város főtere felé. Onnan persze mindenki megy a maga útján, de addig is legalább együtt maradunk. Sajnos mivel elég sokára indultunk csak el a piacon már sok ember volt, így csak nagyon lassan tudtunk haladni. Az árusok is lassították a haladásukat, mert amint a standjaik elé értünk rögtön elénk ugrottak és fennhangon hirdetni kezdték az áruikat.
- Tessék csak tessék. – hirdette egy pocakos árus a kezében lévő főzőedényeket. – Vegyenek egy pár jó minőségű bronz főzőedényt amiben garantáltan sosem fog leégni az étel.
- Vegyen magának az úr egy kis saját házi állatot. – mondta egy öregasszony és a képembe tolta a kezében tartott számos kalitkákat. – Vegyen paradicsommadarat. A világ legszebb és legügyesebb vadász madarát. Vagy vegyen egy Szürke papagájt. Bármilyen verset vagy mondókát megtanul egy nap alatt amit elmondanak neki.
- Jó uram. – kezdte egy másik kereskedő. – Vegyen a világ legjobb minőségű acél pengéiből magának. A világon mindenki megbecsüli azt az embert akinek ilyen penge függ az oldalán.
- Vegyen egy pár darab fiolával a házi készítésű serkentő szeremből. – kezdte egy rossz arcú csuklyás bájitalkeverő. – Garantált hatás. Egy korty a bájitalból és akár még óriásokkal is verekedhet az úr puszta kézzel anélkül hogy megerőltetné magát.
Átverekedtem magamat a kofák sorfalán és tovább indultam Szürke és Páva után. Egyszer csak egy gyerek elsuhant mellettem és szaladva megindult Páva felé. Már éppen oda akartam kiáltani neki, amikor Páva megperdült és elkapta az erszénye felé közeledő gyerek kezét. A karjánál fogva felemelte a gyereket, és dühödt arckifejezéssel a szemébe nézett. Amikor már a gyerek teljesen halálra rémült még rátett egy lapáttal.
- Nem tudom, hogy itt hogy mennek a szokások, de onnan ahonnan én származok a tolvajok kezét le szokták vágni.
Az övén lévő hosszú tőrt elővette és a gyerek arcához emelte és megkérdezte tőle:
- Melyik kezedet szereted a legjobban ? Mert akkor a másikat vágom le.
Mikor a közelükbe értem azt mondtam Pávának:
- Engedd el a fiút. Hagyd most az egyszer megtorlatlanul a dolgot.
Páva rám nézett majd visszapillantott a fiúra. Még egy ideig a dühödt őrült ábrázattal nézett a rémült fiúra, majd elengedte a kezét és a képébe vigyorgott.
- Mázlista vagy fiú. Örülj hogy jó kedvemben találtál.
A fiú felkelt a földről, majd futni kezdett ahogy csak a lába bírta. Páva visszarakta a tőrét a hüvelyébe majd tovább indult. Ezután az incidens után szétváltunk és külön folytattuk tovább az utunkat a megbeszélt helyek felé. Mikor odaértem egy pillanatra megálltam és csodálni kezdtem az épületet. A hatalmas láda szerű épület oldalából hatalmas fújtatók álltak ki amik folyamatosan működtek és fűtötték a hatalmas kohókat. Számtalan kémény meredezett az ég felé, néhányból pedig furcsa színű füst szállt az ég felé. Bementem a kovácsműhelybe és elindultam megkeresni a kovácsmestert. Számtalan segéd és inas dolgozott a kohóknál, de nekem a műhely vezetőjét kellet megtalálnom. Ahogy kerestem őt egyszer csak megláttam valami érdekeset. A kiszolgáló pult felett egy cégéren fel volt szögelve egy furcsa fémdarab ami nagyon hasonlított a nálam lévő Masazumitól kapott keresztvas darabra. Mikor közelebb mentem hogy megvizsgáljam, már biztosra vettem, hogy a cégéren lévő vasdarab a kard keresztvasának másik darabja. Odamentem a pult mögött álló fiúhoz és megkérdeztem tőle.
- Mennyiért adnátok el a cégéren lévő vasdarabot ?
A fiú már épp válaszolt volna, amikor a hátam mögötti mély hang megtette helyette.
- Aki arra a keresztvasra pályázik annak ki kell, hogy érdemelje.
Megfordultam a hang irányába és döbbenten néztem végig a mögöttem álló alakon. A férfi sokkal hatalmasabb és izmosabb volt még Pávánál is pedig ő sem volt valami kis növésű gyenge ember. Közelebb lépett hozzám, és azt mondta.
- A Vérengzés kardjának darabját csak olyan személynek adhatom át aki méltó erre a tisztességre.
- Honnan tudja … - kezdtem volna, de félbeszakított és megkérdezte:
- Ezzel most ne törődj. – zengte hangosan a hatalmasra nőtt férfi.
Én csak bólintotta, majd vártam, hogy tovább folytassa a mondandóját.
- Tehát méltónak érzed magadat arra, hogy megkaphasd a Vérengzés kardjának egy darabját ?
- Igen. – válaszoltam őszinte meggyőződéssel.
- Akkor gyere velem. – mondta az óriás és intett hogy kövessem.
Követtem őt befelé a kovácsműhely legbelsejébe. Sok ideig haladtunk és közben megpróbáltam felkészülni a legrosszabbra is akár. De végül nem ez történt. Egy szabad üllőhöz vezetett és azt mondta:
- A Vérengzés kardját csak olyan személynek adhatom oda aki ismeri a kovácsolás művészetét és ki tudja állni a kovácsmesterség próbáját.
- És mi lenne az a próba ? – kérdeztem tőle.
Ekkor az óriás a fal felé intett a kezével és megláttam egy falat amin számos fegyver foglalt helyet. Mindegyiket más és más mester készítette, de mindegyikük ugyan azon fegyvereket sorát készítette el.
- Mit akar ez jelenteni ? – kérdeztem tőle ismét.
- A kovácsmesternek csak az állhat aki ismeri az alapvető fegyvereket és eltudja készíteni őket. De nem csak a fegyverek elkészítés a cél. A fegyverek megalkotása során a kovácsmesternek bele kell adnia azt ami a legjobban jellemző rá. A kovácsnak a szívét lelkét bele kell adnia az általa elkészített fegyverekbe.
- És ezt hogyan csináljam ? – kérdeztem meg tőle.
- Ha te nem tudod, akkor te nem vagy mester. És ha te nem vagy mester akkor nem érdemled ki a Vérengzés kardjának darabját sem. – mondta szigorúan az óriás.
Leszegtem a fejemet, majd végül miután újra erőt gyűjtöttem megkérdeztem tőle.
- És mennyi idő áll a rendelkezésemre ?
- Ameddig a nap le nem bukik a láthatáron. – válaszolta nemes egyszerűséggel.
- De az már csak pár óra. – válaszoltam megrökönyödve.
- Egy igazi kovácsmestert nem zavarja az időkorlát. Egy igazi kovácsmester maradandót tud alkotni egyetlen másodperc alatt is. – válaszolta az óriás, majd megfordult és elsétált onnan.
Nem maradt sok időm, így nekiláttam a munkának. Levettem a felsőruházatomat, mert nem akartam megsülni idebent. Először a kohó tüzét kellet magasabb hőfokra emelni. A kohó közelében lévő széntartóból kezdtem el a szenet a kohóba lapátolni, közben néha pár darab fát is dobtam a tűzbe. Ezt addig csináltam, míg úgy nem gondoltam hogy elég, ekkor átmentem a fújtatóhoz. Miközben a fújtatókat pumpáltam úgy éreztem nem fogom bírni. A testem minden pontja égett, és tiltakozott az erős igénybevételnek. De nem tehettem meg hogy feladjam, így folytattam tovább. Mikor már a kohóban lévő szén és fa már csak izzó darabokká váltak elkezdtem a vasat hevíteni. Néha fújtattam néhányat, hogy a kohóban a kellő hőfokon tartsam.. Amikor a vas képlékenyé vált, odamentem és a kezemben lévő két fogót segítségével nekiláttam a nyújtásnak. Ezután újabb hevítés következett, majd végül újabb nyújtás. Sok időmbe telt, de végül sikerült megcsinálnom az adott fegyvereket, de éreztem, hogy nem úgy sikerült a dolog ahogyan terveztem. Minden porcikám fájt és sok helyütt még véreztem is. Már azon voltam, hogy feladjam a dolgot, amikor eszembe jutott egy régi emlék. A nagyapámmal ültünk kint a gyakorló tér szélén az aznapi gyakorlás után. Éppen a kardvívás alapjait tanultam ami nem ment túl könnyen. Nagyapa ekkor átkarolt a szemembe nézett és azt mondta:
- Sose add fel. Ha egyszer úgy érzed, hogy nem bírod ezt csinálni akkor kezd újra hozzá és meglátod, hogy akkor fog sikerülni.
Hatottak rám a nagyapám szavai. Félresöpörtem az útból a kontár munkámat és keresni kezdtem egy újabb megmunkálható fémtömböt.
~ Már csak néhány órám maradt, de nem fogom most feladni. Meg fogom csinálni. – gondoltam magamban
Odaléptem a vízzel teli vályúhoz és a sebemből folyó vért belecsöpögtettem. Ezt addig csináltam, míg a víz teljesen vörössé nem vált. Ezután fogtam az egyik fémtömböt és újra nekiláttam a hevítésnek. A munkafolyamat beindult és mintha csak évek óta csinálnám rutin szerűen ment a munkafolyamat. Néha észrevettem, hogy mintha néha nem is használnák eszközöket, csak a kezembe veszem a vasat és puszta kézzel dolgozok vele a meleg kohóban. Miközben dolgoztam észrevette, hogy lassan kezd elhomályosulni a látásom és lassan megszűntem létezni. Amikor magamhoz tértem a földön feküdtem és úgy éreztem, mintha kicsavartak volna. Felkeltem a földről és végignéztem magamon. A bőröm egész felülete vörös színben pompázott mint az újszülött csecsemőké. A munka során szerzett sebeim eltűntek, de viszont olyan pokolian fájt minden csontom, mintha legalább egy évig dolgoztam volna. Feltápászkodtam a földről és ekkor észrevettem a munkaasztalon lévő fegyvereket.
~ Ezt meg ki csinálta ? – gondolkoztam el magamban.
Az asztalhoz léptem és csodálni kezdtem a fegyvereket. A fegyverek közös tulajdonságuk az volt, hogy nem volt olyan részük amely egyenes lett volna. Mintha csak a folyók alkotásai lettek volna, mintha csak vízből lettek volna. Miközben csodáltam a fegyvereket, megszólalt mögöttem egy mély hang.
- Kiálltad a próbát. Mostantól már kovácsmester vagy. Kiérdemelted a Vérengzés kardjának darabját.
Megfordultam és megláttam az óriás amint hatalmas kezében felém nyújtja a keresztvas darabját. Átvettem tőle, majd megkérdeztem tőle.
- Mi történt velem ?
Az óriás elvigyorodott majd azt mondta:
- Kovácsmesterré váltál. Mostantól közénk tartozol.
Csak bólintottam, majd elkezdtem felöltözni. Amikor ismét arra néztem ahol az óriás volt már nem volt ott, eltűnt mintha csak a föld nyelte volna el őt. Körbenéztem és láttam hogy a fegyverek sincsenek már ott, úgy gondoltam, hogy valószínűleg az óriás vitte el őket. Nem volt időm késlekedni, felkaptam a cuccomat és futva indultam kifelé a műhelyből. Amikor már végre kint voltam a szabad levegőn megláttam Szürkét és Pávát amint az egyik utcából kilépve felém indulnak. Elindultam feléjük útközben pedig meglóbáltam a kezemben lévő keresztvas darabot.
- Mi tartott ilyen sokáig ? - kérdezte tőlem Páva.
- A darabot nem tudtam megvenni csak úgy tudtam szerezni, hogy kiálltam egy próbát.
- És mi volt az a próba ? – kérdezte Páva érdeklődően.
- Nem volt valami nagy dolog. De most ezzel ne is törődjünk. Inkább mondjátok el, hogy nektek hogy sikerült. – hazudtam Pávának.
~ Mit szólnának hozzá ha elmondanám nekik, mi történt. – gondoltam magamban.
- Szerencsénkre még meg volt neki a kardnak a darabja. - mondta Szürke és megvillantotta előttem a kard markolatát.
- Remek. – mondtam őszinte örömmel Szürkének.
Szürke rám villantott egy halovány mosolyt, majd felém dobta a markolatot. Sikerült elkapnom, majd beraktam a zsákomba a kard másik darabja mellé.
- És neked hogy sikerült ? – kérdeztem Pávától.
- Hát sajnos az ékszerkereskedőnél nem volt szerencsénk. – mondta Páva. – a fekete mágus megelőzött minket.
- Mi történt ? – kérdeztem tőle.
- Hát a városnak keresnie kell egy új ékszerészt. Tegnap este amikor Egikuchi családot kimenekítettük a városból betörtek az ékszerészhez és megölték. Természetesen minden ékkövet elvittek hogy ne keltsen túl nagy feltűnést azon kívül amit így is szükséges volt.
- Remek. – mondtam szomorúan.
- Az állás eddig 3 darab nekünk és 2 darab a fekete mágusnak. – mondta Szürke.
Bólogattam, majd miután az égre néztem és megláttam, hogy a hold már magasan jár visszafordultam társaimhoz és megkérdeztem:
- Mi a következő lépés ?
- Már csak egyetlen darab megszerzése van hátra. Mégpedig az amit a elfogott mágusnőnél van.
- És őt hol is találjuk meg ? – tudakoltam meg, mert elfelejtettem már.
- A fekete mágus által épített bordélyban találhatjuk meg. A fekete mágus arra kényszeríti, hogy az itteni férfiaknak nyújtson gyönyöröket amiért nem hajlandó megmondani hol rejtette el a kard darabját. – világosított fel Páva.
- Akkor mire várunk még ? – kérdeztem tőlük idegesen. – Mentsük meg a mágusnőt.
- Nem megy az ilyen egyszerűen. – mondta vigyorogva Páva.
- De azért van egy tervünk. – mondta bíztatóan Szürke.
- Miféle tervetek ? – kérdeztem tőlük izgatottan.
Szürke bíztatóan rám vigyorgott, majd intett hogy lépjek közelebb. Összedugtuk a fejünket és nekiláttuk megbeszélni a tervet.

***

Az Erdőpillékhez címzett bordélyba tökéletes hely volt arra, hogy a helyi alvilág jól megszedhesse magát. A mindig hangos bordélyba nem engedtek be akárkit, és az ott dolgozó kidobó emberek ezt hamar az érkezők tudtára is adták. Viszont azoknak, akik bejöhettek biztosítva volt egy-egy sötét, fal melletti asztaloknál kaptak helyet. A bordély most is teli volt. Helyi polgárok, városőr tisztjei és egyszerű bakák, mulatni vágyó kereskedők és rosszarcú idegenek sokasága alkotta a bordély vendégseregét. Én békésen iszogattam a helyi készítésű malátasörömet, és közben arra vártam hogy az általam kifizetett lány végre megérkezzen. Ha nem a feladatom miatt jöttem volna ide és nem egy gonosz ember zsebét tömtem volna a gyémántjaimmal, akkor még élveztem is volna az itt töltött időt. De így sajnos nem élvezhettem az itt töltött mámoros perceket. Sajnáltam, hogy ki kellet fizetnem azt a 250 gyémántot a bejáratnál álldogáló gyönyörű nőnek, de máshogy sehogy sem tudtam volna bejutni ide. Szürke és Páva külön érkeztek, nem sokkal miután én beléptem a bordélyba. Tervünk szerint külön érkeztünk, nehogy túl nagy feltűnést keltsünk. Szürke és Páva nem sokkal tőlem egy másik asztalnál üldögéltek két nő társaságában. Szürke partnere egy húsz év körüli hosszú barna hajú lány. Fizikumát tekintve eléggé gyengécske volt, de ennek ellenére mégis gyönyörű teremtés volt. Páva partnere ezzel szemben egy középkorú rövid vörös hajú asszony volt. Kissé molett volt, de úgy láttam, hogy Pávát most ez a legkevésbé sem izgatta. Szürke – most éppen egy részeg matróz szerepét alakítva. –valami legendás tengeri szörny létezéséről akarta meggyőzni a két nőt. Páva pedig dülöngélve hallgatta Szürke történetét és néha az ölében ülő nőt fogdosta vagy csókolgatta. Körbenéztem a teremben és megnéztem magamnak a közelemben ülő többi vendéget. Mellettem kicsit balra, az ajtó felé, egy hét fős társaság lakmározott. Mindegyikük egyszerre beszélt, az asztaluk pedig úszott a kilögybölt italoktól. A terem közepénél lévő asztalok egyikénél két férfi ugrott egymás torkának, mivel mind a kettőjük ugyanarra a nőre vetett szemet. A nő megpróbálta lecsitítani őket, de nem sok sikerrel jár a két totál részeg fazonnál. Egy másik asztalnál éppen kártyáztak páran két nő társaságában, egyiküknek friss monokli volt a szeme alatt, valószínűleg azért mert vagy túl sokszor nyert vagy csalni próbált. A söntésnél néhány városőr köztük jó néhány tisztel a bordély pultosával nevetgéltek együtt. A pultos arca olyan vörös volt, mintha megfulladni készülne, szeméből könnyek csordultak ki. Egy kicsit megfeledkeztem a dolgokról és jól mulattam a bordély vendégein, amikor is elkerekedett a szemem, amikor a terem túlsó végéből felém közeledő gyönyörű asszonyt megláttam. Testét alig fedte valami ruha éppen hogy csak a sejtelmesség kedvéért volt rajta valami áttetsző ruhadarab. Az arca hasonlatos volt az angyalokéhoz, tökéletesnek és selymes tapintásúnak látszott. Tekintete megigéző volt, tengerkék színű szeme csak úgy csillogott a bordély csillárának fényeitől. Olyan érzésem támadt ahogy végig mustráltam őt, mintha nem is e világról való lett volna. Rabul ejtett a nőből áradó vonzerő. Ösztöneim azt súgták, hogy hagyjam ezt abba, de nem tudtam elszakadni a nő bámulásától. A révületből végül a nő hangja szakított ki, ami lekicsinylő és dühös volt.
- Mi van ? Talán még nem láttál még nőt ?
- De igen. – mondtam szégyenkezve. – Csak hozzád hasonlóval nem találkoztam még.
- Nem kell ez a kamu szöveg. – vágott újra korbácsként rám szavaival. – Már sok barom próbált így levenni a lábamról, úgyhogy nem veszem be.
- Nem gondoltam volna, hogy amióta itt raboskodsz sok férfival volt dolgod. Pedig azt hittem hogy egy magadfajta erős mágus nem érdeklik az ilyen helyen lebzselő férfiak.
- Honnan tudsz … - kezdte megrökönyödve a nő.
Megragadtam a karját és magamhoz húztam. Átöletem őt és azt suttogtam a fülébe.
- Elnézést kérek, de csak így nem vagyunk feltűnőek. Csinálj úgy mintha egy vendégeddel foglalkoznál.
A nő bólintott majd úgy csinált mintha a nyakamat csókolgatná, majd suttogva megkérdezte.
- Kivagy te ?
- Nem az a lényeg, hogy ki vagyok. – mondtam neki suttogva. – A lényeg az, hogy miért jöttem.
- És pedig ? - kérdezte, miközben a kezével a hajamba túrt.
- Azért jöttem, hogy kiszabadítsalak. – suttogtam neki, majd finoman megsimítottam a nyakát.
A nő szemében csodálkozás és hitetlenkedést véltem kiolvasni amikor felfogta amit mondtam neki.
- Mégis hogyan gondolod ? - kérdezte suttogva tőlem.
- Van egy tervünk a barátaimmal, hogy hogyan szabadítsuk ki magát.
A nő ismét közelebb hajolt hozzám, majd kezeivel végigsimogatta a felső testemet. Majd a fülemhez hajolt és megkérdezte.
- Miféle tervetek van ?
Éppen elmondtam volna nagyvonalakban a tervünket, amikor elkezdődött a tervünk első fázisa. A bejárati ajtó berobbanása azonnal elhallgatatta a jókedvű vendégközösséget. Ezernyi apró szilánk repült a vendégsereg közé, majd három alak belépett a szétrobbantott ajtón és nekitámadt a vendégeknek. Az egyikük egy fekete csuklyás magas nyurga fickó volt akinek ujjai végéből villámok cikáztak a tömegbe, mindent ellepett a megpörkölődött bőr és hús szaga. A másik fickó egy pufók nagykabátos alak volt aki amikor belépett robbanó lakrimákkal okozott káoszt a bordély vendégei között majd, a hátáról leemelt két thomsont és azzal kezdte osztani a halált. Harmadik társuk – egy nagydarab páncélos harcos – kétkezes kalapácsával zúzott szét egy túl lassú vendéget. A bordély fegyveres személyzete és a városőrség tagjai sem voltak tétlenek, kardot rántottak, így rontottak rá a támadóknak. A csapos a pult alól egy lefűrészelt csövű vadászpuskát vett elő, de a nagy kavarodás miatt nem tudta használni. A kámzsás még két városőrt terített le a villámjaival, mielőtt visszahúzódott társai háta mögé, és így rájuk hagyta a feléjük rontó fegyveres tömeget. A harcos páncélja szerencsére megvédte a támadásoktól, de ő sem bírhatta a végtelenségig. Hosszú kalapácsát meglengette maga előtt, majd a feje fölé kapta, a körülötte állókat hátraszökkenésre kényszerítve ezzel. Szürke és páva felkapta az ölükbe ülő nőket, majd a pult felé indultak velük.
- Pattanj. Itt az idő. – mondtam az ölemben ülő varázsló nőnek.
A nő kiszökkent az ölemből, így fel tudtam állni és meg tudtam idézni a fegyveremet. Miután materializálódott a kezemben a kardom a nő felé fordultam és megkérdeztem tőle.
- Merre van a vészkijárat ?
A nő csak intett és a társaim felé indult. Szerencsére még nem vették észre a bordélyban dolgozók, hogy szöktetjük a lányokat, de ami késik nem múlik. Éppen befordultam a nőt követve egy sarkon amikor a jobb fülem mellet detonációtól egy kissé nekivágódtam a falnak. Mikor elmúlt a jobb fülemben a csengés és már nem szédültem annyira magam mögé néztem. A pultos észrevette a dolgot és nem nézte jó szemmel, hogy szöktetem az árujukat. Éppen újra megcélzott a puskájával, de előre gurultam és folytattam az utamat a folyosón. A nő aggodalmas arccal nézett, de én csak intettem hogy induljon tovább. A nő bólintott és amikor ő tovább indult tovább a folyosón utána mentem. Egy újabb forduló következett aminek a végén ott volt egy ajtó. Az ajtó már nyitva volt és a túloldalon ott várt minket Szürke és Páva az általunk szerzett lovas kocsin. Miután segítettem a nőnek felszállni a többiek mellé, felszálltam a lovas kocsira és odaszóltam Szürkének.
- Indulj ! Még mielőtt ideérnek.
Szürke a lovak közé csapott és a szekér száguldva indult el a bordély mögötti sikátorban. Még mielőtt azonban biztonságban kiértünk volna nyilalló fájdalmat éreztem a jobb oldalamban és közben előre dobott az oldalamnak becsapódó erő. A fájdalom után egy hatalmas durranást hallottam de most ez érdekelt a legkevésbé. A lovak közé vágódtam volna ha Szürke nem nyúl utánam és nem kap el. Egy erős rántással Szürke bedobott a kocsiba utána pedig gyorsabb haladásra ösztökélte a lovakat. Mikor egy kicsit magamhoz tértem a fájó terület felé néztem, hogy megtudjam mi történt. Szerencsére csak súrolt, de így is csúnya heg fog a seb után maradni. Nagyon vérzett és minden igyekezetem ellenére nem tudtam elállítani a vérzést. Még mielőtt elájultam volna még az ijedt kurtizánok arcát láttam utoljára.

***

Amikor újra magamhoz tértem tekintetem tisztulni kezdett, homályosan bontakozott ki előttem a szoba ahol voltam. A szobám falai és mennyezete penészfoltos volt szinte mindenhol ahová csak néztem, ahol pedig nem ott töménytelen kosz nyert teret magának. Az ágyamul szolgáló szalmával kitömött zsákból vizelet és izzadtság szag áradt ezért megpróbáltam leszállnom róla. Nem sikerült felkelnem róla, csak azt sikerült elérnem hogy leestem róla és most a mocskos földön feküdtem a szalmával tömött zsák helyett. Éreztem ahol a bőröm a földhöz ért a csontjaimig hatolt a nedves hideg. Éreztem, ezek szerint még mindig éltem. Lassan oldalra fordítottam a fejemet. Az ijedtségtől felültem és a fal mellé húzódtam. A szobám végében rácsok zárták előlem el a kiutat. A rácsokon túl újabb rácsok következtek ami mögül Pával bámult engem vigyorogva.
- Mi az ördög folyik itt ? – kérdeztem tőle.
A félelem által felszabadított adrenalin kezdet elszökni a testemből, így újra kezdtem érezni a fájdalmat az oldalamban. Páva a fejét a rácsoknak nyomta és tovább folytatta a vigyorgást.
- Melyiket mondjam előbb ? A rossz vagy a nagyon rossz hírt ?
- Van jó hír is ? – kérdeztem vissza.
Páva ahelyett, hogy válaszolt volna csak félrebiccentette a fejét ezzel is jelezvén, hogy várja a válaszomat. A fejemet nekidöntöttem a falnak, majd végül válaszoltam.
- Mond a rossz ?
- A rossz hír az hogy annak ellenére hogy sikerült megszöktetnünk a mágus nőt és megkaptuk tőle a kard egyik darabját a városőrségnek sikerült utolérniük minket és elkapniuk.
- Még is hogy történt ? Mármint mi volt azután, hogy elájultam ? – kérdeztem tőle, mivel nem tudtam semmit.
Páva úgy tett, mintha töprengene hogy mi is történt. Tudta hogy mennyire utálom amikor ezt csinálja, de most sem hagyta ki a színjátszás. Végül végre nekiállt a történtek elmeséléséhez.
- Miután elájultál sikerült kivágnunk magunkat a városőrség és a fekete mágus zsoldosai között és kijutottunk a város kapuin. Mikor a mágus nőtől megtudtuk merre van a tornya Szürke barátnője kiugrott a kocsiból. Mivel nem volt már időnk megkeresni őt, ezért tovább folytattuk az utunkat a nő tornya felé. Mikor megérkeztünk a nő átadta nekünk a kard pengéjének darabját. Amikor elindultunk az erdei úton visszafelé megszabadultunk a másik nőtől is.
- Ezt hogy érted ? Megszabadultunk tőle. – vágtam bele Páva monológjába.
- Ne félj. – mondta Páva. – Egy keresztútnál kiraktuk őt és adtunk neki húsz gyémántot. Megmondtuk neki, hogy mától szabad és mennyen arra amerre akar.
Fellélegeztem amikor Páva megmondta, hogy nem ölték meg a nőt. Persze nem feltételeztem, hogy ezt megtennék csak most eléggé furcsa gondolatok kavarognak a fejemben.
- Persze ő velünk akart tartani, mert meg akarta hálálni a tettünket. – mondta tovább Páva a történteket. – De persze mi leráztuk, hogy nem jöhet velünk mert veszélyes helyre indulunk.
Ezután tovább indultunk, hogy minél messzebb kerüljünk Eroomduk-tól. Ekkor ütöttek rajtunk a városőrük és nem tudtunk elmenekülni előlük. Miután elkaptak visszahoztak minket ide és börtönbe vetettek minket.
- És mi a nagyon rossz hír ? Mert gondolom azt még nem említetted. – mondtam Pávának.
. Sajnos nem sikerült elrejtenünk a kard darabjait. A városőrség lefoglalta az összes darabot mint lopott holmit. Valószínűleg már át is adták a fekete mágusnak.- mondta Páva
- Micsoda ! – háborodtam fel és felpattantam a faltól.
~ Ez rossz ötlet volt. – gondoltam amikor a hírtelen mozdulat következtében újra megfájdult az oldalam.
- Hát ennyi történt. A többit meg már te is tudod. – fejezte be végül a mondandóját Páva.
- És most mi a fenét fogunk csinálni ? – kérdeztem Pávát.
Ekkor meghallottam valahonnan Szürke hangját amint válaszolt a kérdésemre.
- Már csak a B terv maradt hátra. Meg kell akadályoznunk, hogy a fekete mágus újra egyesítse a Vérengzés kardjának darabjait.
Nem mondtam semmit csak bólintottam. Majd kedvetlenül elnevettem magamat és megkérdeztem.
- És még is hogyan gondoljátok ? Mi itt vagyunk egy pöcegödörben a fekete mágus pedig kint van és éli világát.
- Ne félj kölyök hamarosan megérkezik a segítség. – mondta nyugtató hangon Szürke.
Még akartam volna valamit erre mondani, de amikor ajtó nyikorgását hallottam inkább csendben maradtam. Ezután léptek zaját hallottam, majd egyszer csak megjelent egy pufók városőr aki morcosan odalépett a cellám rácsai elé. Ezután levette az övén függő kulcscsomót és a cellám zárába helyezte.
- Szerencséd van. Letették érted az óvadékot és tisztázták a félreértéseket.
Miután kitárta előttem az ajtót a dagadt őr intett hogy lépjek ki. Lassan kiaraszoltam a cellámból, majd megkérdeztem.
- És a társaim ?
- Ők is veled tartanak. – mondta undokul az őr.
Miután az őr kiengedte pávát és Szürkét is kivezetett minket a börtönből. Kint az őrszobán visszakaptuk a dolgainkat, persze a kard darabjait nem kaptam vissza.
~ Már biztosan átadták a főnöküknek. – gondoltam magamban.
Miután megkaptuk a holminkat, kiengedtek minket a kapunk és szabadon bocsátottak minket.
A kapunál egy ismerős alak várt minket. A részeg Sárkány fogadósa volt az Genda Tokuma. Szürke odalépett hozzá, majd vállon veregette.
- Köszönjük. Nélküled még mindig ott rohadnánk abban a pöcegödörben.
- Nincs mit barátom. – mondta Tokuma. – Mire jók a barátok ha nem arra, hogy kihúzzanak a bajból.
- Na akkor most mi legyen ? – kérdeztem Szürkétől. – Van valami tervetek ?
- Ami azt illeti van. – vigyorgott rám Páva. – Tokuma. Vannak még vállalkozó szellemű kalandorok a kocsmádban ?
- Még az a három is ott van akiket legutóbb felbéreltetek. Meg vannak még egypáran akik biztosan dolgoznának nektek ha fizetnétek nekik. Miért kérded ?
- Akkor mond meg nekik, hogy lenne egy újabb meló. – mondta Páva és átnyújtotta neki a közös erszényünket amibe az összes gyémántunkat raktuk.- És mond meg nekik hogy ha tudnak akkor hozzák a társaikat is. Mert amire hívjuk őket nem lesz veszélytelen feladat.
- Értem. – mondta Tokuma.
Éppen indult volna amikor Szürke utána szólt.
- Él még valaki a régi csapatból rajtad kívül ?
Tokuma visszafordult majd gondolkozott egy kicsit.
- Szeráf, Csuklyás és Szellem itt laknak a városban. Miért mit akarsz a régi csapattal ? Csak nem azt akarod hogy szóljak nekik ?
- Most ez ne érdekeljen. Szólj nekik is. És ha tudsz még megbízható hadra fogható embert hozni akkor hoz őket is.
- Hát nem tudom, hogy mire készülsz, de abban biztos vagyok hogy nem kispályás dolog lesz. – mondta Tokuma, majd megfordult és elindult teljesíteni Szürke kérését.

***

Az égen gyülekeztek a felhők. Nem a szokványos esőfelhők, hanem a vészjósló és bajjós fellegek gyülekeztek a város felett. A fekete színű felhők mellé bordó és sötétkék színek keveredtek így alkották azt a furcsa egyveleget ami egyre csak gyűlt az égen. Ez volt az előjelen annak, hogy a fekete mágus hozzálátott a Vérengzés kardjának egyesítésének rituáléjához. A Fekete Tőrök testvériség tagjai körbevették a szálláshelyükként szolgáló erődöt. Teljes létszámban jelen voltak, azt a feladatot kapták, hogy bármi áron de akadályozzák meg hogy akárki is bejusson a rituálé színhelyére. A testvériség azt hitte, hogy könnyű dolguk lesz. De tévedtek. A tér észak felöli utcáiról emberek kezdtek közeledni a testvériség felé. Igaz nem voltak sokan de voltak annyian, hogy sok gondot tudjanak okozni a testvériség tagjainak. A tömeg lassan kezdett összegyűlni, majd lassan elindult a Fekete Tőrök védelmi fala felé. A tömeg előtt három ember haladt, ők vezették a kalandorok csapatát. Az egyik Szürke volt. Teljes vértezetben feszített annak ellenére hogy nem szeretett vértezetet viselni. Kezeiben az elmaradhatatlan rövid kardokat tartotta. Mellette Páva léptelt könnyedén mivel rajta csak mellvért és csataszoknyát viselt. Alatta egy láncvértet is viselt ha esetleg nyilakkal lőnének ránk. Vállának támasztva hozta a fegyverét a pallosát. Mellette én lépkedtem az Ekiguchi úrtól kapott ruhában alatta pedig egy fegyverkabátot viseltem. Nem jelentett valami nagy terhet de legalább ha eltalálnak megvéd valamennyire. Mellettem Tokuma zárta a sort. Kezében csatacsákányt és tollas buzogányt tartott. Vértet is viselt de csak egy könnyebb rákozott vértet illetve alkar és lábszárvértet viselt. Mögöttünk pedig a toborzott tömeg akik vagy a jutalomért vagy pedig régi barátságok vagy tartozások miatt tartottak velünk. A végsőkig fognak harcolni az ügyünkért, hogy megakadályozzuk hogy a kard újra egyesüljön. Amikor a két csapat egymás előtt ált mi előre léptünk és farkasszemet néztünk az ellenséggel.
- Nos akkor felszólítjuk őket a megadásra , - kérdeztem a többiektől.
- Gondolod, hogy megadják magukat ? – kérdezett vissza Páva. – Nem úgy néznek ki mint akiket eltántoríthatnánk céljuktól.
- De azért megpróbálhatnánk. Megadhatnánk az esélyt a döntésre. – mondta neki.
- Megpróbálhatjuk. – mondta Páva, majd előrelépett.
Végignézett a testvériségen, majd visszanézett rám. Én csak intettem a fejemmel, hogy kezdje el.
- Álljatok félre az utunkból nyomorult férgek. – mondta Páva a testvériség tagjainak. – Ha nem avatkoztok közbe akkor sértetlenül eltávozhattok.
- Mit képzelsz magadról te anyaszomorító. Csak nem képzelitek, hogy a ti kis szánalmas csődületetektől megijedünk. A Fekete Tőrök hamarosan kiontja a véreteket és holtan fogtok heverni a lábaink előtt.
Páva visszafordult, majd visszaállt a sorba. Felém fordult és miután mérgesen néztem rá magyarázkodni kezdett.
- Most mi van , Lehetőséget adtunk neki, de nem éltek vele.
Megráztam a fejemet, majd koncentrálni kezdtem. Hamarosan materializálódni kezdett a kezembe a kardom, majd miután megjelent néhányszor megsuhogtattam magam előtt. Ezután a kis szeánsz után magam mellé néztem. Végignéztem a tömegen, megcsodáltam ezt a hatalmas gyülekezetet.
~ Itt a pillanat. Most vagy soha.
Amikor megindultam a többiek rögtön utánam indultak. A Fekete Tőrök testvériségének tagjai előrántották fegyvereiket és felkészültek a harcra. Amikor a két csapat összecsapott egy villám cikázott át az égen. Eleredt az eső és amikor földre ért összekeveredett a kiontott vérrel. Tokuma és Páva védtek két oldalról, csak le kellet csapnom az ellenségre. Mind a két oldalon estek el emberek pedig alig telhetek el pár perc. A Fekete Tőr tagjai hátrálni kezdtek mi pedig követtük őket. Egyszer csak emberek jelentek meg a bordély és az erődjük tetején. Ezután elszabadult a pokol. Puskák és Íjak osztották a halált, mi pedig megpróbáltunk fedezékbe vonulni. Számtalan emberünk esett el mire sikerült fedezékbe vonulunk. Azonnal ellentámadásba kezdtünk, aki távolról is tudta osztani a halált az épületekbe vagy a tetőkre ment és pusztítani kezdték az ellenséget. Lövedékek és varázslatok repültek az ellenség felé. És is felmentem a tetőre és miután megidéztem az íjamat elkezdtem sorra leszedni a tetőn lévő ellenséget. Mikor már sikerült megfékeznünk egy kicsit a lövészeiket a csapataink támadásba lendültek. A csata egyre hevesebb lett és már azt sem tudtam, hogy ki hol van. Egyszer csak megjelent a városi őrség páncélba öltözött különítménye. Körbevettek minket, de továbbra is folytak a harcok. A parancsnokaik a lövészeket felküldték a tetőkre, hogy fentről is fedezzék a csapataikat. Néhány harcost is felküldtek velük, hogy a fent tartózkodó embereinktől megvédjék őket. Amikor a városőrök lenti egységeik alakzatba álltak a parancsnokuk kilépett a sorfalból majd a szájához emelt egy beszédtölcsért.
- Szüntessék be a harcokat vagy kénytelenek leszünk erőszakos eszközökkel beavatkozni.
Valószínűleg mágikus segítséggel de az egész téren hallottuk a parancsnok hangját. Mindenki abbahagyta a harcot, elcsendesedett a táj. Ebbe a csendben egyszer csak meghallottam Szürke hangját. Tőrként vágódhatott a városőrök szívébe, de most erre volt szükségük.
- Amelykőtökben még maradt egy szemernyi becsület az most valljon színt. A fekete mágus arra készül, hogy eltörölje Eroomduk-ot a föld színéről. Mi ezt akarjuk megakadályozni. Aki velünk tart az azért harcol hogy a gonoszság vasmarka ne szorongassa meg a világunkat.
Síri csend. Csak ezt lehetett hallani. Majd a parancsnok visszalépett a sorba és kiadta a parancsot.
- Támadásra készülj !
A harcosok kardot rántottak. Az első sorba állók pajzsot és rövid kardot ragadott. A második sorban lovagi pallosokat fogtak, hogy az első sorban állókon átszúrhassanak vagy átvághassanak. A második sor mögött lándzsások álltak. Utánuk mindenféle fegyveresek álltak, de a legtöbbje számszeríjat vagy puskát tartott a kezében. Mindenhol farkasszemet néztek egymással a városőrök a mi csapataink és a szekta tagjai.
- Indulás ! – szólította fel a parancsnok a csapatokat.
Amikor közeledtek a városőrség csapatai a mi fegyvereseink két tűz közé kerültek. Egyik oldalról a kipihent városőrség seregei míg a másik oldalról a még mindig jelentős létszámú Fekete Tőrök testvérisége szorongatta. Amikor már azt hittem, hogy már végünk a tetőkön lévő néhány városőr nekitámadt a testvériség tagjainak. A hullám végigfutott az egész városőrség tagjain . Egyszer csak azt vettem észre, hogy a városőrség tábora ketté szakadt , az egyik része velünk míg a másik a testvériséggel tartott. Teljes volt a káosz, mivel nem tudtunk ki kivel van mivel mindegyik ugyan olyan ruhában feszített. A küzdelem kezdett eldurvulni, a csapataink és a kis létszámú velünk tartó városőrök visszaszorították a testvériséget az erődjükbe. A testvériség robbanó lakrimákat és mágikus lőfegyvereket vetettek be ellenünk így sikerült egy kis időt nyerniük hogy rendezzék a sorainkat. Hirtelen a testvériség erődje bal oldalánál lévő városfal beszakadt és a darabjai szét repültek. A repülő törmelékek némelyike embereket nyomott szét, nem kímélve az egyik tábort sem. A tömeg megállt és megpróbálta beazonosítani a rombolás okozóját. A por elült és megláttam valamit amihez foghatót még sohasem láttam. Egy gyerek óriáshoz hasonló lény állt a városfalon keletkezett lukban. A karja három megtermett ember magas volt és olyan vastag volt mint egy mestergerenda. Feje egy templomi harang méreteit is megszégyenített volna. Hatalmas teste egy nagyobbacska gályát is magába tudta volna fogadni ha üreges lett volna. Arca a színházaknál látott szomorú maszk ábrázatának jellegeit viselte. Az öltözéke egy zöld kantáros gatyából, egy fehér és piros csíkos ingből és egy fekete vászoncipőből állt. A hatalmas lény mellet a mágus nő állt eltökélt arccal. A bordélyban viselt ruháit egy bordó öltönyre és egy lángmintás köpenyt viselt. A nő intett majd a mellette álló óriás nekiindult. Az útjában álló városőröket és testvériség tagjait laza csuklómozdulattal söpörte el az útjából. Amikor már közel állt az erőd előtt felkapott egy hatalmas követ amit a városfalból robbant ki majd az erőd felé dobta. Amikor a kő becsapódott az testvériség erődjének falát egy csapásra beszakította.
~ A mérleg a mi oldalunkra dőlt. Most már semmi nem állíthat meg bennünket. – gondoltam magamban.
A testvériség tagjai kezdték elveszíteni az uralmat, az óriás és a csapataink betörtek a testvériség erődjébe. A győzelem a markunkban volt, de túl sok időt vesztegettünk el. Az órás mellkasába egy bordó csóva csapódott be. Az órás testén hajszálrepedések futottak végig, majd egyszer csak darabokra szakadt. Ezután bordó villanásokat láttam, majd az embereink kimenekültek az erődből. A testvériség megmaradt tagjai kiléptek az erődből egy fekete köpönyeges alak vezetésével. Innen is jól láttam a fekete köpönyeges kezében tartott díszes fekete pengéjű kardot a Vérengzés kardját. Az alak arcát nem láttam mert csuklyát viselt és lefelé nézett. Most felemelte a fejét, majd a csuklyát levette a fejéről. Fekete kecskeszakáll és bajusza kiemelte halottsápadt bőrét. Szeme vörös színben éget, mintha nem is ember lett volna. Hosszú fekete haja úgy lobogott a szélben mint megannyi holló. Végignézett a tömegen mintha egy vadállat lenne ami a prédáját szemlélni. Végül elvigyorodott és vérfagyasztó kacagásba kezdett. A tömeg csak figyelt de egyikük sem mert mozdulni. Miután abba tudta hagyni a nevetést újra az előtte álló emberekre nézett.
- Szánalmas kis parányok vagytok. Porszemek a körmöm alatt. Azért éltek még mert az új világban szükségem lesz szolgákra.
A tömeg felmorajlott ezzel jelezvén, hogy ehhez nekik is lesz egy-két szavuk. A fekete mágus mit sem törődve a felháborodott embereken tovább folytatta a monológját.
- Mostantól új vezetője lesz a világotoknak. Az pedig nem más mint én, Fukuda Ichisake. Én leszek ennek a világnak az új uralkodója, és azokat akik ellenállnak nekem kíméletlenül eltaposom. De akik a szolgálatomba állnak azok életben hagyom és abban a megtiszteltetésben részesülnek, hogy az új világ urának a szolgái lehetnek.
Ichisake felemelte a Vérengzés kardját, majd végighúzta a levegőben miközben az emberekre mutatott. A penge nyomán húzott vonalon fekete füstcsík húzódott.
- De ennek az a feltétele, hogy azok ellen fordultok akik ellenem vannak. – fejezte bévül a Ichisake.
Az emberek egymásra néztek, majd egy városőrség egyik tagja kilépett a sorból. Végigmérte Ichisake-t majd azt mondta:
- Dugja fel magának az ajánlatát.
Ichisake a fejét rázta, majd követhetetlen sebességgel a városőr előtt termet és a páncélját átszúrva keresztülszúrta rajta a kardot. Ami ezután következett mindenkit lesokkolt. A városőr rohamosan fogyni kezdett, majd csontvázszerűvé vált és lecsúszott a kardról. Amint földet ért nem maradt semmi más belőle csak a páncélja. Ichisake felemelte a kardját így még láttam rajta a városőr vérét még mielőtt eltűnt volna.
~ Uram isten. A kard az emberi vért használja fel, hogy a gazdájának mérhetetlen hatalmat adjon.
Ichisake kuncogott egyet a tetem maradéka fölött, majd felnézett és azt mondta.
- Hát jó. Akkor meghaltok az új világ urának nevében.
Ekkor Ichisake követhetetlen sebességgel öldösni kezdte az embereinket. A testvériség tagjai is belelendültek a harcba, de őket még megtudtuk állítani. Ichisake sorra ölte meg az embereket egyiket a másik után. Nem csak a kard végzett velük olyan mágiákat alkalmazott amiket még soha az életembe nem hallottam.
~ Mit fogunk most csinálni ? – gondoltam magamban ijedten.
És ekkor megláttam Szürkét, Pávát és Tokuma kiváltak a tömegből és megálltak Ichisake előtt. Ő erre megállt, majd félrebillentette a fejét és felkuncogott.
- Mindjárt nem fogsz röhögni ha betöröm azt a nagyképű fejedet. – mondta neki Tokuma.
Ichisake abbahagyta a nevetést és nékik támadt. Jól tartották magukat, néha még sikerült megütniük Ichisake-t. De ő mintha meg sem érezte volna tovább folytatta a támadást, és néha pedig lecsapott egy emberünket aki túl közel került hozzájuk. Tudtam, hogy itt az ideje, hogy én is beszálljak a harcba. Megidéztem a kardomat, majd futva indultam lefelé a tetőről. Mikor kiértem az épületből tovább futottam, hogy becsatlakozhassam a csatába. Mikor odaértem nekiütköztem Tokuma-nak. Ő megperdült és éppen le akart csapni amikor észrevette, hogy ki áll vele szemben. Csodálkozva nézett rám majd megkérdezte.
- Te meg mit keresel itt ?
Éppen akartam neki válaszolni amikor észrevettem, hogy Ichisake mögötte áll. Nem gondolkodtam csak félrelöktem őt és előre vetődtem. Ichisake így nem őt találta el hanem engem. Ahogy a kard keresztülvágta a ruhát és a fegyverkabátot megállt a testemben. Hidegség járt át és nem tudtam egyszerűen semmit sem tenni ellene. Amikor éreztem ahogy a testemből a vér a kardba áradt Ichisake szemébe néztem. Ő teljesen érzelem mentesen visszanézett rám, majd a képembe vigyorgott. Nem értettem mit mond de láttam, hogy valamit formál a szájával. És ekkor amikor már azt hittem, hogy mindennek vége Páva megjelent oldalt és egyetlen suhintással levágta Ichisake fegyvertartó kezét. Ichisake döbbenten figyelte ahogy a kézcsonkjából patakokban folyt a vére. Megszűnt a másvilágba húzó érzés és ismét önmagam voltam. De éreztem, hogy nem sok időm van még hátra. A kezemben még mindig ott volt a kardom, így az utolsó erőmmel felemeltem és egyetlen suhintással levágtam Ichisake fejét. A feje nélkül marad torzó még egy ideig állva maradt majd térdre esett él elterült a földön. A kardot kiejtettem a kezemből majd én is térdre estem. Miután eldőltem megfogtam még utoljára a Vérengzés kardjának markolatát.
~ Csak még annyi erőt, hogy kihúzhassam magamból. Nem így akarok meghalni.
De már nem volt erőm, jött a sötétség és elnyelt engem.

***

Egy sötét terembe kerültem ahol sehol sem volt fény. Láttam magamat de mást senkit sem a teremben. Elindultam hátha kijutok innen valahogy.
~ De honnan is akarok kijutni , - gondolkoztam el.
~ Hogy kerültem ide ? – jött az újabb gondolat.
Egyszer csak kacagás törte meg a terem csendjét és egy alak jelent meg nem sokkal előttem. Sötét csuklyás köpenyt amit viselt eltakarta előlem a testét így nem láthattam belőle semmit csak a vörös szemeit. Közelebb lépett majd rám nézett.
- Üdvözöllek nálam. Remélem nem haragszol de én így szeretem.
- Tessék ? – kérdeztem értetlenül.
- Bocs hogy megsebeztelek, de tudod ha egyszer a gazdád kezében vagy egy ideig nem tudod irányítani. Azt csak sok idő után tudom.
- Ki vagy te ?
- Hogy én ki vagyok ? - kérdezte az alak.
- Igen. Ki vagy te ? – mondtam neki.
- Én vagyok a kardban lévő démon. Én vagyok a Vérengzés kardjának ereje és mozgatórugója.
- Nem. – hitetlenkedtem a szavak hallatán. – Ez nem lehet igaz.
- De így igaz. – mondta a démon. – És most te is benne vagy a kardban.
- Nem ez hazugság. Biztos csak álmodok. – mondtam neki.
- Nem álmodsz. Meghaltál és a lelked ide került.
Már nem szóltam semmit csak a fejemet ráztam. Hátráltam az alak elől de ő csak követett engem.
- De van még remény Fogadj el társadként, és szolgálni foglak az idők végezetéig, megígérem ! Olyan hatalmad adok neked, amihez foghatóról álmodni sem mertél. A kard segítségével uralkodóvá teszlek. – mondta a démon.
- Mégis mi lenne az ? – kérdeztem tőle.
Megmertem volna esküdni, hogy elvigyorodik de ezt nem láthattam a csuklya miatt. Ekkor egy öreg rekedt hang megszólalt a messzi távolból.
- Ne tedd ezt fiam. Ne hallgass erre az ördögi teremtményre.
Egy öreg ember jelent meg, egy fehér palástszerű ruhát viselt. Nagyon öreg volt mégis egyenes derékkal ált előttem.
- Ki vagy te ? –kérdeztem meg tőle is.
- Én vagyok az a mágus aki ezt a túlvilági lényt visszazárta ebbe a kardba.
- Igen. Egy vén csont aki évezredek óta itt raboskodik velem, mert nem tudta elfogadni az ajánlatomat.
- Te le akartál paktálni vele ? – kérdeztem az öreget.
- Nem. Megkísértett de én ellenálltam neki. – mondta az öreg.
- De sikerült elintéznem, hogy itt maradj velem örökre. – mondta a démon.
- Még van remény. Ha ez a bátor fiú is ellenáll neked és miután visszatér a saját világába azt megteszi amit mondok neki, akkor te elpusztulsz én pedig tovább léphetek a kárpiton túlra.
- Miről beszélsz öreg ? – kérdeztem tőle. – Egy kukkot sem értek abból amit mondasz.
- Hazudsz vén trottyos.. – ordította a démon. – Csak úgy juthatsz ki innen ha szövetséget kötsz velem. Amikor kijutsz innen fogd meg a kardot és cseppents egy csepp vért a sajátodból a pengéjére majd kiáltsd ragul’ thas és máris a te szolgád leszek.
- Ne hallgass rá. - mondta az öreg. – Még maradt annyi erőm, hogy segítek visszajutni neked. Engem már több esztendeje gyötör itt amiért visszazártam őt ide. Pusztítsd el a kardot minél hamarabb ! Amíg nem pusztul el a kard addig én is itt maradok és nem nyugodhatok békében. Kérlek, ne hagy tovább itt szenvedni !A nevem Gyukudo, ha bármikor hívni akarsz a karddal a kezedben mond ki fennhangon a nevemet !
A démon nekiugrott az öregnek és megkezdődött a harc. Én már nem tudtam, hogy mit tegyek, térdre estem és az arcom elé emeltem a kezeimet. Hallottam ahogy az öreg csontjai és húsa szakad a démon keze alatt. Az öreg halálsikolyait már nem bírtam elviselni. Egyre csak ráztam a fejemet és egyre csak azt hajtogattam.
- Elég legyen már ! Tűnjetek el ! LEGYEN MÁR VÉGE !!!!!

***

Verejtékben úszva keltem fel az ágyból. Ahogy körbenézte megállapítottam, hogy egy ispotályban vagyok. Mindenhol ágyak voltak, mindegyiken feküdt valaki, mellettük pedig volt legalább egy gyógyító. Mellettem is volt egy gyógyító éppen valamit gyógyszert állított össze. Ott volt Páva is az ágyam végében állt, aggódón nézett le rám. Szürke egy székben ült és aludt, nem is vette észre, hogy magamhoz tértem. Körbenéztem de nem láttam sehol a kardot.
- Hol van a kard ? - kérdeztem Pávától.
- Gempachi el sem hiszem, hogy magadhoz tértél. Már az hittük meg fogsz halni.- mondta Páva mintha nem is hallotta volna amit mondtam neki.
- HOL VAN AZ A ÁTKOZOTT KARD !!!!! – ordítottam már.
Erre már Szürke is felébredt. Csodálkozás majd boldogság tükröződött ki az arcán. Páva bólintott, majd elindult valamerre. A gyógyító kész volt a gyógyszerrel és éppen be akartam adni, de én kilöktem a kezéből.
- NE ADJON MOST NEKEM SEMMIT. – ordítottam a képébe. – SZÜKSÉGEM LESZ MINDEN JÓZANSÁGOMRA.
- Ne tiltakozzon vagy különben kénytelen leszek lenyomni a torkán. – mondta a gyógyító majd elindult hogy egy újabb adag gyógyszert készítsen. Közben páva visszatért kezében ott volt a kard. Odalépett mellé és markolattal felém nyújtotta.
- Gyukudo. Jelenj meg. Szükségem van a segítségedre. Hogyan pusztítsam el a kardot ?
A barátaim csodálkozva néztek rám, majd már azon csodálkoztak ami történt. A kardból egy fehér színű folyadék folyt ki, majd a folyadék alakulni kezdett. A folyadékból végül Gyukudo alakja bontakozott ki. Olyan volt mint amikor először láttam, semmi nyoma nem volt a démonnal való harcának. Rám mosolygott, majd hálálkodni kezdett.
- Köszönöm. Őrölök hogy a helyes utat választottad. És most elmondom hogyan lehet elpusztítani a kardot.
- Mond csak. Nincs sok időnk. Érzem, hogy a démon érzi már a vesztét. – mondtam Gyukudo-nak.
- A kardot fel kell hevíteni egy kohó tüzében. Miután a kard lángvörösre izzik akkor egy opál porráőrölt homokját rá kell szórni és akkor a kard elpusztul vele együtt a démon is. Én pedig végre békében nyugodhatok.
- Rendben. Megteszem. – mondtam neki.
Gyukudo bólintott, majd anyagtalanná vált és eltűnt mintha soha ott sem lett volna.
- Mi a … - kezdte volna Páva, de a szavába vágtam.
- Most nincs időn a csodálkozásra induljunk még mielőtt késő lesz. Hol találunk most egy opált a városban ? – mondtam Pávának.
- Szerintem a tolvajcéh házában biztosan lesz egy. – mondta Szürke.
- Akkor induljunk. – mondtam és feltápászkodtam az ágyból.
Páva felnyalábolt engem és a kardot, majd a gyógyító tiltakozása ellenére útnak indultunk. Nem sokára már az tolvajcéh romos erődje felé haladtunk. Megpróbáltam nyitva tartani a szememet de a sebesülésem nagyon fájt így csukott szemmel pihentem Páva karjaiba. Egyszer csak halkan de még is hallhatóan meghallottam a démon hangját. Mivel Páva vagy Szürke nem tette szóvá, így valószínűleg csak én hallottam.
~ Csak annyit kell tenned, hogy rácseppented a véred a pengére és örökké együtt leszünk.
Éreztem hogy megpróbál irányítani, de szerencsére még tudtam magamat tartani. Egyszer csak Páva letett a földre. Kinyitottam a szememet és láttam, hogy a céh erődjének a belsejében vagyunk. Páva a kardot egy karnyújtásnyira tette le, majd visszafordult és azt mondta.
- Mindjárt visszajövünk. Megkeressük az opált addig tarts ki.
Ezután magamra maradtam a romok között a karddal. Egy ideig nyugodtan feküdtem és pihentem. Nem tudom hogy mennyi idő telt el, de a barátaim még mindig nem tértek vissza. De egyszer csak újra meghallottam a démon hívó szavát.
~ Gyerünk. Csináld. Nem kell más csak egy csepp vér és a világ ura leszel.
Egyre csak hajtogatta újra és újra. A fejem szörnyen hasogatott, de én ellenálltam. Végül nem bírtam tovább, kúszva indultam a kard felé. Egyre közelebb és közelebb értem hozzá.
~ Ez az. – halottam a fejemben. – Csináld. Tedd meg. Ne állj ellen.
Éppen amikor megfogtam volna a kardot, valaki elemelte előlem. Páva volt az egyik kezében a karddal míg a másikban egy ökölnyi kristályt tartott. Úgy nézett rám, mintha meg sem ismert volna.
- Jól vagy ? Eléggé furán nézel ki. - mondta nekem Páva.
Egy idegi nem szóltam semmit. Csak a kardra koncentráltam. Nem tudom, hogy mennyi ideig bámulhattam, de egyre csak a kardot láttam magam előtt. Végül sikerült elszakítani a tekintettemet róla és azt mondtam Pávának.
- Vidd a kardot a kovács műhelyébe. Hevítsd addig amíg teljesen át nem veszi a kohó lángvörösét és szórd rá a porított opált. Akkor végre vége lesz ennek a rémálomnak.

Páva bólintott, majd elindult a kovácsműhelye felé. Lefeküdtem a földre és csak vártam, hogy vége legyen ennek. Ekkor ismét megszólalt a démon.
~ Nem lesz olyan nehéz átvenni a barátod felett az irányítást mint feletted.
~ Ez nem lehet igaz ! – gondoltam magamban. – Hogy lehettem ilyen ostoba ?
A démon kacagása ne akart szűnni. Kúszva indultam meg a földön, mivel nem volt erőm ahhoz hogy felálljak. Szürke ekkor ért oda és felemelt a földről.
- Mi van kölyök ? Mi a baj ?
- Menjünk Páva után. – mondtam neki. – Nála van a kard. És lehet, hogy túl késő lesz.
Szürke rohanvást indult meg a kovács műhelye felé. Annyira rázkódtam a karjaimban, hogy a sebeim valószínűleg felszakadtak. A fájdalomtól sírva fakadtam, de nem szóltam semmit. Mikor odaértünk az ajtó tárva nyitva volt és sejtelmesen borult ránk a kohókból áradó fény. Szürke beljebb vitt minket és elindultunk hogy megkeressük pávát. Kis keresgélés után megtaláltuk őt. Az egyik kohó mellet ált kezében ott volt a kard. Páva mellett lévő asztalon ott volt az opál de már nem volt egy darab. Az opál porítva volt a kard mégis nem volt még benne a tűzben. Amikor megláttam páva arcát tudtam, hogy a démon már mérgezi őt. Szürke odalépett lé és megkérdezte.
- Mi van veled Páva ?
Páva ráemelte a tekintetét, de nem láttam már azt akit én ismertem. A szemében nem volt semmi emberi az arca kifejezéstelen volt. Páva elvigyorodott és azt mondta.
- Nincs velem semmi. Csak rájöttem hogy nincs rátok szükségem. A Vérengzés kardja most már az én társam.
- Mit mondtál ? - kérdezte dühösen Szürke.
Ekkor Páva nekirontott Szürkének a karddal. Szürke félre dobott és előrántotta a kardjait, hogy hárítani tud Páva csapását. Amikor földre érkeztem a fejem nekicsapódott a kohó padlójának csapódott. Azonnal elájultam. Nem tudom, hogy mikor tértem magamhoz, de már csak azt láttam, hogy Páva a földön fekszik míg Szürke az utolsó erejével beledobja az opál porát a kohóba. Ezután Szürke is elterült a földön és nem mozdult többet. Egy túlvilági sikolyt hallottam, majd egy hatalmas fény áradt ki a kohóból. Egy ideig nem láttam semmit, majd megláttam magam előtt Gyukudo-t. Rám mosolygott és azt mondta.
- Köszönöm.
- Mi… mi … történt a barátaimmal ? – kérdeztem tőle erőtlen hangon.
- Ne félj holnap mindannyian jobban lesztek. – mondta Gyukudo.
Bólintottam, majd elterültem a földön. Még mielőtt teljesen elvesztettem volna az eszméletemet láttam, ahogy Gyukodo eltűnik előttem. Ezután elnyelt a végtelen sötétség.

***

A kard elpusztulása után mind a hárman az ispotályban ébredtünk. Három hónapig tartott mire felépültünk, de végül sikerült lábra állnunk. Szerencsére a barátságunkat nem tudta szétzilálni a démon az ármánykodásaival. Miután leültünk és egy kupa sőr mellet megbeszéltük a dolgot fátylat borítottunk a történtekre. Ezután segítettünk Eroomduk-ot talpra állítanunk. A régi polgármester és a fekete mágus csatlósai elhagyták a várost, így visszatért a béke a városba. Új polgármesternek Tokumát nevezték ki aki rögtön nekilátott a város újjá szervezéséhez. Ez körülbelül egy hónapig tartott amíg Tokuma hatalma meg nem szilárdult és az élet visszatért a rendes kerékvágásba. Mivel a harcok során nekünk dolgozó kalandorokra elköltöttük az összes gyémántunkat így elindultunk hogy munkát keressünk magunknak.

Amikor végre sikerült kikeverednünk a mocsári erdőből tovább haladtunk az úton a fogadó felé. Már tudtuk, hogy közel járunk mivel az út mentén valaki táblákat helyezett el ami a Kiszáradt Tönk fogadót hirdette. Végül sikerült eljutnunk a fogadóhoz, és amikor megláttuk mindannyian megálltuk hogy megcsodáljuk az épületet. A Kiszáradt Tönk nem más mint egy százlábnyi vastag és magas megkövesedett törzs, aminek az üreges belsejébe építették a fogadót. A fatönk egyik oldalát még mindig betemeti a szakadó part anyaga, a tó felé eső oldala vált szabaddá a földcsuszamlások miatt. Így egy szint van a part szintje felett, a többi az alatt helyezkedik el a törzsben, egyik oldalról kitűnő kilátást kínálva a tóra, másik oldalán örök sötétségbe burkolózva. Mikor már eleget láttunk a fogadóból kívülről elindultunk hogy közelebbről is szemügyre vegyük a helyet. Mikor közelebb mentünk akkor megláttuk a törzs felső szintjén található kocsiszínt és az istállót. A törzs egyik félkörében a lovakat a másikban pedig a kocsi helyeit alakították ki. A kocsiszínben volt egy fogat és egy nagy szekér. Az istállóban lévő bokszok szinte mindegyikében volt ló ami arra utal hogy a fogadónak számtalan vendége van most is. Mivel nem tudtuk, hogy merre menjünk tovább odaszóltam a lovaknál dolgozó gyerekhez.
- Bocs hogy megzavarlak a munkádba, de meg tudnád mondani hogy hol tudunk lemenni a fogadóba ?
- Arra tessék. - mondta a fiú és két irányba mutatott ahol lépcsők vezettek lefelé.
- Kösz a segítséget. - mondtam neki és elindultunk az jobb oldali lépcsősor felé.
Szépen lassan lebandukoltunk a lépcsőn és amikor véget ért letaláltuk magunkat a fogadó ivójában. A teremben lévő bútorokat egész fatörzsekből faraghatták ki amivel még jobban ki akarták emelni a fogadó ismertető jelét. A törzs itt is két felé volt osztva, a napos oldalon az ivó a másik félkörben pedig a recepció, a konyha és a bárpult helyezkedett el. Az ivóban csak néhány vendég volt pedig a fenti szinten lévő tumultus nem erről árulkodott. Az egyik asztalnál egy nő és két férfi ült és csöndesen beszélgettek közben pedig falatoztak. A pult mellet közel elhelyezkedő asztalnál egy öregember ült és békésen szunyókált az asztalon pedig egy majom ült egy gyümölcstálból csemegézett. Egy másik asztalnál pedig két ismerős alak ült és szótlanul eszegettek.
- Ti is látjátok amit én. - szóltam oda a két társamnak csöndben , hogy csak ők hallják meg amit mondtam.
- Nézd már. A kis hercegnő meg a tahó védelmezője.
- Ühüm. - mondta Szürke egyszerűen.
- Mi lenne ha bevernénk a képét annak a bunkó pasasnak. Jobban érezném magam tőle. - mondta Páva és már húzta volna az öklére a bokszerét.
- Inkább nem. Jobb a békesség. - mondtam neki és intettem neki, hogy tegye el a bokszert.
- Inkább kérdezzük meg a fogadóstól néhány dolgot. - javasolta Szürke.
Elindultunk a pult felé ahol a csapos egy egész helyes felszolgáló lánnyal beszélgetett.
- Ahhoz képes hogy egy fatörzsbe épült nem is olyan rossz. - jegyezte meg vidáman Páva.
- Igen. - mondta Szürke. - Egész jó hely.
Miközben közeledtünk még hallottam a lány és a férfi beszélgetésének utolsó foszlányait.
- Akkor lemegyek és kicserélem az ágyneműket. Addig remélem nem lesz gond Apu.
- Nem menjél csak. Majd csak megleszek valahogy.
Mikor odaértünk és a fogadós észre vett minket kedvesen ránk mosolygott.
- Üdvözlöm az urakat a Kiszáradt Tönk fogadóban. A nevem Fuwa Hidetsugu. Miben segíthetek ?
- Koszt és kvártély. Ez lenne amire vágyunk. - mondta Páva vigyorogva.
Mérgesen ránéztem majd azt mondtam a fogadósnak.
- Ne haragudjon. A társam eléggé udvariatlan tud lenni. Három szobát szeretnék kérni egy napra teljes ellátással.
- Nem ezt mondtam én is ? - mondta Páva tetetett ostoba kifejezéssel az arcán.
Mintha a fogadós meg sem hallaná az egymással való vitatkozást azt mondta.
- Három szoba, teljes ellátással, egy napra. Az annyi mint 100 gyémánt.
Szürke elővette az erszényét és kifizette az összeget, majd leült és azt mondta.
- Egy üveg sake-t és négy poharat.
- Azonnal. - mondta a fogadós és kivett a pult alól egy fehér üveget és négy poharat hozzá. Én és Páva is leültünk közben miközben a fogadós kitöltötte a sake-t a poharakba.
- Kié a negyedik pohár ? - kérdezte meg a fogadós Szürkétől.
- Az a magáé. Mégsem illik a fogadóst úgy megkérdezni néhány dologról hogy nem hívjuk meg egy két pohárral.
- Köszönöm. - mondta a fogadós és megitta a neki szánt sake-t.
Mikor letettük a poharainkat a fogadós átadta nekünk a szobáink kulcsát. Átvettük tőle és elraktuk őket ki-ki s saját szobájáét. Egy ideig csöndben ültünk majd a fogadós megkérdezte tőlünk.
- Mit szeretnének tudni ?
- Hát meséljen egy kicsit a fogadóról. Aztán kíváncsi lennénk a vendégekre is, hátha akad közöttük olyan aki munkaerőt keres.
A kocsmáros bólintott majd belekezdett a mesélésbe.
- Úgy tartja a legenda a fogadó, hogy egy varázslatos liget fájának az egyik tagja volt a sok közül amit egy jóságos tündér vigyázott. De egy nap egy gonosz fekete mágus azért hogy a tündért elüldözze átkot szórt a helyre és ezáltal a csodálatos ligetből egy bűzhödt mocsár lett. Sikerül is a terve de a tündér mielőtt elhagyta volna ezt a helyet megfosztotta varázshatalmától a mágust aki attól a naptól fogva egyszerű emberként kellet leélnie az életét.
- Szép történet. - mondtam neki miközben kortyoltam egyet sake-ból.
- Az eredeti történet viszont úgy szólt hogy a közelben lévő tenger folyamatos árapály változása miatt az erdő lassan elmocsarasodott és kialakult a ma is ismert mocsár. De ha mindenkinek ezt mondanám akkor nem lenne egy vendégem sem igaz-e.
Erre mindegyikünk felkacagott. Mikor végre újból meg tudtunk szólalni Szürke azt mondta a fogadósnak.
- Tudna valami ételt adni ? Már azt sem tudjuk mikor ettünk valami rendes ételt.
- Persze. Mindjárt hozom. - mondta a fogadós és hátrament a konyhába.
Mikor visszajött egy nagy tálcán ételt hozott nekünk. Volt ott ragu, füstölt vadhús kenyérrel, gyümölcs és sajt. Levettük a tálcáról a nekünk szánt tányért meg evőeszközt is és rögtön nekiláttunk az evésnek Közben a fogadós elővett még egy üveg sake-t az ételhez. Addig ettünk míg a hasunk tele nem lett étellel és sake-val. Szürke megtörölte a száját és azt mondta a fogadósnak.
- Meséljen egy kicsit a fogadó felépítéséről. Nem láttam eddig sehol még ehhez foghatót, pedig elég sok helyen jártam már.
- Hát nem csodálom hisz ez nem egy átlagos fogadó. - mondta vidáman a fogadós. - Kívülről a megkövesedett fa alkotja az épület falát. Belülről kőből épített fő-falak, és fagerendák. Az egykori megkövesedett fa elég nagy volt ahhoz hogy beleépíthessünk egy termálvizes fürdőt, négy szinten át lakórészeket, egy ivót, egy istállót és kocsiszínt. A törzs egyik részén lassan kialakuló tó földcsuszamlásokat idézett elő ami miatt az a rész szabaddá vált. Amikor ezt felfedeztük azon a része teljesen megtisztítottuk a földtől és így létrejött ez a csodálatos kilátás a tóra. Na de inkább visszatérek a szobákra. Az alsóbb szintekre a ivóban található lépcsőn lehet lemenni. A lakószobák eső három szintje egy körcikkjében három, míg az utolsó szinten csak egy szoba osztozik a helyen. Az alsó szobák négy luxus lakosztály, de azokat a rangosabb vendégeknek tartjuk fent mit az a hölgy meg a kísérője. A fürdőről annyit még elmondanák, hogy ...
- Beszéljen a vendégekről. Kik szálltak meg önnél ? - szakította félbe Páva a fogadóst.
- Hát egyszer itt vannak önök. Aztán ott ül a nemes hölgy meg az személyi testőre. Továbbá az a három utazó a hatos asztalnál.
- Róluk mit lehet tudni ? - vágott közbe Szürke.
- Azt hogy valamiféle vándorok. Legalább is a ruhájuk arra utal.
Odanéztem, hogy jobban megvizsgálhassam őket. Hát a fogadós nem mondott butaságot, tényleg kalandoroknak néztek ki. A húsz év körüli nő ruházata szakadt és megviselt, de mégis feltudtam benne fedezni a míves szabású, laza inget és a combokhoz simuló nadrág mely puha bőrcsizmába fut. Gyermeki bájt sugárzó arcát hosszú fekete haj öleli körbe, szeme akár a tiszta kék égbolt, vékony apró orr és kihívóan telt ajkak növelik az összhatás szépségét. Ezt a gyermeki bájt ellensúlyozza a vékony és formás teste, mintha izmok helyett is acélinak feszülnének az öltözéke alatt. Fegyvert nem viselt, de látszott rajta, hogy nem fél a használatától. Mellette ült még egy közepes termetű, barnásvöröses hajú és vékony körszakállas férfi. Ruházata sötét ingből és nadrágból, fekete bőrzekéből s egy tenyérnyi vastag övből áll amin egy rövid kardot visel. Izma jól fejlettek, bár inkább mondanám szikárnak, mint vaskosnak. Bezzeg a harmadik társukról ezt nem mondanám el. A nagydarab, széles vállú, testének szinte minden pontján izmok dagadoztak. Felsőtestén nem viselt semmit így jól meg tudtam nézni az izmoktól dagadozó karját és felső testét. Feje teljesen kopasz, arcán ostoba arckifejezés olvastam le. Nadrágja egyszerű posztóból készül amit egy kéttenyérnyi öv tart. A széke mellet keze ügyében egy egykezes szegecses buzogány volt támasztva.
~ Na ezekre mondják az emberek, hogy egy csupasz gorilla.
Amikor meghallottam, hogy a fogadós tovább sorolja a vendégek visszafordultam és tovább figyeltem.
- Megszállt itt még egy négy főből álló mutatványos csapa is. Talán ők keresnek maguk mellé segédeket ha gondolják az urak.
- Majd Páva lesz a bohóc. - mondtam vigyorogva.
- Szürke meg a bűvész. - mondta Páva vigyorogva. - Te kölyök meg a bájos asszisztense akit majd kettévág egy fűrésszel.
- Fogd be. - mondtam neki.
- Vannak még ? - kérdezte Szürke nem is figyelve arra amit mondtunk Pávával.
- Van egy öreg tanító is aki csak egy napra szállt meg nálam, meg még van két úriember akik valamiféle mágusok lehetnek. Legalább is én úgy gondolom, hisz mindenféle furcsa ruhákban járkálnak.
- Akkor akár vásári bolondok is lehetnek. - mondta kacagva Páva. - Azok is mindenféle furcsa göncökbe járkálnak.
- Az lehet. - mondta mosolyogva a fogadós. - De szerintem a vásári bolondok nem járkálnak mágus bottal a kezükben
- Az egyszer igaz. - bólogatott vigyorogva Páva.
- Hát ennyien szálltak meg nálunk. Több ember nincsen.
- És ő ott ? - bökött a szunyókáló öregre Szürke.
- Ja ő. Ő csak egy koldus. Megszántam őt és egy ideje már itt él nálunk a majmával. Néha szokott előadást tartani a majmával. Olyankor az öreg játszani a különféle hangszerein a majma meg táncol meg mutatványokat csinál. Azt tartják róla, hogy fénykorában nemesi udvarokban játszotta a jó népeknek a muzsikát. De amióta megvakult és megöregedett már nem kellet senkinek.
- Szomorú hogy ez történik egy ilyen tehetséges emberel. - mondtam és az öregre néztem.
- Esetleg van olyan akit még nem említett meg ? - kérdezte Szürke.
- Hát van még egy nyugalmazott város őr is. Ő szokta itt a rendet betartatni.
- Miért nyugalmazták ? - kérdeztem meg a fogadóstól.
- Hát valamiféle baja van. A szerencsétlen képe bármilyen helyzetben elaludni és emiatt sokszor bajba került. Azt hallottam róla hogy miatta sikerül egy rablóbandának betörnie egy ékszerészhez mert elaludt az őrposztján. De voltak más esetek is, de azt inkább nem mondanám el. A lényeg a lényeg hogy emiatt nyugalmazták és azóta itt lakik a fogadóba. Meg itt van még a lányom meg a fiam is. A fiam a lovászfiú a lányom meg a mindenes. Ő főz, ő mos, ő takarít a fogadóban. Mint egy jó háziasszony. Továbbá itt lakik még egy szerencsétlen alkoholistánk is. Mivel rendesen fizet ki tudja, hogy miből eddig nem tettem ki a szűrét pedig eléggé büdös és mocskos mivel nem szokása fürödni.
A fogadós Szürkére mosolygott és azt mondta.
- Hát most már mindenkiről mindent elmondtam. Remélem a mocsárban élő állatokról nem kér tőlem beszámolót, mert akkor itt ülhetünk amíg meg nem halunk.
- Nem köszönöm. Elég amit elmondott. Akkor most mi nyugovóra térünk. Tudja hosszú utat tettünk meg idáig.
- Jól van. Akkor viszlát holnap.
- Viszlát. - köszönt el Szürke és elindult a lépcső felé.
- Minden jót. - mondta Páva és ő is Szürke után indult.
- Viszlát. - köszöntem el én is és gyorsan utánuk siettem.
Már csak a lépcsőn lefelé értem utol őket. Miközben haladtunk lefelé megkérdeztem Szürkétől.
- Mi volt ez a faggatózás ?
- Faggatózás ? Miféle faggatózás ? - kérdezett vissza.
- Amit fönt csináltál a fogadóssal. - mondtam neki kissé ingerülten.
- Az nem faggatózás volt csak megkérdeztem tőle egy két dolgot.
- És miért érdekel téged a fogadó összes lakója ? Nem tudtam hogy paranoiás vagy.
- Nem vagyok paranoiás csak van valami furcsa ebben a helyben ami nem hagy nyugodni. - mondta nyugtalanul Szürke.
- Miféle furcsaságról beszélsz ? - kérdeztem meg tőle.
- Nem tudom. De érzem, hogy valami nem stimmel.
- Tehát paranoiás vagy. - mondtam neki tárgyilagosan.
- Ha még egyszer azt mondod hogy paranoiás vagyok kapsz egyet. - fenyegetőzött Szürke.
Eközben megérkeztünk a szállásunkra. Szürke kinyitotta szobájának az ajtaját majd még mielőtt gyorsan el is tűnt mögötte még azt mondta.
- Holnap korán indulunk. Jó éjt.
Miután becsukta az ajtaját Páva meg én még egy kis idegi csöndben néztük azt.
- Neki meg mi baja van ? - kérdezem Pávát.
- Nem lehet tudni. - mondta Páva komoly arccal. - Amióta együtt járjuk a világot voltak ilyesfajta megérzései. Legtöbbször igaza is volt és tényleg történt valami.
- De akkor miért maradunk itt ? Miért nem megyünk tovább ?
- Mert nem tudnánk még egy napot kint tölteni a mocsárban rendes pihenés és rendes étel nélkül.
- Értem. - mondtam neki.
- Most inkább pihenj kölyök. Holnap már megint a mocsárban fogunk csatangolni rendes étel és pihenés nélkül.
- Jól van. Jó éjt. - mondtam Pávának.
- Jó éjt kölyök. - mondta ő is.
Mikor bent voltam a szobámban letettem a cuccomat az asztalra és elindultam a fürdőszobába. Beleültem a fából kivájt dézsába és megengedtem a meleg vizet. Élveztem, hogy végre lemoshatom magamról az út mocskát így egy kicsit több időt töltöttem a vízben mint ahogy szoktam.
~ Holnap már úgy sem tudok majd rendesen megfürödni. - gondoltam magamban.
Mikor már a víz kezdett kihűlni és már az szemem is kezdett leragadni az álmosságtól kimásztam a kádból és megszárítkoztam. Ezután gyorsan bebújtam az ágyamra és a nyakamig húztam a takarót. Épphogy csak a fejem a párnára ért máris elnyomott az álom.
Másnap amikor felkeltem nem tudtam megállni, hogy ne feküdjek be egy kicsit a termál vizes fürdőbe egy kicsit. A derekam köré csavartam egy törülközőt és elindultam lefelé a fürdőbe. Útközben szerencsére nem találkoztam senkivel, mivel elég furcsán néztem ki így reggel. Amikor végre leértem a fürdőhöz vezető lépcsőn megcsapott a fürdőből kiáradó tejfehér gőz. Szerencsére a fürdő falához és sarkához kihelyezett fáklyatartóknak köszönhetően eltudtam jutni a fürdő medencéjének a széléig. Levettem a törülközőmet és beléptem a medencébe. Kellemesen meleg volt a víz, egy kicsit még álmosítónak is mondtam volna. Elúsztam az egyik sarkig és ott kitettem a karjaimat a medence szélére, a hátamat pedig a medence falának nyomtam. A fejemet hátraengedtem majd becsuktam a szememet és megpróbáltam egy kicsit pihenni. Valószínűleg elnyomhatott az álom, mert arra ébredtem hogy valaki a nevemen szólított.
- Akamatsu úr. Akamatsu úr.
Egy bátortalan női hang volt, nem igazán tudtam hogy ki az mert a gőztől nem láttam semmit ezért megkérdeztem tőle.
- Itt vagyok. Ki keres ?
- Jó napot uram. Atsutane vagyok a fogadós lánya. A barátai kértek meg rá hogy keressem meg önt.
- Ó. Értem. Akkor nem is rabolom tovább az idejét. - mondtam és elindultam kifelé a medencéből.
Ekkor esett csak le, hogy én meztelen vagyok és nem nagyon kéne a fogadós lánya előtt kijönnöm a vízből. Megálltam és gondolkodni kezdtem.
- Mi a baj uram ? - kérdezte meg tőlem Atsutane.
- Most már elmehet. - mondtam neki. - Egyedül is feltalálok.
Egy halk kuncogást halottam, majd Atsutane azt mondta.
- Rendben van uram. Akkor megmondom a barátainak, hogy hamarosan csatlakozik hozzájuk.
~ Ezek szerint látta a medence szélénél letett törülközőmet. - gondoltam magamban.
- Köszönöm. - mondtam neki, majd megvártam míg már nem hallottam az elhaladó lépteit és csak akkor jöttem ki a vízből.
Magam köré csavartam a törülközőt majd rohanva elindultam felfelé a lépcsőn. Néha megcsúsztam a lépcsőn ilyenkor vesztettem egy kicsit a lendületemből, de utána folytattam tovább a rohanást. Mikor felértem a szobámba gyorsan felöltöztem majd összepakoltam a cuccaimat és felmentem az ivóba. Páva és Szürke már vártak rám az egyik asztalnál éppen az előttük lévő tálcákról falatozgattak. Rajtunk kívül még az öreg tanító, a vak koldus a majmával, és a furcsa betegségben szenvedő volt város őr volt ott. Odamentem a fogadóshoz és leadtam neki a szobám kulcsát.
- Jó volt a szoba ? - kérdezte tőlem érdeklődő arccal.
- Igen. - mondtam neki. - Meg voltam vele elégedve.
- Ennek örülök. Nézzen be majd máskor is. - mondta fogadós.
Ezután odamentem a társaimhoz, hogy én is egyek egy kicsit még mielőtt elindulnánk. Leültem az asztalnál lévő egyetlen üres székre és magamhoz vettem egy kis füstölt vadhúst hozzá pedig egy szelet kenyeret meg egy kis sajtot.
- Mi volt ez kölyök ? - kérdezte Szürke. - Megbeszéltük, hogy korán indulunk el.
- Igen tudom, csak nem akartam úgy elmenni, hogy nem próbáltam ki a fogadó termálvizes fürdőjét.
- Gondolom bealudtál a vízben. - mondta Páva vigyorogva.
- Hát igen. - mondtam szégyenkezve.
- Nembaj kölyök. Amint megettük az ételt máris indulunk.
Bólintottam, majd töltöttem magamnak egy pohár tejet és folytattam az evést. Miközben ettünk egyszer csak Páva felnézett az előtte lévő tálcából és valamit nagyon nézni kezdett mögöttem. Lenyelte a falatot amit eddig rágott majd odaszólt nekünk.
- Ennek meg mi a baja ?
Hátrafordultam és én is megnéztem hogy Páva min csodálkozik. A mögöttünk ülő öreg tanító nem nézett ki túl jól. Sápadt volt és eléggé izzadt is mint egy paraszt ember a tűző napon.
- Uram ! - szóltam oda neki. - Jól érzi magát ?
Az öreg rám nézett, de nem válaszolt csak tátogott mint egy partra vetett hal. Ezután megpróbált felkelni, de amint felkelt szédülni kezd ezért inkább visszaül a székébe. Felálltam a székemről és elindultam feléje közben pedig újra megkérdeztem tőle.
- Jól van ?
Mikor odaértem az öreg lefordult a székéről és elterült a földön akár egy halott. Mikor lehajoltam mellé hogy megnézzem, hogy jól van-e megtudtam, hogy nem csak úgy néz ki de tényleg meghalt a szerencsétlen. Ekkor már mindenki az öreg által okozott jelenetet figyelte a teremben lévő összes ember körénk gyűlt és az öreget figyelték. Én hitetlenkedő arckifejezéssel az arcomon feltápászkodtam tőle és azt mondtam.
- Meghalt.
- Micsoda ? - kérdezte a kocsmáros tőlem.
- Jól hallotta. - mondta a volt város őr. - Az öreg meghalt.
- De hát mi történt vele ? - kérdezte a kocsmáros tőlem.
- Nem tudom. - mondtam neki. - Egyszer csak rosszul lett és lefordult a székről. Mikor letérdeltem mellé már halott volt.
- Mi folyik itt ? - szólalt meg egy mély hang a hátam mögül.
Megfordultam és a tegnap látott vándor fickó állt mögöttem kérdő arckifejezéssel az arcán.
- Az egyik vendég meghalt. - mondta Szürke a férfinek.
- Engedjenek oda. had vizsgáljam meg. - mondta a fickó és finoman arrébb lökött az útból hogy az öreghez mehessen.
- Maga orvos ? - kérdezte tőle Páva.
- Nem vagyok az, de értek hozzá valamicskét. - mondta majd letérdelt az öreg mellé.
Ezután hosszasan vizsgálni kezdte az öreget majd egyszer csak felállt és azt mondta.
- Az öreget a szíve vitte el.
- Ezt meg honnan tudja ? - kérdezte tőle a fogadós.
- Mivel nem láttam rajta sem mérgezés, sem halálos sérülés, sem pedig betegségre utaló nyomokat ezért valószínűleg természetes halál volt az oka. Alapos vizsgálódás után pedig ki tudtam deríteni hogy a szíve adta fel a szolgálatot.
~ Ahhoz képest hogy valamicskét ért hozzá sokat tud. - gondoltam magamban.
- Nem kéne eltemetni a szerencsétlent ? - kérdeztem immár hangosan a többiektől.
- Hát azt kéne. - mondta a város őr, majd minden előrejelzés nélkül egyszer csak összecsuklott és nem mozdult többet.
Mindenki megijedt majd egyszer csak a fogadós mindenki lenyugtatott.
- Nyugalom semmi baj. Szokása ezt csinálni néha.
- Honnan tudja ? - kérdezte tőle a fickó közben pedig letérdelt a városőr mellé is hogy megvizsgálja.
- Hát már egy ideje itt él és előfordult sokszor hogy így elaludt. Valamiféle betegség miatt van ez vele. - mondta egyszerűen a fogadós.
- Valóban. - mondta a fickó és felkelt a volt városőr mellől. - A férfi elaludt.
- Ugye megmondtam. - mondta a fogadós szemrehányóan.
- Akkor vigyük ki a fogadóból az öreget és földeljük el. - mondta a fickó közben pedig a fogadósnak segített felültetni az egyik székre az eszméletlen volt város őrt.
- Rendben. - mondta Szürke.
- Valaki segít nekem ? - kérdezte a fickó.
- Majd én segítek. - mondta Szürke majd odament az öreg halott testéhez.
A fickó és Szürke felemelték az öreg halott testét majd elindultak felfelé vele a lépcsőn hogy kimenjenek a fogadóból.
- Mik meg nem történnek mi ? - mondta Páva csodálkozva.
- Igen. - mondtam neki majd kis gondolkodás után megkérdeztem.
- Csak nem erre a furcsa megérzésre gondolt Szürke ?
- Előfordulhat. - mondta Páva. - Na gyere vissza az asztalhoz és folytassuk az evést.
- Nekem egy falat se megy le a torkomon ez után. - mondtam neki miközben néztem ahogy ő tovább folytatja az evést.
- Pedig nem ártana, hisz odakint nem hiszem, hogy egyhamar sikerül ilyen finomat ennünk. Azért próbálj meg enni még egy kicsit.
Leültem az asztalhoz és próbáltam még egy kicsit enni, de nem igazán ment a dolog. Egyszer csak megjelent Szürke a lépcsőn és dühtől eltorzult arccal elindult a fogadós felé. Gyorsan felkeltünk az asztaltól és elindultunk Szürke után, nehogy valami olyat csináljon amit később megbánhat. Amikor Szürke odaárt a fogadóshoz megragadta a nyakánál fogva és a levegőbe emelte.
- Mit csinálsz ! - háborodtam fel Szürke viselkedésére.
- Halljuk. Mit tett maga ! Mit csinált !
Fulladozva bár de a fogadós megpróbált válaszolni.
- Miről beszél maga ?
- Tudja maga azt jól. Mit csinált ? Miféle ördögi praktikát űz maga itt ?- ordította Szürke közben pedig megrázta a fogadóst mint egy rongybabát.
- Enged el Szürke még a végén még megfojtod. - mondta Páva és megpróbálta leszedni Szürke kezeit a fogadós torkáról.
Nagy erőfeszítések árán de sikerült leszednünk Szürke vasmarkát a fogadós torkáról leszedni. Ezután hátrább húztu és lefogtuk hogy ne tudjon még egyszer megfogni a fogadóst.
- Mit csinált mondja meg ! - ordított torka szakadtából Szürke.
- Mi történt Szürke ? - kérdeztem meg tőle.
- Ez a szemét valamilyen mágiával lezárta az épületet és nem lehet elhagyni akárhogy is próbálkozik az ember. - mondta Szürke.
- Micsoda ? - kérdezte a fogadós meglepett arccal.
- Ne tegye itt a hülyét. - mondta neki Szürke. - Tudom hogy maga volt csak azt nem hogy miért tette.
- Hogy én ? - kérdezte a fogadós. - Én nem csináltam semmit. Nem is értek hozzá. És miért is tennék ilyet a vendégeimmel ?
- Hagyja már ezt az álszent dumát. Itt az ideje, hogy felfedje a lapjait még mielőtt letépem azt a nyomorult fejét a nyakáról. - fenyegetőzött Szürke.
Még sokáig ment a veszekedés, de már nem figyeltem oda. Csak fogtam vissza szürkét és egyre csak az kattogott a fejemben.
~ Nem lehet elhagyni a fogadót. Szürke előre érezte ezt. Ha nem alszom el akkor lehet, hogy kijutottunk volna a vesztegzár előtt.

Mikor Szürke végre kitombolta magát és lenyugodott elindultunk felfelé, hogy megnézzük hogy mi is a probléma. Közben láttuk hogy a fickó és a másik társát az a gorilla kinézetű fazont viszik az öreg holtestét.
- Hová viszik ? - kérdeztem meg tőle.
- Megkérdezzük a fogadóst, hogy melyik volt az öreg szobája. Amíg nem találunk ki valamit hogy mit csináljunk vele addig ott jó helyen lesz. - mondta a fickó és közben tovább haladtak.
Mi is tovább haladtunk és amikor felértünk a kijárathoz látszólag nem volt semmi különös. Mintha csak Szürke belelátna a fejembe azt mondta.
- Próbálj csak meg kimenni kölyök. Meglátod hogy nem tudsz kimenni.
- Na erre kiváncsi leszek. - mondta Páva és elindult a kijárat felé.
Páva és én megpróbáltunk kimenni rajta, de egy láthatatlan erőfal visszatartott minket és nem tudtunk kimenni.
- Mi az ördög ? - csodálkozott Páva és megpróbált erőből átfurakodni magát rajta.
Én megálltam és gondolkodni kezdtem, majd végül eszembe jutott valami.
- Szürke ! Páva ! Menjetek le és mondják meg mindenkinek, hogy most ne jöjjenek fel bármit is fognak hallani innen. És ha valaki még is megpróbálni feljönni tartsátok minden áron odalent.
- Mit akarsz kölyök ? - kérdezte tőlem Szürke.
- Megpróbálok egy két dolgot. Hátha sikerül. - mondtam azzal koncentrálni kezdtem.
- Rendben van. - mondta Szürke. - Gyere Páva, hagyjuk a kölyköt dolgozni.
- Igen is. - mondta azzal a két jó barátom elindult lefelé a lépcsőn.
Mikor a két barátom lépteit már nem hallottam megidéztem az összes fegyveremet. Mindegyiket szépen letettem magam mellé és miután az összes köré mágikus erősítést idéztem először a hosszú kardot vettem a kezembe és azt mondtam.
- Na lássuk mennyire vagy erős.
Odamentem és tiszta erőből ütni kezdtem az erőfalat. Nem éreztem hogy gyengült volna így átváltottam egy másik kardra. Mikor már az összes egykezes kardommal megpróbáltam átütni a falat újra a kezembe vettem a hosszú kardomat és koncentrálni kezdtem.
- Nem fogsz ki rajtam. Ez tuti hogy átüti a védelmed.
Mikor az energia összegyűlt suhintottam egyet a kardommal és kiejtettem a varázsszavakat.
- Crescent Slash.
A félhold alakú mágikus penge elindult a láthatatlan erőfal felé. De ahelyett amire számítottam, hogy áttöri a védelmet egyszerűen egy nagy szikrázás kíséretében elenyészett a mágiám.
- Mi a ..... - csodálkoztam el és egy ideig csak álltam ott.
- Na akkor most nézzünk valami nagyobbat. - mondta egy kis idő után és felvettem a katana-mat.
Szinte már pusztító dühvel csapkodtam azt az átkozott falat de még egy karcolást sem sikerült ejtenem rajta. Végül hátraugrottam és koncentrálni kezdtem. Éreztem ahogy a mágia a kardba gyűlik majd amikor összegyűlt egy erős suhintással útjára engedtem a varázslatot.
- Great Crescent Slash. - mondtam dühtől eltorzult arccal.
Miközben a nagy félhold haladt az ajtó felé csak az járt a fejemben.
~ Szed szét darabokra. Zúzd porrá. Pusztítsd el mindenestül.
Ám amikor a varázslat becsapódott az előbbi szikrától nagyobb fényesség vakított el amit úgy véltem hogy sikeresen áttörtem a falat, de amikor újra odamentem hogy megpróbálja kimenni éreztem hogy a fal még mindig ott van. Dühösen félredobtam a katana-t és a kezembe vettem a mágikus pisztolyomat. Céloztam és eszeveszettül lőni kezdtem a falat.
- Tűnjél már el te nyavalyás fal. - ordítottam az élettelen falnak.
A lövedékek lepattogtak a láthatatlan erőfalon így dühömben sorra kezdtem ellőni az általam ismert pusztító lövedékeket.
- Spark Shot
- Mad Shot
- Crystal Shot
- Tornado Shot
A lövedékek becsapódtak de nem tett kárt az erőfalban. Végül amikor sikerült lenyugodnom felmértem az általam okozott kárt. Mindenfelé égő zsarátnokok, kristály repeszek a falban és különböző helyeken és szétszórt tárgyak a Tornado Shot lövés miatt. Eloltottam az égő dolgokat majd leültem egy kicsit hogy kifújjam magamat. Amikor már egy kicsit jobban éreztem magamat felálltam és visszaraktam a fegyvereket a helyükre. Csalódottan és fáradtan lesétáltam a lépcsőn az ivóba.
- Mi történt ? - kérdezte vigyorogva Páva amikor meglátott. - Kivel háborúztál odafönt ?
- Kuss. - mondtam neki fáradtan. - Most nincs kedvem a hülyeségeidhez.
Odasétáltam az egyik asztalhoz és leültem az egyik székre. Annyira fáradt voltam hogy ledőltem az asztalra és megpróbáltam pihenni de Páva nem hagyott békén.
- És sikerült áttörnöd a falat ?
- Ha sikerült volna akkor szerinted nem mentem volna már el vagy nem szóltam volna róla ? - mondtam neki morcosan.
- Szerintem akkor keressünk másik kijáratot hátha találunk. - mondta Szürke.
- Oké. - mondta Páva. - És a kölyök ?
- Ő had pihenjen. Eléggé fáradtnak tűnik.
~ Köszönöm. - gondoltam magamban, majd elnyomott az álom.
Egy fuvola játékára ébredtem fel kitudja hogy mikor. Felnéztem és láttam hogy Páva meg Szürke ott ül az asztalomnál és falatozik. A fuvola játék nem mástól mint az öreg vak koldustól jön aki szórakoztatni próbálja a jelenlévőket kevés sikerrel. A majma is beszállt a mulattatásba ő mindenféle trükkel próbálkozik de kevesen figyelnek rá így egy idő után az emberek nyakára száll és erőszakkal próbálja rávenni őket a figyelésre. A koldus int neki a majma pedig abbahagyta a zaklatást és odamegy hozzá. A koldus továbbra is folytatja a zenélést ezúttal viszont már egy lanttal folytatja.
- Na mi a helyzet ? - kérdem a társaimtól fáradtan.
- A többi kijárat is zárva van. Egy idegi nem együnk sehová. - mondta Szürke és egy újabb falat húst kezdett rágni.
- És mindenki tud már a dologról. - mondta Páva. - Sok dolog történt míg aludtál.
- És hogy viselik ? - kérdeztem tőle.
- A lady meg a testőre azóta bezárkóztak a szobájukba. A két bérmágus meg a mi próbálkozásainkat semmisnek véve próbálnak kiutat keresni. A kalandorok már egy órája itt ülnek és csendben figyelik az eseményeket. A városőr, az iszákos meg a fogadós meg leisszák magukat éppen.
- Aham. - mondtam neki. - És ti ?
- Mi ? - mondta vigyorogva Páva. - Azt vártuk hogy mikor kelsz fel.
- Értem. És most hogyan tovább ? - kérdeztem tőlük.
- Az a helyzet ... -kezdett bele Szürke. - ... hogy csak várni tudunk amíg nem lesz valami. Addig is figyeljük a többieket. Nem bízhatunk senkiben főleg nem a fogadósban.
- Miért pont benne nem ? Miért gondolod, hogy ő van az egész hátterében.
- Megérzés. - mondta egyszerűen Szürke.
- Megérzés. - ismételtem meg amit mondott. - Nem tetszenek a te megérzéseid. Mindig csak bajos dolgokat jeleznek.
Nem szól semmit csak tovább folytatta az evést. Végül én is úgy döntöttem hogy esz, hisz szükségem van az energiámra.
Végül amikor már jóllaktam felálltam az asztaltól és elindultam a szobám felé.
- Hová mész ? - kérdezte Páva.
- Aludni. Nagyon lefárasztott a fallal való próbálkozás.
- Hát rendben van. Akkor jó éjt. - mondta Páva majd mielőtt visszafordult az asztaluk felé odadobta a szobám kulcsát.
Nagy nehezen elkaptam és elindultam lefelé a lépcsőn. Akár egy másnapos zombi lemásztam a lépcsőn egészen a szobámig. Miután bent voltam a szobámba a biztonság kedvéért bezártam az ajtómat és a reteszt is rátoltam. Úgy ahogy voltam ruhástul bedőltem az ágyba és azonnal el is aludtam.
Másnap arra ébredtem, hogy Páva dörömböl az ajtón.
- Gyerünk kölyök. Hasadra süt a nap. Történt egykét dolog miközben te aludtad az igazak álmát.
Még fáradt voltam de nem tudtam már visszaaludni. Kikászálódtam az ágyból majd azt mondtam.
- Jól van mindjárt megyek. Csak összeszedem magamat.
- Aztán vissza ne aludjál, mert akkor kénytelen leszek betörni az ajtód. - mondta vidáman Páva majd hallottam ahogyan elmegy az ajtómtól.
Mivel nem akartam ismét bealudni a fürdőkádban ezért csak egy gyors mosakodást rendeztem, majd felvettem egy tiszta ruhát és elindultam felfelé az ivóba.Mikor felértem nem volt senki más ott csak Páva és Szürke. Mivel volt étel és ital az asztaluknál így leültem melléjük és enni kezdtem.
- Na mi a helyzet ? - kérdeztem meg tőlük két falat között.
- Van egy újabb halottunk. - jelentette ki Szürke egyszerűen mintha csak azt mondta volna hogy az ég kék.
- Kicsoda ? - kérdeztem meg mikor végre újra szóhoz tudtam jutni mivel félre ment az étel Szürke kijelentése miatt.
- Az iszákos. Tegnap este halt meg miután elmentél lefeküdni.
- Mi történt ? - kérdeztem meg tőle.
- Legurult a lépcsőn mivel túl sok volt a szesz az este. A nyakát szegte.
- Ez borzasztó. - mondtam s egy falat húst tömtem a számba a kenyér mellé.
- Ez még csak a java. Több dolog is történ ám. - mondta Páva vidoran.
- Miféle dolgok ? - kérdeztem rá.
- Hát valaki lopkodni kezdett a fogadóba. Eddig eltűnt a lady ékszerei és a halott öregnek a szerény vagyona is eltűnt. Azóta mindenki a szobájában tartózkodik.
- És elkezdett valaki már nyomozni ez ügyben ? - kérdeztem tőlük.
- Igen. - vigyorgott Páva. - A város őr már kézbe vette a dolgokat.
- Nagyszerű. - mondta mérgesen. - Akkor akár meg is dögölhetünk addig amíg ez kiderít valamit.
- Hát igen. Még szerencse, hogy nem csak ő nyomoz ez ügyben. - mondta Páva közben pedig vett egy darab sajtot a tányéromról és elkezdte kóstolgatni.
- Miért ki nyomoz még ? -érdeklődtem tőlük.
- Hát mi ! - jelentette ki Szürke.
- Na és hogy csináljuk ? - kérdeztem tőlük.
- Hát arra gondoltunk, hogy te átkutathatnád az öreg tanár szobáját esetleges nyomok után. Mi pedig kihallgatjuk a lady-t a rablásról.
- Oké. - mondtam és felálltam az asztalomtól. - Már is indulok.
- De előbb kérnék tőled valamit kölyök. - mondta Szürke.
- Micsodát ? - fordultam vissza és kérdeztem meg.
- Az értékeinket a szobánkból és a sajátodat is hozd ki onnan. Előfordulhat, hogy miket is megkörnyékez a rabló amíg nyomozunk utána.
- Rendben. - mondtam és elvettem tőlük amit felém nyújtottak.
Így hát elindultam lefelé, hogy a szobáinkból minden értékeset odavigyem nekik. Mikor leértem a lépcsőn egy furcsa dolog tárult a szemem elé. A volt városőr meg a kalandor brigád a szobám ajtaja előtt álltak és valamiről beszélgettek. Odasiettem és megkérdeztem tőlük.
- Mi van itt ?
Erre mind rám néztek, de olyan tekintettel mintha én egy koszos féreg lennék aki az ételükbe esett volna. A városőr mérgesen azt mondta.
- Hát megérkezett a mi kis tolvajunk.
- Mi van ? - kérdeztem tőle.
Erre a gorilla csávó előre ugrott és azt ordította.
- Te mocskos tolvaj és még tagadod is a vádakat.
- De hát nem én ... - kezdtem volna de a csávó egy erős ökölcsapással belém fojtotta a szót. Mikor a földre kerültem még eszméletemnél voltam igaz eléggé homályosan láttam és nem nagyon érzékeltem semmit hangot sem. Jutalmul még a csávó még egy laza rúgással a mélységes mély feketeség kútjába lökött ahol ott is maradtam egy darabig. Mikor legközelebb már magamhoz tértem a saját szobámban voltam és éppen a fogadós lánya ápolta a sebeimet, de nem akármilyen módon. Piócákat rakott oda ahol a fickó megütött, de nem értettem, hogy miért ezért megkérdeztem tőle.
- Mit csinálsz ?
- A piócák leszívják a még meg nem alvadt vért, hogy ne duzzadjon meg és ne alakuljon ki véraláfutásod.
- Ohh. - nyögtem ki mikor egy újabb piócát rakott rá az arcomra.
- Hát téged jól elintéztek. - halottam meg Szürke hangját a jobb oldalam felül.
Mikor oda akartam fordulni a lány visszatartott és azt mondta.
- Maradj nyugton. Beszélgess így vele.
- Igen is nővérke. - mondtam neki viccelődve.
Egy ideig csöndben néztem a lány arcát és észrevettem hogy mintha a szeme egy kicsit vörösebb lenne a kelleténél.
~ Vajon miét sírt. ? - gondoltam magamban.
Közben a lány továbbra is folytatta a pióca kúrát mit sem törődve a fájdalmas felszisszenéseimmel. Már éppen azon voltam, hogy megkérdezzem miért sírt amikor Szürke megkérdezte.
- Hogy érzed magad ?
- Hát mint akit agyonvertek. - mondtam neki egyszerűen, aztán megkérdeztem tőle. - Mi a franc történt ?
- A kalandorok meg a városőr kutattak a szobádban és megtaláltak néhány elveszett holmijukat.
- Micsoda ? De hát hogy kerül oda ?
- Úgy gondolták, hogy te vagy a rabló és hát ... - kezdett bele Szürke de én felháborodva félbeszakította.
- Még hogy én rabló ! Soha nem vetemednék rablásra. Te is tudod Szürke. Ugye nem hiszed el neki, hogy én voltam.
- Persze, hogy nem hittem nekik. Amikor felhoztak téged én és Páva húztunk ki a csávából. Meg hát azóta újabb rablások történtek.
- Kit raboltak ki ?
- A két varázslót és a halott iszákos szobáját. Állítólag értékes varázstárgyakat vittek el tőlük. Most már ők is keresik a rablót. Az iszákostól meg, nem tudom talán volt néhány gyémánt nála amit el tudtak vinni.
Elhallgattam mert eszembe jutott valami.
~ Már megint miattam nem halad a nyomozás. Nem jutunk sehova, mert velem mindig van valami.
- Mi a baj kölyök ? - kérdezte tőlem Szürke.
- Semmi. Csak sajog a fejem.
- Értem. Csak azt hittem azon agyalsz, hogy megint nem haladunk előre miattad.
~ Nem igaz. Hogy lát így bele a fejembe. Ennyire kiismerhető vagyok ? - gondoltam magamban.
- És hogy halad a nyomozás ? - kérdeztem Szürkétől, hogy ezzel is eltereljem a gondolataimat.
- Most csak Páva dolgozik az ügyön eddig beszélt a lady -vel, valószínűleg most akar tárgyalni a varázslókkal is.
- És mit tudtunk meg ? - kérdeztem meg.
- Hát az már biztosan tudjuk hogy egy profival állunk szemben. A lady szobája kulcsra volt zárva és nem felfeszítették a zárat hanem kinyitották. Ráadásul a lady éppen fürdött amikor a rabló kirabolta őt.
- Valami nyom ?
- Mint mondtam a rabló profi. Nem találtunk semmit sem.
- Még ti sem találtatok semmit ? Akkor nehéz dolgunk lesz. - jegyeztem meg hangosan.
Közben a lány levette rólam a piócákat, majd egy furcsa szagú krémmel bekent a ütés helyeit, majd bekötözte a sebeimet. Mikor kész volt azt mondta.
- Még holnap is hagyd rajta a kötést és csak este szedd le a kötést.
- Köszönöm. Hálás vagyok amiért segítettél.
- Nem kell hálálkodnod. Csak legközelebb ha látod őket akkor kerüld el őket messzire. Mert legközelebb már nem tudlak majd így meggyógyítani. - mondta a lány azzal összepakolta a kis kellékeit és elment.
Felkeltem az ágyról majd leültem Szürkéhez a kávézóasztal mellé. Töltöttem magamnak egy kis sake-t és azt iszogattam.
- Akkor most mit fogunk csinálni ? - kérdeztem tőle.
- Hát nehéz dolgunk lesz. - mondta Szürke. - Mivel két elkövetőnk is van de egyszer csak úgy is a markunkba fogjuk kaparintani őket.
- Hogy érted azt, hogy két elkövető ? - kérdeztem tőle csodálkozva.
- Hát úgy, hogy van a rablónk meg van egy gyilkosunk is.
- Miféle gyilkos ? - kérdeztem tőle még nagyobb csodálkozással a hangomban.
- Hát úgy, hogy van még egy áldozat azóta, hogy te kiütteted magadat.
- És ki az ? -kérdeztem tőle.
- Hát a fogadós fia. Agyontaposta egy ló az istállóban miközben takarított ott.
~ Tehát ezért volt kisírva a lány szeme. - gondoltam magamban.
- És honnan veszed, hogy nem baleset volt.
- Nem furcsállod kölyök, hogy eddig már három hallottunk van és abból csak egynek volt természetes halála. Ráadásul mi ez a sok véletlen baleset ?
- Hát ez az. - mondtam Szürkének idegesen - Ezek csak véletlen balesetek.
- De te nem furcsállod hogy milyen sok mostanában a véletlenek ? - kérdezte tőlem Szürke.
Nem szóltam semmit inkább lehiggadtam és megpróbáltam összegezni a dolgokat ami eddig történt.
~ Először is ott van az a furcsaság, hogy senki nem tudja elhagyni a fogadót egy láthatatlan erőfal miatt. Azt nem veszem hozzá, hogy az öreg tanító ezen a napon halt meg mivel az ő halálát úgy veszem, hogy nem valaki más okozta pedig ez is előfordulhat. Ott van még az aznap este történő halálos baleset ahol a alkoholista legurul a lépcsőn és kitöri a nyakát. Ezt ha úgy vesszük, hogy nem szokatlan mivel eléggé sokat ivott és előfordulhat az ilyesmi. De még aznap este még ráadásul kirabolták a ladyt meg a halott tanárnak is elvitték az a kevéske vagyonát is. Ma meg meghalt a fogadós fia és a rablássorozat újra folytatódik. Ráadásul a rabló megpróbálja másra kenni a dolgot és eléggé ügyesen is leplezi magát. Eléggé húzós ez az ügy. Talán Szürkének tényleg igaza van. De egy valamit még tisztáznom kell Szürkével.
- Most hogy így összegzem a dolgokat és félreteszem a híres neves emberekhez fűzött naivitásomat van abban valami akit mondasz. De eszembe jutott még valami ?
- Micsoda ? - kérdezte tőlem Szürke.
- Hogy a fogadóst még mindig gyanúsítjátok ?
Szürke lehajtotta a fejét és egy kis idegin nem szólalt meg. Majd amikor felemelte a fejét határozottan ezt mondta.
- Nem zártuk ki, hogy ő van a dolgok hátterében, de már nem vagyunk benne száz százalékig biztosak hogy ő csinálja mindezt.
- De miért ?
- Mert nem biztos, hogy nem ő ölette meg csak azért a fiát hogy elterelje a gyanút magáról.
- De egy igazi apa nem tenne ilyet.
- Egy normális ember pedig nem zárna be néhány embert, hogy anyagi haszonra tegyen szert. Még a tolvajokban is van annyi becsület, hogy csak azt rabolják ki aki a kezük ügyébe kerül és nem üldözik csak azért hogy megszerezzenek tőle valamit. Akkor inkább más valaki után néznek.
Csak bólogattam, mert nem akartam vitába szállni Szürkével túlságosan fájt a fejem és már erős sem éreztem hozzá. Mikor egy kicsit elmúlt a fejfájásom megkérdeztem Szürkétől.
- Még mindig nem vizsgáltátok át a szobákat ?
- Még nem. És azóta újabb szobák vannak amit át kéne hogy nézz.
- Rendben. De ugye csak holnap kell ? Ma már nem akarok kimenni a szobából.
- Persze. Pihenjél csak. - mondta Szürke.
- És te ? - kérdeztem tőle.
- Páva és én úgy gondoltuk, hogy valakinek itt kéne maradnia, hogy vigyázzon rád. Mivel a vándorok valószínűleg nem bocsátottak meg és nem tűnnek olyan típusnak akitől távol áll az ember torkának átvágása miközben alszik.
- Értem. Akkor jó éjt. Vagy inkább jó őrködést ?
- Ahogy tetszik.
Nem érdekelt most sem ruhástul feküdtem le az ágyra és éppen készültem volna elaludni amikor Szürke még odaszólt nekem.
- Kölyök.
- Hm. - nyögtem mivel az arcomat a párnák tengerébe süllyedt.
- Ugye mostantól számíthatunk rád. Mármint úgy értem te is hiszel az ügyben és minden erőddel azon leszel, hogy megoldjuk.
- Persze. - mondtam tiszta szívből.
- Akkor jó. - mondta Szürke. - Akkor most aludj. Holnap sok dolgunk lesz.

Másnap, amikor felkeltem azon csodálkoztam, hogy milyen jól érzem magamat. A tegnapi verekedés nyomai ugyan meglátszódtak, de a fogadós lányának hála nem volt annyira vészes, mint azt vártam. Miután megmosakodtam és felöltöztem, elindultam felfelé a fogadóba hogy meg reggelizzek. Mikor végre valahára sikerült felmásznom a lépcsősoron a fogadóba, siralmas látvány tárult a szemem elé. Az egész teremben nem láttam senkit, mást csak a vak koldus ült a szokásos helyén és a majmának játszott valami szomorú dalt a furulyáján. A fogadós nem volt a szokásos helyén a pult mögött, így lemondtam egy kiadós reggeliről és inkább az egyik asztalon felejtett italos üveg felé indultam. Leültem az asztalhoz, majd töltöttem az italból az ott hagyott kupába. Miután megittam az italból néhány kortyot, azonnal éreztem az ital jótékony melengető hatását. Mikor újr inni akartam a kupából a fuvolajáték elhallgatott és egy ismeretlen hang szólalt meg.
- Nem éppen ivászattal kéne kezdeni a napot fiam.
Körbenéztem, hogy megkeressem végül a hang tulajdonosát, és mivel az öreg vak kolduson kívül nem láttam semmit így tudtam, hogy csak ő szólhatott hozzám. Felé fordultam, és így szóltam.
- Ha egyszer nincs más, akkor kénytelen vagyok valamivel megtölteni a gyomromat.
- Jobban tennéd, ha inkább nem innád le magad. – mondta az öreg. – Ugyan is szükséged lesz a józan eszedre az elkövetkezendő órákban.
- Miért mondja ezt? – kérdeztem tőle kíváncsian.
- A jó szándék vezérel fiam. – mondta mosolyogva az öreg, majd egy kicsit elszomorodott és azt mondta. – Nem akarom, hogy egy ilyen fiatalember, mint maga ideje korán befejezze a földi pályafutását.
- Ez kicsit inkább úgy hangzott mintha fenyegetne, mintsem tanácsot adna. – mondtam neki és figyelni kezdtem hátha tesz valami gyanús mozdulatot.
- Sajnálom, hogy annak vélted. Pedig én csak aggódom érted és a társaid miatt. – mondta szomorúan, majd világtalan szemét rám emelte.
~ Csak nem paranoiás lettem? Már egy vén vak koldusban sem bízom meg. – gondoltam magamban.
Kicsit elszégyelltem magamat a durva viselkedésem miatt, majd ismét az öregre néztem és azt mondtam.
- Bocsásson meg a viselkedésemért. Tudja ez a helyzet teljesen kikészített. Ne haragudjon, hogy az aggódását fenyegetésnek véltem.
- Semmi baj fiam. – mondta ismét mosolyogva az öreg. – Tudom, hogy mindenki egy kicsit becsavarodik a bezártságtól. Mondanak ilyenkor az emberek olyanokat, amit nem gondolnak teljesen komolyan.
Erre egy kicsit elmosolyodtam, majd az öreg egyik mondatán gondolkozni kezdtem. Közben pedig az öreg majma jobb híján, mivel már nem játszottak neki leszállt az asztalról, majd elindult lefelé a lépcsőn.
~ Mondanak ilyenkor az emberek olyanokat, amit nem gondolnak teljesen komolyan. Vajon tud olyasmit, ami fontos lehet az itteni gond megoldásához? Nem ártana, ha egy kicsit elbeszélgetnék vele néhány dologról. De hogyan csináljam? Ajtóstul nem rohanhatok a házba, mert a végén még a orromra csapják az ajtót. Azt hiszem, hogy egy laza beszélgetéssel kezdek, és majd szépen lassan rátérek az általam fontosnak vélt dolgokra.
Mikor végre ki tudtam szabadulni a gondolataimból, megkérdeztem az öregtől.
- Voltak itt a társaim?
- Igen, de már rég óta elmentek.
- És nem tudja esetleg, hogy hova?
- Azt nem, de hallottam, hogy arról beszéltek, hogy kérdezősködni mennek a többi vendéghez is, akitől még nem tudtak még meg elég információt.
- Értem. – mondtam az öregnek, majd azt mondtam. – Sok mindenről tudhat, ami itt történik.
- Hát igen. – mondta dicsekedve az öreg. – Az emberek többsége azt hiszi, hogyha az ember vak, akkor azzal süketség is párosul. Így sok minden olyat kikotyognak, amiről nem beszélnének, ha tudnák, hogy nem vagyok süket.
- De hiszen süketen nem tudna ilyen szépen játszani hangszeren. Ez nekik nem tűnik fel? – mondtam az öregnek.
- Hát az emberek nem foglalkoznak ilyesmivel. Nincs idejük odafigyelni egy öreg vak koldusra. – mondta egy kicsit szomorúan az öreg.
- Nekem most, éppen van időm is és kedvem is. Ha megtisztelne azzal, hogy mesél, egy két dolgot akkor szívesen meghallgatom.
- Fiam. – kezdett hozzá az öreg. – Nem szabad ilyet mondani egy magamfajta vénembernek, mert egy ideig nem fog szabadulni.
- Nem bánom. – mondtam mosolyogva az öregnek. – Kezdjen csak el nyugodtan beszélni.

Néhány órával később sok érdekes információval gazdagon elköszöntem az öregtől és elindultam, hogy megkeressem Szürkét és Pávát. Szerencsére mikor már fél úton jártam lefelé menet a lépcsőn éppen összetalálkoztam velük. Páva rám vigyorgott és azt kérdezte.
- Hol voltál eddig? Csak nem a fogadós lányát vigasztaltad?
- Nem. – mondtam kissé mérgesen. – A vak koldussal beszélgettem.
- És miről? Hogy milyen szép az idő odakint.– mondta gúnyolódva Páva.
- Ha tudni akard sok fontos dolgot közölt nekem az itt lakókról. Talán még az ügyhöz is lehet köze.
- Hát akkor itt az ideje, hogy információt cseréjünk. Menjünk hát a szobádba, majd ott megbeszéljük a dolgot. Nekünk is van pár érdekes infónk.
Bólintottam, majd elindultunk a szobám felé. Útközben elhaladt mellettünk a koldus majma, de nem tulajdonítottam neki különösebb jelentőséget. Mikor beléptünk a szobába, leültünk a mi kis tárgyaló asztalunk mellé.
- Nincs valami kajátok? – kérdeztem tőlük. – Egész nap nem ettem semmit.
- Hogyhogy? – kérdezte csodálkozva Szürke.
- A fogadós nem volt lent a megszokott helyén. Biztos valami más dolga volt, ahelyett hogy velünk, a vendégeivel foglalkozzon.
- Neked már nem maradt az útra elkészített ételekből? – kérdezte Páva. – Úgy emlékszem elegendő készletet halmoztál fel mielőtt elindultunk volna erre a hosszú útra.
És ekkor, mint derült égből a villámcsapás eszembe jutott, hogy nekem van még bőven kajám a zsákomba. A homlokomra csaptam, majd azt mondtam.
- Ó én hülye. Hisz teljesen megfelejtkeztem róla. Van a zsákomban még bőven kaja. Mindjárt veszek is belőle egy két falatot.
- Aztán siess vissza. – mondta Szürke. – Már nagyon várom, hogy megtudjam miről beszéltél a koldussal.
- Rendben. – mondtam, majd bementem a szobámba ahol a hátizsákomat tartom.
Mikor elkezdtem keresgélni benne a kaját furcsa dolgot vettem észre. A zsákom tartalma nem úgy volt, ahogy én szoktam rakni, mivel én fontossági sorrendben szoktam elhelyezni benne a tárgyakat, most meg szinte rendben volt berakva az összes cuccom, de mégse úgy ahogy én szoktam. Ezen kívül rövid és igen vastag fekete hajszálakat is találtam a zsákomban. Mivel nekem ennél hosszabb a hajam rögtön tudtam, hogy ezek másvalakié lehetnek. Ezután rögtön szétnéztem a szobámba és számos más furcsaságot találtam még. Pár számomra értékes holmi szintén eltűnt és még több rövid fekete hajszálat találtam néhány helyen, a padlón. Eközben Páva tett egy gúnyos megjegyzést.
- Na, mi van kölyök? Csak nem bekebelezett az a fránya hátizsákod?
- Valaki járt a szobámba. – jelentettem ki, amikor már biztos voltam benne.
- Micsoda? – kérdezte Szürke meglepetten.
- Valaki járt a szobámba és elvitt pár dolgot. Szerencsére számomra nem értékes dolgokat, de számára biztos azok lehettek. – mondtam, majd a táskámból kivettem egy pár darab füstölt vadkan húst meg törtem magamnak egy kis kenyeret is, majd visszatértem társaimhoz.
- És ezt csak így mondod? – kérdezte tőlem Páva és közbe úgy nézett rám, mintha valami fogyatékossal nézne farkas szemet.
- Igen. Mivel számomra azok a tárgyak nem voltak értékesek.
- Mit vittek el? – kérdezte Szürke.
- Néhány díszes tőrt és ékszert, amit Eroomduk-ban kaptam a lakosoktól hálájuk jeléül. Egy két gyémántot, amit hanyagul az éjjeli szekrényemben hagytam.
- Hát akkor még se olyan értéktelen tárgyakat vittek el, ami már neked nem kell.
- Hát sokkal értékesebb számomra a fegyvereim és a tömött erszény az oldalamon, amit mindig… - mondtam é közben az övemen lévő erszény akartam megmutatni, de az már nem volt a helyén.
- Mi a kénköves ménkű! – szitkozódtam mérgesen és közben mindenhol keresgélni kezdtem a szobában, hátha csak lecsatolódott az oldalamról.
- Kár a gőzért kölyök. – mondta Szürke csillapító hangon. – Az erszényed a rablónknál van. Ez is az egyik lopási stílusa közé tartozik.
- Micsoda? –kérdeztem vissza kérdő és mérges érzelemmel vegyes hangon.
- Nem csak te végeztél kutató munkát egész nap. Minden még élő kirabolt személyt megkérdeztünk, hogy még is történt velük akkor és a legtöbbjüket vagy kizsebelték, vagy az őrizetlen szobájukból rabolták el az értékeiket.
- Nagyszerű. – mondtam mérgesen és az asztal lapjára vágtam az öklömmel.
- Nyugalom kölyök. – csitított Páva. – Az erszényed még itt van a fogadóban, mivel az aura nem enged ki senkit se így a rabló se vihette el magával a zsákmányát.
- Akkor minél előbb ki kell derítenünk ki áll a lopások hátterében, mert a végén még az aura eltűnésekor a rablónk is eltűnik. – mondtam, majd vártam, hogy tovább folytassák a mondandójukat.
Végül elkezdték, de csak az után miután Szürke az italos szekrényből kivette azt a bort, amit ilyen megbeszélésekkor szoktunk iszogatni.
- Azt már biztosan tudod, hogy a milady-t aközben rabolták ki, míg a testőre ételért ment ő maga pedig fürdött. – jelentette ki Szürke.
- Igen. – helyeseltem Szürke állítására.
- De azt még nem meséltük, hogy magát a testőrt is kirabolták, míg visszaért a fogadó részből a milady szobájába.
- Hát azt még nem. – mondta egy kis mosollyal az arcomon.
- Amíg felment a milady ebédjéért kirabolták az ő szobáját is, és valamikor a visszafele úton ki is zsebelték. Pedig állítása szerint egy olyan városban nőtt fel, ahol sok volt az ügyes zsebtolvaj és még azoknak se sikerült kirabolni őt.
- Hát, mint már régen is mondtátok, a fickó egy vérbeli profi – vágtam közbe Szürke monológjába.
- Igen, de ki maradhat annyira észrevétlen, hogy nem látja egyáltalán senki. Hisz a legjobb tolvajt is néha észreveszik. – jegyezte meg Páva viccesen.
- Nem tudom. De sejtéseim vannak ezzel kapcsolatban. – mondtam a társaimnak.
- És mégis ki az? – kérdezték egyszerre.
- Mivel még nincs bizonyítékom és a sejtésem ez által alaptalan paranoiás téveszme is lehet, így még nem árulom el.
A társaim egy ideig idegesen, sőt gyanakvóan néztek rám, de végül beletörődtek a dologba. Végül Szürke törte meg a csendet egy kérdéssel.
- Van valami, amit esetleg elárulnál nekünk?
- Van. – fintorodtam el Szürke bizalmatlanságának hallatán. – Ha már a milady testőre szóba került elmondok róla egy érdekes információt, amit az öregtől hallottam.
- Na és mi lenne az? – kérdezte Szürke leplezetlen kíváncsisággal az arcán.
- Ja. – bökte oda flegmán Páva. – Most már én is kíváncsi vagyok.
- Hát csak annyi, hogy a mi kis goromba testőrünk halálosan szerelmes a milady-be. De sajnos ez egy viszonzatlan szerelem, mert a milady csak úgy gondol a testőrére, mint a saját apjára, mivel a testőr legalább 10 évvel idősebb nála. – böktem ki végül hatalmas vigyorral az arcomon.
- Nem mondod komolyan? – kérdezte tőlem Szürke tátott szájjal.
- De. Ez nem vicc. Ezt a kis titkot a testőr akkor fecsegte ki a vak koldusnak, mikor majdnem mindenki az italba menekült a bezártság tudata elől.
- Hát ez … - kezdett bele Szürke, de én mondtam ki végül helyette, amit akart mondani.
- Hihetetlen?
- Az is, de én vicceset akartam mondani. – jelentette ki végül Szürke majd elnevette magát.
Egy ideig együtt nevettünk a testőr kamaszos szerelmének történetén, amit elmeséltem, végül megembereltük magunk, én pedig folytattam tovább a mondandómat.
- Sok egyéb mást is mondott még, így tudom, hogy a testőr is egy mágus. Azt hogy mire képest, sajnos nem árulta el, de mivel már elég öreg gyanítom, hogy nem csak egyszerű trükköket tud.
- Remek. Még egy nagyképű mágus van ebben a koszfészekben. Nem volt már elég belőlük? – zsörtölődött Páva, majd ivott egy kortyot a poharából.
- Milyen nagyképű mágusokra célzol? – kérdeztem tőle egy kissé mérges hangon. – Csak nem én is beletartozok abba a csoportba?
- Nem. Te jó arc vagy kölyök és remélem az is maradsz. – mondta Páva és közben az elmaradhatatlan széles mosolyát rám villantotta.
- Hát akkor kikre? – kérdeztem meg tőle már nyugodtabban.
- Hát a két pojácára gondoltam még a testőrön kívül, akik a fogadóban szálltak meg.
Mikor felfogtam, hogy Páva kikre célzott, mint ’’ nagyképű mágus ’’ önkénytelenül is hangosan felkacagtam. A két társam értetlenül nézett rám, majd mikor végre sikerült ezt abbahagynom, Szürke megkérdezte.
- Te meg min nevetsz?
- Hát csak azon, hogy Páva azt hiszi arról a tökkelütött két alakról, hogy mágusok. – mondtam és közben a nevetéstől kicsordult könnyeket törölgettem le az arcomról.
- Miért hát akkor mik? – kérdezte értetlenül Páva.
- Ezt is az öregtől tudom, és el is hiszem, neki mivel eléggé valószínűleg tűnik az egész. – jegyeztem meg mellékesen még a magyarázat előtt, majd végül azt is elmondtam. – Az öreg egyszer teljesen véletlenül fültanúja volt a két pojáca beszélgetésének, és amin eléggé érdekes dolgok hangzottak el.
- Mégis mik kölyök? Jó lenne, ha most már nem csűrnéd csavarnád a szót, hanem kiböknéd, amire kíváncsiak vagyunk. –mondta kissé ingerülten Szürke.
- Jól van. – nyugtattam meg Szürkét, majd azt mondtam. – Akkor csak a lényeget mondom el, amit kiszűrtem az öreg mondandójából. Végül is kiderült a két fickóról, hogy nem is mágusok, hanem két tolvaj, akik elhunyt nagy mágusok kriptáit szoktak kirabolni és az ott megszerzett kincseket pedig értékesítik valamelyik feketepiacon. Éppen egy ilyen beszerző útjukról indultak vissza az egyik megbízható orgazdájukhoz, amikor is beütött a menykő és itt ragadtak a fogadóban. Így hát felöltöttek valami álruhát és a zsákmányukból felszerelkezve kiadták magukat bérmágusoknak.
- Most pedig keresik a rivális tolvajt, aki elhappolta előlük az zsákmányukat. – szúrta közbe a megjegyzését Szürke.
- Pontosan. – helyeseltem, majd hátradőltem és ittam egy kicsit a poharamból.
- Hát drága barátaim. – kezdte Páva. – Mi aztán nagy szarba keveredtünk.
- És még a fele dolgokról nem is meséltem. – mondtam vigyorogva, majd letettem a poharamat az asztalra.
- De ezt még is, hogyan sikerült kideríteni az öregnek? Ők is leitták magukat és neki öntötték ki a szívüket? – kérdezte tőlem Szürke.
- A két hülye azt hitte, hogy az öreg nem csak vak, hanem süket is, így nyugodtan beszélni kezdtek ezekről a dolgokról az öreg előtt. Az öreg legalább is ezt mondta és hiszek neki. – mondtam Szürkének határozottan.
- Nem is vontam kétségbe az öreg szavahihetőségét. – védekezett a szóbeli támadásomra rögtön Szürke. – Nekem csak az nem fér a fejembe, hogy valakinek hogy lehet ekkora mázlija?
- Vak szerencse. – mondtam, majd elnevettem magamat.
Mikor végre leesett nekik, hogy min nevetek ők is velem együtt nevettek. Miközben nevettem eszembe jutott valami.
~ Vajon akkor is nevetnék ezen, hanem nem ittam volna ma ennyi alkoholt? Nem hiszem.
Mikor végre ismét lenyugodtunk, tovább folytattuk a beszélgetést.
- De a gyilkosról gondolom, nem tud semmit? – kérdezte reménykedve Szürke.
- Arról sajnos nem tudott mondani semmit. Vannak gyanús alakok a fogadóban, akikről el tudom ezt képzelni, mint mondjuk a két álcázott tolvaj, vagy esetleg a cirkuszos társaságból valaki, vagy talán a vándorok közül is lehet. – mondtam nekik.
- Hát azt már biztosan tudjuk, hogy a két tolvaj nem lehetnek azok. –mondta Páva gúnyosan.
- Hogyhogy? –kérdeztem értetlenül.
- Mert a mai napon mind a ketten meghaltak. – közölte velem Szürke. – Az egyikükre ráesett a fogadóban elhelyezett nagy csillár, ami átszúrta a mellkasát, a másik pedig vagy öngyilkos lett vagy megölték, mert valószínűsíthető, hogy méreg végzett vele.
- Hát akkor már csak két csoport van. A cirkuszosok és a vándorok. – szögeztem le a két lehetőség.
- Igen. – helyeselt hangosan Páva.
- Én személy szerint, a vándorokra gyanakszok, mivel eléggé durva társaság. – jelentettem ki.
- De nem vethetjük el, azt a lehetőséget sem, hogy a cirkuszosok a hunyók. – mondta Szürke. – Hisz ismeritek a mondást. Sose bízz meg a cirkuszosokban, mert furcsa emberek társasága az.
Páva és én bólogatunk Szürke mondatára, majd egy ideig csendes töprengés keletkezett. Végül én szakítottam meg ezt az idilli csendet.
- És mi lett a holtestekkel?
- A többi mellé került. A Gorilla leszállítatta őket az öreg tanító szobájába. Már eléggé erős hullabűz árad abból a szobából. – mondta nekem Szürke.
- És megvizsgáltátok őket?
- Még nem volt rá időnk, mivel az információgyűjtés lefoglalt minket. – mondta gúnyolódva Páva.
- Értem. Akkor holnap azzal is kell foglalkoznom. – jelentettem ki, majd töltöttem magamnak egy kicsit a borból.
- Neked? – nézett rám csodálkozva Szürke.
- Igen. Mivel ti holnap tovább folytatjátok a nyomozást, így rám fog hárulni a feladat. – mondtam Szürkének.
- Hogyhogy így megváltozott a hozzáállásod? – kérdezett ismét Szürke.
- Mivel most már van min elindulnom az öregnek hála, az érdeklődésem is megnövekedett. – válaszoltam Szürke kérdésére.
Felkeltem a kanapéról, majd tiltakozásuk ellenére kivettem a poharakat a kezükből, felkaptam a bor maradékát tartalmazó üveget és visszazártam a szekrénybe.
- Most függesszük be a beszélgetést, mert holnap korán akarok kelni, hogy minél előbb nekikezdjek a munkának.
Páva ekkor felpattant, majd hüvelyéből kirántotta kardját, amit egy mozdulattal nekem szegezett majd azt mondta.
- Ki vagy te és mit csináltál a régi kölyökkel?
Egy ideig néma csend következett. Már kezdtem fontolóra venni, hogy Páva tényleg komolyan gondolja ezt a marhaságot, amikor is leengedte a kardját és felnevetett.
- Csak vicceltem kölyök. De azért tényleg furának találom, hogy ilyen buzgómócsing lettél.
- Már megmondtam, hogy miért van ez. – mondtam kissé mérgesen, majd hozzá tettem. – Meg azért is csinálom, mert ki tudja, hogy mi mikor kerülünk a lenti teremben lévő holtak közé. Ha minél előbb megoldjuk az ügyet, talán még meg is úszhatjuk.
Páva és Szürke nem mondtak semmit, csak jelentőségteljesen bólogattak szavaim hallatán, majd búcsút intettek és elhagyták a szobámat. Miután kimentek kulcsra zártam az ajtómat és még a reteszt is rátoltam. Ezután gyorsan lemosakodtam, majd az ágyam felé vettem az irányt. Ahogy a fejem a puha párnához ért szinte azonnal el is aludtam. Hiába aludtam el olyan gyorsan, az álmon nem volt nyugodt. Rémálmok gyötörtek, amik során szó szerint versenyt futottam az idővel. Sajnos mindig vesztettem, aminek az ára egy barátom élete vagy pedig a számomra kincset érő tárgyaim elvesztését volt. Végül felébredtem és az ágy szélére ültem. A testemen patakokban folyt a víz, szinte mintha most szálltam volna ki a fürdőkádból. Végül, amikor végre sikerült megnyugodnom, kimentem a fürdőbe és megmosakodtam. Éppen, amikor végeztem és elindultam, hogy felöltözzek valaki kopogtatott az ajtómon. Egy ideig csöndben vártam, majd amikor egy ismerős hang beszólt az ajtó másik oldaláról elindultam, hogy kinyissam az ajtót.
- Kölyök ébredj. Valamit mondanom kell neked. Nyisd ki az ajtót. – mondta Páva.
Kinyitottam az ajtót, és amikor megláttam Pávát észrevettem, hogy nagyon zaklatott valami miatt.
- Mi történt?
- Tegnap éjjel a cirkuszos társaság erőművészét és a nyugdíjazott városőrt meggyilkolták! – mondta szinte őrült arckifejezéssel Páva.
- Akkor nincs vesztegetni való időnk. Már így is sok időt vesztegettünk el. – mondtam, majd beljebb invitáltam Pávát.
Miközben elkezdtem felöltözni, megkérdeztem tőle.
- Hogyan haltak meg?
- Az erőművészt baleset érte, súlyemelés közben a nyakára ejtette a súlyzót. A városőr pedig belefulladt a medencébe De gondolom te is tudod, hogy ez nem lehetett véletlen baleset.
~ Remélem, még van, elég időnk még mielőtt ránk kerülne a sor. – gondoltam magamban.
Közben befejeztem az öltözködést majd felkaptam a cuccaimat és kimentünk a szobámból. Nem bíbelődtem, hogy az ajtómat kulcsra zárjam, mivel nem volt értelme a dolognak.
- Szürke hol van? – kérdeztem Pávától.
- A cirkuszosoknál. Ki akarja őket hallgatni, hátha megtudunk tőlük valami érdekeset. Meg aztán tudod milyen Szürke észjárása. A fejébe vette, hogy elterelő akcióként kivégeztek egyet a társaik közül, hogy így tereljék el magukról a gyanút.
- Akkor menj utána és segíts neki. – mondtam Pávának, majd megkérdeztem. – Merrefelé találom az eddig elhunytak testeit?
- Ott ahol az öreg tanító testét is elhelyezték. – mondta Páva.
Nem mondtam semmit csak bólintottam, majd elindultam az öreg tanító szobája felé. Gyorsan haladtam, szinte rohantam a szoba felé, mivel nem volt egy perc elvesztegetni való időm se. Mikor az öreg szobájának közelébe érkeztem megcsapott az elmúlás félretéveszthetetlen szaga. Az ajtóhoz léptem, és mivel tudtam mi vár odabent még mielőtt beléptem volna az ajtón az arcomat eltakartam egy ruhadarabbal, amit a zsákom mélyéről halásztam elő. Még így a ruhával az arcom előtt, a szobában uralkodó bűz elviselhetetlen volt. Megpróbáltam leküzdeni az erősödő hányingeremet odaléptem az öreg teste mellé. Letérdeltem az öreg teste mellé, majd még mielőtt munkához láttam volna magamban elmondtam egy bocsánatkérést, amiért megzavarom az öreg nyugalmát. Leszedtem az öreg testére terített takarót majd vizsgálni kezdtem a testet. Vizsgálódás közben észrevettem valami furcsát az öreg testén, mind a két csuklóján alig észrevehető kör alakú sebhelyeket véltem felfedezni. Alaposan megvizsgáltam a sebeket, hogy mi is okozhatta azokat. Bele telt egy kis időbe, míg rájöttem, de végül arra a következtetésre jutottam, hogy valami üreges fém tárgy okozhatta a sebeket.
~ Mi az ördög? – gondoltam magamban, majd tovább folytattam a vizsgálódást.
Újabb bocsánatkérések után levetkőztettem az öreg testét, és így borzalmas látvány tárult a szemem elé. Újabb sebhelyeket láttam az öreg testén és min olyan helyen helyezkedtek el ahol ütőér vagy verőér volt. Ekkor egy furcsa gondolat szökött az agyamba, ami nem hagyott nyugodni.
~ Hasonlót akkor láttam utoljára, mikor nagyapámmal ellátogattunk egy vágóhídra. Csak nem lehet, hogy… - gondoltam magamban, miközben a kis sebhelyeket figyeltem.
Végül győzött a kíváncsiság és elővettem a zsákomból a késemet majd még mielőtt megtettem volna, amire készültem arra gondoltam.
~ Ha a pokolra kerülök is ezért muszáj megtennem. Meg kell bizonyosodnom róla.
Mikor sikerült annyi erőt gyűjtenem, hogy nem remegett a kezem, felmetszettem az öreg mellkasát és szétnyitottam azt. A félelmem beigazolódott, az öreg testében egy unciányi vér sem maradt. Kirohantam a szobából, hogy friss levegőhöz jussak mivel már nem bírtam tovább ezt. Mikor visszanyertem kissé a nyugalmamat és nem volt már hányingerem se újra az arcomba húztam az alkalmi maszkot és visszamentem a szobába. Az elsősegély dobozomat felhasználva lezártam a sebet és visszaadtam az öregre a ruháit, majd a takaróval letakartam. Ezután megnéztem a többi halottat is, és mindegyiken hasonló sebeket találtam, mint az öreg testén. Nem láttam annak szükségét, hogy az ő testüket is felnyissam, mivel a testükön lévő sebekből tudtam, hogy az ő testükből is hiányzik a vérük. Mikor kiléptem a szobából és elindultam megvizsgálni az üres szobákat egy gondolat újra és újra a fejemben zúgott.
~ Hogy lehet valaki ennyire embertelen? Ezért képes embereket megölni, hogy a vérüket vegye. Vajon mire kellhet ennyi vér valakinek?
Ezután nyugodtabb, de hosszadalmasabb munka következett, még pedig nem más, mint a kirabolt szobák átvizsgálása. Ez egy kicsit megnyugtatott, de tudtam, hogy nem időzhetek sokáig, hisz ki tudja, hogy rám és a barátaimra mikor csap le a titokzatos vérrabló gyilkos.

Véres Gyémánt

Mivel tudtam, hogy mit keresek, ezért fele annyi időbe telt a szobák átvizsgálása. Még így is eltartott a nap végéig a kutakodás mivel mindent tüzetesen átvizsgáltam, nehogy egy kis zugot kihagyjak a vizsgálatból. A vizsgálataim végül azzal záródtak, hogy a szobák nagy részében találtam a rövid vastag hajszálakból, amivel az én szobámban is találkoztam. Ez után visszaindultam a szobámba, hogy ott várjam meg Pávát és Szürkét. Mikor beléptem a barátaim már az asztalnál ültek és bort kortyolgattak.
- Jó hogy jössz. Már egy ideje rád várunk. – monda vigyorogva Páva.
- Már lassan azt hittük, hogy holnap reggelig se fogsz visszajönni. Fontolgattuk azt is, hogy elindulunk megkeresni, hátha valami baj történt. – mondta Szürke, közben pedig elővett még egy poharat és megtöltötte nekem. Bementem a szobámba és letettem a cuccaimat, ezután pedig visszamentem a nappaliba.
- Na, mit tudtál meg? – kérdezte kíváncsian Szürke.
Ekkor újra eszembe jutott az öreg és a hihetetlen véreltűnési dolog, meg az elviselhetetlen bűz.
~ Még mielőtt újra felidézem a dolgokat, veszek egy forró fürdőt. Talán az lenyugtat egy kicsit. – gondoltam magamban.
- Ha nem bánjátok, előbb lemosakodnék. –mondtam, miközben elindultam a fürdő irányába – Egy kicsit lenyugodnék még a beszélgetés előtt.
- Mi olyan történt, ami így felzaklatott? - kérdezte kissé aggodalmas hangon Szürke.
Még Páva is elkomorodott és nem jegyzett semmi gúnyosat a mondandómhoz. Páva rátette a kezét Szürke vállára és azt mondta.
- Majd elmondja, de most hagyjuk hagy menjen. Talán addig lenyugszik egy kicsit.
- Rendben. Akkor menj kölyök, de ne maradj sokáig. Szeretnénk minél előbb megtudni a dolgokat. – mondta Szürke.
Megengedtem magamnak a kádat majd miután belefeküdtem elmerültem benne. Addig voltam a víz alatt, míg már majdnem szétrobbant a tüdőm, akkor aztán felbukkantam és vettem egy mély levegőt. Ezután lefürödtem, majd tiszta ruhát vettem magamra és kimentem a nappaliba. Leültem a szokásos helyemre majd a kezembe vettem a poharamat és húzóra megittam a bort. Ezután a társaimra néztem kik aggódó pillantásokat vetettek felém.
- Valami komoly dolog lehetett, amit megtudtál, mivel nem jellemző rád ez a teljesen lesokkolt állapot. – mondta Szürke.
- Hát, ha elmondom, hogy mit tudtam meg, nektek is leesik az állatok. – mondtam, majd az italos szekrény felé mentem, hogy valami erősebbet keressek magamnak.
- Akkor előbb kezdenénk mi az tájékoztatást. – jegyezte meg Páva visszatérve a gúnyolódó stílusához. – Lehet, hogy a beszámolód után már nem tudjuk olyan pontosan visszaadni a dolgokat, ahogy megtudtuk.
- Rendben van, akkor kezdjétek ti. – egyeztem bele, és miközben leültem a helyemre kezemben egy üveg törkölypálinkával.
- A szokásos dolgok, mint ahogy már azt megszokhattuk. – kezdett hozzá Szürke, majd folytatta. – A cirkuszosok közül már egy sem él. Miután kihallgattuk őket, szinte azonnal el is távoztak az élők sorából. Ezek akkor történtek miközben megpróbáltunk beszélni a fogadóssal, de mivel bezárkózott a szobájába a lányával együtt nem tudtunk vele tárgyalni. A vezetőjükkel a saját állatai végeztek, a bohóc pedig nyakát szegte a fürdőszobájában. A lopások egyidejűleg folytatódtak, a cirkuszosok szobájában lévő összes érték elveszett. Ezen kívül még annyi történt, hogy a vándoroknak nyoma veszett és hogy az vak koldusnak elveszett a majma.
Csak bólintottam, majd miután legurítottam egy-két pohárkával a Pokol nedűjének csúfolt pálinkával hozzákezdtem elmesélni, hogy én mit tudtam meg. Mikor a beszámolóm végére értem, láttam a két barátomon, hogy eléggé lesokkolta őket, amit elmeséltem nekik. Egy ideig csöndben is voltunk, majd végül Szürke azt mondta.
- Add ide nekünk is az üveget. Most jól esne valami szíverősítő.
Ezek után nem volt megállás, barátaimmal nem törődve a veszéllyel leittuk magunkat a sárga földig. Közben megbeszéltünk néhány dolgot, de mivel eléggé ittas voltam ezért nem sokat értettem belőle. Aztán lassan a sötétség elnyelt és végre álomba merültem.Másnap reggel, amikor felébredtem az első utam a fürdőszobába vezetett, hogy emberi külsőt varázsoljak magamra. A társaim még aludtak ezért megpróbáltam minél csendesebben csinálni mindent, nehogy felébresszem őket. Ez természetesen nem sikerült így mikor befejeztem a fürdést hallgathattam Szürkét és Pávát, ahogy egyfolytában zsörtölődnek.
- Most hogy a fenébe fogjuk túlélni ezt a napot? Nem lett volna szabad leinnunk magunkat úgy tegnap este. – mondta Szürke.
- Miért nem tudtál egy kicsit csendesebb lenni kölyök? Még jó lett volna egy kicsit aludni, úgy talán nem lennék ennyire lestrapált.
Még sok hasonló dolgot kaptam a fejemhez, de végül mind a ketten lenyugodtak é így nekiállhattunk átbeszélni a mai napi teendőinket.
- Nos, akkor mit is beszéltünk meg tegnap? – kérdeztem tőlük.
- Hát, hogy megkeresed a majmot és megpróbálod elkapni, mert valószínűleg ő az, aki mindent ellopott. – mondta Szürke.
- És ti addig mit csináltok? – kérdeztem meg tőlük.
- Mi addig megpróbálunk bejutni a fogadóshoz, mivel lehet, hogy tud olyat, amit mi még nem. – mondta Páva.
- Remek. Akkor induljunk is. – mondtam, majd felkaptam a cuccaimat és elindultam, hogy megkeressem a majmot.
Útközben megidéztem néhány fegyveremet, mivel a vándorok bármikor lecsaphatnak rám. Beletelt egy kis időbe, mire rábukkantam a majomra, de végül sikerül. Éppen a vándorok szobájába surrant be, mikor rögtön sikerült nyakon csípnem.
- Most megvagy! – mondtam érzelemmentes hangon.
Ekkor megpróbált ledönteni a lábamról, de hála a gyors reakciómnak sikerült kardot rántanom, és egy gyors vágással meghiúsítottam a szándékát. A majom felordított a karján ejtett vágás miatt, majd hátrébb húzódott.
- Ne próbálkozz semmivel se! Még egy ilyen és nem fogod megúszni egy kis karcolással a dolgot. – mondtam neki, de nem igazán tudtam, hogy megértette-e.
Ekkor olyasmi történt, amire nem számítottam. A majom elkezdett átalakulni valami mássá. A szőr eltűnt róla és elkezdett növekedni, végül a majom egy fiatal lánnyá változott, aki dühösen nézett rám.
- Te vadállat, most nézd meg mit csináltál! – mérgelődött a lány. – Ennek nyoma fog maradni.
Egy ideig csak meredtem bámultam magam elé, de végül megembereltem magamat és a lányra szegeztem a kardomat.
- Ki vagy te? – kérdeztem tőle.
- Ne szegezd rám azt a vackot, mert mindjárt a gyomrodba állítom. – fenyegetőzött a lány dühösen.
- Szerintem nem vagy olyan helyzetben, hogy ilyeneket mondj. Így hát jobban tennéd, ha lenyugodnál, és végre elárulnád, hogy ki vagy te, és hogy kinek dolgozol.
A lány egy ideig mérgelődött magában, majd végül lenyugodott és válaszolt a kérdéseimre.
- A nevem Akimoto Junnosuke és Fuwa Hidetsugu-nak dolgozom.
- Hogy kinek? – kérdeztem tőle, hátha rosszul hallottam.
- Jó halottad tökfej. Ne vágjál már ilyen bárgyú fejet, mert a végén még elhányom magamat. – mondta Junnosuke.
Pár másodpercre lesokkolt az a tudat, hogy Szürkének végig igaza volt, de amikor újra a valóságba visszatértem a kardom hegyét Junnosuke mellkasának nyomtam és dühösen megkérdeztem tőle.
- A vándorok is neki dolgoznak?
- Nem. – mondta dühösen, és közben megpróbált eltávolodni tőlem, minek az lett a vége, hogy a falnak szorult.
- Na és a koldus? Ő is benne volt ebben az egészben? – förmedtem rá.
- Nem. Ő csak az álcámhoz kellet, hogy ne keltsek gyanút. Az öreg így is gyanakodott rám, de szerencsére értek az emberek félrevezetésében. – mondta Junnosuke.
- Akkor ezek az igazi majmát félreállítottátok. – jelentettem ki egyszerűen.
- Dehogy is. – mondta mérgesen Junnosuke. – Nem vagyunk kegyetlenek, ahogy azt te gondolod. A majom biztonságban van egy állatkereskedésben.
Mivel nagyon sürgetett az idő, visszakanyarodtam a fontosabb kérdések megválaszoltatásához.
- Mondj el mindent erről az egészről! Tudni akarom mit terveztetek.
- Rendben van. De előtte kérnék valamit. – mondta nyugodt hangon Junnosuke.
- Mit? – kérdeztem vissza gyanakodva.
- Vedd el a kardodat a mellkasomról. Nagyon zavaró a beszéd miközben nekem szegezed. Ígérem, nem próbálkozok semmivel. – mondta Junnosuke, majd várt.
Egy ideig vacilláltam, de végül úgy döntöttem, hogy teljesítem, amit kér.
- Fuwa Hidetsugu-nak sok kiadása volt, amióta felújította a fogadóját. – kezdett hozzá Junnosuke – Mivel nem volt nagy a forgalma ezért értesítette a régi barátait engem és Okubo Shoin-nak, hogy jöjjünk el hozzá.
- Ki az a Okubo Shoin? – szakítottam félbe a mondókáját.
- Ő egy mágus. A különböző bebörtönöző és kirekesztő varázslatok a szakterülete.
- Értem. Folytasd, kérlek. – mondtam Junnosuke-nak.
- Mikor idejöttünk előállt egy tervel, amivel újra talpra tudja állítani az megcsappant erszényét és mi is jutunk egy kis plusz haszonhoz. Kitalálta, hogy a legnagyobb forgalom idején Okubo Shoin segítségével bezárunk egy csoport vendéget és kifosszuk őket. Ez a terv sajnos balul sült el, mert közben valakik elkezdték lemészárolni a vendégeket és így sürgős lett az azonnali kijutás. Ez persze nem megy olyan könnyen mivel Okubo Shoin-nak azt mondtuk, hogy csak egy hét múlva jöjjön vissza és csak akkor szüntessem meg a fogadó körüli varázst.
- És ha szabad megtudnom a zsákmányolt értékeket hova rejtettétek? – kérdeztem Junnosuke-t
- Mindent beletettem a kalapomba, amiben egy portál varázsjel segítségével Fuwa Hidetsugu szobájában lévő lezárt ládába került. – mondta Junnosuke olyan egyszerűen mintha csak ez lenne a világ legésszerűbb dolga.
Eközben összeállt bennem a kép a teljes dolgokról, minden, ami eddig a pillanatig történt. Először határtalan dühöt érezem, aztán lenyugodtam és Junnosuke-re néztem. Mivel nem volt jobb ötletem ezért elhatároztam, hogy elmegyek vele Hidetsugu-hoz és vele is tisztázok mindent. Éppen amikor ezt közölni akartam vele észrevettem, hogy Junnosuke arckifejezése megváltozik, a nyugalmas arckifejezéséből halálos félelemmé változott.
- Vigyázz! – kiáltott fel és a hátam mögé mutatott.
- Bone Spirit. – mondta egy hang a hátam mögött.
Amikor megfordultam már csak azt láttam, hogy a vándorok közé tartozó nő felém dob egy neon zöld színű koponyát, majd a koponya belecsapódik a testembe. A becsapódás után földöntúli kín mar a testem minden egyes porcikájába. A földre esek és a kezemben lévő kardot pedig kiejtem a kezemből. Nem látom és nem hallom, hogy mi történik velem, csak a fájdalommal tudok törődni. Lassan az ájulás szélére kezdek sodródni, a fájdalom kezd elviselhetetlenné válni. Semmihez sem tudnám hasonlítani az érzést mivel még soha nem éreztem még ekkora fájdalmat, de végül kezd csillapodni és lassan elkezdhetek fellélegezni. Mikor kezdek, ismét magamhoz térni érzem, ahogyan a nő fölém hajol, és azt suttogja a fülembe.
- Most életben hagylak. Majd úgyis eljön a te időd is. Addig is élvezd ki a kínod minden pillanatát.
Ezután ellép mellőlem, majd kisétál a teremből. Mikor végre visszanyerem a tudatomat és érzékelem magam körül a környezetet körbenézek. Ekkor pillantom meg Junnosuke-t, de már ő nem láthatott engem. A mellkasa közepéből egy csont dárda áll kifelé a testének különböző pontjain pedig kis sebek éktelenkednek. Felkelek a földről és odalépek Junnosuke holteste mellé és egy határozott mozdulattal kiszedem belőle a dárdát. Gyorsan utánanyúlok, még mielőtt a földre esne és finoman a földre fektetem. Még mielőtt tovább állnék, a szemeit lezárom, és azt mondom.
- Sajnálom, hogy gyenge voltam és hogy nem tudtalak megmenteni.
Gyors léptekkel elindulok a fogadós szobája felé, mivel elérkezettnek láttam az időt, hogy mi következzünk a vándorok halállistáján. Mikor odaértem teljes erőmből dörömbölni kezdtem az ajtón, míg ki nem nyitották előttem. Páva nyitotta ki nekem az ajtó, és még mielőtt bármit is mondhattam volna neki azt mondta.
- Mindent tudunk. Már nem kell elmondanod semmit.

Mivel rajtunk, a fogadóson és a lányán kívül már senki ártatlan ember valószínűleg nem volt életben ezért nem is foglalkoztunk a felkutatásukkal és biztonságba helyezésükkel. Miután a fogadóst és a lányát biztonságba helyeztük a szobájukban és visszakaptunk minden ellopott holminkat tartottunk egy gyors megbeszélést a társaimmal. Mikor minden fontosat megbeszéltünk felszerelkeztünk és elindultunk, hogy felkutassuk a vándorokat és végezzünk velük. Mivel nem sok helyen rejtőzködhettek el a vándorok így fentről lefelé haladtunk az épületben. Végül megtaláltuk a vándorokat a negyedik szint szobájának ajtaja előtt. A nagydarab férfi és a nő őrizték azt, valószínűleg a harmadik társuk a szobában foglalatoskodhatott valamivel. Mikor elkezdtünk közelebb menni az ajtóhoz a nő felkuncogott és azt mondta.
- Azt hiszitek, hogy megállíthattok minket? Hamarosan mind a saját véretekben fogtok feküdni a padlón.
- Fogd be a bagólesődet. – mondta kissé dühösen Páva. – A nagyképű embereket sose bírta, az elmebeteg nőszemélyekért pedig különösen gyűlölöm.
- Arcátlan kis pondró. – háborodott fel a nő. – Ha megérkezik az urunk, akkor nem lesz ilyen nagy a szád.
- Nem tudjuk, miről beszélsz, de ha esetleg elmondanád, akkor hálásak lennénk érte. Hisz, ahogy te is mondtad, hamarosan meghalunk. Mit, számít most már a titkolózás, játszunk nyílt lapokkal. – mondta nyugodt hangon Szürke.
A nő egy ideig ragadozó mosolyával nézett ránk, majd döntésre jutott.
- Most már úgy se tudtok, mit tenni ellene, úgyhogy elmondom nektek.
- Nos, akkor kezd hozzá. Hátha nem tudod addig befejezni, amíg meg nem jön a ti drágalátos uratok. – gúnyolódott Páva.
A nő nem is figyelt Páva szavaira, inkább elkezdte elmondani, amit hallani akartunk.
- Néhány éve, amikor összeálltunk mi így hárman elhatároztuk, hogy véget vetünk ennek, ami most itt a világban zajlik. A hozzánk hasonlókat a ti fajtátok megveti, pedig mi csak azért küzdünk, hogy a világon csak az erősek fennmaradjanak és ők uralják ezt a világot, míg a gyengék pedig elbukjanak és kihaljanak, hogy a gyenge vérüket ne örökítsék tovább. Azt találtuk ki, hogy megidézünk egy túlvilági entitást, akit képesek vagyunk még az irányításunk alá vonni, de elég hatalommal rendelkezik ahhoz, hogy a terveinket sikerre tudja vinni. Sok év fáradságos kutató munkája után végre rátaláltunk egy rég elfeledett démon nevére, amelyet ha megidézünk, sikerülhet megvalósítanunk a tervünket. Viszont ehhez szükségünk volt tíz ember minden csepp vérére, mivel kellet a megidézési rituáléhoz. Miután ezt megterveztük elindultunk, hogy véghez is vigyük a tervünket. Éppen megálltunk itt pihenni, amikor is az urunk akaratából bezártak minket veletek. Így elérkezettnek láttuk az időt, hogy összegyűjtsük a kellő mennyiségű vért és megidézzük a démont. Így sorra elkezdtük legyilkolni az embereket, először természetesen balesetnek állítottuk be, hátha sikerül becsapni titeket. De ti és az a nyomorult álomkóros városőr kezdtetek kapiskálni valamit, így kénytelenek voltunk meggyorsítani a tempót. Végül pedig sikerrel jártunk és most éppen a barátunk azon ügyködik, hogy megidézze a démont, a mi urunkat.
- Tudod, van egy kis bökkenő. – jegyezte meg Páva mikor úgy vélte a nő befejezte a mondandóját.
- És pedig? – kérdezett vissza a nő.
- Hát csak annyi, hogy mi nem hagyjuk ezt annyiban. – mondta Páva majd előre vetette, magát hogy pallosával lecsapja a nőt.
A nő oldalánál álló gorillának is beillő férfi gyorsan mozdult és a nő elé ugrott, közben pedig megidézett egy buzogányt, amivel hárította Páva csapását. Páva meghátrálásra kényszerült, mivel a nő összegyűjtött valami furcsa zöld színű gömböt és azt felé dobta. Szerencsére Pávának sikerült kitérnie, majd rögtön újra rohamozni kezdett. Ekkor a nő intett egyet a kezével és a padló alól kezek törtek elő, amik megfogták Páva bokáját. Páva a földre esett, és a földön megpróbálta lekaszabolni a felé nyúló kezeket. Közben Szürke előre vetette magát, mivel a fickó megpróbálta beszakítani a buzogányával Páva koponyáját. Szerencsére ez nem sikerült neki, mivel Szürke még idejében megérkezett, így most vele vívott. Ekkor csatlakoztam be én is a harchoz, éppen készültem katana-mal lecsapni a nő fejét, viszont nem jött össze, mert a nő csontokból emelt maga elé falat. A fal mögül tompán hallottam amint gúnyosan azt mondja.
- Remélem élvezni, fogjátok, amikor a volt lakók megölnek titeket.
Először nem értettem, hogy mire céloz, de amikor a mögöttünk lévő ajtóból elkezdtek beözönleni az eddig itt meghalt emberek már kezdtem érteni mire célzott. Közben Pávának is sikerült kiszabadulnia így most már ő is becsatlakozott a nagydarab fickó elleni harcba. A fickó közben lovagi páncélt idézett magára és valamilyen furcsa pengét forgatott, aminek a nyomán furcsa zöld színű füst szivárgott. Mivel nem volt más választásom koncentrálni kezdtem, majd amikor a mágia már ott feszült a kardomon suhintottam egyet és elengedtem azt.
- Great Crescent Slash. – mondtam és figyeltem, ahogy a nagy félhold alakú energia megállíthatatlanul suhan az élőhalottak felé.
Sajnos nem sikerült mindet eltalálnom, de az iszákos holtestét sikerült ártalmatlanítanom. De ahogy a penge beleszelt az iszákos húsába furcsa dolog történt. A teste apró cafatokra robbant és mindenhol csont és hús cafatok repültek szerteszét. Az egyik csontszilánk a vállamba fúródott, de nem tett valami nagy kárt bennem. Miután egy gyors mozdulattal kitéptem a csontdarabot rögtön vissza is tértem az élőhalottak ártalmatlanításához. Miközben harcoltam velük észrevettem, hogy valamilyen oknál fogva, de csökkent a reakcióm és nem tudom koncentrálni sem. Lassan a halottak kezdtek felém kerekedni, több sebből is véreztem, de ekkor Páva a segítségemre sietett. Miközben együtt megpróbáltuk kiirtani a maradék élőhalottat észrevettem, hogy a férfi kardjából áradó zöld füst kezdi teljesen betölteni a teret. Felé fordultam és így még láthattam, hogy a férfi összecsapja a kardjait, aminek a nyomán egy kis szikra keletkezik. Elementáris erejű robbanás dobott a falnak, valószínűleg egy kis ideig az eszméletemet is elveszítettem.
~ Szóval valamiféle robbanó gázt eregetett szét a szobában. Csak azon csodálkozom, hogy miért nem szakadt be a dobhártyám ekkora erejű robbanástól.– gondoltam magamban, miközben megpróbáltam feltápászkodni a földről. A nő és a férfi sértetlenül úszták meg a kis robbanást valószínűleg a férfit megvédte a páncélja a nő előtt pedig ott volt a csontfal a mi megvédte őt. A társaim nem járta szerencsésebben, mint én, mind a kettő kiütve feküdt a padlón. A nő gyilkos vigyorral közelített felém kezében pedig egy csontból készült lándzsát tartott. Döfésre emelte a pengét majd még mielőtt felém szúrt volna azt monda.
- Elérkezett az időt. Most szépen halj meg.
Már vártam, hogy a fájdalmon a testembe hasítson, de nem ez történt. Mielőtt a dárda a testembe csapódott volna egy éles sikolyszerű hangot halottam majd a nő kezében lévő dárda ezer apró darabra tört szét. A nő dühösen a hátam mögé nézett, majd azt mondta.
- Te nyomorult féreg! Hogy merészeled megzavarni a szórakozásunkat.
Egy öreg karcos hang nevetve válaszolt a nőnek.
- Többé nem menekülök a sorsom elől. Ha a sorsom pedig az, hogy titeket megöllek, és veletek együtt halok meg, akkor hát legyen. Sajnos így is túl sokáig vártam azzal, hogy közbelépjek. Remélem a mostani cselekedeteimmel, rendbe tudom majd valamennyire hozni a dolgokat.
~ Honnan ismerős ez a hang? – gondoltam magamban, közben pedig hátrafordultam.
Meglepetten bámultam az alakra, aki egyenes derékkal furcsa ruhákba öltözve állt az ajtóban. A vak öreg koldus volt, de most nem a szokott ruhájában, és egyéb tőle megszokott módon viselkedett.
- Tévedsz öreg. – mondta a dühtől eltorzult hangon a nő. – Az egyetlen ember, akik a lábunk előtt heverő pondrókon kívül ma meg fognak halni az te leszel.
A nő felemelte a kezét és csontfogakat lőtt az öreg koldusra. A fogak becsapódtak, én pedig már azt hittem, hogy vége az öregnek akkor váratlan fordulat történt. Az öreg alakja széttöredezett apró kicsi tükörszilánkokra, majd a földre hullt. A nő egy ideig csodálkozva figyelte a jelenséget, majd feszülten figyelni kezdett. Egyszer csak az öreg megjelent a nő mögött és egy határozott mozdulattal hátba rúgta a nőt. A nő előre repült, majd egy bukfenc kíséretében talpra állt és újra szembe fordult az öreggel. Közben a férfi hátulról nekitámadt, de nem sikerült neki, mert az öreg egy laza mozdulattal kitért előle. A férfi újra nekiindulna, de az öreg int, egyet majd összecsuklik, mint egy mozgató fonalait vesztett marionett bábú. A nő eközben szitkokat szór az öregre.
- Te átkozott Gealdor, elég legyen a trükkökből és halj meg úgy, ahogyan a fajtádhoz illik.
- De még előbb végzek veletek. – mondja az öreg, majd int egyet és varázslatba kezd.
Az öreg megidézett egy tükröt, amely hirtelen darabokra törik, majd megindulnak a nő felé. A nő hamar reagál és az árnyékából alkotott kupolával megvédi magát a tükör szilánkoktól. Az öreg erre válaszképpen kottákat küld maga elé egyenes vonalban, amiket erős csikorgó zaj kísér. A nő is támadásba lendül, valamilyen mocsár zöld színű mágikus energiát formáz meg a kezében, amit aztán az öreg felé hajít. A varázslatok telibe találnak, az öregé is telibe kapja a nőt és a nőé is az öreget. A nő felordít, majd a füleihez kapja a kezét és térdre esik, míg az öreg megindul, felé ám alig tesz meg pár lépést és látszik, hogy nem egészen látja, hogy hová is megy.
- Hé, kölyök. – szólít meg az öreg. – Ha megkérhetnélek, intézd el a bent ügyködő barátunkat. Addig én itt végzek ezzel a szukával. A barátaid miatt pedig ne aggódj, majd én vigyázok rájuk.
- Rendben. – válaszolom, az öregnek majd a kezembe fogom a katanam-at és elkezdek feltápászkodni.
A nő közben megpróbál megállítani engem, de mivel az öreg még ott van előtte ezért még őt kell előbb ártalmatlanítania. Ez szerencsére nem megy egykönnyen, mert az öreg még így korlátozottan is képes szembeszállni a nővel. Közben odaérek az ajtóhoz, ami csodával határos módon nincs zárva, valószínűleg azért mert nem számítottak arra, hogy sikerül idáig eljutnunk. Kinyitom az ajtót, majd amikor belépek és körbe nézek gyomorforgató látvány tárul a szemem elé. A szobában nincs, olyan pont ahol ne borítaná be az emberektől lecsapolt vérrel felírt rúnák vagy számomra ismeretlen jelek. A szoba közepén egy hatalmas pentagramma van az előtt pedig egy kisebb varázskör, amiben a vándorok vezetője törökülésben ült. A pentagramma körül számtalan furcsa dolgot köztük emberi és állati maradványokat, növényeket, érceket, füstölőket és gyertyákat helyeztek el valamilyen általam ismeretlen célból. A férfi már nem érzékelhette a körülötte történő eseményeket, látszólag valamilyen mély transz szerű állapotba merült a rituálé miatt. Mivel nem tudtam, hogy mennyi időnk van még ezért habozás nélkül a férfi mellé léptem majd a magasba emeltem a kardomat és lesújtottam rá. A férfi feje leválasztódott a nyakáról, majd gurulva indult meg a szoba ajtaja felé. Ekkor éles fájdalom hasított a testembe, és egy elementáris erő kilökött a szobából. Az utolsó kép még mielőtt elvesztettem volna az eszméletemet, hogy a szobában lévő jelek és rúnák, továbbá a varázskörök is vörösen felizzanak majd robbanásszerűen szétvetődnek.

Néhány nappal később mikor társaimmal együtt felébredtünk a haldokló erdőben nem messze a fogadótól egy ideig nem tudtuk, hogy hogyan is kerültünk oda. Beszélgetni kezdtünk, hogy ki mire emlékszik az fogadóban történtekről, főleg az után hogy elindultunk a vándorokat megkeresni és megölni. A beszélgetés közben nekem derengeni kezdett valami, de végül úgy döntöttem, hogy nem mondom el a társaimnak. Miután végül meguntuk a beszélgetést inkább meggyőződtünk arról, hogy épek vagyunk és egészségesek az következett, hogy megnéztük, hogy minden értékünket megtaláljuk magunknál. Nagy kő esett le mindannyiunk szívéről, mikor láttunk, hogy mindenünk megvan nem veszett el semmink se. Egy ideig még pihentünk ott ahol voltunk végül elindultunk, hogy végre megszabaduljunk ettől a helytől. Mikor magunk mögött tudhattuk a mocsarat elhatároztuk, hogy egy ideig nem fogunk semmit se csinálni csak pihenünk és megpróbáljuk elfelejteni azt ami a fogadóban történt velünk.