Nutty

Név: Nutty - becenév. Jelentése bolond (eredeti neve ismeretlen)
Nem:Férfi
Kor:12
Mágia: Sugar Magic
Céh:Raven Tail

Jellem: Nutty 12 éves korában lett tudathasadásos, azóta szenved ebben a betegségben, amit azóta sem tudtak kezelni, és egy ideje nem is akarnak. 4 Oldala van.
Az első az alapszemélyisége, amellyel született. Egy határozott fiúcska, aki tudja, hogy mit akar, mit szeretne az élettől, de nem engedik kibontakozni. Szereti az édességeket és szereti a mágiát, amit használ. Az emberektől kissé visszahúzódik, de viszonylag szeret a társai közt lenni, amíg meg nem unja őket.
A második nagyon vidám, mindig mosolygós, rengeteg életkedvvel, tudásvággyal, élni akarással. Igazából olyan, mint egy igazi naiv kisgyerek, aki szeret játszani, minden mókás dolgot kipróbálni. Néha azonban, mint minden gyerek tud durcás, nem törődöm, szófogadatlan is lenni, s ez eléggé egyértelműen kinyilvánítja. Általában elbújik valahová, kiduzzogja magát, majd mintha semmi nem történt volna, tevékenykedik tovább. Nagyon kíváncsi, főleg a felnőttek, idősebbek körében, akiktől mindig várja az aktuális tudást, amit magába szippanthat. Ez kissé idegesítőnek hat, amikor már napok óta lóg az ember nyakán megállás nélkül. Ilyenkor nagyon kitartó, türelmes és hallgatag, azonban a puszta tudat, hogy állandóan ott van az ember nyakán, az idegesítő. Imádja a cukorkákat, csokikat, mindenfajta édességet, s ezekkel veszi magát körül a legtöbbször.(erről csuprokkal, bödönökkel, mindenféle édességes zacskóval, dobozzal teli szobája is árulkodik)
A harmadik, tele van gyűlölettel, rossz akarással, pusztításvággyal, a káosz iránti szenvedéllyel, és nem utolsó sorban a gyilkolás iránti vággyal. Ilyenkor a legmélyebb sötétségtudatba merül, és képes a saját testi épségét is feláldozni a "préda likvidálására". Ekkor a mágiája is vadabb, vérszomjasabb, és ijesztőbb lesz, a külsejéről nem is beszélve.
A negyedik alakja a legijesztőbb mind közül, a legtitokzatosabb, legkiszámíthatatlanabb. Elképesztően vigyorog, a szemei nem e világinak tűnnek, amolyan démonként hat a külseje. Ilyenkor nem tudja megkülönböztetni ki az igazi ellenség, vagy ki a barát csak egyszerűen elakar pusztítani mindent, lerombol mindent és megöl mindenkit aki az útjába kerül, ilyenkor csak ösztönből cselekszik. Őt nevezik a titokzatos harmadiknak.
A négy alak közül az alap személyisége be van zárva önmagába, a saját tudatába, ezért általában a második olykor a harmadik lép elő, amikor harcra kerül a sor vagy valakivel szócsatát kell, hogy vívjon. A negyedik személyisége a legkilátástalanabb percben tör rá, amikor se a második se a harmadik énje sem annyira erős, hogy meg tudják tartani az önkontrollt. Ekkor lép be a negyedik énje, aki erősebb mindegyiknél.

Külső: Nutty a mágiájából adódóan, igencsak szeret színesen öltözködni, vagy mintás dolgokat hordani. A haját is rendszeresen festi, ahogy a kedve éppen kívánja, de az alap hajszíne zöld, szőke fufruval. Hajába apró cukrok, nyalókák ragadtak, amitől még bizarrabb megjelenést kölcsönöz magának. Középmagas fiúcska, vékony testalkattal. Mindkét szeme más színű, ettől még őrültebbnek hathat kívülről. Öltözködése gyerekes, mindig azt vesz fel, amihez kedve van, nem érdekli, ha a színek nem passzolnak, vagy túl kirívó, ő ettől érzi jól magát. Az sem zavarja, ha két különböző zoknit húz fel, vagy két eltérő cipőt. A kedvenc színe a zöld, általában ilyen színű ruhákat hord, illetve ezek árnyalatait, de nem veti meg a sárgát a kéket, sőt a rózsaszínt sem. Szeret kényelmesen öltözködni, inkább nevetséges ruhákat vesz föl, minthogy fázzon vagy melege legyen, s ami a legfontosabb, mindig kimutatja, mikor milyen kedve van a kinézetén keresztül, és hogy milyen egyedi a személyisége.
Felszerelés:Mindig másmilyen tatyóban tartja a motyóit. Mindig van nála valamilyen cukorka, csoki vagy más édesség ez alapvető, ezen felül mindig magánál hordja mágikus noteszét, és egy nyuszis tolltartó amiben vannak színes ceruzák, ha unatkozik mindig firkálgat. Valamint különböző, számára hasznos varázstárgyak lapulnak táskájában.(ezeket majd az alap tőkémből levonnám)
Color Magic / Színvarázs /
Magic Note Book / Mágikus Notesz /
Light Pen / Fény Toll
Magic Headphone / Mágikus Fejhallgató /

Előtörténet:

Édesség királyfi

Acalypha Town-ban születtem, egy édesség gyáros első, és egyetlen fiaként. Egy kis gyárat üzemeltetett az apám a város szélén, sok embernek munkát adva a városban. Igen, ez az oka, hogy annyira szeretem az édességeket, meg hát igazából mindent, amiben cukor van. Nincs is olyan étel, amit ne ennék meg... na, jó vannak kivételek. De a cukrok, csokik, nyalókák, rágógumik iránti szeretetet az apám sulykolta belém. Anyám igyekezett segédkezni ahol tudott, de eközben főállású anya volt. Az a baj... hogy nem... nem igazán emlékszem az arcára, vagy a hangjára, még csak a nevére sem... Túl régen volt már.
Apámra viszont igenis emlékszem. Merev kiállású fickó volt, határozott, céltudatos egyén, aki meg volt bizonyosodva arról, hogy amit ő tud az jó, hasznos, és mindenképpen szükségem van rá. Ezért nap, mint nap a gyárban voltam, a folyamatos édeskés illatfelhőben, ami belengte a helyet. Itt tényleg mindent gyártottak, nem volt olyan dolog, amit ne ismertem volna, az utolsó alapanyagtól a csomagolásig. Persze anyám féltett, hogy a sok cukor ártalmas lehet rám, ezért néha megszabta mennyi cukrot tömhetek magamba, persze ez nekem nem igen tetszett, de beértem napi néhány kisebb nyalókával, vagy gumicukorral.
Ahogy cseperedtem apám egyre többször emlegette, hogy "ha majd én leszek a gyár főnöke" miket kell tennem, mire kell figyelnem, mit kel megígérnem, és a többi. De az volt az igazság, hogy nem volt kedvem a cukrokkal foglalkozni, csak szerettem enni őket és ennyi. Szerettem a cukrokkal foglalkozni, de hogy dolgozzak velük az valahogy távol állt tőlem, azonban ez nem volt kifogás, én voltam a trónörökös, és ez előre el volt rendelve, el volt döntve, nekem pedig nem volt beleszólásom. Ezt hittem addig az estéig...

Egy véres este a hangokkal

12 éves kiskamasz voltam, tudva a jövőm minden egyes apróságát, ami igencsak elvette az életkedvemet, és a motivációmat, hogy bármi után, ami érdekesebb lenne, érdemes egyáltalán utánanézni... Beletörődve ebbe, az édességgyártás minden formáját tanultatták velem, és ez eléggé untatott, kedvtelenített. Apám persze ezt észrevette, és egyből le is hordott, hogy ilyen nem törődöm, felfogással nem lesznek új ötleteim, formabontó találmányaim, és csődbe fogom vinni az ő szeretett gyárát, de a folyamatos szitkozódás csak mélyítette bennem az apám iránt érzett ellenszenvet, és gyűlölet. Körül akartam nézni a világban, ismerni akartam másokat, ki akartam próbálni mindent, de az ő beteges eltökéltsége miatt ebben a nyomorult pöcegödörbe kényszerültem maradni.
Apám egyre inkább letett arról, hogy normális vezetője leszek eme nagyszabású monopóliumnak, ezért ő is egyre inkább elkeseredett. Megpróbált utód után nézni, olyan embert keresni, aki szenvedéllyel vezetné a gyárat, de egy ember sem volt alkalmas a közelben. Ekkor érkezett egy fiatal, aki jártas volt azokban a dolgokban, amire apám vágyott. Tökéletes tudással rendelkezett, nem is beszélve a hatalmas motivációról, a remek ötletekről. Így hát elkönyveltem magamban, hogy rám már nem is lesz szükség, így lassan útnak is akartam indulni, amikor eljött az az este...
Telihold volt, már rég aludtam, amikor csörömpölést hallottam lentről. Tudni illik a házunk szerves részét képezte a gyárnak, ugyanis apa irodája, és az úgynevezett "ötletlabor" is itt működött. Felvettem egy pulcsit és lassan lelopóztam, de nem találtam odalent senkit. A konyhában égett a kis villany, és a Hold világította be a nappalit.
- Anya? Apa?- szólongattam őket, de nem érkezett válasz. Újabb, fémes csörömpölést hallottam, ez alkalommal a labor felől. Elindultam a folyosón, amin már nem volt felkapcsolva lámpa, de nem is törődtem ilyenekkel, a Hold elég fényt adott a látásra. A hangok megismétlődtek, újra és újra. Már nyitottam volna be, amikor hirtelen elkapott egy nagy vaskos kéz hátulról, befogva a sikításra nyíló számat, és a szememet is eltakarta. Ezt a kezet bárhol megismertem volna, amely oly sokszor lesújtott már rám. Apám fogott meg, majd bevonszolt a laborba, és egy széknek kötözött. Borzalmas hideg volt bent, valamint semmit nem láttam, csak hangokat hallottam. Anya, meg apa hangját, de tudtam, hogy van még bent valaki, mert egy harmadik személy topogását is hallottam bent. Nagyon megijedtem, féltem, nem értettem semmit.
~Most mi lesz? Mit akarnak velem? Anya...- az egyetlen mentsváram volt, de nem tett semmit. A szék mögött állt, amiben ültem. Egyszer csak, az ismeretlen felhúzta a kendőt, amivel a szememet eltakarták. Nem láttam az arcát, mert egy maszkot húzott rá, egyszerű fekete maszkot, hogy véletlenül se ismerjem fel. Nem tudtam megszólalni, sem normálisan körülnézni, hogy apáék miért nem tesznek semmit. A maszkos fickó elővett egy szikét meg még néhány eszközt, a másik kezében pedig egy szemgolyót tartott. Amikor megláttam mocorogni, nyivákolni kezdtem, de semmi, az ellenállás hiábavaló volt, és ezt legbelül tudtam is. A túlélési ösztön ébredt fel bennem, de nem volt mód rá, hogy tegyek bármit is. A fickó letakarta a bal szememet, és a szikével a jobb felé nyúlt. Láttam az éles pengét a szemem felé közeledni, be akartam csukni reflexszerűen a szemhéjaimat, de egy kéz kifeszítette őket.
~Anya... Anya...nee..neeee...
A szike belemélyedt a szemembe, majd pár mozdulattal kiszedte azt a helyéről. A szemüregem üresen tátongott. A fájdalom szinte elviselhetetlen volt. Bekötözött szájjal ordítottam, de a fickó nem állt le. A kezében lévő szemgolyót fogta, majd óvatosan behelyezte azt. Hirtelen újból láttam vele... láttam a maszkos fickót, a szüleimet, a hideg, sötét labort. Már láttam, de a zsibbadás, a szúró fájdalom még mindig megvolt a szememben, és hogy mire volt jó ez az egész? Nem tudom. A jobb szemem színe, amit kicserélt persze más lett... de nem hittem el, hogy ennyi lenen az egész...
Miután kikötözték a számat, nem szólaltam meg, lehorgasztottam a fejemet, meredten bámultam magam elé... hirtelen ezer kérdés kezdett el kavarogni bennem. A maszkos fickó előttem állt, nem csinált velem semmit, csak nézett.
- Remélem nem haltál bele... Ennyit még egy magadfajta is túl tud élni. - mondta bántóan. Nem válaszoltam neki, csak morogtam rá, mint egy veszett állat.
- És hogy mi következik ezután?- kérdezte, majd egy kis tőrt húzott elő, majd a mögöttem álló szüleimet egy az egybe lemészárolta. A vér fröcsögött, végigfolyt a padlón. A szemeim kitágultak a rettenettől és a sokktól.
- Ég veled... kis nyomorult...- mondta, majd intett egyet a kést ledobta a földre, és kisétált a házunkból. Minket pedig otthagyott. Engem odakötözve a székhez, anyáék pedig ott feküdtek vérben úszva a padlón. Semmit nem fogtam fel, miért kellett ez, ki volt ez az alak, mit akart ezzel elérni. Rángatóztam a székben, de a kötelek erősek voltak nem engedtek, nem tudtam kiszabadulni, végül feladtam, sírásba és ordításba törtem ki. Percekig csak ordítottam a fájdalomtól, ott legbelül, és a még mindig mardosó érzés a szemem körül. Üvöltöttem teljes torkom szakadtából, de senki sem hallott meg. Mintha egyedül maradtam volna a világon. A sötétség egyre csak elnyelt, majd végül bekebelezett…
- Miért ordítasz? Miért vagy ennyire gyenge, viseld már el! Ez van... nem tudsz mit tenni. Ne nyavalyogj a saját hibád miatt te nyavalyás. - hallottam egy hangot miután magamhoz tértem…
- Ki van ott? Kérlek, segíts! Ki akarok innen szabadulni!- kérleltem a hang forrását, de az nem jelent meg.
- Te most hülyéskedsz velem? Mi az, hogy szabadítsalak ki, amikor ilyen nyomorult állapotban vagy, nézd csak magadra... undorító, szánalmas...- hangoztatta.
- Ki vagy te? Hol vagy?
- Hogy hol vagyok? Te én vagyok, odabentről...
- Mi? Ez... ez hogy lehet? Odabentről? A fejemben?
- Ahogy mondod...
- És mégis mi hasznod van? Nem tudsz kiszabadítani ebből a székből pedig a szüleim…
-A szüleid halottak te taknyos... és velem ne kekeckedj mert pórul jársz... inkább szedd össze magad, gondolkodj. Amúgy pedig nem gondolod, hogy így jobb minden?
- Hogy érted ezt?
- Úgy értem, hogy az apád, akit ennyire gyűlöltél és megvetettél. Halott... ez jó neked nem? Végre nem kell rabként élned itt, ahogy ők azt meghatározták, szabad vagy... persze miután kiszedted magad ebből a székből.
- Te nem vagy normális, már hogy lenne jó, hiszen ő... mégiscsak az apám.
- Igen, lehet az... De utáltad őt, sőt egyenesen megvetetted, ő mindig bántott téged, mindig csak azt akarta, hogy a bábuja légy, ahogy ő azt akarta,hogy az ő szabályai szerint játssz, azt tedd az életedben, amit ő parancsol? Hát tényleg, még mindig nem érted... akik ellelnünk vannak, legyenek akárkik... Azoknak pusztulniuk kell.- erősködött a hang.
El sem hittem, hogy miket hallok magamban, és ez a hang én voltam, tehát mindezt én magam gondoltam, és tényleg ezt gondoltam és éreztem... és igaza volt... a szívem egy része tényleg megkönnyebbült... Ugyanakkor gyászba is borult... Mert anyámat nem akartam holtan látni, csak apámat...
- Na, erőt veszel, magadon vagy itt ülsz halálodig, szeretnék végre izgalmas dolgokat csinálni, szal' kapd össze magad...
- Ugyan már hagyd békén szegényt, megijeszted az ostoba zagyváiddal...-szólalt meg egy lágyabb hang. - hisz ő jó és kedves lélek, miért akarná bárki halálát?
- Na, már csat te hiányoztál, de komolyan, muszáj beleütnöd az orrodat a dolgaimba? Épp ki akarom innen szedni, és ha nem kap elég erőt nem fogja szétszedni a kötelet.
- De rossz a motiváció, amit belepumpáltál. Ne az vezéreljen, hogy meg akarsz ölni valakit, hanem hogy jót tegyél.
- Na, jó kussoljatok már!- szidtam le őket, vagyis magamat. - majd én eldöntöm, hogy mit akarok oké? Csak csönd...- határoztam el magam. A mellettem lévő asztalon volt a szike, amivel a szememet "piszkálta ki". Megpróbáltam elérni... Nyújtózkodtam, az ujjbegyeim már elérték a tálka szélét, majd kicsit megdöntve kézbe is kaptam az eszközt.
- Na, ez már találékonyság. - szólalt meg a komorabb hang.
Nem figyeltem oda rá, csak a kötélre koncentráltam, hogy minél előbb el tudjam vágni a fogva tartó kötelet. Cincáltam cincáltam, már lassan elvékonyodott minden szál, közben megéreztem ezt az iszonyatos vérszagot, ami a szüleimből áradt, elfogott a hányinger.
- Ugyan öcsi. majd hozzászoksz...
Még mindig nem törődtem a hanggal, inkább folytattam a munkát, majd hirtelen a kötél szálai elpattantak. Kiszabadultam.
- Na, végre azt hittem itt ülünk karácsonyig. - mondta cinikusan. Odafutottam a szüleimhez, de nem kellett volna, a látványtól erősebben rám tört a hányinger, aminek meg is lett az eredménye.
- Jajj kis paprikajancsi kidobta a taccsot. - nevettet rajtam gúnyosan.
- Nem hallottad mit mondott? Azt mondta hallgass, zavarod őt.
- Te meg nem hallottad, hogyha beleszólsz az ügyeimbe pofán csaplak?- erre elgondolkodtam, hogy két gondolat hogy pofozkodhat, de ez a kép gyorsan elszállt, amikor hangokat hallottam a konyhából közeledni.
- Ajjaj, lépjünk le öcsi, ha itt találnak, mehetünk a dutyiba...- tanácsolta a hang, majd ezúttal megfogadva a tanácsát, kiugrottam az ablakon és az erdő felé vettem az irányt...

Váratlan segítség

Az erdő sötét és rideg volt. Semmit sem láttam már, ahova nem jutott el a Hold fénye. Még hallottam kétségbeesett kiáltásokat a házunk felől, de végül azok is elhallgattak. Csak futottam, ahogy az izmaim bírták. El innen, csak el innen jó messzire. Hátrahagyni mindent elfelejteni mindent... Csak ez járt az eszembe, de hogy mi lesz ezután. Most az egyszer... nem tudtam mi lesz a jövőmben...
Ahogy rohantam előre, a föld egyre csúszósabb lett, de ez sem zavart, amíg a talaj eltűnt a lábam alól és egy hatalmas gödörbe nem estem...

- Hé! Hé, fiú! Hallasz? Térj magadhoz! Hé? Élsz még?- hallatszott egy ismeretlen hang kívülről. Határozottan éreztem, hogy ez nem az én elmémből szól.

- Hé, öcsi sajt, keljél már fel, pattanjon ki a csipád! Nem hallod, hogy itt van egy fazon?- hallatszott belülről a már ismerős hang. Lassan kinyitottam a szemhéjaimat. A jobb szemem kissé zsibbadt a nagy fény hatására, ami a Napból áradt, ezért azt még becsukva hagytam, de a másikkal határozottan láttam egy férfit, szemüvegben, rövid kék hajjal.
- Hallasz engem?- kérdezte, majd egy hirtelen mozdulattal megragadtam a nyakát...
- Hé, nem akarlak bántani, nyugi, segíteni akarok. - mentegetőzött.
- Áh, pedig olyan jó fogni a nyakát, nem tekerhetném ki?- kérdezte a gonoszabbik hang a fejemben. Erőt vettem magamon és elengedtem.
- Oké, most mondd el szépen, hogy kerültél ide, és mi a neved?
~A nevem? Mi az én. ..nevem?
- Nem. Nem tudom, mi a nevem. És fogalmam nincs, hogy kerültem ide... Ki vagyok én?- kérdeztem magamtól miközben a remegő tenyeremet bámultam könnyektől küszködve.
- Nyugi, nyilván történt veled valami, ami sokkolt, szerintem kis idő múlva emlékezni fogsz rá. Minden esetre, most gyere velem. Fel tudsz kelni?- kérdezte tőlem kedvesen. Megpróbáltam lábra állni, de a térdeim remegtek, egy kicsit nehézkesen ment, de végre a talpaimon álltam.
- Remek. Gyere, biztonságos helyre viszlek. - mondta mosolyogva rám.
~Ki ez és... miért segít nekem ilyen önzetlenül. Soha nem láttam még ezt a fazont... Hacsak nem....- ekkor beugrott az a fickó, aki örökölte apám gyárát. A fejem szét akart szakadni, ordítottam a bent eluralkodó fájdalomtól. A tegnap esti események lepörögtek a szemeim előtt, a jobb szemem is elkezdett fájni.
- Héj héj, minden rendben, mi a baj?- kérdezte tőlem aggódva, de csak ordítottam tovább, közben pedig folytak a könnyeim. A lepergő emlékek után, minden annyira színes lett. Úgy éreztem lebeg a tollpihe testem a nagy semmiben, pedig a fejem és a jobb szemem még mindig borzalmasan fáj. Elszakadtam a külvilágtól, és a saját fejemben találtam magam.
- Mi a franc ?- lepődtem meg, miközben bal szememet kinyitva körül kémlelődtem.
- Nyugi öcsi, végre normálisan is ide kerültél. Látod én, meg ezek még itt... -mutatott jobbra, de egyelőre még senkit nem láttam. - mi itt élünk a fejedben. Most jöhettünk elő miután valami nagyon csúnya dolog ért téged. - mondta ismét azzal az idegesítő cinikus hangjával. - és a fejed több részre szakadt. Az emberek szerint ez egy betegség, de az embernek mindig ott van több énje. Én a keményebb oldalad vagyok... de majd megismersz. Azok ott meg két rakás szerencsétlenség. - magyarázta. Ez a "keményebb" énem teljesen úgy nézett ki, mint én, de a viselkedéséből adódóan tényleg mintha egy teljesen más ember lett volna. A mellette megjelenő alak is úgy nézett ki int én. Összegombolyodva ült, felhúzott térdekkel, és előre-hátra dülöngélve nyalókázott.
- Te is láthatod, nem valami erős természet, erősen hallgatag. Mind egy az a lényeg, hogy...~várjunk csak egy picit, és a harmadik?- gondoltam magamban, de a harmadikat nem láttam sehol sem...- mostantól a részeddé váltunk és akármikor átvehetem rajtad az irányítást... Mondjuk most...
Hirtelen látni kezdtem mi történik odakint, de azt, amit csináltam nem én tettem. A kék hajú férfi alattam volt, és a nyakát szorongattam, miközben a térdeimmel lefogtam a karjait.
- Eressz, én nem...- lassan elfogyott a levegője. - én nem, nem bántalak.
- Mit csinálsz, ereszd őt el, ő nem ellenség!- hordtam le a vérszomjas fickót belülről, majd elvigyorodott, de eleresztette a fiút. Nagy nehezen visszakerültem a helyemre. Hátraestem a földre, ülésbe, rázogattam fejemet, mint aki nem hiszi el mi történt.
- Jó ég. Ez. Ez nem én voltam... Ne haragudj...
- Akkor mégis ki?- kérdezte most már kicsit morcosabban.
-A fejemben, ezer és ezer hang. Beszélnek hozzám. - közben megfogtam fejemet, meredten bámultam előre. - nem hagynak békén... átveszik az irányítást és... nem tudom magam kontrollálni. Ez már nem én vagyok. El fogok tűnni lassan, és csak ők maradnak... Nem. Nem akarok... nem akarok eltűnni. - egyre jobban kétségbeestem és féltem.
- Meghasadt... A tudatod?- kérdezte a férfi meglepődve... Nem értettem pontosan mire gondol ez alatt, de biztos, hogy nem valami pozitív dolog.
- Ne aggódj, minden rendben lesz. Ez csak a sokk hatása, ha lenyugszol, biztosan eltűnnek ők is, de ehhez higgadtnak kell lenned, próbáld kontrollálni őket azzal, hogy koncentrálsz, magadra. Csak figyelj önmagadra, én majd biztonságos helyre viszlek. - mondta kedvesen, majd megpróbáltam így tenni. Becsuktam a szemem, és ismét ott találtam magamat, a fejemben. Ott álltam én, és a többiek is, akik ugyan úgy néztek ki, mint én.
- Már megint itt vagy?- csattant fel durván az erőszakosabb énem.
- Igen, megint én, és ezúttal nem veszitek át az irányítást. - jelentettem ki.
- Chö... honnan veszed? Nem vagy olyan erős hogy megvédd magad, pláne nem tőlünk.
- Majd meglátjuk... Amúgy meg, mégis hogyan nevezzelek titeket, hisz én ti vagytok, ti pedig ugye én...
- Ja, igen... Hát, figyelj, hívj úgy, ahogy akarsz, csak adj valami király nevet, ne valami homit, mert téll' nem leszünk jóba. - fenyegetőzött.
- Hmm. - elgondolkoztam. - legyél, mondjuk... mondjuk... Jack!- csattantam fel.
- Ez minden, amit ki tudtál préselni magadból, örülök, de rendben, legyen. És az a kis takony ott?- kérdezte a másik énemre mutatva, aki még mindig ugyan abban a pózban üldögélt.
-Ő legyen, hmm... Legyél Leo. - mondtam, mire felkapta a fejét elmosolyodott majd visszatette térdeire a fejét.
- Nem egy szószátyár, csak ha olyanja van. - magyarázta. - na de, azt gondod, hogy elbírsz velem?- kérdezte keresztbe téve a kezeit.
- Úgy. Ez az én testem, én pedig a ti gazdátok vagyok, szóval én irányítok. Nem veheted át a testem irányítását csak úgy, megértetted?- kérdeztem határozottan.
- Azt gondolod kis pöttömkém? Hát hagy világosítsalak fel hogy...
- Jack...- szólalt meg Leo, ugyanabban a pózban ülve. - a gazdánk azt mondta ő irányít. Ezt tartsd tiszteletben, ahogy csak tudod...
- Cöh... na, legyen, de ne feledd. Amint arra kerül a sor a tested az enyém, és vér fog folyni, csodálatos bordó színű vér. - mondta elvetemülten. Hirtelen kipattantak a szemeim, és egy házban találtam magam egy ágyban feküdve. Zsúfolt kis szoba volt, teli szekrényekkel, egy hosszú íróasztallal, könyvespolcokkal, a padló tele volt szétszórt lapokkal, a port harapni lehetett volna. Egy alapos takarítás elkélt volna ide. Lassan felkeltem, ám éppen ekkor nyitott be a kék hajú fickó.
- Na, látom felébredtél. Önmagad vagy?- kérdezte tőlem. Én csak meredten bólogattam.
- Ennek örülök. Ez az én házam, érezd otthon magad... Hmm, de idegesítő hogy nem tudom a nevedet. Még mindig nem emlékszel?- kérdezte tőlem.
- Nem... Még mindig... Nem ugrik be...
- Hmm, hát sajnálom, de akkor, hogy hívjalak?
- Shji-san...- hallottam egy halk, félő hangot. Egy kislány jelent meg a fickó lábánál. Nagyon kislány volt még, sokkal fiatalabb, mint én voltam. Lángvörös haja volt, amikbe apró kis fecnik ragadtak.
- Oh, nahát. Flaky-chan, te is felébredtél? Mi a helyzet?
- Ki ő? Egy fiú?- kérdezte halkan.
- Igen ő itt... ömmm... őt tegnap találtam az erdőben. A vendégünk.
- Értem...- mondta, majd még inkább a férfi lábához simult védelmet keresve. Látszott rajta hogy fél tőlem...
- Flaky-chan, vigyáznál rá egy picit, amíg én kerítek nektek reggelit?
-I.. Igen...- mondta dadogva, majd előlépett, s végre láttam teljes életnagyságába a lányt.
- Akkor majd jövök, legyetek jók. - mondta a férfi majd kiment. A lány egy ideig ott maradt az ajtónál. Elbújt az ajtófélfa mögött. láthatóan félt tőlem. Nem szólt semmit, csak figyelt.
- Nyugodtan közelebb jöhetsz, elvileg… most nem bántalak.- mondtam, de kijelentésem nem győzte meg. Kérdően néztem rá, de ő csak ott állt az ajtónál, ötletem sem volt hogyan győzhetném meg arról, hogy nem vagyok valami szörnyeteg. Ekkor megláttam valamit a kezében. Egy zöld plüss állat volt. A szemei eléggé kancsalok voltak, és már nem tűnt újnak.
- Aranyos a plüssöd .- dicsértem meg, ezzel próbáltam beszélgetést kezdeményezni, erre a lányka magához ölelte a játékát. - milyen állat ő? Valami medve?- kérdte érdeklődve.
- Maci. - javított, ki mintha a medve és a maci nem egy és ugyanaz lenne.
- Oh, valóban. – bólintottam. - És mi a neve?
- Nutty.- válaszolta.- és mi a … te neved?- kérdezte, miközben hátralépett egyet. Láthatóan minden bátorságát összekellett szednie ahhoz, hogy ezt a kérdést feltegye.
- A nevem? Nem tudom, nem emlékszem rá.- vallottam be. A lányka értetlenül félre fordította a fejét.
- Az hogyan lehet?- tiltakozott. Mindenkinek van neve. Látod?- emelete maga elé a zöld plüsst. - még Nutty-nak is van neve, én neveztem el.- jelentette ki büszkén.
- Nekem is volt nevem, de nem emlékszem rá…
- Hát… Amíg vissza nem emlékszel…addig…esetleg… mivel úgy is hasonlít a hajad színe, az ő bundájához…talán…- visszakozott, közben elpirult, s karjait a háta mögé húzta, bokájával körzött a padlón. - talán kölcsön kaphatnád Nutty nevét. - ajánlotta fel.
- Ez nagylelkű ajánlat tőled, és azt hiszem el is fogadom.- mondtam, miközben szélesen rávigyorogtam, mire ő előrébb lépett az ajtóból. Ülő pozíciómból előrébb dőltem, hogy felálljak, de ekkor valami megszúrta a combomat a zsebemen keresztül. Egy nyalóka pálcikája volt az. Kivettem a zsebemből. Nézegettem egy darabig, majd a lánynak nyújtottam.
- Nem kéred?- mondtam egy kis undorral a hangomban.- én most valahogyan nem kívánom.- mondtam, mire a lány csillogó szemekkel hozzám szaladt, mosolygós, ragyogó arccal elvette tőlem a nyalókát, s enni kezdte.
~ Teljesen lekenyereztem, de édes.
Igazából, nem arról volt szó, hogy nem kívántam, de az a nyalóka nyilván még otthonról volt… a gyomrom is felkavarodott, ha csak erre gondoltam.
Flaky-chan elnyalogatta az epres nyalókát mellettem, s közben mosolygott. Láthatóan már nem félt annyira tőlem, a nyalókával teljesen levettem őt a lábáról, arról nem is beszélve, hogy a kedvenc plüssmackója nevét kezdtem viselni. Érthető, ha már nem tekintett idegennek, vagy szörnyetegnek. És ha jobban szemügyre vettem azt a kis mackót, hasonlítottam is rá. A hajam színe teljesen ugyanolyan volt, a nézése elég őrült. Most, hogy a plüssmackóját látta bennem, máris nem félt odaülni hozzám, persze nem volt szószátyár, de nem feszengett már mellettem, nem bujkált, nem rejtőzött el.
Miután elnyalta a nyalókát, ott maradt mellettem és a plüss Nutty-t kezdte szorongatni. Kisvártatva megérkezett a professzor is. Egy nagy szatyor étellel, meg itallal.
- Gyertek gyerekek, hoztam reggelit. - mondta. Kimentünk a szintén kissé kupis konyhába. Mosatlan edényhalmok mindenütt… látszott, hogy nem volt nő a háznál, aki rendet tegyen. A következő gondolat a fejemben pedig az volt, hogy Flaky a prof gyereke, vagy ő is csak idekerült, mint én.
Leültünk a zsúfolt asztalhoz, miután a professzor csinált egy kis helyet. Csokis és pudingos péksütemények, friss, bolti kakaóval, és végül karamellás tejszelet…elámultam, micsoda terülj -terülj asztalkám. Nálunk otthon mindig csak… rántotta volt, tojás és kenyér, csak semmi édesség ebéd előtt… de itt…
- Jó étvágyat. - vigyorgott rám a prof, majd majszolni kezdtük a finomságokat. Minden annyira finom, annyira jóleső volt, a szívem megnyugodott, már a hangok sem veszekedtek, egy kis békesség szállt a lelkemre, de ekkor eszembe jutott pár kérdés, amit fel akartam rakni a profnak, és válaszokat vártam rá.
- Amúgy… nem maga… lett volna a közei édességgyár örököse?- tettem fel a kérdést elég mereven, és gyanakvóan.
- De igen. De a tulajjal összekaptunk ezért hagytam az egészet… nem értettünk egyet valamiben, de már nem fontos. Miért?- kérdezte. Egy kis ideig hallgattam aztán válaszoltam.
- Mert, én lettem volna a valódi örökös. - vallottam be. A prof szeme kikerekedett.
- Te vagy… a kisgyerek, aki folyton bámult rám… hát persze. az ő fiuk vagy…- döbbent rá a dolgokra. -apád azt mondta nem akarja ezt a terhet rád hagyni így más ember után nézett. Olyan aranyosnak tűntél. Azt gondoltam félsz tőlem ezért nem mutatkoztál előttem túl sokat.
- Ja, hogyne… és amúgy nem féltem magától… magától nem is…- súlyos csend telepedett le az asztal köré. Szótlanul ettünk tovább, de ekkor a hangok megint eluralkodtak a megzavarodott, leterhelt elmémben.
- Nyilván hazudik. Be akar csapni.- szólalt meg Jack. – nyilvánvaló, hogy jó színben akarja feltüntetni az apádat a hazugságaival, de jól tudjuk, hogy ez nem igaz. Ugye?- kérdeztem tőle, mire Leo is közbelépett.
- Nem tudhatod mi az igazság… de ez nekem is gyanús. Ez a fickó gyanús… nem vagy itt biztonságban.
- Áh… csönd legyen már…- morogtam, miközben a fejemet ráncigáltam.
- Megint a hangok?- kérdezte a prof aggódóan.
- Igen, mint egy nagyon súlyos fejfájás. Nincs erre valami gyógyszer?- kérdeztem két fájdalmas felszisszenés között.
- Sajnálom, de erre nincs, ez egy harc lesz önmagaddal. De már említettem az ellenszerét. Próbálj koncentrálni önmagadra. akkor elhalkulnak.- próbáltam követni a prof tanácsát, de Jack és Leo nem némultak el.
- Akármennyire is el akarsz fojtani minket… mi annál jobban rád fogunk csimpaszkodni, és mindig hallani fogsz minket. Jobb lenne, ha meg tanulnál velünk élni, mert már nem fogunk eltűnni.- mondta határozottan Jack… de egyelőre, még nem akartam őket elfogadni. A vége az lett, hogy pár falatot ettem, de utána annyira rosszul lettem, hogy a professzor felvitt a szobámba és lefektetett az ágyamra. Aznap már nem keltem fel. Legalább alvásnál nem zaklattak…
Másnak reggel ébredtem fel. de egyszerűen nem tudtam hol vagyok. A fejem sajgott, a testem zsibbadt a fájdalomtól. A fejemet még mozgatni tudtam, de ez az is hatalmas fájdalmakkal járt. Az ajtó kinyílt és Flaky-chan jött be rajta egy tál vízzel meg egy kendővel. Mikor látta, hogy ébren vagyok elmosolyodott.
- Jo… jobban vagy?- dadogott.
- Igen. - válaszoltam halkan. Gyorsan felismertem mindent. A szobát, a rumlit, a lányt, és önmagamat is..és a hangokat a fejemben… Faky-chan odajött hozzám, belemártotta a kendőt a vizes edénybe, és elkezdte borogatni vele a homlokom.
~Nem éreztem, de akkor lázam is van…jaj de jó… néztem a lányt, aki nem is ismer engem…de kedves hozzám önzetlenül, és ez békességgel töltött el, de közben kétségeim is voltak.
-Flaky-chan.- szólítottam meg, miközben fájdalommal felemeltem a jobb karomat és eltakartam vele az arcomat.
- Én, egy… szörnyeteg vagyok?

Ígéretek

Második napja hogy az ágyamban feküdtem, és úgy ficánkoltam a fájdalomtól, mint egy partra vetett hal, de közben annyira fájt mindenem, hogy minden mozdulat olyan volt, mint egy késszúrás. Jack és Leo ordítoztak a fejemben, amit én egyre nehezebben viseltem. Egyedül Flaky-chan jelenléte hozott egy kis nyugodalmat, de mikor ő kiment a szobából, újból elkezdtek kiabálni, főleg veszekedtek mindenféle sületlenségen. Minden szó olyan volt mintha átvágnák az agyamat. Egyre kimerültebb voltam, a kaját, ami belém jutott az nem maradt sokáig bennem, így a szervezetem kezdett legyengülni… az állapotom folyamatosan romlott. Elerőtlenedtem, nem tudtam ki vagyok és a külvilág is homályos volt. A bennem lévő világ azonban teljesen tiszta, és éles volt. Főleg az a kettő, akik megkeserítették az életem…
- Na, jó, elegem van, hogy itt szenvedsz, szed össze magad és indulás várnak a mókák.
- Ne ordíts, vele miattunk szenved ennyire!
- Nem érdekel, viselje el. Vagy ennyire gyenge lennél mi?
- Ezzel nem segítesz rajta.
- De… fogok. Eljött az idő a teljes hatalom átvételre.- mondta Jack vérre szomjazva, majd elkapott belenyúlt a mellkasomba, és máris teljes mértékbe odabent találtam magam.
- Na, ugye hogy más ez a felállás. Már nem is fáj semmid ugye? Valld be, hogy jobb ez így. - mondta. Tényleg, a testem végre nem fájt, de igazából nem is éreztem, amikor a saját fejem rabja voltam.
- Ne csináld ezt Jack, nem helyes bármit is akarsz tenni!
- Oh, dehogynem…- mondta majd kifelé vette az irányt. Láttam, ahogy végigmegy a ház folyosóján egyenesen a konyhába ahol a professzor és Flaky-chan ebédeltek.
- Oh, jobban vagy már?
- Nutty… Flaky-chan mintha megérezte volna, hogy nem én vagyok, remegni kezdett a félelemtől. Jack vérszomjas vigyorra húzta a száját, szemei villóztak az ölni akarástól.
- Ne öld meg őket! Ők segítettek nekem! Ő jó emberek. Kérlek nee…!Neee!- ordítottam, de nem halotta meg. Jack rátámadt Flaky-chanra, de a prof elé állt. Mind elestek. Jack a profot kezdte fojtogatni. Flaky-chan pedig sikított a rémülettől.
-NEE! Ő nem ártott nekem. Ne bántsd! NE bántsd kérleeek. kérleeek NEE! Bármit megteszek, csak ne bántsd!- kiáltottam sírva, mire Jack megállt.
-Mindent, amit csak kívánok?
-A... akármit.-válaszoltam visszakozva.
- Kössünk üzletet. Add át a teljes irányítást a tested fölött, nekünk. Mi pedig cserébe megvédünk, harcolunk helyetted és kiderítjük ki ölte meg a szüleidet, ha te tejesen lemondasz a testedről. Soha többé nem jöhetsz vissza… megígéred?- kérdezte tőlem Jack. Elgondolkoztam. Hogy vajon ha nemet mondok, akkor a saját személyiségem képes lenne e-ezekre… de végül is én csak egy kis kölök vagyok… Egy gyenge kölyök, aki önmagával sem tud megbirkózni. Nem volt más választásom…
- Rendben, de egy kikötés van. Csak az én engedélyemmel ölhetsz meg bárkit is… értve vagyok?
- Hogyne. Megegyeztünk. - vigyorgott Jack, majd elengedte a professzort. A prof remegett a félelemtől, Flaky pedig zokogott.
- Chöh nyomorultak…- mondta Jack majd kiment a házból és elindult egy irányba… Jó pár kilométert sétálhatott. Én odabent ültem és arra gondoltam, hogy biztosan soha többé nem láthatom se a profot, se Flaky-chant… de jobb is így. Jobb ez, mintha meghaltak volna… Jack egy domb tetején megállt, felnézett az égre.
- Ez túl uncsi, sehol egy ember… na nesze legyen, visszajöhetsz paprikajancsi. -majd szó nélkül visszatolt a testembe. Egyből elfogott a szédülés hányingerrel karöltve, de a friss levegő kicsit segített. Ahogy leértem a dombról a szédülés egyik pillanatról a másikra nagyon erős lett…
-A francba… éhes..vagy…- majd eldőltem, mint egy zsák krumpli…
Mikor magamhoz tértem az elmémben ücsörögtem megint, a testemben pedig Leo volt, és épp egy hatalmas szelet tortát tolt befelé, hatalmas vigyorral.
- Hogy…
- Ja, hogy engedhettem oda? Tudod, ki fogja azt a sok cukros szart megenni, hányingert kapok tőle, aztán had ápoljon téged, amíg vissza nem nyered az erődet…
- Értem. De hol vagyok?- kérdeztem. Egy cukrászdában voltam, és egy kedves bácsi hozta nekem a finomságokat.
- Az öreg fószer rátalált, aztán idehozott, most meg tömi a bendődet, szal örüljél.
- Még egy ember, aki veszélybe kerül miattam…- mondtam alig érthetően
- Mit pampogsz?- mordult rám Jack.
- Semmi…- mentegetőztem. Leo láthatóan jól érezte magát a bőrömben, és nem is volt olyan megerőltető érzés, mint mikor Jack veszi át a helyemet. Miután végzett az evéssel, az öregúr csomagolt neki egy kis elemózsiát, majd ismét elindult a testemmel egy irányba.
- Na, most már ideje, hogy én legyek ott…
- Várj egy kicsit. Annyit voltál már a testemben, most rajta a sor.
- Chö….- vont vállat Jack. Leo egy kisváros utcáin sétált, amikor hirtelen beborult az ég, és az eső szakadni kezdett. Az utak homokjából sáros ingovány keletkezett, de Leo mosolyát semmi sem törhette meg. Ahogy sétált a frissítő esőben egyszer csak 3 fickó kerítette be őt.
- Jé, egy kisfiú… egyedül.
- Mit kószálsz itt kint egyedül? Hamarosan sötétedik is.
- Bajba fogsz kerülni...- fenyegette a harmadik, de Leo mosolya semmit sem változott.
- Azt hiszem, most már tényleg én következem. - állt fel Jack a helyéről, és ez alkalommal már nem állítottam meg.
- megölhetem őket?- kérdezte.
- Meg.- mondtam szárazan, nem is mondtam inkább már-már parancsoltam a házi fenevadamnak. Az az igazság, hogy addigra kezdtem ezt a rendszert megkedvelni. Nem nekem kellett áznom az esőben, ráadásul nem sebesültem meg, nem voltam éhes és fáradt sem. Ők pedig élni akartak… attól függetlenül, hogy kihasználták a testem… ez egy elég jó rendszernek ígérkezett. Jack átvette Leótól a testemet, majd a 3 fickónak esett… Pillanatok alatt széttépte őket egy földön talált üvegszilánkkal… de ami akkor következett sok mindent megváltoztatott bennem. Azt hittem jó érzés lesz látni, hogy nem én vagyok a gyilkosuk, és nem az én lelkemen fog száradni a haláluk. Elhitethetem magammal, hogy nem én vagyok a gyilkos, de ahogy láttam a csordogáló vért, ahogy elvegyül a sárral, ahogy mindhárom kileheli a lekélt. És ahogy Jack ott állt talpig véresen az én testemben, és örül a gyilkolásának… Undorodtam magamtól. Jack és Leo is én voltam, bár meg akartam magam győzni arról, hogy ez nem így van, be kellett látnom, hogy én egy véreskezű gyilkos vagyok, aki nem becsüli az élet értékét. Visszahívtam Jack-et és kértem had mehessek vissza a testembe. Nem értette, de engedett a kérésemnek. Ott álltam az esőben. A hajam csurom víz volt már, a ruháimmal együtt. Lerogytam a sárba, hátha én, egy ilyen mocskos teremtmény eggyé válok a sárral, a mocsokkal és eltűnök… Lehajtott fejjel térdeltem a sárban, az eső csak úgy zuhogott rám, a könnyeim megeredtek, meredten néztem előre. Várva, hogy talán elragad a halál. Egész este ott voltam, a gyomrom megkondult, de nem törődtem vele, csak vártam, vártam valami megváltásra.
Azon a hajnalon még mindig zuhogott az eső, mintha nem is lett volna éjszaka… a szakadó esőben azon a szürke égboltos hajnalon egy kéz ragadta meg a vállamat, majd sírva a nyakamba borult…
- Nutty… Nutty!- kiáltotta a hang… - annyira aggódtam - sírt az ismerős alak.
- Flaky-chan.- ismertem rá a lányra. Mögötte ott állt a professzor is. – átkutattunk érted mindent, azt hittük meghaltál, annyira örülünk, hogy jól vagy. - mondta sírós hangon. A professzor mereven állt és a halottakat nézte mellettem a sárba merülve.
- Ezt te tetted, fiam?- kérdezte tőlem… Nem feleltem, ebből ő tudta, hogy ez így van.
- Ne hibáztasd magad. Nem te tetted. Nem lesz semmi baj… vigyázni fogunk rád, és megtanítom neked, hogyan kerekedj föléjük. Gyere vissza velünk, én pedig adok neked erőt…
- Milyen erőt tud ez a csávó adni?- fortyant föl hitetlenkedve Jack.
- Miféle erőt?- kérdeztem halkan, könnyes szemmel…- - hiszen a múltkor meg akartam ölni… de meg tud bocsájtani?
- Nem hibáztatlak, azért amit nem önszántadból tettél.- hajolt oda hozzám.- azt mondtad szereted a cukrokat igaz? Én, megtaníthatlak a cukor mágia használatára. - mosolyodott el, majd a kezét nyújtotta felém.- de csak ha te is akarod .- mondta. Nem gondolkoztam nemleges válaszon, egyből megfogtam a kezét, mely felemelt a mocsokból.
- Ígérem, minden tőlem telhetőt megteszek, hogy erősebb legyek…

Az én elemem…
(vihar előtti csend)

Együtt visszamentünk a professzor házába, majd leültünk az ebédlőasztalhoz. A professzor gyorsan összeütött nekünk valamit, és ebéd közbe beszélgettünk a továbbiakról.
- Nos, Nutty, van valami, amit meg akarok osztani magammal kapcsolatban. Én igazából egy mágus vagyok.
- Mágus?- kérdeztem visszaértetlenkedve.
- Igen. A mágusok varázslatokkal harcolnak a jó ügy érdekében. Egy erő mellyel megvédhetünk valakit vagy harcolhatunk valamiért, ami kedves nekünk. A mágiának sok különböző fajtája van, de neked csak egyet kel kiválasztanod, hogy mit szeretnél tanulni. - magyarázta a professzor.
Elgondolkoztam mi állhat hozzám legközelebb. Egész életemben a cukrok birodalmában éltem, ez vett körül, ezt töltötte ki a múltam a jelen és a jövőm is…
- Különféle elemi mágiák fegyvermágusok alakváltó mágusok és…
- Cukormágia!- kiáltottam fel. Kell lennie cukor mágiának!- mondtam lelkesen. A professzor lehajtotta a fejét, majd elmosolyodott.
- Ahogy gondoltam. Előbb egyél, utána majd mutatok valamit..- mondta.
- Re... rendben. Ültem vissza, majd tovább ettem az ebédemet.

Délután a prof lekísért a titkos pincéjébe, ami igazából olyan volt, mint egy labor. Egyből elfogott a hányinger, hasonlított az otthoni laborunkra. Az emlékek miatt kicsit rosszul lettem, de aztán kitisztult a kép. Ez a labor merőben más, mint amilyen a miénk volt.
- Ez az én laborom, ahol a cukorkamágiát fejlesztem. Kiforratlan még, de már nagyon sok mágia biztonsággal használható. Ha akarod, a tanítványommá teszlek. Ez az elem az, amit szívesen használnál nem igaz?
- Igen!- mondtam határozottan. Égtem a vágytól, hogy megtanulhassam az alapokat, és hogy elsajátítsam minden fejlesztését. - akarom ezt az erőt.
- helyes, ez a jó hozzáállás. A hangok sem gyötörnek, amikor magabiztos vagy, igaz? – kérdezte tőlem mosolyogva.
- Nem, most csöndben vannak.
- Ennek örülök. Akkor kezdjük is el. - mondta majd beljebb vezetett. Kémcsövek, rengeteg könyv, irat táblák tele írásokkal, ábrákkal, rengeteg széthullott rendezetlen papír, azonban az íróasztala közepén egy üveg búra alatt egy vaskos könyv helyezkedett el. Gyönyörű szép, fekete bőrborítású volt, arany csíkokkal.
- Az az én naplóm. Mondjuk mostanában nem túl sok történést írok bele, inkább a kiforrott mágiákat foglalom össze benne.
- És miért van búra alatt?- kíváncsiskodtam.
- Meg akarom védeni a kíváncsi szemek, elöl, a kulcs, ami ide bezárja, nálam van, még neked sem szabad beleolvasnod. Ne aggódj, midben szükséges tudás itt van a fejemben . –magyarázta. - a naplómra nem is lesz szükségünk, inkább egy gyakorlótérre. Kövess. - mondta miután néhány papírlapot magához vett. Kimentünk a pincéből fel a kertbe. Most először néztem körbe jobban. Egy hatalmas telek volt, hatalmas csodálatos virágokkal, égig nyúló gyümölcsfákkal, hatalmas térrel hátrébb pedig egy nagyobb halastó. Teljesen a nyugalom szigete volt. A fű cirógatta a lábszáramat, ami már majdnem a térdemig ért.
- régen nyírtam füvet. - vakarta meg a tarkóját a prof. Felálltam a hátsó udvar szélére.
- Készen állok.
- Rendben. Nos. A cukor mágia egy érdekes mágia. Mielőtt elmondanám a konkrétumokat, tudnod kell, hogy a mágia bárkinek elsajátítható tudományág, de rengeteg gyakorlás szükséges a kellő mennyiségű varázserő elsajátításához. A mágia tanulás első lépése hogy elmerülsz abban az elemben, amit tanulni szeretnél. Azt hiszem ebben nem lesz probléma, hiszen ebben nőttél fel. Minden kis apróságát ismered a cukornak, mind fizikai mind kémiai vonatkozásban, igaz?
- Igen. - bólintottam.
- Mivel teljesen ismered az elemedet, most már csak meg kell tanulnod előhozni azt a mágikus energiák segítségével. Nézd!- mulatott előre a tenyerével, amiből hamarosan csillogó, szemcsés kristálycukor sarjadt.
- Kristálycukor. - csodálkoztam el.
- Ahogy mondod. Egészen egyszerű. A testedben lévő energiák irányításával képes leszel megidézni ezt az alap mágiát, próbáld meg.- utasított. Kinyitottam a jobb tenyeremet, majd közepére koncentráltam. Visszaemlékeztem arra a hatalmas tartájra, amiben ezt az alapvető hozzávalót tároltuk. Becsuktam a szemeimet. A tenyeremben energiát éreztem kavarogni, és hirtelen éreztem a szemcsék kavargását az ujjaim közt. Még nem nyitottam ki a szemeimet, valahogy a bal szememmel becsukva is láttam a mágiám. Mikor kinyitottam a szememet, a cipőmet már elfedte a csillámló cukor.
- Ügyes vagy, megy ez!- kiáltott lelkesen a professzor. A szám fülig ért, nem hittem el hogy ennyire könnyen meg tudom csinálni. De tényleg ebben nőttem fel, az elképzelése a dolgoknak és a megvalósítás nem volt nehéz, amikor a fejemben minden cukros sütemény receptje és hozzávalói benne voltak.
- Tovább!- kiáltotta a professzor, majd ismét a magyarázásba fogott, én pedig hűségesen megfogadtam a tanácsait, az utasításait, követtem a feladatok, mágiák leírását, használtam a képzelőerőmet. Pár héttel később a megtanult mágiák segítségével harci feladatokra kerülhetett sor, melyekkel megtanulhattam hogyan vessem be a cukor mágiámat támadásra, és védekezésre, és érdekes mód a gyakorlás hetei alatt… Jack és Leo hangja egyszer sem csendültek fel a fejemben, halgattak, mint a sír, már- már elfelejtettem őket… de ez hiba volt…

A titokzatos harmadik

Egy hónapja gyakoroltam a cukormágiát, az erőt, amit a professortól kaptam. Hihetetlenül büszke voltam magamra, és végre úgy éreztem megszabadultam a sötétségtől, ami annyira magával ragadott. Flaky-channal segítettem rendbe hozni a házat és a kertet miközben a professzor új mágiák kifejlesztésén dolgozott, amit beleírt a naplójába. Nem engedett a kutatás ideje alatt le a pincébe, szigorúan titkos kísértelek zajlottak odalent. De nem unatkoztunk Flaky-channal. Én lenyírtam a füvet miközben ő elmosogatat a piszkos tányérokat, felmosta a konyhát. Aztán együtt rendet raktunk minden szobában majd ott is kitakarítottunk. A ház végre kezdett a régi önmagára hasonlítani.
- Már nagyon régen vagyok itt, és megfigyeltem hogyan hanyagolja el Shiji-san ezt a házat, de sosem hibáztattam, hiszen nagyon sokat dolgozott a laborjában. - magyarázta a vörös hajú lány.
- Ne aggódj - fogtam meg a vállát.- én itt maradok és segítek rendben tartani ezt a nagyon szép helyet. - mosolyogtam rá.
- Remek, akkor kezdheted a tó kitakarításával. - nyomta hozzám a halas hálót. Igen a tó, békanyálas volt az egész, ráadásul büdös és egy élő halat nem találtam benne. De egy délután alatt sikerült kipucolni, annyira hogy új víz is került belé, már csak halak kellettek volna bele.
-A halakat később tudjuk csak beszerezni, rendeltetnem kell az állatos boltban. - magyarázta a prof. - de nagyon jó munkát végeztetek gyerekek ezért vacsorára megkapjátok a méltó jutalmatokat. - mondta a prof majd el is szaladt a boltba vacsoráért. A csöndben felütötte a fejét az unalom, de Flaky –chan talált valamit pakolás közben.
- Nézd csak!- mutatta.- nem tudom, mi lehet ez, de máris nem unatkozunk. Derítsük, ki hogyan működik.- mondta. A tárgy lapos volt, viszont varázserőt árasztott. Ahogy hozzáértem egy átlátszó képernyő villant el, majd embereket láttunk, akik beszélni kezdtek.
- Mi ez?- csodálkoztam el.
- Nekem nagyon tetszik, nézzük, meg mi történik. - mondta Flaky-chan, majd néztük a képen szereplő embereket, akik harcoltak szócsatákat vívtak és végül valahogy jófiú nyert szerintem. A történet végére a Professzor is hazaért.
- Mit találtatok gyerekek?- kérdezte. - oh, megtaláltátok a régi diafilm lakrimámat. Jó film, csak nagyon sokszor láttam már. Tetszett a történet?- kérdezte.
- Igen- kiáltott fel lelkesen Flaky –chan.
- Nekem is- bólintottam.
- Remek, most viszont nyomás a konyhába, nagyon finom vacsorát hoztam, mondjuk, még felkel melegítenem. - mesélte vigyorogva. És valóban Sült hús burgonyával, rántott sajt szamócaöntettel… valami fenséges. A desszert meg frenetikus. Fagylalt csoki reszelékkel és vanillia sziruppal, meg persze fejenként egy szelet csokoládé. Miután mindhárman jól belaktunk leültünk a kitakarított kanapéra a professzor pedig elővett egy régi kötésű könyvet és felolvasott belőle. Egy öreg mágusról szólt, és a tanítványáról. A történet néha félelmetes elemeket tartalmazott, ezért Flaky-chan néha mellém húzódott, átkarolta a karomat, vagy megfogta a kezem, én pedig kedvesen mosolyogtam rá, jelezve hogy meg fogom őt védeni. És akkor ezt éreztem… hogy bármire képes lennék… hogy Flaky-chant és a professzort megvédjem, bárkitől és bármitől… még magamtól is.
Besötétedett, a levegő is lehűlt, ezért a professzor begyújtott a kandallóba, megágyazott nekünk a kihúzható kanapén, majd Flaky-chan és én egy helyre feküdtünk aludni. Kissé izgatott lettem ettől, de Flaky-chan-on láttam a megkönnyebbülést, és hogy boldog, hogy mellette vagyok, ettől én is boldog lettem. Csendes éjszaka szállt a fejünkre. Flaky-chan megfogta a kezemet, úgy aludt el, aranyosan, szuszogva aludt. Lassan én is elaludtam mellette, de kisvártatva álmok kezdtek gyötörni, borzalmas rémálmok… a múltról, a borzalmas eseményekről és… azokról kik bennem laktak. Egyszer csak, mintha ismét magamban találtam volna magam, megláttam Jack-et, ahogy összehúzva magát kuporog a földön. Remegett, félt, és mintha még a könnyei is eleredtek volna. Nem hittem a szememnek.
- Jack!- szólítottam meg. - mi a fene van veled? Te nem ilyen szoktál lenni… mi van? Mi történt?- kérdeztem aggódva, bár nem tudtam miért aggódok a gyilkolós énemért…
- Az a tag… Sajnálom kölyök… de azt az alakot még én sem… - nyelt egy nagyot. - tudom legyűrni… vesztettünk… és te…
- Miket hordasz itt össze? Hol van Leo?- kérdeztem ordítva. Leo nem messze Jacktől, körülbelül ugyanabban az állásban kuporgott, az volt a különbség hogy ő zokogott, borzalmasan remegett és fejét a kezeibe temette.
- Leo..- mondtam hitetlenkedve. - de hát hol van az, akiről beszéltél, mégis miféle alak?- kérdeztem. Erre közvetlenül velem szemben megjelent egy harmadik én, aki pont ugyan úgy nézett ki, mint én.
- Te vagy az? Mit műveltél?- kérdeztem tőle határozottan. Nem felelt semmit, csak halk kuncogásba kezdett, a haja eltakarta az arcát, de egyszer csak felkapta a fejét. A szája a füléig ért, mosolya sátáninak hatott. Nevetése egyre hangosabb lett, majd két kezét kitárta majd szinte ordítva nevetett. Kezdtem megrémülni. Csak nevetett és nevetett, kezeit kitárta, ujjait az égnek meresztette, aztán hirtelen megállt, hörgött egyet, majd hihetetlen gyorsasággal elindult felém. A jobb szeme megcsillant, ahogy felém száguldott.
- Kölyök!- kiáltott Jack aggódóan, de már nem tudott megvédeni. A harmadik énem elkapott a torkomnál fogva majd felemelt. Kapálóztam, próbáltam lefejteni a kezeit a nyakamról, de nem ment… a levegő lassan elfogyott a tüdőmből, ám ekkor Jack összeszedve magát, megragadta a fickót majd elrántotta. Mindannyian elestünk. Jack hátrált a gyávaságtól, de megakadályozta a halálomat…
- Ez meg... mégis… mi volt?- kérdeztem köhögve.
- Pont az, aminek látszott. Meg akart ölni… ha megöl, te eltűnsz és csak mi maradunk a testedben…
- De miért mentettél meg…?- kérdeztem csodálkozva.
- Mert te mégiscsak elviselhetőbb vagy, mint ez a tag.- mondta undorodva.- amúgy az a baj… hogy ő megjelent, mármint, most már annyira erős lett, hogy te is látod. Emlékszel, amikor először voltál itt. Azt mondtam neked, hogy hárman vagyunk, de te csak kettőnket láttad. Ez a tag nálunk is erősebb lett, mert a lelked megerősödött, ő a te jó élményeidből táplálkozik, amiket átalakít kétségbeeséssé és őrületté. Sokat etetted ezt a dögöt…
- De én ezt nem…
- Ne hibáztasd magad… csak tudod… az a baj… hogy innen többé… nem jutsz ki. Mert engem meggyőzhettél, de ez a fickó nem beszél senkivel, egyszer nem szólalt meg… csak pusztít… előle nincs menekvés… saját magad rabja lettél. Amíg le nem győzöd őt… Sajnálom kölyök.
- De akkor most… ő… - de késő volt, mire feleszméltem ismét belülről láttam az eseményeket. Felülről láttam Flaky-chant aki békésen aludt.
- Ugye nem…
- De…
Ekkor megragadtam Flaky-chan nyakát és fojtogatni kezdtem egyre erősebben. A vörös hajú lány levegőért kapálózott, de nem sikerült neki… a halál szélén volt, amikor a professor berontott és egy hatalmas fa husánggal a hasamba vágott. Belülről semmit sem éreztem, de láthatóan nekirepültem a falnak. Mintha ez az énem meg sem érezte volna az előbbi hatalmas ütést, felállt, a szemeiből még jobban tükröződött a pusztítás vágya.
-NEEEEE, ne bántsd őket!- kiáltottam bentről.
- Felesleges, ők halottak. - mondta szomorúan Jack.
- Nem nem, nem, valahogy csak meglehet őt állítani. Én ezt nem fogadom el. NEEEEM! Flaky-chaaan!- ordítottam magamból kikelve, üvöltöttem sírtam, toporzékoltam, a fájdalom a szívemben hatalmas volt… de semmi. A kinti énem rátámadt a professzorékra. A professzor megpróbált ellene harcolni, de nem ment neki. Ekkor ismét Flaky-chan került a célpontba.
- Nem, nem, nem hagyom!- kitátottam, majd nekirohantam az énemnek. mire az hatalmas lendülettel szinte elpöckölt magától és rengeteget repültem hátra, majd elsötétült a világ…

Túl mindenen… út a megváltás tornyába,
a káosz csatlósai

Teljes sötétség… ismerős, lebegő érzés, és ami körülvett. Kétségek. Fájdalom, aggodalom, rémület… és a teljes mindent beborító sötétség. Ismét saját magamban voltam, mikor kinyitottam a szememet. Jack előttem ült, Leo-t nem láttam és a harmadik fickót sem… rosszat sejtettem. Lassan feltápászkodtam.
- Mi… Mi történt…?- kérdeztem, majd hirtelen eszem bejutottak, amit a harmadik énem művelt…
- Ugye nem? Nem ölte meg őket ugye…?- kérdeztem.
- Sajnálom kölyök.- mondta Jack lehajtott fejjel… - de egyikünk sem volt képes megállítani… túl gyávák voltunk ahhoz, hogy szembeszálljunk vele… túl erős… azzá tetted… és a szeretteid halottak.- közölte velem a tényt. A könnyeim megeredtek. De nem ordítottam… valahogy már nem volt rá erőm… a fejem kissé ki volt ürülve, mintha nem éreznék semmit, csak valami hatalmas ürességet…
- Most Leo van odakint, de nincs jó passzban. Borzalmasan elhagyta magát… Egy hosszú csönd után, miután egy kis erőt összevakargattam magamban újra megszólaltam elnyűtt hangomon.
- És hol vagyunk most?- kérdeztem.
- Sokat futott, sétált, menekült… most valami erdő szélén van, egy fa tövében ücsörög.- mesélte Jack. Nagy nehezen felálltam majd kinéztem önmagamból. Leo tényleg ott ült, a mosolygós kisfiú most sírdogált, szipogott… és a ruhája csurom véres volt. A pulóvere, a nadrágja a haja mindenem csupa vér volt…
-Leo… - már-már sajnáltam a kis fickót, aki én voltam, és szerettem volna, ha segít rajta valaki… illetve segít rajtam valaki. Kisvártatva egy férfi haladt el mellette. Haja kék volt, mint a tenger mélye, tincsei az égnek meredtek. Izmos volt, lenge inget hordott nadrággal. Erősnek tűnt, határozottnak, aki nem fél semmitől. Egy pillanatra megállt Leo előtt, ránézett. Szeméből a kíváncsiság áradt, de végül is megvonta a vállát, majd tovább indult. Leo észrevette az idegent, lassan feltápászkodott a földről, megtörölte az arcát, szipogott párat, de végül a férfi nyomába eredt. A fickó észrevette, hogy a kisfiú követi, de nem törődött vele. Nyugtázta magában, hogy nem ő sérült meg, hanem ő sebzett meg másokat ettől véres a ruhája. Hagyta, hogy kövesse, hogy kövesse egy kivételes helyre, az erdőkön túl, egy sziklák közti erődbe.
Nem tűnt túl vidámnak a hely, de biztonságosnak hatott, s ez csábította Leo-t odabentre. Mikor belépett a fickó eltűnt a bent tanyázó tömegben. Haramiák, izmos férfiak, csinos telt keblű hölgyek foglaltak helyet az asztaloknál, az emeleten pedig egy fekete hajú szakállas ember állt, s nézett le az embertömegre. Leo félve nézett végig, de igazából tetszett neki a hely. Mindenki furcsállotta, hogy hogy került ide egy ilyen kisfiú, de nem vetettek rá elég ügyet, míg végül a fekete hajú férfi tette szóvá.
- Ki hozta ide ezt a kölyköt?- szólalt meg hangosan mély, szigorú hangján. A népség elcsendesült, mindenki csöndben lapult, csak egy valaki majszolta tovább forró ebédjét. A kék hajú férfi tömte magát hevesen.
- Lidérc!- kiáltotta.- te voltál az?- a lidérc nevezetű férfi nem válaszolt egy szóval sem, tovább rágta a frissensült csirkecombját, majd miután lenyelte a falatot megszólalt.
- Mester, azt se tudom ki ez a gyerek. Az erdőben ücsörgött egy fa alatt, aztán utánam jött. Én aztán nem vállalok érte felelősséget…- vetette oda a „mesternek”.
- Hát így állunk. Senki sem tud róla semmit?- kérdezte a mester, a társaság némán hallgatott. A mester megindult lefelé a lépcsőn, míg végül odaért Leo-hoz.
- Gyere velem fiam, és meséld el, miért vagy itt!?- mondta a mester nyájasan, majd Leo követte. Egy szobába vezette ahol leültette egy kényelmes fotelbe.
- Nos, fiam, mi a neved? Honnan jöttél? Van valami mágiád?- kérdezte a mester. Leo felhúzta a lábait a fotelbe, majd megint hintázni kezdett. A mester türelmesen figyelte. Kisvártatva elővarázsolt egy cukorkát majd azt kezdte nyámmogni. A mester kissé meglepődött fejet vágott, de elégedett volt.
- A nevem...- itt kissé megállt…
- Mondd azt, hogy Nutty! Kérlek! – kiáltottam neki. tudtam, hogy hallja, amit mondok, és reménykedtem teljesíti kérésemet.
- Nutty.- bökte ki végül. - nem emlékszem, hogy hogyan kerültem az erődbe, vagy, hogy miket tettem. De szeretem a cukrokat. Te is kérsz?- kérdezte a mestertől, majd egy új nyalókát odanyújtót neki.
- Cukor mágia?- kérdezte meglepődötten a mester.
- Igen… ez...
- Az én….- folytattam Leo-val együtt.
-MÁGIÁM!- mondtuk egyszerre. Az emlékek ismét lepörögtek előttem, ahogy a prof tanítja nekem a mágiáját, amit oly nagy becsben tartott. Sírva fakadtam a meghatottságtól, de most Leo-ra kellett koncentrálnom, hogy azt mondja, amit én akarok. Hiába akartam átvenni tőle a helyemet, nem tudtam…
- Ki tanított téged erre?- faggatózott tovább a mester.
- Nem tudom… ez csak bennem van.- mondta. Talán jobb is volt így…
- Értem, nos. A mágiád igen ígéretesnek tűnik, és…- erre a mester mélyen belenézett a bal szemembe, mintha mélyen belém nézett volna, mintha látott volna minket odabentről, engem és Jack-et… - Hmm… szeretnél itt maradni fiam?
Leo körbenézett.
- Azt hiszem igen. Biztonságosabb itt, mint odakint… odakint hideg van és sötét…- magyarázta gyermeki naivsággal.
- Így van, nálunk biztonságban leszel. Emlékszel Lidércre, akit idáig követtél? Ő majd segít neked beilleszkedni.- mondta a mester, majd felállt és kivezetett a szobából.
- Hé, mindenki! Van egy új tagunk! Legyen mindenki azon, hogy biztonságban legyen. Senki sem bánthatja.- mondta a mester ördögi vigyorral az arcán. Felismerhetett bennem valamit, amit még én sem tudtam magamról.
- Mi hogy ez a kölyök?
- Mester ugye most viccel?!
- Ezt a kis takonypócot védelmezzük? Inkább szétverem.
- Ne hülyéskedjen mester… ez csak egy kis taknyos.- hangoztak fel az ellenérvek, és a tiltakozások.
- Kussoljatok, már semmirekellő bagázs.- kiáltott fel Lidérc, miközben az egyik comb még mindig ott volt a kezében.- a mester így látta jónak akkor mi lenne, ha befognátok a pofátokat?- üvöltötte dühösen. Erre minden háborgó hang elnémult.
- Jó is hogy felszólaltál Lidérc, ugyanis mostantól a kölyök a te fennhatóságod alatt áll. Te fogsz rá vigyázni, és megmutatni a szállását!- adta ki a parancsot a mester.
- Mester! Maga csak viccel, nem leszek bébicsősz!
- Te hoztad ide, vállad érte a felelősséget… vagy ellenszegülsz tán?- zsarolta a mester Lidércet. Lid csak morgott, mint egy veszett eb, de végül belenyugodott. Leo letopogott a lépcsőn, majd hihetetlen mosollyal odament Lidérchez.
- Mit bámulsz?- kérdezte kiabálva. Leo csak vigyorgott…- Áh… tök véres vagy, vedd le ezeket a mocskos göncöket…-Leo csak vigyorgott…- de idegesítő vagy te gyerek…-Leo mg mindig nem mozdult… Lidérc pedig egyre jobban dühbe gurult, ráadásul a társai is mind hahotázásba törtek ki.
- Háhá, egy pólyásra vigyázhatsz.
- kellett neked idehoznod!
- Bébicsősz lett a démonból.- röhögtek. Lidnek elborult az agya, és egyszer csak a vigyorgó kisfiúra emelte a kezét, mire Jack odabent félrelökött, átvette Leo helyét, és kivette Lidérc támadását. Lid hátrahőkölt, meglepődött.
- Ki vagy te?- kérdezte csodálkozva.
-A nevem Nutty.- válaszolta szárazon Jack.- és ne merj kezet emelni ránk többé...!!- fenyegette Lidércet.
- Mi ez a királyi többes? - jegyezte meg Lid.- és hogy jössz te ahhoz hogy fenyegess te kis görcs...te még taknyos vagy, ott van a seggeden a tojáshéj, mégis itt pattogsz nekem? Na, ide figyelj....- közben megragadta Jack-et a pulcsijánál fogva.- egyrészt, nagyon gyorsan vegyél vissza az arcodból. Másrészt pedig...- ekkor lekevert egy hatalmas sallert Jack-nek, amit ő hősiesen de gyűlölettől égve tűrt el.- nem hagyom hogy holmi jött - ment kölkök akik csak most szagoltak bele az erejükbe hősködjenek itt. Itt az lesz a főnök, aki a legerősebb...ezt vésd jól az eszedbe...- mondta Lid hihetetlen komolysággal.
Jack szeme nagyon komoly lett. Szinte meg se rebbent. Farkasszemet nézett Lidérccel, ezzel is kimutatta, hogy ő aztán nem fél tőle. Olyan gyűlölet lángolt benne, olyan komoly elhivatottság. Tudta, hogy még nincs olyan szinten, hogy Lidérccel megküzdjön, de Lidérc célt adott neki, motivációt az erősödésre, és ez engem is jó érzéssel töltött el. Lidérc mélyen a szemébe nézett, valami érdekeset fedezhetett fel, mert a szája a füléig húzódott, és annyira ördögi lett, hogy még Jack is elvigyorodott.
~ Mi van zsák megtalálta a foltját?
- Benned tombol a káosz haver…- kiáltott fel lidérc. - lehet, hogy csak egy kölyök vagy, de a káosz a bensődben lobog, és ez tetszik.- vigyorgott eszeveszetten.
- Ahogy mondod.- nyújtotta volna a kezét Jack, de Lidérc eltolta és jó erősen megütögette a fejét.
- Na, jól van...azért nem kell ennyire beleélned magadat. Még mindig csak egy padlón csúszó kis féreg vagy itt mindenki szemében, de igyekezz, hogy fentebb kapaszkodj!- bíztatta Lidérc- nem tudom mi volt az a kis tejbe tök alakod… de azt hanyagold el…- tanácsolta.
- Majd igyekszem.- vigyorgott tovább Jack.
A délután hátralevő részében Lidérc megmutatta a szobámat, jó tágas szoba volt, minden benne volt, ami csak kellett. Aztán megmutatta a birtokot, az egész céhet. Mikor leszállt az este, még mindig nem tudtam átvenni a helyemet. Jack nem engedte. Túl veszélyes volt, álmomban nagyon sebezhető vagyok… Ezért Leo aludt helyettem.
- De ki akarok végre innen menni.- jelentettem ki.
- Nem érted, hogy nem lehet? Ha kimész oda, egykettőre előbukkanna a harmadik. és akkor nem tudjuk megállítani.
- Akkor mégis mit tegyek, halálomig itt üljek, és mint egy műsor nézzem végig az életemet?- kérdezte. Jack nem válaszolt semmit, csak megfogta a kezemet. Sétáltunk pár percig, majd hirtelen egy fal jelent meg előttünk amiből, négy hosszú lánc lógott ki bilincsekkel.
- Ha itt maradsz, nem eshet bajod, ráadásul gyűjtheted itt az erődet. Gyűjtsd az erődet, hogy aztán kitörhess innen! Ha elfogadod ezt, nagyon sokáig nem mehetsz ki innen… az elmédbe leszel láncolva… és nem láthatod a kinti világot… de ígérem, nem esik majd bántódásod… meg foglak védeni bármi áron, de ahhoz itt kell maradnod, és nem szabad estélyt adnod a harmadiknak, hogy előtörjön érted?
- Rendben van.- egyeztem bele.
-Helyes.- vigyorodott el Jack. Érdekes mód már megbíztam ebben a szeszélyes fickóban…
- Ülj le!- utasított, majd az odabilincselt a láncoknál fogva a falhoz. Éreztem valami idegesítő, furcsa bizsergést magamban, amit pár perc után megszoktam.
- Ezzel képes lehetsz összegyűjteni az erőt, ami benend van. Gyűjtsd össze magadban az erőt, hogy megküzdhess önmagaddal.- mondta.
- Jack.- szólítottam meg.
- Mi van?
- Egy karcolás ne legyen a testemen, mire visszatérek…
- Jah.- mondta, majd eltűnt… én pedig ottmaradtam önmagamba láncolva, várva a napot… a visszahódítás napját.


- Na és kedves Nutty, hová akarod a tetkódat?- kérdezte Lid.
- Ide, a kézfejemre. - tettem le a kezemet Lid elé.
- Hát jól van. - mondta majd rányomta a Raven Tail jelét a jobb kézfejemre. Sötétzöld színű tetoválás volt.
- Most már hivatalosan is közénk tartozol.
- Ez már valami.- vigyorogtam.
~Ne aggódj kölyök… megtartom az ígéretem. De azért… szórakozom majd egy kicsit…

Jó így már rendben lesz.

Céh: Raven Tail
Szint: 1
Kezdő tőke: 100.000 Gyémánt
Varázserő: 250 VE
Mágiák:

• Sugar Magic / Cukor Mágia /
  
• Granulated Sugar Bullet / Kristálycukor Lövedék /

Készítsd el az adatlapod, illetve a hozzá tartozó karakternaplót és már kezdheted is a játékot! Jó szórakozást!