Név: Kevin McBride
Nem: Férfi
Életkor: 23
Jellem: Jó kedélyű fickó. Először üt, aztán kérdez, de ettől független nem kell tőle különösebben tartani, egészen addig, amíg fel nem bosszantják. Akkor durván megtorolja. Mások felé nem nyit valami könnyen, maximum akkor, ha látja a másikon, hogy némiképp meg akarnak nyílni felé.
Kinézet: Hosszú vörös haja van, amit vagy kiengedve, de általában felkötve hord. Nagyjából 175-180 centi magas, a súlya pedig egészséges szinten van a korának megfelelően. A ruhái változatosak, van mikor elegáns, de van mikor kissé szabadabb, ez a kedvétől függ. A céh jele a bal tenyerére van rányomva, és zöld színű.
Mágia:
Alakváltó mágia – Take Over: Beast Soul
Beast Arm: Forest Balkan /Bestia Kar: Erdei Balkan/
Céh: Fairy Tail
Felszerelés: -
Előtörténet:
Az erdő csöndes. Még a madarak csicsergését sem hallani. Lágy szellő simít végig az arcomon. Velem szemben egy szörnyeteg áll, aki csak egy dolgot akar: engem felfalni, vagy átvenni a testemet. Ez a próba fogja eldönteni, hogy méltó vagyok-e nagyapám nevéhez, vagy sem. Egyetlen egy darab kötél volt nálam, ezzel kellett gazdálkodnom. Ha jól időzítek, vagy trükközök, akkor mozgás és harcképtelenné tudom tenni a fenevadat, amiután képes leszek lemásolni. Erre vártam már rég óta. Amikor az ember egy fontos ponthoz ér az életében, a legtöbbjük az emlékekből merít erőt, hogy feltöltődjön, és képes legyen bármekkora akadályt is rögtön átugrani. Ez most sem volt másképp.
Emlékszem még arra a napra, amikor a nagyapám megmentette az én és az apám életét. A családunkról tudni kell, hogy anya és apa is mágus volt egykor, de nem nagyon szerették valamiért a mágiát. Próbáltak tőle elzárkózni, de sajnos ebben a világban olyat nem lehet tenni, mert az ember úton útfélen a mágia valamilyen fajtájába ütközik bele. Anya egyébként régen telekinézis mágiával foglalkozott, mára azonban csak otthon van, és a háztartásbeli lett. Apa mágiájáról semmit nem tudok, ő most egy gyárban dolgozik, ahol mágikus négykerekű járműveket gyártanak. Anya igazából ellenezte ezt, de sajnos nem volt más munka, és ez még viszonylag jól is fizetett. Sosem voltunk egy dúsgazdag család, de nem volt okunk panaszra. Próbáltam kideríteni, hogy mi történt, amiért a családunk ennyire ellenzi a dolgot, pedig én csodáltam azokat, akik különböző mágiákat használva segítenek másokon. Kisgyerekként amolyan hősnek képzeltem el őket, de végül rájöttem, hogy ugyanolyan sebezhető népség, mint én, vagy a szüleim. Békés család voltunk, de nagyjából nyolc, kilenc éves koromtól kezdve a nagyapám elkezdett sűrűn átjárni, ami nem is lett volna gond. A gond a szüleimmel volt, akik ezt nem nézték jó szemmel, mert tudták, hogy miért van itt. Ki akarta deríteni, hogy képes vagyok-e mágiát használni, és ha igen, akkor melyik fajtáját a számtalan sok közül.
- Mondtam már, papi, hogy a gyerek nem fog mágiát tanulni! – szólt anyám már a sokadik alkalommal.
- De tudod Sissy, hogy ezzel csak visszafogod a kölyköt, és semmit nem fog elérni az életben. Ha azt akarod, hogy sikeres legyen, akkor hagyd, hogy tanítsam, vagy tanítsd te magad. Légromboló Sissy. – ezzel a névvel nagyapám betalált, azt hiszem. Láttam anyámon, hogy elvörösödik, és dühösen néz az apósára. Én csak ingattam a fejem, anélkül, hogy bármit is felfogtam volna az egész beszélgetésből.
- Esetleg ezt nem dönthetném el én? Hogy mit akarok csinálni és mit nem? – mindketten rám néztek, és ennek tetejébe a nagyapám még mosolygott is. Ennek a kijelentésnek anya nem örült, és mielőtt bárki bármit mondhatott volna, óvó tyúkanyó módjára válaszolt is.
- Nem! Sosem fogsz mágiát tanulni, mert nem engedem meg! – jelentette ki ellent mondást nem tűrő hangon. Csalódottan a szobámba kullogtam és a vita további részét már nem is hallottam. Azt tudom, hogy nagyapám minden áldott nap próbálkozott, de anyám hajthatatlan volt. Nem akartam galibát, de ez nem mehet így tovább. Tíz éves voltam, amikor eldöntöttem, hogy saját kezembe veszem a dolgot, és kiderítem, hogy anyám miért nem szereti a mágiát, és megkérem a nagyapát, hogy tanítson meg a mágiájára. Egy nap kihasználtam, hogy apa dolgozik, anya pedig elment bevásárolni. Pakoltam be némi ételt, és elindultam a nagyapámhoz. Kopogtam, és szinte azonnal ajtót nyitott. Kicsit meglepődött, hogy itt vagyok, és kérdőn is nézett rám.
- Te mit keresel itt?
- Tudni szeretném, hogy miért utasítja el anya a mágiát, miért hívtad a múltkor Légromboló Sissy-nek, és szeretnék mágiát tanulni tőled. – soroltam fel az okokat, hogy miért jöttem el hozzá. Egy percig néma csendben álltunk, és néztük egymást, majd behívott. Leültem az asztalhoz, nagyapa pedig odatett egy teát. Amikor meghallottam a jellegzetes fütyülést, ami jelzi, hogy a víz tökéletesen forró, elvette, majd két bögrébe öntötte, ízesítette, és kihozta. Az egyiket letette elém, a másikat magához vette, és leült velem szemben.
- Nem biztos, hogy érteni fogod. – vett egy nagy levegőt, és bele kezdett. – Anyád régen nagy mágus volt, telekinézis mágiával foglalkozott, és sokan csodálták és szerették. Elvállalt egy veszélyes megbízatást, de ebbe most nem megyek bele. A lényeg, hogy egy igen erős varázslatot vetett be az ellenfele ellen, amikor egy ártatlan állt kettejük közé, de anyád már képtelen volt leállni, és a mágia darabokra szakította a civilt. Attól a pillanattól kezdve soha többé nem használtak a családban mágiát. Még én sem, legalábbis úgy nem hogy tudtak róla, és ezért olyan elutasító az anyád. – hangja merengő volt, úgy láttam, hogy felidézett pár emléket azokból a napokból.
- Ezt nem tudtam. – mondtam megbánóan, bár elképzelni sem tudtam, hogy mit élhetett meg anyám az utóbbi időben. Ha ezt tudom, lehet, hogy nem erőltetem annyira ezt a mágia dolgot.
- És apa miért nem varázsolt soha? – tettem fel az újabb kérdésem.
- Ugyanebből az okból. Apád is mágus volt, de szerintem mára már mindent elfelejtett, és megtagadta magától ezt az adottságot, így már nem feltétlen nevezhető mágusnak. – válaszolt. Elmerengtem ezen, majd feltettem a leginkább engem foglalkoztató kérdést.
- És te milyen mágiával rendelkezel? – kicsit izgatott voltam, valahogy egyik mágia ágat sem voltam képes a nagypapihoz kapcsolni, ám megelőzött, mielőtt végig mentem volna mindenen.
- Take Over mágiát használok, annak is a Beast Soul alfaját. – válaszolta, majd egy lélegzetvételnyi idő után válaszolt is. – Megboldogult nagyanyád használta a Take Over egy másik ágát, a Mythical Soul-t. Még most is emlékszem a régi szép időkre, amikor vállt vállnak vetve harcoltunk egymás oldalán. Roppant erős Gorgon alakot volt képes felölteni, és akkor nem volt párja. Az egyik kedvenc alakja volt. – nagypapa elmélázhatott, mert felállt az asztaltól, és egy nagyit ábrázoló fényképhez lépett, és felemelte, majd mereven nézte. Letette és visszafordult felém.
- Na kölyök, most sipirc haza, egy hónap múlva megkezdjük az edzésed, és kikupállak. – mondta ellentmondást nem tűrő hangon. Olyan hirtelen jött, és olyan katonás hangnemben közölte, hogy rögtön felpattantam a székről, és vigyázzba vágtam magam ijedtemben. Ebből rögtön azt is leszűrtem, hogy egyáltalán nem fog kímélni, és soha nem fog az edzések alatt az unokájaként rám tekinteni. Ezzel nem is lehet annyira baj. Akkor ezt gondoltam.
Három héttel később elsétáltam apa elé a gyárhoz, hogy együtt menjünk haza. Ahogy meghallottam, hogy vége a munkának, az emberek özönlöttek ki a gyárból, és a tömegben észrevettem apát is.
- Apu, apu, itt vagyok! – kiáltottam oda neki, hogy észrevegyen. Nem sokára meg is hallott és már felém is sietett.
- Hogy vagy kölyök? – dorgálta meg a fejem.
- Jól, és te? Milyen volt a munka? – elmosolyodott, leguggolt elém, és mélyen a szemembe nézett.
- Egy kicsit összébb kell húzni majd a nadrágszíjat. – mondta szomorú arccal. Kérdőn néztem vissza rá.
- Miért? Mi történt? – kérdeztem, bár valahol az agyam tudta, csak nem akartam elfogadni a tényt.
- Semmi, előléptettek. Műszakvezető lettem. – vigyorodott el, én meg majd frászt kaptam, hogy valami balul sült el. A hírre a nyakába ugrottam, majd vidáman sétáltunk haza fele. Egy sarokra az otthonunktól, elszabadult egy mágikus motor. A tulajdonosa nem tudta lepattintani a karperecet a kezéről, bepánikolt, és mágiával próbálta meg leszedni. Apám lévén tudtam, hogy ezt nem szabad, mert a karperec így folyamatosan táplálja a motort, és a gép csak még gyorsabban fog haladni. Ez történt most is. Feldöntött egy ártatlan járókelőt, elvitt két zöldséges standot, és megakadt egy kőben. A hirtelen ellenerő hatására megtorpant, és átfordult fejjel lefelé, miközben még mindig felénk tartott. Én bepánikoltam. Egy hét múlva kezdtem volna meg az edzéseket a papival, de azt hiszem rövid pályafutásomnak itt vége szakad. Hirtelen sötétség terül szét körülöttem. Hallom a becsapódást, de nem érzem, hogy valami kárt okozott volna bennem. Semmi fájdalom, semmi éles belehasítás. Kinyitom a szemem, de nem látok semmit, csupán egy virágmintás inget. Mikor távolodni kezdett, a fém csörömpölő zaja töltötte be az utcát. Amint tisztult a kép, a nagypapi állt előttünk, és a keze furcsa alakban volt. A karja csupa vér volt, és az arca is furcsa grimaszba fordult. Egy szempillantás alatt visszaállt a karja az eredeti formájába, majd megrázta párszor, mintha csak beütötte volna.
- Ez mi volt? – kérdeztem elkerekedett szemekkel a nagyapám. Felváltva pillantott rám, és apámra, majd döntött.
- Ez volt az egyik varázslata a Beast Soul-nak, Organikus pajzs a neve, és ilyen helyzetekre tökéletes. – magyarázta meg. Csodálattal néztem a kezét. Apára pillantottam, aki nem mondott egy szót sem. Hárman indultunk el haza, miután elintéztük a baleset lefestését a hatóságoknak. Anya otthon volt, és épp ebédet főzött, de mikor meglátta, hogy a papi is ott van, szinte kiesett a kanál a kezéből.
- Ő mit keres itt? Nem úgy volt, hogy nem jön többet ide? – a hangjából némi felháborodás érződött ki, és inkább félre vonultunk az étkezőbe, hogy ezt ketten egymás között beszéljék le. Csöndben ültünk és vártuk a fejleményeket, míg nem anya belépett hozzánk.
- Köszönjük a segítséget, de mostmár jobb, ha mész. – apám nem szólt egy szót sem, pedig ő is ott volt, ő is simán ott maradhatott volna.
- Igazad van, most jobb, ha távozom. – állt fel nagyapa, de végre apa kézbe vette az írányítást.
- Nem mész sehova! Leülsz, és velünk ebédelsz, nem akarom meghallani, hogy ki van tiltva ebből a családból. Ha nem használja a mágiáját, én és a fiad nem jövünk haza. – kicsit erős volt ez apától, én nem szoktam meg ezt, de végül is igaza volt.
- Egyébiránt pedig a fiad mágiát fog tanulni. – tette hozzá, mint egy kiegészítésképp, amire én kicsit elvörösödtem, és szégyellni kezdtem magam, mert világéletemben úgy neveltek, hogy a mágia rossz.
- Hogy mi?! Felejtsd el! – borult ki anya is. Kilátásban volt egy jó kis családi perpatvar, bár ez is olyan mint a többi, jön, aztán megy, mint a nyári zápor.
- Jobb, ha meg tudja védeni magát a világban, ha egyszer innen elmegy. Nem vigyázhatsz rá örökké. – kontrázott apa.
- Tudod mit? Nem érdekel, majd te elszámolsz a lelkiismereteddel, ha véletlenül valakit megöl. Majd te elmész a börtönbe meglátogatni. – azt hiszem itt a vége. Anya ledobta a konyharuhát az asztalra, majd elvonult, mi pedig ott maradtunk hárman az asztalnál. Apa bosszús volt, a nagypapi és én pedig csak zavartan néztünk hol össze, hol apára.
A mágia dolgot pár évig jegeltük, és érezhető volt a feszültség a családban, de minden ment, ahogy régen, egészen tizennyolc éves koromig, amikor is bejelentettem, hogy a nagypapihoz költözöm, mert ő fog megtanítani a Take Over mágiára. Annyit mondok, hogy rosszabbul is fogadhatták volna. Persze, ment a sárdobálás, hogy ki is a valódi hibás, megpróbáltak otthon tartani, de persze nem ment. Elhatároztam magam, és ha elhatároztam, akkor úgy is lesz. Összeszedtem a cuccom, és délutánra ott is voltam a nagyapánál.
- Megjöttem. – kopogtam az ajtaján, és szinte azonnal ajtót nyitott. Még most is úgy nézett ki, mint évekkel ezelőtt, mikor megmentett minket, szinte alig változott. Ahogy végeztem a kipakolással, egy percet sem tétováztunk.
- Jól van, akkor irány a hátsó kert és el is kezdjük az edzést. – közölte, majd el is tűnt az ajtóban. Kész voltam, és nem sokkal utána már lent is voltam, hogy elkezdhessük végre.
- Először is az alapokkal kell kezdeni. Az alakváltó mágiával képes vagy más emberek, de akár állatok alakját is felvenni. – kezdett bele, és szépen lassan, logikusan felépítve elmagyarázta, hogy miként működik a Take Over és hogy én hogyan tudom ezt felhasználni. Megtudtam, hogy ehhez mindenképp érintés szükséges, hogy a mágiával le tudjam másolni a különböző lények külsejét és képességeit. Mikor túl voltunk az alapokon és az elméleti részen, neki kezdtünk az edzésnek. Nagyapa igen kemény fizikai kiképzésnek vetett alá, hogy képes legye szembe szállni az első szörnnyel, akinek majd le akarom másolni a képességeit. Nem volt könnyű túlélni, és az volt a véleményem, hogy ez az edzés kimondottan rám volt kitalálva. Nos én teljes mértékben meg voltam elégedve magammal, ugyanis minden tőlem telhetőt megtettem és minden alkalommal száz százalékot teljesítettem. Vért izzadva fejlesztettem a legjobbra a képességeim, hogy ne valljak kudarcot. Miután végeztünk a kemény edzésekkel, útnak indultam, hogy még tovább fejlesszem a képességeim. Megköszöntem a nagypapinak, hogy segített, és megtanított a mágiára, valamint, mielőtt még ténylegesen elindultam volna, még haza mentem. Anyáék megkönnyebbültek, mikor megláttak, és úgy ölelgettek, mint egy csecsemőt.
- Útnak indulok. – böktem ki végül nemes egyszerűséggel. Anya szemében könnyek, apa szemében pedig büszkeség keveredett egy bizonyos fokú féltéssel.
- Nem kell aggódnotok, a nagyapa megtanított mindenre, amit tudnom kell. Nem lesz semmi baj. És hamarosan úgyis hallotok felőlem. – mondtam magabiztosan. Fájdalmas a búcsú, de van, amikor muszáj elköszönni a szeretteinktől. Arra mentem, amerre a lábam vitt, konkrét célom nem volt, tervem viszont igen: meg kell találnom, és le kell győznöm az első lényt, hogy lemásolhassam az erejét. Egészen Magnolia városig mentem, ahol megismerkedtem egy sráccal. A nyaka bal oldalán egy céh jele volt.
- Te egy céh tagja vagy?
- Igen, a Fairy Tail tagja vagyok. – elismerően néztem a céh jelére. Hallottam már róluk korábban.
- Ja igen, az eredeti kérdés, ha balkan-t keresel, akkor az erdő környékén nézz szét, ott sokan szoktak lenni.
- Köszi. – kezet ráztunk, majd a város széle felé, az erdő irányába indultam. Sejtettem, hogy rögtön az erdő szélén nem találok semmit, ám ahogy egyre beljebb haladtam, ugyanúgy nem történt semmi. Lassan annyira bent voltam az erdőben, hogy már szinte sötét volt. Ekkor hallottam meg azt a jellegzetes hangot. Egy erdei balkan van a közelben. Elindultam a hang irányába, és hamarosan egy hegy mellett egy sziklás vidéken meg is találtam az említett lényt. Zöldes bundája volt, és nem sokkal volt magasabb egy embernél. Felkaptam egy követ és megdobtam vele. Rögtön felkapta a fejét, és elég mérgesen nézett rám. Egyetlen esélyem volt csak, nem több. Elővettem egy kötelet, amit még apa adott, kötöttem rá egy hurkot, és lasszót csináltam belőle. Megdobtam még egy kővel, hogy csak rám figyeljen, és nem is kellett sokat noszogatni, futni kezdett felém. Időben kitértem az útjából, majd a kezére tekertem a lasszót és megrántottam. A rántástól megtorpant és a levegőben pördülve hasra vágódott. Ezeken a köveken nem lehetett kellemes. Egyből felpattant, és már meg is suhintotta termetes karját, és bepancsolt egy igen keményet. Most rajtam volt az elterülés sora, de én sem tétováztam sokáig, és újra támadásba lendültem. Sajnos egyelőre semmit nem tehettem, egyedül közelharcba bocsátkozva győzhetem le, hogy lemásoljam, ami nekem kell. Újra neki mentem, de ezúttal elterelésként. A kötél végét akartam elkapni, hogy ismét sakkban tartsam. Lendületet vettem, és becsúsztam a balkan alá, miközben elkaptam a kötelet. Felugrottam és megrántottam. Ismét pördült egyet, és megint hason volt. A kötelet egy vastag fa törzséhez kötöttem ki, majd elkaptam a karját, és a mágiámmal lemásoltam. Egy pár pillanattal később, már a balkan kar birtokában voltam, és rögtön fel is öltöttem az alakját. A kezeim megvastagodtak, az alkarom még inkább, mint a felkarom, mind a két karom izmosabb lett, zöld szőr borította, kivéve az öklöm, ami fekete színűre váltott.
- Na most kezdődhet a bunyó. – eloldoztam a balkan-t, aki dühében rögtön nekem ugrott. Nem volt nehéz az új karjaimmal eltéríteni a röppályájáról. Ahogy felém ugrott, egyik karját kinyújtotta, amit elkaptam, és megpörgetve egy sziklafalnak dobtam. A háta hangosan koppant a sziklán, majd a földre érve ülő helyzetbe érkezett le. Megdörzsölte a fejét, azt gondolva, hogy ettől magához tér majd. Összecsaptam az ökleimet magam előtt, jelezve, hogy felkészültem az újabb menetre. Egy darabig csak álltunk egymással szemben, és elmélyülve néztük a másikat, hogy mit tervezhet. Egyszerre indultunk egymás felé, a balkan jobb karral indított egy ütést, amit ballal elkaptam, és a jobbommal gyomorszájon ütöttem, amitől megrogyott, majd amolyan kegyelemdöfésként egy bal felütést intéztem, amitől végleg kiterült előttem. A karjaimat visszaalakítottam a saját formájukba. Eléggé kifárasztott ez a dolog, és térdre rogytam, de mostmár tudtam, hogy nem volt hiába a sok edzés, és végre elindulhatok azon az úton, amelyiken nagyapa már végig ment.
Összeszedtem az erőmet, és visszabotorkáltam a városba. Egy kis szállóban laktam pár napig, majd megint találkoztam azzal a Fairy Tail-es sráccal. Utána mentem, hogy rákérdezzek nála a csatlakozásra. Elkísért a céhházba, ahol elég nagy volt a ramazuri. Makarov mester a pulton ült, mellette egy fehér hajú fiatal lány törölgetett egy poharat.
- Jó napot. – köszöntem tisztelettudóan. Az öreg csak morgott egyett.
- Szeretnék csatlakozni a céhhez. – folytattam, amire az öreg felkapta a fejét.
- És nézze meg mit tud! – szólt a srác. Valamiért ő teljesen el volt hűlve a két kartól. Nem volt mit tennem, koncentráltam, és átalakítottam a karjaimat az erdei balkan karjává. Megmozgattam, kinyújtóztattam, majd visszaalakítottam. Még aznap este rám nyomták a céh jelét a bal tenyeremre, és attól a perctől fogva én is a Fairy Tail céh tagja voltam.
Pént. Júl. 20, 2012 6:45 pm
