Shiraishi Michiyo >> Meet << Higoshi Takayuki

Vendég

Shiraishi Michiyo >> Meet << Higoshi Takayuki

- Hát, ez lenyűgöző. Nem gondoltam volna, hogy ennyire remek ez a hely. Még mennyi hely van, amit még nem láttam. Fantasztikus, szavakkal le sem lehet írni. – Nyújtom fel a kezemet, és közben elejtek egy ásítást. Nem keveset utaztam, ráadásul ló húzta kocsiban. Az egész hátsótájam és hátrészem fáj, legalábbis sajog. A látvány elűzi minden gondomat pillanatok alatt.
- Már csak enni kellene valamit. *has korogás* Lezombulok, valaki ételt. - Húzom magam a földön, de mindenki távolról elkerül, mintha nem is látnának. Pedig én igazán valóságos vagyok, kikérem magamnak. Egy senkiből nem lehetne jégmágus vagy lehet tévedek. Közben felállok a földről és elindulok a városközpontja felé. Ahogy egyre beljebb érek, annál hangosabban korog a hasam.
- Éhes vagyok! Nem tud valaki egy finom kajáldát, éttermet és az sem baj, ha olcsó. – Körülnézek, de még mindig átnéznek rajtam. Már azon gondolkozom, hogy tényleg itt vagyok vagy meghaltam és szellemként kísértek. Azonban bármilyen logikát vezetek arra, hogy meghaltam, nem jön ki a lépés, tehát élek…
- Ez minek az illata? Olyan édes és vaníliás. Nyami. *csorog a nyálam* Igen, ez lesz az! Ebből én enni fogok, eldöntöttem. Ha már úgysem láttok, nem foglak zavarni titeket! – Jelentem ki, miközben ismételten korog a hasam. Az illat felé veszem az irányt. Több étterem mellett is elsétálok, de az illat nem onnan jön. Kezdek lassan kétségbe esni, de az illatot még mindig érzem. Szépen lassan a városszéléhez érek, de hirtelen eltűnik eme illat. A gyönyör és a humor mámora elveszni látszik. Kezdek kétségbe esni, hogy egy olyan illatot követtem, mely lehet nem is létezik, csak képzeltem, pedig olyan valóságosnak tűnt. Szomorúan hátat fordítok és visszasétálok a legközelebbi étteremhez, melyet aközben vettem észre, hogy idejöttem. Most már nagyon éhes vagyok, lépek be az étterembe.
- Foglaljon helyet és felvesszük a rendelését. – Egy pincér. A fekete ruházata nem tudott lenyűgözni az éhség miatt.
- Hozzon 3 levest és 4 főételt. – Jelentem ki, miközben az asztalra borulok. – Kaját.
- Bocsásson meg, de ez nem egy gyorsétterem, itt vannak illemek, amiket be kell tartania. – Ránézek hulla szemeimmel, mellyel jelezni próbálom, hogy nem akarok bunkó lenni, csak már nagyon hiányzik valami étel. Szerencsére veszi a lapot és elmegy az asztaltól. Mikor visszajön, már nem egyedül érkezik. Egy másik öltönyös fickóval lép az asztalhoz, majd nagy levegőt vesz az illető és megszólal.
- Kérem, fáradjon ki az étteremből. – Hirtelen kétségbe esek, mivel éhes vagyok és nem hiszem, hogy tudnék többet mozogni. Beszélni meg már, elég nyögve nyelősen megy. Muszáj erőt venne magamon. A zsebem felé nyúlok, majd kiemelek egy kis előleget a kajáért.
- Húst, igen húst szeretnék enni, kérem siessen. Itt fogok éhen halni. Nem hiszem, hogy jó példát mutatna, ezzel másoknak. – A pincér melletti férfi az asztalra csap.
- Fáradjon ki, amennyiben nem teszi, segítek magának. - Egy kicsit feljebb emelte a hangját. Az étteremben nézni kezdenek minket. A biztonsági őr, kisé oldva a helyzetet megszólal. – Kérem, fogyasszák tovább az ételüket. Akadt egy kis probléma, ennél az asztalnál. Hamarosan megoldjuk. – Majd int a kezével és a többi vendég folytatja az étkezést. - Tehát a következőket választhatja:
1.) Szépen halkan távozik az étteremből.
2.) Én dobom ki az étteremből
3.) Elveszem a pénzt, maga felül, illedelmesen viselkedik és kihozzuk az ételt, amit kért.
- A hármast választom, de már nem bírok felkelni az asztalról. Kérem hozzák gyorsan, mert éhes vagyok, kérem nézzék el a tapintatlan viselkedésem. – Hirtelen ismételten érzem ezt az illatót, amelyet eddig. – Ebből szeretnék kérni! Ami a levegőben van, nem tudom megmondani mi ennek a neve, de bármennyit is kér érte, hajlandó vagyok fizetni. – Mosolygok felé és mintha visszanyertem volna az erőmet az illat hatására.

Magnolia csodaszép hely. Mindig szerettem idejönni. Nem mintha olyan gyakran járnék ide...de...néha szeretem meglátogatni azt a bizonyos kedves ismerősömet a Fairy Tail-nél. Ahhoz pedig muszáj leszek ebbe a városba jönni,nem de? Oh, de de! Bár... mi tagadás, a gyomrom, a város szépségétől eltekintve állandó görcsben áll. Haaaaatalmas itt minden!

Igaz, nem kéne elkanyarodnom. Szóval, aprócska lábaimmal kicsattogtam a céh épületéből, és szippantottam egy jó adag friss levegőt. Szükség is volt rá. Ano-chan még egy személy. Persze, a maga módján ő is elég ijesztő,és...hogy is mondhatnám...stikkes, de a barátai...Úgy fest, ők nem csak a küldetéseiken pusztítanak. M-Még...jó,hogy...csak a hátsó fal szállt el...

Már korán reggel elindultam, és miután az amúgy is gyenge gyomrom buszosat játszott, kifejezetten örültem,és mosolyogtam, ahogy leszálltam a vonatról, és szilárd talajt fogtam. De még megeshet, inkább kívántam volna hat vonatutat, mint a Fairy Tailt. N-Na jó...ez gonosz volt... elnézést.
Tehát...kiléptem a levegőre. Elég boldog mosollyal szemléltem körbe a terepet. Nyüzsgő kép tárult elém, és egy akaratos mosoly kúszott az ajkaimra,ami nem is akart lefagyni onnan. Hiába éreztem magam fáradtnak, hogy szinte összeestem volna már az ajtóban, az a friss, kellemesen meleg levegő nem hagyott. Kis hátizsákommal indultam el, kopogva az utcakövön. Valamiért annyira, de annyira melegem lett, ahogy előbújt a napocska. Megálltam egy nagy tér közepén. Jelentéktelennek éreztem magam a sok ember között. Gyorsan, hogy senkit se zavarjak,felkötöttem egy nagy kontyba hosszú fürtjeim, hogy elviselhetőbb legyen a hőség, és megindultam. Senkinek nem akartam útban lenni. Botladoztam egy sort, minden második embertől bocsánatot kértem. I-Igen,ez így megy...a szokásos. Jaj, biztos idiótának néznek...

Nem vagyok valami járatos itt, azt be kell valljam, de ismerek egy-két helyet. A hasam jelezte, hogy fáj, éhes, és szeretne valamit magáénak tudni. A kis halk korgásoktól csak még jobban pirultam. N-Neeeem igazán szeretném, hogy bárki meghallja... olyan kínos...
Kénytelen voltam az étkezdékhez sétálni, kaméleonként olvadva a tömegbe. Csak csendben,csak halkan,hogy senki meg ne hallja!... Ismertem régebbről egy helyet, ahol finoman főztek, és a közeg is kellemes volt, megnyugtatott.

És most itt állok. Az ajtajában ennek az étteremnek. És megszeppenve hallgatok.
- Fáradjon ki, amennyiben nem teszi, segítek magának. - Egy fiú ült, vagyis... majdnem hogy feküdt az egyik asztalnál, és egy úriember, iiiiilletve kettő állt mellette. Nem tudom,mi történhetett itt, de egy riadt kis nyüsszenést hallattam. Nem ismerem a fiút, de... annyira...gyengének tűnik... ki tudja, mi történhetett vele. És biztos éhes is... Vagy csak én látom így? És...és túlaggódom? De csak nem... Egyszerűen érzem rajta, így pár lépés távolságból is. Már oda sem figyelek a további beszélgetésre, csak... csak elindulok. Helyrerakom a ruhám, szoknyám, hajam, és egyenesen odamegyek az asztalhoz. Van egy tervem. Normál esetben ilyet nem mernék tenni, de most aggódok a fiúért. Valami megmagyarázhatatlan szimpátiát érzek iránta. És azt sem szeretném, hogy nagyobb baj legyen véletlen. Csillapodtak a kedélyek, aminek örültem, de nem bíztam a véletlenre. Pontosan, ahogy az ismeretlen vörös hajú fiú a mondandója végére ért,belibegtem mellé, emelt fővel. Természetesen erre mind két dolgozó rám emelte a tekintetét. Belül megremegtem, és egyből elpirultam. De nem kapom el a tekintetem. Viszont... nem merek megszólalni. A...a hangom...rettentően remegne... de nem, nem, meg kell próbálni! Nagy levegő, és...huss neki!
- Elnézést uraim, valami probléma akadt? - Még én magam is meglepődtem. Nem mindig sikerül ilyennek lennem. Mielőtt a férfi, aki az előbb kissé hangosabban szólt, már nyitná a száját, megelőzöm. - Az úr rám várt.- mutatok a fiúra. Olyan kellemetlen, mert hirtelen...eszembe jut, hogy...ha ezzel megvagyunk, mit fog szólni?... Jézusom, biztos kínosan érzi most miattam magát!...Én..n-nem akartam... Egyszerűen csak segíteni szeretnék. Ha ilyen helyen egy lányra várnak, valamiért akkor minden rosszaság meg van bocsátva. Különös,nem?
Láthatóan megszeppent a két férfi. Az egyik már meg is bökdöste a másikat,vélhetően a távozásra ingerelve.
- Ugyan kisasszony, semmi gond nem történt. Foglaljon helyet!- Egyre jobban kalapál a szívem, és ezzel párhuzamosan pirulok. Főleg, ahogy kihúzza nekem a széket,és lehuppanok illedelmesen. Kitanultam az illemszabályokat, és csak ez segített, hogy ne nyüszítsek, mint egy riadt nyuszi. - Parancsol ön is valamit?
-Egy pohár vizet, egyelőre, köszönöm. - vágom rá gyorsan, mire bólint, és szépen elmennek. Szusszanok egy nagyobbat, hogy a játék ezen részének vége. Megkönnyebbülök, hogy nem kell olyan magabiztosnak mutatnom magam, amilyen nem igazán vagyok. Viszont... nem merek ránézni. Fülig vörösödök, érzem, mert rettentő melegem van, és húzom össze magam, az ujjaimat tördelve. Kerülve a tekintetét, még gyors mozdulatokkal odahajolok, és ülésbe nyomom a széken, majd visszapattanva a helyemre, összeszorított szemekkel elhadarok néhány mondatot.
- Próbálj egyenesen ülni, ha kell, dőlj hátra, az a biztos, és ne nagyon nézelődj, mert azt nem szeretik, és és és k-könyökölni...sem...szabad...- halkulok el a végére, és megremeg a hangom. Sírni tudnék, annyira zavarban vagyok. - N-Ne haragudj...-nyöszörgöm halkan. Remélem, nem hoztam kellemetlen helyzetbe...

Vendég

A pincér nem tudott válaszolni. Egy lány jelent meg. Nem akármilyen lány, olyan volt mintha valami hercegnő lenne. Ahogy az asztalhoz sétál egyre jobban érzem az illatát. Oh én hülye, ez nem is étel, hanem a leányzó illata. Próbálom felemelni a fejem, de egyenlőre semmi. A fejemet forgatom az asztalon, hogy jobban szemügyre vehessem. A lány apró mozdulatokat tesz az asztal felé. Most ide fog jönni? Nem, azt nem hiszem. Még életemben nem láttam, de ettől függetlenül gyönyörű egy teremtés. Végül az asztalhoz ért.
Ő, most tényleg idejött? Nem jutok szóhoz, de az éhség felül kerekedik a gondolkodásomon. Nem bírok megmozdulni. Szörnyű egy látvány lehetek, de enni akarok! A dolgozók a lány felé fordulnak, mintha várnának valami magyarázatot.
- Elnézést uraim, valami probléma akadt? – Mondja az ifjú hölgy. Meglepetésemre a lány hangja is elbűvölő, majd hallgatom tovább, hogy mi fog ebből kisülni. A párbeszéd folytatódna, de a leányzó még beéri a dolgozó szavait. - Az úr rám várt. – Jelenti ki, miközben sokk közelébe kerülök. Jól értettem? Azt mondta, hogy rám várt? majd rám mutat. Érzem, ahogy áthatol a szívemen Ámor szerelem nyila ott, ahová a lány mutatott.
- Ugyan kisasszony, semmi gond nem történt. Foglaljon helyet! - Bezzeg előbb, kiakartak dobni, most meg már elvan nézve? Hát ez kész felháborító. Habár, ha jobban belegondolok, és kidobták volna a hölgyet miattam az még rosszabb lett volna. Ettől függetlenül most megmentette az életemet, valahogy meg kellene köszönöm neki, de mozdulni sem tudok. - Parancsol ön is valamit? – Szól ismételten az itt dolgozó férfi.
- Egy pohár vizet, egyelőre, köszönöm. – Már megint ez a hang, maga a harmónia. Végre megtörténik, amire eddig vártam. Elmennek és hozzák a kaját, ételt, ennivalót vagy hívjuk, ahogy akarjuk. A lány nagy levegőt vesz, ezzel fejezve ki, hogy végre túl van a beszélgetésen. Á, milyen aranyos egy személy. Vörösödik, mosolygok magamba, hát nem mindennapi egy teremtés, az már igaz. Azonban hiába próbálok a szemébe nézni, nem tudok, lefele van fordítva a feje. Hirtelen, legalábbis számomra, felültet normálisan a székre.
- Próbálj egyenesen ülni, ha kell, dőlj hátra, az a biztos, és ne nagyon nézelődj, mert azt nem szeretik, és és és k-könyökölni...sem...szabad... – halkul el. Kicsit bátortalannak néz ki, ahhoz képest, hogy előbb elintézte a két férfit, mintha kicserélték volna. - N-Ne haragudj... – Ejti ki, halkan a szavai, de a tekintetemet kerüli. Tény, az tény, de most jól megkaptam. Illemtelen vagyok. Yare-yare, most, hogy fogom megmutatni neki, nem vagyok ennyire szánalmas. A gravitáció az asztal felé húz.
- Ifjú hölgy köszönöm a korábbit. Sajnálom, hogy így kell látnod. Jelen körülmények között nem vagyok valami beszámítható. Erőtlen vagyok, esélytelen, hogy bármit megtudjak tenni, ebben a pillanatban. – Hadarom el, miközben a felsőrészem az asztalra zuhan. – Gomen, gomen. Innen most, senki nem tud elmozdítani. – Mosolygok, de a tekintetét még mindig nem veszem észre. Talán nem vagyok rá méltó, végülis megértem. Egy ilyen emberrel, mint én, én sem nagyon folytatnék beszélgetést. Csodálkozom, hogy lemert mellém ülni. Ellenben az illata valahogy megnyugtató érzéssel tölt el. Nem tudok szavakba önteni, de mintha képes lennék erőt venni belőle, ilyen még eddig egyszer sem történt. Ki lehet ez a lány? Várjunk csak, régebben is éreztem, ezt az illatot, de hol? Ááá, nem jut eszembe. Erőt kell vennem magamon, egy hölgy ül előttem, megtudom csinálni. Szépen lassan kiegyenesedek a széken.
- Ifjú hölgy megtudhatom becses nevét? Biztos nagyon szép lehet, csak olyan, mint ön. – Mosolygok felé. Most már végképpen hülyének nézhet, de nem hagyhatom annyiban. – Amúgy, Taka vagyok.

Beigazolódott az aggodalmam, miszerint szegény igazán fáradt lehet, vagy legalább is gyenge. Hiába nyomtam fel ülésbe, puff, visszadőlt. Nagyon megesett rajta a szívem, n-nem tehetek róla...ráadásul a folyamatos gyomoridegem sem szűnik, ahogy akarva akaratlan eszembe jut, hogy mekkora idiótának nézhet most.
- Ifjú hölgy köszönöm a korábbit. Sajnálom, hogy így kell látnod. Jelen körülmények között nem vagyok valami beszámítható. Erőtlen vagyok, esélytelen, hogy bármit megtudjak tenni, ebben a pillanatban.-Megrezzenek,látványosan. Zavarba hozott. Hisz...megköszönte... szépen. De én ennek ellenére is görcsösen nézem ölemben nyugvó kis kezeim, és hallgatok. - Gomen, gomen. Innen most, senki nem tud elmozdítani. - Végül is megértem. Kellemetlen, ha az ember fáradt. De...meg kell jegyeznem, halkan magamban persze: egész aranyos. Megnyugtat, hogy nem csak én mentegetőzök, eeeehe, i-igen, sovány vigasz,de vigasz! Nem látom, mit reagál. Oh, persze... hisz nem nézek rá, én butus...

Elég nagy...a csönd. Zavar... de nem merek megszólalni, el is csuklana a hangom, biztosan...! De...most mit csinál? Felül? Ne, fáradt... Miattam nem kell! Kimagyaráznám az itt dolgozóknak,tényleg!
- Ifjú hölgy megtudhatom becses nevét? Biztos nagyon szép lehet, csak olyan, mint ön. - Hahh! M-mi?! E-Ez most... mi volt? Én...szép? Én nem vagyok szép... egy... szürke kisegér vagyok szimplán!.. Egy halk nyögéssel felkapom a fejem, meglepett, nagy kék szemeimet ráemelve. Teljesen vörös vagyok. – Amúgy, Taka vagyok. - Nagyokat szuszogok,izgatottan, mint a menekülni készülő őz. De nem fogok menekülni.

Most, hogy végre ( igaz, egy véletlen meglepődés miatt, de) ránéztem, jobban szemügyre tudom venni. Az újdonság varázsa. Hiába nem láttam még sose, és ebben biztos vagyok, mégis olyan, mintha ismerném. Biztos csak valami bugyuta képzet. Buuuuta Michi.
Újabb csend következik, és ez a csend az én bűnöm,miután annyira elmerülök a tanulmányozásában, hogy nem válaszolok. Jézusom...én...milyen modortalan vagyok! Nyh... hiába. A szeme megfogott. Most már, ha akarnék se szabadulnék, ugye? Ilyen zöld szemet fiúknál még nem láttam. Mint egy cica. Egy szép, vörös cica... Taka. Hallottam már... esküszöm hallottam már, de...nem jut eszembe!
- A...nevem... A nevem...mi is...- motyogok. Komolyan, szánalmas vagyok. E-Elfelejtettem... a nevem. Tátom a szám, és kissé remegek is. Annyira kínos...a-annyira, de annyira...! Hosszas dadogás után csak kinyögöm. M-Már biztosan elege van belőlem. - Michi! M-Michiyo... - Igen. Most tudnék igazán sírni.

Próbálok megnyugodni. Tényleg, igazán erősen próbálkozok. De már olyan erősen tördelem a kezem, hogy hallatszik, ahogy roppan, és ez már nem tetszik nekem valahogy. Apró mozdulatokkal nézek körül. Minden rendben. Maga a környezet, az étterem stílusa, az egész megnyugtat. Legyőztem magamban egy apró stresszrohamot. Na, máris sokkal jobb!
Szó nélkül nézem, majd elmosolyodok. Apró kis mosoly, visszafogottra sikerült, de már haladás. Nem érdekel, ha hülyének is néz. Nem lehet baj. Érzem belül, hogy nem lesz baj. Hallok egy morgást, amire ugrok egy kicsit. Az első gondolatom, hogy az én hasam jelez, megint. Um...nem. Ez nem én voltam. Kuncogok, hiszen nem nehéz kitalálnom, hogy akkor ki is volt. Szegény... most biztos olyan zavarban van, mint én. Vagy nem, csak én gondolom úgy. Gyors mozdulattal előveszem a kis hátizsákom, és előhalászok belőle úgy három apró cukorkát. Őszintén...én sem tudom, miért van nálam. H-Hé, néha jól jön! Egy kis zavart mosollyal tolom elé mind a hármat.
- Nem valami sok... de addig talán..kibírod velük, amíg rendes ételt nem kapsz. - szinte suttogok. Sosem beszéltem hangosan. - Sőt.. lehet, hogy még kicsit energikusabb is leszel tőle.- nevetgélek, kicsit felszabadultabban, mint ahogy eddig sikerült viselkednem. Nem értem, miért. Jó hatással lehet rám ez a fiú. Érdekes... - És... nem kell megköszönnöd. Igazán...én igazán szívesen segítettem! Nem hagyhattam, hogy kidobjanak..Ne haragudj, hogy kellemetlen helyzetbe hoztalak. - nézek újra a földre. Szégyellem magam... Ha én lettem volna a helyében, nagyon kínosan éreztem volna magam, ha egy ismeretlen mellettem mások szemébe hazudik... Nem szép dolog hazudni...
Csavargatom a kis copfom, tűröm a fülem mögé, gyürkézem a szoknyám szélét, nézelődök, mindent, ami csak nálam arra utal, hogy én most vészesen, rettentően zavarban vagyok. Istenem... mint valami szörnyű színdarab. Mintha azok is így kezdődnének.

Vendég

Mikor kiejtettem a nevem, végre rám nézett. Ettől hihetetlenül jobb kedvre szenderültem, de hiába vettem szemügyre, nem tudtam megmondani, honnan annyira ismerős. Nem hiszem el… Taka emlékezz! Nem felejthetek el egy lányt, mi történt velem? Borzalmas alak leszek, ha így folytatom. Valamit még kellene mondanom… Mondjuk, hogy én fizetem az ebédet. Ez jó, ez már biztos és még valami kellene. Valami… Amivel érezné, hogy hihetetlenül hálás vagyok, de mit. Nem akarom elijeszteni… De. Mikor váltam ennyire félősé? Eddig egyszer sem volt ilyen problémám. Hogy-hogy nem jut eszembe semmi és miért nem vagyok önmagam? Éhes vagyok, de attól még nem kellene, így viselkednem. Mégis miért húztam ki magam az előbb? Mi a célom? Miért teszem ezt?

- A...nevem... A nevem...mi is...- motyog, de aranyos. Próbál velem beszélgetést folytatni, annak ellenére, hogy nem is ismer. A kezemet megszorítom, de folytatja a mondandóját. - Michi! M-Michiyo... – gyönyörű egy neve van, de szavai egyre halkabbak. Talán beteg? Lehet lázas, és velem törődik, nemhogy saját magával törődne. Túl kedves személyiség, de tetszik a hozzáállása, kedvessége. Azonban a nevét nem tudok kiverni a fejemből, folyamatosan víz hangzik. A neve ismerős, hallottam valahol vagy talán láttam. ÁÁÁÁ, de miért nem jut eszembe. Szorítom az ujjaimat ökölbe, majd egy reccsenést hallok. Ez én voltam? Nézek le az ujjaimhoz, de nem. A hang nem tőlem jött. Michi-chan, talán nem is beteg, hanem ideges? De mi miatt? Valami rosszat csináltam? Megbántottam? Közben Michi körbenéz az étterembe. Hát akkor ez lehet, ideges rám. Amint észreveszi, hogy ránéztem elmosolyodik. Most már semmit nem értek. Ki tudnék rohanni az étteremből, mert megőrjít. Nem tudok semmit és, ez zavar. A gyomrom a kirohanásba megakadályoz. Emlékeztet arra, hogy nem vagyok képes mozogni. Már túlléptem a határaimat, és még is ülök. Még meddig kell várnunk az ételre? A gyomrom jelez, az üzenete körülbelül ez lehet: itt a vége és esélyed sincs tovább folytatni a beszélgetést. Egy kicsit elkezdek izzadni. Maga a félelemtől félek, félek, hogy félek? Már megint hülyeségekre gondolok. Teljesen összezavarodtam. Káosz. A lány hirtelen elővett egy táskát, majd belenyúlt és elővett három darab cukrot. Ezt most nekem akarja odaadni? Azt hiszem feladom, túl kedves velem, ez a lány. Michi elém tolja a cukrokat. - Nem valami sok... de addig talán..kibírod velük, amíg rendes ételt nem kapsz. – A lány nagyon halkan beszél, tuti szégyell engem, de meg is értem. - Sőt.. lehet, hogy még kicsit energikusabb is leszel tőle.- mondja miközben rám mosolyog. Csillogó szemekkel nézzek rá, ezt nem fogom tudni megköszönni. Szinte sokkot kapok, az agyam mér nem működik. Azt hiszem, ez előtt sem működött, de az már mindegy. - És... nem kell megköszönnöd. Igazán...én igazán szívesen segítettem! Nem hagyhattam, hogy kidobjanak..Ne haragudj, hogy kellemetlen helyzetbe hoztalak.

Oh jaj, teljesen félre értettem. Kellemetlen helyzet? Egy lánnyal, yare-yare. Ilyen még nem történt velem és most sem fog. A lány ismét a földre néz, szégyelli magát. Eldöntöttem, ez nem folytatódhat, így tovább. Erő veszek magamon, itt az idő.

- Hölgyem. Akarom mondani Michi-chan. – Felemelem a kezem és leveszem a kendőmet a fejemről. – Bevallom őszintén, íncsiklandozóan néz ki az a párszem cukor. El is fogadnék egyet. – Elhúzok egyet az asztalról véletlen szerűen, majd a zsebembe csúsztatom. – Ez jó lesz még későbbre. – Mosolygok felé. – Ezenfelül elnézését kérem, hogy miattam kell szörnyen éreznie magát. – Ismételten felemelem a kezem, majd csettintek. – Uraim, nem szép dolog megváratni egy hölgyet. Kérem hozzák ki neki a vizet, mit fognak tenni, ha kiszárad? Nem gondolják, hogy kár lenne érte? – Mosolygok Michire. – Áh gomen, gomen, már megint felelőtlenül cselekedtem. Meg sem kérdeztelek, bocsánat. Amúgy ismerlek valahonnan? Tudom ez furán hangzik, és ez bunkóságra utal, hogy megkérdezem, de úgy érzem, mintha ismernélek vagy nem is tudom. – Dőlök hátra a széken.

- Hölgyem. Akarom mondani Michi-chan. Bevallom őszintén, íncsiklandozóan néz ki az a párszem cukor. El is fogadnék egyet. - Egyet? Nem lesz kevés? Szegény fiú, látom rajta, hogy gyenge és éhes. Oh,ismerek ilyen embereket. A hasuk nagyobb gyenge pont,mint a szívük. Előbb halnának meg az éheztetéstől, mint ha szíven szúrják őket. De jézus, milyen ostobaságokról beszélek?! Senkit nem öl meg senki! - Ez jó lesz még későbbre. - szépen zsebre vágja a cukrot. Milyen kis mosolygós... Ez nagyon jó tulajdonság. Valahogy nekem is nagyobb kedvem támad így mosolyogni. – Ezenfelül elnézését kérem, hogy miattam kell szörnyen éreznie magát. - Őszintén meglepődök. D-Dehogy érzem rosszul magam miatta! Én..éééén...én magam miatt érzem rosszul magam. Mert olyan kis béna vagyok...
Tiltakoznom kéne szóban is. Ne higgye, hogy miatta idegeskedek, ez teljesen az én hibám! Jajj, Michiyo, szedd össze magad! De nem meeeegy...
Elpirulok, újra. Ahogy beszél velem, az olyan... furcsa. Mellkasomnak nyomom az egyik tenyerem, és hevesen elkezdem rázni a fejem.
- Jaj,n-ne, ne beszélj velem ilyen...e-emelkedetten, nem vagyok rá méltó, csak...egy átlagos lány vagyok,nem úri hölgy. - ejtek meg felé egy kínos mosolyt. Jól esik, de nem érdemlem meg.

Megemeli a kezét, és csettint. Csettint? Miért? Nem sejtek jót...N-Nem azéééért...csak ez gyanús.
– Uraim, nem szép dolog megváratni egy hölgyet. Kérem hozzák ki neki a vizet, mit fognak tenni, ha kiszárad? Nem gondolják, hogy kár lenne érte?
- Hah?! - összerezzenek, ismételten, és nyüsszentek egy halkat. Hogy tud valaki így bókolni? Attól nem félek, hogy emiatt a megnyilvánulás miatt kidobnának minket, de nem kéneee...- V-Várj, ne...Taka...-csitítgatom,visszafogottan. Bár meg kell hagyjam, izgalmas. Én ilyet sose mernék tenni. Ő meg igen.

Csak az a baj, hogy ahogy kimondom a nevét, újra az motoszkál bennem, hogy biztosan ismernem kéne. Teljesen biztos. És én olyan bunkó vagyok, hogy nem jut eszembe a neve.

Ahogy szólok neki, észreveszi magát, és kezét letéve mosolyog rám.
-Áh gomen, gomen, már megint felelőtlenül cselekedtem. Meg sem kérdeztelek, bocsánat. Amúgy ismerlek valahonnan? Tudom ez furán hangzik, és ez bunkóságra utal, hogy megkérdezem, de úgy érzem, mintha ismernélek vagy nem is tudom. - Édes, hogy ilyen udvarias. Ritkán látok ilyet. Kevés embert is ismerek, igaz, de ritka. Nagyot sóhajtok, és szélesen mosolygok. Felengedek lassan.
- Ne kérj bocsánatot, nincsen miért. - Közben kedves ismerősünk, az előbbi pincér egy lenéző fintorral jön az asztalhoz, amit próbál leplezni. Kifejezetten mókás, és ahogy nézek fel rá, majdnem el is nevetem magam. De az illetlenség lenne,igaz? Visszafogott dühvel teszi a poharat az asztalra, ami kicsit nagyobbat koppan,mint kellene, és szó nélkül visszaindul a helyére. Igen, nem tetszett neki az előző akció. De még ha csúnya dolog is, szerintem annyira vicces szituáció! Teszem is a szám elé a kezem,hogy ne nevessem el magam, de...ahogy megnyugszok, folytatom a mondandóm. - Nem vagy bunkó! Ne nézd le saját magad...- Igen? Pont ÉN mondom?...- I-Igazából...- újra a fülem mögé tűrök egy kósza tincset. - Nekem is ismerős a neved. Érdekes, nem? - kuncogok.- Nem tudom...honnan. Szégyellem is érte magam, hogy elfelejtettem...- elfordítom a fejem, szégyellősen.- Ne haragudj érte... De... nem vagyok valami kimozdulós. Túl nagy a világ. - Viccelődni próbálok, ugyanis a kis növésemmel tényleg minden nagy. Jó, szánalmas vicc volt. Viszont megpróbáltam, hehe... - Csak akkor megyek bármerre is, ha küldetésre megyek, vagy meglátogatom egy kedves barátom... Körülbelül csak ennyiszer. - Jaj, Michi, te buta lány! Honnan tudná, hogy mi az a küldetés, amiről hadoválsz?... Buta,buta,buta! Csak úgy bele a lecsóba, mi? Ahh...idióta vagyok...

Vendég

- Ne kérj bocsánatot, nincsen miért. - Miután kiejtette eme szavakat, megjelent a pincér, aki régóta készíti az ételt és a vizet. Első ránézésre nem kedveli a helyzetet. Egy kicsit megértem, én se bírnám, ha olyan ember szólna be nekem, akit előbb ki akartam dobatni. Persze ezután hangot ad a dühének, a poharat finom lendülettel leteszi, melyet a falnál ülök is halhattak. Szótlanul elfordul és elhagyja az asztalt. Látszik rajta, hogy nagyon feszült, eljátszok a gondolattal, hogy mi történne, ha megint szólnék neki. Talán, azzal a mozdulattal ki is dobna az étteremből, már nagyon elege lehet belőlem.

- Nem vagy bunkó! Ne nézd le saját magad... – Yare-yare, vicces egy lány. Hát erről épp, ez a pincér tudna beszélni, hogy bunkó vagyok-e. - I-Igazából… - füle mögé tűr egy tincset. Wá, milyen aranyos. - Nekem is ismerős a neved. Érdekes, nem? – Egy kis nevetés hallatszik felőle.- Nem tudom...honnan. Szégyellem is érte magam, hogy elfelejtettem... – Elfordítja a fejét. - Ne haragudj érte... De... nem vagyok valami kimozdulós. Túl nagy a világ. Csak akkor megyek bármerre is, ha küldetésre megyek, vagy meglátogatom egy kedves barátom... Körülbelül csak ennyiszer.

Nem egy kimozdulós fajta? Yare-yare, így sosem fogja meglátni a világnak azon részét, mely annyira szép és gyönyörű. Persze már elsajátította a barát részét az életnek, de belőlük sosem elég. Meg kellene próbálni rábeszélni, hogy többet mozogjon. Egy széplánynak, ez lenne a dolga, nem az, hogy egy házba élje le az egész életét. A kinti világ telis teli van mulatságokkal, közben visszadőlök az asztalhoz. Várjunk csak, küldetés? Ismerős a nevem? Ez lehet az első nyom az emlékezés felé, vagy talán, hogy megtudjuk, miért vagyunk egymásnak annyira ismerősek. Nem akarom lelőni a poént, azt hiszem már tudom.

- Azt mondtad, hogy ismerős a nevem? Akkor itt tényleg lehet valami.– Teszem a kezem az asztalra összekulcsolva, és komoly szemekkel nézek a leányzó felé, majd folytatom a mondandóm. – Azonban a bunkóság részben nem értek egyet, erre a legjobb példa az itt lévő pincér. Ezenfelül nem kell szégyellni magad, főleg miattam. Nem hiszem, hogy megérdemelném. – Mosolygok felé, majd folytatom. – Yare-yare, a pincér késik, meddig készül egy étel? Mit gondolsz? Sokszor szoktál idejönni? Ismerős vagy ezeken a környéken? Habár ez hülye kérdés volt, azt mondtad nem nagyon szoktál kimozdulni, akkor biztosan itt élsz, mármint ezen a helyen. Oh jaj, kérdésekkel záporoztalak el. Gomen gomen, már megint sokat beszélek. – Becsukom a szám, majd látványosan felemelem a kezem és elhúzom a szám előtt, mintha behúztam volna egy cipzárt. Felnézek a plafonra várva a lány válaszára. Közben hátradőlök a széken, és hanyatt esem. – Oh gomen gomen, elfelejtettem mondani, én fizetem az ételt, legyél az én vendégem. – Szépen lassan felállok, helyére teszem a széket. – Elnézést hölgyeim, uraim Ez az én hibám volt. –fejet hajtva, visszaülök a székre. – Kérlek. – Rakom össze a két kezemet, és nézek rá erőteljesen.

A hangzavarra megjelenik a pincér, nem jön ide hozzám, csak a távolról rám néz, majd a szemével jelzi, hogy még egy ilyen és repülök. A tekintettemet rászegezem és kacsintok egyet, jelezve, hogy nincs probléma. Eközben az asztalra mutatok jelezvén, hogy már igazán hozhatnák az ételt.

Most már próbálok rá figyelni. Sok dolgot megtudhatunk a másikról, ha nézzük a reakcióit. Csak ez rám nem jellemző. De most már csak a kíváncsiság miatt is muszáj néznem. Tudom, én tudom, hogy valahol...láttam már!
- Azt mondtad, hogy ismerős a nevem? Akkor itt tényleg lehet valami. - Elég komoly tekintettel szemlél, amitől azért sikerül zavarba jönnöm. De állom, nem arról van szó, csak majd kiugrik a szívem. Még ha lenne mitől tartanom, akkor világos is lenne, de hát nincs! – Azonban a bunkóság részben nem értek egyet, erre a legjobb példa az itt lévő pincér. Ezenfelül nem kell szégyellni magad, főleg miattam. Nem hiszem, hogy megérdemelném. - Olyan...visszafogott. És szerény. Csillogó szemekkel figyelek. Alig-alig találkoztam ilyen emberrel. Egy csendes "um" hang csúszik ki a számon, de nem szeretnék beleszólni, csupán jelezni: "igen,figyelek, hallgatlak". – Yare-yare, a pincér késik, meddig készül egy étel? Mit gondolsz? Sokszor szoktál idejönni? Ismerős vagy ezeken a környéken? Habár ez hülye kérdés volt, azt mondtad nem nagyon szoktál kimozdulni, akkor biztosan itt élsz, mármint ezen a helyen. Oh jaj, kérdésekkel záporoztalak el. Gomen gomen, már megint sokat beszélek.
- T-Tessék?...- dadogok. A kérdészuhatag tényleg elég ijesztő volt így hirtelen. Nézek rá, hosszasan, szó nélkül, már-már megeshet, idegesítem is ezzel...pedig azt nem akarom...szóval gyorsan belekezdek! Felemelem a kezem az asztal fölé, és ujjaimon kezdem számolni a kérdéseit.
- Nos...elég sokan vannak, biztos csak ezért csúsznak az étellel. - bökök jobb kezemmel a bal kezem mutatóujjára. - De én nem is bánom annyira...- pirulok,és elkapom a fejem, mosolyogva. Hát...örülök, hogy beszélgetünk, és..és kész. N-Nem, nem vagyok belé zúgva meg semmi. Komolyan nem! - Aztán...igaz, hogy ritkán mozdulok ki, de vannak, akik ismernek, és ide is azért eljárok már pár éve. A barátom jégmágus, a Fairy Tail-nél. - elhalkulok, középső ujjamat is kihajlítva,és azt megbökve. Folytatom.- És nem itt élek. Azt...nehéz lenne meghatározni,hogy hol is élek... - elgondolkodó, véleményem szerint idétlen fejjel pislogok rá. Ez igazán elég bonyolult! Hm...bonyolult vagyok. És ezzel megbököm a gyűrűsujjam. Volt még kérdés?... Azt hiszem, nem. Még nyitnám a szám, de durr, egy puffanás. Elkezdett dőlöngélni, és...hát nem hátraesett? Ugrok egyet, kis sikkantással.
J-Jó ég... nagyon nagyot puffant! Jól van?... Remélem nem sérült meg a feje! Nem nézem sokat, felpattanok a székről, és nagyon, de nagyon nem izgat,hogy ki hogy bámul, nem, ez nem érdekel. Odasietek, és leguggolok mellé, aggódó tekintettel kémlelve.

– Oh gomen gomen, elfelejtettem mondani, én fizetem az ételt, legyél az én vendégem. - ez...vicc? Ekkorát esett, és ez jut eszébe? Na jó...tuti beverte a fejét. Nagy szemeket meresztek rá, ahogy feláll. - Elnézést hölgyeim, uraim Ez az én hibám volt.- visszateszi a székét, és minden kedves vendég visszafordul a saját asztalához. Milyen sokszor néznek ide... biztos érdekes jelenség vagyunk. Kuncognék is, ha...nem félnék, hogy megütötte magát.
Leül, és ezzel egy időben én felállok. Nem ülök vissza,hanem állok mellette. szórakoztató, hogy ha én állok, akkora vagyok, mint amikor ő ül. Alig tudok megszólalni, csak nézem, és na...aggódok...nem tehetek róla... -Kérlek.

Igen, tudom, hogy mit mondott, és hogy válaszolnom kéne, és igazából szabadkoznék is, de ugyanúgy nézek rá. Még akkor is, amikor tisztán látom, hogy a pincérrel, akinek már egyértelműen elege van belőlünk, activity-t játszik.
- A fejed... rendben van? Fáj? Nem sérült meg?- rajtam a sor a kérdés özön indításában, és hiába vagyok nyuszi bárkinek még csak a közelébe is menni, az ilyen helyzetek változtatnak a dolgon. Mögé lépek, és óvatosan előredöntöm a fejét, hogy megnézzem. Jóó, nem vagyok orvos.. és rettentő tiszteletlen ilyen dolgot csinálni... Úgy szégyellem magam... - Ugye..nincs hányingered? - szinte suttogok. Mi lesz, ha agyrázkódást kapott? Jaj..

Vendég

- A fejed... rendben van? Fáj? Nem sérült meg? - Mögém lép, és óvatosan előredönti a fejemet. Há? Most meg mi a baj? Valami belement a hajamba? Vagy koszos? Á~, csak azt nézi, hogy van-e maradandó sérülés. Oh, ez a lány sokat aggódik, feleslegesen. - Ugye..nincs hányingered? - szinte suttog. Hányinger? ÉHES VAGYOK, nincs mire hányingerem legyen. Ettől függetlenül már tényleg nagyon tudnék enni, de tuti megvárakoztat az a pincér, így akar bosszút állni. Kétségtelen... Na, de majd, ha kihozza az ételt, kiteszem a lábam, hátha orra esik. *gonosz vigyor*
- Nem nincs, egy ilyen esést meg sem érzek. Kemény muskátliból faragtak. - Mosolygok felé. - Amúgy ne aggódj ennyire értem. Még nem tettem érted semmi olyat, amiért kellene. Hogy itt mire gondolok? Például nem mentettelek meg egy rabló támadás elől... - Nézek rá, és közben 4 fickó száguld be az étterembe.
- Botokat, kardokat, és varázstárgyakat eldobni. Ez itt rablótámadás! Kezeket fel jól láthatóan. - Mutat ránk. - Nem hallottátok, ti is! Ne hősködjetek és nincs semmilyen trükk. - Visszanézek Michire, próbálom jelezni neki, hogy hát fogalmam sincs, mit kellene tenni. Végül a legjobb fegyveremhez folyamodok, a beszédhez.
- Yare-yare, pedig csak viccből mondtam. Néha, úgy érzem, mintha egy szerepjátékban lennénk és ott írnák, hogy mit csináljunk. Nem furcsa szerinted? - Nevetek fel hangosan. - Amúgy srácok, miért jöttetek ide? Bevallom őszintén nektek, hogy most félek. Remélem nem fogtok adni okot az aggodalmamra. - Mosolygok feléjük. Remélem nem lesz baja a hölgyeménynek, ha igen, meg ismerik a jég mágia rejtelmeit. Addig engem nem zavarnak. Sőt kíváncsian várom erre mit fog lépni a pincér és a biztonsági őr vagy mi fenne.
- Oh tényleg, elfelejtettem. Hogy áll az étel? Már kész van? Igazán ennék. - ordítom a pincérnek, jelezve, hogy van még egy társaság.

Megnyugtatott, hogy nincs baja, a maga vigyorgós-furcsa módján. Ez a jó része a dolgoknak. A rossz része, hogy négy férfi ront az étterembe, egyik sem a bizalomgerjesztő kategória. Kiráz tőlük a hideg...
- Botokat, kardokat, és varázstárgyakat eldobni. Ez itt rablótámadás! Kezeket fel jól láthatóan. - Mutat ránk. - Nem hallottátok, ti is! Ne hősködjetek és nincs semmilyen trükk. - brrr...
Hősködni? Nem hinném, hogy megérné. Én csak értetlenkedve pislogok. Nem igazán ijesztőek... Egyszerűen szorult a helyzet. Nem vehetem elő Cygnust, kiszúrnák... Azt meg...n-nem,nem lehet megkockáztatni, hogy bárkinek is baja essen. Ebből valahogy ki kell mászni. Taka is rám néz, látszik, ő is tanácstalan. Lassan előrehozom a kezeimet, addig sem dühítem őket. Nem kéneee...Csak hogy ez nem lesz olyan egyszerű...Taka megint megszólal.
- Yare-yare, pedig csak viccből mondtam. Néha, úgy érzem, mintha egy szerepjátékban lennénk és ott írnák, hogy mit csináljunk. Nem furcsa szerinted? - felnyüsszenek erre. Igen,ez már túl valószínűtlen, de...légyszi, maradj csendben! -Amúgy srácok, miért jöttetek ide? Bevallom őszintén nektek, hogy most félek. Remélem nem fogtok adni okot az aggodalmamra. - Iiiiigen...kifejezetten nem tetszik a kedves úriembereknek ez a beszédesség, az meg még jobban nem, hogy végig a képükbe vigyorog. Felsóhajtok. Ez így..húzós lesz.
És akkor lehet még rosszabb.
- Oh tényleg, elfelejtettem. Hogy áll az étel? Már kész van? Igazán ennék. - hátra szólt a pincérnek.
- Hé, te kölyök ott! Ne forgolódj! - mordul ránk az egyik. Szabályosan ráz tőle a hideg, de nem félek. Nem is tudom...i-inkááááább...undorodok? Azt hiszem, ez a jó kifejezés. Nyajj, gondolkozz Michiyo, gyerünk! Elmeekülni nem lehet, az a többi vendég épségébe kerül. És... egy mágus nem fut el! Nem ám! Töröm a fejem, túlságosan is. Nem figyelek eléggé, ezt kihasználva az egyik alak elég alaposan szemügyre vesz. N-Na ne már...vörösödök... szinte érzem magamon a tekintetét, és pontosan tudom, mire gondol. Ezt még inkább segít a tudtomra hozni azzal, hogy karon ragad,és odaránt magához. Már a szagtól hányingerem támad, hát még a közelsége tudatától...uhff...
- Hmm..szia cicus...
- M-Mit csinál? E-Eresszen el, Most! - Nem hiszem, hogy meggyőztem, még ha meg is nyomtam azt a most-ot. Rántok egyet a kezemen,de csak nem ereszt. A legnagyobb gond az, hogy ha én itt...bármit is teszek, a másik három ugrik, és akkor vége. Három férfival ellen nemm...
- Hova hova? - valami visszataszítóan rám mosolyog, és én Taka felé nézek. Nem...nem tudom, mi legyen, tehetetlen vagyok! Teljesen... próbálom már csak a nézésemmel tudatni vele, hogy meg ne próbáljon ugorni, és maradjon csendben, mert akkor még rosszabb, ha valami meggondolatlant csinál.
-Kérem...engedjen...- nyöszörgöm, kérlelve, de jót nevet rajtam. Örülök, hogy örömet okoztam,de már nem tetszik.
- Maradj csak nyugton, hagy lássalak - és a képembe mászik,én meg húzom össze magam, de...talán a kétségbeesés miatt, vagy csak jól esett végre rosszaságot is tenni, lendületből ágyékon rúgtam. Um...deja vu... mintha hasonló történt volna már. Olyan furcsa,nem? Persze én is megijedek magamon, de a pasas is megilletődik, illetve...hát na, fájt neki, felnyög kicsit, erősen. Legalább eleresztett. Csaaaak pozitívan ^^"
Remek... jól megcsináltam...
Egyből elugrok onnan, és...keresem a kulcsom. Persze a másik három meg el akarna kapni.
- Taka, segíts kérlek! - legalább addig, amíg nem találom meg Cygnust...Na meg így jeleztem neki, hogy most már ugorhat, de erre ő is biztosan rájött, nem igaz?

Vendég

- Hé, te kölyök ott! Ne forgolódj! - Szól ránk az egyik. Hm talán nem kedvel minket. Nem is tudom miért, azt hittem én nem csináltam semmi rosszat. De amikor elindult Michi felé az egyik, éreztem a félelmem beigazolódik. Pedig direkt szóltam... Azt hiszik viccből beszélek annyit? Megfogja az egyik nagymenő Michit, majd odahúzza magához. Így rájuk nézve, nem valami gerlepár.
- Hmm..szia cicus... - Cicus? Yare-yare, sok mindent képzel magáról, az már szent... Ha most leütném akkor nem lenne rossz fény rólam? Mi történne? Talán kidobnának az étteremből és akkor, hogy fogok enni Michivel?
- M-Mit csinál? E-Eresszen el, Most! - Még egy lépés és megölöm. ^^
- Hova hova? - Mosolyok. Azt hiszem itt a vége, nem bírom tovább. Ebben a pillanatban valami jelzést próbál adni Michi. Ne csináljak semmit? Hagyjam azt, amit csinál? Megörült ez a lány? Nem tudom miért, de egy érzés hatolt át rajtam. Megbízhatok benne, rendben van várok.
-Kérem...engedjen...- Beszélgetéssel próbál ráhatni? Nem hiszem, hogy ez a férfi hallgatna a szép szóra. Nem az ő stílusának tűnik. Ez lett volna az a nagy terv? Az idegességhevében a kezemet letéve véletlen megfagyasztom a széket, hála istennek senki nem veszi észre.
- Maradj csak nyugton, hagy lássalak - Forgolódások közepette sikeresen lendületből ágyékon rúgja, nem tudom pontosan, hogy a terv része volt-e vagy sem, de innen nézve vicces volt. Ezzel képes volt Csillapítani az aggódásomat. Elugrik a férfitől, és a táskájában kezd el matatni. A másik három célpontnak szemelte ki Michit.
- Taka, segíts kérlek! - Végre, már nem bírtam volna ki sokáig.
- Yare-yare! Srácok, kihúztátok a gyufát. - Miután befejeztem a mondandómat Michi vízéhez nyúlok. - Ezt kölcsön veszem. - Mosolygok felé, majd a három férfi felé öntöm. ~ Ice Make ~ Nagy része a földre esett, miután ezekre ráléptek szépen hanyatt estek. - Tudom nem szeretitek, ha beszélek, de ezt nevezitek rablásnak? - Odasétálok ahhoz, aki Michivel szórakozott. - Héj te, kelj fel, még van egy elintézetlen dolgunk. Michi mindjárt jövünk, csak beszélgetünk egy kicsit. - Mosolygok ismételten felé a megszokott mosolyommal. Felkapok és magam után rángatom az étterem folyosója felé, melyre nem lehet belátni.
- Válaszolj egy pár kérdésemre, ettől függ, hogy életben hagylak vagy sem. Halál komoly vagyok. - Nézek rá, miközben rángatom a ruháját. A feszültség Michi miatt még nem távozott el. - Miért jöttetek ide? Valaki ide küldött titeket vagy teljesen véletlen, hogy itt bukkantatok fel?- Bólint. - Ez most melyik?
- A m-m-második. M-m-magunk j-j-jöt-tünk, nem küldött minket senki. - Hirtelen eltűnt a dadogás. Nem látok rajta félelmet. Valami pókerarcot vág? Vagy van valami ok arra, hogy ne féljen? Ugye nem?
- Egy pillanatot kérek. - Mosolygok felé, majd egy jobb egyenessel a földre teperem. Látszólag pihenni tér, gyorsan kirohanok a folyosóról, hogy megnézem, hogy áll Michi. Nem volt szép tőlem, hogy ott hagytam három alakkal.
- Michi jól vagy? - Ezzel a mozdulattal kerülök látópontba.

- Yare-yare! Srácok, kihúztátok a gyufát. - Mit akar a vizemmel? -Ezt kölcsön veszem. - Egy laza, határozott mozdulattal kiönti, és... ~ Ice Make ~ - Hah? Ő...is jégmágus?... De nincs időm most ezzel foglalkozni! Cygnus még mindig nincs meg... Hátrálok, hogy időt nyerjek, félszemmel figyelve az eseményeket. A rablók olyan művészi mozdulattal vágódtak hanyatt a jégen, hogy öröm volt nézni. - Tudom nem szeretitek, ha beszélek, de ezt nevezitek rablásnak? - Oh, milyen gúnyoros tud lenni. - Héj te, kelj fel, még van egy elintézetlen dolgunk. Michi mindjárt jövünk, csak beszélgetünk egy kicsit. - mosolyog felém, és én viszonozom. Bolond... ilyen helyzetben mosolyogni... Kedves molesztálómat kivonszolja a folyosóra. Nem irigylem a férfit...
Valami hideget érzek, és egyértelműen ismerős, hattyúforma... Megvan! Gyorsan kirántom a táskámból a kulcsom, és elkiáltom magam. Nagyobb a biztonság, ha Cygnus itt van.
- Cygnus kapuja, nyílj meg! - persze... Cygnus álmatag képpel mered rám... Szegényem,biztos felkeltettem...
- Hívtál?...- ásít egy hatalmasat. Nem irigylem a csillaglelkeket. Sűrűn kérnék bocsánatot, ha nem aggódnék a hevesen mocorgó három férfi miatt.
- Igen, kérlek, volna egy kis gond! - nagyon kapkodok, hadarok, és akármilyen arrogáns is, látom rajta, hogy észreveszi az idegességemet, és egyből éberebbé válik. Szeret nagyon, én is őt... Gyorsan fordul, és ahogy észreveszi az felkelő emberkéinket, egy sóhajtással kevert kuncogás csúszik ki az ajkai közül.
- Oh, ugyan kérlek... megint molesztáltak, mi? - dobja hátra a haját, fölényes mosolya el sem akar tűnni az arcáról. Én meg eszem az ideget, hogy csináljon valamit... - Senkiháziak. Undorító. - Érdekes. Nagy szemekkel figyelem a helyzetet. Min a hárman felálltak, de egyik se támad. Talán nem értik. Hmmm...lehet.
- Pofa be kisanyám, vagy...- be se fejezhette, Cygnus már a maga domina hangjával le is teremti. Mindig ilyen volt,hehe.
- Vagy mi lesz?! Megütitek a lányt is, és engem is? Gerinctelen mocsok férfi,aki nőre támad, gondoltam, szólok. És tanultok...- mérgében cselekedve húzza elő a tegezből három nyilát, és nekikészül. - ...egy kis illemet. - halkul el, majd egyetlen egy lövéssel kiszögeli mind a három férfit a falhoz. Elé ahhoz, hogy szórakozzon kicsit. Azt szeretett a pofátlan férfiakkal mindig is... eheeeehe,Cygnuuus...^^"

Lassan odasétál ahhoz, akinek az előbb nagy szája volt velünk szemben, de tisztes távban marad. Gonosz csillanással a szemében előszed egy nyilat. - Lássuk, mennyire is vagyok pontos...-kuncog, ésss...még énis szívom a fogam. Cygnus tökéletes íjjász. Akár egy vadász..ironikus, ugye? Direkt közel céloz a testéhez, hogy szinte súrolja a nyíl, és elg..khm...umm...k-kényes helyekenn... őt se irigylem. Megint csak.
És ezt egyenként minddel eljátssza. Néha...engem is megrémít...fuhh...
- Michi jól vagy?-lép újra a látóterembe Taka. Elmosolyodok, és bólogatok.
- Persze, tökéletesen, köszönöm! Um...Taka, bemutatom Cygnust...-mutatok kedves csillaglelkem felé, aki eléggé meg van lepődve. Ki is ült az arcára. Majd ahogy eszmél, elteszi a fegyvert, és nyújtja a fiúnak a kezét. Mit tehetnénk, igazi díva, kis úrinő,hehe!
- Örvendek.

Miután megismerkednek, vagy valami olyasmi, kicsit szégyellősen megböködöm Taka oldalát.
- Bocsánat... tudnál segíteni még egy aprót? - bökök fejemmel a kiszögezett rablókra. Én...nem igazán ütnék meg senkit... és lássuk be, az volna a biztos.. na meg gyenge is vagyok, ezt egy férfira kell bízni. Szóval próbálom így virágnyelven tudtára adni, hogy aaaa kiiktatás végét kéne segíteni.

Vendég

- Persze, tökéletesen, köszönöm! Um...Taka, bemutatom Cygnust...- mutat a csillaglélek felé, aki első csodálkozni kezdett, ami jól látható volt az arcán is. Ezek után eltette a fegyverét és felém nyújtotta a kezét.
- Örvendek.
- Üdvözlettem ifjú hölgy. Nem gondoltam volna, hogy ilyen mesés csillaglélekkel rendelkezik, mint ön. Sőt, azt sem tudtam, hogy csillaglelkű mágus. – A mondandóm végére, enyhén megbök Michi.
- Bocsánat... tudnál segíteni még egy aprót? – A fejével ad jelzést nekem, hogy a rablókkal kellene valamit csinálni.
- Persze-persze nem gond. Mindjárt teszek valami értelmeset is és nem csak időt rabolok. – Mosolygok feléjük. – Ti, igen ti. – Mutatok a rablók felé. – Nem tudom mi dolgotok volt itt, beszélek hülyeségeket… Legközelebb ne olyat próbáljatok kirabolni, akinél éppen eszek. – Mosolygok feléjük is. – Ettől függetlenül elég vicces egy nap volt hála nektek. Ezért hálás vagyok. – Nyög az egyik áldozat. – Igen, jól hallottátok, amit mondtam. Na, de itt a büntetés ideje is. – Az összevert rablókkal kifelé vettük az irányt. – Velük is elbeszélgetek. Tudod, szeretek beszélgetni. – Intek, majd távozok velük az étteremből. – Nem igazán tartom jó döntésnek, hogy egy, olyan fazont követtek, aki gyenge és szánalmas. Biztos megvan az okotok arra is, hogy miért követitek, de nem hiszem, hogy ez annyira jó döntés lenne. Gondolkozatok el azon, hogy értelmes-e, amit tesztek és nem csak magatoknak ártotok. Most már mindegy. Távozzatok… - Ezzel a mozdulattal visszafordulok az étteremhez és lépnék be az ajtón.
- És kimondta, hogy mi végeztünk? – Ordítja az egyik hátulról. Oh, hogy sosem tudják mikor kell abba hagyni. Sosem fogom őket megérteni. Egy értelmetlen célért harcolnak… Nem értem miért nem fogják fel, nem bírnak el velünk. Túl erősek vagyunk hozzájuk képest. Ha még képesek lennének mágia használatára, akkor azt mondanám, hogy oké, de így igazán kevés esélyük van. Várjunk csak. Mennyi annak az esélye, hogy ők is mágusok? Kb 2% a mostani harcukból ítélve, de valami nem stimmel. Valamit nem számoltam bele. Valami kimaradt. De mit hagytam számításon kívül? Négyen voltak… Négyen próbáltak kirabolni egy éttermet. Annak az esélye, hogy az étteremben lesz egy mágus legalább 100%, akkor miért támadtak meggondolatlanul? Ha csak, nem ez volt a tervük, hogy kiderítsék ki a mágus és, ha van akkor milyen erős. De nem hinném, hogy erről lenne szó. Megfogom a tarkóm mindkét kezemmel és hátra fordulok.
- Hogy, hogy? Még van, amit szeretnétek mondani? – A mondat végére egy jókora adagnyi tűzet kaptam az arcomra. Épp, hogy hátrább tudtam ugrani, így csak a melegséget éreztem, de kis híján odaéget a bőröm. De az, imént, ha jól láttam tűzet használt az egyik. Tűzet! Na ne, utálom, ha ilyenkor igazam van.
- Ne hidd, hogy ezzel még vége. – Ordítja egy másik, aki a padlót kezdi átalakítani egy kis famágiával. Az istenit, ezt most jól megkapom. Megpróbálok kitérni előle, de az egyik eltalál és hátra esek.
- Öregem, ez azért fájt. – Megpróbálok Michi felé fordulni kisebb, nagyobb sikerrel. – Sajnálom, de én nem hiszem, hogy elég erős lennék ehhez. Itt az idő, hogy fuss, hívj segítséget. Addig megpróbálom feltartani őket. Nem tudok sokat nyerni, maximum 20-30 másodperc. – Mosolygok felé.

» Higoshi Takayuki
» Higoshi Takayuki
» Higoshi Takayuki
» Shiraishi Michiyo
» Shiraishi Michiyo