Ilaszior

~Miért? Miért nem vagyok képes legyőzni?! -süvöltenek a gondolataim, miközben a földön térdelek. Öklömmel a földre csapok, érzem, hogy a szemembe könnyek gyűlnek. Bal térdemen egy jókora vágás van, ömlik belőle a vér.
Ellenfelem velem szemben áll, egy velem körülbelül azonos magasságú zsoldos nő. Fekete bőrnadrágot és fémmellényt visel, ami alig takar telt kebleiből. Két rövidkardot használ fegyvernek, amiket még csak nem is használ igazán jól. Ellenben a sebessége, amivel ide-oda mozog, kikerülve az összes támadásomat egyszerűen félelmetes. Egyszerűen hiába minden ellene, próbáltam lándzsával leszedni, de könnyedén kikerülte és eltörte, próbáltam csontvázakkal lefogni, de mindig kisiklott a kezük közül. Sötét gömböket vágtam hozzá, próbáltam ütni, rúgni, még harapni is... egyszerűen semmi esélyem sem volt, csak játszott velem.
-Tényleg egy ilyen gyenge mágust küldtek volna utánam? Úgy látszik eléggé kifutottak a keretből.
-Talán azért, mert épp te fosztottad ki őket.
-Talán... de ez akkor is szánalom, esélyed sincs ellenem. A helyedben leléptem volna a legelején. Most már persze késő, nem foglak elengedni. -közli hűvösen. Gyűlölöm bevallani, de igaza van. A megbízóim olcsó munkaerőt kerestek, én meg éppen pénzszűkében voltam, úgyhogy elvállaltam. A megbízóim korábbi végrehajtója, Catelyn, lelépett a társaság majdnem minden pénzével. Nem ezt kellett visszaszereznem, az esélytelen lett volna. A feladatom csak annyi volt, hogy megöljem.
Két hétig követtem a nyomát mint egy éhes kopó, és végül megtaláltam a Web Valley közelében egy mezőn. Meglepetésszerűen támadtam rá, de elvétettem, és nyílt harc kerekedett. Amiben laposra lettem verve.
Némi nyál-vér keveréket köpök a porba, és felállok, ökleimet lánggal vonom be.
-Soha nem adom fel! -köpöm szavanként a mondatot, ép, jobb lábamra helyezve közben a testsúlyomat. Csak két ütés kéne, két találat, és olyan erősen szédülne, hogy képtelen lenne ezzel a technikával harcolni. Felemelem az ökleimet, és valami küzdőállás szerűt veszek fel.
-Hát te nem tanulsz semmiből sem? -kérdezi, és lazán meglendíti a rövid kardját... és a következő pillanatban már mögöttem áll, a penge hegyével pedig egy apró sebet húz az államtól az orromig.- Könnyebb elintézni téged mi...
A mondandója szép lassan lelassul és elhalkul, ahogy az egész világ. Csak a vér illata van az orromban, és az életben maradás célja. Semmi esélyem egyetlen mozdulattal elvághatja a nyakamat, valahogy ki kell jutnom...
~Én segíthetek. -hallom Azazel hangját a fejemben.- De ez több, mint amire jelenleg képes vagyok. Új szerződés kell. Ki kell tágítanunk a csatornáinkat, amelyeken át az erőm keveredik a tieddel. -nem kellett mondania mivel jár ez, amúgy is tudtam. Azazel egyetlen egy dolog miatt nem szerezte meg eddig az irányítást a testem felett: mert nem képes használni hozzá elég erejét. Az ereje a lelkéből egyfajta mágikus csatornákon át áramlik belém, és az átmérőjétől függ, hogy mennyit tud belém áramoltatni, illetve mennyit tudok felhasználni. Ezek a csatornák maguktól is tágulnak ha használom őket, de én, mint az uralkodó ebben a „kapcsolatban” képes vagyok tetszésem szerint tágítani, de csakis tágítani ezeket a csatornákat. Ha kitágítom a csatornákat akkor erősebb lesz a hatalma felettem, könnyebben fogja átvenni a vezetést, gyakrabban lesz megszállottság. Többet fogok ölni, és minden öléssel tovább fog nőni a hatalma... míg végül átveszi felettem az irányítást.
De ha nem segít... akkor itt halok meg? Mert nem sok esélyem van nélküle.
~Hogyan segítenél?
~Fiery steps. -mondja, és egy képet vetít az agyamba. Azt, amikor megölte az alkotóját, amikor hirtelen eltűnt, és méterekkel arrébb tűnt fel újra. Ez a technika tényleg hatásos lehetne, talán képes lennék pontot tenni vele az ügy végére. Ellenben ott van a kockázat... nincs kockázat. Vagy meghalok, vagy túlélem, és én túlélem, bármi áron.
~Mekkora tágítást akarsz?
~Az eddigi kétszerese. Nincs alku. -megfontoltam, de nem sokáig. Végül is egyszer élünk. Azaz ha most nem segít, akkor itt halunk. Bár valójában ő sem akarhat elpusztulni... talán egy kis alku belefér.
~Legyen másfél. Ennyi erő csak elég hozzá nem?
~Talán... de nem garantálom a sikert. -ergo elég, különben egyenesen megmondta volna, az életösztöne miatt.
~Ám legyen! Azazel ezennel felajánlok egy új szerződést! Add nekem az erődet és a tudásodat a Fiery Stepshez, és cserébe másfélszer akkora lesz közöttünk az erő áramlása!
~Elfogadom Ilaszior. Az egyezség ezennel megköttetett! -a gondolatai átsöpörnek rajtam, elönt a mágiája. Érzem, ahogy duzzad a rám zúduló ereje, mintha valaki megnyitott volna egy csapot. Én meg a szerencsétlen alatt rekedt szappan vagyok, teljesen ellep, átmos, széttép, és felold. Fuldoklok a mérhetetlen haragtól, és forr a vérem az erőtől. Szám állatias vigyorra húzódik. Lebukok, majd megpördülök, lángokba vont kezem hihetetlen sebességgel szeli a levegőt, de csak a levegőt. Megpördülök, Catelyn előttem áll, és vigyorog. Összecsapom a két tenyeremet majd elhúzom őket, és egy csontokból készült lándzsa jelenik meg a levegőben. Megragadom, majd a következő pillanatban érzem, ahogy Azazel irányításával hatalmas mennyiségű láng gyűlik fel és távozik el a talpamból. Egy pillanat feléig elmosódik körülöttem a világ és semmit sem látok, de a következő pillanatban érzem, hogy a kezem valami puhának, nedvesnek, és melegnek nyomódik. Lassan realizálom hol is vagyok, és leesik az állam. Tökéletesen átszúrtam Catelynt, méter hosszan keresztültoltam rajta a lándzsát, még a bordázatot is. Halott, teljesen halott. A vére a kezemre ömlik, és teljesen kitölti a tudatomat. Az egész világ vörösben úszik, majd elvesztem minden emberi tudatomat.

~Milyen rég is volt amikor utoljára ezt éreztem igazán. A vért, a hús fogságát, az illatokat, a színeket... nem holmi mágikus képként és jelként, amit a fiú tudata közvetít. Jól sejtettem, ez az ország hidegebb mint az, ahonnan jöttem. Na és ez a nő... milyen rég is volt már amikor utoljára emberi nőt láttam? És amikor utoljára megfogtam, a saját kezemmel? -képek ötlenek fel bennem a régmúltról. Általam elpusztított karavánok képei, széttépett férfiaké, és megerőszakolt nőké. Milyen rég is voltak azok a napok, hogy könyörögtek, hogy hagyjam abba... no persze voltak fanatikus őrültek, akik azt remélték, hogy valami istenféleség anyjai lehetnek, ha teherbe ejtem őket, és egyenesen könyörögtek, hogy tegyem őket magamévá. A bolondok, mind megöltem, miután teljesítettem a kérésüket.
A szemem a halott lány mellkasára vándorol, majd végig a testén. Nincs rossz alakja, sőt... ráadásul még meleg is a teste. Elengedem a lándzsát és széttöröm, képtelen vagyok használni a fiú mágiáját, ezáltal képtelen vagyok megsemmisíteni a lándzsáját teljesen. Megkeresem a lány mellvértjének a kapcsolóját hátul és leszedem róla, majd egyetlen rántással megszabadítom a nadrágjától is. Gyorsan letépem az enyémet is, és beleteszem, majd mozgatni kezdem, egyre gyorsabban és gyorsabban, közben megragadom az egyik mellét... amikor a csúcsra jutok kacagva beleélvezek, és nem hagyom abba a kacagást, a nevetés megállíthatatlanul tör fel belőlem.
-Visszatértem! Én, Azazel, az Érzelmek démona visszatértem! -üvöltöm a világnak. Nem érdekel, hogy ki hallja, az sem, hogy hallja-e valaki egyáltalán. A világ hamarosan úgyis megismeri haragomat. Itt az ideje visszavágni azért, hogy elárultak.
De egyenlőre erősödnöm kell, a fiú teste még nem elég erős. Nem tudom elég erőmet felszabadítani, a másfélszeres tágítás sajnos nem volt elég ahhoz, hogy elpusztítsam a lelkét, és átformáljam a testét. Mindegy, mivel ha eleget használom akkor úgyis eléggé kitágulnak a csatornák. Harminc nap az uralmam alatt, és teljesen elveszett. A bolond.
De nem érzek szánalmat iránta, csak egy eszköz volt a céljaim beteljesítéséhez. Csak egy bolond kölyök volt, akinek már azzal meghosszabbítottam az életét, hogy akkor és ott jókor vágta meg a termemben a kezét.
Elindulok, nem tudom merre. Nem tudom miért, de élvezem, hogy végre van testem, és nem csak bezárva vagyok egybe.

***
Huszonkilenc nappal később

Huszonkilenc nap óta uralom a testet. Huszonkilenc nap óta nem kell kölcsönöznöm az erőmből senkinek sem. Huszonkilenc nap óta a magam ura vagyok. Anno megfogadtam, hogy soha többé nem fognak irányítani. Ez a taknyos mégis képes volt... legalábbis azt hitte, ahogy az alkotóm is. De most már teljesen esélytelen, hogy bármit tegyen. Egyetlen nap, és elpusztítom a lelkét.
Belebámulok a tűzbe, élvezem a melegét. Egy tanyán vagyok egy házban, egy lábosban épp vacsora fő. A gazda kint van a kertben, az asszony a vacsorával van elfoglalva. Egy szót sem szólnak arra, hogy egy ismeretlen és meztelen fiú egy széken ül a házukban. De nehéz is lenne szólniuk. Előbbi darabokban hever kint az esőben, utóbbi ugyancsak darabokban fő a kondérban némi fűszer társaságában. Rég ettem emberhúst, már hiányzik az íze. Ráadásul van még egy indok, hogy miért ezt eszem: mert megtehetem. Huszonkilenc nap alatt bőven nem lehet bepótolni azt, amit kétezer éven át nélkülöztél. Mindent élvezek, még azt is, amikor a gazda nekem esett a kapával, és belevágta a vállamba. A csontomban megakadt, és eltört a nyele. Esélytelen volt.
Éppen a bográcsért nyúlok, amikor fájdalom nyilall a mellkasomba, és összerogyok. Egy dühös, eleinte erőtlen, de folyamatosan erősödő hangot hallok a fejemben üvölteni.
~Az nem lehet, ne, kérlek, ne már olyan közel jártam, ez nem lehet! -de igen, egyértelműen az ő hangja.
~AZAZEEEEEEEEEEEL!

A földön térek magamhoz, meztelenül, a tűz előtt térdelve. Közel egy hónap óta az első cselekedetem nem volt más mint... hányni. Hatalmasat öklendeztem, nem érdekelt, hogy a lábam is olyan lett, ahogy terjedt a földön. Addig hánytam amíg már epét hánytam és tovább, mindent kiköhögve amit csak ki tudtam. Az elmúlt egy hónapban megértettem, milyen Azazelnek, folyamatosan bezárva lenni. Ráadásul az ember tudja, hogy mi történik, érzi, de tompán, és nincs befolyása. Egyrészt sajnálom ezért, másrészt gyűlölöm azért, amiket ebben az egy hónapban tett úgy, hogy tudta, hogy éreztem. A tudatom szép lassan kapott erőre, csakhogy az övé is. Várnom kellett, gyűjtenem az erőmet, megkeresni azt a pillanatot, amikor elbízza magát, amikor azt hiszi, hogy legyőzött, és akkor lerohannom, különben megsemmisít.
~Üdv újra Azazel. Rég beszéltünk. -csak haragos fortyogás volt a válasz. Nem is kellett válaszolnia, nem érdekelt, amit mondani akarhatott volna. Csak egyetlen dolog érdekelt. Újra én uralkodom.