Eredeti neve: Matthew D. Blackfire (Nem ezen a néven ismerik)
Név: „Arson” (nagyon közeli barátoknak A-chan)
Nem: Fiú/Férfi
Életkor: 18
Jellem: Eléggé visszahúzódó személyisége van, utál a dolgok középpontjába lenni. Tisztelettudó, türelmes és mikor már a pokol jön a földre, ő akkor is megpróbálja egybe tartani a világát. Mindenre van valami terve és utálja, ha valami eltéríti ettől vagy félre sikerül. Jobban szeret inkább hátul vagy jó elől baktatni. Távolságtartó, nehezen enged idegen embereket magához a múltja miatt, de ha egyszer ledőlnek azok a csúnya, kormos fekete falak, ki tudja mit rejt majd a szíve.
„Egy bátor madár, aki még nem tanult meg repülni... „
Kinézet: 178 cm magas, kicsit izmos testalkatú fiú, narancsos beütésű hajjal és sárgás-barna szemekkel. Ami úgy egyedivé teszi az a sapkája, amit szinte sosem vesz le és egy mágikus fejhallgató, melyről folyamatosan hallhatóak a jó zenék . Az öltözködési stílusa: előnybe részesíti a köpenyeket vagy kapucnis ruhadarabokat, amivel persze csak a figyelmet akarja elkerülni, de néha napján kimászik a gubójából, mondván néha szocializálódni is kell és egy kicsit nyárias ruhákban jelenik meg.
(Mindenki döbbenetére... xD)
Mágia: Fegyver Mágus - Magic Sniper Rifle / Mágikus Mesterlövész Puska/*
Céh: Dragon Fang
Felszerelés: Előnybe részesíti a köpenyeket vagy kapucnis ruhadarabokat, amivel persze csak a figyelmet akarja elkerülni. Emellett van még a derekára rögzítve egy katonai penge, melyet apjától kapott, hátán pedig általában ott lóg a mesterlövészpuskája.
Előtörténet: Képzeljünk el egy kicsi, de mégis kellemes légkörű kávézót, viszonylag sok nevetgélő vendéggel. Megvan? Rendben, akkor most képzelj oda az egyik asztalhoz egy csuklyás férfit, akinek a vállán egy barna szövettel bevont tárgy pihen. Már nem illik bele a képbe. Várj csak, nem oda, hanem az ablak közelébe képzeld már el. Miért? Mert szeretek kibámulni az utcára, a nyüzsgő öregekre, felnőttekre és gyerekekre. Olyan kellemes és nyugtató hatású az egész. Elfelejteti velem a múltamat... Micsoda? Már ez is érdekel? Pofátlan egy népség... De ha már ennyire kíváncsi vagy, elmesélhetem egy csésze tea mellett, amíg megérkezik a célpontom. Parancsolj, foglalj csak helyet, helyezd kényelembe magad, ez egy kicsit hosszú lesz... ~***~
Egészen pontosan 18 éve születtem Hargeon városába, ráadásul nem is akármilyen családba. Apám (James S. Blackfire) egy főnemesi családból származott és hatalmas sikereket ért el a kereskedelmi tehetségével és kapcsolataival, szinte már zseninek is mondhatnánk. Anyám egy viszonylag jómódú családból származott, tanítói végzetsége volt. Házasságuk utána születtem én, az első és egyetlen kisgyermekük, nevemet pedig az apai ágú nagyapámtól kaptam. Egyikük sem volt mágus... vagy legalábbis én úgy tudtam akkor. A Blackfire birtok igazán pompázatos volt, főleg gyermeki szemmel: hatalmas szobák, tele kalanddal és rejtett helyekkel. Nem is volt meglepő ha folyton elkószáltam egy kis felfedező kalandtúrára, ami persze azt jelentette, hogy nyomomba volt vagy 8 cseléd 3 komornyik és az egyik házőrző kutya, hogy hamarább megtaláljanak. Pechjükre sose sikerült elkapni, mindig túljártam az eszükön. Hol kisebb csapdákat alkalmaztam, hol pedig eltereléseket és a jutalmam mindig egy kis süti volt, amit a konyhából csentem el a bal-felső polcról. Na de itt jött képbe édesanyám, aki elől akárhányszor elbújhattam, folyton megtalált. Talán ezt nevezik az anyai szeretetnek, bárhol megtalál a szerető szíve. Apám a munkájától fogva nem volt ideje velem foglalkozni, azon dolgozott folyton, hogy naggyá tegye a Blackfire családot bármi áron. Volt, hogy napokat nem aludt és még így is megbeszélésekre, konferenciákra és üzleti megbízásokra hulla fáradtan ment el. Persze ezt nem mutatta, mert véleménye szerint „Egy igazi Blackfire sose mutatja ki a szenvedését. Tűri és a megfelelő pillanatban kegyetlenül lecsap.”
Ez volt a mottója.
12 éves koromban már megtanultam Fiore királyság összes városának és településének nevét, gazdasági helyzetét, haszonképességét és működését. Szinte mindenhonnan jöttek tanárok, hogy okítsanak, hogy én legyek majd egyszer a hatalmas Blackfire család jövendőbeli feje. Arról nem is beszélve, hogy önvédelmi kiképzésekre is kellett járnom, így belekóstoltam a karateba, kung-fuba és a judo-ba is. Mindenre megtanítottak, hogyan védjem meg magam és ne látszódják gyengének. Sajnálatos módon ez nem igazán sikerült elérniük: hiába volt érdekes új dolgokat tanulni a világról – inkább arról álmodoztam, mikor szabadulhatok ki ebből a kalitkából; hiába tanultam önvédelmet, mikor szívesebben voltam anyámmal, aki rengeteget mesélt az utazásairól még az apámmal való házasságuk előtt. Már nem is emlékszem, miket mondott…Ó, várj csak! A kedvenceim közé tartozott, mikor egy szigeten járt és látott küzdeni egy hatalmas, háromfejű kutyát egy rózsaszín, tüskés hajú fiúval és egy kék, beszélő és szárnyas macskával. (Na hát itt sokkolt le, hogy a macskák nem csak kékek lehetnek, de szárnyuk is van és beszélnek!!)
Pontosan mikor betöltöttem a 15. életévemet történt meg életem legfontosabb pillanata, ugyanis ilyenkor válik egy igaz Blackfire férfivá vagy nővé. Hatalmas ünnepséget rendeztek a tiszteletemre, a környékbeli városokból csak úgy özönlöttek a nemesek a birtokra. Bár nekem csak egyszerűen egy nagy szülinapi zsúrnak tűnt. Rengeteg ajándékot és jókívánságot kaptam olyan emberektől, akiket életemben sem láttam. Egy italba fogadok, hogy az összes csak apám pénzét akarta. Nem is ez a lényeg, hanem ami utána történt. A bulinak vége volt s én kimerülten a ház legfelső szobájának az erkélyén bámultam bele a sötét éjszakába. Apám kilépett a függöny mögül, majd nekitámaszkodott a falnak és ő is az eget bámulta. A kezében volt valami becsomagolva, de nem azzal voltam elfoglalva. Akartam végre találni egy hulló csillagot, de sose…ÁHÁ! Megvan!
-
Milyen érzés „igazi” Blackfire-nek lenni?- kérdezte hirtelen apám.
-
Hmm…Kellene valami különös bizsergést éreznem? - kérdeztem vissza egy mosollyal.
-
Nem, dehogy, bár ha egy harmadik karod nő...- majd egy néhány másodperces csend után kuncogtunk egyet. –
Sajnálom, fiam, hogy nem lehetek itt életed legfontosabb pillanataidban.- törte meg a csendet és lehajtotta búsan a fejét.
-
Ugyan, tudom, sokat dolgozol és a családért, hogy ne legyen hiányunk semmiből. Bár tény, örülnék, ha téged gyakrabban is láthatnálak...- vakartam meg a fejemet.
Apám válasza csak egy néma csend volt, még mindig lehajtott fejjel, majd lassan odasétált hozzám és a kezembe nyomta azt a csomagot.
-
Tőlem még nem is kaptál ajándékot, igaz?- átvettem tőle, majd kibontva egy 30 centis katona kést találtam, markolata szépen mintázott tölgyfából volt kifaragva és egy gyöngy volt belerakva díszítésnek. -
Egy mágikus kés. Ha jól mondta az árus, akkor képes a mágikus dolgokat elvágni és az érzelmeidre reagál. Bár az is lehet, hogy egy értéktelen vacak. –kacagott egy jót apám s én is elmosolyodtam egy többet.
Bárcsak ez a fantasztikus este örökre így maradhatna, csak a család barátai, anyám, apám és én, de ez az álom az elkövetkezendő hónapokban darabokra kezdett hullani...
~***~
Apám egyre komolyabb üzleti emberekkel ismerkedett meg ahogy felfele haladt azon a bizonyos létrán s talán legnagyobb balszerencséjére belebotlott egy pénzsóvár fegyverkereskedőbe, aki felfigyelt apám zsenialitására és ezt ki is használta. Ígért neki mindent, amit egy ember el tudott képzelni: luxusautókat, pénzt dögivel, pompázatos ruhákat, nőket... De ő csak annyit kért, hogy a családja teljes körű biztonságot élvezze a legjobb testőrökkel. Ekkor költözött be egy kisebb hadsereg a környékünkre, hogy napi 24 órás megfigyelésbe és tartsanak. El nem tudjátok hinne, mennyire idegesítő ha az ember még WC-re sem mehetett anélkül, hogy egy kétajtós kopasz bikanyak ne leskelődjön be a kulcslyukon. Azért voltak ám előnyei is a dolognak: megtanítottak az önvédelemre és az egy év alatt, amíg a „sötét zsaruk” ott tanyáztak nálunk eléggé kiismertem magam a különféle harcművészetekben.
Egyik este nem jött álom a szememre, úgy éreztem megfulladok, ha nem sétálok egy nagyot a házban. Épp apám irodája előtt sétáltam, mikor megpillantottam DeVour urat, a fegyvermágnást és valamilyen tárgynak a vázlatai felett görnyedtek. Mintha egy puska robbantott ábrája lett volna...
-
EZ! Kérem, EZ majd elhozza nekünk a változást! A végső fordulatot, hogy ne csak „mágusok” uralkodjanak és vezessék az országot! Hanem MI, emberek!!-
-
Persze, de... még mindig nem tartom jó ötletnek, hogy fegyverekkel biztosítsuk a békét...-
-
Jahj, ugyan már társam, ezek csak arra az esetre kellenének, ha azok a mágus fattyak nem akarnák átadni az országot szép szóval...-
Kíváncsiságomat hamar megszakította, hogy egy óriási kéz a magasba emelt és szúrós tekintetekkel arrébb rakott a földre. Az egyik testőr volt az, akinek a gonosz szemei szinte villámokat szórtak rám. Volt egy olyan érzésem, ha apám nem lép ki az ajtón és tesz engem az ágyamba, nem értem meg volna a holnapot. Már épp távozni akart apa, mikor a bennem fortyogó szavak egyszerűen kitörtek belőlem.
-
APA! –kezdtem bele.-
Ne...csinálj semmi olyan dolgot, ami másoknak kárt tehet...- de a mondat végére egy kicsit elbizonytalanodtam.
Ő csak megállt, sóhajtott egy nagyot, majd fáradtan leült az ágyam szélére.
-
Szóval hallottad...- mondta búsan.-
Nem akarunk senkit sem bántani...De sajnos vannak olyan mágusok, akik legszívesebben eltörölnék azokat az embereket, akiknek nincs mágikus erejük...-
-
De ez akkor sem megoldás!! Mindig nagyapa hangoztatta, hogy az erőszak csak még több erőszakot szül!... Kérlek...Ne szenvedjen a többi ember emiatt a butaság miatt...- néztem rá gyermeteg szemekkel.
Néhány percnyi csend következett be köztünk, majd egy sóhaj kíséretében apám felállt és az ajtó felé távozott, viszont a küszöbön megállt.
-
Megpróbálom akkor helyrehozni a hibámat...-mondta keserű szájízzel, majd egy mosoly kíséretében kiviharzott a szobámból.
Másnapra az összes testőr és maga DeVour cuccai a birtok bejárata előtt hevertek. A házunkig lehetett hallani a veszekedést a két nemes között. Vagy legalább 1 óráig tartott a hajcihő a kapuk előtt, mire apám visszatért hozzánk, bár eléggé feszült volt. Próbáltuk megnyugtatni, ami részben sikerült is, de még így is érezni lehetett rajta az idegességet. Talán ekkor láttam utoljára egyben a családomat...
Békésen pihentettem magam az ágyikómban, arról álmodozva, hogy édesanyám vagy egy tucat mennyei kuglóffal állít be. Szinte a nyálam is kicsordult, miközben a reggeli idő ellenére viharos és sötét idő volt. Hallgattam, ahogy az eső veri az ablakot, ahogy a szél simogatja a falakat és ahogy a villám mennydörgő hangja végighasít mindenen. Aztán pedig csend. Nem az a nyugalmas, altató némaság, sokkalta inkább az az ijesztő csend, majd a semmiből egy sikoly járja át az egész házat. Szinte beleremegtem félelmembe és abban a pillanatban kis is pattantam az ágyamból. Óvatosan az ajtóhoz osontam és próbáltam meghallani, mi folyhat odakint. Távolodó léptek, csörömpölések, sikolyok, valami furcsa bűz és égett szag terjengett az ajtóból. Kinyitottam hát és akkor döbbentem rá, hogy talán érdemesebb lett volna aludni...aludni, míg soha sem kelek fel.
A falak nagy része meg volt rongálva, mindenütt bútordarabok, s mint kiderült az égett szagot nem csak beképzeltem. Jó pár szobából a füst ömlött be a folyosókra és nyomta kifele az oxigént. Arcomat eltakartam a fölsőm ujjával és próbáltam minél hamarább egy ismerős arcot találni. Ahogy haladtam a lepusztult folyosók fergetegében olyan érzésem támadt, mint ha valami horror filmben csöppentem volna...vagy még inkább egy rémálomban. Megégett hullák, vértenger és egy szoba, amiben egy fegyveres férfi próbálja maga alá gyűrni az egyik rémült cselédlányt. Én meg mint egy kisírt szemű kisgyerek aki megsebezte az úját, úgy szaladok a szüleim utána h megvigasztaljanak és azt mondják, hogy az egész csak egy álom volt és minden rendben jön. Alig pár másodperc és a legnagyobb teraszunkra érek, ahol lelassítom a lépteimet s a látvány lesokkolt, szinte az egyik korláthoz térdeltem le, annyira remegtek a térdeim. Az egész birtok teljes romokban hevert, minden lángokban égett, viszont egy nagyobb csoport a szökőkút előtt voltak. Meg is pillantottam a szüleimet, akik szakadt ruhában ugyan, de épségben térdepeltek a földön.
-
Any...- szólaltam volna meg, mire egy dörrenés és anya élettelen teste a földre hullott.
Szemeim még sohasem tágultak ki ennyire, könnyeim pedig folytak mintha patakokból öntenék. A saját szemem láttára ölték meg az én egyetlen anyámat...
~MATTHEW!~ visszhangzott apám hangja a fejemben.
~JÓL FIGYELJ! Erősnek kell most lenned!~-
Apa, ÉN…-
~
CSEND!!!~ szólt újra a hang a fejemben. ~
Egy telekinetikus mágiával beszélgetek most veled. Igen, mágus vagyok. Sok mindent nem mondtam el és félek, nem is fogok, de egy valamit meg kell tenned értem: fuss az irodámban, fordítsd el a világgömböt és...ragadd meg a lehetőséget és fuss. FUSS AHOGY BÍRSZ!~
-
Nos, tehát Mr. Blackfire…elárulja végre hová rakta a Hyperion magot vagy keményítsünk be?- vigyorgott apámra ördögien DeVour majd egy fegyvert tartott a fejéhez.
-
Soha...- s ő semmitmondó tekintettel a szemébe köpött.-
~MOST!! Fuss amíg tudsz!! Tedd meg, amit tenned kell! Éld túl! Küzdj! Keresd meg a te igazadat! A te társadat! A te életedet! A TE SORSODAT!~Mai napig nem tudom hogyan, de valahogy sikerült felállnom a könnyáztatta arcommal és mozgásra bírni a testemet. Először lassú, ingatag léptekkel, majd egyre határozottabb mozgással próbáltam visszatérni a szobába.
~Sose feled fiam...~DeVour dühösen megtörli az arcát, miközben mormog valamit az orra alatt.
~Az élet csak is arra akar tanítani, hogy mindig küzdj. Sose add fel...Mert az egész a küzdelemről szól. A születéstől kezdve, a szerelmen át, egészen a halálig.~DeVour előkapja a fegyvert és Mr. Blackfire homlokához tartja.
~Mert mikor az utolsó csatádat vívod, mikor magával a halállal nézel farkasszemet, bátran röhöghess a képébe és mondhasd…~DeVour hátrahúzza a fegyver ravaszát és mutatóujja megfeszül.
~GYERE HA MERSZ!~Durranás.
~***~
Majdnem 3 év telt el azóta a nap óta, hogy elvesztettem mindent az életemből. Az rangomat, az örökségemet a családomat: mindent. Egyetlen örökségem egy fegyver maradt hátra, pontosabban egy mesterlövész puska, amiben egy nagy erejű lacrimát szereltek bele, a Hyperion-t. Vagy legalábbis ez volt a tervrajzokra írva. Rejtély ez az egész ügy...
Talán életem legfontosabb és az új nevem kialakulásának a pontja az a nap volt, mikor Jayce-szel találkoztam, aki egy étterem tulajdonosa volt, de egyben a kezdő fejvadászok mestere. Vicces, hogy néhány szelet kenyért akartam kérni, ehelyett szinte egy "állást" ajánlott nekem. Szépen elszállásoltak egy földalatti bunkerbe, ahol rajtam kívül még 5 másik fejvadász is élt. Nem is vacakoltak az edzéssel, rögtön másnap ki is küldtek terepre edzeni.
-
Üdv, pajti!- emelte meg cowboy kalapját Jayce, majd megdörzsölte borostás arcát.-
Szóval, én leszek az edződ!- vigyorgott rám büszkén, mintha valami főnyeremény lenne.
Csak egy szolid bólogatással köszöntem vissza, majd neki is láttunk az idézésnek. Egy kicsit furcsa volt számomra azt hallani, hogy a fegyvermágusok a harci eszközeiket egy külön "zsebdimenzióba" tárolják és onnan idézik meg igazából. Elküldeni el tudtam a fegyveremet, de a visszahozásával egy kicsit besültem: már vagy az ötödik próbálkozással sem volt szerencsém megidézni s már lassan az ideg- és sírógörcs kerülgetett, hogy a családom egyetlen örökségét elvesztettem, de a hatodik kísérletre csak sikerült. Egy nagy levegő vétellel magamhoz öleltem a fegyvert és lekuporodtam a földre. Jayce néhány másodpercig némán figyelt, majd kicsit kellemetlenül érezve magát megköszörülte a torkát.
-
Látom, fontos neked az a fegyver...- jegyezte meg.
-
Ez...az egyetlen dolog, ami még a családomhoz kapcsolódik...- mondtam s felálltam a poros földről. -
De ne vesztegessük az időt! Mi következik?- tereltem el a témát.
-Próbáljunk egy kis célba lövést gyakorolni! Felállítottam három bábút 100, 150 és 175 méterre, ezeket kellene minél gyor...-
BUMM! BUMM! BUMM!
-...sabban lelőni...- vakarta meg meglepődésére a fejét a tanítóm.
Mindegyik bábút sikerült pontosan fejen találni, pont a homlokcsonton. A tanító elégedett volt velem,de attól függetlenül sokat töltöttem a gyakorlópályán, hogy fejlesszem a képességeimet. Saját fejlesztésű támadásokat is elkezdtem kifejleszteni, hogy minél jobban túlszárnyaljam a társaimat, egyelőre Jayce-mester segítségével.
A napjaim azzal teltek, hogy felkeltem, edzettem, rendbe raktam a fegyveremet, kajáltam, fizikai edzés, hogy el ne vesszen az a sok harci stílus amit tanultam és persze a jól megérdemelt alvás.
Mellékmunkát is vállaltam fejvadászat mellé, mert miért ne? Mindig jól jön a plusz pénz. Egy ideig egy mágikus alkatrész és szerkezetekkel foglalkozó üzletben dolgoztam, így elég sok mindent megtanultam a mágikus tárgyak működéséről.
Kíváncsiak vagytok, hogyan is kerültem a Dragon Fang céhhez? Ez talán egy eléggé...szánalmas történet részemről.
A célpontom Xaundaras Mester volt, aki a Dragon Fang egyik irányítója, de állítólag teljesen ártalmatlan. Bele is tört a bicskám az öregbe...
Jól elrejtőztem a bozótosban és megvártam a megfelelő pillanatot, mikor háttal volt nekem, de a következő pillanatban csak annyit vettem észre, hogy elhagy minden erőm és bénultan lezuhanok a rejtekemből. Felébredésem után az öreg ott állt felettem, morcos tekintettel.
-
Ezt még gyakorolni kell fiacskám...- majd egy apró vigyor került a szája szélére. -
Viszont van benned tehetség. Nálunk ezt akár mesteri fokra is tudnád fejleszteni! Mit szólsz? - előrenyújtotta ráncos kezét és annak ellenére, hogy az előbb próbáltam megölni, barátságos mosollyal akart felsegíteni.
Megragadtam hát az öreg kezét, ezzel együtt a sorsomat, hogy egy másik utat járhassak.
De a célpontom ugyan az maradt: DeVour. Egyszer úgy is megtalálom és bosszút állok rajta! Pont ezért is várakozom én most...
~***~
Szóval, ez voltam én, de ne is fecséreljük tovább az időt, végre megjött a célpontom. Egy alacsonyabb, ballonkabátos fickó lépett be az ajtón, majd rögvest a velem szembe lévő szabad székre ült.
-Meg van a mag?- kérdezte idegesen s folyamatosan körbenézett.
-Természetesen!- mondtam boldogan, majd a hátamon becsavart fegyvert leemelem és a fickóhoz szegezem.
-HohÓóó…Ezaz…DeVour Úr nagyon bold…- s itt húztam meg a ravaszt, amitől a fickó egy nagyot hátrarepült, egyenesen a falnak.
komfortosan felálltam és az ügynökhöz sétáltam, majd a grabancát megragadva magamhoz emeltem.
-Üzenem DeVour-nak, hogy készüljön fel. Egy nyugodt éjszakája sem lesz a haláláig...- majd újra hátamra csapva a fegyvert elengedtem a fickót és elindultam vissza a céghez.*:
Az ehhez tartozó mágiát már kidolgoztam, viszont úgy gondoltam ezt nem kellene ide pakolgatni, így is eléggé hosszúra sikeredett. Ha jól tudom a technikákkal Natsu foglalkozik, neki küldjem el akkor? >.< Tudom, furcsa kérés így elsőre egy ilyen karakter, de már több éve szerepezem és hát szeretnék egy kicsit komolyabb karaktert - természetesen csak ha ez megoldható és nem ütközik az oldal szabályzatával.Tisztelettel,
Arson
Csüt. Május 23, 2013 12:56 am
