Matthew Stormshadow

Engedély:Graytől.
Név:Matthew Stormshadow
Mágia:Villám sárkányölő
Kor: 15 éves
Nem:Fiú
Klán: Fairy Tail
Alak:Alacsony, 163 cm, 49 kg, vörös hajú, massziv testalkatú, egy sárkánypikkelyes nyaklánc van a nyakában,rövid szürke kabátot hord, és van egy táska nála, amiben némi ételt szokott vinni.
Jellem:Bizarr humorú, nem nagyképű, könnyen alkalmazkodó, barátságos tipusú fiú. Enyhén piromániás, nagy igazságérzetű optimista derülátó.

(Elnézést kérek minden olvasótól és Admintól a rövid i betűkért, de a gépem amerikai billetyűzetű, igy hossz i nincs rajta.)

Egy nagyváros szegény negyedében születtem, szüleimet nem ismertem, úgy fogadott örökbe egy öreg fegyverkovács. Ő, és az utca nevelt,de szegény csak épphogy tudott biztositani néhány ruhát, és fedelet fölém. Naphosszat az utcán lógtam, próbálkoztam valamilyen ételt,és számomra elvégezhető munkát találni. Ez utóbbi elég nehéz volt, mert még túl fiatal voltam minden mindenhez, kivéve a tolvajkodáshoz, ha azt munkának lehet nevezni, mert mely lyukon és rácsközön ne férne át egy hat éves. Apámnak volt egy bátyja, ő egy tehetségtelen mágus volt, aki a cirkuszban szórakoztatta az embereket.
[left] Egyik nap kettő mágusszállt meg a város ezen negyedében. Fogadott nagybátyám rögtön szőba elegyedett velük, majd nem sokkal ezután engem is bemutatott, mint az ő szeme fényét, bár nem tudom mivel érdemeltem ki ezt a cimet. Mint nagybátyám az egyik mágus is vizelemű volt, a másik egy igazi sárkányölő. A mágia alakváltó,elemi vagy hasonló elemei soha nem érdekeltek, de ez igen. Nagybátyám leállt beszélni a vizmágussal, igy nekem alkalmam nyilt külön beszélni a sárkányölővel, akit mint kiderült Seitennek hivtak.Sokat mesélt a saját mágiájáról, és én szinte ittam a szavait, és látszólag jól esett neki hogy ennyire élveztem a beszámolóját. Mindent tudni akartam, hogy lehet ilyenné válni, ki tud tanítani.
- És Seiten bácsi, téged ki tanított?- kérdeztem.
-Engem egy igazi sárkány tanított meg mindenre. –mondta, majd mintha nosztalgikus fény csillant volna meg szemében mesélt tovább. Az nap este apám, nagybátyám, két vendégünk, és jómagam az egész estét együtt töltöttük. Úgy éreztem új barátokra tettem szert.
Reggel nagy kiabálásra, elfúló kiáltásokra és gyereksírásra ébredtem. Senki sem volt sehol. Hirtelen nedvességet éreztem alsó öltözékemen, de biztos voltam benne, hogy nem én voltam ennek a jelenségnek az oka. Szétnéztem, és konstatáltam hogy az egész ház vízben áll. Honnan került elő ennyi víz? Nincs áradási időszak, se esős évszak. Kirohantam a házból, magamra kapva egy meleg kabátot, de az ajtót kinyitva megbotlottam valamiben, pontosabban valakiben. Lenéztem, és nevelőapám élettelen teste feküdt ott. Egyszerűen nem akartam elhinni. Sírtam de nem volt időm megállni, én nem akartam, én nem akartam ilyen sorra jutni.
- Mi történik itt? ! – kérdeztem, félig sírva futtába egy városlakótól.
- Valakik vizet kavartak a falnál, és elöntötték az egész várost.
Nem hiszem el! Csak két vízmágust ismertem, akik eléggé elvetemültek hogy ilyet tegyenek, annak ellenére, hogy egyikük itt élt. Szaladtam a víz forrása felé, ahogy a lábam bírta, és a sártól és víztől tudtam. Sok ember holtteste mellett mentem el, mire odaértem. Sajnos gyanúm beigazolódott, és ők álltak ott, és még valaki. Nem láttam jól, csak azt, hogy harcolt nagybátyám ellen, villámmal. Seiten! Tudtam kettejük ellen nincs esélye, de láttam, hogy nagyon erős. A nagy városfalon álltak, nagybátyám önmagát meghazudtolóan küzdött.
- Hogy tehetted? – üvöltöttem rá.
Felkapta hangomra a fejét, és ez pont elég volt, hogy Seiten leüsse a körülbelül 20 méter magas falról. Jack, a másik vízmágus viszont egy vízpengével hátára sújtott. Szaladtam, de nem tudtam odaérni, és elkapni.
- Raiton. - Ennyit tudott kinyögni.
Addigra Jack eltűnt, viszont a város romokban hevert, így más választás híján elindultam a nagyvilágba…
Azóta sok idő telt el. 11 évesen, otthon nélkül, semmilyen felszerelés nélkül, egyedül egy erdőben, kettő dologra gondolva, ki az a Raiton, és hogy álljak bosszút Jacken. Körülbelül két hónapig jártam az erdőt, gombán és bogyókon élve, mikor az első nyomokra bukkantam. Egy állaton hasonló vágás volt, mint Seitenen. Ez elég gyanús volt, mivel olyan régiójában jártam a birodalomnak, ahol kevés volt a vízmágus, és maga a mágus is. Úgy láttam több vágás is volt a környező fákon, és volt pár lábnyom is. Követtem a lábnyomokat, de a patakban elvesztek, és a túloldalon nem folytatódtak. Vagyis lehet hogy…ha sejtésem nem csal, akkor nem átvágott a folyón, hanem a folyón ment lefelé. És láss csodát igazam lett. Tényleg a folyón ment le, és még a benyúló ágakon is látszott a vízpenge csapása. Elkezdtem úszni lefelé, hátha megtalálom apám gyilkosát. Dühtől feltüzelve mintha a régi sebek felszakadtak volna, gázoltam tovább a folyóban. Egy kis öbölben végződött a folyó, melynek elejében a parton ruhákat találtam. De ezek túl kicsik lettek volna egy felnőttre. Lemerültem a víz alá, és a sásban jöttem fel, de nem találtam az idegent. Hirtelen a hátam valami puha dologhoz ért, ami felkiáltott, és ha nem ugrok odébb lefejez. Mindketten védekező állást vettünk fel, és szinte egyszerre kérdeztük meg egymástól:
- Ki vagy te?
Ökleimet magam elé húzva vártam, hogy támadjon, de ő is csak állt és várt. Hirtelen felindultságból lebuktam a víz alá és kihúztam a lábait Ráugrottam ellenfelem hátára, két kezét markomba fogtam, másik kezemmel elkaptam a nyakát, és ilyen fogásban ráncigáltam ki a partra. Hátára fektettem, de nem ő volt az akit kerestem.
- Ha nem támadsz rám, és minden kérdésemre válaszolsz, elengedlek. –olyan nyugodtan ahogy csak tudtam.
- De csak ha te is válaszolsz a nekem, - mondta.
- Hát jó. Legyen, egyeztem bele.
Leültünk a tábortüze köré, és hogy kicsit oldottabb legyen a hangulat, megkínált hallal, amit én kézségesen elfogadtam, mert már régen ettem húst.
-Hogy Hívnak?- kérdeztem, - És hol tanultad azt a vízpengét?
- Az én nevem Aoi, és a vízpengét a mesteremtől Jack mestertől tanultam.
- Hol van Jack? Merre ment? Mikor ment el?
- Te is ismered? Nyugatra ment, két napja , valami fontos személyhez. – felelt, és tette fel az úbb kérdést.
- Igen. Dobtam oda a választ, és kezdtem szaladni nyugatra. - Hova ment pontosan?
- A Hakobe-hegyre.
- Köszi mindent, de most sietnem kell, hogy utolérjem .
- Heló!
- Viszlát!
Az erdőből kiértem, és egy nagy rétre értem, ahol a fű le volt taposva sok helyen. Jó úton jártam. Szerencsére fizikumom a másféléves keresés alatt nem hagyott el, így könnyen be tudom érni, csak a lábam elé kellet figyelni, ami nem mindig sikerült. A rétet rég elhagytam, mikor rám esteledett. Csak futottam tovább, de amikor a legközelebbi fához értem, felkapaszkodtam rá,és egy ágon elaludtam. Csípős hideg reggelre ébredtem, de nem fáztam, vagy legalábbis úgy éreztem, mert abban a tudatban keltem fel, hogy végre elkaphatom Jacket, és talán fényt deríthetek ki az a Raiton. Végre megérkezetem a Hakobe-hegy lábához. Itt találtam egy elromlott gazdátlan mágikus motort, amit kicsit megbütykölve rögtön indulásra készen állt. Fent a hegyen már igazán hideg volt, és nekem csak egy rossz régi öt éves pullloverem volt. Odafent megláttam őt. Azt a személyt, aki tönkre tette az életemet. Letettem a motort, és egyszikla mögött elbújtam, várva a megfelelő alkalmat, és kideríteni mit csinál itt. Hirtelen egy óriási karmos mancs csapódott ki a barlangból, ami előtt Jack állt.
-Ó nagy Raiton! –kezdett belel Jack a fellengzős dumájába, - Gondolom hallottál barátom, Seiten haláláról.
- Tanításaid és örökösöd elveszett! Azért jöttem el hozzád, hagy vigyem tovább én tanaid! –folytatta a nyalizós dögunalmas dumáját.Legalább kiderítettem ki Raiton. Jack nem figyel, itt az alkalom.
- Van itt valaki, aki talán még szóba jöhetne a posztra. –mondta a sárkány menydörgő hangon.
Ereimben megfagyott a vér, de nem az időjárás miatt, pedig az is jó ok lett volna.
- Gyere elő másik ember! - szólt.
Óvatosan, de amennyire tőlem tellett biztosan előléptem, nehogy a sárkány vagy Jack szemébe gyávának tűnjek. Olyan pozíciót vettem fel, hogy ha Jack támadna könnye kikerülhessem. Próbáltam megőrizni a józaneszemet megőrizni, mert valószínűleg nem jó pont a sárkánynál, ha mint egy vadőrült, nekiesek Jacknek. Sok ideig vártunk így, de végül Jacknél szakadt el a húr, és rontott nekem. Nagy vízmennyiséget zúdított felém, de könnyen odébb tudtam ugrani, és olyan erővel rúgtam hátba, hogy a sárkány mancsáig gurult.
- Fiú! Te kiálltad az én próbám, csak türelmes ember tudja elfogadni és megtanulni az én tanításomat és mágiámat.
Jacket elöntötte a méreg, és nekem esett. De a sárkány olyan ütést adott Jacknek, hogy legurult a motoromig. Ezt látva hogy semmi esélye, rögtön felpattant rá, és elviharzott. Én bementem a sárkánnyal a barlangba…
Aznap sokáig beszélgettem Raitonnal, és elmondta, hogy Seiten is az ő tanítványa volt. Mánap reggel, a második és a harmadik próbát kellett kiállnom. Szerencsére már tegnap látta hogy bátor vagyok és a kitérő mozdulatból látta hogy egész ügyes is, ezt persze ő mondta, tehát a második próba ki is volt pipálva. A harmadik próba azonban sokkal nehezebb volt. Ki kellett deríteni, fogékony vagyok-e a mágiára. Először egy meditációs gyakorlatot mutatott Raiton, hogy megnyugodjak, de én ahhoz túlságosan is izgultam. Végül mutatott egy mozdulatsort, amellyel villámmá változtatta a jobb melső mancsát. Elkezdtem csak arra koncentrálni, hogy sikerüljön a feladat. Minden erőm és akaratom beleadtam, de csak a balkezem mutató ujjának első ujjpercét sikerült villámmal bevonni. Elszomorodtam hogy nem sikerült a feladat. Már indultam volna le a hegyről, mikor …
- Hahaha! –Hová mész? –kérdezte Raiton.
- Nem sikerült a feladtat, gondolom nem vagyok alkalmas a tanulásra. ,mondtam.
- Dehogynem!- nevetett fel. - Akkor, ha sikerült volna az egész karodat bevonni villámmal, akkor nem lenne mit tanítanom.
- Akkor most már a tanítványod vagyok?
- Igen.
Hát, úgy sejtem, még soha nem voltam ennyire boldog, és újdonsült mesterem is azt mondta, hogy soha nem látott még ennél boldogabb 11 és ¾ évest. Bár igazából nem is nagyon látott hasonló korú gyereket …
Azóta is minden edzésemen azon a gondolkodom, hogyan sikerült a feladat, és ha még soha nem tanultam mágiát, hogyan lehetséges, hogy villámba borult ujjam felső része. Sok fárasztó reggelt, estét , éjszakát nem kímélő gyakorlásom és edzésem volt ebben a pár évben. Ezek között persze sokat beszélgettem Raitonnal, és ő persze még jobban kifaggatott, mint anno. Még jó hogy csak akkor kérdezett, mikor hullafáradt voltam, és nem tudtam megkérdezni, hogy ő hogyan élt. Végül is a tanulás szempontjából nem volt fontos, mi történt vele, de azért kíváncsi lettem volna. Egyik nap Raiton beszélt egy idegennel, amíg a villámöklöt tökéletesítettem. Fontos dolognak tűnt, de nem tudtam észrevétlenül odamenni. Másnap azonban mikor felébredtem, egy robosztus tákolmány állt a barlang előtt amit elsőre fel se tudtam ismerni.
- Jó reggelt! – üdvözölt Raiton.
- Neked is jó reggelt! Mi ez a valami a barlang előtt? –kérdeztem.
- Mivel most már úgy gondolom felnőttél a feladatra, a barátommal építettem egy akadálypályát, amin tesztelni foglak. válaszolta meg kérdésem.
- Hát jó! –gondoltam. Lássuk hogy fog sikerülni.[/color]
Bevallom én is kíváncsi voltam, hogy fog sikerülni.
- Egyébként ez a pálya is hozzátartozik a tréninghez? – kérdezetem.[/color]
- Nem, ez csak az én vizsgám. –felelte Raiton.
A pálya első része nem tűnt nehéznek. Az ügyességet és a reflexeket mérte fel, nagy lengő bárdokkal, össze-össze csattanó tüskés falakkal, és padlót helyettesítő szegecsekkel, ja és persze a 10 méter mély gödrök, fölötti rudak, létrák és oszlopokkal. A bárdokat könnyen kikerültem, és a tüskés falakat is sikerült átvészelnem, bár ruhám egy része ott maradt. A szegecseket egy helyre söpörtem a villám karom csapással. A létrán kezdtem el mászni, de innen érdekessé váltak a dolgok. Kiderült, hogy a gödrökben, mind a háromban különböző állatok vannak. Az elsőben ha jól láttam krokodilok, vagy ahhoz hasonló állatok voltak. A második gödörben, miután a létrán végigmásztam, majmokat találtam. Épp fogtam volna meg a rudat, amivel át tudok lendülni a túloldalra, amikor a majmok csak úgy elemelték.
- Ó hogy az a! – káromkodtam fennhangon.
Hát így kicsit elmepróbálóra is sikerült a feladat. Na nem baj, csak kitalálok valamit. A makikat összeszámolva tizenkettőt láttam, mind a falon kapaszkodva. Pár perc gondolkodás után leereszkedtem a szélére a veremnek. Innen továbbugrottam az ellenkező oldalra a faltól elrugaszkodva, és kicsit lejjebb a másik oldalon, egy majom farkában kapaszkodva továbblendültem, és így tovább míg le nem értem. A majmok dühösnek tűntek, ezért felkaptam a rudat, és mint egy ugrórudat használva, kiugrottam a gödörből. Kettétörtem a rudat, hogy a majmok ne érjenek utol. A következő gödörben az oszlopokon kellett átugrálni, alul a veremben víz volt, és benne angolnák. Felmásztam az első oszlop tetejére, és átugrottam a másodikra. De ez tüntetően megreccsent, és felső része slégan csúszva elindult lefelé, és én csúsztam a leszakadt résszel együtt, alig tudtam megkapaszkodni. Megtámasztottam a lábamat, és fellendültem az oszlop tetejére. A harmadik oszlop deréktájánál volt egy kitört darab, annak a helyére lendültem , mert nem akartam megint halál közeli élményt, mint az előző oszlopnál. Már csak két oszlop volt hátra. A következő oszlop teljesen be volt nőve mohával, liánnal, így elrugaszkodtam, és elkaptam egy liánt, lendültem párat, és mikor elengedtem a liánt, továbbrúgtam magam a mohás oszlopról a következőre. Ez biztos pontnak tűnt, ezért felhúztam magam, és ugorva egyet, landoltam a gödör szélén.
- Huh… ez nehezebb volt mint gondoltam. Belegondolva, hogy ez csak a te ötleted… - szuszogtam.
- Sok sikert a próba második feléhez. –kiáltotta mesterem.
A próba második részén bábúk röpködtek, amik köteleken lógtak.
- Amennyit csak tudsz, tépj le, úgy, hogy nem csapnak el. –mondta Raiton.
Vilám karommal nekiestem a bábúknak, és rögtön kettőt le is ütöttem, de ez nem volt túl jó ötlet mert kis híján a harmadik bábú elkapott. Felmértem a helyzetem, majd anélkül, hogy előre kellett volna mennem kettécsaptam még két bábbút, majd felugrottam, és egy másik felém tartót is leszakítottam. Nekiestem a hatodik bábúnak, és miután széttéptem, és megszámoltam mennyi kell még. Már csak kilenc. Az épp felém tartóba olyat rúgtam, hogy a lábam is benne maradt, de ez lett a vesztem. Nyögtem és káromkodtam, amint húzott a bábú egyre fentebb. Épphogy elhajoltam egy másik bábútól, mikor egy harmadik úgy fejbe talált, hogy a beragadt lábammal a bábú is lezuhant velem.
- Hát, úgy látom van még mit tanulnod.
- Tudom mester.
Azóta, hogy az akadálypályát elbuktam, mellesleg nem értettem, mire volt jó ez az egész, mert azt mondta a mesterem, hogy ezt csak ő szokta csinálni, de azért sokat fejlődtem, és sok, szerintem egyedi képességet sajátítottam el. Tavaszodott, és nekem is sokkal derűsebbre változott a hangulatom. A gyakorlás egyik napján végre az akadálypálya is sikerült, és ezért még boldogabb lettem. Azonban egy nap végképp elszállt az összes derűm és kedvem. Egyedül ébredtem a barlangba, senki sehol. Csak egy pikkely volt, és az erőm, ami arra emlékeztetett, hogy tényleg sárkányölőnek tanultam. Kutattam bármi féle nyom után, hátha csak valahova elment mesterem, bár nem volt szokása, és csak egy nyomot volt, amit legelőször észrevettem, a barlangbeli pikkely. Eltettem a pikkelyt, és elindultam a legközelebbi városba, hátha tudnak valamit. Útközben rájöttem, hogy pénzre és ételre is szükségem lesz, de hogy hogyan fogok ezekhez hozzájutni, arról fogalmam sem volt. 3-4 óra gyaloglás után értem el a falu szélét. Egy ember nagyon erőlködött, mert pár darab fát nem tudott megemelni.
- Jó napot! –köszöntem rá.
- Adj Isten! –köszönt vissza.
- Adja ide azt a pár darab rönköt. – mondtam, majd azzal a mozdulattal hátamra kapat, és a kellő helyre raktam. -közönöm, fiatalember. Mivel hálálhatnám meg ezt? –kérdezte.
- Valami kis étel nagyon jól jönne. –feleltem[/color], de már mutatta is, hogy a kertje végében van egy körtefa, és arról szedhetek.
- Köszönöm! –mondtam.
Teleraktam minden zsebemet, majd továbbmentem, be a városba. Beértem a város főterére, körülbelül 15 perc alatt, mikor valaki felsikított.
- Kapják el! Tolvaj!
Épp felém futott, én fordulásból hasba rúgtam az illetőt, erre az begörnyedt, lábhajlaton rúgtam, majd kitéptem a kezéből a táskát, amit egy férfi elvett tőlem, és visszaadta a nőnek. Én rátapostam a földön heverő fickó melkhasára, de az hirtelen eltűnt, és egy árnyékból ütött meg. Erre villám sárkány karommal olyat adtam a suttyónak, hogy az fel se tudott kelni.
- Hé te! Asszed kemény vagy! Velünk kekeckedj ha mersz! – kiáltott oda két fickó, akiknek ugyanolyan tetkójuk volt, mint a tolvajnak.
Megropogtattam za ökleimet, majd belevetettem magam a harcba. Az egyiket rögtön 2 méterrel odébb repítettem egy hasba rúgással, a másik ököllel támadt nekem, kitértem az első két ütés elől, majd a harmadiknál megfogtam az öklét, kicsavartam könyökön térdeltem, kezét eltörve, majd rátapostam immár a nyöszörgő földön fekvő ember hátára. Mindenki elnémult, aki tömeg körül állt engem meg a három embert. Hirtelen egy negyedik lépett ki a tömegből, de neki másmilyen tetoválás volt az kezén
- Szép mozdulatok. –kezdte. Nincs kedved belépni egy céhbe?
- Háát nem is tudom, erős a szervezet? –kérdeztem.
- Egy viszonylag régi ,nagyon modern épülettel rendelkező céh vagyunk. - válaszolt.
- Van valami beavatási szertartás? –faggattam tovább az ismeretlen személyt.
- Hát, ha elmondom céh vezetőjének, hogy intézted el ezt a két semmirekellőt, szerintem nem is kell rajta részt venned.
- Azért előbb körbenéznék, ha nem baj. Amúgy melyik céhről lenne szó? –kérdeztem.
- A Fairy Tailről.
Erről a céhről még én is hallottam Raiton jóvlotából.
- Na akkor jössz? -kérdezte, és elindult a főutcán felfelé.
- Persze! -válaszoltam és tartva a tempót haladtam mellette.
Körülbelül negyedóra alatt odaértünk egy hatalmas épülethez éertünk.
- Itt is volnánk! -kezdett bele az idegenvezetésbe az ismeretlen személy.
- Hűű. Ez nagyon nagy! Medence, ajándékbolt, bédlő, külön konyha, fürdőszoba hát asszem ha belépek a céhbe kell majd egy térkép.
- Ez a legkisebb probléma lesz ha majd belépsz.
- És ki az a törpe ott a második emelet korlátján? kérdeztem.
- Ne beszélj így a céhmesterünkről.
- Oh akkor ő Makarov mester. Elnézést.
- Az én feladatom véget is ért, menj Makarov mesterhez, és beszélj vele.
Komótosan odasétáltam, de beszélni nem tudtam vele először, mert akkora hangzavar volt a céhben.
- MAKAROV MESTER! - üvöltöttem a fülébe.
- Oh hát te meg ki vagy? Az új fiú akiről beszélt az egyik céhtag?
- Igen én lennék az. Szeretnék belépni a céhbe.
- Hmmm. A hallottak alapján egész jó vagy, és soha nem szeretném, ha egy ifjú mágus a sötétbe veszne. Gyere, elkészítem a tetoválást a céhlogóval valamelyik testrészedre.- ezzel elkapta a kezem és már vonszolt is odébb a tömegből.
A választás a bal lapockámra esett, amin szerintem jól mutatott a céhlogó. Így újdönsült céhtagként első mozdulatom az volt, hogy a sárkányerőm a lábamba vezettem, elrugaszkodtam a talajtól, és a lehető legnagyobb lendülettel beleugrottam a céh medecéjébe, nem kis meglepődést keltve.Mindenki rám nézett, majd az egész céh elnevette magát, hogy szép kis bemutatkozó volt, majd páran odajöttek hozzám és bemutatkoztak, többen pedig folytatták a diskurálást. Immáron új barátokkal lettem egy érzésem szerint nagyon jó céh tagja.