Szabad a vásár! (Shiraishi Michiyo, Matthew Stormshadow, Rane Iceclaw)

- Ice Make: Stairs! - a megjelenő lépcsőn felrohantam, majd egy ugrással az udvar alacsony falára ugrottam, épp időben. Kőtüskék fúródta a jégba, darabokra törve kreálmányom. Edzőpartnerem azonban nem adta fel, és tűzgolyókat hajított felém.
- Freeze! - néhány tűzgolyó elpárolgott a levegőben a mágia hatására, én pedig a maradék elől a fal másik oldalára löktem magam. Néhány másodpercre megállhattam, és kifújtam a levegőt. Már több, mint 5 perce menekültem Reigen elől - úgy tűnt, a fickó kifáraszthatatlan. Támadni nem is próbáltam, az is elég kihívás volt, hogy túléljem az egészet.
~ Soha többé nem próbálom motiválni. Kinek az idióta ötlete volt épp ez? - gondoltam zihálás közben, majd egy megérzésre hallgatva a földre vetettem magam. Újabb tüskék törték át a falat ott, ahol egy pillanattal előbb álltam, a mágus pedig futva közeledett a lyuk felé. Felpattanva a legközelebbi épület sarka felé kezdtem sprintelni.
- Wind Blast! - kaptam a hátamba egy varázslatot. Ereje elemelt a földtől, és futás helyett zuhanórepülésben folytattam utam.
- Ice Make: Claws! - a kezemen megjelenő jéggel belekapszkodtam a sarkon álló utcalámpába, és kampóként használva azt, befordultam a sarkon, majd egy kapualjba rohantam, meghúzva magam.
- Red Carpet! - hallottam ismét Reigen hangját, majd rövid suhogást, és csendet. Néhány másodperc múlva kilestem rejtekhelyemről. Csak reflexeim mentettek meg a becsapódó tűzgolyóktól. Hét perc. Reigen a levegőben volt, és a lehető legnagyobb sebességgel suhant felém.
- Freeze! - mutattam rá a tűzre. Ugyan nem oltotta ki a varázslatot a jég, de irányíthatósági problémákat okozott, így Reigen tőlem pár centire, maximális sebességgel zúgott el a fülem mellett, az eltökéltséget az arcán meglepődés váltotta fel. A pillanatnyi előnyt kihasználva a másik irányba futottam.
- Stone Spike! Wind Blast! - ennyi idő alatt nem nyerhette vissza az uralmat! Bakancsomba egy kőtüske fúródott, a földhöz szögezve azt, ami miatt tökéletes esést produkáltam. Hátamra fordultam, és ellenfelemet láttam magam fölött, aki két kézzel egy óriási tűzgolyót formázott feje fölött, amely legalább akkora volt, mint ő, és gyorsan növekedett.
- Nyertél! Fizetem az ebéded!!! - ordítottam kétségbeesve, mire a vérszomj és a tűzgolyó egy szempillantás alatt eltűnt.
- Nyertem, nyertem, ingyen kaja! - már majdnem örömtáncba kezdett, de végül csak rohanni kezdett az ebédlő felé. Komoran néztem az égre.
- Még két perc, és ő fizeti az enyémet. - mondtam magamnak, majd a kőtüskét kicibálva a lábamból, hazamentem, és ledőltem aludni.
Reggelig úgy aludtam, mint akit fejbevertek. Rettegve mentem a klánépületbe, ahol első utam az ebédlőbe vezetett.
- Mennyivel tartozom? - sóhajtottam, és előkotortam erszényemet. Richard nem szólt semmit, csak elém csúsztatta a számlát. Elraktam az erszényt, és a küldetésfalhoz mentem. Összesen egy lapot láttam:

Figyelem!

A nevem Garik Loran és a Sullust céhcsoport megbízásából egy országos túrára indulok, ahol a legújabb termékeinket szeretnénk bemutatni az érdeklődőknek! Mivel a közbiztonság nem garantálható az út teljes hosszában, ezért kis karavánunk mellé, pár tehetséges mágust keresnénk.
A munka nem megerőltető és bőkezűen is fizetünk, holott, ha minden jól megy, ez nem lesz több egy szép társasutazásnál!

Várom jelentkezésüket Era-ban, ahol céhünk központja található! Keressék a Sullust, amiről már mindenki hallott!

Garik Loran főosztályvezető

Az alján levő pecsét alapján eszembe jutott, hogy találkoztam ezzel a jellel már néhány helyen. Akkor tényleg bőkezű lesz a fizetés...
- Richard! Kaphatok hitelt? - találtam meg a hangom.
- Igen. De amint visszajössz, fizess! - bólintott savanyú képpel a csapos.
Letéptem a lapot, és egy órán belül már a vonaton voltam.
Eráról mindig is tudtam, hogy gyönyörű város, de most láttam először. Égbenyúló tornyok, luxuséttermek, szállodák. Csupa-csupa olyan dolog, amire nincs pénzem. Rövid útbaigazítást követően elindultam a cég központja felé. Ahogy közelebb értem a célomhoz, egyre több Sullust-jelre lettem figyelmes. Többnyire autókon és motorokon láttam a logót, de egy-két üzletet is díszítette.
Az épület láttán leesett az állam. Egy óriási villa volt a cég központja, a bejáratnál szökőkutak, fasor az ajtóig.
- Ezek aztán tudnak élni. - mormogtam, majd beléptem a kapun. Látszólag egy vendégeknek és látogatóknak fenntartott terembe érkeztem. Vörös szőnyegek, elkerített kiállítási tárgyak. Engedtem a csábításnak, és pár percre bámészkodni kezdtem. A kint látott mágikus kocsikból és motorokból voltak kiállítási darabok szép számmal, emellett a cég láthatóan mindennel foglalkozott, aminek csak köze volt a mágiához. Már épp kezdtem fontolgatni, hogy tolvajjá válok, és meglovasítok pár cuccot, mikor egy jólöltözött, és a cég logóival teletűzdelt öltönyös állt mellém.
- Üdvözlöm! Ön is a felhívásunkra jelentkezett?
- Ezt eltalálta. Merre tudok jelentkezni? - szakadtam el a tárgyaktól.
- Jöjjön velem! Loran főosztályvezető úr irodája az emeleten van.
Rövid séta után végetért a szőnyeg. Az alkalmazott legnagyobb megdöbbenésére lekaptam lábbelimet, majd magyarázatképp hozzáfűztem:
- Nem szívesen tenném tönkre a padlót. - és megmutattam a cipő talpát, ami szokás szerint tele volt tűzdelve szögekkel.
A fazon megrökönyödve vezetett tovább, majd az első emeleten egy váróteremre mutatott.
- Az az ajtó vezet Loran úrhoz. Kérem, várjon itt a többiekkel, míg nem hívja önöket.
Többiek? Körbenéztem a teremben. Előttem ajtó, jobbra és balra piros kárpittal borított díványok, néhány váza emelvényeken. A két díványon egy-egy ember ült. Jobbra tőlem egy vörös hajú, alacsony pasas, a másik oldalon..
- Michiyo, hát te? - köszöntem boldogan klántársamra. Nem hittem volna, hogy épp itt találkozom vele, de ez a szép a küldetésekben, összehozza az embereket.
- Mióta vártok? - kérdeztem, mikor a kíséretem búcsút intett nekünk, és dolgára sietett.

Délelőtt 11 óra, egy kiadós alvás után a pihenőből kilépve eszembe ötlött, hogy még nem is úsztam a céh medencéjében.
~ Végre egy kis szabad idő, akkor próbáljuk ki. – gondoltam, majd fürdőnadrágom felkutattam, átvettem, és egy nagy lendülettel nekiiramodtam a medencének.
- Áááh! – kiáltottam fel, mikor egy kar jelent meg előttem, ami pont hasba talált.
- Ki volt ez a ? – üvöltöttem el magam.
- Én! – mondta nyugodtan mögülem egy hang, és mikor hátrafordultam, egyenesen Makarov mesterrel néztem farkasszemet.
- Én elnapolnám ezt a fürdőzést. - mondta, majd a küldetéstábla felé intett.
- Inkább azt tanulmányozd át kicsit részletesebben, mert tudtommal még egy küldetésre sem mentél még el.
- Igenis mester. – mondtam beletörődve, majd odasétáltam az említett helyhez.
Lássuk csak, fejvadászat, túl nehéz, Védj meg egy falut, ez is nehéz. Hirtelen megakadt a tekintetem egy számomra is elvégezhető küldetésen.

Figyelem!

A nevem Garik Loran és a Sullust céhcsoport megbízásából egy országos túrára indulok, ahol a legújabb termékeinket szeretnénk bemutatni az érdeklődőknek! Mivel a közbiztonság nem garantálható az út teljes hosszában, ezért kis karavánunk mellé, pár tehetséges mágust keresnénk.
A munka nem megerőltető és bőkezűen is fizetünk, holott, ha minden jól megy, ez nem lesz több egy szép társasutazásnál!

Várom jelentkezésüket Era-ban, ahol céhünk központja található! Keressék a Sullust, amiről már mindenki hallott!

Garik Loran főosztályvezető
Utazás, és még fizetnek is. Jól hangzik, és a fő, hogy egyszerűnek. Hát, legyen úgy, hogy tényleg nem fog semmi baj történni.
~ Sullust céhcsoport, hol is hallottam ezt? Áh mindegy is, irány Era!
Letéptem a papírt, majd egy térképet magamhoz véve elindultam a város felé.
Erára mindig is úgy gondoltam, mint a mágusok nagy városára, ahol hemzseg a jobbnál job máguskelllék. Mikor megérkeztem, tömérdek bolt és ember látványa fogadott.
És mindenhol ugyanolyan márkajelzésű jármű. Autók, motorok, és valami egyészen sok bolt.
~ Várjunk csak, nem pont ilyen volt a küldetés papírján? És de! Hát ilyen új termékeket akarnak bemutatni. Egyre érdekesebb ez a küldetés. Remélem keresnek majd tesztpilótát motorra. Mosolyogtam, és rángattam a kezem, mintha a motor kormányát forgatnám, ahol belevezetem a mágikus erőt. Már annyira beleéltem magma, hogy észre sem vettem, azt a tablát, ami a céhcsoporté volt, csak akkor, amikor megfejeltem.
- Áúú! – fájlaltam a fejem, majd egy segítőkész ember jelent me a bolt előtt. Úgy látom maga az egyik jelentkező, a kiírt küldetésre. – kezdte az ügyintéző, aki valószínűleg elvezet majd oda, ahol a küldetést tudom felvenni.
- Ennyire süt rólam? – kérdeztem , mikor bevezetett az ajtón, egy tágas, piros díványokkal teli terembe.
- Igen! Várjon itt, amíg a többi mágus is ideér. Loran főosztályvezető amint tudja, fogadja önöket.
~ Önöket? ismételetem magamban az utolsó ehangzott szót. Ezek szerint többen is leszünk? Az remélem még jobb lesz.
Még senki nem jött meg, úgy tűnik, mert amint elhagyta kísérőm a szobát, csak magam voltam ott. Pár percet kellett csak várnom, miután egy csinos lány is bejött a terembe, és az egyik díványt elfoglalta , az enyém mellett.
~ Megszólítsam? Ne szólítsam? – gondolkodtam.
Nagy meglepődésemre egy kezében szöges cipőt cipelő hozzám hasonló korú fiú lépett be, mezítláb a helyiségbe.
- Michiyo? Hát te? – köszönt rá a lányra, leendő társam egyike.
-Nah, úgy tünik kívülálló leszek ebben a küldetésben.
- Mióta vártok? –kérdezte, mikor a fiú kísérete is bement az irodába.
- Hát én egy jó negyedórája. – válaszoltam, majd a fiúnak is mutattam, hogy üljön le a díványok egyikére.
- Én Matt vagyok. Matt Stormshadow, a Fairy Tail mágusa. Ez az első küldetésem. - kezdtem el a bemutatkozást, hogy oldjam kicsit a hangulatot.

- De...de...de én nem...! - igen,épp próbáltam menteni a szűröm. Egy céhtársam kezdett győzködni. Miről? Háááát...
- De,de,de! Te igen! Michi,légyszi,egyszer úgy is muszáj lesz elmenned egyedül! Nem gubózhatsz be,és nem akaszkodhatsz mindig másra. - megszeppenve figyeltem rá,ahogy mondta,és mondta. És teljesen igaza volt.
- J-jó...megyek. De...milyenről lenne szó? - adtam meg magam a gondolatának,mire előkapott egy lapot,és fültől fülig vigyorral tolta a képembe.
- Ide süüüü~ss!


Figyelem!

A nevem Garik Loran és a Sullust céhcsoport megbízásából egy országos túrára indulok, ahol a legújabb termékeinket szeretnénk bemutatni az érdeklődőknek! Mivel a közbiztonság nem garantálható az út teljes hosszában, ezért kis karavánunk mellé, pár tehetséges mágust keresnénk.
A munka nem megerőltető és bőkezűen is fizetünk, holott, ha minden jól megy, ez nem lesz több egy szép társasutazásnál!

Várom jelentkezésüket Era-ban, ahol céhünk központja található! Keressék a Sullust, amiről már mindenki hallott!

Garik Loran főosztályvezető


Nagy szemekkel pislogtam rá,értetlenkedve. Sullust céhcsoport? Azt se tudom,hogy azt most eszik-e vagy isszák. Kétkedve néztem a barátnőmre,nem vettem volna százasra,hogy ez menne.
- Hékás,nyugi. Pont neked való,laza kis kirándulás,semmi több! És megismerhetsz pár új embert is. - egy erőltetett mosollyal válaszoltam. Nem kifejezett erősségem az ismerkedés,mert be kell valljam...um...tartok kicsit tőle. Nem tehettem mást,olyan szépen nézett,hogy nem bírtam ellent mondani neki. Hatalmas sóhaj hagyta el a számat,majd elszánt (féleség) képpel néztem rá.
- Rendben van,megcsinálom! - még bólintottam is hozzá egyet,csak hogy a látszat még prímább legyen. De ááá,már ott nagyon féltem,pedig végig gondolva tényleg csak egy kis utazgatás,nem vészes. Na de akkor iiiis... Pfüh...legalább ő örül...


A vonatút zökkenőmentesnek volt mondható,kicsit meg is nyugodtam ott legalább. Ahhoz képest elég gyorsan Erába értem. Lepattantam a vonatról,és jól körbenéztem. Hatalmas épületek sokasága,szállodák,a luxus tetőfoka. Ijesztő egy ilyen monumentális város,de mégis...megvan a maga varázsa. Csodálattal figyelek,ide is oda is,meg persze közben kérdezősködök,hogy merre is menjek. Na,eddig egész jól megy! Ahogy kapkodom a lábaimat az épület felé,amerre mennem kell,annyira furának tűnik,hogy az autókon és a motorokon ugyanolyan jelzés van. Nem tudom,lehet,hogy nem fontos,de úgy a negyedik-ötödik jármú után már szembetűnő volt. Gondolkodtam,tűnődtem,hogy vajon miért lehet ez,és hopp,már ott is voltam egy eszméletlen nagy épület előtt. E mellett komolyan kicsinek éreztem magam,hajajaj...és akkor beugrott.
~ Sullust! Peeersze,ők egy csomó mágikus terméket gyártanak! ~ hát,az ahá élmény megvolt. Óvatosan léptem be,és szépen végigtopogtam a hosszú folyosón,ami előttem volt. Bár meg kell hagyni,elég ráérősen tettem. Egy nagy terembe értem,ahol egy kis (már ha azt vesszük,mi is számít kicsinek itt?) recepciós pult mögött egy úr állt,szépen felöltözve,ahogy illik. Úgy néz ki,nem vett észre,így hát odamentem a pulthoz,és kissé lábujjhegyre állva köszöntem.
- Jó napot kívánok! A küldetésre szeretnék jelentkezni,ha szabad. - magamhoz képest most elég bátor voltam,éljen! Az úr rám nézett,és belekezdett.
- Természetesen. Erre parancsoljon, a főosztályvezető úr nemsoká fogadja is önöket. - mutatta az utat,aztán én követni kezdtem. Remélem,nem én jöttem először,azt nem szeretném. Egy másik terembe vezetett az utunk,ahol már egy fiú ült,aminek úgy...örültem. Legalább nem leszek egyedül. Még kérdeztem volna valamit,de a kísérő úr eltűnt. Um...a-akkor mindegy,nem volt fontos. Egy kicsit haboztam,hogy most mit is csináljak,és biztos elég furán vette ki magát a bénázásom,de végül leültem a mellette lévő díványra,aztán persze jött a filozofálgatás. Az ujjaimat tördelve,padlót nézve gondolkodtam.
~ Szóval,ő lesz az egyik társ. Akkor be kéne mutatkozni,ugye?...D-De...jaj... ~ és ebben a pillanatban jött a harmadik társ,cipőit kezében fogva. Először csak a cipőt néztem,de...én ezt a szegecses csukát ismerem! Hát ez..
- Michiyo? Hát te? - igen,ez Rane! Nagyon megkönnyebbültem,hogy még sem leszek annyira egyedül. - Rane! Szia! Jöttem,küldetésre,vagy...mi... - nevetgéltem zavartan. Kicsit új még nekem ez.
- Mióta vártok? - fogalmam sem volt,és nem is kellett válaszolnom,mert végre megszólalt a mellettem ülő fiú.
- Hát én egy jó negyedórája.
- É-Én...nem rég jöttem. - mosolyogtam rájuk. Jó lesz ez a küldetés mégiscsak.
- Én Matt vagyok. Matt Stormshadow, a Fairy Tail mágusa. Ez az első küldetésem. - mutatkozott be. Jé,egy Fairy Tail-es,tök jó.
- Rane Iceclaw vagyok,a Quatro Cerberus mágusa.
- Shiraishi Michiyo,szintén a Quatro Cerberus mágusa. - mosolyogtam a fiúkra jókedvűen.

- Hát én egy jó negyedórája. – válaszolt az általam nem ismert mágus.
- Én Matt vagyok. Matt Stormshadow, a Fairy Tail mágusa. Ez az első küldetésem.
- Rane Iceclaw vagyok,a Quatro Cerberus mágusa. - esett le nekem, hogy nem tettem eleget az alapvető udvariassági szabályoknak. Fairy Tail? Mintha ők lennének az a klán, akik után kő kövön nem marad...
- Shiraishi Michiyo,szintén a Quatro Cerberus mágusa.
- Loran úr fogadja önöket! - pillantott ki tökéletes időzítéssel egy titkárnő az ajtón.
Egy épp nyíló ajtóra mutatott. Libasorban vonultunk be a feltáruló terembe, engem pedig azonnal megfogott a középen álló autó. Négyszemélyes, mágiameghajtású, óriási csomagtartóval, üdítőtartó, csomó gombbal a műszerfalon! Elszakadtam a látványtól, és körbenéztem. A fal körül makettek sorakoztak különböző tárgyakról, amiket feltételezhetően reklámozni óhajt a cég a körúton. Oldalt pedig... Elhűltem a látványtól. Egy fiatal srác jött felénk egy tálcával, rajta limonádé. Ugyanannyira volt kiöltözve, mint mi - farmer, póló, hosszú, összefogott szőke haj.
- Sziasztok mágusok! Mi a dörgés? - lepett meg minket mondatával, mire én azonnal megkedveltem. Egy kézfogás után limonádét töltött nekünk a tálcáról, amit nem vártam volna egy főosztályvezetőtől, de úgy tűnik, mindenhol vannak kivételek.
- Rémes ez a napsütés! Ilyenkor, esküszöm, csak egy jó frissítő tud segíteni! – vigyorog. – Node, térjünk is rá a bizniszre! Kéne nekem pár kísérő, akik végigbulizzák velem az országot. Persze buli alatt üzleti utat értek, de ha már dolgozunk, miért ne érezhetnénk jól magunkat? - nevette el magát, én pedig mosolyogva rábólintottam a mondatra.
Míg mi az italt kortyolgattuk, ő mesélt egy keveset a cég célkitűzéseiről. A legfontosabb termék a kocsi lesz - méghozzá az a széria, amit itt látunk a szoba közepén. Emellett más dolgokat is be fognak mutatni, de arról, hogy ez már a járműben van-e, vagy előrevitték őket, egy szót sem mondott. Utolsó kortyom után befejezte mondókáját.
- Na, most hogy ezt megbeszéltük, nyomás pajtik, befelé a verdába!
- Höhh? - adtam le reakciómat. Társaimon ugyanazt a bamba arckifejezést vettem észre. Garik sürgetésére végül beszálltunk, fiúk hátra, Michiyo az anyósülésre. Garik egy gombot nyomott meg, közben felcsatolta magára az elszívót. Szóval mágus ő is...
- Priscilla! Elindultam a körútra! Ha keresnek, nem vagyok elérhető!
- Garik, hogyan jutott be ide az autóóóóóóóóó - kérdeztem, épp mielőtt a főnök nekihajtott volna az ablaknak. Az üvegcserepekből nem jutott túl sok rám, de most jöttem rá, hogy az emeleten vagyunk - voltunk. Épp nyitottam a számat, hogy kiüvöltsem a tüdőmet, mikor észrevettem, hogy a kocsi nem zuhan, hanem siklik, ráadásul kifejezetten elegánsan. A füvön landoltunk.
- Reszkess világ, itt jövünk! - kiáltotta világgá a főosztályvezető, és egy óriási rántással megindultunk a város határa felé..
~ Ezt mindig ki akartam próbálni! - nevettem el magam, és felálltam az ülésről, majd egy lendüléssel kiültem az ablakba, onnan néztem a körülöttünk levő tájat.

- Rane Iceclaw vagyok,a Quatro Cerberus mágusa. - mondta a mezítlábas fiú.
- Shiraishi Michiyo,szintén a Quatro Cerberus mágusa.
Hát ez érdekes lesz, mint első küldetés, ráadásul valószínűleg két jól összehangolt emberrel, hamár egy céhben vannak, én meg mint magányos farkas asszisztálok majd hozzájuk.Szuper.
- Loran úr fogadja önöket! - szólt ki az aszisztense, majd betessékelt minket a nyitott ajtón. Mi beléptünk, és a teremben, ahvá beinvitáltak, egy íróasztal, sok szekény, benne egy csomó járműmakettel, és középen...középen egy lélegzetelállító mágikus négykerekű, ami valószínűleg új gyártmány volt, mert még soha nem láttam ahhoz foghatót. Mikor kicsit alaposabban felmértem a szobát kicsit alaposabban, egy hozzánk hasonló korú srác jött felénk, tálcán hozva frissítőt.
~ Biztosan a picér. - gondoltam, bár öltözete elég gyanús volt, semmi öltöny, csak egy póló, farmergatya.
- Sziasztok mágusok! Mi a dörgés? - mondta, majd mindenkinek adott egy pohár limonádét.
Őőő hát ez cinkes hogy ő a főosztályvezető, ilyen fiatalon, de másképp minek lenne itt, és miért nincs itt egy öltönyös férfi. Míg rövid okfelytésemell találgattam, hogy ő-e Loran vagy nem,addigra megbizonyosított, hogy fix hogy ő az.
- Rémes ez a napsütés! Ilyenkor, esküszöm, csak egy jó frissítő tud segíteni! – kezdett bele a barátkozásba. – Node, térjünk is rá a bizniszre! Kéne nekem pár kísérő, akik végigbulizzák velem az országot. Persze buli alatt üzleti utat értek, de ha már dolgozunk, miért ne érezhetnénk jól magunkat? - vigyorgott, és ebből a mondatból tudtam, hogy jó társaság biztos lesz az útón, és biztos hogy jó utazásban lesz majd részünk.
Eközben megtudtuk, hogy az autó a legfontosabb termék, de lesz azért más is. én gyorsan felhörpintettem az italom, majd indulásra készen mentem volna már az ajtó felé.
- Na, most hogy ezt megbeszéltük, nyomás pajtik, befelé a verdába! - modnta Garik,
Rane volt az aki először felfogta mi is van, majd beszállt az autóba neémi sürgetés után. Őt követte Michi, és nekem esett le utoljára, mit is kéne csinálnom. Garik nagynehezen betuszkolt a kocsiba, majd felcsatolta az energiaelszívót, megnyomott egy gombot, és az autó életre kellt. Őis mágus, néztem Ranere, aki mellettem ült, és úgy láttam hasonló meglepetés van az ő arcán is.
- Priscilla! Elindultam a körútra! Ha keresnek, nem vagyok elérhető! - kiáltotta Garik, és elindultunk előre.
- Garik, hogyan jutott be ide az autóóóóóóóóó? - kérdezte Rane, épp mielőtt az osztályvezető nekihajtott volna az ablaknak. Szerencsére hátulra nem sok üvegszilánk jutott. Már kszültem, hogy a többieket megfogva betöröm a tetőt és kiugrok az autóból, de konstatáltam, hogy az autó szimplán, és egyben kecsesen semmilyen gond nélkül a füvön landolt.
- Reszkess világ, itt jövünk! - kiáltotta a főnök.
~ Ezt mindig ki akartam próbálni! - nevetett Rane, majd kiült az ablakba.
- Vigyázz a csukádra Rane! - mondtam, majd karomat a párkányra téve kényelembe helyezkedtem.

Amint kimondtam,rögtön nyílt is az ajtó,és mind vigyázzba vágtuk magunkat. Pedig semmi okunk nem volt rá igazából,csak ez a hely,meg a hangulata.
- Loran úr fogadja önöket! - kukucskált ki egy nő az ajtó mögül. Felpattantunk,és egymás után bevonultunk a terembe, Egyikőnk sem tudta,milyen lehet ez a főosztályvezető úr,szóval bennünk volt egy kis idegesség. De az is hamar elszállt,amikor belépve a terembe,a közepén egy autót pillantottunk meg. A fiúknak láthatóan nagyon tetszett,én meg csak mosolyogtam. Nem igazán értek az autókhoz. Vá-Várjunk! hogy került be ide?! Ez százas,hogy nem fér be az ajtón! Te jó ég! Tüzetesebben megvizsgálva a helységet, különböző makettekre leszünk figyelmesek,különféle varázstárgyakról. Tök furik. Egy kettőt meg is lesek,nagyon szépek ám! Minden szép és jó,de hol a főosztályvezető?
- Sziasztok mágusok! Mi a dörgés?- terem egy limonádés tálcával előttünk egy fiú. Érdekes,egyáltalán nem olyan nagyon komoly göncökben van,sőt, lazának mondanám. Hosszú,szőke haja van,copfban összefogva,és nagyon nagyon mosolyog. N-Na egy pillanat! Ne már hogy ő...! De...de...! Hatalmas szemekkel pislogok rá,miközben ő még mindig fültől fülig vigyorral kezet ráz velünk. De hát alig lehet idősebb,mint én! Jó ha van 16! Megrázom egy kicsit a fejem,hogy magamhoz térjek. Ez most ütött,de mindegy. Így viccesebb lesz,hehe.
- Rémes ez a napsütés! Ilyenkor, esküszöm, csak egy jó frissítő tud segíteni! - belekortyoltam a limonádéba. Hm,tényleg jó! - Node, térjünk is rá a bizniszre! Kéne nekem pár kísérő, akik végigbulizzák velem az országot. Persze buli alatt üzleti utat értek, de ha már dolgozunk, miért ne érezhetnénk jól magunkat? - milyen jópofa figura. Biztos jó kis utazás lesz. Magyarázni kezdte,hogy mi is a dolgunk. Tehát reklámozni kéne ezt a kocsit,amit még mindig nem tudunk,hogy hogy a csudába került be ide. Persze más mágikus tárgyakat is kéne,de ez lesz a fő attrakció. Figyeltem közben a többieket,elmélyülten hallgatták a szónoklatát,meg persze én is. Felhörpintve a limonádé utolsó kortyait, letettem a poharat, mire Loran felkiáltott.
- Na, most hogy ezt megbeszéltük, nyomás pajtik, befelé a verdába! - m-most...be kéne szállni? Um...j-jóóó...
- Höhh? - kuncogtam halkan,örülök hogy nem csak én lepődtem meg. Nem nagyon tudtam,hogy most mi is jön,de Garik odarántott maga mellé az anyósülésre,én meg nem győztem pirulni. Nem fűlött túlságosan a fogam,hogy elől üljek,de ha így sikerült,akkor nem szólok bele. A fiúk hátra ültek mindketten,mielőtt elindultunk,még megfordultam,és rájuk mosolyogtam,majd vissza Garikra. Érdeklődve figyeltem,ahogy felcsatolja a VE elszívót. Ahaaa,tehát mágus! Klassz!
- Priscilla! Elindultam a körútra! Ha keresnek, nem vagyok elérhető! - nyomott egy gombot,gondolom az asszisztense ez a Priscilla.
- Garik, hogyan jutott be ide az autóóóóóóóóó? - kiáltotta Rane,de akkor Loran megindult,egyenesen az ablaknak,ami...amiii...
- Kjááááá! - igen,ami elég ijesztő volt,tekintve,hogy az emeleten vagyunk,és puff,neki az ablaknak. Összekucorodtam,és vártam,hogy zuhanjunk,de...jé,nem zuhanunk! A jármű siklik a levegőben,majd a fűre érkezik,szépen. Azta,ez durva volt!
- Reszkess világ, itt jövünk! - üvöltötte az éterbe Garik,én pedig akarva akaratlan elnevettem rajta magam. Nem is volt olyan vészes. Bár ha az egész út ilyen lesz,akkor azt hiszem,egy pár éjszakán nem tudok majd aludni. Hátranéztem a két fiúra,Rane már el is helyezkedett az ablakban,aztán Matt is társult hozzá,mondjuk ő csak kikönyökölt.
- Vigyázz a csukádra Rane! - szólt rá Matt,és...hát,oké,társulok.
- Szerintem...um...húzd fel Rane. - kacsintottam rá.

- Vigyázz a csukádra Rane! - szólt hozzám Matt.
- Szerintem...um...húzd fel Rane. - még Michiyo is hátrafordult, és rám kacsintott. Zavartan néztem a kezemre, amiben még mindig ott tartottam a cipőimet. Ó, igen, teljesen elfelejtettem őket...Gyorsan felkaptam a lábbeliket, és most már nyugodtan lógáztam lábaimat a menetszélben.
- Első állomásunk Oshibana! Let’s go! - Garik szavaira megkapaszkodtam egy kissé az ajtóban. Jól tettem, a gyorsulás majdnem leszedett a helyemről, de gyorsan hozzászoktam a sebességváltozásokhoz, és félig a tájban gyönyörködtem, félig pedig főnökünk lelkes magyarázatára.
- Egyszerűen hihetetlen ez a járgány! Magam terveztem! - mutogatott a főosztályvezető... nos, egyszerre mindenre, majdnem letépve magáról az SE-elszívót. - Rövidtávon tud repülni, ahogy láthattátok, akár még a falakon is átfurikázhatunk vele! A varázsló erejétől függ a végsebessége! Egy klánmester keze alatt percek alatt ott lennénk a világ másik felén! És még ott is tudnánk beszélni bárkivel! A kommunikációs rendszerrel Fiore egész területén tudunk beszélgetni bárkivel, aki benne van a Sullust Networkben!
~ Még engem is majdnem meggyőz, hogy kell nekem egy ilyen. - gondoltam magamban.
Rövid idő elteltével meglepődve vettem észre, hogy Oshibana már a láthatáron van. Ránéztem a vezetőre, aki már eléggé leizzadt a kimerültségtől. Megértően bólintottam, nem lehet könnyű egy ilyet irányítani...
A városban már mérsékelte a sebességet, és nemsokára leparkoltunk egy szálloda előtt. Nem meglepve vettem észre, hogy ötcsillagos. Ma jól fogok aludni!
- Kicsit elfáradtam srácok, ezért én mára végeztem is. Nektek viszont lenne pár feladat! - szólt nekünk Garik.
Michiyo-t és Matt-et elküldte azzal, hogy találkozzanak a helyi összekötővel, majd hozzám fordult.
- Pajti, el kéne raknod a kocsit valami biztonságos helyre. Lehetőleg ne legyen szem előtt, nem szeretném, ha bárki túl gyorsan észrevenné, a bemutató előtt!
- Meglesz. - bólintottam, és míg a többiek elvonultak, beültem a kocsiba, felcsatoltam a pántot és körözni kezdtem a városban.
~ Mi lenne, ha beleállnék a falba? Ha csak nagyon kis része lóg ki a pánttal együtt, akkor ki lehet húzni onnan... Esetleg egy elhagyatott raktár? Ott biztos nem keresné senki... Ahááá! - leltem rá a tökéletes megoldásra. Egy lapos tetejű ház mellett haladtam. Feltehetőleg tényleg raktár volt, elég masszív szerkezettel.
- Hogy is működött a repülés? - gondolkoztam hangosan, és bekattintottam az egyik gombot. Egy pohár gőzölgő kávé jelent meg egy kis lyukon. Felsóhajtottam, majd észrevettem egy kisebb füzetet.
- Használati útmutató? - csillant fel a szemem, mikor megláttam a címet. Gyorsan bele is lapoztam, miután félreálltam.
- "Kedves vásárló mágus! Örömünkre szolgál, hogy a Sullust cég termékét" blablabla, műszaki leírás, irányítás, ez az! "Az SE felcsatolása", "kávéautomata", "repülés"!
Néhány percen belül profin a levegőbe emelkedtem a kocsival, áthajtottam a raktár falán, majd a tetőn is, és simán leraktam a felületre a kocsit. Innen jól láttam mindent, körben, vagyis a közelben ez volt a legmagasabb épület, így nem nagyon láthatja meg más. Büszkén vigyorogva a raktár oldalához mentem, körülkémleltem, majd karmaim segítségével leereszkedtem a falon. A visszamászás ugyanilyen könnyűnek tűnt, de ez majd csak holnap fog kiderülni. Vidáman fütyörészve indultam vissza a szállodába. A séta végeztével épp beesteledett, így szobámban, melyet Lorant már kivett, megfürödtem, majd levettem a polcról egy érdekesnek tűnő könyvet, amibe fél órán belül bele is aludtam.

- Jó reggelt! - köszöntem mindenkinek a szálloda ajtajánál, frissen és izgatottan várva a bemutatót, amit a főosztályvezető fog celebrálni a nagyérdeműnek.

Miután én és Michi is figyelmeztettük Ranet a kezében lógó cipőjére, Garik szólalt meg.
- Első állomásunk Oshibana! Let’s go! – majd gázt adott, és mindenkin látszott hogy kicsit erősebben fogja a kapaszkodókat. Az auto úgy suhant mint a szél, és lenyűgöző volt, milyen sebességgel száguldottunk.
- Egyszerűen hihetetlen ez a járgány! Magam terveztem! – mesélte söfőrünk, és mutogatta, aminek hatására majdnem leszakadt kezéről a SE elszívó. - Rövidtávon tud repülni, ahogy láthattátok, akár még a falakon is átfurikázhatunk vele! A varázsló erejétől függ a végsebessége! Egy klánmester keze alatt percek alatt ott lennénk a világ másik felén! És még ott is tudnánk beszélni bárkivel! A kommunikációs rendszerrel Fiore egész területén tudunk beszélgetni bárkivel, aki benne van a Sullust Networkben! –folytatta magyarázatát Garik, engem pedig lenyűgözött mennyi mindent tud ez a négykerekű.
- Egyébként mióta működik a sullust céhcsoport? – kérdeztem Garikot, aki számomra is kielégítő választ adott.
- A Sullust céhcsoport már évszázados hagyományokkal bír, és mindig az élvonalba tartozott.
- És mióta vagy a vezetője? – faggattam tovább, bár úgy tűnt, szívesen válaszol a kérdéseimre.
- Én csak egy szimpla főosztályvezető vagyok! - nevette el magát Garik. - Azon belül is a marketing részleget vezetem már körülbelül egy éve. Persze jó lenne megcsípni egy jó ki helyet az igazgatótanácsban, de hát ez időigényes cél. - legyintget.
~Hát nem mondom szép kis célok, igazgatótanácsban hely, igaza van tényleg időigényes.
- Mindenesetre sok sikert hozzá.
Beszélgetésünk után kevés idő telt el, de Oshibanát már egész tisztán ki lehetett venni. Ahogy elnéztem a sofőrünket, izzadt szegény rendesen, és az utosó pár mérföldet már kicsit lassítva utaztuk végig. Láttam, Rane megértően bólint, és én is átéreztem, hogy nem lehet könnyű ilyen autót vezetni.
- Kicsit elfáradtam srácok, ezért én mára végeztem is. Nektek viszont lenne pár feladat! – mondta Garik, én pedig úgy sejtettem, hogy Ranet és Michit együtt küldi el valahová, de nem így történt.
Engem és Michit elküldött, hogy keressük meg a Kereskedelmi ligát, és ellenőrizzük a helyet.
Elindultunk egy magas hely felé, de kezdett sötétedni, és ha még a helyet is meg akarjuk nézni,jó lesz ha sietünk. Ezen ötletnél fogva enyhén tolakodóan Michi hátára tettem a kezem, majd a másik karommal lábának hajltánál kibillentettem az egyensúlyából, felkaptam, és elkezdtem rohanni. Mikor odaértünk a nay épülethez beszaladtam a recepcióig, majd ott tettem le. Látva az arcát, illendőnek tartotam adni valami magyarázatot, és belefogtam:
Bocsi hogy ilyen bunkón kérdezés nélkül felkaptalak, nem volt szándékomban semi rosszat tenni, cask nem szeretném vesztegetni az időt, és mivel én gyorsabban futok az átlagnál, gondoltam belehúzok kicsit.Szegény lány, még ő pirult el, és meg sem tudott szólalni. Ott állt leblokkolva, nekem pedig ötletem sem volt, mit is csináljak.
- Öhm elnézést, meg tudná mondani merre van a holnapi vásár szervezője? – szólítottam meg a recepcióst, hogy visszatereljem a küldetésre a témát.
- Természetesen! Menjenek fel a második emeletre, ott rögtön balra, végig a folyosón, ott pedig a második ajtó balra. – felete a recepciós.
Michi addigra felócsúdott, és követett engem fel a lécsőn. Bekopogtam, majd mikor beléptünk, egy eléggé elhavazott embert pillantottunk meg egy asztal mögött.
- A vásár miatt jöttek? –kérdezte a fickó. Innen kinéznek az ablakon és egy hatalmas tér, ott lesz a holnapi rendezvény. – lökte oda.
- Köszönjük. – mondtam kicsit meglepődve, majd Michihez fordultam.
- Izé elg laza lejtőnek tűnik az az üvegfal, és… hát arra kérnélek meg, hogy mi lenne, ha,.. öhm tudod.
Beleegyező arcot láttam rajta, így újra felkaptam, kiugrottam az iroda nyitott ablakán, és a slég üvegfalon lecsúsztam, végig talpon maradva. Mikor leugrottam a rámpaszerűségről, elszaladtam Michivel a karomban a vásártérig, és csak akkor tettem le. Körbenéztünk, és mindent okésnak találtunk. Körülbelül egy tíz perc telhetett el, amikor két férfi jött oda hozzánk.
- Hé kiscsaj, gyere, igyunk valamit. – kezdték a menőzést, majd elkezdték Michit a karjánál fogva húzni, aki viszont nem hagyta magát, és miután elhúzták egy fél méterre, habozott egy kicsit és ágyékon rúgta a pasit. Erre én is akcióba lendültem, odaugrottam, és hasba térdeltem a másik embert, aki megpróbálta Michit megtámadni. A térdelés után fejénél fogva meglendítettem, majd egy falnak hajítottam, ami megrepedt.
A két ember fülét- farkát behúzva menekült, majd Michit felkaptam, és visszamentünk a szállodába, ahol letettem, majd jó éjszakát kívántam, és bevonultam. Mefürödtem, átölötöztem, majd egy pár perc forgolódás után elaludtam.

Másnap reggel az ajtóban várt már Michi és Garik. Frissnek és erősnek éreztem magma, és mindenre elszántnak.
- Jó reggelt! - köszöntem minden jelenlévőnek.
- Jó reggelt! – köszönt Rane, aki ezek szerint mögöttem volt.
Rane is csatlakozott, majd vártuk, hogy a főosztályvezető beszédet mondjon, és a szokásos dolgokat csinálja, amit ilyenkor szokás.

- Első állomásunk Oshibana! Let’s go! - taposott bele eme felkiáltással a gázba, én meg sikítottam volna, ha nem lenne önuralmam, viszont még így is összehúztam magam. Meglehet, kicsit féltem, de egy idő után megszokható volt a sebesség. Sőt,egész megnyugtató volt. Nézelődtem, mert nagyon szép volt a táj.
- Egyszerűen hihetetlen ez a járgány! Magam terveztem! - hatalmas beleéléssel kezdte mesélni nekünk Garik, ami nagyon aranyos volt. Olyan, mint valami kisfiú, bár nem az. Akkora lendülettel magyarázott, hogy majdnem leszakadt róla a VE elszívó. Hmmm...akkor maximum balesetezünk. V-Várjunk, maximuuuum?! Inkább az se legyen! Tehát ő tervezte az autót. Wáó, nagyon ügyes! - Rövidtávon tud repülni, ahogy láthattátok, akár még a falakon is átfurikázhatunk vele! A varázsló erejétől függ a végsebessége! Egy klánmester keze alatt percek alatt ott lennénk a világ másik felén! És még ott is tudnánk beszélni bárkivel! A kommunikációs rendszerrel Fiore egész területén tudunk beszélgetni bárkivel, aki benne van a Sullust Networkben! - tapsoltam,jelezve, hogy gratulálok ehhez az autóhoz. Na meg ahogy hallgatom, egyre jobban elképedek. Azta, nem semmi! Ez a kocsi mindent tud? Mennyi idő lehetett egy ilyet megtervezni, hááát... Garik nagyon ügyes! Pedig fiatal, de úgy néz ki, van tehetsége ehhez. Máris sokkal nyugodtabb vagyok, csak nem történhet semmi nagy gond, hisz lehet, hogy szeleburdi fiú, azért tudja, mit csinál. Csöndben malmozok az ujjammal, és gondolkozok, mindenféle szép dolgokon. Mondjuk lehet, hogy beszélni kéne valakivel, aggasztó ez a csend. Rane szépen néz ki az ablakon, nem akarom megzavarni. Lehet, hogy gondolkodik, és nem szeretném bunkó módon megzavarni a gondolkozását, mert lehet, fontos. Közben Matt már kezdeményezett is egy beszélgetést Garik-kal. Hirtelen gondoltam, közelebb kúszok hozzájuk, de beszélni nem beszéltem,csak figyeltem csendben, miről folyik a szó.
- Egyébként mióta működik a sullust céhcsoport?
- A Sullust céhcsoport már évszázados hagyományokkal bír, és mindig az élvonalba tartozott.
- És mióta vagy a vezetője?
- Én csak egy szimpla főosztályvezető vagyok! - nevetett. Érdekes nevetése van, megmosolyogtatja az embert. És nahát, milyen jól elbeszélgetnek! - Azon belül is a marketing részleget vezetem már körülbelül egy éve. Persze jó lenne megcsípni egy jó ki helyet az igazgatótanácsban, de hát ez időigényes cél. - legyintett. Igaz ami igaz, nagy felelősség, és sok idő lenne ezt végrehajtani. Mondjuk...szerintem sikerülni fog neki. Eddig teljesen az jött le, hogy tehetséges, és egy ilyen embert semmilyen cég nem hagyna veszni, hehe.
- Mindenesetre sok sikert hozzá. - mondta Matt, és úgy gondoltam, akkor már én is mondok neki valamit. Csak csöndesen súgtam oda neki.
- Biztos sikerülni fog, sok sikert! - majd visszacsusszantam eredeti ülőhelyemre.


Nem sok idő telt el, és már látni lehetett célunkat. Közeledtünk felé, deee...egyre jobban lassultunk. Eleinte nem értettem, miért, épp ezért néztem hol Rane-re, hol Matt-re, akik meg Garik-re néztek. Mit volt mit tenni, én is őt néztem, és...ajajaj, ez nem jó. Szegény Garik nagyon kifulladt, izzadt, és pihegett. Már én örültem neki, hogy odaértünk, mert nem akartam, hogy rosszul legyen, a-aaa!
- Kicsit elfáradtam srácok, ezért én mára végeztem is. Nektek viszont lenne pár feladat! - érdeklődő, nagy cica szemekkel pislogok rá. Végre megyünk egy kicsit munkálkodni, biztos nagyon jó lesz, hihi! Bár kicsit féltem, hogy egyedül kell menni, mert nem vagyok valami magabiztos, és az úgy nem lenne praktikus, főleg ha valamit kérdezni kéne. Hál istennek nekem nem egyedül kellett menni. Vagy is na. Rane feladata az volt, hogy parkolja le a kocsit, aminek úgy néztem, örült nagyon. De jó, én örülök, ha örül! Na de, mi is lett a mi dolgunk? Matt és én azt kaptuk, hogy keressük meg a Kereskedelmi ligát,vagy mi a szöszt, és ellenőrizzük le a terepet. Így hát meg is indultunk, és egy nagyon nagyon naaaagyon magas épület felé közeledtünk. Nagyon csendben voltunk, ami kissé zavaró is volt, de nem baj, az jobban zavart, hogy sötétedni kezdett. Nem kéne, mert így nem fogunk tudni végezni. Épp hogy ezt gondoltam, hirtelen ölbe lettem kapva,amire köpni nyelni nem tudtam. É-És...um...m-miniszoknyában voltam, teszem hozzá... Na meg aztán szaladni is kezdett, szóval fogtam rendesen a ruhadarabot, meg Matt-be is kapaszkodtam. iszonyat gyorsan odaértünk az épülethez, abban is a recepcióhoz, és ott óvatosan le is tett.
- Bocsi hogy ilyen bunkón kérdezés nélkül felkaptalak, nem volt szándékomban semmi rosszat tenni, csak nem szeretném vesztegetni az időt, és mivel én gyorsabban futok az átlagnál, gondoltam belehúzok kicsit. - fülig vörösödtem, és úgy pislogtam fel rá nagy kék szemeimmel. Teljesen kiütött ez az akció,nyau. Mondjuk ahogy elnézem, Matt is elég zavarban volt. Nem tudta, mit csináljon, úgyhogy inkább a munkánkkal foglalkoztunk. Nem is baj, ez olyan...kiheverős dolog nálam, hihi.
- Öhm elnézést, meg tudná mondani merre van a holnapi vásár szervezője?
- Természetesen! Menjenek fel a második emeletre, ott rögtön balra, végig a folyosón, ott pedig a második ajtó balra. - és már ballagtunk is fel a lépcsőn, gyors léptekkel, alig bírtam követni a fiút. Felérve bekopogott, én meg szinte bújtam mögötte, még akkor is, mikor bementünk.
- A vásár miatt jöttek? - kérdezte tőlünk egy úr, aki ott ült a szobában. - Innen kinéznek az ablakon és egy hatalmas tér, ott lesz a holnapi rendezvény. - hááát...nem valami...kedves. M-Mindegy. Mindketten kinéztünk az ablakon, és láttuk a teret. Fuhh, j-jó magas.
- Köszönjük. - mondta a társam, majd felém fordult. - Izé elég laza lejtőnek tűnik az az üvegfal, és… hát arra kérnélek meg, hogy mi lenne, ha,.. öhm tudod. - nagyokat pislogtam rá, majd elmosolyodtam, és bólintottam. Már bízok benne valamennyire, úgyhogy...gond nem lehet! Gyorsan fel is kapott, kapaszkodtam,mint kiscica az anyjába, és nekilódult. Elég ijesztő volt, be kell valljam, de semmi gond. Egészen a vásártérig futott velem. Biztos jól elfáradhatott szegény, nehéz vagyok. Jó alaposan körbenéztünk a téren, és konstatáltuk, hogy minden szuper. Vagy is egy kis ideig szuper volt. Ugyan is megjelent két férfi,akik nem valami bizalomgerjesztőek, de ilyet nem illik mondani. Még ha az első ránézésre ítélésem be is igazolódott.
- Hé kiscsaj, gyere, igyunk valamit. - karon ragadtak mindketten, és már húztak is magukkal.
- N-Na de kérem...e-elnézést, de én nem...h-hééé! - dadogtam össze meg vissza, majd kis hezitálás után megrúgtam az egyik fazont. Igen, pont Ott. N-Nem akartam, d-de muszáj volt na! A másik egyből ugrott volna nekem, ha nem lett volna ott Matt, aki hasba térdelte, aztán falnak vágta. Kicsit meg is szeppentem erre, meg hogy megrepedt a fal, de halkan elmotyogtam neki egy köszönömöt. Bólintott, utána ismét felkapott, és irány a szálloda. Az a két fickó biztos nem szeretne újra összefutni majd vele,hehe. Ott elbúcsúztunk, és elvonultunk aludni. Bár engem még érdekelt volna, Rane merre van, ám hagytam. Fáradt voltam, és a mai napnak vége. Nem kellett sokat várnom, hogy elaludjak, ahogy lefeküdtem, már szuszogtam is.


Reggel elég korán keltem, szóval kimentem az előtérbe megnézni, hogy a többiek vannak-e már. Néztem jobbra, néztem balra, és...jé, Garik. Odatopogtam hozzá, nagy mosollyal, és köszöntem.
- J-Jó reggelt kívánok! - bennem volt a lendület, igazán friss voltam, vártam, ma mit fogunk csinálni. Látván ezt nevetett is rajtam, majd viszont kívánta. És akkor sorban érkeztek a fiúk.
- Jó reggelt! - jött először Matt, és..
- Jó reggelt! - köszönt Rane, szinte rögtön utána. Egyből eléjük ugrottam, és ugyan úgy mosolyogtam rájuk, mint az előbb Garik-ra.
- J-Jó reggelt! - összegyűlt a csapat, készen állva egy újabb feladatra.

- Jó reggelt csipet-csapat! – úgy tűnt, főnökünk sikeresen kiheverte a tegnapi fáradalmakat. – Remélem jól telt az éjszakátok! - villantotta ránk ötkarátos mosolyát.
- Amíg én lerendezem a mocskos pénzügyeket a szállodával, addig megkérnélek Rane, hogy kapd elő a paripát az istállóból. A hotel előtt találkozunk! - bólintottam egyet, majd búcsút intettem a többieknek. Gyors kocogásban percek alatt odaértem a raktárhoz.
- Ice Make: Claws! - mászókarmokkal pillanatok alatt fent voltam a tetőn, és gyorsan ellenőriztem a kocsit a kávéfőző bekapcsolása után. Egy apró madármaradék-folton kívül nem volt vele semmi baj.
- Kell egy ilyen. - döntöttem, miután belekortyoltam a kávéba. Pont olyan, ahogy én szeretem!
Felcsatoltam az elszívót, és megpróbáltam emlékezni rá, hogy hogyan sikerült tegnap repülnöm. Az első gombbal be is kapcsoltam a repülést, és két másodpercen belül már százzal repesztettem a szálloda felé.
~ Nem gond, a falon is átmegyek. - gondoltam, ahogy egyre nagyobbnak tűnt a szálloda. Miután a többiek a másik oldalon voltak, le akartam vágni az utat, így átrepültem a szállodán. A testetlenség egész jó: sikeresen meg tudtam figyelni egy-egy fürdőszoba lakóit is. A negyven éves fazont nem akartam megnézni, de a lányát annál inkább. Mikor épp belemerültem volna a tanulmányozásba, át is vágtattam az épületen, sőt, még Garikon is, mielőtt meg tudtam volna állni.
- Sziasztok! - köszöntem újra a várakozóknak, akik eléggé lesokkolva néztek engem. Végül bemásztak a kocsiba, Matthew elöl, Michiyo és Garik hátra,
Most már betartottam a közlekedési szabályokat, éreztem, ahogy kivett belőlem egy keveset a száguldás, és nem akartam több varázserőt elhasználni, mint amennyit kellett. Matthew irányított, én kormányoztam.
Egy térre érkeztünk, amelynek oldalait standok tarkították, középen színpad helyezkedett el.
- Oda parkolj! - mutatott Garik a színpad mögé, egy táblával jelzett helyre.
- Oké!
Épp hogy megálltunk, Garik már kiugrott a kocsiból, és az egyik szervező felé vette az irányt.
- Ti addig nyugodtan nézelődjetek! Nemsokára végzek! - szólt hátra nekünk, és karmozdulatokkal tarkított beszélgetésbe kezdett.
Egy szempillantás alatt kipattantam a kocsiból, és az egyik stand felé vettem az irányt. Szerencsére minden harmadik ételt is árult. Farkaséhes voltam a vezetés miatt.
- Egy pulykát kérek. Egészben, jól megsütve. Meg sört.
- Tíz perc. - nézett rám furcsán a szakács. Nem szokták belőlem kinézni, hogy tudok enni, de vannak ilyen napjaim. Főleg, ha sok mágiát használ az ember.
Evés és ivás közben a közeli árusokat néztem. Úgy tűnik, a Sullust kitett magáért, rengeteg kacatot és hasznos holmit sikerült összeszedniük erre a vásárra. Mágikus ruhadarabok, amelyek felerősítik az embert, okosabbá teszik, gyorsabbá, minden, mi szem-szájnak ingere. Kristálygömb, amely fényvillanások formájában adja ki a varázserőt. Este biztos hangulatos... Egy dolog viszont megtetszett nekem. Két levegőlacrima, amelyek cipőbe helyezve egy levegőoszlopot bocsájtanak ki, megtartva az embert a levegőben. Minél magasabbra akar menni az ember, a levegőoszlop annál vékonyabb, vagyis jobban kell egyensúlyozni.
Épp, hogy befejeztem a kaját, mikor Garik hangját hallottam a színpadról. Először csak köszöntötte az egybegyűlteket, dicshimnuszt zengett a Sullustról, a termékekről, amit csak fél füllel hallgattam.
- Minden vásár ilyen?
- Többé-kevésbé. Itt a számla. - adta oda a papírt a szakács, mikor látta, hogy felállni készülök.
- Adja oda a Sullustnak, ők fizetnek. - mondtam, és otthagytam az árust, aki némi morgás után úgy döntött, inkább úgy tesz, ahogy mondtam.
- Most pedig, had mutassam meg a legújabb termékünket! A neve Starviper! - rántotta le a kocsi körüli keretről a leplet Garik. Kigúvadt szemmel néztem a kocsi hűlt helyét. De nem csak én. A varázslók szintén meglepődtek, a főosztályvezető egyenesen sokkot kapott. Odarohantam hozzá.
- Re.. Rend... Rendőr... - hörögte, én pedig továbbítottam üzenetét.
- Ellopták a kocsit! Hozzatok rendőrt! - kiáltottam a szervezőkre, akik habozás nélkül cselekedtek. Ekkorra Michiyo és Matthew is odaértek. Nem tehettünk semmit, meg kellett várnunk a letargiás főosztályvezetővel, míg átvizsgálják a területet, eredmény nélkül.
Ahogy telt az idő, a főnökünk egyre jobban visszanyerte beszédkészségét, de hangulatát nem. De mikor jelentettek a zsaruk...
- Azt hiszem ideje komolyra váltanunk! A Starviper-t vissza fogjuk szerezni, még ha az egész környéket szét is kell kapnunk! Velem vagytok?! – kérdezte, olyan eltökélt tekintettel, amilyet épp indulás előtt láttam Reigen szemében, amikor az ebédért harcolt. Habozás nélkül a vállára csaptam, és válaszoltam.
- Veled vagyok! - egy jó ideig nem mertem ennek a tekintetnek ellentmondani...

- Jó reggelt csipet-csapat! – köszöntött reggel Garik minket– Remélem jól telt az éjszakátok! - villantotta ránk villogó mosolyát.
- Amíg én lerendezem a mocskos pénzügyeket a szállodával, addig megkérnélek Rane, hogy kapd elő a paripát az istállóból.
A hotel előtt találkozunk! – azzal az említett személy egy intéssel távozott, én pedig átgondoltam az útvonalat a vásártérhez, amit Michivel este fedeztünk fel. Ezután néhány másodpercig elbambultam, valószínűleg a korai ébredés miatt. Csak arra ébredtem fel, mikor Rane egy falon át beparkolt a szállodába.
-Sziasztok! – köszönt nekünk Rane. Ez elég érdekes jelenség volt ahhoz, hogy ne csak én figyeljek fel rá. Csapatunkból én reagáltam először, miért is vagyunk ott. Beszálltam Rane mellé, aki szó-mi-szó, nagyon jól mutatott a kormány mögött. Miután „minden feltűnés nélkül”szállásunk csarnokából kikormányozta a járművet, szóban átvettem a vezetést, és Rane elsőszámú navigátoraként mondtam neki az irányt. Kisvártatva megérkeztünk a számomra már jól ismert térre, ahol tegnap harcoltunk.
- Oda parkolj! - mutatott Garik egy táblával jelölt helyre, ami a színpad mögött volt.
- Oké! – mondta Rane, majd odakormányozta az autót a kijelölt helyre.
Rane és én fürgén kipattantunk az autóból, és hallottuk, mögöttünk is ugyanígy tesznek.
- Ti addig nyugodtan nézelődjetek! Nemsokára végzek! – kiáltott nekünk Garik, majd heves gesztikulálással elkezdett valamit magyarázni az egyik szervezőnek. Bár nem voltam figyelmetlen, Rane rögtön eltűnt a szemem elől. Hirtelen én is rájöttem, hogy nem is ettem reggel, így elmentem valamilyen ételt szerezni. Nagyon sok stand volt, és legalább a fele árult ennivalót. Odamentem az egyik standhoz, majd kértem pár csirkecombot és valami löttyöt, amire vaktában ráböktem.
- Mindjárt hozom! – szólt a büfés, majd elment a hátsó részébe a büfének. Pár perc után kézhez kaptam az ebédem. Épp nekikezdtem, mikor felzendült az osztályvezető hangja.
- Köszönti, a vendégeket, szól a térre kihozott árukról, felsorolja őket, beszél a cégről. – kommentáltam magamnak az eseményeket.
- Tessék? – kérdezte a büfés, akit észre se vettem, hogy engem figyel.
- Semmi, semmi. Ja, igen, írja majd a számlát a Sullust kontójára.Lassan odasétáltam a színpad közelébe.
- Most pedig, had mutassam meg a legújabb termékünket! A neve Starviper!- kiáltott Garik, majd ünnepélyesen lehúzott egy lepelt ami alatt nem volt semmi. Nem volt az autó láthatatlan, így elsőre nem is értettem mi történt.
- Re.. Rend... Rendőr... – Hörögte Garik, ami kizökkentett az ámulásomból.
- Ellopták a kocsit! Hozzatok rendőrt! – kiáltotta Rane az egyik szervező arcába. Azok elszaladtak, én pedig próbáltam valami magas helyet keresni, hogy szétnézhessek, de a tömeg zavarodottságában nem tudtam utat törni magamnak. Odaértem Michivel egyidőben Ranehez, aki a szinte teljesen összeomlott osztályvezető mellett állt. Ahogy telt az idő, kezdte visszanyerni Garik a hangját, bár úgy tűnt, életkedvét végleg elvesztette.
- Azt hiszem ideje komolyra váltanunk! A Starviper-t vissza fogjuk szerezni, még ha az egész környéket szét is kell kapnunk! Velem vagytok?! – mondta teljesen feltüzelve Garik, akinek a szemében még nem láttam olyan tüzet, ami most égett benne. Rane váálára tette kezét, majd ő is hasonló hangnemben válaszolt:
- Veled vagyok!
- Én is ! – válaszoltam kérdésére, amire nem lehetett nemmel válaszolni.

- Én is! - csatlakozott hozzám Matthew, és Michiyo is helyeselt.
- Szerencsére van pár trükk a tarsolyomban, amivel a kocsi nyomára bukkanhatunk, most viszont húzódjunk kicsit félre! - ezzel Garik egy parkos rész felé indult, nekünk pedig igencsak kapkodnunk kellett magunkat, hogy le ne maradjunk.
- A rendőrök buták, nem tudnak rendesen nyomot olvasni. Én viszont igen! – vett elő egy zsebórát. Legalább mérni tudjuk, milyen régen lopták el a kocsit. – Ezzel tisztán látszik, hogy a városból kifelé vezetnek a nyomok. Az egyetlen gond az, hogy háromfelé. Ez nem tudom, hogy lehetséges, de jobb, ha utánajárunk! – most már érdeklődve néztem a mütyürre. Eszerint van benne valami, ami megmutatja, hogy merre van a kocsi?..
~ De miért nem szól a rendőröknek? - gondolkoztam el. ~ Ők biztosan gyorsabban odaérnének, mint mi von...
Ijedtemben hátrébb ugrottam, mikor egy sportkocsi termett előttem a semmiből. Azaz, egy lacrimából, amit a főosztályvezető szintén a zsebéből húzott elő. Az enyém, mágiámhoz stílusosan kék volt, míg Matté tűzvörös. Michiyo előtt viszont semmi nem jelent meg.
Kíváncsian lestem, hogy Michiyo előtt vajon milyen járgány fog materializálódni. A lány nem igazán volt a helyzet ura, csak maga elé pislogott, csak bociszemekkel pislogott, mikor a lacrima elé gördült. De mielőtt történt volna valami a tárggyal, a semmiből megjelent egy mélynövésű troll, óriási teknősön lovagolva. Vérszomjasan lóbálta bunkóját a kezében, és egyből megtámadta céhtársamat. Michiyo hangosat visított az atrocitásra, majd valamilyen ismeretlen nyelven kezdett sikítozni, ahogy a troll a teknőc csomagtartójára kötözte őt. Az emberrablás befejezéseképp visszaugrott a szörny a teknősére, és a park felé vette az irányt, hangos kurjongatások kíséretében.
- Ügyes lány, tud magára vigyázni. - nyugtattam meg a közjáték végén Garikot és Matthew-t.
- Ezek a Starviper Alfa prototípusok! A falakon nem mennek át, de korlátozott mértékben képesek a repülésre! A beépített radar követi majd a nyomokat és a kommunikátoron keresztül kapcsolatban maradhatunk! Minden érthető?
- Hogyne, főnök! - vigyorogtam, és azonnal a fedél nélküli járgányba pattantam. - Merre találkozunk, miután végeztünk? - néztem Garikra.
- Azt egyelőre nem mondhatom meg. - válaszolta.
- Sok sikert! - kívántam mindenkinek szerencsét, és a házak fölé emelkedtem. Egy kis térképen Hosenka városa világított, úgyhogy arra vettem az irányt. Néhány percen belül már ki is értem a városból, és kísérletezni kezdtem a kocsi irányíthatóságával kapcsolatban. A repülés, mint Garik mondta, még nem volt teljesen kényelmes, egy kicsit fárasztóbb volt, mint a rendes gurulás. Ellenben a kormány kifogástalan volt, minden rezdülésre tökéletes választ adott. De ez is elvesztette varázsát néhány órán belül. Hosenka nem volt kimondottan közel, úgyhogy szép lassan növeltem a sebességet az úton.
Kisebb unatkozási hullámomból kizökkentett valami. Hunyorogva néztem magam elé, a távolba. A táj megváltozott, a Hosenkába tartó folyó mellett haladva próbáltam elérni a várost.
~ Porfelhő?..
Néhány perc múlva már tisztán kivehetőek voltak. Öt motoros jött velem szembe, láthatóan nem a kedvesebb fajtából. Már hallottam róla, hogy néha megpróbálják kifosztani a tehetősebb turistákat, de még sosem találkoztam velük.
Egy pillanat alatt a levegőbe emelkedtem, ahogy a föld remegni kezdett a jármű körül. Egy kőoszlop tört fel hűlt helyemen, én meg a víz fölé kormányoztam a csotrogányt. Rossz ötlet volt. Két vízkígyó jelent meg a folyóban, és egyik ellenfelem kiugrott a motorból, és egy kardot idézett meg kezében.
- Freeze! - engedtem el a kormányt, és megfagyasztottam a kígyókat, még mielőtt az autóhoz értek volna. Majd a föld felé vettem az irányt.
~ Mit nem adnék most az anyagtalanságért... - gondoltam, ahogy belecsapódtam két motorba és kezelőjükbe. Én jól megúsztam az ütközést, róluk már nem volt ez elmondható.
- Freeze! - fagyott le a földmágus motorjának első kereke. Ő ezt egy hangos nyekkenéssel és struccpolitikával díjazta, míg kardos kollégája egy hangos csatakiáltással a karosszérialakatosok ősi munkáját végezte, rendesen amortizálva az autót.
- TE ÁLLAT! - üvöltöttem, és hátramenetbe kapcsolva áthajtottam a lábán. Míg fél lábon ugrált, kicsatoltam magam a kocsiból, és ki is kászálódtam.
- Ice Make: Claws! - ugrottam a banda utolsó, teljesen harcképes tagjára. Kissé demoralizált állapotban lőtt felém két vízgömböt. Az elsőt telibe kaptam, de elég dühös voltam, hogy egyelőre ne vegyem észre a hatását. A másodikat már készen vártam, és a karmokkal hozzáérve megfagyasztottam. Így egy buzogányom lett, ami azonnal tesztelve lett - a pasas fején. Négy kilőve.
A fegyvermágus kiheverte eddigre a lábát, és újra csatakiáltva ugrott rám. A "buzogányt" eltüntettem a kezemről, és bal karommal hárítottam a pallost, majd azonnal hátraugrottam, ahogy egy rövidkard próbált meg kibelezni. Visszaidéztem a jeget, és védekező pozícióban vártam a támadást.
A fickó határozottan jobb volt, mint a többiek. Nem tudtam hozzá közel kerülni, olyan gyorsan forgatta a két gyilokeszközt. Egy jól kivitelezett hárítás miatt majdnem elvesztettem a fejem. Az egyik motor mentett meg, aminek fényezését egy elég mély vágás rontotta el.
- Freeze! - szúrtam bele villámgyorsan két karmomat a földbe. Az Ice Make: Floor saját készítésű verziójával próbálkoztam. Mivel nem ismertem a rendes mágiát, gyakorlatilag kifogytam naftából, mire néhány méteren belül megfagyott a talaj. De ennyi is elég volt. A cipőm miatt előnyben voltam, a fegyvermágus csak botladozott. Egy ugrással közelebb kerültem hozzá, és mellkasába mártottam a jégkarmot, majd megfordulva rohanni kezdtem a kocsihoz. Nem tudtam, mennyi ideig lesznek ájultak a többiek, de nem akartam kockáztatni. Egyikőjüknek sem okoztam halálos sérülést, csak annyit, hogy kétszer is meggondolják, mielőtt valakivel ki akarnának kezdeni.
Csak hörögve indult el a kicsit szétkarcolt kocsi, nem kis részben a tartalékaim kimerülése miatt, de még így is elég gyorsan megláttam az első házakat. Megérkeztem hát Hosenkába.

Miután mindannyian beleegyeztünk, hogy segítünk Gariknak, odébb hívott a kópóktól.
- Szerencsére van pár trükk a tarsolyomban, amivel a kocsi nyomára bukkanhatunk,most viszont húzódjunk kicsit félre! – intett - A rendőrök buták, nem tudnak nyomot olvasni. Én viszont igen! - fűzte tovább mondatát, majd előkapott egy zsebórát.
- Ezzel tisztán látszik, hogy a városból kifelé vezetnek a nyomok. Az egyetlen gond az, hogy háromfelé. Ez nem tudom, hogy lehetséges, de jobb, ha utánajárunk! "Tényleg jó nyomolvasó, ha egy órából meg tudja állapítani, hogy az autóját kik, és hová vitték. Egyébként miket rejthetnek még azok a zsebek?" – gondoltam, de mintha olvasott volna a fejemben, vett elő három újabb tárgyat az előbb említett helyről. Rane, aki előbb némán meredt az osztályvezető kezére, hátraugrott, mivel az előtte a földre helyezett tárgyak, amik lacrimák voltak, felizzottak, majd két sportkocsi formájában emelkedtek ki a fűből. Nekem a kék és a vörös színű nyitott tetejű csodák közül az utóbbi jutott. Michi elé néztem, ahol az utolsó lacrima feküdt. Vártam a csodát, hogy megjelenik még egy autó, de ennél sokkal érdekesebb történt. Hogy még jobban meglepődjünk, bár kétlem hogy a megbízónk hatására, egy mélynövésű troll ugrott ki a bokrok közül, egy vámpírfogú teknős hátán, bunkóval a kezében, majd fejbe ütötte Michit. Hogy most az ütés hatására, vagy a meglepetés miatt, esetleg a pánik okából kezdett elérthetetlen idegen nyelven sikoltozni, azt nem tudom, de minden esetre így tett, miközben a hegyi troll épp kötözte fel gyilkos szándékú járműve páncéljára. Csak figyelni tudtam, annyira ledermesztett a jelenség. Egyszerre tartottam viccesnek és abszurdnak. Munkája végeztén „csuhajj” kiáltások közepette elviharzott lassú mozgású állatán.
- Ügyes lány, tud magára vigyázni. – nyugtatott Rane, bár nem igazán hittem el, főképpen a tegnapi incidens miatt is. Mindenesetre most nem tudtam vele foglalkozni, mivel, egy, nem az a feladatom, hogy rá vigyázzak, kettő, sokkal jobban szeretném kipróbálni a kölcsönbe kapott tűzpiros autót, három, nem az én problémám, ha baja esik, mivel még csak nem is ismerem.
- Ezek a Starviper Alfa prototípusok! A falakon nem mennek át, de korlátozott mértékben képesek a repülésre! A beépített radar követi majd a nyomokat és a kommunikátoron keresztül kapcsolatban maradhatunk! Minden érthető? – hívta fel újra a figyelmet magára az osztályvezető.
"Starviper alfák? Tehát hasonlóak a keresett cuccra? Kiváncsi vagyok, bele menne-e Garik, hogy megtarthassuk a prototípusokat a munka után."
- Hogyne főnök! – válaszolta Rane vigyorogva.
- Persze! – kiáltottam, majd az ajtón átlendülve beugrottam a kormány mögé.
-Merre találkozunk, miután végeztünk?- kérdezte Rane, miközben hasonló mozdulatokkal szintén a volán mögé helyezkedett.
- Azt egyelőre nem mondhatom meg. - kapta a titokzatoskodó választ Rane.
- Sok sikert! – kiáltott, majd felcsatolta a VE szivót, majd a levegőbe emelkedett.
- Nektek is! – kiáltottam, majd gázt adtam, és kikormányoztam az autómat a parkból.
Remélem attól, hogy prototípus, nem esik szét alattam. – gondoltam, miközben a beépített radar alapján irányba tettem az alfám. Ha jól számítottam, akkor az Akane lesz a végállomásom. Garik azt mondta, hogy bizonyos mértékig tud repülni. Ez még hasznos lehet, - gondoltam, miközben épp belementem egy aszfaltból kiálló kőbe.
- Ezt nem hiszem el! – kiabáltam, miközben leállítottam a kocsit, kipattantam belőle, majd megnéztem melyik kerék találkozott a kővel.
Bal első, nem, Bal hátsó, nem, Jobb hátsó, talált.
- Akkor lássuk, hogy repül ez a kocsi! – mondtam, majd egy gombot megnyomva felemelkedtem. A levegőben jóval egyszerűbb volt vezetni, mivel csak a madarakat kellet kerülgetnem. Pár perc múlva rá kellet jönnöm, hogy a korlátozott mértékben, mit is jelent. Néhány másodperc múlva süllyedni kezdet az autó, bármennyire is próbáltam szinten tartani. Végül egy réten landoltam nem messze az úttól. Mikor próbáltam tolatni, a lyukas gumival, valaminek nekitolattam. Persze hogy egy rózsabokor volt. A gumin, amin így is defektes volt, keletkezett még egy lyuk. Kiszálltam az autóból, majd kicsit megtoltam előre karból. Kivettem a csomagtartóból a pótkereket, majd megemelve a kocsi hátulját, kitámasztottam a vállammal, és kicseréltem a gumit. Visszakormányoztam az autót az útra, majd továbbhajtottam. Rákapcsoltam a sebességre, és csak az útra próbáltam koncentrálni. Akaratlanul is élveztem a sebességet, képességeimből kifolyólag. Csak száguldottam az autóval, átadva magam a sebességnek. Vezetés közben próbáltam felidézni, mit olvastam, és mit tudok Akanéról. Úgy emlékeztem, valami üdülőváros, vagy valami hasonló. Rémlett, hogy van valami strand, meg egy nagy szálloda, de semmi más. Innen csak következtetni tudtam, hogy nagy játékparadicsom lehet. Közelíteni kezdtem Akanéhoz, így kicsit visszavettem a sebességből. Épp egy ú-kanyarhoz értem, amit, bár lassítottam, így is kicsit nagyobb hévvel vettem be. Mivel a pótkerék nem bírta a nagy sebességhez társuló drifetet, kisodródtam, és az árokban kötöttem ki, ami tele volt összetőrt sörösüvegekkel. Három defekt egy nap. Ez az én formám. Na de az már tényleg sok volt, hogy a harmadik defektnél mind a négy gumi. Főtt a fejem, hogyan fogok eljutni a városba. Mivel az út teljesen kihalt volt, jobb ötlet híján elkezdtem tolni az autót. Jó meleg volt, így izzadtam rendesen, de mivel sárkányölő vagyok, könnyen toltam magam előtt az autót. Szerencsére nem voltam nagyon messze Akanétól, így nem kellet több száz kilométert tolnom a kocsit. Végül sikerült a város határába tolnom az autót, így bár egy teljesen defektes autóval megérkeztem Akanéba.

A rossz kezdést egyre jobban lekonyuló folytatás követte. Többször is lelassult döcögő-tempóra a kocsi, a maradék néhány kilométert gyilkossá téve. A rádiót vettem kezelésbe, hogy legalább ne unatkozzak. Megtekergettem néhány kapcsolót.
~ Nem jó....
~ Ez sem....
~ Komolyan csak ilyeneket hallgat Garik?!
- Na végre!
A zene segített, lassan, de biztosan megérkeztem Hosenkába. Rápillantottam a szinte egyetlen jól működő alkatrészre, a radarra, majd repesve az örömtől vettem észre, hogy ez is gallyra ment, feltehetőleg a harc közben. Felnéztem az égre. Már esteledett, azonban még nem zártak be a boltok, majd egy remek ötlet jutott az eszembe. Már csak némi helyismeretet kellett szereznem.
- Jóember, meg tudná mondani, merre van a legközelebbi Sullust autószalon? - kérdeztem meg egy járókelőt, aki készségesen próbálta meg elmagyarázni, hogy merre is van az üzlet. Rövid, képzavaros útbaigazítás után eldöcögtem az autószalonhoz. Az útbaigazítás néhány része kissé ködös volt, ugyanis fogalmam sem volt, hogy melyik a Kövér Nelli kocsma, ahol balra kellett volna fordulnom. Gariknak igaza volt, tényleg mindenhol ott voltak, még Hosenkában is. Habár itt csak egy kis, öt-tíz autós kiállítás volt, célomnak megfelelt. Bekopogtattam a főnöki irodába, majd a "szabad" kiáltásra beléptem. Az ajtó táblájáról le is tudtam olvasni a nevét: Aika Salin. Kövér, bajuszos férfi, hasonló öltözetben, mint Garik.
- Üdv, Rane Iceclaw vagyok. Garik Lorant fogadott fel, hogy egy eltűnt autó ügyében nyomozzak. Kaptam is egy prototípust belőle, de... Jobb, ha kijön.
- Természetesen segítek, ha tudok, Garikot nagyon jól isme... Mit művelt ezzel a szépséggel, maga vadállat? Ez... Hiszen még nem is szabadna az utcákon lennie! - döbbent le Salin a rombolás láttán. A helyzetemet nem tette rózsássá, hogy a jobb első ajtó épp ezt a pillanatot választotta, hogy végleg feladja, és hangos csörömpöléssel leszakadjon. A harmadik mondata pedig világosan mutatta, hogy felismerte a márkát, és legalább valami, halvány sejtése lehet az ügy komolyságáról.
- Nos, egy motorosbandával támadt nézeteltérésem... - mormoltam valami kifogásfélét. - Szóval, egy ehhez hasonló autóról van szó. Néhány plakátot kéne kiragasztani, és ha esetleg egy beosztottja látta ma ezt, annak nagyon tudnék örülni, ha beszélhetnék vele. És ha esetleg ki tudnák pofozni a nagyobb hibákat belőle... - tántorodtam meg egy kicsit. Kezdett beütni a hosszú vezetés és a harc, úgy éreztem, nagy szükségem lenne egy ágyra. De a munka egyelőre fontosabbnak tűnt.

„Egy hatos. Egy hatos. Már csak egy hatos kell. Ha megvan, nyertem. Vittem az egészet. Egy hatost.” – bíztattam a markomban tartott kockát, miközben egy szakállas fickó, aki egy olajtól piszkos pólót, és egy hasonlóan elkent nadrágot viselt, szintén arra várt feszült figyelemmel, hogy a kocka melyik oldalára fog fordulni. „Hogy keveredhettem ilyen helyzetbe.” Igazából a magyarázat nagyon egyszerű volt, de én mégis nehezen tudtam felfogni.„Egy úton, egy várostól a másikig három defekt. Aztán belefutni egy fazonba, aki szerencsejátékos, és felajánlja hogy megjavítja az autót, ha játszom vele.” Persze nem volt olyan sima alku, mint az elsőre hangzik. Két kerék megjavítása, egy kocsival ellenben, aminek csak az a baja, hogy kilyukadt pár gumija. Erre nem hogy visszalép a fazon, hogy „tényleg előnytelen ajánlat”, hanem rádobja a házát, egy egész hónapra. Eldobtam a kockát. Forgott össze-vissza, egyes, négyes, hármas, ötös, de a hatos még nem bukkant fel. Végül a kocka az egyesnél állapodott meg, alul. Tehát nyertem, hatost dobtam.
- Nah, te szerencse kölyke, mutasd azt a vackot! – mondta ellenfelem morogva, aki szerencsére nem látta, hogy ez az autó egy prototípus, és még utcán ilyet nem láthatott.
Odatoltam neki az autót, majd vártam. Rövid munka volt, gyorsan készen lett vele. Már távozni készült, mikor utánaszóltam.
- És a kulcsok? – mondtam
- Nesze, itt van. – dobta oda a háza kulcsait. – Itt van a szomszéd utca elején.
Kocsimat irányba kormányoztam, majd gázt adtam neki. Jó volt újra érezni a sebességét, nem pedig a kipufogójából kiszálló füst utóhatását. A ház, amelyik előtt megálltam nem volt nagy, de legalább volt egy kis kertje hátul, ahol el tudtam rejteni járgányom a kíváncsi szempárok elől. Bementem a házba, egyszerű berendezésű egy emeltes, egy nappali és egy hálószobás házikóban találtam magam. Felkutattam a konyhát, és a fellelhető össze ételt a hálóba vittem, ahol ledőltem az ágyra, és elaludtam. Körülbelül másfél óra telt el, mikor felébredtem. Odasétáltam a kocsimhoz. A radarom semmi hajlandóságot nem mutatott afelé, hogy jelezze, merre tovább. Visszamentem a szerencsejáték színhelyére. A fickó még ott volt.
- Jó napot, megint! – szóltam oda neki, hogy felhívjam a figyelmét magamra.
- Megint te? Mit akarsz? – kérdezte szívhez szóló szívélyességgel: mintha legszívesebben elhajtana.
- Arról lenne szó, hogy az autó amit javított, nem látott egy hozzá hasonlót? – mondtam
- Minek kéne még egy? – válaszolta flegmán.
- Nem kell, csak elveszett, és szeretném megtalálni. Hogy lássa nem vagyok valami lelketlen akárki, aki csak elnyeri magától a házát, ha segít megkeresni az autót, gyorsabban visszakapja a házát. Ha benne van, rakjon ki szórólapokat, és holnap értesítsen mire jutott. – mondtam neki, majd visszamentem a házhoz, és lefeküdtem aludni.

Salin az asztalhoz lépve felvett egy lakrimát, majd néhány mondatot váltott a vonal másik végén tartózkodó emberekkel.
- Helló, kéne pár szerelő. Most azonnal. Nem, nem érdekel, hogy mindjárt zárnak, sürgős a helyzet. Igen, kifizetjük a túlórát, ha nem beszélnek a kocsiról. Hát, lesz vele munka. Igen. Igen. Köszönöm. - tette vissza a tárgyat a helyére. - Fél óra múlva érkezik két szerelő. Addig talán egy kávét?
- Kitalálta a gondolatomat. - hálálkodtam, mikor az irodában töltött nekem egy csészével. Röviden elmeséltem neki, mi is történt a járművel, ami miatt széttört. Salin nem tűnt túl lelkesnek, hogy a motorosok túlélték, de megértette, hogy nem vagyok hajlandó senkit sem megölni, ahogy azt is, hogy nem mondhatok túl sokat arról, hogy miért is vagyok itt ezzel az autóval.
A kapucsengő hallatán jóval frissebben álltam fel, mint ahogy megérkeztem, a kávé felélesztett, de az ágy gondolata még mindig hívogatónak tűnt.
A két, olajfoltos, zöld egyenruhás szerelő nagyon hasonlított egymáshoz. Göndör, barna, zsíros haj, szakáll, bajusz, két méteres testalkat
- Otthonról kellett berendelnie őket a diszpécsernek. - súgta nekem halkan Salin. - Nem lesznek jó kedvükben..
Néhány kanyar után megláthattuk az autót. Ugyanolyan állapotban volt, mint amikor otthagytuk, ezt legalább nem lopták el. Az elöl sétáló szerelő kezéből kiesett a szerszámosláda, csavarhúzók és kalapácsok repültek szerteszét, könnyek gyűltek a szemébe, majd társa vállára borulva hangosan bőgni kezdett.
- Hát hogy... lehet ilyet... tenni egy ártatlan autóval?! - zokogta üvöltve. A másik egyelőre megőrizte hidegvérét, meglapogatta a zokogó vállát, de neki is férfias könnyek gyűltek a szemébe.
- Nagyon szeretik a munkájukat. - mondta az üzletvezető csillogó szemmel. Látszott, hogy büszke két beosztottjára. Én próbáltam beleolvadni a falba, mielőtt megkérdezték volna, hogy ki is volt a hunyó...
Néhány perc múlva összeszedték magukat a munkások, és nekifogtak a generáljavításnak. Az ajtóval kezdték, majd a karosszériát vették kezelésbe. Eközben dühösen ecsetelték, hogy mit tennének a sofőrrel. A legtöbb azzal végződött, hogy nem lehetett volna gyerekem, így elsomfordáltam egy másik terem felé, Salin utánam.
- Nyugalom, nem mondom el nekik, hogy mi történt. Megteszem, amit tudok, de nem tudok semmit sem ígérni. Feküdjön le, a szalonnak van egy vendégszobája, egész pontosan az emeleten, meg fogja találni. Holnap reggel kiderül, mit tudtam tenni.
- Nem is tudom, hogy köszönjem meg... - kezdtem el mondani, de az üzletvezető a szavamba vágott.
- Úgy, hogy többet nem ül volán mögé, ha nem muszáj. Ha még egy kocsit így tönkrevág, nem állok jót magamért!
- De hát nem is én voltam! - tagadtam a vádakat, de Salin addigra már sarkonfordult.
A vendégszobát tényleg megtaláltam a lépcső tetején. Egy kulcs is tartozott hozzá, amit használatba is vettem. Alig tettem le a fejem a párnára, már aludtam is.
Reggel egy rövid zuhany után lesiettem az üzletvezető irodájába.
- Az autó javítása szépen halad, váltott műszakban dolgoztak rajta egész este. Ellenben a zenéket valamelyik idióta kitörölte a lacrimából... És ami még fontosabb: sikerült elintéznem egy órás beszélgetést a polgármesterrel! - közölte kivirulva, amikor felnézett a papírmunkából. - Induljunk! Én is jövök, hiszen a Sullust ügyeit én intézem a városban!
Erre az érvre csak bólintani tudtam.