Szabad a vásár! (Shiraishi Michiyo, Matthew Stormshadow, Rane Iceclaw)

Másnap reggel nehezen ébredtem, zúgott a fejem, és elfeküdtem a nyakamat is. Nem is csoda, hiszen a földön ébredtem, kezemmel ernyedten kapaszkodva az ágy szélébe. Kintről mozgást hallottam. Ernyedt kezemet behúztam, majd begurultam az ágy alá.
- Hé! Valahol itt lehet még, az ajtó zárva van– kiáltott egy fickó, aki az ajtó zárát kinyitotta, valószínűleg egy pótkulccsal. Odasétált az ágy mellé, ugyanoda, ahol én feküdtem egy másodperce. Jól láttam a vádliját, és a maga után húzott vasrudat. Hirtelen felindulásból kinyúltam az ágy alól, kikaptam kezéből a rudat, kiütöttem a lábát, aminek hatására kiáltás, pontosabban ordítás mellett elesett, fejét a falba verve. Kigurultam az ágy alól, fejét még egyszer belevertem a falba, hogy legalább ájuljon el, vagy harcképtelen legyen, kis időre. Ez a tervem sikerült, mivel bár az ájulást nem sikerült elérnem, a fickó a földön fetrengve feküdt fejét fogva, sajnos még több zajt csapva kiabálásaival. Gyors léptek zaját hallottam a szoba ajtajához közeledve, így, mivel az ablak kinyitására nem volt túl sok időm, kiütöttem, és átugrottam a lyukon. Kint ott parkolt az autó, nem akartam hogy meglássák, és egy olajos ponyvával, amit kint a kertben találtam, letakartam.
- Bocsi, majd kiengesztellek valahogy. – beszéltem kocsimhoz, miközben három idegen ember jelent meg a kertben, egy a betört ablakon át, ahol én is távoztam, kettő pedig a konyhából nyíló hátsó ajtón keresztül közeledett.
- Lightning Dragon’s Claws! –üvöltöttem, nekiesve a konyhából kisiető verőembereknek. Fegyvereik mit sem értek egy ilyen csapás ellen, markolataikat szorították a kezükben, darabokra hullott fegyvereik másik része a földön hevert. Pár másodperccel később ők is csatlakoztak az előbb említettekhez, egy hasonló ütés után. A szám szerint negyedik ember, aki arra várt hogy kiüssem, menekülőre fogta a dolgot. Esélye nem volt, egy lépéssel utána ugrottam, majd hátba vágtam, neki a kerítésnek. Bementem a konyhába, ahol a tegnapi fickó és egy kigyúrt csávó várt rám. Villámsebességgel odaléptem az erősebbikhez, aki egy nagyméretű villáskulcsot szorongatott a kezébe. Csapása elől kitértem, majd a lábán a hajlatot megrúgtam. Összecsuklott, mire én hasba rúgtam, megadva neki a teljes kiütést. A háztulajdonos csak meredten állt, és nézett maga elé. Elkaptam a pólója nyakát, és a falnak nyomtam.
- Ha még egyszer ilyet mer csinálni magából is kiverem a szart! Hallja, esélye nincs! Most pedig szépen kiderít nekem mindent arról, amit kértem! – üvöltöttem a képébe, jelentős nyálzuhatagot indítva felé artikulálásommal. Mielőtt bármit is mondani tudott volna, kivágtam a házból. Nem elég, hogy megzavarja az alvásom, korán reggel, tizenegy órakor már harcolásra kényszerít, és még csak nem is reggeliztem. Felkaptam a ház kulcsait, kimentem a házból, bezártam az ajtót, majd elindultam kaját keresni. Talán még sikerül valamit kiderítenem a kocsiról, a fickó nélkül is mekkora idióta, azt hiszi hogy 6 nem varázsló mindent megold majd. Pedig látta hogy a kocsi mágikus, ő szerelte meg. Ennyire nem gondolkozni, holnap meg majd éhes kutyákat uszít rám, nem. Ilyet…

- Nagyszerű, örök hálám! - lelkendeztem.
- Ugyan, az én érdekem is, hogy minél gyorsabban megtaláljuk azt a kocsit. - mosolyodott el, és intett nekem, hogy siessünk. - A polgármester elég türelmetlen, úgyhogy nem ártana, ha nem késnénk. Ezt is csak egy régi ismeretségre való tekintettel sikerült összehozni. - mondta, miközben már az ajtó felé haladtunk.
- És mivel fogunk me... - akadt el a szavam.
Ahogy kiléptünk a szalon ajtaján, szemeim kigúvadtak. Az ellopott Starviper ugyan csúcsmodell volt, de sportautónak készült, míg Salin kocsija.. Luxuskocsi. Méghozzá az egyik legjobb, amit a Sullust gyárt.
- Munkahelyi ártalom. - somolygott Salin, reakciómat fürkészve. Láthatóan elégedett volt, teljesen le voltam taglózva. Az autó nagyjából annyit érhetett, mint amit én egy év alatt össze tudtam volna szedni, ha minden nap egy-egy küldetést végzek el, nem alszom és nem eszem. Salin beült a vezetőülésbe, nekem az anyósülés jutott. A puha bőrülés szinte magába szippantott. Tétován nyúltam ujjaimmal a rádió felé, és lassan elkezdtem felpöccinteni a bekapcsológombot, de egy belső hang szólalt meg.
~ Eszedbe ne jusson! – kiáltott rám egy ismeretlen hang, és én inkább engedelmeskedtem neki.
A kocsi felfüggesztése sem hagyott maga után kívánnivalót, úgy siklott előre, mint az álom, habár nem repülő üzemmódban, amiért Salin sűrűn bocsánatot kért, nagyjából minden kanyarnál. Elmondása szerint annyira nem volt erős, hogy azt huzamosabb ideig fenntartsa, de én próbáltam megnyugtatni, hogy nincs semmi baj. Ellenben saját varázserőmet nem akartam felajánlani a nemes célra, hátha kelleni fog..
Végül meg is érkeztünk. A portás azonnal elirányított minket az iroda felé.
- Siessenek, a polgármester nagyon elfoglalt egy ünnepség megszervezése miatt.
Az ajtón keresztül már az első kopogás után felcsattant egy hang.
- Szabad!
Belépve egy kövér, meglehetősen ideges, izzadó férfit pillantottam meg. Feje búbján a megtörő fény egy második lámpa érzetét keltette, miközben ő idegesen lapozott át egy füzetet. A hely berendezése meglehetősen puritán volt, mint ahogy az épület is: komor betonfalak, minimális, ámde a látogatóknak fenntartott székek határozottan kényelmesnek tűntek.
- Ááá, Salin, foglaljatok helyet! – intett két karosszék felé. Ahogy leültem, meg is bizonyosodtam arról, hogy igazam van. – Nagyjából tíz percem van.
~ Hát, tényleg nem vesztegeti az idejét..
- Rane Iceclaw vagyok, és a Sullust.. – kezdtem bele, de a polgármester a szavamba vágott.
- Igen, Salin mesélt magáról, és hogy miért van itt a városban, de mást nem mondott.
- Nos.. – zavarodtam bele, ahogy felborult jól felépített beszédem, de néhány lélegzetvétel után újra tudtam beszélni. A türelmetlen tekintet nem sokat segített a koncentrációban. – Segítséget szeretnék kérni a keresésben. Nem tudom, milyen lehetőségei vannak ezzel kapcsolatban, de egy-két embert szeretnék elkérni, esetleg a rendőrség segítségét..
- Az utóbbi megoldható, és vannak aktáim az összes autós céggel kapcsolatban, amelyek a városban tevékenykednek. – nézett körbe néhány, előre elkészített papírlapban, kis zörgés közepette, majd dobolni kezdett ujjaival az asztallapon.
- Remek! Mennyire említhetem, hogy ön is segít a keresésben? - jött a következő kérdés.
- Semennyire! – csattant fel. – Ez a Sullust ügye, és nem akarok névleg sem belekeveredni.
- Persze, persze… - visszakoztam. – És.. esetleg ötlete van, hogy kik tehették?
- Sajnos nincs. – vágott sokkal nyugodtabb, kifürkészhetetlen tekintetet. Biztos voltam benne, hogy ezt a tükör előtt gyakorolta. – De lassan le is jár az időnk. – állt fel az asztaltól. – Salin, jövő héten nem ugrasz át egy kávéra? – nézett házigazdámra.
- Dehogynem, úgyis meg szeretném hálálni azt a kis… semmiséget. – fejezte be a mondatot kissé furcsán az autószalon vezetője, majd csodálkozó tekintetemre ügyet sem vetve kezet fogtak, és kivonultunk.

- Sajnos mennem kell. - szólt Salin, ahogy kiléptünk az ajtón. - El kell intéznem néhány céges ügyet is.
- Egy pillanat! - kiáltott utánunk a polgármester az ajtózárás pillanatában. Visszafordultam, és egy paksaméta irat repült felém. - Ezt elfelejtettem.
- Köszönöm.. - mondtam. Körbenézve, Salinnak már csak hűlt helyét láttam - mint ahogy az autónak is. Eszerint gyalog kell majd mennem...
Egy közeli padra csüccsentem le a sétálás helyett. Keresztbevetett lábamra raktam a papírokat, és olvasgatni kezdtem.
- Részletes eredménykimutatás a város bevételeiről. 17. pont: az autóértékesítés. Cégautóadó. Felejtős.
- A hosenkai utak karbantartására kiírt közbeszerzési pályázat.
- Tisztelt résztvevők! Örömmel jelentem be, hogy a jövő heti fogadásra... blablabla... hargeoni hering... cloveri saláta...
- Yersey Inc. A Sullusthoz hasonló cég, mely hasonló minőséget képvisel az autópiacon, ellenben piaca kisebb, mint a Sullusté. A másik... Horoko Matsumoto családi cége, mely egyedi járművek gyártására adta a fejét, bevételei ellenben jóval alacsonyabbak, mint az előző kettőé. Vagyis, ők a két gyanúsított, akikre a polgármester gondolt. - töprengtem fennhangon.
~ A kis cég valószínűleg nem tervez az erősebbekkel versenyezni, és a fejlesztésekben csak őket utánozza.. A családi vállalkozások általában nem terveznek magasra törni, hiszen akkor túl bonyolult lenne az irányítás. Így marad a Yersey.
Úgy döntöttem, a Yerseynél kezdem a kutakodást. Előtte azonban, korgó gyomrom a cloveri saláta említésére úgy döntött, hogy régen nem foglalkoztam vele, így ebédelni-reggelizni indultam, no meg megtudakolni, hogy merre is fekszik a Yersey irodája-telepe, hiszen azt a polgármester zseniális módon elfelejtette mélyreható jegyzeteiben megemlíteni.
~ Bár tudnám, merre van Matt... - keseregtem, miközben laza, hat tojásos reggelimet fogyasztottam a Sullust számlájára. A bőséges borravaló segített javítani a fogadós hangulatát, aki segítőkészségi rohamában még azt is elárulta, merre találom a Yerseyt. És hogy hogy hívják macskáját, fogorvosát, kedvenc szomszédját, hogy milyen rossz a kiszolgálás a szemben fekvő fürdőben...
- Köszönöm szépen, de mennem kell... - mentettem ki magam, és visszaindultam a Sullust irodájába, szemrevételezni autómat. Inkább azzal szerettem volna menni, mint gyalog.

*

- Az autó mintha csak új lenne! - jelentette be büszkén az egyik szerelő. - Ahogy a főnök mondta, a rádiót nem sikerült megmenteni, de remekül szuperál. - csapott rá az ajtajára olajos kezével, amely a mozdulatra vészjósló csikorgást adott ki magából. - No, indulhat is, ha akar!
- Köszönöm.. - ültem be. A motor vidáman berregett fel, ahogy megérezte a belőlem áradó mágiát. Irány a Yersey!
Hosenka mindig is szép helynek számított, főleg ilyen szép időben. A fürdőkből kellemes illat gomolygott elő, csakúgy, mint az éttermekből. De nem ez ragadta meg a figyelmemet.
- Topless fürdő? - fejeltem le a szélvédőt a hirtelen fékezéstől. Két lány csalogatta be a vendégeket. Nekem pedig egy hitelkártyám volt, a Sullust korlátlan hitelével. - Hol van itt parkoló? - néztem körbe.

Néhány péksütemény és két pohár tej elfogyasztása után visszaindultam az elnyert házba. Ahogy haladtam, fokozatosan tudatosult bennem, mennyi plakát jelent meg a városban. Ráadásul nem is akármilyen, azt az autót hirdeti, amit kerestem én is. Végre valamire használható volt a fickó, akit majdnem laposra vertem. Mikor hazaértem, az a látvány fogadott, amire végképp nem számítottam. Szép, szabályos kis tömeg gyűlt össze ideiglenes otthonom előtt. Átverekedtem magam a nagyméretű csoportosuláson, néhány embert felkenve másikakra, vagy a falra. Az ajtóhoz értem, a két élen álló embert széttoltam egymástól, elővettem a kulcsot, és kinyitottam az ajtót. Páran próbáltak bejönni, de gyorsan becsaptam az ajtót. Kimentem a kertbe, és amelyik ajtón át bejöttem a kocsival, kinyitottam, majd odakiáltottam a tömegnek:
- Ha valakinek van valamilyen információja a keresett kocsiról, az idejöjjön!
A tömeg átcsoportosult arra a helyre, ahol én álltam, majd kapzsi kérdésekkel kezdtek el bombázni, miszerint mit tudok ajánlani, mennyi pénzem van, és még sok változatát a vagyonomra vonatkozóan.
- Na jó! Aki csak azért jött, hogy pénzhez jusson, az most húzzon el, innen, mert ha senki nem tudja elmondani, hol van az autó, akkor nem kap senki pénzt! – üvöltöttem magamból kikelve, mikor már a huszadik ember kérdezte meg, hogy mennyit fizetek. A tömegből néhányan távoztak, de még így is sokan tolongtak a ház előtt. Néhányan azok közül, akiket meghallgattam, állították, hogy látták az autót elgurulni az egyik utcán, vagy bekanyarodni valahova, de ennyiből nem tudtam merre lehet a jármű. Az egyik ilyen merengésemkor, amikor megpróbáltam valamire rájönni a témával kapcsolatban, lépett oda hozzám egy lány, aki nem a pénz miatt jött, és tudott valami érdemlegeset is. Minden szót szinte harapófogóval kellett kihúznom a lányból. Félénk volt, visszahúzódó, és bátortalan. A lány fehér ing viselt, hozzá egy vörös miniszoknyaszerűséggel, combig érő harisnyákat, és barna félcipőket. Nem sokat tudtam meg magáról a lányról, csak annyit hogy a neve Shorana, és a pénz nem érdekli, csak annyit akar, hogy velem jöhessen, bármi áron. Egyébként az autót a lány állítása szerint az egyik helyi gengszter villájának mélygarázsába ponyvázták le. Shoranát követve elindultam a luxusházhoz. Próbáltam memorizálni az útvonalat, kevés sikerrel az út vége felé. Mikor odaértünk a villához, őröket pillantottam meg. Most már szinte biztos voltam benne, hogy jó helyen járunk. Kőkerítés, és vaskapu kerítette el a kíváncsi szemek elől a házat. Gyors mozdulattal felkapaszkodtam a kőfal tetejére, átvettem újdonsült társam táskáját, majd kezet nyújtottam neki, hogy felhúzzam. Nem tudom mikor csinálta, valószínűleg a táskájára figyelte, de már fent ült a falon ő is. A fal mellett körülbelül másfél méterre, valamivel alacsonyabban vörös cseréptetős kisház állt, valószínűleg az egyik alkalmazott lakhatott benne, kertész, vagy valami hasonló. Ezt az épületet céloztam meg, ahová el kell jutnunk, hogy takarásba legyünk, és ne vegyen senki észre., mert hát elég feltűnő jelenség volt két ember a kerítés tetején. Lemásztam a falról, majd odakúsztam az épülethez. Odatámaszkodtam a falhoz, megvártam útitársnőm, majd kikémleltem a fal mellől. Egy nagy többszintes házat láttam, garázsbejáróval, amit sajnos kettő őr is őrzött. Oldalt viszont volt egy kisebb kőkert, fák, bokrok, szóval tökéletese hely, ahol el lehet osonni. Intettem Shoranának, hogy kövessen, majd egy nyújtott bukfencből kitoltam magam, és az első bokor mögé bújtam, amit elértem. Társaságom ezt úgy oldotta meg, hogy a táskát a hátára vette, majd egy követ dobott a másik irányba. Az őrök a másik irányba néztek, és ez idő alatt el tudott futni egy fa menedékébe. Továbbfordultam, a kőkert egy nagy sziklájához, majd átvetődtem felette, és egy, a fal mellett álló kuka mögé bújtam. Néhány kis tégla kiállt a falból, azokra fel tudtam kapaszkodni. Így fel tudtam egy ablakpárkányra kapaszkodni, majd azon bemásztam. Bent egy folyosón találtam magam, ahol szerencsére nem járőrözött csak egy ember. Háttal volt felém, így hangtalanul el tudtam intézni. Ráugrottam a hátára, ezzel egy időben a száját befogtam a kezemmel, majd a nyakát hátrarántottam. Valami reccsent, majd egy másodperccel később ájultam feküdt az őr a padlón. Leszereltem a függönyt az állványról, betekertem, majd ledobtam, hogy Shorana, aki már ott várt lent a kukáknál fel tudjon jutni. Leszaladtam a lépcsőn, ahol egy őr aludt ez széken, egy íróasztal mögött. Hogy ne vegyen észre, inkább az íróasztal szintje alatt guggolva tettem meg az utat, aminek célja egy ajtó volt, ami egy lefelé vezető lépcsőt takart. Szerencsém volt, hogy nem kellett nyitogatnom ajtókat, hogy melyik lehet az, hanem rögtön eltaláltam. A lépcsőn egy újabb őr fogadott, akit hasba térdeltem, majd a fejét belevertem a falba. Óvatosan leosontam a lépcsőn, hű társam követett. Leértem a mélygarázsba, ahol hat őrt pillantottam meg. Beugrottam egy oszlop mögé, majd berántottam egy őrt magammal, és leütöttem. Egy asztal mögé osontam, míg Shorana az oszlop mögé bújt. Az őrt, aki az asztal előtt állt, hátrarántottam , könyökkel ráütöttem a nyakára, majd behúztam az asztal fedezékébe, hogy senki ne vegye észre. Végre megpillantottam, egy autó alakú valamit, ami egy lepedővel volt letakarva. Még négy őr strázsált a kocsi körül. De nem voltak közel hozzám, az autó túloldalán voltak. Leguggoltam, majd a következő fedezékhez rohantam. Shorana szintén fedezékről fedezékre mászott, majd a kocsi leponyvázott ajtajához ért. Követtem a példáját, majd én is odaértem a az autóhoz. Behúztam lábaim, én is az ajtónak támaszkodtam, majd odasúgtam a társamnak:
- Köszönöm!

Szépen óvatosan elkezdtem felhajtani a ponyvát az autóról, hogy megbizonyosodjak, tényleg az van-e alatta. Próbáltam a legkevesebb zajt csapni, de még így is volt némi zizegés, ahogy a lepedő néha-néha valamihez hozzáér. Kicsit abbahagytam a precíz műveletet, és feltekintettem az autó mellől. Az őrök még mindig ugyanott álltak, tehát nem hallottak még meg. Újra a ponyva felhajtására koncentráltam. Némi munka után sikerült egy akkora darabot felhajtanom, hogy megbizonyosodjak, mi van alatta.
- De hát ez műanyag! – fordultam Shoranához – Szerinted... – kezdtem a következő mondatot, amikor a perifériámban megpillantottam egy hosszúkás tárgyat a fejem felé lendülni. Kitértem az első ütés elől, de egy másik őr a hátam mögé került, és kegyetlen ütést mért a tarkómra.
~ De fáj! – gondoltam, miközben próbáltam felülni. Nem véletlen fájt, végül is egy gumibottal tarkón vágtak. Egy vörös kárpittal fedett kanapén feküdtem társam mellett. Az ülőalkalmatosság két karfájánál két őr strázsált, hasonlóak, mint akik leütöttek. ~ Tehát még mindig a villában vagyunk. - folytattam tovább az elméletet. Felküzdöttem magam ülő pozícióba, majd körbenéztem. Egy viszonylag tágas szobában ültünk, ahol még egy kanapé és egy fotel kapott helyett, hasonló színekben pompázva. A fotelban egy középkorú férfi ült, igényes, viszonylag drága ruhákban.
- Jó napot! A nevem Lupsen gróf. – mutatkozott be – Ez az én házam, és ti betolakodók vagytok itt. – mondta.
- Maga viszont egy lopott autót rejteget a garázsában, ami szintén nem legális tevékenység. – kontráztam.
- Ez igaz. Tudja, én nagy rajongója vagyok a Sullustnak, és rajongok az autóikért. Kérem, ne mondják el senkinek, valahogy biztos meg tudnánk állapodni. – mondta Lupsen gróf, miközben felállt a fotelból. Kérésnek hangzott, de nem igazán tűnt annak, valószínűleg a két őr miatt.
- Mi lenne, ha és elengedném önöket, maguk pedig hallgatnának erről a kis incidensről? –tette fel a kérdést. Jónak tűnt az ajánlat, mivel jobb ötletem nem volt, hogy szabaduljak ki, és egyébként is az eredeti modell kellett nekem, nem a műanyag utánzata.
- Áll az alku! – mondtam – elenged, mi pedig csöndben maradunk. – folytattam, majd felálltam a kanapéról.
- Csodás, ez esetben az alkalmazottjaim kikísérik önöket. – válaszolt a gróf, majd intett a marcona őröknek, akik közrefogtak minket, és kivezettek az ajtóig. Kiléptem a villából, majd Shoranával a kerítésen is kimentünk.
- Mivel az ügy megoldódott, vissza szeretnék menni a lakásomhoz, vissza tudnál vezetni? – fordultam hozzá. Csak egy biccentést kaptam válaszul. Ugyanazon az úton mentünk vissza, amelyiken jöttünk. A házhoz érkezve láttam, hogy a tömeg, ami ott tolongott, mikor elindultunk, mostanra felszívódott. A kert hátsó részébe sétáltam, és az autóra ráborított ponyvát leszedtem. Beültem, majd előregurultam a kapuhoz. Szélesre tártam a kaput, hogy az autó kiférjen. Amíg ezt a műveletet elvégeztem, Shorana beszállt az autóba. ~ Végül is miért ne? Eddig is segített, most is jó jöhet. – gondoltam, és inkább nem kommentáltam az eseményt. Kiálltam, kiszálltam, minden ajtót bezártam, majd a kulcsot az egyik ablakpárkányra tettem. Nem volt túl kedves házigazda, de az, hogy odaadta a házat, pont jókor jött. Következő feladat, hogyan találjam meg Ranet. Emlékeimben megjelent a radar, ami a városba érve megzavarodott. A jel többfelé mutatott. ~ Merre is? Akane, mi is volt a másik? – törtem a fejem.
- Megvan! – kiáltottam fel. – Hosenka! Arra ment Rane! – mondtam, majd az autót kikormányoztam az útra és a város kijárata felé kormányoztam járművem. Shorana valószínűleg nem sok mindent értett belőle, miért kiáltottam, ki az a Rane, és miért felé megyünk. Kiértem a városból, majd odafordultam hozzá:
- Kapaszkodj, kicsit lerövidítem az utat! - mondtam, majd a levegőbe emeltem az autót. Miközben lebegtünk, magamban azon morfondíroztam, hogy vajon akkora balszerencsém lesz most is, mint mikor jöttem? Csak remélni tudtam, hogy nem. Shorana nem volt túl jó társaság, gyakorlatilag meg se szólalt, én pedig nem nagyon erőltettem a beszélgetést. Inkább azon gondolkoztam, hogyan fogom megtalálni Ranet. ~ Lássuk csak, mit tudunk Hosenkáról. Fürdőváros, egyszóval sok a turista. Nem segít sokat a helyzetemen. Viszont kevés embernek van olyan autója, mint nekünk kettőnknek. Ez akár egy kiindulási pont is lehet. – ennél több dolog nem jutott eszembe, így nem is nagyon próbálkoztam tovább. Egyébként is már látóhatáron volt a város, így inkább leeresztettem járművem az útra, ügyelve arra, nehogy ismét defektet kapjak. Miután sikeresen végrehajtottam ezt a műveletet, kicsit lassítottam, hogy ne erőltessem meg annyira tűzpiros csodámat. Behajtottam a városba, ahol számos fürdőt láttam. Nem igazán tudtam, mit kéne csinálnom, vagy mihez kéne kezdenem. Itt vagyok, de hogy hogyan találjam meg Ranet, arról fogalmam sem volt. Hirtelen, mikor az egyik fürdő előtt hajtottam el, megpillantottam valamit. A valami kísértetiesen hasonlított az én autómhoz, csak kék volt. ~ Ekkora szerencsét! –gondoltam, pont az a fürdő előtt kocsikázok, ahol Rane van, és hogy még az autót is kiszúrjam. Bekanyarodtam a parkolóba, majd egy másik helyen megálltam a kocsival.
- Gyere, megérkeztünk. – mondtam Shoranának, majd kiszálltam az autóból. Közelebb léptem Rane kék Starviper Alfájához. Minden bizonnyal az övé volt, mivel elvileg ezek még nincsenek forgalomba. Aztán feltűnt, hogy a mellette álló autó nagyon ismerős. Mégis valami más volt rajta. Vörös szín, és a műszerfal teljesen más. Nem voltam benne biztos, hogy ez-e a az igazi Starviper, de annyit tudtam, hogy eléggé hasonlít rá. Shorana végig mögöttem volt, amíg vizsgáltam a két autót. Mikor megfordultam, érdekes feliratot olvastam egy táblán.
- Topless fürdő. – mondtam ki. – Nem is tudtam, hogy ilyen jó az ízlése Ranenek.