Fórum event - Szürke - 2. csapat (Ceur, Tabu)

Elsőként értek hát a kikötőbe, ahol máris nagyjából 70-80 hajó (kb. 18-19 000 ember) érte el a dokkokat, mire Zukonak hála, a mágikus védőpajzs leereszkedik a kikötő öblének félhold alakú peremén. A támadók szinte kivétel nélkül egyszerű katonák, akik fegyvereikkel támadnak rátok, illetve a folyamatosan mellétek érkező védők százaira. Felbukkan közöttük néhány köpenyes alak, férfiak és nők vegyesen, mindannyian mágusok, nagyjából tizenöten (15) vannak, különböző képességekkel B és A rangúak (11 000 – 40 000 VE). Feladják a leckét a partot védő mágus csapatoknak és rúnalovag századoknak, és persze nektek is. A légi hadtestek szerencsére(?) nem ragadnak le a parton, hanem azonnal a belsőbb területek felé veszik az irányt.
Az ellenfél köpenyes elitje hamar kiszúr titeket, vagy inkább pusztító erőtöket, ezért némi aprítás után kaptok saját játszótársakat. Ceurt egy 35 000 VE-s fénymágus férfi (!) szórakoztatja, Tabut pedig egy 25 000 VE-s villámmágus (a nemét rád bízom) veszi kezelésbe. Őket egy 15 000 VE-s térmágus támogatja a háttérből, és persze a katonák is rendületlenül próbálnak titeket megzavarni.

A postok végén kimerítő küzdelmetek egy hatalmas robbanás zavarja meg, ami a város központja felől hallatszik, éppen akkor, amikor sikerül legyűrnötök az egyik mágust, rátok bízom melyiket!

A határidő az ünnepekre, és vizsgákra való tekintettel 3 hét, utána kerül be minden csapat folytatása, szóval addigra tessék írni.

Az öbölbe hatalmas hajók futnak be, miközben törzsükön újra és újra fellobbannak a becsapódó lövedékek tucatjai.
A támadók ugyanakkor vajmi keveset törődnek a rájuk zúduló mágikus ágyúk tüzével, tengerjáróik masszív teste elegendő védelemnek bizonyul.
Mire a sárkányölő megérkezik a kikötőbe, már saját szemmel nézheti végig az ostromlók első rohamát. Körülbelül tucatnyi hajó köt ki, mire kupolaként zárja el a továbbiak útját egy áttetsző, ám nagyon is jól érzékelhető erőtér.
Mégis, ezen járművekről dühös hullámként söpör le a több ezer idegen harcos, hosszú kardjaikat maguk mellett tartva mély éket vágva a védelmi vonalakban. A támadók nem ordítanak, pusztán fémcsizmáik dübörgése, és a fegyverek találkozásának hangja adja meg az arcvonal jellegzetes csatazaját.
Bármilyen bátor is egy katona, a realitás azt diktálja, hogy egy frontális roham esetén, az ellenség felkészült lándzsaerdejét meglátva mindig lelassítanak a közvetlen  becsapódás előtt… Ám itt más a helyzet. A partraszállók egy fikarcnyit sem vesznek vissza sebességükből, mielőtt elérnék azt a bizonyos lándzsaerdőt… Több százan nyársalódnak így fel, de nem állnak meg. A sisakok mögül átütő, rideg szemekben nincs nyoma félelemnek.
A természetellenes roham pedig jócskán visszasodorja a partvonalról a védőket…
Ám a sárkányölők párosa sem kívánja lejjebb adni a „természetellenesnél”. Ceur-t kisvártatva követte céhtársa, élő fegyverekként csatlakozva a csata leghevesebb pontjához.
Fiore katonáinak ordításai, véres csonkok, és lesújtó fegyverek töltik meg az egyre fülledtebbé váló levegőt. A páncélos férfi ekkor érzi magát csak igazán otthon…
Úgy mozog az ellenfél sorai közt, mint aki generációk óta ismeri a halál valamennyi féltett titkát. Légzése, testmozgásának üteme, fegyvereinek gyilkos forgatása, mind-mind egyé válik a lényével. Hallja, ahogy áldozatai támadnak, lándzsákkal döfnek, katanáikkal vágnak, ám sokszor oda sem kell néznie, hogy kitérjen a próbálkozások útjából.
Fekete ponttá válik a támadók vörös tengerében, egy megállíthatatlan nyílheggyé az átszelésre hivatott téren.
Egy lopott lándzsával sodor félre négy harcost, majd annak az élesebbik végével megcélozza az ötödiket, kit így a lendület több tucatnyi méterrel sodor hátrébb, letarolva társainak egy egész sorát.
Le sem lassítva rohan tovább, acélkarmaival szabályosan széttépve az útjába esőket, mire eléri a kikötő végét, jócskán elhagyva sajátjainak védelmi állásait.
Szerencséjére, céhtársa nem sokkal mögötte haladva befut mellé, egész testén szürkés fémrétegétől ragyogva a reggeli napsütésben. Bár sok idejük nincs beszélni a másikkal, tekintve, hogy több száz ostromló fordul vissza hozzájuk, Ceur-nak különös ötlete támad az ezüsthajú nőn végignézve.
- Látod azt a hajót? – Bök véres karjával az egyik masszív járműre, amely még a helyét keresi, fedélzetén megannyi támadóval.
- Ahaa… Miért? – Fejez le egy magasabb férfit Tabu.
- Süllyeszd el! – Az árnyék sárkányölő a törzsénél fogva a levegőbe dobja társát, majd utána szökken.
- Mi a… ?!
- Változz át valamivé! – Ordítja maszkján keresztül, majd teljes erejéből elhajítja a nőt.
Bár nem látja, hogy pontosan miféle módosításokat végez önmagán céhtársa, mielőtt becsapódik, az eredmény vitathatatlannak bizonyul.
A vastag hajótest, amelyen az ágyúk csak felületi sérüléseket ejtettek, úgy szakad ketté a meteorként süvítő sárkányölő nyomán, akár egy fatörzs a fejsze végén.
Ceur ezt követően rögvest visszafordul az őt körülzáró harcosok gyűrűjéhez, akik még mindig semleges ridegséget sugárzó szemekkel méregetik őt.
- Küldje el őket innen, kérem! – Szólal fel egy rekedtes, valahogy mégis magasztosnak tetsző bariton. – Majd én elintézem az árnyék fattyút.
A támadók egyként fordítanak hátat, mire egy közeli emelkedőről alászökken a kérés feladója.
Az idősödő férfi nyájasan mosolyog Ceur-ra, miközben hosszú, barna köpönyegétől fedett karjait kitárja felé. S a kissé ráncos, megkopott ujjak végén felizzik a férfi által olyannyira gyűlölt elem…
- Black Dragon’s Roar! – Szinte reflexszerűen rántja félre a maszkját, s indítja útnak az éjfekete energiasugarat.
A pusztító, sötét massza több száz méteres hosszúságban letarolja a partszakaszt, ám Ceur célpontja egy vakítóan fehér pontként izzik tovább az éteri anyag szertefoszlásával.
Bár ellenfele egyértelműen sérült, annak mértéke közel sem olyan súlyos, mint amilyenre a sárkányölő számított… Hamar rá kell jönnie, hogy itt nem pusztán annyiról van szó, miszerint egy olyan elemmel kell szembeszállnia, amely ellene jóval hatásosabb, mint bárki más ellen… Hozzá kell tennie, hogy ezt az elemet egy kiemelkedően erős mágus használja a megöléséhez.
Hisz hiába hajtja igába valaki a fényt, ha azt csak gyönge energiákkal képes ellene fordítani, úgy az árnyékok mestere könnyedén elsöpörhetné. De egy olyasvalaki nem élte volna túl az ordítását pár karcolással…
Ceur támadása épphogy végéhez ér, mikor a ragyogó massza irányából több tucatnyi fénylándzsa repül az irányába.
Bár az elemi szálfegyverek gyorsan mozognak, még van ideje árnyékká változva kikerülnie azokat… Ám ezt követően bosszankodva kell tapasztalnia, hogy a mágiák így is megégették őt. Ha nem volna rajta páncélja, még rosszabbul is járhatott volna a felületi égéseknél…
A sárkányölő ugyanakkor nem adja fel, emberi alakjában maradva próbálja megközelíteni az idegen mágust.
Átlagos szemmel követhetetlen mozdulatok tucatjait mutatja be, ahogy a fénylövedékek kerülgetve egyre csak csökkenti a kettejük közt lévő távolságot. Az utolsó métereken már kellemetlenül közelről kell szembenéznie egy elemi lándzsával, így nem tehet mást, minthogy a lehető legkisebbre csökkenti a találat mértékét. Ennek megfelelően jobb lábával felszökken, így bár azt végigsúrolja a támadás, a levegőben egy pillanatra gömbbé húzza magát, majd másik lábával lecsapó kalapácsként készül összezúzni célpontját.
A lesújtó rúgás ereje össze is törhetné a mágust, ám valamiért Ceur lába félrecsúszik, így pusztán a talajt repeszti szét tíz méteres sugárban…. Ami pedig még rosszabb, hogy így teljesen nyitottá válik egy vastag fénysugárral szemben, amely jócskán félresöpri őt, hátát fájdalmasan végigperzselve.
Valaki támogatja ellenfelét a háttérből, legalább erre rájön…
~ Ceur-sama? Minden rendben? – Szólal fel hirtelen egy ismerős hang a fejében. ~ A mágikus letapogató térképünkön láttam, hogy több száz méterrel az ellenséges vonalak mögé kerültél, míg Karna továbbra is a frontvonalon segítkezik, amennyire tud.
~ Jeanne? Neked hogyhogy van időd kapcsolatba lépni velem? – Kérdez vissza gondolati síkon a férfi.
~ Ó semmiség, képes vagyok rövid időre fenntartani ezt a csatornát, miközben a hivatalos kommunikációs vonalaink működtetésébe is besegítek. ~ Még látatlanban is jól érződik a lány büszkesége. ~ De mi történik ott? Bajba kerültél?
~ Bajba? Apró kellemetlenségek bonyolult halmaza vesz körül mondhatni, de semmi olyan tényező nem áll fen, amit ne tartanék irányítás alatt. ~ Mindeközben a sárkányölő oda-vissza váltogatja alakját emberi és anyagi közt, hogy megpróbálhasson a fénymágus közelébe férkőzni.
Nem kívánja megütni, hisz az felettébb bonyolult volna számára az oly kellemetlen elem, és a titokzatos támogató védelmével. Pusztán a közvetlen környezetéhez akar annyiszor hozzáérni pár pillanat erejéig, amennyiszer csak tud… Persze, jó pár találat éri páncélját próbálkozásai közben.
Egy külső szemlélődő számára olyannak tűnhet a jelenet, mintha csak a fény megannyi, fegyverré kiteljesedett szolgája próbálná elsöpörni az árnyék egy fáradhatatlanul mozgó pontját, mindeközben fehéren izzó nyalábokkal színesítve az égboltot.
~ Bár közel sem vagyok semmiféle bajban, azért megtehetnél értem valamit Jeanne. ~ Veti fel Ceur két szökkenés közt. ~ Szólj Tabunak, hogy készüljön fel, mert fényt kell hamarosan ennie.
~ Tabunak? De hisz a térkép szerint több száz méterre keveredett már tőled, ráadásul az ő közelében is izzik egy erős kisugárzás tulajdonosa.
~ Azzal ne törődj, már megjelöltem korábban az árnyékát. Csak szólj neki.
~ Rendben, Ceur-sama. Jeanne kijelentkezik… ~ Szűnik meg a sárkányölő fejében a halk zúgás.
Az időzítés tökéletes, hisz az idegen mágus épp egy erősebb támadásához veszi fel testállását.
Valamelyest előredől, miközben kitárt karjai körül minden korábbinál nagyobb energiák sűrűsödnek össze.
- Secret Arts… - Suttogja a férfi. – Shadow Swap!
Épphogy kimondja a szavakat, víziója hirtelen megváltozik, ahogy kilép Tabu árnyékéból… Míg ő ugyanígy jár Ceur árnyékával.
A következő pillanatok elhozzák a várt sikert, hisz a nő képes elnyelni a fény alapú mágiákat, míg az árnyék sárkányölő korábban elhelyezett Shaded Bomb-jai is működésbe lépnek. Bár pusztán a talajt kirobbantva nem okozhatnak nagy károkat a köpenyesben, a céljuk pusztán annyi, hogy összezavarják az őt támogatót, míg a fehér-fém sárkányölő beviszi a halálos találatot.
Kisvártatva el is tűnik a fénymágus kisugárzása… Ám Ceur problémái közel sem.
Új helyén egy újabb, szinte teljesen sértetlen köpenyessel találja szemben magát, s pár pillanat múlva az egész város beleremeg egy hatalmas becsapódásba…

Próbáltam végig szemmel követni Ceur hátát… de szinte esélytelen volt. A férfi árnyékről árnyékra szökkent, nagyobb természetességgel, mint bárki gondolná. Sokkal hamarabb ért ki a kikötőbe, mint én bírtam tartani az iramot… A tetőkön közlekedtem, mégis lelassított a menekülő tömegek pánikja, az őrület, ami úgy terítette be a várost, mint a védőmező, melyet megpróbáltak Hargeon köré vonni.
A hajók befutottak, a roham leszállt róluk… és még pont elkaphattam, ahogy az ellenség nyugodt katonái felszúródnak a lándzsafalra, ami eléjük tárul. Ám nem ez a legrosszabb – sokkal inkább, hogy akkor is hajtja őket a vágy, hogy a vesztünket okozzák.
Ám legyen.
- Tango, te maradj fenn, de ne ütközz a repülő vackokba – utasítottam a macskát. - A legjobb az lenne, ha simán figyelnéd a környezetemet. Simán hátba kaphat valaki ebben a káoszban… - A macska a hátamba kapaszkodott, felemelt, majd a tömegbe dobott, hogy aztán elkezdődjön az igazi móka…
Vaspikkelyes bőrrel, karjaimat karddá alakítva érkeztem le, és vérszemet kapva egyből ellöktem magam egyik lábammal, hogy megfordulhassak. Nehéz volt; viszonylag rég vágtam bele ilyen mértékű öldöklésbe, ráadásul úgy, hogy ha a mi embereink sikítása nem töltötte volna be a teret, teljes csönd honolt volna…
Ugyanis az ellenség nem pazarolta az energiáját arra, hogy arcukon fintorok jelenjenek meg, vagy szájukból akár egy tompa nyögés is kiszökjön. Nem; sokkal inkább arra megy el energiájuk, hogy miután kettészeltem néhány társukat, felém fordulva meginduljanak kiiktatásomra...
Hamarosan két agyonégett hulla zuhant el mellettem, így tudhattam; Tango vigyáz rám, védi a hátamat, és nem kell attól aggódnom, hogy pengét kapok a testembe. Enyém lehetett hát a harctér…
A kikötő felé haladva egyre több csonka hullát hagyok hátra; kinek fejét szegem, másokat csak a végtagjuktól szabadítok meg, de a félelem mindvégig bennem marad, hogy majd felkelnek, s élőholt módjára fognak űzni tovább, egyre tovább. Mikor láttam, hogy jobbról több tucat ilyen lény tobzódik, arra vágyva, hogy ellenségükre vethessék magukat, élesen kitértem balra; egy bőrpáncélos „nő” adta át nekem a helyet, miután bezúztam a fejét a jobb karommal. Gyorsan átcsúsztam ezt böhömnagy, leginkább vikingnek kinéző szakállas férfi pörölye alatt s lábai között, majd fejét szegve pördültem tovább. Hullott az ellenség, ahogy egyik kezem szablyaként szelte, másik kalapácsként zúzta az idegen légiót, de minden elesett helyére egy új, friss katona lépett. Ez nem mehetett tovább, a hajókat meg kellett állítani…
Egy pillanattal később kiértem a parthoz; totál plánban láthattam, ahogy az ellen menetelt le a hajókról, és egyre többen lettek…
Csak ekkor vettem észre a mellém sodródott árnyéksárkányölőt, aki végignézve rajtam bizonyára valami tervet kovácsolhatott…
- Látod azt a hajót? – Egy hajót nézett ki magának, mely ugyancsak teli van az idegen támadókkal, csupán még várakozik, hogy egy üres hajó elhagyja a kikötőt, s átvehesse helyét.
- Ahaa… Miért? – Persze ilyenkor se hallgathattam teljes nyugalomban, mit akar; egy támadó életének vetettem végét egy szimpla lefejezéssel.
- Süllyeszd el! – Mire feleszméltem, ő már megemelt és a magasba hajított; nem volt hát más választásom, mint engedelmeskedni a parancsnak...
- Mi a… ?! – Szökött ki belőlem a hajó felé, párszor átpördülve a levegőben, mire rendesen átvettem az uralmat a testem felett.
- Változz át valamivé! – Ordította, és szép lassan zuhanni kezdtem; ideje volt hát bevetni a kardokká változtatott testrészeim összességét, melyeknek élei mozgó fogakká váltak…
Érzem, ahogy lezuhanok az ellen közé, de mit se számít, hisz aztán azonnal áthatoltam a hajó fedélzetén és a fenekén is; jókora, három méteres lyukat hagyva magam után, mely azon nyomban felrepedeztette a gerincét a járműnek, sürgős süllyedésre késztetve azt…
Visszaváltoztam emberi formámba, hogy felúszhassak a víz felszínére, ám ami odafenn várt, nehézkesen érintett…
A felszínen láttam, ahogy villámnyelv szalad végig a nagy, hajók által keltett hullámokon, és pillanatokon múlt, hogy halálomat leljem általa… de még időben felkapaszkodtam egy faroncsra, mely pillanatokkal később robbant alattam, én pedig kivetődtem a partra, akárcsak valami hal.
- Úgy hiszem, megtaláltam a játszópajtásom. - Megkeseredett hangot hozott felém a szél, melyben pont annyi mánia rémlett, hogy a két tulajdonság erős ellentéte ijesztőnek hasson. Feltápászkodtam a földre, csak azért, hogy a mellettem lévő oszlopról spirálban lecsúszó nő lábai újra lelökjenek oda, egy nyögés kíséretében.
Mellettem egy villámlabda csapódott a földbe; az is csak azért nem belém, mert még az utolsó pillanatban sikeresen arrébb gördültem. Felpattantam, az égen Tango után kutattam; de valahol elkeveredhettünk egymástól, vagy ez a megszállott némber már gondoskodott róla…
- Nesze! - Eszelősen felém csapott egy hosszúra kinyújtott villámostorral, mely elkapta a kezemet, apró égési sérüléseket hagyva maga után. ~ Nagyszerű. Szóval nem kerülhetek közel hozzá, mert megsebez… és az én testemnek nem tennének jót ezek a villámok.
-Iron’s Dragon Roar! - Persze, kitért; az egyik pillanatban még előttem volt pár méterrel, a másikban pedig már hozzám közelebb, egy villámgömböt szorongatva a markában… ~ Most megvagy…
Bal karomat pengévé változtatva csaptam a nő beesett hasa felé, és bár arcának el kellett volna torzulnia a kíntól, sokkal inkább eszelősbe vágott át… ahogy egy láthatatlan ököl oldalba vágott, és méterekkel odébb zuhantam, majdnem újra beleesve a vízbe.
~Ez nem fog menni, nincs egyedül…
- A szürke győzedelmeskedni fog! - Magasodott felém, végső lecsapására készülve. Olyan gyengének éreztem magam hirtelen, olyan émelygés szabadult rám… - Ti, kis pondrók nem tehettek semmit. Az az árnyéksárkányölő csak rásegít a…
~Tabu! - Szólalt meg a fejemben egy ismerősen csengő kamaszlány hangja, félbevágva a nő mondanivalóját. ~Ceur-samának szüksége lenne…- A középkorú megszállott hátracsapta fejét, vélhetően gurgulázó nevetést hallatva, barna haját lóbálva. ~ A segítségedre. Fényt kell enned…
Nem érdekelt, ki beszélt hozzám és miért; menekülnöm kellett, mert hiába tértem ki a villámmágus támadásai elől, az a valaki, aki segített neki, lépten-nyomon vissza lökött eléjük. Ő pedig nem került a szemem elé, és…
~Legyél felkészülve…
Mit akart a fényevéssel? Oké, hogy ő nem bír az ellenfelével, de én se…
~Most! - A vízióm pedig hirtelen megváltozott; az előttem cikázó eszelős nő helyét átvette egy felém száguldó, hatalmas fénygömböt, én pedig alig tudtam eszmélni, hogy megehessem azt, és energiáját átalakítva támadjak vissza.
Felfújtam magam, és pillanatok alatt zúdítottam rá egy fénysugarat, melyet izzó vasszilánkok telítettek meg; ezzel kiütve a fickót, engem pedig teljesen üresen hagyva. ~Miért okoz minden ekkora megerőltetést…?
Az pedig közel sem segít, hogy instabil állásomat robbanás zavarta meg; úgy tűnt, nem csak mi állunk rosszul…