Fórum event "Szürke" /Nightyngale, Mona, Serami, Kes, Reigen/

Ahogy a horizonton egyre közelebb érnek a szárnyas bestiák azonnal felbolydul a tömeg. Minden ranggal bíró parancsokat kezd üvöltözni a beosztottjainak, és hamarosan mindenkit beosztanak egy-egy különítménybe.


Mona, Serami, Nighty: Egy alacsony, köpcös fazonnal akadtok össze, hogy egyszerre, vagy külön-külön, azt rátok bízom, a lényeg, hogy végül is a város hátsó felében köttök ki egy csapat újonc között, akiket néhány tapasztaltabb veterán próbál irányítgatni. Mint kiderül, az előző fickó is egyike ezeknek a veteránoknak, és lóháton jelenik meg az egyik szélesebb kereszteződésben.
- Jól figyeljetek ide zöldfülűek! Engem nem érdekel, hogy a tojáshéj a seggeteken van-e még, vagy már évek óta mágusok vagytok valami istenverte céhben! A ti feladatotok lesz a civilek kimenekítése és védelme, amíg megfelelő távolságba nem kerülnek a várostól! Itt van a legtöbb belőlük, úgyhogy nem akarok senkit sem az útszélen álldogálva látni!
Ebben a pillanatban a központból kiindulva egy kupolaszerű szerkezet borul rá a városra.
- Ez Eswrath műve lesz, úgyhogy mozgás, emberek!
A fickónak igaza van, Zuko Eswarth, aki az eligazításotokat tartotta a központban gyakorlatilag transzba esett, és megalkotta a várost védő burát, ezen felül kénye-kedve szerint képes mozgatni a meglévő falakat. Feladatotok az, hogy bármilyen úton-módon kimenekítsétek a civileket, Zuko tudata egybeolvadt a falakkal, ha odaértek hozzá, és biztonságosan ki tud benneteket engedni, megteszi, azonban nem minden játék, és mese…
Mivel a dögök hamarabb értek be, mint ahogy Zuko felhúzhatta volna a védőburkot, jópáran bejutottak a városba, és távolról láthatjátok, hogy több hajó is kifutott a kikötőben. Az égből szárnyas wyvernek vadásznak a civilekre és az elkóválygott katonákra, nincsenek annyian, mint a központot ostromló sereg, de akad belőlük bőven, és némelyik hátáról további katonák ugrálnak le, amikor elég közel érnek a háztetőkről.
A Wyvernek 3000 VE körül mozognak, a katonák 50-100 között, rátok bízom, hogy őket vadásszátok-e, vagy csak azokat szeditek le, akik közvetlen veszélyt jelenteken a civilekre, dolgozzatok össze, használjátok ki, hogy az összes legális céh képviselteti magát, nyugodtan mozgassátok saját NJK-itokat, vagy az NJK adattárban szereplőket, csapjatok oda lányok!


Kes: Mire körbepillantasz a legtöbb mágus eltűnt a közeledből, egyetlen, szűk, zárt sorokban sorakozó zászlóalj tagjai állnak neked háttal, és az eddig eligazítást tartó Zuko felől lobogó köpennyel érkező szőke nő tart feléjük.
- Legátus, a tizenkettedik rúnalovag zászlóalj a parancsára vár!
- A nyugati lakónegyed kiürítését már megkezdték, de a lakónegyed közvetlen szomszédságban van a kikötővel, a mi feladatunk lesz a frontvonal támogatása, kapitány, vezesse a zászlóaljat a helyszínre!
A kapitány egyetlen bólintás után elkurjantja a parancsait és mind a kétszáz sötétkék egyenruhás katona egyszerre indul meg nyugat felé.
- Te ott! – mutat rád a legátus, mielőtt maga is elindulna a zászlóaljjal. – Ne lazsálj, minden kézre szükség van, mozdulj!
Dönthetsz, hogy csatlakozol a rúnalovagokhoz, vagy a lakónegyedbe hatolva próbálsz segíteni az önkénteseknek és a közkatonáknak kimenekíteni a maradék civilt. Ahogyan a lányok, nektek is az időközben felálló búra hátsó faláig kell kísérnetek őket, ahol Zuko kiengedi őket. Erre a lakónegyedre nem sok wyvern jut, ami el is vergődik ide, a tapasztaltabb mágusok elintézik, viszont több tucat katona képes volt átslisszolni a házak között az utcákra. Segíts a várost védőknek, és bátran használd a céhek NJK-it, sok szerencsét!


Reigen:
- Quattro Cerberus ide hozzám! – válik ki egy élénk kiáltás a rohanvást meginduló tömeg lábdobogásából. – Megkaptuk a keleti lakónegyed védelmét. Kérek minden újoncot, hogy azonnal induljon el a lakónegyed északi részébe elkezdeni kimenteni a még bent lévő civileket, a többiek pedig kövessenek!
A hang gazdája egy középkorú, enyhén napbarnított, copfos nő, aki alig látszik a sorok között, de te már ismerheted, hiszen a Quattro Cerberus oszlopos tagja, Lilli Frewen. Amint befejezte a mondanivalóját elindul kelet felé, és szüntelen az egyik revolverét pörgeti a kezében.
Amint haladtok a lakónegyed és a kikötő felé már láthatod, ahogy pár hajó azonnal kifut a partra, és azonnal megindul felétek a sorkatonák tömege. Minden hajón 250 közkatona érkezik, de Lilli téged és a tapasztaltabb céhtagokat félrevon, és az égre szegezi az egyik fegyverét.
- A mi dolgunk a dögök leszedése lesz, lássunk hozzá!
Nem is lenne különösebb gondotok, hiszen a szárnyas bestiák 3000 VE körül mozognak, azonban amikor egy népesebb, alakzatban közeledő hattagú raj egyik tagját találja telibe egyikőtök, a lövés nemes egyszerűséggel eltűnik, és mielőtt meglepődnétek egy olyan szélroham csap le az utcára, ahol álltok, hogy mindenkit földhöz vág. Mire mindenki felkecmereg és a por is leül három, köpenyt viselő alakot láttok közeledni az utca különböző részeiről. Az egyik végéről folyamatosan záporoznak rátok egy vékony fegyvermágus kardjai, tőrei, Lilli testét nemes egyszerűséggel az egyik háztetőn álló szélmágus kapja fel, és hajítja a szomszéd utcába, hogy utána vethesse magát.
Az egyik társad ráveti magát a fegyvermágusra, közben pedig valami megmagyarázhatatlan okból megindul az alattad lévő aszfaltdarab egyenesen a harmadik, az utca másik vége felől közeledő mágus felé. Ahogy pár méteres közelbe kerülsz, felugrik, és elüvölti magát:
- Force Unleashed!
A mágus irányából kiszabadult erő a falhoz présel, a mágus pedig meghajol előtted:
- Üdvözöllek a temetésed napján, fiorei hulladék!
A fickó csuklyát visel, ami alól csak fakóbőrű kezei és időnként az arca látszik ki, 35.000 VE-je van, Telekinetikus erővel rendelkezik, és meglehetősen otthon érzi magát a pecsétmágiában is, azonban a legzavaróbb benne az arroganciája. Ha vagy a katonák, vagy a wyvernek egyikétől segítséget kapna ellened vagy elzavarja vagy elsöpri őket a mágiájával, és harc közben téged és az országot is többször is becsmérelni fog. Mivel minden céhtagodnak kijutott vagy a wyvernekből vagy a katonákból, esetleg az ellenséges sereg mágusaiból, magadra vagy utalva. Ne sajnáld őt!


Közös: Kisebb-nagyobb gyötrelmek árán bár, de mindenkinek sikerül legyőzni az átmeneti akadályokat, ám koránt sem szabad örülnötök, a város egy másik részében egy hatalmas porfelhőt felverő földrengés szabadul el, posztotok eddig tartson!


A határidő az ünnepekre, és vizsgákra való tekintettel 3 hét, utána kerül be minden csapat folytatása, szóval addigra tessék írni.

A rangidős tisztek elkezdtek hangosan parancsokat üvöltözni. Amit a közkatonák minél hamarabb próbáltak teljesíteni. Mindenki mindenfelé kezdet el rohangálni. Igyekeztek megtalálni a helyüket vagy azt, aki tudja hova kén menniük. Én azonban az égen lévő ellenséget néztem. A szárnyas hüllők minden felé cikáztam a magasban. Mintha csak apró sárkányok lennének. Amik csak arra várnak, hogy valaki egy új bőrkabátot csináljon belőlük. Ép hogy ezt ki gondoltam azon kaptam magam, hogy ott állok teljesen egyedül. Már minden ki eliszkolt valamerre. Csupán a legátus az, aki ott áll a helyén nyugodtan, míg a másik két férfi eltűnt onnan. A hátam mögül egy hangos kiáltás hallatszott.
- Legátus, a tizenkettedik rúnalovag zászlóalj a parancsára vár! – Erre oda fordultam és jó pár katona állt nekem háttal. Rendezet, fegyelmezet módon, sorakoztak fel zárt alakzatban. Egyedül csak az ordító férfi volt az, aki nem állt a sorban. A szőke hajú nő meg indult felém és nyugodt tempóban büszke tartással sétált el mellettem. Ahogy az embereihez ért kiadta nekik a parancsokat.
- A nyugati lakónegyed kiürítését már megkezdték, de a lakónegyed közvetlen szomszédságban van a kikötővel, a mi feladatunk lesz a frontvonal támogatása, kapitány, vezesse a zászlóaljat a helyszínre! – Erre a férfi bólintott egyet és azonnal elkezdte vezényelni az emberit, akik talán kétszázan lehettek. Egyszerre indultak meg nyugat felé olyan gyorsan, ahogy csak tudtak. Ahogy a katonák meg indultak a nő felém fordult.
- Te ott! – Mutatott rám. – Ne lazsálj, minden kézre szükség van, mozdulj! – Adta ki a parancsot majd sarkon fordult és meg indult az emberei után. Én ott álltam és néztem, ahogy rohan. Na pont ez kell nekem ugráltatás. Nem elég hogy eddig lenéztek most még ez is. Most már ideje megmutatni mit is tudok. Azzal meg is indultam és teljes sebességgel elkezdtem rohanni most már nem kellett, visszafognom magam. Pillanatok alatt utol értem a katonákat és az élükön haladó hölgyet. Aki meglepődött, amikor elsuhantam mellette és elé vágtam. Számomra nem volt gond a futás mivel csak könnyű ruha volt rajtam ellen tétben a katonákkal, akik páncélban voltak kénytelenek futni. Nem is törődtem mit kiabáltak nekem, inkább előre néztem és rohantam, ahogy csak bírtam. Egyre jobban elhagyva őket közeledtem a szembe jövő ellenfelek felé. Ahogy kezdtem közelebb érni hozzájuk, összecsaptam a kezem és a két öklömre, alkottam acél karmaim. Amiknek a birtokában, mint egy megvadult rozsomák rontottam az ellenségre. Ahogy közel értem az egyikhez azonnal ráugrottam. A karmaimat mélyen a mellkasába mélyesztettem és a földre tepertem. A földtől elrúgtam magam, és a karmaim kitéptem a férfi testéből. Azonnal fordultam a másik felé. Nem hagytam neki időt meglepődni. Nekirohantam és a levegőbe ugrottam. Ő erre a kardjával próbált védekezni. Azonban az öklömben elkezdett gyűlni és tömörödni a vas és annak teljes súlyával csaptam le a véres karmaimmal. Amik könnyedén törték el a pengét és álltak a férfi testébe. Aki hörögve lehelte ki a lelket magából. A jobb lábammal ellöktem magamtól és így újra szabad lett a kezem. Ám ekkor lövések kezdtek el mellettem elzúgni. Ahogy a fejem a lövések irányába fordult a két kezemet úja összecsaptam, és magamra alkottam a vaspáncélom. Ami még épp időben készült el. Mivel két lövedék is a mellkasomat választotta ki célpontnak. Amit a kemény és vastag páncélom blokkolt. Bár azért az ütésüket éreztem. De ez a támadókat nem érdekelte és csak folytatták a tüzelést. Aktiváltam a karperecem, ami a fájdalmat megszüntette és így már nem zavart, ha egy-két lövedék a páncélomnak csapódott. A tűzet tűzzel viszonozva, előre tartottam a kezemet, és elkezdtem lőni az ellenséget a vasgolyókkal, mintha csak egy gépfegyverrel lőnék. Nem tudtam, hogy eltalálok-e valakit is. Azonban a támadók lövései abba maradtak. Így már volt időm nézelődni. Ekkor láttam, meg hogy az utca épületeinek a tetején halad egy ellenséges katona. A hátam mögött már hallani lehettet a hátra hagyott rúnalovagok hangját. Akik kezdtek közeledni, miután jól elhúztam előttük pár perce. Na még egy belefér mire ide érnek. Azzal meg indultam a legközelebbi épület felé. A karmaimat az épület falába vágtam és aztán a másikat feljebb. Majd felhúztam magam és a lentebbi kezemen lévő karmokat kirántva a falból feljebb újra beleszúrtam. Ezt ismételve másztam fel az épület oldalán. Egészen addig, míg már majdnem a tetején voltam ahol meg álltam és kidugtam a fejem, hogy lássam milyen, messe van még a fickó. Azonban ő akkor ugrott az épületre améken én is csüngtem. Vettem egy nagy lendületet és fel ugrotta. Ez a húzásom meglepte teljesen és nem tudta, hogy kerültem oda hírtelen. Azonban katonaként azonnal a puskáját akarta használni az én megölésemhez. Azonban én a balkezemen lévő karmokkal elütöttem a kezét aztán a jobb öklömmel teljes erőből hasba vágtam. Az acél karmaim felnyársalták a fickót, aki egy jókor pofányi fért öklendezet fel. Én egy erőset rántottam felfele a kezemen így okozva még kellemetlenebb érzést a szerencsétlenek. Aki ezt követően ernyedten rogyott a földre és a gravitáció miatt a karmaim kicsusszantak a testéből. Így már csak magam álltam ott fenn a tetőn. Ahonnan jó kilátás nyílt az alul elterülő útra. A rúna lovagok már nem voltak messe élükön a legátus nővel közeledte. Lemaradva de legalább meg érkeztek. Gondoltam magamban mikor is egy hangos üvöltés hallatszott. Odafordultam a hang irányába, mikor is meg láttam hogy egy wayvern tart feléjük pont szemből. A bestia a magasból ereszkedett el az épületek közé ott suhant tovább. Amikor az épület közelébe ért egy hatalmasat ugrottam és a hüllő hátán a nyakánál landoltam. A karmaimat teljes erőből belevágtam mire a dög üvölteni kezdett. Amit követően a magassága hirtelen csökkenni kezdett és a földbe csapódott. Rendesen felverte a port, ami miatt nem láttam semmit de, nem is kellet, mivel minden erőmmel azon voltam, hogy a karmaimat minél mélyebbre nyomjam a dögben. Ahogy meg állt a lény fel tápászkodtam és körbenéztem. Az első ami a szemem elé kerület az egy szőke rövid hajú nő volt akinek mellvértje nagyon kidomborodott. Maga a Dianne legátus volt az, aki ott állt előttem. Én ott álltam véres arccal mivel nagy valószínűséggel egy úttő eret találtam el, ami csak úgy untatta magából a vért. Így a látványom pont illett a helyzethez. Megtöröltem az arcom a kezemmel.
- Hol voltatok? Lazsálni? – Tettem fel a kérdést ridegen.
- Nem. Megálltunk kávézni idefelé. – Felelte komolyan majd elmosolyodott. – Gyerünk emberek, még rengeteg civilt kell evakuálni. Mutassuk meg mire is képesek a rúnalovagok! – Azzal meg indult ellőre és az emberi követték. Én is utána indultam ám ekkor eszembe jutott a táskámban szunnyadó apró tojásként pihenő Raven akit, akarata ellenére cipeltem el ide a veszélybe. Gyorsan belenéztem a táskámba, hogy mi van vele, ám az acél doboz amibe volt megvédte a külső hatásoktól így nem esett baja. Éppen ezért nyugodt szívvel indultam meg hogy támogassam a lovagokat.

Nightyngale magához húzta lányait. Nem akarta, hogy különösebben nagy veszélynek legyenek kitéve, annak ellenére, hogy ő mag rángatta bele őket ebbe a káoszba.

- Kerüljük el a frontot, és inkább segítsünk a kimenekítésben. Gyerünk lányok, siessetek! – sürgette a fiatalokat a nő, miközben a közelgő szörnyetegek felé pislantott. A téren összegyűlt tömegben ahány ember volt, annyi irányba indult. Néhányan lebegő mágiát használva törtek ki a kaotikus rengetegből, ezért Nightyngale is hasonló eszközökhöz folyamodott. A kislányt, és Eclairt karjaiba kapta, majd fekete angyalszárnyait megidézve a levegőbe röppent.

- Kyaaa – sikította kétségbeesve Kurousagi, aki nem igazán szívlelte a repülést.

- Kapaszkodjatok! – nevetett Nightyngale, ahogyan lányainak rémült tekintetét figyelte. A két fiatal szorosan átölelte őt, ahogy a nő a tér fölött repkedve egy csendesebb utca felé vette az irányt. Eclair sikongatva próbálta összefogni szoknyáját, hogy legalább a tisztessége megmaradjon. Miután landoltak, egy pillanatra megálltak, hogy a mágus kifújja magát.

- Húh, két utassal nem könnyű röpködni, még akkor sem, ha összesen hatvan kilót se nyomtok… - lihegett Nightyngale kimerülten.

- Naitingel, az előbb hallottam, hogy ez az egység a hátramaradottak kimenekítéséért felelős. – szólalt meg Kurousagi, miközben a fülét hegyezte.

- Ügyes kislány. – borzolta össze a lány haját Nightyngale büszkén, majd intett, hogy induljanak utánuk.  – Eclair, megvan a kardod?

- Igen. - bólintott a rókalány, majd előhúzta a vékony pengetokot hatalmas szoknyája alól.

- Fogalmam sincs, hogy csinálod, de mindig mindent a szoknyád alól rántasz elő… - fogta a fejét Nightyngale csodálkozva, ahogy az utcákat rótták hosszú lépteikkel.

- Ez maradjon az én titkom. – kacsintott vissza Eclair.

Nemsokára egy forgalmas főútra értek, ahol hosszú sorokban kígyózott a menekülők tömege. Egy köpcös fickó, aki lóháton érkezett, azonnal kezelésbe vette az előttük érkező osztagot, és a lányoknak is intett, hogy csatlakozzanak, mert eligazítás következik.

- Jól figyeljetek ide zöldfülűek! Engem nem érdekel, hogy a tojáshéj a seggeteken van-e még, vagy már évek óta mágusok vagytok valami istenverte céhben! A ti feladatotok lesz a civilek kimenekítése és védelme, amíg megfelelő távolságba nem kerülnek a várostól! Itt van a legtöbb belőlük, úgyhogy nem akarok senkit sem az útszélen álldogálva látni! – foglalta össze röviden és igen morcosan mondandóját. Lelkesítő beszédnek már nem volt helye, eljött a harc ideje. A repülő szörnyetegek már vészesen közel kerültek, és némelyik hátán még légi lovasok is érkeztek. Ekkor tűnt fel a védelem mágikus fala, mely a központból kiindulva, burokként fogta körül a várost. A fiú azonban elkésett, az ellenfél már a z utcák fölött repkedett, és támadásra készültek.

- Ez Eswrath műve lesz, úgyhogy mozgás, emberek! – adta ki a parancsot a köpcös lovas a parancsot.

- Lányok, maradjatok együtt, és vigyázzatok egymásra! – fogta meg a lányok vállait Nightyngale. – Segítsetek a lakosoknak, meg ilyenek, ti úgyis inkább a hős típusba tartoztok. Én harcolni fogok… Hogy újra megnyissák a kikötőt, és visszakapjam a söröm!

- Eeh, ez annyira béna. – sóhajtott erre Eclair, de inkább mesterére hagyta a dolgot. – Gyere, Kurousagi, segítsünk annak a féllábú bácsinak!

***

Nightyngale újra kitárta fekete angyalszárnyait és a levegőbe emelkedett, hogy megkeresse magának első ellenfelét. A sárkányfajzatok szélsebes röptével szemben egyelőre nem tudta felvenni a versenyt, de miután lángba borította karját, és eleresztett néhány tűzgolyót, sikerült annyira megzavarnia egy példányt, hogy az ráfigyeljen, és végre nekitámadjon.

- De szép izé vagy! – dicsérte meg őt a nő, bár sejtette, hogy a lény nem sokat ért belőle. Azelőtt még sosem találkozott hasonló szörnyeteggel, és Nightyngalet elkápráztatta a sárkány szépsége, és kecses repte. Ellensége szélsebesen közelített, hogy testének hatalmas súlyával a földre taszítsa őt, a mágus azonban felkészült a rohamra.

- Amaterasu! – kiáltotta, és egy sötét gömböt idézett meg maga elé, mely megindult az ellensége felé, majd becsapódott a szörnyeteg pofájába, aki erre reptében megtorpant, néhány métert zuhant, majd egyensúlyát visszanyerve még dühösebben folytatta útját.

- Oh-oh. – szeppent meg Nightyngale a felbőszült szörnyetegtől. A wyvern rohamozott, hogy éles fogait a nőbe mélyítse, ám ő egy hirtelen manőverrel a szörny alá került, és a fekete démon karját megidézve a pikkelyes hasba mélyítette hosszú, éles körmeit. A rém felsikított, de a mágus még korántsem végzett vele. A sárkány hátára mászva most az erős szárnyakat tépte fel.

- Starwing után te semmiség vagy! – nevetett fel Nightyngale, ahogy ellökte magát a zuhanó szörnyetegről. Földet érve a wyvern még egyszer felsikított, majd örökre elhallgatott. A nő tekintete elsötétedett. – Sajnálom. Sajnálom, hogy így történt.

A csata halottait azonban nem volt idő siratni. Újabb szörnyeteg érkezett, immár egy lovassal a hátán. A katona nem jelentett veszélyt, Nightyngalenek mindössze egy tűzlabdájába került, hogy letaszítsa őt hátasáról. A wyvernnel azonban egy újabb, az előzőhöz hasonló csatára számíthatott.

***

Kurousaginak még sosem volt része valódi harcban, azonban otthonába, fiatalként rengeteget gyakorolt, hogy ha egyszer rákerül a választás, képes legyen megvédeni a számára kijelölt személyt. Bár a lány most nem Nightyngalet védelmezte, tudta, hogy a jelenlegi feladata is fontos. Az elesettek védelmezése a vérében volt, ebben egyáltalán nem különbözött Eclairtől.

A rókalány rettegett. Elege volt már a háborúból és a csataterekből. A legutóbbi hasonló élménye sem hagyott igazán pozitív emlékeket benne, de nem tehetett mást. Nightyngale-SAMA utasítása az volt, hogy harcoljon, és ő nem mondhatott ellent neki. Bár félt attól, hogy valaki bántani fogja, még jobban félt attól, hogy ő ártson valakinek. Kardja vészesen remegett kezében, ahogy a közeledő ellenséget figyelte.

- Ne félj, Eclair, majd én megvédelek. – mondta Kurousagi félig gúnyosan, félig pedig kedvesen.

- Ahj, hagyjál, kislány! Nincs rá szükségem, hogy te pátyolgass! – rohant ki idegesen erre Eclair. Kurousagi nevetett, majd elkomolyodva megpördült tengelye körül.

- Jönnek. – suttogta a gyermek. A menekülők karavánja lassan haladt. A rúnalovagok csapatai rengeteg katonát feltartóztattak, de néhány ellenség még így is átjutott a védelmükön. A lányok feladata közvetlenül a menekültek védelme volt. Megvetették lábukat a posztjukon, és várták a támadást.

A két ellentétes személyiségű fiatal most egy közös célélt harcolt vállt vállnak vetve. Kurousagi még csak nemrég érkezett erre a világra, de érezte, erejével már képes harcolni.

- Moon Spear! Moon Shield! – kiáltotta el a gyermek magát, és kezében egy fénylő lándzsa, valamint egy ragyogó pajzs materializálódott. Eclair elképedt attól, amit látott, hiszen nem sejtette, hogy a nyuszi erősebb nála. Végült erőt vett magán, és megszorította kezében a remegő kardot. Egy katona közelített felé, rezzenéstelen arccal, kezében megcsillanó fegyverrel. A róka felborzolta lompos farkát, és támadásba lendült. Kardját maga elé tartva elsütötte mágiáját.

- Lightning Bolt! – kiáltotta. A pengén végigfutott az áram, és egyenesen a katona felé hasított. A férfi arca a becsapódás pillanatában is rezzenéstelen maradt. Ernyedten esett össze, miközben a rókalányt bámulta. Eclair kétségbeesetten nézett vissza a mozdulatlan testre. – Bocsánat!

- Ne kérj bocsánatot, hanem harcolj! – szólt rá Kurousagi, aki éppen a lándzsáját húzta ki egy vérző nő testéből. Eclair bólintott, és már a következő ellenfelét kereste, amikor kiszemelt célpontjába kristályszerű lövedékek csapódtak be, bevégezve ezzel a sorsát.

- Kell segítség? – kérdezte egy csinos, barna hajú lány csatlakozva az állatfülű kompániához.

- A segítség mindig jól jön. – lihegte a rókalány fáradtan. Érzelmileg teljesen kikészült már az első ellenfelétől is, és csak remélni merte, hogy mindössze megbénította őt, és nem megölte.

- Nem lenne annyira rossz ez a helyzet, ha nem lennének ennyire sokan... – jegyezte meg a kristályokkal harcoló lány harc közben  - Harmatgyengék, de túlerőben vannak...

- Harmatgyengék? - döbbent le Eclair, majd megrázta a fejét, miután egy villámot küldött egy felé rohamozó  katona irányába. - I-igen! Nagyon gyengék! Meg sem érdemlik, hogy a teljes erőmet használjam ellenük! - folytatta immár hencegve. A háta mögül Kurousagi gúnyosan felkacagott, de hamar elfojtotta magában a kirohanást.

- Az előbb pedig úgy tűnt, mintha már fáradnál – mondta ártatlanul a lány. - Azért is jöttem segíteni.

- A... az azért van, hogy megtévesszem őket! - fújta fel magát a lány, ám ekkor csak Kurousagi közbelépésének köszönhette, hogy egy „harmatgyenge” harcos támadása nem hasította le a karját. A nyuszilány pajzsa a támadás után szertefoszlott, majd lándzsájával szúrta le a fegyverest. A gyermek hátrafordult, kinyújtotta a nyelvét Eclairre, majd mosolyogva vetette bele magát újra a csatába.

- Ez a majdnem elhagytad a karod eset is csak megtévesztés volt? Ha igen, felettébb élethűre sikerült – piszkálódott mosolyogva a kristálymágus, és egy varázslatával egyszerre számos katonát nyársalt fel.

- Humph. - fordult el vörös fejjel a rókalány, hogy egy széllökéssel eltaszítsa magától következő ellenfelét.

A nyuszilány közben sorra szedte le az ellenfeleit, és bár már kezdett kifáradni, nem hagyta, hogy ez meglátszódjon rajta. A régi személyisége kezdett visszatérni hozzá, s bár mindig is szeleburdi volt, szigorú kiképzést kapott harci helyzetekre. A háború még új volt neki, de cseppet sem érezte magát kellemetlenül. Úgy érezte a csata a vérében volt, és most végre felszabadulhatott. Az égre tekintve Nightyngalet látta, amint egy sárkánylovast hajít a föld felé, és elképedt azon, milyen kecsesen harcol a mágus, és mégis mily brutalitással végez ellenfelével. Nem tudta, hogy rémületet, vagy tiszteletet érez, vagy ezek keverékét, de elámult a nő mozdulatain. Több ideje azonban nem maradt arra, hogy másokra figyeljen.

- Kyaaa! – kiáltott fel Eclair, amikor néhány gyors lövedék hasított el előtte, mely telibe találta az éppen rátámadó katonát. A varázslat forrását keresve egy fekete-fehér hajú lányra terelődött tekintete. Tiszteletteljesen bólintott, majd folytatta a harcot. Mágikus ereje már kimerülőben volt, ezért leginkább kardját használta támadásra és védekezésre is. Ez azonban nem bizonyult túl hatékonynak, mert rettegett attól, hogy valakit megsebezzen, ezért mindig Kurousaginak kellett végeznie a támadókkal, aki emiatt egyre kevesebb figyelmet tudott fordítani saját ellenfeleire.

- Eclair, ha te nem támadsz, akkor téged fognak megölni! Nem tudok a te ellenfeleiddel is foglalkozni! Inkább menj, segíts azoknak, akik lemaradtak a karavántól!

A szerepek megcserélődése igen nagy szégyenérzettel töltötte el a rókalányt, aki végül hallgatott a nyuszi tanácsára, és a menekülőkhöz futott, hogy azokat segítse, akik lassabban, vagy egyáltalán nem tudtak járni.  

Nemsokára Nightyngale is megérkezett a földre, és egymás után sorra kezdte el felhasítani az útjába kerülő katonákat. Fél kézzel dobta el őket maga elől, egymás után váltogatva alakjait, és varázslatait. Karjai vérben fürödtek mikor megérkezett Kurousagi elé.

- Figyeltelek, kislány. Ügyesen vigyáztál Eclairre. – szorította meg a nyuszilány vállát a nő, ezzel összevérezve a ruháját. – Oh, bocsi… véres lettél.

- Nem baj. Izgalmas dolog a harc, de Eclair nem valami bátor. Féltem őt. – mosolygott a kislány. Immár teljes biztonságban érezte magát, mert Nightyngale minden érkező ellenséget egyetlen varázslattal elintézett.

- Nightyngale-sama! – futott oda hozzájuk Eclair is, miután felsegített egy szekérre néhány menekülőt.

- Eclair! – üdvözölte őt a nő. A rókalány könnyes szemekkel ölelte át Nightyngalet. Ám ekkor a családi találkozót hangos morajlás szakította félbe, melyet földrázkódás követett. A rengések hatalmas porfelhőt kavartak, ami egyre csak terjedt, mígnem elfedte a csatateret. A mágusnő kezei a két lány csuklójára szorult. Hogy mi várt rájuk, még nem tudhatták, de egymás mellett egyelőre biztonságban voltak.

Mivel a határidőt jócskán kitoltuk, és még így sem érkezett mindenkitől poszt, a késők ezt a kört egyben írják az előzővel, aki a következő kör határidejéből is kicsúszik, attól sajnos könnyes búcsút veszünk!

Közös: A robajlás forrása nem más, mint három, Hargeon kellős közepébe bepottyantott kétlábú, emeletes ház méretű szerkezet, egy-egy jókora csővel az elején, amikről azonnal kiderülnek, hogy mekkora tűzerőt is képviselnek, hiszen ahogy felveszik a támadóállásukat, tüzet is nyitnak. A védők fontosabb állásait célozzák, az egyik a kikötőben lévőket próbálja hátba támadni, igencsak nagy sikerrel, hiszen jupiterszerű ágyúkról van szó, legalábbis az erejük hasonló. A másik a központot veszi célba, ahol Zuko irányítja a város felett lévő erőteret, a harmadik pedig folyamatosan váltogatja a célpontjait, próbálja a legnagyobb tömeget kipécézni magának, esetleg azokat az utcákat amelyeket sikeresen elbarikádoztak vagy bevédtek a fioreiek, esetleg népesebb menekülő civilcsoportot is célba vehetnek, de mindegyik 4-5 percenként tüzel csak.

A rombológépeket négyzet alakú formációban légiósok veszik körül, akiket kifejezetten ellenetek, mágusok ellen képeztek ki.
A "légiósok" ereje VE-ben mérve 1000 körülre tehető fejenként, és valahogy így kel elképzelni őket.[/color]

Spoiler:

Minden 100 emberükre jut egy "centurio", míg vezérük a "primus".
A "centurio"-k ereje 5k VE-re tehető, míg a "primus"-é 40k.
Mágiát nem tudnak használni, de emberfeletti fizikai képességekkel bírnak, és mágia ellenállásuk is arányos az erejükkel.

Kes, Mona, Nighty, Serami: Segíthettek a menekülteknek továbbra is, érdemes őket kisebb csapatokra bontani, hogy az ágyúnak ne legyen érdemes őket célba venni, esetleg tovább vadászni azokra akik átjutottak, azonban a központban történtek miatt jóval kevesebben vannak – egyelőre. Azonban ezek már zárt formációban, rendezetten csapnak le rátok, a katonákra, vagy a civilekre egyaránt, továbbá nem ritka, hogy nem is a civileket, vagy menekülőket támadják, hanem épületeket próbálnak rájuk dönteni.

A másik variáció, hogy csatlakoztok a Legátus által vezetett XII. Rúnalovag zászlóaljhoz, akik ellentámadást akarnak indítani a gépek ellen, azok közül is az utolsóval, amelyik a legnagyobb veszélyt jelenti a civilekre.

Döntsétek el mihez kezdtek, akik a menekülőket kísérik, zárják a posztjukat azzal, hogy egy nagyobb csapat civilt átenged Zuko a térerő külső felére. A többiek posztja azzal záruljon, hogy a Legátus és a zászlóalj megérkezik a térképen 13-as számmal jelölt mágiabolt mögé, és itt további mágusok és katonák tucatjával találkozik, mindenféle mágikus fegyverrel és lakrimával felszerelve, amit a boltból lovasítottak meg, szükség törvényt bont jelige alatt.

Reigen: Sajnos, akármilyen keményen harcoltál(ja várj…?), ellenfeled még mindig két lábon áll, és köszöni szépen, jól van, sőt, idő közben újabb mágusok érkeztek a segítségére, úgyhogy ideje belelépni a szájukba. Gyűjtsd össze a VADakat, és intézzétek el őket egyszerre és mindenkorra!
Azonban vigyázzatok, a harmadik ostromgépnek nincs kifejezett célpontja, de folyamatosan nagyobb tömeg után kutat, vagy kerüljétek a feltűnést, vagy szóródjatok szét, ne legyetek sokat egy helyen! Körödet az ellenséges mágusok fejeinek porba hullása zárja!

Posztolás határideje a mától számított 3. hét vasárnapja, tehár Február 7!

A por, mely beterítette a csatateret, egy hirtelen széllökésnek köszönhetően szertefoszlott, hogy végre a védők is szembesülhessenek azzal az erővel, mely a következő kihívást jelentette számukra.

- Kyaaaaa, ezek meg miiiiiik???? – sikította Eclair, mire a válasz Nightyngale hatalmas pofonja volt.

- Ne mutass félelmet, amikor ezek az emberek csak ránk számíthatnak! – dorgálta őt dühösen a nő, miközben egész teste remegett az indulattól. Kurousagi meglepetten figyelte az eseményeket, s bár tudta jól, hogy védencének igaza van, mégis sajnálta a rókalányt.

- Nightyngale-sama… - simogatta arcát Eclair könnyes szemekkel.

- Sajnálom. – hunyta le szemét egy pillanatra a nő, majd hátat fordított a lányoknak. – Védelmezd a civileket, bármi áron! Védelmezd őket úgy, mintha a klánod tagjai lennének! Ne mutass gyengeséget és ne mutass félelmet! Most te vagy a támaszuk… Vezesd őket ki innen mihamarabb, Kurousagi és én majd tartjuk a frontot.

Nightyngale hátra se tekintve indult az ellenség fegyvere felé. Kurousagi követte őt, ám a nő megállította a leányt.

- Én megnézem magamnak ezeket a fincsi fegyvereket… Te maradj itt valamelyik csapattal, és vadászd le azokat, akik a civileket támadják. Vigyázz a hisztis rókára…

Kurousagi bólintott, majd nagy ugrásokkal egy csapat fiorei katonához csatlakozott. Nightyngale a fegyverek irányába fordulva hamar kiszúrt magának egy ismerős arcot. A Legátus egysége úgy tűnt azonos céllal indult meg a központ felé, így a nő eleinte csatlakozni kívánt hozzájuk, ám jobb ötlete támadt. Fekete szárnyit kibontva a levegőbe emelkedett, és elsüvített a harcosok között, kerülgetve az eltévedt lövedékeket és mágiákat, melyek körülötte záporoztak. Ahogy elsüvített mellette, biccentett a Legátusnak, és szélsebesen megindult célja felé.

Egyszer járt Hargeonban, de akkor élvezettel járta be a város utcáit, hogy kedvére való portékára leljen. Eldugva a város egyik kisebb utcájában bújt meg Nightyngale kedvenc üzlete, egy mágiabolt. Bár már katonák tucatjai várakoztak arrafelé, a nőben nem volt kétség afelől, hogy neki is juthat a bolt által felkínált eszközökből. Könnyedén landolt a tömegben, és éles szemével a számára legmegfelelőbb lakrimákat kutatta a katonák és mágusok kezei között. Hamar kiszúrt három fickót, akik pont a bolt bejáratánál várakoztak, és pont olyan portékákat tartottak kezeik közt, melyekre neki is szüksége volt.

- Tudod mit tartasz a kezedben? – kérdezte az elsőt, aki egy nála háromszor akkora fejszét szorongatott satnya karjai között.

- Egy mágikus fejszét, természetesen… - jött a válasz.

- És tudod is használni? – faggatta tovább őt a nő.

- Azt tudom, hogyan kell előhívni az erejét. – mondta a fickó pökhendien.

- Dehogy tudod. – sóhajtott Nightyngale lemondóan, majd mélyen a férfi tekintetébe fúrta a szemét. - Add ide… kérlek.

A férfi egy pillanatig hezitált, majd megadta magát a nő mágikus erővel felturbózott akaratának. Remegő kezekkel nyújtotta át fegyverét társai nagy ámulatára. Amint kezei elengedték a fegyvert, visszatért akarata, de már csak habogni tudott.

- Azokra is szükségem lesz. – mutatott a két másik férfi kezében tartott lakrimákkal tűzdelt pántra. Nightyngale nagyon jól tudta, mire képesek a kristályok, hiszen ő maga is számtalan ilyet készített nem is olyan régen. A pántokra egyszerű ódon robbanó lakrimák voltak feltűzve, hogy könnyedén leoldhatóak legyenek.

- Azt már nem, kiscsaj! – háborgott az egyik, ám Nightyngale most az ő szemeibe véste tekintetét, és megismételte előző parancsát.

- Add ide, kérlek. – majd a másikhoz fordult. – Te is add ide.

A férfiak nem tudtak ellenállni Nightyngale akaratának. Bár mágusok voltak, láthatóan kevesebb erővel bírtak, mint a nő. Már fordult volna el tőlük, de lelkiismerete nem engedte, hogy védtelenül hagyja ezt a három félnótást. Belépett a félhomályos üzletbe, és gyorsan feltúrta a polcokat, hátha talál valamit, ami még hátramaradt a fosztogatás után. A szerencse vele volt, vagyis inkább a három fickóval, ugyanis talált néhány apró mágikus ékszert, ami fölött a fosztogatók valószínűleg elsiklottak.

- A lilák pajzsok, a rózsaszín tűzgolyó, a babakék jégtüske és a foszöld… Az ilyen nyálkás ragacsos gyúlékony cuccot lövell ki. Osztozzatok rajta. – mondta Nightyngale a fickóknak, ahogy a kezükbe nyomta az ékszereket. Odakint egyre több katona és mágus gyűlt össze, a sarkon pedig a legátus csapata is éppen akkor fordult be. Az eget egy lövedék becsapódásának ereje rázta meg. Az elmúlt percekben volt még pár hasonló, de ez most úgy tűnt, még az eddigieknél is közelebb talált célt. A tömegen áttörve a Legátus mellett keresett magának helyet, felszerelkezve két széles pánttal, melyek robbanó lakrimák tucatját tartalmazták, valamint egy igen csinos kis fejszével, melynek mágikus képességét még nem tudta meghatározni, de biztos volt benne, hogy nagyot fog szólni, amikor használja azt.


Időközben Eclair megpróbálta összeszedni magát, hogy valós segítség legyen a menekülők csapatainak. A katonák utasításait követve terelgette őket, hogy kisebb csoportokra bomolva haladjanak tovább, így elkerülve az ellenség fegyverének potenciális célponttá váljanak. Egy ideig ez könnyedén ment is, aztán az ellenséges katonák újabb hulláma érkezett a most már szétszóródott karaván felé.

Így, hogy nagyobb területen oszlottak el az emberek, nehezebb volt őket szemmel tartani, így nagyobb veszélyt jelentettek a földi egységek. A rókalánynak nem egyszer kellett farkasszemet néznie katonák csapataival, de valahogy az utolsó pillanatban mindig érkezett egy szövetséges csapat, vagy erősebb mágus, aki elbánt velük. Eclair nagyon hálás volt nekik, de közben szégyellte is magát, amiért nem képes maga harcba szállni a katonákkal.

- AAAARgh, miért vagyok ilyen gyáva? Miért vagyok ilyen gyenge? – kiáltott az égre tekintve, amin éppen akkor cikázott keresztül az egyik ágyú fénylő lövedéke, felrobbantva ezzel egy épületet, mely pár háztömbnyire volt csupán a menekülőktől.

- Tán baj az, hogy nem akarsz embert ölni? – fogta meg a kezét egy idős nő, aki leszakadt a csapatától, mert nem tudta velük tartani a lépést.

- Maga? Én nem láttam, elnézést… - szabadkozott a rókalány, ahogy elkapta kezét a nő szorításából.

- Egy nő addig boldog, míg ártatlan… míg nem tapad vér a kezéhez. Bár elég sok disznóvágáson voltam már fiatal korom óta, nah de itt emberi vérről beszélünk… - kuncogott a néni mit sem törődve a káosszal, mely körülöttük bontakozott ki. – De amit mondani szeretnék, lányom… Vajon ők megérdemlik az életet? Idejönnek, és a békénket megháborgatva lerombolják házainkat, és megölik fiainkat és lányainkat egy harcban melynek nincs értelme. És még a hozzám hasonló nyanyákat is könyörtelenül lemészárolnák… De te kislányom, még tehetsz valamit.

Az eddigi könnyed hangvétel már határozott gyűlöletbe fordult át. A néni szeme már nem nevetett, s Eclair sejtette, hogy nem ez az első háború, amit a hölgy átél.

- Mit tehetnék, néni? – kérdezte reménykedve.

- Hát kapj a hátadra és vigyél! Nem bírja a lábam ezt a hajtott tempót! – mondta panaszkodva, visszatérve kedves hangjához. Eclair bólintott. És fél mosollyal az arcán leguggolt, hogy a néni a vállába tudjon kapaszkodni. Amikor megbizonyosodott róla, hogy minden rendben, és biztonságosan tartja a hölgyet, felegyenesedett, és ahogy csak bírt, rohanni kezdett, a védőpajzs széle felé. Mindössze pár perc alatt elértek céljukhoz, ahol egy nagyobb csapat előtt éppen megnyalt a pajzs. A néni lemászott Eclair válláról és mosolyogva csatlakozott a csoporthoz. Nemsokára már a túloldalról integetett, és Eclair újult erővel fordult vissza a csatatér felé.


Kurousagi, bár egy csapat katonával mozgott együtt, mégis egyedül érezte magát. Nightyngale elindult a város közepe felé, Eclair pedig parancsokat osztogatott a menekülőknek… A nyuszi hátramaradt hát, hogy harcba szálljon a megmaradt katonákkal. Csapatával együtt mozogva sorra vadászták le a potenciális ellenfeleket. Nem volt számára nagy kihívás, hisz fénylő pajzsa és lándzsái újra meg újra felragyogtak kezében, hogy védelmezzék őt, és végezzenek ellenfeleivel. Morális kérdéseken nem volt ideje rágódni. Őt harcra képezték, tudta, hogy egyszer eljön az ideje, hogy valakivel végezzen. Bár most nem Nightyngalet védelmezte, mégis úgy érezte, neki is feladata, hogy a nő hazáját megóvja az idegenek támadásától.

Újabb idegen katona esett el lándzsája által. Szemei halottan bámultak a végtelenbe. A lány lehajolt és lehunyta ellensége szemhéjait. Magában imát mormolt, hogy a Holdistennő fogadja be lelkét, majd földi bűneitől megtisztulva küldje vissza egy új, szebb életbe. Kurousagi mindenki után mondott egy imát, de már nem számolta, hányat mormolt el ezen a hosszú napon, s csak remélni merte, hogy az istennő meghallgatja szavait.

sing:

Nem hagytam, hogy lehagyjanak így utánuk eredtem. Könnyedén felettem velük a tempót. Ám egyszer csak hatalmas rengések rázták meg a földet. Amit hatalmas porfelhő követet. Eltakarva az eget és meg akadályozva a látást. Még én is meg állásra kényszerültem, mert vakon még nekirohantam volna valaminek. Ahogy a por elült a távolban hatalmas monstrumok bukkantak fel, amik több emelet magasak voltak. Leginkább hatalmas babákra hasonlítottak, amelyeket egy gyerek készített. Hatalmasak voltak, ami miatt könnyű célpontot jelentettek még számomra is. Azonban meg mutatták hogy nem csak nagyok, hanem veszélyesek is. Ugyan is egy hatalmas ágyúcső jött elő belőlük, ami már ön magában is elég rossznak ígérkezett. Azonban az első lövés leadásakor vált katasztrófává a helyzet. Egy Jupiter szintű mágikus ágyú volt az, ami tüzelt. Telibe talált egy nagyobb épületet, ami darabokra robbant. A katonák, ahogy meglátták, azonnal megrémültek. Hiszen nem csak egy volt ebből a szörnyű monstrumból, hanem több is. És mind hasonló tűzerővel bírt. Még én is aki már látott egykét dolgot meglepődtem. Mivel ez már teljesen más tészta volt, mint amit eddig gondoltam. Elkellet ismernem, hogy az ellenség szervezettsége messze felülmúlta mindazt amit Fiore Rúnalovagjai sejtettek vagy legalább elárultak nekem. Nem volt egyszerű a dolog a hatalmas emberszám ellen sem de ezekkel, a csatagépekkel az ellenség javára billent még jobban a mérleg. És ez nagyon rossz volt az én számomra is. Hiszen bezártak ebbe az istenverte kalitkába egy rahedli ellenséges katonával. Most meg mozgó erődökkel is szembe kell nézni. Nem elég hogy az égen számtalan hüllő repked de, még ezek is beszállnak. Más számára ez elég ok lett volna a menekülésre. De nekem az ellenkezője járt a fejemben. Harcolni és harcolni. Olyan fegyverek ellen, amiket még nem ismerek. Fel pezsdült a vérem és meg akartam tudni hogyan is működnek a monstrumok. És hogyan tudnám meg érteni a legjobban. Csak úgy, ha darabokra szedem. És megnézem miből áll. Meg indultam nagy sebességgel futni arra amerre a legközelebbi sétáló ócskavas volt. Nem is volt olyan messze tőlem. Azonban ahogy közel értem hozzá. Egy nagyobb tömeg katona volt, akik köztem és a gépezet közé állt. Mind egyen ruhában és ugyan olyan fegyverkel felszerelve. Látszott rajtuk hogy mások, mint az előzőek, akikkel dolgom volt. Ezek már csapatban mozogtak és össze dolgozva végeztek azokkal akik az útjukba kerültek. Azonnal be kellet látnom, hogy ezekkel szemben nem lenne túl sok esélyem egyedül. Így nem maradt más választásom, mint követni a katonákat, akik visszavonultak talán épp egy gyülekező pont felé. Nem gyávaság mozgatott, hanem a logika. Így meg tudja kímélni az ember magát néhány kellemetlen élménytől. Ezen felül még volt valami amit ami miatt nem kockáztathattam meg egy komolyabb össze csapást velük. Ez az apró probléma nem más volt, mint a táskámban szunnyadó hollótojás. Akiből könnyedén buggyantott tojás válhat, ha én bedurvulok, és komoly harcba kezdek ezekkel, a katonákkal. Éppen ezért választottam a falkában való mozgást. Mivel egyedül nehezemre esett volna eredményesen felvenni a kesztyűt velük szemben. Nem esett nehezemre a katonák követése és megtalálni, hol is akartak gyülekezni. Egy-két napja úgyis a környéken segítettem a barikád állításban. Így némi helyismeretem volt. A hely, amit kiválasztottak egy mágikus tárgyakat árusító bolt volt. Aminek a készleteit a katonák ép, akkor kezdték, meg eltulajdonították. Annak érdekében, hogy még eredményesebben tudják felvenni a harcot az ellenséges támadókkal. Amit meg lehetett érteni mivel a katonai felszerelés elég silány volt. Nemhiába az állam mindenen próbál spóróni, és most mutatkozik meg az, amin spórolta. Így a katonák képtelenek voltak a felmerülő problémát a maguk módján orvosolni. Ám ebből a buliból a céhes mágusok sem maradtak ki. Ugyanis láttam egy-két céh jelet is. Éppen ezért ha mát itt vagyok én sem maradok ki a jóból és  magamhoz veszek ezt azt. Berohantam az épületbe de én nem törődtem azzal, hogy a kirakatból vagy a polcokról szedjem le a lakrimákat vagy más tárgyakat. Hanem egyenesen a raktárba vettem az irányt. Ugyanis a kirakati holmik csak vevő csalogatók. És mindenki rájuk csap le először. De minden rendes boltban, a raktárban vannak azok a portékák, amiket a kirakatba is kitesznek csak épp itt több, van belőlük. És szerencsémre a kirakati csili-vili darabok elvonták az emberek figyelmét. Így szó szerint elszőnek értem be. De éppen csak neki kezdtem a szortírozásnak, máris jöttek az embere befelé a nyitott ajtón. Így nem vesztegettem az időmet. A táskámba belehajigáltam, amit jónak gondolta. A lakrimákkal ugyan meg gyűlt a bajom mivel nem mindegyiket ismertem fel. Így csak reméltem hogy jók lesznek. Azonban a mágikus tárgyaknál már a szakmai ismeretem sokat segített. Azokból már tudtam mék mire képes és mire jó. Épp ezért azokat már egy az egyik ládáról felkapott zsákba tettem és egy mozdulattal beleraktam a táskámba, ami képes hatalmas dolgokat is elnyelni. Épp kifelé indultam mikor is az egyik céhes mágus kezében meg láttam egy furcsa dobozt, amiben egy igen csillogó lakrima pihent. Azonnal kikaptam a kezéből a doboz. És amikor ezen felháborodva fordult felém. Én máris vissza, adtam neki a követ, ami a dobozban volt. Nem érdekelt a kristály csak a doboz kellet nekem, amiben tárolták. Ugyanis elég erős volt a hoz hogy, biztonságban tartsa, azt a drága követ. De nekem egy annál is fontosabb érték védelmére kellet. Elővettem a táskámból az apró tojást és azonnal beletettem, aztán lezártam. A puha bélés kényelmes fekhelyet nyújtott az apró tojásnak. Míg a kemény külső védte a sérülésektől. Így már egy gonddal kevesebb miatt kellet aggódnom. Kimentem a boltból miközben újabb és újabb emberek tódultak be az épületbe. Én már végeztem a bevásárlással így meg indultam új fenn a csatatérre. Azért hogy meg keressem a rúnalovagokat, akikkel együtt eredményesebben lehet felvenni a harcot a monstrumokkal, amik nem csak mindent lőttek szét felé.  És így hatalmas veszélyt jelentetek nem csak a harcoló alakulatokra, hanem a menekülőkre is. Így nekem is mindent bele kell adnom és a saját felszerelésem is hadrendbe, kell állítanom. Megmutatva, hogy azért nem csak a céhek és birodalom ér valamit, hanem a magam fajta függetlenek között is akad egy-két jó képességű egyén. Akikre érdemes felfigyelni és számításba venni. Ezen. felül már elég idő telt el és így a civileknek el kellet tűnniük városból. Szóval most már igazán be lehet keményíteni és végezni az emberekkel. Akik úgy gondolták hogy egy háború jó ötlet lenne.