Goldmine irodája - Rane visszatér

- Nem akarom tovább húzni az időt. - simítottam végig Arisa pikkelyein. - Ideje visszatérni a Quatro Cerberusba, és komolyabban elbeszélgetni Goldmine-al.
~ Számítasz valamire? - kérdezte Arisa. Néhány száz méterrel a föld felszíne felett repültünk, épp elég magasan ahhoz, hogy senki ne vegyen észre minket. Machát néhány hete és egy nyom lezárása óta hagytuk el, de már így is túl sokat vártam azzal, hogy rendezzem az ügyet a törvénnyel.
- Természetesen arra, hogy tárt karokkal várnak vissza, miután három-négy éven keresztül hírt sem hallottak rólam 789 óta. - próbáltam elviccelni a helyzetet, de ahhoz, hogy átlásson gyenge próbálkozásomon, nem kellett még telepátia sem.
~ Ne hazudj. - figyelmeztetett kurtán.
- Nos, leginkább a kirúgásra, vagy arra, hogy ott helyben letartóztatnak. De ez egy olyan veszély, amit vállalnom kell. - vallottam be végül.
~ Emberek és a ti gondjaitok... Nem értelek, Rane. Miért sétálnál csapdába, ha azt gondolod, hogy csak rossz sülhet ki belőle?
- Mert a Quatro a családom. Egy családot már elhagytam szó nélkül, és nem tehetem meg, hogy egy másikból is eltűnjek. - igazából magam sem tudtam a pontos okát. Igaza volt Arisának, sokkal egyszerűbb és biztonságosabb lett volna az ő ötlete.
~ Ezzel nem válaszoltál. Miért nem írsz egyszerűen egy levelet? Akkor nem tudnak elkapni.
- Mert megvan az esély rá, hogy Goldmine mégis az én pártomat fogja. És erre élőben sokkal jobb a lehetőség.
~ Hát legyen. De ha börtönbe akarnak zárni... - kezdte el, de muszáj voltam a szavába vágni.
- Akkor már mindegy nekem. Goldmine-al nem tudunk szembeszállni. Csak a halálod származna belőle, ha segíteni akarnál nekem. - felsóhajtottam. Nem mintha ez megállított volna bármelyikünket. - De bízzunk a legjobbakban.

***


Néhány óra múlva már a Cerberus céhháza előtt landoltunk. Késő este volt, ilyenkor már csak egy-egy ember volt a fogadóteremben, ahol mindenképp át kellett vágni ahhoz, hogy Goldmine irodájába jussunk. Nem volt véletlen az időpont kiválasztása. Ha kizárnak a céhből, minél kevesebb ember szemébe akartam nézni.
~ Biztos vagy ebben, Rane? - kérdezte Arisa aggodalommal a hangjában.
- Miért vagy ilyen nyugodt? Te is ugyanúgy a céh tagja vagy, mint én! - mutattam rá az egyik pikkelyébe vágott, sárga céhjelre.
~ Nem. Én annak a céhnek a tagja vagyok, amelyiké te is. - rázta meg a fejét lágyan. ~ Veled tartok, bármi is legyen a vége.
Összeszorult szívvel nyitottam ki az ajtót.
- Rane? - nézett rám hitetlenkedve az egyetlen ember. Richard már épp záráshoz készülődött, így rég kiküldte azokat az utolsó vendégeket, mielőtt nyugovóra tért volna.
- Igen. Üdv, Richard. Rég nem láttalak. - Aprót haraptam az ajkamba, hogy eltereljem a figyelmemet az előtörő érzelmektől. Ránéztem a vad buliktól repedezett falakra, asztalokra és padlóra, és rá kellett jönnöm, hogy nem akarom itthagyni a céhet.
- Azt hittük, meghaltál! - dobta el a csapos a kezében tartott fatányért és a rongyot. - Négy éve nem hallottunk semmit felőled, mióta Goldmine elküldött azután a jégmágus után. Szólok a többieknek, ezt meg kell... - indult volna a hangosbeszélő felé.
- Várj, Richard. Először találkoznom kell Goldmine-al. - állítottam le. - Ez most fontosabb, mint az ünneplés.
Richard végignézett rajtam. Ismertem ezt a nézést: nem sokan tudtak titkot tartani előtte, és én sem voltam kivétel.
- Mi történt ott? Fogva tartott, vagy magadtól maradtál távol tőlünk?
- Saját döntésem volt. És most a Quatro Cerberusra vár egy döntés. - indultam fel az oly' ismerős lépcsőn.
Az Iroda. Céhünk vezetőjének valami ösztönös érzéke volt ahhoz, hogy mindig bent legyen, amikor szükség volt rá, és ezt a képességet négy év után sem veszítette el. Ajtaja mögül sárgás fény szűrődött ki,és halk beszédet hallottam, de a szavakat nem tudtam kivenni. Egy pillanatig haboztam, kezemet a levegőben tartva, hogy megzavarjam-e őket. Végül két koppantás után a kilincs után nyúltam, és belöktem az ajtót.
Reigen ült egy Shugo társaságában, Goldmine-al szemben. Három meglepett szempár nézett rám, miközben előszedtem az övemből az ütött-kopott levelet, amit egy éve írtam meg.
- Üdv, Mester. Beszélnünk kell. Megengednétek? - néztem az Elemek Ura és a Shugo felé, időt sem hagyva nekik a reakcióra.
- Vagyis... várjatok. Rátok ugyanúgy tartozik az ügy. - vontam vissza előbbi szavaimat, ahogy odaértem az íróasztalhoz. - Goldmine. Fekete és tiltott mágiákat tanultam, amíg távol voltam, és továbbra is használni fogom őket. Nem tudom, hogy a Quatro Cerberusnak, mint törvényes céhnek, ez mennyire felel meg. - az asztalon keresztül odacsúsztattam a papírt a céhmesternek. - Amennyiben úgy érzed, hogy nem szegheti meg a céh a törvényeket, teljességgel megértelek, egyúttal beadom a felmondásom.
Nem akartam ultimátumot adni Goldmine-nak, de nem volt más választásom. Szívem a torkomban dobogott, ahogy a mágus napszemüvegén keresztül, szótlanul nézett engem.