Már megint az a Fehér Vipera...

- Mégis mi a ... büdös franc vagy te? - Nézett fel rám a földön kúszó rúnalovag. A férfi tekintetét rám szegezve kúszott távol tőlem a koszban, mialatt meg-megállva felköhögött pár vastagabb vércseppet Kezemben egy egyszerű acél katana forgott, melyet mágiával bevonva hárítottam pár kétségbeesett csapást. Az utolsó talpon maradt rúnalovag is elhullott, kettő maradt a felderítő csapatból. A földön kúszó barátom, s egy társa, aki féltérde ereszkedvén állította meg bajtársának menekülési rohamát egy jól irányzott lökéssel.
- Kelj fel és harcolj te bolond! Ez, ez az állat nem úszhatja meg. Basel őrmester, az ősmesternek tudnia kell mi történt. Arcomról folyt a vér, már-már apró eső hangjával hullott alá a tompa porba a sok skarlátvörös és édesen csillogó csepp, melyet egy halk puffanást követően váltak száraz és élettelen szemekké a homokban. Kaján vigyor ült az arcomon, lépteim egyre szaporábbak lettek, s lesújtottam a harmadik egyénre, ki félholt állapotban, még egy utolsó hajrá keretében megpróbált feltámaszkodni. Egy könnyező szemekkel, irgalomért könyörgő tekintet hullott a porba, s a test, melyhez egykor tartozott oldalra vetődött, és az elhaló homályos idegek még rángattak rajta egy sort, mire végleg kimúlt. Négy rúnalovag volt felderítőhadjáraton, négy rúnalovag keresztezte az utam, miközben egy kisebb csoport rosszarcú alakot kergettek az általuk oly nagy becsben tartott „igazság” és „nagyobb jó” érdekében. Négy rónalovag került elém, és négy rúnalovag fog most a porba hullani. A reszkető egyén szemébe pillantottam rendületlen, mágikus erőm kiterjesztettem, igaz mesterem tanításai ellenére, de szabadjára engedtem a bennem tomboló őrületet. Nem tudtam egyáltalán elfojtani még a mágikus erőm, s minimalizálni és fókuszálni jelenleg túlságosan unalmas és kimerítő lett volna, továbbá szerettem volna látni az igazi énjüket. Nem azt, melyet a társadalmuk, a feletteseik, az érzelmeik és elvárásaik teremtettek. Látni akartam őket, teljes valójukban. A térde rogyott alak vigyorgó foggal meredt rám, és pengéjébe markolt erősen, mint egy utolsó leheletéig küzdő véreb.
- Rossz kutya! – jegyeztem meg gúnyosan, egy becsmérlő tekintet keretében, majd a rettegő, már-már az őrülettől kissé kacagva remegő egyén felé fordultam.
- Normális esetben nem tennék ilyet, de egye fene! – tártam szét a karjaim kérdőn, majd lábbal, mint egy labdát úgy rúgtam fel a tenyerembe a levágott fejet.
- Kedves rúnalovag, mit szólnál egy kis játékhoz? – Szólaltam fel költőien a könnyektől és vértől eltorzult csonkhoz. – Van itt egy Babiloni gyertya, pompás alkalmatosság romantikus vacsorákhoz, szomszédságok felgyújtásához, vagy meneküléshez is. Aki megöli a másikat! Az elviheti a gyertyát, miközben én. – Megperdültem ünnepélyesen. – Hátat fordítok! – Hangos sóhaj szökött ki ajkaimon, a fáradtság jelei mutatkoztak. Szédülés, zavarodottság, erőltetetten visszafogott lélegzet és zakatoló szív. A lassító mágiám feloldottam, hogy spóroljak az energiámmal, s mikor hátra fordultam a harckész lovag lesújtott. Tökéletes alkalomban pengéjének mágiával és talán végső leheletének esszenciájával megbabonázva a fegyver átszelte az oldalam, egy mély és kimondottan problémás sebet hagyva maga után. Szemeim lángoltak a dühtől, s sokkal inkább a pillanatnyi gyengeségem és figyelmetlenségem okozta megszégyenülés zavart, mintsem a sérülés. Mérgemben lesújtottam volna pengémmel, ám támadom értetlen és sokkolt tekintete fogadott. Felköhögött vér fröccsen az arcomba, a lehető legmélyebbről érkező szeretet egyik igen őszinte formája. Majd a támadó a porba hullott, s mögötte kirajzolódni látszottak remegő kezű társának könnyező szemei. Egy szempár mely most ébredt rá cselekedetének súlyosságára, és az árulás bűnének terhére. Az újdonsült barátom volt társának tetemére borult és szavait könnyei áztatták.
- Mit, mit tettem! Tizedes én, én…. nem így akartam én…. nem! – Pillantott fel rám megváltásért könyörgő tekintettel, miközben pirospozsgás arcán a könny és társának vére erőteljes tangóba bocsátkozott.
- Nem, nem így akartam. Nem, én… - Nyöszörgött, midőn mit sem törődve nyűgjével kezdtem el az ellenem ruhaneműibe törölni fegyverem, s tisztogatni magam.
- Ölj meg! Kérlek ölj meg, nem tudok, nem. Ezzel nem tudok együtt élni! – Rimánkodott, apró kése kihullott a remegő ujjai közül, midőn könnyek borították el ismét arcát és hangosan felsírt, mint egy újszülött csecsemő. Rövid, ám annál hangosabb kacaj hagyta el ajkaim.
- Háhh! Megölni, egy ilyen derék katonát! Ugyan már, árulókra mindig szükség van… - Mondatom éppen, hogy be tudtam fejezni, s a fejfáját és szédülés kettőse azonnal úrrá lett rajtam. Amennyire tudtam, bekötöttem egy ruhadarabbal a sebem, melynek környéke ha nagyon közelről megnézte volna valaki, olyan lett volna mint egy töredezett fém és üveg duettje. A seb környéke enyhén világított, s közepéből csillogó és meleg vér áramlott. Azonban nem vehettem félvállról a dolgot, gyógyítószerek híján óvatosnak kellett lennem. Egy ilyen kietlen völgy mélyén nem egy ember hagyta már ott a fogát. Erőt vettem magamon, hogy a drámai felvonást a végletekig vihessük. Lehajolva pöcköltem fel a barátom eldobott kését, majd a kezébe nyomtam, leguggoltam hozzá. Megragadtam a kezét és ráfontam jó szorosan a pengére és a saját torkom felé tartottam. Hegye a bőrömre mélyült, s halványan felizzott a mélyén rejlő lakrimaszálak mikroszkopikus sziluettjei, melyek a nyomás hatására aktiválódtak. A barátunk azonban túlságosan is el volt a saját könnyekkel áztatott világában, hogy észrevegyen ilyen apróságokat.
- Két lehetőséget utat látok számodra. Vagy megbosszulod a társad, és – Elkezdtem rángatni erőteljesebben a kezét, hogy a pengéje még mélyebbre szúrhasson a tokromba, azonban a végső döfést neki kellett kifejtenie, így nem hasítottam át a bőrt. – befejezed, ami elkezdett. Majd persze belerohadsz a mennyei és szenzációs árulásod mindent felemésztő pöcegödrébe. – Éreztem, hogy a mágikus erőm egyre csak csökken. Azonban ez nem akadályozta meg a bennem tomboló őrületet abban, hogy átáradjon a megtört férfi elmélyébe.
- Vagy! Vagy ,vagy vagy vagy. – egy lendülettel megfordítottam a kést, s az őt tartó könnyező ember felé mutattam vele. A fickó szeme elkerekedett és mosoly villant fel az arcán. Mint egy éhező ember aki hosszú napok nélkülözése után egy falat kenyérhez jut, úgy húzta magához a megváltást nyújtó eszközt. Elengedtem az újdonsült barátom, had járja saját útját, és mosolyogva figyeltem ahogy a penge egyre közelebb és közelebb érkezik a torkához, majd egy éles reccsenést követően ás is vágta a légcsövét, szép, lassan.
- Jó kutyus! – Paskoltam meg a fuldokoló és mosolygó ember kobakját, majd ellöktem a porba és felegyenesedtem. Körbepillantottam, s az egyik rúnamágus szimpatikusabb ugyan megviselt és tépett öltözékét lekapva róla hamar felöltöttem magamra. A sebek a ruhán nem egyeztek az én sebeimmel, így ezt gyorsan korrigáltam egy-két sekélyebb vágással, s ruhaszakítással. A vevők kedvéért bármit elv éltetett, s az egyetlen mélyebb sebem ellátva, s szem-hajszínem elmaszkírozva hagytam ott a felderítőcsapatot, melynek egyik tagja a ruháim viselte. Eltűntettem mindennemű mágiát, majd megújult külsőmben vágtam neki, hogy átszeljem a völgyet. A terv egyszerű volt és kétsíkú. Az „A” terv keretében kijutok a völgyből, majd rúnalovag álcában elláttatom a sebeim. „B” terv, hogy belebotlok a fő rúnalovag csapatba, ahol is elláttatom a sebeim és amint lehet meglógok. A „B” terv magával vont egy minimális színészi játékot is. Kigondoltam a lépéseket, mialatt a völgyet átszelve egyre csendesebbé vált minden. Alaktalan árnyak táncoltak a völgy hegyének lábánál, talán csak a képzelet szüleményei. Talán pihennem kellene egy kicsit.

Nyugodtan sétáltam az utamon miközben Reven mellettem ugrándozott. Szerette felvenni emberi alakját, mert akkor könnyebben elvegyülhetett a tömegben. Már teljesen természetesnek vette fenntartani az alakját. Így az átlagember csak egy vidám kisgyermeket látott benne. Amivel nem is volt baj. Hiszen tényleg csak az. Én és ő a két utazó. Haladtunk az utunkon, amikor is furcsa érzésem támadt. Vaki figyel valahonnan. Hiába kerestem nem találtam senkit sem. Azonban tudtam, hogy valahol van. Éppen ezért nem változtattam a tempómon.
- Raven! – Szóltam a kislányhoz. – Figyelnek minket. Szkenneld a terepet! – Tudattam vele a dolgot és a feladatát.
- Oki doki. – Válaszolta boldogan és azzal a tenyerében megjelent egy apró kis panel, amin a környék térképe volt. Majd megjelent rajta egy piros pont. Nem sokkal előttünk egy szikla mögött. Pont a térkép szélén.
~ Valaki van előttünk. ~ Jött a válasz telepatikusan aztán Raven máris átküldte az ellenség helyzetét. Az ő mágiája pont felderítésre és támogatásra jó. Nem éppen harcra. De nekem pont elég is volt, hogy tudtam merre kell támadnom.
~ Készülj, lehet baj lesz! ~ Szóltam neki.
~ Oki doki. ~ Válaszolta és egy kicsit lassított.
Ezzel én kerültem előtérbe. Ez talán ösztönözte a támadókat, mert azonnal megjelentek. Több férfi ugrott elő rejtekhelyükről. Egy ketté két oldalra is jutott, akik azonnal jelezték ez egy csapda. Raven mögém húzódott.
- Fel a kezekkel! - Hangzott a felszólítás egy nagydarab sebhelyes férfitől, akinek a kezében egy mini gun volt. Ő lehet a főnök.
- Adjátok át az értékeiteket, ha kedves az életetek! – Hangzót a felszólítás.
~ Kes! Ötvenen vannak. ~ Közölte velem a tényt a társam. Mivel mögöttem volt így az ellenség nem láthatta, ahogy ő feltérképezte a területet. Nekem meg ennél több nem is kellet.
- Útban vagytok, álljatok félre! – Szólítottam fel őket. Hátha hallgatnak a jó szóra. Azonban csak egy hangos nevetést értem el náluk.
- Akkor meghatok. Fiúk tűz! – Kiáltotta el magát a férfi.
Amire a pribékjei azonnal tüzet nyitottak a lőfegyvereikből. Én erre összecsaptam a két kezem és azonnal egy mágnes falt hoztam létre, ami felfogta a támadásokat. Hallatszott a fegyverropogás. Megérintettem az előttem lévő falat és megszüntettem a mágnesességét.  Amit követően Újra összecsaptam a kezem és egy mágikus fegyvert alkottam. Amivel azonnal célba vettem Azokat, akik megpróbáltak oldalba támadni. Két lövés elég volt az egyiknek, míg a másik oldalt rohanó beérte egyetlen eggyel.
- Raven vigyáz! – Szólítottam fel a kislányt.
Aki erre pár mágikus panelt hozott létre maga körül. Azokat használta pajzsnak. Én magamra alkottam a vaspáncélom. Ezt követően kitörtem a fedezék mögül és neki rontottam az ellenségnek. Amivel megleptem a támadókat. A tenyerem magam elé tartottam és elkezdtem ontani az acél lövedékeket. Ezzel fedezék mögé kényszerítve őket. Rohantam, ahogy csak bírtam. Amint a fedezék mögé értem tüzeltem. Végeztem az ott bujkáló két férfivel. Aztán a következő felé fordultam. Aki rémületében hadonászott a fegyverével. Felé tartottam a kezem és máris végeztem vele. A többiek erre elkezdtek üvöltözni és kiabálni. Mind ugyan arra utalt. Az én halálomra. Amit ők akartam és én nem. Én nem voltam olyan fajta a ki kiabál. Inkább cselekedtem és tovább rohantam a sziklák között bujkálók felé. Átugrottam egy nagyobb sziklán mikor szemből a megrémült férfi elsütötte a mágikus sörétesét. A mellvértemet érte találat. Ami kitartott. Én azonnal tüzeltem rá. Ezzel kivégezve. Majd balra fordultam és felém rohanó három férfira is tüzet nyitottam. Az egyszerű ruhák nem védték meg őket a lövedékektől. Ahogy a földre kerültek arra indultam meg amerről ők jöttek. Befordultam a szikla mögé ahonnan jöttek. Mikor is egy férfi pisztolyából kilőtt golyó eltalálta a fejem. A sisakom felfogta a találatot azonban leesett a fejemről. A kezem magam elé kaptam majd a másik kezem tenyerét felé fordítottam és tüzet nyitottam rá. A tenyeremben megjelenő apró pecsétből lőttek ki a lövedékek. Ezzel nagy szerencsém volt. Éppen ezért a testem acéllá változtattam a további sérülések elkerülése érdekében. Így rohantam tovább. Míg nem egy szikla peremhez nem értem.  Alattam pont egy ember volt, aki ahogy meg látott máris lőni kezdett a pisztolyával. Én ráugrottam és a testem teljes súlyával zúztam halálra. Amit követően tovább indultam. Mint egy tank úgy haladtam előre. Befordultam egy sziklánál ahol egy férfi azonnal fejbe vágott a puskatussal. Amire válaszul bevittem neki egy jobb horgot. Egyenesen az állára. Ettől a férfi hanyatt vágódott. Ráléptem, a mellkasára és közelről fejbe lőttem. Aztán tovább haladtam. Kiértem az útra ahol meg állítottak. Ott egy férfi ugrott elő a fedezékéből kezében robbanó lakrimával. Azonnal felé lőttem és teleibe találtam. Amitől az hanyatt vágódott még mielőtt eldobhatta volna, ami a kezében volt. Ami ahogy földet ért felrobbant. Ezzel porfelhőt kavarva. Amiből megint csak záporozni kezdtek a lövedékek. Nem riadtam meg tőle. Berohantam a porfelhőbe és a hangok után mentem. Ahogy kiértem öten vetek célba. Hiába lőttek nem értek vele semmit sem.  Én viszont könnyedén lelőttem őket. Majd tovább rohantam. Ám ekkor oldalról ért találat. Amire én is válaszoltam néhány acél golyóval. A férfi azonnal meghalt. A fejemben megjelent egy ábra. A környezet ábrája. amin az ellenség pontokkal volt ábrázolva. Raven feltérképezte a területet és most már képes követni az emberek mozgását. Ezzel megkönnyítve nekem a dolgot. Meg indultam a legközelebbi két pont felé. Akik egy nagyobb szikla mögött voltak. Egy sorozattal végeztem velük is. Aztán mentem tovább. Még szerencse hogy a mágiámat gyorsabban tudom használni mit, ahogy egy átlag fegyvert, újratölt a tulajdonosa. Ekkor csak úgy záporoztak a lövedékek rám. A főnök, akinél a nagy puska volt. A páncélom és a testem képesek voltak felfogni a becsapódásokat. Éppen ezért én előre rohantam bele a tűzbe. Közben a bal kezem átváltoztatva karddá. Ahogy közel értem a férfihez. Jobb kézzel elütöttem a fegyverét majd bal kézzel átszúrtam a hasát. A szeme fennakadt és a szájánál megjelent némi vér. De nem adta fel még az utolsó erejével behúzott egyet. Amit szinte meg szem éreztem. A kezem átváltoztattam fúró formába és a pengéket megpörgettem a férfi hasában. Ezzel rátekerve a beleit. Kirántottam belsőségeit a testéből aztán ellöktem magamtól. A maradványait leráztam a karomról és indultam tovább. Nem hagytam a többieket meglépni. A sziklák mögé bújt emberek helyzete tiszta volt számomra. Így csak támadnom kellet. Éppen ezért leptem mag négy férfit, akik pár szikla mögé húzódtak. Ahogy tiszta volt a célpont máris tüzeltem rájuk a vasgolyókkal. Aztán mentem tovább. Keresve a prédát. Amikor is a fejem felett furcsa zajt hallottam. Felnéztem és egy nagyobb szikla zuhant felém. Az öklömbe gyűjtöttem nagy mennyiségű vasat és annak erejével ütöttem felfelé. Ezzel széttörve a sziklát. Három férfi állt a magasban és nézték mi lett. Én a tenyeremet feléjük fordítottam és tüzet nyitottam rájuk. Ezzel végezve velük. Amit követően haladtam tovább. Mikor is fedezékek mögül tüzeltek rám a banditák. De hiába. Egymás után szedtem le négy férfit. Mindegyiket lelőve, ahogy elődugták a fejüket a fedezék mögül. Ez jelezte számukra, hogy nincsen esélyük. Így volt, aki inkább menekülőre fogta és eldobta a fegyverét. Én nem engedtem meg nekik. Egymás után került földre mind a három férfi, akik menekülni akartak. Ám a többi okult a hibájukból és a sziklákat használva fedezéknek próbáltak menekülni. Ám még így szem volt esélyük. Hiszen nekem nem kellet visszafognom magam. Csak mentem utánuk. Míg nem egy szikla mögül egy férfi állt fel és a képembe lőtt. Amire válaszul én is rálőttem. Telibe találva a fejét. Amit követően tovább haladtam. És egy szikla mögé érve láttam. ahogy hárman futnak előlem. Előre tartottam a kezem és tűzet nyitottam rájuk. Eltaláltam a hátszó embert, aki ahogy elesett vakon lövöldözött. Ezzel a másik kettőt sebesítve meg. Ezt kihasználtam és egy sorozattal végeztem velük. Ahogy tovább mentem egy férfit találtam szikla mögé húzódva remélte nem veszem észre. Azonban én tudtam, hogy ott van. Azonnal végeztem vele. Amit követően egy férfi ugrott a nyakamba. Megpróbált akadályozni a mozgásban. Miközben azt kiáltotta a társainak, hogy fussanak. Ám én megragadtam és letéptem magamról. Majd a földnek vágtam és egyetlen ütéssel szétzúztam a fejét. Amire a három társa örült tüzelésbe kezdtek. A golyók csak úgy pattogtak lefelé rólam. Én előre tartottam a kezem és tüzet nyitottam rájuk. Mind a hármat szétlőttem. Nem voltak ellenfelek. De nem ők voltak az utolsók. Még mindig voltak Raven folyamatosan követett mindenkit és továbbította nekem az adatokat. Ezzel hatalmas előnyt biztosítva. Aminek felhasználásával folytattam a vadászatot. Nem hagytam menekülni őket. Azonban már tudták mi a helyzet éppen ezért próbáltak meg elbújni. Azonban nem tudtak. Éreztem a jelenlétüket. És a helyzetük is meg volt. Így amikor négy férfire leltem, akik a sziklák mögött rejtőzködtek. Hatalmas meglepetés érte őket. Hiába lőttek. Én előre tartottam a kezem és ontottam az acél lövedékeket. Egymás után haltak meg. Ahogy az utolsó is a földre került egy férfi kétségbe esetten kezdett meg menekülni tőlem kissé távolabb. Felé tartottam a kezem és tüzet nyitottam rá. A lövedékek csak úgy záporoztak. Bár nagy volt a szórás, de eltalálta nem egy. Amik végeztek is vele. Amit követően érkezett egy újabb jelentés, hogy merre vannak még emberek. És én meg indultam arra. Egy férfi dugta ki a fejét a szikla mögül. Elkaptam a kobakját és kirántottam onnan. A fődre dobtam és pár lövéssel végeztem is vele. Amire a társa dühösen lőni kezdett egy revolverrel. Én ráfogtam a kezére összenyomtam. Ezzel eltörve az újait. Majd megragadtam a fejét és teljes erővel egy sziklának vágta. A feje széttört a kövön. Amit követően hárman ugrottak elő és háromfelé szaladtak. A hozzám legközelebbire nyitottam tüzet elsőnek. Aki a sorozatba bele is hat. Majd jött a másik, akire szintén tüzeltem. Ez már messzebb volt is így nehezebben találtam el, de azért még végeztem vele. A harmadik, akinek sikerült messze kerülni tőlem. Felé nyújtottam a kezem és becéloztam. A szerencsétlen pont egyenesen futott. Így könnyebb volt a dolgom. Leadtam egy lövést, ami csak horzsolta a férfit. Ezzel megállásra késztetve. Újra céloztam és lőttem. Ezúttal már eltaláltam. A férfi a földre került. Ami még nem jelentette azt, hogy vége van. Éppen ezért meg indultam felé, amikor is megláttam, hogy Raven jön oda hozzám.
 
Miután Kes előre rohant én ügyesen oda bújtam a mágnes falhoz, ami védelmet nyújtott. aztán előhoztam pár mágikus panelt. Amikkel elkezdtem felmérni a terepet. Tudtam jól, hogy nem lesz baja hiszen tud magára vigyázni de azért nem árt ha valaki vigyáz rá. Egyre másra jelentek meg a pontok a térképemen és azok helyzetét követtem. Ahogy sikerült bemérnem őket átküldtem a társamnak az összes adatot. Amivel ő könnyedén megtudja, majd találni az ellenséget. A csapatunk úgyis erre épít. Na meg nem az én stílusom a harc. Inkább csak segítek, mint egy kis őrangyal. Figyeltem, ahogy a pontok száma egyre csökken folyamatosan követve a számukat. Nehogy valaki is kimaradjon. Kes addig meg nyugodtan tudott harcolni. A banditák között szerencsére nem volt mágus így nem jelentetek túl nagy veszélyt. Bár nem becsültem le őket. Hanem követtem őket folyamatosan és fenntartottam a kapcsolatot, hogy a társam is tudja, hol vannak. Ám nem nagyon kellet rájuk figyelni. Szervezetlen módon mozogtak. Nem volt köztük összhang. Míg én felkészültem, hogy ha kell megnöveljem valamilyen tulajdonságát a harctéren. De nem volt rá szükség. Így csak figyeltem mi történik. Egészen addig, amíg már csak három nem maradt. Akkor meg indultam, hogy csatlakozzak Kes-hez. Ő éppen az utolsókat intézte el. Nem értettem miért tesznek ilyet az emberek egymással. Hiszen nem eszik meg a másikat. Vagy valami. Mintha éveznék, hogy egymás ellen harcolhatnak. Egy magamfajta kismadár számára furcsa lények az emberek. De épen ezért figyelem őket emberi formában hogy minél többet tudjak meg róluk.
- Végeztél? – Kérdést tette fel Raven.
- Igen. – Válaszoltam neki. Amire ő a legutolsó áldozat felé nézett majd egy panelen számokat jelentetett meg.
- Jó messzire eltudtál lőni. Annak a férfinek az életjele eltűnt. – Adta a tudtomra a dolgot. Amit követően vissza változtattam a testem hússá és vérré. A sok mágia használat érzékeltette a hatását. Nem árthatott volna pihennem.
- Csak gyakorlás kérdése az egész. – Mondtam a társamnak, aki erre elmosolyodott.
- Akkor mehetünk? – Kérdezte.
- Igen. – Mondtam neki és meg indultunk tovább a völgyben. Ám az érzés hogy valaki figyel nem múlt el. Mintha lett volna még valaki, de mivel Raven szólt volna, ha talál bármit is. Így tovább indultunk. Ám azért nem hagytam lankadni a figyelmem.

Ahogy haladtunk tovább az árnyak, amiket felfedeztem egyre közelebb értek. Míg nem egy nagyobb szikla mögül. Elő nem lépett néhány. Egy köpeny takarta el a testüket. Azonban más célt nem nagyon szolgált, ahogy láttam. Azonban furcsa bizsergés fogott el. Rájuk néztem és megtudtam, állapítani nem beszélni akarnak.
~ Raven fedezz fentről! ~ Adtam ki az utasítást a társamnak. A terep túlnyílt volt. A hoz, hogy meg tudjam védeni. Ráadásul neki meg pont az a jó, ha fentről tud harcolni. Ami nekem azért előny mivel akkor horizontálisan könnyebben tudok támadni.
~Oki doki. ~ Válaszolta Raven. Amit követően visszaváltozott madárrá. Ezt talán jel lehette az ellenfeleknek. Mert azonnal meg indultak felém. Jóval többen tűntek fel, mint amit vártam. Nem tudtam honnan jöhettek elő, de nem számított. A csata kezdetét vette. Nem haboztam azonnal összecsaptam a kezeim és magam elé tartva ontottam az acél lövedékeket. Amivel az első pár embert elintéztem. Ám nem rettentek meg ettől. Csak jöttek. Néhány előre tartotta a kezét és mindenféle mágiákat kezdtek el használni. Amik nem voltak valami erősek. Könnyedén képes voltak kikerülni őket. A kezem köré gyűjtött levegőből szélpengéket hoztam létre, amiket előre lőttem. Nem egy támadáson vágtam át velük és nem egy embert vágtam félbe. Azonban nem akartak elfogyni. Végeztem eggyel és kettő lépett a helyébe. Egyszer csak Raven a magasból több szél pengét, dobott a földre, amik megtörték a rohamot. Még  jó hogy képes használni, ha akarja. Bár neki egy kis idő kell hozzá.
~ Kes! Mi legyen? ~ Kérdezte meg a társam telepatikusan.
~  Repülj magasabbra és derítsd, ki honnan jönnek ezek. ~ Adtam ki az utasítást.
~ Oki doki. ~ Mondta és azzal felemelkedett.
Én meg ott álltam és néztem a felem rohanókat. Összecsaptam a két kezem és magamra alkottam a vaspáncélom.  Aminek a védelme már bőven elég volt. Nem vesztegettem az időt és nekik rohantam. Összecsaptam a két kezem és két kardot alkottam, amiket használtam. Egy más után vágtam le a támadóimat. Majd a z egyik kard köré lángokat hoztam létre és egyetlen csapással tűzpengékét lőttem le róla. Ezzel újabb ellen feleket elintézve azonban ez sem segített. Nem csak a számuk volt zavaró, hanem az is hogy egyre nehezebb lett elintézni őket. Vagy ők lettek erősebbek vagy én lettem gyengébb. De ami biztos volt egyre nehezebben tudtam őket levágni. És a mágiájuk elől kitérni. Eleinte könnyem ment de aztán egyre nehezebben. Míg nem már több talált el mint amennyit kikerülte. Nem értettem.
~ Kes baj van. Nem tudom megmondani honnan, jönnek. Mintha csak úgy a föld alól jönnének elő. ~ Adta tudtomra a társam aki a magasból volt képes megvizsgálni a helyzetet.
~ Most mi legyen? ~ Kérdést tette fel.
~ Elintézem a főnököt. Próbálj meg fedezni. ~ Ahogy ezt kimondtam máris észrevettem egy kék mágikus csíkot a látóteremben. Tudtam, hogy Raven az, aki csinál valami. Éppen ezért megvártam. Amíg végez vele. Addig megpróbáltam kikerülni a támadásokat. Abban, ahogy befejeződött a letöltés azonnal éreztem, hogy az erőm megnőtt. Ezzel új lendületet vettem. Amit követően tovább csökkentettem az ellenfelek létszámát. Ám azok nem akartak elfogyni. Ekkor a magasból egy fekete madár húzott el és egy hatalmas széllökéssel felkavarta a port. Ezzel megzavarva az ellen feleket. Nem haboztam és azonnal támadtam. Az elvakult embereket könnyen daraboltam fel. Ám kezdtem nehezen venni a levegőt mintha valami elszívta volna az erőmet. A főkolompos meg csak állt és nézett miközben mosolygott. Baj van. Tudtam, hogy valami nem stimmel. Ez nem lehet normális. Hiszen ennyi nekem nem kéne, hogy megkottyanjon. Már régen végeznem kellet volna velük.  Ekkor újabb támadások találtak el. Amik már fájtak is. Az ellen feleim mozgását is nehezebb volt követni mint eleinte.
~ Raven! Baj van. Menekülj! ~ Adtam ki az utasítást a társamnak.
~ Nem. Nem hagylak itt. ~ Makacskodott a tollas.
~ Menj! Ez csapda! ~ Parancsoltam rá.
~ De Kes? ~ Próbált kérdezni.
~ Menj! Amíg lehet. ~ Adtam ki az utasítást. Aztán teljes megmaradt erőmmel vetettem magam a harcba. Tudtam, hogy Raven meg érti és hallgat rám. De amíg nem tudom, mi van nem sodrom őt veszélybe. Én meg ott voltam a csata közepén és igyekeztem mindent megtenni, amit csak tudtam. De a páncélom túl nehéz volt. A támadások okozta sebeik sem éppen tettek jót. Kezdtem teljesen kifáradni. Meg állni is alig bírtam támadni vagy védekezni meg még nehezebben. Az ellen fél meg csak jött. Míg nem elértem a határt. A lábam megrogyott és elestem. Ekkor egy férfi állt elém felém tartva a kezét valami mágiát akart végrehajtani. Azonban nem hagytam. Elengedtem a fegyverem, ami mintha ólomból készült volna. Olyan nehéznek tűnt. Aztán ökölbe szorítottam a kezem és teljes erőből felütöttem eltalálva a férfi állát. Ami még fellökte. De éreztem ez lehetett a végső támadásom. Nem maradt több erőm. Fáradt voltam és kimerült. Nem bírtam már harcolni.
- Jahj drágháim, ne erőlködjetek már ennyirhe. Higyjétek el, csak jó lesz az, ami rátokh vár ezután. – Szólalt meg egy furcsa férfi hang amit követően a világ meg szűnt. Minden elsötétedett.
 
 
Kes kiadta a parancsot, hogy meneküljek de én nem akartam ott hagyni őt. Ám amikor megint kiadta tudtam hogy igaza van. És azt is miért mondja. Tudtam hogy engem akar megvédeni . És azt is hogy ha vele történik valami akkor csak én segíthetek rajta. Mert más nem lesz aki segítsen. Így nehéz szívvel szálltam magasabbra és próbáltam meg elkerülni a támadók figyelmét. Közben folyamatosan figyeltem Kes adatait. Láttam, ahogy egyre jobban gyengül. Néztem a magasból, ahogy egyre jobban kimerül és a végén már állni sem bír. Láttam, ahogy még egy utolsó támadást bevitt. Nem adta könnyen magát. Láttam ahogy oda meg hozzá a támadók főnöke majd Kes elvesztette az eszméletét. A magasban engem már nem értek el. Így nem bánthattak azonban én jól láttam őket. Tudtam mi a dolgom. Kiszabadítom Kes-t és aztán segítek neki elintézni ezeket a haramiákat. De addig is csak annyit tehettem hogy várok és nézem mit csinálnak a társammal.