Magánküldetés - Fehér Nyuszik

Tárgy: Magánküldetés - Fehér Nyuszik Pént. Ápr. 05, 2013 5:01 pm

Mi a szabadság? Amikor azt csinálhat az ember, amit akar? Végül is... igen. És a fogság? Ennek az ellentéte... Jelenesetben. A filozófia, és a teológia persze mind másképp vélekedik az egészről, de ez hosszú, bonyolult, ne menjünk bele. Szóval szabadság. A szabadságban benne szerepel a döntés szabadsága is, nemde? Vagy tényleg? Biztos, hogy a döntés lehetősége ott van előttünk? Biztos, hogy van más út, amit választhatunk? Vagy csak az egész egy nagy illúzió, és mindenképpen az fog történni, ami történik, lényegtelen a választástól?

Céhes mindennapjaitokat élitek, amikor rájöttök, hogy kell a pénz, mert az nem olyan, hogy csak úgy lesz, hanem azt így keresni kell. Munkák elvállalásával a legkönnyebb, mert a földön is lehet keresgélni, abból nem lesz egyhamar gazdagság, és dőzsölés. No, de szeretünk mi dolgozni? Neeeeem, az emberi fizikum, és psziché úgy van felépítve, hogy a lehet legkevesebb munkával a lehető legtöbbet a házhoz hozni, nem? De. Úgyhogy megakad szemetek egy vonzónak kinéző hirdetésen, ahol egy feltaláló keres kísérleti alanyokat a mágikus tárgyaihoz. Az alanynak nem árt, ha van: minimális fájdalomtűrő képessége, kreativitása, szeressen feküdni, és hunyjon szemet a furcsa szagok felett. A pénz, mit ígérnek rengeteg, és lusta énetek szerint bűn lenne ezt a lehetőséget kihagyni. Célpontotok Akane Resort, egy laboratórium, cím, házszám stb.
Tessék idáig eljutni.

Den: A fent említett dolgok rád is érvényesek, csakhogy te egy újsághirdetésben találod ezt meg. Legyél kocsmában, vagy hotelban, vagy szabad ég alatt, valamiért egy kotnyeles idegen belekukkant az újságodba, és felnevet, ahogyan látja, hogy figyeled a hirdetést. Felőlem megnyúzhatod a kotnyeleskedőt, de második ránézésre egy nyuszijelmezbe öltözött fehér hajú csaj az, akinek egy répamaradvány kard van a kezében, úgyhogy elmegy a kedved az egésztől. Elmondása szerint a feladó egy hibbant vén öregúr, akinek a találmányai semmire sem jók, és inkább életveszélyesek semmint hatásosak. Aztán felajánlja, hogy 435 Ragacsos Puszedli árával megfelelő gyémántmennyiségért a tied lesz. Elfogadhatod, de nem is, mert végül is te nem vagy kurvázós, valamilyen betegséget átadhat, inkább megőrzöd szaporodószerved épségét, ki tudja, mikor kell újabb gyilkológépeket gyártani. Ezután, visszatérve a munkaajánlathoz, te, mint az igazi kemény ember, akit, ami nem öl meg, az erősebbé tesz, adjál egy próbát a vénembernek, ha nem jön be, akármikor megetetheted vele a saját kacatjait.

Posztok addig tartsanak, hogy megérkeztek (hínye, pont egyszerre!!!), a labor bejáratához.
Mennyi időt kértek? Egy hét elég lesz? Majd kiderült. Április 12. Péntek

Tárgy: Re: Magánküldetés - Fehér Nyuszik Hétf. Ápr. 08, 2013 12:49 am

A levegő súlyos az olcsó árpasör, és sülő hús szagától.
A fogadós kölykei épp egy kecskét forgatnak a közeli tűzön, néha meglocsolva bőrét savanyú borukkal. Az asztaloknál beesett arcú munkások ülnek, hangosan hahotázva, s korsóikat szorongatva várva a vacsora elkészültét. Soraik közt szolgálólányok futkosnak fatálcáikkal, s már tudomást sem vesznek a szoknyáik alá becsusszanó tenyerekről… sőt, néhány kacaj alapján, páran még élvezik is az érdes ujjak tapintását.
Szokásomhoz híven egy sarokban megbúvó, kétszemélyes asztalán foglalok helyet, kivonva magam a szegényes taverna közösségi életéből.
- Hallottad a hírt? Ser Rouhoz visszatért a faluba. Nagy győzelmet aratott! – Ecseteli az egyik fiúcska a társának, miközben meghozzák részemet az aranyszínűre sült kecskéből.
- Igen, és a polgármester személyesen fogadja a házában! Ő és a fegyveresei végre kardélre hányták azokat a sötét céheseket, akik a közeli erdőben tanyáztak!
- Ser Rouhoz igazi lovag! Remélem majd egyszer olyan erős leszek, mint ő! – A kívánság hallatán halvány mosolyra húzódnak ajkaim.
A nyakamat tenném rá, hogy balkézzel is lekaszálnám ezt a Ser Rouhozt-t és bandáját, miközben a jobbommal épp pisálok. Ezt persze nem osztom meg a suhancokkal.
Az elszigetelt települések mindig is hősként tekintettek a csillogó páncélban tündöklő, fennkölt férfiakra, akik látszólag oly sokat foglalkoznak az ő bajaikkal. Persze, sokkal inkább a pénz érdekli őket, mintsem a dicsőség, ám jól van ez így. Amíg békén hagynak, részemről azt dicsőítenek, akik akarnak. És hol is érdekelné kevésbé az embereket egy névtelen átutazó, mint egy apró falvacskában? Bár ez így nem túl helytálló… ~ Na igen, pont az efféle helyeken merül fel a legtöbb kérdés az idegenekkel kapcsolatban. Jobb lesz, ha meghúzom magam, amíg itt vagyok.
Gondolatomtól vezérelve, magam elé rántom a közelben fekvő újságot, s két falat közt átfutom annak mondandóját. A hús kissé zsíros, de közel sem olyan emészthetetlen, mint olvasnivalóm.
Jelentéktelen, helyi eseményekről számol be, s csak egy cikk akad a mágusoknak. A közeli Akane tengerpartról kér segítséget egy feltaláló, kísérletei teszteléséhez. Elvárásai semmi jóval sem kecsegtetnek, ám a jutalom elég szembetűnő. ~ Na nem mintha érdekelne a pénz. A hatalom mindig is az erőben rejlett, nem a vagyonban. És én jelenleg egyikből sem szenvedek hiányt. Ha csak ezt tudja ajánlani ez a környék, egy ideig maradok inkább a lazításnál…
Gúnyos kacaj ragad ki okfejtésemből. Tekintetem a magas hang irányába emelem, mely, mint kiderül, egy ezüsthajú lánytól származik. Testén a bőréhez feszülő, sötétibolya kosztümöt hord, sokat sejtető kivágásokkal, míg világos tincsei felett két nyuszifül magasodik.
- Én a helyedben nem pazarolnám az időmet arra a bolondra. – Szegezi ujját a kezemben lapuló papirosra. – Az a hibbant vénember még sose talált fel semmi hasznosat, de már több tucat alanyát juttatta kórházba, vagy a föld alá. Higgy nekem, sokkal kellemesebb élményekben lehet részed, ha inkább itt maradsz. – Meg sem várva véleményem, egy könnyed mozdulattal felcsusszan az asztalomra, majd közelebb hajol hozzám.
- Nem terveztem elvállalni ezt a hülyeséget. – Felelem könnyed hanglejtéssel.
- Jól teszed. Gyere inkább velem, és töltsük kettesben az éjszakát. Ha pedig fizetsz nekem 435 Ragacsos Puszedlit, tüzetesebben is megismerhetjük egymást. – Ajánlkozik kaján vigyorral.
- 435? Amikor az árlistán néztem a szobákat, a „ha elkélne a női kéz” kiegészítőt 975-ért tüntették fel.
- Nos, neked olcsóbban felszámítom.
- Ez kedves, de nem szeretem a használt árut. – Bújok ki szorításából, majd heves léptekkel elindulok a kijárat felé.
Az éjszaka már leengedte palástját az égboltra, így csak a csillagok tejszerű fénye világítja meg a környéket.
- Pegasus kapuja, nyílj meg! – Szólítom félénk hátasom, kinek kapuja a tenger árnyalataiban ragyog fel mellettem.
A hófehér papira puszta kisugárzása is ezüstös ravatalt emel a félhomályba, s tollas szárnyait kitárva csak méginkább fokozza a látvány fenséges mivoltát.
- Remélem ezúttal nem valami őrület miatt hajtottál ebbe a veszélyes világba, Den. – Szólít meg, ám hangja inkább esdeklő, mintsem fenyegetőző.
- Ne aggódj. Csak Akané-ba kell elvinned. Már jártunk ott, és innen amúgy sincs messze. Egy kellemes kis hajnali repülés, nem több. – Nyugtatom meg csillagszellemem, miközben felszállok derekára.
Végigsimítom gyöngyszínű sörényét, s hamarosan felemelkedünk az éjszakába, hogy közelebb kerülhessünk barátom rokonaihoz.
A szürke felhőfoszlányok elrongyosodott ágyneműként terülnek ki alattunk, a hideg, ám szelíd levegő lágyan tereli útján. Mindez megnyugtató hatással bír gondolataimra… ~ Pedig szívesen maradtam volna még abban a kis községben. De sose állhattam az olyan nőket, akik pénzért eladják a tisztességüket. A sötét céheket megvetik, de az ilyesmi törvényes… érthetetlen.
Mindenesetre, más dolgom nem lévén, adok egy esélyt a feltalálónak. Ha másért nem is, szívesen véget vetnék elfuserált életének… majd kiderül.
Alig telik egy fertályórába, mikor megpillanthatjuk a híres üdülőváros apró gyertyaként pislákoló lángjait. Ezernyi lámpás, s épület fénye keveredik eggyé az őket körülvevő árnyakkal, így kirajzolva egy ilyen településhez méltó, madártávlati látképet.
Hamarosan a hirdetésben szereplő épülethez is megérkezünk, ám úgy tűnik, másokat is idevetett a sors… vagy a pénz csábítása.
A vörös srácot már ismerem, bár legutóbbi találkozásunkkor nem volt alkalmunk bemutatkozni egymásnak. Akkor csak a lányok beszéltek… bár, valószínűleg nem veszítettem túl sokat.
A háznál egy másik, hasonló korú mágus is feltűnik, magával hozva baljós kisugárzását. ~ Ez nem jó. Én meg még azt hittem, nincs az az eszement, aki elvállalná az ilyesmit. Most hogyan nyírom ki a vénembert, ha úgy jön ki a lépés… bár, nem számít. Egy hullából könnyen lehet három is.
- Megérkeztünk. Ideje hazatérned. – Búcsúzom el Pegasus-tól, majd a bejárathoz felívelő lépcső szegélyének dőlve, kivárom, mi sül ki ebből.

Spoiler:

Tárgy: Re: Magánküldetés - Fehér Nyuszik Szer. Ápr. 10, 2013 11:13 am

- Túl régóta bujkálsz - közölte velem Sven a nyilvánvalót, de Latvia óta hajthatatlanul bújtam az árnyékok közé. Kerültem a tömeget, és nem akartam érintkezni az emberekkel. Egyedül Sven volt az, akivel felvettem a kapcsolatot, de vele is csak pár napja. Több hét telt el azóta, és én jórészt az erdőkben talált üres barlangok, sziklákba vájt üreges, elhagyatott őrhelyek és hasonló rejtekhelyek árnyékában éltem. Az élelmezésemről az erdő gondoskodott. Egyetlen társaságom pedig a néha-néha megszólaló Adam volt. Próbáltam minél jobban elnyomni a skizofrén teremtményt, ami bennem élt, de néha a bánattól és a keserűségtől meggyengülten engedtem neki egy rést az elmémben. Olyankor mindig gúnyosan nevetett rajtam, és tréfát csinált szeretteim halálából. Azt mondogatta, hogy esélytelen, hogy valaha is Dante nyomába érek és megküzdjek vele. Hisz ő sem volt ellenfél neki. Talán Enoch mester... de erre gondolni sem akartam. A céh hagyott megrohadni abban a pokolban, így most egy ideig nem kívántam a jelenlétüket.
Jellemem kezdett új formát venni. Közömbös lettem mindenkihez, még magához Svenhez is. Nem ettem sokat, kerültem az alkoholt és jórészt csuklyával a fejemben járkáltam. Magnoliába is így jutottam el észrevétlenül. Senkit sem érdekelt egy magába zuhant ember, aki csuklya mögé rejti sebhelyes arcát. A sebek lassan gyógyultak, mégis volt, amelyik még most is meglátszott arcomon.
- Találtam neked valamit - húzott elő egy papírost Sven, megtörve a csendet. Sárgásbarna pergamen volt, rajta kacifántos betűkkel. Egy felhívás volt. Azt akarja, hogy dolgozzak. Hiszen tudta, hogy Latvia óta semmi pénzem nem volt. Tartoztam neki, és ez dühített. Vissza akartam fizetni neki azt, hogy megetetett és szállást adott. Szükségem volt erre, hisz a következő lépésem az volt, hogy megszakítok minden kapcsolatot régi, öreg barátommal. Nem kockáztathattam, hogy újra megtörténjen. Több számomra kedves ember nem maradt, csak Sven.
- Mit akarnak? - vetettem oda semmi érdeklődést nem mutatva a dolog iránt.
- Azt nem írja. Csak kritériumokat sorol fel. Furcsa...
- Mit? - kérdeztem szűkszavúan.
- Minimális fájdalomtűrő képesség, kreativitás, szeress feküdni és szard le a furcsa szagokat. Valami laboratoriumba kell menni Akane Resortba. Itt a pontos cím - mutatta volna meg, de én elkaptam a gallérját és a szememben tükröződő harag elnémította a csapost. A fogadóban eddig lárma volt, ám most mindenki elcsendesedett és minket figyelt.
- Kísérleti patkánynak nézek ki? Velem aztán nem szórakozol! - fenyegettem.
- Nyugodj meg... - nyögte a férfi. - Sok pénzzel fizetnek...
Köptem egyet, majd visszalöktem a földre Svent. Elveszítve egyensúlyát a padlóra esett és pislogva figyelte, ahogy felnyalábolom a papírt és sietve távozok.
Odakint ismét emberek tömegében találtam magam és majd felfordult tőlük a gyomrom. Nem késlekedtem és Akane Resort felé vettem az irányt. Közben fejemben az járt, hogy ezzel végre kifizethetem az adósságomat és végre leléphetek. Végleg.
Az üdülővárost elérve már leszállt az est. Fényárban úszott minden és én próbáltam kerülni mindenkit, de a célt szem előtt tartva a laboratórium címe felé tartottam. Szerencsére minden ki volt táblázva, és nem kellett megkérdeznem senkit, hogy mi merre hány méter. Alig telt el húsz perc és a laboratórium előtt álltam. Nem voltam egyedül. Két másik fickó is állt ott, ám egyiket sem ismertem. Végigmértem először a vöröset, majd a fehér hajú fiút is. A vörös kis durcás volt, de a fehérnek volt valami abban a vérvörös szemében. Valahogy a szívem mélyén reméltem, hogy sorstársakra találok, és talán nem kell megölnöm mindenkit, miután végeztem itt.
~ Szép gondolatok. Tetszik az ötlet - szólalt meg ismét az a fránya hang.
~ Te csak maradj csöndben. Ez itt, az én dolgom. Egyedül is boldogulok.

Tárgy: Re: Magánküldetés - Fehér Nyuszik Pént. Ápr. 12, 2013 10:53 pm

Szabadság? Egy szabad percem sem volt, mert Hölgy és Úr egy nyugodt pillanatot sem hagyott nekem. Az árnyékomban léptek, a nyakamba lihegtek, majdhogynem a villámról is ők ették le az étkem. Idegesítettek, nagyon. Az átkozottak még egy küldetésre is velem akartak jönni. A türelmem a szokásosnál jóval hamarabb elfogyott, majd egy ijesztő hang hagyta el a torkom a fogaim kerítésén keresztül, mely megálljt parancsolt a számukra. Megálljt. Szó szerint megálltak, nem mozdultak, levegőt sem vettek, nem pislogtak. Mosolyra húztam a szám ezt látva, majd fordultam a hirdető táblához. Egyszer látták tőlem azt, hogy ha egy ilyen hang után tovább zavarnak, akkor mi történik és nem feledték azt a pillanatot. Nem voltam agresszív, sosem voltam az, de a türelmem nekem is véges volt, és mint mondani szokták, óvakodni kell egy türelmes ember haragjától.
Immáron csendben szemléltem a küldetések falát. Nem volt egy külső befolyásoló tényező sem, ám miként egy kis csekély örömöt is véltem felfedezni Hölgy és Úr arcán, úgy egy másik lapért nyúltam ott hagyva az előzőt. Ez a játékunk egészen addig tartott, mígnem már nem is figyeltem, hogy mikért nyúlok. Valószínűnek tartottam, hogy jó párat megbántam volna, azonban végül amelyiknél már majdhogynem sírtak, azt emeltem le a faliújságról.
Kísérleti alany? Ismételtem az olvasottakat, majd nyeltem nagyot. Lehet nem véletlenül ellenezték ezt annyira, ugyanakkor tovább olvasva egyáltalán nem tűntek rossznak a leírtak. A fájdalom küszöbömmel nem hittem, hogy hiba lenne és a furcsa szagok sem gondoltam, hogy olyannyira zavartak volna. Bár ezek valóban nem voltak a legmeggyőzőbbek, a munkával járó fekvés és a jutalom igencsak kecsegtetően hangoztak. Ráadásként még talán némi csendbe is részesülök idegesítő felvigyázók nélkül. Elvállaltam! És egyedül mentem!
A szobámban felöltöztem, a holmiaimat elpakoltam a reménnyel, hogy több napig fog ez tartani. Az arkan síp a nyakamban, az óriások kardja a hátamon és a mágikus kezeimet is felhúztam a kézfejemre. A tükörben egy utolsó pillantás, majd miután beletúrtam a kócos hajamban a Raven Tail kastélyának lépcsőin keresztül a mágikus kétkerekűmért menetem. Az arany színű küllők és egyéb díszítések tökéletesen kiemelkedtek az éjfekete alapfestés felett. Csodálva az alakját és becézgetve őt simítottam végig gyengédem az ujjaimat a kormányán, a tankját, az ülésén, majd ültem fel rá és vettem az irányt Akane Resort csodás városa felé.
Az út hosszú volt és fárasztó, ezt nem tagadtam, de kifejezetten még élveztem is ezt. A szabadság érzése, mi az ilyesfajta vezetéssel járt. Az érzés, hogy nem a hátsó ülésen utazok, az érzés, hogy én fogom a kormányt. Én irányítom a járművet, hogy az merre menjen. Nem repültem, mint a madarak, de a száguldó sebességben éreztem, hogy miként kap bele a kabátomba a szél és miként bújik a sisakom résein keresztül az arcomhoz a süvítő levegő. Frissítő volt, mámorító, ha úgy tetszik.
Megérkeztem. Nem keltettem feltűnést. A kétkerekűm szép volt, gyönyörű, de egyáltalán nem hangos. Csak az csodálhatta, kinek tekintette véletlenül arra tévedt. Leszálltam róla, majd egykedvűen konstatáltam, hogy korán érkeztem. Korán, nem órákkal, csupán csak percekkel, legalábbis ezt reméltem. Egy ismeretlen és egy félig ismeretlen. A félig ismeretlent láttam már korábban, résztvevői voltunk egy különleges küldetésnek, de csak ennyi, nem több. A kisugárzásuk pocsék volt. Korábban talán jobban zavart volna ez, de most csak nem törődtem velük. Nem, nem az a bunkó nem törődés volt ez részemről, hanem a nem rám tartozik, hogy mit keresnek itt nem törődés. Talán ugyanide jöttek, mint én, talán ugyanazzal az indokkal is, de nem érdekelt. Egy ágyat akartam magam alatt tudni, a parancsba adott fekvést és a szagokat. Vagyis a szagokat nem igazán, de nem volt mit tenni.

Spoiler:

Tárgy: Re: Magánküldetés - Fehér Nyuszik Pént. Ápr. 26, 2013 9:44 pm

Megismerhetitek egymást, ha gondoljátok, de mindenképpen egyszerre fogtok bemenni az ajtón, ami egy kis előtérbe vezet. Itt akár össze is lehet akaszkodni, mint jó gonosz mágusok, de nem muszáj, ahogy jól esik. Az előtérben falak helyett üvegek vannak, melyek második pillantásra óriási terráriumoknak néznek ki, és annyi fehér nyúl van bennük, hogy az elképesztő. Élik az életüket, tulajdonképpen, esznek, pihennek, ugrálnak, párzanak (az utóbbit meglepően sokan művelik), vagy éppen titeket néznek. Csak ti vagytok ebben a helységben, ami furcsa, hisz egész Fiorében végig lett (elméletileg) küldve a munkát magán hordozó szórólap köteg... lehet, hogy az a rengeteg többi tud valamit, amit ti nem? Három ajtó van a terem túlsó felében. Mindhárom felett egy tábla, amik ilyen sorrendben követik egymást: Bátorság, Kitartás, Ellenállás. Válasszatok egy ajtót. Mikor beléptek egy tudósnak tűnő fiatal üdvözöl titeket a híres feltaláló Lexis Laboratóriumában. A munkátok annyiból áll, hogy néhány kísérleti tárgyat ki kell próbálnotok, míg ők feljegyzik a hatásokat, és a fejleményeket. Azt is mondják, hogy ez semmi behatással nem lesz egészségi állapototokra, nem is fog annyira fájni, végérvényesen nincs mitől félni. Le kell feküdnötök egy ágyra (a tudósasszisztens, ha nőneműt akartok, sajnos nem fog mellétek feküdni), kaptok egy napszemüvegnek tűnő dolgot, ami egy fokkal nagyobb, és szögletesebb, mint egy átlagos, amiből rengeteg kábel fut ki, különböző lakrimákba, és más ismeretlen szerkezetekbe. Ezután mindannyian egy víziót éltek át, ahol úgy mozogtok, ahogyan akartok, azt csináltok, amit akartok, mágiát nem tudtok használni, és nem vagytok tisztában, mi történik a valóságban. Nektek ez lesz az új valóság.

Bátorság: Egy folyosón találod magad, egyedül. A falak szürkék, néhol már hiányzik a vakolat, mindenféle ismeretlen jelek tarkítják ezeket, talán vérrel írva? Ki tudja, de réginek tűnnek. A falakon gyertyák szolgálnak némi fénnyel, de csak kevéssel. Mély csend honol, semmit sem hallasz. Még. Kénytelen vagy elindulni, mivel a mögötted lévő ajtó nem nyílik, de, amikor megpróbálod betörni, vagy belökni, akkor valamiféle hangot hallasz az ajtó másik oldaláról. Valami kaparászik, és szaggatottan lélegzik odaát. Ha nem lehet előre, hát megfordulsz, és elindulsz a folyosón. Lépteid nem tudják elnyomni a szüntelen kaparászó hangot, amit még mindig ugyanolyan erősen hallasz, mint, amikor az ajtónál legelőször meghallottad. Talán nem is ott van a hang forrása, hanem mindenhol? Állandóan követ? Vár a tökéletes alkalomra, hogy le tudjon csapni? Ahogyan haladsz tovább, a gyertyák fénye ritkásabb lesz, majd eltűnik. Az egyik utolsó gyertyát le kell venned, ha tovább akarsz menni. A folyosó kezd torzulni, kanyarogni, falairól valami folyik lefelé, ami nem más, mint vér, a kaparászó hang mellé a hörgő hang is társul. Érintést érzel a válladon, de nincs ott senki, hideget a nyakadon, de nincs okozó. Majd hirtelen minden hang megszűnik, és csak önmagadat hallod. Vagy mégsem? Valami megmozdul előtted. Felemelt gyertyád nem elég, hogy lássál mindent belőle, de valami amorf massza van előtted, mely emberinek tűnik. A gyertya kialszik, majd a lehető legrémisztőbb arc villan fel előtted, és egy földöntúli sikollyal üdvözöl.... amelyre felébredsz.

Kitartás: Egy szobában találod magad. Egyszerű kuktafelszerelés van rajtad: fehér póló, pepita nagyrág, fehér cipő, fehér kötény, sapka (miért kell ezeknek a szakácsoknak fehér mindenből, ha úgyis összefoltozzák olyan anyagokkal, mely soha az életben nem jön ki belőle, még hypoval sem.... ki tudja). Több másik olyan ruhájú egyén van körülötted, akik mind egyfelé néznek: egy ajtó felé, amire rá van írva: Csend. Nem mernek megszólalni, és ha te kezdenél el beszélni, azonnal gonoszul néznek rád, vagy rád veti magát az egyik, és betapasztja a szádat a kezével. Egyszerre csak döngés hallatszik, és rátok rúgja az ajtót egy igencsak terjedelmes szakács, akkora szakácskalappal a fején, mint ő maga, megszorozva kétszer. Elkezd instrukciókat kiabálni a fehér ruhásoknak, és egyesével szórja ki őket a szobából, majd, mikor hozzád ér azt a feladatot kapod, hogy menj be a zöldségesbe, és pucolj meg néhány burgonyát. Eléggé egyszerűnek tűnik, nemde? Megtalálod a zöldségest, ahogy kimész; a legelső ajtó, egy hosszú folyosón, és ezt a névtáblát hordja maga felett, de, mikor belépsz kiderül, hogy az egész helység tele van ezzel az átkozott földi almával. Látsz egy kést, neki is állhatsz pucolni. Vagy nem muszáj, de a krumplik elkezdenek, egy idő után, ugrálni, és addig dobálják önmagukat neked (nem kellemes, ha egy krumpli eltalál, csak hogy tudd: fáj), ameddig hozzá nem fogsz a munkához. Unalmas, lassú, és eléggé eredménytelen; mi vagy te, szakács, kukta, konyhatündér, nő, hogy ilyenekhez értsél? Sokszor meg is vágod magad, a rengeteg zöldségből nem marad túl sok, mert a héján sok rajtamarad, meg a sérülések kivágása is sok húsba kerül. Agyad kezd kikapcsolni, a monoton munka átveszi a helyét, te meg arra gondolsz, amire akarsz. Ébredésedet az jelzi, hogy az utolsó krumpli(maradék) is megpucolva a halom tetejére kerül, és te az ágyon találod magad, ahol a szörnyű trauma egy ideig távol fog tartani a burgonyától.

Ellenállás: Fátylak vesznek téged körbe minden irányból. Női nevetgélést, búgó hangokat hallasz egyik irányból, jókedvű kacajt, tányér, és evőeszközcsörgést egy másik oldalról, pénz csörrenését egy harmadik oldalról. Végigjárhatod mindegyik oldalt. Vagy mégse?
Az egyik helyen nők kényeztetik egymást, fantáziádra hagyom, milyen módon csinálják, amit csinálnak, de nem gusztustalankodnak. Van néhány férfi is köztük, akik olyan arcot vágnának, mintha.... hát, tessék elképzelni, milyen az, amikor átlátszó fátyolba bújtatott hölgyek vesznek körül, és simogatnak. Néhány pajkosabb lány hozzád is odamegy, noszogatnak, hogy gyere, csatlakozz, olyan élményben lesz részed, mint még soha. A kép nem rossz, sőt, ennél jobbat még egy ilyen gonosz lelkületű valaki sem tudna elképzelni, mint te: végre itt a várva várt jutalom, és békesség. De valami nincs rendben; a lányoknak eltorzul a megjelenésük, hegyes fogú démoni mivoltuk kezd átütni a kellemes, csábító emberi mivoltukon. Hirtelen mégsem lesz olyan vonzó ez az akció, főleg, hogy látod, az egyik férfi arcán az más ráfagyott eksztázis, hisz nagy részét már megdézsmálták az éhes nődémonok. Rázd le őket, és iparkodj vissza a fátylakhoz.
Következőnek egy társaságba botlasz, akik egy hatalmas asztal körül esznek-isznak, jól mulatnak. Mindegyik kövér, mindegyik előtt egy jól megrakott tányér van, és jó színű bort iszogatnak. Invitálnak téged is, hogy gyere csak, gyere, és tényleg, az asztalon heverő finomságok megindítják a nyáltermelésed, megkordul a gyomrod, és már ülnél is le, de valami ismételten elrondítja a képet. Az emberek, azok már egyáltalán nem tűnnek embereknek; a felületes álca mögött disznók rejlenek. Az összes kövér igazából ruhába bújtatott malac, akik már nem is az előbb oly étvágygerjesztő ételeket eszik, hanem élő patkányt, bogarakat, és emberhúst is. Az egész látványtól rád tör az émelygés a szagtól meg a rosszullét, és erre ébredsz, hogy hánysz egy jót, méghozzá a saját öledbe.

Mindenki azt az "utat" válassza, amelyik tetszik neki. Egy útra csak egy játékos térhet. Határidő nincs, mivel el vagyok havazva, posztoltok, amikor szeretnétek.

Tárgy: Re: Magánküldetés - Fehér Nyuszik Kedd Május 14, 2013 6:53 pm

Nem pazarlom soká a szabad ég alatt töltött perceket. Egy-egy gyors pillantással felmérem a két jövevényt, kik velem egyszerre indulnak el a bejárat felé.
Szerencséjükre a kétszárnyas ajtó elegendő teret kínál mindnyájunknak, így fennakadás, s felesleges szavak nélkül folytathatjuk utunkat.
Ahogy tovább lépdelünk, meszelt falak helyett áttetsző üvegfolyosók ölelése fogad minket, melyek több kolóniányi, hófehér nyúlra engednek bepillantást. Az albínó rágcsálók úgy élik hétköznapjaikat mesterséges körülményeik közt, mintha csak az anyatermészet egy háborítatlan völgye volna mindez.
Furcsa hatást kelt ugyan a kisállatok hatalmas számaival ellenben, hogy egy ember sincs itt rajtunk kívül, hamar elhessegetem a gyanakvó gondolataimat. Inkább kinyújtom érzékeim csápjait, melyek a közelmúltban egyre fejlettebbé váltak, ahogy egyre több és több tapasztalatot szereztem a különféle mágusokkal kapcsolatban. Már nincs szükségem egy csillagszellememre ahhoz, hogy felmérjem mások energiáit… ~ És meg kell hagyni, hasznos kis képesség ez. Ez a két alak még együtt sem érne fel hozzám, ami megnyugtató. Persze, ha meglepnek ismeretlen képességeikkel, vagy hirtelen feltörő, gyilkos szándékukkal, a nyers erő másodlagossá válik… résen kell lenem.
Ezt követően a lépteimet képzelgéseim halvány láncolata kíséri tovább, melyekben végigmérem, mégis milyen változatos módszerekkel ölhetném meg a „kísérőimet.” Ám hamar ráunok… a két férfi csendesnek bizonyul, s nem áll szándékukban provokálni. Nem olyanok, mint egykori céhem kutyái.
Kisvártatva egy válaszút vet véget közös sétánknak, három, jelzéssel ellátott ajtajával. „Bátorság, Kitartás, Ellenállás.” Ezen jellemvonások egyike sem bír különösebb jelentőséggel a számomra. Nem feltétlenül igazak rám, ahogy ellenteteik sem.
Különösebb ok nélkül döntök végül a bátorság ösvénye mellett, amelynek rövid vágása egy gépektől zsúfolt helyiségben ér véget.
A szürkén sötétlő felszereléstől eltekintve, itt nézhetek szembe a létesítmény első alkalmazottjával is.
- Örömmel köszöntelek Lexis Laboratóriumában. – Üdvözöl a fiatal férfi, kinek fehér köpenye, s jellegtelen arca csekély összhatást kelt bennem. – Biztos a felhívásra érkeztél. Látszik a felszereléseden, hogy mágus vagy. – Futó pillantást vet fegyveremre, s gyöngyként ragyogó kulcsaimra. – Valószínűleg ez lesz az egyik legkönnyebb munka, amivel eddig összehozott a sors. Nem lesz más dolgod, mint letesztelni pár kísérleti fázisban lévő tárgyat, amíg én leírom annak hatásait. Egészségügyileg mindez teljesen ártalmatlan, és az ezzel járó fájdalom is elhanyagolható.
- Remélem igazat szólsz… - A rám váró körülmények túlságosan is idilli felvázolása csak egy ehhez hasonló, halk választ csikar ki belőlem.
Kaszámat a falnak támasztom, majd a munkás útmutatása alapján lefekszem a szoba közepén ásítozó asztalra.
Amint hátam vízszintes állapotba kerül, a férfi egy különös szemüveget illeszt az arcomra, amely rögvest átalakítja a külvilágom…

Mintha csak egy illúzió hatása alá kerültem volna, úgy hagyom el a kísérlet helyszínét egy olajos sötétségben úszó folyosó kedvéért.
A szűk járatot kopott, elgyötört falak szegélyezik, egykori tejszínű vakolatuk mostanra nem több töredezett, szürke hámnál. Ám nem is ez legfőbb oka rút állapotának… sokkal inkább a vérvörös firkálmányok hada, melyek egy őrült elme munkáját hivatottak megörökíteni.
Ezen tények hamar tudatják velem, hogy egy barátságtalan helyre érkeztem. Nem sokan lennének most a helyemben, hiszen még én sem vagyok itt szívesen. Kiszolgáltatottnak érzem magam, még a kulcsaim sincsenek velem. Övem árván öleli körül a nadrágom, megfosztva a csillagfényű tárgyak káprázatától. Ereimben elapadt a mágia folyama… ~ Semmi gond. Még így is én vagyok a legfélelmetesebb dolog a sötétben.
Nem sok reménnyel ugyan, de hátrapillantok a folyosó bejáratára, amely halványan körvonalazódik előttem a szabályosan elhelyezett gyertyák zsarátnokában. Elég ránéznem masszív, goromba küllemére, hogy tudjam, miszerint zárva van… És egyébként sem kívánok arra menni. Talán csak én képzelem be magamnak, de a fémajtó kaparászó hangok, s megkínzott lélegzés foszlányait engedi át tömör szerkezetén. ~ Nem félek. Egy szánalmas kísérlet sosem fog kicsikarni belőlem efféle érzelmeket. Ám ettől függetlenül, varázserőm nélkül nem szívesen néznék szembe azzal, ami ott rejtőzik… már ha van ott valami egyáltalán.
Nincs más választásom hát, mintsem előre. A téglákra akasztott viaszgyertyák kellemes biztonságérzettel töltenek el, ahogy narancsos köpenyükbe burkolják a félhomályba vesző alagutat. De sajnos, ebben a világban valamiért nincs helye a biztonságnak… a lángok egyre ritkásabbá válnak, ahogy cél nélküli utamat róvom. S ez csak a csekélyebb aggályom.
A fenyegető hangok, a fénnyel ellenben nem halnak el. Végig követnek fájdalmas, hörgő ütemeikkel. ~ Ez valami élőlény lesz. Vagy talán a kísérlethez szükséges, és csak gépekkel generálják az egészet. Végső soron, valaki talán csak megjátssza a zombit a fal túloldalán…
Bárhogy is, a járat még csak most készül megmutatni valódi árnyoldalait a számomra. Egyenes iránya érthetetlenül kanyargóssá válik, s mikor már alig néhány gyertya küzd a homállyal, ragacsos, bíborszínű folyadék csöppen a vállamra. Az anyag vörös pókhálóként járja át a mennyezetet, megbújva valamennyi tégla illesztésében. Túl sokszor ontottam már hasonlót ahhoz, hogy ne ismerjem fel elsőre… ~ Még nem tudom miképp, de hamarosan vége lesz. Ez kétségtelen.
Pár lépést követően, az alagútra úgy borul rá a fekete sötétség egésze, mintha csak egy palást volna, amely egy meztelen embert hivatott elfedni. Magamhoz veszem az utolsó gyertyát, s egy mély lélegzetvételt követően belépek az árnyak birodalmába.
Alig koppan kettőt csizmám a padlón, mikor egy érintés szalad végig a hátamon. Egy szempillantás alatt megfordulok, ám csak az üres sötétség néz vissza rám, amely haragosan húzódik vissza az ujjaim közt pihenő zsarátnoktól. ~ Mégis miféle kísérlet ez? Őrültség az egész…
Más választásom nem lévén, mégis tovább haladok. De hamar megbánom… A hangok, mik egész sétámat végigkísérték némaságba fordulnak. Ennek örülnöm kellene, ám már megtanultam, hogy itt semmi sem jelent jót… A halvány, sápadt fényben, mi előttem jár, egy undorító, emberszerű massza alakja bontakozik ki. Ezen a ponton már kezdenek derengeni bennem a Fekete Lakatosok börtönében átélt érzelmek…
Utolsó menedékem, a sárgásan pislákoló láng kialszik, s bármi is legyen az a lény, előttem terem. Az arca, mely csak annyira emberi, mint az alvilág démonjai, örökké belevési magát az elmémbe… Kiáltása pedig majd megsüketít.
Zihálva, nedves tincseimmel az arcomban térek magamhoz ott, hol rám aggatták azt az átkozott szemüveget…

» A Fehér Vipera
» Fehér lepel
» Már megint az a Fehér Vipera...
» Fehér gyöngy (küldetés Nati Teinának, Red Walternek, Petersen Ruwnak és Raelae Xing'ke-nek)
» Magánküldetés: Ölj