Fehér lepel

Elnyújtott nyögéssel nyitottam ki a szemem. Merre van az óra... oh, már 11 van. Akár fel is kelhetek.
Öt perc vacillálás után felültem, és kibotorkáltam a fürdőbe egy gyors arcmosásra. Így ránézésre egy borotválkozás sem ártana.
- Phű... Yuzuha még mindig nem jött vissza - morogtam, amint tekintetem a szennyeskupacra tévedt. Hát, végüls is úgyis az én sorom lenne kimosni. Jobb dolgom nem lévén felöltöztem, és megeresztettem a kádat. Kiskoromban rengeteget kellett mosnom - Garryn ezt a melót is ránk hagyta - úgyhogy minden nehézség nélkül végeztem vele, még ha gyűlöltem is minden pillanatát. Kiraktam őket száradni, aztán tanácstalanul néztem körbe a bérházban. Néztem a konyha felé... aztán a kijárati ajtó felé...
- Majd eszek a klánnál - adtam meg magam végül, bár jól tudtam, hogy kezd megint elapadni a pénztárcám.
Elég mostoha sorsom lett most, hogy Yuzuha elment edzeni Garrynnel. Az egész házat egyedül kell intéznem, ráadásul a főzőtudományom kimerül a forró víznél... Bezártam az ajtót, és elindultam egyenesen a 27. utcán a klánház felé.
- Jó reggelt, Vicius mester - intettem mosolyogva a szomszéd üzlet előtt ácsorgó öregembernek.
- Reggelt...? Ejnye Nagao-kun, most hogy nincs itt a kislány nagyon elkanászodtál.
Épp elég bajom van anélkül is, hogy mindig emlékeztetnének rá.
- Elnézést mester, de sietnem kell egy munka miatt. Szép napot!
- Menj csak fiam, menj csak...
Sóhajtottam egyet, és zsebre vágtam a kezem. Na, ezen túl vagyok... most jön a neheze.
Kellemes napot köszönve az ismerősöknek és már-már rutin szintjén kerülgetve a legkülönbözőbb kérdéseket, végre odaértem a büszke márványépülethez. Egy pillanatra megálltam, hogy összeszedjem az erőmet, majd egy sóhajtás kíséretében belöktem az ajtószárnyakat.
- Sziasztok!
Uram atyám, ez négy... hat... kilenc ember.
- Arashi! Vissza-
- Nem, még nem jött vissza - igyekeztem minél megközelíthetetlenebb és elutasítóbb arckifejezést és hangnemet használni, de ezzel csak azt értem el, hogy az egyik csoport elkezdett sutyorogni meg kuncogni - férfiaktól ez elég bizar látvány - a három lány pedig hozzám szaladt, hogy nincs-e semmi baj, meg hogy hogy érzem magam, és hogy hiányzik-e, meg hogy milyen edzésről van szó, és még hogy... Legszívesebben felgyújtottam volna az egész társaságot, de úgy döntöttem jobban járok, ha udvariasan elmagyarázom nekik a helyzetet. Közben azért elég nehéz volt leplezni szám sarkának ideges rángatózását.
Végre megszabadultam a csajoktól, és ledobtam magam a bárszékbe, félig a bárpultra feküdve. Láttam hogy Mei mosolyogva levegőt vesz, ezért gyorsan feltartottam a tenyerem.
- Mei, könyörgöm, ne kérdezz semmit... csak ebédelni szeretnék...
Halkan felnevetett.
- Azonnal hozok egy adagot.
- Hmm... mi lehet a mai menü...? - dünnyögtem magam elé.
Felkönyököltem, és várakozásteljesen néztem a konyha ajtaja felé. Hirtelen összerezzentem a hangra, ahogy valaki lehuppant a mellettem levő székre. Ez nem lehet igaz...
- Na ide figyelj, nem tudom... oh... csak te vagy az. Hála Istennek.
Itachi kissé unott arca olyan volt nekem, mint egy nyugodt sziget a háborgó tengeren. Háborgó tenger... erről sajnos mindig eszembe jut a kis hajókirándulásom. Igazán megválogathatnám a gondolataimat.
- Tessék - hallottam egy kedves női hangot és egy koppanást. A tányéron egy szép darab sült hús volt párolt zöldséggel körítve.
- Köszönöm - mondtam, és egyből neki is láttam. Itachi közben kért néhány sört, és lassan iszogatta mellettem. Tökéletesen csendben voltunk az ebédem végéig, ami nekem gyönyörűen megfelelt. Eleinte hátranéztem, hogy üljek-e le egy asztalhoz, de a többiek hiénavigyora eltántorított a szándékomtól. Nincs saját életük amit élhetnének?!
Végül eltoltam magam elől a tányért.
- Ez finom volt. Add át a tiszteletem a szakácsnak - mosolyogtam a lányra, aki gyorsan eltakarította a csetrest. Leraktam a pénzt a pultra, aztán Itachi felé fordultam.
- Mit szólnál egy melóhoz? Régen voltunk már csapatban.
Rosszul állok anyagilag és a lehető leghamarabb el is akarok tűnni a környékről, ami azt illeti. Amíg Yuzuha vissza nem tért, legfeljebb Itachival vagy Drale-el vállalok munkát, az egyszer biztos.
Odasétáltunk a küldetésfalhoz. Úgy látszik az istenek összeesküdtek ma ellenem, mert csupa nehéz küldetést találtam csak a falon... valaki még egy tízéves küldetést is beküldött, mégis ki a fene csinálná ezt nálunk? Jason nem bírná ki annyi ideig a klán nélkül. Hacsak nem Raizen, bár valahogy nem tudom elképzelni hogy neki pont az ilyen munkákhoz lenne gusztusa.
- Semmi...
- Hé, Arashi - vigyorgott rám a fiútársaság szóvivője - itt pont van egy jó kis meló, fejenként jutna negyven...
- ...hát ez kár, pedig igazán jó lett volna egy kis plusz pénz, nem, Itachi? De hát ha nincs munka nincs mit tenni - mondtam, mintha meg sem hallottam volna a közbeszólót.
- Naa, Arashi, ne legyél ilyen rideg, egyszer eljöhetnél velünk is...
- Oh, jut eszembe, nem nézünk el a fürdőbe? Állítólag jó kis szakét adnak ott - vetettem be azt az érvet, amivel biztosan megnyerhetem az ügyemnek Itachit. Valahogy megnyugtatott a hallgatag villámmágus közelsége, és nem is hangzott rosszul egy kis forró vízes áztatás. Azonnal elindultam, akár jön utánam Ita, akár nem. Elegem van ebből... hány hétig kell még bírnom a folytonos zaklatást?
Kiléptem a forgalmas utcára, ahova - egy hátranézés után megállapítottam - Itachi is követett. Megvártam amíg mellém ér, aztán elindultunk az utcán. A rövidebb úton, a parkon keresztül mentünk, amikor két egész csinos, beszélgető lányt láttunk meg az út közepén. Nyilván vásárlásból tarthattak haza, mert egy-egy kosár pihent a karjukon.
- ... szegény teljesen meg van már rémülve, állítólag a lányt akarják megölni.
- Nem mondod!
- Bizony... mágusokat keresnek, de úgy tűnik a Titan Nose még nem fogadta el a munkát.
- Elnézést hölgyeim... véletlen hallottam a beszélgetésüket. Titan Nose mágusok vagyunk, még nem érkezett hozzánk megbízás. Tudnának esetleg közelebbit mondani...?
A lányok csicsergő hangjukon elmagyarázták a helyzetet. Szóval egy gazdag család lányát fenyegeti valaki... a gazdag családok minden mágus első számú megélhetési forrásai közé tartoznak. A család villáját, mint helyi lakosok, ismertük, úgyhogy rövid időn belül ott álltunk a kapu előtt.

Nick frissen és üdén lépett ki Leena házának az ajtaján. Rég nem aludt ilyen kényelmesen. Talán meg volt már annak fél éve is, hogy utoljára rendes házban puha párnára hajthatta a fejét. Ez előtt általában fák tövében, vonatok fülkéjében, vagy épp egy kocsma kövén aludt. Mivel mindig mozgásban volt és oda utazott ahol éppen munkája volt, ezért sosem volt szüksége rá, hogy állandó szállást szerezzen magában. Nomád életmódja mellett pedig sajnálta a pénzt a rendes szállásra, ezért aludt jóformán mindig ott ahol tudott.
Leena tegnap körbevezette Nick-et a városban és bár megjegyezte az utat visszafelé kicsit bizonytalan volt az útja lévén, hogy először sétált vissza önerőből, vezetés nélkül a céh épületbe. Még egyelőre idegen város volt számára, de Nick eszes fiú volt és gyorsan tanult. Egy-két heti ittlét után már olyan jól kifogja magát ismerni a városban, mintha évek óta itt élne és ezt ő is nagyon jól tudta.
Beletelt némi időbe, de végül megérkezett az épületbe, ahol első útja rögtön a tegnap olyan sokat emlegetett megbízások fala volt. Ide voltak kiakasztva a céhhez érkezett munkák plakátjai, amit a Dragon Fang mágusai kényük kedvére elvállalhattak. Nick sem lacafacázott. Céltudatosan becélozta a falat és határozott, gyors léptekkel megiramodott felé, majd amint elérte azt tüzetesen szemügyre vette mindegyiket. Végül egy számára érdekesnek tűnő jól fizető, ám mégis könnyűnek mondható felkérést választott magának. Bár Shirotsume városában volt a feladat nem érezte gondnak a távolságot. Már csak ezért sem, mert a munka jól fizetett ő pedig úgy sem vesz jegyet a vonatra szokásához híven, hanem bliccel, ahogy annak a rendje és módja volt az ő életében.
Leena segítsége nélkül beletelt egy kis időbe, de végül szerencsésen megtalálta Era vasútállomását. A szerencséjét tetőzve a megcélzott vonat pont bent állt a vágányon és a tíz perccel későbbi indulására várakozott. Nick fellépett a vonatra és megcélzott egy üres fülkét, ahova betelepedett. Behúzta maga után a fülke ajtaját, majd kényelmesen tarkóra tett kezekkel elnyúlt az üléseken hosszában. A mozdony hangos visítással jelezte az indulást, aztán a kerekek is lassan megmozdultak és a vonat döcögve és pöfékelve elindult. Először lassan és komótosan, majd folyamatosan gyorsulva elérte a kívánt sebességet és már száguldott is a síneken.
Az indulás után két megállóval később elhúzódott a fülke ajtaja és belépett rajta a kalauz.
- A jegyét kérném ellenőrzésre uram! – szólt határozottan a bajuszos férfi Nick-hez, azonban ő továbbra is játszotta az alvót. A férfi megvakarta a kopasz fejét, aztán közelebb lépett, hogy némi bökéssel felébressze az utast. Nick pontosan erre az alkalomra várt. Mikor a kalauz elég közel ért, hirtelen kinyitotta a száját, amiből gőz tört fel.
- Mi a…
Amilyen hirtelen lepődött meg ezen a férfi, olyan gyorsan hatott az altató méreg, amitől eszméletét vesztve összeesett és horkolással jelezve álomba merült. Nick felült a helyéről, majd felsegítette a kalauzt a vele szemben lévő ülésre és a fejét oldalra döntve ott hagyta. Bele túrt a férfi táskájába ahonnan előhúzott egy sapkát és a férfi fejére téve az arcába húzta, hogy takarja valamelyest. Miután ezzel megvolt újra kényelembe helyezte magát a saját helyén és fel sem kelt egészen addig, míg a vonat meg nem állt Shirotsume-ben.
Nick először a papíron lévő címre ment el, ami a megbízóé volt. Amint elért a házhoz megállt az ajtó előtt és kezével a csengőhöz nyúlt. Lágy búgó hang harsant belül a házban, mire azonnal lépések hangjai csendültek fel. Az ajtó kitárult és egy középkorú köntösös fickó állt Nick előtt.
- Miben segíthetek? – kérdezte a férfi, miközben Nick gyanús külsejét fürkészte.
- A megbízásra jöttem – felelte Nick, magabiztos, széles mosollyal az arcán és a bal kezével felemelte a lapot megmutatva a köntösös ürgének.
- Ó… nagyon sajnálom uram, de pont tíz perce végezte el a feladatot 3 mágus a Titan Nose-ból és megkapva a jutalmat el is mentek. De ezért köszönöm az érdeklődését. Talán legközelebb. Viszlát.
Azzal egy szerény mozdulattal becsukta Nick orra előtt az ajtót, aki ebben a pillanatban köpni-nyelni nem tudott. A fickó szívverésén érezte, hogy nem hazudott. Azon háborgott, hogy a semmiért utazott el egészen ebbe a számára isten háta mögötti helyre. Zsörtölődve sarkon fordult és dinamikus léptekkel megindult az utcán. Elővett egy szál cigit, meggyújtotta, aztán zsebre dugott kézzel mérgesen sétálni kezdett a városban.
A megmaradt csikket kivette a szájából és elpöccintette az út szélére. Hirtelen Nick-nek a hasa megkordult és eszébe jutott, hogy ma még nem is evett. Épp egy pék bódé volt nem messze előtte. A pult elé lépett, ahol ki volt pakolva a tömérdek mennyiségű péktermék. Hátul az árus mögött két hatalmas lakrima fűtésű kemence volt fölöttük pedig még néhány kosárnyi frissen sült péksütemény foglalt helyet.
- Szép jó napot! Mit adhatok? – szólalt meg negédes hangon a szürkülő hajú kicsit testesebb alkatú hölgy.
- Levenné nekem azokat ott? – mutatott Nick a kemence fölötti kosárra – Nem biztos, hogy az amire gondolok, de ha igen, akkor nagyon örülnék, mert rég nem ettem már olyat – mondta Nick kedves, ám álszent mosollyal az arcán. A hölgy visszamosolygott, majd eldarált egy perszét és megfordulva nyújtózni kezdett a kosár után. Nick erre a pillanatra várt és az előtte lévő pultról, ahol felsorakoztak a termékek csak úgy találomra felkapott néhányat és a zsebébe tömte. A nő sikeresen levette a kosarat, majd mosolyogva Nick elé rakta, aki belenézett, majd csalódott arcot vágott.
- Oh. Ez sajnos mégse az. Máskor talán szerencsém lesz. Azért köszönöm a türelmét. Viszlát.
Nick megfordult és tovább ballagott az utcán, majd az első lehetséges helyen befordult. Beletúrt a zsebébe és kihalászott barackos táskát. Jóízűen enne kezdte út közben, majd jött a másik zsebének a tartalma, közben egy parkhoz érkezett. Ott az első padra leült, amit talált. Befejezve az evést rágyújtott egy újabb cigire, majd fülelni kezdte a környezetét.
- … a lányt akarják megölni.
Erre Nick azonnal felkapta a fejét és a hang forrását kezdte el keresni.
- Nem mondod!
Végül sikerült kiszúrnia a tőle majdnem száz méterre álló két előkelő öltözetű lányt, ahogy beszélgetnek. Két srác tartott feléjük. Nick számára úgy tűnt, hogy ők is meghallhatták a beszélgetés tárgyát, mivel közvetlenül őket célozták be.
- Bizony... mágusokat keresnek, de úgy tűnik a Titan Nose még nem fogadta el a munkát.
- Elnézést hölgyeim... véletlen hallottam a beszélgetésüket. Titan Nose mágusok vagyunk, még nem érkezett hozzánk megbízás. Tudnának esetleg közelebbit mondani...?
Nick-et a Titan Nose neve hallatán elöntötte a méreg, de tovább hallgatózott. Megakarta tudni a részleteket, hogy a két mágus előtt érjen el a megbízóhoz. A két lány közölte a szükséges információkat. Nick-nek csak egy névre volt szüksége, amit meg is kapott. Azonnal fölpattant a helyéről és száznyolcvan fokos fordulatot megtéve föllépett a padra, majd arról elrugaszkodva hatalmasat szökkent és futni kezdett. Fogalma sem volt arról hol lehet az említett családnak a villája, bár ő valahol a város szélére tippelte, mégse kockáztathatta meg a kutatást. A két mágus talán előbb találná meg a házat és Nick ezt semmiképpen sem akarta. Találomra egy férfi előtt lefékezett és hatalmas temperamentummal magyarázni kezdett neki a családról, akinek a házához el kell jutnia. Az öreg először csak pislogott, de mikor Nick másodszorra megemlítette a nevet és lassabban mondta el, végre beugrott neki. Át vetette a kezét Nick nyaka fölött és magához szorított, majd magyarázni kezdte az utat. Nick először tiltakozni próbált, de az öreg makacsul szorította és nem akart erőszakot alkalmazni elleni, mivel már elkezdet darálni neki az útvonalat.
Mikor végeztek Nick gyorsan bólintott és sikerült kiszabadulni az öreg kezei közül, majd rohanni kezdett a megadott útvonalon. Egyszer rossz helyen fordult be, de szerencséjére még hamar rájött és korrigálta magát. Már az utolsó sarkon fordult, mikor megpillantotta az öreg által leírt házat. A futástól és az izgalomtól a szíve zakatolt. Azt hitte ennél már nem tud gyorsabban verni, de tévedett. Meglátta a két varázslót, ahogy épp befordul a ház előtti kapun.
Nick a nyaka közé kapta a lábát és futni kezdett, úgy ahogy eddig még soha. Jó pár másodperc alatt elért a kapuhoz ő is és befékezett. Berohant rajta és végig szaladt a kerten, majd az ajtóhoz közeledve, ahol a mágusok álltak lassítani kezdett.
- Nem! Ne…Nem! Nem csapja le az orrom elől ezt a munkámat is a Titan Nose! Ez az én melóm, világos?! – mondta határozottan és persze lihegve Nick a két mágusnak.

A ház hatalmas, bár kívülről semmi extrát nem láttok rajta belülről fejedelmi. Az ajtóban nem kell sokáig várnotok, egy ijedt egér arcú cselédlány hamar ajtót nyit. Félénken kérdi kihez jöttetek majd amikor elmondjátok ijedten szája elé kapja a kézét. Sietve be tessékel titeket a házba majd a kerre nyíló teraszhoz ültet. Néhány perc múlva vissza is tér egy mesebelien szép fiatal lánnyal és egy öreg úrral.
- Uram, úrnőm, ők lennének a mágusok. – mondja félénken majd meghajol és lassan kisettenkedik a teraszról.
- Örvendek a nevem Gordan Mihok ő pedig itt a lányom Euphi.
Euphi arcáról süt a gőg és felsőbbrendűség érzése, ő nem köszönt titeket, csak unott arccal kezét nyújtja és várja, hogy kezet csókoljatok neki.
Ezután Mihok hellyel kínál titeket.
- Csodálkozom hogy csak hárman jöttek, azt hittem többen érkeznek majd a felhívásra…Remélem tapasztalt mágusok mert a lányomat valaki meg akarja ölni! – mondja kemény hangon az apa – Elvárom hogy ha kell az életük árán is megvédjék őt, persze ezért busásan megjutalmazom önöket. Azt akarom, hogy minden percben legyenek a lányommal!
- Hehe! – szólal meg kényesen a lány. – Csak nem gondolod, hogy ezek az emberek beléphetnek a szobámba? – kérdezi felháborodva.
- Ezt már megbeszéltük egyszer Euphi, amíg nem kapják el a merénylődet addig folyton veled lesznek és kész! – jelenti ki ellentmondást nem tűrő hangon Mihok.
- Chhhh!
T i, hogy oldjátok a feszültséget akár biztosíthatjátok is a hölgyet, hogy észre se fog venni titeket, ez viszont őt cseppet se nyugtatja meg. Végül rá is kérdezhettek mi is konkrétan a probléma, mit tudnak eddig.
- 4 nappal ezelőtt, valaki az éjszaka közepén meg akarta ölni a lányomat. Véleményem szerint valami őrült lehet, ugyan is az első merénylet előtt két nappal egy szolgáló lányt megfojtottak a rózsa kertben, amikor a lány épp délutáni sétáján volt.
- Borzalmas volt… – szólal meg siránkozva Euphi, és kézfejét szimpadiasan a homlokához érinti. – egyik pillanatról a másikra feltűnt az fekete csuklyás férfi , először engem akart megölni de a lány elém vette magát és… Én próbáltam el menekülni de elesetem és … - ekkor már hüppög és könnyek szöknek a szemébe.
- Jól van kislányom ne izgasd fel magad! – simogatja meg a kezét az apja.
- Igazad van apám, a sírástól csak be dagad a szemem, és akkor hogy néznék ki holnap után az esküvőn?! – és ahogy azt kimondja a könny cseppeknek hűlt nyoma.
Ekkor egy eléggé groteszk nyálas hang hallatszik fel.
- HEEEEERCEGNŐŐŐŐŐŐŐŐŐM! – trillázza valaki a házban.
- Ó Edward… - sóhajt Euphi – Itt vagyok édesem a teraszon! – kiált vissza. Mihok csak a szemét forgatja, sokat mondva ezzel a jelenetről. Ekkor egy daliás platina szőke hajú kék szemű fiatal férfi dugja ki a fejét a hatalmas terasz ajtón.
- Itt vagy Galambon? – kérdi vigyorogva
- Itt vagyok Herci! – feleli a lány gőgös mosollyal és kihúzza magát ezzel előrébb téve melleit. Herci szökdécselve meg hozzá majd letérdel előtte és egy rózsa szálat nyújt át.
- Khöm … őt itt Herci … akarom mondani Edward – jegyzi meg morcosan Mihok – a vejem. Edward ők itt Euphi testőrei. – mutat be titeket is, ha akartok be is mutatkozhattok.
- Á… akkor vigyázatok nekem az én rózsavirágszálamra mert ha csak egy haja szála is meggörbül – és itt elő kapja vékony élű kardját – magam szedlek titeket ízekre!
- Na jól van … jól van … hagyjuk ezt – mordul Mihok – Akkor azt hiszem minden világos. További kellemes napot! – szól Mihok és távozik.
- Na akkor katonák én most sétára indulok az egyetlen szereeeelmeeemeeel – mondja Herci az utolsó szót énekelve – ti legyetek a közelbe de ne zavarjátok meg mézes perceinket! – és kézen fogva kedvesét a kert felé indul.
Postotok odáig tartson hogy utánunk indultok.

Euphi

Edward allias Herci

Már az ajtónál jártunk, és épp megragadtam volna a kopogtatót, amikor egy lihegő hang állított meg minket.
- Nem! Ne…Nem! Nem csapja le az orrom elől ezt a munkámat is a Titan Nose! Ez az én melóm, világos?!
Egy magamkorú, hófehér hajú srác állt meg mögöttünk. Szokás szerint lassan, önkéntelenül a kardmarkolatra tettem a kezem, ez mindig biztonságérzetet adott. Mondhatnám azt, hogy átadom neki a munkát, hiszen eredetileg úgyis a fürdőbe készültünk, de hallva a hangnemet, ahogy a klánomról beszélt, fellobbant bennem a lokálpatrióta.
- Hát te meg...? - tekintetem a nyakára tévedt, ahol egy tetoválás jelezte, hogy hivatásos mágussal van dolgom. - Dragon Fang...? Ez a mi városunk, haver, tűnés innen!
Hé, Itachi, segíts már...!
- Nem érdekel, hogy a ti városotok! Ez az én munkám lesz! De ha balhét akarsz lerendezhetjük... - ropogtatta meg az ujjait a szemtelen betolakodó.
- Felő- - kezdtem volna, de ekkor kinyílt az ajtó, és egy félénk cselédlány köszöntött minket.
- Kérem uraim, ne hangoskodjanak... mi járatban vannak itt...?
- MUNKA! - ordítottuk egyszerre a sráccal.
Ettől szegény lány igen csak megszeppent, Itachitól pedig egy lesújtó pillantást kaptam jutalmul. Hé, most én vagyok a rossz fiú?! Segíteni azt nem tudsz, de ha nőkről van szó... hagyjuk inkább. Egyébként is, lehet hogy félreértelmeztem a tekintetét, elég nehéz róla olvasni.
A cselédlány teljesen le van dermedve, csinálnunk kell valamit.
- Jaj, elnézést. Tudja, a legjobb barátok közt is előfordul az ilyesmi - vigyorogtam, oldalról kezet nyújtva a Dragon Fanges felé. Ő is megnyugtatta a lányt, miközben azon erőlködtünk, hogy ki tudja erősebben szorítani a másik kezét. Magamat ismerve tíz perc múlva úgyis megbánom, hogy kakaskodok, de egyelőre rohadtul idegesít a fehér hajú.
- Fáradjanak beljebb, itt várjanak kérem, ne nyúljanak semmihez! - hadarta, miközben egy pillanatra se vette le rólunk a tekintetét.
Szegény, teljesen meg van zavarodva. Amint eltűnt, azonnal eleresztettem a fickó kezét, de hátat fordítani igazán nem akartam neki. Egy teraszon voltunk, és talán értékelni is tudtam volna a kert szépségét, ha történetesen egy futó pillantásnál többet áldoztam volna rá. Pár perc feszült várakozás után visszatért a cseléd, egy öregúrral és egy meglehetősen szemrevaló lánnyal.
- Uram, úrnőm, ők lennének a mágusok - hajol meg, majd látható erőfeszítéssel, hogy a észrevétlenség és a sebesség lehető legjobb arányával mozogjon, kisomfordált a teraszról.
- Örvendek, a nevem Gordan Mihok, ő pedig itt a lányom Euphi.
Megköszörültem a torkomat, és a többiek után én is bemutatkoztam.
- Örvendek, Arashi Nagao, Titan Nose - hajoltam meg nem túl mélyen a férfi felé, majd...
Atyám, ez a tekintet... hogy képes nő ilyen... eh, hagyjuk, nem fontos ez sem. Távolságtartóan kezet csókoltam, majd leültem a felajánlott helyre, szerencsére Itachi pont köztem és - mint megtudtam a bemutatkozásából - Nick közé ült.
- Csodálkozom hogy csak hárman jöttek, azt hittem többen érkeznek majd a felhívásra... Remélem tapasztalt mágusok mert a lányomat valaki meg akarja ölni! Elvárom hogy ha kell az életük árán is megvédjék őt, persze ezért busásan megjutalmazom önöket. Azt akarom, hogy minden percben legyenek a lányommal!
- Hehe! Csak nem gondolod, hogy ezek az emberek beléphetnek a szobámba?
Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar közös nevezőre jutunk a hölggyel. Teljesen egyetértek... Ugye nem, megbízó úr? Ha valamelyik pletykás cselédlány kiszivárogtatja a dolgot, és valahogy eljut a hír Yuzuhához... brr.
- Ezt már megbeszéltük egyszer Euphi, amíg nem kapják el a merénylődet addig folyton veled lesznek és kész! - parancsolt rá határozottam a hisztis lányra az apja. Ezt a stílust érdemes megjegyezni, ha a jövőben nekem is ilyen gyermekem lenne. Nagyon remélem, hogy nem ilyen lesz.
- Chhh! - lázadott egy utolsót a fruska, de végül csendben maradt.
- Ugyan, ugyan - igyekeztem mihamarabb, minél több tanú előtt leszögezni - kegyednek fel sem fog tűnni a jelenlétünk.
- Kérem térjen a tárgyra - szólt ki végül közbe Itachi a megbízó felé. Úgy látszik, unja már a sok felesleges beszédet.
- 4 nappal ezelőtt, valaki az éjszaka közepén meg akarta ölni a lányomat. Véleményem szerint valami őrült lehet, ugyan is az első merénylet előtt két nappal egy szolgáló lányt megfojtottak a rózsa kertben, amikor a lány épp délutáni sétáján volt.
- Borzalmas volt... - sóhajtott az Euphi nevű természeti katasztrófa. Ember, mekkora pozőr... - egyik pillanatról a másikra feltűnt az fekete csuklyás férfi , először engem akart megölni de a lány elém vette magát és... Én próbáltam el menekülni de elestem és... - kezd el sírni. Haláleset is volt már... ennek a fele se tréfa.
- Jól van kislányom ne izgasd fel magad! - csitítgatja az apja.
- Igazad van apám, a sírástól csak be dagad a szemem, és akkor hogy néznék ki holnap után az esküvőn?! - a könnyek nyomtalanul eltűntek.
Azt mondta esküvő?! Ki venné el ezt a szörnyeteget?
- HEEEEERCEGNŐŐŐŐŐŐŐŐŐM!
Oh... gondolom ő lesz az áldozat. Ami azt illeti, ezzel a hanghordozással eleve erre a sorsra rendeltetett.
- Ó Edward... - sóhajt a lány úgy, mint aki éppen el akar ájulni. - Itt vagyok édesem a teraszon!
Pár pillanat múlva kivágódott az ajtó, felfedve egy pózoló szőke fazont.
- Itt vagy Galambom? - kérdezte egy sokkarátos vigyorral.
- Itt vagyok, Herci!
Köhögésbe rejtettem a felkívánkozó nevetést. Herci... Alighanem észrevehette a megbízó, hogyan vélekedek az érkezőről, mert elég morózusan mutatta be az érkezőt:
- Khöm ... ő itt Herci ... akarom mondani Edward, a vejem. Edward ők itt Euphi testőrei.
Miután kellőképp összeszedtem magam, megismételtem a bemutatkozást.
- Á… akkor vigyázatok nekem az én rózsavirágszálamra mert ha csak egy haja szála is meggörbül magam szedlek titeket ízekre!
Attól félek én is.
- Na jól van … jól van … hagyjuk ezt. Akkor azt hiszem minden világos. További kellemes napot! - evakuálta magát az apa, érthető gyorsasággal. Én mint kívülálló csak mosolygok egyet a helyzeten, de ha az én lányomnak is egy ilyen semmirekellő csapná a szelet, én sem lennék vidám.
- Na akkor katonák - kezdte a daliás herceg, mint valami hadvezér - én most sétára indulok az egyetlen szereeeelmeeemeeel, ti legyetek a közelbe de ne zavarjátok meg mézes perceinket!
A jókedv és a kelletlenség furcsa, ellentmondásos keverékével követtem őket. Előre néztem a párra, majd vissza a Dragon Fanges mágusra, majd vissza a párocskára.
- Hallod Nick, lehet hogy hamarosan egyedül a tiéd lesz a meló.

- Hát te meg...? –szólt kérdően az egyik Titan Nose-os mágus. Nick kifújta magát és volt ideje egy kicsit jobban megnéznie magának a két varázshasználót. Aki a hangját hallatta egy fiatal, középmagas, vállig érő barna hajú srác volt. Szürke inget és mellé egy fekete kabátot viselt. Az övében pedig egy katana díszelgett, amire keze önkéntelenül is lassan ráfonódott.
A másik valamivel fiatalabbnak nézett ki a társánál, ám néhány centivel magasabb termete ezt kompenzálta. Homlokán egy vörös kendő, mellkasán pedig egy trikó feszült. Alul egy bő nadrágot, a kezein pedig fáslikat viselt, de a leginkább szemet szúró, az a hátán lévő orbitális nagy kard volt. Nick első látásra mindkettejük kinézetéből fegyvermágiát szűrt le vagy legalábbis valami közelharci mágiát. Megállapítás viszont nem volt egészen helyes, azonban ezt ekkor még nem tudhatta.
- Dragon Fang…? – szólt újra az előbb szólt srác, mikor kiszúrta Nick céhpecsétjét a nyakán – Ez a mi városunk, haver, tűnés innen!
- Nem érdekel, hogy a ti városotok! Ez az én munkám lesz! De ha balhét akarsz lerendezhetjük...
Nick fenyegetően megmarkolta az öklét maga előtt és keményen megropogtatta, jelezvén komoly szándékát. Meglehetősen érzékenyen érintette az előző pénzszerzési lehetőség elúszása, épp ezért elhatározta, hogy ha kell, foggal-körömmel küzd a mostaniért. Nem engedhette, hogy a pénz csak úgy kifolyjon az ablakon. Látszólag a mágus kész volt felvenni a kesztyűt, mivel testtartását megváltoztatva védekező állást készült felvenni.
- Felő…
A titánok harca nem bontakozhatott ki, mivel az ajtó abban a szent pillanatban kitárult és egy félénk cselédlány bukkant elő.
- Kérem uraim, ne hangoskodjanak... mi járatban vannak itt...?
- MUN KA! – ordították szinkronban, amitől a lány igen csak megilletődött. A két egymásnak első pillantásra eléggé ellenszenvesnek tűnő mágus között, pedig csak tovább éleződött a helyzet. Ám ekkor váratlan fordulat történt.
- Jaj, elnézést. Tudja, a legjobb barátok közt is előfordul az ilyesmi – vigyorgott a Titan Nose-os mágus és barátságosan egy lépéssel közelebb lépett Nick-hez és a kezét nyújtotta neki. Az ifjú sárkányölő gyorsan átlátta a helyzetet és úgy döntötte belemegy a játékba.
- Hát persze. Semmi gond, mi mindig ezt csináljuk. – szólt Nick és rámarkolt a fiú kezére, majd innentől kezdve verseny alakult ki a „ki tudja erősebben szorítani a másik kezét” díjért. Egy pillanatig mereven nézte őket a cseléd, de aztán úgy tűnt sikerült meggyőzniük. Legalábbis annyira, hogy a lány beengedje őket.
- Fáradjanak beljebb, itt várjanak kérem, ne nyúljanak semmihez!
Ahogy a cseléd megfordult és belépett a házba a két „barát” eleresztette a másik kezét és megindultak a lány után. Néhány lépés után már mindhárman egy teraszon ácsorogtak ás várták a szobalány visszatérését, ami hamarosan be is következett. Ráadásul nem egyedül, hanem egy idősebb férfi és egy meglehetősen csinos fiatal lánnyal tért vissza.
- Uram, úrnőm, ők lennének a mágusok.
- Örvendek, a nevem Gordan Mihok, ő pedig itt a lányom Euphi.
- Az én nevem Nick Venom, a Dragon Fang-ből – sietett elsőként a bemutatkozással Nick, hogy övé lehessen az első benyomás. Úgy tűnt osztoznia kell majd a Titan Nose-osokkal és ha már így alakult, talán kicsikarhat magának némi plusz pénzt, ha a megbízó közelébe férkőzik. Magában még ízlelgette a Dragon Fang szót, hisz tegnap lépett csak be. Most először volt, hogy használhatta ezt és akármennyire is szeretett volna tiltakozni ellene, be kellett vallania magának, hogy nem volt rossz kimondani. Sőt, egész kellemes érzés. Közben a másik két mágus is bemutatkozott Itachi és Arashi néven.
Miután túlestek ezen ceremónián helyet foglaltak egy-egy széken.
- Csodálkozom hogy csak hárman jöttek, azt hittem többen érkeznek majd a felhívásra... Remélem tapasztalt mágusok mert a lányomat valaki meg akarja ölni! Elvárom hogy ha kell az életük árán is megvédjék őt, persze ezért busásan megjutalmazom önöket. Azt akarom, hogy minden percben legyenek a lányommal!
- Hehe! Csak nem gondolod, hogy ezek az emberek beléphetnek a szobámba?
- Ezt már megbeszéltük egyszer Euphi, amíg nem kapják el a merénylődet addig folyton veled lesznek és kész! – szólt rá a lányára a férfi ellentmondást nem tűrő hangsúllyal. A lánynak azonban szemmel láthatóan nem igazán volt ínyére az apja hozzáállása.
- Chhh!
- Ugyan, ugyan kegyednek fel sem fog tűnni a jelenlétünk. – próbálta oldani a feszültséget Arashi, több-kevesebb sikerrel.
- Kérem térjen a tárgyra – mondta Itachi Nick-et megelőzve, aki épp hasonlót készült mondani. Örömmel konstatálta, hogy nem kell szólásra nyitnia, így a száját.
- Négy nappal ezelőtt, valaki az éjszaka közepén meg akarta ölni a lányomat. Véleményem szerint valami őrült lehet, ugyan is az első merénylet előtt két nappal egy szolgáló lányt megfojtottak a rózsa kertben, amikor a lány épp délutáni sétáján volt.
- Borzalmas volt... egyik pillanatról a másikra feltűnt az fekete csuklyás férfi , először engem akart megölni, de a lány elém vette magát és... Én próbáltam el menekülni, de elestem és... –
szakadt meg a mondandójában a lány és sírásba kezdett. Hisztis picsa, gondolta magában Nick.
- Jól van kislányom ne izgasd fel magad! – próbálta nyugtatgatni az apja.
- Igazad van apám, a sírástól csak bedagad a szemem, és akkor hogy néznék ki holnap után az esküvőn?!
Abban a pillanatban a könnyek váratlanul, szinte egy varázsütésre eltűntek. Nick a szemét forgatta és egyre jobban kirajzolódott a lányra a korábban említett jelző a fejében.
- HEEEEERCEGNŐŐŐŐŐŐŐŐŐM!
Egy undorítóan nyálas hang szűrődött ki a szomszéd helyiségből.
- Ó Edward... – szólt a lány, közben pedig kezét a homlokához emelte, mintha épp ájulni készülne - Itt vagyok édesem a teraszon!
A következő percben az ajtó kivágódott és egy szőke bájgúnár jelent meg.
- Itt vagy Galambom?
- Itt vagyok, Herci!
Nick oldalra hajolt a székéről és hányást imitált némán, kifejezve a véleményét a jelenetről. Szemmel láthatóan az apa sem komálta Edward-ot, mint ahogy kellett volna.
- Khöm ... ő itt Herci ... akarom mondani Edward, a vejem. Edward ők itt Euphi testőrei.
Nick intett köszönés képpen Edward felé, majd benyögte a nevét. Jelenlegi csapattársai is újra megismételtek egy bemutatkozást.
- Á… akkor vigyázatok nekem az én rózsavirágszálamra, mert ha csak egy haja szála is meggörbül magam szedlek titeket ízekre!
- Megnézném én azt… - sutyorogta Nick alig hallható hangon.
- Na jól van … jól van … hagyjuk ezt. Akkor azt hiszem minden világos. További kellemes napot! - azzal a férfi gyorsan fel is szívódott.
- Na akkor katonák – indított a szőkeség a mágusok felé, amin Nick magában meg is ütközött. Katonák?
- Én most sétára indulok az egyetlen szereeeelmeeemeeel, ti legyetek a közelbe, de ne zavarjátok meg mézes perceinket!
Kellemetlenül de fölálltak és követni kezdték a párocskát.
- Hallod Nick, lehet hogy hamarosan egyedül a tiéd lesz a meló.
- Éljen… - dörmögte Nick, miközben fancsali ábrázattal nézte a párt.

Egy önkéntelenül felszakadó sóhajtással követtem a már-már a levegőben tapintható áhítattal sétálgató párt. Na persze... majd hülye lennék átadni a Dragon Fangesnek a melót. A gazdag emberek minden mágus első számú barátai, nem fogok egy jól fizető munkát itt hagyni. Már csak az a kérdés, hogy most mit csináljak...? Hát, akár körbe is nézhetek, ha már egyszer fizetnek érte... Inkább önmagam szórakoztatására, mint elővigyázatosságból körbejárattam a tekintetem a kerten. El kell hogy ismerjem, nagyon helyes kertje van a Mihokoknak, és talán még a madarak dalát is tudnám értékelni, ha a fojtogatóan mézes-mázos bókok és áradozások nem bántanák annyira a fülemet... Atyám, mi is így nézünk ki Yuzuhával?! Ez megmagyarázza azoknak az idiótáknak a viselkedését a klánházban... bár mi nem vagyunk pár, ezt szeretném még most leszögezni. Csak arról van szó, hogy... hoppá, most talán érdemes figyelni.
- ... és akkor az az állat elkapta a sálamat, és meg akart fojtani... - siránkozott a lány, majd tovább ecsetelte, hogy a szolgálólány megmentette, de a támadó megkéselte szegény lányt, majd elmenekült. Ez az én verzióm az elbeszélésről; azt hiszem, ennél több szót nem érdemes pazarolni a jó öt perces drámai monológra. Egyáltalán, milyen hülyeség az, hogy megfojtani akarta a lányt (minden tiszteletem a merénylőé, persze az ártatlan áldozatot leszámítva - ez ügyben még kap tőlem pár harmadfokú égési sérülést), de a szolgálót már késelte? Vagy hazudik a liba, vagy nem is megölni akarta a merénylő. Már ha van egyáltalán. Bőszen reménykedtem, hogy van, mert minél gyorsabban elkapjuk a fazont, annál gyorsabban megbosszuljuk a halottat, és annál gyorsabban jutunk ki ebből a nyáltengerből.
- Egyet se félj, Cicaprücsök!
Miii?! - meredt ki a szemem. Nem tudtam, hogy hirtelenjében zokogjak vagy fetrengve röhögjek. A fickó viszont egész komolyan, gáláns, mégis elszánt mosollyal - nyilván órákat töltött a tökéletesítésével a tükör előtt - rántotta elő a kardját.
- Bárha én is ott lettem volna, elment volna a gazember kedve a gorombáskodástól!
Euphi szavakkal leírhatatlan, szerelmetes sóhaja már csak hab volt a tortán. Egy fájdalmas vigyorral megcsóváltam a fejem sorstársaim felé, de már indulhattunk is tovább, mert úgy döntöttek, hogy ez a nagy kerülő után visszatérnek a házba. Kómotos tempóban követtük őket, miközben majd megevett az unalom. Szokásom panaszkodni a különböző nehéz küldetéseim miatt - mint amikor a Hakobe hegyen fagyoskodtam, vagy amikor a déli tengeren hánykolódtam a legnagyobb viharok közepette - de most lassan kezdtem úgy érezni, hogy egy meló inkább legyen veszélyes, mint unalmas. Ha így mennek tovább a dolgok, még ha egy felrobbanni készülő tűzhányóba is szól a küldetésem, akkor sem kívánkozok vissza ide, ahol az undor, a röhögőgörcs és az unalom közt lavírozik a lelkivilágom. Mostanra már legkisebb gondom volt az, hogy Nick-kel acsarogjak, bár néha egy oldalpillantást azért vetettem rá. Megint a meggondolatlan szövegem sodort bele ebbe a marhaságba... ha nem idegesedek fel, most a Dragon Fanges itt szenvedhetne egyedül, én meg Itachi pedig vígan áztatnánk magunkat a forró vízben. Remélem hálás a fickó, hogy megosztjuk a terhet.
Végül a mi drága szerelmespárunk megállapodott egy nappaliszerűségben. Herci elég morcosan nézett ránk, de csak akkor, amikor szíve hölgye épp nem rá figyelt. Egy darabig szórakoztató volt úgy tenni, mintha nem érteném, mit akar, de aztán gyorsan meguntam. Épp arra gondoltam, hogy igazán nem bánnám már, ha kapkodná magát a gyilkos, és ideérne, amikor egy kedves szolgálólány hangja ütötte meg a fülemet, egy kis harapnivalót kínálva. Szó se róla, épp jókor jött. De vajon szabad-e egyedül hagyni a megvédendő célszemélyt? Ezen legalább három másodpercig töprengtem is, amikor rájöttem, hogy amíg mi itt flangálunk aligha lesz kedve megjelennie az ellenségnek. Egy kis taktikai visszavonulással kicsalhatjuk az ellenséget, igen... Ezt halkan megosztottam a többiekkel is, majd követtük a lányt a konyhába, aki meghagyta, hogy várjunk egy kicsit, mindjárt hoz nekünk valamit. Némi bűntudat motoszkált bennem, hogy elhagytam a szolgálatot, de egy mély szippantás a konyhában terjengő ínycsiklandó illatokból, és a rossz érzés máris visszamászott oda, ahonnan jött. Majd a hős lovag vigyáz addig is a hölgyére.

A pár megindult a kertben és néhány kört sétáltak a gondozott kertben. Végül egy szökőkút mellé ültek le egymás kezét fogva. Az elit testőrség persze végig a nyomukban volt. A párocska itt aztán nekigyürkőzött a romantikának. Ez Nick fülének túl nyálasnak bizonyult, így inkább a fejéhez nyúlt és a fülére billentette a fehér hajában megbúvó fejhallgatót. Aktiválta és egy pörgős, hangos zenét kiválasztott, ami eléggé lefoglalta a hallását, hogy ne vehessen tudomást a pár csöpögéséről. Mivel nem tudott szájról olvasni – ami felesleges is lett volna neki, hisz kiváló hallása nem követelte meg - , így nyugodtan figyelhette őket. Zajként csak a fülében zúgó pörgős zene ment, amire a pár testbeszédei meglehetősen komikusan hatottak. Nick megengedett magának egy halvány mosolyt, ám ez azonnal el is tűnt, amikor észrevette Edward-ot, ahogy félrehajol és szájfényt ken az ajkaira gyors, szinte már teljesen betanult mozdulattal.
Később már komolyabb dolgokról szólhattak, ugyanis a lány arca komolyabbra, sőt enyhén kétségbeesetté torzult és lázasan magyarázott. A magyarázat közben Euphi alkalmanként a nyakához emelte a kezét, majd folytatva a beszédet sírással küszködött. Nick úgy ítélte meg, hogy talán fontos dolgokról beszélnek, amit neki sem ártana hallani, így a füléhez emelte a kezét és lecsúszta róla a fejhallgatót.
- Egyet se félj Cicaprücsök! – hangzott a magasztaló kijelentés Edward szájából, mire Nick egy határozott és gyors mozdulattal visszatette a fülére a hasznos kis szerkezetét. A szőke bájgúnár kirántotta a kardját és kidüllesztett mellkassal lázasan ecsetelni kezdett valamiről. Akármit is mondott Euphi szinte olvadásnak indult tőle.
A pár fölállt és újra sétálásnak indult. A csapat természetesen követte. Nick zsebre dugott kézzel eredt utánuk. A fejhallgatót, még mindig a fülén pihentetett, mivel nem volt róla teljesen meggyőződve, hogy tiszta a levegő nyáladzás terén. Néhány kör megtétele után a kertben az útjuk visszavezetett a házba. Belépve Nick deaktiválta a Mágikus Fejhallgatóját és visszacsúsztatta az eredeti helyére a fején.
A pár és a testőr szerepbe bújt mágus osztag végül egy tágas nappaliban lyukadt ki. Szemmel láthatólag Edward kettesben szeretett volna maradni Euphi-val, amire több utalást is tett. Többek között a mágusok felé tett szúró és kiutasító pillantások.
Arashi tanácsára azonban behódoltak Edward akaratának, legalább is látszólag. Egy cselédlány invitálására a konyha feléé vették az útjukat, ahol némi sütemény kóstolásával kecsegtette a „vendégeket”.
- A Herci nem volt benne az alkuban, ha gondoljátok, szívesen elkábítom egy-két órácskára… - szólat meg Itachi egy fél mosollyal útban a konyha felé. Nick-nek fölöttébb tetszett az ötlet. A fejpántos figura már kevésbé volt számára ellenszenves, sőt erről a céhes ellentétről is rég megfeledkezett már, hisz negatív gondolatai inkább Edward felé áradtak.
A konyhába érve a felszolgáló néhány perces várakozásra intette őket, amíg ő keres számukra valami finomat. Nick a várakozást ülve szerette volna inkább tölteni, így egy közeli székre ült le. A mellkasa előtt összefonta a karjait és becsukta a szemét, majd a távoli hangokra koncentrált. Bármi fura dolog történne a szobában ő arról tudni fog. Biztos volt érzékszervei csalhatatlanságában, ezért is ment bele, hogy eltávolodjanak a szobától. Arashi ötlete önmagában is jó volt, ám ő nem számolt Nick tökéletes hallásával, ami magasabb szintre emelte a csalogató taktikát.

/elnézést a késésért... *ruhaszaggatás-hamuszórás*/

Ahogy beléptünk, két lány és egy gömbölyded idős asszony egy asztalhoz tessékelt minket, majd hamarosan került némi sütemény, amiből vettem is pár darabot, de nem igazán tudtam jóízűen enni a lányok csillogó tekintetének kereszttűzében.
- Ti ketten a Titan Nosetól vagytok, ugye? - kérdezte egyikük, miközben a másik Nicket vallatta. - Biztos nagyon izgalmas lehet mágusnak lenni... meséljetek egy kicsit! - hajolt közelebb.
Mivel a gazdag családoknak a cselédruhákat kifejezetten a minél tartalmasabb látvány figyelembe vételével tervezik, ezért erősen zavarban próbáltam kinyögni valamit. A felém áradó finom virágillat csak rontott a helyzeten. Egyébként is, miről meséljek?
- Hát, sajnos most nincs annyi időnk... nemsokára vissza kell mennünk a kisasszonyhoz...
- Szerinted lehetnék én is mágus? Milyen jó lehet, szabadon vándorolni az országban, kalandozni...
Ekkor úszott be a látómezőnkbe a konyhaparancsnok.
- Elég legyen a lefetyelésből, lányok, dologra! Adhatok egy teát a mágus uraknak? - váltott hirtelen két mondat közt hangnemet.
- Köszönöm - kapaszkodtam azonnal a felém dobott mentőövbe. Ahogy a lányok ismét sürgölődni kezdtek a konyhában, lassan visszaállt a szívdobogásom a normális szintre.
Pillanatokon belül meg is érkezett a tea, amiről az első kortyból meg tudtam állapítani, hogy drága és különleges fajta, elég erős aromájú.
- Akkor ti fogjátok megkeresni Rosmetta gyilkosát? - kérdezett minket egy lány. Válaszképp biccentettem.
- Annyira borzalmas ami történt... - fakadt sírva a másik. Szegény...
A zokogástól akadozó elbeszélésből és a konyhafőnök magyarázatából kiderült, hogy ő volt az, aki megtalálta a meggyilkolt cselédet, elmondása alapján megfojtották, és a fején is zúzódásokat találtak. Egy darabig gondolkodtam.
- Látta hatóság a helyszínt?
- Hát persze, amikor Euphi megjelent zokogva azonnal hívtuk őket, de semmi nyomot nem találtak, mondjuk az a balga Zakari az orráig se lát...
Na, hát ez nem sokat segített. Ami azt illeti shirotsumei lévén nekem is van szerencsém ismerni a fickót, nem csodálkozom a dolgon.
- És... Mikor találták meg a lányt?
Egy darabig elgondolkodott az asszony.
- Hát kb egy 20 perccel miután Euphi megjelent, tudja először mind nagyon megijedtek, és mindenki a gyilkost kereste, e közben találták meg a lányt.
Micsoda? Először a gyilkost keresték és csak utána foglalkoztak a lánnyal? De hát a logikus az lenne, hogy a lánytól indulnak el... Jobb, ha feljegyzem a lelki jegyzetfüzetembe ezt az információt. Sajnos nem sok érdekeset tudtam meg, talán ha több időnk lenne kérdezősködni előrébb tartanánk. Sajnos lassan viszont tényleg vissza kell mennünk a csitrihez.
Ha már róla van szó... A mi kis hercegnőnk vagy szörnyen buta és színpadias, vagy állandóan hazudik... a hölgyet ismerve egyik sem kizárható. Érdekes, egyszer szúrkálásról van szó, egyszer meg megverik és megfojtják az áldozatot. Mellesleg mi történt négy napja, éjszaka? Akkor egyedül volt a liba? És miért nem mondta egyből, hogy meghalt a cselédlány? Azt hiszem, lesz még tőle is pár kérdésem.
Hamarosan, miután elfogyott a tea, és a lány is megnyugodott valamelyest, visszaindultunk. Óvatosan belestünk a nappaliba, de se Euphit se Hercit nem találtuk ott. Ez normális esetben jó hír lett volna, de a feladatunk pont az volt, hogy a királykisasszonyra vigyázzunk, úgyhogy minél gyorsabban meg kellett találnunk.
- Na basszus... szerintem oszoljunk három felé, aztán majd-
Nick ekkor kurtán félbe szakított, majd mutatni kezdte az utat. Cöh... Honnan tudja hova kell mennünk?! Nos, akárhogy is, a Dragon Fanges nem tévedett, mert amint bekopogtunk az ajtón máris hallottuk a kényeskedő, gőgös hangot:
- Tessék!
Mit is szokás ilyenkor mondani?
- Khm... mi vagyunk azok... a mágusok - fejeztem be bénán, szerencsére a többiek kissé értelmesebben feleltek.
Egy cselédlány bocsánatkérő mosollyal nyitott ajtót nekünk, mi pedig a méltóságos hölgy folyamatos zsörtölődése közepette bemasíroztunk a szobába. Aránylag könnyedén vettem a tanácsokat, de azért reméltem, hogy elég sáros a cipőm talpa, szegény hadd ne pazarolja a szavakat feleslegesen. Óvatosan végighúztam a lábam a szőnyegen, de sajnos nem hagyott nyomot. Egyetlen szerencsém, hogy drága barátnénk annyira belefeledkezett a szövegelésbe, hogy észre se vette a mozdulatot. Eljátszottam még a lázadás gondolatával, hogy összefogdosok egy ízléstelen csipketerítőt, ne adj isten zajosabban veszem a levegőt a szokásosnál.
Dögunalom volt... egy helyben ácsorogni, szótlanul, az egyetlen szórakozásunk az volt hogy a legkisebb mozdulatunkra is azonnal érkezett egy szúrós oldalpillantás.
Épp az ablakon bámultam ki, és a közepén voltam egy igen érdekes mágiatechnikai gondolatmenetnek, amikor lassan tudatosult bennem, hogy Euphi egy másik cselédlánynak áradozik. Jól elmerenghettem, ha észre se vettem, hogy bejött a szolgáló.
- ... és az asztalon a virágok balra dőljenek, és ha csak egy foltot is látok a késeken...
Ember... ezért szakítottam félbe magam...? Na, hol is tartottam... A Ghel-rúna kapcsolódik a... a...
Elfelejtettem! Pedig ez végre biztos jó lett volna... Megölöm ezt a némbert.
- Kifelé, most próbálni fogok!
Egy emberként, az átlagos emberi reakcióidőt sokszorosan túlszárnyaló reflexszel és - legalábbis én biztosan - túláradó hálával indultunk kifelé.

Három személy lépett be a konyhába. Két fiatalabb, csinos arcú lány és egy náluk jóval idősebb és termetesebb asszony. A két Titan Nos-os mágust hellyel és süteménnyel kezdték kínálni és az egyik lány csillogó szemekkel rontott nekik és a kérdéseivel bombázta. Eközben a másik lány Nick-hez sétált és kipécézte magának.
- Te is a Titan Nose-ból vagy? – kérdezte a lány, mire Nick felnyitotta a szemét és ránézett.
- Nem, én Dragon Fang-es vagyok – felelte és oldalra billentette a nyakát, közben pedig lentebb húzta a nyakánál a ruhát, hogy jobban látszódjon a szimbólum.
- Ami a mágus világ központjában van?
- Igen – vágta rá Nick és megeresztett hozzá egy csábos mosolyt. A lány ettől szinte már olvadásnak indult. Nem is olyan rossz ez a céhesdi, gondolta Nick magában.
- Ez olyan menő! És milyen mágiát használsz? – kérdezte izgatottan. Látszott rajta, hogy majd kiugrik a bőréből. Nick persze szerette az e fajta rivaldafényt, így kapott az alkalmon, hogy sütkérezzen egy kicsit a rivaldafényben.
- Egy ritka és speciális, ősi mágiát, ami már sokszor kimentett a bajból – felelte Nick és újra megeresztett egy lehengerlő, sármos mosolyt. Hallotta, ahogy a lány szívverése egyre inkább fokozódik. Ekkor azonban, mielőtt tovább juthattak volna, az idősebb asszony tett rendet a kíváncsiskodó lányok között.
- Elég legyen a lefetyelésből, lányok, dologra! Adhatok egy teát a mágus uraknak?
- Köszönöm – felelte Arashi. Nick csak a fejét rázta, jelezvén, hogy nem kér. Nem sokkal később a többieknek felszolgálták a teát, amibe jóízűen szürcsöltek bele.
- Akkor ti fogjátok megkeresni Rosmetta gyilkosát?
Arashi válaszképpen bólintott
- Annyira borzalmas ami történt...
Nick úgy érezte most jön a nyavalygós rész, amiből ő köszöni, de nem kért, így a figyelmét a nagyszobára fordította. Mint kiderült, ott már senki nem tartózkodott. Amíg a fiatal cselédet fűzte nem figyelte a szobát és most eltűntek onnan. Keresni kezdte őket, végül pedig a kutatás sikerrel zárult. Az egyik emeleti szobában elcsípte az úri lány hangját. Sóhajtott egyet, aztán visszadőlt a szék háttámlájának és újra karba font testtartással üldögélt.
Kis idő elteltével a mágus csapat felkerekedett és visszaindult a nappaliba. Arashi és Itachi ment elől, Nick pedig mögöttük kullogott zsebre dugott kézzel, hisz ő tudott valamit, amit két társa nem. Megálltak az ajtó előtt és halkan kinyitották az ajtót, aztán benéztek rajta, de nem láthattak bent senkit. Az első ránézés után már bátrabban nyitottak be és néztek szét, de így se találtak senkit.
- Na basszus... szerintem oszoljunk három felé, aztán majd-
- Szükségtelen – szakította félbe Nick – Az emeleten vannak.
Azzal elhaladt a két Titan Nose-os mellett és elindult abba a bizonyos emeleti szobába, ahol Euphi tartózkodott. A kopogtatás után fel is csendült Euphi kényeskedő és nyavalygós hangja.
- Tessék!
- Khm... mi vagyunk azok... a mágusok
- Bemegyünk!
Egy cseléd nyitott ajtót és tessékelte be a mágusokat a szobába. Közben a méltóságos hölgy folyamatosan osztotta az észt, hogy kinek mit kéne csinálnia. Természetesen ezek bizonyos része a testőrségére is vonatkoztak, mire Nick csak a szemét forgatta.
Az unalmas álldogálás után következett egy próba, amin már Euphi nem tűrte meg az őrzőit.
- Kifelé, most próbálni fogok!
Nem is kellett kétszer mondani. Mindhárman azonnal kiléptek a folyosóra, mivel talán jobb volt ott várakozni, ahol nem hallhatják a kényeskedőnek a fecsegését, ám ez Nick-nél egyre ment.

Becsuktuk az ajtót, ami mögül szinte azonnal felharsant a rikácsolás... hallhattunk mindent, amit szerencsésebb férfi fül talán soha életében fel sem vesz. Ilyenkor igazán hálát adhatok az életemért, hogy engem csak olyan nők vesznek körül, akik nem fél óra alatt vezénylik le a frizurájuk beállítását, ráadásul olyan részletességgel, hogy egy építőmérnök vagy egy admirális is megirigyelhetné a kommandírozást. Az előbb említett foglalkozások képviselőivel ellentétben őúrnőségének még hangerősítésre sincs szüksége. Hogy szégyenérzete egy csepp sincs azt pedig azzal tanúsította, hogy teli torokból sikítozni kezdett, hogy hogyan képzelhetik azt egyesek, hogy az ő gyönyörűséges testét el akarják rejteni. Meg amúgy is.
Ha lenne listám róla, hogy mit nem szeretek egy nőben, alighanem majdnem kipipálhattam volna Euphival kapcsolatban az összes pontját.
Unottan támasztottam a falat, amikor megütötte a fülem, hogy témaváltás volt odabent. Először csak nyugodtan hallgattam a rikoltozva előadott, unalomig ismert történetet, de kissé kizökkentem, amikor a támadás harmadik változatában már megégetésről esett szó. Az, ahogy szegény lányról beszélt, már végképp kiverte a biztosítékot. Nyeltem egyet, hogy kissé megnyugtassam magam, majd a többiekre meredtem. Mintha összebeszéltünk volna, kissé félrehúzódtunk.
- Gyanús, hogy a történetek nagyobb ellentmondásba ütköznek. Mi a véleményetek erről?
- A mi drága hercegnőnket ha jól számoltam eddig csak háromféleképp próbálták megölni... vagy nagyon buta, vagy benne van ő is a történetben...
- A fura az, hogy mikor legelőször elmondta a történetét, hazudott. Bár akkor még nem tulajdonítottam neki különösebb figyelmet.
Erre kissé meglepetten néztem a srácra. Honnan tudja? Valahogy nagyon biztosnak látszik a dolgában. Tegyük fel, hogy Nicknek igaza van... azt viszont sajnos nem tudjuk, hogy pontosan miben hazudott Euphi. Csak a támadás körülményeiben? Vagy maga a támadás sem úgy zajlott le, ahogy előadta?
- Azért kíváncsi lennék Zakari szemszögére is.
- Már ha emlékszik egyáltalán valamire. Egyelőre viszont nem hagyhatjuk egyedül a libát.
- Szerintem egyikünk kérdezze ki a ház népét, hátha kiderül valami.
- Úgy legyen. Húzzunk sorsot... aki nyer, az megszabadulhat innen.
Már kutakodtam is volna valami használható papírdarab vagy hasonló után, amikor Nick jobb ötlettel állt elő:
- Talán gyorsabb lenne, ha ketten kutakodnának. Meg lehetne kérdezni ezt a Zakari-t is. Esetleg én akkor maradok és vigyázok ő hercegnőségére.
Itachira néztem, aztán vissza a Dragon Fanges mágusra. Itt most komolyabb dologról van szó, mint a hülye kis ház előtti összezördülésünk, de... Nézzük csak. A megbízás az, hogy vigyázzunk a lányra. Ha elkapjuk a gyilkost, azzal lényegében megoldjuk a problémát, nem? Viszont Nick... nem mondom, hogy ő a gyilkos, de egyelőre nem bízok benne teljesen. Fenébe is... Gyűlölöm, amikor ilyen helyzetekben döntenem kell.
- Rendben - mondtam végül, szokásom szerint minden további gondolkozás nélkül kibökve az első lehetőséget. - Megyünk, Ita? - fordultam klántársam felé. Ha nem jön a méltóságos hölgy részéről semmi sem közbe, akkor most nyugodtan körbenézhetünk.

Ahogy kiléptek szinte azonnal be is csukták maguk mögött az ajtót. Euphi azonban olyan hangosan rikácsolt, hogy még azok is tisztán hallhatták, akik normál hallással rendelkeztek. A kényeskedő és mindenen háborgó lány ott keserítette meg a szolgálók életét, ahol csak tudta. Bármibe képes volt belekötni. Egy pillanatra csend borult a szobára, de rögtön félbe szakította ezt Euphi sipítozó hangja.
- Ez meg micsoda?! Hogy mertek ilyen ruhát rám adni?! Elakarjátok takarni az én gyönyörű testemet?! Alig látszik ki belőle a mellem!
- Már pedig az öreg hiba… - duruzsolta halkan Nick.
- Nekem olyan ruha kell, ami tökéletesen kiemeli a mellemet és a fenséges alakomat!
A hacacáré tovább folytatódott és egyre jobban elmérgesedett a helyzet odabent. A mágusok nyugtalanul hallgatták végig a sorozatos jeleneteket, amik odabent csendültek fel. Euphinak semmi sem volt jó. Folyamatosan mindenbe belekötött továbbra is és a bolhából csinált elefántot. Végül aztán odáig fajult, hogy drámába ment át és ő fenségessége újra elsipítozta a merénylete történetét, azonban ezúttal kicsit másképp.
- … és megakart égetni! Meg letépni a ruhámat! Még szerencse, hogy eltudtam futni előle! Akkor botlottam bele abba a cafkába! Persze onnantól kezdve azt a ribancot üldözte!
Nick furcsának találta a történet változását az elsőhöz képest és Euphi szívverésének a pillanatnyi megingását. Biztos volt benne, hogy a nő hazudik és ekkor jött rá, hogy mikor először elmesélte akkor is hazudott már. Pontosan ugyanígy érződött a szívverésén és Nick már több éves tapasztalatból tudta, hogy ilyenkor hazudik valaki. Bár először nem tulajdonított figyelmet neki, de most már más volt a helyzet.
A történet új verziója mindenkiből hasonló nyugtalanságot váltott ki. Egymásra néztek mindhárman és arrébb vonultak a folyosón.
- Gyanús, hogy a történetek nagyobb ellentmondásba ütköznek. Mi a véleményetek erről?
- A mi drága hercegnőnket ha jól számoltam eddig csak háromféleképp próbálták megölni... vagy nagyon buta, vagy benne van ő is a történetben...
- A fura az, hogy mikor legelőször elmondta a történetét, hazudott. Bár akkor még nem tulajdonítottam neki különösebb figyelmet.
- Azért kíváncsi lennék Zakari szemszögére is.
- Már ha emlékszik egyáltalán valamire. Egyelőre viszont nem hagyhatjuk egyedül a libát.
- Szerintem egyikünk kérdezze ki a ház népét, hátha kiderül valami.
- Úgy legyen. Húzzunk sorsot... aki nyer, az megszabadulhat innen.
Nick elgondolkodott ezen, míg Arashi a sorsoláshoz szükséges eszközök után kutakodott, aztán eszébe jutott valami.
- Talán gyorsabb lenne, ha ketten kutakodnának. Meg lehetne kérdezni ezt a Zakari-t is. Esetleg én akkor maradok és vigyázok ő hercegnőségére.
Talán hősies feláldozásnak tűnhetett a tette, de ő nem így tekintett rá. Tudta kezelni az ilyen hisztis királykisasszonyokat, akik a kis álomvilágukban éltek.
- Rendben – szólalt meg Arashi, aztán a céhtársa felé fordult - Megyünk, Ita?

Itachival egy elágazásnál különváltunk; ő lefelé indult, én pedig az udvar felé vettem az irányt, hogy megnézzem a kertet, ahol a gyilkosság történt. Most, a szerelmes pár nélkül valahogy sokkal nyugodtabbnak és szebbnek tűnt. Nem tudtam, pontosan mit is keresek, ezért kissé céltalanul indultam el, és végül egy sátornál lyukadtam ki, ahol első ránézésre a közelgő ceremóniára készültek; egy idős bácsi éppen virágokkal díszítette fel azt.
- Adj Isten - mosolygott rám, megállva a munkában.
- Jó napot - mosolyogtam vissza, és egy pillanatnyi ideig már automatikusan mentem volna tovább, amikor megtorpantam.
- Elnézést... tehetnék fel néhány kérdést? Arashi Nagao vagyok, a Titan Nosetól.
A kertész elgondolkodva porolta le a kezét. Nyílt, jóságos arca volt, egész lénye egyszerű kedvességet sugárzott. Alighanem az ilyen emberek igazolják a mondást: aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet.
- Áh, a testőrök... Arashi... olyan ismerős a neved, nem véletlen Lucius mellett van a házatok azzal a helyes lánnyal?
- De igen - válaszoltam boldogan. Egy pillanatra megállt a szívem a büszkeségtől, hogy ilyen ismert kezdek lenni, legalábbis a városban. Aztán rájöttem, hogy csak arról lehet szó, hogy ismerik egymást a takácsmesterrel.
- Parancsolj, fiam, mit mondtál, mit szeretnél?
- A gyilkosságról szeretnék feltenni néhány kérdést - mondtam türelmesen. A kertész arca elszomorodott; mintha felhő takarná el a Napot.
- Én nem láttam semmit, de rögtön utána láttam a kisasszonnyt onnan eljönni - mutatott a kert egyik irányába. Önkéntelenül odafordultam, inkább reflexből, mint nyom után kutatva. Szinte biztos voltam benne, hogy semmi olyat nem találnék, amit Zakari vagy más észre ne vett volna.
- Le tudna nekem írni a kisasszony állapotát? Volt rajta valami feltűnő változás, dulakodás nyoma...?
- Nem, az nem volt... de olyan furcsa volt... nem is tudom, mintha ideges lenne valami miatt.
- Ideges? Egyébként semmi?
- Nem tudom, mert egyszerűen elviharzott mellettem, de amikor meglátta a nagyságos urat, sírva fakadt.
- Értem... hmm...
- Tudod, fiam - szólalt meg egy rövid szünet után - Nem vagyok én rendőrnyomozó, de tudom amit tudok: valami titoknak kell itt lennie... a kapu zárva van ilyenkor, és látod - mutatott körbe - már a gyilkosság előtt is sok őr vigyázott a kertre, most is csak éppen van valamennyivel több. Hogy jutott be a gyilkos, kérdem én? A házon keresztül? Az még nehezebb lenne - csóválta a fejét.
Egy darabig tűnödve bökdöstem cipőm orrával egy apró kavicsot, aztán bevillant egy gondolat. Eddig állandóan azon tűnödtem, hogy nincs-e benne a keze valamelyik házban lakónak, akár Euphinak magának. Hagytam, hogy az unszimpátia a lányra terelje a gyanút, pedig lehet, hogy pusztán egy képzett mágussal állunk szemben... miért is ne? Talán összezavarták a Euphi emlékeit, vagy hallucinációval befolyásolták. Egy mágusnak nem lenne nehéz bejutni a kertbe... nem, ez mégsem jó. Ha így lenne, akkor Euphi halott lenne már. Valószínűbb, hogy valaki őt akarja megölni, mintsem egy egyszerű cselédlányt... Bár a támadó indítékáról legfeljebb halvány sejtéseim lehettek. Szerelmi okok? Egy darabig még gondolkodtam, majd megkérdeztem a kertészt:
- A halott lány... tudna egy kicsit mesélni róla?
- Kicsit ismertem őt... vidám, életre való teremtés volt, nagyon szerettük is, bár a kisasszony állandóan elégedetlen volt vele, de hát kivel nem? Utoljára ott láttam, a vízesésnél. De ha nem haragszol meg fiam, nekem még sok dolgom van estig.
- Semmi gond, köszönöm az idejét! Így is sokat segített.
Átsétáltam egy padhoz, és leroskadtam. Dehogy segített... A megválaszolt kérdések helyére újak ugrottak. Homlokomat a tenyerembe temettem, és igyekeztem rendezni az eddig összeszedett információkat. Nézzük csak... Adva van egy sokféleképp megtörtént gyilkosság, aminek egy ártatlan lány lett az áldozata... bár logikusan nem zárhatom ki, hogy nem a cselédlány volt a gyilkosság szándékos célpontja. Ha Euphi lenne a gyilkos, minden passzolna. Az indíték, a körülmények. Hogy miért keresték hiába húsz percig a gyilkost - hiszen észre sem vették, hogy végig köztük áll - hogy hogyan jutott be - végig bent volt - hogy miért nem volt különösebb sérülése, hogy miért hazudozik össze-vissza, mitől volt olyan ideges... bizonyíték, az viszont nincs, így ez marad puszta feltételezés, bár azt hiszem, érdemes foglalkozni a gondolattal. ...ideges... milyen furcsa, hogy pont így írta le az öreg az nagyságos hölgyet... nekem egy gyilkosságból frissen megmenekült emberről sok minden eszembe jutna, de hogy ideges... Ez is ellene szól.
Olyan hirtelen álltam fel, hogy kissé beleszédültem.
Egyeztetnem kell néhány dolgot Itachival... mostanra talán megtudott ő is valamit.

A csapat szétvált, így Nick egyedül maradt az üres folyosón a gyönyörűen megfaragott, kétszárnyas hófehér fából készült ajtó előtt. Bent a szobában továbbra is folytak királykisasszony követelései. Esetenként olyan hangerővel akaratoskodott és elégedetlenkedett, hogy átlagos hallással is kristálytisztán lehetett hallani. Végül csillapodni kezdett bent a hangzavar. Ez annak a jele volt, hogy Euphi-t felkészítették, vagy csak egyszerűen kifogyott a szuflából.
- Itt vannak még azok a mágusok? Hívjátok be, most legalább hasznukat veszem! – szólt a kényeskedő hölgyemény az egyik szolgálójához. Azonnal lépések zaja szűrődött ki a szobából. Nick gyorsan megfordult és úgy tett, mintha valami roppant érdekes dolgot látna a makulátlan fehér falon, mikor az ajtó kinyílt.
Kínos csend következett, mivel Nick szemmel láthatólag nem akart tudomást venni az ajtó nyitásról és makacsul ragaszkodott a fal vizsgálásához. A szolgáló halkan megköszörülte a torkát.
- Öhm, uram…
- Igen? – fordult meg Nick egyből, ahogy a lány kinyitotta a száját.
- A kisasszony hívatja.
- Máris megyek.
A lány arrébb állt az útból és kezével oldalra mutatott a szoba közepe felé, közben enyhén meghajolt. Miután Nick belépett a szobába és Euphi felé sétált közben végigmérte.
A korábban derékig érő, fénylő rózsaszín haját most kontyba tűzve hordta, csak néhány hullámos tincs lógott le a kihívóan fedetlen vállaira. Egy hófehér szűk esküvői ruhát viselt, aminek elől csupán combig takart a ruha fodros szegélye, viszont hátul már egészen a földi ért, kiemelve ezzel a nő formás lábait. A nyaka alatti csontok kecsességet sugalltak. Melle telt volt és formás, a szűk ruha pedig eléggé felnyomta őket, hogy a ruha ezt az adottságát is rendesen kiemelje.
- A többi mágus hol van?
Nick-nek gyorsan pislognia kellett párat, hogy felocsúdjon a látványból. Sok jó nőt látott már életében, de amit most látott az rendesen megdolgoztatta a szemét.
- Sajnálom kisasszony, de jelenleg szerény személyemmel kell beérnie kívánságait – mondta Nick alázatosan, mégis a hangsúlyban volt némi rejtett cinizmus, de úgy tűnt ezt Euphi nem vette észre.
- Végül is jó leszel te is. Na milyen? – lépett egyet Nick felé, hogy jobban megmutathassa magát.
A mágus először nem válaszolt. Egyik kezével az állhoz nyúlt és dörzsölgetni kezdte, mintha nagyon mérlegelni.
- Biztosíthatom róla, hogyha egy nőgyűlölőhöz készülne feleségül menni, akkor is magába bolondulna, mikor meglátja ebben a ruhában. Egyszerűen mesésen néz ki. Sőt, valójában nem is lehet szavakba önteni ezt a lélegzetelállító látványt.
Nick-nek sikerült pontosan azt mondania, amit Euphi hallani szeretett volna. Lassú, kimért léptekkel közeledni kezdett a férfihoz, majd pár centire megállt tőle. Olyan közel volt hozzá, hogy érezte a nő légzését a nyakán.
- Nem is gondoltam volna, hogy ilyen kiváló szeme van – mondta Euphi igézően, aztán az alsó ajkára harapott. Meglehetősen izgató látvány volt és ez már Nick figyelmét is felkeltette.
- Jó nevelést kaptam, de ami tény, az tény. Gyönyörűen fest.
A nő felemelte a kezét és megérintve a kezével Nick mellkasát végighúzta a kezét a felsőtestén.
- Nem volna kedve meginni velem egy csésze teát?
- Ezer örömmel – eresztett meg egy sármos mosolyt.  
Euphi beinvitálta Nick-et a szomszédos szobába, majd gondosan becsukta maguk után az ajtót és elfordította a kulcsot. Egy kis asztal mellett, ahol egy kanna gőzölgő tea és jó néhány csésze volt, hellyel kínálta Nick-et, majd miután leült elővett két csészét.
- Mi is a neve? – kérdezte és közben fölemelte a kannát és lassan töltött a csészékbe.
- Nick. Nick Venom.
- Megtenné, hogy kinyitja az ablakot kedves Nick. Olyan meleg van itt bent…
Euphi megérintette a nyakát és ujjait lassan, cirógatva tolta lefelé a mellkasán egészen a domborulataiig. Nick elmosolyodott és felállt a székről.
- Ez ellen nem csak ablaknyitással lehetne tenni…
Odasétált az ablakhoz és elfordítva a kilincset, résnyire kinyitotta az ablakot. a szeme sarkából vette csak észre, hogy eközben Euphi valami ismeretlen eredetű folyadékot önt bele a csészébe, majd Nick asztalrészéhez tolja.
- Mire gondol?
- Nagyon jól tudja, hogy mire gondolok – felelte határozottan Nick és visszaült a helyére, aztán megfogta a teás csészéje fülét. Euphi enyhén oldalra fordult a székben és keresztbe tette a lábait, így az asztal alól láthatóvá váltak a formás végtagok. A meztelen combok selymes bőre meglehetősen csábítóan hatottak Nick-re.
- De hát én éppen az esküvőmre készülök.
- Nos – kezdte Nick és felemelte a teás csészét – még nem fogadott örök hűséget.
A szájához emelte és lassan kortyolva megitta a teát. Ahogy megízlelte és leöntötte a torkán a folyadékot már tudta is, hogy a nő mit rakott „ízesítőként” a teába. A kérdés már csak az volt, miért akarta Nick-et megmérgezni Euphi? Eddig nem nagyon érdekelte ez az egész ügy, csak a pénzért ment bele, de így már kezdett érdekessé válni számára. A szer egy különös idegméregnek tűnt, ami körülbelül két-három óra alatt végezni szokott az áldozatával. Nick-nek ennyi idő állt a rendelkezésére, hogy a meglepetés előnyével rendelkezzen.
Ahogy Nick kiitta a teát az utolsó cseppig, Euphi közelebb hajolt hozzá és a parfümje olyan erős volt, hogy szinte eltömítette a férfi pórusait.
Nick finoman megfogta a nő kezét és lassan a nadrágjához vezette. Euphi meg sem próbálta elhúzni a kezét.  
Nick megsimogatta a nő formás mellét, és benyúlt a fehér ruhája kivágásán. Kezét egyre lejjebb tolta, benyúlt a melle és a ruha közé és dörzsölni kezdte a mellbimbót. A mellbimbó duzzadni kezdett, Euphi megremegett. Nick megcsókolta, nyelvét a nő fogai közé csúsztatta és a nyelvéhez nyomta. Körkörös mozdulatokkal finoman masszírozni kezdte a nyelvét. Euphi eközben a férfi cipzárával babrált, benyúlt és az alsónadrág sliccét kereste. Nick kihúzta a nyelvét a nő szájából és a nyakát kezdte el csókolgatni. Közben vadul ölelni kezdte és a hátánál rátapintott az esküvői ruha cipzárára. Lehúzta egészen a derekáig, utána pedig kiszabadította a ruha béklyóiból. Nick a látványtól több okból is meglepődött: Euphi melle a ruha levétele után is ugyanolyan formás és kerek maradt. Nick ritkán találkozott a természet eme csodás ajándékával. A másik dolog amin még meglepődött, hogy a nő az égvilágon semmit nem viselt a volt ruháján kívül.
Ó te rossz kislány, gondolta magában Nick és ráhajolt a nő emlőire, a mellbimbót a szájába vette és nyalogatni kezdte. Euphi erősen zihált és beletúrt a férfi hajába.
Nick felhúzta a székből Euphit, aki kilépett a földön lévő ruhájából. Ekkor figyelt fel Nick a nő testén lévő sérülésekre. Néhány zúzódás és karmolás. Első ránézésre annyit tudott megállapítani róluk, hogy alacsony erőkifejtéssel okozták. Vagy nem volt lehetőség nagyobb fizikai erő kifejtésére, vagy alapból egy gyengébb ember okozhatta. Az elhelyezkedésük hirtelen cselekvésre, kapkodásra utaltak. Valószínűleg dulakodás miatt lehettek.
Nick gyorsan átölelte, csókolta a nőt, s a hátát simogatta. Keze lesiklott a nő csípőjén a feneke görbületére. Szájával egyre lentebb haladt, aztán a nő mellétől indulva végig nyalta a hasát és letérdelt elé. Euphi a kezét Nick tarkójára téve a szeméremdombjai felé húzta a fejét. A férfi engedett a kérésnek, arcát az ágyékába fúrta, kinyújtotta a nyelvét az ajaknyílásba és megcsiklandozta a csiklóját a nyelve hegyével. Euphi felnyögött és még erősebben szorította magához.  
Nick folytatta a csiklandozást, aztán a nyelvét lejjebb húzta és behatolt vele a hüvelybe. Euphi azonnal ringatni kezdte a csípőjét, de Nick felnyúlt és a nő hasát leszorítva jelezte, hogy ne mozogjon. Bedugta az egyik ujját a nő hüvelyébe aztán lassan, ütemesen ki-be húzgálta, közben nyelvével a csiklót izgatta, majd nyelvével ismét behatolt a hüvelybe, miközben ujját egyre hevesebben, egyre erőteljesebben mozgatta.
Euphi hirtelen felsikoltott és combjaival szorosan összeszorította a férfi fejét. A szorítás olyan erős volt, hogy Nick még az ujját sem tudta tovább mozgatni.  
Kopogás hallatszódott az ajtón.
- Kisasszony minden rendben?
Euphi még zihált egy sort, aztán a második kopogtatás sorozat után ingerülten fordította a fejét az ajtó felé.
- Persze, hogy rendben! Szakadjatok már le rólam! Ha bajom is lenne, úgy se nektek szólnék! – ordította ki, majd a lépések gyorsan eltávolodtak az ajtótól.
- Hol is tartottunk? – kérdezte Nick-hez visszafordulva. – Áh, meg is van.
Euphi lehúzta a férfi kabátját, majd a pólótól is megszabadította. Ezután eltolta magától, nyelvét végighúzta a férfi hasán, majd a szájába vette a makkját. Elkezdte előre hátra húzgálni a szájában és a nyelvével nyalogatta. Mivel Nick-nek jelenleg nem akadt dolga, hátradőlt és hagyta a nőt munkálkodni. Aztán egy idő múlva az ágyra lökte és a hátára fordította partnernőjét. Euphi széttárta a combjait, gyengéden megfogyta a férfi péniszét és bevezette magának. Először lassan, ütemesen húzta ki-be, aztán ahogy a szenvedély és a vadság fokozódott, úgy a sebesség és az erő is. Euphi szinte töretlen orgazmus sorozatban rázkódott ez alatt és mikor a férfi is elélvezett, a nő olyan mélyen vájta a hátába a körmeit, hogy a vér is kiserkent.
Nick mindig is úgy tartotta, hogy azok a nők, akik felkarmolják az embert élvezés közben, ezzel a tettükkel csak a szenvedélyességüket akarják bizonyítani. Ez esetben azonban valahogy máshogy érezte. Nem volt köze semmilyen bizonyítási vágyhoz, de meg se bírta magyarázni magának. Egyszerűen érezte, hogy most nem így van.
Hosszú percekig feküdtek az ágyban és örültek annak a pici szellőnek, ami a nyitott ablakon át jött be.
- Hát, szerintem lassan ideje lesz kimenni – mondta Nick, azzal kimászott az ágyból és elkezdte összeszedni a ruháit. Türelmesen megvárta, amíg Euphi is felöltözött és megigazította a haját.
- Akkor én előre megyek – jelentette ki és mielőtt akár a nő tiltakozhatott volna elfordította a kulcsot a zárban és kiment az ajtón. Nem tartott attól, hogyha elmegy a nő közeléből, akkor esetleg támadás érheti. Kezdte egyre inkább azt gondolni, hogy nincs is olyan veszélyben, mint ahogy azt ő állítja magáról.