Fehér lepel

Nem sokat reméltem a helyszíneléstől, de azért csak elindultam a kert útvesztőjében, hogy megnézzem a rózsakertet, mielőtt még Itával egyeztetnék. Talán félúton lehettem, amikor egy félreeső részen megláttam társamat.
- Oi! - intett, miközben hozzám indult - sikerült megtudnod valamit?
- Meg... de nem sokra megyünk vele. Kezdd te, hátha neked nagyobb szerencséd volt.
- A nyomozó elmondása szerint Euphira valaki rá támadott, de a körülmények nem tiszták ugyanis a halott lányon fojtogatás nyomát találták. a boszorkány sálával fojtották meg. A cselédlány fejére több kisebb ütést mértek, valamint az arcán karmolás nyomok voltak. A ribanc először azt mondta hogy egy turbános alak támadta meg őket az egyik bokorból kiugorva, amikor a kertben sétáltak, de később mikor másodszorra is kikérdezték már egy fekete csuklyás férfi volt a támadó aki egy hosszú kemény fával akarta őt agyon verni. Euphi sokkos állapotban szaladt vissza a házhoz, ahol a kertésszel és a komornyikkal találkozott. Érdekes, hogy a holtestet az egyik szökőkút mellett találták meg, de Euphi szerint a rózsa kertben sétáltak. Véleményem szerint Euphi kisasszonynak valami problémája volt a lánnyal, aki először agyon akarta verni, de aztán rájött, hogy esetleg meghallhatják, ezért inkább megfojtotta a sáljával, miután fejbe kólintotta. Fix, hogy a csaj a gyilkos. De azt nem értem, hogyan került egyik helyről a másikra.
Újabb szívmelengető verziói egy elcsépelt történetnek, csak ez hiányzott... persze tökéletesen illeszkedik az elméletembe, bár még így is...
- Nem biztos hogy a hercegnőnk volt, de én is inkább arra hajlok... a rózsakert egyébként igaz, a kertész tudja igazolni. De akkor hogy találhatták meg a holttestet arrébb...? Éppenséggel arrébb vihette, de minek?
- Ez egy jó kérdés, de egyelőre szerintem még megválaszolatlan marad.
- Egen... - sercegtettem meg az állam. Már kezdett kiütni a borosta. - Még valami: a kertész azt mondta, Euphi elég ideges volt, amikor közvetlen a gyilkosság után találkozott vele, meg a sokféle történet, amivel állandóan hülyíti az embereket: ezek ellene beszélnek. Az is, hogy a kertész szerint kintről nem lehet bejutni, legalábbis csak nehezen. Mágia nélkül semmiképp.
- A hercegnő jó színésznő... de még ha nem is ő tette, biztos hogy valaki a házon belül. De miért?
- Ha tényleg Euphit akarták megölni akkor a stílusát elnézve nem nehéz kitalálni hogy miért... persze lehet, hogy nem is ő volt a célpont, hanem a cselédlány. Értelmes okot mondjuk nem találtam rá, hogy miért így lenne.
Egy darabig csendben ácsorogtunk, de akárhogy gyötörtem az agyam, semmilyen értelmes gondolat nem pattant ki belőle.
- Keressük meg Nicket, hátha többre jutunk.
- Rendben... bizonyíték nélkül úgyis hiába agyalunk - feleltem egy vállrándítással. Nagyon reméltem, hogy a Dragon Fanges, ha már egyszer betolakodott a munkánkba, nem szórakozással tölti az idejét. Elégedetten tudtam meg, hogy épp a hárpiánál van, most már csak remélhettük, hogy megtud valami hasznosat.
Későre járt már, és mivel a megbízatásunk szerint az esküvőn is ott kellett lennünk, leindultunk a kertbe. Ott a sátornál a magányosan sürgölődő kertész helyét valóságos szolgasereg vette át, ránézésre már szinte teljesen készen voltak az előkészületekkel. Meg kellett hagyni, a kert, ha lehet, még gyönyörűbb lett; pompáját csak a közelgő esemény ígérkező unalma árnyékolta be. Egy csinos cselédlány sétált át hozzánk.
- Jó estét az uraknak. Remélem nem veszik tolakodásnak, de ezekben az öltözékekben nem vehetnek részt az ünnepségen.
- Nem vesszük, de én személy szerint nem rajongok az ilyesféle hivalkodásért.
- Természetesen nem - egyeztem bele én is a ruhacserébe, bár nem értettem hogy mi a baj a haorimmal, elvégre az is fekete, állítólag bizonyos országrészekben hivatalos öltözéknek is használják. Sajnos Shirotsumében nem ez a helyzet, ezért öltönyt kellett húznunk - viszonylag kényelmes öltözet volt, de közel sem volt olyan kényelmes, mint a megszokott ruháim, főleg ami a lakkcipőt illeti. A nyakkendőt alapból elutasítottam. Sosem értettem, hogy miért kéne itt délen nyakkendőt viselnünk: ha jól tudom, az északi népek használják eredetileg, hogy megvédjék a nyakukat és a mellkasukat a hidegtől... azt hiszem. Visszaindultunk, immár teljesen elvegyülve a tömegben.
- Ezért nem tudnak eleget fizetni - súgta Itachi, amire csak halványan elmosolyodtam - nagyon hülyén érzem magam. Jót tenne egy kis frissítő.
Ezzel elő is kapta a flaskáját, húzott belőle egyet, majd átnyújtotta nekem. Visszautasítani nem akartam, ezért gondosan ügyelve arra, hogy más ne lássa, ahogy kulacsból iszogatok, nagyon óvatosan lenyeltem egy apró kortyot. A mennyiség ellenére a gyomromban így is szétfutott a melegség, emlékeztetve arra, hogy már régóta nem ettem semmit. Séta közben kezdtem egyre inkább nemtörődöm lenni az éhgyomorra nyelt "orvosságtól", ezért nem is nagyon figyeltem, merre megyünk, de hamarosan már messziről megláttuk Hercit, két hölgy társaságában, akiknek az Euphinak is előadott nyálas ömlengéssel udvarolt. Ez láthatóan nem zavarta őket, mert egyre jobban belemelegedtek egymás társaságába...
- Úgy látszik a hűség nem az erőssége a jegyeseknek- kaptam egy könyököt az oldalamba.
- Nem - morogtam. Valamiért nagyon ingerelt az, amit ezek csinálnak, de nem tudtam volna megmondani, miért. - Mi lenne ha megidéznék egy villanást? Utána megzsaroljuk, hogy nyilvánosságra hozzuk a "képeket" - vigyorodtam el sötéten.
Még ha komolyan gondoltam volna se lett volna idő rá, mert egy érkező szolgáló szétrebbentette a hármasfogatot.
- Van már sejtésem, mi lehetett az indíték - mondta kis idő múlva Itachi, én pedig bólintottam. Ha Euphi volt az, akkor már szinte teljes a kép.

Kicsit még bolyongtunk, aztán amikor beharangozták a ceremónia kezdetét, gyorsan elfoglaltunk egy hátsó asztalt. Mindenki igyekezett minél előrébb ülni, úgyhogy ezzel nem volt gond. Piszok szomjas voltam, és Ita "frissítője" igényelte a társaságot, úgyhogy töltöttem magamnak valami gyümölcslevet és rögtön le is húztam. Közben Nick is előkerült, és leült hozzánk. Gyorsan megosztottuk egymással a nyomokat, és a Dragon Fang mágus beszámolójával teljessé vált a kép. Nem elsöprő bizonyíték, de innentől már könnyen a végére járunk a dolognak. Gondolom a sebhelyek, amiket Nick szerint egy gyengébb valaki - például egy nő - okozott Euphin, a halott lánytól erednek. A mérgezés pedig már önmagában felér egy bűncselekménnyel, de azt nem tudjuk bizonyítani. A kérdés még fenn állt, hogy Nick hogy élte túl a mérget, de a mágia világában az ilyesmin nem nagyon lepődik meg az ember. Közben haladt a ceremónia, és amint túlestek a formaságokon, helyet foglalt mindenki, és elkezdődött a vacsora. Még mindig éhes voltam, de csak keveset tudtam enni.
Itachi közben kivonult, ezért nem voltam biztos benne, hogy látta-e, amikor Herci rácsapott egy pincérlány fenekére. Mit nem adnék, ha ő is bűnrészes lenne... megérdemelne egy kis hűsölést, az biztos. Nincs valami törvény erre?
A többségnek sajnos nem tűnt fel az incidens, mert botránynak semmi jele sem mutatkozott, Euphi idegrohamán kívül - úgy tűnik a díszes társaságnak ez teljesen normális volt, mert egy-két kíváncsi pillantáson kívül nem sok figyelmet szenteltek az ügynek. Gondolom nemeséknél teljesen normális, hogy így bánjanak a szolgálókkal... Hátulról nem hallottam pontosan, miről is van szó, de onnantól a lány oda-vissza rohangált a legképtelenebb holmikkal, gondosan ügyelve arra, hogy Hercikénket messziről kerülje.
Hamarosan, láthatóan türelme határán, az újdonsült feleség felpattant, és elviharzott, nyomában a szerencsétlen pincérlánnyal. Gondolom ő hívta magával, valami újabb idióta feladat miatt. Szegény rettent rémültnek tűnt, Euphi pedig iszonyatosan dühösnek. Aztán hirtelen bevillant, hogy mi készül itt.
- Menjünk utána - morogtam oda Nicknek - Hátha tetten érjük, azzal már nyert ügyünk van.

Nick gyorsan végig sietett a folyosókon és lépcsőkön egyenesen a bálterem felé. Minél hamarabb és messzebb akart kerülni Euphi-tól. Egy kisebb kerülő úton kellett mennie. Euphi szorosan a nyomában haladt és semmi kedve nem volt szinte ugyanabban az időben, ugyanazon az ajtón belépni, mint a nő.
Mire beért a terembe már javában zajlott az ünnepség és mindenki elfoglalta a helyét. Csöndben lopózott be, abszolút nem vonta magára a figyelmet. Gyorsan körbenézett és meg is látta a hátul helyet foglaló társait. Nick leült a Titan Nose-os mágusok mellé. Közelebb hajolt hozzájuk és lehalkítva hangját elmesélte nekik miket tudott meg. A mérgezésen át a különös sérülésekig és a fura viselkedésekig mindent elmondott. Illetve majdnem mindent.
Arashi és Itachi nyomozásaival pedig már szinte teljessé vált a történet. Kezdett minden kirakós a helyére kerülni.
Mindeközben mágusainktól nem messze a vőlegény egy felszolgáló cseléddel kezdett pajzánkodni. Flörtölgetett vele, végül pedig rácsapott a lány hátsójára és jól kitapogatta hátsó domborulatait. A jelenetet nem sokan láttak, de ők nem is fordítottak rá különösebb figyelmet. Csupán egyetlen egy valaki. Euphi habzó szájjal és vérben forgó szemmel nézte végig a jelenetet. Mérgében a kezében lévő pezsgős poharat kettétörte és a földre ejtette. A buborékozó folyadék betöltötte a padlót az üvegszilánkokkal együtt.
- Te ott! Azonnal gyere ide és töröld fel ezt a mocskot! – ordított rá a felszolgálóra, miután Edward ott hagyta. A lány megszeppenve sietett oda és kezdte törölni a pezsgőt.
- Gyorsabban töröld! Ne húzd az időt! Nem holmi napszámos vagy!
- Igenis kisasszony, bocsánat…
- Ne a szád, hanem a kezed járjon!
A cseléd hirtelen felgyorsított a tempón és villámgyorsan felitatta a pezsgőt, a szilánkdarabokat pedig összeszedte. Még fel sem tudott állni rendesen a cseléd, Euphi máris rá üvöltött.
- Mit lopod itt a napot?! Azonnal hozz nekem egy másikat!
A lány kiszaladt a konyhába, aztán egy újabb pohár pezsgővel a kezében visszasietett Euphi-hoz.
- Parancsoljon, kisasszony…
Euphi kikapta a kezéből és méregetni kezdte a poharat és a tartalmát. Ahelyett, hogy beleivott volna egyszerűen oldalra billentette és kifolyatta a padlóra.
- Hogy mersz a rosszabbikból hozni nekem?! Azonnal töröld föl és hozz egy másikat! De a drágábbikból! Nekem a legjobb jár!
És az egész kezdődött előröl. Euphi folyamatosan ugráltatta és üvöltözött a cselédlánnyal.
Végül megunta a hisztit és drámai jelenet közepette bejelentette az elvonulását, amit átöltözéssel indokolt. A felszolgáló lány már magában felsóhajtott, hogy végre békén hagyja Euphi, de pechére magával parancsolta.
- Menjünk utána. Hátha tetten érjük, azzal már nyert ügyünk van. – szólt oda Arashi Nick-nek, aki bólintott és felállt a székről. Ő is pontosan ezt a következtetést vonta le. Már mindannyiuk számára egyértelmű volt mi is történt annál a gyilkosságnál és ki is volt az igazi elkövető. Ezek alapján kiszámítható volt a lány sorsa. Ezt pedig meg kellett akadályozni. De ennyi nem elegendő.
- Nem elég, ha csak tetten érjük. Akkor csak a lány élete menekül meg és az ő szava lesz a miénk ellen. Valamit ki kéne találnunk, hogy mindenki páholyból lehessen tanúja a jelenetnek.

Egyetértettem Nickel, de fogalmam sem volt, hogyan tudjuk megoldani a leleplezést. Minden esetre most a lány élete a legfontosabb, ezért sietve, de a feltűnést kerülve igyekeztünk a lányok után. Gyorsan mozogtak, és később indultunk, de a hangok alapján könnyen be tudtuk azonosítani, hogy hova mentek.
- Mit képzelsz magadról te ribanc?! Leégetsz mindenki előtt, te...!
- Sajnálom úrnőm, kérem ne, ne...
- Sajnálom úrnőm.... - nyivákolt gúnyosan Euphi. - Megdöglesz, rohadék! Hogy mersz, te...!
Már fuldoklott a hisztériától. Nem is figyeltem tovább, miről kiabál, és komolyan megrémültem, amikor a cselédlány sikolyát meghallottam. Kapkodva bedörömböltem.
- Kinyitni!!
Választ nem kaptunk, ezért még erőszakosabban dörömböltünk, de csak már-már őrületbe hajló, veszett átkozódás volt a válasz. Fenébe is, ha lenne időm kimennék és berepülnék az ablakon, de addigra vége mindennek. Persze, akkor meglenne a bizonyíték, de mit érnénk vele...? Ilyen áron nem fogok egy munkát se befejezni.
- Húzzatok a picsába! - visította még a hárpia, miközben Itachi, türelme fogytán, megszólalt.
- A fenébe. Ez így nem lesz jó. Álljatok félre! Ha ő nem nyitja ki, akkor majd én betöröm!
Hátralépett, és vállal nekiment az ajtónak, de az nem adta meg magát, mert Ita egy fájdalmas döndüléssel szinte szó szerint lepattant a masszív akadályról. Láttam, hogy mutatóujját a zárra teszi, én pedig félre léptem, hagytam, hogy végezze a dolgát. A kezei felől áradó hűvösség megborzongatott: jégmágiát idézett meg, hogy azzal törje szét a zárat. Szerencsére nem kellett sokáig várni: a recsegő fa hangja gyorsan hangosodott, majd a zár is szétugrott, mi pedig türelmetlenül nyomultunk be a széles ajtón. Gyorsan felidéztem magamban a varázslataimat, hogy szükség esetén azonnal használhassam őket, ha másra nem, akkor arra, hogy megfenyegessem Euphit. Odabent felkavaró látvány fogadott minket: a szoba teljesen felforgatva, a halálra vált a falnál ült, arcát vágások éktelenítették; Euphi, mint egy dühödt fúria, egy üvegszilánkkal a kezében meredt rá.

Arashi és Nick egyetértettek, de jelenleg nem tehettek többet, minthogy felsietnek a szobához. Sietniük kellett, ha megakarták menteni, mert az idejük már fogytán volt. Egy kis késéssel Itachi is megindult, de csak jóval az emeleten érte be a többieket. A teljes csapat végig robogott az emeleten és megállt Euphi ajtaja előtt.
- Mit képzelsz magadról te ribanc?! Leégetsz mindenki előtt, te...!
- Sajnálom úrnőm, kérem ne, ne...
- Sajnálom úrnőm.... – nyarvogta Euphi egy oktávval magasabb hangon, minth ahogy beszélni szokott, gúnyolódó hangsúllyal - Megdöglesz, rohadék! Hogy mersz, te...!
Arashi nem volt hajlandó tovább várakozni és hevesen bedörömbölt az ajtón.
- Kinyitni!!
Válasz nem érkezett, de a kiszűrődő kiabálás és visítozás legalább abbamaradt. Euphi megtorpant és hezitálni kezdett.
- Húzzatok a picsába! – kiáltotta ki Euphi indulatosan. A másik Titan Nose-os erre viszont már elvesztette az eddig kordában tartott türelmét.
- A fenébe. Ez így nem lesz jó. Álljatok félre! Ha ő nem nyitja ki, akkor majd én betöröm!
Itcahi hátrálni kezdett, hogy lendületet vehessen a rohamhoz. Néhány lépés után nekifutott és megkísérelte vállal betaszítani az ajtót. A méregdrágán megvásárolt nyílászáró azonban erősebnek bizonyult, mint azt bárki is hitte volna a jelenlévők közül. Itachi akciója kudarcba fulladt és egyszerűen lepattant az ajtóról. Felpattant a földről és újra megpróbálkozott vele, ám ismét sikertelenül.
Harmadszorra már előtte gondolkodott és az eszét használta a fizikai ereje helyett. Jobb kezét kinyújtott mutatóujjal a zárhoz tolta. A fémszerkezet azonnal kristályosodni kezdett és megfagyott. A zár a hidegtől megadta magád és gond nélkül betudtak jutni a szobába.
Bent azonban meghökkentő, de várt látvány fogadta a három mágust. A bútorok szanaszét hevertek feldöntve a földön. A berendezési dísztárgyak borították a szőnyeget, illetve azoknak a megmaradt földi maradványai. A textilanyagok összeszabdalva, a függöny megtépve hevert a földön.
A falhoz lapulva feküdt a cseléd tükörszilánkok között és zokogó szemmel kétségbeesetten meredt az új jövevényekre. Szemeiből még több könny szökkent elő és megtelt reménnyel. A fején egy elég nagy sebből vérzett és az arcát több apró vágás torzította el. Haja meglehetősen csapzott állapotban volt, de a történtek után erre senki sem tekintett csodaként.
Euphi fújtatva, egy jókora üvegszilánkkal a kezében meredt a cselédre, majd a három mágusra nézett.

A kínos csöndet Arashi törte meg, mikor előrébb lépett és megkísérelte elkérni az üvegszilánkot Euphi-tól. Mint ahogy sok más helyzetben a szép szó és a tárgyalás nem vezetett eredményre. A lány azonnal a három mágus felé fordult és fenyegetően kitartotta maga elé az üvegszilánkot.
- Vissza! – kiáltott hisztérikusan. Arashi felemelve a kezeit jelezve a békés visszavonulást és hátralépett a társai mellé. Eközben Itachi és Nick alig észrevehetően elkezdték lopni a távolságot, hogy jobban bekeríthessék Euphi-t. Mindannyian gondolkodtak, mivel lehetne leszerelni úgy, hogy ne okozzon kárt senkiben, beleértve önmagát is. Elvégre még is egy tehetős üzletember lányáról volt szó. Ha ezt nem is tudták pontosan, abban mindenki bizonyos volt, hogy egy fontos családdal állnak szembe és kétszer is megkell gondolni, mit és hogy cselekszik az ember.
Nick is ezen pörgette az agytekervényeit. Több dolog is átfutott az agyán. A mérgek egész tárházával szolgált a teste. Játszi könnyedséggel állíthatott volna elő egy erős altató, vagy egy egyszerű bénító mérget. Ha pedig nem is folyamodna a mágiájához, hanem egyszerűen a testi erejéhez akkor se lenne semmi probléma. Sebessége és ereje messze felülmúlta egy átlagemberét, a hallásáról nem is beszélve, hála az évekkel ezelőtt beültetett méreg sárkányölő lakrimának, amint implantátumként beleültettek. A fizikai adottságok mellett a hallására volt e legbüszkébb. Akár az izmok legapróbb rezdüléseit is képes meghallani. Természetesen ez nem ment egyről a kettőre. A sok éves vándorlásai alatt sikerült fejlesztenie, hogy felbírja fogni és elkülöníteni a különböző hangokat. Három év elteltével rengeteg fejlődésen ment át, de mélyen magában emésztette a kíváncsiság, hogy vajon a hallása még fejlődhet-e tovább? Lehet-e ennél is élesebb a füle? Hallhat-e ennél is több mindent, mint most? Bármikor feltette magának ezt a kérdést, csak nevetett, mert nem hitte. A hatalmas arroganciája és racionalitása nem engedte, hogy átlépje a határait még csak gondolati szinten is. Így elképzelni sem tudta, mit hozhat neki a jövő…
Valószínűleg a másik két mágus is könnyen leszerelhette volna a kétségbeesett nőt, azonban nem tették. Egyelőre mindenki várt és szavakkal próbálták meggyőzni.
- Vissza! Nem csináltam semmit! Ez az álnok kígyó támadt rám! Ez… ez csak önvédelem volt! – sipítozta a hazugságait, amihez nem kellett éles hallás, hogy bárki rájöhessen nem mondott igazat. Mint a sarokba szorított egér, úgy próbálkozott mindennel, amivel csak lehetséges volt. Ám nem sok sikerrel. A Titan Nose-osok próbálták bizonygatni, hogy ne is fáradjon, mindent hallottak a folyosóról, felesleges tovább hazudoznia.
- Micsoda?! De hát mondom, hogy ez a ribanc volt! Ő támadt meg! Mond meg nekik, hogy te voltál! – ordított rá a szerencsétlen felszolgáló lányra, aki heves sírásba tört ki és a kezei közé temette az arcát. Válaszként csak könnyezve megrázta a fejét és próbálta minél kisebbre összehúzni magát.
- Ne hazudj! Ez az egész a te hibád! Ő volt! – fordult vissza a mágusokhoz és folytatta a bizonygatást – Miközben öltöztem rám támadt!
Hiába próbálkozott a lány, senki nem hitt neki. Mind a három mágus tudta mi történt a szobában és mi történt akkor ott a kertben. A kirakós teljes egészében összeállt és ezt Euphi sehogy sem volt képes kimagyarázni. A mágusok tovább bizonygatták az igazságot, végül a lány kétségbeesett arccal Nick-hez fordult utolsó mentsvárként.
- Nick…
- Sajnálom szivi, ez a hajó már elment. Mindent tudunk már.
Mikor az utolsó reménysugár is eltűnt, azzal együtt úszott el az arcáról a kétségbeesés és dühvé formálódott.
- Na és ha én öltem meg akkor mi van?! Ő csak egy koszos szolgáló… egy rongy darab! Csak értem van! – ordította fejedelmi és önelégült hangsúllyal. Ezt a mágusok sem hagyhatták szó nélkül. Ahogy a körülötte élőkkel bánt az egyszerűen felháborítóan hatott mindenkire.
- Hah! Ugyanolyan szánalmas kis rongydarabok vagytok, mint ő! Itt minden értem van világos? Ki hinne nektek velem szemben?
Abban a pillanatban lenyúlt a szolgálóhoz és felrángatta maga elé, majd a torkához szegezte az üvegszilánkot.
- Ha nem takarodtok el azonnal átvágom a torkát!
Euphi szemében volt valami téboly, amiről mindenki egyből tudta, hogy teljesen komolyan gondolja, amit mondott. A szilánkot odaszorította a cseléd torkához és felsértette vele a felső, vékony hámréteget annyira, hogy egy kis vér kiserkenjen és lecsorduljon a nyakán.
Mágusaink nem tétlenkedtek. Elképesztő munkamegosztással határozottan felléptek az őrült hisztérika ellen. Arashi egy vakító villanással ideiglenesen megvakította Euphi-t. Elkapta a szilánkot a lány nyakától és a kezeivel reflexszerűen a szemeihez kapott. Itachi eközben kiszabadította a felszolgálót a fogságból, míg Nick rávetette magát és leteperte a földre Euphi-t.
Egy nyikorgó hang miatt mindenki elfordította a fejét oldalra. Az ajtóban pedig felbukkant a fél násznép. Hiába gátolták meg a gyilkosságot, első látásra nem volt túl rózsás a látkép számukra…

- Tedd le - mondtam óvatosan. - Ne súlyosbítsd a helyzetet.
- Vissza! - visított azonnal mániákusan.
Szavakkal hiába is próbálkoznánk, ez nyilvánvaló. Lassan visszább léptem, de láttam, hogy Ita és Nick óvatosan megpróbálnak közelebb kerülni, mintha bekerítenénk a nőt. Az előkészített varázslataim ott dübörögtek az agyamban, de nem akartam megkockáztatni, hogy amíg végrehajtom az egyiket, a cselédlánynak valami baja essék. Mellesleg, ha provokáció nélkül rátámadunk, ő könnyebben megússza, mint mi. Ennyi pénzzel, mint amennyi ennél a családnál van, bármelyik ügyvédet meg lehetne vesztegetni. Szóval kell valahogy tartani...
- Túl messzire ment kisasszony - intézte Ita helyettem a dolgot.
- Vissza! Nem csináltam semmit! Ez az álnok kígyó támadt rám! Ez… ez csak önvédelem volt!
- Hallottunk mindent. Felesleges hazug szavakkal védekeznie. Tisztában vagyunk vele, hogy mit csinált.
- Micsoda?! De hát mondom, hogy ez a ribanc volt! Ő támadott meg! Mond meg nekik, hogy te voltál! - ordított szerencsétlen lányra, aki csak a fejét volt képes rázni rémületében. Zokogása megacélozta a szívemet - csak egy apró rést hagyj, és elintézlek.
- Ne hazudj! Ez az egész a te hibád! Ő volt! – fordult felénk – Miközben öltöztem rám támadt!
Meg sem szólaltam. Ez már tényleg az őrület jele... hisztérikusan tagadja a valóságot, az elkerülhetetlent. Hallgatásunk sokat mondhatott neki, mert kérlelve nézett Dragon Fanges társunkra.
- Nick...
- Sajnálom szivi, ez a hajó már elment. Mindent tudunk már - utasította el az kereken a mentőövet. Elképesztő volt látni a változást a hárpia arcán: talán jobban illett rá a fúria jelző, mint eddig bármikor. Szinte sistergett a levegő a haragtól.
- Na és ha én öltem meg akkor mi van?! Ő csak egy koszos szolgáló… egy rongy darab! Csak értem van!
- Remélem a bíróságon is ilyen őszinte leszel. Abban biztos lehetsz, hogy én ott leszek...
- Hah! Ugyanolyan szánalmas kis rongydarabok vagytok, mint ő! Itt minden értem van világos? Ki hinne nektek velem szemben? - kiabálta önelégülten. Egy gyors mozdulattal felrántotta a lányt magához, és mielőtt bármelyikünk reagálhatott volna, a torkához szegezte a szilánkot. Remegő keze nyomán egy apró vérpatak serkent a fehér nyakból.
- Ha nem takarodtok el azonnal átvágom a torkát!
Láttam Itachin, hogy nem tudja sokáig türtőztetni magát, és Nick is mintha cselekedni készült volna.
Némán felemeltem a kezem, mintha azt akarnám bizonyítani, hogy nincsenek támadó szándékaim.
- Ne nézzetek ide - mormogtam az orrom alatt a többieknek, mire tenyerem vakító fénnyel felvillant. Euphi fájdalmas kiáltással a szemeihez kapta a kezét, társaim pedig azonnal cselekedtek: Itachi félrerántotta a cselédet, Nick pedig a földre teperte a gyilkost.
Megkönnyebbülten eresztettem le a kezem, és zsebre vágtam. Ekkor vettem csak észre, hogy mindenki felém néz - nem tudva, miről van szó, megfordultam, és láttam, hogy egy kisebb tömeg áll az ajtón kívül.

Baj van. Az arcokon egyértelmű döbbenet és felháborodás ült, és lassan kezdtem megemészteni a gondolatot, hogy éppen most szereztünk magunknak egy seregre való gazdag és befolyásos ellenséget. Bizonyítékunk meg kevés van, mindet ki lehet magyarázni... remélem hallották kintről, hogy mi történt.
- EUPHI KIS SZÍVEM!
Oh, ő nyilván az anyuka. A megbízó úr mellette ácsorgott, és eddig nem hallott határozottsággal dörrent fel.
- Mi a jó ég történik itt!
Igazán használhatta volna ezt a hangnemet elbűvölő kislánya nevelésekor is.
- Pontosan az, aminek látszik. A kicsi lányuk élete egyáltalán nem volt veszélyben, ellenben a szolgáló lányokéval. A drágalátos Euphi kezéhez vér tapad, és ha nem lépünk időben közbe, újabb áldozatot szedett volna.
Úgy tűnt, hogy ez használt: egész sokan ismerhették Euphit, mert a közhangulat most ellene fordult, bár még mindig sokan pillantgattak felénk ellenségesen.
- Ez hazugság. Én csak megvédtem magam ettől a hárpiától - mutatott Itáékra. - Higgyetek nekem! Ez a szuka meg akart ölni. Egyszer csak rám vetette magát, és meg akart fojtani. Szörnyű volt, azt hittem végem, de sikerült kicsusszannom a karmai közül.
Hát, el kellett ismernem, hogy hihetőnek hallatszott... Ismét fordult a kocka. Könyörgöm, nem akarok sötét mágus lenni! Használjátok már egy kicsit az eszeteket!
Kinéztem az ablak felé. Talán meg tudunk lógni, mert hogy én nem fogok éveket ülni egy mágiabiztos zárkában, az biztos.
Hogy tovább javítsa a kilátásokat, Herci is megjelent, és rögtön előre furakodott.
- Te meg mit csináltál? Csak a seggét fogtam meg!
Szép kis pár, gondoltam, miközben Euphi élesen vett lélegzetet a visszavágáshoz.
- És talán akkor mást érdemel!
Lassan, sötét örömmel elmosolyodtam. Megvagy. Úgy tűnik megmaradok törvényes mágusnak, és egy gyilkossal is kevesebb lesz szabadlábon.
- Apus - nyögött fel Euphi, amikor észrevette az elszólást. - Apus... nem csináltam semmi rosszat! Könyörgöm ne...! - gördült le lassan egy könnycsepp a szeméből.
Igazán szívszaggató lett volna, ha nem szoktuk volna meg a hercegnőnk színészi alakításait, ha érezni lehetett volna a hangjából némi megbánást. Ehelyett csak magát mentette, szinte hisztérikusan remélve, hogy az apja segít neki. Az csak komoran, csendben figyelte a lányt.
- Soha többé nem fog előfordulni, ígérem! Soha! Jó leszek apu, csak segíts! Fizessük ki-
Erre aztán elöntötte az agyamat a vér. Azt hiszed mindent meg lehet oldani pénzzel?! - üvöltöttem volna, de a megbízónak elfogyott a türelme:
- CSÖNDET!
A lány teljesen megszeppenve, reszketve meredt rá. Ettől a látványtól valahogy nem tudtam akkora kárörömmel viseltetni iránta, mint eddig. Az apa megfordult, és a vendégekhez szólt, kemény, határozott hangon.
- Maguk most menjenek haza! Azonnal!
Euphi még vergődött Nick karjaiban, miközben a vendégsereg morgolódva vagy fontoskodóan sutyorogva távozott, de a Dragon Fanges erősen tartotta. Az ajtó becsukódott, és magunkra maradtunk a közeli hozzátartózókkal. A csendben csak a cseléd zokogása és Euphi reszkető lélegzetvételei hallatszottak.

Az emberek arcára fagyott a döbbenet. Elképedve bámulták a vendégek a három mágust, a letepert menyasszonyt és a zokogó cselédlányt. A sustorgó tömegen hamar áttörtek Euphi szülei.
- Euphi, kis szívem! – sikított fel a nő meglátva a földön fekvő lányát és a rajta terpeszkedő férfit. Nick mikor a földre rántotta a lányt a biztos tartás végett, ráült Euphi csípőjére, a kezeivel pedig a lány csuklóit szorította a földhöz.
- Mi a jó ég történik itt? – csattant fel a ház ura is végig nézve a szobán. A fejében számtalan lehetséges verzió száguldott végig, de úgy tűnt nem volt köztük az, amit válaszként kapott Itachi-tól.
- Pontosan az, aminek látszik. A kicsi lányuk élete egyáltalán nem volt veszélyben, ellenben a szolgáló lányokéval. A drágalátos Euphi kezéhez vér tapad, és ha nem lépünk időben közbe, újabb áldozatot szedett volna.
Az állítás hidegzuhanyként hatott az egész násznépre, akik az ajtóban és környékén tolongtak. A társaság egy része ledöbbenve fogadta, de mégis igaznak gondolta. Másik része pedig teljes elutasítással sustorogtak róla egymás között, amit Nick tökéletesen hallotta. Az ilyen beszűkült látókörű embereket mindig is megvetette, akik a saját kis világukban éltek és bármilyen külső ingert elutasítottak és megvetettek, mert az képes lett volna lerombolni az általuk felépített világot.
- Ez hazugság! Én csak megvédtem magam ettől a hárpiától. Higgyetek nekem! Ez a szuka megakart ölni. Egyszer csak rám vetett magát és megakart fojtani. Szörnyű volt, azt hittem végem, de sikerült kicsusszannom a karmai közül.
A történet után elég sokan átpártoltak Euphi oldalára. Mágusaink szénája meglehetősen rosszul állt, ám ekkor még valaki keresztülfurakodott a tömegen.
- Te meg mit csináltál? Csak a seggét fogtam meg! – csattant fel a vőlegény egy gyors körbepillantás után. Úgy tűnt ő volt az egyetlen, aki első ránézésre összetudta rakni a képet. Még az is lehet nem ezek voltak az első esetek Euphi féltékenységi rohamainak, futott át Nick agyán.
- És akkor talán mást érdemel? – ordított vissza a lány, amit tökéletes síri csend követett. Ez a kijelentés egyenlő volt egy beismerő vallomással. Az emberek döbbent arckifejezéssel bámultak a jelenetet, míg Gordon Mihok csupán a fejét fogta. Euphi rájött az elszólására és igyekezett menteni a menthetőt.
- Apus… Apus…nem csináltam semmi rosszat! Könyörgöm ne…!
Egy tökéletes színészi játékot láthattak a szobában lévők Euphi főszereplésével. Még egy igazi hamis könnycseppet is sikerült kierőszakolni a szeméből, ami lassan és drámaian végig gördült a szép arcocskáján. A násznépen és az anyán kívül senkit nem sikerült meghatnia a jelenettel. Mivel Euphi célja az apja megpuhítása volt, tovább próbálkozott látva, hogy az előző jelenettel nem ért el semmi érdemlegeset.
- Soha többé nem fog előfordulni, ígérem! Soha! Jó leszek apu, csak segíts! Fizessük ki…
- Csöndet! – szakította félbe a lányt, mély tekintélyt parancsoló hangjával Gordon Mihok, ami bezengte az egész szobát. Euphi megszeppenve és reszkető testtel meredt az apjára. A násznép abbahagyta az eddigi sustorgást és némán meredt a férfira. Senki nem mert még csak megnyikkanni sem. A férfi persze megfordult és következő szavait a mögötte ácsorgó vendégeknek címezte.
- Maguk most menjenek haza! Azonnal!
A kisebb sereg megfordult és lassan elhagyták a szobát később pedig a birtokot is. Természetesen, amint kiértek a folyosóra heves csevegésbe kezdtek a hallottakról és látottakról. Az emberek fokozatosan szivárogni kezdtek, míg nem csak Gordon és neje, Edward, Euphi, a cseléd és a három mágus maradt a szobában.
Gordon Mihok becsukta a távozók után az ajtót, majd visszanézett a szobában lévőkre.
- Maga meg szálljon már le végre a lányomról! – torkolta le Nick-ket, akinek nem kellett kétszer mondania. Volt valami félelmetes tekintély a hangjában, amit Nick-et eléggé elbizonytalanította a férfival kapcsolatban.
- Máris uram.
Nick elengedte a lány csuklóit, aztán felállt róla és arrébb sétálva fölállított egy ablak melletti széket és kényelembe helyezte magát. Elővett egy szál cigarettát és rágyújtott. A mérgező anyagokkal teli füstöt azonban nem a tüdejébe, hanem a gyomrába szívta le. Méreg szempontjából gyenge volt, de mégis jól lakott vele.

A házigazda idegesen járkált, látszólag azon töprengve, mit is tegyen. Nem nagyon értettem a hezitálását, hiszen a megoldás egyértelmű, a lányának börtönben a helye. A gyilkos kisasszony anyja karjaiban keresett menedéket, s bőszen hazudozott neki tovább.
- Ez semmilyen szín alatt nem derülhet ki! - szólalt meg végre a papi.
- Végülis, titokban is le lehet csukni a lányát - motyogtam magam elé.
A férfi nem sokáig habozott, azonnal rátért a lényegre.
- Mennyi? - kérdezte komoran.
- Mi mennyi? Mennyi jár a gyilkolásért? Úgy durván 20-25 -től életfogytiglanig - feleltem szándékosan félreértelmezve a kérdést.
- Ne szórakozzatok velem! - dörren fel idegesen. - Mennyit akartok?
Mielőtt felszólaltam volna, végignéztem társaimon, s eltérő érzelmeket véltem felfedezni arcukon. Arashi nyilván mellettem áll, Nick-et viszont nem tudtam pontosan megítélni, de ez most cseppet sem számított a jelenlegi helyzetben. Ha csak úgy hagynánk futni a cafkát, azzal sárba tipornánk a Titan Nose nevét. Ezt pedig nem fogjuk megtenni. Nick arcán sejtető vigyor jelent meg, amiből már találgatni tudtam, mi féle gondolatok kavaroghatnak a fejében, így gyorsan elhadartam a véleményemet. Épp jókor.
- Egy mil... -kezdte volna a Dragon Fanges, de sikeresen belé folytottam a szót.
- Nem kell a pénze. A lánya felelni fog a tettéért, akár tetszik önnek, akár nem. Nem lehet mindenkit pénzért megvásárolni. Ráadásul ha elfogadnánk az ön becstelen ajánlatát, azzal elárulnánk a céhünket, és azt a hitet, ami szellemében a Titan Nose működik.
- Arcátlan senki! -felelte dühösen, majd egy pillanat erejéig végignézett rajtunk, aztán nyugodtabban folytatta - Ez egy igen nagy hiba a részükről, uraim. Tudják történnek néha balesetek mindenkivel. Mindannyiunknak jobb lenne, ha csak megneveznék hallgatásuk összegét, és békésen válnánk el. Remélem megértettek.
- Nincs az a pénz, amiért megvásárolhatja a becsületünket -feleltem szárazon.
- Ez esetben rosszul fognak járni! Ezért az életükkel fognak fizetni! Bérgyilkosokat küldök a nyakukba, és addig nem nyugszom, amíg el nem patkolnak, mindörökre. Maguk fogják elvinni a botrányt, magukra kenek mindent. Van elég pénzem, hogy ez ne okozzon gondot! Fenyegetőzött immár nyíltan...
- Küldje csak őket! Legalább nem fogunk unatkozni a szürke hétköznapokon - Válaszolta Nick nyugodtan, majd elnyomta a cigi csikket az asztalon, s lassan feltápászkodott ültéből, és az öreg felé vette az irányt.
- Téved, ha azt hiszi magánál van az irányítás. Teljesen elvan tévedve. Nem érhet hozzánk. Mindhárman egy máguscéh védelmét élvezzük és mágusok vagyunk. Magának kéne rettegni. A pénzével pedig mit sem ér az erkölcsiséggel szemben. Egy ilyen romlott pénz pedig már nekem sem kell. Az irányítás abszolút nálunk van. Már csak azért is, mert ezt az egész beszélgetés rögzítve lett mágikus úton.
- Csak blöfföl...
- És ha nem? Megéri ez a kockázat? Véletlenül van egy riporter barátom, akinek továbbítani szoktam ez ilyesfajta párbeszédeket. Nem maga az első, aki ilyen helyzetbe hozott és valószínűleg nem is az utolsó. Ha bármelyikünkkel történik valami, akkor biztos lehet benne, hogy az egész országban ezt fogják szajkózni. Egy bírósági vizsgálat és letartóztatás, pedig nagyon nem tenne jót a család hírnevének, nemde?
- Mennyit akar? - kérdezte fogcsikorgatva.
- Ó, mint mondtam már nem érdekel a korrupt pénze, őket pedig úgy sem tudná megvesztegetni.
- Akkor mit akar?
- Semmit.
- Mi? - hökkent meg Gordon.
- Semmit. Tegyünk úgy mintha semmi sem történt volna. Maga nem nem küld ránk senkit és nem csinál velünk semmit, mi pedig nem láttunk és nem hallottunk semmit - ereszt meg egy határozott vigyort magának - Nos? Áll az alku?
A hallottakra rosszallóan megráztam a fejem, majd Arashi felé fordultam, várva a segítségét.

Elnézést a késésért, sokat tanakodtunk, mit hogy csináljunk. Színezést este pótlom.

A ház ura, Gordon idegesen járt kelt a szobában, magában tanakodva. Euphi az anyja karjaiba zárva zokogott színészien, mégis elég hitelesen, ahhoz, hogy meggyőzze. Záporozó könnyek között ontotta a szájából a hazugságait, amiből minden egyes szó csak bemocskolta a valóság ablakát, míg végül azon már lehetetlenség volt kilátni. Nick érdeklődve szemlélte a szobában jelenlévő embereket és közben újabb slukkokat szívott, amik nem kerültek elő füst formájában.
- Ez semmilyen szín alatt nem derülhet ki! – dübörgött Gordon mély hangja a mágusok felé.
- Végül is, titokban is le lehet csukni a lányát – jegyezte meg halkan Itachi. A házigazda megtett egy újabb kört a szobában, aztán végre feltette azt a kérdést, amire Nick oly régóta várt.
- Mennyi?
- Mi mennyi? Mennyi jár a gyilkolásért? Úgy durván 20-25-től életfogytiglaniig – vágta rá a Titan Nose-os játszva magát. Ezzel azonban elkezdte kihozni a sodrából a már így is türelmét vesztette Gordont.
- Ne szórakozzanak velem! Mennyit akartok?
Nick elgondolkozott magában az összegen, végül mikor a fejében kirajzolódtak a nullák száma, önelégülten elmosolyodott. Azzal az összeggel egy jó darabig nem kell az anyagiak miatt aggódnia.
- Egy mil... – kezdte volna feltárni a pofátlanul nagy összeget, amikor Itachi közbeszólva belefojtotta a szót.
- Nem kell a pénze. A lánya felelni fog a tettéért, akár tetszik önnek, akár nem. Nem lehet mindenkit pénzért megvásárolni. Ráadásul ha elfogadnánk az ön becstelen ajánlatát, azzal elárulnánk a céhünket, és azt a hitet, ami szellemében a Titan Nose működik.
Nick mélyen magában elgondolkozott a mágus szavain. Na persze nem a megvásárolhatóságon, mert szerinte mindennek és mindenkinek megvolt az ára, csak tudni kellett mennyi. A szíve mélyén mindenki korrupt még ha látszólag az erkölcsiség bajnoka. Mindenki életében van legalább egy dolog, amire vágyik vagy épp fontos neki. Ha erre rájönnek, akkor már a zsebükben van. Nem. Nick a céhes résznél gondolkozott el. Újként nem tudta pontosan, hogy a Dragon Fang milyen szellemben működik, hisz még csak tegnap lépett be, de gyanította, hogy minden legális céhnél azért valamennyire tendenciának számít ez. Ha pedig egy ilyen tett árulással lenne egyenlő, akkor elkell gondolkoznia a jövőjéről. Még csak egy napja tagja a céhnek, de már is eltudott vállalni egy megbízást. Ha ilyen sűrűséggel tud pénzt szerezni, az jóval jövedelmezőbb lehet, Így pedig a régi életéhez már nem szívesen térhetett vissza, ahol örült ha havonta egyszer tudott szerezni valami munkát.
Összességében ez céhesdi egy jövedelmező tagságnak tűnt neki, így még ha egy része kézzel-lábbal tiltakozott ellene, akkor is lekellett mondania néhány régi dolgáról.
- Arcátlan senki! Ez egy igen nagy hiba a részükről, uraim. Tudják történnek néha balesetek mindenkivel. Mindannyiunknak jobb lenne, ha csak megneveznék hallgatásuk összegét, és békésen válnánk el. Remélem megértettek.
- Nincs az a pénz, amiért megvásárolhatja a becsületünket.
- Ez esetben rosszul fognak járni! Ezért az életükkel fognak fizetni! Bérgyilkosokat küldök a nyakukba, és addig nem nyugszom, amíg el nem patkolnak, mindörökre. Maguk fogják elvinni a botrányt, magukra kenek mindent. Van elég pénzem, hogy ez ne okozzon gondot!
Nick itt már jobbnak látta ha közbe lép. Egyelőre nem volt terve, de bízott az improvizációs és meggyőző képességeiben.
- Küldje csak őket! Legalább nem fogunk unatkozni a szürke hétköznapokon – szólalt meg Nick nyugodtan és egy utolsót szívott a cigijéből, majd elnyomta a csikket a drága antik asztalon és otthagyta. Lassan, ráérősen felállt az asztaltól és önbizalomtól sugározva Gordon felé haladt.
- Téved, ha azt hiszi magánál van az irányítás. Teljesen elvan tévedve. Nem érhet hozzánk. Mindhárman egy máguscéh védelmét élvezzük és mágusok vagyunk. Magának kéne rettegni. A pénzével pedig mit sem ér az erkölcsiséggel szemben. Egy ilyen romlott pénz pedig már nekem sem kell. Az irányítás abszolút nálunk van. Már csak azért is, mert ezt az egész beszélgetés rögzítve lett mágikus úton.
- Csak blöfföl...
- És ha nem? Megéri ez a kockázat? Véletlenül van egy riporter barátom, akinek továbbítani szoktam ez ilyesfajta párbeszédeket. Nem maga az első, aki ilyen helyzetbe hozott és valószínűleg nem is az utolsó. Ha bármelyikünkkel történik valami, akkor biztos lehet benne, hogy az egész országban ezt fogják szajkózni. Egy bírósági vizsgálat és letartóztatás, pedig nagyon nem tenne jót a család hírnevének, nemde?
- Mennyit akar? - kérdezte fogcsikorgatva.
- Ó, mint mondtam már nem érdekel a korrupt pénze, őket pedig úgy sem tudná megvesztegetni.
- Akkor mit akar?
- Semmit.
- Mi? - hökkent meg a férfi.
- Semmit. Tegyünk úgy mintha semmi sem történt volna. Maga nem küld ránk senkit és nem csinál velünk semmit, mi pedig nem láttunk és nem hallottunk semmit - ereszt meg egy határozott vigyort magának - Nos? Áll az alku?


/Igazából nekem kellene elnézést kérnem, hisz ez a tanakodás miattam húzódott el sokáig/