Rane Iceclaw kertészeti kalandjai

Téma megnyitva, fűnyíró beizzítva.

2019.01 - 1/5 gyűjtés


- Sose hittem volna, hogy idáig süllyedünk. - morrant fel a térdelő Arisa. Félrehúzott egy útban levő bokrot, hogy benézhessen alá. – Ragadozó vagyok, nem bárány!
- Tudom, de ha a bájitalokkal akarok foglalkozni, akkor muszáj növényeket gyűjtenem.
Néhány hét telt el azóta, hogy visszatértünk a Quatro Cerberus kötelékébe. Kíváncsiságom a bájitalok iránt nem csökkent, de ahhoz, hogy bájitalokat tudjak főzni, ahhoz növényekre volt szükségem.
A Severus, tekintettel a helyszínre, inkább a kevésbé kifinomult szaglással rendelkező emberi formát választotta. Viszonylag messze, északon találtunk rá erre a mocsárra, ahol egy bergamot nevű növényt kerestem. A csúszlinak is hívott növény párás, sötét helyeken nőtt, és elvileg egyszerű volt megtalálni. Húsz centis, kékeszöld növény, türkiz virágokkal.. Hogy bújhatna el?
Tévedtem. Már vagy fél órája kerestünk bergamotot, de egyelőre eredmény nélkül. Sajnos nem segített sokat a helyzeten az, hogy a botanikával idáig lényegében csak annyit foglalkoztam, hogy a tányéromon levő növények ehetőek-e - így mindent tüzetesen meg kellett vizsgálnom, mielőtt eldöntöttem volna, hogy tényleg nem az, amit mi keresünk.
- Talán ez az? - csillant fel a szemem, mikor befordultam egy fa mellett. A fű több helyen le volt taposva, mintha csak az erre tévedő állatok rendre majdnem elestek volna.
Igen! Tényleg tenyérni, türkizkék virágok borították a mezőt, amelyeket húsz centi magas növények tartottak. Úgy tűntek, mintha csiganyálka vonta volna be őket.
De nemcsak bergamot volt a földön. Fű nőtt alatta, és nem is akármilyen. A fűszálak tetején magtároló volt, és két, szív alakú levél hajtott ki rajtuk oldalt.
- Jackpot, Arisa. Nem csak bergamot nő itt, hanem angyalfű is.
- Juhé. - mondta szárazon, és egy fának dőlve leült. Szemei már el is kezdtek lecsukódni. - Majd szólj, ha kész vagy.
- Viszek mindkettőből. - Döntöttem, figyelmen kívül hagyva társam érdektelenségét. Előhúztam késemet az övemből, és négykézlábra ereszkedtem, félve attól, hogy én is úgy járok, mint az erre járó állatok.
Óvatosan nyiszatolni kezdtem a mező szélén elhelyezkedő növények levelét. Még a kezemből is kicsúsztak, ahogy megpróbáltam rájuk fogni. Végül kénytelen voltam minden levelet az ujjaimhoz fagyasztani, hogy rögzítsem őket, míg elvágtam a késsel a szárukat. Az angyalfűvel végül úgy döntöttem, hogy csak később foglalkozom, lévén annak leszedése egyszerűbbnek tűnt.
- Rane. - hangzott fel Arisa hangja. - Emlékszel a postás madárra, amivel a láda kapcsán találkoztunk?
- Persze.- válaszoltam oda se figyelve. A feneketlen zsákba gyűrtem az utolsó növényeket, és elégedetten felkeltem. Tíz adag bergamot levél volt a zsákmányom idáig. - Miért?
- Mert most is itt van egy. És ahogy látom, épp rád vár, és a QC pecsétjével ellátott sapkája van.
- Tényleg? Merre? - néztem fel végül, és felemeltem a kezem. A madár rászállt nyitott tenyeremre, és a kezembe ejtette a levelet. - Köszönöm.
Ahogy a postás szárnyra kelt, kíváncsian bontottam ki a küldeményt. A pecsétből egyértelmű volt, hogy csak Goldmine küldhette.
- Arisa.. azt hiszem, kicsit később érünk csak haza.
- Mi történt?
- Goldmine egy küldetést adott nekünk. Kettőnknek, szigorúan kikötve, hogy te is kellesz hozzá.
- Oh? - csillant fel a szeme.
- Yarstead-ba kell mennünk. Az egy...
- Kikötőváros északra, néhány tíz kilométerre innen. Szerencsénk van, közel van hozzánk. Mi dolgunk ott?
- Épp ez a gond. - dörzsöltem meg a fejem gondterhelten. - Nincs benne. Csak annyi, hogy veszélyes, és saját felelősségünkre jelentkezhetünk csak. Reigen elfogadta a küldetést, de úgy érzi Goldmine, hogy nem árt az erősítés. - egy pillanatra büszkeség töltött el. Jó érzés volt arra gondolni, hogy lassan a céh legerősebb tagjai között tartottak már számon.
- Azért ne éld bele magad. - hűtötte le a lelkesedésem Arisa. Lesöpörte nadrágjáról a ráragadt, kósza leveleket, és nyújtózott egy nagyot. - Mindenképp izgalmasabb lesz, mint a növényvadászat. Mikor indulunk?
Sóvár pillantást vetettem a bájitalfőzéshez oly fontos növényekre. Órákat tudtam volna még itt eltölteni. De nem tudtam, mennyi időnk van. Lehet, hogy a hajók perceken belül indulnak.
- Most.
Arisa fekete kígyó alakjába váltott vissza, és kérdés nélkül csapkodni kezdett szárnyaival. Az utolsó pillanatban tudtam csak felugrani, de minden gond nélkül indultunk el Yarstead kikötője felé.

//gyűjtöttem 10 db bergamotot //

2019.01 - 2/5 gyűjtés

- Mit szólnál egy újabb kiruccanáshoz, Arisa? - fordultam familiárisom felé. Fejemben megrezdült a telepatikus kapocs, ahogy ellenőrizte gondolataimat. Kifejezetten kényelmes volt, hogy nem tudtuk félreérteni egymást, hiszen fejünkben is tudtunk egymással beszélni.
- Megint növényeket akarsz gyűjteni. - jelentette ki sóhajtva.
- Vagy vadászni. De nemsokára tervezek valami mást is. - mosolyogtam titokzatosan. Előrelátóan lezártam fejemet előle, és elégedetten néztem összeráncolt szemöldökére. Egyre jobban és természetesebben utánozta az emberek gesztusait, és úgy éreztem, kezd készen állni arra, hogy az emberek között is nyugodtan mozogjon - de ezt még nem kötöttem az orrára.
Egyelőre még azon dolgoztunk, hogy minél több időt töltsön az emberi testében, és megszokja, hogy az emberek első reakciója nem a zsigeri félelem.
- És hova akarsz menni?
- Nos, ránézhetnénk a közeli erdőre. Az angyalfű mindenhol megterem, és nincs értelme messzebb menni és reménykedni abban, hogy majd több szerencsénk lesz.
Összeszedelődzködve indultunk ki a szobámból. Goldmine megértő volt, és úgy döntött, hogy visszakapom saját szobámat, és Arisa is kap egy tágas, saját helyet. De Arisa úgy döntött, hogy hozzám költözik be, így a két szobát egybenyitottuk. Nem volt nehéz: csak meg kellett várni egy vadabb bulit, és a zajt kihasználva áttörni a falat. Senki nem vett észre semmit.
Leérve Richard főhadiszállására, a konyhába, megtorpantam. Hitetlenkedve néztem a párkányon álló cserepekre, amelyekre idáig egy pillantást sem vetettem.
- Richard. - szóltam lassan. - mióta termesztesz itt angyalfüvet?
A pultos alig pillantott fel, úgy el volt merülve a napi újságban.
- Már évek óta.
- Vehetek belőle egy keveset?
- Amennyit csak szeretnél. Úgy nő, mint a gomba. Azt hittem, jó lesz fűszernek, de nem jó az íze.
- Örök hálám! - léptem közelebb a kaspókhoz. Arisa felől csak egy boldog nyögést hallottam.

//szedtem 10 db angyalfüvet. //

2019.01 – 3/5 gyűjtés

- Richard, mi történt az angyalfűvel? – néztem a csaposunkra. Ma újból a kocsma körül somfordáltam, hogy egy újabb adag angyalfüvet gyűjtsek a kimerült készletembe. Hiába kerestem, a múltkori kaspóknak már csak hűlt helyét találtam.
- Nos… - tétovázott egy pillanatra a konyha mestere. – Van egy új céhtagunk. Serami.
Én tényleg megpróbáltam összekötni a két eseményt, de nem jött össze.
- Igen… És? – kérdeztem rá.
- Serami Raynottról nem hallottál? – nézett rám kikerekedett szemekkel, mire csak megrázni tudtam a fejem.
- Még semmit. Ő kicsoda? – Elég vad volt így is a társaságunk, nem hittem volna, hogy egy új tagnak ekkora problémát kéne okoznia, vagy egyáltalán ki kéne tűnnie.
- Egy veled nagyjából egyidős lány. Hasonló az étvágya Reigenéhez.
Meghűlt bennem a vér.
- Igen, jól gondolod. Nagyon gyorsan összebarátkoztak ketten. Pár héttel a csatlakozása után már meztelenül nyitottak rájuk a fürdőben, amikor egymáson lovagoltak.
Egy pillanatra elképzeltem, ahogy egy lány lovagol Reigenen, akinek a szájában zabla… Ja, hogy úgy.
- És ez már hivatalos is?
- Nem, egyikük sem érti, miért támadtak fel a folyosói pletykák.
- De ez hogy jön az angyalfűhöz? – Jutott eszembe, hogy eltértünk a tárgytól.
- Tényleg, arról kérdeztél. Nos, Serami megette.
- De hát azt mondtad, hogy nincs jó íze! – pislogtam.
- Én is ezt hittem. De összeöntött egy tortát, két steaket, egy turmixot, egy adag uborkát, és belekortyolt, majd odament a cserepekhez, leszedte az angyalfüvet, belerakta, és megitta.
- Szóval… Nincs több? – lombozódtam le teljesen.
- De, még egy pár megmaradt, amiket leejtett útközben. – vett elő egy kisebb zsákot az asztal alól. – El szeretnéd vinni?
- Ezer kösz, Richard! Nem tudod, hogy merre találhatnék még?
- A Feston erdő tele van vele. Ha kilépsz, szinte mindenhol belebotlasz egy kisebb mezőbe.
Zsákmányommal boldogan sétáltam fel. Habár kimerítettem ezt a lelőhelyet, de ezért a sztoriért megérte.

//szereztem 10 db angyalfüvet //

2019.01 – 4/5 gyűjtés
- Akkor hát irány az erdő. – indultam neki a rengetegnek. Úgy tűnt, hogy szinte abban a pillanatban, ahogy begyűjtöm a növényeket, el is használom azokat. Habár alig néhány fajta bájitalt tudtam csak kikeverni, muszáj volt gyakorolnom, amihez alapanyagra volt szükségem. A piacon pedig egyelőre eladhatatlannak tűntek a bájitalok, úgyhogy fogalmam sem volt, hogy mit fogok kezdeni a teli üvegekkel, amelyek lassan minden polcot és zugot betöltöttek a szobámban. Talán néhány hónap múlva sikerül valahol felállítanom egy kis standot, ahol eladhatok mindent egyszerre. De addig is... Töltsük fel a készleteket!
A Feston erdő alig néhány perc járásra volt a város határától. Most nem akartam Arisát zaklatni azzal, hogy vigyen el, ezért gyors kocogásban indultam útnak a déli forgalomban.
Tulajdonképpen hosszabb volt az út ki a városból, mint ahogy az erdőben a nyomára nem bukkantam a növényeknek: a harmadik tisztást, amit találtam, angyalfű terítette be végig, kiszorítva a gyomnövényeket is. Egy percre megfordult a fejemben, hogy én is vigyek haza belőle, cserépbe ültetni, de nem akartam abba a hibába esni, hogy ehető dolgot tartok a szobában. Ki tudja, ki akarna betörni értük… Annyi szerencsém volt, hogy az angyalfű annyira gyakori növény volt, hogy bármilyen hasznos is, képtelenség volt kiirtani bárhonnan, ezért nem szorultam rá arra, hogy vegyek belőle. Csak egy kis erőfeszítés kellett a begyűjtéséhez.
Néhány percen belül már minden zsebem és kezem tele volt gyógynövénnyel. Egyelőre csak vérzéscsillapítót tudtam belőle készíteni, de az is jobb volt, mint a semmi. Talán találok néhány eldugott zugot még a lakásban, ahova elférnek az üvegcsék.

//szereztem 10 db angyalfüvet //

2019.01 – 5/5 gyűjtés

Újra a Feston erdőben. Lassan már úgy ismertem az angyalfű-lelőhelyeket, mint a tenyeremet. Késemet végighúztam a föld felett, és megtömtem zsebeimet a levágott fűvel, majd a Quatro Cerberus céhháza felé vettem az irányt.
- Ne sértődj meg, de feltehetnék egy kérdést? – szólt hozzám Richard, mielőtt felmehettem volna a szobámba.
- Persze, Richard. Mi lenne az?
- Miért nem viszel magaddal egy nagyobb zsákot, ha növényt mész gyűjteni?
Bambán meredtem rá. Hogy miért nem viszek valamit, amiben több fű fér el, mint a zsebeimben? Ez… zseniális. Bámulatos.
- Azt ne mondd, hogy ez nem jutott idáig eszedbe. – nézett rám kétségbeesve.
- Be kell vallanom, hogy nem. – mondtam lelkesen. Az előttem megnyíló lehetőségek szinte megrészegítettek. Egy szimpla zsákkal akár kétszer ennyi virágot tudok szedni! Boldogan rohantam fel a lépcsőn.
- Kezdesz visszailleszkedni közénk. – temette arcát a kezébe a csapos, már hallótávolságon kívülről mormolva.
- Arisa! – vágtam ki az ajtót. – A zsákokat lehet arra használni, hogy növényeket tartsunk benne!
Az épp emberi formájában ülő kígyó kifejezéstelen arccal nézett rám.
- Így van. - mondta lassan.
Leültem dolgozóasztalomhoz, és magam elé hajigáltam a növényeket. Sajnos még nem voltam elég gyakorlott, és jó része a szemétben landolt, hiszen nem tudtam megfelelően tárolni őket. A maradékot kiraktam száradni az ablakba, majd az egyik szekrénybe temetkeztem. Hamarosan óriási rendetlenség közepette estem vissza a szobába!
- Megvan! – emeltem magasba egy egyszerű vászonzsákot. Még régen, az egyik karácsonyra kaptam a Feneketlen zsákot, amiben szinte bármit el lehetett tárolni. Valamelyik nap csak bedobtam a régi holmik közé, hiszen nem használtam semmire. Derekamra kötöttem, és próbára tettem erejét: szinte korlátlanul fért bele virág, villa, kés, tollak. – Nagyszerű. – bólintottam elégedetten, és kirámoltam belőle.

//szedtem 10 db angyalfüvet. 50-es szintre ér a bájitalok elkészítése után a bájitalfőzésem, és 20 egységet tudok mostantól gyűjteni. //

2019.02 - 1/5 gyűjtés

- Végre kész! - dőltem hátra elégedetten. Egyik noteszemnek nem várt hasznát vettem: elkészítettem egy óriási táblázatot az általam csak hallomásból és ténylegesen ismert receptekről. Most, hogy végre felállítottam én is standomat Fressiában, komolyan számot kellett vetnem szabadidőmmel, hogy mit is lesz később érdemes kotyvasztanom. Ennek alapján kiszámoltam minden egyes recept árából, hogy mennyit kereshetek vele. Csak az alkudozást hagynák abba a vevők...
És ezt a listát csak én láthatom, hála a nyereményemnek a Quatro havi szerencsekerekén.
A megoldás egyszerű volt: hűsítő vagy melegítő bájitalokat kellett gyártanom, méghozzá sokat. Egy szimpla pénzfeldobással döntöttem végül a hűsítő bájitalok mellett – habár gyakorlati hasznuk nem volt, mégis örültem. A hófű, ami fő komponense volt a főzetnek, csak hóban nőtt. A melegítő bájitalok majd következő hónapban kerülnek terítékre, ha addig nem találok ki valami jobbat. Tehát irány bármelyik hómező!
~ Sikerült? – nézett fel Arisa, az éjfekete szárnyas kígyó. Újfent Fiore fölött repültünk, nem vesztegetve az időt olyan apróságokkal, mint a kényelem. Minél gyorsabban össze akartam gyűjteni a hófüvet, amiből aztán kiélhettem főzési hajlamaimat.
- Tökéletesen. – bólintottam. – Egy hegyi fennsíkot kell keresnünk. Hófű a növény neve, amit keresünk. Szürke, száras növény, szürke levelekkel. Bárhol azonnal ki lehetne szúrni, kivéve a hóban, ahol ténylegesen él.
~ Még jó, hogy melegen öltöztem. – sóhajtott fel Arisa. Kettőnk között ez volt szinte az egyetlen ellentét. A hidegben szemem sem rebbent, de a Severus fagyoskodott, én pedig a meleget bírtam pont ennyire rosszul. ~ Arra. – bólintott lefelé. Nem sokkal később egy hófödte hegység tetején álltunk. Arisa átvedlett vastag bundába burkolt emberi alakjába, és előremutatott.
- Úgy fest, szerencsénk van. – egy óriási mezőn szállt le Arisa, ahol garmadában nőtt az áhított növény.
- Zseni vagy. – öleltem meg boldogan, és talpam alatt ropogó hó kíséretében indultam el. Mikulás főmágus feneketlen zsákja mohón nyelte a hófüvet.

// gyűjtöttem 20 db hófüvet //

2019.02 – 2/5 gyűjtés

A boldog szüretelés azonban nem tartott sokáig. Hangos dobogás és egy elnyújtott üvöltés zavart meg minket.
- Rane. – szólalt meg a türelmesen várakozó Arisa.
- Igen? – néztem fel végül én is. – Mik ezek?
- Nem tudom. – fintorodott el a Severus. – Ebben a testben úgy érzem, mintha vatta venne körül, olyan gyengék az érzékeim.
Megértettem. A hegycsúcson nem volt jó az idő, és köd, vagy talán kósza felhő ülte meg a hómezőt. Ötven méternél távolabb nem láttam semmit. De a lépések hangját nem tudtam volna összetéveszteni mással. Mintha csak egy óriási fekete bika lett volna… És nem csak egy. A szél a szemembe vágott, tehát még van időnk elrejtőzni.
Habozás nélkül kaptam Arisa csuklójához, és közelebb húztam magamhoz.
- Hé! – tiltakozott felháborodva, de hirtelen megérezte ijedtségemet. Szó nélkül hagyta, hogy jég vegyen körbe mindkettőnket. Módosítottam a jégbörtön alját, és ékként süllyedtünk a hóba. Néhány apró cső emelkedett a magasba, hogy ne fogyjon el a levegőnk. Egyedül a szemem látszott ki a hó alól: fejemet is vastag jégkéreg nőtte be, hogy belevesszünk a tájba.
~ Jégbikák. – a gondolataimat is önkéntelenül lehalkítottam. Egy több, mint húsz főből álló falka sétált át a mezőn, állatok után kutatva. A mindenevők általában négy-öt fős csoportokban vadásztak, és nem is lett volna gond elbánni velük, de egy ekkora falka még kettőnknek is túl nagy falat lett volna.
A legméretesebb jégbika végül elbődült. A csoport megállt, és lehajtotta a fejét. Ezek… legelni kezdtek.
~ El is repülhettünk volna. – szólt Arisa szemrehányóan. A meleg ruhák ellenére is dideregni kezdett a fagyos börtönben. A jégbikák fél óra múlva indultak csak el, miután feltúrták a teljes mezőt, és lelegelték a hófű nagy részét.
~ Pánikoltam. Sajnálom. – emeltem föl a kezem bocsánatkérően, miután biztonságosnak nyilvánítottam a terepet, és kiléptünk a mezőre.
A jégbikák távoztak, és így újra nekiláthattam a gyűjtésnek.

// Gyűjtöttem 20 db hófüvet. //

2019.02 – 3/5 gyűjtés
- Rane… Fázom. – Arisa hangjára felkaptam a fejem: annyira belemerültem a virágok szedésébe, hogy fel sem tűnt, hogy már órák óta itt vagyunk. A lány felé fordultam, és hirtelen kiment a fejemből a bájitalfőzés: a kígyó bundába burkolódzó alakja reszketett a hidegben, és már a hóban ült.
Kezemet a homlokára tettem. Kihűlt, méghozzá súlyosan. Falfehér arccal léptem hátra, és elnyomtam a pánikot, ami feltörni készült. Nem pánikolnom kell, hanem megoldást találni. Nem lett volna időm levinni Arisát a hegyről. Menedéket kell találnom. De közel s távol egy szirtet sem láttam, ahol elbújhattunk volna a metsző szél elől.
Kezem kéken világított, miközben megformáztam fejemben az iglu mintáját. Pecsét villant fel a hóban, és körben körülöttünk jégkupola emelkedett fel. Csak egy apró ajtó maradt, hogy valamennyi levegő bejusson hozzánk.
Egy hóból készült tömb szolgált ágyként. A zsákokat, amelyeket már megtöltöttünk fűvel, a felszínére dobtam, majd ráterítettem fölsőmet. Arisa ezen csomagok tetejére került, védve a hidegtől, ami kiszipolyozta volna a megmaradt meleget belőle.
Előszedtem néhány marék füvet, és egy kikapart üregbe hajítottam mindet. Pár perc múlva már apró lánggal égtek, én pedig kicsúsztam az ajtón.
Botladozva rohantam át a mezőn, kezemben tartva azt a néhány, még üres málhazsákot, amit a hófű gyűjtésére hoztunk. Csúszva érkeztem meg, és válogatás nélkül kezdtem lapátolni a hóval kevert füvet, majd visszafordultam.
Az igluba beérve a pislákoló tűzre hajigáltam a növényeket, és hamarosan máglya lobogott a kis kunyhó közepén.
Percek múlva az igluban már kellemes meleg volt. Nem rakhattam nagyobbra a máglyát, nehogy megolvadjon a fal, de eleget hoztam ahhoz, hogy néhány órán keresztül kitartson a láng. Még az Arisa alatti zsákokba is jutott, a jobb hőszigetelés érdekében.
// Gyűjtöttem 20 db hófüvet. //

2019.02 4/5 gyűjtés

Az igluban lassan fullasztó lett a meleg. De nem ez volt a legszörnyűbb, hanem a bizonytalan várakozás. Megtettem mindent Arisáért, és már csak annyi volt a dolgom, hogy melegen tartsam a helyet, amíg ő át nem melegszik. Ez nem volt olyan könnyű, mint ahogy elképzeltem. Elfelejtettem, hogy Arisa súlya nem változott meg az emberi alaktól, és ő legalább háromszor-négyszer annyit nyomott, mint egy átlagos felnőtt. Ekkora testet nem volt könnyű újra átmelegíteni. Maradt a feszültség, és a téblábolás az igluban. Már annyi hófüvet szedtem, amivel órákon keresztül melegen tudtam tartani a kis iglut, még extra szigetelésnek is jutott Arisa alá. A Severus állapota stabil volt, és vacogása lassan alábbhagyott. Szín költözött idáig falfehér arcába, én pedig megnyugodva dőltem hátra . A legnagyobb veszély alábbhagyott már. Arisa nem fog meghalni.
Óvatosan felé nyúltam a telepatikus kapoccsal, de nem tudtam vele kapcsolatba lépni: elájult. Hasonló volt az érzés, mint amikor mélyen aludt.
El kellett valahogy foglalnom magam. Végül újra a felhalmozott növényekre esett a választásom. Nem volt értelme dühös lennem a növényekre, habár zsigeri reakcióm az volt, hogy az összeset a tűzre vessem: de nem az ő hibájuk volt, hogy nem figyeltem Arisára. Ez egy újabb dolog volt, amiből tanultam, és többé nem fog előfordulni.
Elkezdtem a füveket tanulmányozni. Az idáig gyűjtött készletem nagyját, amikor alkimista műhelyembe vittem, ki kellett dobnom, mert nem voltak megfelelően leszedve. Ezt mindig csak jóval később vettem észre, és fölöslegesen hordtam magammal egy rakás kórót. Most úgy gondoltam, kipróbálom a hazavitel előtti szelektálást.
Fáradozásomat most siker koronázta: a zsákokban lapuló növények majd' felét ki kellett dobnom, de helyükre gondosan válogatott, alkímiához megfelelő hófű került. Óvatosan behúztam a zsák száját, vigyázva, hogy ne sértsek meg több növényt.

//lvl 100-as lettem bájitalfőzésben, így 30 db hófüvet gyűjtöttem. //

2019.02 – 5/5 gyűjtés

A válogatásban halk mocorgás zavart meg. Felkaptam a fejem, és Arisa felé fordultam. A lány megmozdult, és szaggatott levegőt vett. Mire felült, már az ágya mellett guggoltam.
- Mi történt? – Arisán látszott a meglepődés. Forróság egy jégkunyhóban, ráadásul egy ágyon, a hegy tetején?
- Összeestél a hideg miatt. Nem emlékszel rá? – a Severus megrázta a fejét. – Sajnálom, Arisa. Nem figyeltem rád eléggé. Mindig elfelejtem, hogy más nem bírja olyan jól a hideget, mint én.
- Nem haragszom, Rane. Én nem szóltam időben, mikor te bele voltál feledkezve másba. Ne vedd magadra.
- Akkor sem kellene veszélybe sodornom téged. – lágyan Arisa homlokára tettem a kezem. Normális volt a hőmérséklete, vagyis sokkal melegebb, mint az én tenyerem. A Severus összerezdült a hirtelen jött hidegtől, de nem húzta el a fejét tőlem.
- Túlélem. Nem fázom már ebben a melegben. De hogy gyújtottál tüzet? – nézett körbe, és elfehéredő arccal vette észre a tűz mellett felhalmozott, száraz hófüvet. – Azt ne mondd, hogy felégetted az összes…
- Nem, nem. – ráztam meg a fejem. – Annyit szedtem össze, míg aludtál, hogy el sem tudnánk vinni az összeset. Nem tudtam, meddig kell életben tartanom a tüzet. Felezzük el a zsákokat? Kettő-kettő, és le is mehetünk a hegyről.
- Kettő? – nézett rám értetlenül Arisa. – De hát ötöt hoztunk összesen. Mi lesz az utolsóval?
Sietős, és főleg zavart fejszámolás következett.
- Hát persze.– csaptam a fejemre, amikor végre sikerült a végére jutnom. – A feneketlen zsákkal együtt ötöt hoztunk. Akkor még több hófű is van nálunk, mint amire számítottam. Jó ideig nem kell visszajönnünk ide.
- Ajánlom is.– borzongott meg Arisa. – Egy időre elegem lett a hidegből. Mikor tanulsz tűzmágiát?
- Minek nézel, házi termosztátnak? – mordultam fel, de az Arisa arcán feltűnő, ártatlan mosolyt nézve nem tudtam haragudni. És talán a tűzgolyók is jól néznek ki.
Megállt a kezem a jégmágiát eltüntető pecsét felrajzolása előtt, ahogy rájöttem valamire. Remekül megtanult manipulálni Arisa. Óvatosnak kell lennem a jövőben.
//Gyűjtöttem 30 db hófüvet //

2019.03 – 1/5 gyűjtés

- Egy megrendelés. – lepődtem meg őszintén, ahogy a kezemben tartott, fekete papírt vizslattam. Nekem címezve érkezett a céhházba, méghozzá sürgős jelzéssel ellátva. – Valaki lokomotív bájitalt akar venni. Méghozzá rengeteget.
- Oh? – nézett fel érdeklődve Arisa. Idáig nem hitte el, hogy bármi is lehet a bájitalok főzése mögött, mint időpocsékolás, de most hirtelen feléledt kíváncsisága. – Tényleg kíváncsi bárki a bájitalokra?
- Szellemes. – morogtam, de oda sem figyeltem a Severus csipkelődésére. Nézzük… - túrtam fel az asztalomat. Néhány keserves perccel később már a füzetemben pörgettem a lapokat, a lokomotív bájital receptjét keresve. – Megvan! – mutattam rá a hozzávalók receptjére. – Harminc bergamot, harminc királyfű, hatvan lélekgyökér, és tíz darab főnixrózsa. – olvastam fel a tíz adagra való receptet.
- A bergamotot beszerezni nem bonyolult, és a királyfüvet sem. A lélekgyökér komolyabb tárolást igényel, azt talán két körből megjárjuk. Főnixrózsa… Hát, jó kérdés. Még nem találkoztam vele. – nem aggódtam különösebben. Idáig is megoldottam mindent, most is megy.
- Szedjük össze először a bergamotot. Emlékszel, merre… Hagyjuk. – haraptam el a mondatot, mielőtt megsértettem volna Arisa tájékozódási képességét. – Elvinnél a múltkori bergamot lelőhelyhez?
- Persze. – nyújtózott ki a Severus. – Ha szerzel ide egy jobb ágyat a pénzből.
Körbenéztem a dupla szobában, és kénytelen voltam egyetérteni a Severussal. Az ágy, és általában a bútorok nem az ő súlyára voltak tervezve, így lassan hozzá kellett látnom a Quatro Cerberus átrendezésének, hogy Arisabiztossá tegyem.
Percekkel később már a levegőben szálltunk a legközelebbi mocsár felé, és nemsokára már a szagról is megéreztem a közeli célpontot.
~ Itt vagyunk. – jelzett Arisa fölöslegesen. Még a letompított kapcsolaton keresztül is éreztem irtózását a bűztől. Felsóhajtva vetettem le magam a hátáról. Az utolsó métereken lassított csak le a megjelenő jégszárny.
~ Pontos vagy, mint mindig. – küldtem Arisa felé egy elismerő gondolatot, amit ő csak egy magától értetődő mordulással fogadott.
Szinte a bergamot-mező közepén estem le.
- Elsőre mennyit szenvedtem ezekkel… - pillanatok alatt vágtam le a rövid szárakon növő, csúszós virágokat és leveleket.

//gyűjtöttem 30 db bergamotot //

2019.03 – 2/5 gyűjtés

- A következő állomás… a lélekgyökér. – olvastam le a listámról. – Sajnos mocsárban nem terem meg. De hát hol máshol alakulna ki mocsár, mint egy erdőben? – néztem körbe. Legalább húsz méter magas fák nőtték körbe a mocsarat, boldogan dagonyázva a tápanyagban dús földben.
- Hogy is néznek ki? – gondolkoztam el. – Mélyen a föld alatt élnek, legjobb esetben is csak száruk egy kis része látszik ki a földből. Akkor is össze lehet téveszteni őket a fák gyökerével, aminek tövében élnek. Megkülönböztető jel lehet az, hogy a lélekgyökér színe enyhén vörösebb árnyalatú, mint a fa többi, kiálló része.
Pár perc séta után kiértem a mocsaras részből. Tölgyfák alatt sétáltam, illetve másztam négykézláb, minden kiálló gyökeret megvizsgálva. Arisa is csatlakozott hozzám, de úgy döntött, bojkottálja a herbalizmust. Nem volt hajlandó újra lealacsonyítani magát addig, hogy ő is négykézláb túrja a földet, amit valahol meg is értettem. Kellett volna két-három ember, aki ezt csinálná helyettem….
- De akkor el is mehetnél vásárolni. Az emberek nem szednének neked ingyen növényeket. Nincs az az őrült. – vetette fel Arisa, és meglepett pillantásomra csak vállat vont. Észre sem vettem, hogy hangosan gondolkodtam. – Nem beszéltél hangosan, csak unatkozom. Még a te fejedben sincs semmi izgalmas.
- Tudod, hogy a telepátia nem játék, ugye? – néztem rá szigorúan, de hirtelen megcsillant a szemem. – Arisa, zseni vagy!
- Ahogy a nekromancia se játék. – fejezte be a gondolatot rosszallóan, és felemelte a lábát. Egy egér csontváza szaladt el hűlt helyén, amelyet több tucat másik követett. A csontvázsereg azonnal ásni kezdett az összes fa tövében, és hamarosan a lábam elé hordták munkájuk eredményét.
- Nem is rossz. – mormoltam elégedetten. Habár óvatlanok voltak, és rengeteg gyökeret kellett kidobnom, még így is gyorsabb volt, mint magamtól gyűjteni.

//szedtem 10 db lélekgyökeret. //

2019.03 – 3/5 gyűjtés
- Haladunk. – hümmögtem vidáman, a zsákba helyezve a lélekgyökeret. – Már nem is kell olyan sok dolog hátra. Még egy adag lélekgyökér, de úgy tűnik, hogy az itteni lelőhelyet sikerült lefosztani. A királyfű viszont más tészta. – néztem körbe a szintén erdőben élő faj után. Kis, lágy szárú faj, csepp alakú, zöld levelekkel. Az egércsontvázak darabokban estek össze. Már nem kellettek, hiszen szemem előtt volt épp egy. Óvatosan téptem le gyökerénél, és a szemem elé emeltem. Kicsit magasabb volt, mint a távolság a csuklómtól az ujjamig. A levelek tartották magukban az összes hatóanyagot, amit a növény termelt. A leveleket táskámba süllyesztettem, és hamarosan újabb és újabb csokrokat vettem magamhoz.
- Rane, tudom, hogy nagyon bele tudsz feledkezni a szüretelésbe, de ha még lélekgyökeret is szeretnél, akkor nem ártana odébb állnunk.
- Igazad van. – bólintottam, és felkeltem a földről. Leporoltam a nadrágomat, és vidáman fütyörészve indultunk el az erdő egy érintetlen része felé.
- Szokatlanul jó a kedved. – jegyezte meg Arisa.
- Persze. Remek érzés, hogy valami hasznosba kezdtem bele, és talán most már az eredménye is látszani fog.
- Nem hittem volna, hogy ilyen boldog leszel tőle. Arra gondoltam, hogy csak az időt akarod eltölteni vele.
- Ez volt az eredeti terv. De így már a szobát is fel tudjuk újítani. – fütyörésztem. – Itt megfelel? – néztem körbe pár perccel később. Még mindig vastag csomókban nőtt itt a királyfű mindenhol, de újfent látni véltem a kis, földből kinövő szálakat, amik a lélekgyökérre utaltak.
- Nekem tökéletes. – bólintott Arisa, és előrelátóan kényelembe helyezte magát egy mélyedésben, felkészülve arra, hogy esetleg sokáig fogok keresni. De a királyfű csak úgy repült a zsebembe.

//szedtem 30 db királyfüvet. //

2019.03 – 4/5 gyűjtés

Megtöröltem gyöngyöző homlokomat, és boldogan néztem szét az idáig háborítatlan természeten. Mintha csak a Quatro Cerberusban jártam volna. Leszakított fű, letarolt bokrok és lábnyomok mindenhol, ahogy a királyfű után kajtattam.
- Emberek… Miért nem tudtok kicsit jobban vigyázni? Ugyanúgy nem törődsz a környezeteddel, mint a hegyen. – szisszent fel hirtelen Arisa. Szokatlan volt a harag a szemében.
- De úgyis kinő újra, nem? – hirtelen úgy éreztem, hogy védekeznem kell.
- Az lehet, de amit itt műveltél, azért hetekig nem fognak ide járni az állatok. Megijedtek attól, ami itt történt. Nézd. Amit itt letaroltál, az hónapok alatt fog visszatérni a természetbe. Ennél még a nekromancia is jobb volt.
Új szemmel néztem körbe, és hirtelen megláttam, miről beszél Arisa. Igaza volt – ami nekem csak pár percbe telt lerombolni, az kikerült a körforgásból.
- Nos… Azt hiszem, segíthetek rajta. – rég nem használt gombamágiám megérintette a természet éledező takarítóit. Erőmből táplálkozva perceken belül kalapos gombák töltötték be a mezőt, vígan bomlasztva az előbb még élő anyagot.
- Köszönöm. – fogta meg a vállam Arisa. – Én is csak annyit veszek el, amennyi nekem kell. Ha reagensekre van szükséged, szedd le nyugodtan az összeset, amire szükséged van. De a többire vigyázz.
- Így lesz. – bólintottam. Nem voltam dühös, és rossz érzések sem kavarogtak bennem. Arisa egyszerű leckét adott, amit tudtam, hogy a jövőben is megpróbálok megszívlelni.
- Most pedig hozd az egereket, szedd össze a gyökereket, és menjünk tovább. Ne nézz így rám! – megrökönyödve néztem a hirtelen száznyolcvan fokos fordulatot tevő Severusra. - Órákig szenvednél itt, mire elég gyökeret találsz. Csak próbáld meg óvatosabban irányítani az egereket, hogy ne legyen annyi selejt.
Végül hitetlenkedve, de újra csontvázak segítségével ástam ki a gyökereket. Jóval kevesebb hulladékkal.

//szedtem 10 db lélekgyökeret. //

2019.03 – 5/5 gyűjtés

- Mi jön most? – nyújtózott ki elégedetten Arisa, mikor dudorodó táskámba szuszakoltam az utolsó lélekgyökeret.
- Főnixrózsa. Ez egy kicsit bonyolultabb lesz. – vakartam meg a fejem. Van a közelben hegy?
- Hogyne lenne! – mutatott el az egyik irányba. – Tíz perc és ott vagyunk a lábánál.
- Nagyszerű! – indultam el futva, de hamarosan lelassítottam. Táskám recsegéssel figyelmeztetett arra, hogy kezd sok lenni számára is a gyűjtemény.
- Nos, egy kicsit kevesebb rózsa jön velünk, mint terveztem. – sóhajtottam fel, mikor a hegy lábához értünk.
- Mit keresünk? – érdeklődött Arisa.
- Tűzvörös szirmú rózsákat. A levelei tűzforróak, szóval csak óvatosan. – figyelmeztettem.
- Mint az ott? – mutatott fel tévedhetelenül.
- Az bizony. – kezdtem el mászni a bokor felé. Arisa egy pillanatra visszaváltozva felreppent, és a sziklafal tetején várt be engem.
Érintésem nyomán az első rózsaszirom először langyos, majd jéghideg lett. Óvatosan letörtem az ártalmatlanná hűtött virágot, és a következő után nyúltam.
- Nézd, Rane! – zavart fel Arisa néhány darab után, és egy kisebb csomó fűre mutatott.
- Á, angyalfű. Jó szemed van.
Csak a zsebemben maradt hely az angyalfűnek, de ott sem sok.
- Hát, tudnánk belőle vinni, sok dologra hasznos. De már nincs hova rakni. – Csóváltam meg a fejem. Táskámban már egy fűszálnak sem volt hely, és így is félő volt, hogy kiszakad az oldala. – Menjünk inkább haza. [/color]
- Egyetértek. Így is sok mindent sikerült elintézned egy nap alatt.
- Már csak a főzés van hátra. Meg persze a kísérletezés.
- Jaj, ne. – nyögött fel Arisa fájdalmasan, miközben újra felvette természetes alakját. ~ Ugye nem lesz megint három hétig fahéjillat a szobában?
- Mi volt a baj vele? – néztem le értetlenül, miután elhelyezkedtem hátán.
~ Undorító a fahéj! Még emberként is bántja az orromat!
- Oh, várd csak ki a karácsonyt…

//szedtem 7 db főnixrózsát + 2 db angyalfüvet. //

2019.03 - Bertha vajákos boltja

- Hát.. Eladtunk mindent. - Fresia, eső, hó, szél: bármi is történik itt, a bájitalokat kapkodják.
- Nem felejtettél el valamit? - kérdezte halkan Arisa.
- Mit? - néztem rá értetlenül.
- A rendelést. Tudod, a lokomotív bájitalok.
- Óba... Miért nem szóltál előbb? - ripakodtam rá kissé túl élesen, mire vigyorogva megvonta a vállát.
- Meg akartam várni, hogy magadtól eszedbe jut-e.
- És nincs elég alapanyagom hozzá... - nyöszörögtem, nem is hallva azt, amit mondott. - És nincs már időm még egy napot tölteni kint tölteni a mezőn... Ma estére kell a szállítmány.
- Miért nem veszed meg a növényeket?
- Ki van még ilyenkor nyitva?
- Bertha Vajákos boltja. - tépett le egy hirdetést a falról a Severus. - Nézd, még árlistájuk is van! Ha jól számolom, még így is jobban jössz ki, mintha le kéne mondanod a rendelést. - számolta össze Arisa a napi bevételt.
- Nos... Végül is itt egy alkimista labor. - pillantottam vissza. A város vezetése bölcsen úgy döntött, hogy jobban járnak, ha néhány "szabadkonyhát" állítanak fel alkimistáknak, lakrimológusoknak, bájitalfőzőknek... Mindenkinek, aki csak itt akarja eladni a portékáját.
Sietős léptekkel vettem az irányt Bertha boltja felé, amíg Arisa elkezdte letakarítani a standot.
Belépve az üveggel kirakott ajtón, és azonnal megcsapott az ismerős illat. Növények, amiket ismertem, és több tucat olyan, aminek még a nevét sem ismertem, töltötte be a polcokat, lógtak gerendákról és úsztak lakrimákkal megerősített üvegekben.
- Üdv, kedveském. - köszöntött egy idős hölgy, amikor befejeztem a nézelődést, és előrébb léptem. - Először van nálam, ugye?
- Így van. Kezdő herbalista és bájitalfőző vagyok. - nyújtottam kezet. Idős kora ellenére az alacsony nőnek meglepően kemény szorítása volt, erős, fizikai munkához szokott kézzel.
- Nagyszerű! Mindig örömmel várom a fiatal tehetségeket. Mire van szükséged? - az ujjaimon próbáltam összeszámolni, hogy mi kell még a lokomotív bájitalokhoz.
- Kilenc adag királyfüvem maradt, és hat lélekgyökerem. Szeretnék lefőzni tíz lokomotív báji...
- Huszonegy királyfű, tizennégy lélekgyökér, harminc bergamot, és tíz főnixrózsa. Egy percet kérek. - csoszogott elő a pult mögül az asszony, és pillanatokon belül már a csomagomat készítette össze. - Flaskát csomagoljak?
- Nem, köszönöm. - hebegtem lenyűgözve.
- Akkor összesen, kedvezményekkel együtt 12.750 gyémántot kérek.
Kérdés nélkül számoltam le az összeget.


//Vettem:
21 db királyfüvet - 2*675 + 75 = 1.425 gyémánt
14 db lélekgyökeret - 1*2.700 + 4*300 = 3.900 gyémánt
30 db bergamotot - 3*675 = 2.025 gyémánt
10 db főnixrózsát - 1*5.400 = 5.400 gyémánt

Ez összesen 12.750 gyémánt 12.805-ből, vagyis: 55 gyémántom maradt.//

// 2019.04 - Berha Vajákos boltja //

Új hónap, új remények a piacon. Havonta sajnos csak néhány napot tudtam rászánni arra, hogy a növényekkel és a bájitalokkal foglalkozzak, így minden percet ki akartam használni. Az első lépés, ahogy a múlt hónapban is: a rendelésekhez való hozzávalók beszerzése. Bertha vajákos boltja tegnap vissza is igazolta a postás madár megérkezését, és ma reggel már meg is kaptam az üzenetet, hogy mehetek a rendelésért.
Fresia, mint minden hónap első két hetében, szinte roskadásig volt telve emberekkel. A szokásosnál sokkal nehezebb volt eljutni Bertháig, de sajnos nem várhatott a begyűjtés. Szorosra fogva pénztárcámat indultam el a boltba.
Fejemben egy terv kezdett körvonalazódni: mágikus vonatokat telepíthetnénk a föld alá, és akkor az egész probléma megszűnne… Csak felszállnánk a legközelebbi állomáson, és le a városon belül. Lehetne tömegközlekedés a neve. Bár, egyszer azt is fel kell újítani, és akkor ugyanebben a tömegben kéne nyomorogni… És ugyanott vagyunk, ahol a part szakad, csak megszoknánk a jót.
Felriadtam töprengésemből. Úgy érkeztem meg Berthához, hogy észre sem vettem, merre megyek. Belépve újra megütött a növények szaga, de már kezdtem megszokni a kavalkádot. Sőt, egy-két növény szagát már ki tudtam venni a sok közül.
- Helló. Rane vagyok, a rendelésemért jöttem. - köszöntem rá a fiatal lányra, aki meglepődve nézett fel rám füzetéből.
- Üdvözöllek Bertha Vajákos Boltjában! Dynora vagyok, ma én helyettesítem Bertha mamát. - mosolygott rám. Meglepően őszinte volt a mosoly, nem tűnt begyakorlottnak.
- Rane, Rane…. - dúdolta vidáman, de lefagyott az arcáról a mosoly, amikor az előkészített csomagok felé fordult. Nem mintha sok csomag lett volna. Összesen három doboz pihent a „Kimenő” cetlivel ellátott polcon.
- A középső lesz az. - segítettem neki, mikor már két perce próbálta kitalálni, melyik lehet az enyém.
- Á, igen! Persze, persze, elnézést, csak most vagyok itt először egyedül, és izgulok… - magyarázta kissé elvörösödve, de leállítottam.
- Semmi gond, mindent el kell kezdeni valahol. - raktam le a pénzt az asztalra. Megvártam, míg Dynora rábólint az összegre, és elindultam vissza, saját üzletemhez.
//Vettem:
5 db bergamot – 375 gyémánt
4 db angyalfű – 300 gyémánt
10 db hófű – 675 gyémánt
10 db harangszirom – 675 gyémánt
20 db királyfű – 1.350 gyémánt
10 db balzsamsáfrány – 1.350 gyémánt
10 db fekete tövis – 1.350 gyémánt
10 db lélekgyökér – 1.350 gyémánt
1 db főnixrózsa – 600 gyémánt
1 db borovnyica – 150 gyémánt
Összesen: 8.175 gyémánt
8.305 – 8.175 = 130 gyémántom maradt //

2019.04 – 1/5 gyűjtés

Bergamot, bergamot… Már előre éreztem, hogy néhány hónap múlva bele fogok gebedni a rutinba. Három bergamot, három királyfű, két lélekgyökér, egy főnixrózsa. Bárhogy néztem, a legjobban lokomotív bájitalt érte meg kotyvasztanom a Quatro alkimista laborjában, amit aztán értékesíthettem Fresiában, ha épp nem volt megrendelésem. És most épp ez volt a helyzet.
De egyáltalán nem volt kedvem az egészhez. Arisa nem volt hajlandó velem jönni a szokásos féléves vedlése miatt, ami az utóbbi időben már általában két napos tortúra volt.
Helyette az egyik megfigyelő tartott velem. A hosszú hajú lány hátrakötött hajjal, szótlanul sétált velem a mocsárban, ahol a csúszós gyógynövényt találhattuk meg. A vonatút, ahogy a mocsár utáni kajtatás is, eseménytelenül telt idáig.
Nem kérdezte, hova megyünk, és nem tartottam szükségesnek, hogy elmondjam neki. A rövid hajú a céhben maradt – feltételezem, hogy Arisa se maradjon egyedül.
A szag végül elvezetett a láphoz, amit kerestem. A hírszerző egy hangosabb szippantást engedett csak meg magának, majd egy értetlen pillantást vetett rám, amikor lehajoltam a bergamotért. Vékony jégréteg terítette be a növényeket, amelyeket végre sikerült anélkül leszednem, hogy bármelyiket is túlságosan megrongáltam volna. Elégedetten raktam el zsákmányomat a feneketlen zsákba.
- Alkimista vagy? - kérdezte meg hirtelen a lány. A váratlan hangtól összerezzentem, de végül csak hátat fordítottam neki, és a következő helyszín felé indultam.
- Igen. Néhány hónapja kezdtem el komolyan foglalkozni a bájitalokkal.
- És mit akarsz most készíteni?
- Számít az neked bármit?
- Kíváncsi vagyok. - az ártatlan mondattól megtorpantam, és lassan a lány felé fordultam.
- Én pedig dühös. - mondtam lassan. - És ez nem is fog változni a jövőben. Nem fogok válaszolgatni a mégoly ártalmatlan kérdésekre sem. Végezd a munkád, deríts ki magadtól mindent, amit akarsz, de engem hagyj ki belőle. Világos?
Nem tűnt megilletődöttnek. Nyugodt, semleges arckifejezéssel nézett vissza rám, és végül bólintott egyet.
- Igen.
- Nagyszerű. - fordultam vissza az erdő felé.

//gyűjtöttem 50 db bergamotot //

2019.04 – 2/5 gyűjtés

Az utolsó királyfű-lelőhelyet nem akartam újra meglátogatni, ahogy a többit sem – Arisával való növénygyűjtésem után megfogadtam, hogy nem fogok egy-egy csoportot leirtani. Helyette hagyom regenerálódni az élőhelyüket. Majd később visszatérek és újra szüretelhetek onnan.
A hátránya ennek a döntésnek persze az volt, hogy kifinomult érzékekre nem tudtam hagyatkozni, így csak körbe-körbe járkáltunk az erdőben.
- Mit keresel pontosan? - kérdezte fél óra múlva a felvigyázóm.
- Királyfüvet vagy lélekgyökeret. - válaszoltam röviden. A hírszerző néhány másodpercig csöndben maradt, mintha csak magyarázatot várt volna.
- Ha elmondod, hogy néznek ki, segíthetek a keresésben. Értek a szemmá…
- Nem. - vágtam közbe. – Egyrészt… Nem igénylem. Idáig is elboldogultam mások nélkül. Másrészt: tőletek csak akkor fogadnék el bármit, ha valakinek az élete múlik rajta.
~ Direkt akarod magadra haragítani? - jelent meg a fejemben hirtelen Arisa, aki a vedlés közben is szemmel tartott engem.
~ Igen. Legszívesebben ledobnám egy szakadékba, és ott hagynám mindkettőt. Nem fogok jópofizni velük. Egyszer majd megunják. És különben is, épp itt van a királyfű. - torpantam meg, ahogy csepp alakú levelekre léptem. Leguggolva óvatosan elkezdtem szárukról letépni a leveleket, ügyelve arra, hogy ne fosszak le egy növényt se teljesen.
~ A rövid hajú hogy viselkedik?
~ Itt áll a szobában, és csöndben méreget. Ez megy nagyjából három órája.
~ Akkor te kaptad a jobbat.
~ Ki tudja. Lehet, hogy csak a kígyó-alak miatt nem próbál meg beszélni velem.
~ Azt mondod, hogy ha én is megtanulom az alakváltást, akkor talán velem se akarnának beszélni? - csillant fel a szemem.
~ Nem hiszem, hogy ez így működik. - Arisa újra dühösen tekergőzni kezdett, és próbált kimászni a már túl szűk bőréből.

// gyűjtöttem 50 db királyfüvet //

2019.04 – 3/5 gyűjtés

Bőven elég királyfüvet gyűjtöttem ahhoz, hogy elég legyen a lokomotív bájitalokhoz, és már csak a főnixrózsa és a lélekgyökér hiányzott a havi adaghoz, ezen pedig az erdő, ahol idáig keringtem, tökéletes megoldást biztosított. A lélekgyökérből sok kellett – több is, mint amit egy helyen össze tudtam volna szedni -, így nem vesztegettem az időt. A legöregebb fákat kerestem meg, amiket csak találni lehetett az erdőben, és a tövükben a felszínre törő gyökereket kezdtem vizsgálni. A legtöbbje egyszerű gyökér volt, ami a fákból nőtt ki, de néha-néha szerencsével jártam. Lassan kezdtem ráérezni a kinézetükre: világosabbak voltak, mint szomszédaik, és hajszálvékony, kékesen izzó szálak álltak ki belőlük néhol. Talán ezekről a szálakról kapták a nevüket?
Nehéz munka volt a kiásásuk. Talán földmágiával vagy növénymágiával gyorsabban haladhattam volna, de egyikhez sem éreztem magamban elég affinitást, hogy meg tudjam tanulni. A gombamágia már így is eléggé bonyolult volt, és nem tudtam benne fejlődni: túl idegen volt számomra. A földmágia… Talán valamikor megpróbálok belekezdeni, de még nincs itt az ideje. Oly sok dolgot tudtam még tanulni a jégmágián belül is.
De ez mit sem segített most rajtam. Maradt az ásás kézzel.
Az egyik lélekgyökérre véletlenül néhány szál angyalfű is ragadt. Megvontam a vállam. Nem volt sok, de minden apróságnak tudtam örülni – főleg, hogy ingyen volt.
Persze voltak kivételek. Az ikreket is ingyen kaptam…
A hírszerző hirtelen elvigyorodott, de mielőtt jobban megnézhettem volna, a mosoly eltűnt az arcáról, és visszaállt a nyugodt arckifejezés, amit már megszoktam rajta.
Gyanakodva néztem rá a lányra, de végül elengedtem az ügyet. Biztos csak eszébe jutott valami.

//gyűjtöttem 16 db lélekgyökeret és 2 db angyalfüvet//

2019.04 – 4/5 gyűjtés
Egy gond volt a gyűjtögetés kézi módjával. Túl sokáig tartott. Meguntam az egészet. Egy pillantást vetettem a türelmes hírszerzőre, és megvontam a vállam. Tulajdonképpen – ahogy idáig is – nem fogok semmi törvénytelent tenni. Jelentsen azt, amit akar.
~ Azt hiszem, ebből nekromancia lesz.
Mély levegőt vettem, és ahogy a múltkor is, a földbe vezettem érzékeimet. Az erdőkben természetesen döglött állatok ezrei feküdtek – jó részüknek még a csontváza is egyben volt.
Vakondok, egerek és egyéb kisemlősök elszáradt teste rezzent meg a földben, és sötétzöld fénnyel kezdett égni a szemük. Gyors mozdulatokkal a felszínre küzdötték magukat, és egy intésemre lélekgyökereket kezdtek gyűjteni.
- Egyedi megoldás. - nézett elismerően a szorgosan dolgozó élőholtakra a lány.
Csöndben néztem a lányt, és próbáltam eszembe idézni a nevét.
- Shiragiku. - úgy tűnt, hogy a gondolat kiült az arcomra, és a hírszerző segített a helyzeten.
- Shiragiku. Meddig maradtok a nyakamon? Összesen ennyit fogtok látni, bármilyen helyzetben is találtok majd engem.
- Nem a mi döntésünk volt a megfigyelés. Ha az elöljáróink azt mondják, hogy vége a munkánknak, megyünk. Látom rajtad, hogy felzaklat a helyzet. És ez természetes…
- Ne próbálj lenyugtatni. - A düh, amit idáig éreztem, elkezdett kiülni a felszínre is. – Az én türelmem is véges. Nem fogom örökké tűrni ezt a helyzetet.
- Ezzel mire célzol? - húzta össze a szemét Shiragiku gyanakodva, én pedig elátkoztam magam, hogy elvesztettem a hidegvérem. Halkan összekoccantak a fogaim, mielőtt kimondhattam volna a gondolatot, ami felötlött benne,
- Higgy, amit akarsz. - fordultam el tőle, és az állatok által összehordott növényrakás felé fordultam.

//gyűjtöttem 16 db lélekgyökeret és 2 db angyalfüvet. //

2019.04 5/5 gyűjtés
Az egérsereg már a múlté volt, már csak a főnixrózsa hiányzott. A fákat sziklák váltották fel, és hamarosan csobogásra lettem figyelmes. A hang irányába indulva hangos robajlássá erősödött, és végül egy vízesés tárult a szemem elé. Az oldalán pedig… Bingó. A sziklafalon moha, kisebb füvek és bokrok nőttek, de ami még fontosabb volt: vörös virágú, kifejlett főnixrózsa is nőtt az egyik párkányon.
- Ezt ismerem. - szólalt meg újra Shiragiku. – Az egyik kedvenc növényem volt Acaciában. Csak sajnos túl magasan nőttek ahhoz, hogy le tudjak szedni egyet is. De most… - a hírszerző az egyik pillanatban még a sziklafal alján állt, a következőben pedig a sziklapárkányon, a vörösen izzó virágok mellett. Egyik keze a rózsa felé nyúlt.
Szólhattam volna, de nem tettem. Alig fogta meg a lány a virágot, hangosan felkiáltva kapta el a kezét, és megpróbált hátraugrani.
Ösztönösen egy vékony jégfalat idéztem mögé, mielőtt lezuhant volna a párkányról. Persze csak vissza kellett volna teleportálnia magát a párkány fölé, de nem gondolkodtam. Többet ilyen nem fog előfordulni.
Jégkarmokat idéztem a kezemre, és a lány után indultam, aki savanyú arckifejezéssel rázta megégetett kezét.
Hideg levegővel burkoltam be a jobb kezem, és elővettem a késem. A tűzforró virágok ragyogása kihunyt, és gyorsan levágtam azokat, mielőtt újra átmelegedtek volna.
- Igazán szólhattál volna… - nézett rám szúrósan Shiragiku.
- Te mondtad, hogy kíváncsi vagy. Tanulj a saját hibáidból. - válaszoltam vállat vonva, miközben már az utolsó rózsát szuszakoltam be a táskámba, majd körbenéztem. Nem hiába: az egyik árnyékos részen ezüstlevelek bújtak meg. Még pont elfért nálam néhány.
//gyűjtöttem 12 db főnixrózsát és 2 ezüstlevelet//