Arisa vs. Luana

Arisa megropogtatta a nyakát, mikor az aréna bejáratát jelentő kőajtó megmozdult. Hangos, elnyújtott hang kíséretében nyílt ki, és a Severus belépett az Arénába.
Praktikus okokból emberi formáját öltötte fel egyelőre: másképp nem fért volna be a kapun, amit a versenyzők használhattak, ráadásul így megmaradt későbbre a meglepetés ereje, amit igazi formája jelentett.
De hogy került ide?

=================

- Rane. Kezdek berozsdásodni. - mordult fel Arisa, miközben a zöld hajú mágus az asztala előtt görnyedt. Órák óta a növényeit piszkálta, és a széke körül már halomban álltak a sikertelen kísérletezés szomorú eredményei. - És már hányingerem van az eszudóktól.
- Mit szólnál egy küzdelemhez? - nézett fel Rane a munkából. – A céhek mostanában kaptak egy teleport rendszert azért, hogy minél könnyebben elérjék a fiorei arénát. És még mindig nem vagy tökéletesen ura az emberi testednek.
- Ne is mondd. - Arisa ingerülten igazította hátra újra a szemébe hulló, fekete hajtincseit. - Haj, fölösleges nyúlványok, és ezek... - két kezével a mellei alá nyúlt, finoman megemelve érzékeny domborulatait. – Csak zavarnak.
- Szerencsére nem kell mindig ezt az alakodat fenntartanod. - állt fel Röné a székéből, miután le tudta venni tekintetét a látványról. - Induljunk?
- Hogyne. - kelt fel Arisa is az ágyról.

=================

- Hölgyeim és uraim, üdvözlök minden sportembert a nézőtéren. A mai napon az utolsó pillanatban jelentkezett be Arisa, a Quatro Cerberusból. Szerencsénkre visszajáró harcosunk, Luana is épp kihívót keresett, és a Kaptár is szabad volt. - elszórt taps köszöntötte a fekete bőrű Severust. Luana nevére azonban felhangosodott a közönség zajongása: lehetett hallani, melyikük a favorit.
Füves talaj fogadta Arisát: csak elvétve helyeztek el egy-két sziklát és fa is csak mutatóban nőtt a szavannán. De a földből épített, apró építmények annál aggasztóbbak voltak. Egy-egy, darázsra emlékeztető, fél méter hosszú lény repkedett körülöttük.
- Veszpidák. - borzongott meg Arisa. A leghaszontalanabb élőlények között tartotta számon a mágikus darazsakat. Mérgezőek voltak, így megenni nem lehetett őket, nem termeltek semmit, és fullánkjuk szerencsétlen esetben még az ő pikkelyein is képesek voltak áthatolni.
Luana a pálya másik végén lépett be az arénába. A magas, szikár lány öntelt léptekkel indult meg Arisa felé, egyik kezét a csípőjén tartva. Fekete haját egy sapka tartotta a háta mögött. Arisában felmerült a gondolat, hogy talán neki is ilyet kéne hordania.
A nőből csak arca és dekoltázsa látszott ki, minden más felületet ruha borított: testhez simuló fűző, szűk nadrág és valamilyen furcsa, combig érő csizma, aminek szára mintha egy hosszú, feltekert övből állt volna.
Kesztyűs kezén egy zsinóron lógó órát pörgetett elgondolkozva, és szinte oda sem figyelve érintette meg. Derekán is egy óra számlapja mutatta a pontos időt. Ahogy Arisa is sétálni kezdett Luana felé, önkéntelenül is egy ritmusra kezdett vele sétálni. Tik. Tak. Tik. Tak.
Egy percen belül már néhány méteres távolságról méregették egymást.
Hangos gongszó jelezte, hogy a küzdelem elkezdődött.
- Ne is húzzuk az időt. - vigyorodott el Luana, és meglendítette Arisa felé az órát. A Severus értetlenül nézte, ahogy a jojó tőle tíz centire áll meg.
- Ez.. - füstfüggönybe burkolódzott előtte a táj, ahogy felizzott az óra, és egy robbanás döntötte hanyatt a Severust.
~ Az ér.. - hangzott fel benne Rane hangja.
~ Fogd be, megy egyedül is! - Arisa egy pillanat alatt elzárta az addig elfelejtett telepatikus kapcsolatot, mielőtt a mágus folytatni tudta volna a mondatot. Dühösen pattant fel a földről. Luana már messzebb állt tőle, gúnyos mosollyal az arcán. A sértetlen óra újra ujjai körül pörgött. Arisa nem érezte magát sérültnek. Az önbecsülésén nagyobb csorbát ejtett a bomba, mint benne.
- Az órák a legcsodálatosabb dolgok. Csak hallgatni kell csodás dallamukat. Tik-tak. Bármit is akarsz tenni... Elég csak öt ütemmel előrébb járnom, és vesztettél.
- Azt meglátjuk. - sziszegte Arisa, és az övéhez nyúlt. Lepattintotta a kését - tiltott tárgy volt, de nem érdekelte. Rane szerezte neki a feketepiacon, Fresiában. Egy üreges tőr volt, amiben a Severus szájából lefejtett, halálos mérget egy rugós mechanizmus tolta volna a szúrt sebbe. A lakrimák, amiket Nightyngale-től kért a mágus, még nem érkeztek meg, így emberi formájában ez volt egyetlen fegyvere, nem számítva fizikumát. Habár soványnak tűnt, háromszáz kiló súly állt minden ütése mögött.
Futva indult Luana felé, de alig tett meg két lépést, lába alatt felrobbant a föld, és újból a levegőbe emelkedett.
Felüvöltött, és alakja változni kezdett. A karjába épített lakrima elvesztette hatását, és a levegőben már fekete kígyó alakjában fordult hasra, hogy a bombamágus felé forduljon.
Jól látható volt a zavar Luana szemében. Újabb bomba robbant a földön, épp ott, ahol Arisa földet ért volna. A jojó megpördült a levegőben, de hatástalanul pattant le Arisa pikkelyeiről.
Szárnya ellenfele gyomrával ütközött, ahogy elsuhant mellette. Néhány ütést érzett szárnyán, de dühödten repült a legközelebbi fészek felé. A veszpida, ahogy meglátta őket közeledni, hangosan zümmögni kezdett, és azonnal özönleni kezdtek a darazsak a földtúrásból. Arisa a repülő rovarok közé vetette magát, figyelmen kívül hagyva a csípéseket, amelyekkel azonnal elárasztották a veszpidák. Úgy irányozta szárnyát, hogy a még mindig azon csüngő Luana a kaptárt találja el. Hangosan nyögött fel a nő, ahogy a hátán tört össze a kemény földből összetákolt kaptár. Arisa visszaváltozott emberi alakjába, és mind a ketten a földön kötöttek ki. Kezében a tőrrel futni kezdett a bombamágus felé. Luana gyorsan kapcsolt: a robbanások, amik először csak a veszpidákat kezdték tizedelni, újra Arisa ellen fordultak. A lány egy bukfenccel került ki egy újabb bombát, ami így egy szerencsétlen darazsat robbantott darabokra, és Luana bokáját vette célba. A hideg acél talált, de csak pengéjével, és a méreg nem tudott a sebbe folyni. A hirtelen jött fájdalomtól ellenfele felkiáltott, és megérintette az övén az órát.
- Most ütött az órád. – vett elő Luana egy második ingát dühödten. A két inga szabályos, monoton mozgással kezdett el pörögni.
- Mindjárt én fogok egy órát ütni. – köpte ki a szájában felgyűlt vért Arisa: az egyik bomba, ami az arca előtt robbant fel, felsértette a nyelvét is.
A bombázó nem volt nehéz ellenfél. Ugyanazt a trükköt ismételte újra és újra. Elég volt kiszámíthatatlanul viselkednie, és a képességeinek egy része már semmit sem ért, és csak a bombák robbanását kellett kibírnia.
A két inga most nem felé indult, hanem a föld és egy fa felé, de mindkettő Arisa felé pattant, ahogy elérték céljukat. A lány hátrébb lépett, és ártalmatlanul robbant fel a két bomba a levegőben. Mielőtt Luana reagálni tudott volna, vagy visszahúzni az ingákat, Arisa előre lendült, és megvillant a tőr a levegőben. Már látta is a pillanatot, ahogy a prédája teste a földre rogy, és ő nyugodtan lakmározhatja be jól megérdemelt jutalmát….
A penge Luana ijedt szeme előtt állt meg, ahogy Arisa hirtelen kizökkent a gondolatmenetből. Ez egy ember volt, mint Rane. A jégmágus iránti tiszteletből idáig nem ölt embert, és most sem akarta elkezdeni, de a harc közben valahogy elvesztette a fonalat.
- A győztes… Arisa! – kiáltotta be a kommentátor. A Severus szó nélkül fordult meg, és indult el a kijárat felé. Dühös volt magára, hogy nem volt képes kontrollálni magát. És legfőképpen azért, hogy Rane bele akart szólni a harcba.