Találkozás / Tranzakció: Rane Iceclaw - Shiki

"Valamit tennem kell a vérzéssel… már egy napja csak csökken de nem áll el teljesen. Naroval kikell ezt vizsgáltatni. A bőrfelület, a szintetikus felület nem akar összehúzódni. Amennyiben nem találok erre megoldást a legkisebb vágások is végzetesek lesznek számomra.” Ballagtam végig a kezemmel egy rongyot szorítva az oldalamnak, mely már szinte teljesen átázott a vértől. Fressia Town, egy bazársorokból és boltokból álló végeláthatatlan tenger. Ha valahol, akkor itt találok gyógyírt a sérüléseimre, még akkor is, ha csupán ideiglenesen. Az elmúlt napok eléggé megviseltek, a sebeim nem gyógyulnak mióta ebben a világbank vagyok, vagy talán sosem gyógyultak az operáció óta. Figyelmetlen voltam, még csak tisztában sem vagyok vele, hogy mivel jár ez az új test, de önfeledten belevetettem magam mindennemű vérengzésbe. A fejem már zúgott a jelentős, de nem végzetes vérveszteségtől, az izmaim sajogtak, a látásom megkettőződött. Összeszorított foggal vonszoltam magam végig az embertömegen, mígnem egy gyengéd érintés zökkentett ki az egyre inkább elmélyülő kín érzetéből.
- Óh istenkém! Csak nem megsérült? – Kérdezte egy aggódó öregasszony. Mennyire kell kétségbeesettnek lenni, hogy egy összeaszott vén szatyortól várja az ember a megváltást. Rápillantottam és minden erőmmel azon voltam, hogy visszafogjam az arcomra kiülő dühöt és fájdalmat. Egy erőtlen bólintást tudtam eszközölni, minek láttán az idős hölgy felkarolt képességeihez mértek és átsegített a tömegen.
- Van a közelben egy báitalkeverő. Elragadó egy teremtés a fiú, biztosra veszem, hogy segíteni fog rajtad drágám! – Ez jó hír, a bájitalkeverőknél mindig van mindenféle szer. Talán még Aether drogot is tart magánál. Mit nem adnék most egy löketért, csak hogy elmúljon minden fájdalom.
A hölgy elkísért egy látszólag átlagosnak mondható kis bolthoz, melynek üvegén nehezen láttam be, de ezt inkább tulajdonítottam a vérveszteségemnek, mintsem az ablak tisztaságának.
A bolt bejáratának tetején egy kis táblára a „Rane Konyhája” felirat volt vésve, s mágikus fények szőtték be a bolt külső részét. Gyengéden, vagy inkább erőtlenül, de levettem a hölgy kezén a vállamról.
- Le… Lekötelez… hölgy..em – nyögtem ki a szavakat, melyek nagyobb fájdalmat okoztak mint a sebeim. – Innen menni fog egyedül… egyedül is… - Nyögtem ki majd elengedtem a hölgyet, aki aggódó tekintettel próbált tovább segíteni, ám egy határozott és a körülmények tekintetében nem agresszív mozdulattal megállítottam.
- Köszönöm! – Pillantottam rá határozottan, s éreztem, ahogy a szemeimbe pillantva a nő egy kissé megrökönyödött. Az asszony kissé riadtan, de hátrálni kezdett, s mire hátat fordítottam neki már el is tűnt mögülem. Ökölbe szorított kézzel dobbantottam kettőt az ajtón majd erőtlen mozdulatokkal benyitottam a boltba. Kezeim a gyémántokkal teli kis batyum után kutattak, nagy megnyugvásomra nem zsebeltek ki a tömeg közepén.
- Jó…. jó napot! – Ballagtam oda az üresen álló bolt pultjához, kezeim egyre szorosabban és szorosabban nyomták az oldalamon tátongó sebhez a kendőt. Nem terveztem elvérezni egy bájitalfőzde padlóján. A tenyerem elgyengülten jóformán rázuhant a pultnál lévő csengőre, melynek hangját egy alapvető Hang manipulálással kissé visszhangzóvá változtattam a nagyobb hatás kedvéért.

Ezt is nagyban kellett kezdenem. Két hónapja foglalkoztam bájitalokkal, de úgy döntöttem, hogy nem akarok standokkal szenvedni, habár a legtöbben a szabadtéri eladásra esküdtek a kis boltokkal szemben a könnyen látható és elérhető bódékra. Kényelmesebb végigsétálni az utcán, és odamenni a bódékhoz ahelyett, hogy véletlenszerűen újabb és újabb boltokba térjenek be. De nekem nem voltak cselédruhás lányaim, akik felkeltették volna a figyelmet, mint egy bizonyos ismerősömé. Pedig mindent megtettem érte.

- Nem. – válaszolta azonnal Arisa. – Nem bújok cselédruhába.
- Azt hittem, neked mindegy, mi van rajtad.
- Majdnem mindegy. – javított ki könnyedén. – Nem akarok csak azért felhúzni valamit, hogy befolyásoljak másokat. Semmi értelme. Ha megtetszik magamtól, majd felveszem.

Hát, így váltak semmivé reményeim a saját cselédek iránt.
Ehelyett egy boltot nyitottam. Habár voltak ingyenesen használható helyek, úgy éreztem, hogy ha hosszabb távon el akarok adni bájitalokat, kénytelen leszek egy végleges helyet bérelni magamnak Fresiában, és jobb előbb elkezdeni hírnevemet építeni, mint később, amikor egyszerű utcai árusnak könyvelnek el.
„Rane konyhája” így nyitotta meg kapuit a közönség előtt. Egyelőre úgy tűnt, hogy a vevőknek mindegy volt, hogy olcsón vagy drágán adtam-e el valamit, hogy megfelelően ismertem-e az adott receptet vagy nem, de minden pillanatok alatt repült le a polcokról. Nem mintha ki mertem volna állni defektes termékekkel a közönség elé. A Quatro Cerberus hírneve is kockán forgott.
- Bár lenne több időm ezzel foglalkozni. – sóhajtottam fel, ahogy egy újabb nő sétált ki egy lokomotív bájitallal.
- Ezzel egyetértek. – a pörgős nap alatt sikerült kiürítenem a fejem, de a hangtól újra felállt a hátamon a szőr. Hallhatóan csikordultak össze a fogaim, ahogy a sarokban álló rúnalovagra néztem. Sayuri, vagy Shiragiku kifejezéstelen arccal nézett maga elé, mintha meg sem szólalt volna. Testvére egy másik sarokban állt, az első tükörképeként. Az egész napot csöndben töltötték el. Ahogy láttam, nem is mozdultak el a helyükről, csak akkor, amikor én is kimentem az épületből. Ilyenkor az egyikük mindig hozzám csapódott, a másik pedig a boltban maradt, Arisával.
Néhány napja kaptam őket a nyakamba. Még mindig forrt bennem a méreg, amikor rájuk néztem. Senkinek sem volt oka a hűségemben kételkedni, főleg a Tanácsnak nem. Nem törtem világuralomra, és azon kívül, hogy nekromanciát használtam, mindenben egy törvényes mágus mintaképe voltam.
A hűségem elárulásának képei pedig itt voltak előttem. Két csitri, akik számára egy feladat voltam, semmi más. Meg sem próbáltak megismerni. Csak némán követtek mindenhova, és figyeltek, megjegyezve mindent, amit csináltam.
- Ideje zárni. – Vetettem oda Arisának, és a hátsó helység felé vettem az irányt. A hosszabb hajú lány azonnal elindult. A Severus szintén mozgásba lendült, a rövidebb hajúval együtt. Hátul volt még néhány gyógynövény, amit el akartam pakolni indulás előtt. Úgyis kifogytam a főzetekből, csak egy-két üvegcse árválkodott a polcokon. A többit pusztán azért raktam ki, hogy úgy tűnjön, van készleten valami.
~ Hogy bírod a helyzetet? – kérdeztem Arisát telepatikus kapcsolatunkon keresztül.
~ Ahogy az elején. Legszívesebben széttépném mindkettőt.
~ És mégis te akadályoztál meg abban, hogy én tegyem ugyanezt. – sóhajtottam fel. Az egyik lovag csak értetlen pillantást vetett rám, de nem törődtem vele.
~ Ahogy mondtam, pusztán csak annyit érnél el, hogy újak jönnek helyettük. Minél jobban kiismered őket, később annál egyszerűbb dolgod lesz. – Arisa könnyedén az egyik adag növényhez nyúlt, és gyakorlott mozdulattal csomózta be őket mozgatható formára. Elvigyorodtam, ahogy mozgását néztem. Boldog voltam a helyzet ellenére is. Arisa most már szinte tökéletesen uralta az emberi testét is, de még mindig jobban szerette eredeti formáját.
~ Csak győzzem kivárni addig.
Hangos csengőszó szakított félbe minket. Mindig is ilyen üres volt a hely, hogy így visszhangzott a csengő?
- Jó…. jó napot! – hallatszódott be egy férfi gyenge hangja.
- Hát persze, hogy éppen most. – morogtam, és visszafordultam a bolt felé. – Sajnálom, már zárva… – nyitottam ki az ajtót, de belém fagyott a szó. A pultnál egy vörös hajú fickó állt, falfehér arccal. Az arca helyett azonban az oldalán levő kötés ragadta meg a figyelmemet. Az eredetileg tiszta kendő már rég átázott, és vér csöpögött le a padlóra.
- Arisa, hozz kötszert és vérzéscsillapítót. – szóltam hátra, és azonnal a férfi felé indultam. Orvosi képességeim addig terjedtek, hogy tudjam, nem volt jó a helyzet. A levegő lehűlt körülöttem, és dér lepte be a kezem. Ahogy mellé értem, lehúztam a férfi ujjait a kendőről, és a sajátomat tettem a helyére. Azonnal fagy áramlott a sebbe: nem elég ahhoz, hogy ártson, de a vérzést így is csillapította. Arisa felkapta a pult mögül a székemet, és a sérült mögé helyezte. – Ülj le.

- Hát persze, hogy éppen most. – mordult fel egy ingerült hang, minden bizonnyal a tulajdonos. – Sajnálom, már zárva… – Egy korom béli ifjú srác lépett elő a pult mögül, tekintetét azonnal a sebemre szegezvén. Nem mindennapi, hogy egy vérző félholt ember kopogtat egy bájitalfőző ajtaján, azonban a tekintete felfedte számomra, hogy nem egy gyakorlott sebgyógyítóval van dolgom. A fiú zöld haját kendővel fogta közre, kissé emlékeztetett arra a stílusra, amit Naro is képviselt. A fiú árnyékában egy sötétebb bőrű, barna hajú lány ballagott, aki csendben szemlélte az eseményeket, amíg utasítást nem kapott.
- Arisa, hozz kötszert és vérzéscsillapítót. – A fiú hangja sürgető volt, amiért marhára hálás is voltam, mert a világom már forogni kezdett. A fiú odalépett hozzám, és a sebemre fókuszálva leemelte róla a kendőt, majd deres, jégtől gőzölgő tenyerét a sebemre nyomta. A testem hirtelen borzongás járta át, miközben jóformán egy széket toltak alám
– Ülj le. – Jött az utasítás, melynek jelen helyzetemben nem akartam nemet mondani. Fél szemem a fiún tartottam, nem bízhattam egy ismeretlenben teljesen, feltételek nélkül. Jelenleg egy vevő vagyok ő pedig egy szolgáltatást nyújt. Ahogy a tenyere megérintette a sérült bőrfelületet az érintett felület felizzott, haloványan, mint amikor egy lámpával világítanak kifelé valaminek a mélyéről, mintha csak egy vastagabb levélréteget világítottak volna meg alulról. A bőröm küllemre, s tapintásra bárkit megtévesztett volna, azonban a sebem peremén, amely nem gyógyult láthatóak voltak a finom, apró lakrima és fémszálak tucatjai. Ezek a károsodott, elvágott rostok egyből szemet szúrtak volna bárkinek, ezért is takartam el egy kendővel. Felmordultam a fagyos érintésre, majd visszafojtva dühöm ugyan, de megragadtam a fickó karját és lassan elhúztam a sebemtől. A bőrömben szálanként haloványan világító lakrimaerek követték a fiú mozdulatát, majd amikor az érintés megszakadt a fény is vele együtt halt.
- Csak a vérzéscsillapítóra lesz …. lesz szükségem… és nincsenek kérdések! – Szögeztem le a feltételeim, majd elengedtem a karját és hátra dőltem kicsit a széken. Tekintetem ezúttal a plafonra szegezve merengtem el a helyzetemen. Megoldást kell találnom rá, hogy úgy gyógyulhassanak a szintetikus sebeim is, mintha csak valósak lennének. Amennyiben ezt nem tudom elérni, rövid távon ugyanarra a sorsra fogok jutni, mint az itteni Shiki. Hangos és hosszú sóhaj hagyta el az ajkaim, midőn a zsebembe nyúlva a színváltó panelemért nyúltam és kikapcsoltam az álcámat. A jelenlegi helyzetemben egy ilyen apró mágia fenntartása is inkább volt nyűg a számomra, mintsem segítség. A vörös hajam hamar hófehérré változott, a kék átlagos szempár is visszaváltozott vörösen világító szintetikus szemmé, melyben a mozgó panelek és optikai lencsék okozta árnyalatkülönbséges úgy tüntettem el, hogy a panelek és a szem írisz színét is azonossá tettem, így teljesen elmaszkírozva a nem természetes hatást. A folyamatosan mozgó és méricskélő szempár ismét látható volt a külső szemlélő számára. Koncentrikus körben elhelyezkedő íves panelek és folyamatosan mozgó növekvő és csökkenő körök táncáról volt szó egy központi írisszel. Bármerre is pillantottam a panelek és ívek követték az íriszt és gépies módszerességgel mérték fel a látótérbe kerülő új objektumot. Az ápolómra pillantottam, majd egy halovány mosoly jelent meg a szám sarkában és a mutatóujjam a számra helyeztem.

Nem volt jó bőrben, ez kétségtelen volt. De a fagyos érintésre nem úgy reagált, ahogy elsőre számítottam rá. Felmordulva húzta el kezemet a sebről, miközben én megbűvölve néztem a hatást. A seb nem hűlt le az érintéstől – mintha magába szívta volna a mágiát. Halványan, mélyről világítani kezdett a teste belülről, és egyre fényesebb lett, ahogy tovább áramlott bele a varázserő.
Külseje nem tűnt másnak, mint egy emberé. De a vágott seb szélén vékony, gombafonalakra emlékeztető szálak lengedeztek. Drótoknak tűntek, de azok nem reagáltak volna a mágiára. Lakrimának is kellett közte lennie. Bőr alá beültetett lakrimák, mint a második generációs sárkányölőknél?
A férfi ujjai az alkalomra fonódtak, és lehúzta kezem a sebről. A hosszabb szálak kezemre tapadtak, mint a piócák, és vele együtt mozogtak, amíg csak hagyta hosszuk, de ahogy az érintés megszűnt, a fény is kihunyt, és a lakrimák élettelenül ernyedtek el.
- Csak a vérzéscsillapítóra lesz …. lesz szükségem… és nincsenek kérdések! – zihálta halkan. Látható fájdalmai ellenére határozott volt. Eltűnődve nézett fel a plafonra, és hangos sóhajjal csúsztatta be a zsebébe a kezét. Összeszűkült szemmel néztem rá, ahogy teste hirtelen változni kezdett.
Vagy alakváltó volt, vagy álcát hordott magán. Vörös haja kifakult és hófehérré halványult. Vörös szem váltotta fel a kéket, de nem ez volt a nyugtalanító benne. Az írisze változni kezdett. Halvány körívek jelentek meg benne, amelyek apró karikákkal együtt mozogtak. A természetellenes hatást tovább fokozta az, hogy ezek az… alkatrészek? – folyamatosan mozogtak. Ahogy a férfi szeme körbe járt, a körök és ívek folyamatosan változtak szemében, módszeresen változtatva méretüket és alakjukat, ahogy másra pillantott.
Végül visszatért rám a pillantása, és egy pillanatra lelassult a mozgás a szemében. Halványan elmosolyodott, és csendre intett ajkára tett mutatóujjával.
Összenéztem a visszatérő Arisával, aki csak egy vállvonással reagált a látványra. Felém dobta a vérzéscsillapítót tartalmazó tégelyt a kötszerbe csomagolva, amit megtalált végül az egyik sarokban.
Nem volt okom feljelenteni. Bármi miatt megsérülhetett. Akár harcban, akár a műtét során, amivel a bőre alá ültettek valamit. Különben is, nem véletlenül küldték ide az ikreket. Majd megdolgoznak ők a pénzükért.
- Ahogy kívánod. – tükröztem Arisa előző mozdulatát, és átnyújtottam a férfinak a szert. – Egy adagra elengedő krém van a tégelyben. A seb nem olyan nagy, úgyhogy el fogja állítani a vérzést. Megvárhatod itt is a hatását, vagy mehetsz is fizetés után. Százötvenöt gyémántot kérek. És… – halt el a hangom. Nem. Nem beszélhettem róla. Ha figyelmeztetem őt, a telepata egyszerűen kiolvashatja az agyamból, hogy mit tettem. Így nincs bűntudat, és nincsenek nyomok. De egyvalamit megtehettem.
- Összeszedem a két rúnalovagot – nyomtam meg enyhén a szót -, és Arisát a hátsó szobából. Néhány perc múlva záokk. Ha szeretnéd, kivihetünk a városból valameddig. – ajánlottam fel a lehetőséget, bár kétséges volt, hogy elfogadja-e. Válaszra nem várva léptem hátra a széktől, és a hátsó részleg felé vettem az irányt.
- Egy utolsó vevő érkezett. Végeztem, mehetünk. – vetettem oda nekik, és a pakoló Arisa mellé léptem.
A hosszabb hajú rúnalovag ezt a pillanatot választotta, hogy a boltba sétáljon. Talán meghallott valamit a fejemben?

- Ahogy kívánod. – Mondta egyhangúan a fiú, majd átnyújtotta a krémet tartalmazó tégelyt. – Egy adagra elengedő krém van a tégelyben. A seb nem olyan nagy, úgyhogy el fogja állítani a vérzést. Megvárhatod itt is a hatását, vagy mehetsz is fizetés után. Százötvenöt gyémántot kérek. És… – Felvontam a szemöldököm, ám nem faggatóztam. Fájt elismernem, de nem voltam olyan állapotban, hogy követelőzzek, a srác nem mutatta ki, de érezhető volt az ereje, elnyomni ugyan még nem tudta még akkor sem, ha jelentéktelen válaszokat kérnék jelentéktelen, be nem fejezett mondatok után-
- Összeszedem a két rúnalovagot – A szó hallatán elkerekedtek a szemeim.
„A fickó rúnalovagokkal paktál? Nem lehet mert már kiadott volna. Nem sejti, hogy ki vagyok, mi vagyok? Nem ez most más…” Elkerekedtek a szemeim, majd egy halovány mosoly illant a szám széléről.
„Tesztelni akar”
-, és Arisát a hátsó szobából. Néhány perc múlva zárok. Ha szeretnéd, kivihetünk a városból valameddig. –
„Legyen hát” Én ugyan nem fogok visszautasítani egy játékot, ha alkalmam adódik rá.
- Szívesen csatlakozom, amennyiben egy sebesült ember nem hátráltat titeket az utatokon. – Mondtam meleg és kellemes hangsúllyal. Az évek során már megtanultam, hogy hogyan kell imitálni a tökéletes hangszínt bizalom elnyeréséhez. Kétséges volt, hogy beveszi a fickó, tekintve, hogy eléggé óvatos típus, azonban az ösztönös reakciót nem tudja senki sem kikapcsolni. Egy kellemes és nem fenyegető hang hallatán még ha csak a másodperc tört részéig is, de az agy kikapcsol, lankad a figyelem mielőtt a racionalitás ismét teret nyer a gondolatok között.
- Egy utolsó vevő érkezett. Végeztem, mehetünk. – Felcsendült a bejárati ajtóra szerelt csengő, szinte azzal a lendülettel húztam az arcomra a csuklyám, s aktiváltam a színmágiám, hogy elfedjem magam. Vörös haj, kék szemek, pont az a fiú, aki belépett a boltba. A széken ültem még mindig, szemeim a boltos fiút és a társát fürkészték.
„Most kiderül…” gondoltam magamban, majd eltűntettem a színmágiáért felelős panelt a zsebemből az Ex-quippel. Az ujjaim erősen szorongatták a tégelyt, majd talpra állva a pulthoz mentem és a pakoló lány holmija mellé elhelyeztem százötvenöt gyémántot egy kisebb zacskóban. Ezt követően félre álltam, hogy most először, de szemügyre vegyem a mögöttem belépő egyént. Egy hosszú hajú, aprócska termet volt. Nem tűnt őrülten fiatalnak, azonban nem is korom béli lehetett. Haja rózsaszínes volt és a rúnaakadémia jellegzetes öltözetére hullott. Belül éreztem, hogy elfog a fintor és legszívesebben vicsorítanék, azonban az arcom rezdületlen volt.
- Amennyiben áll még az ajánlat… - Haraptam el a mondatom s az új ideiglenes útitársamra szegtem a tekintetem, majd rendbe szedtem az öltözékem. A kabátommal igyekeztem eltakarni a sebhelyem, mely árulkodhat mivoltomról, s a krémmel a kezemben szép lassan elláttam a sebeim, elfordulva a társaság többi tagjától.

- Szívesen csatlakozom, amennyiben egy sebesült ember nem hátráltat titeket az utatokon. – válaszolt szinte lelkesen.
Meglepődve álltam a mondat és a hanghordozás előtt. Őszintén szólva nem számítottam arra, hogy elfogadja az ajánlatot, ráadásul ilyen örömmel. Tévedtem volna vele kapcsolatban? Mégsem a hatóságok elől menekül? Annál jobb nekem.
- Arisa? Ki tudnád vinni a pasast a városból? – néztem familiárisomra.
- Eh… Mi okom lenne rá? – nézett rám kelletlenül.
- Ahogy elnézem, a kimerültségbe fog belehalni vérzés helyett, ha még pár órát Fressiában kell töltenie. – válaszoltam neki nem zavartatva magam attól, hogy ő is hallja.
~ És ahogy elnézem a sebét, visszajáró vendég lesz itt. Egy rakás pénzt fog itt költeni, ha túléli. – tettem hozzá fejben. Arisa elhúzta a száját, de végül bólintott egyet.
- Legyen. – nézett vissza a vásárlóra hirtelen, és az övéhez kapott. Ujjai a tőrre fonódtak.
~ Mágia. – szisszent fel.
Mire visszafordultam, a telepata rúnalovag már az ajtóban állt. Megnyugodva eresztettem le a kezem, és emlékeztettem magam, hogy Arisa nem látta az előző átváltozást. Komor arckifejezéssel nézett végig a vörös hajú fickón, aki időközben pontosan ugyanabban a formában állt, mint amikor megérkezett a boltomba. Biztos voltam benne, hogy éppen memorizálja az arcát azért, hogy később lenyomozhassa a Tanács adatbázisában. Shiragiku a telepátiát megérezve rám kapta tekintetét, és összeszorította a száját.
- Amennyiben áll még az ajánlat… – A nyitott tégelyből angyalfű illata áramlott ki és töltötte be a szobát, ahogy a srác ellátta magát, kabátjából hevenyészett paravánja mögött.
- Igen, áll. Tudsz lovagolni?
- Rane. – vágott közbe Shiragiku, meg sem várva az ügyfél válaszát. – Remélem, emlékszel a megegyezésünkre a telepatikus kommunikációról.
- Hogyne emlékeznék. – néztem rá közönyösen. – Megkértetek, hogy minél kevesebbet használjam, én pedig nem egyeztem bele. Ha megfigyelők vagytok, alkalmazkodjatok hozzám. Én nem fogok szívességet tenni nektek.
- Direkt teszed nehézzé a munkánkat. – szólalt meg vádlón a hátsó szobából belépő ikerpár másik tagja.
- Ahogy ti is az enyémet. – intettem szememmel jelentőségteljesen a krém szétoszlatásával éppen végző férfira. Sayuri elharapott egy dühös visszavágást. – Szóval… – fordultam vissza hozzá. – Tudsz lovagolni?

Bólintottam a kérdésre, majd a gyógyító krém utolsó cseppjeit is szétoszlattam a sebhelyemen.
- Megleszek... - Válaszoltam végül a lovaglással kapcsolatos kérdésre. Kissé tartottam az idegen kompániától, azonban a srác eléggé segítőkésznek tűnt.
"Ameddig kivisz a városból számomra tökéletes lesz bármilyen utazási forma."
A felhasznált tégelyt zsebre raktam, mivel nem szerettem volna semmilyen hozzám köthető dolgot a város mögött hagyni.
"A fickó mostanra már bizonyára összerakta, hogy a közelben állomásozó Rúnalovagok üldöztek, azonban nem adott ki annak a kettőnek." gondoltam magamban, miközben követtem a kettőt a hátsó kijárat felé. Egyik szemem még mindig az ajtó felé sandított, várva vártam a rajtaütést, vagy a kint lesben álló lovagokat. Egyenlőre nem jött semmi, azonban a biztonság kedvéért megidéztem egy tőrt a kabátom ujjába és pengeéllel befejé fordítva sétáltam tovább az útitársaim kíséretében.

- Megleszek... - Válaszolta végül felém fordulva a vevőm. Amint szétoszlatta az utolsó cseppeket is a krémből, zsebre vágta a tégelyt, majd nyomomban a kijárat felé indult. Nem volt sok dolgom. Üres volt a bolt, de attól még be kellett zárnom az ajtót és beindítani a riasztómat.

Shiragiku nyugtalan volt, de eddig nem történt semmi, ami gyanúra adhatott okot. Az adatbázisban nem látta nyomát az Iceclaw-hoz betérő vendégnek, de auralátása mintha csak csődöt mondott volna. Egyszerre legalább három-négyféle érzelmet tudott leolvasni a férfi körül keringő felhőből. Végül megrázta a fejét. Csak egy szimpla vendég volt, aki sérülése miatt jött Iceclawhoz.
Nővérével szinkronban oldották le övükről a mágikus deszkákat, amikor látták, hogy Arisa átváltozáshoz készülődik. Iceclaw biztos, hogy nem fog rájuk várni, miután elindulnak.

Arisa körül vibrálni kezdett a levegő, és az utca kiürült, amikor visszavette szárnyas óriáskígyó formáját. Hidegen rám nézett, majd a sérült vevőre. Leengedte fejét, én pedig lovaglóülésben elhelyezkedtem rajta, és a férfi felé nyújtottam a kezem.