Okita - Jáde-kulcsok[Tanuló-pályázat]

Okita a félhomályban egyre élénkebben ragyogó lakrima fényénél lapozta könyveit.
Igaz, már sötétedett, szeretett ilyenkor lejárni a kastély könyvtárába.
Bár az utóbbi hetekben rájött, miszerint a céh viszonylag kis létszámmal bír, napközben mégis elég sűrűn látogatottnak számított ez a helyiség. Mindez nem volt véletlen, elvégre a frissen zsákmányolt könyvekből itt válogathattak maguknak a Griffek.
Okita szerette ugyan az Akadémia hatalmas könyv-kínálatát is, ám a kastély polcai olyan írásoknak is helyet adtak, amelyet a törvényes keretek közül már rég kitiltottak - neki pedig pont az ilyesfajta tudásra volt szüksége ahhoz, hogy visszaszerezze mágiáját.  
Épp egy, az "Elveszett Tudományok" címre hímezett kötetet tanulmányozott, amikor valaki kinyitotta a terem ajtaját.
A lány csak meglepetten pillantott fel asztaláról, majd arca enyhén ijedt grimaszba torzult.
Már megszokta, hogy ebben a céhben néha összefut hasonló alakokkal, mégsem tehetett ösztönös reakciói ellen. Elvégre, az épp felé sétáló férfiról külön órákat tartottak "Bűnüldözés" tárgyból... Hófehér haj, sápadt bőr, vérvörös szemek, átlagosnál enyhén magasabb, átlagosnál valamivel izmosabb testalkat.
A Grimoire Heart egykori bevégző embere...
- Óh. Különös ilyenkor még látni errefelé bárkit is. - jelentette ki színtelen hangon Starkiller. - Nos, ne zavartasd magad miattam. - s azzal elsétált Okita asztala mellett, a helyiség egy távolabb eső részébe, hátán súlyosnak tetsző zsákjával.
A mágus kissé Ceur-sanra emlékeztette a lányt.
Nyugodt, ridegnek ható váz fedett egy olthatatlan bestiát, amelyet csak a bolond nem venne észre... s ha egyszer elszabadulna, haragjával felégetné az egész világot.
- Öhm... - Okita kíváncsisága felülkerekedett ellenérzésein, és rákérdezett. - Azok ott a zsákban új könyvek?
- Igen. - pillantott vissza a csillagmágus. - Az utóbbi napokban rajtaütöttem pár Grimoire rejtekhelyen. Nem volt különösebb ellenállás sehol, de a zsákmány tűrhető, és minél kevesebb infó jut vissza a léghajóra lentről, annál jobb.
- Van köztük Elveszett Mágiával foglalkozó kötet is? - érdeklődött tovább az akadémista.
- Talán. Az öreg mindig is szerette az olyasmit. - vont vállat a férfi. - Miért érdekel?
Okita elgondolkodott.
Végül is, nem volt oka magában tartania az igazságot, vagy hazudnia, különösképp akkor nem, ha szívességet kért közben a másiktól.
- Nos... Mondhatni, értettem az Időmágiához. Egy pontig. Mostanra már nem... - próbálta rövidre fogni a lány.
- Mi történt? - a kérdés nélkülözte a valódi érdeklődést, Okita mégsem bújhatott volna ki előle.
- Egy átok elzárta tőlem a mágiám. Maga az átok egy idő után megtört, ám a varázslataimat utána már nem voltam képes előhívni. Érzem a testembe a mágikus erőm, de mindez olyan, mintha lenne egy adagnyi nyers energiám, amivel semmit sem kezdhetek.
- Hmmm... Érdekes. Sok mindennel találkoztam már az évek alatt, de olyannal, hogy valaki elveszítette volna a mágiáját, még nem. - gondolkozott el Starkiller, miközben lerakta maga mellé a zsákját. - Ugyanakkor, ha eddig nem találtál a könyvtárba választ a kérdéseidre, ezek az új kötetek aligha szolgálhatnának megoldással. Jóval silányabb helyekről kerültek ide, mint a már meglévők többsége.
A lány csak hallgatott.
Tudta, hogy Starkiller-nek igaza van.
Az incidens után csak kutatta a válaszait, és szinte minden forrása megvolt hozzá, amelyet a téma csak kínálhat, hála a Griffek, és az Akadémia könyvtárainak.
Mégse jutott semmire... Hiába ismerte a problémáit, ha a teste egyszerűen képtelen volt felidézni egykoron ismert varázslatait.
Mégis, próbálkoznia kellett.
Nem tehetett mást. Különben csak ugyanúgy el fog bukni, mint északon. Vagy az egykori börtönszigeten...
- Viszont, ha van nyers varázserőd, miért nem tettél próbát más mágiákkal?
- Elég... Gyenge a kompatibilitásom. Mindaddig, amíg egy szinte teljesen kihalt ággal összhangba voltam, ez nem jelentett problémát. Ugyanakkor az elemi mágiák, vagy azok, amiket például Jeanne használ, teljesen összeegyezhetetlenek a varázsköreimmel.
A férfi kutatni kezdett a zsebeiben, majd leült a lánnyal szemben.
Okita kicsit megijedt, de türtőztette reakcióit.
Kisvártatva különböző színek fogtak követhetetlen táncukba a lakkozott falappon, majd azok káoszából apró lények leltek anyagi formájukra.
Egy alkarnyi méretű unikornis ugrott a padlóra, s két hasonló nagyságú, kékes figura mászott a csillagmágus vállaira.
Egyszerű ábrázatuk már-már komikus összhatást keltett Starkiller olvashatatlan arckifejezésével.
- Rég volt már. De rég! - magyarázta a kék nadrágos.
- Ugyan. Csak két napja! - vágott vissza neki a narancs-alsóneműs.
- Az rég volt!
- Csak a mi világunkban.
- Ők... csillagszellemek, ugye? - vágott közbe Okita, bár meglehetősen halkan.
- Igen. Bár nem pont ők, de az első barátaim is egyben. - felelte elgondolkodva a csillagmágus.
- Nem mi?
- De mi! Pedig mi! - akadékoskodtak a kék apróságok.
- Nos, ez nem fontos. Amire ki akarok lyukadni, hogy talán segíthetek. - kezdett tovább kutatni felsőjének zsebeiben a férfi.
Bár sejtette, hogy hasonló szándékokkal kezdett bele ebbe az egészbe a csillagmágus, Okita még mindig nehezen tudta hová tenni helyzetét.
Elvégre, még csak nem is volt ténylegesen a céhtársa.
Bár lejárt hozzájuk néha, és időnként segítette Jeanne küldetéseit saját céljainak haladása érdekében, igencsak laza kötelékek fűzték a Griffekhez.
Persze nem árulta volna el őket a Tanácsnak, hisz a céljaikkal is szimbolizált, de inkább tekintette magát rúnalovag-növendéknek, mintsem céhesnek.
- Őszintén szólva, ez kissé meglepő. - adott hangot kételyeinek az akadémista.
- Micsoda? - kérdezett vissza Starkiller, miközben két, halványzöldes árnyalatban pislákoló kulcsot helyezett az asztalra.
- Hogy... segítesz?
Az első válasz erre csak egy elfojtott, félig nevetés, félig horkantás-szerű reakció volt.
- Miért, az Akadémián mit mondanak? Csak ölni tudok? - Okita szemei elkerekedtek. - Ugyan kérlek, tudom, hogy ki honnan kerül ide. Az alapító-tagság nem viccnek van. De az igazság az, hogy... - enyhültek meg kissé Starkiller arcvonásai. - Amikor évekkel ezelőtt maroknyian megalapítottuk ezt az apró céhet, talán mind valami ilyesmire vágytunk. A Grimoire léghajón íratlan törvény volt, hogyha lefekszel aludni, az egyik szemed nyitva hagyod. Árulások, ölések egymás közt, feladások bérdíjért... Mindennapos szarságok. De itt... Bár néha bosszantóan hangosan, de szinte mindig nevettek, rohangáltok, veszekedtek, rivalizáltok. A bosszú alapjainak megteremtésén kívül talán mind vágytunk valami ilyesmire is. - apró, mégis érett, jelentőségteljes mosoly ült a mágus arcára.
És Okita ekkor látta meg a legnagyobb különbséget közte, és Ceur-san közt.
A sárkányölő sosem tanult meg mosolyogni. Talán számára a pont, hogy értékeljen bármit is, túl távolinak hatott... Vagy nem is létezett már a kezdetektől fogva.
- De ennél részletesebb monológra ne várj tőlem. - nyerte vissza semleges kifejezését Starkiller. - Amire ki akartam lyukadni, hogy tégy próbát ezekkel.
- pillantott a kulcsokra, melyeknek párosát korábban az asztallapra tette. - Pár hete találtam rájuk, de valamiért a bennük lakozó lelkek nem akarnak felelni a hívásomra. Talán valamiféle előfeltételüknek nem felelek meg, vagy más okok miatt eleve hárítják a velem való szerződéskötés lehetőségét is. Szóval, mondhatni számomra viszonylag értéktelenek... De te talán szerencsével jársz velük.
Az akadémista ujjai közé fogta a két varázstárgyat.
Az egyik kulcs jáde-zöld fokán a "Kakas" keleti szimbóluma ékeskedett vörös színben, míg  a másik a "Sárkány" vér-bordóét tudhatta magáénak.
- A lényeg, hogy vezesd beléjük a varázserőd. Ha ők is úgy akarják, a szellemek felelni fognak a hívásodra.
- Köszönöm... - motyogta a lány, de addigra a férfi már a könyvtár hátsó részére sétált, vállaira újfent felsúlyozva zsákját.


- Szóval, mikor akarod elkezdeni? - kérdezett rá ingerülten Jeanne, ahogy kisétált a zuhanyzóból. -  Aludni is szeretnék!
- Tudod, ha tényleg sikerül ez az idézés, nem tudhatni miféle csillagszellemek fognak megjelenni előttünk. Talán nem ártana előtte felöltöznöd. - felelte Okita nyugodt hangon.
A szőke rúnalovag csak vállat vont, majd előkeresett magának egy hálóinget.
- Na és, miből fog ez állni? Kell hozzá valami előre betanult szöveg, vagy ilyesmi? - érdeklődött tovább, ahogy elégedett mosollyal kémlelte a tojást, amelyet pár napja talált.
Állítása szerint ha minden éjszaka holdfényben fürdeti, ki fog belőle kelni egy őrző... Legalábbis Nightyngale ezt mondta Jeanne-nak, aki ezt továbbadta Okitának.
- Nem. Elméletileg csak bele kell vezetnem a mágikus erőm a kulcsokba, aztán szólíthatom a szellemeket, amilyen formában az nekem tetszik. Úgyis ők döntik el, hogy alkut akarnak-e kötni velem, vagy sem. - fejtette ki az akadémista.
- Akkor el is felejthetjük. Nem vagy méltó semmiféle alkura. - legyintett Jeanne, ahogy továbbra is önelégülten fürkészte a tojást. - Alig várom, hogy kikeljen végre. Tuti valami halálmenő lény lakozik benne... De amúgy meg, hogyhogy ajándékot kaptál Starkiller-től? Rám állandóan csak a frászt hozza. A múltkor megtiltotta, hogy bemenjek itallal és kajával a könyvtárba. Majd hozzátette, hogyha még egyszer megpróbálok hasonlót, akkor megöl.
- Engem is meglepett. De azt hiszem több ő annál, mint amiket az Akadémián mi hallhattunk róla... - motyogta az ezüstös-hajú lány.
- Nehogy itt a végén belezúgj nekem. - nevette el magát a rúnalovag. - Láttad azt az albínó sárkányölőt, aki elméletileg vele van, csak pár hónapja eltűnt valami hosszabb küldetésre? Egyrészt totál nagy mellei vannak, nem versenyezhetsz vele. Másrészt eltörné a nyakad, mint egy ropit. - nevetett tovább a szőkeség.
- Haaah... - sóhajtotta el magát Okita. - Borzasztóan fárasztó vagy. Inkább kezdjük... - azzal ujjai közé fogta a mindaddig az ágyneműn pihenő jáde-kulcsokat.
A testében megnyugvó, kihasználatlan energiáit összegyűjtötte, majd megpróbálta tenyerébe összpontosítani a nyomást.
- Kakas! Sárkány! Szólítalak titeket!
...
- Mit is vártam? - ásította el magát Jeanne, még egyszer utoljára végigsimítva tojását. - Hasztalan, mint mi-
- Miért a Kakast hívtad előbb? - vágta félbe a szőkeség szavait egy fiatalos, ám magabiztos női hang. - Egyértelmű, hogy előbb a Sárkányt hívod!
- Óh, már megint ez. - férfias sóhaj. - Miért pont veled? Ketten kerülünk ide a tizenkettőből, és pont te vagy a másik. Azt hiszem ennél még a Kígyó is jobb lett volna, pedig ő is megéri a pénzét...
Jeanne hirtelen megpördült, így megpillantva ugyanazt, amin Okita már egy ideje álmélkodott.
Fiatal, még náluk is egy fejjel alacsonyabb lányka pihentette lábait ágyukon.
Keleties ruházata borzasztóan drágának, és fennhéjázónak hatott, a szőkés hajkoronájába túrt, aranyló fejdíszről már nem is beszélve.
Előtte egy magas, egyenruhában tetszelgő férfi álldogált. Bár kardot is viselt, öltözékéhez hasonlóan inkább tűnt mindez díszítésnek, mintsem gyakorlati, katonai öltözéknek... S ezt pedig csak tovább tetőzte hátrafésült, vörös frizurája.
- Nos, ezt az egy hibát talán megbocsájthatom. De többet nem fogok! - emelte fel hangját a lány. - A Sárkány felelt a hívásodra! Érezd magad megtisztelve. Kifogtad a legjobbat.
- Haahh, bocsássanak meg neki, hölgyeim. - hajolt fél térdre a férfi, majd lágyan ráfogott Okita tenyerére. - Kissé nyers, és vad, de ilyen a természete. Engedjék meg, hogy bemutatkozzam. Én volnék a Kakas, a Tizenkét Keleti Zodiákus egyike. - a lány kissé kellemetlenül érezte magát, de a meglepettség nem engedtette vele, hogy visszahúzza kézfejét.
- Öhm... - álmélkodott az akadémista. - Az én nevem...-
- Tudjuk, ki vagy! - vágott közbe újfent Sárkány. - Másképp nem is feleltünk volna a hívásodra. Hagyjuk a rizsát. Nekem is érdekem, hogy néha kiengedjem a gőzt ezen a halandó síkon, ehhez pedig kapóra jöhetsz. De nem érek ám rá minden nap, és nem leszek rabszolga! Válassz hármat a hét napjai közül, amikor a jövőben számíthatsz rám. Már amikor jó kedvem van... És semmiképp se kerüljek egy napokra ezzel a fancsali idiótával!
- Végre valamiben egyetértünk. - egyenesedett fel a Kakas. - Nem szeretnék egy napokra kerülni önelégült kollégámmal. Továbbá, neked is hasznosabb, ha a szerződéseink lefedik a hét nagyját. Óh, egyébként én is hármat kérnék a hétből. - kacsintott a férfi.
Okita elméje még kissé zavaros volt, ám kezdett neki összeállni a kép.
- Óh, akkor... Hétfő, kedd, szerda, csütörtök, péntek, szombat, felváltva? - kérdezte bizonytalanul.
- Enyém a hétfő, és onnantól minden második! - vágta rá Sárkány. - Na, ezzel megvagyunk. Legközelebb csak akkor hívj, ha harcolni is kell! - vigyorodott el. - Akkor meglátod majd, milyen csodás is vagyok. De szabadnapokon nehogy zargass! - s azzal eltűnt, mintha soha nem is ült volna a szoba egyetlen ágyán.
- Szívesen maradnék éjszakára két ilyen csinos hölggyel, de sajnos az első idézés időkorlátja véges. - mosolyodott el önelégülten Kakas. - Mindenesetre, a "Szerződés" megköttetett. Ha bajba kerülnél Okita, csak szólíts, és a segítségedre sietek. Persze, ha másban kell segítség, akkor se habozz hívni. - újabb kacsintás, majd a férfi is eltűnt, ugyanolyan nyomtalanul, akárcsak társa.
- Nos... Azt hiszem sikerült. - szavalta az akadémista még mindig enyhén sokkolva.
Nehéz volt feldolgoznia azt a rengeteg érzést, amely elkezdte mellkasát ölelni.
Újra mágus volt... Újra hasznos lehetett mások számára.
És az Akadémia befejezése így újfent lehetségessé vált...
- A Sárkányt semmiképp ne mutasd meg Ceur-samának. - Jeanne csak ennyit fűzött hozzá mindehhez kifejezéstelen arcával, majd egyszerűen ledobta magát az ágyba.
Okita elmosolyodott, s elfoglalta a szabadon maradt részt.

Spoiler: