Magánküldetés: A kulcsok kulcsa!

- Köszönjük, kedves kisasszony... nem is tudjuk, mihez kezdtünk volna a segítsége nélkül...
- Ugyan... ez csak egy idióta tolvaj volt... - hogy idióta volt, nem kétséges, elvégre hol az a hülye tolvaj, aki beleesik a saját csapdájába?!
Az öreg és atyafiai egyetértően bólogattak.
- Igaz... sajnos, nem tudjuk kifizetni a szolgáltatásait...
Hogy... MI?! Ingyen dolgoztam??? Na, azt már nem! A könnyű munkát is meg kell fizetni!
- Hogy mondta!? - néztem a fickóra sátánian.
A szerencsétlen ember lábai erősen citeráztak, ahogy vörös tekintetemmel néztek farkasszemet.
- Mármint... pénzzel nem tudunk fizetni, úgy értem...
Ezzel most javítani akartál a helyzeteden, öreg?!
- De fizethetünk valami mással...
- Mivel? - szelídültem meg hirtelen. Erre az öregember is felbátorodott kissé.
- A fiam... nyert egy jegyet Akane Resortba... az egy üdülőhely és turistalátványosság, ugyebár... de hát egyedül... még a legjobb üdülőhely sem jó mulatság... úgyhogy mivel a fiam nem akart elmenni, arra gondoltunk, hogy esetleg ezt a nyereményt adjuk oda...
Hát nagy szerencséjük, hogy én egyedül is feltalálom magam egy luxusszállodában!

Kényelmesen könyököltem a hajókorláton, temérdek zsebem egyikében megcsörrent két kulcsom, amelyet Ardtól kaptam.
Gondterhelten felsóhajtottam. Még mindig nem szereztem újat. Emellett, elég magányos dolog egyedül róni az utakat. Az emberek a faluban hol kerülnek, mint egy bélpoklost, hol meg csodát várnak tőlem, pedig én is emberből vagyok.
- Szánalmas vagy! - mondta nekem valaki kislányhangon. Felnéztem.
Valamikori önmagam a hajókorláton ült mellettem és engem nézett vidoran.
- Itt szenvedsz, miközben egy luxusüdülő felé haladsz ezerrel?! Ráadásul... - itt a szomszédaim felé pillantott hamiskásan. Nem messze tőlem két férfi beszélgetett halkan.
- Jah... a fickó csak úgy álomba merült, fel se kelt azóta... te érted ezt?
- Biztos elátkozták azt a kulcsot vagy valami...
Kulcs?! Erre már kinyitottam a fülem. A lány már nem ült mellettem, nyilvánvalóan csak képzeltem. De a párbeszédet nem, ami tovább folyt mellettem.
- ... egy csillagmágus biztosan meg tudná oldani...
- Jah, de nem találtunk egyet sem az egész országban...
Nem bírtam ki, hogy oda ne szóljak.
- Talán csak rossz helyen kerestétek!
A két férfi ijedten nézett egymásra, majd engem vettek szemügyre.
- Te.... csillagmágus vagy?
- Igen, az! Szóval milyen kulcsról van itt szó? - kérdeztem rá az én szemszögemből leglényegesebb dologra.
- Hát... mi sem tudjuk... az egyik vendég nyert egy kulcsot, de az elaltatta, és azóta senki sem tudja felébreszteni... próbáltunk keresni egy csillagmágust, elvégre ők értenek az ilyesmihez, de nem találtunk...
- ... eddig - tettem hozzá, majd közelebb mentem hozzájuk. - És hol történt mindez?
- Akane Resortban. A főnök megkért minket, hogy diszkréten kezeljük az ügyet... ártana a szálloda hírnevének, ha az emberek megtudnák, hogy egy elátkozott kulcs került az egyik nyerőgépbe...
"Elátkozott kulcs egy nyerőgépben?! Egyszer kapcsolódok ki, és máris ez van... Érdekes nyaralásnak nézek elébe", gondoltam magamban, miközben feltűntek előttem a nyaralóközpont hatalmas épületei.

Ahogy egyre közeledtünk, egyre kivehetőbbek volt a hatalmas vidámpark és a mellette lévő szálloda. Rengeteg ember volt a strandon, kisgyermekek játszottak a homokban és úszógumikkal a vízben, felnőttek nyúltak el napernyőik alatt fáradtan, vagy pancsoltak a meleg vízben. Én magam is alig vártam, hogy bemehessek egy kicsit lazítani - de előtte még dolgom volt.
- Kérem, vezessenek a főnökük elé - mondtam a két férfinak, akiktől az információkat szereztem.
- Ezek szerint... tényleg elvállalja az ügyet?
- Igen... elvégre csillagmágus vagyok vagy mi. A kulcsok az én szakterületem - kacsintottam rájuk, mire megkönnyebbülten felsóhajtottak.
Bekísértek a fényűző szállodába, és felvittek a legfelső emeletre, ahol bekopogtak egy hatalmas ajtón. Bentről öblös "Szabad" kiáltás hallatszott. Az egyik férfi benyitott.
- Uram, itt van egy csillagmágus, és azt mondja, meg tudja oldani az ügyet!
- Haaa? Mire vártok, idióták, vezessétek be!
A két informátorom belökött az ajtón, majd meghajolva távoztak, magamra hagyva főnökükkel.
Ámulva néztem körül: a hatalmas szobából pazar kilátás nyílt Akane Resort egészére; tökéletes hely egy olyannak, aki egy ekkora vállalatot tart a kezében. Az öles íróasztal előtt bőrszékek tanyáztak, az igazgató mögött és körül könyvespolcok foglaltak maguknak helyet. Az igazgató felállt, és elém lépett. Magas volt, ám termetes potroha erősen próbára tette mellényének gombjait.
- Üdvözlöm Akane Resortban - felém nyújtotta jobbját, és én megszorítottam a húsos, puha kezet. - Remélem, kényelmesen utazott.
- Öh... persze, köszönöm... - az ilyen formális, túlzó figyelmességtől mindig zavarba jöttem. Az igazgató arcán zsíros mosoly fénylett.
- Micsoda szerénység, micsoda szerénység... na de, térjünk is a tárgyra... biztosan hallotta már, hogy mi történt itt.
- Igen, hallottam róla.
- Szóval hallott... - itt a hatalmas ablakhoz sétált és ábrándozva kinézett a tengerpartra - Akane Resort egy igazi álomüdülőhely, nem igaz? Bizony, az... álom... - felelte magának elbambulva, majd hirtelen éber lett és felém fordult. - Kisasszony, őszinte leszek! Nekem, mint igazgatónak, az a legnagyobb érdekem, hogy a szállodám vendégei jól érezzék magukat. Kaszinók, pazar lakosztály, ízletes vacsora, szórakoztatás... mindenben elsőosztályút nyújtunk. Nem lenne hát szerencsés, ha ez a "kis baleset" kitudódna. A vendégek pánikba esnének, elhagynák a szállodát és akkor... - egy álomnak vége szakad, fejeztem be magamban. - Kérem, oldja meg ezt az ügyet, mielőtt bármi kitudódna. Persze, a nyomozás ideje alatt a vendégem lenne. Nos?
Hülye vagyok én, hogy kihagyjam?
- Rendben van, igazgató úr! Még ma elkezdem a nyomozást - ígértem.
Az igazgató szívéről hatalmas kő eshetett le, szemeiben hála csillogott. Azonnal behívta két alárendeltjét.
- Vigyétek a kisasszonyt a legjobb lakosztályunkba. Ő mostantól a vendégünk, bánjatok vele eszerint.
A két férfi bólintott, majd a beígért lakosztályhoz kísért.
A szoba méretei elképesztettek, gyönyörű berendezése elkápráztatott. Izgatottan rohangáltam körbe, kiszaladtam az erkélyre - mely szinte a tenger fölött lebegett, hogy megcsodáljam a kilátást, majd vissza a szobába, ahol rávetettem magam az puha ágyra, majd a fürdőszobába robogtam be, és hatalmas szemekkel néztem a kisebb medencényi fürdőkádat, aztán ismét a szobába robbantam be, ahol végre sikerült leülnöm egy kényelmes karosszékbe. "Biztosan elsüllyedt a hajó útközben, és a mennyben vagyok" gondoltam. Egy apró köhintés hozott vissza a valóságba.
- Kisasszony, itt vannak a szobakulcsok - itt egy kis kulcsot rakott az asztalkára - Kíván még valamit?
Nemet intettem, mire a férfi elment.
"Hát akkor... lássunk is hozzá!"
A táskám aljáról előkapartam egy estélyi ruhát, amit még régebben kaptam ajándékba mesteremtől, amolyan hátha szükség lesz rá alapon. Egyszerű vörös ruha volt, mély, V alakú nyakkivágással, és a combom közepéig ért. Legalább tudom, hogy miért nem vettem fel soha eddig. De most jól fog jönni. Felvettem, egy futó pillantást vetettem magamra a tükörben, majd lementem a kaszinóba.
Odalent már tombolt az élet: késő délután már gyülekeztek az emberek. Parfüm bódító illata és női nevetés hullámzott a hatalmas teremben. A kártyaasztaloktól simán hallottam a lapok csattogását, és a golyó zörgését a rulettkeréken.
Elvigyorodtam. Oké, oké, nyomoznom kellene... de hát hogy lehetne hathatósabban nyomozni, mint hogy leülök szerencsét próbálni kicsit? Meg aztán úgysem lesz többször ilyen alkalmam...
Leültem egy kártyaasztalhoz és lapot kértem az osztótól.

Egy idő után kisebb tömeg gyűlt körém. Lélegzetvisszafojtva figyelték, ahogy leteszem a lapokat az asztalra egy győztes vigyor kíséretében.
Megint nyertem.
A közönség ámulva nézte ügyességemet, egyesek csalásról sugdostak. Az ostobák! Tudhatnák, hogy a nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.
Hirtelen egy mély férfihangot hallottam. A kulcs iránt érdeklődött, amely álomba ringatott egy szerencsétlent.
- Sejtelmem sincs, miről beszél, uram! - válaszolta a vendég értetlenül.
Az igazgató felbérelt volna még egy csillagmágust? De a két fickó a hajón azt mondta, hogy nem találtak egyet sem! Itt valami nincs rendjén.
Megfordultam a széken. A kérdezősködő egy fekete öltönyös férfi volt. Bizalmatlan tekintettel végigmért, majd távozott.
Azt hiszem, ideje nekem is mennem. Az osztó marasztalni próbált.
- Ugyan, kisasszony, hova siet? Gondolja meg: lehet, hogy nem lesz ilyen szerencséje megint!
Nagyot sóhajtottam. Előbb a munka, aztán a szórakozás. Búcsút intettem, majd átengedtem a terepet másoknak. A férfi nyomába akartam szegődni: meg akartam tudni, mit keres itt, és hogy kitől tud a kulcsról. Elvégre az igazgató a cége érdekében titokban tartotta az egészet, tehát kizárt, hogy plakáton vagy egyéb hivatalos okmányon olvasott volna róla. Vagyis nem kizárt, hogy az övé volt valamikor, és most vissza akarja kapni.
Nagy nehezen kivergődtem a tömegből, de a fickónak nyoma veszett. Körülnéztem a hatalmas teremben, és végül kiszúrtam őt egy vidámabb társaságban, ahol éppen egy másik vendéggel beszélgetett. Kényelmesen közelebb sétáltam, de éppen csak az utolsó szavait tudtam elkapni.
- ... nem tudja, hogy most hol őrzik?
- Mondtam már, hogy semmi ilyesmiről nem tudok! - a zaklatott vendég kissé idegesnek látszott, és búcsú nélkül ott is hagyta a kérdezősködőt.
A férfi gondterhelten megvakarta a fejét. "Neked is volt már jobb napod, nem igaz?" vigyorogtam. Kényelmesen, mintha csupán unalomból tenném, a férfihoz sétáltam.

Egy felém szlalomozó pincér tálcájáról elvettem egy pohár pezsgőt és a férfinak nyújtottam. Gyanakodva végigmért.
- Nem mérgeztem meg – mosolyogtam.
Elfogadta, majd óvatosan legurította a torkán.
- Gondterheltnek látszik… a kulcs, vagy az elaltatott férfi miatt? – kérdeztem rá egyből.
A férfi kiköpte a maradék italt. Én csak diadalmasan vigyorogtam.
- Honnan tud a kulcsról? Ki maga? – köhögte.
- Az igazgatótól tudok róla. És maga miért keresi?
A férfi nem hagyta magát.
- Az igazgató bérelte fel? Miért?
Nagyot sóhajtottam. Kénytelen leszek többet kiadni magamról, ha azt akarom, hogy többet is megosszon velem.
- Csillagmágus vagyok, azért – vallottam be kelletlenül.
Mintha kicsit megkönnyebbült volna. A vidám zsivaj körbefont mindent, a fülledt parfümillattól lassan szédülni kezdtem. A férfi hirtelen megszólalt:
- Az a kulcs… - kezdett bele nagy nehezen - …nem egyszerű aranykulcs. Az a kulcsok kulcsa… a mindenek felett álló.
Hogy… mi?! Mindenek felett álló kulcs?! Na persze... én meg éjféli napszúrást kaptam. Az arcomon talán meglátszódott valami a kétségeimből, mert a férfi azonnal magyarázni kezdett.
- Egészen biztos, hogy erről van szó. A fura mellékhatás is csak ezt bizonyítja – erősködött.
Vonakodva bár, de annyiban egyetértettem, hogy furán viselkedik egy egyszerű csillaglélek kulcshoz mérten. Meghagytam a fickónak a szobaszámomat, hogy ha eszébe jut még valami, akkor tudja, hol talál, majd az igazgató irodája felé vettem az irányt. Átkoztam magam, amiért korábban nem jutott eszembe megnézni, hogy néz ki a kulcs. Nem tudtam, hogy mit szól majd az igazgató a kései látogatáshoz: csak remélni mertem, hogy megint olyan szívélyes lesz, mint korábban.

Kopogás nélkül nyitottam be. Az igazgató még most is serényen dolgozott: előtte papírhegyek tornyosultak, beléptemkor éppen aláírt egyet, majd félretolta, ahogy meglátott.
- Nocsak, a csillagmágus kisasszony! Máris talált valami érdekeset? – mosolygott kedvesen.
Megfordult a fejemben, hogy beszámolok neki a furcsa férfiról, de most meggondoltam magam. Az igazgató valószínűleg lecsukatná, pedig nem ő a bűnös. Nagyot sóhajtottam, és inkább hallgattam róla.
- Láthatnám azt a kulcsot? – kérdeztem inkább.
Az igazgató megütközve nézett rám.
- Mikor megtaláltuk a férfit, már aludt ugye, azon nyomban, ahogy hozzá értem, a kulcs egyszeriben szétfoszlott a kezeim között, de ami még furcsább, hogy valamelyik éjjel az egyik pincér látta az egyik asztalon, föl is akarta venni, csak teli volt a keze, mikor visszament érte már sehol nem volt – magyarázta.
Gondterhelten sóhajtottam. Hát… nem könnyítik meg a dolgomat.
- Miért nem mondta el ezt eddig? – kérdeztem idegesen az igazgatót.
- Nem hittem volna, hogy ennyire fontos… - makogta.
Éreztem, hogy lüktetni kezd a fejem. Megmasszíroztam a halántékomat, miközben magamban összegeztem az eseményeket: a kulcs nyomtalanul felszívódott, vagy ellopták, így nem tudom megnézni, hogy melyik lehet az. De előtte elaltatta tulajdonosát, akit lehetetlen felébreszteni. A kaszinóban való nyomozás eredményeként pedig csak a furcsa férfit találtam, aki csak annyit makogott, hogy ez a kulcs „a mindenek felett álló”.
Hát erre muszáj aludnom egyet.
Nagyot sóhajtva elköszöntem az igazgatótól és visszavonultam. Fogalmam sem volt, hogy merre tovább. A szobámban ruhástól rogytam le az ágyra. Csak a furcsa aranykulcs járt az eszemben. Úgy csúsztam át a valóságból az álomba, hogy észre sem vettem.

Nos, mihelyst álomba szenderülsz pár óra múlva, olyan hajnali egy körül nagy világosság kelt föl téged, szinte megvakít alig látsz valamit, mintha a Nap vendégeskedne a szobádban. Mikor elmúlik a fényesség egy arany kulcsot látsz meg az éjjeli szekrényeden, ijedten föllpattansz az ágyba,majd mikor megnyugodsz lassan odamész hozzá, nehogy téged is elaltasson, Mikor a kezedbe veszed ismét fényleni kezd, ennek hatására megijedsz s eldobod,majd az a földön landol. Mikor lenézel a földre a kulcs már sehol, csak egy papírfecni, rajta egy üzenet:
-"kulcsok kulcsa arany, kulcsok kulcsa mindenre kész, kulcsok kulcsa néz bármerre mész!-körübelül mint egy hororfílmben úgy érzed magad. A kis fecnit fölveszed s tüzetesen átvizsgálod nincs-e rajta valami nyom. Semmi csak a szöveg, és az tűnik föl hogy ez nem egy lap hanem egy selyemkendő amire a szöveget hímezték! Kezdesz nagyon gyanakvó lenni, az éjszaka további részére Taurust állítod magad mellé őrnek.
A postod idáig tartson!

Körülöttem arany és ezüst kulcsok lebegtek, annyi, hogy meg sem tudtam számolni. Nem messze tőlem az öltönyös férfi kiabálta, hogy „mindenek felett áll” és felfelé mutogatott hevesen. Felnéztem. Egy hatalmas kulcs lebegett a kis arany – ezüst kavalkád felett hívogatóan, de nem tudtam, hogyan érhetném el. A hatalmas kulcs fényleni kezdett: egy ideig bírta a szemem, de aztán fájni kezdett, ezért eltakartam.
Arra ébredtem, hogy valami tényleg erősen fénylik a szobában. Mintha egy csillag szakadt volna le az égről a szekrényemre. Rémülten felpattantam az ágyról, majd, mikor megláttam, hogy csak egy kulcs az, lehiggadtam kicsit. Csak egy valami nyugtalanított: hogy került a szobámba? Valaki behozta? Vagy csak úgy ideteleportált? Az utolsó lehetőséget elvetettem, amint eszembe jutott. Persze, még hogy teleportáló kulcsok…
Lassan közelebb mentem a kulcshoz és a kezembe vettem. Kicsit ugyan tartottam tőle, hogy engem is elaltat, de mikor percekkel később sem történt semmi, úgy aludt ki a gyanakvásom, mint a vakító fény az előbb.
Amint jobban szemügyre vettem volna, megint világítani kezdett. Ijedten eldobtam és eltakartam a szemem, megvakulást elkerülendő. Néhány perc múlva ismét elvettem a kezem, de a kulcsnak hűlt helye volt.
Mi? Ez most valami vicc??
A padlón, a kulcs helyén csak egy papírfecnit találtam, amelyen ez állt:
"Kulcsok kulcsa arany, kulcsok kulcsa mindenre kész, kulcsok kulcsa néz bármerre mész!”
Tessék?!
Felvettem a papírfecnit… ami nem papírfecni volt, hanem egy selyemkendő, amibe belehímezték a mondanivalót. Összeráncoltam a homlokomat. Már semmit sem értettem és ma éjszakára már a meglepetésekből is elegem volt.
Hogy elejét vegyem a hasonló helyzeteknek, megidéztem Taurust, aki… rögtön orrvérzésben tört ki, ahogy meglátott. Jó, tudom én, perverz kicsit, de eddig nem tört rá ilyen roham… ekkor kaptam észbe, hogy még mindig az estélyi ruhám van rajtam. Bosszúsan hallgattam Taurus szóáradatát.
- Milyen gyönyörű vagy ebben a ruhában, Noah kisasszony… többször kellene ilyet viselned… ezek a finom vonalak, kecses test és...
Figyelmeztetően bokán rúgtam, ahogy szoktam, erre lehiggadt kissé és fegyelmet erőltetett magára.
- Taurus, őrködj, kérlek, amíg alszom. Valami furcsaság történik itt, és nem akarok több meglepetést az éjszaka.
- Ne aggódj, szép mesterem, megvédem a gyönyörű testedet! – rajongott Taurus.
Nagy volt a kísértés, hogy ismét belerúgjak, de aztán inkább ráhagytam. Amíg ennyire lelkesedik, biztosan ellátja a feladatát. De azért…
-Szögezzünk le valamit: ha hozzám érsz, vagy bármit teszel velem, amíg én alszom, biztos, hogy belehajítom a kulcsodat egy folyóba, világos?
- Mint a Nap! – vigyorgott Taurus, én pedig megnyugodva ájultam vissza az álomba. Lehet, hogy kicsit perverz, de azért pazar testőr és megbízható társ, gondoltam még.

Miután megköszönöd Taurusnak a szolgálatát, kimész az erkélyre körülnézel, semmi furcsát nem látsz, gondolkozol de semmire nem jutsz az üggyel kapcsolatban, ezért úgy döntetsz hogy reggeli után ismét játszasz egy kicsit a casinoban, hátha ismét elcsípsz valami információt. Annyira belefelejtkezel a játékba hogy észre sem veszed hogy beesteledik, kicsit később hirtelen minden fény kialszik a hatalmas játékteremben, a vendégek síri csöndben várják mi lesz. Egyszer csak megint megjelenik egy fénylő pont, ami feléd közeledik, aztán látod ahogy a fénylőpontot elkap valamit majd megérinti a válladat.
-köszönöm hogy megtaláltad a kulcsomat csillaglelkű mágus.
-Ki maga?-kérdezed kicsit mérgesen.
-Az nem fontos mivel nem is látsz engem, és nem is fogsz többet ebben biztos lehetsz....azzal hogy visszakaptam a kulcsom már nem vagyok veszélyeztetve, hisz az a barom mondta nem?-kérdezte közbe hallod hogy az öltönyös fazon egy asztal alatt kuporogva szinte vonyít a félelemtől.-ez a „kulcsok kulcsa” mivel szépen belekevertél mindenkit ebbe az ügybe kénytelen vagyok itt mindenkit megölni szépen. Mert nem tűrhetem hogy bárki más tudomást szerezzen eme kulcs létezéséről. Készüljetek föl-kiált!
Idáig tartson a postod készülj ezután harc következik!(+finálé!!)

Madárcsicsergésre ébredtem ezúttal. Legalább a reggelem normálisan telik. Kisétáltam az erkélyre. A hajnali friss levegő jólesően borzongatott, jeges szellő simogatta az arcom, és besettenkedett a szobámba, hogy kihajtsa onnan a fülledtséget. Egy ideig elnéztem, ahogy a pirkadat elűzi a sötét felhőket. Mindig a hajnal volt a kedvenc napszakom: szerettem látni a fény diadalát. Elűztem a sötét gondolataimat, de azok makacsul befészkelődtek a gondolataim közé.
Nem és nem tudtam, hogy mi történt tegnap. Egyszerűen képtelen voltam rájönni, hogyan került az a kulcs a szobámba és hogyan, hova és miért tűnt el. És az öltönyös férfiról sem tudtam, hogy ki a fészkes fene lehet. Beletúrtam így is bozontos hajamba, majd elégedetlenül visszasétáltam a szobámba.
Taurus a fotelban ült és engem nézett. Ezúttal nem traktált a kecses vonalaimmal és a szép testemmel; bizonyára megérezte rossz hangulatomat, és én hálás is voltam ezért. Megköszöntem, hogy vigyázott rám, majd visszaküldtem, és bementem a fürdőszobába.
Fürdés után szokásos,kényelmes, bő nadrágomat és fehér fölsőmet húztam magamra, vörös estélyimet pedig a táskám mélyére süllyesztettem. A kaszinóba akartam menni, ezúttal csillagmágusi hivatalomban, hátha elkapok még némi információt – vagy esetleg találkozhatom az öltönyös férfival, hátha egyebet is ki tudok húzni belőle a „kulcsok kulcsa” című marhaságon kívül is.
A kaszinóban már korán reggel hatalmas társaság volt – vagy még mindig a tegnapi. Az öltönyös férfit viszont sehol sem láttam a túlöltözött tömegben. Nagyot sóhajtottam, majd leültem játszani – de ezúttal közel sem akkora kedvvel, mint tegnap. Valahogy mégis belefeledkeztem, mert mire legközelebb kinéztem az ablakon, már csak a csillagos eget láttam, sőt még a Hold is bekacsintott az ablakon.
Hirtelen minden fény kialudt a teremben. Az emberek csak zavartan találgatták, hogy mi lehet az áramszünet oka, és reménykedtek, hogy hamarosan visszatér a fény. Ám mikor percek múlva sem történt semmi, az emberek elégedetlenkedni kezdtek.
- Mi lesz már?!... Mi folyik itt…?? …
Hirtelen megláttam egy fénylő pontot, ami egyenesen felém közelített. Volt egy sejtésem, mi lehetett az: a tegnapi hívatlan kulcsocska. Hirtelen valami elkapta a levegőben, majd egy kéz nehezedett a vállamra és egy karcos hangot hallottam:
- Köszönöm, hogy megtaláltad a kulcsomat, csillaglelkű mágus.
- Ki maga? – kérdeztem csodálkozva.
- Az nem fontos mivel nem is látsz engem, és nem is fogsz többet, ebben biztos lehetsz.... – válaszolta gorombán. – Azzal, hogy visszakaptam a kulcsom már nem vagyok veszélyeztetve, hisz az a barom mondta, nem?- kérdezte az ismeretlen, közben pedig hallottam, hogy valaki vonyít félelmében. Habár az orromig sem láttam, biztos voltam benne, hogy az előbb említett barom az, és fekete öltönyt visel. - Ez a „kulcsok kulcsa” mivel szépen belekevertél mindenkit ebbe az ügybe kénytelen vagyok itt mindenkit megölni – már éppen az okát kérdeztem volna, de mintha olvasott volna a gondolataimban, már válaszolt is. - Mert nem tűrhetem hogy bárki más tudomást szerezzen eme kulcs létezéséről. Készüljetek föl! – kiáltott a végén.

Elhangzott a végzetes szó, s egy sikolyt hallasz, semmit nem látsz csak hallasz, az egyik vendég holtan nyúlt el a padlón, mire az egész "nagyközöség" pánikban tört ki. Te sem várakozol nyomban előhívod Taurust hogy teremcsen egy kis világosságot, illetve kezdetét vehesse a harc. A fények abban a pillanatban visszatérnek amikor Taurus landol a padlón csataállásban. Folyamatosan kutatsz a szemeddela tömegben a férfi után de nem látod sehol, majd hirtelen valaki elkapja a kezed, nem látod, sem a kezét sem az arcát semmit belőle, láthatatlan a fickó. Taurusnak azonnali parancsot adsz miszerint baltáját mélyessze a hátatba, kicsit meglepődik, de bízik benend ezért megteszi amit kérsz. A balta célt ért, a fickó hirtelen láthatóvá vált s elnyúlt a padlón és a vér ömleni kezdett belőle. Csak hogy....látod ahogy az a férfi nem más int a férfi aki reszketett a félelemtől, s most te végeztél vele. A másik fickónak pedig csak a felét látod amint menekülni kezd a kijáratnál.
-Taurus! állísd meg!-kiáltasz, s hűséges társad nyomban elállja a kivezető utat. Taurus nem tétovázik, s súlyos sérüléseket ejt a férfin aki a földre rogy, s lassan meglátod igazi alakját. Magas, vékony hosszú fekete hajú férfi, átlagos ruhában. Odamész hozzá, majd a kezedbe veszed a kulcsot, Egy pillanatra mintha te magad is homályosan látnál, s Taurus kétségbeesetten nyivákol utánad hova tüntél. Mikor eldobod a kulcsot ismét látható leszel.
-Miféle ördögi mágia ez?-kérdezed a férfitől meglepetten.
-Ez a kulcs, láthatatlanná tesz. Nem lakozik benne csillaglélek, viszonmt a képessége hogy láthatatlanná tesz. Mikor idejöttem a szállóba az után a férfi után-mutatott a halott férfira.-mivel ő lopta el a kulcsomat, utasítottam rá hogy azonnal keresse meg mert megölöm, de mondta hogy beleejtette a játékgépbe, a többit már tudja....-magyarázta.
-Taurus.-szólítod meg.-semmisísd meg!-utasítod. S nem tétovázik egysezriben kettészeli a kulcsot.
-Mit csinál?-háborodik föl.
Elkezdesz vele ordibálni hogy ez nem jó így két halott van csak emiatta rohadt kulcs miatt, és hogy így volt a legjobb. A terembe ezek után megérkezik a hatóság s elfogjáka férfit, a sérülteket és áldozatokat elszállítják, s megérkezik az igazgató úr is.
-Noah kisasszony lesszives velem jönni-mondja mérgesen, majd elvonultok.

Metsző sikolyt hallottam, majd egy súlyos test puffanását a padlón. De nem csak én hallottam, hanem az egész társaság is: kitört a teljes káosz, mindenki összevissza futkosott és sikoltozott. Nekem viszont nem volt kedvem pánikba esni. Elővettem a kulcsomat, és megidéztem Taurust ismét.
- Mi ez a sötétség? Hol van a gyönyörű tested, mesterem?
Mintha csak Taurus helyzetét akarná segíteni, hirtelen kigyulladtak a lámpák. A közönség megnyugodott egy pillanatra, de csak addig, míg meg nem látták a holttestet a padlón vérbe fagyva. Nekem sem tetszett a látvány, inkább elfordítottam a fejem és a férfi után kutattam a szememmel. Ámde senkit sem láttam. Viszont éreztem. Valaki hátulról megragadta a karomat. Azonnal kiadtam a parancsot Taurusnak.
- Taurus, azonnal vágd a hátamba a baltádat!
- Na de, mester…
Megfogtam a kezet, hogy el ne húzódhasson, majd türelmetlenül ordítottam.
- CSINÁLD!
Taurus végül úgy döntött, megbízik bennem, és a hátam felé suhintott terjedelmes fegyverével. Az a hátam előtt fél méterrel beleállt valami másba. Csapása nyomán vér kezdett ömleni valakiből, a kéz elengedte az enyémet, egy súlyos test nehezedett először rám, majd a padlóra hengeredett. Halála beálltával láthatóvá vált: az a férfi volt, akiről azt hittem, hogy félelmében az asztal alatt vinnyog. Szája sarkából vérpatak csordogált, üveges szemmel nézett a plafonra. És talán ártatlan. Volt.
Jég folyt a szívembe a gondolatra, hogy esetleg egy ártatlant öltem meg. Tekintetemmel a másik fickót kezdtem kutatni, akit éppen egy pillanatra láttam: az ajtó felé iszkolt villámsebesen.
- Taurus, állítsd meg! – adtam ki a parancsot, mire hű társam elállta a menekülő útját és baltáját lapjával meglendítve messzire taszította a fickót. A férfi nagy robajjal beletarolt az egyik nyerőgépbe. Egy pillanatra felrémlett előttem az igazgató arca, ahogy meglátja, mit műveltünk a kaszinójával, de aztán láttam, hogy a férfi felkel, és az igyekezet, hogy megállítsam és kérdőre vonjam, eltörölt minden óvatossági kísérletet a fejemből.
A férfi lassan felállt, és megláttam a valódi alakját: egy cingár, fekete hajú férfit. Nem messze tőle ott hevert a kis aranykulcs a földön. Felvettem, hogy ezúttal közelebbről megvizsgálhassam. Amint megfogtam, elhomályosodott a világ: köd telepedett a tárgyakra és emberekre. Mintha egy fátyolon keresztül láttam volna a világot.
Taurus felém közeledett, de amikor megfogtam a kulcsot, megtorpant és körbenézett.
- Hol vagy, Noah kisasszony? Hova tűntél?
Ellenálltam a kísértésnek, hogy odarohanjak és belerúgjak egy nagyot, inkább eldobtam a kulcsot. Ismét láthatóvá váltam – legalábbis erre abból jöttem rá, hogy Taurus ismét rendkívül megörült nekem.
- Miféle ördögi mágia ez? – kérdeztem meglepetten a férfit.
- Ez a kulcs, láthatatlanná tesz. Nem lakozik benne csillaglélek, viszont a képessége, hogy láthatatlanná tesz. Mikor idejöttem a szállóba az után a férfi után – itt a halottra mutatott - mivel ő lopta el a kulcsomat, utasítottam rá, hogy azonnal keresse meg, mert megölöm, de mondta, hogy beleejtette a játékgépbe, a többit már tudja....- a végén kelletlenül elhúzta a száját.
Már tudtam, hogy mit kell tennem.
- Taurus, semmisítsd meg! – utasítottam határozottan perverz bikámat.
Taurus egyetlen csapással kettészelte a kis tárgyat. Darabjai messzire repültek. Persze a férfi azonnal elégedetlenkedni kezdett.
- Mit csinálsz?! – kiáltott rám.
- Hogy mit csinálok?! – fordítottam a férfi felé lassan a fejemet, aki hirtelen rendkívül megszeppenten nézett rám és igyekezett minél kisebbre összehúzni magát - Két ember meghalt emiatt a vacak miatt ÉS AZT KÉRDED, MIT CSINÁLOK??? ELPUSZTÍTOM, MIELŐTT MÁSOKNAK IS BAJA ESIK, A FENÉBE IS! EGY ILYEN ROHADT KIS KULCS MIATT KÉT EMBER MEGHALT, ÉS TE MÉG MEG AKAROD TARTANI?! - becsuktam a szemem és mélyeket lélegeztem, próbáltam lehiggadni. Mikor kinyitottam, a tekintetem ugyanolyan gyilkos lehetett, de a hangom felett már visszanyertem az uralmat.- Tűnj a szemem elől, mielőtt a drágalátos kulcsod sorsára jutnál!
Jó időzítéssel megjelentek a hatóságok és bilincsbe verték az idiótát, aki feláldozott két embert egy nyamvadt kulcsért és az orvosok is, akik ellátták a sebesülteket. Undorodva néztem a férfi után, majd az új problémával néztem szembe. Ez pedig nem volt más, mint az igazgató. Korábbi szívélyességének nyoma sem volt az arcán, inkább olyan sötét volt, mint egy viharfelleg.
-Noah kisasszony, lesz szíves velem jönni! – mondta nekem, én pedig mit tehettem mást, követtem Taurusszal együtt.

Az igazgató úr fölvezet az irodájába, beül a nagy széke mögé majd elkezdi a prédikációját:
-Gratulálok hogy sikeresen elkapta a tettest, az elaltatott férfi is jól van már hazaindult. Csakhogy nem nagyon örülök a két áldozatnak.-mondta.- eléggé odavágott a hotel népszerűségének ez az ügy.-magyarázta-leszívesebben oda se adnám a jutalommal együtt az ezüst kulcsot, de legyen.-mondta majd széfjéből elővett egy kis zsákot.-ez az öné.- nyujtja át neked a jutalmat.-arra viszont megkérem hogy az egy óra múlva induó hajóval távozzon a hotelből. Köszönöm a szolgálatát.-mondta.
Ezek után írd le milyen érzések merültek fel benned míg az igazgató úr beszélt illetve a hazautat is.

Követtük az igazgatót az irodájába. A kis helyiségben a férfi beleereszkedett a székébe: a bútor nagy nyikorgással nyelte el a tetemes súlyt. Mögöttem halkan csukódott be az ajtó.
- Gratulálok, hogy sikeresen elkapta a tettest – büszke lettem volna magamra, sőt, talán még el is pirultam volna, és halkan rebegtem volna egy ’köszönöm szépen’- t, ha nem olyan komoran mondja, mintha apját – anyját öltem volna meg - az elaltatott férfi is jól van, már hazaindult. Csakhogy nem nagyon örülök a két áldozatnak – persze, mert én biztos örültem neki - eléggé odavágott a hotel népszerűségének ez az ügy – magyarázta, komorsága mellett is gondterhelten. - legszívesebben oda se adnám a jutalommal együtt az ezüst kulcsot, de legyen – itt a széfjéhez kacsázott, majd kisebb szöszmötölés és tekergetés után kinyitotta. Kivett belőle egy kis zsákot, és nemtörődöm mozdulattal a kezembe hajította. – Ez az öné – vetette oda nekem. - Arra viszont megkérem, hogy az egy óra múlva induló hajóval távozzon a hotelből. Köszönöm a szolgálatát!
Egy darabig úgy álltam ott, mint akit fejbe kólintottak. Majd, miután felfogtam, hogy az igazgató elbocsátott, kibotorkáltam a teremből. Háborogtam, hiszen, még ha barbár módon is, de megoldottam az ügyet, így joggal elvárhattam volna némileg hálásabb és tiszteletteljesebb hangnemet. Büszkeségem is tiltakozott a bánásmód ellen: nem úgy képzeltem el, hogy fülem – farkam behúzva távozok innen, mintha bűnt követtem volna el. Majd megjelent előttem a két vérébe fagyott alak, és dühösen összeszorítottam a fogam. Lehet, hogy az igazgatónak igaza volt. Az éretlenségem és a hozzá nem értésem miatt két ember életét vesztette. Ennyi erővel a saját két kezemmel is végezhettem volna velük. A folyosó végén egy kuka állt: nem bírtam tovább a dühömmel és belerúgtam. A szemetes nagy csörömpöléssel borult fel, tartalma messze szóródott a csillogó padlón. Hátamra vettem a táskámat és leléptem.
Kint még mindig sötét volt, de keleten már súlyos felhőket kergetett a narancs fény. Egy pillanatra megálltam és elnéztem, majd egy súlyos kezet éreztem a vállamon.
- Ideje indulnunk, Noah kisasszony!
Hátranéztem: Taurus állt mögöttem egy biztató vigyorral az arcán.
„Tényleg, róla el is feledkeztem!”
Éppen a kulcsát kerestem, amikor hangos dudaszó figyelmeztetett: a hajóm ott várt rám a kikötőben, már éppen indulni készült. Magamról megfeledkezve rohantam felé, miközben hangosan kiáltoztam, hogy itt ne hagyjanak.
A fedélzeten hangosan lihegtem, majd a hajókorlátra támaszkodtam, akárcsak idefelé. Súlyos lépteket hallottam: Taurus mellettem állt.
Már megint elfelejtettem.
Ismét a zsebembe nyúltam a kulcsáért. Visszaküldtem a saját világába, majd megint a Napra függesztettem a tekintetem. És bár a hatalmas fénygömb égette a szemem, nem törődtem vele: szemem előtt folyton a két holttest lebegett. Fáradt és dühös voltam az éjszaka történtek miatt. Behunytam egy pillanatra a szemem, és máris egy tábortűz mellett ültem, egy erdő közepén, szőke mesteremmel.
„Értelmetlen azon gondolkodni, hogy mi lenne, ha… mert úgysem tudod meg soha. Ha a jövő helyett a múltba nézel, lemaradsz a jelen lehetőségeiről… ezt soha ne feledd, és mindig meg fogod tudni hozni a helyes döntést… mi az, hogy mi lesz, ha hibázol? Hát akkor hibázol… lépj tovább!... Mást úgyse nagyon tehetsz… de, de, mindig csak de… ne kukacoskodj, inkább egyél! Nem bánom, ha jár a szád, csak több szó ne jöjjön ki rajta!”
Hirtelen kipattant a szemem. Majdnem álomba ájultam, államat a kezemre támasztva. A tenger egyenletesen ostromolta a hajó oldalát és egy távoli kikötő dokkjait. Ahogy a Nap egyre magasabbra kapaszkodott az égen, úgy lett egyre jobb a kedvem. A két halott még mindig kísértett, de végre át el tudtam fogadni, hogy én is hibázhatok. De többet nem fogok, gondoltam, ahogy a kikötőt néztem. Senki sem fog meghalni miattam, soha többé!