A Kulcsok Őre (Miranda Skyfire, Den Starkiller, Tiffany Nysen)

Szép, napsugaras reggel ez, amikor is Hades mester, a Grimoire Heart legjava előtt beszélni kezd hozzám, a léghajónk nagy termében.
- Eddig próbáltam szemet hunyni a dolog felett, de most már nem halogathatom tovább. Erősebb, bölcsebb, körmönfontabb, és ami a legfontosabb, sokkal jobbképű vagy nálam. Nem maradhatok tovább a mester, abban a tudatban, hogy egy hozzád hasonló is ülhetne ebben a székben. – Ekkor Hades mester feláll, majd folytatja. – Átadom neked a Grimoire Heart mesteri címét, Den Starkiller.
- Nos, kicsit későn esett le a dolog, Hádi, de ahogy mondani szokás: jobb később, mint so – Ekkor mondandómat hangos dübögés szakítja meg. Hades mester ekkor ordibálásba kezd:
- Mi az, támadják a léghajót?!
Jaj ne… kezdem elveszíteni az eszméletem… vagyis, hogy pontosabb legyek, kezdek magamhoz térni. Egy hotelszoba ágyán fekszek, és az ajtómon kopogtat valaki.
- Mindjárt! – Ordítok oda kissé idegesen, aminek hatására abbahagyja a kopogtatást korai látogatóm.
Gyorsan felkapom a kabátom, hisz nem lenne túl jó félmeztelen, a klánom címerével jól láthatóan ajtót nyitni, egy nyilvános fogadóban. Ezután az ajtóhoz megyek:
- Segíthetek valamiben?
- A reggelije, uram. – Szól hozzám egy szobalány, majd begurít egy kis kocsit, rajta egy kisebb svédasztallal.
Reggelim elfogyasztása után a város utcáin sétálva merengek. Épp amolyan kimenőszerűségen vagyok, hogy kicsit elszakadjak a Grimoire léghajó és a küldetések mindennapjaitól. De, hogy őszinte legyek, nem igazán élveztem a dolgot, tegnap se csináltam szinte semmit. Pont azon gondolkozok, hogy inkább visszamegyek a léghajóra, amikor egy rongyos alak szaladt az irányomba, majd hirtelen a kezembe nyom egy igencsak gyűrött papirost. Furcsállom a dolgot, de inkább megnézem mi is van a papíron, mielőtt hirtelen következtetéseket vonnék le.

Sürgős megbízás!
Sürgősen keresünk dörzsölt fickókat egy kis rabláshoz. Az áru rendkívül nagy értékű, így a díjazás is ezzel egyenlő.
Keresd Félszemű Babylont, Shirotsume Kék Vadnyúl fogadójában.

- Áháháháháhá. – A levél elolvasása után gyerekes kacaj tör ki belőlem. Sok fura becenevet hallottam már, de ez veri mindet. Mindazonáltal, az ajánlat igencsak kecsegtető. ~ De várjunk csak, ez az alak, meg honnan tudta, hogy én-
- Hé, te! – Hiába kiabáltam a fickó után, már hírét se láttam. ~ Ebből még akár baj is származhat a későbbiekben.
Mindazonáltal tetszett a cetli tartalma, és amúgy se árthat egy kis kaland, ha már így szétunom a fejem. Így hát gyorsan ki is jelentkeztem a szállodából, majd a város egyik terén elővettem Pegasus kulcsát.
- Pegasus kapuja, nyílj meg! – Sok ember csak ámult a fenséges szárnyas ló láttán, de engem ez nem igazán érdekel. A klán címerem úgyse látja senki a kabátom alatt, a mágia használata pedig teljesen legális.
Nem telik túl sok időbe, hogy Shirotsumébe érjünk. Habár arról fogalmam sincs, hogy merre van ez a Kék Vadnyúl fogadó. ~ De hát erre vannak a helyiek, nem?
Hamar belebotlok egy fiatalokból álló bandába, akik az este közeledtével egyre aktívabbá vállnak. ~ Remek, kifogtam egy csapat vérjancsit.
Így hát kedvesen útbaigazítást kérek tőlük.
- Hé nyomoroncok, ki akarja megélni a holnapot közületek?!
- He? Hozzánk beszélsz? – Kérdezett vissza a bandavezér (nek szánt nyikhaj).
Erre már nem válaszoltam, helyette gyors léptekkel a vezérük mellé rohanok, majd egy hirtelen mozdulattal beletenyerelek a képébe, és így földhöz vágom. A srác a sokktól azonnal elvesztette az eszméletét. Mikor felnézek, a többi kis suhanc már el is kezdett volna loholni, de egynek még épp idejében kapom el a grabancát.
- Most pedig, lennél olyan kedves és elvezetnél engem a Kék Vadnyúlhoz? – Kérdem a kölyöktől labilis hangon, miközben egyik szemem teljesen kikerekedik, a másik pedig élesen áll. A válasz csak pár, erőtlen bólintás, de nekem ez bőven elég.
Miután a fiúval a fogadóhoz érünk, útjára engedem. Végig rémült volt, de hát Istenem, szeretek balhézni.
Most már csak ezt a bizonyos Félszemű Babylont kéne megtalálnom.

A fogadó már kívülről is elnyerte a tetszésemet, amikor pedig belépek, örömmel állapítom meg, hogy belülről se különb. A bent lévő alakokon kissé körbenézve megállapítom, hogy az itteni személyzet nem éppen az a jól megszokott, pingvines társaság, annál züllöttebbnek látszanak. Na, nem mintha zavarna, ez engem inkább csak megnyugtat.
Nem bámészkodom sokáig, rögvest a pult felé veszem az irányt. Itt azonban már vannak előttem, valami csont részeg tag gagyarászik a pultosnak. A fickó már beszélni is alig tud, csuklik, ha kell, ha nem. ~ Nem fogom tán kivárni, hogy ez kinyögje, amit akar.
A fickóval nem törődve a pultoshoz szólok:
- Üdv! Tudna nekem segíteni? Egy bizonyos Fél – Ekkor a részeg pacák belevág a szavamba.
- Hé, fiacskám… *csuklik*… én voltam itt előbb, várj a sorodra.
Nem igazán érdekel a fickó dumája, ismét a pultos felé fordulok, majd épp folytatnám mondandóm, amikor érzem, hogy a fickó, ráteszi a kezét a kabátomra, a vállamnál, majd a következőt mondja.
- Hallod e te… *csuklik*… csirkefogó… ha így folytatod, még a végén valaki megsérül.
- Ezt vehetem fenyegetésnek? – Kérdezem tőle, miközben kikerekedett szemekkel, fülig érő vigyorral fordultam felé.
Nem vártam meg a reakcióját, a bal kezemmel lesöpröm a kezét a vállamról, majd szinte még ugyanabban a pillanatban gyomron vágom a jobb karommal. A fickó térdre rogy, de nem hagyom annyiban. A bal kezemmel összerántom a ruháját a mellkasa környékén, így emelem fel, majd a jobbal sorozni kezdem a képét.
- ORÁ! ORÁ! ORÁ! ORÁ! ORÁ! ORÁ! ORÁ! – Ilyen csatakiáltások közepette darálom a tag képét, miközben szemeim még jobban kikerekednek, pupilláim pedig összeszűkülnek. Igazi mámoros állapotban állapítom meg, hogy a fickónak az orra be, az ajkai pedig feltörtek, szemhéjai felrepedtek. Nem túl szép látvány, de legyünk őszinték, ezelőtt se volt sokkal szebb. Épp egy erősebb csapáshoz gyűjtök erőt, amikor újonnan jött vendégekre leszek figyelmes.
Két lány jött be a fogadó ajtaján, nem igazán értem, hogy mit keresnek egy ilyen helyen. De mindegy is, a tagot elengedem, aki így erőtlenül zuhan a földre, majd gyorsan a pult felé veszem az irányt. ~ Nem szeretném, hogy az új vendégek beelőzzenek, elvégre én voltam itt előbb. (Azért érzitek az iróniát )

A pulthoz érve, pont belevágnék mondandómba, de a recepciós gyorsabb nálam:
- Tudod, mi itt nem értékeljük az ehhez hasonló balhékat.
- Az lehet, de én igen. Hogy őszinte legyek, ide is egy balhé miatt jöttem. Ismer egy bizonyos Félszemű Babylon-t?
A recepciós nem felel, csak a fejével int egyet. Ekkor egy öltönyös alak jón oda hozzám, és fojtott hangon a következőt mondja.
- Kövessen, kérem.
Természetesen követem, mindaddig, amíg a pult melletti sötét boxokhoz nem érünk, itt pedig helyet foglalok. A hely iszonyatosan füstös, alig látok valamit. Ekkor egy öltönyös alak szólít meg:
- Üdvözöllek Den Starkiller! Azt hallottam engem keresel!
- Nos, ha maga lenne Félszemű Babylon akkor igen. – Ekkora már az is feltűnik, hogy még egy tag ül a boxban, de belőle már végképp nem látok semmit sem.
– Én vagyok Babylon! Ezek szerint érdekel az ajánlatunk?
- Persze, amiatt vagyok itt. Szóval mit tehetek önökért?
Kérdésemre Babylon felvázol nekem egy tervet, ami egy, a közeli erdőben elhaladó mágikus kocsi kirablásáról szól. A terv jónak tűnik, és még segítőim is lesznek.
- Nem lesz gikszer, megoldjuk a dolgot. Ööö… ne vegye tolakodásnak, de pontosan mennyit is kapnék én ezért?
- Hogyha minden jól megy, 1 millió gyémántot.
- Egy mi- Döbbenetembe csak ennyit sikerül kinyögnöm. Ez iszonyatosan nagy összeg. ~ Megfogtam az Isten lábát.
- Van még valami kérdésed?
Kissé gondolkozok, hogy rákérdezzek e, de végül is megteszem.
- És pontosan mit is kéne elrabolnunk? Vagy mindent elhozzunk a kocsiról, ami mozdítható?
Babylon ekkor a titokzatos, harmadik félre néz, aki csak némán bólint egyet. Ezután Babylon ismét beszélni kezd:
- Természetesen mindent, amit csak lehet el kell hozni. Vörös Henry, aki szintén veletek tart majd, tudni fogja mi az igazán értékes zsákmány és mi nem. ~ Jól sejtettem, próbál kitérni a válasz elől. Valami van azzal a rakománnyal. De mindegy, inkább nem firtatom tovább, egy millió gyémántért alap, hogy befogom a szám.
- És mikor kerül sor az akcióra?
- Holnap. Másnap reggel, Vörös Henry a bejáratnál fog rád várni, ő majd elvezett az akció helyszínére. Addig is, tekintsd magad a vendégeinknek. Egy első osztályú szobát biztosítunk a számodra, ezen felül minden extrát is igénybe vehetsz, masszást, fürdőt, és természetesen annyit ehetsz, amennyit csak akarsz.
- Köszönöm. – Ezután felállok a helyemről, majd egy öltönyös alak a szobámba kísér.
A szobám gyönyörű, hogy őszinte legyek, még soha életemben ne láttam ennél szebbet. Szép kilátásra néző, tág ablakomat egy gyönyörű függöny díszíti. A szoba közepén van egy gyönyörű üvegasztal, a bútorok elegáns tölgyből készültek, és szépen kivitelezett faragások díszítik őket. Az ágyamon kényelmesen elférne akár 3 – 4 ember is, a rajta lévő ágynemű pedig pompázatos látványt nyújt. Mikor a szekrénybe betenném a hátizsákomat, észreveszem, hogy még ruhák, sőt, pár fegyver is van benne. A ruhák mindegyke elegáns, egy különösen meg is tetszik közülük. De ezt inkább holnap reggelre hagyom, ma még sok „munka” vár rám.
Először a fürdőt használom ki, ami nem is okozott csalódást. Miután ott végeztem, meztelen felső testtel, egy törölközővel a nyakamon veszem célba a masszőrhelységet. A klán címerem jól látszik, de nem hiszem, hogy ez itt bárkit is zavarna.
Miután egy ágyra lefektetnek, szólnak, hogy várjak, amíg meg nem érkezik a masszőröm. Amikor a lány megjelenik, kissé zavarba jövök, ugyanis tündéri egy teremtés. Alaphangon egy elég nagyszájú, balhés, züllött srác vagyok, de lányok terén nincs nagy tapasztalatom. Sötét céh tagjaként igazából nincs is nagyon alkalmam rá, hogy ilyen jellegű kapcsolatokat létesítsek, így bármennyire is égő, de eddig az volt a legközelebbi kontaktusom egy lánnyal, amikor Virgo bekötötte a sebeimet. Így hát eléggé zavarba vagyok, amikor a lány elkezd a hátamon dolgozni, de remek kezei vannak, így hamar elengedem magam.
Ezután kapok egy kimonót, majd egy nagy helységbe vezetnek, ahol már folyik a vacsora. Természetesen egy WIP asztalnál kapok helyet, és rengeteg féle étellel – itallal kínálnak. Miután degeszre ettem magam, a szobám felé veszem az irányt, ahol a kényelmes ágyamon hamar elfog az álom.
Másnap reggel ismét megvizsgálom annak a bizonyos szekrénynek a tartalmát, és kiveszem azokat a ruhadarabokat, amiket még tegnap este szúrtam ki. Szeretem a saját ruháimat, de azok nem tükröznek túl nagy tekintélyt, márpedig ma nem árt, ha a többiek betartják, amiket mondok majd nekik. A szekrényből egy hosszú, fehér pólót, egy fekete bőrnadrágot, valamint egy ehhez passzoló elegáns, fekete bőrdzsekit veszek ki, amit fehér csíkok is díszítenek. Az övemet már megszoktam, mindig azon vannak a kulcsaim, így azt nem cserélem le, de a szekrényből kiválasztom a legszimpatikusabb kardot, és ma azt is rákötöm. A nap ma reggel elég furcsa fénnyel kelt fel, szobámat teljesen bevilágítja éles, narancssárgás fényével.
Így új ruháimat magamra öltve, lemegyek a fogadó bejáratához. Vörös Henry már vár rám, habár kissé zaklatottnak tűnik, mintha valaki már felhúzta volna az agyát reggel. Habár a látványomra kissé megnyugszik, majd el is indulunk az erdő irányába.
Út közbe nem beszélünk semmiről sem, elvégre Babylon már mindent elmondott, amit tudni akartam, többet ez a fickó se fog mondani. Beszélgetés helyett inkább csak bambám bámulgatom a város épületeit, miközben követem Henry-t.
A közeli erdőbe megérkezve, feltűnik, hogy egy nyolcfős csapat már csak ránk vár. ~ Egy ilyen melóért egymillió gyémántot kapni, már majdnem, hogy pofátlanság… de csak majdnem^^.

Amikor megérkeztünk Tiff-chan egyből lekötötte, hogy ne merjek veszíteni mert a kulcsaimmal fizetek. Ijedtemben megfogtam Oriont, mivel őt csak ma reggel szereztem, és nem akartam máris elveszteni. Amikor megláttam, hogy micsoda fenséges hotelféleségbe hozott minket a kocsis, nagyon nagy mosollyal elintéztem, hogy mivel nem fizettem útipénzt, ezért lesz erre pénzünk. Titokban Tiffany-ét is kifizettem, hogy azért ne legyek már ilyen csóringer. Mikor beléptünk egy elég fogadós kinézetű helyen találtuk magunkat, ahol nem éppen a legszívesebben fogadtak minket. Célzásom a sötét szempárokra fogható, amik a sötét boxokból pislognak rám. Tiffany-nak nem nagyon jött be a recepciós viselkedése, ezért besegítettem neki.
-Jó napot kívánok! Ha esetleg szeretné, hogy itt aludjunk, és sok pénzt hagyjunk magunk után, akkor legyen szíves adni egy kétágyas szobát, olcsón, és sok ingyen dologgal. A többit majd a pénztárcám elintézné..
Miután megkaptuk a szobánk kulcsát, a szemem felcsillant, hisz kaptunk egy új "kulcsot" ami egy új "kaput" nyit. De egy kis szójátékkal nem akartam zargatni Tiffany idejét így befogtam. Mikor kipakoltunk, vagyis elrendezkedtünk, mindegyikünk szétvált, hiszen Tiff fürödni, enni, és aludni akart, míg én minden szolgáltatást ki akartam próbálni. Először felkutattam a fodrászt, ahol megfésültettem a hajam, és persze megmosattam. Habár nem volt olyan jó mint a Pegasusi Sztár szépségszalon, de azért elment. Ezután óriási adagu fagyit rendeltem, amitől egy picit berekedtem, de egy forró fürdő, és sok mézes tea után máris visszajött a hangom. Ezután utamat a masszőr felé intéztem ahol egy jó pár órát elintéztem magamnak. Majd végül a nagy szórakozás után lementem a recepcióshoz, ahol külön rendeltem egy csokor virágot, természetesen magamnak. Mivel már mindent megtettem magammal amit csak tudtam, a következő állomásom az ágy volt, aminek felettébb örültem hiszen, már nagyon fáradt voltam. Tiff már régen húzta a lóbőrt, és egy kedves kis jóéjt puszival mégjobban álomba nyomtam. Persze közben reménykedtem, hogy nem vette észre, hiszen akkor kinyirna. Szóval, ezután felvettem a lila szivecskés pizsamámat, és lefeküdtem aludni. Másnapra nagyon későn keltem, mármint Tiffany-hoz hasonlítva. Lassan ásítottam végig az egéééész napot, közben Tiffanytól nem várt kedves "reggeli" üdvözlést halhattam.
- 'Reggelt. Remélem nem én ébresztettelek fel. Siess, nemsokára indulnunk kell.Miután viszont reggeliztem, mosakodtam, és megszagoltam a magamnak küldött virágot, el is készültem az iduláshoz kellő cuccokat. Indulás előtt gyorsan lerendeztem egykét számlát a recepcióssal, majd elindultunk útba igazítást kérni, amit úgytűnik a társam hajt végre. Kiszemelt áldozata egy vörös kalapos fickó lett, akivel jó összemarakodott, de a végén sikerült kihúzni belőle azt amit kellett.
- Jó reggelt kívánok! Elnézést a zavarásért, de nagyon fontos lenne eljutnunk az Okuri villába. Tudna segíteni két elveszett utazón?-Kérdezte Tiff-chan.
- Nem tudok, kopjatok le. Várok valakire, ha nem tűnt volna fel. -Válaszolta a vöröske.
- Nagyszerű, akkor pont ráér arra, hogy útba igazítson minket. -Vágott vissza Tiff.
- Jól van na, abba az irányba induljatok el, a város határában van a villa, amit kerestek. És most kotródjatok innen végre! -Adta fel végleg a pasi, majd útbaigazitott, és mi már indultunk is a kívánt cél felé. Amikor megérkeztünk egy szép házat találtunk magunk előtt, habár nekem se a külseje, se a belseje nem tetszett. A szolgálók, akik végül betessékeltek minket, pedig vékképnem. Közben leültettek minket, és meg is kívántak valamivel, amit csak szeretnénk, plusz akár kérdezhettünk is tőle, amit Tiffany ki is használt.
-Igen, én is kérek teát, de sok tejjel! Más nincs, köszönöm.. -Kértem mosolyogva, majd vártam a házurát.

Mikor már elég közel érünk a csapathoz, Henry a jobb karját a vállamra helyezi, így jelezve, hogy vele vagyok, majd beszélni kezd az emberekhez.
- Jó reggelt! Bemutatom a legújabb társunkat, Den Starkillert! A gyerekes arca ne tévesszen meg titeket, ő egy képzett mágus, az egyik leghírhedtebb sötét máguscéh tagja.
Ennek ellenére a fickók tovább méregetnek, nem túl bizakodó arckifejezéssel. ~ Cöh, pedig még ki is öltöztem, hogy tekintélyem legyen köztük.
Henry hagy egy kis időt a bandának, hogy feldolgozzák az elhangzottakat, majd a kezével rájuk mutatva bemutatja nekem a csapatot:
- Ők itt Vasmarkú Jack, Félfogú Pit, Kopasz Joe, Acéllábú Bob, Hamis Fred, Fürgeujjú Tom, Enyveskezű Buck és Lóarcú Lui. Veled ellentétben, nekik nincs mágikus erejük, de mind hétpróbás csirkefogó, értenek a harchoz. – A nevek hallatán azonnal vigyorra áll a szám, de minden lelki erőmet összeszedve kibírom, hogy ne törjek ki hangos nevetésben.
A bandán tényleg látszik, hogy nem mágusok, az viszont biztató előjel a feladat szempontjából, hogy a legkisebb tag is kb. másfélszer akkora, mint én.
A bemutatkozást követően Vörös Henry csevegni kezd a csapat tagjaival, de én nem igazán tudok hozzászólni egy témához se. Közben kiderült, hogy mindenkinél van egy kis elemózsia, amit kényelmesen el is kezdtek falatozni, egymással szemben, kör alakban ülve, miközben tovább beszélgettek. Én a körtől távolabb, egy fának nekidőlve figyelem az eseményeket. A többiekkel ellentétben én nem készültem rá, hogy még reggelizni is fogunk, így semmit se hoztam magammal. Ám szerencsémre, egy kis idő múlva Vörös Henry-nek is feltűnik a dolog, és nekem is ad egy adagot, majd visszamegy a többiekhez. Miközben a fának nekidőlve egymagamban eszegetem az újonnan kapott szendvicseimet, kissé elgondolkozok ezen az egész rabláson. ~ Vajon mi lehet olyan értékes, hogy alapból 1 millió gyémántot ajánlottak érte? Kíváncsi vagyok arra a bizonyos zsákmányra…
Bő fél óra múlva mindenki befejezi az igencsak kényelmesre vett evészetet, majd Vörös Henry jelt ad az indulásra. Henry és én halladunk elől, a többiek kettes oszlopban követnek minket. Igazából, hátra se kell néznem, hogy tudjam, még mindig engem méregetnek a pillantásaikkal, és valószínűsíthető, hogy a motyogásuk tárgya is én vagyok. Elég mélyen behatolunk az erdőbe, amikor Vörös Henry jelzi, hogy megérkeztünk a leendő rablás helyszínére.
A hely nagyon jónak tűnik, a sűrű aljnövényzet és a fák takarása miatt senki se szúrhat ki minket, mi viszont tökéletesen rálátunk az erdőn átfutó kis földútra. Mielőtt azonban még mindenki kinézhetne magának egy megfelelő búvóhelyet, Vörös Henry tart egy kis eligazítást, aminek én kiváltképp örülök, ugyanis ebben a pillanatban valószínűleg én tudom a legkevesebb részletet a jelenlévők közül.
- Ez lesz a mi lesállásunk, innen indítjuk majd a támadást. Hamarosan egy mágikus szekér fog elhaladni ezen az úton, ám kellemetlen meglepetésben lesz részük. – Ekkor vigyorgó arckifejezéssel rámutat egy nagyobb fára, majd folytatja. – Arra a fára robbanó lakrimát erősítettünk, az lesz az úttorlaszunk. Miután a fa kidől, és a szekér csapdába esik, megkezdődhet a támadás. Erős kíséret nem valószínű, de azért legyetek óvatosak. A szekérre pedig vigyázzatok, nem szeretném, ha a rakománynak baja esne. – A mondat végére komoly lett a hangneme, hogy kihangsúlyozza a szajré fontosságát.
A rövid eligazítás után, mindenki elfoglalja a helyét. Vannak, akik fák tövéhez simulna keresnek fedezéket, de olyanok is akadnak akik valamelyik fára felmászva, azok sűrű lombkoronájában húzzák meg magukat. Én egy fa vastag törzse mögé guggolva húzódok fedezékbe, Vörös Henry pedig a robbanószerrel felszerelt fa közelében bújik meg, hogy meggyőződjön a csapdánk hatékonyságáról.
Nem sokkal később fel is tűnik a szekér, tetején két lánnyal. ~ De várjunk csak, őket láttam tegnap este a fogadóban… szóval őket bízták meg a szekér kíséretével, valószínűleg mágusok.
A szekeret egy hosszú, fekete hajú srác hajtja, de igencsak meglepődik, amikor a csapdánk életbe lép, és egy robbanás után, az utat elzárja az arra ráboruló fa. A fiú nagy nehezen, de még idejében megállítja a járművet. A banditáknak se kell több, elő(vagy éppen le)ugorva rejtekhelyeikről azonnal a kocsi felé rohannak, kezeikben baltákkal, kardokkal, husángokkal, tőrökkel és ki tudja még mikkel. Én se haboztam, nagy sebességgel indulok meg a szekér felé, majd egy szökkenő ugrás után az egyik társam vállára helyezem a jobb lábam, így újabb lendületet véve magamon. Igaz, hogy a rosszarcú fickónak nem igazán jött be a dolog, a nézéséből levonva, de hála a vállán vett újabb lendületnek, már kb. 6 méterre rugaszkodtam el a felszíntől és egyenesen a szekér felé szállok, minden társamat beelőzve.
Még a levegőben előrántom a kardom, amit még a fogadóban szereztem, és azzal, lendületből sújtok le a kocsit hajtó srácra. Ám nem éri felkészületlenül a dolog, a jobb karját maga elé rántja és mormogni kezd.
- Wind Magic. – Szavainak hatására a jobb karja körül összesűrűsödik a levegő, így alkotva egy láthatatlan, ám folyton mozgásba lévő pengét.
A pengéink kardköszörülésre emlékeztető hanggal csapnak össze, ám a fiú egész ügyes, magam ellen fordítja a hatalmas lendületem, úgy, hogy a kardom lecsússzon az övéről. Ám ez nem minden, miközben zuhantam a fiú mellett, a pengéje éle még belekapott a jobb karomba is, és motoros fűrészre emlékeztető vágással szeli át a ruháimat, és tépte le a bőrt a vágás vonalán. A seb nem mély, de ez szép mozdulat volt.
Hogy kifejezzem elismerésem, még a földet érésem előtt megváltoztatom a zuhanásom szögét, hogy ne az oldalam, hanem a hátam legyen a földdel szemben és a bal karommal visszanyúlok a srác felkarjáért, így magam után rántva a fiút. A fiú mellém zuhan, ám én még mindig szorítom a karját, amin már feloldotta a mágiáját. Nem engedem el a kezét, hanem a bal, szabad kezemet használva rákönyökölök, így ejtve egy zúzódást rajta. Ezután már felállok, a srácot pedig a nyakánál fogva magam után rántom, majd a legközelebbi fának hajítom a testét.
Hátrafordulva megállapítom, hogy a lányok is beszálltak már a harcba, ám velük a többiek foglalkoznak. Ez így rendben is van, én gyűlölök nők ellen harcolni, kislányok ellen pedig pláne, így én a szélmágust szemeltem ki magamnak. Ami viszont már furcsább, az az, hogy a lányok nem egymagukban, hanem 2 csillagszellemmel kiegészülve harcolnak a gazfickókkal. ~ Ezek szerint ők is csillagmágusok, akárcsak én.
A csillagszellemeiket felismerem, mindketten szerepeltek abban a könyvben, amiből a csillagmágiát tanultam. Nem zodiákus lelkek, de ettől függetlenül nem szabad alábecsülni őket. Orion, aki hírhedt harcos csillagszellem hírében áll és Cetus, aki ugyan külsőre nem mondható rémisztőnek, de a csápjai mindenkire veszélyt jelentenek. Nem hiszem, hogy négyük ellen elég lesz a 8 csirkefogó, ezért úgy döntök, segítek nekik egy kicsit. Az övemről lecsatolom a saját kulcsaimat, majd felszólalok:
- Szűz kapuja, nyílj meg! – Virgo azonnal felel a hívásra, a szokásos fények közepette jelenik meg előttem.
- Hívtál; csodálatos, mindenható démonkirály? – Felel, miközben én mögé sétálok, és a fülébe súgok.
- Igen, Virgo. A segítségedet kérném a harcban. A 8 férfi velünk van, a lányok és a szellemeik pedig az ellenségeink. Cetust semlegesítsd, kérlek. Építs a föld alól jövő meglepetés támadásaidra. – Mondom miközben, a kezébe adom a kardomat.
- Értettem. – Felel a lány, szokásos hangnemén, miközben bólint egyet.
A terveim szerint, Virgo a többiek segítségével képes lesz legyűrni az ellenségeinket, vagy legalábbis feltartani őket addig, amíg én tejesen harcképtelenné teszem a kocsist. Az ellenfelemre nézve veszem észre, hogy már feltápászkodott, és épp az egyensúlyát próbálja visszanyerni, miközben az egyik kezével annak a fának támaszkodik, aminek nekidobtam. Én ledobom magamról a fekete bőrdzsekim, így növelve a mozgékonyságom. A karomon éktelenkedő vágást vigyorogva végignyalom, hogy legalább egy minimális fertőtlenítést kapjon, majd kitárom mindkét karom, mintha szárnyak lennének.
- Crytal Make: Sword. – Szavaim hatására a jobb karomat azonnal végignövi a vörös kristály, végén egy hosszú, szúró – vágó pengével.
Habár a vállamat beterítő kristálytüskék kiszakítják a rajtam lévő fehér póló jobb szárát, eszembe juttatva, hogy miért ujjatlan felsőben harcolok általában. Persze, ez most részletkérdés, csak kissé zavar, hogy ilyen hamar tönkremennek az új ruháim.
Kicsit előrehajolva, hatalmas sebességgel lódulok meg a srác felé, aki azóta már magabiztosan áll a lábán. Hamar elé érek, és egy vízszintes vágással próbálom lefejezni, ám ő időben lehajol, csak pár hajszála bánja a dolgot. A pengém a fából is kihasít egy darabot, de lendületéből nem veszít, így azonnal visszarántom és egy srég vágással veszem célba a guggoló mágust. Gyorsan reagál és félreugrik, ám a vágás még így is eléri, és egy szép kis sebet ejt a bal karján.
Az ugrás után tovább gurul, míg kb. 4 -5 méter nem lesz közöttünk, majd feláll, miközben a jobb tenyerét, fájdalmas arckifejezéssel szorítja neki a bal felkarján éktelenkedő sebnek. Ezután rám néz, és fájdalmát elnyomva, komoly hangon beszélni kezd hozzám:
- Nem hagyom, hogy bántsátok a lányokat.
Erre én csak egy unott nézéssel felelek, majd hirtelen elvigyorodok.
- Még egyszer. – És már meg is lódulok felé, pengémet csapásra emelve.
Ám még mielőtt elérném, mormolást hallok, majd nyomás csapja meg a gyomrom:
- Wind Blast.
Mivel nagy lendületbe voltam, a mágia jó pár méterrel hátrébb lök, még mielőtt a pengém földbe szúrásával lefékezhetném magam. Elég kellemetlen érzés fog el, olyan volt ez a mágia, mintha valaki jól gyomron vágott volna. Veszek egy mély levegőt, és újra próbálkozok.
- Crystal Make: Sword. – Ezúttal csak egy hagyományos formájú, markolattal ellátott kristálypengét teremtek, amit a bal kezemmel megragadok, majd megerősítem a jobbomon lévő kristály szerkezetét.
Közben a szekérnél folyik a harc, tisztán kivehetőek a csata hangjai, ám én most teljes erőmmel a fekete hajú srácra koncentrálok, utána majd jöhetnek a többiek. Újabb rohamot indítok, amikor ismét mormogást hallok:
- Wind Blast.
Ám ezúttal a mágia már nem ér felkészületlenül, a jobb kezemen lévő kristálypengével széthasítom a levegőtöltetet, még mielőtt elérne engem. Kicsit fura érzés volt, mintha egy láthatatlan követ vágtam volna szét. Ezután felé hajítom a bal kezemben lévő pengémet, még mielőtt újra használhatná a mágiáját. Habár kitér a kard útjából, de mire észbe kap már előtte termek és ismét közelharc bontakozik ki.
- Wind Magic. – Szavai hatására ismét egy láthatatlan szélpengével szereli fel a jobb karját.
A fegyvereink összecsapnak, ám ezúttal már sokkal jobb érzés, hogy nem egy normális karddal, hanem a mágikus kristálypengémmel szállhatok szembe az ő mágiájával. Pengéink újra és újra összecsapnak, nagy hangrobajjal, miközben folyamatosan hátrálásra kényszerítem. Nem a legrosszabb vívó, akit ismerek, de volt dolgom nála már sokkal jobbakkal is, nem a közelharc az erőssége. Agresszíven támadom, nem hagyok neki nyugtot, egyik csapás jön a másik után. Tovább nehezíti a dolgát, a bal karján lévő vágása, és a csatakiáltásaimmal is próbálom megzavarni.
- ORÁ! ORÁ! ORÁ! ORÁ! ORÁ! ORÁ! – Ordítom, minden egyes alkalommal, amikor összecsapnak a pengéink.
Ez így megy kb. 1 teljes percig, majd, mivel látom, hogy már kifáradt, egy hirtelen mozdulattal rámarkolok a bal kezemmel, az ő sérült, bal felkarjára. A fájdalomtól azonnal megtörik a mágiája, ám én nem álok le, a tenyeremet lecsúsztatom a válláról a könyökére, ott ismét rámarkolok, majd felrántom a karját, és alulról belerúgok.
- Áááá. – Ordít fel a fájdalomtól.
Ezután elengedem a csuklóját, a jobb karomon pedig feloldom a kristálymágiát, és a két kezemmel lerántom a fejét, hogy egy erőteleset beletérdeljek. A srácnak azonnal betörik az állkapcsa, és már esne is össze, de én ismét megragadom a csuklójánál.
- Még nincs vége. – Mondom neki vigyorogva.
A csuklójánál fogva magam felé rántom, a jobb tenyeremet ökölbe szorítom és erőteljes ütésekkel sorozni kezdem a már így is csúnyán sérült arcát. Szinte tejesen elszállok, démoni vigyorral, röhögcsélve ütlegelem a fiú fejét. Körülbelül 20 erőteljes ütés után elengedem a csuklóját, az akkora már eszméletlen srácnak, de még mindig nem állok le. Hogy befejezzem a művem, fordulok egyet a tengelyem körül, és a cipőm talpával állon rúgom a már majdnem földre zuhanó fiút. A mágus, a rúgás hatására pár méter magasra a levegőbe szál, miközben groteszk módon csavarodik egyet a teste, majd egy árokba zuhan, az immáron felismerhetetlenné torzult, véres arcával.
Egy mosollyal nyugtázom a sikerem, majd rögtön a szekér felé veszem az irányt, ahol még javában dúl a harc. Mivel nem figyelnek rám, úgy döntök, hogy kihasználom a meglepetés erejét, és az erdőbe visszaosonva, a fák közül közelítem meg a kocsit.
Közelebb érve tűnik fel, hogy a keményfiúk fele már kidőlt a sorból, és, ha nem történik valami változás, lassan de biztosan a többiek is elbuknak, Virgoval együtt, akin már szintén meglátszódtak a csata nyomai.
Szép lassan lépek elő a fák közül, hogy senkinek se tűnjön fel a dolog. A tervem beválik, a csata hevében senki se szúr ki, ahogy osonva közelítek a szekér irányába. Miközben közelítek a csata felé, feltűnik, hogy Orion végig a mestere közelében marad, így védve azt a banditáktól. Ezt ki tudom használni. A lépteimet egyre szaporábbra veszem, majd mikor már feltűnök a többieknek is, hirtelen felugrok.
- Crystal Make : Sword. – A meglepetés erejét kihasználva, egy vízszintes csapással lefejezem Oriont.
A pengémet azonban nem állítom meg, egyenesen a szőke hajú lány nyakáig rántom, aki végig Orion közelében maradt. Habár nem sebzem meg, de a pengém hegyét és a nyakát, jó, ha 1 centi elválasztotta egymástól. A lány szemébe nézek, majd komoly hangon rászólok.
- Add fel.
A lány kővé dermedt, ám, a rózsaszín hajú csillagmágus nem hagyja annyiban a dolgot, megindul felém. De vesztére, a csillagszelleme, a kelleténél nagyobb figyelmet fordít arra, hogy velünk mi történik, és ezt Virgo egy föld alóli, hirtelen jövő támadással bünteti. Így már mindkét ellenséges csillagszellem visszatért a saját világába. Ez persze a rózsaszín hajú lánynak is feltűnik, hirtelen jött lendülete meginog, aminek következtében az egyik gazfickó hátulról letiporja, majd egy másik segítségével azonnal megkötözi.
A szőke hajú lány dermedten áll előttem, én pedig az erdő irányába szólok.
- Vége van.
Ekkor már Vörös Henry is előjön, aki harc közben végig a háttérben maradt.
- A lánnyal mi legyen? – Kérdezem tőle, kissé fura hangnemen, mert kivégezni nem szeretném, elvégre ő csak egy kislány.
- Kötözzétek meg őt is. – Szól Vörös Henry a még talpon maradt társainkhoz.
A döntése megnyugtat, majd ismét beszélni kezd, ezúttal már hozzám.
- Szép volt, fiú. Már mikor megláttalak tudtam, hogy a megfelelő embert sikerült megnyernünk a feladatra. – Mondja örömteli hangon.
- Á, semmiség. – Felelem mosolyogva, majd Virgo felé fordulok. – Köszönöm szépen, Virgo. Menj vissza kérlek a világodba, és ápolgasd magad. Egy ideig nem foglak zaklatni, ígérem. – Mondom neki, őszinte mosollyal.
- És a büntetésem?
- Ööö… megdicsértelek… áh, mindegy, már megszoktam. – Mondom zavarodott hangon, majd a számomra legkedvesebb csillagszellem a szokásos csillámporszerű hatással visszatér a saját világába.
Ezután visszaveszem magamra a még korábban eldobott dzsekim, majd a szekér fele veszem az irányt, ugyanis már egy ideje kiabálást hallok onnan. Vörös Henry-nek egy biccentéssel jelzem, hogy majd én megnézem. A kocsi ajtaját kinyitva, egy rémült, szőke lányt találok ott, aki a lábait magához szorítva sikítozik.
- Hellóóóó… - Köszönök neki, kaján vigyorral.
- HADJATOK BÉKÉN! NE MERJETEK HOZZÁM ÉRNI, TI SENKIHÁZIAK! – Hisztériázik.
Én a mosolyomat egy kedvesebbre váltom, és folytatom a mondandómat.
- Tudod, nem mondhatnám, hogy nagyon értenék a lányokhoz, de az biztos, hogyha így viselkedsz, azzal csak rontod az amúgy nagyon aranyos összképedet.
A lány ezen kicsit meglepődik, majd már nem hisztériázva, hanem inkább durcásan beszél hozzám.
- De… akkor se bántsatok! Én nem vagyok mágus, a többiekkel harcoljatok, nekik az a dolguk, hogy megvédjenek engem!
- Sajnálom, de a saját érdekedben meg kell, hogy kötözzünk. Így nem fogsz semmi butaságot csinálni, amiből bajod származhatna. – Mondom neki, együtt érző hangon, majd biccentek az egyik rosszarcú társamnak, hogy jöhet.
A lány egy kis ideig utánam sikoltozik, de a fickó a száját is bekötözi, majd a másik két lány mellé rakja. Közben Vörös Henry megkezdi a zsákmány szemrevételezését.

(Megjegyzés: Mivel Mira-chan és én alapvetően ugyanazt a színt használjuk, az összefolyás elkerülésének érdekében, ebben a postomban cián helyett, sötétciánnal jelölöm a karakterem mondatait és gondolatait.)

Furcsa módon, Vörös Henry elég hamar végez a szekér átvizsgálásával, mintha nem is az érdekelné őt igazán. A kocsi gyors átfürkészése után a lányok védence felé veszi az irányt.
Én a szekérnek nekidőlve, zsebre tett kezekkel követem nyomon a dolgok alakulását, innen azt is jól hallom, amit Vörös Henry a szőke hajú lánynak mond.
- Ó, kislány! Nem is tudod, milyen nagy kincs vagy számunkra! – Mondja, majd hirtelen letépi a lány nyakán ékeskedő medált.
A lánynak nagyon reagálni sincs ideje a dolgokra, ugyanis az egyik bandatag egy bunkóval elaltatja szerencsétlent.
A másik két lánynak sincs túl sok szerencséje, Vörös Henry kicsit meglepő módon nekik is kifejti, hogy mennyire örül a jelenlétüknek, majd az egyik embere segítségével őket is a szőke hajú lány után küldi, Álomországba.
Közben egy másik kocsi is befut, amire Henry parancsára, az emberei felpakolják az eszméletlen lányokat, de még azelőtt megfosztja őket kulcsaiktól. Ezt nem igazán tudom hova tenni. ~ Vagy ennyire paranoiás, hogy a megkötözött, eszméletlen kislányoktól még a kulcsaikat is elveszi, vagy pedig meggondolták magukat, és pénz helyett, így akarnak kifizetni. Végül is, azt hiszem 4 ezüst és 2 zodiákus kulcs megér annyit, mint 1 millió gyémánt, sőt...
Gondolataimat Vörös Henry szakítja meg.
- Hát ifjú Den, mondhatom rendkívül elégedett vagyok a mai nappal és ennek Babylon is örülni fog. –Mondja, majd felém fordul.– De most már nincs szükségünk a szolgálataidra!
- He? – Fordulok felé meglepett arccal.
Ezután hallom, ahogy mormolni kezd valamit, én pedig kezeimet kirántva a zsebeimből, azonnal megindulok felé de... mikor már csak másfél méter választ el minket, hatalmas álmosság lesz úrrá rajtam. ~ Francba, ezek szerint ő is mágus?!
A hirtelen lendületem alá fagy, futás helyett már csak bicegek, míg nem négykézlábra rogyok össze. A testem iszonyatosan nehéz, a vízióm pedig egyre homályosabb... nem szeretnék elaludni, de nem tehetek semmit a dolog ellen.
- Remélem, tudod... hogy ezért... megdöglesz... – Mondom halkan, minden maradék erőmet összeszedve, majd erőtlenül a porba hullok.
Zavarosan, de még hallom, ahogy Vörös Henry parancsot ad az embereinek, hogy engem is rakjanak fel a kocsira, nem sokkal rá pedig már érzem is, ahogy megragadják a karjaimat, de ezután már végleg elnyom a sötétség...


Nagyon nehéz rávenni magam, de végül is sikerül kinyitnom a szemeimet. Eleinte még csábít a gondolat, hogy inkább aludjak tovább, de amikor felidézem, hogy mi is történt, azonnal lábra állok.
Kicsit bicegve, de sikerül megtartanom az egyensúlyomat. Az első dolog, ami feltűnik, a borzasztó levegő. Az egész helységet átjárja valamiféle poshadt, émelyítő szag, amitől még a gyomrom is felfordul.
Ez persze már nem is tűnik olyan furcsának, miután rájövök, hogy egy cellában vagyok. Eléggé hideg van, ráadásul a dzsekimet levették rólam, így a felsőtestemet csak a még csata közben igencsak megsérült, hosszú, fehér pólóm takarja. A csuklóimon vörös lakrimák fénylenek, amik minden bizonnyal a varázserőmet nyomják el, ugyanis egy cseppnyit se érzek a testemben. Király, így a kulcsaimnak se vehetem hasznát, ha nincs varázserőm, amivel kinyithatnám az átjárókat, na meg, amivel a mi világunkban tarthatnám a csillagszellemeket. ~ Ne de várjunk csak... most, hogy az övemre tekintek... a kulcsaimat nem látom rajtuk... ilyen nincs, az a rohadék az én kulcsaimat is elszedte!
A felismeréstől teljes megdöbbenés lesz úrrá rajtam. A szűk cellában hideg van, de most már egyszerre van melegem, és egyszerre fázok, a testem pedig egyként reszket a dühtől. ~ Átvertek, kihasználtak, és mindennek tetejében még a kulcsaimat is elszedték... ha ezek a tetvek csinálnak valamit Virgoval....
A tenyereimet ökölbe szorítom, fogaimat összezárom és próbálom lecsillapítani magam, de nem sikerül. Valahogy muszáj kiadnom magamból azt a hihetetlen dühöt, és szégyenérzetet, ami az egész testemet átjárja. Így a bal öklömmel a falba verek egyet, majd torkom szakadtából felordítok:
- GUÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!
Az ordításba még a torkom is belefájdul, majd köhögni kezdek, de ez csak még jobban felidegesít. A cella kijáratához veszem az irányt, és nekifutásból belerúgok egyet.
- Francba, francba, francba, francba, francba! – Ordítozom, miközben ütöm – vágom a kijáratot.
Persze, egy idő után aláfagy a lendületem, az ütéseim egyre erőtlenebbek, míg végül az ökleimet a kijáraton lecsúsztatva, térdre ereszkedek. A testem még mindig reszket az idegtől, de most már képes vagyok tisztábban látni a helyzetet.
Nem állok fel, egyszerűen csak ülő helyzetemben megfordulok, hogy jobban körbenézhessek a cellában, és mit látok... ~ Rúgjatok még jobban belém, úgy van, tegyetek egy cellába azzal a két csajjal, akiket a ti kérésetekre győztem le. -.-
Nem tudom, hogy az altató varázslat utóhatása volt e, vagy csak az idegességem miatt volt ilyen rossz a tájékozódó képességem, de csak most tűnik fel, hogy rajtam kívül még a két csillagmágus kiscsaj is itt van a cellában.
A két lány is ébren volt már, habár azt nem tudom, hogy már amúgy is ébren voltak e, vagy csak a hangzavar keltette fel őket, mindenesetre nem tulajdonítok nekik különösebb figyelmet, egy cinikus mosollyal reagálom le a jelenlétüket, majd a térdeimet magamhoz húzva, a gondolataimba merülök.
Természetesen leginkább a szökés jár a fejemben, de ezen kívül megfordul még a gondolataimban a kaja is, na meg az, hogy milyen brutális módon öljem meg Vörös Henry-t és Babylon-t, ha egyszer kijutok innen.
A kaja sajna nem jön be, egész nap nem kapunk semmit se enni.
Estefelé kicsit jobban körbenézek a cellában. Feltűnik, hogy az ablaknál igencsak régiek a rácsok, erre lehetne alapozni a későbbiekben. El is kezdem feszegetni az öreg nyílástorlaszt, de egy idő után megunom, és inkább a falnak nekidőlve megpróbálok elaludni. ~ Majd holnap tovább lazítom a cuccost...

Az éjszaka nem aludtam túl sokat, és túl jót se, de legalább jó hír, hogy egy krapek kaját ad be, valamiféle kis nyíláson. Miután bedugja a három tányért, alaposan megnéz minket magának. Én mivel egy „szép”, vérszomjas vigyorral nézek rá vissza, rajtam hamar tovább viszi tekintetét. Viszont, feltűnik, hogy a rózsaszínhajú lányt sokáig bámulja, majd undorító fogsorát kivillantva még rá is vigyorog. A lány láthatóan nem örül a dolognak, de végül is mindegy, én közben végigmértem a kajámat, és így is – úgyis megszakítom a fickót a szemezésében.
- Most komolyan ezt a moslékot akarjátok megetetni velem? – Ordítok oda neki, amire azonnal felém néz a kis nyíláson keresztül, én pedig folytatom az üvöltözést. – Nélkülem semmire se mentetek volna, erre átvertek, bezártok, elveszitek a kulcsaimat és... ÉS MÉG NORMÁLIS KAJÁT SE TUDNÁTOK LEGALÁBB ADNI?! EZT A SZ*RT KÉNE, HOGY MEGEGYEM?! – Hogy nyomatékosítsam mondandóm, a tányért és tartalmát teljes erőmből a falhoz csapom.
Az őr nem zavartatatja magát különösebben, lecsapja kis nyílását, majd távozik.
Legközelebb, dél körül tér vissza, de már csak két adag kaját hoz, az egyik adag pedig feltűnően jól néz ki.
- Neked nincs ebéd, te kis fehér patkány. – Mondja nekem mogorván, majd a rózsaszínhajú lányra néz, és vigyorogva folytatja. – Neked viszont elintéztem, hogy rendes kaját kapj... nem szeretném, ha elveszítenéd azt a formás kis alakod.
- Ugye tudod, hogy megdöglesz? – Kérdezem az őrtől miközben felállok, és a kis nyílása felé vigyorgok. – Uhehehe.... mocskos módon meg fogsz dögleni... kocsonyássá fogom taposni a képedet... vháháhá... hú de megdöglesz...
Az őrnek se kell több, lecsapja a kis nyílását, majd ismét elmegy, én pedig visszaülök. A fejemben már úgy, ahogy összeállt a szökési terv. ~ Már reggel beugrott a dolog, amikor feltűnt, hogy az őrnek bejön a kis rózsaszínke. A rájátszás is megvolt a részemről, már két alkalommal is, így most már csak őket kell bevonnom a dologba, és szabadok vagyunk. És akkor legalább a rácsot se kell kiszednem.
- Hmmm... úgy tűnik bejössz a bengának. Ezt még a hasznunkra is fordíthatnánk. – Mondom vigyorogva a rózsaszín hajú lánynak.
- Én is látom, nem vagyok vak... Mire akarsz ezzel kilyukadni? – Feleli mogorván.
- Van egy ötletem. Én megsebesítem magam, te pedig eljátszod az aggódó jó kislányt, aki szépen kérleli majd az őrt, hogy segítsen rajtam, aki remélhetőleg bejön majd a cellába, mi pedig meglépünk.
- Szó sem lehet róla, felejtsd el! Nem fogok felajánlkozni egy ilyen alaknak, különben is, mióta akar egy sötét céhes a másik oldallal szövetkezni?
Ó, igen, megfeledkeztem róla, hogy a pólómnak leszakadt a szára, így hiába nem mondtam el, ki is vagyok, a vállamnál ékeskedő szimbólum mindent elárul rólam. Mindazonáltal, ez tűnik a legértelmesebb ötletnek jelenleg, így folytatom a győzködést, most már komoly hangon.
- Nézd, nekem se jön be, hogy pont veletek kell szövetkeznem. De... vissza akarom kapni a kulcsaimat. És, hogyha így kijuthatunk innen, szerintem megér egy próbát. – A lány pár percig gondolkozik a dolgon, majd egy nagy sóhaj kíséretében végül is belemegy a dologba.
- Jól van, próbáljuk meg. De ha azt látom, hogy csak ki akarsz használni minket, hogy egyedül megszökhess, azonnal ellened fordítom a szituációt.
- Ne aggódj. Igaz, nem vagyok egy jótét lélek, az egyik leghatalmasabb sötét céhben vagyok tag, de attól függetlenül még én is csillagmágus vagyok. Azaz, mindig betartom, amit ígérek. – Mondom, most már ismét a szokásos vigyorommal. - Ó, egyébként, Den Starkiller. Grimore Heart. – Mutatkozok be nekik.
- ... Tiffany. – Mondja mogorván a rózsaszínhajú lány.
- Én Miranda Skyfire vagyok, a Blue Pegasus-ból! De szólíts csak Mira-channak! – Mondja a szőke hajú kislány, mosolyogva.
Kicsit meglep a viselkedése, Tiffany goromba, de végül is, azok után, amik történtek az ő modora inkább képbe illő... ~ De végül is, valakinek pörögnie is kell, nem?
Mikor már estefelé ismét meghallom a kajahordó fickó lépteit, ahogy a cellánk felé közelít, azonnal akcióba lépek. Hirtelen felállva az üllőhelyemről, a mögöttem lévő fal felé fordulok, majd teljes erőmből fejelgetni kezdem.
Eleinte az érzés nagyon tompa, de egyre inkább fáj, ahogy ugyanazzal a részével a homlokomnak fejelgetem a kőfalat, majd végül is érzem a várva várt forróságot is, és a saját vérem sós ízét a számban. Ezután a padló egy olyan részére fekszem, ahol jól látszódik a vérző fejem, a kis nyíláson keresztül is. Tiffany ekkor még hezitál kicsit, talán az előadásom lepte meg, de amikor halja, hogy az őr felnyitja a kis kémlelőnyílást, azonnal odarohan hozzám, és ő is elkezdi játszani a szerepét.
Az alakítás, vagy az aggódó Tiffany nagyon megtetszhetett az őrnek, ugyanis az ajtót kinyitva, odasétál hozzánk, majd vigyorogva beszélni kezd.
- Ó, szóval bedilizett? Sejtettem, hogy nem komplett. Mit szólnátok hozzá, ha átvágnám a kis fehér patkány torkát? Legalább nyugtotok lenne tőle.
Több se kellett, azonnal elrugaszkodok a talajról és a fickó felé veszem az irányt. Próbálom megütni, de a kétajtós szekrény termetű fazon még idejében gyomron rúg, én pedig visszarugózok a földre. ~ Franc, csak meg kellett volna ennem azt a moslékot, nagyon gyengének érzem magam, hogy már jóval több, mint egy napja semmit sem ettem...
Felnézve azonban látom, hogy Tiffany-nak valahogy sikerült lefognia a gorillát, Mira-chan pedig kihasználva a helyzetet, ott rúgja meg a fickót, ahol minden férfinak a legjobban fáj. A tag meginog, én pedig a karjaim segítségével, ismét elrugaszkodok a földtől, de most egyenesen az émelygő fickó torkára ugrok. A fogaimat belemélyesztem, majd teljes erőmből ráharapok. Érzem, ahogy a forró vér teljesen megtölti a számat, majd, hogy meg ne fulladjak, eleresztem a fickót a fogaim szorítása közül. Köhögésszerűen öklendezem ki a számban felgyülemlett vért, majd a fickóra nézek, aki fuldokolva fetreng a földön. Talán, nem kéne olyan kedvesnek lennem vele, hogy megadjam neki a gyors halált, de végül is megteszem, teljes erőmből az arcára lépek, amitől a már így is a végletekig gyengült férfi azonnal meghal. ~ Ejj, Den, egy nap az a vaj szíved fog a sírba vinni...
Ezután totál véres szájjal, eléggé elgyengülten, de megindulok a kijárat felé, természetesen a lányok is így tesznek. ~ Virgo, Pegasus, várjatok csak... hamarosan ott leszek...

- Nesze, egyél. – Szól rám Tiffany, majd hozzám dob egy cipót.
- Mi vagyok én, kutya? De... azért kösz.
Miközben kifelé haladunk a szobából be is tolom a kenyeret. Nem túl sok, de még így is hihetetlenül jól esik az éhségtől égő gyomromnak.
A cellából kiérve egy sötét folyosón találjuk magunkat, mindkét oldalánál a miénkhez hasonló patkánylyukak bejáratai sorakoznak. Nem nehéz rájönni, hogy a cellákban rabok is vannak, akik minden bizonnyal hálásak lennének, ha kiengednénk őket... ~ De ez kit érdekel? Nincs szükségem másra, egyedül is visszaszerzem a kulcsaimat, és egyáltalán nem hat meg, ha a sok szerencsétlen itt rohad meg.
Tiffany is valami hasonlót gondolhat, hiszen velem egyetemben azonnal a folyosó vége felé veszi az irányt. El is érjük a felszínre vezető lépcsősort, ám ekkor meghallom, ahogy az egyik cella ajtaja kinyílik, és azonnal hátracsapom a fejem.
Sajnos nem hallottam félre semmit, az egyik ajtó tényleg kinyílt, Miranda nagy kedvesen szabadon engedte az ott lévőket...
Már menne is tovább a következőkre, de rászólok:
- Hé, hé! – Ordítok, miközben odaszaladok hozzá, majd folytatom. – Nem kell tömeglázadást csinálni, az túl feltűnő lenne, hagyd a többit!
Mira-chan végül is leáll a kérésemre, így mindössze 3 fogoly csatlakozik hozzánk, de a biztonság kedvéért azért elmagyarázom nekik a szabályokat.
- A nevetek kuss, és szép csendben követtek minket, ha élni akartok! Ha bepróbálkoztok valami hülyeséggel, lelkiismeret furdalás nélkül kinyírlak titeket! – A „kulturált, kimért hangnemben” közölt tájékoztatás megteszi a hatását, a három, igencsak rossz állapotban lévő férfi, bólogatással felel. ~ Milyen meggyőző is tud lenni az ember, a vállán egy Grimore Heart szimbólummal.
Így tehát hatan indulunk meg felfelé a folyosó végén lévő lépcsőn. Nem kell sokat lépcsőznünk, máris egy ajtóval találjuk szembe magunkat. Nem vacillálok sokat, jobb lábbal berúgom, majd berontok a terembe.
Mikor körbenézek, látom, hogy 3 meglepett férfi kapkod a fegyvereik után, majd akcióba is lépnek. A fickó, aki van olyan hülye, hogy engem szemel ki ellenfélnek, egy szekercével ront nekem. Nagy lendülettel célozza meg a fejem, de még időben hátrébb ugrok, így csak a levegőt szeli át egy vízszintes csapással. Ezután kicsit lenyugszik, méricskélni kezd, majd hirtelen újra támad, egy felülről indított srég vágással. Viszont, erre már volt időm felkészülni, így a támadóm karját még a levegőben megállítom, a csuklójánál megfogva. Természetesen próbálna kiszabadulni a fogásomból, de én egy gyomorra mért rúgással hűtöm le a kedélyeit, amitől már a szekercét is kiejti a kezéből. Ezután elengedem a csuklóját, a bal kezemmel elkapom a nyakánál és így kenem fel a falra, miközben a jobb karommal lekapok egy kardot a közeli állványról.
Közben már a többiek is ártalmatlanították a másik két fickót, én így nyugodtan megkezdhetem a vallatást... elvégre, az nekem nagyon megy.
Mivel nem vagyok jó kedvemben, a jobb karomban lévő kardot azonnal beleszúrom a férfi vállába, aki felordít fájdalmában.
- Válaszolsz a kérdéseimre, vagy srégen végighúzom a kardot a testedben és egy másik hullajelölttől kérdezem majd meg, amire te nem feleltél. – Mondom neki ideges hangon, amire a válasza csak egy fájdalmas bólintás.
- Hol vagyunk pontosan? – Teszem fel első kérdésem.
- Félszemű Babylon villájában... Shirotsume közelében. – Feleli, miközben fogait csikorgatva próbálja meg leküzdeni fájdalmát.
- Ezek szerint Babylon is itt van?
- Nem... ő... ő nincs itt... jelenleg Vörös Henry tartózkodik csak itt, na meg mi, az emberei...
- És Henry merre van pontosan?
- Az egyik toronyban... a főkapu kulcsai is nála vannak... csak azokkal juthattok ki...
- Ó, milyen segítőkész vagy. Olyasmiket is elmondasz, amikre rá se kérdeztem. – Fejtem ki neki, most már vigyorogva, majd egy kérdéssel folytatom. – És pontosan melyik toronyban van?
A kérdésemre a férfi a falon lévő térképre mutat, amit pont Tiffany vizsgálgat. Persze, közben ő is figyel a vallatásra is, így amikor a férfi a térképre mutat, veszi a lapot, és azt a falról letépve a földre helyezi. Én ezután kihúzom a fickó vállából a pengémet, aki így a földre esik, majd a vállát fogva odakúszik a villa térképéhez, és rámutat a keresett toronyra.
Mi persze mind körbeálljuk, és figyelünk arra, amit mutogat. Mivel több úton is el lehet jutni a toronyhoz, én úgy döntök, hogy egy kis időre elválok a többiektől, elvégre jó lenne lemosni magamról az azóta már rám száradt vért, na meg valami kaját is kéne találni.
Miután a fickó végez az útmutatással, egy fejberúgással bekábítom, igaz, hogy a kulcsainkra nem kérdeztem rá, de azokról ő valószínűleg amúgy se tudott volna új infóval szolgálni. A szoba tele van fegyverekkel, így a bőség zavarában megengedhetem magamnak, hogy a már véres kardomat eldobjam, és helyette egy másik, madzagos hüvelyben lévő pengét fűzzek fel a hátamra. Ezen kívül még két pisztolytáskában lévő mágikus stukkert is felcsatolok az övemre. Természetesen, még megpróbálkozok a csuklóimon éktelenkedő lakrimák leszedésével is, de az sajna sehogy se jön össze.
- Váljunk szét, el kell intéznem pár dolgot. A toronyszoba előtt találkozzunk, Vörös Henry-hez nélkülem ne menjetek be, én akarom kicsinálni. – Osztom meg elhatározásomat a többiekkel, majd válaszra nem várva kiviharzok a kis őrszobából.
Mikor megtudtam, hogy ez a villa Félszemű Babylon-é, már akkor tudtam, hogy ez valószínűleg egy kacsalábon forgó palota lesz... és az is. A tág folyosón, amire kiértem, egy hosszú, vörös bársonyszőnyeg terül el, mindkét szélénél, szépen elrendezett sorokban, márványból faragott szobrok díszelegnek. A falakat elegánsan faragott keretekbe helyezett festmények tarkítják, és miközben előre rohanok, el se tudom dönteni, hogy melyik erdei fenyőből készült, faragásokkal díszített, fényesre lakozott ajtón rontsak be, egy kis kaja reményében.
Végül is, leveszik a vállamról a döntés súlyát, ugyanis egy alak pont távozni készül az egyik szobából, így kinyitva az egyik, tőlem nem messze lévő ajtót. Még körbenézni sincs ideje, én azonnal keresztüllövöm a homlokát az egyik pisztolyommal. A kis, fénylő lövedék könnyedén átfúrja magát a fickó koponyáján, akinek a feje vércsíkot hagyva maga után lecsúszik az ajtóról.
Ezután, mindkét pisztolyomat előrántva rontok be a terembe, ahol már két férfi kutat idegesen egy szekrényben, gondolom fegyverek után. De, nektek, olvasók számára még fontosabb infó erről a szobáról, hogy a közepén egy nagy asztal helyezkedik el, körülötte székekkel, lapján pedig porcelán tálakon lévő gyümölcsökkel és aprósüteményekkel. Szóval igen, mindenki kedvenc, angyaltermészetű hőse, azaz én, végre tisztességesen megtömheti a búráját. Persze, csak miután elintézem az álnok gaztevőket...
A két férfi, amikor észreveszi, hogy bejöttem, azonnal megindul az irányomba, habár fegyvert még nem találtak, puszta kézzel próbálkoznak. Persze, végül is mindegy, hogy fegyverrel, vagy anélkül jönnek e nekem, így is-úgyis szétlövöm őket, mielőtt még a közelembe érhetnének. A két halálosztót egyszerre használva darálom szét a felém rohanó tagokat, fejre, karra, gyomorra, lábra... szinte mindenre célzok, szabályosan szétzilálva őket.
Habár, sajnos ekkor még nem jutok el a hőn áhított kajához, ugyanis a hangzavar elég sokak érdeklődését felkelti. A szoba összes ajtaján – köztük azon is, amin én jöttem be – özönleni kezdenek befelé a felfegyverzett alakok, egy tucatnyian is megvannak. Én az asztalra felugrok, és ott a saját tengelyem körül lassan megfordulva lövöldözni kezdek.
- Beng. Beng. Beng. Beng. Beng. Beng. Beng. Beng. Beng. Beng.- Mondom, miközben a kezeimet oldalirányosan kinyújtva lövök szét mindent.
Nem csak a nekem támadókat lyukasztgatom ki, ugyanúgy eltalálom a falat, kilövöm az ablakot, beszakítom az ajtót, a szekrényeket... mindent, csak a kaját nem, ami felett álok. Habár, egy szerencsésebb ellenfelem eljut az asztalig, de én gyorsan lereagálom a dolgot; a bal kezemet a fejéhez rántom, és elsütöm a stukkert.
Miután végeztem, megelégedetten ugrok le az asztalról, és egy gyors leellenőrzést tartok, hogy elérte e, a kívánt hatást az akcióm.
Mikor feltűnik, hogy az egyik tag még él, úgy döntök, hogy ezúttal a kedvesebbik énemre fogok hallgatni.
- Bang. Bang. Bang. Have a nice dream! – Mondom neki vigyorogva, miközben a stukkert a szájába nyomom, majd meghúzom a ravaszt.
A lövés hatására a fickó tarkója teljesen szétroncsolódik és azonnal szörnyet hal... hát igen kedves voltam, elvégre nem hagytam, hogy szenvedjen.
Így hát, miután letudtam minden zavaró tényezőt, végre az asztal felé veszem az irányt. A kajával is gyors és könyörtelen vagyok, mindenbe beleharapok, ami a kezem ügyébe kerül. A sütik finomak, és a gyümölcsök kellemesen friss leve még a szomjamat is orvosolja.
Most már nincs is más dolgom, mint lemosnom az azóta már rám száradt vért és csatlakozhatok a Tiffany osztaghoz. Ezt, hála a közeli fürdőszobának nem is olyan nehéz kiviteleznem. A márványcsempés helység mosdókagylójánál lemosom magamról a vért, majd, ha már ott vagyok, a hajamat is átvizezem kicsit. Eléggé megviselte a burámat a fogság, a hajam a sok kosztól már átment szürkébe, márpedig a fehér haj az fehéren jó. Miután hajam régi fényében ragyog, felidézem magamban a térkép szerkezetét, és az alapján indulok el a torony keresésére.
Rohanva suhanok át a szobákon, folyosókon, több ellenfélbe már nem ütközök... legalábbis harcképesbe már nem. Ennek köszönhetően hamar elérem a toronyszobába vezető csigalépcsőt, amin sebes tempóval meg is indulok felfelé.
Nem sokkal rá, mások léptire leszek figyelmes, így azonnal a pisztolytáskáim felé nyúlok, de amikor meglátom az egyik rab koszos ruháját hátulról, tudom, hogy ez csak a Tiffany féle különítmény, én pedig sikeresen utolértem őket.
Miután felértünk a csigalépcsőn, jobbnak látom, ha tartok egy kis tájékoztatást.
- Nem tűnik annak, de ez a Vörös Henry egy veszélyes alak. Nem rohanhatunk fejel neki a falnak... Ti már nem voltatok magatoknál, de ő volt az, aki leterített engem... altató mágiával. Feltehetően más trükkök is vannak még a tarsolyában, egyik érzékünknek se hihetünk, amikor vele kerülünk szemben. – Itt egy kis hatásszünetet tartok, majd Mira-chanra nézek, a vállára teszem a kezem és folytatom. – Te kintről figyeld a harcot. Te leszel a mi ütőkártyánk... kövesd nyomon Henry viselkedését, mágiáját, mozgását, és amikor úgy látod, hogy a lehető legvédtelenebb, támadj rá. Ez főleg akkor lesz életmentő, ha minket csapdába ejt az illúzióival... tudom, hogy veszélyes, de csak így szerezhetjük vissza a kulcsinkat... na meg a szabadságunkat. – Az utolsó szó kimondásakor a rabok felé néztem, hogy beléjük is öntsek valami kis lelkesedést.

A kis eligazításom lezárása után, magamra vállalom a kezdeményezés szerepét, és berúgom a toronyszoba ajtaját... persze, talán kinyílt volna a hagyományos módon is, de abba semmi mókás nincs.
A szoba szép tágas, ami jó hír abból a szempontból, hogy lesz helyünk szabadon mozogni. Berendezési tárgyakban se bővelkedik; egy szőnyeg, egy ágy, mellette egy éjjeli szekrény, továbbá egy nagyobb ruhásszekrény alakítják a helység nem túl zsúfolt, de ugyanakkor szép összképét.
Vörös Henry egy széken ülve, az ablakon át fürkészi a hegyi tájat. Persze, én megzavarom a kis nyugalmát.
- Henry, te utolsó, kalapos, sz*rrágó idióta! Remélem nem gondoltad komolyan, hogy csak úgy átverhetsz, bármiféle következmény nélkül! – Szidalmazom, miközben a pisztolyaimat rászegezve közelítek felé.
- Ó, ni csak, az ifjú Den. Elismerésem a szökés miatt... de hiba volt ide jönnöd. Ezúttal nem fogsz felkelni, miután a mágiám hatása alá kerülsz.
- Akkor gondolom nem köhögöd ki magadtól, hogy hol vannak a kulcsaink. De mindegy is, abba semmi érdekes nem volna, igaz? – Fejtem ki neki vigyorogva, miközben tüzet nyitok rá.
A golyók el is érik Vörös Henry-t, csak a gond ott kezdődik, hogy amikor ez bekövetkezik, Henry szertefoszlik. A következő dolog, amire felfigyelek, az a páncélcsikorgás hangja, ami a hátam mögül jön. Megfordulok, és látom, ahogy egy kb. 2 méteres, fekete lovagpáncél felém sújt a hatalmas, kétkezes pallosával. Szerencsére még időben félreugrom, így elkerülöm a vágást, és van egy kis időm körbenézni is.
A szoba sokkal sötétebbnek tűnik, mint azelőtt, de ami még furcsább az az, hogy rajtam és a mozgó páncélon kívül senki sincs a szobában... pedig biztos vagyok benne, hogy Tiffany és a három fogoly is bejöttek, velem együtt. Akárcsak abban is biztos vagyok, hogy ez a páncél igazából nincs itt... de mégse vehetem semmibe az ittlétét, hiszen látom, hallom és a kardja által keltett légáramlatot is éreztem a bőrömön... azaz, hogyha megvágna, igazándiból nem esne bajom, de az agyam elhitetné velem, hogy tényleges fizikai támadás ért, és ugyanúgy érezném a hatását... de, hogy valaki egy ilyen komplex és összetett illúziót keltsen...
Nincs mit tenni, le kell vágnom a nem létező páncélt. Mivel az agyam elhitetné velem, hogy a golyók lepattognak róla, a stukkereket visszacsúsztatom a pisztolytáskáikba és előhúzom a még korábban a hátamra fűzött hüvelyéből pengémet. A kardommal a kezemben rontok neki a konzervdoboznak, aki már akkor csapásra emeli a pengéjét, amikor elindulok. ~ Ez nagy hiba...
Mikor a közelébe érek le is sújt, de tudtam merre fog lecsapni, így arrébb húzódok a pengéje útjából, majd elegánsan átszúrom a kardomat az oldalán.
Ezután a szoba kivilágosodik, ez az illúzió megtört. A három fogoly, már a földön fekve alszik, Henry mágiájának erejét ismerve, jó pár óráig úgy is fognak maradni, ami végül is annyira nem okoz nekem lelki traumát... ami már aggasztóbb az az, hogy Tiffany igencsak komoly gyilkos szándékot sugárzó tekintettel rohan felém, fegyverével hadonászva.
Gondolom valami illúzió ejtette foglyul, de mivel Vörös Henry-t még mindig nem látom a szobában sehol, nem tudom a dolog forrását kiiktatni, így a pengémet magam elé húzva védekezek csak. Tiffany gyorsan méri rám az újabb és újabb csapásokat, amiket én folyamatosan hátrálva hárítok, ellentámadást nem akarok indítani, elvégre megígértem, hogy segítek nekik kijutni innen, márpedig, még nem jutottunk ki, így a szavam kötelez... viszont nagyon nehéz így harcolni ellene, hogy csak védekezek. Azt hiszem, az se segítene, ha ráordítanék, Henry biztos gondolt erre is, nem engedné, hogy pusztán hanggal megtörjem a dolgot...
Épp egy fejre irányuló csapást hárítok, amikor Tiffany lendülete hirtelen aláfagy. Eleinte nem tudom hova tenni a dolgot, de aztán amikor meglátom Vörös Henry-t, amint Mira-chan csuklóját szorítja, összeáll a kép. ~ Valószínűleg, amikor meglátta, hogy Tiffany-val egymást csépeljük, megrohamozta Henry-t, aki ugyan kivédte a támadást, de a meglepettsége miatt akaratlanul is megtörtek az illúziói.
Tiffany-nak se kell több, hátrafordulva ő is rá ront a Mira csuklóját szorító Henry-re, és sikeresen meg is sebzi fegyverével, de a tag jól tartja magát, sérülten is, de a még szabad kezével elkapja a lány csuklóját, mikor visszahúzná fegyverét. Talán boldogulnának nélkülem is, de nem akarom megkockáztatni, hogy Henry ismét trükközgetni kezdjen, így nagy lendülettel megindulok felé.
- FÉLRE! – Ordítom Tiffany-nak, aki egy szép reflexmozdulattal kitér a rúgásom útjából, ami így Henry-t találja gyomron.
A támadás eléri a kívánt hatást, Henry miután elengedte a lányokat a falnak csapódik. Úgy fest, mint egy vérző, sebesült kutya. Meg is indulok hát felé, arcomon kaján vigyorral, a pengém felé szegezve ~ Ó, igen, ezt élvezni fogom...

- Ez aztán meglepő volt! Alábecsültünk titeket! – Sziszegi Henry, miközben a véres állát szorítja. – Most viszont ideje távoznom, még találkozunk!
Miután befejezi a mondatát, kalapját megigazítja, majd még mielőtt lesújthatnék rá kardommal, levegővé válik. A gyilkolásra való szándékot bármilyen körülmények között megérzem, így tudom, hogy még a szobában van... de nem tehetek ellene semmit, elvégre nem kezdhetem el csapkodni a levegőt, hátha ott lesz alapon.
- Hülye szemfényvesztő... – Mormogom, majd körbenézek a szobában.
Talán a kulcsok is itt lesznek valahol, ki tudja.
Tiffany kiszúr egy vörös bársonyba betekert valamit az egyik szekrényen, így azt rá hagyom, én a fiókokban kezdek keresgélni.
~ Na nézzük mi van itt. – Gondolom magamban, majd kihúzom a fából készült éjjeli szekrény egy fiókját.
A fiókok tele vannak mindenféle hülyeségekkel: pornóújságok, nudibáros szórólapok, meztelen nők poszterei... látom Vörös Henry nem unatkoztál te itt fent a toronyban. Viszont, egy, már jóval hasznosabb papírra is rábukkanok. Egy hosszú listára, amin szerepel az összes Fiorében fellelhető csillagkulcs, a tulajdonosával együtt.
~ De hé... ezek a barmok elírták a nevem... két l-el kell írni, nem egyel, áhh... – Mérgelődök magamban, miközben a listát méregetem.
Közben Tiffany levette a polcról a bebugyulált tárgyat, ami mint kiderült, nem más, mint az a katana, amit az ellenünk vívott csatájában is forgatott.
- Tessék, hátha neked ez többet mond, mint nekem. – Szólok oda neki, majd átnyújtom a papírt.
Miközben Tiffany is átfutja a listát, én rátalálok még egy hosszúkás fémpálcára, ami alakjából ítélve, a főkaput nyithatja. ~ Ezek szerint nem hazudott az a fickó, amikor azt mondta, hogy ebben a toronyban van a kulcs.
Tiffany mintha kicsit meglepődne valamin a listán, de beszélni nem beszél róla, így én nem zaklatom, inkább csak odaadom neki a kulcsot, hadd ne én cipeljem már...
A lány magára vállalja a hős kulcshordozó feladatát, ám, ami már rosszabb hír, hogy amikor körbenézünk a nagy nyomozást követően, Mirát már sehol nem találjuk.
A torony csigalépcsőjén lekutyagolva azonban már észleljük, hogy a rabokat szabadította ki a mi kis jótét lelkünk. A kiszabadult fegyencek nagy ricsajt csapva dúlják fel az épületet, miközben semlegesítik az összes útjukba kerülő őrt.
Minket is megközelítenek, de amikor kedvesen rájuk rántom a stukkerem, Tiffany pedig felvillantja a főkapu kulcsát, rájönnek, hogy jobb ötlet, ha velünk inkább nem foglalkoznak.
A villa hatalmas bejáratához leérve, ismét találkozunk Mirával, aki kifejti, hogy ő inkább a rabokat kíséri el a közeli kórházba, a kulcsok keresését pedig ránk bízza.
Miután Tiffany kinyitja a kaput, a tömeg meglódul kifelé, mi is követnénk őket, de kettőnket egy vénember leint, hogy előbb menjünk oda hozzá.
Eleinte kicsit értetlenkedve fogadom a dolgot, de örömmel tapasztalom, hogy miután az öreg elmormol pár fura mondatot, lehullanak a csuklóinkon izzó vörös lakrimák.
- Hű, köszi öreg. – Hálálkodok vigyorogva.
A vénember miután kisegít minket, követi rabtársai példáját, és nekivág a nagyvilágnak.
Tiffany és én elég különös párost alkotunk, ez tény, de a helyzet megkívánja, hogy még egy darabig összetartsunk. Ő sokkal hatékonyabban utána tud érdeklődni a dolgoknak a hivatalos közegeknél, én pedig ismerem annyira a megbízóimat, hogy tudjam, hol keressem őket… ha ezeket összevetjük, visszaszerezhetjük a kulcsinkat. Ezért pedig bárkivel összeállok, ha kell… nem fogom hagyni, hogy más babráljon a kulcsimmal, SOHA!
A városba visszavezető utunk csendes és eseménytelen, a békés erdőben már egyáltalán nem érződik a nem is oly rég lezajlott csata gyilkos heve.
Shirotsuméba beérve, egy „Csillag fénye” nevű, kellemes küllemű fogadónál megállunk Tiffany-val, és úgy döntünk, hogy ez lesz a „főhadiszállásunk”, azaz, ha sikerül megtudnunk valamit, ide visszatérünk, és megosszuk a másikkal az infót.
- Sok sikert! – Intek neki vigyorogva, majd elindulok első állomásom felé.
Mi más is lehetne az úti cél, mintsem a Kék Vadnyúl nevű taverna. Ez az a hely, ahol Babylon-al is találkoztam, ott biztos szerezhetek majd valamiféle infót.
A város csendes és nyugodt, az itteni embereknek fogalmuk sincs miféle dolgokat művelnek itt a hátuk mögött.
Út közben feltűnik egy hirdetőtábla, ami valahonnan nagyon ismerős.
~ Hol láttam én már ezt… MEGVAN! Henry fiókjában volt egy hasonló szórólap, ami ugyanezt a nudibárt hirdette, ami előtt most állok… azt hiszem, megvan hova kell jönnöm legközelebb, hogyha a Kék Vadnyúlban nem szerzek megfelelő mennyiségű infót. Talán az itteni hölgyemények tudnak egyet s mást Henry-ről és Babylon-ról… - Gondolom magamban, majd folytatom utamat.
Nem sokkal később el is jutok az impozáns fogadóhoz, viszont ezúttal már inkább hányingerem van tőle, mintsem, hogy lenyűgözne a látványa.
A taverna ajtaját kinyitom, majd besétálok az előtérbe.
Odabent a legtöbb vendég közömbösen veszi tudomásul érkezésemet, nekik valószínűleg fogalmuk sincs Babylon kis üzleteiről… ám a pultossal már más a helyzet.
Látom, ahogy felfigyel rám, és aggodalmasan biccent pár sötét alak felé.
Én lépteimet megszaporázva a pult elé sétálok, majd egyik pisztolyomat feléjük kirántva, megállítom az öltönyös alakok lépteit.
Szó bennszakad, hang fennakad, most már minden vendég rám figyel.
A pultos úgy tűnik nem fogja fel a szitut, így, ösztönzésképpen homlokához emelem a másik stukkerem, majd beszélni kezdek hozzá.
- Nem vagyok jó kedvemben, szóval jobban teszed, ha csicseregsz! Mit tudsz Babylon-ról, és ami még fontosabb… tudsz e valamit a kulcsaimról?!

- N... nincs szükség erőszakra... – Hebegi rémülten a pultos.
A biztonságiak csak egy helyben téblábolnak, előrébb nem mernek lépni, így, hogy az egyik pisztolyom sugarában állnak.
- Az attól függ... ha kapok infókat, onnantól tényleg szükségtelenné válik az erőszak. – Felelem a rémült férfinak, miközben a ravaszon pihenő ujjam „véletlenül” remegni kezd.
- Kérlek... nyugodj le. – Mondja, miközben tenyereit ide-oda rángatja az arca előtt. – Elmondom, amit tudok... bár sajnos nem szolgálhatok sok infóval.
- Na halljuk.
- Félszemű Babylon-t és Vörös Henry-t csak arcról ismerem, még sose beszéltem velük. De azt tudom, hogy ki ismerheti őket. Egy bizonyos Foltos Jimmy nevű alak. Igazi partiarc, ha érted mire gondolok... több nightclubot is ő üzemeltet.
- Nightclubot? Hogy is hívták... – Ezen a ponton kicsit elgondolkodok, majd hirtelen rákérdezek. – A Fedetlen Sellőt is?
- Ööö... tudtommal igen.
- Értem... ezek szerint mindenképp meg kell látogatnom azt a nudibárt. – Motyogom alig hallhatóan, majd folytatom a kérdezősködést. – És a kulcsaim?
- Ööö... miféle kulcsok...?
- Hát a csillagkulcsaim! Ne köríts, ki vele, mit tudsz!? – Vallatom ingerülten, miközben a mágikus pisztoly csövét a homlokához nyomom.
- Kérlek... hinned kell nekem... nem tudok róluk semmit. – Tör ki magából, már-már zokogva. – De... van még pár dolog, amiről tudok. Habár, nem túl jó hírek a számodra... de azt rebesgetik, hogy Babylon-nak még a rendfenntartók között is vannak emberei, továbbá, egy rakás zsoldosa rejtőzködik a város környékén.
- Értem... ezek szerint egy csomót kell majd ölnöm. És mik a rossz hírek? – Kérdezek vissza vigyorogva.
A pultos csak kikerekedett szemekkel néz vissza rám... ~ Valószínűleg ő is elkönyvelte, hogy őrült vagyok.
- Ha senkinek sincs ellenvetése, én még kicsit igénybe venném a hajdani szobám szolgáltatásait... persze, ha valaki idejekorán meg szeretne halni, nyugodtan utánam jöhet. – Jelentem ki vigyorogva, majd felmegyek a lépcsőn, utána pedig be, abba a szobába, amelyikben a múltkor is aludtam.
Veszek egy forró zuhanyt, megmosom a hajam, befújom magam parfümmel, majd a szekrényből kiválasztok magamnak pár ruhát.
Közben a kardomtól megszabadulok, elvégre, azok nélkül az idegesítő lakrimák nélkül már bármikor képes vagyok egy mágikus kristálypengét kreálni, ami sokkal többet ér, mint a közönséges, fémből készült rokona.
Kicsit elgondolkozok, hogy kabátot vegyek e fel, de végül is amellett döntök, hogy nem árthat meg, ha felkapok magamra egyet. Hiszen, így nemcsak a céhes szimbólumom, de az övemre felfűzött pisztolyokat is eltakarhatom, a hosszúszárú köpennyel.
Miután kész vagyok az előkészületekkel, az ablak felé veszem az irányt.
~ Lehet, hogy odalent már előkészítettek számomra, egy kis meglepit... nem lenne szerencsés, ha a kijáraton hagynám el az épületet. – Gondolom magamban, majd nemes egyszerűséggel kiugrok az ablakon.
Mivel a szoba csak körülbelül 3 méter magasan van a felszín felett, így nem esek túl nagyot, térdre érkezve pedig még tovább tompítom a zuhanást.
Nagy levegőt veszek, majd visszasétálok a nudibárhoz.
A Fedetlen Sellőbe beérve, hamar feltűnnek a lenge öltözetű, matrózruhás pincérnők, és a még náluk is lengébb öltözetű táncos lányok, kiknek testét halvány fények világítják meg.
~ Szóval így néz ki egy ilyen hely...
Kis teketóriázás után a pulthoz sétálok, először a csapos hölgynél próbálok szerencsét.
- Szia! – Köszönök rá kedves mosollyal. – A tulaj háznál van?